“És beszéld el fiaidnak!”
Az itt következő írással kívánok emléket állítani a vészkorszak áldozatainak. Emlékük legyen áldott. ז”ל
A II. Világháború és a Holocaust történetének egyik legkülönösebb találkozójára került sor 1945. április 21-én Berlin mellett.
Alig két és fél héttel Németország kapitulációja előtt és pár órával az után, hogy Hitler berlini bunkerében véget ért a születésnapjára rendezett ünnepség, megbeszélés zajlott le Heinrich Himmler és a Zsidó Világtanács egy képviselője
között.
A Himmlerről fennmaradt történelmi adatok terjedelme semmivel sem marad el példaképéről, Hitlerről fellelhető adatok bősége mögött. Tudjuk róla, hogy a náci Németország belügyminisztere, így többek között a zsidó ügyek legmagasabb hivatalos szintű képviselője, nevéhez fűződik az SS megalapítása, melynek főparancsnoka, valamint a Gestapo megszervezése. A hitleri alapötlet, a “végső megoldás” minden részletének gondos kimunkálója, valamint a végrehajtás elsőszámú irányítója.
Fajelméletét nem csak hangoztatja, de “tudományos” magyaráztatot is gyárt hozzá. A német faj felsőbbrendűségének igazolására intézetet alapít, melynek feladata az egész világon ennek a felsőbbrendűségnek igazolása más fajokkal, elsősorban a zsidókkal szemben.
Az összeomlás közeledtével, rádöbbenve tette súlyosságára, hite megrendül (?) saját igazában és ekkor már keresi a szövetségesekkel való egyezség lehetőségét. Mindezt Hitler tudta nélkül.
Ennek a kiútkeresésnek eredménye volt a híres egyezmény Eichmann és Kastner között, amelynek értelmében a magyar zsidók életéért cserébe a szövetségesek teherautókat juttattak volna a birodalomnak. Himmler képviselője titokban találkozott a szövetségesek képviselőjével a tárgyalások megkezdésének előkészítése érdekében. Ezt a találkozót személyi orvosa, az észt származású holland állampolgárságú dr. Felix Kersten szervezte, aki Hollandia 1940-es megszállásáig magánorvosként praktizált Berlinben és a gyógymasszázs akkori legkiválóbb képviselőjének számított. Himmler krónikus sokizületi gyulladásban szenvedett, ezen betegsége révén került kapcsolatba Kerstennel és mindent elkövetett, hogy személyi orvosává tegye. Kersten kezdetben visszautasította ezt az ajánlatot, de Hollandia megszállása után, miután Himmler közli, hogy két választása van: Vagy elfogadja az ajánlatát, vagy indulhat valamelyik koncentrációs táborba, Kersten az életet választja. Ettől kezdve szinte abszolút befolyása van paciensére, amit kis is használ, így – a Zsidó Vilákongesszus becslése szerint – egymaga legalább 60 ezer ember életét menti meg szabdlábra helyeztetésükkel. A holland kormány jelentése szerint 800 ezer holland állampolgárt ment meg a megsemmisítéstől. Himmler saját állítása szerint is: “Dr. Kersten minden egyes kezelése egy-egy emberélet megmentését eredményezi.”
Minél nyilvánvalóbbá vált, hogy a náci rezsim napjai megszámláltattak, Kersten annál intenzívebben dolgozott a KZ-lágerek lakóinak kimentésén. Ebben a tevékenységében szövetségese az egyesített német hírszerzés főnöke, Walter Schellenberg volt. Schellenbergnek már korábban is meggyőződésévé vált , hogy Hitler Németországot az összeomlásba viszi, azt is felfogta, hogy saját életének megmentése érdekében célszerű a zsidók megmentőjének szerepét felvállalni.
1945. március 12-én Kersten aláiratott egy iratot Himmlerrel, amelyben parancsot ad a zsidógyilkosságok megszüntetésére és arra, hogy a führer által kiadott, a táborok megsemmisítésére adott parancsát ne hajtsák végre. Az írás eljutott Dachauba, Flansbergbe és Mauthausenbe, de a parancsnokok nem tudták, hogy ezt, vagy Himmler régebbi parancsait hajtsák-e végre. Végül is mindenhol úgy határoztak, hogy a helyzetnek megfelelően döntenek.(?) Közben Kersten és Schellenberg azon dolgoztak, hogy Himmlert rávegyék a Zsidó Világkongresszus képviselőjével történő találkozóra és arra, hogy ezen ajánlja fel a táborokban lévő zsidók szabadon bocsátását. Győzködték, hogy ez jó benyomást kelthet a szövetségesekkel való tárgyalásokon. Ez bizonyítaná a világ szemében, hogy Himmler soha nem volt az az antiszemita és gyilkos, amint gondolták.
Himmler kezdetben ellenállt. Azt mondta: “Én nem találkozhatok egy zsidóval. Ha a führer megtudja, azonnal kivégeztet.” De végül is – teljes titoktartás mellett – beleegyezett, de folyamatosan hangoztatta, hogy: “Tilos, hogy erről Hitler tudomást szerezzen ugyanúgy, mint személyes ellenfeleim, Goebbels és Bormann.”
Himmler rögeszmésen ragaszkodott azon elképzeléséhez, hogy a Birodalom sorsa a zsidók kezében van. Úgy gondolta, hogy ha jó kapcsolatokat tud kiépíteni a Zsidó Világkongresszussal, akkor ez a szervezet beveti “legendás” befolyását a szövetségesekkel való tárgyalások ügyében. (Himmler saját propagndájuk csapdájába esett.)
Kersten felvette a kapcsolatot a svéd diplomatával, gróf Folke Bernadotte-al a találkozó megszervezése ügyében. A Zsidó Világkongresszus által kijelölt első képviselő Hillel Strach visszalépett, (talán az életét féltette?) helyét Norbert Mazur üzletember foglalta el, aki Svédországot képviselte a New York-i székhelyű szervezetben.
Miután Kersten azt kérte Himmlertől, hogy a tárgyalási készséget a jószándék jeleként értékelje, Himmler kijelentette:” Valóban elérkezett az idő elásni a csatabárdot a zsidókkal.” Hozzáfűzte, hogy: “amennyiben csak rajtam múlt volna, sok minden másképp történik (sic!).” Fejtegetésbe bocsátkozott arra nézve, hogy milyen volt a zsidók és a világ viszonya a náci Németországhoz, és leszögezte: “ez a viszony nem engedett más bánásmódot.”
A találkozó tervezett napján Norbert Mazur, Kersten és Schellenberg társasásában egy horogkeresztes felségjelű német gépen repült Berlin felé. Mazur ezt írta később emlékirataiban: “Állandóan az járt a fejemben, hogy néhány óra múlva szemtől-szembe fogok állni azzal, aki az egyik fő felelős több millió zsidó haláláért.” Útközbeni, Schellenberggel folytatott beszélgetésével kapcsolatban a következőket rögzíti : “Egy civil ruhás fiatalember, kellemes beszélgető, talán kicsit puhány megjelenésű, amúgy az utazás során elég rosszkedvű volt. Nem voltak illúziói a háború és Németország sorsát illetően. Biztosított, hogy Himmlernél támogatásra fogok találni, ugyanakkor felkészített arra, hogy Hitlernél és szoros sövetségeseinél ellenállásba fog ütközni a zsidók sorsában történő mindenféle változtatási kísérlet. Még azt is elmesélte, hogy Himmler 1944 őszén 2.700 zsidó svájcba történő menekítését engedélyezte, de Hitler a hír hallatán dührohamot kapott. Schellenberg azt is elmondta, hogy Himmler jelenleg a vezéri bunkerban tarózkodik Hitler születésnapi ünnepségén, de mindjárt ez után visszatér a kastélyába, ahol a találkozó lesz.”
Hitler 56., egyben utolsó születésnapja volt ez, de egyben az utolsó alkalom is, hogy találkozzon a náci rezsim legfelsőbb vezetésével, köztük Himmlerrel, Göringgel és Kaltenbrunnerral – akikkel a kezdetektől szoros kapcsolatban állt. Ekkor már tudott volt előttük, hogy a Vörös Hadsereg Berlin alatt áll és a német védelem gyakorlatilag összeomlott. Hitler is apathikusan viselkedett, de visszautasította a javaslatot, hogy elhagyja a várost, mondván: “Népem körében akarok meghalni.”
Az ünnepség résztvevői igyekeztek minél hamarabb elhagyni a bunkert, sőt Berlint is, tudván, hogy minden perc késlekedés az életükbe kerülhet. Ezen az összejövetelen készült Hitlerről az utolsó filmfelvétel, amin kitüntetéseket adott át a Hitlerjugend tagjainak, majd visszavonult bunkerébe, amit többet élve nem is hagyott el.
Mazur a várakozás óráiban feltette magának a kérdést: “Vajon milyen Himmlerrel fogok találkozni? Egy ereje teljében lévővel, vagy olyannal, aki már tisztában van helyzetével?” De mindezen kérdéseknél sokkal jobban izgatta, hogy vajon önmaga elhagyja-e élve a találkozó helyszínét? A várakozás óráiban úgy döntött, hogy a kastélytól mintegy 30 km-re lévő, ravensbrücki KZ-láger lesz a tárgyalás egyik fő célja.
Himmler és Schellenberg együtt érkeztek a találkozóra. Az úton Himmler vázolta beszéd-tervezetét, melyben történelmi kronológia alátámasztásával kívánta a náci tettek igazolását Mazur tudtára hozni. Schellenberg ezzel szemben azt tanácsolta, hogy a múltról egyáltalán ne beszéljen, ne hozza fel filozófiai eszmefuttatásait, asztrológiai-misztikus felfogását. Kizárólag a jövőről beszéljen.
Mazur életében először látta Himmlert, aki egy energikus, pedáns ember benyomását keltette a makulátlan egyenruhában. Annak ellenére, hogy Schellenberg figyelmeztette, legyen kedves a zsidóhoz – ezzel is bizonyítva a német humánumot – kézfogásra nem kerül sor. Azzal indította a megbeszélést, hogy szeretne békét “köztünk” és a zsidók között.
A tárgyaláson 5 fő vesz részt: Himmler, a titkára Rudolf Brandt, Schellenberg, dr. Kersten és Mazur. A találkozó mintegy két és fél órás időtartamából bő egy órát tett ki Himmler monológja, melyben Németország és a zsidók kapcsolatát elemezte, majd a maradék időben négyszemközti beszélgetésre került sor közte és Mazur között.
Mazur úgy emlékszik, hogy Himmler többnyire halkan beszélt, tartózkodott minden erős kifejezéstől, feszültsége azonban így is érezhető volt. Eleve úgy beszélt, mint az egész zsidó világ és a jövendő nemzedékek képviselőjével. Kifejtette, hogy:” A mi nemzedékünknek nem volt része a békében… 14 éves voltam, mikor kitört az I. Világháború és alig, hogy végetért, polgárháború vette kezdetét Németországban… a zsidók mindig is idegen test voltak közöttünk, állandó kényelmetlenség okozói… sokszor elüldöztük őket, de mindig visszatértek és ezt a problémát akartuk hatalomra kerülésünk után egyszer és mindenkorra megoldani… a magam részéről kitelepítési programot terveztem, kapcsolatban voltam amerikai szervezetekkel ez ügyben… a zsidó-szimpatizáns országok sem akarták őket befogadni… az angolok azt követelték, hogy minden befogadott zsidó 1.000 fontot vigyen magával… a háború alatt kapcsolatba kerültünk kelet-európai “proletár” zsidó tömegekkel, ami új problémát jelentett… ilyen ellenséges tömeget nem tűrhettünk a közelünkben… ez a tömeg olyan súlyos betegségeket hordozott, mint a tífusz és a himlő… SS katonáim ezreit vesztettem el ezen fertőző betegségek miatt… a zsidók támogatták a partizán-mozgalmakat… a gettókban lőttek a katonáinkra (ez a varsói gettólázadásta történt utalás)… a járványveszély miatt kénytelenek voltunk krematóriumok felállítására, hogy a járvány áldozatait elégessük – és most ezért akarják a kötelet a nyakunkra tenni… nem akartunk háborút az oroszokkal, de felfedeztük, hogy 20 ezer páncélosuk van, ezért kénytelenek voltunk közbeavatkozni… katonáinknak szörnyű nehézségekkel kellett szembenézni, a kegyetlen természetel, a szörnyű hideggel, az iszonyú távolságokkal, a lakossággal, a szegénységgel a halállal és mindenhol partizánokkal a hátunkban… ezeket legyőzni csak keménységgel lehetett… az oroszok nem szokványos ellenfelek, mentalitásuk érthetetlen, nem voltak hajlandók megadni magukat… ha zsidók szenvedtek ettől a keménységtől, nem szabad elfelejteni, hogy a német nép is szenvedett… két választásunk volt – győzelem vagy megsemmisülés.”
A koncentrációs táborok szükségességének magyarázatára is kitért: “A táborok rossz híre a negatív propagandának köszönhető… eleve rossz a KZ-láger kifejezés, a nevelő tábor meghatározás fedi a valóságot… nem csak zsidók és politikaiak voltak ott, hanem olyan bűnözők is, akiket büntetésük letöltése után internáltak… a foglyok kénytelenek voltak nagyon keményen dolgozni, de az egész német nép ezt tette… az élet a táborokban szigorú volt, de igazságos… voltak egyedülálló esetek, de a bűnösöket mindig megbüntettem” (itt nyilvánvalóan Karl Koch buchenwaldi táborparancsnok esetére céloz, akit visszaélések miatt kivégeztek.).
Mintegy háromnegyed óra után Mazurnak sikerült Himmler szóözönét megállítania azzal, hogy mindez nagyon érdekes volt, de a jelenlegi helyzet megoldásában mitsem segít, pedig a találkozónak ez a célja. Vannak dolgok – folytatta – amiket nem lehet meg nem történtté tenni, de ha a jövőben megértésre kívánunk jutni, legalább azokat a zsidókat életben kell hagyni, akik jelenleg német fennhatóság alatt vannak. Ezért kívánjuk azoknak a zsidóknak a szabadon engedését, akik Svédországhoz vagy Svájchoz közeli táborokban élnek, hogy azok átszállítását meg lehessen oldani. A többiek esetében pedig azt, hogy maradjanak azon a helyen, ahol jelenleg vannak és amikor a front odaér, a tábort ellenállás nélkül adják át. Mazur kérésére Himmler közölte a még lágerekben lévő foglyok számát:
- Theresienstadt – 25.000
- Rawensbrück – 20.000
- Mauthausen – 30.000
- Bergen-Belsen – 50.000
- Buchenwald – 6.000
- és számos kisebb táborban még néhány ezer fő, összesen 150 ezer.
(Ezek a számok a valóságosnál jóval alacsonyabbak voltak.)
Himmler azt állította, hogy: “Magyarországon 450 ezer zsidó maradt életben, amiért semmiféle köszönetet nem kaptam, hacsak nem azt tekintik köszönetnek, hogy a pesti zsidók lőtték a német katonákat.” Közölte továbbá, hogy: “már parancsot adtam a táborok kiürítésére, Bergen-Belsent és Buchenwaldot ellenállás nélkül átadtam, de ebből sem sült ki semmi jó, mert egy őrt megkötöztek és lefényképezték a nemrég meghalt foglyok holttestével, ami fénykép éppen most járja be az egész világot.” A buchenwaldi kórházbarakk felrobbantását az amerikai páncálosok által nyitott tűz következményeként állítja be, és kifogásolja, hogy a szénné égett holttestek fényképe szintén világ körüli útra indult.
Az egész tárgyalás alatt görcsösen igyekezett mentegetni a nácik által elkövetett gyilkosságokat. Azzal érvelt, hogy Franciaország megszállása idején ott teljes volt a rend, pedig csak 20.000 rendőr állomásozott ott. Azt állította, hogy mindenki dolgozott, mindenkinek jutott elég élelmiszer, sőt a marseillei kikötőnegyedben is olyan rendet tudtak tartani, ami a német megszállás előtt egyetlen francia kormánynak sem sikerült.
Folytonosan visszatért arra, hogy mikor, hány foglyot engedett szabadon és, hogy ezért cserébe nemhogy elismerést kapott volna, de azzal vádolják, hogy mindezt alibiszerzés miatt tette. Kinyilvánította, hogy nincs szüksége semmiféle alibire, mindig csak azt csinálta ami a népének jó volt, és vállalja is. “A koncentrációs táborokról szóló híradásokat az ellenünk való uszításra használják fel és ez nem csinál nekem kedvet ahhoz, hogy azokat ellenállás nélkül adjam fel.” Ez az állítása azért is figyelemre méltó, mert előzőleg azt állította Auschwitz parancsnoka, Rudolf Höss és Kurt Bächer SS vezető előtt, hogy április 15-én Hitlertől olyan értelmű parancsot kapott, miszerint a táboroknak tilos megadniuk magukat az előtt, hogy az ott lévő foglyokat evakuálnák, vagy megsemmisítenék. (A mai napig nem került elő erre vonatkozó írásos dokumentum, így felmerül az egyéni akció lehetősége. Elképzelhető, hogy Himmler nem tudta eldönteni megadja-e magát, vagy mindenkit vigyen magával a halálba?)
És Himmler csak mondta és mondta, egészen úgy, mintha védőbeszédet tartana maga és az egész náci rezsim érdekében.
Mazur és a többi résztvevő csendben hallgatta Himmler hazugságdömpingjét, csak néha-néha vetettek közbe kérdést, amit a címzett vagy meghallott, de többnyire inkább hallatlanná tett.
Mazur és Himmler között kőkemény vita alakult ki minden egyes táborral, később minden egyes zsidó élettel kapcsolatban. Mazur abból indult ki, hogy általános ígéretekben nem bízhat, arra azonban van esély, hogy a konkrét megállapodást be fogják tartani. (Kersten volt az, aki végül is meggyőzte Himmlert arra nézve, hogy konkrét biztosítékokat adjon Mazurnak.)
Himmler hajlandónak mutatkozott ezer zsidó nőt elengedni Rawensbrückből és átadni őket a Vöröskeresztnek, ezeket azonban előzőleg lengyelekké kell minősíteni, mert mint mondta – azok szabadon engedését Hitler korábban már engedélyezte. Ugyan innen a francia nők szabadonengedését a svéd külügyminisztérim jegyzéke alapján engedélyezte. További 50, norvég táborban lévő zsidó svéd határra történő szállítását ígérte és kilátásba helyezte 20, német börtönökben lévő svéd ügyének pozitív elbírálását ugyan úgy, mint a norvég túszokét.
Theresienstadtból nagyobb létszámú foglyot szándékozott szabadon engedni, – elsősorban hollandokat – de csak akkor, ha a Vöröskereszt átveszi őket.
A találkozó amilyen nehezen jött létre, olyan nehezen is akart véget érni. A hajnali órákban Himmler először is még egyszer hangsúlyozta annak életbevágó fontosságát, hogy mindez Hitler előtt titokban maradjon csakúgy, mint a zsidók megérkezése Svédországba. A táborok feltétel nélküli átadására nem tett ígéretet.
Szükségét érezte általános politikai kérdések magyarázatának is. Kifejtette a bolsevizmus gyűlöletének okait, azt, hogy “az amerikaiak rá fognak jönni, hogy mi voltunk a védőbástya a bolsevizmus ellen. Hitlert a történelem nagy emberként fogja számontartani a nemzetiszocializmus megteremtése miatt, ami az egyetlen megoldás a bolsevizmussal szemben. Ha a mi védőgátunk leomlik, az amerikai és angol katonák meg fognak fertőződni a bolsevizmussal és ez társadalmi felfordulást fog eredményezni. A német tömegek olyan szélsőségesek, hogy amennyiben a nemzetiszocializmus összeomlik, akkor a bolsevizmushoz fognak kötődni és az oroszokat testvéreiknek fogják tekinteni. Akkor aztán elképzelhetetlen felfordulás lesz a világban, de ez az, amit az amerikaiak akarnak. Ők győztek a háborúban és legalább 10 évre megszabadultak a német versenytárstól. De mindezt a bolsevikok segítségével érték el és ezzel megásták saját sírjukat.”
Végül is a találkozó befejeződött. Himmler Kerstentől való búcsúzkodása közben – ekkor látták egymás utoljára – még elmondta: “Sok hibát elkövettünk, ha lenne lehetőségem újra kezdeni, sok mindent másként csinálnék, de most már késő… nagy és erős Németországot akartunk, és romokat hagyunk magunk után… ami még ma is igaz, az az, hogy Európa magasabb lépcsőfokra kell emelkedjen, különben elvész…én mindig a legjobbat akartam, de folyamatosan akaratom ellenére kellett tennem… én nem akartam, hogy így legyen, de Hitler utasított, akire Göbbels és Bormann nagyon rossz hatással voltak… mint katonának, engedelmeskednem kellett… egy állam nem lehet meg fegyelem nélkül…csak tőlem függ, meddig élek még, de az életemet jelenleg teljesen hiábavalónak tartom… mit mond majd rólam a történelem?… kisszerű, bosszúálló emberek fognak hamis képet festeni rólam, figyelmen kívül hagyva azt a sok jót, amit Németországért tettem… engem fognak majd olyasmikkel vádolni, amit el sem követtem.”
Mazurtól ennél sokkal rövidebben búcsúzott: “Velünk együtt el fog tűnni Németországból a nemzetiszocializmus és ez igazi tragédia lesz… hogy mi fog történni, engem már nem érdekel… a szövetségesek csinálhatnak Németországban amit csak akarnak.” Végül még hozzátette: “Tudja Mazur, ha tíz évvel ezelőtt találkoztunk volna, erre a háborúra nem került volna sor.”
Mazur és Himmler találkozjának eredménye végül is pozitív volt. Himmler parancsot adott 27.000 KZ-lágerben fogvatartott ember szabadon engedésére – ebből 12.000 volt zsidó, főleg nők és fiatalok.
Fenti írás a tárgyaláson résztvevők – Schellenberg, dr. Kersten és Mazur – emlékiratain alapul.
26/01/2015
Címkék: antiszemitizmus, Holocaust Emléknap, Izrael, zsidó
leharblog 