Tag Archives: gázai övezet

A helyzet változatlan…

19 okt

Izrael  biztonsági kabinet ülésen arra az álláspontra jutott, hogy korábbi tapasztalatait, illetve korábbi döntéseit is figyelembe véve, nem folytat kormányszintű tárgyalásokat a Palesztin Hatóság és a Hamasz által, a felek aláírásával megpecsételt, egységkormánnyal.

Az indok: a Mahmud Abbasz fémjelezte Palesztin Felszabadítási Szervezet arra a terrorszervezetre (Hamasz) támaszkodik, mely folyamatosan Izrael eltörlésére uszít.

A kabinet döntése értelmében – ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek – a következőket kell a tárgyalópartnernek teljesítenie:

Hamasznak el kell ismernie Izraelt és be kell szüntetnie a terror- cselekményeket.

A Palesztin Hatóság  felelőssége:

        1.  a Hamasz lefegyverzése,

        2.  az elrabolt katonák szervmaradványainak vissza szolgáltatása, valamint a két civil szabadon engedése,

         3.  teljes körű biztonsági ellenőrzés az átkelőknél és csomópontoknál (Gáza területét is beleértve) a csempészés

            megakadályozására,

          4.  a Hamasz infrastruktúrájának folyamatos felszámolása Júda-Somron térségében,

          5.  a Hamasz leválasztása Irántól,

         6.  a tőkeáramlás és a humanitárius szállítmányok Gáza övezetbe juttatása kizárólag a Palesztin Hatóságon keresztül.

Mielőtt részletesebben is kifejteném véleményemet az újra indítandó “béketárgyalás”-sal kapcsolatban, emlékeztetném az olvasót az arab tömbön belüli hirtelen “megbékélés” hátterére.

 A Palesztin Hatóság díjhátraléka -2017. február 14-ei  közlés szerint – (melynek jelentős része a Gáza övezet áramfogyasztásából származik) az izraeli áramszolgáltató felé elérte a 2.2 milliárd sekelt. Ezen összeg kamata 290 millió sekel, melyből Izrael 160 millió sekelt jóváír. Így –  mint azt az áramszolgáltató jelezte, három éves tárgyalás-sorozat lezárásaként  – olyan megállapodás született, hogy az összeg egy része azonnali behajtásra kerül, míg a fennmaradó részre 48 hónapos részletfizetést engedélyeznek.

Nagyjából ezzel a dötéssel egy időben határozott úgy a Palesztin Hatóság, hogy a továbbiakban nem hajlandó a Gáza övezet áramfogyasztását finanszírozni, illetve a többnyire általuk igénybe vett szolgáltatások (elsősorban egészségügyi ellátás) ellentételezését is felfüggeszti.

Ebben a helyzetben került sor a napokban aláírásra is került szerződés értelmében az arab táboron belüli “megbékélésre”, vagyis egységkormány megalakítására.

Megjegyzendő, hogy legutóbb, 2010-ben, hasonló okok – vagyis a Hamasz kassza teljes kiürülése – kapcsán jött létre egységkormány, melyről itt  olvashatunk.

Az elmúlt évek, évtizedek “béketárgyalásai” arról szóltak, hogy az az első lépések feltételéül milyen követeléseket támaszt az arab fél. Ezek az írások a blogom “kategóriák” címszó alatt vissza kereshetőek.

A modern Izrael történetében első esetben tapasztalhatjuk azt, hogy a tárgyalások újra indítását Izrael köti feltételekhez, de mielőtt ezért megköveznénk, nézzünk szét az egységkormány háza táján.

A történések megértéséhez talán érdemes áttekinteni a PFSZ történetét. A Palesztin Felszabadítási szervezet egyiptomi segítséggel alakult, mint a palesztin ellenállási szervezet ernyőszervezete, kairói központtal. Első elnöke Ahmed Sukeiri egyiptomi politikus volt.

A PFSZ-en kívül még számos, nem túl jelentős palesztin szervezet létezett, közülük egy, az Arafat vezett e Fatah. Arafat egy idő után csatlakozott a PFSZ-hez és viszonylag rövid idő alatt sikerült ellenőrzése alá vonni azt. Ennek következtében a PFSZ-nek el kellett hagynia Kairót (a következő állomások: Jordánia, Libanon és Tunézia voltak).

Nagy valószínűség szerint Khaled Mashal, aki 1966-2017 között (lemondásáig) a Hamasz Politikai Szárnyának vezetője volt, ugyan ezt az utat szándékozik járni.

Mert azt egy percig se gondolja senki, hogy a Hamasz feladja vezető pozícióját.  Ahogy a 2006-os választások után is véres erőszakkal ragadta magához Gázában a hatalmat, (azt persze nehéz elhinni, hogy a történésben érintett Fatah vezetők ezt csak úgy elfelejtették) úgy minden esély megvan arra, hogy Mahmud Abbasz helyét szándékozik elfoglalni.  Khaled Mashal szándéka annál is inkább valószínű, mert Abbasz 2006 óta nem írt ki új választásokat, így a mandátuma már rég érvényét veszítette.  Ezzel kapcsolatban a Hamasz vezérkara minden alkalmat (minden közeledést Izrael és a Palesztin Hatóság között) megragad arra, hogy tudatosítsa: Mahmud Abbasz bármit is mond, azt magánemberként mondja és nem a nép nevében.

Izrael érdeklődve, de elég pesszimistán tekint Abbasz novemberre tervezett gázai útja elé, melynek célja a tényleges hatalomátvétel nyélbe ütése, amelyre az aláírt egyezmény értelmében ez év december elsejével kerülne sor.

Visszatérve az izraeli ultimátumra, azt már majdnem biztosra lehet venni, hogy Izraelt, mint zsidó államot a Hamasz nem ismeri el, de – minden, a külvilágnak szóló tájékoztatással ellentétben – a PFSZ alapító leveléből sem törölték ezt a passzust. Mahmud Abbasznak pedig – éppen  ingatag helyzete miatt – nincs ereje, hogy az ultimátum többi pontját megfelelően kezelni tudja.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egységkormány Egyiptom bábáskodásával született, de az sem elhanyagolható, hogy ezzel mi lehet a felek célja.

Nyilvánvaló, hogy Mahmud Abbasz legitimitásának megerősödését reméli, mint ahogy az is, hogy a Hamasz a kasszát akarja feltölteni.

Egyiptom érdeke pedig azt remélheti, hogy ezzel megszakíthatja a kapcsolatot a Hamasz és a Szináj félszigeti  terror-szervezetek között.

A legutóbbi arab-arab egymásra borulásnak háború lett a vége…

A kérdések kérdése jelen pillanatban az, hogy Trump elnök, elődje útján járva,  tárgyalóasztalhoz kényszeríti-e Izraelt az illegitim “békepartnerrel”, vagy átlát a szitán és tudomásul veszi, hogy az egységkormány addig él, amíg a Palesztin Hatóság kifizeti Gáza tartozását és némiképp feltölti  kasszájukat.

Akár így, akár úgy, a Gázából indított rakéták Izraelt veszik célba.

19/10/2017

Reklámok

Ketyeg az gázai időzített bomba…

22 Már

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Kettős Mérce

16 dec

Kalocsai Kinga “oknyomozó újságíró” cikkével,(2015. december 14. hétfő, 19:59) mely az alábbi linken olvasható, a Kettős Mérce Facebook oldalán találkoztam.

http://kettosmerce.blog.hu/2015/12/14/az_izraeli_kormany_mindent_megtesz_annak_erdekeben_hogy_ne_johessen_letre_onallo_palesztin_allam

Mielőtt eme remekművet tüzetesen elemezném, általánosságban meg kívánom jegyezni, hogy az írás jobb helyen meg sem jelenhetett volna. Hiába, a név kötelez!

További észrevételem, hogy ennek az írásnak az összeállításához teljesen felesleges volt pénzt, időt és fáradságot nem kímélve a helyszínre utazni, ugyanis a tartalma a Palesztin Hatóság hivatalos oldalán mindenki számára hozzáférhető, csak angol tudást igényel. Nem beszélve arról, hogy az egész írás azt a benyomást kelti, miszerint a Palesztin Hatóság munkatársa az anyagot tollba mondta szerzőnek. Ez utóbbira utal egy-egy téma többszöri, egymástól független – majdnem szó szerinti – ismétlése. Ezért az anyagon nem bekezdések szerint megyek végig, inkább megpróbálom csoportosítani az összetartozó részeket.

Íme:

Már a cím több kívánnivalót hagy maga után, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szerző nem érezte szükségét előzetes tájékozódásnak, nincs tisztában a sorozatos “béketárgyalások” időpontjával, tartalmával, azok meghiusulásának okaival…

Erre a tényre utal az is, hogy mondandóját 1993-mal, az oslói békeszerződés ratifikálásával indítja, de nem teszi hozzá, hogy ez a dátum egy tíz évre szóló folyamat kezdetét jelentette.

Az. u.n. Palesztin Állam-mal kapcsolatban ajánlom elolvasásra az alábbi linken lévő írást, melyből világosan kitűnik, hogy sem Erec Israel, sem a modern Izrael területén palesztin állam nem létezett, ebből következően hamis állítás az, hogy a zsidók elrabolták a “palesztinok földjét/országát”.

https://leharblog.wordpress.com/2015/11/17/tortenelemora-ingyen/

 

Az oslói szerződést követő évben, a megállapodás részeként megalakult a Palesztin Hatóság, önálló társadalmi-gazdasági irányítással. Szerző állításával szemben – miszerint a “nyugati part” 62%-a izraeli ellenőrzés alatt áll, a valóság mindössze 3 százalék!

Júda-Shomron zsidó lakossága 2014. decemberében 356.500 fő, Jeruzsálem keleti részében él 180.000 zsidó és 10.000 egyéb felekezethez tartozó polgár, ami összesen 546.500 főt jelent. Tehát aki közel 700 ezres számról beszél, az erősen habosítja a tényeket.

Érdekes módon a Palesztin Hatóság szóvivője arról nem tesz említést, hogy pár évvel ez előtt Európai Uniós forrásból Ramallah mellett épült egy víztisztító/vízforgató berendezés, amit azóta tönkre tettek. Mint ahogy arról sem, hogy az oslói szerződés értelmében Izrael évi 28.6 millió köbméter vizet köteles a Palesztin Hatóság részére biztosítani térítés ellenében (23.5 millió köbmétert Ciszjordániának és 5 millió köbmétert Gázának).

Ezzel szemben jelenleg Izrael évi 60 millió köbmétert biztosít azon felül, hogy a nyugati parton 250, Gázában három ezer kutat fúrtak, melyekből 10 millió köbméter vizet nyernek.

Arról is mélyen hallgatnak, hogy csak az izraeli Áramszolgáltó felé jelenleg 2 milliárd shekeles kifizetetlen számlával rendelkeznek..

Az írás kifogásolja, hogy Ciszjordánia (melynek lánykori neve Júda-Shomron és ősi zsidó terület) nem alkot összefüggő területet. Szerencse, hogy erről nem a zsidók tehetnek, bár elképzelhető, hogy ez valami askenáz nagy varázslat következménye és nem a földrajzi adottságból adódik.

Hamis a cikk azon állítása, hogy a “palesztin városok köré Izrael falat épít”. Ilyen nincs. Van viszont az elválasztó kerítés, amely a beszivárgó terroristák számát hivatott csökkenteni. Felépítése óta Izraelben a Palesztin Hatóság területéről beszivárgók által elkövetett gyilkosságok 85%-kal estek vissza!

Mint ahogy az elválasztó kerítést, az útellenőrzést sem jókedvében találta ki Izrael, ami egyébként az izraeli állampolgárok többségének sem nyeri el a tetszését. Viszont nyomós oka van úgy a személyi ellenőrzésnek, mint a gépkocsi átvizsgálásának. Cél, a beszivárgó terroristák feltartóztatása.  

Hevron körzetében – éppen a zavartalan közlekedés érdekében –  több ellenőrző pont megszüntetésre került, ennek eredménye,három zsidó fiatal elrablása és meggyilkolása. Mi sem természetesebb, hogy az eset után az ellenőrző pontokat visszaállították.

Nagyon elenyésző azon utak száma, amelyeket kizárólag zsidók használnak és mivel ezek zöme egy-egy település u.n. bekötő útja, talán érthető is, hogy az ott élők testi épsége érdekében ilyen intézkedés történt.

Egyébként az izraeli katonaság (határrendőrség) akkor zár le arabok által használt utakat, ha arra oka van. Ilyen ok lehet terroristák körözése.

Ami a zsidó lakosság “szemetelésével” kapcsolatos részt illeti, szemenszedett hazugság. Egyébként nem ártana konkretizálni, hogy szerző hogyan különböztette meg a zsidó és az arab házakat?

A Palesztin Hatóság területén élő arabok Izrael területére munkavállalás céljából, engedély birtokában beléphetnek. Az engedély megtagadásának komoly okai lehetnek. Például, hogy az illető valamelyik terrorszervezet tagja, vagy kapcsolatban áll velük, hogy már került összeütközésbe a törvénnyel, hogy a családjából valaki éppen börtönbüntetését tölti. Jelenleg a Palesztin Hatóság területéről  50 ezer főnek van érvényes izraeli munkavállalási engedélye.

A Palesztin Hatóság külügyminiszterének szóvivője egyszerűen hazudik, amikor “szélsőséges izraeli telepesek” által elkövetett esetekkel kapcsolatban azt állítja, hogy ezeknek semmiféle jogkövetkezménye nincs és ezért az izraeli kormányt teszi felelőssé.

A vizsgálat minden egyes esetben megindul a tettesek – akik egy nagyjából 100 fős csoport tagjai és semmiféle kapcsolatuk nincs az u.n. telepesekkel –  kézre kerítésére. Mint ahogy ez történt a legutolsó alkalommal is. Szémos feltételezett elkövető jelenleg is vizsgálati fogságban van és amennyiben bebizonyosodik a gyújtogatásban való részvételük, nem kerülik el a börtönt. Börtönéveik alatt nem részesülnek sem ők, sem családjuk állami támogatásban. Szabadulása után pedig – jutalom gyanánt – nem ülhetnek bele jólfizető állami hivatalba.

Jó lenne, ha ez a gyakorlat érvényesülne a Palesztin Hatóságnál is. Addig viszont,a míg ez nem így történik, ne állítsanak olyant, hogy  “A palesztin kormány ugyanakkor megtesz mindent annak érdekében, hogy a helyzet ne eszkalálódjon.”

Én a minden helyett csak egy ilyen intézkedésre vagyok kíváncsi. De arra nagyon.

Mert azt tapasztalom, hogy a Palesztin Hatóság ahelyett, hogy ténylegesen megfékezné a szélsőséges elemeket, mindent megtesz a helyzet fenntartásában. Erre utal,hogy a terrorista “állami” temetésben, családja kártérítésben részesül, hogy a gyilkoló terroristáról utcát neveznek el, hogy újszülöttek – mintegy emlékeztetőül a sikeres akcióra – gyilkosok nevét kapják…
De úgy tűnik, a témában nem csak a Palesztin Hatóság külügyminiszteri szóvivője, de Mahmud Abbasz politikai főtanácsadója is hazudik, amikor a telepesek általi provokációról beszél. Az igazság ezzel szemben az, hogy felbérelt, fizetett gyerekek rendszeresen provokálják a fegyveres testület tagjait. Mögöttük csőretöltött videóval a szülők és/vagy a munkáltatójuk, akik arra vadásznak, hogy mikor szakad el egy katonánál a cérna. Abból lehet igazán zaftos “tudósítást” kreálni a felvevő közeg számára.

Sajnálom, hogy a véleményem hosszabb lesz, mint az eredeti írás, de amikor olyan kitételt olvasok, hogy “milyen állapotok vannak a két országban és a két ország között” – akkor felteszem a kérdést. Szerző egyáltalán járt iskolába? Vagy hiányzott arról az óráról, ahol az ország fogalmát tanították? De ahogy a következő bekezdésre kattintok, látom, hogy hiányosságai még ennél is nagyobbak. Az apartheid, de még a békés tüntetés fogalmát sem tudja értelmezni.

A gázai övezettel kapcsolatos bekezdés kakukktojás. Izrael 2005-ben úgy hagyta el a területet, hogy nem csak katonai erőit vonta ki a területről, de a polgári lakosságot is kitelepítette. Imahelyeit, temetőit – az ott élt emberek 40 éves egzisztenciáját – felszámolta.

Ezzel együtt megjegyzem, hogy az övezet kizárólag Egyiptom felől van hermetikusan elzárva és minden árú Izraelen keresztül érkezik. Ez év novemberében mintegy 12 ezer teherautónyi szállítmányt juttatott el a gázai övezetbe. Izrael még háborús időkben sem állította le a humanitárius segély Gázába juttatását. Arra viszont volt példa, hogy Kerem Shalom átkelőnél a kamionokba rohadt az árú, mert a Hamasz nem engedte be.

Ahhoz pedig, hogy a szállítmány tüzetes átvizsgálás után kerül a térségbe – úgy vélem – semmiféle magyarázat nem kívánkozik. Már csak azért sem, mert – szerencsére – még nagyobb tragédia bekövetkezte előtt sikerült rábukkannunk a bejuttatott építőanyag felhasználási helyére.

Tisztázzuk a tisztázandókat: Jeruzsálem keleti része nem palesztin terület. Jeruzsálemet az 1967-es, hatnapos háború során Izrael jordán  megszállás alól szabadította fel, ami nem jelenti azt, hogy valaha is jordán terület lett volna.

Ami az Al-Aksza mecsetet illeti, az a muzulmán vallási helyek közül a harmadik (Mekka és Medina után) a sorban, ahová normál körülmények között minden vallását gyakorló arab felmehet. Csakhogy a mecset fegyverraktárként funkcionál, ahonnan úgy a civileket, mint a rendfenntartó erőket sorozatos incidensek érik.

Tehát nem igaz az az állítás, hogy “bármilyen előzmény nélkül” lenne tiltva a belépésük. Valós előzményként csak a legutóbbi, a zsidó újév előestéjén kövekkel agyonvert zsidó férfi esetét említem.

Az sem hiteles tényközlés, hogy a jelenlegi terror hullám alulról jövő kezdeményezés. Ha az lenne, akkor a vallási vezetők a mecsetekben nem baltával hadonászva hirdetnék az “igét”, nem buzdítanák a híveiket minél több zsidó legyilkolására.

Arról, hogy a magyar nyelvű média miként tálalja az izraeli eseményeket, könyvet lehetne írni. De olyant állítani, hogy Izrael barát lenne és csak az arabok terror akcióiról tájékoztatná az olvasóit – enyhén szólva is túlzás. (Sajnálatos, hogy az eredeti írásból nem derül ki, hogy ez a szerző, netán a vendéglátóinak a véleménye-e?)

A magam részéről éppen ellenkezőleg látom a dolgokat. A médiában következetesen összekeverik az okot az okozattal és még jó, ha az ok legalább lábjegyzetben, apró betűvel szedve szerepel. (Ha ez nem így lenne, ezt a zavaros írást sem kellett volna áttanulmányoznom és értékes időmet arra fecsérelni, hogy a valótlanságait korrigáljam.)

Fentieket látom igazolva azzal, hogy szerző 100 fölötti “ártatlanul” meghalt arabról beszél és egyetlen szót sem ejt az áldozatokról.

Most megteszem helyette:

A negyedik hónapja tartó terror hullám során 1800 támadás v. támadási kísérlet történt. Ezek során 22 zsidó vesztette életét az arabok által végrehajtott kődobálás, gázolásos, késeléses és lőfegyverrel elkövetett merényletek során. A sérültek száma meghaladja a 400-at. A legutóbbi gázolásos merénylet egyik sérültje egy másfél éves gyerek, akinek lábfejét amputálni kellett!

 

Egyébként szerző és stábja tévedésben van. Palesztínába nem érkezhetett és onnan nem távozhatott. 1948 óta a területet Izraelnek hívják és hogy azon belül a Palesztin Hatóság vendégszeretetét élvezték, a tényeken nem változtat.

Éppen ezért sajnálom, hogy engem sem az Európai Unió, sem a muzulmán országok nem részesítenek humanitárius segélyben, mert így nem áll módomban szerzőt meghívni egy országjárásra. Pedig szívesen megtenném, talán akkor meglátná az igazat is nem csak a valódítást!

 

16/12/2015

 

ENSZ szervezet a terror szolgálatában…

31 aug

A témában járatosabb olvasók nyilván sejtik, hogy az alábbiakban az UNRWA-ról lesz szó.

Mielőtt azonban belevágnék, el kell mondjam, sokáig töprengtem, hogy a cím után kérdő- vagy felkiáltójelet tegyek-e? Végül úgy döntöttem, helyesebb ezt az olvasóra bízni.

Az UNRWA-t 1949-ben az ENSZ hozta létre azzal a céllal, hogy a ‘48-as függetlenségi háború mintegy 6-700 ezer palesztin menekültjének segélyezését – amelyre valóban szükségük is volt – felkarolja, szervezett keretek között támogassa. Feladata közé tartozott, hogy a menekültek néhány éven belül letelepedhessenek és a befogadó közösség teljes jogú tagjává válhassanak.

Ez a folyamat gyakorlatilag az ‘50-es évek közepére befejeződött, amikorra is a legtöbb menekült állandó házakban lakott – Gázát is beleértve.

1953-ban az ENSZ akkori főtitkára, a svéd Dag Hammarskjöld, arra a megállapításra jutott, hogy mivel nincsenek többé menekültek, , az UNRWA-ra sincs többé szükség. A menekültek végleges letelepítése nagyszabású tervet dolgozott ki és ehhez 300 millió dolláros költségvetést hozott létre. Mivel mindenki úgy gondolta, hogy az UNRWA története befejeződött, a szervezetet nem rendelték alá az időközben életre hívott Menekültügyi Főbiztosságnak.

dag-hammarskjold-portrait

Dag Hammarskjöld*

 

Az Arab Liga azonban megtorpedózta Hammarskjöld tervét, mert rájött, hogy a hazatérési jog melegen tartása kiváló fegyver Izrael ellen.

Innentől datálódik az UNRWA  kissé félresiklott története, amely az idők folyamán a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb szervezetévé nőtte ki magát és amely a palesztinok legnagyobb munkaadója.

A szervezet ma már a menekültek második-harmadik generációjának ad ki menekült igazolványt és van olyan megbízható forrás, mely rávilágít arra, hogy a palesztinok között nem fordul elő haláleset, melynek következtében számuk egyre nő.
(Megjegyzem, hogy ezen az alapon az arab országokból elűzött mintegy 850 ezer zsidó – és azok leszármazottai – is jogosult lenne a menekült státuszra, ami nem adatott meg nekik. Erről itt.)

Mivel az UNRWA volt az első nemzetközi segélyszervezet, melyet az ENSZ alapított és mivel az ENSZ az alapítás idején még szintén gyerekcipőben járt, az alapszabálya meglehetősen semmitmondó, gyakorlatilag konkrétum nélküli. A szervezetnek nincs igazgató tanácsa, nincs belső pénzügy ellenőrzése. Bár hivatalosan az ENSZ szervezeteként van bejegyezve, a valóságban, jogilag nem is lehetne az ENSZ hivatalos szervezete, miután mind a 30 ezer dolgozója palesztin.

Fentiekől következik, hogy a különböző szinteken az egyszemélyi vezetés érvényesül. Erre jó példa, hogy az UNRWA egymillió dollár értékű nyugdíj alapja – mely6 svájci bankokban van elhelyezve – sorsáról egyetlen személy, az UNRWA főtitkára dönt.

A szervezet mára teljesen önjáróvá vált, befolyást senki nem tud (talán nem is akar) gyakorolni rá.

Az UNRWA óriási vagyonra tett szert, ugyanis minden menekülttábor területe, az iskolák, a kórházak, a rendelőintézetek a tulajdonában vannak.  (Itt jegyzem meg, hogy  Jeruzsálem egy nagyon értékes területén több ezer dunámnyi telket birtokolnak, ahol összesen, ha egy tucatnyi tisztviselő teng-leng.)

Működésük hozadéka, a menekült igazolvány a palesztinok körében társadalmi státuszt jelent, ugyanis az igazolvány tulajdonosa ingyenes oktatásra, orvosi ellátásra jogosult, valamint meghatározott – szintén ingyenes – élelmiszer adagra. Ezen kívül a menekült táborokban épített házak tulajdonjoga is az övék, így azt szabadon adhatják-vehetik. Ennek következtében nem kevés menekülttábor lakónak ma már leszármazási jogon semmi köze a menekültekhez.

Nem árt tudni, hogy a Gázában üzemeltetett oktatási intézményeikben a Hamasz tankönyveiből oktatnak.

Az UNRWA legnagyobb anyagi támogatói az USA, az EU, Kanada, Japán és Ausztrália. Tudni kell azt is, hogy a támogatást tulajdonképpen a Palesztin Hatóság elől halásszák el és bár elég rossz néven veszik, mégsem tudnak fellépni nyíltan az UNRWA ellen, hiszen az náluk sokkal régebbi szervezet, mely nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

1993-ban volt ugyan egy nemzetközi kísérlet arra nézve, hogy az UNRWA egész tevékenységét átadják a Palesztin Hatóságnak, de a második intifáda kitörésével ez feledésbe merült.

 

Nézzük meg egy kicsit közelebbről az UNRWA gázai móködését:

Többekben felmerült a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy az ENSZ iskolák fegyver és rakéta raktárként szolgálnak, hogy ENSZ rendelőintézetet aláaknáznak és az izraeli katonákra robbantják, hogy ENSZ iskolákból, vagy falszomszédságukból rakétákat lőnek izraeli területre?

A válasz viszonylag egyszerű: Az UNRWA alkalmazottainak jelentős része a Hamasz aktív tagja.

A 2012 szeptemberében tartott szakszervezeti szövetségi választásokon a 11.500 szavazó dolgozó az u.n. szakmai listára voksolt, melynek listavezetője az egyik Hamasz vezér,  Suhail al-Hindi. A tanárszakszervezet vezetőségének mind a 11 tagja egyben Hamasz tag is, de például a Rafiah-i UNRWA iskola igazgatója és tanára – Awad al-Kik (Abu Mohamed) –  az iszlám dzsihád fegyverüzemeinek főmérnöke is volt. Ő egy izraeli támadás során vesztette életét, amikor is az egyik fegyvergyárat találat érte.

Ha figyelembe vesszük, hogy az UNRWA-nál jelenleg öt millió menekült palesztin van nyilvántartva, amivel a menekült státuszt gyakorlatilag örökkévalóvá teszik, megállapítható, hogy a szervezet a legfőbb legitimálója a visszatérési jognak és egyik akadálya a megegyezésnek.

Bár nyilatkozataiban semlegességét hangoztatja, a valóságban kizárólag a palesztinok érdekeit védi és túl ezen, mára legalább is gyanusítható egy terrorszervezettel való szoros együttműködéssel.

 

A végére pedig egy pozitív példa, igaz, nem az UNRWA tevékenységi területéről:

1948-ban Irakba is menekültek palesztinok, ahol többé-kevésbé normális bánásmódban részesültek, tőlük nem is igen lehetett hallani a hazatérésről.

Szaddam bukása utáni felfordulásban néhány ezer leszármazott a szíriai határ mentére menekült, egy letelepedésre alkalmatlan, kietlen területre. Szerencséjükre ez a terület nem az UNRWA, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hatáskörébe tartozik, akik viszonylag rövid idő alatt elintézték, hogy Chile befogadja őket. Chilében jelenleg közel 350 ezer menekült él.


2014. augusztus 31.

* Kép forrása: Google

Útközben…

20 Júl

Többször belekezdtem, hogy a legutóbbi “béketárgyalások” ismételt kudarcáról, azok miértjéről írjak, de közbe jött a gyilkossággal végződött hármas emberrablás és mindkettőt felülírja a jelenleg zajló katonai akció.

Ez utóbbi minden mozzanatáról bőséges információt nyújtanak a médiák, mely információk részben az alapvető tájékozottság hiányát tükrözik, amelyhez egyes orgánumoknál még az eleve alaphangot megadó Izrael ellenesség (lánykori nevén: antiszemitizmus) is társul.

 

Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

 

A jelenlegi helyzet kialakulásához egyértelműen a Fatah és a Hamasz által létrehozott egységkormány vezetett.

Sokan helyeselték ezt a szövetséget, mondván, hogy a “béketárgyalások”-hoz vezető egyetlen utat jelenti. Már ez a feltevés is hibás, mert a Hamasz alapszabálya eleve kizár minden megegyezést Izraellel és egyetlen, mondhatni fő céljának nem csak az ország eltörlését tekinti, de zsidómentes övezetet is vizionál a térségben. Ugyanakkor a Fatah-ot képviselő Mahmud Abbasz (közismert nevén Abu Mázen) tárgyalópartnerünk a béke elérésében.

Ilyen felállás mellett miért is jött létre az egységkormány?

A Hamasz részéről mindenképpen gazdasági okokból. Kiürült a pénztár, terrorakciókba kezdett, ezzel provokálva Izraelt a válaszlépésre, majd telesírta a világot, hogy az ujjáépítéshez támogatókat találjon. Három hónapja nem tudott fizetést adni az tisztségviselőknek, ugyanis a katari átutalások nem érkeztek meg.

Mahmud Abbasz vállalta, hogy  – belső legitimációja érdekében –  (mandátuma 10 éve lejárt) több, mint 40 ezer tisztségviselő bérét állja. Úgy gondolkozott, hogy ezzel a lépéssel a külvilág felé is a legitim békepartner szerepében tetszeleghet és az ENSZ segítségével – tárgyalások nélkül – eljuthat az államalapításig.

Tervét meghiúsította a gyilkossággal végződött hármas emberrablás, amely már csak azért is kellemetlen volt számára, mert az eset a Palesztin Hatóság  területén történt. Ilyen körülmények között, a külvilág felé nem vállalhatta, hogy az emberrablást, mint legitim lépést jóváhagy, ezért azt nyilvánosan  elítélte és elkezdett kihátrálni a koalícióból.

Így a Hamasz számára tulajdonképpen sikertelenül végződött emberrablás és gyilkosság után változatlanul ott áll fillér nélkül.

Ennek ellenére, először csak a dzsihádlistáknak “engedélyezte” a rakéták indítását Izrael civil lakossága ellen, majd később ő is csatlakozott. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra: Az arab világ felé megerősíteni legitim vezetői szerepét, közben Izraeltől engedményeket kicsikarni.

Számítása nem jött be, ugyanis Izrael két napig még csak nem is válaszolt, az egyedüli védő intézkedés a kipát barzelek (vaskupola rendszer) csatasorba állítása volt, a rakétaeső kivédésére.

A rakéta elhárító pajzs az ismételt rakétázások megindítása óta, amikor is a Hamasz 9 ezer rakétával rendelkezett, elfogott három ezret. Ezer becsapódott. Ebből 8% valamilyen célba talált, a többi u.n. nyitott területen ért földet. Azóta, a mai napig még száz rakétát indított izraeli területre. Megjegyzendő, hogy a rakétaelhárító rendszer 95%-os hatásfokkal üzemel és egy rakéta ára 50 ezer shekel.

 

Az “öntött ólom” nevű katonai akció során (2009) a rakéták legnagyobb részét a Hamasz nyitott területről indította, míg jelenleg – a katyusák kivételével – lakóházak, közintézmények közé telepített kilövő silókból. A silókat összekötő kiszolgáló alagutak pedig a házak alatt húzódnak. Ebből egyértelműen látszik, hogy az övezetbe bejuttatott építőanyag jó része ezek építésére, illetve a Hamasz vezetők bunkereinek kialakíátsára szoltált. Ez utóbbiak is lakóházak alatt találhatók és azt is tudni lehet, hogy a Hamasz vezetők a gázai Shifa kórház alatt bujkálnak.

A katonai akció alatt eddig három, pár óra időtatamú tűzszünet lépett életbe. Mindhárom abból a célból, hogy a civil lakosság részére a humanitárius okokból indokolt élelmiszer, egyéb fogyasztási cikkek az övezetbe kerüljenek. Izrael mindhárom esetben tartotta magát a megállapodáshoz azzal, hogy amennyiben a Hamasz azt megszegi, részünkről is tárgytalan. Mindhárom alkalommal megszegte!

 

Mint ilyen esetekben szokásos, különböző országok érzik az elhivatottságot a tűzszünet tető alá hozására. Legutóbb Katar, Törökország és az USA jelentkezett, de az egyetlen, aki ennek érvényt is tud szerezni, az Egyiptom. Ők ennek eleget is tettek – volna, de a Hamasz a feltételekre oda sem figyelve, csípőből elutasította. Majd egy 10 pontos diktátumot nyújtott be, melyben a tűzszünet realizálásának feltételeként  olyan követelésekkel lépett fel, amit Egyiptom  (de más, józanul gondolkodó állam sem) nem tud és nem is akar teljesíteni. Szerepelt a követelések között az egyiptomi határok megnyitása személy -és áruforgalom előtt, repülőtér építése a gázai övezetben…

Mindezt úgy, hogy Egyiptom nem csak a határt zárta le hermetikusan, de az összes csempész alagutat is felszámolta – vagy berobbantotta, vagy vízzel árasztotta el.

A tűzszünet közvetítésében vállalt szerepének visszautasítását már csak azért sem fogja elfelejteni, mert a keleti ember számára a kavodot, a “tiszteletet” nem megadni, nagyobb sértés a hátbatámadásnál is. Nem beszélve arról, hogy a körzeti hegemóniát tekintve Törökország riválisa. (A törököket az USA akarta behozni a játékba.)

Izraelnek és Egyiptomnak közös érdeke, hogy egyikük se kényszerüljön felügyeletet gyakorolni a gázai övezet fölött. Egy meggyengült Hamasz az érdek, aki továbbra is irányítja Gázát, ugyanis a Hamasz eltörlése után csak a dzsihád, vagy még rosszabb jöhet. Nem szabad elfeledkezni, hogy az ISIS már most is Jordánia határait döngeti.

Természetesen a civil áldozat mindkét oldalon áldozat. Ha Izrael nem így gondolná, akkor a légi akciót nem egészítette volna ki szárazföldivel. Erre elsősorban azért van szükség, – bár ez a részünkről is súlyos emberveszteséggel jár  – mert gyakorlatilag egész Gáza és Izrael határán alagútrendszer húzódik, melynek felderítése csak lépésről lépésre lehetséges. Ezek az alagutak szolgálnak az emberrablások lebonyolítására. A szombaton meghalt két katonánk (ז”ל) is ennek esett áldozatul, amikor az egyik ilyen alagútból kibújó terroristák tüzet nyitottak a dzsipjükre. Miután a terroristákat likvidálták, testükön több pár bilincset és altató injekciókat találtak.

Nem kívánom részleteiben ismertetni, – mert mindenki tisztában van vele – hogy a világ mely részein folynak jelenleg is, évek óta húzódó katonai villongások, csak némi fejcsóválással veszem tudomásul, hogy a “művelt” Nyugatot egyedül Izrael védekezése zavarja, holott például Szíriában naponta többen halnak meg, mint Gázában a katonai akció kezdete óta összesen.

 

Amit viszont nyomatékosítani szeretnék az az, hogy Izrael a nemzetközi jogon- a civil lakosság védelme háborús helyzetben – magasan felül emelkedett azzal, hogy a polgári lakosság védelme érdekében figyelmeztető röplapokat szór le, hangosbeszélőn keresztül jelzi, mikor, melyik körzetben végez légi akciót. Ezen túlmenően a célpont lerombolása előtt figyelmeztető lövéseket ad le és 15 perc várakozási idő után hajtja végre az akciót.

Ehhez a körültekintéshez a nemzetközi hadijognak még fel kell nőnie!

 

És a végére hagytam a humanitárius segítségnyújtásnak azt az elemét, amelyet szintén nem tárgyal a nemzetközi hadijog. Nevezetesen azt, hogy a mai napon Izrael tábori kórházat állított fel  Erez határátkelőnél, Gáza civil lakosságának orvosi ellátására. Ezzel nem kis mértékben veszélyeztetve az ott tevékenykedő orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet testi épségét.

 

2014. július 20.

Egyiptomi légicsapás Gázában?

3 okt

Az elmúlt napokban egyiptomi pilóta nélküli repülőgépek köröztek a gázai övezet déli részén, főleg Rafiah és Han-Junesz fölött. Mivel az egyiptomi külügyminiszter nemrég figyelmeztette a Hamaszt, hogy Egyiptom katonailag fog fellépni, ha továbbra is támogatják Gázából a szináji terroristákat, a robotrepülők nagy valószínűséggel a célpontok kijelölését végezték.

Egyiptomi katonai szakértőktől kiszivárogtatott hír szerint hadseregüknek kész tervük van bizonyos célpontok elleni légitámadás kivitelezésére.

Az egyiptomi hadseregnek eddig sikerült a gázai csempész alagutak 90%-át lezárni, (vagy berobbantották, vagy vízzel árasztották el és a bejáratot elfedő “lakóépületeket” is eldózerolták).

Ez azt jelenti, hogy jelenleg élelmiszer, építőanyag és üzemanyag kizárólag Izraelből jut be az övezetbe. Ezek ára viszont többszörösébe kerül az eddig csempészés útján bejuttatott termékekének.

Egy ugyancsak kiszivárogtatott hír szerint az egyiptomi felderítésnek pontos listája van azokról az Al-Kaida szimpatizáns szervezetekhez tartozó terroristákról, akik a gázai övezetben bujkálnak. Egyikük a Dzsis El-Islam (Iszlám hadsereg) szoros kapcsolatokat ápol a Hamasz vezetőivel. A csoport élén az a Mumtaez Dormus áll, aki a ‘90-es évek végéig a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinél szolgált. Fent említett csoportoknak fegyverraktáraik és kiképző bázisaik vannak Gázában.

Az elmúlt 48 órában az egyiptomi hadsereg befejezte az Észak-Kelet Szináj megtisztítását a terroristáktól. Ezzel párhuzamosan folytatják a maradék csempész alagutak felszámolását. Ez az, ami talán legjobban aggasztja a Hamasz vezetőit, akik a lakosság lázadásától tartanak. Szemük előtt Szudán példája lebeg, (Szudán a Muzulmán testvérek és a Hamasz egyik legnagyobb támogatója) ahol az Omar El-Basir elnök vezette kormányzat úgy döntött, hogy megszünteti az üzemanyag ártámogatást, aminek következtében az árak az egekbe szöktek. A lakosság fellázadt és ez számos halálos áldozatot követelt.

Ez a  lehetőség Izraelt is aggasztja, így az a döntés született, hogy az övezetbe szállítandó áruk mennyiségét lényegesen emeli.
2013. október 3.

Forrás: וואלה חדשות

Képek: Google

 

Quo vadis Egyiptom 2.

1 jan

A témához kapcsolódó összes előzmény itt.

***

Irán, Törökország, a gázai övezet, Tunézia, Marokkó, Líbia és most EGYIPTOM – ahol az iszlamista gátszakadás egyre terjed és egyre több kérdést vet fel.

A koldus szegény, munkanélküli, elnyomott népek, amelyek a poklok poklát járták meg a kegyetlen diktátorok alatt, most lázadnak, leveretnek, megsebesülnek, véreznek, de újra feltápászkodnak és folytatják – a súlyos véráldozat ellenére – útjukat a zöld fénnyel felkelő Nap felé. A zöld Nap felé, mely számukra az egyetlen utat jelöli a keserű valóságból az édenkert felé. Az édenkert felé, ahol nincs szegénység, nincs semmiben hiány, nincs fájdalom, nincsenek korlátozások és nincsenek rabok.

Egyiptom önálló, modern útját több, mint kétszáz évvel ezelőtt kezdte. Ezt az utat a stabilitásra, a józan ész uralmára való törekvés jellemezte az érzelmek felett. Ahogy haladt előre az időben, Egyiptom úgy került egyre messzebb ezektől a céloktól.
A huszadik század ’20-as, ‘30-as és ‘40-es éveiben egészen 1952. július 23-ig Egyiptomnak pezsgő kulturális élete volt. Híres könyvszalonok, számtalan nagyon aktív társadalmi szerveződés, színház és opera jellemezte. A nők fedetlen fővel jártak, köszönhetően a feminista mozgalomnak, mely  Egyiptomban a ‘20-as években kezdődött.
A kairói operaház a 19. század közepén nyílt meg, ahol – a saria dacára –  szép számmal voltak nők is a nézők között. Az európai kultúra erősen vonzotta az egyiptomi elitet. Ekkoriban az egyiptomi filmgyártás fő témája a szerelmi háromszög volt. Nem kevés egyiptomi tartotta magát európainak, a görögök és rómaiak leszármazottjának. A 19. század közepén a fáraósírok felfedezésével feltárult a gazdag “fáraói” múlt. Sok egyiptomi – főleg a koptok –  e nép és kultúra örökösének tekintették magukat. (A koptok esetében ez feltehetően igaz is.)

Ugyanakkor az iszlám szerint a “fáraó” a hitetlenség és az iszlám elleni háború jelképe.
Ezen “iszlám ellenes” törekvések ellensúlyozására alapította 1928-ban Hasszan el-Bna a Muzulmán Testvéreket, akiket nagyon aggasztott a nyugati kultúra térhódítása az iszlám hagyományokkal szemben. Ezért három pontból álló programot alkottak.

  1. Az idegen megszállás felszámolása.
  2. Az egyiptomi társadalom megtisztítása az idegen kultúra hatásától.
  3. A saria bevezetése.

Ez a program a mai napig változatlanul életben van.

1952 júliusában Egyiptomban a hadsereg vette át a hatalmat. A hatalom ideológiai alátámasztására kitalálták az “arab szocializmus”-t,     amely szintén nehezen egyeztethető össze az iszlám felfogással. Így szinte természetes volt az összeütközés a Muzulmán Testvérekkel, melynek nem egy vezetőjét kivégezték. Legfőb ideológusukat, Szid Katevet 1966-ban felakasztották, mert kijelentette, hogy az állam vezetése nem felel meg a sariának és dzsihádot (szent háború) hírdetett ellene.
Sokan Egyiptomban, a hatnapos háborúban elszenvedett vereségben az ég büntetését láták Katev kivégzése miatt.

Miután az alkotmány megtiltotta  a  vallásos pártok alapítását, a Muzulmán Testvérek a társadalmi tevékenység felé fordultak. Elsősorban a legszegényebbeket (az ő számuk Egyiptomban mindig is óriási volt) segítették napi gondjaik megoldásában. Egyiptomban sok millióan laknak bádogvárosokban – víz, villany és élelmiszer ellátás nélkül. A Muzulmán Testvérek bár csak alapszinten, de többnyire gondoskodtak a hiány pótlásáról, sőt gondoskodtak orvosi ellátásról és oktatásról is.
Ha valamelyik viskó összedőlt, (márpedig ez elég gyakran előfordul) mindig a Muzulmán Testvérek érkeztek elsőnek segíteni.

Most, hogy a törvény lehetővé teszi a pártalapítást, a Muzulmán Testvérek learatják a sokéves társadalmi tevékenységük gyümölcsét. Hozzá kell még tenni azt is, hogy azok a szegény tömegek, akikről beszélünk, mindig is vallásosak voltak. Az utcán imádkoztak, ha nem volt máshol lehetőség, elmentek a mekkai zarándoklatokra, bár ez iszonyú anyagi megterhelést jelentett számukra.

A parlamenti választások első fordulójában a Muzulmán Testvérek 37%-ot, a második fordulóban 40%-ot tudhatnak magukének. Ugyanakkor nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy a szélsőséges szalafik az első fordulóban 24,4%-ot, a másodikban 35%-ot  kaptak. (A szalaf szó az “a-szluf a-Calah” rövidítése, jelentése: “A múlt emberei, a jók és igazak”.

Amíg a Muzulmán Testvérek a 7. században keletkezett muzulmán vallást megkísérlik a 21. századhoz igazítani, addig a szalafik pont fodítva,  a 21. századot akarják minden erővel visszarángatni a 7.
századba.

A két párt együttesen elért eredménye bőségesen elegendő lenne egy stabil kormány kialakításához, de a dolog nem ennyire egyszerű. A probléma a pártok világlátásbeli különbözőségéből ered.
Nagy különbség van köztük a vallástalanokhoz és a koptokhoz való viszonyulásban, a nők társadalmi szerepének, a hírközlés, az oktatási intézmények megítélésében. A nemek elkülönítésének kérdésében már az első összeütközésük is megvolt.

Ovad el-Manam Shot a szalafik egyik vezetője kijelentette, hogy az állam törvénye a saria lesz és ez fogja meghatározni az összes állampolgári jogokat. (Ez azt jelenti, hogy a kopt keresztények automatikusan elvesztik ezeket a jogokat.)
Hazom Abu Iszmail – aki a párt elnökjelöltje – kijelentette, hogy amennyiben megválasztják, megtiltja a bor árusítását és azt, hogy a nők és férfiak közös munkahelyen dolgozzanak. Véleménye szerint ideje kötelezővé tenni, hogy a nők csak fedett fővel járhassanak.
A Muzulmán Testvérek mindezek teljesítése esetén  tartanak a nyugati világ reakciójától, ezért minél szélesebb koalíciót szeretnének, hogy azzal a szalafik súlyát csökkentsék.

A januári tüntetésekben a Muzulmán Testvérek és a szalafik nem vettek részt, a háttérben várták az események alakulását.
Amikor megnyílt a pártalapítás lehetősége és kitűzték a választásokat, a Muzulmán Testvérek készen álltak. Ismert és népszerű jelölteket állítottak, hatékony és költséges választási kampányt folytattak. Gondoskodtak az emberek (köztük betegek és rokkantak) választási helységekhez való szállításáról.
Ez a gyors és hatékony szervezés elsősorban a sokéves társadalmi tevékenységnek volt köszönhető.

A “tragikus” vesztesek azok a nem vallásos rétegek, akik tulajdonképpen megbuktatták Mubarakot, akik már sok éve próbálták Egyiptomot a modern világ felé terelni, akik a Tahrir téren táboroztak és összecsaptak a biztonsági erőkkel – ahelyett, hogy pátot alapítottak volna programmal, tervekkel. Ők azonban olyan elitista szervezeteket alapítottak, amelyek képtelenek kapcsolatot tremteni a tömegekkel. Ennek köszönhető, hogy az összes nem vallásos pártok együtt a szavazatok alig egyharmadát szerezték meg.

A legkényesebb kérdés talán a hadsereg helyzete, ugyanis ők egyúttal gadasági impérium is vállalatokkal, gyárakkal, bevásárló központokkal, pénzintézetekkel és telekberuházásokkal. Természetesen hallani sem akarnak arról, hogy mindezt politikusoknak rendeljék alá, holott mindezeken a tulajdonokon felül “természetesen” még a költségvetésből is részesülnek.

Ez a körülmény jelentős feszültség forrás lehet a hadsereg és a vallásos pártok között, ami ara is figyelmeztet, hogy a pártoknak nem lesz könnyű a kapott mandátumnak megfelelni.

2012. január 1.


%d blogger ezt kedveli: