Válasz “Zoli rabbinak”

2016.július 8-án jelent meg a linken olvasható interjú Magyarország főrabbijával, mely  megérintette a magyarországi zsidó (és nem zsidó) olvasókat csakúgy, mint az izraeli magyar nyelvű közösséget. Az ezzel kapcsolatos nézeteik kifejtésére a vitaindító sorozatban lehetőséget kaptak, mellyel éltek is. Magam a következőkben reagáltam a témára: https://leharblog.wordpress.com/2016/07/10/cimzett-a-sip-utca/ Két hét elteltével a magyarországi neológ hitközség egy másik rabbija érezte szükségét annak, hogy a saját meglátásaival bekapcsolódjon a beszélgetésbe.

Mindenek előtt le szeretném szögezni, hogy aki ismeri internetes tevékenységemet, az tudja, hogy a Frölich úrnak címzett válaszom volt az első, amelyben az indulataimnak szabad folyást engedtem és  amelyért nem szégyellek nyilvánosan elnézést kérni.

A gondolatok, melyeket “Zoli rabbi” elénk tárt, már  lényegesen emészthetőbbek, válaszaimat ennek megfelelően igyekszem nem sarkított formában közzétenni.

Mint azt az inkriminált bejegyzésemben már említettem, közel három ezer kilométer távolságból nem kívánok a magyarországi zsidóság belső ügyeibe beavatkozni, tehát a Radnóti rabbinak a leveléből kizárólag azon részekre reflektálok, melyek Izraelt érintik.

Elöljáróban meg szeretném említeni, hogy egy rabbinak – aki, mint tudjuk, nem pap, hanem tanító – legalább is illik pontosan tudnia, hogy kivel áll szemben és ennek megfelelően kell megválogatnia a szavait (ehhez véleményének megváltoztatására nincs szükség).

Frölich úrnak illett volna tudnia,hogy a “golyófogó” kitétellel súlyosan sérti azokat, akik személyesen, vagy családilag már “kipróbálták” ezt a szerepet. (De javaslom, hogy a diaszpóra zsidósága – szülői minőségében – gondolkozzon el azon, hogy adott esetben miként érintené őket a kifejezés.)

Ezek után Radnóti rabbi által citált néhány súlyos tévedésre szeretnék rávilágítani:

1. Valóban, Izrael államot a világ államainak politikai szándéka hozta létre, azonban az itt élő zsidóságnak nem kis szerepe volt abban, hogy Anglia visszaadta a mandátumot az ENSZ-nek.

2. A diaszpóra zsidóságának anyagi támogatása néhány tízmillió dollár, amelyért köszönettel és elismeréssel tartozunk, ugyanakkor tényként leszögezhető, hogy ez sem gazdaságilag, sem katonailag nem befolyásol semmit.

3. Izrael ma a világ egyik vezető gazdasági hatalma és a világ vezető cégei (INTEL MICROSOFT) nem azért vannak jelen az országban, hogy ezzel támogassák az államot,  hanem a rendkívül innovatív izraeli munkaerő saját céljaikra történő felhasználása érdekében.

4. Ami pedig a katonai szférát illeti, sokak szerint Izraelnek van a világ második legütőképesebb hadserege és ezt nem a külföldi támogatásnak köszönheti. Izrael amerikai támogatottsága (mely kizárólag katonai támogatást jelent) a katonai költségvetés 10%-át képezi úgy, hogy a támogatás 80%-a kizárólag az USA-ban költhető el. (Vagyis a pénz visszafolyik az USA költségvetésébe.)

Végezetül arra a megjegyzésre, miszerint “a diaszpóra zsidósága nélkül Izrael nem létezne” egyre inkább nyilvánvaló, hogy  ez pont fordítva igaz. Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a cionizmus léte, vagy nemléte, illetve szükségessége a diaszpóra zsidóságának körében. Erre azt kell mondjam, hogy – figyelemmel kísérve a politikai-gazdasági történéseket – a világ zsidósága számára a cionizmus az egyetlen túlélési lehetőség (kivéve talán az USA-t).

Befejezésül pedig szeretném világossá tenni, hogy saját zsidóságát és zsidóságának megélését mindenki maga határozza meg, mint ahogy azt is, hogy zsidóságát hol, milyen körülmények között kívánja megélni. Magával kell elszámolnia, hogy tudja, akarja-e vállalni az izraeliek – sokszor nehéz, ugyanakkor zsidóként felemelő – életét.

És tényleg a legutolsó mondatként, semmi más elvárásom nincs a magyarországi diaszpóra zsidóságától mint az, hogy az internet adta lehetőséget kihasználva, több forrásból tájékozódjanak az Izraellel kapcsolatos történésekről.

18/07/2016

 

“Bárki, csak ne Bibi”

     Mint ahogy arról már a linken olvasható írásból is kitűnik, az izraeli közvélemény számára nem okozott meglepetést az amerikai szenátus által nyilvánosságra hozott jelentés, melyben egyértelműen bizonyítják a tényt,  hogy az izraeli választásokba az amerikai külügyminisztérim tevőlegesen beavatkozott.

     Az előzményekről annyit, hogy 2014 decemberében a Kneszet – Binjamin Netanjahu miniszterelnök javaslatára – új választásokat írt ki, melynek időpontjául 2015 márciusát jelölte meg.

A nyilvánosságra hozott időpont után pár héttel az “Egy Hang” – One Voice elnevezésű nemzetközi szervezet létrehozta izraeli “leányvállalatát” a V-15-öt (győzelem 2015-ben), mely civil kampányt szervezett azzal a bevallott céllal, hogy “bárki, csak ne Bibi”!

a V-15 plakátja “egyszerűen lecseréljük”

Tudni kell, hogy az One Voice alapvetően az izraeli-palesztin viszály rendezését volt hivatott támogatni és erre a célra utalt át részükre, illetve izraeli ágaira /“kol ehád Israel” (OVI) és “kol ehád Palesztina” (OVP)/ az amerikai külügyminisztérium 350 ezer dollárt, (durván 1.3 millió shekel) 14 hónapra elosztva. A támogatás 2014 novemberében szűnt meg.

     A sors iróniája, hogy a szenátusi jelentés és a Kneszethez benyújtott törvény-javaslat egyazon napon került nyilvánosság elé. Ez utóbbi a parlamenti képviselők többségének jóváhagyásával megkezdte hivatalos útját, ami ellen az ellenzéki pártok képviselői azonnal élénk tiltakozásba kezdtek. Felháborodásuk fő motívuma, hogy a “jobboldali szervezeteket és alapítványokat is számos gazdag magánszemély támogatja” – ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy “Amerikában pedig ütik a négereket”.

     Az új törvény lényege, hogy minden szervezet, vagy alapítvány, mely idegen ország, vagy külföldi szervezet hivatalos támogatását élvezi és az költségvetésének több, mint 50%-át képezi, bejelentési kötelezettség alá esik.

     Az ellenkezők óriási tévedése abban áll, hogy az anyagi támogatásról – mégha az magánszemélytől származik is – szoros pénzügyi elszámolást kell vezetni, amelybe bele tartozik az adókötelezettség is és erre vonatkozóan létezik is élő törvény. Ha ezt bármelyik szervezet/alapítvány elmulasztotta, adócsalást követett el, amiért felelnie kell.

Az ellenzék felháborodása már csak azért sem érthető, (vagy nagyon is érthető) mert pont ők azok, akik hetente tárnak a közvélemény elé – nem a jobboldali képviselőkkel általában – hanem személy szerint a regnáló miniszterelnök, Binjamin Netanjahu által elkövetett visszaéléseket. Ezek közül számos esetben kiderült, hogy alaptalanok, de az elmúlt napokban ismét vizsgálat indult ellene.

     Ne legyen félreértés, egyetlen politikusért sem teszem tűzbe a kezem, csakhogy egy dolog egyszer-kétszer  megszellőztetni a “jólértesültséget”, ami a lakosság számára figyelemfelkeltő lehet. És egy másik dolog napi szinten rágalomhadjáratot indítani valaki ellen.

Természetesen, amennyiben bebizonyosodik, hogy Netanjahu vétkes az ellene felhozottakban, úgy viselje következményeit.

Ha viszont az ellenkezőjére derül fény és ismételten (sokadszorra) bizonyítást nyer a vádak alaptalansága, úgy ideje lenne úgy a szélsőbalnak, mint az farvizükön hajózó civil szervezeteknek/magánszemélyeknek levonni a tanulságot és mielőbb rendet teremteni a fejükben.

13/07/2016

Címzett a Síp utca

Mivel nekem elveim vannak, méghozzá pártoktól és kormányoktól független, szuverén elveim, melyekkel nem egyeztethető össze, hogy az elhagyott születési országom belügyeibe beleszóljak, azt kritikával illessem, nem kísérem figyelemmel a magyarországi zsidó közösségek életét sem. Kivételt képez ez alól, ha olyan kinyilatkoztatásba futok bele, amely hazámmal, Izraellel kapcsolatos.

Ezért az itt belinkelt interjú szövegéből is csak egy félmondatot ragadok ki és igyekszem reagálásomat a “magyarországi közízlésnek megfelelő” formában rögzíteni – bár kétségtelen, hogy a megfelelni vágyás elsősorban saját kulturális színvonalamnak szól.

Valamikor úgy tanultam, hogy a levél címzettjét udvarias formában illik megszólítani, mivel azonban a tisztelt jelző adott esetben ironikus lenne, maradok egy kevésbé udvarias formulánál.

Frölich Róbert főrabbi, Magyarország, Dohány körzet

Uram! Elöljáróban, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak népem, katona fiaink  és lányaink, valamint saját gyerekeim, unokáim nevében, hogy a hazájukat védő, azért életüket is feláldozni hajlandó katonáinkat – akik az egész ország gyerekei – holmi “golyófogónak” titulálja.

Most pedig elmondom, hogy nekem mi a véleményem arról, miért alacsony a Magyarországról érkező alija akár a fiatalok, akár az idősebb korosztály köréből.

Nyilván nem mondok újat, – ha mégis, talán érdemes elgondolkodni rajta – ha leszögezem, hogy Európának nincs még egy zsidó közössége amelyik annyira asszimiláns lett volna a történelem folyamán, mint a magyar.

A magyar zsidó első-másod – és harmadsorban is először magyar, aztán valahol – leginkább a fellelhető hitközségi iratok szintjén – zsidó is.

És pont ugyan úgy, ahogy a magyarok nem tudtak élni a rendszerváltás adta lehetőséggel, ugyan úgy a Síp utca is megrekedt a “ferencjóskai” idők szelleménél.

Ugyanakkor a mindenkori hatalomnak való megfelelni vágyás olyan erős és olyan erősen hat a “szocialista éra” berögzültsége, hogy 25 évvel a Szovjetunió szétesése után még a hidegháborús nomenklatúra szintjén fogalmazó zsidó vezető nyilatkozata megfelelhet a  kényes közízlésnek.

Elmondom, hogy az én ízlésemet nem az zavarja, ha valaki a zsinagógai I-tentiszteletre rövid nadrágban érkezik, (természetesen itt is van hely, ahova ilyen “telepes” öltözetben nem illik bemenni) hanem az, amikor a magyarországi fiatalok  Jeruzsálem sétáló utcáján harsányan trágár kifejezéseket használnak és anyanyelvükön  ócsárolják – az egyébként szintén magyar származású – ortodox zsidókat.

De tudja mit, Frölich úr?! Nem folytatom. Inkább arra kérem, hogy minden év március elsején ismételje meg az izraeli hadseregre vonatkozó kijelentését – legalább ezzel (is) igazolva érzem az alijára vonatkozó helyes döntésemet, legfőképpen azt, hogy kikkel is nem akarok egy levegőt szívni.

További, a retorikája csiszolását illető, sikereket kívánok.

Rachel Kornfeld Israelből, aki büszke arra, hogy a második generációt (nem számítva saját, önkéntesi múltját) adja a nemzeti hadseregnek.

     

10/07/2016