A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.
Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.
Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?
Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…
Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)
A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…
Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.
És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.
Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.
Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…
De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???
A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.
Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.
Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…
Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem, ez nem kevés!!!
17/04/2018
Címkék: "alternatív" emlékezés, antiszemitizmus, arab, belső ellenség, ENSZ, Európa, Függetlenségi Nap, Izrael, Jeruzsálem, Jordánia, Népszövetség, palesztinai arab, személyes függetlenség, zsidó ünnepek
leharblog 