Archívum | október, 2011

Helyzetjelentés!

30 okt

Győzött a Hamasz! Terroristái kiszabadultak és most kézzel foghatóan is bebizonyítja, hogy nem beszél a levegőbe: Legyőzte Izraelt! A fogolycserével megerősödött!

Szombaton a kora délutáni óráktól intenzív rakétatámadás vette kezdetét.  A Gázából izraeli területen becsapódott lövedékek száma 27!
Természetesen lehet arra hivatkozni, hogy ezek döntő része nyílt terepen robbant, de magyarázza meg ezt jó szívvel és józan ésszel valaki annak a négy gyereknek, akik apjuk elvesztését “köszönhetik” a gyilkosoknak. Magyarázza meg valaki a 9 hónapos, arcán sérült csecsemőnek és szüleinek, hogy talán plasztikai műtéttel a sérülés korrigálható!

Ashdod – iskola

 Gan Javne

 Ashdod

De legfőképpen azt magyarázza meg valaki, hogy a magyar nyelvű híradások miért kivétel nélkül úgy kezdődnek, hogy: “izraeli támadásban meghalt öt palesztin”????? Akik egyébként  a rakéta kilövő személyzetét képviselték.

 

Magyarázatot várok arra nézve is, hogy miért kell a gázai övezettől számított  40 km-es körzetben 200.000 diáknak otthon, bunkerban tölteni az egyébként tanulásra szánt időt. (Erre vonatkozóan főként azoktól kérek magyarázatot, akik képtelenek felfogni, mit jelent Izrael számára az u.n. ‘67-es határok mögé való visszavonulás!)

Gan Javne

De leginkább arra várok magyarázatot, hogy a “hős” palesztinok a beígért válaszcsapásra miért pedzegetik a tűzszünetet, és hamár, akkor a ma reggel 6 órára meghírdetett ellenére fél 8-ig miért lőttek ki újabb 11 rakétát???

Képek forrása: Ynet

2011. október 30.

Forradalom zsákutcában

29 okt

Október 9-én Kairóban 24 kopt keresztény halt meg és több százan megsebesültek, amikor egy dél-egyiptomi templom felégetése miatt tüntettek.
A hatóságok  még a napokban is vizsgálják, hogy ki lőtt? A biztonsági erők, vagy a szélsőséges iszlám emberei, akik meg kívánják tisztítani Egyiptomot a “hitetlenek”-től.
Egyiptom lakosságának 6%-a kopt, mégis ők azok, akik eddig a legmagasabb árat fizették az “arab tavasz” Egyiptomon végigsöprő hullámában. Különösen érvényes ez a déli városokra, ahol a gazdasági és társadalmi helyzet lényegesen rosszabb, mint pl. a fővárosban.
Összességében elmondható, hogy a kopt keresztények viselik a bűnbak szerepét, aminek következtében mindennaposak a sérelmükre elkövetett gyilkosságok, rablás és nemi erőszak. Mindennek a rendőrség általában néma szemlélője.

Tudni kell, hogy a koptok a leggyengébb népcsoport Egyiptomban és a muzulmán lakosság gyakorlatilag rajtuk vezeti le csalódottságát azért, hogy a forradalom következtében nemhogy javult volna a helyzetük. Sőt! Ellenkezőleg!

Mubarak a maga idejében igyekezett úgy-ahogy kordában tartani a kopt ellenes indulatokat. Most azonban, hogy a mecsetek hitszónokai szabadon prédikálhatnak, (ma egyértelműen ők az utca hangulatának meghatározói) megállás nélkül uszítanak a koptok ellen. Egyetlen beszédükből sem hiányzik a megállapítás, miszerint mindenért a keresztények a felelősek. (Él az országban néhány tízezer katolikus is.)
Ami feltűnő, hogy a nyugati keresztény világ egy árva szó nélkül átsiklik az események felett.

Az “arabok hangja Kairóból” nevű rádióállmást az ‘50-es években alapították azzal a céllal, hogy Nasszer szócsöve legyen az arab világ felé. Az arab népeket buzdították felkelésre a helyi “diktátorok”, – a szaudi, a jordán, a marokkói király – valamint a franciák ellen Algériában, a cionisták ellen Izraelben.
Ez az adó ma is működik és olyan erővel sugároz, hogy Izrael egész területén jól fogható. Ma – kihasználva a hirtelen jött szólásszabadságot – mindenről beszélnek, de elsősorban a legfelsőbb katonai tanács lakosságot megcélzó szócsöveként funkcionálnak.
Néhány hete van egy állandó műsoruk, melynek keretében az utca emberét szólaltatják meg. Arról kérdezik, hogy mennyire optimista Egyiptom jövőjét illetően?
Kétféle választ lehet hallani: “Optimista” v. “nagyon optimista”.

Néhány ilyen válasz hallatán az ember óhatatlanul  elgondolkozik azon, hogy  hát senki nincs tisztában a valós gazdasági és társadalmi helyzettel?
Jobban belegondolva azonban kitűnik a szándék – optimista hangulatot sugározva megnyugtatni az embereket, hogy a hajó jó irányba halad.

Több, mint nyolc hónappal ezelőtt kezdődött a forradalom Egyiptomban, ami a korrupt Mubarak rendszer bukásával számos – demokráciára, az emberi jogokra, a poltikai és gazdasági függetlenségre vonatkozó –  reményt hozott a polgároknak. A forradalomban az “új kor hajnalát” látták.
A remény egyik legnagyobb forrása az volt, ahogy a hadsereg a forradalom három hete alatt a tüntetőkkel szemben viselkedett. Nem lőttek, nem léptek fel erőszakkal…

Mubarak bukása után a hadsereg vette át a hatalmat és fél évre hatályon kívül helyezte az alkotmányt. Mindezt a nép legteljesebb támogatásával, hiszen minden egyiptomi tudta, hogy a hadsereg az egyetlen szervezett erő, ami a társadalmi-gazdasági zűrzavaron úrrá tud lenni. Tantaui többször hangsúlyozta, hogy ő nem Mubarkot váltja fel, hanem az állam stabilitását akarja megőrizni és rendezetten akarja átadni a hatalmat a demokratikus választás győztesének.
Mindenki hitt neki és hitt benne.

