Archívum | Az “arab tavasz” RSS feed for this section

A tények makacs dolgok…

12 aug

Az amerikai elnökválasztási kampányban pár napja elhangzott Trump jelölt szájából egy kijelentés, mely azonnal két részre osztotta a világ közvéleményét.

Nem csak hivatásos újságírók, elemzők, de a fapados bloggerek is messzemenő – ami a baloldali ál-liberálisokat illeti hamis – következtetést vonnak le az elhangzottakból.

Alapvető probléma, hogy az emberek többsége eleve külsőségek alapján ítél, amelyhez már könnyű csatlakoztatni a világnézetet és máris kész a verdikt: Trump tahó, akitől I-ten óvja úgy Amerikát, mint az egész világot.

De, hogy mondandóm lényegi részére térjek, íme az ominózus kijelentés: “Obama hozta létre az ISIS-t!”

Bár a kijelentés – sokak számára, így első hallásra – légből kapottnak tűnik, nem logikátlan. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük benne a logikát, nem elég szimpátia, vagy antipátia alapján véleményt nyilvánítani, a dolgoknak a mélyére kell nézni…

A nemsokára leköszönő, béke Nobel-díjjal bíró amerikai elnök első ténykedései közé tartozott, hogy demokráciát próbált exportálni oda, ahol a lakosság döntő többsége fogalmi szinten sincs tisztában a demokrácia jelentésével, jelentőségével.

Ennek az erőszakos import törekvésnek első, kézzel fogható “eredménye” az u.n. arab tavasz kirobbanása és következményeként gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szó szerinti lángba borítása.

Nem szándékom itt részletezni a történéseket, a blogomban  “Az arab tavasz” kategórián belül több írás is található a témában.

Túl azon, hogy olyan – minden joggal diktátornak nevezett – vezetőket likvidált, vagy akinek likvidálása már hatodik éve tart, elkövette azt az orbitális hibát, hogy gyakorlatilag utóvédek helyszínen hagyása nélkül kihátrált Irakból. Az ottmaradt amerikai katonák pedig nem voltak képesek megakadályozni sem az irakiak dezertálását, sem azt, hogy az ISIS – a fegyverraktárak lerohanásával – a világ egyik legmodernebb eszközökkel felszerelt hadseregének muníciójához jusson.

Úgyhogy, ha nem is Obama személyesen szerelte fel az ISIS-t, a létrejöttében igenis van felelőssége.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Egyiptomban, Mubarak félreállításával helyzetbe hozta a Muzulmán Testvériség nevű terror szervezetet – melynek diadalútja úgy az egyiptomiak, mint az egész világ szerencséjére – rövid életű volt.

Asszad, szíriai elnök esetében azonban nagy fába vágta fejszéjét. Nem számolt az arab társadalmon belüli törzsi ellentétekkel, legfőképp azzal nem, hogy a kormányrúd az ország kisebbségben lévő alawita (az iszlám síita ágának egy elhajlása)  törzsének kezében van, akiknek szó szerint létérdeke a hatalom megtartása.

Messianisztikus elhivatottságának lázában sikerült Kadhafit is félreállítani a “demokrácia” útjából – és ezzel biztosítani az Európa felé menekülni szándékozók szabad útját.

Mindezek eredménye: Egyiptomban elképzelhetetlen nyomor, Szíriában hat éve tartó polgárháború, ahol már jó ideje senki nem tudja, hogy ki-kire lő, Líbiában törzsi viszálykodás.

“Demokrácia teremtő” tevékenységének tortáján a hab pedig a mindenféle terrorista mozgalmat támogató Irán elleni szankciók feloldása.

Európa érdeklődését valahogy ezek a történések elkerülték és most csodálkozva (megdöbbenve, dühtől tajtékozva, szánakozva, populista politikát folytatva… ki-ki választhat) konstatálják a szűnni nem akaró tömeg érkezését.

Ez azonban egy más téma, mely annak ellenére, hogy szorosan kapcsolódik jelen íráshoz, – már csak terjedelménél fogva is – külön bejegyzést érdemel.

Végezetül – egy fél mondat erejéig – visszatérve Trump kijelentéséhez: az elhamarkodott ítélkezés helyett nem árt összefüggéseiben nézni a kialakult helyzetet.

12/08/2016

 

Reklámok

A dzsihád már a spájzban van…

16 feb

És a címben nincs semmi túlzás. Sőt! Túlzás nélkül állítható, hogy a jelenséggel szemben Európa sem védett.

Ahhoz, hogy a nemzetközi dzsihád veszélyét helyén kezeljük, nem árt ismerni céljukat. Ami nem más, mint a  világot átfogó iszlám kalifátus felállítása, amelyhez az út általános háborún (dzsihád)  keresztül vezet a nyugati kultúra ellen. Az ellenség listáján egyaránt szerepelnek a zsidók és a keresztények, akiket “keresztesek”-nek neveznek, de harcolnak a síiták és a mérsékelt szunniták ellen is.

A nemzetközi dzsihád legismertebb szervetete az al-Kaida. Megalapítása óta a szervezet életében fontos szerepet játszik az Izrael elleni harc.

1998-ban Oszama Bin Laden bejelentette a “nemzetközi front a zsidók és keresztesek ellen” megalapítását és felhívott a zsidó és izraeli célpontok elleni merényletekre. A felhívás eredményeként merényletek sorozatát hajtották végre zsidó és izraeli célpontok ellen Kenyában, Tunéziában, Marokkóban és Törökországban. Ezek a merényletek azonban csak másodlagosak voltak. Az al-Kaida célja a világ minden pontján végrehajtandó merényletek kivitelezése volt, amely csúcspontját a szeptember 11-ei terrortámadásban érte el. Ugyanakkor ez a merénylet vezetett végül is a szervezet utáni világméretű hajtóvadászatoz, melynek során 2011 májusában Bin Ladent likvidálták.

Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult. Az igazság ugyanis az, hogy ma, alig két és fél évvel a likvidálás után, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Számos alszervezettel, terroristák tízezreivel rendelkezik, bázisai megtalálhatok a Közel-Keleten és Pakisztánon kívül Délkelet Ázsiában, Afrikában, sőt Európában is.

A nemzetközi dzsihád 50-70  különböző szervezete működik a Közel-Keleten, (ezek közül a legnagyobb a  Jabhat al-Nusra. Harcosainak száma  több tízezerre tehető. Ezen belül csak Szíriában több, mint harmincezren vannak és számuk rohamosan szaporodik.

Terrortevékenységüket igyekeznek vallási törvényekkel alátámasztani. Ebben élen jár Aiman Al-Zavahini Bin Laden helyettese, majd örököse az Al-Kaida élén. Zavahini Bin Ladenétől eltérő, sokkal veszélyesebb stratégiát képvisel. Bin Laden nagyméretű merényleteket tervezett és vitelezett ki, Zavahini négypontos tervet állított fel: Az amerikaiak eltávolítása Irakból (kivitelezve), iszlám kalifátus felállítása minél nagyobb területen, a dzsihád kiterjesztése az Irakot környező államokra, közvetlen összeütközés Izraellel.

Izrael számára a kérdés csak a mikor? A Közel-Kelet történetében először van a nemzetközi dzsihádnak közvetlen érintkezése Izraellel (Szíria, Szináj). Ami veszélyessé teszi a helyzetet az nem csak a földrajzi közelség, hanem a korlátlan mennyiségben rendelkezésükre álló fegyverzet, a harci gyakorlat és a szélsőséges ideológiával párosuló különös kegyetlenség.

https://www.youtube.com/watch?v=TTH3JCrpsgw

A fenti videó egy másik változatát azóta vagy levették, vagy csak az alatta lévő szöveget törölték.  Minden esetre, a történés ugyan az. A filmen valaki a Koránból tart felolvasást a vele szemben bekötött szemmel térdeplő fériaknak. Látható, hogy a felolvasást befejezve, revolvert ránt és egyiket a másik után, közvetlen közelről főbelövi. A kísérő, írott  szövegből megtudható volt, hogy a főbe lőttek a “Sviha”,  az Aszadot támogató, nem hivatalos fegyveres csoport tagjai, a  gyilkos pedig a nemzetközi dzsihádhoz tartozó Jabhat al-Nusra  – Gzőzelem Frontja – nevű szervezet tagja.

Az esemény a kelet-szíriai Dir A-Zorban történt, de a yuotube-on számos hasonlóval  találkozunk, a Közel-Kelet különböző országaiban. Egy másik videón az “iszlám állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) szervezet tagjai Aleppó mellett egy frissen legyilkolt szír katona fejét tarják a kezükben (kiejtésükből ítélve nem szírek).

Üzenetük világos: Ez a sors vár rátok is! A “rátok” adott esetben a szíriai kormánykatonák, de, vonatkozik ez a libanoni Hezbollah harcosaira csakúgy, mint a Szinájon szolgálatot teljesítő egyiptomi rendőrökre, vagy az izraeliekre. Vagyis mindenkire, aki nem az ő útjukat járja.

Maradjunk még Szíriánál. Egybehangzó információk szerint 14 ezerre tehető a Csecsniából érkezett terroristák száma, 12 ezren Szaud Arábiából, 11 ezren Irakból segítik a felkelőket. Libanonból 9 ezren Törökországból 5600-an, a Palesztin Hatóság területéről 5 ezren erősítik az Aszad rezsimet megdönteni akaró ellenzéket. Hozzájuk csatlakoztak  Líbiából 4400-an, Tunéziából 4 ezren, Egyiptomból 2600-an, Jordániából 2400-an, Pakisztánból 1900-an, Jemenből 1600-an, Afganisztánból 1200-an,. Az oroszországi  750, a németországi 660, a  franciaországi 450…  fő elenyésző szám.. Eddig 258 orosz halt meg, 56 eltűnt. Németországból 142-en, Franciaországból 107-en vesztették életüket.

Fentiekből is látható, hogy Szíria vonzza messze a legtöbb dzsihád “harcost”,  amelyet egyre több megfigyelő csak új Afganisztánként emleget. A szabadon átjárható iraki határnak köszönhetően a beáramló fegyverutánpótlás mennyisége szinte felmérhetetlen.

A dzsihádisták az ország jelentős részét ellenőrzik. Az olajmezők és a vizierőművek jelentős része ellenőrzésük alatt van. Számos fegyverraktárat és katonai bázist foglaltak el. Az elfoglalt területeken bevezették a saariát (iszlám törvénykezés). Az idegen harcosokhoz sok ezer helybéli csatlakozott, részben az Aszad rezsim iránti gyűlöletből, részben a katasztrofális gazdasági helyzet hatására. Itt kell megjegyezni, hogy a dzsihádista szervezetek csak egy része tartozik az al-Kaidához, más részük ellenzi annak ellenére, hogy ideológiailag egy platformon állnak.

A szervezetek felismerve a szűkös helyzet kínálta lehetőséget,  “szociális” szervezeteket hoztak létre. Támogatják a lakosságot élelmiszerrrel, egészségügyi és oktatási intézmények fenntartásával. Cserébe viszont megkövetelik szélsőséges nézeteik támogatását. Mindehhez az anyagi háttér több forrásból származik: Helyi üzleti tevékenységből, adománygyűjtő szervezetek által az egész világról összegyűjtött pénzből és gazdag családok támogatásából, amelyek támogatják a szélsőséges nézeteket a Perzsa öböl vidékéről, főleg Szaúd Arábiából.

Libanonról elmondható, hogy  a legtöbb Szíriában működő szervezet ott is tevékenykedik. A Hezbollah csatlakozása a szíriai harcokhoz – Teherán egyenes utasítására – talán megmentette az Aszad rezsimet, ugyanakkor a síita szervezetek közvetlen háborúban találták magukat a nemzetközi dzsiháddal úgy Szíriában, mint Libanonban.

Egyiptom esetében elmondható, hogy  a nemzetközi dzsihád harcosai nagyjából tíz évvel ezelőtt érkeztek a Szinájra, kihasználva, hogy a Mubarak rezsim mérsékelt érdeklődést mutatott a terület iránt és azt, hogy Gáza és a Szináj között folyamatos volt az átjárás.

Az első nagyobb szabású terror akciójukat  2004 augusztusában hajtották végre Tababan és Dahavban.  A következőt 2005-ben Sharm El-Sheikben, ami után az egyiptomi biztonsági erők nagyon sok terroristát letartóztattak és bebörtönöztek, akik három évvel ezelőtt , a forradalom során szabadlábra kerültek. Az eredmény azonnali volt.  2011 augusztusa óta gyakorlatilag  folyamatosak a merényletek.

A szináji szervezetek az Al-Kaidához állnak közel éppen ezért Zavahiri tervei szerint működnek, amely szerint először az  Izraelt körülvevő arab országok rendszerét kell megdönteni és utána Izrael ellen fordulni. Ennek köszönhető a pillanatnyilag  viszonylag kevés számú merénylet Izrael ellen. Zavahiri egyébként egyiptomi származású, ezért az Egyiptomban történtek különösen fontosak számára. Fő képviselője a Szinájon nem más, mint testvére, Muhamad – aki a börtönből szökött meg – szorosan együttműködve a szalafista Asus sejkkel.

Az egyiptomi biztonsági erők elleni terrorhullám következtében – amelynek csúcsa 2013 augusztusában 25 rendőr lemészárlása volt – a kormány katonai támadást indított a terrorszervezetek ellen. Izrael hozzájárulásával jelentős katonai erősítést küldött a Szinájra és drasztikusan lépett fel. A terroristákkal együttműködők házát lerombolják. Ez különösen a beduin törzsek körében hatásos, akikből a szervezetek tagjainak többsége kikerül. A december közepi szélsőségesen viharos időjárás után, amely az egész körzetben nagy károkat okozott, katonatisztek keresték fel a törzseket és ruhát, takarót, élelmiszert osztottak. Maga Sziszi is ellátogatott a Szinájra, beszélt a törzsfőnökökkel, utasítást adott részükre pénz és felszerelés juttatására,  hogy ezzel is csökkentse a nemzetközi dzsihád bázisát.

Az al-Kaidának természetesen nem tetszett a kormány és a törzsfők közeledése. Dzsora körzetében egy törzsfőt és fiát – akik segítették a hadsereget – fényes nappal koncoltak fel. Az üzenet világos volt: így jár mindenki, aki együttműködik a kormánnyal.

A gázai övezetben a nemzetközi dzsihád erősödése párhuzamos a Hamasz viszonylagos gyengülésével. Az “arab tavasz” előtt arab fiatalok százai érkeztek az övezetbe a nemzetközi dzsihád ösztönzésére. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, amelynek csúcsa 2009-ben rendőrök támadása volt a rafiah-i mecset ellen. A támadásnak 24 polgári áltozata volt, valamint  a mecset igehírdetője Abed al-Latif Musza, aki az al-Kaida vezetőjének számított az övezetben. Az esetet nagyszabású letartóztatások követték, amelynek következtében hosszabb ideig csönd volt. Az utóbbi időben azonban felélénkült az Izrael elleni (és bizonyos mértékben a Hamasz elleni) terror a korlátlanul rendelkezésre álló fegyvereknek és az Irakból és Szíriából érkező pénznek köszönhetően.
Összességében elmondható, hogy a  nemzetközi dzsihád élre törése az “arab tavasz” hozadéka!

A körzet totalitárius rendszereinek  megingása utat nyitott a szélsőséges szervezeteknek. Egyes szervezetek globális célokat, mások helyieket tűztek maguk elé. Ma már nem csak Afganisztán és Irak kényelmes terep az anarchista és dzsihádista fiatalok számára, hanem Szíria, Egyiptom, a Maghreb országok sőt Törökország is. Terroristák ezrei özönlenek ezekbe az országokba, ahol helyi fiatalok újabb  ezrei csatlakoznak hozzájuk részben a szélsőséges ideológia, részben a nyomor és csalódás hatására.

Az amerikaiak iraki kivonulása is jócskán hozzásegített ehhez. Terroristák ezrei találták magukat ellenség nélkül és elkezdték az új terepek keresését. Az az óriási gyakorlat, amit az iraki háború tíz éve alatt szereztek, hozzásegítette őket, hogy az új harci terepeken gyorsan akklimatizálódjanak, új szervezeteket hozzanak létre és “működni” kezdjenek.

A közeli napokban, került fel a Youtube-ra egy videó, melyen 70 levágott fej volt látható. Bár a felvételt szokatlanul gyorsan eltávolították, azok, akiknek ez a feladatuk, mégis láthatták és megérthették belőle, hogy mire lehet számítani a dzsihádtól.

És bár jelen pillanatban sem  Szíria,  sem Libanon nem jelent közvetlen terrorfenyegetést Izrael számára, az izraeli katonai hírszerzés úgy véli, hogy 2014-ben a nemzetközi dzsihád az első öt veszélyforrás egyike. A szervezet folyamatos erősödése, a harcosok nagy száma, valamint a szinte korlátlan mennyiségű fegyverkészletük, illetve motiváltságuk  ezekben az országokban új katonai problémát jelent Izrael számára, amely a biztonsági erők jelentős részét leköti az elkövetkezendő években.

Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis  nincsenek állandó intézményeik, bázisaik, raktáraik, mint például  a Hamasznak, vagy a Hezbollahnak, így egy terrortámadás esetén nincs mi ellen irányítani a válaszcsapást.

Mivel ezen csoportok soraiba majdnem lehetetlen beférkőzni, ezért a hírszerzési tevékenység egyre inkább az internetre tevődik át, ugyanis a nemzetközi dzsihád jelenléte az internet világában kifejezetten feltűnő. Az interneten keresztül tartanak egymással kapcsolatot, gyűjtenek pénzt, szerveznek be új harcosokat, adnak gyakorlati tanácsokat szervezésben bombakészítésben, harci technikában stb.

A problémát még az is fokozza, hogy a dzsihádot (szent háború) hirdető szervezeteken belül sincs egység. Friss értesülések szerint Szíriában az al-Kaida és az “Iszlám Állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) fizikailag is támadják egymást. Az al-Kaida el akarja érni, hogy a DAAS hagyja el Szíriát és térjen vissza Irakba,  hogy a terepen egyeduralkodóvá válhasson. Az ilyen “közjáték” azonban egyedül Aszadnak kedvez, aki ezt ki is használja.

 

2014. február 16.

Egyiptom – USA: A mézeshetek vége…

17 nov

avagy az oroszok már a spájzban vannak

 

Egyiptom és az USA közötti feszült légkör kezdete Mubarak elmozdításával kezdődött és ez a válság Murszi eltávolítása után különösen elmélyült.

Az USA több ízben is utalt arra, hogy amennyiben nem konszolidálódik a belső helyzet, tovább folytatódnak a  véres tüntetések, úgy beszünteti az ország katonai segélyezését.

Ezt októberben meg is tették, a katonai segély soron következő 260 millió dollárnyi részének befagyasztásával.

Ekkor Egyiptom ideiglenes elnöke, Abdel Fattah A-Sziszi az amerikai politika felett érzett mélységes csalódásának adott hangot: “Mivel többé nem lehet bízni az amerikaikban, a jövőben az oroszokkal fogunk ‘dolgozni’.”

A-Sziszi és Kerry – a “könnyes” búcsú

 

A-Sziszi tábornok ezzel a  nyilatkozatával  magyarázatot ad arra nézve, hogy november 14-én az orosz kül -és hadügyminiszter vezetésével orosz kültöttség látogatott Kairóba.
Ez egyértelmű stratégiai változásra utal 40 évvel az után, hogy Anwar Szadat akkori elnök eltávolította az orosz tanácsadókat.

A bejelentést azonban megelőzte a színfalak mögött létrejött tárgyalások sorozata, hiszen az elmúlt hónapokban az egyiptomi külügyminiszter Nabil Al-Fahni járt Moszkvában és mint utólag kiderült, már akkor folytak az egyeztető megbeszélések.

Szergej Lavrov a régi-új “hódító

 

Jelentések szerint Oroszország 2 milliárd dollár katonai segélyt ad Egyiptomnak a legmodernebb fegyverek vásárlására. (Az éves amerikai katonai segély 1.3 milliárd dollár volt.)
Cserébe Egyiptom az alexandriai kikötőben bázist biztosít az orosz haditengerészet számára.

Mindezek ellenére nagyon nem valószínű, hogy Egyiptom egy az egyben felváltja az USA-t Oroszországgal, egyszerűen csak nagyobb mozgásteret akar magának biztosítani belpolitikájában és a közel-keleti sakktáblán.

Ami ezzel kapcsolatban korántsem a három ország “magánügye”, de nagyon is kihatással van a térség átrendeződésére az az, hogy Obana “sikeres” közel-keleti politikája visszahozta az oroszokat a közel-keleti  térségbe, ahonnan előzőleg már szinte teljesen kiszorultak.

 

2013. november  17.

 

Képek forrása: Google

Izrael – Egyiptom: Mézeshetek?

29 ápr

Az “arab tavasz” (nyár, ősz, tél) kapcsán felmerül a kérdés, hogy az észak-afrikai országokon átívelő forradalmak hoztak-e kézzelfogható eredményt?

Úgy tűnik ugyanis, hogy az érintett országok lakossága nem profitált a diktátorok menesztéséből, viszont mindenütt megfigyelhető a fundamentalista iszlám térnyerése.

Az eltelt időszak még a legdemokratikusabb nézeteket vallóknak is elegendő kellett legyen ahhoz, hogy elfelejtsék a forradalmakat egységesen “éhséglázadás”-nak minősíteni és azt is, hogy a demokrácia exportálható.

 

A helyzet Egyiptomban sem egyértelmű, ezért az izaeli-egyiptomi viszony is számos kérdést vet fel. Murszi elnöknek, aki a Muzulmán Testvérek színeiben indult a választásokon, valamint irodájának semmiféle kapcsolata nincs Izraellel. (Az igazsághoz tartozik, hogy más külföldi országokkal is alig-alig, az elnöki iroda embereinek például egyáltalán nincs kapcsolatuk külföldi diplomatákkal.)

Ugyanakkor a Mubarak utáni Egyiptom hadseregének – élén Abdel Fatah al-Sissy védelmi miniszterrel – és biztonsági szerveinek  Izraellel való együtműködése fokozatosan erősödik.

Ennek oka nagy valószinűséggel abban keresendő, hogy Egyiptom – még ha ideiglenes jelleggel is – belátta, hogy számos stratégiai kérdésben érdekei megegyeznek Izrael érdekeivel. Ennek kézzel fogható jelen, hogy szívós munkával, fokozatosan sikerül visszaszorítaniuk a Gázába irányuló fegyverszállítmányokat úgy, hogy közben a polgári célú cikkek továbbra is zavartalanul áramlanak a térségbe, holott ezzel a Muzulmán Testvérek (Gázában a Hamasz) érdekei sérülnek.

A vízválasztó a “felhőoszlop” hadművelet és a 16 egyiptomi katona életét követelő – Gázából kiinduló – terrortámadás volt.

Ezt követően került sor a fegyvercsempész alagutak nagy részének berobbantására, illetve vízzel való elárasztására.


fegyvercsempész alagút berobbantása

Izraelben tudott, hogy a legutóbbi rakéta támadások mögött nem a Hamasz, hanem a szalafisták állnak úgy Gázában, mint a Szinai félszigeten. A Hamasznak érdeke egy újabb konfliktus  mindenáron való elkerülése, ezért erőteljesen fellép a robbantás előkészítőivel, kivitelezőivel szemben. Legutóbb letartóztattak néhány szalafistát, akiknek a kihallgatásán egyiptomi biztonsági szervek képviselői is részt vettek.

A Szinai félszigeten más a helyzet, miután ezt a területet soha nem tudta az egyiptomi kormány teljesen ellenőrzése alá vonni.

 

Az összképhez hozzá tartozik, hogy egyiptom belső helyzete meglehetően cseppfolyós. A gazdasági helyzet katasztrofális. A lakosság egynegyede él a szegénységi szint alatt. A devizatartalék, amely Mubarak alatt 36 milliárd dollár volt, mára 13 milliárdra apadt. A hivatalos munkanélküliség 13%, de gazdasági elemzők szerint a valóságban megközelíti az 50%-ot. Az egyiptomi font folyamatosan veszít vásárlóerejéből, helyét a mindennapokban egyre inkább a dollár veszi át.

Némi fény az alagútban, hogy Katar 3 milliárd dollárért egyiptomi állampapírokat vásárol, azon az 5 milliárdon felül, amit már eddig adott. (Egy milliárd ajándék, 4 milliárd bankkölcsön.)

Ezen kívül a Nemzetközi Valutaalappal előrehaladott tárgyalások folynak 4.8 milliárdos hitelről.

A gazdasági bajok azonban csak a jéghegy csúcsa. Az egyiptomi társadalom erősen megosztott. Az egyik oldalon állnak a Muzulmán Testvérek és támogatóik, a másik oldalon az összes többi. Az emberek személyes biztonságérzete talán még soha nem volt ilyen alacsony. A rablások és a nemi erőszak a mindennapok tartozéka. ráadásul

vallási téren sincs nyugalom.

A keresztények elleni erőszak és gyilkosság egyáltalán nem ritka. A 8 milliós keresztény közösség úgy érzi, ég lába alatt a talaj. II. Theodoros, kopt pápa, aki eddig mindig kormányhű magatartásáról volt ismert, legutóbb igen éles hangon támadta Murszi elnököt, felelőssé téve a vallási erőszakért.

II. Theodoros nincs egyedül. Az ellenzék (amely többek között a Muzulmán Testvérekben csalódottakat is tartalmazza) hatalmas tömegtüntetéseken követeli Murszi elnök lemondását és új választások kiírását.


Murszi elleni tüntetés Kairóban

 

 

Az egyiptomi közélet egyik legfőbb szereplője – a hadsereg –  azonban tartózkodik a nyílt bírálattól. És ez a hallgatás mindennél jobban aggasztja úgy Murszi elnököt, mint a Muzulmán Testvéreket.

 

Az utóbbi hetekben egyre többször hallani olyan hangokat, amelyek a hadsereg közbeavatkozását sürgetik. Ez annál inkább is elgondolkoztató, mert azok a fiatalok, akik nem is olyan régen a “legfelsőbb katonai tanács” ellen tüntettek és nagy mértékben hozzájárultak távozásához, most tulajdonképpen katonai puccsot követelnek.

Murszi, megválasztása után elnöki vizsgálóbizottságot hozott létre, általa gondosan összeválogatott személyekből, a 2011. januári véres tüntetések kivizsgálására. A bizottság a vizsgálat eredményeit összefoglaló dokumentumot már héhány hónappal ez előtt átadta az elnöknek, aki azonban nem hozta nyilvánosságra. Most azonban valamilyen “véletlen” folytán mégis kiszivárgott. A dokumentum egyértelműen megállapítja a hadsereg felelősségét a véres eseményekben, de úgy tűnik, a kiszivárogtatás a várt hatásnak épp az ellenkezőjét érte el. A közvélemény ugyanis úgy értékeli a dokumentumot, mint Murszi kísérletét a hadsereg lejáratására.

 

A közvélemény szemében a hadsereg mint a tisztakezűség jelképe jelenik meg, Murszi pedig, mint megvesztegetett, aki két ember útmutatásait követi. Az egyik ilyen befolyásos személy Muhammad Badia a Muzulmán Testvérek főtitkára, a másik Khairat El-Shater milliárdos, a párt egyik vezetője. Mindezek után Murszi jónak látta szóvívője útján nyilatkozatot kiadni, amelyben feltétlen támogatásáról biztosította a hadsereget és tisztjeit.

 

Az egyiptomi hadseregről tudni kell, hogy mindig is meghatározó szerepet játszott a gazdasági életben. Számos gyár, szolgáltató üzem képezi tulajdonát.

Erre példa a Kairó központi helyén lévő egyik közösségi- és bevásárló központban üzemelő szupermarket, ahol a teljes személyzet sorkatonákból áll és az árak igen alacsonyak. (A helytől nem messze épülő bevásárló központ építő munkásai is egytől-egyig egyenruhát viselnek.)

Ez a fajta “szociális tevékenység” kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy a Muzulmán Testvérek 84 éves működésük során befolyást igyekeztek gyakorolni a lakosságra. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hadsereg gazdasági ereje klasszisokkal nagyobb.

 

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy Egyiptomban fennáll a katonai puccs veszélye. Ennek oka, hogy a civil lakosság politikai öntudata igen magas, ami nem tűrné a katonai diktatúra korlátait.

Ezzel a hadsereg vezetői is tisztában vannak, ugyanakkor nem tekintik oknak befolyásukról való lemondáshoz.

 

2013. április 29.

 

Képek forrása: Google   

 

Az “arab tavasz” – a “turizmus tele”

28 jan

Az “arab tavasz”  közel-keleti turizmusra mért  csapásának kézzel fogható bizonyítékát majd a költségvetési mutatók alapján, hozzáértők fogják elemezni.
Annyi azért már bizonyosnak látszik, hogy a “forradalmi” hullámmal hatalomra került iszlamisták negatív hatással vannak az idegenforgalomra.
A turista forgalom érezhető csökkenése már olyan paradicsomian békés helyeket is elért, mint a Maldív-szigetek.

De nézzük először az egyiptomi mutatókat, ahol  az “arab tavasz” előtti turizmus az állami összbevételek 10%-át jelentette. Ahol a  szállodák minden évszakban szinte 100%-os kihasználtsággal üzemeltek, ott ma a foglaltság nem éri el a 8%-ot.

Köszönhető ez annak, hogy számos  ország felhívást intézett polgáraihoz, ne utazzanak Egyiptomba, mert a közbiztonság nem garantált. Ezzel összefüggésben a biztosító társaságok jelentősen emelték a biztosítási díjakat.

Egyiptom azonban nincs egyedül, ez a helyzet majdnem az egész Közel-Keleten.

Samuel Huntington “A civilizációk összecsapása” című könyvében leírja, hogy a szélsőséges iszlám, a sarián alapuló törvénykezés hogyan nyer egyre inkább teret még a liberálisabb felfogásúak körében is.  Példa erre Egyiptom, Líbia, de a jelenség fellelhető Malaysiában és  Indonéziában is.  De a  fundamentalista felfogás a nyugati országok muzulmán  közösségeiben is egyre jobban érezteti hatását.

Az Indiai-óceánban található Maldív-szigetek volt eddig a példa a liberálisabb felfogású iszlámra. A Maldív-szigetek a világ egyik turistaparadicsoma. A felső “ezer”(!)  kedvenc helye, ahol egy lakosztály ára egy napra elérheti a 12.000 dollárt. Az elmúlt évben 850.000 turista járt a szigeteken, ahol 1192 szigetből csak 200 lakott, így a gazdagoknak van hová elvonulni a világ zajától. A turizmus a szigetek legfőbb valutaforrása.

Azonban nem mindenki elégedett a helyzettel. Az iszlamista Igazság Pártja nemrégiben tüntetést szervezett, melyen követeltékannak megakadályozását, hogy az El-Al járatokat indítson a Maldív-szigetekre. A kormány engedett a nyomásnak, sőt más légitársaságoknak is tudomására hozta, hogy amennyiben izraelieket utaztatnak, ők sem repülhetnek többé a szigetekre. Ezen kívül megtiltották a disznóhús és a bor árusítását.

Amíg a Maldív-szigeteken csak korlátokat szabnak a turistáknak, addig Jemenben az életükkel fizetnek. Január 4-én korán reggel álarcosok támadtak Saanában egy szállodára, amely szeszes italokat szolgált ki. A támadók tüzet nyitottak a vendégekre, akik összekötözött lepedőkön igyekeztek menekülni. A lövöldözés után  az álarcosok benzint öntöttek a szőnyegekre és meggyújtották.
Két ember meghalt, huszan megsebesültek.

2012. január 28.

Élet v. halál – szír módra

21 jan

Egy éves az “arab tavasz” és csak remélni lehet, hogy mindazon politikusok, politikai elemzők, sajtómunkások…, akik az észak-afrikai országokon átfutó forradalmak mibenlétét részben “éhséglázadás”-ként, részben – megelégelve  az évtizedes diktatúrát – egy demokratikus átalakulás kezdeteként értékelték, mára rádöbbentek, hogy tévedtek.
Alapvető tévedésük abból eredeztethető,  hogy a helyzet megítélésekor európai fejjel, a demokrácia európai értelmezéséből indultak ki. Nem vették figyelembe, hogy ami természetes Európában, az az említett térség lakosságának túlnyomó többségénél fogalmi szinten sem értelmezhető. A másik súlyos tévedés, hogy a muzulmán vallás sokrétűségét figyelmen kívül hagyva, az iszlám országokat homogén egységnek tekintették.

Az iszlám országokban történt zavargások blogomban külön kategóriában, “arab tavasz” összefoglaló cím alatt megtalálhatók.

Szíriában a felkelés és  annak véres megtorlása változatlan hevességű. Nem kevesen teszik fel a kézenfekvőnek tűnő kérdést: Ha a tunéziai és az egyiptomi diktátort néhány hét alatt sikerült megbuktatni, hogyan lehetséges, hogy Asszad a mai napig hatalmon van?

Ezt a kérdést tette fel nemrég egy jordániai szerző is a szaudi “a-Srak el-Awast” magazinban.

A választ szerző maga adja meg: “A döntő különbség az említett országok és Szíria között abban áll, hogy a szír hadsereg tisztikarában nagy számban találhatók  az alauita kisebbségből származó tisztek, akik ugyan abból  a  kisebbségből származnak, amelyhez az Asszad család is tartozik. Nyilvánvaló, hogy ezek a tisztek tudják, hogy nem csak Asszad, hanem a saját túlélésükért is harcolnak. Vagyis a tét : Élet vagy  halál!

Kik az alauiták és miért érzik, hogy a jövőjük veszélyben van?

Az alauita kisebbség a szíriai lakosság 12%-át alkotja, szemben a 75%-nyi szunnitával. Az alauiták vallási felfogásában a fő helyet Ali, az iszlám negyedik prófétája foglalja el. Vannak, akik azt állítják, hogy az iszlám egy legitim ágáról van szó, azonban az alauitáknak van egy szent könyvük a Koránon kívül, amit az iszlám egyetlen ága sem fogad el.
Az alauiták hite a Mohammed, Ali, Szuliman el-Parisi hármas istenkép imádatán alapszik. (Szuliman el-Parisi iszlám hitre tért keresztény volt, aki Medinában ismerte meg Mohammedet.)

Az 1970-es éveken a libanoni siita vallási vezető, Musza Szador imám elismerte őket, mint muszlemeket, de a szunniták a régebbi évszázadokban is hitetleneknek  tartották őket.

Amikor az ottomán  birodalmat a francia mandátum váltotta fel, az alauiták nagy esélyt kaptak helyzetük javítására. Mivel az alauiták támogatták a mandátumot, ezért  mint “megbízhatók”-at  besorozták őket a szír hadseregbe más kisebbségekkel (pl. drúzok) együtt.
Szíria függetlenné válásakor az alauiták nagy számban csatlakoztak a hadsereghez.

Az elmúlt 30 évben Szaud-Arábia intenzíven dolgozott a vahhabita iszlám elterjesztésén a szunniták körében, felhasználva erre a Muzulmán Testvérek hálózatát. A szalafik ennek köszönhetik erejük növekedését. (A szalafik az  alauiták legfőbb ellenségei.)

A vahhabizmus az iszlám egyik irányzata. A mozgalom az iszlám szigorú hanbalita jogi irányzatából (madzhab) nőtte ki magát a 18. században. Fő gondolatmenete az iszlám eszméinek megtisztítása a vallásra rárakódott idegen elemektől és ezzel a Korán eredeti tanainak feltétlen és következetes érvényesítése.
A vahhabita vezetők az alauita vallást az iszlámtól való eltévelyedésnek tartják.  Szaud-Arábia főmuftija, Even Baaz sejk a ‘90-es években kijelentette, hogy Szíriában a Baath-párt, vagyis a “sátán pártja” uralkodik.

A szélsőséges iszlám mozgalmak erősödése csak növelte a távolságot a szunniták és az alauiták között.
Az a tény, hogy Szíria bázisa volt az iszlám önkénteseknek, akik Irakban kívántak az amerikaiak ellen harcolni, oda vezetett, hogy ezek egy része Szíriában maradt.
Nemrégiben Juszuf Kardaui, a Muzulmán Testvérek szellemi vezetője kijelentette, hogy Asszad kormánya a “hitetlenek uralma”. Aderan el-Arur szíriai szunnita vezető   júniusban a szaudi televízióban a következőket  mondta az alauitákkal kapcslatban: “Allah nevében fogadom, hogy levágjuk őket, mint a csirkéket és húsukat a kutyáknak vetjük.”

Mindezek fényében talán érthető, hogy a hadsereg többségét kitevő  alauita tisztek és katonák  nem csak a rendszer fennmaradásáért harcolnak mindenáron, de egyben puszta életükért is. Még akkor is, ha ez a “mindenáron” tömeggyilkosságokhoz vezet.

2012. január 21.

Quo vadis Egyiptom 2.

1 jan

A témához kapcsolódó összes előzmény itt.

***

Irán, Törökország, a gázai övezet, Tunézia, Marokkó, Líbia és most EGYIPTOM – ahol az iszlamista gátszakadás egyre terjed és egyre több kérdést vet fel.

A koldus szegény, munkanélküli, elnyomott népek, amelyek a poklok poklát járták meg a kegyetlen diktátorok alatt, most lázadnak, leveretnek, megsebesülnek, véreznek, de újra feltápászkodnak és folytatják – a súlyos véráldozat ellenére – útjukat a zöld fénnyel felkelő Nap felé. A zöld Nap felé, mely számukra az egyetlen utat jelöli a keserű valóságból az édenkert felé. Az édenkert felé, ahol nincs szegénység, nincs semmiben hiány, nincs fájdalom, nincsenek korlátozások és nincsenek rabok.

Egyiptom önálló, modern útját több, mint kétszáz évvel ezelőtt kezdte. Ezt az utat a stabilitásra, a józan ész uralmára való törekvés jellemezte az érzelmek felett. Ahogy haladt előre az időben, Egyiptom úgy került egyre messzebb ezektől a céloktól.
A huszadik század ’20-as, ‘30-as és ‘40-es éveiben egészen 1952. július 23-ig Egyiptomnak pezsgő kulturális élete volt. Híres könyvszalonok, számtalan nagyon aktív társadalmi szerveződés, színház és opera jellemezte. A nők fedetlen fővel jártak, köszönhetően a feminista mozgalomnak, mely  Egyiptomban a ‘20-as években kezdődött.
A kairói operaház a 19. század közepén nyílt meg, ahol – a saria dacára –  szép számmal voltak nők is a nézők között. Az európai kultúra erősen vonzotta az egyiptomi elitet. Ekkoriban az egyiptomi filmgyártás fő témája a szerelmi háromszög volt. Nem kevés egyiptomi tartotta magát európainak, a görögök és rómaiak leszármazottjának. A 19. század közepén a fáraósírok felfedezésével feltárult a gazdag “fáraói” múlt. Sok egyiptomi – főleg a koptok –  e nép és kultúra örökösének tekintették magukat. (A koptok esetében ez feltehetően igaz is.)

Ugyanakkor az iszlám szerint a “fáraó” a hitetlenség és az iszlám elleni háború jelképe.
Ezen “iszlám ellenes” törekvések ellensúlyozására alapította 1928-ban Hasszan el-Bna a Muzulmán Testvéreket, akiket nagyon aggasztott a nyugati kultúra térhódítása az iszlám hagyományokkal szemben. Ezért három pontból álló programot alkottak.

  1. Az idegen megszállás felszámolása.
  2. Az egyiptomi társadalom megtisztítása az idegen kultúra hatásától.
  3. A saria bevezetése.

Ez a program a mai napig változatlanul életben van.

1952 júliusában Egyiptomban a hadsereg vette át a hatalmat. A hatalom ideológiai alátámasztására kitalálták az “arab szocializmus”-t,     amely szintén nehezen egyeztethető össze az iszlám felfogással. Így szinte természetes volt az összeütközés a Muzulmán Testvérekkel, melynek nem egy vezetőjét kivégezték. Legfőb ideológusukat, Szid Katevet 1966-ban felakasztották, mert kijelentette, hogy az állam vezetése nem felel meg a sariának és dzsihádot (szent háború) hírdetett ellene.
Sokan Egyiptomban, a hatnapos háborúban elszenvedett vereségben az ég büntetését láták Katev kivégzése miatt.

Miután az alkotmány megtiltotta  a  vallásos pártok alapítását, a Muzulmán Testvérek a társadalmi tevékenység felé fordultak. Elsősorban a legszegényebbeket (az ő számuk Egyiptomban mindig is óriási volt) segítették napi gondjaik megoldásában. Egyiptomban sok millióan laknak bádogvárosokban – víz, villany és élelmiszer ellátás nélkül. A Muzulmán Testvérek bár csak alapszinten, de többnyire gondoskodtak a hiány pótlásáról, sőt gondoskodtak orvosi ellátásról és oktatásról is.
Ha valamelyik viskó összedőlt, (márpedig ez elég gyakran előfordul) mindig a Muzulmán Testvérek érkeztek elsőnek segíteni.

Most, hogy a törvény lehetővé teszi a pártalapítást, a Muzulmán Testvérek learatják a sokéves társadalmi tevékenységük gyümölcsét. Hozzá kell még tenni azt is, hogy azok a szegény tömegek, akikről beszélünk, mindig is vallásosak voltak. Az utcán imádkoztak, ha nem volt máshol lehetőség, elmentek a mekkai zarándoklatokra, bár ez iszonyú anyagi megterhelést jelentett számukra.

A parlamenti választások első fordulójában a Muzulmán Testvérek 37%-ot, a második fordulóban 40%-ot tudhatnak magukének. Ugyanakkor nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy a szélsőséges szalafik az első fordulóban 24,4%-ot, a másodikban 35%-ot  kaptak. (A szalaf szó az “a-szluf a-Calah” rövidítése, jelentése: “A múlt emberei, a jók és igazak”.

Amíg a Muzulmán Testvérek a 7. században keletkezett muzulmán vallást megkísérlik a 21. századhoz igazítani, addig a szalafik pont fodítva,  a 21. századot akarják minden erővel visszarángatni a 7.
századba.

A két párt együttesen elért eredménye bőségesen elegendő lenne egy stabil kormány kialakításához, de a dolog nem ennyire egyszerű. A probléma a pártok világlátásbeli különbözőségéből ered.
Nagy különbség van köztük a vallástalanokhoz és a koptokhoz való viszonyulásban, a nők társadalmi szerepének, a hírközlés, az oktatási intézmények megítélésében. A nemek elkülönítésének kérdésében már az első összeütközésük is megvolt.

Ovad el-Manam Shot a szalafik egyik vezetője kijelentette, hogy az állam törvénye a saria lesz és ez fogja meghatározni az összes állampolgári jogokat. (Ez azt jelenti, hogy a kopt keresztények automatikusan elvesztik ezeket a jogokat.)
Hazom Abu Iszmail – aki a párt elnökjelöltje – kijelentette, hogy amennyiben megválasztják, megtiltja a bor árusítását és azt, hogy a nők és férfiak közös munkahelyen dolgozzanak. Véleménye szerint ideje kötelezővé tenni, hogy a nők csak fedett fővel járhassanak.
A Muzulmán Testvérek mindezek teljesítése esetén  tartanak a nyugati világ reakciójától, ezért minél szélesebb koalíciót szeretnének, hogy azzal a szalafik súlyát csökkentsék.

A januári tüntetésekben a Muzulmán Testvérek és a szalafik nem vettek részt, a háttérben várták az események alakulását.
Amikor megnyílt a pártalapítás lehetősége és kitűzték a választásokat, a Muzulmán Testvérek készen álltak. Ismert és népszerű jelölteket állítottak, hatékony és költséges választási kampányt folytattak. Gondoskodtak az emberek (köztük betegek és rokkantak) választási helységekhez való szállításáról.
Ez a gyors és hatékony szervezés elsősorban a sokéves társadalmi tevékenységnek volt köszönhető.

A “tragikus” vesztesek azok a nem vallásos rétegek, akik tulajdonképpen megbuktatták Mubarakot, akik már sok éve próbálták Egyiptomot a modern világ felé terelni, akik a Tahrir téren táboroztak és összecsaptak a biztonsági erőkkel – ahelyett, hogy pátot alapítottak volna programmal, tervekkel. Ők azonban olyan elitista szervezeteket alapítottak, amelyek képtelenek kapcsolatot tremteni a tömegekkel. Ennek köszönhető, hogy az összes nem vallásos pártok együtt a szavazatok alig egyharmadát szerezték meg.

A legkényesebb kérdés talán a hadsereg helyzete, ugyanis ők egyúttal gadasági impérium is vállalatokkal, gyárakkal, bevásárló központokkal, pénzintézetekkel és telekberuházásokkal. Természetesen hallani sem akarnak arról, hogy mindezt politikusoknak rendeljék alá, holott mindezeken a tulajdonokon felül “természetesen” még a költségvetésből is részesülnek.

Ez a körülmény jelentős feszültség forrás lehet a hadsereg és a vallásos pártok között, ami ara is figyelmeztet, hogy a pártoknak nem lesz könnyű a kapott mandátumnak megfelelni.

2012. január 1.


%d blogger ezt kedveli: