Archívum | április, 2018

70. Függetlenségi Napra – kicsit másképp

18 ápr

A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.

Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.

Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?

Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…


Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború  hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)

A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…

Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.

És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.

Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.

Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…

De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???

A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.

Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.

Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…

Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem,  ez nem kevés!!!

17/04/2018

 

Reklámok

Emléknapra – 2018

17 ápr

Zsidó hagyomány, hogy ünnepeinket megelőzi az emlékezés… és ez nem csak a vallási ünnepekre vonatkozik.

Ahogy a Széder során, még ha képzeletben is, de  végig megyünk a rabszolgaságból kivezető úton, úgy az állam függetlenségének ünneplését is megelőzi az azokra való emlékezés, akik életüket adták a zsidó hazáért.

1860-ban jött létre az első zsidó település, amely a történelmi (Óváros) falakon kívül épült.

https://leharblog.wordpress.com/2011/07/30/jeruzsalemi-korseta-jemin-moshe-2/

Ettől a dátumtól áll rendelkezésünkre írásos dokumentum a kötelesség teljesítés során életüket vesztett katonákról, valamint Izrael függetlenségének kikiáltása óta eltelt időszak terror áldozatairól.

Ez a szám a tavalyi évben 71+30 fővel szaporodott. Utóbbiak régebbi, katonaként szerzett sérüléseikbe haltak bele. Szombaton (14/04/2018) vesztette például életét a Jom Kipur-i háború utolsó katona sérültje.

Harcok során 23.645 esett el, szolgálat-teljesítés közben 4.143 fő (27.788) 

A terror áldozatainak száma 3.134 fő, köztük 122 külföldi állampolgár. 100 izraeli állampolgár viszont külföldi országokban lett a terror áldozata.

A gyászoló szülők száma 8.929, a katona-özvegyeké 4.849 az árván maradt gyerekeké pedig 1.843.

Polgári időszámítás szerint e hó 17-én (ג’ ב- אייר) estétől rájuk emlékezünk. Ismét megszólalnak az emlékezés szirénái és másnap reggel az ország útra kel. Hogy öregek és fiatalok, apák és nagyapák, fiúk és unokák Afulától Eilatig, az ország  52 katonai temetőjében, a városok és települések sírkertjeiben elhelyezzék az emlékezés mécsesét, a hagyományos emlék-követ, vagy a nem annyira hagyományos, de elfogadott virágcsokrot.

Az emléknap előestéjétől számítva 24 órán keresztül, időrendi sorrendben olvassák fel a neveket, a hozzá tartozó életkorral, fegyvernemmel és lakhely megjelöléssel együtt.

Az emléknap a Függetlenségi nap előestéje… és így lesz ünnep az emlékezésből.

יהי זכרם ברוך

15/04/2018

 

Holocaust emléknap – 2018

9 ápr

Mint azt már előző írásomban is említettem, Izrael a varsói gettófelkelés כ”ז בניסן

(1943. április 16.) dátumához igazítja a vészkorszak áldozatainak és hőseinek emléknapját. Polgári időszámítás szerint ez a nap az idén április 12.)

Annyian, köztük magam is, emlékeztünk már a 20 század sötét napjaira. Annyian sirattuk el újra és újra – nem csak a meg sem ismert családtagjainkat, de – a vészkorszakot átélt, sokszor testben is, de lélekben mindenképpen megtört szeretteinket.

És nem csak őket, mind a hatmilliót, aki 1939-45 között egy elmebeteg ideológia áldozatává vált.

És valahol, elsiratjuk magunkat is, mert a háború után született, úgynevezett (szerintem tévesen) második generáció a génjeiben hordozza az ősök félelmét, amelytől még a harmadik-negyedik generáció sem mentes egészen.

Nem is lehet, hiszen lépten-nyomon azt látja, hogy az elmebeteg diktátort kiszolgáló országok, a kurzus-történészek hathatós közreműködésével, teljes sebességre kapcsolt a holocaust relativizálása, az áldozat-hibáztatás.

A jelenség nem mai keletű és amikor ítéletet mondok Európa felett, korántsem a ma, jobbra tolódott államvezetést teszem felelőssé. Sokkal inkább azokat, akik ‘45 után képtelenek voltak szembenézni a múlt bűneivel, akik úgy gondolták, ha szőnyeg alá söprik a kérdést, ha elhallgatják és hatalmi szóval elhallgattatják a “másként” gondolkodókat, megtettek mindent a múlt lezárására. Tévedtek és tévedésük – mai ismeretek szerint – tudatos volt. Ez jól látszik ma, amikor a nyugati társadalmak, magát baloldalinak, liberálisnak hazudó képződményei az antiszemitizmus frakkba öltöztetett változatát, az Izrael-ellenességet művelik teljes mellbedobással. Mindezt karöltve szélsőjobbos elemekkel…

A történelmet meghamisítani akaróknak üzenem, hogy az igazság – ha rögös utat is kénytelen bejárni – győz a hazugság fölött.

Halottaink emléke legyen áldott! יהי זכרם ברוך

Az élet viszont él, mert élni akar, ez a dolga!

Az alábbi videón 600 holocaust túlélő és családtagjaik együtt éneklik az “élet dalát”… melyet az 1983-as Eurovíziós dalfesztiválon Ofra Haza vitt sikerre.

https://www.facebook.com/yediotahronot/videos/2125508021037263/

https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=yIuK7vCVM34

09/04/2018

A témában korábban megjelent írásaim:

1.https://leharblog.wordpress.com/2013/04/06/%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94-holocaust-emleknap/

2.https://leharblog.wordpress.com/2011/11/23/hholocaust-revizionistak-es-a-tenyek/

Izrael és az illegális bevándorlók: a történetnek mégsincs vége

3 ápr

A hírközlő szervek feladata a konkrét hírről való tájékoztatás. Ez történhet írásos formában, v. az éter, a hírolvasók útján. A “parsan”, vagyis a kommentátor az adott hír kapcsán megkeresi az előzményekkel – mert szinte minden konkrét hírnek számos előzménye van – és az adott hírrel kapcsolatos összefüggéseket, melyeket aztán a témában való jártassága, egyéni habitusa alapján összegez.

Vannak kiváló megfigyelők, akik a szerteágazó szálakból képesek olyan következtetést levonni, amely hosszú távon megállja helyét…és vannak, akik nem képesek többre, mint az innen-onnan összeollózott hírek kötőszavakkal történő – látszólag – egységes keretbe foglalására…vagy még arra sem.

Nos, magamat nem sorolom a kiváló megfigyelők táborába, ahhoz azonban elég tájékozottnak, hogy néhány mondatban összefoglaljam az Izrael területén illegálisan tartózkodó afrikai állampolgárok – közel 40 ezer fő – kapcsán keletkezett vihart.

Nézzük, hogyan látom:

Pár hónapja röppent fel az a hír, hogy Izrael kitoloncolja a területére – még a határkerítés megépítése előtt – Egyiptom felől beszivárgott, elsősorban jobb megélhetést remélő szudáni, eritreai állampolgárokat.

Ez az intézkedés azzal vette kezdetét, hogy az állam repülőjegyet és az új élet kezdéshez anyagi támogatást ajánlott fel azoknak, akik önként hajlandók elhagyni az országot. Mára világossá vált, hogy a szudániak nagy része élt ezzel a lehetőséggel.

Eritreával kapcsolatban az a probléma merült fel, hogy onnan legtöbben a katonaság elől szöktek meg és egészen a közelmúltig – visszatoloncolásuk esetén – életveszélynek voltak kitéve.

Izrael már régebben kezdett tárgyalni u.n. harmadik országgal, akik megfelelő anyagi juttatás ellenében hajlandónak mutatkoztak befogadásukra. Megjegyzem, hogy Izrael a kiutasítást több lépcsőben kívánta végrehajtani: első körben a 30 év alatti, egyedülálló férfiaktól kívánt megszabadulni…

Itt lépett a képbe az “Új Izrael” (Keren ha-hadasa le-Israel) alapítvány finanszírozásából szervezett tüntetés sorozat, mely ugyan Izrael területén zajlott (elsősorban Tel-Avivban). Az alapítvány azonban – az európai országok aktív közreműködésével –  elérte a potenciális befogadó országot, Ruandát is. Némi fenyegetés, gondolom, némi baksis is közrejátszott abban, hogy Ruanda a szerződést felmondta.

Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy az ENSZ és néhány EU tagállam közötti – a menekültek befogadására létrejött – keretmegállapodás értelmében, illetve annak okán, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága feladatkörébe tartozó témáról lévén szó, az ENSZ “levette a terhet” Izrael válláról. (Az ezzel kapcsolatos hír itt olvasható.)

Megjegyzem, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának néhány ENSZ tagállammal már hosszú ideje szerződése van a menekültek befogadását illetően. Ennek semmi köze az Izraelben illegálisan tartózkodó személyek kiutasításához.

Hangsúlyozom, a “tehermentesítés” nem Izrael felé tett gesztus! A megállapodás kezdeményezője az ENSZ volt, Izrael közvetlenül egyetlen országgal sem folyatatot tárgyalást, tehát az a sajtómunkási ferdítés, hogy Izrael Európába deportálná az illegális határsértőit, nem állja meg a helyét.

Mi történt a késő esti-éjszakai órákban?

Netanjahu saját pártján belül is és a koalíciós partnerektől is elmarasztalásban részesült (döbbenetes volt olvasni, hogy felelős vezetők, több évtizedes politikában való jártasság ellenére sem voltak képesek felfogni a szerződésben rejlő lehetőségeket), az izraeli közvélemény ellenállására – elsősorban a leginkább érintett dél tel-avivi őslakosságra tekintettel: a kiutasítást végrehajtását felfüggesztette. E sorok gépelése közben, a képernyőn felvillanó gyors hír már arról szól, hogy az egyezményt felbontotta.

A szappanopera folytatódik…

03/04/2018

%d blogger ezt kedveli: