A dzsihád már a spájzban van…

16 feb

És a címben nincs semmi túlzás. Sőt! Túlzás nélkül állítható, hogy a jelenséggel szemben Európa sem védett.

Ahhoz, hogy a nemzetközi dzsihád veszélyét helyén kezeljük, nem árt ismerni céljukat. Ami nem más, mint a  világot átfogó iszlám kalifátus felállítása, amelyhez az út általános háborún (dzsihád)  keresztül vezet a nyugati kultúra ellen. Az ellenség listáján egyaránt szerepelnek a zsidók és a keresztények, akiket “keresztesek”-nek neveznek, de harcolnak a síiták és a mérsékelt szunniták ellen is.

A nemzetközi dzsihád legismertebb szervetete az al-Kaida. Megalapítása óta a szervezet életében fontos szerepet játszik az Izrael elleni harc.

1998-ban Oszama Bin Laden bejelentette a “nemzetközi front a zsidók és keresztesek ellen” megalapítását és felhívott a zsidó és izraeli célpontok elleni merényletekre. A felhívás eredményeként merényletek sorozatát hajtották végre zsidó és izraeli célpontok ellen Kenyában, Tunéziában, Marokkóban és Törökországban. Ezek a merényletek azonban csak másodlagosak voltak. Az al-Kaida célja a világ minden pontján végrehajtandó merényletek kivitelezése volt, amely csúcspontját a szeptember 11-ei terrortámadásban érte el. Ugyanakkor ez a merénylet vezetett végül is a szervezet utáni világméretű hajtóvadászatoz, melynek során 2011 májusában Bin Ladent likvidálták.

Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult. Az igazság ugyanis az, hogy ma, alig két és fél évvel a likvidálás után, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Számos alszervezettel, terroristák tízezreivel rendelkezik, bázisai megtalálhatok a Közel-Keleten és Pakisztánon kívül Délkelet Ázsiában, Afrikában, sőt Európában is.

A nemzetközi dzsihád 50-70  különböző szervezete működik a Közel-Keleten, (ezek közül a legnagyobb a  Jabhat al-Nusra. Harcosainak száma  több tízezerre tehető. Ezen belül csak Szíriában több, mint harmincezren vannak és számuk rohamosan szaporodik.

Terrortevékenységüket igyekeznek vallási törvényekkel alátámasztani. Ebben élen jár Aiman Al-Zavahini Bin Laden helyettese, majd örököse az Al-Kaida élén. Zavahini Bin Ladenétől eltérő, sokkal veszélyesebb stratégiát képvisel. Bin Laden nagyméretű merényleteket tervezett és vitelezett ki, Zavahini négypontos tervet állított fel: Az amerikaiak eltávolítása Irakból (kivitelezve), iszlám kalifátus felállítása minél nagyobb területen, a dzsihád kiterjesztése az Irakot környező államokra, közvetlen összeütközés Izraellel.

Izrael számára a kérdés csak a mikor? A Közel-Kelet történetében először van a nemzetközi dzsihádnak közvetlen érintkezése Izraellel (Szíria, Szináj). Ami veszélyessé teszi a helyzetet az nem csak a földrajzi közelség, hanem a korlátlan mennyiségben rendelkezésükre álló fegyverzet, a harci gyakorlat és a szélsőséges ideológiával párosuló különös kegyetlenség.

https://www.youtube.com/watch?v=TTH3JCrpsgw

A fenti videó egy másik változatát azóta vagy levették, vagy csak az alatta lévő szöveget törölték.  Minden esetre, a történés ugyan az. A filmen valaki a Koránból tart felolvasást a vele szemben bekötött szemmel térdeplő fériaknak. Látható, hogy a felolvasást befejezve, revolvert ránt és egyiket a másik után, közvetlen közelről főbelövi. A kísérő, írott  szövegből megtudható volt, hogy a főbe lőttek a “Sviha”,  az Aszadot támogató, nem hivatalos fegyveres csoport tagjai, a  gyilkos pedig a nemzetközi dzsihádhoz tartozó Jabhat al-Nusra  – Gzőzelem Frontja – nevű szervezet tagja.

Az esemény a kelet-szíriai Dir A-Zorban történt, de a yuotube-on számos hasonlóval  találkozunk, a Közel-Kelet különböző országaiban. Egy másik videón az “iszlám állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) szervezet tagjai Aleppó mellett egy frissen legyilkolt szír katona fejét tarják a kezükben (kiejtésükből ítélve nem szírek).

Üzenetük világos: Ez a sors vár rátok is! A “rátok” adott esetben a szíriai kormánykatonák, de, vonatkozik ez a libanoni Hezbollah harcosaira csakúgy, mint a Szinájon szolgálatot teljesítő egyiptomi rendőrökre, vagy az izraeliekre. Vagyis mindenkire, aki nem az ő útjukat járja.

Maradjunk még Szíriánál. Egybehangzó információk szerint 14 ezerre tehető a Csecsniából érkezett terroristák száma, 12 ezren Szaud Arábiából, 11 ezren Irakból segítik a felkelőket. Libanonból 9 ezren Törökországból 5600-an, a Palesztin Hatóság területéről 5 ezren erősítik az Aszad rezsimet megdönteni akaró ellenzéket. Hozzájuk csatlakoztak  Líbiából 4400-an, Tunéziából 4 ezren, Egyiptomból 2600-an, Jordániából 2400-an, Pakisztánból 1900-an, Jemenből 1600-an, Afganisztánból 1200-an,. Az oroszországi  750, a németországi 660, a  franciaországi 450…  fő elenyésző szám.. Eddig 258 orosz halt meg, 56 eltűnt. Németországból 142-en, Franciaországból 107-en vesztették életüket.

Fentiekből is látható, hogy Szíria vonzza messze a legtöbb dzsihád “harcost”,  amelyet egyre több megfigyelő csak új Afganisztánként emleget. A szabadon átjárható iraki határnak köszönhetően a beáramló fegyverutánpótlás mennyisége szinte felmérhetetlen.

A dzsihádisták az ország jelentős részét ellenőrzik. Az olajmezők és a vizierőművek jelentős része ellenőrzésük alatt van. Számos fegyverraktárat és katonai bázist foglaltak el. Az elfoglalt területeken bevezették a saariát (iszlám törvénykezés). Az idegen harcosokhoz sok ezer helybéli csatlakozott, részben az Aszad rezsim iránti gyűlöletből, részben a katasztrofális gazdasági helyzet hatására. Itt kell megjegyezni, hogy a dzsihádista szervezetek csak egy része tartozik az al-Kaidához, más részük ellenzi annak ellenére, hogy ideológiailag egy platformon állnak.

A szervezetek felismerve a szűkös helyzet kínálta lehetőséget,  “szociális” szervezeteket hoztak létre. Támogatják a lakosságot élelmiszerrrel, egészségügyi és oktatási intézmények fenntartásával. Cserébe viszont megkövetelik szélsőséges nézeteik támogatását. Mindehhez az anyagi háttér több forrásból származik: Helyi üzleti tevékenységből, adománygyűjtő szervezetek által az egész világról összegyűjtött pénzből és gazdag családok támogatásából, amelyek támogatják a szélsőséges nézeteket a Perzsa öböl vidékéről, főleg Szaúd Arábiából.

Libanonról elmondható, hogy  a legtöbb Szíriában működő szervezet ott is tevékenykedik. A Hezbollah csatlakozása a szíriai harcokhoz – Teherán egyenes utasítására – talán megmentette az Aszad rezsimet, ugyanakkor a síita szervezetek közvetlen háborúban találták magukat a nemzetközi dzsiháddal úgy Szíriában, mint Libanonban.

Egyiptom esetében elmondható, hogy  a nemzetközi dzsihád harcosai nagyjából tíz évvel ezelőtt érkeztek a Szinájra, kihasználva, hogy a Mubarak rezsim mérsékelt érdeklődést mutatott a terület iránt és azt, hogy Gáza és a Szináj között folyamatos volt az átjárás.

Az első nagyobb szabású terror akciójukat  2004 augusztusában hajtották végre Tababan és Dahavban.  A következőt 2005-ben Sharm El-Sheikben, ami után az egyiptomi biztonsági erők nagyon sok terroristát letartóztattak és bebörtönöztek, akik három évvel ezelőtt , a forradalom során szabadlábra kerültek. Az eredmény azonnali volt.  2011 augusztusa óta gyakorlatilag  folyamatosak a merényletek.

A szináji szervezetek az Al-Kaidához állnak közel éppen ezért Zavahiri tervei szerint működnek, amely szerint először az  Izraelt körülvevő arab országok rendszerét kell megdönteni és utána Izrael ellen fordulni. Ennek köszönhető a pillanatnyilag  viszonylag kevés számú merénylet Izrael ellen. Zavahiri egyébként egyiptomi származású, ezért az Egyiptomban történtek különösen fontosak számára. Fő képviselője a Szinájon nem más, mint testvére, Muhamad – aki a börtönből szökött meg – szorosan együttműködve a szalafista Asus sejkkel.

Az egyiptomi biztonsági erők elleni terrorhullám következtében – amelynek csúcsa 2013 augusztusában 25 rendőr lemészárlása volt – a kormány katonai támadást indított a terrorszervezetek ellen. Izrael hozzájárulásával jelentős katonai erősítést küldött a Szinájra és drasztikusan lépett fel. A terroristákkal együttműködők házát lerombolják. Ez különösen a beduin törzsek körében hatásos, akikből a szervezetek tagjainak többsége kikerül. A december közepi szélsőségesen viharos időjárás után, amely az egész körzetben nagy károkat okozott, katonatisztek keresték fel a törzseket és ruhát, takarót, élelmiszert osztottak. Maga Sziszi is ellátogatott a Szinájra, beszélt a törzsfőnökökkel, utasítást adott részükre pénz és felszerelés juttatására,  hogy ezzel is csökkentse a nemzetközi dzsihád bázisát.

Az al-Kaidának természetesen nem tetszett a kormány és a törzsfők közeledése. Dzsora körzetében egy törzsfőt és fiát – akik segítették a hadsereget – fényes nappal koncoltak fel. Az üzenet világos volt: így jár mindenki, aki együttműködik a kormánnyal.

A gázai övezetben a nemzetközi dzsihád erősödése párhuzamos a Hamasz viszonylagos gyengülésével. Az “arab tavasz” előtt arab fiatalok százai érkeztek az övezetbe a nemzetközi dzsihád ösztönzésére. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, amelynek csúcsa 2009-ben rendőrök támadása volt a rafiah-i mecset ellen. A támadásnak 24 polgári áltozata volt, valamint  a mecset igehírdetője Abed al-Latif Musza, aki az al-Kaida vezetőjének számított az övezetben. Az esetet nagyszabású letartóztatások követték, amelynek következtében hosszabb ideig csönd volt. Az utóbbi időben azonban felélénkült az Izrael elleni (és bizonyos mértékben a Hamasz elleni) terror a korlátlanul rendelkezésre álló fegyvereknek és az Irakból és Szíriából érkező pénznek köszönhetően.
Összességében elmondható, hogy a  nemzetközi dzsihád élre törése az “arab tavasz” hozadéka!

A körzet totalitárius rendszereinek  megingása utat nyitott a szélsőséges szervezeteknek. Egyes szervezetek globális célokat, mások helyieket tűztek maguk elé. Ma már nem csak Afganisztán és Irak kényelmes terep az anarchista és dzsihádista fiatalok számára, hanem Szíria, Egyiptom, a Maghreb országok sőt Törökország is. Terroristák ezrei özönlenek ezekbe az országokba, ahol helyi fiatalok újabb  ezrei csatlakoznak hozzájuk részben a szélsőséges ideológia, részben a nyomor és csalódás hatására.

Az amerikaiak iraki kivonulása is jócskán hozzásegített ehhez. Terroristák ezrei találták magukat ellenség nélkül és elkezdték az új terepek keresését. Az az óriási gyakorlat, amit az iraki háború tíz éve alatt szereztek, hozzásegítette őket, hogy az új harci terepeken gyorsan akklimatizálódjanak, új szervezeteket hozzanak létre és “működni” kezdjenek.

A közeli napokban, került fel a Youtube-ra egy videó, melyen 70 levágott fej volt látható. Bár a felvételt szokatlanul gyorsan eltávolították, azok, akiknek ez a feladatuk, mégis láthatták és megérthették belőle, hogy mire lehet számítani a dzsihádtól.

És bár jelen pillanatban sem  Szíria,  sem Libanon nem jelent közvetlen terrorfenyegetést Izrael számára, az izraeli katonai hírszerzés úgy véli, hogy 2014-ben a nemzetközi dzsihád az első öt veszélyforrás egyike. A szervezet folyamatos erősödése, a harcosok nagy száma, valamint a szinte korlátlan mennyiségű fegyverkészletük, illetve motiváltságuk  ezekben az országokban új katonai problémát jelent Izrael számára, amely a biztonsági erők jelentős részét leköti az elkövetkezendő években.

Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis  nincsenek állandó intézményeik, bázisaik, raktáraik, mint például  a Hamasznak, vagy a Hezbollahnak, így egy terrortámadás esetén nincs mi ellen irányítani a válaszcsapást.

Mivel ezen csoportok soraiba majdnem lehetetlen beférkőzni, ezért a hírszerzési tevékenység egyre inkább az internetre tevődik át, ugyanis a nemzetközi dzsihád jelenléte az internet világában kifejezetten feltűnő. Az interneten keresztül tartanak egymással kapcsolatot, gyűjtenek pénzt, szerveznek be új harcosokat, adnak gyakorlati tanácsokat szervezésben bombakészítésben, harci technikában stb.

A problémát még az is fokozza, hogy a dzsihádot (szent háború) hirdető szervezeteken belül sincs egység. Friss értesülések szerint Szíriában az al-Kaida és az “Iszlám Állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) fizikailag is támadják egymást. Az al-Kaida el akarja érni, hogy a DAAS hagyja el Szíriát és térjen vissza Irakba,  hogy a terepen egyeduralkodóvá válhasson. Az ilyen “közjáték” azonban egyedül Aszadnak kedvez, aki ezt ki is használja.

 

2014. február 16.

35 hozzászólás to “A dzsihád már a spájzban van…”

  1. leharisrael 2014. február 16. vasárnap - 17:24 #

    Az élet máris kiegészítette egy fejezettel az általam írottakat. Ma, a kora délutáni órákban Egyiptomból Izraelbe tartó, dél-koreai turistákat szállító autóbusz Taba határátkelő térségében (kb. 250 méterre a határtól) felrobbant. Még nem tudni, hogy a 4 koreai állampolgár és az egyiptomi buszsofőr halálát követelő robbanást mi okozta.
    A merényletet a nemzetközi dzsihád vállalta.
    Jelenleg a határon állnak az izraeli mentősök, hogy amennyiben szükséges, a sérülteket a határtól kb 2 km-re lévő Eilat-i kórházba szállítsák, ugyanis az egyiptomi oldalon a legközelebbi kórház több, mint 50 km-re található.

  2. berkovitsgy 2014. február 16. vasárnap - 22:19 #

    Talán nem szép ilyet mondani de talán nem így a legjobb hogy ölik egymást és ez így kéne maradjon amilyen sokáig csak lehetséges. Igazán nehéz megmondani, melyik rosszabb. Igaz Asszad az ördög amit már ismerünk.

    • leharisrael 2014. február 17. hétfő - 12:15 #

      Aszdról tudjuk ki és tudjuk milyen. Az u.n. ellenzék sokfajta. Ölik egymást, de semmi kétség, ha a közös ellenséggel szemben kell fellépni, összezárnak. :(

  3. Hiryu2,0 2014. február 17. hétfő - 14:06 #

    csak egy mai , hír lassan fel sem kapjuk a fejünket:
    http://hvg.hu/vilag/20140217_Allah_neveben_irtottak_ki_egy_falut

    Mint az egyszeri ember a csatamezőn elégedetten:
    -“Én semleges vagyok, engemnem bánthatnak!”

  4. Eldrad 2014. február 17. hétfő - 15:09 #

    Kis kiegészítés:
    .
    “…Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult…”
    .
    – Lehar, az “al- kaida” már nem ugyanaz szervezeti szempontból, mint 2001 előtt. Az akkori egy szervezett, meghatározható főparancsnokokkal, parancsnoki lánccal rendelkező banda volt. Mióta a globális iszlámnáci- ellenes háború át lett téve az ő területeikre, fővezéreik ki lettek pusztítva, stb, az egész már lényegében csak egy fogalom, nem pedig egy szervezet. Kb. mintha azt mondanánk, hogy “vörösök”, ami ugye nem kimondottan azt jelenti már több évtizede, mint pl. 1918- ban.
    .
    Az “al – kaida” immár nem létező szervezet, maradék tagjai, új toborzottjai örökké menekülő, bujkáló alakok, akik max. egy Szíria- jellegű anarchiában tudnak szabadon tevékenykedni- míg ki nem nyírja őket valaki. A fejlett országokban nem nagyon van lehetőségük tevékenykedni, annyira szorosra zártak a különféle elhárítók fölöttük. Magányos őrültek persze így is sikeresek néha, de hogy az euro- atlanti világban mennyi iszlámnáci merénylet volt 2001- től, azt két kézen meg lehetne számolni.
    .
    Következőképpen működik az “al kaida”: van mindenhol egy csomó aberrált hülye bunkó, akik mindenáron ölni akarnak. Zsidót, amerikait, britet, siitát, szunnitát, hindut, buddhistát, keresztényt, óvodásgyerekeket, mozinézőket, repülőt akarnak robbantani, stb. Mikor mit, sokszor éppen akit elsőnek meglátnak. Ennek pszichopatologigi okai vannak, de ezt most nem elemzem. Szóval, jön egy, vagy több ilyen retardált, összeállnak bandává, és rikácsolnak, meg neteznek, hogy ők az “al kaida” újabb “szárnya”, vagy valami hasonló, valójában magányos holdkórosok. Vannak, akik mennek balhézni Szíriába, Pakisztánba, afganisztánba, vagy Afrikába bárhová. És ezeket immár csak a gyűjtőnév miatt említik “al kaidaként”, mer hogy ilyen szervezet már nincs. Ez immár egy fogalom, vagy gyűjtőkategória, nem egy kimutatható, szervezett valami. Világméretű jelenség, de nem szervezett.
    .
    “..Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis nincsenek állandó intézményeik…”
    .
    – Erről beszélek, de ez igaz az “al kaidára” is. Viszont ez másfelől előny, mert egyszerűen szervezetlenek. Csapást mérni meg dehogynem lehet, erre szolgál a felderítés, az elhárítás, a megelőző tevékenység, az elitkommandós akciók, stb, stb. A dolog működik. Ez nem más, mint maga a titkos háború.
    .
    Van egy kitűnő, és nagyon különleges film, az Act of Valor, abban elmagyarázzák, hogy is működik ez.
    .
    Izrael:
    .
    – Izraelben soha ennyire kevés SIKERES merénylet nem volt, mint az utóbbi években. Ez köszönhető az ellenségek megosztottságának, a nyilvánvalóan jól működő titkos hadműveleteknek, a biztonsági falnak, és a többiek, amit fentebb írtam. Nem beszélve arról, hogy az ellenséges államok olyan szinten vannak elmaradva minden szempontból Izraeltől, hogy az már behozhatatlan. Az ellenségben két jó dolg van: 1, ha kiszámítható, 2, ha megosztott. Most mindkettő Izraelnek kedvez. De ez igaz a teljes Euro- Atlanti világra is.
    .
    Szóval, emiatt nem aggódnék.

    • leharisrael 2014. február 17. hétfő - 17:32 #

      Eldrad!

      Alapvetően igazad van. Csakhogy ezek az egymással sem éppen kíméletes “bandák”, akiknek a száma ma már Izrael közvetlen közelében nem elhanyagolható, bármikor képesek összefogni a közös ellenséggel szemben.
      Persze, tudom, hogy mindenre van orvosság, csak az erre fordított pénznek nálunk is lenne máshol helye.

  5. palm 2014. február 17. hétfő - 15:22 #

    Ego osztotta meg pár napja az AN-en Bill Warner világos, átfogó és olvasmányos tanulmányát az iszlám természetéről. Nekem, aki szinte semmit sem tudtam a lényegéről, mozgatórugóiról nagyon tanulságos volt.
    http://www.politicalislam.com/store/special-interest-books/product/a-self-study-course-on-political-islam-level-1-hungarian//
    Továbbadtam a fb-on, pár mondatban pedig összefoglaltam azok számára, akiket nem érdekel a téma, vagy nincs kedvük ennyit olvasni, de a végén poénkodtam kicsit a terroristákkal kapcsolatban. Aztán másnap jelent meg ez az írásod, és megnéztem a videót, plusz egy másikat is, és kijózanodtam. Bár Eldrad is már sokszor utalt ilyen felvételekre én még nem láttam, mondjuk már nem is lesz rá szükségem, meggyőződtem, hogy mire képesek.

    Ez volt a másik, talán pont az amiről a bejegyzésedben is szó esik. Ezt töröld nyugodtan, nem tudom, hogy jó helyen van-e itt.

    • leharisrael 2014. február 17. hétfő - 17:34 #

      palm! Örülök, ha megvilágosodott! :)

      • palm 2014. február 18. kedd - 12:11 #

        Köszönöm, szerencsére minden napra jut egy kicsi.
        Úgy látom elszúrtam a videó linkjét, de nem is baj, itt senkinek sem újdonság.
        Izraelinek és Eldradnak is köszönöm a javaslatokat, már megnéztem a dzsihádfigyelőn néhány dolgot, csak izraeli nekem szánt hivatkozása nem működik.

  6. izraeli 2014. február 17. hétfő - 19:48 #

    Naszralla panaszkodott,hogy a vilag annyira elfoglalt
    az utobbi idoben Sziriaval{ahol o es partja, a Hizballa-alaposan
    “besegit”} -valamint-az “arab tavasz”szal- hogy megfeledkezik
    a terseg” igazi” problemajarol- az izraeli-palesztin viszalyrol.
    Mas- 200 izraeli diakot fogadott Abu Mazen.A beszelgetes kapcsan
    biztositotta oket, hogy lemondtak a tomeges “visszateres”rol
    es hajlandok- teruletcserere. Mikor megkerdeztek, hogy hajlandok e
    elismerni Izraelt- mint a zsido nep orszagat- azt valaszolta,hogy az
    ENSZ-nek kell ilyen nyilatkozatot kiadnia.
    Vajon amit arabul-sajat nepenek mond- egyezik az angol szoveggel?

    Meg valamit Palm-nak
    http://search.yahoo.com/search;_ylt=A0LEVw5SRQJTljMAJvRXNyoA;_ylc=X1MDMjc2NjY3OQRfcgMyBGJjawNkcTJvanY5NXFmNDllJTI2YiUzRDQlMjZkJTNEaWNzQ0Z6VnBZRjZhcHVFZkR4aXR2MXlzRHFzLSUyNnMlM0RwcCUyNmklM0RzMGlG

    Nagyon szeretnem, Lehar, ha talalnal angol szoveget a youtube-on{tekintve-a “lopott foldet”}
    a “מוסתערבים”rol {zsidok, akik nem hagytak el a tortenelmi Izraelt-
    es az arabok kozott eltek- foleg Galileaban es a hebroni hegyseg deli reszen.
    ahol-sokukat- hasonloan a kereszteny-zsido marannusokhoz-
    “beteritettek” az iszlamba.

    Megis talaltam valamit- egy hebroni zsido “bennszulott” norol.

    http://search.yahoo.com/search?fr=spigot-nt-gc&ei=utf-8&ilc=12&type=198484&p=youtube%20permanent%20Jewish%20presence%20in%20the%20Holy%20land

  7. izraeli 2014. február 17. hétfő - 20:45 #

    Sajnalom, ez nem ment

    Megprobalom ujra


    A Hamasz miniszter szavai.

    Es egy erdekes cikk- a zsido folytonossagrol-
    azokrol-akik nem mentek a szamuzetesbe.

    http://crossroadsisrael.com/2011/10/20/jewish-continuity/

  8. Eldrad 2014. február 18. kedd - 01:41 #

    Lehar:
    .
    “..bármikor képesek összefogni a közös ellenséggel szemben…”
    .
    – Ezek? Soha. A különféle iszlámnáci bandák egyszerűen annyira ki akarják irtani egymást is, hogy senki ellen nem képesek összefogni. És most már rengeteg banda van. Összefogásnak viszont semmi jele.
    .
    Izrael ellen viszont már fogtak össze a legerősebbeknek számító arabnáci diktatúrák, az eredmény közismert mind 67- ben, mind 73- ban. Azok pedig, legalábbis ’73- ban, szervezett, kitűnően felszerelt haderők voltak, mégsem bírtak Izraellel (az amerikai technikai segítség Izraelnek a háború alatt nem számít, mert azt az arabok is kapták a mocskos muszkától).
    .
    Ne vicceljünk már, hát ’73- ban az arabok nagyobb sereggel mentek neki Izraelnek, mint Hitler Északnyugat- Európának… akkor mit számít egy csomó, egymás vérét is meginni akaró, képzetlen iszlamista féleszű, legyenek akármennyien?
    .
    Namost, én nem azt állítom, hogy nem veszélyesek, mert azok. De ezekkel egy jól felszerelt, motivált elhárító szolgálat le tud számolni. Pláne, hogy a háború egy az egyben immár át van téve az ellenség, azaz, az iszlámnácik területeire, így a sok vérszomjas, nőhiányos retardált ott van “lekötve”. És a dolog működik.
    .
    Az iszlamistákat gyengíti egy másik dolog is, ez pedig egyszerűen a teljesen irreális célok kitűzése, melyekhez egyetlen feltétel sem adott nekik sehol, és nem is lesz. Eddig a következő iszlámnáci bandák jutottak hatalomra, mióta ez a jelenség létezik (1920- as évektől): Talibán- Al kaida szövetség, PFSZ, Hamasz, Faszbollah, Muslim Brotherhood.
    .
    Mindegyiknek rendelkezésére állt egyenként is egy egész ország összes erőforrása, szükséges intézményei, és nézzük meg, mi lett mindegyikkel. Ahol ezek megjelennek, ott kő kövön nem marad. Minimális államigazgatási feladatokat sem képesek ellátni (a Faszbollah sem, a köztévhittel ellentétben, mert az meg a libanoni kormányokon telepszik, mint egy parazita), és ezek a szervezettnek számító bandák.
    .
    Akkor mit vársz egymást is halomra gyilkoló, képzetlen, szervezetlen csőcselékektől?
    .
    Az iszlamizmus elleni hatékony fellépés kizárólag – ismétlem, KIZÁRÓLAG – megfelelő politikai akarat kérdése, semmi másé. Katonai, államigazgatási, gazdasági, és semmilyen más szempontból sem ellenfelek egyébként egy civilizált ország számára. Ami kárt az ilyen országokban tudnak okozni, az csakis azért van, mert az adott helyeken nincs meg a megfelelő politikai akarat a teljes megfékezésükre, kirúgásukra, végső esetben elpusztításukra.

    • leharisrael 2014. február 18. kedd - 07:50 #

      Eldrad!

      Időnként – és egyre sűrűbben – én is arra gondolok, hogy SENKI véleményére nem kellene adnunk, el kellene felejteni, hogy van ENSZ, EU és a többi gittegylet és végérvényesen felszámolni ezt a darázsfészket. Előbb-utóbb (ahogy írod is, egyre közelebbi időben) úgyis ez lesz a vége.

  9. Eldrad 2014. február 18. kedd - 01:49 #

    palm:
    .
    – Az “iszlám igazi természetéről” Nicolai Sennels dán szakpszichológus kitűnő tanulmányait, cikkeit is ajánlom figyelmedbe. Angol és magyar nyelven is megvannak, jó sok.

  10. Eldrad 2014. február 18. kedd - 01:55 #

    izraeli:
    .
    – Hasszán Faszrallah azt óbégat, amit akar. Tök mindegy. Ha a legközelebbi nagy csihipuhi kitör, ami egyre közelebb van szerintem, ez a disznó méretűre (és külsejűre) hízott megélhetési terrorvezér az elsőnek kilőtt célpontok között lesz.
    .
    Közel már ez az idő, de nem Szíria, hanem irán miatt – az meg egyenesen vonja maga után a Faszbollah megsemmisítését is. Most nem lesz félmunka, mint 2006- ban.

  11. izraeli 2014. február 18. kedd - 09:59 #

    Eldrad!
    Ugy legyen,- bar Iranrol szolva- nem tudom.
    Talan azt varjuk-remeljuk, hogy egy belso forradalom
    fog kitorni .Mar volt erre precedens- melyet az egyetemi diakok
    kezdtek-es elfojtottak veres kezzel.
    Nekik- es nekunk- ez lenne a legjobb- az ajatollak uralmanak eltorlesere.
    Bar a Kozel-Keleten manapsag-nincsenek profetek.

  12. Eldrad 2014. február 18. kedd - 14:10 #

    Izraeli:
    .
    – Így lesz, ahogy a dolgok jelenleg mennek.
    .
    Iránban viszont nem lesz semmiféle belső forradalom, legutóbb sem volt, csak egy nagyobb létszámú tüntetés, mely mögött semmiféle szervezett rendszerváltó erő nem állt. Így eleve kudarcra volt ítélve.
    .
    Iránban semmilyen feltétel nem adott egy sikeres belső rendszerváltáshoz. Egy izraeli preventív támadás sem a “rendszerváltást” akarná megvalósítani, hanem elhárítani minden idők egyik legveszedelmesebb iszlámnáci fenyegetését. Érdekes, hogy amikor az iráni banda nyílt terrortevékenységéről és fenyegetőzéseiről van szó, mindenki csak az USA- t meg Izraelt érti célpontként, pedig ez tévedés, mert a szunniták, a hinduk ugyanakkora veszélyben vannak miattuk, és az általuk tartott különféle iszlamista terrorgengek miatt.
    Nem véletlen, hogy az Arab- Félsziget összes állama alig várja már, mikor veri rommá Izrael iránt. Az arab emírek pedig alighanem részegre isszák magukat örömükben minden egyes alkalommal, mikor Izrael végrehajt egy eredményes akciót az iráni, vagy irán által támogatott célpontok ellen bárhol (gázai, szudáni, libanoni, iráni, stb).

    • leharisrael 2014. február 18. kedd - 15:06 #

      Eldrad ÍRJA: ” Az arab emírek pedig alighanem részegre isszák magukat örömükben minden egyes alkalommal, mikor Izrael végrehajt egy eredményes akciót az iráni, vagy irán által támogatott célpontok ellen bárhol (gázai, szudáni, libanoni, iráni, stb).”

      Igen! Így!!!

  13. Walla! 2014. február 18. kedd - 16:21 #

    Akkor melyik a veszélyesebb…? A most tárgyalt szunnita szélsőségesek, vagy a síta klérus által uralt Irán és csatlósai Szíria , Faszbollah stb. ? Nem kellene Asszad-nak megbuknia Szíriában? Hol vannak ott a felkelést kirobbantó szekuláris erők? A szíriai ( Baath )rezsim alapjában véve szekuláris ( még ha a rezsim a klerikális síta Irán csatlósa is az uralkodó klán felekezeti hovatartozása miatt is ) beállítottságú; de a társadalom nagy része is; oda mostanában importálták a ( szunnita ) iszlámfasizmust. Szerintem nem lehet figyelmen kívül hagyni a legreakciósabb, legretrográdabb szunnita perzsa-öböl menti kiskirályságok és Szaúd-Arábia pénzeszsákjainak támogatását. Az a fentebb említett megállapítás, hogy ezek az agymosott, iszlámfasiszta droidok nem jelentenek egzisztenciális fenyegetést se Izrael, se a Nyugat számára, hiszen csak rombolni és ölni tudnak ( sokszor egymást is ), valamint hogy az öböl menti pénzeszsákok nagyobbrészt a Nyugat által telnek meg, arra utal, hogy a Nyugatnak ( de természetesen az Asszad meg ayatollah barát Moszkvának és Pekingnek is) pont megfelel hogy a Közel-Keleten a folytonos pusztítás és gyilkolás uralkodjon. Na persze ilyenkor kell Kerry-nek meg az EU-nak elővenni a sosem létezett “palesztin” államot megszálló Izrael műproblémáját figyelemelterelés gyanánt, az idióta baloldali “széplelkek” ( akik szerintem többségükben azt sem értik mit támogatnak, vagy pedig csak simán antiszemiták, öngyűlölő zsidók, jellemtelen megélhetési politikusok, aktivisták stb. ) támogatását megszerezve.
    Az viszont veszélyes lehet szerintem, hogy a szunnita-síta acsarkodás mögött ott van a Nyugat és Moszkva/Peking közötti nagyhatalmi rivalizálás. Lényegében ez is táplálja a konfliktust és egyik nagyhatalmi tömb ( egyfajta gyarmati, imperialista szemlélet okán ) se akar békét és főleg, hogy a térség maga mögött hagyja társadalmi, gazdasági elmaradottságát. Amúgy Tunéziában most fogadták el a térség egyik legprogresszívebb, szekuláris, demokratikus alkotmányát ( Orbánisztánnál már előrébb tartanak ), amely önmagában még nem megváltás, de szerintem jó irányba mutató dolog.

  14. Eldrad 2014. február 19. szerda - 01:07 #

    Walla:
    .
    “…Az a fentebb említett megállapítás, hogy ezek az agymosott, iszlámfasiszta droidok nem jelentenek egzisztenciális fenyegetést se Izrael, se a Nyugat számára, hiszen csak rombolni és ölni tudnak …pont megfelel hogy a Közel-Keleten a folytonos pusztítás és gyilkolás uralkodjon…”
    .
    1, Az lehet, de a problémát maguk az arab- iszlám bandák, diktátorok, és népeik idézik elő, teljesen nyíltan, nem valami háttérhatalom.
    .
    2, Pontosítanám, mivel én azt írtam, hogy ezek a kretének csak akkor jelentenek fenyegetést a civilizált, fejlett országokra, ha azok az országok ezt hagyják. Mostanában már nem hagyják, de ennél sokkal többet is tehetnének.
    .
    “…nem lehet figyelmen kívül hagyni a legreakciósabb, legretrográdabb szunnita perzsa-öböl menti kiskirályságok és Szaúd-Arábia pénzeszsákjainak támogatását…”
    .
    – Nem lehet, naná, de 1, annyira azért már nem retrográdak ezek sem, 2, ezek az uralkodóházak egyszerűen félnek az iszlámnáciktól. Így aztán, megtesznek mindent, hogy ez a mocsok ne tudjon teret nyerni a saját országaikban. Ez egyébként egy látszólagos paradoxon: a lakosság nagy része iszlámnáci- szimpatizáns, se amíg ezt megtartják maguknak, amíg nem kezdenek el az uralkodóházak ellen balhézni, nem csapnak oda a rendvédelmi erők. A különféle bandákat pl. Szíriában meg azért támogatják, mert ilyen módon osztják meg őket.
    .
    Azért Szaudia, meg a többiek sem bíznak mindent Izraelre, meg az USA – ra…
    .
    “…Akkor melyik a veszélyesebb…? A most tárgyalt szunnita szélsőségesek, vagy a síta klérus által uralt Irán és csatlósai Szíria , Faszbollah stb. ? …”
    .
    – Mind. Ezért kell hagyni, had irtsák egymást, másképpen ezt a fejlett országoknak kellene megtenni, ha nem kötné őket a humanizmus – ami jó dolog, de nem vérivó fenevadakkal szemben.

    • Walla! 2014. február 19. szerda - 18:44 #

      OK; de akkor Szíriában nincs is számottevő ereje a szekuláris ellenzékieknek? Nem lenne jobb ha az Asszad nevű tömeggyilkos mielőbb megbukna? Már nagyon eljárt felette az idő és sok van a rovásán. Persze kérdés mi lenne utána; valószínűleg az irakihoz, libanonihoz hasonló helyzet, de egy új szekuláris berendezkedés kormánya kaphatna nemzetközi segítséget az iszlámnáci őrjöngők megfékezésére.
      Valahol az egész világ szégyene szerintem az ilyen mértékű humanitárius katasztrófa ami Szíriában ( vagy mondjuk Afrika némely részein, Észak-Koreában stb. ) van, még ha ez egyeseknek túl “baloldalian” hangzik is ( bár a doktriner USA/Izrael gyűlölő szélsőbaloldaliak – szerintem álbaloldaliak – Asszadot támogatják, majd egyszer biztos Or(k)bánt is ha kipenderült az EU/NATO – ból; Thürmer (ál)Munkáspártja az európai baloldal ellenében már ki is állt mellette Paks ügyében; de ez mellékszál… ). Persze az biztos, hogy minden társadalom elsősorban saját magának köszönheti az elmaradottságát, és problémáit, de ilyen mértékű vérontásnak akkor se volna szabad folynia.

      • leharisrael 2014. február 20. csütörtök - 09:04 #

        Aszad minden disznóságát figyelembe véve, a helyzet semmivel sem lenne jobb, ha megbukna. Ahogy az összes elmozdított diktátor helyét a szélsőséges iszlámhívők váltották fel, úgy Szíriában sem lenne más a helyzet. Már csak azért sem, mert az u.n. ellenállók nagyon kis hányada szír. A síita-szunnita ellentét Aszad bukásával sem oldódna meg, csak irányt váltana.
        Az pedig, hogy ma, Szíriában melyik oldal a vérengzőbb, eldönthetetlen.

  15. Eldrad 2014. február 20. csütörtök - 10:28 #

    “..Szíriában nincs is számottevő ereje a szekuláris ellenzékieknek?…”
    .
    – Nincs. Nem is lesz. Sőt, még rosszabb: igazából euro- atlanti, vagy demokrarikus fogalmakkal élve egyáltalán nincs ott semmiféle “ellenzék”. Fegyveres huligánbandák, szervezett bűnözúi csoportok, terrorgengek, retardált félállatok, magukkal mit kezdeni nem tudó alakok, dezertált katonák, szadista gyilkosok, ember- kábítószer- fegyverkereskedők, stb.
    .
    Na, ez a szíriai “ellenzék”, ráadásul az egészet a Brotherhood robbantotta ki, még 3 éve, emlékszünk rá, ugye? Az meg nem szekuláris, hanem maga az iszlámnáci ideológia ősszervezete. Na, ez van.
    .
    “… Nem lenne jobb ha az Asszad nevű tömeggyilkos mielőbb megbukna?…”
    .
    – Most már mindegy, mert olyan, mintha már végleg megbukott volna, de nem kellett volna ezt hagynia az euro- atlanti világnak, sem Izraelnek. Hogy miért? Ezt pontosan leírtam, ha jól emlékszek, az “Izraeli- egyiptomi mézeshetek vége” bejegyzésnél, nézze meg mindenki, akit érdekel. Egyébként, magad is rámutattál, miért nem kellett volna hagyni bukni ezt az állatot, sem a többit:
    .
    “…mi lenne utána; valószínűleg az irakihoz, libanonihoz hasonló helyzet…”
    .
    – Az. Iszlámnáci dühöngő, csak még ezeknél rosszabb; olyan afganisztán, vagy szomália jellegű.
    .
    “…de egy új szekuláris berendezkedés kormánya kaphatna nemzetközi segítséget az iszlámnáci őrjöngők megfékezésére…”
    .
    – Ne kapna, legalábbis a jelenlegi geopilitikai helyzetben, mivel ellenséges hatalomnak számítana továbbra is (mint ahogy az is lenne). Irak, afg. az más, mivel azokat elfoglalták a szövetségesek. Nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült rendet tenni, még ha az összes többi fő stratégiai célt elérték, akkor sem.
    .
    A többi sz…rfészekben az euro- atlanti segítség (Közép- Afrika, Mali, stb) pedig igazából nem több, mint a terrorgengek lekötése helyben.
    .
    Nézzünk szembe a tényekkel: ezeken a helyeken egyetlen módon lehetne segíteni: 17. századi hadviselési módszerekkel elfoglalni, újragyarmatosítani mindet, és erőszakkal átnevelni a társadalmat. Ha ez utóbbit nem akarnák, akkor pedig azt tenni, ami “Pershing tábornok módszere” volt. Az az egyetlen, nem tömeggyilkos módszer az iszlámnácik ellen, nincs más.
    .
    De hiába van meg minderre bőven a katonai- gazdasági- államigazgatási képesség (beleszámítva egy ilyen esetben a muszka és kínai beavatkozás lenyomását is), a jelenlegi politikai légkör ehhez nem adott – még.

  16. Eldrad 2014. február 20. csütörtök - 10:31 #

    Lehar:
    .
    “…A síita-szunnita ellentét Aszad bukásával sem oldódna meg, csak irányt váltana…”
    .
    – Dehogy váltana, ugyanúgy gyilkolnák egymást halomra mindenhol. Amúgy meg, Asszad már olyan, mintha megbukott volna.

    • leharisrael 2014. február 20. csütörtök - 10:56 #

      Az irányváltást pontosan így gondoltam.:)
      Igen, Aszad gyakorlatilag megbukott, épp ezért neki már mindegy, bármit megtehet és amíg fizikailag megteheti, meg is fogja. :(

  17. Eldrad 2014. február 20. csütörtök - 10:35 #

    Igen… itt írtam, miért NEM kellett volna hagyni a gonosztevő diktátorok bukását, és hogy lehetett volna megakadályozni. Totál paradoxonnak tűnhet, pedig nem az, akit érdekel, olvassa el:
    .
    “…Egyiptom – USA: A mézeshetek vége…”
    .
    Eldrad 2013. november 17. vasárnap – 21:10 #

  18. Walla! 2014. február 21. péntek - 17:10 #

    Szerintem – persze laikusként tévedhetek, de a felelős döntéshozók se mindig a legjobb döntéseket hozzák – a legjobb amit tenni lehetne, mégis a líbiaihoz hasonló légicsapásokkal, repüléstilalmi övezet felállításával, Asszad mielőbbi megbuktatása volna ( már csak azért is mert az emberiség ellenes bűncselekményekért felelnie kell fasiszta bandájával együtt ), és az emigráns és helyi mérsékeltebb ellenzéki erők között valamiféle – még ha törékeny is – kompromisszumot tető alá hozni. Amíg legitim fennhatóság híján hatalmi vákum van, addig csak még tovább terjedhet a konfliktus lángja, ahogyan a szomszédos Irakba és Libanonba már kezd is begyűrűzni. Libanonban és Irakban egy fokkal mégis csak jobb a helyzet; lévén, hogy van legitim ( még ha törékeny is ) állami fennhatóság, amely valamennyire féken tudja tartani a totális káosz elszabadulását.
    Nem is beszélve a szír WMD arzenálról, amely esetében szerintem nem lehet “mérget venni” arra, hogy a felszámolásról szóló – a jelek szerint igencsak félig meddig megvalósított – nemzetközi megállapodás ellenére nem kerülhet valami veszélyes matéria valamelyik elmebeteg iszlámnáci őrjöngő kezébe. Az is tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Szíriában levő orosz haditengerészeti támaszpont mennyiben képes akadályozni egy nemzetközi beavatkozást; de az biztosnak tűnik, hogy Moszkva, Teherán ( és valószínűleg Peking is ), még ha egész Szíria beledöglik is, de meg akarja tartani a fasiszta Asszad rezsimet. Rohadt egy helyzet ez az egész, az biztos.

  19. Walla! 2014. február 21. péntek - 17:18 #

    Még kiegészítésként: egy esetleges NATO légicsapás sorozat ( esetleg szárazföldi elitalakulatok bevetése ) részeként persze a különféle szunnita iszlámnáci őrjöngőket is meg kellene alaposan gyengíteni, vagy megfutamítani, miközben a repüléstilalmi övezettel az Assazd-hű baathista légierőt akadályozni; ha szétbombázni nem sikerülne.

    • leharisrael 2014. február 22. szombat - 19:02 #

      Azíriában egyszerűen nem lett volna szabad beavatkozni,, ráadásul még erősíteni is az ellenzéket. :(

      • Walla! 2014. február 23. vasárnap - 14:44 #

        Meglehet; mindenesetre nem irigylem azokat akiknek ebben az ügyben kell döntést hozniuk.

  20. Eldrad 2014. február 23. vasárnap - 17:31 #

    Walla:
    .
    – Gondolom, olvastad az ajánlott bejegyzésem, az ugye, az egyik lehetőség lett volna (persze ez a vonat már elment). Ott írtam is, hogy az a koncepció vitára adhat okot, mert van annyi érv ellene, mint érte. Amit te írtál, az egy másik lehetőség, de – szerintem – a rosszabb. Na mindegy, mert most már csak ez utóbbiból indulhatunk ki.
    .
    “…Az is tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Szíriában levő orosz haditengerészeti támaszpont mennyiben képes akadályozni egy nemzetközi beavatkozást…”
    .
    – Erről is írtam egy hosszabb bejegyzést, gőzöm sincs, hold, de röviden a válasz:
    .
    Semennyire. Az az orosz bázis már sok éve ott van, kis létszámú, mondhatni, jelképes haderővel. Semmibe nem zavart eddig be, nem is tudna. Ami azt illeti, nem hogy ez a kis kötelék, de a teljes orosz flotta nem volna egy lapon az amerikai 6. flottával, ami ugye, a földközi tengeri USA flotta (olaszországi támaszponttal), és akkora ütőerőt képvisel, mint több ország teljes hadereje összesen (és ilyen flottából van még nekik ezen kívül öt).
    .
    “..egy esetleges NATO légicsapás sorozat ( esetleg szárazföldi elitalakulatok bevetése ) részeként persze a különféle szunnita iszlámnáci őrjöngőket is meg kellene alaposan gyengíteni..”
    .
    – Most már amúgy sincs más lehetőség, mert a másik az asszad- banda fenntartása lett volna, ahogy írtam korábban. Egyébként, a háború így mindenképpen az iszlamisták területén megy, ami nem baj egyáltalán. A baj, hogy ettől a szír nép szenved – még jobban, mint az asszad- rezsimtől bármikor korábban.

  21. Eldrad 2014. február 23. vasárnap - 17:42 #

    Lehar:
    .
    “…Azíriában egyszerűen nem lett volna szabad beavatkozni,, ráadásul még erősíteni is az ellenzéket…”
    .
    – Szíriában nincs ellenzék. Egymást is halomra gyilkoló bűnbandák, szervezett bűnözői csoportok, dezertált katonák, és egy halom dzsihádista állatember. Azt sem tudják, mit akarnak, egyikük sem. Alternatív állami szervek nincsenek, ahogy képviselet, vagy elfogadott vezetők sem. Egyáltalán, senki. Az államisághoz minimálisan szükséges intézmények sincsenek jelen még ötlet szintjén sem, gazdaság, társadalomszervezés sehol.
    .
    Szóval, ott nincs ellenzék. Az “ellenzék” szó egy jól körülírható politológiai fogalom, a szíriai bandákra véletlen sem illik rá ebből semmi.
    .
    Jaj, és ne feledjük, kik robbantották ki az egész őrjöngést: a Brotherhood, ugyanúgy, mint 1980- ban. Csak azt még tudta “kezelni” az öreg gazember asszad, a mostanival pedig már senki nem tud kezdeni semmit. Akik tudnának, azok viszont nem tesznek semmit.
    .
    Egyelőre.

    • leharisrael 2014. február 23. vasárnap - 17:48 #

      Eldrad, igazad van! Az ellenzéket legalább is idézőjelbe kellett volna tennem. Szíriában, szír létükre az “ellenzék” táborát erősítők, nagyjából 5%-ot (vagy még annyit sem) jelentenek.

Trackbacks/Pingbacks

  1. Együttélni muzulmánokkal | leharblog - 2016. január 10. vasárnap

    […] https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/ és a […]

  2. Merkel borzalmas baklövése | Periszkóp - 2016. január 10. vasárnap

    […] A dzsihád már a spájzban van (Leharblog, 2014. február 16) […]

A negatív vélemény is vélemény, de ügyeljünk a hangnemre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: