A féligazság már majdnem hazugság…

Ahhoz, hogy az alább következő írás némiképp a kívülálló érdeklődő számára is érthető legyen, elengedhetetlen a Beit Hillél szervezet bemutatása. A szervezet 2012-ben alakult Izraelben. Alapítója Ronen Neuwirth, aki liberális vallásos cionistaként határozza meg magát. A Beit Hillél adományokból tartja fenn magát, melynek nagy része külföldről származik…

A bemutatkozás további részét rájuk bízom, ezért kivonatosan az internetes honlapjukból idézek:

“Szervezetünk hisz a Tóra örökkévalóságában és teljes mértékben elkötelezettjei vagyunk Izraelnek, a zsidó jognak… Ugyanakkor felismertük, hogy az izraeli közbeszédben a Tóra – helytelenül – egydimenziós formában jelenik meg… Szervezetünk részt vesz a napi tanításban, Tóra-tanulásban…ami nem ellentétes azzal, hogy a nők nyilvános szerepvállalását támogassuk a vallási élet vezető posztjain… Elsők között vagyunk, akik a Tóra tanulmányozásának lehetőségét a nők előtt is megnyitottuk…

Az izraeli társadalom szerves részét képezzük, kivesszük részünket a közügyekből…Olyan projekteket szervezünk és menedzselünk, melyek össz-társadalmi érdekeket szolgálnak és közelebb hozzák egymáshoz a társadalom különböző szegmensét alkotó zsidó csoportokat…

Mottónk: Alázattal és tisztelettel még az ideológiai ellenféllel szemben is!”

Az izraeli társadalomban fellelhető – mesterségesen szított – ellentétek feloldásában óriási előrelépést jelentene, ha fenti hitvallást a társadalom azon csoportja is magáévá tenné, amelyik “minden bajok forrásának” a vallást tekinti, ugyanakkor nagyhangon hirdeti, miszerint az arabok felé “nem falakat, hanem hidat” kell építeni…

A Beit Hillél számos programja között szerepel egy nemrég útjára indított projekt, amelynek célja, hogy a vallásos és vallástalan családok jobban megismerjék egymást, egymás életét. Lehetőséget biztosítsanak a kölcsönös kérdésfeltevésekre és ezzel – a mindkét oldalon jelenlévő – téves, sokszor megalapozatlan előítéleteket felszámolja.
A projekt az “izraeli Szombat” nevet viseli és eddig mintegy 5 ezer család kapcsolódott be.

Ellentétben azzal, amit egyes körök igyekeznek belemagyarázni, szó sincs arról, hogy ez a kezdeményezés a vallás követésére, vagy az ahhoz történő visszatérésre ösztökélné azokat, akik zsidóságukat a maguk módján, vallási keretek nélkül kívánják megélni.

Sokkal inkább arról szól, hogy a vallásos ember, a vallásos családok társadalmi kötelezettségeiket (tanulás, munka, katonai szolgálat…) vallásgyakorlás mellett is ugyan olyan intenzitással teljesítik, mint a vallástalanok.

A projektben nem csak az utca embere vesz részt, de a kezdeményezés a Kneszet tagjai között is követőkre talált. Legalábbis megmozgatta fantáziájukat.

Ami pillanatnyilag a vallástalan réteg egyes köreiben vihart kavart – és mivel csak azt látják, hogy “megint a vallásosok járnak jól”, az a programnak azon része, hogy “ezért a vallásosok pénzt kapnak”, tehát ‘megint csak őket támogatják”.

Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy ez így, ebben a formában nem felel meg a valóságnak… A szervezet eddig is támogatta anyagilag azokat a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket, akik heti, legalább 15 órában vállaltak előadás tartást különböző (általában igény szerinti) vallási témában.

Ez bővült ki azzal, hogy azok a vallásos családok, akik Szombatra, a saját lakásukban vendégül látnak nem vallásos családokat, esetenként igényelhetnek anyagi hozzájárulást.

Végül, projekten kívül, meg szeretném jegyezni, hogy az elképzelés nem újkeletű, létezett és létezik ez az izraeli közösségben szervezeti keretek nélkül is.

Hiszen addig, amíg az ország vallástalan iskoláiban is – a kötelező minimum tanterv keretében – folyik vallásoktatás és üzemelnek vallástalanok számára jesivák, addig az új bevándorlók egy jó része (elsősorban a volt szocialista országokból érkezők) vallási – meg általában a zsidósággal kapcsolatos – ismeretei a nullához konveniáltak.

Ez utóbbiból adódik, hogy évtizedekben mérhető izraeli élet után még mindig nem tudták feldolgozni, hogy a zsidó államban a Szombat munkaszüneti nap – megjegyzem, nekik is.

15/06/2017

 

Az ENSZ a palesztin propaganda szolgálatában

Főtitkárok jönnek és mennek, de a helyzet változatlan.

A linken fordításban olvasható az új ENSZ főtitkár nyilatkozata, mellyel a hatnapos háború 50. évfordulója alkalmából tisztelte meg Izraelt.

A szöveg nem csak azért felháborító, mert abból hiányzik az objektivitásnak még a szikrája is, de olyan csúsztatásokat tartalmaz, melyekből három okra is lehet következtetni:

• ezt a szöveget megírták a főtitkárnak,

• sem történelmi, sem politikai vonatkozásban nem rendelkezik alapvető  tudással sem,

• még hazugság árán sem veszélyezteti jól jövedelmező állását.

Antonio Gutters történelem hamisító nyilatkozata egyetlen szóval sem tesz említést az előzményekről. Úgy tesz, mintha sok évtizedes amnéziából ébredne, mintha ‘67-nek nem lennének előzményei. Pedig bőségesen vannak és ezek túlnyomó részét az ENSZ, illetve elődszervezetei dekralálták.

Csúsztatása már ott kezdődik, hogy “Ciszjordánia” említésekor arra enged következtetni, mintha az a Jordán állam nyugati része lenne, holott a megnevezés a Jordán folyó nyugati partjára Júda-Somron (ősi zsidó település)  vonatkozik. Ugyan ez a helyzet “Kelet-Jeruzsálem” és a Golán fennsík esetében is, ugyanis állam egyik területen sem létezett.

Fentiekből adódóan megszállásról nem lehet beszélni, hiszen a nemzetközi jog kimondja, hogy megszállást csak egy másik ország/nép beépített területének elfoglalása jelent. Ami a Golán fennsíkot illeti, ott maximum az ENSZ jogelőde, a Népszövetség által 1920-ban felosztott mandátumi területen élt szórvány arab településekről származókról beszélhetünk. Jeruzsálem és Júda-Somron vonatkozásában pedig a jelenkori Izrael állam megalakulását követő függetlenségi háború során jordán megszállás alá került területről.

Arról a történelmi tényről sem tesz említést, hogy a ‘67-es háború a környező arab államok harmadik, összehangolt kísérlete volt Izrael eltörlésére.

És bár tudom, hogy a hatnapos háborút nem csak az ENSZ, de az idegen pénzen, ugyanakkor az ország nyújtotta javakat is bezsebelő, izraeli szélsőbal is “megszállásként” emlegeti, a tények attól még tények maradnak.

Az Izrael által a ‘67-es háború során felszabadított területek soha “palesztin”(a palesztin nép fogalmának bevezetése is későbbre datálódik) tulajdonban nem voltak. Azokat jordán megszállás alól szabadította fel Izrael hadserege. És ismétlem, nem megszállta, hiszen Jordánia ezeket a területeket soha nem annektálta.

Azokra a patetikus kitételekre nem érdemes szót vesztegetni, hogy az állítólagos megszállás milyen érzéseket kelt “palesztinok nemzedékeinek” lelkében, arra annál inkább, hogy az ENSZ kétkulacsos politikájának következtében – amelyik egyrészt folyamatosan határozatokkal (megjegyzem, nem kötelező érvényű határozatokkal) bombázza Izraelt, másrészt lovat ad az általa “szabadságharcosnak” titulált terroristák alá… és teszi ezt hivatalos szervezetei (UNRWA, UNESCO…) tevőleges részvételével.

Külön  kiemelést érdemel, amiről az ENSZ főtitkár mélységesen hallgat, hogy a Palesztin Hatóság területén és a Gázában (mely területről Izrael 2005-ben kivonult és mely területet két ízben ajánlotta fel Egyiptomnak a ‘79-ben aláírt békeszerződést követően) élő arabok szenvedését nem Izrael, hanem a saját vezetőik okozzák és azok az államok, amelyek ehhez hathatós anyagi/erkölcsi támogatást nyújtanak.

Hallott valaki arról, hogy az UNRWA – mely eredetileg a menekültek, MINDEN menekült – problémájának megoldására szerveződött, valaha is felemelte volna a szavát akár a zsidó állam megalakulását követő, arab országok zsidó lakossága ellen irányult pogromok, akár a napjainkban Európát elárasztó menekültek érdekében? Nem! Az UNRWA kizárólagos tevékenysége a “zsidók által megszállt palesztin területek”(sic!) arabjainak védelmében száll síkra. És a “menekült státusz” joga egyedül a “palesztin menekültekre” vonatkozik, mely nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Teszi ezt úgy, hogy Gázában a Hamasz rakétakilövő állásait saját intézményeinek területén engedélyezi, hogy szemet huny olyan visszaélések fölött, amikor a gázai lakosság humanitárius megsegítésére érkező adományokat a Hamasz lefölözi saját emberei számára és a lakosság csak pénzért jut hozzá?

Ismert-e a széles nagyközönség számára az arab vezetők vagyoni helyzete, az, hogy Arafat idejében az araboknak járó adóvisszatérítést Izraelnek egyenesen Arafat magánszámlájára kellett átutalnia?

Ismert-e, hogy Arafat halálakor a Palesztin Hatóság kasszáját üresen találták, ugyanakkor Arafat svájci bankban nyitott magán-számláján több, mint  1.3 milliárd dollár volt? Ismert-e az, hogy Mahmud Abbasz ehhez képest persze csak morzsákat, mintegy 100 millió dollárt tudhat magáénak és hogy a Hamasz terorszervezet vezető rétege 1.700 milliomossal rendelkezik? Köztük is kirívó nagyságrendben – mintegy 2.6 milliárd dollár értékben – birtokol magánvagyont Haled Mashal.

Vagy arról, hogy a Hamasz hatalomra jutásakor az Egyesült Arab Emírségbe menekült, de Abbasz helyére aspiráló Muhamad Dahlán magánvagyona 120 millió dollár?

Ezekhez a számokhoz képest tényleg elenyésző az Izrael által terror-cselekményért bebörtönzött arabok havi apanázsa, hiszen a három évet nem meghaladó börtönbüntetést csak havi 400 dollárral dotálják, míg a 30 éves és attól fölfelé kiszabott büntetésért már 3.400 dollár dukál.

Fellépett az ENSZ az ellen, hogy a Palesztin Hatóság 2016-os költségvetésének 7%-át (ami a nemzetközi segélyekből befolyt összeg 20%-a) tette ki a bírósági tárgyalás során elítélt terroristák és családjuk részére folyósított havi bér? Európa összesen két országgal büszkélkedhet, melyek a további segélyek folyósitását felfüggesztették. Egyik közülük az a Norvégia, amelyik Izraellel szemben ellenséges politikát folytat, másik Dánia.

Arról is elfeledkezett az ENSZ főtitkára említést tenni, hogy ezeket a pénzeket 45%-ban az USA, 40%-ban Európa adófizető polgárai biztosítják és csak mintegy 15%-ban származnak az arab országokból.

Milyen szervezet az, ahol az UNESCO (érthetetlen, hogy politikai kérdésekben egyáltalán szóhoz juthat) – meghazudtolva a történelmet – elvitatta a zsidóság jogát Jeruzsálemtől, a Siratófaltól?

Fellépett egyetlen egyszer is az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága annak érdekében, hogy a gázai terror-szervezetek élő pajzsként használják a civil lakosságot? Vagy amikor az ENSZ által fenntartott iskolák tankönyveiből hiányzik Izrael, mint ország, amikor az ifjúság már az óvodában katonai kéképzésben részesül és az a vetélkedő győztese, akinek több zsidót sikerült megölnie?

Felejtsük el, hogy az izraeli-palesztin “viszályt” területi követelések motiválják. Vegyük le a szemellenzőt és vegyük észre, hogy a területen vallásháború folyik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Izrael baloldali kormányának (Olmert) kész terve volt arra, hogy eladja Izraelt. Az elképzelt békéért cserébe lemondott volna teljes Júda-Somron térségéről mintegy 3%-os területcserével, Jeruzsálem keleti felén megszavazta volna a palesztin állam fővárosát… Hogy az üzlet nem jött létre, az csak az arabokon múlt, akik ezt nem fogadták el és utolsó pillanatban megtagadták a szerződés aláírását.

Izrael hatnapos háborúját a “csodák hat napja”-ként emlegetik. Csoda volt, de nem csak a zsidók, hanem az arabok részére is. Nem hiszem, hogy álmodni merték azt, hogy Ariel Sharon – az egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő, az arabok által a Templom-hegyen felhalmozott lőszerkészletet még Jeruzsálem felszabadításának éjszakáján – elszállíttatja.

Ami pedig az ENSZ legújabb, a tényeket maximálisan figyelmen kívül hagyó – de ünnepi megemlékezésnek álcázott – nyilatkozatát illeti, hogy egy magyar dalszöveget idézzek: “Most kéne abbahagyni…” – vagyis most van az a pont, amikor fel kellene állni és kilépni ebből a gittegyletből.

06/06/2017