A helyzet azonban azóta sokat változott. Vég nélküli vita folyik a sorrendiségről – először alkotmányt változtatni és az új alkotmány alapján kiírni a választásokat, vagy először megválasztani a parlamentet és majd az változtatja meg az alkotányt? Komoly vita folyik az iszlám társadalomban és az állami életben betöltött szerepéről. A saria legyen-e az alkotmány alapja? Milyen legyen a koptok alkotányban rögzített szerepe? (Amennyiben a saria lenne az alkotmány alapja, a koptok eleve nem lehetnek egyenrangú állampolgárok!)
Ez a vita különös fényt kaphat a tunéziai választások tükrében, ahol az iszlamista párt szerzett többséget  egy olyan országban, melyben a modern időkben az iszlamizmusnak nem volt hagyománya. ez a párt a választási kampányban a saria alapján álló demokratikus államot ígért. Akárhonnan nézem, ez az igazi fából vaskarika!

Az Izraellel kötött béke is komoly vitákat generál. Az egyiptomiak többsége szemében nem legitim, mivel a saria alapján nem elfogadható, hogy az alacsonyabb kasztba tartozó zsidóknak önálló államuk legyen. A terület a Jordán folyó  és a tenger között szent iszlám föld, amely a világ összes muszlemjének tulajdona. Más oldalról viszont Egyiptomnak, mint államnak a nemzetközi kötelezettségeket be kell tartania, különben a külföldi befektetők és a segélyek elmaradhatnak.

A kérdés, ami szintén komoly viták tárgya, a válsztások időpontja. Az eredeti változat szerint a választásoknak fél évvel az alkotmány hatályon kívül helyezése után (azaz augusztusban) kellett volna lezajlania. Ezt novemberre halasztották, azután februárra, de senki sem biztos abban, hogy ez az utolsó halasztás.
Másik probléma az elnök és a parlament hatáskörének kérdése. Az egyik oldalon áll a keserű tapasztalat, az 1952-es forradalom óta regnáló elnökökkel, a másik oldalon a félelem, hogy a parlamenti pártok a nép érdeke elé helyezik a pártérdeket.
Vita tárgya az alkotmányt előkészítő bizottság összetétele is. Az iszlamista pártok egyáltalán nem akarnak bizottságot, amit azzal magyaráznak, hogy a saria törvénye maga az alkotmány. A baloldali és liberális pártok ragaszkodnak a bizottsághoz, de ha fele-fele arányban osztják el a képviseletet, az alkotmányelőkészítő bizottság nagy valószínűséggel döntésképtelen lesz.

Egyiptomban 52 vallásos politikai szervezet működik. Közülük több az utóbbi időben párttá szerveződött. Az egyik párt pl. az “al-Dzsama al-Iszlam” felelős Szadat meggyilkolásáért, a másik, a “ha -Dzsihád”, melynek az élén az az  el-Zavahi állt, aki megszökött Egyiptomból és bin-Laden helyettese (talán örököse) lett. Ezeknek a pártoknak a müködését abban a reményben engedték, hogy így talán a “ládafiában” őrzött fegyver továbbra is ott marad.

Nagyon fontos kérdés, hogy a hihetetlen számú párt választáson való indulása esetén nem aprózódnak-e szét úgy a mandátumok, hogy végül nem sikerül stabil krmányt alakítani. (Irakban jelenleg ez a helyzet.)
Kevés túlzással azt lehet mondani, hogy minden sejk vallásos pártot, minden intellektüell  liberális pártot alapított. A félelem oka valós – az instabilitás a terror feléledéséhez vezet.
Az utóbbi időben néhány értelmiségi annak a véleményének adott hangot, hogy a káosz elkerülésére a legjobb megoldás, ha a hatalom a hadsereg kezében marad. Ez azonban az utca embere számára teljesen elfogadhatatlan.

Végezetül, de nem utolsó sorban, szólni kell a szuperszonikus sebességgel romló gazdasági helyzetről. A turizmus szinte teljesen megszűnt, a külföldi befektetés a 2010-es évinek a tíz százalákára csökkent. A munkanélküliség jelenleg 50%-os, az államadósság 1000(ezer) milliárd dollár.

Az egyiptomi kisembert ma már egyre kevésbé foglalkoztatja a forradalom jövője, ami érthető, hiszen legfőbb gondja, hogy mit adjon enni a családjának.
Ezt figyelembe véve, nem elképzelhetetlen, hogy Egyiptomban a közeljövőben újabb lázadással kell szembenéznie, ami már valójában éhséglázadás lesz!

 

2011. október 29.

Fogolycsere* előtt és után

24 okt

*Változatlanul kitartok azon véleményem mellett, hogy adott esetben a fogolycsere megjelölés a létező legrosszabb kifejezés, ami nem a számarányok irreális volta, hanem a résztvevő személyek társadalomban elfoglalt helye/szerepe miatt irritál.
Vitatkozni lehet azon is, hogy  mennyire pejoratív emberekkel kapcsolatban az “üzlet” kifejezés használata. Tény, hogy marhavásár esetében nem meglepő az “üzletkötés”, de az is tény, hogy tetszik-nem tetszik, adott esetben bizony kemény üzletkötésről volt szó. Méghozzá olyan üzlet kötéséről, melyben a résztvevő felek mindegyike igyekezett a maga számára a lehető legtöbbet kihozni.
A helyzet pillanatnyi állása szerint azonban egyik fél sem kiáltható ki abszolút nyertesnek. Hiába nyerték vissza tömegesen szabadságukat a gyilkosok, hiába Gilád Shalit megmentett élete, hiába a Shalit család győzelme – a dolog erkölcsi oldalát nézve – ők sem abszolút nyertesek.

Hogy miért mondom ezt? Oka van!
Leszögezem, hogy minden együttérzésem a több mint öt évig embertelen körülmények között – föld alatti bunker, napfény megvonás, vészes alultápláltság és vitaminhiány, emberi szó és kapcsolattartás megvonása… – fogva tartott katonáé és családjáé, akik nem tudhatták, hogy az élőnek hitt fiúkat látják-e még az életben. Iszonyú lehetett!  És megértem őket, hogy minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy gyerekük kiszabaduljon.
De nézzük a megmozgatott “köveket”.  A sorban szerepel a francia köztársasági elnöktől kezdve a katolikus egyház fején át szinte az összes európai ország vezető személyisége, a Nemzetközi Vöröskereszt – mely helyeken a család, segítséget remélve megforult. Támogatóik úgy hazai, mint nemzetközi szinten ismert emberjogi harcosok, közéleti személyiségek, ügyvédek és nem utolsó sorban a médiák képviselői voltak.
Ez utóbbiak és a jogvédők azok, akik elsősorban maguknak vindikálják a “győzelmet”, holott ártáson kívül gyakorlati segítséget egyikük sem tud felmutatni. Egyetlen jogvédő, egyetlen ügyvéd, egyetlen sajtómunkás, de még a Nemzetközi Vöröskereszt sem tudta elérni, hogy a fogvatartás ideje alatt Shalitról – ha már személyes látogatásra nem kerülhetett sor – legalább hiteles információk lássanak napvilágot.
Tevékenységük arra azonban jó volt, hogy egyrészt a Hamasz szemében a foglyot felértékeljék, másrészt pedig, hogy a jelenleg regnáló izraeli kormány ellen hangulatot keltsenek. Ezen túlmenően negatív irányba terelték az izraeli közvéleményt is, melynek döntő része a kezdetekkor egyértelműen a Shalit család mellett állt, de az ídő előre haladtával a “minden áron” történő kiszabadításnak egyre több ellenzője akadt és ahogy szaporodott a gyilkos merényletek száma, ez a tábor egyre inkább ellenezte az aránytalan cserét. A pontot az “i”-re a Fogel család öt tagjának lemészárlása tette fel!

Mivel a család szájából nem egy esetben, nemzetközi hallgatóság előtt is elhangzott az a rágalom, hogy a kormány és személy szerint Binjamin Netanjahu semmit nem tesz Gilád kiszabadításáért, úgy gondolom kár lett volna elhallgatni a fent leírtakat.

Ez után pedig nézzük a lényegi részt és azt, hogy Izrael mennyire “nem tett” semmit!

Elsőre felmerül a kérdés, hogy a cserére miért csak most került sor, amikor tudott, hogy a Hamasz első követelése (1300 elítélt) és a szerződésben rögzített 1027 rab közötti számbeli különbség elenyésző – tehát ez, mint valós ok megkérdőjelezhető.
(Mivel az első követelések még az Olmert kormány alatt láttak napvilágot, azt sem kell elhallgatni, hogy Ehud Olmert elzárkózott a döntés elől.)

Felmerül az a kérdés is, hogy 2009-ben, amikor bent jártunk Gázában, miért nem szabadítottuk ki erővel?
Az egész témában ez az egyetlen egyszerűen megválaszolható kérdés. Ha biztosak is lehettün abban, hogy Gázában tartják fogva, valós veszélyként merült fel, hogy egy házról-házra történő kutatás – márpedig csak ez lett volna a járható út – megindítása a halálát okozza.
Az igazság része, hogy a Shalit ügy az izraeli hírszerzés teljes kudarca, hiszen a mai napig nem tudjuk, hol tartották fogva.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nagyságrendű csere komoly előkészítő munkát igényel, melynek során mérlegelni kell az 1:5.700.000-es arányt. Márpedig az ország lakossága joggal várta el a kormánytól, (és elvárja ez után is) hogy a jövőbeni potenciális áldozatok száma lehetőleg a nullával legyen egyenlő. Mivel erre a Hamasz által naponta többször hangoztatott kijelentések – miszerint újabb és újabb katonát/civilt kell ahhoz rabolni, hogy az összes törvényesen elítélt foglyuk szabadlábra kerüljön – tükrében semmi garancia, Izraelnek olyan irányban kellett lépéseket tennie, hogy legalább az öt legkeményebb bűnöző rács mögött maradjon, hogy a jelen szerződés értelmében szabadulók közül a legveszélyesebbek ne térhessenek vissza Ciszjordániába. (Mindez még akkor is időigényes, ha úgy a Hamasz, mint a külföldi befogadó országok igenlő válasza azonnal megérkezik.)

Hogyan sikerült mégis az üzletet tető alá hozni? Milyen történések segítették az “üzlet” megkötését?

A Hamaszra nagyon erős belső nyomás nehezedett a foglyok hozzátartozói részéről.  Ugyanakkor a szíriai helyzet ismeretében azzal is számolniuk kell, hogy elveszítik damaszkuszi bázisukat, melynek kiváltására Egyiptom látszik előnyösnek. De ezért valamit adniuk is kell.
(Nem szabad elfeledkezni Egyiptomról sem, mint közvetítőről. Az ő érdekül is azt kívánta, hogy a csere, melynek előkészítése még Mubarak idejében kezdődött –  létrejöjjön, ezzel eredményt mutatva fel a Nyugat számára, melynek gazdasági támogatása számukra létkérdés.)

Izrael felmérte az “arab tavasz” során kialakult helyzetet és a lehetséges változásokat mérlegelve úgy gondolta, hogy nem valószínű a jelenleginél  jobb kondíciók megszerzése. Tudomásul kellett vennie, hogy amennyiben most nem lép, Gilád Shalit is eltűnhet valamelyik iráni börtönben, mint ahogy ez megtörtént Ron Arad esetében. Természetesen a belső társadalmi nyomást is figyelembe kellett vennie.

Mint a bevezetőben említettem, sokan tetszelegnek abban, hogy az ő érdemük Shalit kiszabadulása, holott a sok kül- és belhoni közvetítő közül döntő szerepe a fél éve kinevezett új izraeli közvetítőnek volt, aki a MOSZAD nemzetközi  kapcsolatok osztályának vezetője. Ő az, aki kiváló kapcsolatokat ápolt mindig is az egyiptomi hírszerzési szervekkel és elődeitől eltérően a legnagyobb csöndben látott munkához – a többi már történelem.

Természetesen a cserével kapcsolatban már napvilágra kerültek az első negatív megnyilvánulások is:

  • Mahmud Abbasz Izraelt elítélő véleménye természetes, hiszen az aláírt szerződés lehetséges, hogy a politikai halálos ítélete volt, miután hatására Ciszjordániában is rendkívül felerősödött a Hamasz népszerűsége és már senki nem beszél az ENSZ-beli eredményekről.

Úgy néz ki, hogy Abbasz egyetlen esélye a túlélésre, ha az izraeli-palesztin tárgyalásokon eredményt tud felmutatni. A tárgyalások felújítását a nemzetközi quartett is szorgalmazza, ráadásul Izraelben is hallani olyan hangokat, hogy esetleg “ingyen” szabadon bocsátanak Fatah foglyokat, hogy ezzel Abbaszt erősítsék.

  • Az USA részéről azzal indokolták a cserével kapcsolatos kifogást, hogy precedenst teremtett és hasonló helyzetben az Egyesült Államokat “nehéz” helyzet elé állítja.
  • Oroszország egyértelműsítette, hogy az erővel történő kiszabadítás lett volna az egyetlen helyes út.

Végezetül nézzük, hogy mi várható?

Mint említettem, a Hamasz részéről semmi. Továbbra is katonák elrablását tervezik.
Tudni kell, hogy a radikális iszlám ideológusai tevékenységüket visszavezetik Mohamed próféta hódító háborúihoz, elsősorban Taif város ostromához. Mivel Taif nem volt hajlandó behódolni az iszlámnak, Mohamed katonái kőgolyókkal ostromolták a várost, melynek során gyerekek és nők, valamint foglyul ejtett iszlám katonák is meghaltak.
Mikor ezt szóvá tették előtte, azt mondta, hogy a polgári személyek a harcosok közé vannak keveredve, nem lehetnek rájuk tekintettel és ugyanez vonatkozik az iszlám foglyokra is – nincs mit csinálni.
Ezt a teóriát fejlesztették tovább az izraeli polgári lakosság elleni merényletekben is, mondván – minden csecsemőből egyszer katona lesz!

Ha ez a viszonya az iszlámnak a saját embereihez, akkor el lehet képzelni, milyen a viszonya az ellenség foglyaihoz!!!

Izraeli részről elkezdődött a belső társadalmi vita a “hogyan tovább?” kérdésében.
A lakosság mintegy 75.7%-a támogatta a cserét, ugyanakkor 50,8%-a biztos abban, hogy az elítéltek  kiszabadulása növeli a terrorveszélyt. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a társadalom kész megfizetni a fogolycsere árát.

Három évvel ezelőtt a kormány létrehozott egy bizottságot Shamgar, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöke vezetésével. Feladatul kapták a hasonló esetekre érvényes új doktrína kidolgozását, amit azonban a mai napig nem hoztak nyilvánosságra. Ennek oka, hogy ne rontsák Gilád Shalit szabadulási esélyeit.  Annyi azonban kiszivárgott, hogy minden további esetben kizárólag az 1:1 arányú csere lehetséges.
Szóba került ill. egyes képviselők törvényjavaslatot kívánnak a parlament elé terjeszteni arra nézve, hogy terror cselekményt elkövetőkkel szemben állítsák vissza a halálbüntetést. Ilyen szellemű törvény megalkotása nem látszik valószínűnek és tulajdonképpen értelme sincs, hiszen nem effektív az öngyilkos merénylővel szemben.

Szót kell ejteni azon családokról, akik terror cselekmény következtében veszítették el hozzátartozójukat. Közülük csak nagyon kevesen támogatták a rabok szabadlábra helyezését, úgyhogy a kormánynak mindenképpen olyan intézkedéseket kell hoznia, amivel az ilyen akciók a minimumra csökkenthetőek. Ezen túlmenően még a terroristák elfogásában résztvevő katonák felháborodásával is számolni kell, akik joggal mondják, hogy miért törték magukat, miért sebesültek, haltak meg fölöslegesen!

Mindezekből a magam részéről azt a következtetést vonom le, hogy a jövőben minden bizonnyal kevesebb élő terroristát sikerül kézre keríteni.

2011. október 24.

Gilád Shalit újra itthon

18 okt

Tegnap, a késő délutáni órákban hozták nyilvánosságra a “fogolycsere” pontos menetét.

Nem véletlen az idézőjel! Nem beszélhetünk fogolycseréről akkor, amikor egy szolgálatát teljesítő sorkatona elrablói – a világ mértékadó véleménye szerint is terrorszervezetnek minősített Hamasz – követelésére Izrael állam 1027 befejezett élet elleni merénylet miatt bírósági ítélet alapján szabadságvesztését töltő rabot bocsát szabadon.

De nézzük az eseményeket percről-percre:

2:30 (éjszaka)
Megkezdődik a rabok átszállítása a kijelölt átadó állomásokra, mely   reggel 6:00 órára maradéktalanul befejeződik.
7:05 (reggel)
A Hamasz bejelenti: Gilád csak az után szabadulhat, hogy Egyiptomban tételesen átvizsgálták a szabadulók listáját.
7:20
Gilád Shalitot útnak indítják Gázából Egyiptomba. Ezzel egy időben elindultak a foglyokat  szállító autóbuszok is a Szináj felé.
8:04
A rabszállító autóbuszok útban Raffiah egyiptomi oldala felé.
8:15
Egyiptomi tájékoztatás: Gilád Shalit megérkezett, átvettük.
8:23
Palesztin forrás: Gilád egy órán belül izraeli földre léphet.
8:28
Gilád Kerem Shalom átkelőbe (egyiptomi oldal) érkezett.
8:40
Hamasz: Az első ütem szerencsésen befejeződött.
9:15
Egyiptomi TV: Gilád  Nyugat Raffiahban, ruhát cserél. (Eddig Hamasz egyenruhába öltöztetve utaztatták.)

Látható, hogy a csere pontos és szigorú “forgatókönyv” szerint történik. Ennek ellenére – az előzetes megállapodással ellentétben – az egyiptomi TV interjút készít Gilád Shalittal, mely “beszélgetés” inkább kihallgatásnak tűnik.

Az első felvétel, még Egyiptomban

(Kép forrása: Maariv)

Interjú az egyiptomi TV-ben

(Kép forrása: ynet)

Ismét izraeli egyenruhában

(Kép forrása: ynet)

A kérdés, hogy miért csak most, mi tartott ennyi ideig, jogos, de nem megválaszolhatatlan.

Az előzményekhez tartozik, hogy a tárgyalások hosszú ideje tartanak és tulajdonképpen a Hamasz követelése úgy a terroristák számában, mint a neveket illetően gyakorlatilag változatlan a kezdetek óta.
Az, hogy a csere végül is tető alá került, több összetevős. Úgy Izrael, mint a palesztin fél kényszerhelyzetbe került.

Izraelnek tudomásul kellett vennie, hogy az “arab tavasz” elindította  változások kiszámíthatatlanok. Nem tudni, mit hoznak a választások Egyiptomban, mi lesz Szíriában és Jordániában.
A Hamaszra pedig óriási belső nyomás nehezedett részben a családtagok, részben egyiptomi részről, melynek képviselői – minden más híradással ellentétben –  az üzlet egyetlen közvetítői voltak.
Egyiptom számára fontos volt az akció zökkenőmentes lebonyolítása, mert ugyan Mubarakot menesztették, de ezen kívül változás nem történt, legfeljebb annyi, hogy a jelenlegi rezsimnek nincs annyi ereje, mint Mubaraknak volt, viszont a választások előtt fel akartak valamit mutatni.

Időhúzásnak tűnhet, de izraeli részről pontosan tisztázni kellett azt is, hogy a szabaduló rabok azon részét, melyek nem térhetnek vissza eredeti lakhelyükre, mely országok hajlandók befogadni. Az első ütemben szabadulók Szíriától, Törökországtól  és Jordániától kaptak befogadó nyilatkozatot. (A második ütemben szabadulók ezen kívül Svédországba ill. Norvégiába távoznak.)
Ezen kívül Izraelnek sikerült elérnie, hogy az öt “legnehezebb” bűnöző szabadlábra helyezéséről a Hamasz lemondjon.

Az alábbi linkre kattintva olvasható az első ütemben szabadulók listája. (A héber nyelvű írás végén lehetőség van angol nyelvre váltani.)

http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-4135283,00.htm

Arra természetesen korántsem szabad gondolni, hogy ezzel a Shalit “ügy” végére pontot tettünk, hiszen az ügy nem kizárólag a Shalit család ügye, de ügye azoknak is, akik hozzátartozóik elvesztését a most szabadult/szabaduló gyilkosok tevékenységének köszönhetik és ügye mindazon zsidó állampolgároknak, akik a jövőben akár civilként, akár katonaként Shalit helyébe kerülhetnek. És ne legyenek illúzióink! Kerülhetnek!

Ezzel el is érkeztem a csere akció hatásaihoz, melyből most a leglényegesebbeket emelném ki:

  • Mindenképpen akceptálni kell a szülők igazát és törekvését arra nézve, hogy gyereküket viszont akarták látni.
  • Akceptálni kell ugyanakkor azok igazát is, akik a csere ellen beadvánnyal fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, sőt azok igazát is, akik a mai nap reggelén tüntettek az “elkövetkezendő áldozatok” nevében.

A “fogolycsere” után ezek a viták fel fognak élénkülni annál is inkább, mert ez előtt három éve, amikor Shamgar a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, egy olyan megbízást kapott, hogy a hasonló esetekre dolgozzon ki megfelelő doktrínát.
Ennek eredménye – melyet azért nem hoztak eddig nyilvánosságra, hogy ne veszélyeztessék Shalit szabadulását – szerint a továbbiakban kizárólag 1:1 arányú cserében lehet gondolkozni.

Ezen kívül a Kneszetben is történtek előkészületek
törvénymódosítási javaslat benyújtására, melynek lényege a halálbüntetés visszaállítása minden olyan esetben, amikor ártatlan polgári személy a terror áldozata. (A törvény elfogadására kevés az esély, de tudni kell, hogy Izraelben bizonyos esetekre ma is lehet halálbüntetést kérni. Ilyen a hazaárulás és a vészkorszakkal összefüggésbe hozható bűncselekmények.)
Valószínű azt is kevesen tudják, hogy a legtöbb palesztin foglyot katonai bíróság ítélte el, ahol szintén van halálbüntetés.

A híradásokat folyamatosan hallgatva úgy gondolom, nem ez az utolsó írás, amit ebben a témában közzé teszek, ezért csak pár szóban foglalom össze az elmúlt két óra eseményét.

13:00
Gilád a Tel Nof légibázison  találkozott Netanjahu miniszterelnökkel és a szüleivel.

Az első orvosi vizsgálatok szerint Gilád vészes vitaminhiányban és általános alultápláltságban szenved, ennek eredménye, hogy szó szerint ereje végén  jár. Jelenleg a légitámaszponton részletes orvosi vizsgálata folyik és ezt követően döntik el, hogy rögtön hazatérhet-e az ország északi részében található otthonába, Micpe-Hilába, vagy egy-két napos orvosi ápolásra szorul.

Izraeli börtönből szabaduló palesztin terroristák –  láthatólag egyáltalán nem legyengült állapotban.

(Kép forrása: Walla hírek)

2011. október 18.

Gilád Shalit öt éve a Hamasz fogságában

15 okt

Nem szokásom régebbi írásaim újbóli megjelentetése, jelen esetben azonban úgy gondolom, nem árt pontosítani a világhálón keringő újabb információkat, ami az izraeli katona, Gilád Shalit elrablásának 5. évfordulója kapcsán napvilágot látott.A  hírekből a tájékozatlan olvasó egyértelműen azt a következtetést vonhatja le, hogy az eltelt időszakban a katona kiszabadítása érdekében semmi nem történt és a szülők ezt megelégelve kezdtek demonstrációba.
Ez természetesen koránt sincs így, G.Sh. szülei, közvetlen hozzátartozói, barátai és az izraeli média számos munkatársa, valamint neves közéleti személyiségek eddig sem ültek ölbetett kézzel, az elmúlt időszak alatt úgy hazai, mint nemzetközi téren mindent elkövettek, hogy az éppen regnáló kormányt a “tettek mezejére” kényszerítsék.

A helyzet korántsem egyszerű és mint minden esetben, az éremnek most is két oldala van.
Két dolog feszül egymásnak, mely évek óta megosztja a társadalmat. Egyik oldalon van a szülők jogos igénye, hogy gyereküket viszont láthassák, másik oldalon ott a többségi társadalom, mely úgy fogalmaz, hogy amennyiben a kormány 1:1000 arányban szabadon bocsájt élet elleni bűncselekményekért, bírói ítélet alapján rabosított foglyokat, szabad folyást enged a további emberrablásnak, vagyis onnantól egyikünk gyereke sincs biztonságban.

Az eltelt időszakban számtalan demonstráció zajlott úgy országon belül, mint külföldön – teljesen eredménytelenül.

Érdemes feleleveníteni az izraeli börtönökben raboskodó, többségükben élet elleni cselekménnyel vádolt palesztinok börtönkörülményeiről szóló írást:

http://globlog.nolblog.hu/archives/2009/03/24/Be_kell_zarni_a_terroristak_szanatoriumat/

Ez utóbbihoz kiegészítésül annyit, hogy az elmúlt napokban Binjamint Netanjahu kormányfő úgy nyilatkozott, hogy “vége a dalnak”. Izrael szigorít a terroristák fogvatartásának körüményein. Nem vagyunk kötelesek többet nyújtani a palesztin foglyoknak, mint amire a jogszabályok, a nemzetközi jog és a nemzetközi egyezmények köteleznek.
Ez röviden annyit jelent, hogy az elítéltek nem jelentkezhetnek főiskolai, egyetemi képzésre, tehát nem szerezhetnek diplomát elzárásuk ideje alatt.

A tervezett szigorítást a Palesztin Hatóság  felháborodásal fogadta. Szerintük: “Nincs mit szigorítani a helyzeten, ugyanis már most borzalmas helyzetben vannak. Évek óta nem felvételizhetnek felsőfokú képzést nyújtó tanintézetekbe.”

Mindezzel szemben, az izraeli katona 5 éves fogvatartása alatt úgy  látogatását, mint  a Nemzetközi Vöröskereszt , G. Sh. egészségi állapotának felmérésére vonatkozó megkeresését, a Hamasz mereven elutasította.
Megbízható információink arra nézve sincsenek, hogy a katona egyáltalán életben van-e?

Úgy érzem, a téma mindezek ismeretében alkot kerek egészet.

2011. június 26.

Gilád Shalit – avagy egy élet ára

15 okt

Nehéz helyzetben vagyok, mikor ennek az írásnak nekikezdek. Viaskodik bennem a szülő és az állampolgár. Kérdések kérdések hátán és választ, igazán jó választ nem találok. Nem vagyok ezzel egyedül és úgy gondolom mindenki, akinek akár hivatalból foglalkoznia kell az üggyel, akár mint magánember véleményt nyilvánít, nagy a felelőssége. Meg merem kockáztani, hogy ebben az esetben a felelősség súlyát talán egyedül az újságíró társadalom, és általában a tömegtájékoztatásban résztvevők nem mérték fel, vagy ha igen, akkor olyan sajnálatraméltó emberek, akiknek nem szeretnék a helyében lenni, amikor reggel a tükörbe néznek.
Előre bocsátom, hogy írásomból nem hiányzik az egyéni érzelem, ugyanakkor igyekszem a Hamasszal csak annyiban foglalkozni, amennyiben azt az érthetőség feltétlen megköveteli. Amire rá szeretnék világítani, az a már szinte unalomig ismételt megállapítás, hogy az információt utcára vivő, a széles tömegek tájékoztatásában és ezzel együtt saját anyagi jólétének fokozásában érdekelt médiák felelőssége óriási és az internet világában egyre csak nő.
Nagyon röviden, csak emlékeztetőül: Az izraeli-francia állampolgárságú Gilád Shalit 2OO5. júliusában vonult be az izraeli hadseregbe letölteni 3 éves sorkatonai szolgálatát.
Alig kevesebb, mint egy év múlva – 2OO6. június 25-én – a gázai határátkelőnél teljesített őrszolgálata közben egy Hamasz kommandó elrabolta és izraeli területről Gázába(?) szállította.
Mára úgy néz ki, hogy a három és fél éve fogságban lévő katona szabadulása várat magára. Izrael arra az álláspontra jutott, hogy a palesztinok vagy elfogadják, hogy nem engedjük szabadon a terrorizmus egyértelmű szimbólumait, vagy nincs üzlet. (Az üzlet kifejezés valahogy a marhavásárok hangulatát idézi számomra, és semmiképpen sem tartom alkalmasnak emberekkel kapcsolatban.)
Sok idő telt el a fogságba esés és a végső(?) szó kimondása között, amit csak nagy vonalakban érintenék. Amit egyértelműen le lehet szögezni – és ebben az oszág közvéleménye teljesen egységes – a szülőknek igaza van abban, hogy gyereküket minden körülmények között viszont akarják látni!  Hangsúlyozom, hogy ezt a szülők jogosan követelik. Ami viszont semmiképpen nem lett volna megengedhető, az a különböző politikai nézeteket valló pártok, csoportosulások más bőrére történő politikai pecsenyesütögetése, valamint a tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak propagandahadjárata a mindenáron való fogolycsere érdekében. Véleményem szerint adott esetben egyedül és kizárólag G.Sh. a fogoly, a palesztin oldalról minden egyes személy bíróság által egy, vagy több életellenes bűncselekmény miatt börtönbüntetését töltő elítélt.
Az eltelt évek alatt megszámlálhatatlanul sok, szinte követhetetlen összetételű tüntetés zajlott szerte a világon, amelyek több szempontból is károsnak bizonyultak.
Károsnak bizonyult azért is, mert amíg az emberrablást követő napon a palesztinok Shalitért cserébe csak a “kis elítélt”-jeiket, vagyis a 18 év alatti rabosított fiatalokat követelték, az országos, majd nemzetközi méretűvé duzzadt tüntetések, űlősztrájkok hatására – ahogy az idő haladt – egyre több és több elítélt szabadon bocsátására tartottak igényt.
Miközben tárgyalás tárgyalást ért, amibe természetesen bevetette magát Sárközy és Obama is, azt a minimális kedvezményt sem tudták elérni, ami minden elítéltnek is kijár, hogy legalább a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői meggyőződhessenek arról, hogy Shalit egyáltalán életben van-e?  Mert, ha őszinték akarunk lenni, valamennyiünkben felmerült a gondolat, hogy úgy járhatunk, mint Regev és Goldwasser esetében, akiknek holttestéért többek között kiadtuk a híres-hírhedt Szamir Kuntart.
Mint említettem, az amnesztiában részesítendők száma egyre nőtt, mígnem elérte a másfél ezret, ami mára lecsökkent közel 9OO-ra. Ez a számháborúsdi a közvélemény élénk odafigyelése közben zajlott, nem múlt el nap, hogy az írott sajtó és azok internetes oldala ne számolt volna be a helyzet állásáról, volt hogy több cikkben is. A hozzászólásokból az derült ki, hogy a közvélemény – az eddigi izraeli gyakorlatot követve, miszerint soha halottat, sebesültet ellenséges területen nem hagytunk – megoszlott, egyre több olyan hangot lehetett hallani, hogy az ár, amit fizetnünk kell, aránytalanul magas. Természetesen mindenki a saját vérmérséklete, vagy érintettsége alapján ítélte meg a helyzetet, volt, aki egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy Gilád szabadonbocsátása érdekében semmi ár nem drága, de egyre nagyobb számban szólaltak meg azok is, akik úgy vélték, hogy amennyiben engedünk a Hamasz követelésének, csak újabb tápot adunk a terrornak. Ez a nézet nem is állt túl messze a Hamasz elképzelésétől, melynek képviselői szájából többször is elhangzott az a kijelentés, hogy nincs azzal semmi baj, ha a katona szabadul, majd fogságba ejtenek másikat.
Ide kívánkozik, bár szorosan nem tartozik a Shalit ügyhöz, de azzal mégis összefügg, hogy az eltelt időszakban nem egy alkalommal fordult elő, hogy egy bázisáról távozott katona nem érkezett meg a szokott időben a szülői házba. Pár óra alatt tisztázódott hollétük, de ez a pár óra elég volt arra, hogy a telefonvonalak, mobilok “égjenek”, SMS üzenetek, felhívások, kérések hangzottak el – a szülők lelkiállapotát mindenki képzelje hozzá. Érzékeny reagálásunkat kihasználva a Hamasz bejelentette, hogy újabb katona került a kezük közé. Ennek a hírnek a kivizsgálása majdnem egy teljes napot vett igénybe, hiszen a hadsereg minden egyes egységénél meg kellett számolni a katonákat. Ez így leírva egyszerű, de gondoljunk bele, hiába tudott X-ről, otthon van eltávozáson, arról meg is kell győződni. A szabályzat viszont nem írja elő, hogy szabadságát a négy fal között köteles eltölteni, tehát addig kell utána kutatni, amíg meg nem lesz. És mindezt ismételni X-szer, amíg a lista nem száz, de ezer százalékig stimmel.
Az, hogy a fölöslegesen túldimenzionált híradások mennyire nem könnyítették a tárgyalások menetét abból is látszik, hogy érdemi előrelépésről csak a német összekötő színrelépésétől beszélhetünk, aki mellesleg a német titkosszolgálat munkatársa és közreműködésének feltétele a teljes diszkréció volt. Ez annyit jelent, hogy sem nevét, sem fényképét a tömegtájékoztatás nem közölhette. Nem mellesleg az ő révén kapta Izrael az első megbízható életjelt Gilád Shalitról, egy pár perces videó formájában.

http://www.youtube.com/watch?v=rUR5HIHkYUs

Izrael úgy döntött, – és ez egyáltalán nem volt egy könnyű döntés – hogy a Shalitért cserébe szabadon engedett elítéltek közül többen nem térhetnek vissza a nyugati partvidékre, nekik vagy Gázába kell távozniuk, vagy más külföldi országba. Ezen kívül a ma is számottevő és egyre növekvő befolyással rendelkező Barguti, aki ötszörös gyilkosságért tölti büntetését, valamint még 3 másik személy nem szabadulhat.

Ekkor a palesztin hatóság helyettes vezetője egy holland újságnak a következőket nyilatkozta: Íme, ezek az Izrael politikáját meghatározó, felelős személyek – minden alkalommal, ahogy közelebb kerülünk a megegyezéshez, ők visszatáncolnak. Megüzentük, (Izraelnek) hogy elítélt hőseinket szabadnak akarjuk tudni! Ezzel nagyjából egy időben az elítéltek is üzenetet küldtek a Hamasznak, minszerint: készek vagyunk hosszú hónapokat börtönben tölteni, de ne engedjünk.

A felelősséggel kezdtem, azzal is fejezem be. Meggyőződésem, hogy amennyiben a Shalit “ügyet” nem övezi nemzetközi és hazai “életmentő” propaganda, ami semmi másra nem volt jó, minthogy a palesztin félben még az eddigieknél is jobban tudatosuljon a zsidók életmentésre irányuló “gyengesége”. Sajnálatos ami történt, sőt, több, mint sajnálatos, a szülők érzései szóval le nem írhatók, mégis azt kell mondanom, hogy a társadalom nem engedheti meg azt a luxust, hogy tudottan gyilkos személyek szabadon tevékenykedjenek izraeli területen.

Ami az elítéltek szabadlábra helyezését illeti, még az is felmerült bennem, hogy a Rabin gyilkos, és ezért jogosan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, Yigal Amir egy palesztinokat érintő amnesztia hallatán mikor fog fellépni saját szabadulása érdekében?

2010. január 17.

Jom Kippurtól Szimhat Toraig

4 okt

Az őszi nagyünnepek nyitánya a zsidó újév. Erről itt.

Ros ha-Shanát követő 10. napon, az est beálltával veszi kezdetét a zsidóság legszentebb napja Jom Kippur,  mely nem véletlenül kapta a hosszúnap elnevezést. Ez a nap teljes egészében a böjt és ima ideje, ami annyit tesz, hogy 26 órán keresztül egy falatot nem eszünk, egy korty vizet nem iszunk és gyakorlatilag az egész napot a zsinagógában, közös I-tentiszteleten töltjük.

A zsidó ünnepek, emléknapok mindig napnyugtával köszöntenek ránk, ilyenkor Izraelben az üzletek már kora délután bezárnak. Jom Kippur bejövetele előtt azonban már a déli órákban, és nem csak az üzletek, de a vendéglátó helyek is. Nincs mozi és nincs színházi előadás. A televízió és rádió megszakítja adását, leáll a tömegközlekedés, a repülőtér nem indít és nem fogad járatokat. Az utcák gyakorlatilag kiürülnek, ugyanakkor zsúfolásig megtelnek a zsinagógák. (Köztudott, hogy az ima nyelve az elsődleges kapocs, amely összeköti a világ  zsidóságát. Ebből adódik, hogy egy amszterdami zsidó azonnal otthon érezheti magát egy magyarországi v. New York-i zsinagógában, ahol nem okoz számára nehézséget az ima “fonalának” felvétele. Van azonban egy dolog, amivel csak az Izraelben élő zsidóknak kell számolniuk és bár ez nem tartozik szorosan a zsinagógai élethez, de mindenképpen említést érdemel: Említettem, hogy az ünnep bejövetele előtt a rádió megszakítja adását. Ez a megszakítás valójában “csendes” üzemmódot jelent, ami lehetővé teszi, hogy otthonainkban a készüléket bekapcsolt állapotba hagyjuk. Ha – ne adja a Fennvaló – mégis megszólal, veszélyre figyelmeztet, amikor a zsidó hitélet szerinti “pikuah nefesh” vagyis az életmentés felülírja az ünnepnapokra előírt munkavégzési tilalmat.)

De visszatérve Jom Kippur ünnepéhez, ezen az estén – ha  időlegesen is – elmosódnak a határok vallásosok és vallástalanok között. Izrael zsidó lakossága egy emberként figyel az ősi dallamon felcsendülő Kol Nidré (minden fogadalom) kezdetű imára.

http://www.youtube.com/watch?v=2sR5ovxtLic

Ünnepeink alapja az emlékezés! Nincs ez másként a félelmetes napok elmúltával sem, s bár még négy napunk van Szukot-ig, a sátorépítést közvetlen a böjt kimenetele után megkezdjük. (A  jobb fényviszonyokat kihasználva  a fotók nappal készültek.)

praktikussági okokból először a tetőt rögzítem

szélbiztos lekötés

a datolya felkötözése komoly fizikai erőfeszítést igényel

haladok az oldalfal díszítésével is, ami abból is látszik, hogy a kellékek őrzésére szolgáló fiók egyre üresebb

az oldalfalat hagyományosan az unokák munkája díszíti, itt kap helyet a mini sátor is, ami még az óvódában készült

a helyzet komolyodik

A sátor emlékeztet az egyiptomi kivonulásra, majd az azt követő 40 éves sivatagi vándorlásra. Mivel az ünnep egybeesik az őszi betakarítások idejével, a jól végzett munka eredménye is okot szolgáltat az örömre.
“Hét napon át ünnepeld a Szukot ünnepét, mikor betakarítod a termésed a szérűről, a présházból. És örülj ünnepeiden…És vigadj…” (Mózes V. – D’varim – 16,13-15)A sátorépítésnek megvannak a maga szabályai, amit a vallásos zsidó igyekszik maximálisan betartani, hogy ezzel is teljesítse a fenti micvát (kötelesség).Hogy is néz ki egy ilyen sátor és milyen szabályoknak kell megfelelnie?A kérdés részletes megválaszolása messze meghaladja egy bejegyzés terjedelmét és megközelítőleg ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy szakember a kemenceépítés fortélyaiba avat be laikusokat.
Rendeltetését illetően azonban nem árt tudni, hogy először is figyelembe kell venni a család létszámát, azt, hogy kényelmesen elférjenek benne nemcsak étkezések és a tanulás idején, de biztosítania kell a férfiak éjszakai pihenését is. Továbbá el kell döntenünk, hogy előregyártott, fémvázas sátrat vásárolunk, vagy magunk építjük azt. Az oldalfalak anyagát tekintve nincs szabály. Egyetlen kritérium, hogy nem épülhet kőből, hiszen mindenképpen az ideiglenesség látszatát kell keltenie. A szuka fontos része a tető, ami viszont vágott ágakból, lombsátorból kell legyen. Úgy kell befedni, hogy se túl nagy rést ne hagyjunk, viszont annyira mindenképpen, hogy a csillagok láthatók legyenek. Elterjedt, hogy a sátor nagyobb részét náddal fedjük, egy kisebb részen pedig pálmaággal borítjuk. A sátor akkor válik “lakhatóvá” ha feldíszítettük. Ez már minenki egyéni ízlésére, anyagi lehetőségeire van bízva. (Nagy bánatomra már egy jó ideje divatba jött és Szukot előtt mindent elönt a színes karácsonyfadíszek tömege, beleértve a villanyégőket is.)Természetesen nem kell arra gondolni, hogy a családok minden évben új sátrat vásárolnak. Akár fa, akár fémvázra feszített vászon az anyaga, évekig jól tárolható és igény szerint bővíthető.Mivel Szukot az egyik zarándokünnepünk is, annak ellenére, hogy ma nem áll a Szentély Jeruzsálemben – amikor a férfiak kötelessége volt a városba felmenni  – igen sokan érkeznek az ország más helyeiről és külföldi turistákban sem szenvedünk hiányt.

Jeruzsálem, Óváros – közös sátor
Ezért a város, de minden település is, kitesz magáért és különböző pontjain állít szukákat, hogy az éppen ott tartózkodók is eleget tehessenek kötelességüknek a sátorban való imádkozás és étkezés formájában.

Jeruzsálem, “magyar házak” – az erkélyek kerülnek beépítésre

(Forrás: héber Wikipédia)

Szukot hét napján az ima részét képezi a négy növényből összeállítot csokorral (arbaat ha-minim) történő áldásmondatok elmondása.

a négy növény fontossági sorrendben (balról) összeállítva

 

A négy növénnyel tulajdonképpen a Föld összes növényfajtáját felsorakoztatjuk, ugyanakkor különböző emberi tulajdonsággal is felruházzuk. Most azt a magyarázatot emelem ki, amelynek segítségével a legfiatalabb korosztálynak is bemutathatjuk, hogy nem vagyunk egyformák, ugyanakkor ezzel a “mássággal” – értelmesen használva – mindannyiunk javát szolgálhatjuk.

Az első – és a csokor legértékesebb része az etrog, (citrusféle) amiről tudjuk, hogy ehető és nagyon kellemes illatot áraszt. A második a luláv, (datolya pálma) aminek gyümölcse jóízű, de nem illatos növény. A harmadik a hadasz, (mirtusz) ami bármilyen kellemes illatú is, nem érlel gyümölcsöt. És végül a negyedik az arava, (fűzfa ág) ami se gyümölcsöt nem ad, se illata nincs – mondhatni semmire sem jó.

Mégis, ha ezeket a növényeket egy csokorba fogjuk, egymást kiegészítve látványként is értékesek lesznek és emberi tulajdonságokra kivetítve – a tökéletesség, amit adott esetben az etrog képvisel – mindenképpen erősíti a többieket is. Így egybefogva, egymást kiegészítve alkotnak teljes egészet.
Az etrogról még annyit, hogy ünnep elmúltával lekvárt főzünk belőle és apró üvegekbe töltve, csak a jelkép kedvéért, ajándékba adjuk várandós asszony ismerőseinknek, hogy szülésük könnyű és örömteli legyen.
Szokás a luláv többi alkotórészét Peszachig megőrizni és a kovászost ennek lángjánál elégetni.

Az őszi nagyünnepeket Smini Aceret (a gyülekezés 8. napja) és Szimhat Tora (a Tóra örömünnepe) zárja. Izraelen kívül ez két külön ünnepnap.
Smini Aceret arról nevezetes, – és ezt minden izraeli nagyon komolyan veszi – hogy ekkor az ima szövegében egy félmondatos változtatás van a nyárhoz képest, ugyanis ekkor kezdünk harmat helyett esőért könyörögni.

Szimhat Tora-ra vonatkozó szabályokat a zsidó élet történyei (halacha) szabják meg. Ekkor fejezzük be Mózes Öt Könyvéből az utolsónak az olvasását és azonnal belekezdünk a I. Könyvbe (B’resit). Ezen a napon a közösség valamennyi férfi tagját felhívják a Tórához, ezzel is jelezve, hogy az örökség közös. Természetes, hogy a jövőnk, a micvaköteles kor alatti gyerekek sem maradhatnak ki ebből a megtiszteltetésből, ami egyaránt vonatkozik fiúkra és lányokra. Ilyenkor szokás, hogy a felnőtt férfiak imasáljaikat kifeszítik, a gyerekeket alágyűjtik, akik aztán a Tórához felhívott felnőttel együtt mondják az ilyenkor kötelező áldásmondatot. Utána pedig igyekeznek minél többet  megszerezni a női karzatról aláhulló, nekik szánd cukorkákból. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy amikor jelenlegi lakóhelyemre költöztem, négy talisz (imasál) elegendő volt a gyereksereg befogadására, tavaly 12-t számoltam össze.
Szimhat Tora napján a közösség összes Tóratekercsét kiveszik a Frigyszekrényből és azokkal táncolnak, énekelnek a bima (Tóraolvasó állvány) körül. Gyerekeink  és asszonyaink részére székre állítanak egy-egy Tóratekercset, ők nem veszik kézbe, csak körültáncolják.
Mi sem természetesebb, hogy a hangulatot micvaétkezéssel tesszük még emlékezetesebbé, ami az Izraelben élő magyar ajkúak körében egyet jelent a töltöttkáposztával.

2011. október 4.

%d blogger ezt kedveli: