Obama álarc nélkül

 

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Nem a rabbik döntik el, hogy ki a zsidó!

A Szombat internetes oldalán megjelent cikknek

http://www.szombat.org/politika/ne-a-rabbik-dontsek-el-ki-a-zsido-veli-a-zsidok-tobbsege-vilagszerte#comment-15109

először csak a címe keltette fel érdeklődésemet. Abban azonban, hogy a témából blogbejegyzés született, egyaránt szerepe van  a közölt felmérésnek és a Szombat FB oldalán kialakult vitának és nem utolsó sorban annak, hogy a jelenség Izraelben is jó ideje beszédtéma.

A felmérés témája – ha jól értem – kimondatlanul is a zsidó közösségen belüli reform irányzatok meghatározóvá válását, illetve annak – általuk vélt – szükségességét sugallja.

Már a felmérés címe is a kérdező tájékozatlanságát tükrözi, ugyanis szó nincs arról, hogy a rabbik döntenék el, ki a zsidó.

Azt, hogy ki a zsidó, a halacha mondja ki. Törvény szerint az a zsidó, aki zsidó anyától született, vagy (a törvények magára vállalásával, hivatalos procedúra után, bét din előtt) zsidó hitre tért. Megjegyzem, a betért mindenben azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint a vallásba beleszületett.

A halachát sem a nürnbergi törvények, sem a “zsidónak érzem magam”személyes érzése nem írja felül.

A halacha nem változtatható egyes rabbik kénye-kedve szerint, viszont minden rabbinak szuverén joga azt magyarázni. A magyarázat azonban – az esetek többségében – a saját közösségükön belül az egyén, vagy egy csoport által felvetett probléma megoldására szolgál és általában biztosra vehető, hogy az a csoporton kívül nem nyer elfogadást.

És ezen a ponton van alapvető problémám a mindenféle reform elképzeléssel, de korántsem azzal, hogy  új közösség teremtésébe fogva könnyíteni akarnak a kötöttségeken. Reformálni lehet. Sőt!  A könnyítésnek számtalan példáját lehet említeni, amely a technikai fejlődést felhasználva a vallástartást megkönnyíti és amit igénybe is vesz szinte minden irányzat. Egyet nem lehet. Nem lehet zsidó vallásnak nevezni azt, amely a halacha kiiktatásával akarja zsidó vallási irányzatnak feltüntetni magát.

Messze nem értek egyet az ultraorthodox zsidóság azon álláspontjával, miszerint akadályozni akarják a Siratófalnál talisszal, tfilinnel imádkozó nőket, – ugyanis sehol nincs leírva, hogy a nők ne imádkozhatnának taliszban, tfilinnel, vagy ne olvashatnának a Tórából. Ez szokásjogon alapul.

Az ellen azonban nőként és pont a nők tekintélyének megőrzése érdekében harcolok, hogy nők provokáljanak a Kotelnál. Márpedig ez történik. Ugyanis a politika rátelepült a “nők a Kotelnél” mozgalomra és  Izrael legvallástalanabb, legszélsőbaloldalibb pártjának (Merec) ateista nő tagjai pózolnak imasálba burkolódzva a Siratófalnál. Mindez ugyan úgy provokáció, mint a Mea Searimban kombiné-vállpántos felsőben, shortban flangáló zsidó nő látványa.

Ami az amerikai (és gondolom más országbeli) reform közösségeket illeti, módomban volt I-tentiszteleteiket követni és  tapasztalva a tudás teljes hiányát, az önmagukkal szembeni igénytelenség látványa is elszomorító volt. (A You Tuob-on is elérhető.)

Természetesen értem én a zsidó közösségek újrateremtésére irányuló törekvést. Hogyne érteném. Hiszen a Soah alatt és azt követően gyakorlatilag két  nemzedék tűnt el és ezzel a folytonosság szűnt meg.

Értem a közösségépítő szándékot, csak – véleményem szerint – nem kellene az ilyen közösségeket reform-zsidó közösségnek nevezni, amikor alapjában véve olyan közösségépítő tevékenységről van szó, ahol a tagok nagy része halachikusan nem tekinthető zsidónak. Megtévesztés ez úgy kifelé,mint a közösség tagjai irányába. Ugyanis a baj és vele együtt a csalódás akkor éri a delikvenst, amikor alijázni akar és kiderül,hogy az, amiről eddig azt hitte, hogy az maga a zsidóság, annak minimális kapcsolata van a vallással, de – sok esetben – még a mindennapi élettel is.

A zsidó vallás (egyik) szépsége, hogy a rabbi nem áll a gyülekezet felett, kizárólag tudásban (ezért ő a rabbi). Vagyis nem “megmondóember”, hanem TANÍTÓ. Feladata nem a közösség igénye szerinti “prédikáció”, hanem saját tudásának a közösség nyelvén történő továbbadása.

A felméréssel kapcsolatban megjegyzem még, hogy a Jewis People Policy Institute (JPPPI) 2002. márciusában alakult. Alapító elnöke Dennis Ross, az USA volt izraeli nagykövete, Obama elnök közvetítője a izraeli-palesztin béketárgyalásokon. Az intézet zsidó politikai kérdésekkel foglalkozik, vallási állásfoglalással ez ideig részükről nem találkoztam. A felmérés forrásaként a Haaretz c. izraeli sajtóterméket nevezi meg fordító, amely már eleve kétségeket ébreszt a tájékozott olvasóban, ugyanis a lapot ma már kizárólag az MTI, illetve a magyar olvasóközönség tekinti autentikus forrásnak. Mindenki más legalább is elfogultságot gyanít, ha nevezett sajtótermék vallási kérdésekkel foglalkozik.

Fentiek ismeretében nem meglepő, hogy egy 715 főből álló – alapvetően nem is homogén – csoport véleménye miért lett nemzetközi hír. Mint ahogy az is, hogy a tájékozódási alapul szolgáló négy ország közül az amerikai megkérdezettek voltak többségben.

Végezetül szeretném ismételten leszögezni, hogy véleményem szerint zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. Maximálisan toleránsnak érzem magam úgy a haredi világ, mint a reform közösségek tagjaival szemben. Ezért cserébe nem várok el mást, mint hogy ők is legalább ennyire tartsák tiszteletben azt, amit én képviselek és ne akarják rám kényszeríteni vallási elképzeléseiket.

04/12/2016