Fogalomzavar…

Az elmúlt két napban Ros ha-Shanát (zsidó újév) ünnepelte a világ zsidósága, köztük jómagam is.  Ünnepi hangulatom sajnos nem volt felhőtlen. Érzéseimet erősen befolyásolta az a beszélgetés, melynek során súlyos és lényegében alaptalan vádakkal szembesültem. Súlyosak azért, mert a vádló “meghozta halálos ítéletemet” kitétellel zárta mondandóját és alaptalan azért, mert ezen mondandója, valamint a galuti zsidóság – mint fogalmazott – általam történt kirekesztéséről a hivatkozott írásban – és legjobb tudomásom szerint máshol sem – szó sem esett. Továbbá érthetetlen számomra mindezek cionizmussal történő összekapcsolása.

Mindezek hatására az I-tentisztelet alatt tudatosan kellett magam visszarángatni az imarend követéséhez, ugyanis minduntalan elkalandoztam… Alapvetően azt latolgattam gondolatban, miként is lehet erre a további sértődések elkerülése nélkül úgy reagálni, hogy mondandóm  lényege mindenki számára érthető legyen.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az esettel kapcsolatban több megoldás is kínálkozik:

Részben hallatlanná tehetném az egészet, részben akár meg is sértődhetnék és és baráti/ismerősi körben “fű alatt” panaszkodhatnék, esetleg csendben nyalogathatnám sebeimet.

A harmadik utat választottam, nyíltan felvállalom a konfrontációt és igyekszem legjobb tudásom szerint reagálni.

Döntésemet elsősorban az motiválta, hogy hallatlanná már csak azért sem tehetem, mert ahhoz elég széles nyilvánosság előtt zajlott a beszélgetés. A sértődöttség/panaszkodás nem az én műfajom, ennél sokkal egyenesebb megoldásnak tartom a téma kibeszélését, mellyel – nem utolsó sorban – szélesebb rétegnek szeretnék segítséget nyújtani.

Azt hiszem, hogy alapvető probléma az írásaimban előforduló szóhasználatból adódik, ugyanis a dolgokat – ha csak lehet – nevén nevezem. És tulajdonképpen nem értem, hogy a “galut-zsidó” kifejezés miért pejoratív?

A diaszpóra, vagy száműzetés  (görög eredetű szó, mely szétszórattatást jelent)   és melynek  héber megfelelője a “galut” kifejezés.

Eredete az i.sz. 132-135 között lezajlott Bar Kochba szabadságharc leverésére, annak rómaiak által történt megtorlását követő időszakra tehető, amikor is Izrael életben maradt fiai kénytelenek voltak elhagyni az ősök földjét. (Itt kell megjegyeznem, hogy a bátrak – akik az életük kockáztatásával is Erec Isroél területén maradtak – leszármazottai ma is köztünk élnek.

Ebből egyenesen következik, hogy a galut-zsidó kifejezés gyűjtőfogalom, amely egyszerűen a szétszórattatásban élő zsidókat jelöli. Röviden, az Izraelen kívül élő zsidók definíciója.

Ezzel a szómagyarázattal talán abba is lehetne/kellene hagyni, de ha már belekezdtem, akkor végig is viszem az ezzel kapcsolatos gondolatmenetet.

Ugyan úgy, ahogy az izraeli zsidóság sem egy homogén massza, a diaszpóra zsidósága is több összetevős. Ezzel kapcsolatban hosszas felsorolásba lehetne bocsátkozni, mert vannak köztük a modern Izrael létjogosultságát is megkérdőjelező csoportok, ide tartoznak a Szatmári haszidok és a Toldot Áron csoportosulás, akik hazatérésük feltételéül a harmadik Szentély megépültét, vagyis a Messiás eljövetelét jelölik meg (meg kell jegyezzem, hogy mindkét csoport magyar gyökereket tudhat magáénak). Aztán vannak a   cionizmust különböző módon értelmező, de magukat cionistának vallók (tévedés azt hinni, hogy minden cionista érzelmű zsidónak Izraelben a helye) és vannak számosan az általam frissen alkotott szókapcsolat szerinti genetikus-zsidók.

Ez utóbbi csoport szintén a galutban él, de származásuk felvállalását kényszer szülte. Ugyanis zsidóságukat valamiféle kényszer hatására vállalják fel. Ilyen kényszer lehet az, ha a környezetük zsidónak tartja őket, ami ellen ugyan nem tiltakoznak, ugyanakkor minden cselekedetük arra irányul, hogy a “befogadó nemzet” törvényeit, szokásait maradéktalanul betartsák. (A “befogadó nemzet” fogalma is számos érdekességet vet fel, mert az ötszáz évre visszamenőleg bizonyíthatóan ott élő zsidó is idegennek számít.)

Nem vitatom, sőt, teljesen természetesnek tartom, hogy az állam törvényei minden ott élő számára betartandóak. Azt azonban már legalább is furcsállom, ha valaki a kommunikációja során még azokat az alapvető – a nyelvi szlengbe évszázadok során beépült héber/jiddis kifejezéseket is gondosan kerüli, amelyek esetlegesen utalhatnak származására. (Bár ez botorság, hiszen – ahogy írtam is – az utcagyerek is él ezen kifejezésekkel.)

Hogy a lehető legrövidebbre fogjam mondandómat – mivel embertársaimmal és így a zsidósággal kapcsolatban is – minimális elvárásaim vannak és mivel vallom, hogy zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára elfogadható (vallási, kulturális, származási… alapon) sem okom, de főleg semmi jogom úgynevezett kirekesztésre.

Abban a meggyőződésemben azonban megingathatatlan vagyok, hogy – csakúgy, ahogy Izrael zsidóságát sem egyedül a rabbinátus képviseli – a diaszpóra zsidóságának is csak előnyére válna, ha civil szerveződések alakulnának. Olyan csoportok, ahol mindenki megtalálja a zsidóságával kapcsolatos igényét.

Talán nem elvetendő gondolat a közösségi oldalakon olyan galuti zsidó csoport szerveződése, ahol a résztvevők a mindenkori hivatalos sajtó híradásain túl, saját maguk is keresnek autentikus forrást, amelyből nem csak az ilyen-olyan okok miatt megszűrt “tényekről” tájékozódhatnak.

Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem egy konkrét – napjainkban számos fórumon (zsidók, zsidó szervezetek és nem zsidók által) citált Tóra-i idézet, melyet az Európát elárasztó menekült áradat kapcsán hangoztatnak (és amelynek csak töredékét emelik ki):“Igazságot szolgáltat (a Fennvaló) árváknak és özvegyeknek és szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki”… “És szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok (ti is) Egyiptomban”

Csakhogy ez a mondat azokra a zsidó fennhatóság alatt élő idegenekre vonatkozik, akik a zsidó törvényeket betartják.

Végezetül megjegyzem, hogy a kirekesztő nem én vagyok. Azt viszont senki ne rója fel bűnömül, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, aki saját magát rekeszti ki egy közösségből, amelyhez – saját bevallása szerint – tartozni akar.

05/10/2016

 

Mecadán hódít a zene

A júdeai sivatag egyik történelmi emléke több mint  400 méter magas szikláról tekint a Holt tengerre, de déli részén, ahol Heródes várának romjai  állnak, eléri a 640 métert.

A Maszada (Mecada) erőd kialakítását  a Hasmonaita uralkodó, Jonathán (i.e. 160-142) kezdte, de építése I. Heródes uralkodása (i.e. 37-4) alatt fejeződött be.

Heródes 1300 m hosszúságban átlag 8 méter magasságú és 6 m vastagságú kőfallal vette körül az erődítményt, amit 37 bástyával erősített meg. Egy-egy bástya magassága a 30-32 métert is elérte.

Az erőd falain belül álltak a paloták, melyek az uralkodó család lakhelyéül szolgáltak, valamint a 29 nagyméretű raktárhelyiség, melynek mindegyike 27 méter hosszú volt. Ezekben az alapvető élelmiszer tartalékokon kívül fegyvereket is tároltak. A raktárak befogadó képességét talán az érzékelteti legjobban, hogy az itt tárolt fegyverkészletből mintegy 10.000 főt voltak képesek felszerelni, amihez utánpótlást a felhalmozott réz-, vas -és ólomkészlet biztosított.

 

raktárhelyiségek maradványa*

 

 

A sziklacsúcson élők vízellátását 12,  mélyen a föld alatt lévő tározókhoz csatlakozó vízvezetékek biztosították. A víztározók mindegyike 40.000 köbméter víz befogadására volt alkalmas. Ez a vízkészlet nem csak ivóvizül szolgált, de  az úszó- és fürdőmedencéket, valamint a mezőgazdaságot is ellátta. Még arra is volt gondja a tervezőnek, hogy ezeket a tározókat két szintre telepítsék: a felső sor 80, az alsó 130 méterre a hegy mélyén nyert kialakítást.

feltárt termálfürdő*

 

 

A sziklacsúcs trapéz alakú, levágott tetejének mintegy 300×600 méteres területét veteményezés céljából beépítetlenül hagyták…

Mecada lett a rómaiak elleni háború végső bástyája. Miután  i.sz. 70-ben, a II. Templom, vele Jeruzsálem a rómaiak kezére került, a római hadvezér Silvának három évi gondos tervezésre volt szüksége, hogy megkísérelje az erőd elleni támadást, mely sikerrel zárult. I.sz. 73-ban a védők közös öngyilkosságba menekültek, hogy elkerüljék a fogságot. Összesen 960-an haltak meg.

Mecada romjait két angol kutató (Edward Robinson és S.W. Wolcott fedezte fel még 1838-ban, azonosítására ‘42-ben került sor. Azóta folytak kisebb-nagyobb feltáró munkálatok a területen, de az  átfogó régészeti kutatások csak 1963-ban kezdődtek Y.Yadin professzor irányításával.

A feltárt régészeti leletek közül említést érdemelnek az  épen maradt oszlopcsarnokok, freskó töredékek, mozaik lapok, valamint a helyőrség lakhelyéül szolgáló több szobás lakásokban talált  használati tárgyak, központi hide-melegvizes fürdőcsarnokok és a láthatólag tűzvészből menekült kéziratok hosszú időre munkát adtak a kutatóknak. Régi, a kapernaumi zsinagógához hasonlító helyiség minden bizonnyal itt is a zsinagóga szerepét töltötte be, amit nem csak a mozaikok jellegzetessége, de a közelében talált rituális fürdő maradványai is megerősítettek.

 

A feltárási munkálatok nagyságrendjét reprezentáló adatok néhány jellemzője: A munkálatok során mintegy 50.000 köbméter földet-követ mozgattak meg, kiástak és megtisztítottak 15kilométernyi falmaradványt. Több, mint másfél millió cserépdarabból végül is ezerszám rekonstruálták a használati edényeket… és még sorolhatnám.

Mecada múzeum – cserépdarabokból összeállított korsók

 

 

A feltárt leletek tanúsága szerint, készítésükhöz aranyat-ezüstöt, üveget és elefántcsontot, agyagot, márványt, fát és bronzot, vasat és drágakövet egyaránt felhasználtak csakúgy, mint textilféleséget.

Mecada múzeum – Heródes korából származó olaj mécses

 

 

Klikk és barangolj – Mecada Nemzeti Park!

 

lépcsők sora – és árnyék sehol***

 

A sziklacsúcs két oldalról közelíthető meg. Egyik út a fenti képen is látható, 1000 körüli lépcsőfok megmászásával, a másik az u.n. kígyóösvény a lankásabb oldalon. Itt fut a drótkötél pálya is.

a drótkötél pálya előtti tégla alakú rész a római kori légiós tábor maradványa***

Mecada úgy a külföldi turisták, mint az izraeliek részéről is igen kedvelt kirándulóhely, 2010-ben 763.000 látogatót fogadott.

 

Hanna Munitz, az Izraeli Opera főigazgatója és Eitán Campbell a Mecada Nemzeti Park igazgatója számára hét éves munkát jelentett, hogy  megvalósítsák elképzelésüket és a minden nyári Izraeli Zenei Fesztivált a kőszínházból kivigyék  a kősivatagba. Nekik és természetesen számos szponzornak köszönhető, hogy az opera történelmi színhelyek meghódítására indult és csatát nyert!

Negyedik éve, hogy az izraeli operafesztivál központja Mecada.*  A színpad a sziklaorom előtti téren került felállításra, ott ahol a történelmi hagyomány szerint a zelóták az öngyilkosságot választották rabság helyett. A  nézőtér  7.000 zenekedvelő fogadására alkalmas.

*

 

A “sivatagi” fesztivál nyitányaként – 2010. – a Nabucco került színre.

**

 

Talán nem véletlenül, hiszen érzelmileg Verdinek ez a műve áll legközelebb a zsidó néphez. Ezt még tetézi a történelmi környezet, ami szintén a szabadságvágyról szól.

Az előadásban 120 fős kórus és ugyan ennyi énekes-színész vett részt. A sivatagi éjszaka amúgy is lenyűgöző szépségét csak fokozta a szinpadon felvonuló lovak, tevék látványa.

Az előadásra 4000 külföldi látogató  érkezett, a jegyárak 400-2.000 shekel között mozogtak és a darab színrevitele 7 millió dollárba került.

 

A 2011-es bemutatót ismét Verdi fémjelezte, az Aidával, ami 600 fős szereplőgárdával került színpadra.  (Az etióp foglyok táncát,  a Mecadától nem messze lévő Arad város beduin művészei adtak elő.)

**

 

Verdi után Bizet, Carmen című operája került műsorra (2012.)

***

 

Az idei program helyett Hanna Munitz nyilatkozatával találkoztam, melyben sajnálatát fejezi ki, de költségvetési megszorítások miatt 2013 nyarán a kőszínházban maradnak. Örömteli hír viszont, hogy már most készülnek a következő évadra.

 

A felhasznált képek forrása:

*Wikipédia

** Wikipédia (Avinoam Michaeli munkája)

*** Google

A Mecada múzeumban Ronen Sapír fotózott.

 

2013. április 22.