Tag Archives: Szíria

A tények (továbbra is) makacs dolgok…

15 aug

…és azok maradnak még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást, vagy – rosszabb esetben – nem akarjuk tudomásul venni.

Úgy tűnik, hogy Európa a korlátlan befogadás és a korlátlan elutasítás szélsőséges mezsgyéjén ingadozik. Úgy tűnik, hogy  mindig akadnak csoportok, akikkel a társadalmat meg lehet osztani, úgy tűnik, hogy – saját tehetetlensége miatt – valakiket mindig bűnbakként kezel. Ha ezt fokozza a tudatlanság kiszélesítésével, máris nyert ügye van.

Hónapokon keresztül – amíg egymást érték európai “hadszintéren” a terrortámadások – pánik hangulat uralkodott az öreg földrészen. Mióta gyérültek az események, ismételten nagy a csönd, amiből az látszik, hogy a tűzoltáson (az adott elkövető kézrekerítésén és a rendőrség/katonaság utcára vezénylésén kívül semmit nem tesznek.

Holott azzal még egy csecsemő is tisztában van, hogy az egymás sarkát taposó, talpig védőfelszerelésben utcán lévő fegyveres másra, mint saját maga megvédésére igencsak alkalmatlan.

Alkalmatlan azért is, mert egy közlekedési rendőr (ez csak példa) és a terrorelhárítók kiképzése között lényeges a különbség és alkalmatlan azért is, mert a terror elleni harcot nem az utcán, hanem a titkosszolgálatok összehangolt munkájánál kell kezdeni.

Ez egy szakma!

Sajnos, vagy éppenséggel szerencse, hogy Izrael ezen a téren óriási tapasztalattal rendelkezik, amelynek átadását több ízben felajánlotta a nyugati országoknak, de nem volt meglepő, hogy mindaddig, amíg a terrortámadás “csak” a helyi zsidó közösségből szedte áldozatait, visszautasították. Hollande, francia elnök még a legutóbbi nyilatkozatában is elhárította.

És itt rátérnék az Európát elárasztó menekültek és a terror összefüggésének megvilágítására.

Az internet világában jól nyomon követhető,  hogy évtizedes barátságok is felbomlanak (csak remélni lehet, hogy családon belül nem okoz válságot) azért, mert a felek nézetei nem azonosak a menekültek megítélésében.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy – kevés kivételtől eltekintve – egyik fél sincs tisztában azzal, hogy mi mellett áll ki és ha nem, miért nem?  Az érzelmek dacos egymásnak feszülése közben megszűnt a józan ész. Marad a sokszor tudatlanságból eredő véleményformálás. Az viszont olyan vehemensen, amire már tényleg csak legyinteni lehet.

Mint azt a linken olvasható írásomban már kifejtettem, a jelenlegi menekült áradat nem a véletlen műve.

Ezen a ponton részemről be is fejezhetném, én is mondhatnám, amit annyian:  messze van tőlem, engem nem érint…

De pontosan ez a hozzáállás az, amely miatt pánikhangulat van.

Ha Európa csak egy picit is odafigyelt volna az immáron hat éve tartó szíriai polgárháborúra, ha odafigyelt volna arra, hogy a Közel-Keleten az összes diktatúrát a káosz váltotta fel, ha odafigyelt volna arra,  hogy a káoszt kihasználva, szinte mindenütt az iszlám radikális szárnya profitált, ha… ha… ha a nyugat nem szükített volna le mindent az izraeli – palesztin konfliktusra és főleg, ha – amire az internet világában minden lehetősége megvan – utána nézett volna (akár csak felületesen is) az iszlám mibenlétének, akkor ma pánik helyett a racionalitást alkalmazná.

Annak, aki az eseményekhez túlságosan is közel él, roppant furcsa belefutni olyan, Szíriával foglalkozó írásba, ahol a műemlékek – ilyen volt, ilyen lett – sorsán megy a siránkozás. Természetesen ez is fájdalmas, de talán majd a történelem kideríti, hogy az emberi szenvedésről, a hordóbombák által széttépett testekről, a szarin gáz mérgezéstől agonizálókról, szíriai területen egyedül bolyongó, a kisded korból éppen csak kinőtt csontsovány, éhező gyerekekről miért nem tájékoztatott a média. Ja, hogy ez messze van? De, könyörgöm, Olaszország – ami legjobb tudomásom szerint Európa  – partjainál évek óta fulladnak a tengerbe hajórakománnyi menekültek… És az első kép, ami felborzolja a kedélyeket, az a tengerbe fulladt és apja kezében lévő kisgyerek. Igen, ez is szomorú, de az még szomorúbb, hogy most is kizárólag Szíria van az érdeklődés középpontjában.

Európában elindult egy folyamat, aminek még csak az elején vagyunk. És ennek a folyamatnak csak egyik szála a menekült kérdés. És itt álljunk meg egy pillanatra. Mert, ahogy a gagyit is el lehet adni a tudatlannak, úgy a menekültek sem mind azok, aminek mutatják magukat.

Először is azt kell világosan látni, hogy aki a “zöld határon” érkezik, az határsértő és annak elbírálása nem a civil közösség feladata. Ez azonban nem mond ellent annak,  hogy mindenkit megillet a megfelelő orvosi ellátás és élelemmel való ellátás, ami állami feladat, pontosan az ellenőrizhetőség miatt.

Ez viszont állami feladat – és itt utalok a már említett, összehangolt tevékenységre. Nem hiszem, hogy a civil szerveződés tagjai tudatában vannak annak a ténynek, hogy Törökország Izmir városa a hamisítás fellegvára, ahol megfelelő baksis ellenében bármilyen okmányhoz hozzá lehet jutni olyan minőségben, hogy minden határőr tíz ujját is megnyalja a gyönyörtől.  Amiből egyenesen következik, hogy az tud tovább menni, akinek pénze van.  És ha Európa most éppen a szíreket karolja fel, semmi akadálya a szír állampolgárság igazolásának. Az meg már megint csak pénz kérdése, hogy a Szíriából (vagy bárhonnan) terror tevékenység (vagy köztörvényes büntett miatt körözöttek) szír úti okmányt vásároljanak.

Azokról, akik a török menekült táborokban sínylődnek évek óta, Európának fogalma sincs.

Jó, tudom, – mert ezt is lehet hallani – hogy az esetek többségében a terrormerényletek elkövetői nem az újonnan érkezettek közül kerülnek ki. De kérdezem én, nem az integráció csődje, ha a második-harmadik (Franciaország esetében már akár a negyedik) generáció tagjaiból kerülnek ki? Hogy miért? Mert a terror elengedhetetlen feltétele a helyismeret, a társadalomba történő látszólagos beolvadás. Ugyanakkor az eddigi esetek elkövetőinek mindegyikéről kiderült, hogy – bár a hatóságok nem vették komolyan – volt kapcsolata valamelyik terrorszervezettel. Mert a kivitelezéshez még pénz is kell, nem is kevés.

Európa félti az arculatát, félti keresztény értékeit, a tömegek számára nem kívánatos az idegen kultúra erőszakos megjelenése…

Ne legyen igazam, de Európa ezzel elkésett. Elkésett azért, mert struccpolitikát folytatott és mindennél előbbre helyezte Izrael bírálatát. Nem vette észre, de inkább nem akarta észrevenni, hogy a nyugati kultúra elleni hadjárattal, vallásháborúval áll szemben.

Hogy az iszlamizációt némiképp késleltesse, – tetszik, vagy nem – olyan eszközökhöz kell folyamodnia, amelyek megállítják az ellenőrizetlen beözönlést. Eddig, gyakorlatilag minden szűrés nélkül engedte be a menekült áradatot, melyet a terroristák vidáman kihasználtak.

Az utólagos szűrés viszont ilyen tömeg esetében majdnem lehetetlen.

Nehéz lesz és sok pénzbe fog kerülni.

Izrael is utoljára hagyta a teljes egyiptomi határára kiterjedő kerítés építését az onnan beszivárgó gazdasági menekültek ellen. Azt megelőzően viszont tábori kórházat állított fel, ahol beszivárgókat elsődleges egészségügyi ellátásban részesítette. A határ mentén egyetlen civilt sem lehetett látni, viszont a határőrizeti szervek dzsipjei takarókkal, élelemmel és ivóvízzel voltak felszerelve…

A magukat menekültnek nyilvánítók valós helyzetét személyre szólóan kivizsgálta és tartózkodási engedélyt csak azok kaphattak, akikről bebizonyosodott, hogy halál várna rájuk, ha visszatérnének születési helyükre.

Az utóbbi években 22 ezer illegális határsértő vállalta önként az ország elhagyását, őket Izrael költőpénzzel és a célországba szóló repülőjeggyel látja el.

Vagy ott van az északi régió, ahol hat éve a szír határhoz, a senki földjére minden éjjel odacsempészik a sebesülteket, akiket izraeli kórházakban műtenek, ápolnak, a rászorulókat művégtaggal látják el…

460851pic_C

mindenki, aki a határra érkezik, ellátásban részesül (Google)

Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy a humánum és a jogos önvédelem nem egymást kizáró fogalmak! És tévúton jár az, aki a jelenlegi muzulmán inváziót a zsidóüldözéssel, a kitelepítésekkel, az ‘56-osokkal, vagy akár az európai polgárok szabad munkahely változtatásával igyekszik összemosni.

Témaközeli bejegyzések:

https://leharblog.wordpress.com/ – Az “arab tavasz” kategóriában

https://leharblog.wordpress.com/2011/12/03/illegalis-bevandorlok/

15/08/2016

A tények makacs dolgok…

12 aug

Az amerikai elnökválasztási kampányban pár napja elhangzott Trump jelölt szájából egy kijelentés, mely azonnal két részre osztotta a világ közvéleményét.

Nem csak hivatásos újságírók, elemzők, de a fapados bloggerek is messzemenő – ami a baloldali ál-liberálisokat illeti hamis – következtetést vonnak le az elhangzottakból.

Alapvető probléma, hogy az emberek többsége eleve külsőségek alapján ítél, amelyhez már könnyű csatlakoztatni a világnézetet és máris kész a verdikt: Trump tahó, akitől I-ten óvja úgy Amerikát, mint az egész világot.

De, hogy mondandóm lényegi részére térjek, íme az ominózus kijelentés: “Obama hozta létre az ISIS-t!”

Bár a kijelentés – sokak számára, így első hallásra – légből kapottnak tűnik, nem logikátlan. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük benne a logikát, nem elég szimpátia, vagy antipátia alapján véleményt nyilvánítani, a dolgoknak a mélyére kell nézni…

A nemsokára leköszönő, béke Nobel-díjjal bíró amerikai elnök első ténykedései közé tartozott, hogy demokráciát próbált exportálni oda, ahol a lakosság döntő többsége fogalmi szinten sincs tisztában a demokrácia jelentésével, jelentőségével.

Ennek az erőszakos import törekvésnek első, kézzel fogható “eredménye” az u.n. arab tavasz kirobbanása és következményeként gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szó szerinti lángba borítása.

Nem szándékom itt részletezni a történéseket, a blogomban  “Az arab tavasz” kategórián belül több írás is található a témában.

Túl azon, hogy olyan – minden joggal diktátornak nevezett – vezetőket likvidált, vagy akinek likvidálása már hatodik éve tart, elkövette azt az orbitális hibát, hogy gyakorlatilag utóvédek helyszínen hagyása nélkül kihátrált Irakból. Az ottmaradt amerikai katonák pedig nem voltak képesek megakadályozni sem az irakiak dezertálását, sem azt, hogy az ISIS – a fegyverraktárak lerohanásával – a világ egyik legmodernebb eszközökkel felszerelt hadseregének muníciójához jusson.

Úgyhogy, ha nem is Obama személyesen szerelte fel az ISIS-t, a létrejöttében igenis van felelőssége.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Egyiptomban, Mubarak félreállításával helyzetbe hozta a Muzulmán Testvériség nevű terror szervezetet – melynek diadalútja úgy az egyiptomiak, mint az egész világ szerencséjére – rövid életű volt.

Asszad, szíriai elnök esetében azonban nagy fába vágta fejszéjét. Nem számolt az arab társadalmon belüli törzsi ellentétekkel, legfőképp azzal nem, hogy a kormányrúd az ország kisebbségben lévő alawita (az iszlám síita ágának egy elhajlása)  törzsének kezében van, akiknek szó szerint létérdeke a hatalom megtartása.

Messianisztikus elhivatottságának lázában sikerült Kadhafit is félreállítani a “demokrácia” útjából – és ezzel biztosítani az Európa felé menekülni szándékozók szabad útját.

Mindezek eredménye: Egyiptomban elképzelhetetlen nyomor, Szíriában hat éve tartó polgárháború, ahol már jó ideje senki nem tudja, hogy ki-kire lő, Líbiában törzsi viszálykodás.

“Demokrácia teremtő” tevékenységének tortáján a hab pedig a mindenféle terrorista mozgalmat támogató Irán elleni szankciók feloldása.

Európa érdeklődését valahogy ezek a történések elkerülték és most csodálkozva (megdöbbenve, dühtől tajtékozva, szánakozva, populista politikát folytatva… ki-ki választhat) konstatálják a szűnni nem akaró tömeg érkezését.

Ez azonban egy más téma, mely annak ellenére, hogy szorosan kapcsolódik jelen íráshoz, – már csak terjedelménél fogva is – külön bejegyzést érdemel.

Végezetül – egy fél mondat erejéig – visszatérve Trump kijelentéséhez: az elhamarkodott ítélkezés helyett nem árt összefüggéseiben nézni a kialakult helyzetet.

12/08/2016

 

A változó Közel-Kelet

22 Már

A Közel-Kelet – Új határok a láthatáron (2013!) c. blog-bejegyzésemben még csak lehetőségként foglalkoztam a közel-keleti határok módosulásával, ami mára valósággá válni látszik.

A változások természetesen nem csak határok vonatkozásában realizálódnak, de a teljes körzet politikai arculatában is.

Az átalakulást, mely a téma iránt érdeklődők számára előre látható volt, Putyin szíriai “látogatása” gyorsította fel. Ennek köszönhető a közelmúlt legfontosabb eseménye, az immár öt éve tartó szíriai polgárháború megfékezésére tett tűzszüneti kísérlet, melyet az intenzív és a maga nemében sikeresnek mondható orosz katonai beavatkozás tett lehetővé és amelyhez – más lehetősége nem lévén – az amerikaiak kénytelenek voltak csatlakozni. Az Obama rezsimnek nem volt más választása, mint elfogadni Putyin feltételét, miszerint – legalább is rövid távon – Asszad a helyén marad.

És bár a háttér ismeretében elég nehéz elképzelni, hogy a tűzszünetnek  hosszú távon érvényt tudnak szerezni, a beindult folyamat megállíthatatlan és a változások elkerülhetetlenek.

A helyzetet röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy Putyin jött, látott és – saját érdekei mentén – győzött.

Ezt követően, mindenkinek meglepetést okozva, bejelentette az orosz csapatok Szíriából történő kivonását, ami pár órával a közzététel után meg is kezdődött. A hír hallatán felmerül a kérdés, hogy mennyire játszik ebben szerepet az Ukrajnában ma is folyó háború és annak gazdasági vetülete?

Pár nap elteltével a valóság rácáfolt a híresztelésre, ugyanis Putyin úgy ment, mint aki jön! Repülőgépeinek egy kis részét (egy századot) ugyan kivont a térségből, de nagyobb része nemhogy Szíriában állomásozik, de aktívan részt vesz a harcokban. Talán említeni sem kell, hogy nem az ISIS ellen.

Bár Putyin a külvilág felé azzal indokolta szíriai beavatkozását, hogy az ISIS ellen kíván megsemmisítő erejű támadást intézni, valójában a szír ellenállókat gyengítette és gyengíti Asszad oldalán.

A katonai beavatkozással Putyinnak két dolgot sikerült elérnie: egyrészt, hogy a későbbiekben, bármilyen rendezést is foganatosítanak, Oroszország képes lesz megőrizni Tartusban a haditengerészeti támaszpontját. Másrészt, ismét meghatározó tényezővé vált a közel-keleti térségben és mint világhatalom is megszilárdította pozícióját – mindezt a végig gyengeséget felmutató Obama rezsim számlájára.

Fentieken túl, a háttérben még számos olyan esemény zajlott és zajlik jelenleg is, mely a Közel-Kelet szempontjából nem kevésbé meghatározó jelentőséggel bír.

A térség leggazdagabb szunnita arab állama Szaúd-Arábia, mely megkísérli, hogy a közel-keleti szunnita törekvések élére álljon. Ezen törekvését három súlyos probléma is nehezíti: az első és számára legfontosabb a belső és külső síita nyomás, ugyanis Szaúd-Arábia veszélyeztetve érzi magát az Irán által vezérelt síitáktól. Ez a kibékíthetetlen ellentét nem új keletű, a 7. század óta fennáll és soha nem lanyhult. E mellett a történelmileg nem kevésbé régi perzsa-arab ellentét is jelentős motivációs tényező, valamit az, hogy az Irakkal hosszú, közös határ nagy részét a síiták tartják ellenőrzés alatt.

Ugyanakkor ott van Jemen, ahol Szaúd-Arábia közvetlenül igyekszik megakadályozni, hogy a szintén Irán által támogatott síiták teljes ellenőrzésük alá vonják az államot. Szaúd-Arábia hadserege katonai beavatkozással akadályozta meg a síita hatalomátvételt a szomszédos Bahreinben és vaskézzel torolja az ország keleti részén élő síiták minden államellenes törekvését. (Érdemes megjegyezni, hogy a szaudi olaj nagy része ezen országrészben található.)

Szaúd-Arábia másik belső problémája a királyi ház örökösödési gondjaival hozható összefüggésbe, ugyanis a mai napig a királyok az államalapító Fejszál fiaiból kerültek ki. Ibn Szaúd Fejszálnak 17 feleségtől (ők a “hivatalosan” elismert feleségek) 35 fia született. A jelenlegi király trónra kerülésekor olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek a saját fiát hozzák pozícióba, aki jelenleg védelmi miniszteri posztot tölt be. Ezt azonban  a számos (öt ezer körüli) unokatestvér – közülük is azok, aki egyáltalán mint a trón várományosa szóba jöhetnek – nem nézik jó szemmel.

A harmadik befolyásoló tényező az olajár, amely120 dollárról mára 30 dollár körüli szintre esett vissza. Ez arra kényszeríti Szaúd-Arábiát, hogy a tartalék pénzhez nyúljon, ami ugyan iszonyú összegnek tűnik (mintegy 700 milliárd dollár), de ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben ebből 100 milliárdot felhasználtak – nem tart ki túl sokáig.

Szaúd-Arábia megtehetné, hogy csökkenti olajkitermelését, így növelve az olaj nemzetközi piaci árát, viszont ezzel iráni és amerikai versenytársait hozná helyzetbe, amit mindenáron el akar kerülni.

Bizonyos változások jelei mutatkoznak az utóbbi időben Iránban is. Erre utal, hogy az utolsó választásokon a kevésbé szélsőségesek jutottak parlamenti többséghez. Azt azonban tudni kell, hogy a választásokon való indulás feltétele, hogy a legfőbb vallási vezető, Khameini, erre engedélyt adjon.

Fenti országokon kívül a körzet más államai is drámai változás előtt állnak.

Közülük első helyen kell szót ejteni Egyiptomról és annak iszonyú  gazdasági helyzetéről. A-Sziszi-nek a meteoritikus sebességgel növekvő lakosság élelmiszer ellátását kellene biztosítania, ugyanakkor a Nílus felső folyásán található államok egyre nagyobb vízkivétele tartós szárazsággal fenyegeti Egyiptomot. Ezen kívül nem elhanyagolható problémaként a szélsőséges iszlám okozta fenyegetettségel is meg kell küzdenie.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, meg kell említeni Törökországot is. Az ország területi egységét veszélyeztetik az Irakban és Szíriában megerősödött kurdok, akik ellen a török hadsereg – minden erőfeszítése ellenére – eredménytelennek bizonyult. E mellett napi szinten küzdenek a terror cselekményekkel.

Azt hiszem, nincs a világon egyetlen ember sem, aki meg tudná mondani, hogy milyen képet fog mutatni a Közel-Kelet akár csak egy fél év múlva is. Egyetlen dolgot lehet biztosan tudni – olyan már soha nem lesz, mint amilyen volt.

Szíria és Irak minden bizonnyal föderációs állammá válik, ami Szíria esetében azt jelenti, hogy a déli rész marad az alauiták (és pillanatnyilag Asszad) élettere, az északi terület egy nagyobb részén a kurdok rendekednek be és kisebb részén a drúzok, a keleti országrészben pedig a szunniták.

Irak északi részén  a kurdok már eddig is – nem hivatalos – autonómiával  rendelkeztek, a keleti országrész nagyobb részén a síiták és nyugati része – ahol eddig is többnyire szunnita törzsek éltek – továbbra is az övék marad. (Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a törzsek közül többen nincsenek egymással jó viszonyban.)

Fentiek ismeretében Európa részéről hiúnak tűnik az az ábránd, hogy amennyiben Szíriában “helyreáll a rend”, a menekültektől sikerül megszabadulniuk. Egyszerűen nincs hova.

22/03/2016

Együttélni muzulmánokkal

10 jan

Az, hogy Szilveszter éjszaka Németországban (és mint a híradásokból kitűnik nem csak ott) történtektől ég az internet, még nem ok arra, hogy foglalkozzak a témával.

Mivel azonban Izrael –  úgy is, mint aki “küldi” a migránsokat és úgy is,mint aki ”uszít” ellenük – változatlanul az érdeklődés középpontjában áll, rosszabb esetben jogtalan elmarasztalások kereszttüzében – úgy gondolom, néhány mondat erejéig nem árt a lényeget tisztázni.

Elöljáróban utalnék  Jack Engelhard írására, mely az izraeli Arutz sheva-ban látott napvilágot és magyarra a Periszkóp blog szerzője fordította.

http://periszkop.com/2016/01/09/merkel-borzalmas-baklovese/comment-page-1/#comment-92

Az írás gyakorlatilag semmi újat nem mond, legfeljebb átfogó képet ad arról, amit többen már évek óta Európa figyelmébe ajánlunk.

Magam is megtettem ezt a

https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/ és a

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/ c. írásaimban.

Ami ma Európából, a migránsokkal kapcsolatos intézkedésekből látszik, az arra utal, hogy az öreg földrész sem a tömeges muzulmán bevándorlókkal, sem a szélsőséges iszlámmal nem tud mit kezdeni.

Minderre azért nem képes, mert nem tud – de talán nem is akar – saját társadalmi/kulturális keretein túllépni.

A ma Európájára jellemző, hogy két szélsőség között nem találja a helyes utat: Az egyik oldal elvárja a bevándorlóktól, hogy beolvadjanak a befogadó társadalmakba (ez többé-kevésbé működött addig, amíg csak hasonló kultúrát képviselő “belső” migrációról volt szó). A másik oldal viszont az u.n. multi-kulti, amely teljes szabadságot kíván biztosítani a különböző kultúrájú bevándorló csoportoknak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy élnek, ahogy akarnak.

Ha Európa valóban integrálni akarja valamilyen módon a muzulmán bevándorlók tömegét, akkor tudomásul kell vennie, hogy alapvetően eltérő kultúráról van szó, mely összeolvadást nem, csak egymás mellett élést feltételezhet. Ez viszont kizárólag a befogadó állam jól meghatározott törvényi keretei között valósítható meg.

Az integrálódási folyamat mindenképpen hosszú, melybe számos visszaesési periódust is be kell kalkulálni és a végeredményt sem lehet 100%-ban garantálni.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy (lásd a párizsi merényletet) az elviekben már integrálódott második, harmadik generációs muzulmán az újonnan érkezett tömegben erősítést lát – tehát a helyben születés esetén sem biztos, hogy az integrálódás befejezett folyamat.

Véleményem szerint sem a muzulmán bevándorlókkal szembeni teljes elutasítás, sem a kritika nélküli elfogadásuk nem járható út. Ugyanis a vásár kettőn áll és a pillanatnyi jelekből arra lehet következtetni, hogy az iszlám világnak nem a legfőbb törekvése a nyugati kultúrához történő alkalmazkodás.

Természetesen a befogadás és vele együtt az integrációs folyamat elindítása azt feltételezi, hogy a fogadó ország tisztában van a más kultúrával.

Európa pedig annak ellenére, hogy foggal-körömmel védené saját értékeit, nem veszi tudomásul a más kultúrából adódó másságot. Azt a fundamentalista iszlámmal azonosítja, vagyis vallási színezetben jeleníti meg. (Holott a fundamentalizmus kifejezetten nyugati terminus, amelyet amerikai protestánsok honosítottak meg 1910-ben.)

Ha viszont vallási értelemben használjuk a fundamentalista kifejezést, akkor tudomásul kell venni, hogy ilyen értelemben minden muzulmán fundamentalista, mivel a Korán szava – Isten szava! Szó szerinti kinyilatkoztatás, mely szent és sérthetetlen.

A nyugati értelemben vett fundamentalista szó az arab világban nem is létezik. Hozzá legközelebb az arab  “uszul” kifejezés áll, amely viszont az iszlám jogrendre (mint fundamentumra) utal és amelyhez minden muzulmán igazodik.

Az iszlám fundamentalisták szerint Allah alaptörvényében már minden megtörtént és majd ez után bekövetkező esemény meg van írva csakúgy, mint a saját koruk problémáira adandó válasz – mindezek értelmezéséhez a hit tiszta forrása nyújthat segítséget.

Az következő pár sorral talán sikerül a fentieket értelmezni: Az ISIS történelmi előképének tekinthető szalafista mozgalom a tiszta iszlám hitet vallja és a 19. század végén Egyiptomban vált ismertté. A mai napig a nyugati modernizáció és a hit elkorcsosodása ellen harcol. A mozgalom markáns képviselői a szunniták.

Az iszlámban mindig is jelen volt a szélsőség, amely a 20 század vége felé kezdett látványosan megerősödni.

Hogy meghatározó tényezővé válhatott, annak több oka is van, amelyek közül csak egyet, az “arab tavasz”-t emelném ki, melyben a régi  államszervezetek összeomlása, a régi diktátorok menesztése által keletkezett  fejetlenség váákumot  hozott létre, melyet a szélsőséges iszlám tölt ki.

És itt lép a képbe Izrael, melynek sem az “arab tavasz” kirobbanásához, sem az iraki, líbiai, szíriai… események alakulásához köze nincs, de mivel az elgurított golyó önjáróvá vált, úgy Európa, mint az USA számára egyszerűbbnek tűnt a folyamatra az izraeli-palesztin viszály hozadékaként tekinteni és a problémát egy szűk keresztmetszet mentén kezelni.

Holott – ha tárgyilagosan szemlélnék a helyzetet – rövid úton világossá válna, hogy Izraelben a törvénytisztelő arab állampolgár jogai azonosak bármelyik zsidó jogaival. Az is kívánatos lenne, ha Európa lakossága rádöbbenne, hogy Izrael nem az arabok ellen harcol, hanem az arab terroristák ellen, de ez utóbbihoz a mai napig nem kapta meg az európai támogatást.

Ha Európa már ma nem kezdi el keresni a megoldás módját, könnyen lehet, hogy holnap már késő lesz.

10/01/2016

… és most mit csináljunk az ISIS-szel?

1 dec

Ez a kérdés, mely a nyugati világot és az arab országok nagy részét már több, mint egy éve foglalkoztatja, a párizsi merényletekkel kapott véres nyomatékot.

Megnyugtató válasszal pillanatnyilag senki nem tud szolgálni. Mert, mit is lehet csinálni egy olyan terror-szervezettel, amely az egész világot meg akarja változtatni?

Nos, a kérdés annál sokkal összetettebb, mint ahogy azt nap nap után televíziós “szakértők” és publicisták elénk tárják. A megoldásnak ugyanis csak egyik része katonai jellegű, és nem is az elsődleges.

Az ISIS és általában a terror-szervezetek felszámolása világméretű erőfeszítést kíván, melynek tartalmaznia kell jelentős állami és politikai intézkedések mellett igazságügyi, gazdasági, szociológiai, pszichológiai és tecnológiai elemeket egyaránt. És, bár utoljára említem, de messze nem legutolsó sorban: felfogásbeli változást igényel.

Ebben az esetben nincs rövidtávú megoldás. A “tűzoltás” nem hozza meg a végleges és minden józanul gondolkozó ember számára kívánatos eredményt.

Aki azt hiszi, hogy az ISIS elleni fellépéshez elegendő megfelelő szárazföldi csapatokat Isistánba küldeni és a probléma azonnal megoldódik, az alapvető tévedésben van.

Mint ahogy a párizsi merényletek bizonyították, az ISIS nem csak néhány tízezer harcost jelent a Közel-Keleten és párszáz terroristát Európában. Sokkal inkább – sőt, elsősorban – ideológiai szervezetet, melynek sikerült magát “belopnia” sok-sok millió híve és támogatója szívébe.

Ismétlem! Aki azt hiszi, hogy a probléma anélkül megoldódik, hogy a gyökerekig hatolnánk, az könnyen kaphat egy még az ISIS-nél is sokkal veszélyesebb mutációt. Elég csak arra gondolni, hogy az ISIS-t is egy hasonló tévedés hozta létre. A nyugat azt hitte, hogy Oszama Bin Láden likvidálásával Afganisztánban legyőzték az Al-Kaidát, de nem számolt azzal, hogy a létrejött vákuumban egy sokkal szélsőségesebb terror-szervezet üti fel a fejét. Először csak Irakban, később Szíriában, Egyiptomban és Líbiában – vagyis minden olyan helyen, ahol az államhatalom a “arab tavasz” következtében megingott.

De annak ellenére, hogy az ISIS által különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok és a már-már művészi szintre emelt “kereskedelmi” kampányuk hónapok alatt világ-védjeggyé változtatta a szervezetet, a világ – enyhén szólva is – lajhárként reagált az eseményekre. Az ellenük indított légitámadásokra egyrészt túl későn került sor és a fellépés sem volt egységes. Vitathatatlan, hogy a légitámadások során egyaránt szenvedett személyi és gazdasági kárt a terror-szervezet, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ez nem elegendő a felszámolásukhoz.

Az oroszok által megkezdett légitámadások is inkább az Asszad rezsimet erősítik, mintsem az ISIS-t támadják.

Az elmúlt hetek eseményei – az orosz utasszállító gép felrobbantása és a párizsi merényletek – azt bizonyítják, hogy az ISIS stratégiát váltott és világméretű akcióba kezdett. Eddig ugyanis csak a Közel-Keleten tevékenykedett és a kezére került területek megtartására, illetve “fiók intézmények”  (Szináj félsziget, Líbia, Jemen) létrehozására törekedett.

Felmerül a kérdés: Vajon mi okozhatta stratégia váltást?

Elképzelhető, hogy a kurdok részére történt iraki területvesztés, de az sem kizárt, hogy nyugati és orosz légitámadások megbosszulása. Azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy lehetőségeik gyorsan és oly mértékben növekedtek, ami lehetővé tette számukra a szináji és párizsi merényletek végrehajtását.

Ahogy fentebb már vázoltam, az ISIS felszámolására átfogó intézkedések megtétele szükséges. Nézzük ezeket részleteiben:

Katonai intézkedések

Kétségtelen, hogy szárazföldi hadművelet nélkül az ISIS nem győzhető le. Igaz, hogy nincs szó nagy létszámú szervezetről, de harcosai nagyon jól képzettek és a végletekig fanatikusak. Ez lehet az egyik oka, hogy jelenleg nem látszik olyan nyugati, vagy arab ország, amely hajlandó lenne vállalni a várható veszteségeket.

Gazdasági intézkedések

Mivel az ISIS kezében olaj eladásból és egyéb kereskedelmi tevékenységből, adó beszedésből, váltságdíjból  óriási gazdasági erő összpontosul, meg kell akadályozni a pénz nemzetközi áramlását. Nem elegendő gazdasági potenciáljuk fizikai megsemmisítése.

Jogi intézkedések

A világ a nemzetközi jog terén jelenleg a második világháborút lezáró jogalkotásnál tart. Ugyanakkor Európa ragaszkodik a teljes nyitottsághoz minden területen. Aki azonban a terrorral ténylegesen szembe akar szállni, annak világos jogi határokat kell szabnia. Értendő ez alatt, hogy mindenkinek, aki szembeszáll a terrorral,  joga legyen (és eszköz a kezében) információ gyűjtéshez, nyomozáshoz, letartóztatáshoz, elkobzáshoz, végső esetben akár likvidáláshoz is.

Hírszerzés

Szoros nemzetközi összefogással lehetővé kell tenni a terroristák és a fegyverek mozgásának követését. A párizsi merényletek eddigi vizsgálata is azt mutatja, hogy majdnem minden információ valahol rendelkezésre állt, csak nem volt, aki összerakja a mozaikot.

Pszichológia

Mivel a terror alapvető lényege a megfélemlítés, a világ hisztérikus reagálása, (múzeumok, iskolák bezárása, futballmeccsek elhalasztása, repülőjáratok törlése) mind, mind a terroristák győzelme. Pontosan ezt akarták elérni.

Ezen változtatni kell. Meg kell mutatni, hogy az élet mindennek ellenére a normális kerékvágásban folytatódik. Ha ez nem sikerül, az ISIS könnyedén győz.

Szociológia

Európának szembe kell néznie és fel kell vállalnia a kisebbségek problémáit. Jobb, élhetőbb jövőképet kell nyújtania a csalódott bevándorló tömegeknek, de ugyanakkor világos határvonalat kell szabni számukra (és maguk számára is) a “szabad”, a “lehet” és a “tilos” között.

Technológia

Az ISIS kiválóan használja a modern technika vívmányait ideológiájának terjesztésére és reklámozására. Ténykedésük a világhálón naprakészen nyomon követhető. Éppen ezért a syber háborút fokozni kell ellenük, mert képtelenség, hogy a világhálót teljes szabadsággal és gyakorlatilag kontroll nélkül használhatják.

Politika

Az ISIS létrejöttének fontos eleme volt Irakban a szunniták csalódása, amiért elvesztették a hatalmukat a síiták javára. Szíriában pedig az alauita kisebbség több évtizedes uralma.

Senki ne gondolja, hogy az ISIS legyőzésével ezek a problémák megszűnnek. Némiképp megnyugtató megoldást – de koránt sem biztos, hogy véglegeset – csak a területi felosztás újragondolása hozhat. El kell vetni azonban azt a gyakorlatot, hogy földrajzi alapon, vonalzóval meghúzott határokban gondolkodjanak az illetékesek.

Elképzelhető egy sííta állam nyugat Irakban és egy szunnita a keleti részen és nyugat Szíriában, valamint egy kurd állam észak Irak és észak Szíria területén. (Természetesen ehhez is nemzetközi együttműködésre van szükség, ahogy ez történt a volt Jugoszlávia esetében.)

Mint mondottam, ezek a változtatások egyáltalán nem biztos, hogy végleges megoldást hoznak, de nagy valószínűséggel csökkentenék a jelenlegi feszültségforrást.

Mivel a feszültség ilyetén történő megoldására jelenleg kevés az esély, a vérfürdő még jó ideig folytatódni fog.

 

10/12/2015

 

יום ירושלים – Jeruzsálem nap

14 máj

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálem az osztozkodásból kimaradt, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  bele értve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Sirató falat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet. A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyan ezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-től volt Jeruzsálem polgármestere így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És elérkezett 1967. június 5-e hajnala, amikor is kezdetét vette a történelembe “hatnapos háború”-ként bevonult esemény sorozat. A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

A világ közvéleményét már az első napok történései is meglepték, de a győzelem sorozat a háború harmadik napján ért a csúcsra, ekkor került ugyanis sor Jeruzsálem felszabadítására. Rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

הרב גורן בהר סיני [א.צ. 476]---

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

D327-028_wa

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

13616-476x317

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult látni a csodát.

Flickr_-_Israel_Defense_Forces_-_Life_of_Lt._Gen._Yitzhak_Rabin,_7th_IDF_Chief_of_Staff_in_photos_(14)

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

10_phi

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

חג שמח ירושלים!

10/05/2015

Képek forrása: Google

Az elsőszámú közellenség…

19 nov

A történelemben nincsenek véletlenek!

A történések precíziós pontossággal egymásba illeszthetők, az ok-okozati összefüggés az érdeklődő olvasó számára egyértelműen nyomon követhető.

Bár ebben az írásban nem foglalkozom aktuálpolitikai kérdésekkel, reményeim szerint a gondolatmenet végére a napi eseményekkel való összefüggés világossá válik.
Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk a történelemben, egészen a Szovjetunió széthullásáig. Akkor ugyanis azt hihettük, hogy egy történelmi folyamat végéhez értünk és a világ a nagyhatalmi erőegyensúly, a “Pax Americana”útjára, a demokrácia, a nyitott piacgazdaság és a globalizáció útjára lép. Tévedtünk, nem így történt.

Ennek első jele a történelem legnagyobb terrortámadása  New York-i ikertorony ellen, 2001. szeptember 11-én. Még ez után a szörnyű tragédia után is úgy tűnt, hogy az élet visszatér a rendes kerékvágásba és ennek megfelelően elég későn ébredtünk rá, hogy ez is optikai csalódás.

Az Oszama bin Láden vezette al-Kaida igen nagy mértékben megváltoztatta az amerikai életérzést, de ami még ennél is fontosabb, a szunniták tudatában végbement változás.

Nemrégiben Obama elnök háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, amit a civilizációk civilizációk összeütközésével magyarázott. Ez már a sorban a harmadik tévedés, mert úgy az Egyesült Államok, mint talán az egész nyugati demokratikus világ legalább 13 éve harcot folytat a radikális iszlám ellen.

A jelenlegi válság gyökereit keresve – bár ezek időben és térben egymástól távol esnek – a kronológiai sorrendet felállítva bizton állítható, hogy nem egymástól függetlenek.

Az első 1979-ben történt, amikor Iránban Khommeini megbuktatta a sah rendszerét és létrehozott egy olyan iszlám államot, amelyet vallási vezetők irányítanak. Ez a történelmi esemény ragadta ki a síitákat a passzivitásból és az elnyomott kisebbségi létből a muzulmán világon belül. Rávilágított arra,  hogy az iszlám törvényei szerint is lehet egy államot irányítani.  A sikereket a síiták érdekeinek elősegítésére használták az egész Közel-Keleten, ami Libanonban teljes sikerrel járt.

Az irániak kettős játszmába fogtak. Egyrészt a síita terrort fejlesztették fel nagy mértékben (Hezbollah), másrészt a szunnitát (Hamasz és Iszlám Dzsihád).Ezt követte a második esemény, amikor is Afganisztánban a szunnita szélsőségesek szembe kerültek az ateista nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Felfogásuk szerint a SZU Afganisztánból történt kiszorítása vezetett a Szovjetunió széthullásához.  Ez a siker még egy lökést adott ahhoz meggyőződésükhöz, hogy a radikális szunnita iszlám legyőzhetetlen. És ez vezetett az  al-Kaida megalapításához Szaudiában, majd  Afganisztánba történt áttelepüléséhez és végül –  mint a fennmaradt egyetlen nagyhatalom –  az USA elleni harcához.

Ennek kicsúcsosodása volt szeptember 11. Ekkor hirdette meg az Egyesült Államok a szunnita terror elleni általános támadást, illetve az afganisztáni és iraki katonai fellépést.

Sorrendben a harmadik állomása az u.n. arab tavasz, mely felszámolta az első világháború után a kolonialisták által kialakított helyzetet. A térség totalitárius államaival szemben előtérbe kerültek a régi erők, úgy mint a család, a törzs, a népcsoport és a vallás. A régi, behatárolható államformák gyakorlatilag megszűntek, helyükre a fent felsorolt erőközpontok léptek, ami nagyon jól látható Líbia, Szíria és Irak esetében. És még azokban az államokban is, amelyek egybe maradtak –  és vezetésük továbbra is diktatórikus – kénytelenek figyelembe venni ezen régi-új hatásokat.


A fenti eseménysorhoz  alapvetően helyi hatású változások is csatlakoztak.  Az első ilyen változás Irak esetében történt, ahol az USA megbuktatta a világ egyik legerősebb kezű arab diktátorát, ami Irak széteséséhez vezetett.  A másik alapvető változás bár három különböző helyszínen történt, lényegét tekintve azonos végeredménnyel járt. Úgy a palesztinoknál, mint Egyiptomban és Törökországban, a szabad választások az iszlám győzelmét hozták.

Az eddig ismertetettek világosan mutatják, hogy a politikai iszlám megerősödése nem tekinthető múló epizódnak és nem is helyi jelenség, hanem szerteágazó, mély gyökerekkel rendelkezik az arab-muzulmán világban.

Egyiptomban – valószinűleg török tapasztalatokból kiindulva – a tábornokok ellenforradalmat hajtottak végre. A törökországi változások az Attatürk indította történelmi kísérlet – az iszlám állam szekuláris módon történő szerveződése – végét jelentik.

Az események gyors lefolyását és egyben a radikális iszlám erejének növelését olyan miniállam is elősegíti, mint Katar, mely korlátlan pénzügyi lehetőségeivel terrorszervezeteket támogat (ISIS, Hamasz, Muzulmán Testvérek), valamint a tulajdonában lévő al-Dzsazira televíziós hálózat útján a mérsékelt elők hatalmát igyekszik megingatni.

A terror másik jelentős támogatója ma Törökország, amely az ISIS által megszállt olajmezőkből származó nyers olajat fél áron felvásárolja, finomítja, majd Európában világpiaci áron adja tovább. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azok az európai országok, melyek ebből a forrásból jutnak olajhoz, ha a felszínen el is ítélik a terrort, maguk is jelentősen hozzájárulnak annak terjedéséhez.)

Összegezve, az “arab tavasz”  hozadékaként az “utca ereje” növekedett.  

Az eseményeket jelentősen befolyásolja az a tény, hogy ma nincs egyetlen olyan nemzetközi erő sem, amely a történéseket szankció útján, vagy akár erő alkalmazásával mederben tudná tartani.

Az ENSZ gyakorlatban teljes csődöt mondott, ma a világon senki sem veszi komolyan. Európa pedig elsősorban önmagával van elfoglalva. Hiányzik a szándék, a lehetőség, valamint a politikai felépítmény ahhoz, hogy egy jelentősebb politikai döntés szülessen, amit végrehajtás is követ. Következik ez abból, hogy az EU egyes tagállamai nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maga az Európai Unió.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint napjaink egyetlen szuperhatalma, nem érzi szükségét a “nagyhatalmi egyensúly” stabilan tartására, ezért igyekszik csökkenteni a közel-keleti kötelezettség-vállalásainak mértékét.

Mindez együttesen eredményezi, hogy nincs olyan külső erő, amely megakadályozná a radikális erők élre törését a Közel-Keleten.

Ez a háborgó tenger veszi körül Izraelt, amelynek határai mentén a Közel-Kelet legszélsőségesebb erői találhatóak.

A szélsőséges iszlám képviselői (szalafisták)  a Szináj félszigeten, a Muzulmán Testvérek leányvállalata a Hamasz, Gázában és bizonyos mértékben Júdea-Szamáriában. Libanonban az irániak által életre hívott,  a világ jelenleg legerősebb terrorszervezete, amely fejlett katonai erővel rendelkezik, a Hizbollah. Szíriában a  megszámlálhatatlan szélsőséges csoport, élükön az ISIS-szel.

A köztük lévő különbségek ellenére minden radikális erőnek van egy közös alapelve, mindannyian hiszik, hogy az iszlámnak kell uralkodnia a világ felett.  A vita tárgya – nem egyszer a halálig – hogy az iszlám melyik ágának.

Az egyetlen, amiben teljesen egységesek, az Izrael gyűlölete. Még a legszélsőségesebb vitákat is hajlandók félre tenni, ha Izrael elleni fellépésről van szó. Izraelre úgy tekintenek ebben a térségben, mint idegen testre.  Mint egy másik világ előretolt bázisára, amely ellenséges, liberális és demokrata. Mint az USA és a Nyugat kinyújtott karjára.

És az igazság az, hogy Izrael valóban ez! És ezért nem ártana a nagyvilágnak szem előtt tartania, hogy ebben a kegyetlen környezetben az ellenség a 21. század fegyvereit használva a 7. századba igyekszik visszarántani a világot. Nem ártana szem előtt tartania, hogy Izrael nem engedhet az erőből és az elszántságból. Nem ártana szem előtt tartania,  hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie és nem kevés vérnek elfolynia, amíg a nyugati normák alkalmazhatóak lesznek a közel-keleti térségre. Lehetőleg katasztrófa előidézése nélkül.

Éppen ezért rendkívüli jelentőségű az Obama elnök által meghirdetett ISIS elleni  háború, amely megfékezheti e szélsőséges terrorszervezet előretörését, még ha a megsemmisítéséhez kevés is. Azonban tilos, hogy ez a szélsőséges szervezet a különleges kegyetlenségével elvonja a figyelmet a többi iszlám radikális erőkről.

Izraelre, de véleményem szerint az egész világra nézve is,  Irán veszélyesebb, mint az ISIS. Ha Irán valamilyen módon nukleáris fegyverhez jut, még nagyobb támogatást fog nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek mindent és mindenkit készek megölni, aki az útjukban áll. Ez ugyan csak jövőbeli veszély, azonban úgy tűnik, hogy a világ figyelmét elkerüli (szándékosan v. sem) hogy Irán elsősorban a nyugat ellen harcol, Izrael csak a “spanyolfal” szerepét játssza.

Végezetül pár szót a káoszelméletről, amely kimondja, hogy bármennyi és bármennyire is pontos információval rendelkezünk egy folyamat elindításához, nem számítható ki pontosan annak végeredménye. Ha az elméletet konkrétan az ISIS-re adaptáljuk, elmondható: Az ISIS ellen létrehozott külső koalíció elképzelhető, hogy képes a szervezet gyengítésére, (felszámolására véleményem szerint nem) de a láncolat végeredménye nem kiszámítható. (Ugyan ez vonatkozik a többi terrorszervezetre is.)

Ezért Izraelnek – mivel gyakorlatilag még a szövetségeseire sem számíthat teljes mértékben, ami a terror nem egységes megítéléséből adódik – rendkívül óvatosan kell eljárnia, minden lépését számos oldalról mérlegelve.

Különösen fontos ez azért, mert Izrael kicsi állam és ebben a szövevényes helyzetben a számára lehetőleg legkisebb veszélyt jelentő lépéseket kell megtalálnia.

 

19/11/2014

%d blogger ezt kedveli: