Tag Archives: Amerika

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Együttélni muzulmánokkal

10 jan

Az, hogy Szilveszter éjszaka Németországban (és mint a híradásokból kitűnik nem csak ott) történtektől ég az internet, még nem ok arra, hogy foglalkozzak a témával.

Mivel azonban Izrael –  úgy is, mint aki “küldi” a migránsokat és úgy is,mint aki ”uszít” ellenük – változatlanul az érdeklődés középpontjában áll, rosszabb esetben jogtalan elmarasztalások kereszttüzében – úgy gondolom, néhány mondat erejéig nem árt a lényeget tisztázni.

Elöljáróban utalnék  Jack Engelhard írására, mely az izraeli Arutz sheva-ban látott napvilágot és magyarra a Periszkóp blog szerzője fordította.

http://periszkop.com/2016/01/09/merkel-borzalmas-baklovese/comment-page-1/#comment-92

Az írás gyakorlatilag semmi újat nem mond, legfeljebb átfogó képet ad arról, amit többen már évek óta Európa figyelmébe ajánlunk.

Magam is megtettem ezt a

https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/ és a

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/ c. írásaimban.

Ami ma Európából, a migránsokkal kapcsolatos intézkedésekből látszik, az arra utal, hogy az öreg földrész sem a tömeges muzulmán bevándorlókkal, sem a szélsőséges iszlámmal nem tud mit kezdeni.

Minderre azért nem képes, mert nem tud – de talán nem is akar – saját társadalmi/kulturális keretein túllépni.

A ma Európájára jellemző, hogy két szélsőség között nem találja a helyes utat: Az egyik oldal elvárja a bevándorlóktól, hogy beolvadjanak a befogadó társadalmakba (ez többé-kevésbé működött addig, amíg csak hasonló kultúrát képviselő “belső” migrációról volt szó). A másik oldal viszont az u.n. multi-kulti, amely teljes szabadságot kíván biztosítani a különböző kultúrájú bevándorló csoportoknak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy élnek, ahogy akarnak.

Ha Európa valóban integrálni akarja valamilyen módon a muzulmán bevándorlók tömegét, akkor tudomásul kell vennie, hogy alapvetően eltérő kultúráról van szó, mely összeolvadást nem, csak egymás mellett élést feltételezhet. Ez viszont kizárólag a befogadó állam jól meghatározott törvényi keretei között valósítható meg.

Az integrálódási folyamat mindenképpen hosszú, melybe számos visszaesési periódust is be kell kalkulálni és a végeredményt sem lehet 100%-ban garantálni.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy (lásd a párizsi merényletet) az elviekben már integrálódott második, harmadik generációs muzulmán az újonnan érkezett tömegben erősítést lát – tehát a helyben születés esetén sem biztos, hogy az integrálódás befejezett folyamat.

Véleményem szerint sem a muzulmán bevándorlókkal szembeni teljes elutasítás, sem a kritika nélküli elfogadásuk nem járható út. Ugyanis a vásár kettőn áll és a pillanatnyi jelekből arra lehet következtetni, hogy az iszlám világnak nem a legfőbb törekvése a nyugati kultúrához történő alkalmazkodás.

Természetesen a befogadás és vele együtt az integrációs folyamat elindítása azt feltételezi, hogy a fogadó ország tisztában van a más kultúrával.

Európa pedig annak ellenére, hogy foggal-körömmel védené saját értékeit, nem veszi tudomásul a más kultúrából adódó másságot. Azt a fundamentalista iszlámmal azonosítja, vagyis vallási színezetben jeleníti meg. (Holott a fundamentalizmus kifejezetten nyugati terminus, amelyet amerikai protestánsok honosítottak meg 1910-ben.)

Ha viszont vallási értelemben használjuk a fundamentalista kifejezést, akkor tudomásul kell venni, hogy ilyen értelemben minden muzulmán fundamentalista, mivel a Korán szava – Isten szava! Szó szerinti kinyilatkoztatás, mely szent és sérthetetlen.

A nyugati értelemben vett fundamentalista szó az arab világban nem is létezik. Hozzá legközelebb az arab  “uszul” kifejezés áll, amely viszont az iszlám jogrendre (mint fundamentumra) utal és amelyhez minden muzulmán igazodik.

Az iszlám fundamentalisták szerint Allah alaptörvényében már minden megtörtént és majd ez után bekövetkező esemény meg van írva csakúgy, mint a saját koruk problémáira adandó válasz – mindezek értelmezéséhez a hit tiszta forrása nyújthat segítséget.

Az következő pár sorral talán sikerül a fentieket értelmezni: Az ISIS történelmi előképének tekinthető szalafista mozgalom a tiszta iszlám hitet vallja és a 19. század végén Egyiptomban vált ismertté. A mai napig a nyugati modernizáció és a hit elkorcsosodása ellen harcol. A mozgalom markáns képviselői a szunniták.

Az iszlámban mindig is jelen volt a szélsőség, amely a 20 század vége felé kezdett látványosan megerősödni.

Hogy meghatározó tényezővé válhatott, annak több oka is van, amelyek közül csak egyet, az “arab tavasz”-t emelném ki, melyben a régi  államszervezetek összeomlása, a régi diktátorok menesztése által keletkezett  fejetlenség váákumot  hozott létre, melyet a szélsőséges iszlám tölt ki.

És itt lép a képbe Izrael, melynek sem az “arab tavasz” kirobbanásához, sem az iraki, líbiai, szíriai… események alakulásához köze nincs, de mivel az elgurított golyó önjáróvá vált, úgy Európa, mint az USA számára egyszerűbbnek tűnt a folyamatra az izraeli-palesztin viszály hozadékaként tekinteni és a problémát egy szűk keresztmetszet mentén kezelni.

Holott – ha tárgyilagosan szemlélnék a helyzetet – rövid úton világossá válna, hogy Izraelben a törvénytisztelő arab állampolgár jogai azonosak bármelyik zsidó jogaival. Az is kívánatos lenne, ha Európa lakossága rádöbbenne, hogy Izrael nem az arabok ellen harcol, hanem az arab terroristák ellen, de ez utóbbihoz a mai napig nem kapta meg az európai támogatást.

Ha Európa már ma nem kezdi el keresni a megoldás módját, könnyen lehet, hogy holnap már késő lesz.

10/01/2016

Idegen pénzen…

28 dec

Tegyük nehezebbé azt, ami egyébként sem mondható felhőtlennek.

Szerintem ez a jelszava annak a néhány – számarányában elhanyagolható, de annál hangosabb – civil szervezetnek, amelyekről alapvetően nem állítható, hogy a szó klasszikus értelmében baloldali érzelműek lennének.

Izraelben mégis szinte mindenki a baloldallal, sőt, a szélsőballal azonosítja őket, aminek oka, hogy ezen pártok mintegy rátelepültek és feltétlen támogatásukról biztosítják őket.

Nem lenne ezzel semmi baj, hiszen demokráciában élünk és a szólásszabadság mindenkit megillet. Egy bizonyos pontig!

Bármennyire is nem tetszik az amit csinálnak és ahogy csinálják, addig, amíg az izraeli civil társadalom “eltartja” őket, vagyis biztosítja a működésükhöz szükséges anyagi és erkölcsi bázist, úgy a civil társadalom másik részének, de még a kormányszerveknek is, ezt tudomásul kell venni. Lehet ellenkampányt indítani, lehet szponzorokat keresni…

Egyet nem lehet! Idegen hatalomnak, megrendelésre dolgozni!

Évek óta tudott, hogy ezeknek a szervezeteknek a finanszírozása korántsem házon belül történik. Szponzoraik között előkelő helyet foglalnak el külföldi magánszemélyek, de elsősorban idegen államok!

És itt álljunk meg egy szóra, mert kérdezem én, kinek, mely idegen államnak van joga – akár szomszéd, akár több ezer, vagy tízezer kilométeres távolságból – erőszakos módon megváltoztatni egy ország berendezkedését?

Márpedig az első ilyen feltűnő beavatkozásnak a legutóbbi parlamenti választáson lehettünk tanúi, amikor a baloldali pártok nulla programmal, gyakorlatilag pogromot hirdettek a jobboldali és jobbközép pártok ellen, melyben kiemelt helyen a volt és jelenlegi miniszterelnök és családja szerepelt.

Nem titok – még akkor sem, ha erről sem az izraeli baloldali sajtó, sem a világsajtó nem tájékoztatta a közvéleményt – hogy a választási kampányidőszakban a baloldal egymásnak adta a kilincset az USA-ban és az sem titok, hogy onnan olyan magánszemély támogatásával érkeztek haza, aki Obama elnök belső köréhez tartozik. (Hogy a kormányváltásban anyagilag mennyire van benne az amerikai elnök, azt az USA közigazgatási szerveinek dolga kideríteni.)

Ebben az időszakban ütötte fel fejét a “V-15” elnevezésű tömörülés, mely kifejezetten kormánybuktatási céllal tömörült.

A közelmúltban napvilágot látott 27 oldalas összegzés részletesen tárgyalja a jelenleg működő tömörülések fő célját, azok anyagi támogatottságának mértékét és megnevezi a szponzorokat. Az összesítésből kitűnik, hogy a támogatók többsége európai ország, beleértve az EU tagállamait is. De megtalálható közöttük az ENSZ csakúgy, mint a Palesztin Hatóság…

Különböző külföldi ügynökségek jelentéseiből kiderült, hogy minimum 15 szervezet finanszírozza a Keren l’Israel ha-hadasa (NIF) képződményt, mely talán a legaktívabb világszerte az Izrael-ellenes tevékenység finanszírozásában, megszervezésében. A mozgalom amerikai alapítású.

Az alábbiakban csak a két izraeli alapítású, nagyobb  pénzösszeg felett rendelkező tömörülést és azok támogatóit emelem ki.

Ismereteim szerint a legrégebbi tömörülés a Betzelem. Gyakorlatilag minden arab provokáció mögött megtalálhatóak, ők szolgáltatják a videó kamerákat, melynek felvételeit megvágják és kizárólag az Izraelre hátrányos jeleneteket terjesztik a világhálón. Ők fizetik az arab provokátorokat, síkra szállnak a terroristák védelmében, ugyanakkor természetes jelenségként kezelik a terrorcselekményeket.

A működésükhöz szükséges bevételt 2012-15 között, 19.521.338 shekelt, a dán, a francia, a német, a holland, az ír, a norvég, a svéd, a svájci, az angol kormány biztosította, valamint az ENSZ, az USA, a Palesztin Alapítvány és az EU.

2008-14 között  a Keren l’Israel ha-hadasa (NIF) 6.467.136 shekellel, 2014-ben a Palesztin Alapítvány 2.769.000 shekellel és a Palesztin Hatóság ramallahi bankja által nyújtott banki szolgáltatással támogatta.

Izraeli szervezet a Sovrim Stika is (megtörjük a hallgatást), mely elsősorban a fiatalok körében folytat kampányt az izraeli hadsereg ellen, (katonai szolgálat megtagadására biztat) külföldön pedig a Tzahal lejáratásával, a katonák “gyilkosként” való beállításával kampányol.

A kimutatás szerint 2013-15 között 5.214.788 shekel bevételre tett szert, mely összeg közvetlenül idegen államok kormányszerveitől származott. Ezek a következők: Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Hollandia, Írország, Norvégia, Spanyolország, Svédország, Britannia és az EU.

Ezen kívül  2008-14 közötti időszakban a NIF-től származó bevétele 2.727.309 és a “Palesztin Alapítvány”-tól (mely a Palesztin Hatóságot rejti magában) 1.170.000 shekel volt. Megjegyzem, hogy bankszámláját a Palesztin Hatóság kezeli, Ramallah-ban.

Az összesen 20, Izrael-ellenes tevékenységet folytató képződmény folyamatosan élvezi idegen országok, vagy idegen ország területén létrehozott Izrael-ellenes csoportosulás támogatását.

Összes bevételük:

2012-től, idegen államoktól – 123.567.827 shekel, 

2008-tól, NIF-től – 79.849.216 shekel,

2014-től, Palesztin Alapítványtól – 13.648.440 shekel.

Az elmúlt napokban a miniszterekből álló törvény-előkészítő bizottság úgy határozott, hogy a Kneszet elé terjeszti javaslatát a külföldi támogatásokra vonatkozó bejelentési kötelezettségről. (Eddig ez fekete jövedelem volt, ami után adót sem fizettek.)

Izrael nem az egyedüli ország, melynek ilyen törvénye van, ugyanis az USA-ban ezt már régen ismerik és számos európai országban is létezik.

Fentiek ismeretében, legyen szó magyarországi, vagy bármely más országbeli bloggerről, legyen szó izraeli állampolgársággal rendelkező “Soros-kegyeltről”, vagy akár a baloldali izraeli sajtóról: szemen szedett hazugságot terjeszt az, aki a törvénytervezet kapcsán olyant emleget, hogy “Izrael törvényileg akar szájkosarat tenni a civil szervezetekre”!

28/12/2015

Intifáda és ami mögötte van

15 okt

         

Amikor az ember rádöbben, hogy ami körülötte zajlik az nem más, mint egy újabb intifáda, nem azon gondolkodik, hogy milyen előjelei voltak, hogy voltak-e egyáltalán? Ilyenkor a tapasztalt izraeli legkésőbb akkor kapcsolja be a rádiót, amikor az első családtagja elhagyja a lakóhelyét és nagyjából akkor kapcsolja ki, amikor mindenki sértetlenül haza is érkezett…

Az intifáda szó szerinti fordításban Izrael elleni palesztin ellenállást, felkelést jelent.. Tartalmát tekintve a legközönségesebb terrorcselekmények sorozata.

Gondolom, azt nem kell külön részletezni, hogy a terror elleni védekezés lényegesen nehezebb, mint háborús helyzetben helytállni. Háborúban az egymással szemben álló felek többnyire kiszámíthatóak, így mindkét (vagy több) fél tudja, mire számíthat. A terrorizmus lényege viszont pont a kiszámíthatatlanságban rejlik. A terrorista bárhol felbukkanhat, bármely napszakban, bármely városrészben és válogatás nélkül szedi áldozatait úgy a civil lakosság, mint fegyveres testület tagjai között.

Az intifáda nem robban bele a békés hétköznapokba, megvan a maga érési ideje, amely a tapasztalatok szerint eddig is “kődobálással” kezdődött. A különbség annyi a jelenlegi helyzet és a mögöttünk lévő két intifáda között, hogy míg azokat felső, központi utasításra, pontosan meghatározott helyeken hajtották végre, a jelenlegi – eddig – semmiféle szervezettséget nem tükröz. Legalább is úgy tűnik, hogy nem áll mögötte egy “mérnök”, aki koordinálja az akciókat.

Az intifáda jellemzője még, hogy elhúzódó jellegű, hullámhegyekkel és völgyekkel tagolt szakaszai vannak.

Az első intifáda öt éve (1987-1992) alatt 155 zsidó veszítette életét.

Izrael válaszlépésként likvidálta Abu Dzsihád-ot, az intifáda szellemi atyját. Juda-Shomron területén megerősítette a katonai jelenlétet, valamint az intifáda utolsó évéében 415 Hamasz aktivistát toloncolt ki az országból.

Az alábbi táblázat a “békeidőben” elkövetett öngyilkos merényleteket tartalmazza, lábjegyzetben a csillaggal jelölt évszámokhoz tartozó magyarázattal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
* – 1993. szeptember 13-án Yitzák Rabin, Shimon Peresz és Jasser Arafat aláírták az azóta hírhedtté vált Osló-i egyezményt.

Az elvi megállapodás többek között tartalmazta, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismeri Izrael államot, amiért cserébe izraeli rendfenntartó erők csak a Palesztin Hatóság engedélyével léphetnek a Hatóság felügyelete alatt álló területekre. Túl ezen, Izrael állam teljes amnesztiában részesíti a szerződés aláírása előtt börtönre ítélt terroristákat. Ezért a Fatah cserébe leállítja a terrortámadásokat. (Érdekességként megjegyzem, hogy valahányszor a bebörtönzöttek amnesztiájáért harcolnak, a tyúktolvajok szóba sem kerülnek, kizárólag a terroristák. Őket is rangsorolják és minél több vér tapad a kezükhöz, annál előkelőbb helyet foglalnak el a listájukon.)

A szerződést Gázában, ahol már akkor is a többség  Hamasz befolyás alatt állt, nem fogadták el. Alig egy hónappal az aláírás után elkezdődtek a terrortámadások egész Izrael területén, bele értve Gázát és Juda-Shomron körzetet is.

A merényletek túlnyomó részéért a Hamasz vállalta a felelősséget és a terrorakciók okát abban jelölte meg, hogy a Palesztin Hatóság tárgyalásos úton kívánja rendezni viszonyát Izraellel. Ekkor fordult elő először, hogy a Hamasz a Palesztin Hatóság legitimitását megkérdőjelezte. (Tehát a terror, bár többségében zsidó állampolgárok voltak a szenvedő alanyai, a Hamasz és a Fatah belső ellenségeskedésére vezethető vissza.)

** – 1996 szeptember közepén – alig egy hónappal a Camp David-i találkozót követően –  Juda-Shomron körzetében törtek ki zavargások. Ekkor a tervezett megállapodás elleni tiltakozásuknak adtak hangot terrorcselekmények elkövetésével. A megállapodás szerint Izrael visszaszolgáltatta volna a nem általa kezdeményezett, de győztes háborúkban elfoglalt területek 90%-át, a fennmaradó 10% rendezése területcsere formájában realizálódott volna.

(Március 3-án 18 embert ölt meg az öngyilkos merénylő Jeruzsálemben, majd 4-én egy másik öngyilkos merénylő által elkövetett robbantás (Tel-Avivban, a Dizengoff Centerben) 13 áldozatot szedett. Ez utóbbi a szokásosnál is jobban felkorbácsolta a kedélyeket, mivel Purim ünnep előtti napon történt, így az áldozatok zöme gyerek- és serdülőkorú volt.)

Második intifáda: 2000-2005. A terrornak ezen időszak alatt 1.178 izraeli (illetve az éppen Izraelben tartózkodó 70 külföldi) állampolgár esett áldozatul. A sebesültek száma 8.022. A halottak 70%-a, a sérültek 82%-a civil

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A második intifáda lecsengése, ismételt “béke” időszak

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Úgy gondolom, fentiekből elég egyértelmű, hogy az intifádának és általában az arab terrornak semmi köze ahhoz, amire előszeretettel hivatkoznak, amiről politikusaik – nem kevés sikerrel – győzködik a nagyvilágot.

Kedvenc hivatkozásuk az “Al-Aksza mecset megvédése a zsidó megszállóktól”, de aktuálisan előhozakodnak a “telepek bővítésével” is.

Az Al-Aksza mecsetre való hivatkozásuk már csak azért sem állja meg a helyét, mert a Templomhegy felügyeletét a jeruzsálemi szent helyek őre, a kalifa látja el, aki nem más, mint a jordán király. Megjegyzem, a Templomhegy soha nem volt (és nem lesz!) szuverén palesztin terület.

Eleve nonszensz, hogy a jeruzsálemi Óváros, amely három világvallás szent helyeit őrzi, kizárólag a zsidók számára ne legyen látogatható. Mondom ezt úgy, hogy a saját felfogásom szerint zsidó majd akkor imádkozzon a Templomhegyen, ha felépült a harmadik Szentély. De az igenis elvi kérdés, hogy turistaként bárki (külföldön v. itthon élő zsidó) fellátogasson a Hegyre.

A települések bővítése megint csak nem ok a gyilkosságok elkövetésére, egyszerűen azért, mert nincs! (Minden alkalommal, valahányszor fellángol az arab terror, a téma éppen soros minisztere bejelenti, hogy válaszlépésként építkezni fogunk, de az elmúlt 10 év alatt nemhogy új építkezésbe nem fogtunk, még a régieket sem fejeztük be. És ezt pontosan tudják az arab vezetők is.)

A jelenlegi terror hullám is csak a külföld számára okoz meglepetést, mert az itt élők pontosan látták ennek kibontakozását,  hiszen – a külvilág számára elhanyagolhatónak tűnő –  kődobálás már ennek bevezetése volt.

(Izraelt számos bírálat érte azért, hogy a követ, Molotov koktélt, égő autógumikat civilekre, rendfenntartó erőkre válogatás nélkül dobálókra börönbüntetés vár és a kiskorúak hasonló cselekedeteiért a szülőt teszik felelőssé. Nevezetesen a pénzbírságon felül a társadalombiztosító által folyósított segély összegét csökkentjük és ezen túl a kődobálásban résztvevő és megsérült arab nem jogosult az egészségügyi ellátás társadalombiztosító általi kiegészítésére.)
Mint az a fenti táblázatokból is leolvasható, az arab terror látens formában állandó kísérője életünknek. A hullámhegyek kialakulását egy kis odafigyeléssel előre meg lehet jósolni. De még a megjelenési formáját is.

Ma, amikor Gázából egyáltalán, a Palesztin Hatóság területéről pedig korlátozott számban és ellenőrzött feltételek mellett vállalhatnak munkát izraeli munkáltatónál, (jelenleg 50 ezer palesztin munkavállaló  dolgozik Izraelben engedéllyel) a robbantásos merényletek előkészítése, kivitelezése lényegesen nehezebb, mint volt korábban. A beszivárgó merénylők számának csökkenésével arányosan nőtt a jeruzsálemi arabok által elkövetett merényletek száma és egyre több nő és gyerek- illetve fiatalkorú vesz részt az akciókban. Az ő fő módszerük a késelés és a gázolás, valamint kődobálások olyan mérvű tökélyre emelése, amely az elmúlt időszakban nem egy ember életét oltotta ki.

A jelenlegi – nyugodtan nevén nevezhetjük – intifáda abban is különbözik a mögöttünk lévőktől, hogy látszólag nincs értelmi szerzője, nincs koordinátora.

Mondom, látszólag! Mert igenis van, méghozzá nem csak az arab vezetők, az izraeli parlament arab képviselői járnak ebben élen, de a külvilág, így Az USA legfelsőbb szintű támogatását is élvezik, nem beszélve az ENSZ és annak kapcsolt részeiről.

Miért ne lenne intifáda, amikor nincs visszatartó erő?

Amikor egy-egy sikeres esemény alkalmával Gáza és a Palaesztin Hatóság utcáin cukorkákat osztanak, akkor, amikor gyerekeket a nyári napközis táborokban zsidók megölésére képeznek ki, akkor, amikor a gyilkosságért elítélt terrorista családja kiemelt fizetésben részesül a Palesztin Hatóságtól, akkor, amikor a hitszónokok a pénteki ima keretében késsel a kezükben hirdetik az igét és biztatják a jelenlévőket minél több zsidó megölésére. Amikor az istentiszteletük részét képezi az uszítás, miszerint a “földünket csak zsidó vérrel lehet megtisztítani”. Akkor, amikor a börtönből elnöki kegyelemmel szabaduló terroristát jól fizető állami hivatal várja, amikor a likvidált elkövetőt hősként ünneplik és utcát, közintézményt neveznek el róla… Mi a visszatartó erő, amikor nem csak a hivatalosan is terrorszervezetnek minősülő Hamasz, de a “békepartner” Palesztin Hatóság tanrendjében Izrael mint olyan, nem is szerepel? Mi fékezné a gyilkos indulatot, amikor évtizedek óta hamisítják a történelmet és a világgal elhitetik, – mert a világ el akarja hinni – hogy már Jézus is palesztin volt. Nem beszélve Máriáról, aki pedig palesztin leány.

Mennyire tekinthető Mahmud Abbasz a békepartnernek, amikor az izraeli két nép – két állam megoldás helyett két államról beszél, amelyben a zsidóknak helye nincs, legfeljebb megtűrt személyként, arab fennhatóság alatt?

Hogyan lehet úgy gátat vetni a gyűlöletnek, ha a Kneszet arab képviselői támogatják a terrort, ha maguk is megszegik az ország törvényeit?

De nem lehet csodálkozni, hiszen az Osló-i egyezmény aláírásával az oktatás is a Palesztin Hatóság kezébe került. Azóta viszont 50%-kal csökkent a területi arabok iskolázottsága és 40%-kal nőtt az analfabetizmus!

És ha még ez sem lenne elég, hát besegít a külvilág! Obama elnök, Ban Ki Moon, Kerry külügyminiszter nem hallatja elítélő hangját. Obama megszólalt ugyan, de arra már nem futotta, hogy elítélje a terrort, arra még igen, hogy Izraelt hibáztassa. Kerrynek meg még önbecsülése sincs. Ismételten bejelentette, hogy szándékában áll a térségbe látogatni, bár legutóbbi ittjártakor egyetlen jegyzett politikus sem fogadta. Ami nem csoda, hiszen a fixa ideája, hogy a nem létező telepbővítések minden baj forrása. Az ENSZ főtitkára meg még annyit sem ér, hogy véleményt nyilvánítsak róla.

15/10/2015

Obama és az ő “müncheni paktum”-a

14 Júl

Na kérem! Akinek kétségei voltak, akik azon töprengtek, hogy végül is megköttetik-e az iráni atomprogram egyezmény – már nyugodtan lazíthatnak. Megköttetett.

Miközben ezeket a sorokat írom, az aláíró felek nyilván a sajtótájékoztatóra történő felkészülés stádiumában leledznek, tükör előtt gyakorolják a győztest megillető pózt és mély sóhaj kíséretében, talán még egy pohár whiskyt is felhörpintenek a jól végzett munka örömére.

Az egész szót sem érdemel, hiszen a világháló hónapok óta ettől hangos, mindenki találgat, mindenki kifejti véleményét pro és kontra. Most én is ezt teszem.

Aki figyelte a tárgyalások menetét, annak ez nem okoz meglepetést. Annál nagyobb meglepetésben lesz része a világnak. Csak ki kell várni!

A buldózer beindult és minden józan észt sutba dobva, csak törtetett előre. Még azt sem akarta meglátni, hogy már a tárgyalások legelején megszűnt önjáró lenni és az orránál fogva vezetik. Még az is hidegen hagyta, hogy csak ott nem rúgtak belé, ahol nem akartak.  Nem számít! Nem elég a Nobel békedíj, fel kell tenni arra a koronát is. Ja, hogy a korona tövisből készült… Nem számít… Pár hónap és utánam a vízözön!

Hogy miért ez a vehemencia? Részben azért, mert Obama mindenáron történelmi örökséget akar maga után hagyni. Másrészt pedig Amerika stratégiai érdekei az utóbbi időben gyökeresen megváltoztak. Látható ez abból, ahogy fokozatosan kihátrál a Közel-Keletről és inkább a távol-keleti, kínai kihívásokra fókuszál. A dél-kínai és Japán tengeren, valamint a Csendes óceánom már el is kezdődött a kötélhúzás és mint tudott, abban a térségben eddig mindig az USA húzta a rövidebbet.

Ezen kívül erőt kíván felmutatni Putyin Oroszországával szemben, ami ma már nem több, mint középhatalom, de rendre úgy viselkedik, mintha még mindig nagyhatalom lenne. Mindez erősen csípi az amerikaiak szemét. L. harci egységek telepítése Európában.

Mielőtt azonban a jövő kilátásait taglalnánk, nézzük, ami már eddig is tudott.

Nem mondok mást: Egyiptom!

Mubarak, volt egyiptomi elnökről az ellenségei sem állították, hogy híres lett volna demokrata érzelmeiről – ezért félre kellett állítani. Sőt! Helyette pozícióba kellett hozni a minden tekintetben “demokrata” Muzulmán Testvéreket. Ami ez után Egyiptom utcáin történt, arról a téma iránt érdeklődők pontos képet kaphattak.

Mondjuk, egy vezető politikusnak, (aki ráadásul eldöntötte, hogy beírja nevét a világ egyik nagyhatalmának történelemkönyvébe) és kiterjedt szakértő stábjának  ebből már akár tanulni is lehetett volna. De nem. A buldózer tovább tarolt és eldöntötte, minden eszközzel támogatja egy másik diktatúra – melynek legfőbb és egyszemélyi vezetője az ajatollah – atomprogramját. Egy olyan országét, mely az elkövetkezendő kétezer évre el van látva olajjal. Ebben fedezzen fel valaki logikát!

De ne beszéljünk a hadászati atomról, amit jelen pillanatban vagy birtokol Irán, vagy sem. A szerződés megkötése, az Irán ellen korábban életbe léptetett szankciók teljes eltörlése rossz Izraelnek, ugyanakkor fekete napja az egész világnak.

Iráni részről a tárgyalások sarkalatos pontja nem is annyira az urándúsítással kapcsolatos, mint inkább a fegyverszállítási embargó feloldása.

Tény, hogy Izraelre nézve mindkettő veszélyes,hiszen az egyetlen ország, amelyet évtizedek óta nyíltan fenyeget Irán. Ez persze önmagában nem elég ahhoz, hogy a “művelt” Nyugat szemét felnyissa.

Ha viszont azt mondom, hogy Oroszország ott liheg a célegyenesben, hogy minél előbb fegyvereladási üzletet köthessen Iránnal, ha azt mondom, hogy a várható nagyszabású üzletekben érdekelt Nyugat Európa csak méterekre lemaradva követi, ha azt mondom, hogy Irán nyíltan támogatja és fegyverzi fel a terroristákat, (Muzulmán Testvérek és leányvállalata a Hamasz, a Hezbollah…és valahányat még a Földgolyón) talán célba talál.

Elemzők azt tartják, hogy van még esély a szerződés ratifikálásának meghiúsítására. Én pedig, mint fapados blogger, azt mondom, nincs!

Nincs, mert az igaz, hogy a ratifikáláshoz az amerikai kongresszus jóváhagyása szükséges, de Obama elnök már jó előre leszögezte, hogy amennyiben a kongresszus nem szavazza meg, úgy elnöki vétóval él. Ahhoz viszont, hogy a kongresszus az elnöki vétót megsemmisítse, kétharmados többség kell, ez pedig nem jön össze.

A következő lépés, hogy Szaúd-Arábia és Egyiptom is benyújtja igényét atomerőmű létrehozására… Innen kéretik egyedül tovább gondolni.

14/07/2015

Izraeli-palesztin béke és a nagyvilág

3 aug

Nem egészen egy éve, hogy  a felújított izraeli-palesztin “béketárgyalások” összegzésébe kezdtem, de  már akkor  tudvalevő volt, hogy a téma sokaknak és sokáig kínál elfoglaltságot.
Az eltelt időszakban különféle tudósítások, elemzések láttak napvilágot, melyek részben a hamvába holt párbeszéddel, a további kilátásokkal foglalkoztak. Amerika után újabb és újabb önjelölt államfő érezte úgy, hogy nála a bölcsek köve, ami az egyedüli biztosítéka az izraeli-palesztin békének.
Régebbi olvasóimat nem akarom untatni a téma újbóli részletezésével, ugyanakkor nagyképűség lenne feltételezni, hogy írásaim széles körben ismertek, áthidaló megoldásként a poszt végén felsorolom az e témában írt eddigi bejegyzéseimre mutató linkeket.

Hogy a téma ismét az érdeklődés középpontjába került, annak egyik oka, hogy alig két hónap választ el minket attól, hogy az ENSZ elismerje a független palesztin állam kikiáltását, a másik pedig az USA elnökének a békefolyamatban betöltött szerepe.
Az utóbbi időben egyre több olyan  közvélemény kutatásra alapozott elemzés látott napvilágot, mely Obama népszerűségi mutatóit ismerteti. Ezek közül az Amerikai Arab Intézet egyik kutatója, James Zogby írása keltette fel figyelmemet, melynek témája az amerikai-arab viszony megromlása. Zogby úgy látja, hogy Amerika az idén tavasszal kirobbant és a közbeszédben  “arab tavasz” néven ismertté vált felkelés-sorozat kapcsán elvesztette az arabokat. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az USA és az arab világ kapcsolatának megromlását két részre kell bontani és a tisztán látás érdekében  külön kell kezelni az össz-arab álláspontot a palesztin véleménytől. Szerinte erősen  torzítaná a felmérés eredményét, ha egy évtizedek óta megszállás alatt élő etnikum és az általános arab vélemény keveredne.
Ezzel a megállapítással csak akkor tudok egyet érteni, ha azt is hozzátesszük, attól függ, honnan nézzük.
Ha ugyanis az USA szemszögéből, akkor a nagy számok törvénye alapján nyilvánvaló, hogy a palesztin vélemény csepp a tengerben. Ha ugyan ezt izraeli oldalról vizsgáljuk, akkor azt kell mondjam, hogy nekünk elsősorban a palesztin “hangokra” kell figyelnünk és csak másodsorban az össz-arab véleményre.
A téma bonyolultságára jellemző, hogy még ez a megállapítás sem fedi teljesen a valóságot, ugyanis a palesztin fél minden megnyilatkozását –  különös tekintettel, ha abból Izraelnek nem kára származik – megkérdőjelezi, felülbírálja az Arab Liga és a mindenkori palesztin vezetés a legegyszerűbb kérdésre is csak előzetes egyeztetés után adja meg válaszát. Éppen ezért nem ritka,  hogy egy már eldöntöttnek vélt kérdés újból terítékre kerül és a megoldásra az eredetivel homlokegyenest más reakció érkezik.
Tovább bonyolítja az érthetőséget, hogy a palesztin vélemény sem homogén, nagyban függ attól, hogy a megkérdezett gázai vagy területi illetőségű, hogy a PFSZ v. a Hamasz választó táborába tartozik-e.? (Iskolai végzettség és munkahely ebben nem játszik szerepet.)

Mint ahogy az arab-palesztin véleményt sem lehet teljesen elválasztani egymástól, úgy azt sem lehet egyérteműen kijelenteni, hogy csak Obama  veszített volna népszerűségéből muzulmán körökben.
Talán az lenne a valósághoz legközelebb álló megállapítás, ha úgy fogalmaznánk, hogy Obama veszített a legtöbbet, de Európa azon tagállamainak népszerűsége is csökkenőben, melyek a tárgyalások felújítását szorgalmazzák a palesztin állam egyoldalú kikiáltásával szemben. Arra most nem térnék ki részletesen, hogy az egész ENSZ ceremónia semmiféle gyakorlati értékkel nem bír a leendő palesztin államra, arra sem, hogy tulajdonképpen Mahmud Abbasz saját csapdájának  foglya, amiből egyszerűen csak az ENSZ hátán tud kimászni. (Ennek részletezésére később visszatérek.)  A palesztin belső konfliktus, az, hogy a Hamasz eleve ügyük elárulójának tekintette Abbaszt, amiért az egyáltalán asztalhoz ült az izraeliekkel, mindenképpen megingatta pozíciójában. Abban a pozícióban, amit tulajdonképpen jogtalanul bitorol, hiszen már rég lejárt a mandátuma és csak azért nem írt ki eddig új választásokat, mert tudta, hogy elveszítené. De számára ez lenne a kisebb veszteség. Ha viszont továbbra is tárgyalásokba bocsátkozik az izraeli féllel, személyes biztonsága sem garantálható. Ez az alapvető oka lavírozásának, a sebtében aláírt Fatah-Hamasz paktumnak. Számára még mindig jobb a bukott vezetői státusz, mint a palesztin néptől mindenképpen kijáró áruló cím elnyerése.
Az, hogy a palesztinoknak mennyire nem áll szándékukban a békekötés, az alábbiakból remélhetőleg kiviláglik, mint ahogy végső és ma már nem is titkolt céljuk – Izrael megszüntetése, a teljes Palesztin föld zsidómentes övezetté nyilvánítása.

Vegyük sorra, nézzük lépésről-lépésre Obama elnök szerepét a közel-keleti konfliktus – ami koránt sem kizárólag az izraeli-palesztin konfliktust foglalja magába – kezelésében , melyben véleményem szerint több, súlyos hibát is elkövetett. Reményeim szerint az alábbiak ismeretében  világos kép alakul ki arról, vajon miért is a szakadás az arabok és Obama között.

Az USA elnöki székének várományosa a választásokat megelőző szavazatgyűjtő körútja során potenciális zsidó szavazóin keresztül biztosította Izraelt Jeruzsálem oszthatatlanságáról, Izrael fővárosaként.
Ugyanakkor megválasztása utáni első körútja a Közel-Kelet arab országaiba vezetett. (Izraelbe azóta sem látogatott el! – arab szimpátia fokozódik) Hatásos beszédet tartott a demokráciáról – olyan közegben, ahol a népesség döntő részének szótárában a demokrácia még fogalmi szinten sem szerepel. Nyitást ígért az arab országok felé. Kairói beszédében békejobbját nyújtotta a muzulmán világnak (fricska Bush-nak) és államot ígért  a palesztinoknak. Figyelem: Jeruzsálem fővárossal! (palesztin szimpátia az egekben)

A nyilatkozat hatása nem maradt el, elhangzását követő napok jellemzője, hogy palesztin csoportok jelentek meg az izraeli települések bejáratánál és kérdésre elmondták jövetelük célját. Felmérni a település állapotát és elosztani a zsidó házakat!

Közben Obama visszatért az Egyesült Államokba és a palesztinoknak azt kellett tapasztalniuk, hogy Izrael tovább él, ráadásul Amerika a tárgyalások felújítását szorgalmazza. (szimpátia csökkentőben, első repedés a barátságon)

A palesztin fél, élén Mahmud Abbasz-szal , nem tétlenkedik. Nem csak a világhálót, az USA-t is ostromolja olyan fotókkal alátámasztott híresztelésekkel, hogy a békekötés ill. a tárgyalások akadályát kizárólag a területeken folyó építkezés akadályozza. Közben némi történelem hamisítást is megenged magának a palesztin nép eredetére és a zsidók e területen való jogosulatlanságára vonatkozóan.  
Izrael – amerikai nyomásra – 10 hónapra felfüggeszti az építkezéseket, de a palesztin fél változatlanul nem ül le a tárgyalóasztalhoz. Két (2!) héttel a moratórium lejárta előtt – palesztin nyomásra – Obama az építkezések további felfüggesztését akarja Izraelre kényszeríteni, amit el is ér 3 hónapos időtartamra. (szimpátia emelkedőben)
A palesztin fél elindul a tárgyalások ünnepélyes megnyitójára, de mielőtt gépre szállna, még nyilatkozik: “Az első lépés Ciszjordánia, utána egész Izrael következik:” Ez a kijelentés elsősorban az arab világnak szólt, azon belül is a Hamasznak, mely Mahmud Abbaszt attól a pillanattól, hogy  hajlandónak mutatkozott a tárgyalásokra, “ügyük elárulójának, izraeli ügynöknek” tekintette.
Hogy a PFSZ nem gondolta komolyan a megegyezést, arra legjobb példa, hogy egyetlen ütőkártyaként a “ telepbővítést” és a “‘67-es határokat” szajkózta, valamint első pillanattól kilátásba helyezte az ENSZ-től való közbenjárás lehetőségét.  Arról mélyen hallgatott, de nem csak ő, hanem a médiák is, hogy a telepbővítés egyetlen esetben sem jelentett területbővítést, a köztudatba tévesen beszivárgott ‘67-es határok pedig soha nem is léteztek. Ennek ellenére Izrael hajlandó visszatérni az eredetileg számára kijelölt nagyságú területre, de biztonsága érdekében ezt új nyomvonalon realizálná úgy, hogy megmaradó területe minden oldalról védhető legyen.

Időközben Obama is beláthatta,  hogy amikor a Hamasz rakéták 22-60 km-es távolságra képesek eljutni, egy alig 9 km-es sáv védhetetlen.
Tehát az USA-nak tulajdonított rendezési tervben semmi új nincs, semmi olyan, amit az izraeli fél eddig ne hangoztatott volna. Úgyhogy tévedés azt hinni, hogy Obama találta fel a spanyolviaszt.

Szeptemberben az ENSZ immáron  másodszorra készül legitimizálni a palesztin állam megalapítását, (ha a Népszövetséggel való jogfolytonosságát is figyelembe vesszük, akkor harmadszor: 1922-ben Jordánia, 1947-ben a maradék 20%-nyi terület újraosztása palesztin-zsidó részre). Ugyanakkor folyamatosan hangoztatja, hogy Izraelnek joga van élni és  biztonságos  határok között élni, azt garantálni nem tudja. Ugyan így nem tudja sem az EU, sem Amerika!
És tulajdonképpen nem is kell, hogy garantálja, hiszen ahogy jóváhagyólag rábólint a palesztin állam egyoldalú kikiáltására, a palesztin félnek már semmiféle érdeke nem lesz tárgyalni Izrellel. Meg miről is tárgyalnánk?
A történelem visszaköszön, az egész kísértetiesen emlékeztet a ‘47-’48-as állapotokra, (és az azt követőkre) amikor a Nyugat tétlenül szemlélte a létünkre törő háborúkat és figyelmen kívül hagyta az Izrael eltörlésére buzdító örök arab szlogent.
Ezt a problémát tetézi egy számomra enyhén szólva is furcsa nemzetközi hozzáállás és itt térek vissza Mahmud Abbasz csapdájára. Tudni kell, hogy a most már 18 éve tartó “békefolyamat” során Izrael három volt miniszterelnöke (Barak, Sharon és Olmert) olyan engedményeket tett volna a palesztinoknak, amire regnálásuk előtt nem volt példa. Mindhárom béketervezet tartalmazta a ‘67 előtti állapotok visszaállítását, Olmert még Jeruzsálemet sem kímélte volna.  Mindhárom alkalommal szó volt területcseréről  olyan formában, hogy az a palesztin fél számára plusz terület nyeréssel járt volna. Ha azt nem fogadták el, mi értelme van újabb tárgyalásoknak? Miben reménykednek?

Rövid leszek. Izrael eltörlésében, a zsidók tengerbe szorításában.

Tudom, hogy további mondandómmal nem leszek népszerű, de vannak az életben olyan igazságok, amit ha nem mondunk ki, ha álszent módon mindig csak “megfelelni” akarunk, a saját életünket, de ami még súlyosabban esik a latba, az utánunk következő nemzedék jövőjét veszélyeztetjük.

Mondjuk ki végre, hogy Európának kényelmes megoldás volt rábólintani Izrael megalakulására, ugyanakkor kényelmetlen a palesztin oldalt rávenni országuk megteremtésére. Semmi mást nem kellett volna cselekedniük, mint az évtizedek óta feléjük áramló anyagi támogatás útját követni és annak felhasználását ellenőrizni. Ez esetben nem fordulhatott volna elő, hogy a hagyományosan korrupt vezetőik dollár milliárdos számlán ülve saját népük alapvető emberi szükségleteiről megfeledkezzenek.
Mondjuk ki végre azt is, hogy csalódást okoztunk azzal, hogy nem csak túléltünk hat háborút, de fejlődni, gyarapodni tudtunk. Mondjuk ki azt is, hogy Európa elvesztette értékrendjét és a mára a kisemberek körében ismételten feljövőben lévő antiszemitizmust a diplomáciában elfogadottabb  Izrael ellenes megnyilvánulás váltotta fel.  Mondjuk ki végre, hogy mindezek az egyes országok belső bajainak leplezésére, a politikai élet szereplőinek populista karrierépítésére szolgálnak.
Nevezzük nevén a gyereket!  Mondjuk ki végre azt, hogy a felnövekvő nemzedék, a ma ifjú értelmiségiei, karöltve az emberi jogokat védő aktivistákkal – mértéket vesztettek. Az egyenlőség, az igazságos társadalmi elosztás nevében a deviancia, a terrorizmus támogatói lettek.
És akkor térjünk át Amerikára. Az USA esetében is elmondhatjuk, – ami minden állam esetében  természetes is – hogy elsősorban a saját érdekeit nézi. Mondjuk ki, hogy a köztudatban élő, Izraelnek nyújtott kölcsön egy államközi szerződés része, mely úgy szól, hogy a kölcsön kizárólag Amerikában vásárolható le. A költségvetés részét képező, tervezett tételt képez, mely egyaránt szerepel a kiadás  és bevétel rovatban!
Mondjuk ki végre, hogy az amerikai zsidók Izraelt támogató adományai a minden zsidóra jellemző adakozás részét képezik, ez az ő cionizmusuk, ezzel érzik megváltva, hogy nem vesznek részt mindennapi életünkben.
Visszatérve Obamára, vele kapcsolatban mondjuk ki, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke idealista széplélek, aki szükségét érzi a megelőlegezett Nobel békedíj megszolgálásának.

Tévedés azt hinni, hogy Obama csak az arabokat veszítette el, minden bizonnyal elveszítette  zsidó származású szavazótáborának egy jó részét is.
Izrael pedig járja a maga útját egyedül, csakúgy mint eddig, mert szép szavakon, beváltatlan ígéreteken kívül sem Európa – benne az ENSZ – sem Amerika nem képes garantálni az ország biztonságát.

Hogy félreértés ne essék, amikor a palesztin néppel szembeni felháborodásomnak adok hangot, a legritkább esetben az utca népét ítélem el. Megvezetett, nyomorult emberek, akiket a magas politika, saját politikusaik tartanak színvonal alatti körülmények között és ehhez asszisztál a nyugati civilizáció!

Golda Meir híres mondása a ’67-es háborút követően hangzott el és érvényéből azóta sem veszített: “A béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik gyermekeiket annál, ahogy minket utálnak.”

Mai tudásom alapján hozzáteszem, hogy a béke akkor jön el, ha a külső nagy v. magukat nagynak hitt hatalmak politikai-gazdasági pecsenyéjüket otthon és nem Izrael  hátán kívánják megsütni.
Saját, a témát érintő írásaim:

  1. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010/
  2. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010-ii/
  3. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010-iii/
  4. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok2010-iv/
  5. http://globlog.nolblog.hu/archives/2011/03/30/Hamasz-Fatah_kozeledes/
  6. http://globlog.nolblog.hu/archives/2011/05/03/PFSZ-Hamasz_orok_beke/
  7. http://globlog.nolblog.hu/archives/2009/06/08/Obama_a_vilagbeke_uj_angyala/
2011. augusztus 3.
%d blogger ezt kedveli: