Tag Archives: diaszpóra zsidósága

A holocaust emléknap ürügyén, avagy…

1 máj

a galuti zsidóság a damaszkuszi úton

 

Ismét eltelt egy év. Ezt abból is lehet tudni, hogy Izraelben is elérkezett a vészkorszak rémségeire, áldozataira, hőseire történő emlékezés napja.*

Számos meg -és visszaemlékezést lehet hallani-olvasni a történtekről. Sajnos, egyre kevesebbet a borzalmak szenvedő alanyaitól, hiszen számuk vészes gyorsasággal apad. Ezen sorok írásakor Izraelben 212 ezer túlélőt tartanak nyilván, közülük naponta 40-re tehető az elhalálozottak száma.

Nyilvánvaló, hogy állami megemlékezésre évi egy alkalommal kerül sor, ez azonban nem mentesíti az államot, hogy a még köztünk élők mindennapjait folyamatosan kövessék, hogy a szükséges segítséget megkaphassák. Ezen a téren Izraelnek is van tennivalója.

Más ünnep- illetve emléknap kapcsán is kifejtettem már azon véleményemet, hogy évek-évtizedek múltával képtelenség újat mondani. Éppen ezért – és ez alól magam sem vagyok kivétel – minden évben újra és újra elsiratjuk nem csak a – néha meg sem ismert – családtagjainkat, de könnyet ejtünk a 20. század sötét napjait túlélt, sokszor testben is, de lélekben mindenképpen megtört szeretteinkért. Mind a hat millió testvérünkért. Valahol lelkünk mélyén magunkat, a háború után született generációt is, hiszen génjeinkben hordozzuk az ősök félelmét, melyet felfedezünk még unokáinkban is.

לא לשכוח ולא לסלוח!

Nem felejtünk és nem bocsátunk meg! Bocsánat egy elmebeteg diktátor és ideológiáját kiszolgáló csatlósainak nem jár! Felejteni, az ősökkel szemben, erkölcstelen!

Tegyük fel, – kizárólag a feltételezés szintjén – hogy több, mint hét évtized távolából – felmerül a megbocsátás. Kinek? Szánjuk talán a matuzsálemi kort megélt nácit/nyilast, mert utána jártak ténykedésének és bíróság elé állították? Sirassuk a kora miatt? Ő talán érzett szánakozást a gázba hurcolt gyerekekért, aggastyánokért?

Meggyőződésem, hogy az ítélet üzenetet hordoz és elsősorban a szellemi örökösöknek szól!

Felejteni – ismét csak feltételes módot használva – képtelenség. Ahogy említettem, az elpusztítottak megtagadása lenne. De van egy másik ok is. Ami nem más, minthogy lépten-nyomon – és ahogy az idő telik egyre nagyobb vérszemet kapva – szembejön a kurzus-történészek általi történelemhamisítás, a holocaust relativizálása és nem ritka az áldozathibáztatás sem.

 

Természetesen a jelenség nem újkeletű. Nyugodtan kimondható, hogy egyidős a háború befejezésével és felelősség terhel minden, ‘45 után hatalmon lévő kormányt, amelyik képtelen volt szembenézni a múlt bűneivel. Nem kell összeesküvés elméletet gyártani ahhoz, hogy – mai tudásunkkal természetesen – lássuk, a szembenézés elmaradása nagyrészt tudatos volt.

A vészkorszak alatt szinte teljes egészében megsemmisültek a nagyhírű európai jesivák, tanáraikkal, diákjaikkal együtt. A tanítók hiánya, a felszabadulást követő, államilag kódolt vallásellenesség és a zsidóság zömének feltétlen lojalitása a felszabadítókhoz** azt eredményezte, hogy a zsinagógák kiürültek. A szocialista táboron átfutó rendszerváltás alkalmával azonban a megmaradt rabbik, a zsidó szervezetek nem mindenhol tudták megragadni az alkalmat az újraszerveződéshez.

Mire észbe kaptak, hogy valamit tenni kéne ahhoz, hogy a diaszpóra zsidósága fennmaradjon, elfogytak a hívek. Hívek nélkül pedig nincs létjogosultság. Patthelyzet, amelynek egyelőre nem látszik a megoldása.

És megoldás addig nem is várható, amíg a galuti zsidóság nem képes, vagy talán nem is akar szembenézni az idők változásával. Hosszú ideig a nyugati zsidóság kivételes helyzetben volt a kelet-európaihoz képest, hiszen vallásgyakorlásában nem korlátozták, ez a különbség a szocialista tábor összeomlásával megszűnt.

Mi sem szemlélteti jobban a különbség elmosódását, minthogy a nyugat-európai és amerikai zsidó közösségek tagjait ért támadások ma már napi szinten szerepelnek a hírek között. Amerika zsidósága pedig ennek ellenére görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy ők mások, mint európai társaik. Nemrég, a közösségi épületek, zsinagógák védelmével kapcsolatban nyilatkozta egy amerikai rabbi, hogy “a zsinagóga nem repülőtér” – ezzel utasítva el annak védelmét.

A teljes diaszpóra zsidóságának, a közösség minden egyes tagjának, óriási a felelőssége abban, hogy milyen módon viszonyul Izraelhez. Alapvetően fogalmi szinten kellene rendet teremteni, mert amire a baloldali liberáis gondolkodást (ami sem nem baloldali, sem nem liberális) magukénak vallók azt mondják, hogy “Izrael jogos bírálata”, az nem más, mint ami ellen elvben harcolnak. Színtiszta antiszemitizmus – mégha furcsán is veszi ki magát zsidók esetében. De erre is volt már példa a történelem során.

És, bár az alábbi esetnek nem Európa adott otthont, Európa is “büszkélkedhet” néhány, azonos nézeteket valló “tanítóval”.

Az idei Peszach előestéjén, “Széderre” hívta Chicago “Tzedek” zsinagógája dr. Omar Barghutit, a BDS mozgalom alapítóját. Mivel az illető persona non grata az Egyesült Államokban, így a modern technika igénybevételével, skype-on tartotta meg előadását. Mi másról is szólhatott beszámolója, mint az izraeli arabok, a magukat palesztinnak nevező “területi” arabok Izrael általi elnyomásáról…

A “Tzedek” közösség alapítója Brant Rosen reform rabbi a következőket mondta a gyülekezetének: A palesztinok mindennapi élete súlyosan korlátozva van Izraelben és a “megszállt” területeken – ez azonban nem kerül az újságok címlapjára. Felhívta a figyelmet arra, hogy komolyan fontolóra kell venni az Izraelbe történő utazás beszüntetését, ezzel vállalva szolidaritást a palesztin néppel.

Tényleg, vannak fontolóra veendő dolgok. Elsősorban is a diaszpóra zsidóságának nem ártana magáévá tenni azt a bölcs mondást, hogy “ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts”!

Mert elnézve a diaszpóra zsidóságának jövőjét  – és ismerve Európa múltját – kétségek merülnek fel a tekintetben, hogy Izraelen kívül létezik-e a Földön másik ország, amelyik nemhogy hazát adna, de legalább szállást kínálna a rászorulóknak?!

01/05/2019

* Izrael a varsói gettófelkelés, 1943. április 16. (כ”ז בניסן) dátumához- ami az idei évben május 2-ára esik) igazítja az emlékezést.

** A félreértések elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy a felszabadítás tényén nincs mit vitatni. A rendszer működése viszont már az első koncepciós perek alkalmával világossá kellett, hogy váljon.

A cionizmus a válasz az asszimilációra…

5 feb

 

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy mindenkinek  joga van a szabad választásra. Ami természetesen vonatkozik a saját identitás meghatározására, a valláshoz való viszonyra, vagy a vallásgyakorlás módjára, vagy akár a párválasztásra is.

A tények azonban makacs dolgok, akár tetszik nekünk, akár nem. De, menjünk sorjában.

A közelmúltban Lucy Aharish és Tsahi Halevi házassága élénk visszhangot  és sokszor szélsőséges válaszokat váltott ki úgy az izraeli, mint a világsajtó olvasóiból. A szélsőséges véleményt megfogalmazók között nem egy a zsidóság jövőjéért aggódott.

Megnyugtatásul csak annyit, hogy a zsidóság Izraelben nem tűnik el. Izrael zsidó állam, a társadalom többsége zsidó, az ország kultúrája zsidó, az ünnepek zsidó ünnepek, a heti pihenőnap a szombat, a hivatalos nyelv az ivrit. A zsidók majdnem 100%-a zsidóval házasodik. De a nem zsidóval házasodó gyerekei és unokái is a zsidó társadalom, mint társadalmi kollektíva, részévé válnak – mindaddig, amíg Izraelben élnek.

Ugyan ez nem mondható el a szétszórattatásban élő zsidókkal kapcsolatban. Ők ugyanis ott  kisebbség, így statisztikailag nagy az esély, hogy zsidó nem zsidóval köt házasságot. Az oktatási intézményekben, a munkahelyen, a szórakozóhelyek többségében nem zsidóval találkozik.

Izraelen kívül a vegyes házasság igen magas és egyre növekvő százalékban fordul elő. A konzervatív és reform közösségek csak lassítani tudják ezt a folyamatot, de megállítani nem. Ami azt jelenti, hogy a zsidóságnak hosszú távon nincs jövője a galutban. Sarkosan fogalmazva, csak idő kérdése, hogy a diaszpóra zsidósága felszívódjon.

Engem személy szerint nem aggaszt az Izraelben köttetett néhány vegyes házasság és meggyőződésem, hogy ha Lucy nem egy ismert TV-s személyiség, az ő esete sem kap ilyen széles nyilvánosságot. Megjegyzem, véleményem szerint, így sem több, mint bulvár szenzáció.

Ami viszont aggaszt, az a jerida. Annak ellenére, hogy a jeridázók (kivándorlók) száma a legalacsonyabb az államalapítás óta, még mindig magas. Ami ebben a kérdésben igazán aggasztó, az a növekvő társadalmi és kulturális támogatottsága, mint érthető és természetes választásé. Sőt! A politikai közbeszédben az alija és jerida kifejezések helyett már a be- és kivándorlás használatos.

Jó az esély, hogy a  kivándorolt izraeli gyereke, vagy unokája a fentebb említett okok miatt már nem lesz zsidó, nem lesz az izraeli nép része.

Izraelnek ebben a kérdésben lépnie kell, vagyis rövid távon rendeznie kell az alija és a jerida kérdését

Mivel az országot elhagyókat többnyire egzisztenciális döntések motiválják, az állam tett néhány lépést a jeridázók visszatérésének elősegítésére. Így a külföldön szerzett ingóságaikat, vagyontárgyaikat egy elég magas összegig adómentesen hozhatják Izraelbe. A munkavállalásnál bizonyos előnyöket élveznek, ami elsősorban az adózás terén mutatkozik meg.

Az alijáért is sokkal többet kell tenni. Izraelt egyformán vonzóvá kell tenni minden szétszórattatásban élő zsidó számára – társadalmi és anyagi helyzetétől függetlenül. A legsürgősebb probléma, amit a sikeres alija érdekében meg kell oldani, az az olékat támogató környezet kialakítása. Ugyanis sok olyan “kóser” zsidó érkezik, –  elsősorban a kelet-európai országokból – aki minimális ismerettel sem rendelkezik a zsidóságról, sőt még Izraelről se nagyon.

A jelenlegi oktatási rendszer egyáltalán nem alkalmas az integráció elősegítésére. Ez egyaránt vonatkozik a gyermek és felnőtt oktatásra. Van ugyan néhány eszigetelt, ugyanakkor igen sikeres kezdeményezés, de mindaddig, amíg ezeket állami szinten nem karolják fel, hatásában elenyésző marad.

A másik súlyos probléma a betérés. Szintén elsősorban a kelet-európai országokból számos olé érkezett házastársi jogon, aki halachikusan nem zsidó. Ezek számára kétféle lehetőség kínálkozik.

Mielőtt ezek ismertetésébe kezdenék, tényként kell leszögezni, hogy a betérés nem könnyű, ezzel szemben hosszú folyamat. Ez érthető is, hiszen zsidónak lenni nem csak (és nem elsősorban) vallást jelent, hanem egy néphez való tartozást. Ha elfogulatlanul állunk a kérdéshez, meg kell említeni a svájci állampolgárság megszerzésének nehézségeit és időtartamát, amelyhez képest egy zsidó betérés maga a könnyűlovasság.

A betérés haszid formájára nem térek ki, elég legyen annyi, hogy a vallási követelményeket sokszor túlzónak érzem, különösen az aránytalanul kevés, a mindennapi életben hasznos információk átadásának tükrében. Időtartama minimum három év.

Ugyanakkor üdvözlendő a Miniszterelnökségi Hivatal keretei között működő rabbinikus bíróság (Bét Din) betéréssel kapcsolatos tevékenysége és a Bét Din elé kerülő delikvens felkészítését patronáló alapítvány munkája. A rav Chaim Druckman (aki nem mellesleg a vallási bíróság elnöke is) nevéhez fűződő alapítvány egy nagyon emberközeli, barátságos intézmény, ahol a jelöltet a legmesszebbmenőkig segítik az elsajátítandó tudás megszerzésében.

Itt egy három hónapos előzetes tanulás (nevezhetjük állapot felmérésnek) után kerül sor a betéréshez szükséges akta megnyitására. Ezt egy 8-10 hónapos tanulás követi, amely magában foglalja a zsidó történelembe történő betekintést, imák, áldásmondatok ismertetését, a Szombattartás és a ünnepek lényegét, a kóserság fogalmát.

A szerzett tudásról a három tagú rabbinikus bíróság előtt kell számot adni kérdés-felelet formájában. Ezt követi férfiaknál a brit-mila (circumcisio v. körülmetélés), nőknél, férfiaknál egyaránt a rituális fürdőben (mikve) történő megmerítkezés, majd házastársak esetén a zsidó esküvő.

Meg kell jegyezni, hogy a Bét Din elfogad külföldi betérést is, ha az mindenben megfelel a zsidó törvények (halacha) által megszabottaknak.

Még egy tényező, amit a szétszórattatásban, de talán kiemelten az Európában élő zsidóknak nem árt tekintetbe venni,. Ez az egyre kevésbé barátságos környezet.

Az Európát érintő, modernkori népvándorlás – bár ezt a legtöbben Európában még nem akarják tudomásul venni – beindított egy olyan társadalmi változást, ahonnan hosszabb távon már nincs visszatérés.

A látható jelenségekből már ma is következtetni lehet arra, hogy ebben a változó környezetben a zsidóságnak nincs helye.

A nagy kérdés csak az, hogy a galuti zsidóság merre veszi az irányt.

05/02/2018

Kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/11/16/cionizmus-diohejban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/09/20/az-antiszemitizmus-uj-ruhaja/

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/

https://leharblog.wordpress.com/2015/04/05/europa-zsidok-nelkul/

A “Kristallnacht” margójára…

8 nov

1938 november 9-ről 10-re virradó éjjel!

A nácik lelkén szárad 267 zsinagóga kirablása, majd felgyújtása. 7500 zsidó üzlet és több száz zsidó otthon is hasonló sorsra jut. Közel száz zsidó meglincselése és mintegy 30 ezer koncentrációs lágerekbe hurcolása a kristályéjszaka mérlege.

Az esemény nem előzmény nélküli: 1938 július-október között állami rendelkezések sora lépett életbe a zsidó vagyon kisajátítását illetően!

És 80 évvel később…

A lipcsei egyetem a Friedrich Ebert Alapítvánnyal  közösen készített felmérést a németországi antiszemitizmus mai állásáról..

A tanulmányból kiderül, hogy a németek 1/3-a erős antiszemita nézeteket vall, illetve látens antiszemita. A zsidókkal szembeni negatív érzés különösen a volt NDK területére jellemző.

A felmérésbe bevont személyek 31%-a szerint a “zsidók még mindig túl nagy befolyással rendelkeznek”, 21%-uk úgy véli, hogy a “zsidók sokkal inkább alkalmaznak piszkos trükköket, mint mások”.

A válaszadók 40%-a “nem érez együtt a zsidókkal” és ennek okát  Izrael politikájában jelöli meg.

A németek 80%-át ugyanakkor nem foglalkoztatja a német történelem, inkább a jelen problémáira koncentrál.

A megkérdezettek 66%-ának az a véleménye, hogy a holocaust-jóvátétel a “holocaust ipart szolgálja”.

Struccpolitikát folytat az, aki a németországi antiszemitizmus mellett – mely a felmérés szerint az elmúlt 20 évben nem volt ilyen magas – nem vesz tudomást a szintén felfelé ívelő, egész Európát átitató antiszemita jelenségről.

Napjainkra beigazolódott, hogy tévhit a rasszizmust és az antiszemitizmust egyértelműen a jobboldalhoz kötni. Ennek cáfolására legjobb példa Corbin és pártja.

Nem véletlen, hogy Nagy-Britannia zsidóságának 90%-a véli úgy, hogy a Munkáspárt kifejezetten antiszemita és esetleges kormányra kerülése esetén Anglia zsidó lakosságának 40%-a a kivándorlást fontolgatja.

A métely Amerikában is felszínre tört. Csak egy pillantást kell vetni a félidős választások eredményére és nem árt belehallgatni néhány demokrata képviselő első megszólalásába.

A nyolcvan évvel ezelőtti esemény sem volt előzmény nélküli és ez a mai állapotokról sem mondható el. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne szereznénk tudomást a diaszpóra zsidóságát – jó esetben “csak” verbális atrocitásról, (amelyhez elegendő ha valakit a világhálón szörfözve, gondolatai közreadása alapján kategorizálnak) ugyanakkor nem ritka a fizikai bántalmazás sem.

Mindezeket napi szinten látva/hallva, meggyőződésem, hogy a diaszpóra zsidóságának ma sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznia, minthogy egyes irányzatai milyen elfogadottságot élveznek Izraelben.

Ha valamikor, hát most igazán itt az ideje, hogy a szépen hangzó szlogen – “nem azt kell nézni, ami elválaszt, hanem, ami összeköt” – a mindennapok részévé váljon és a különböző irányzatok elsősorban az adott helyen, egymás között rendezzék soraikat.

Mert ahogy 70 évvel ezelőtt az újjászületett Izrael államnak erős diaszpórára volt szüksége, úgy ma, a galutnak van égető szüksége egy erős Izraelre.

korántsem ez hozza a megoldást

08/11/2018

A világ zsidósága a számok tükrében…

6 feb

Az alábbiakban az izraeli  Diaszpóra Minisztérium statisztikai adatai, közvélemény- kutatási, valamint egyéb vizsgálati eredményei alapján szeretnék képet nyújtani a világ zsidóságáról és a diaszpóra kapcsolatáról Izraellel.

Ehhez, első lépésben tudni kell, milyen létszámú a szétszórattatásban élő zsidó közösség. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy

Oroszországban 186 ezer, Ukrajnában 63 ezer,  Belorussziában 11 ezer, Magyarországon 47 ezer, Törökországban 17 ezer, Svédországban 15 ezer, Franciaországban 465 ezer, Németországban 100 ezer, Hollandiában 29.900. Belgiumban 30 ezer, Nagy- Britanniában 270 ezer, Spanyolországban 30 ezer, Svájcban 19 ezer, Olaszországban 28 ezer, Ausztráliában 112 ezer, Dél- Afrikában 70 ezer, Kanadában 385 ezer, az USA-ban 5.7 millió, Mexikóban 40 ezer, Panamában 10 ezer, Brazíliában 95 ezer, Uruguayiban 17 ezer, Argentínában 181 ezer, Chillében 18 ezer zsidó él.

A közvélemény kutatás során a Diaszpóra Minisztérium arra a kérdésre keresett választ, hogy az izraeli zsidók hogyan látják kapcsolatunkat a diaszpórával. Az eredményt az alábbi kérdésekre adott válaszok százalékos arányban mutatják.

Izrael felelős-e a világ zsidóságának biztonságáért?

A megkérdezettek  79%- a igen-nel válaszoltak.

Izraelnek be kell-e fektetnie az országot elhagyókkal való kapcsolattartásba?

A válasz 34%-ban igen.

Fontos-e a diaszpóra zsidóságának vendégül látása Izraelben?

A válaszadók 65%-a  igen-t mondott.

Tekintetbe kell-e venni a világ zsidóságának véleményét az állam és a vallás kapcsolatának kérdésében?

A válasz 44%-ban igen.

Felelősséggel tartozik-e Izrael a szétszórattatásban élő zsidóság jövőjéért?

A megkérdezettek 80%-a  igen-nel válaszolt.

Kell-e befektetéssel támogatni az izraeli kiküldöttek munkáját?

A válasz 70% -ban igen.

A diaszpóra zsidóságának valamilyen módon képviseletet kell-e kapnia a Kneszetben?

A válaszadók 51%-a szerint igen.

Kell-e anyagilag támogatnia Izraelnek a világ zsidóságát?

A kérdés 73%-ban igen szavazatot kapott.

Mi a fontosabb: a diaszpórába történő anyagi befektetés, vagy új települések (itt hangsúlyozni kell, hogy a település országos kiterjedésben értendő) létrehozása?

A válasz 33% igen.

Tekintetbe kell-e venni a diaszpóra érdekeit kül -és biztonságpolitikai kérdésekben?

A megkérdezettek 49%-a  igen-nel válaszolt.

Ellenzik- e szavazati jog megadását a diaszpórában élőknek?

A válasz 70%-ban igen.

A Diaszpóra Minisztérium ,a 2014-ben elfogadott terv szerint,sok tíz-millió sekelt kívánt áldozni a szétszórattatásban álő zsidósággal történő kapcsolat-tartásra.
A tervet ellenzők azon az állásponton voltak, hogy ezt az összeget inkább a periféria fejlesztésére kellene fordítani.

Ezért a minisztérium független szakértők bevonásával vizsgálatot kezdeményezett, melyben arra kívánt választ kapni, hogy a diaszpóra zsidóságának befektetése milyen hatást gyakorol az izraeli gazdaságra.

A vizsgálat megállapította, hogy – óvatos becslés szerint –  a világ zsidóságának gazdasági tevékenysége Izraelben 58 milliárd sekelre tehető, amely a nemzeti össztermék 6.35%-a. Közelebbről öt gazdasági területet vizsgáltak meg, úgymint: Hi-Tec- ipar, ingatlan befektetés, adományok, turizmus és export.

Az üzleti tevékenység 63%-a a Hi-Tec iparba történik. Második helyen a turizmus áll 16%-kal ( kül -és belföldi turizmust is beleszámítva). Az adományozás a harmadik helyen áll. Érdemes megjegyezni, hogy az adományok 50%-a oktatási és kutatási területekre fordítható. Az ingatlan befektetés 4%-ot, az export pedig 1%-ot képvisel.

06/02/2018

Válasz “Zoli rabbinak”

18 Júl

2016.július 8-án jelent meg a linken olvasható interjú Magyarország főrabbijával, mely  megérintette a magyarországi zsidó (és nem zsidó) olvasókat csakúgy, mint az izraeli magyar nyelvű közösséget. Az ezzel kapcsolatos nézeteik kifejtésére a vitaindító sorozatban lehetőséget kaptak, mellyel éltek is. Magam a következőkben reagáltam a témára: https://leharblog.wordpress.com/2016/07/10/cimzett-a-sip-utca/ Két hét elteltével a magyarországi neológ hitközség egy másik rabbija érezte szükségét annak, hogy a saját meglátásaival bekapcsolódjon a beszélgetésbe.

Mindenek előtt le szeretném szögezni, hogy aki ismeri internetes tevékenységemet, az tudja, hogy a Frölich úrnak címzett válaszom volt az első, amelyben az indulataimnak szabad folyást engedtem és  amelyért nem szégyellek nyilvánosan elnézést kérni.


A gondolatok, melyeket “Zoli rabbi” elénk tárt, már  lényegesen emészthetőbbek, válaszaimat ennek megfelelően igyekszem nem sarkított formában közzétenni.

Mint azt az inkriminált bejegyzésemben már említettem, közel három ezer kilométer távolságból nem kívánok a magyarországi zsidóság belső ügyeibe beavatkozni, tehát a Radnóti rabbinak a leveléből kizárólag azon részekre reflektálok, melyek Izraelt érintik.

Elöljáróban meg szeretném említeni, hogy egy rabbinak – aki, mint tudjuk, nem pap, hanem tanító – legalább is illik pontosan tudnia, hogy kivel áll szemben és ennek megfelelően kell megválogatnia a szavait (ehhez véleményének megváltoztatására nincs szükség).

Frölich úrnak illett volna tudnia,hogy a “golyófogó” kitétellel súlyosan sérti azokat, akik személyesen, vagy családilag már “kipróbálták” ezt a szerepet. (De javaslom, hogy a diaszpóra zsidósága – szülői minőségében – gondolkozzon el azon, hogy adott esetben miként érintené őket a kifejezés.)

Ezek után Radnóti rabbi által citált néhány súlyos tévedésre szeretnék rávilágítani:

  1. Valóban, Izrael államot a világ államainak politikai szándéka hozta létre, azonban az itt élő zsidóságnak nem kis szerepe volt abban, hogy Anglia visszaadta a mandátumot az ENSZ-nek.

  2. A diaszpóra zsidóságának anyagi támogatása néhány tízmillió dollár, amelyért köszönettel és elismeréssel tartozunk, ugyanakkor tényként leszögezhető, hogy ez sem gazdaságilag, sem katonailag nem befolyásol semmit.

  3. Izrael ma a világ egyik vezető gazdasági hatalma és a világ vezető cégei (INTEL MICROSOFT) nem azért vannak jelen az országban, hogy ezzel támogassák az államot,  hanem a rendkívül innovatív izraeli munkaerő saját céljaikra történő felhasználása érdekében.

  4. Ami pedig a katonai szférát illeti, sokak szerint Izraelnek van a világ második legütőképesebb hadserege és ezt nem a külföldi támogatásnak köszönheti. Izrael amerikai támogatottsága (mely kizárólag katonai támogatást jelent) a katonai költségvetés 10%-át képezi úgy, hogy a támogatás 80%-a kizárólag az USA-ban költhető el. (Vagyis a pénz visszafolyik az USA költségvetésébe.)

Végezetül arra a megjegyzésre, miszerint “a diaszpóra zsidósága nélkül Izrael nem létezne” egyre inkább nyilvánvaló, hogy  ez pont fordítva igaz. Ehhez a témához szorosan kapcsolódik a cionizmus léte, vagy nemléte, illetve szükségessége a diaszpóra zsidóságának körében. Erre azt kell mondjam, hogy – figyelemmel kísérve a politikai-gazdasági történéseket – a világ zsidósága számára a cionizmus az egyetlen túlélési lehetőség (kivéve talán az USA-t).

Befejezésül pedig szeretném világossá tenni, hogy saját zsidóságát és zsidóságának megélését mindenki maga határozza meg, mint ahogy azt is, hogy zsidóságát hol, milyen körülmények között kívánja megélni. Magával kell elszámolnia, hogy tudja, akarja-e vállalni az izraeliek – sokszor nehéz, ugyanakkor zsidóként felemelő – életét.

És tényleg a legutolsó mondatként, semmi más elvárásom nincs a magyarországi diaszpóra zsidóságától mint az, hogy az internet adta lehetőséget kihasználva, több forrásból tájékozódjanak az Izraellel kapcsolatos történésekről.

18/07/2016

 

%d blogger ezt kedveli: