Az ENSZ minden törvények felett???

Mint ahogy arról értesülhettünk, a jeruzsálemi Körzeti Bíróság ma (08/11/2017) tárgyalja az ENSZ illegális építkezési és területfoglalási ügyét Jeruzsálem kiemelt övezetében.

Jeruzsálem talán legszebb – ezzel együtt legértékesebb – úgy a belföldi, mint külországból érkező turisták által frekventált területéről beszélünk. Neve a brit mandátum idejéből származik, (Armon ha-Naciv = ארמו הנציב = kormányzói palota) melyről érdemes tudni, hogy a mandátum megszűnésével Nagy-Britannia az ESZ használatára bocsátotta, de nem adta tulajdonba! A terület állami tulajdon volt és az is maradt.   

Kilátás:

http://www.nelech.co.il/%D7%90%D7%AA%D7%A8%D7%99%D7%9D/%D7%9E%D7%99%D7%93%D7%A2/%D7%98%D7%99%D7%99%D7%9C%D7%AA-%D7%90%D7%A8%D7%9E%D7%95%D7%9F-%D7%94%D7%A0%D7%A6%D7%99%D7%91

A kormányzói palotában az Egyesült Nemzetek Szervezete irodái találhatóak:

Benjamin Netanjahu miniszterelnök az újonnan kinevezett ENSZ főtitkárral (Antonio Gutteres) abban állapodott meg, hogy a szervezet használatában lévő kormányzói palota területén és környékén a jövőben kizárólag Izrael állam törvényeinek betartásával építkezhetnek.

Miután a REGAVIM (nemzeti földet védelmező szervezet, mely eredetileg az illegális beduin területfoglalás megakadályozására szerveződött) erről tudomást szerzett, kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz a munkálatok leállítás érdekében.

A Legfelsőbb Bíróság ez ügyben kérdéseket intézet az államhoz. A választ – miszerint annak ellenére, hogy az állami törvények értelmében az építkezés illegálisnak minősül, az izraeli Külügyminisztérium  (tekintettel az ENSZ diplomáciai mentességére) az ügyet diplomáciai úton kívánja rendezni – elfogadta.

A Legfelsőbb Bíróság döntése  úgy szólt, hogy a munkálatokat – fentiekre hivatkozva –  nem állítja le, ugyanakkor az ügyet visszautalja a Jeruzsálemi Körzeti Bírósághoz. Erre a tárgyalásra kerül ma (08/11/2017) sor.

Időközben fény derült arra, hogy az ENSZ az Izraellel kötött megállapodást figyelmen kívül hagyta, az építkezési folyamatot nem állította le, sőt ez év szeptember 13-án versenytárgyalást írt ki a munkálatok elvégzésére. Ebben egy épület lebontása és új épület felhúzása szerepel. A dokumentumot a REGAVIM tegnap átadta a bíróságnak.

A REGAVIM-ot, mint felperest képviselő ügyvédek kijelentették, hogy az állammal kötött megállapodás ellenére az ENSZ ebben a kiemelkedő történelmi jelentőségű épület-együttesben azt csinál, amit akar. Teszi ezt minden engedély nélkül abban a tudatban, hogy a hatóságok nem fognak fellépni a törvénytelen építkezés leállítására.

Azon túl, hogy az építkezésekhez nem rendelkeznek hatósági engedéllyel, az sem elhanyagolható tény, hogy szintén  törvénysértő módon 30 dunám (1dunám=1000nm) állami földet sajátítottak ki. Itt érdemes megjegyezni, hogy Izrael 1967-ben 40 dunámot az ENSZ rendelkezésére bocsátott. Az illegálisan birtokba vett 30 dunámnyi állami föld is része a mai tárgyalásnak.)

Mindez természetesen Izrael belügye, ami csak azért érdemel szélesebb körben történő ismertetést, mert nemrég nyolc Európai Uniós ország tiltakozott és anyagi kártérítést követelt Izraeltől azért, mert az általuk finanszírozott és beduinok számára, Izrael területén, illegálisan felépített lakó-konténerek egy töredékét a hatóság lerombolta.

08/11/2017

Forrás: Israel Hayom

Templom-hegy és környéke…

Áv hó 9.-éhez a zsidó történelemben a bibliai időkig visszamenve szenvedés és megaláztatás tapad. Ezen dátumhoz köthető megemlékezésben ezekről részletesen beszámolok, mely itt olvasható.

A modern Izrael történetének első Templom-hegyi vonatkozása a ‘67-es háborúhoz köthető, amikor is a 19 éves jordán megszállás alól, Izrael hadserege felszabadította Jeruzsálem keleti felét és elhangzott a minden zsidó szívét megmelengető mondat:

הר הבית בידנו!!!

Vagyis a “Templom-hegy a kezünkben van!”

Az azóta eltelt 50 év alatt minden zsidó megbizonyosodhatott arról, hogy fenti mondatnak vannak – finoman fogalmazva – szépséghibái. És 50 év után joggal-okkal feltehető a kérdés: a Templom-hegy tényleg a kezünkben van?

A válasz, ha fájdalmas is, egyszerű nem!

Hosszúra nyúlna ez a bejegyzés, ha a “nem” minden részletét kifejteném, ezért csak lóugrásokban: a Templom-hegy elfoglalásakor döbbent rá Izrael vezetősége, hogy a muzulmán szent helyen egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő lőszert halmozott fel az ellenség. Moshe Dayan, akkori védelmi miniszter el nem évülő bűne abban állt, hogy pár óra alatt a lőszert, mint hadizsákmányt lehordatta a Templom-hegyről, majd a hagyományosan a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzőjének számító, mindenkori jordán királynak – aki Mohamed leszármazottja – kezébe adta a terület ellenőrzési jogát.

Ezt a jogot a muzulmán szent helyek vonatkozásában, az egész világon a  WAQF (https://en.wikipedia.org/wiki/Waqf) látja el. A szervezettel az Izrael területén élő palesztinok folyamatos harcban állnak annak érdekében, hogy kiszorítsák őket a területről és magukhoz ragadják a Templom-hegy ellenőrzésének jogát.

Ennyi bevezető után áttérek a ma, illetve a közelmúlt eseményeire.

Nem titok, hogy az izraeli hatóságokhoz folyamatosan érkeznek bejelentések a műemlék-védelmi hivataltól, mivel a WAQF folyamatosan semmisíti meg a Templom-hegy zsidó emlékeit és teherautószám szállítja azt szemétlerakó helyekre, valamint illegális építkezésekkel igyekszik az “eredendő muzulmán jelenlét” bizonygatására.

Túl a tárgyi emlékek történelem-hamisítást célzó megsemmisítésén, az időről-időre fellángoló, zsidók ellen elkövetett atrocitások miatt, valamint azon uszítás következtében, miszerint Izrael a Hegy status quojának megváltoztatására törekszik, a Hegyen zsidó nem imádkozhat, a Mecsetek terére is csak rendőri védelem mellett léphet.

Mint a zsidó szent helyekhez (I. és II. Templom) legközelebb eső, Nyugati v. Siratófal az imádkozás helye, melyről valljuk be őszintén, nem más, mint a Templom-hegy támfala. Hogy világos legyen – bár ezzel esetleg valakik érzelmeit sértem – olyan ez, mintha a Szentély parkolójában imádkoznánk. De még ez sem mindig biztonságos.

Sok-sok zsidó lett gyilkosság áldozata csak azért, mert a Siratófalnál imádkozott. Eltekintve a felsorolástól, csak kettőt említek. Egyiket azért, mert családjához személyes kapcsolat fűz, másikat pedig azért, mert azzal kezdődött a “késes intifáda”. 1995 nyarán egy jeshiva növendék életét éjszakai imájából hazatérőben lőfegyverrel oltották ki, 2015-ben, a zsidó újév előestéjén egy idősebb férfi volt az áldozat.

Kivételes esetnek számít, ha a pénteki muzulmán ima végeztével nem történik rendzavarás, ha nem alakul ki összetűzés izraeli rendőrök és muzulmánok között.

Legutóbb – a nemzetközi figyelem középpontjába is került esemény során – két, szolgálatban lévő drúz (és nem arab) rendőr esett áldozatául a terroristák gyilkos fegyverének.

(Arról, hogy az Al-Aksza mecset fegyverraktár szerepét tölti be, hogy kövek, szikladarabok felhalmozására szolgál, a Google képkeresőjében bárki utána nézhet.)

Az azonban, annak ellenére, hogy Izrael már régebben bekamerázta a térséget, újdonságként hatott, hogy a terroristák az imahelyről kifelé jövet hajtották végre támadásukat. Ez egyértelműen arra utal, hogy a fegyvereket valamikor, valakik (valakik segítségével ?) oda feljuttatták, ugyanis a személyi motozás az Al-Aksza mecsetbe történő felmenetel előtt már régi, rutin intézkedés. Ami újdonság a témában, az az fémdetektoros beléptető kapuk felállítása.

Mivel Izrael állam egyik, legfontosabb feladata, saját állampolgárainak védelme, úgy ezen intézkedés, mégha a nemzetközi közvélemény és az izraeli szélsőbal szempontjából túlzó is, szükségesnek bizonyult.

Nem értek egyet azon kritikákkal, melyek egy közelgő, újabb intifáda kirobbanását vetítik elő, hiszen ahhoz eddig sem volt szükség szigorító intézkedések bevezetésére, bár kétségtelen, hogy erre minden jó ürügyül szolgál.

Nem értek egyet, sőt kifejezetten elítélem azokat a felelős állami vezetőket, akik a kapuk azonnali eltávolítását követelve odáig mentek, hogy javaslatukra az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülést hívott össze. Ők, ha ezt nem is látják át, a terrorizmus támogatói. Mint ahogy nekik, úgy Jordánia királyának is felelőssége van a kialakult helyzetért még akkor is, ha az indítékuk nem azonos. Jordánia lakosságának 75%-át a volt Palesztina területén élt arabok alkotják. (Jordánia azzal a céllal alakult, hogy létrejöjjön a Palesztin állam.)

Jordánia kicsi és törékeny ország. Tisztában van azzal, hogy támadás esetén nem tudja megvédeni magát és a környező országok közül egyedül Izraelre számíthat. Ugyanakkor a palesztinai arabok nyomására, a külvilág felé, többnyire elmarasztalja Izraelt. A konfliktus feloldására viszont a beduin vallási vezetők rendszeres vendégek Izraelben.

Értem én, hogy a ténylegesen imádkozni szándékozó muzulmánok sérelmesnek tekintik az újabb szigorító intézkedést, de annyira azért nem, hogy saját maguk szűrjék ki soraikból a terroristákat.

Több oldalról megtámogatva, a jeruzsálemi főmufti, a Hamasz, arab Kneszet képviselők… kijátszották az adu ászt – már nem csak a beléptető kapuk eltávolítását, de minden izraeli biztonsági intézkedés azonnali beszüntetését követelik. A “muzulmánok kizárólagos tulajdonát képező” Templom-hegyen semmiféle zsidó jelenlétet nem tűrnek meg és amennyiben ezt Izrael nem teljesíti, úgy kezdetét veszi Jeruzsálem “felszabadítása”. Ehhez Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) azzal adta hozzájárulását, hogy felfüggesztett minden Izraellel közös biztonsági tevékenységet.

Állíthatom, hogy Izraelnek nem áll szándékában a Templom-hegy státuszában semmiféle változást eszközölni, az erre utaló arab panasz-áradat nem több politikai sakkhúzásnál, melyre tegnap Ammanban, az izraeli nagykövetség ellen elkövetett terrortámadással tették fel a koronát. (De ez már túlmutat jelen bejegyzés keretein.)

24/07/2017

Tűzszünet, vagy amit akartok…

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

– Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

– A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.

 

 

A dzsihád már a spájzban van…

És a címben nincs semmi túlzás. Sőt! Túlzás nélkül állítható, hogy a jelenséggel szemben Európa sem védett.

Ahhoz, hogy a nemzetközi dzsihád veszélyét helyén kezeljük, nem árt ismerni céljukat. Ami nem más, mint a  világot átfogó iszlám kalifátus felállítása, amelyhez az út általános háborún (dzsihád)  keresztül vezet a nyugati kultúra ellen. Az ellenség listáján egyaránt szerepelnek a zsidók és a keresztények, akiket “keresztesek”-nek neveznek, de harcolnak a síiták és a mérsékelt szunniták ellen is.

A nemzetközi dzsihád legismertebb szervetete az al-Kaida. Megalapítása óta a szervezet életében fontos szerepet játszik az Izrael elleni harc.

1998-ban Oszama Bin Laden bejelentette a “nemzetközi front a zsidók és keresztesek ellen” megalapítását és felhívott a zsidó és izraeli célpontok elleni merényletekre. A felhívás eredményeként merényletek sorozatát hajtották végre zsidó és izraeli célpontok ellen Kenyában, Tunéziában, Marokkóban és Törökországban. Ezek a merényletek azonban csak másodlagosak voltak. Az al-Kaida célja a világ minden pontján végrehajtandó merényletek kivitelezése volt, amely csúcspontját a szeptember 11-ei terrortámadásban érte el. Ugyanakkor ez a merénylet vezetett végül is a szervezet utáni világméretű hajtóvadászatoz, melynek során 2011 májusában Bin Ladent likvidálták.

Az amerikaiak elsietett kijelentése – miszerint Oszama Bin Ladennel együtt az al-Kaida is likvidálásra került – tévedésnek bizonyult. Az igazság ugyanis az, hogy ma, alig két és fél évvel a likvidálás után, az al-Kaida erősebb, mint valaha. Számos alszervezettel, terroristák tízezreivel rendelkezik, bázisai megtalálhatok a Közel-Keleten és Pakisztánon kívül Délkelet Ázsiában, Afrikában, sőt Európában is.

A nemzetközi dzsihád 50-70  különböző szervezete működik a Közel-Keleten, (ezek közül a legnagyobb a  Jabhat al-Nusra. Harcosainak száma  több tízezerre tehető. Ezen belül csak Szíriában több, mint harmincezren vannak és számuk rohamosan szaporodik.

Terrortevékenységüket igyekeznek vallási törvényekkel alátámasztani. Ebben élen jár Aiman Al-Zavahini Bin Laden helyettese, majd örököse az Al-Kaida élén. Zavahini Bin Ladenétől eltérő, sokkal veszélyesebb stratégiát képvisel. Bin Laden nagyméretű merényleteket tervezett és vitelezett ki, Zavahini négypontos tervet állított fel: Az amerikaiak eltávolítása Irakból (kivitelezve), iszlám kalifátus felállítása minél nagyobb területen, a dzsihád kiterjesztése az Irakot környező államokra, közvetlen összeütközés Izraellel.

Izrael számára a kérdés csak a mikor? A Közel-Kelet történetében először van a nemzetközi dzsihádnak közvetlen érintkezése Izraellel (Szíria, Szináj). Ami veszélyessé teszi a helyzetet az nem csak a földrajzi közelség, hanem a korlátlan mennyiségben rendelkezésükre álló fegyverzet, a harci gyakorlat és a szélsőséges ideológiával párosuló különös kegyetlenség.

https://www.youtube.com/watch?v=TTH3JCrpsgw

A fenti videó egy másik változatát azóta vagy levették, vagy csak az alatta lévő szöveget törölték.  Minden esetre, a történés ugyan az. A filmen valaki a Koránból tart felolvasást a vele szemben bekötött szemmel térdeplő fériaknak. Látható, hogy a felolvasást befejezve, revolvert ránt és egyiket a másik után, közvetlen közelről főbelövi. A kísérő, írott  szövegből megtudható volt, hogy a főbe lőttek a “Sviha”,  az Aszadot támogató, nem hivatalos fegyveres csoport tagjai, a  gyilkos pedig a nemzetközi dzsihádhoz tartozó Jabhat al-Nusra  – Gzőzelem Frontja – nevű szervezet tagja.

Az esemény a kelet-szíriai Dir A-Zorban történt, de a yuotube-on számos hasonlóval  találkozunk, a Közel-Kelet különböző országaiban. Egy másik videón az “iszlám állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) szervezet tagjai Aleppó mellett egy frissen legyilkolt szír katona fejét tarják a kezükben (kiejtésükből ítélve nem szírek).

Üzenetük világos: Ez a sors vár rátok is! A “rátok” adott esetben a szíriai kormánykatonák, de, vonatkozik ez a libanoni Hezbollah harcosaira csakúgy, mint a Szinájon szolgálatot teljesítő egyiptomi rendőrökre, vagy az izraeliekre. Vagyis mindenkire, aki nem az ő útjukat járja.

Maradjunk még Szíriánál. Egybehangzó információk szerint 14 ezerre tehető a Csecsniából érkezett terroristák száma, 12 ezren Szaud Arábiából, 11 ezren Irakból segítik a felkelőket. Libanonból 9 ezren Törökországból 5600-an, a Palesztin Hatóság területéről 5 ezren erősítik az Aszad rezsimet megdönteni akaró ellenzéket. Hozzájuk csatlakoztak  Líbiából 4400-an, Tunéziából 4 ezren, Egyiptomból 2600-an, Jordániából 2400-an, Pakisztánból 1900-an, Jemenből 1600-an, Afganisztánból 1200-an,. Az oroszországi  750, a németországi 660, a  franciaországi 450…  fő elenyésző szám.. Eddig 258 orosz halt meg, 56 eltűnt. Németországból 142-en, Franciaországból 107-en vesztették életüket.

Fentiekből is látható, hogy Szíria vonzza messze a legtöbb dzsihád “harcost”,  amelyet egyre több megfigyelő csak új Afganisztánként emleget. A szabadon átjárható iraki határnak köszönhetően a beáramló fegyverutánpótlás mennyisége szinte felmérhetetlen.

A dzsihádisták az ország jelentős részét ellenőrzik. Az olajmezők és a vizierőművek jelentős része ellenőrzésük alatt van. Számos fegyverraktárat és katonai bázist foglaltak el. Az elfoglalt területeken bevezették a saariát (iszlám törvénykezés). Az idegen harcosokhoz sok ezer helybéli csatlakozott, részben az Aszad rezsim iránti gyűlöletből, részben a katasztrofális gazdasági helyzet hatására. Itt kell megjegyezni, hogy a dzsihádista szervezetek csak egy része tartozik az al-Kaidához, más részük ellenzi annak ellenére, hogy ideológiailag egy platformon állnak.

A szervezetek felismerve a szűkös helyzet kínálta lehetőséget,  “szociális” szervezeteket hoztak létre. Támogatják a lakosságot élelmiszerrrel, egészségügyi és oktatási intézmények fenntartásával. Cserébe viszont megkövetelik szélsőséges nézeteik támogatását. Mindehhez az anyagi háttér több forrásból származik: Helyi üzleti tevékenységből, adománygyűjtő szervezetek által az egész világról összegyűjtött pénzből és gazdag családok támogatásából, amelyek támogatják a szélsőséges nézeteket a Perzsa öböl vidékéről, főleg Szaúd Arábiából.

Libanonról elmondható, hogy  a legtöbb Szíriában működő szervezet ott is tevékenykedik. A Hezbollah csatlakozása a szíriai harcokhoz – Teherán egyenes utasítására – talán megmentette az Aszad rezsimet, ugyanakkor a síita szervezetek közvetlen háborúban találták magukat a nemzetközi dzsiháddal úgy Szíriában, mint Libanonban.

Egyiptom esetében elmondható, hogy  a nemzetközi dzsihád harcosai nagyjából tíz évvel ezelőtt érkeztek a Szinájra, kihasználva, hogy a Mubarak rezsim mérsékelt érdeklődést mutatott a terület iránt és azt, hogy Gáza és a Szináj között folyamatos volt az átjárás.

Az első nagyobb szabású terror akciójukat  2004 augusztusában hajtották végre Tababan és Dahavban.  A következőt 2005-ben Sharm El-Sheikben, ami után az egyiptomi biztonsági erők nagyon sok terroristát letartóztattak és bebörtönöztek, akik három évvel ezelőtt , a forradalom során szabadlábra kerültek. Az eredmény azonnali volt.  2011 augusztusa óta gyakorlatilag  folyamatosak a merényletek.

A szináji szervezetek az Al-Kaidához állnak közel éppen ezért Zavahiri tervei szerint működnek, amely szerint először az  Izraelt körülvevő arab országok rendszerét kell megdönteni és utána Izrael ellen fordulni. Ennek köszönhető a pillanatnyilag  viszonylag kevés számú merénylet Izrael ellen. Zavahiri egyébként egyiptomi származású, ezért az Egyiptomban történtek különösen fontosak számára. Fő képviselője a Szinájon nem más, mint testvére, Muhamad – aki a börtönből szökött meg – szorosan együttműködve a szalafista Asus sejkkel.

Az egyiptomi biztonsági erők elleni terrorhullám következtében – amelynek csúcsa 2013 augusztusában 25 rendőr lemészárlása volt – a kormány katonai támadást indított a terrorszervezetek ellen. Izrael hozzájárulásával jelentős katonai erősítést küldött a Szinájra és drasztikusan lépett fel. A terroristákkal együttműködők házát lerombolják. Ez különösen a beduin törzsek körében hatásos, akikből a szervezetek tagjainak többsége kikerül. A december közepi szélsőségesen viharos időjárás után, amely az egész körzetben nagy károkat okozott, katonatisztek keresték fel a törzseket és ruhát, takarót, élelmiszert osztottak. Maga Sziszi is ellátogatott a Szinájra, beszélt a törzsfőnökökkel, utasítást adott részükre pénz és felszerelés juttatására,  hogy ezzel is csökkentse a nemzetközi dzsihád bázisát.

Az al-Kaidának természetesen nem tetszett a kormány és a törzsfők közeledése. Dzsora körzetében egy törzsfőt és fiát – akik segítették a hadsereget – fényes nappal koncoltak fel. Az üzenet világos volt: így jár mindenki, aki együttműködik a kormánnyal.

A gázai övezetben a nemzetközi dzsihád erősödése párhuzamos a Hamasz viszonylagos gyengülésével. Az “arab tavasz” előtt arab fiatalok százai érkeztek az övezetbe a nemzetközi dzsihád ösztönzésére. Az összeütközés elkerülhetetlen volt, amelynek csúcsa 2009-ben rendőrök támadása volt a rafiah-i mecset ellen. A támadásnak 24 polgári áltozata volt, valamint  a mecset igehírdetője Abed al-Latif Musza, aki az al-Kaida vezetőjének számított az övezetben. Az esetet nagyszabású letartóztatások követték, amelynek következtében hosszabb ideig csönd volt. Az utóbbi időben azonban felélénkült az Izrael elleni (és bizonyos mértékben a Hamasz elleni) terror a korlátlanul rendelkezésre álló fegyvereknek és az Irakból és Szíriából érkező pénznek köszönhetően.
Összességében elmondható, hogy a  nemzetközi dzsihád élre törése az “arab tavasz” hozadéka!

A körzet totalitárius rendszereinek  megingása utat nyitott a szélsőséges szervezeteknek. Egyes szervezetek globális célokat, mások helyieket tűztek maguk elé. Ma már nem csak Afganisztán és Irak kényelmes terep az anarchista és dzsihádista fiatalok számára, hanem Szíria, Egyiptom, a Maghreb országok sőt Törökország is. Terroristák ezrei özönlenek ezekbe az országokba, ahol helyi fiatalok újabb  ezrei csatlakoznak hozzájuk részben a szélsőséges ideológia, részben a nyomor és csalódás hatására.

Az amerikaiak iraki kivonulása is jócskán hozzásegített ehhez. Terroristák ezrei találták magukat ellenség nélkül és elkezdték az új terepek keresését. Az az óriási gyakorlat, amit az iraki háború tíz éve alatt szereztek, hozzásegítette őket, hogy az új harci terepeken gyorsan akklimatizálódjanak, új szervezeteket hozzanak létre és “működni” kezdjenek.

A közeli napokban, került fel a Youtube-ra egy videó, melyen 70 levágott fej volt látható. Bár a felvételt szokatlanul gyorsan eltávolították, azok, akiknek ez a feladatuk, mégis láthatták és megérthették belőle, hogy mire lehet számítani a dzsihádtól.

És bár jelen pillanatban sem  Szíria,  sem Libanon nem jelent közvetlen terrorfenyegetést Izrael számára, az izraeli katonai hírszerzés úgy véli, hogy 2014-ben a nemzetközi dzsihád az első öt veszélyforrás egyike. A szervezet folyamatos erősödése, a harcosok nagy száma, valamint a szinte korlátlan mennyiségű fegyverkészletük, illetve motiváltságuk  ezekben az országokban új katonai problémát jelent Izrael számára, amely a biztonsági erők jelentős részét leköti az elkövetkezendő években.

Ezeknek a dzsihádista szervezeteknek ugyanis  nincsenek állandó intézményeik, bázisaik, raktáraik, mint például  a Hamasznak, vagy a Hezbollahnak, így egy terrortámadás esetén nincs mi ellen irányítani a válaszcsapást.

Mivel ezen csoportok soraiba majdnem lehetetlen beférkőzni, ezért a hírszerzési tevékenység egyre inkább az internetre tevődik át, ugyanis a nemzetközi dzsihád jelenléte az internet világában kifejezetten feltűnő. Az interneten keresztül tartanak egymással kapcsolatot, gyűjtenek pénzt, szerveznek be új harcosokat, adnak gyakorlati tanácsokat szervezésben bombakészítésben, harci technikában stb.

A problémát még az is fokozza, hogy a dzsihádot (szent háború) hirdető szervezeteken belül sincs egység. Friss értesülések szerint Szíriában az al-Kaida és az “Iszlám Állam Irakban és Al-Samban” (DAAS) fizikailag is támadják egymást. Az al-Kaida el akarja érni, hogy a DAAS hagyja el Szíriát és térjen vissza Irakba,  hogy a terepen egyeduralkodóvá válhasson. Az ilyen “közjáték” azonban egyedül Aszadnak kedvez, aki ezt ki is használja.

 

2014. február 16.

Izrael ellenes uszítás belső erőkkel – külső finanszírozással

Ezen írásom konkrétan az izraeli parlament (Kneszet) által tervezett törvénnyel – nevezetesen a Negevben élő beduin törzsek terjeszkedésével – kapcsolatos.

A téma nem újkeletű, viszont  a probléma napjainkra olyan méreteket öltött, hogy megoldása nem halasztható tovább.

Belügynek tekintve, mindaddig nem gondoltam, hogy erről külön blogbejegyzést kellene írnom, mígnem bele botlottam egy Izraelben alig megmelegedett új bevándorló lelkes írásába, melynek “lényege”, hogy attól érzi magát igazán izraelinek, hogy részt vett egy tüntetésen, amely Izrael állam ellenében a beduinok “jogainak” érvényesítése mellett zajlott.

Belegondolva, még ez sem elegendő ok a téma felelevenítésére, hiszen jól néznék ki, ha minden blogbejegyzésre egy másik bejegyzéssel reagálnék. Végül is egy-egy írás sokszor “énblog” jellegű, amely írójának személyes érzelmeit tükrözi.

Amiért most mégis megteszem, az nem más, mint hogy az ominózus írás a magát “Kék-fehér valóság”-nak nevező gyűjtőblogban (is) megjelent, amiből az érdeklődők – joggal – arra a következtetésre juthatnak, hogy EZ az izraeli valóság. Holott…

Kék-fehér valóság – mindennapok Izraelben  

A bejegyzés eredeti megjelenésének helye itt.

 

Röviden összefoglalva: Izrael különböző területein élnek beduin törzsek, de a legnagyobb kiterjedésű telepek  Beer-Shevától délre, a Beer-Sheva-Arad-Dimona háromszögben találhatók.

Arról természetesen szó sincs, hogy az itt lévő, engedéllyel épült bediun falvak lakosságát érintené a törvény, arról viszont igen, hogy az engedély nélkül épült telepek, melyek úgy a vizet, mint az elektromos áramot illegális úton szerzik be, felszámolásra kerüljenek. Ugyanakkor a terv részét képezi több illegális telep legalizálása!

a térképen naracssárgával jelölt beduin települések kerülnek legalizálásra, a feketével jelöltek illegális telepek, a kékkel jelzett rész mezőgazdasági terület

Azt hiszem, hogy úgy az általuk elkövetett gazdasági bűncselekmény, mint az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, építési engedély hiányában történt telepfejlesztés elegendő indok a közbelépésre. De van itt más is!

A természet szabad gyermekei egyszerűen hazudnak, amikor kikérik maguknak, hogy “ősi jussuk”-at, Izrael állam megnyírbálja. A beduinok által állítólag évszázadok óta lakott területről rövid úton kiderült, hogy a vitatott területről 35 évvel korábban készült légi felvételen nyoma sincs jelenlétüknek. Túl ezen, a Negevben jelenleg közel 200 ezer beduin él megközelítőleg 1 millió dunám ( egy dunám~1000 négyzetméter) területen.Ugyanakkor  Izrael lakosságának létszáma átlépte a nyolc milliót és a rendelkesésére álló, építkezésre felhasználható terület összesen 4 millió dunám.

Pillanatig sem vonom kétségbe, hogy autóbuszról nézve egy-egy beduin település elragadó látványt nyújt és azt is elismerem, hogy az “ősi juss” kifejezés minden szívet megdobogtat,  de lebbentsük fel a sátorponyvát, vagy kukkantsunk be a több emeletes, palotának beillő otthonokba és nézzünk a dolgok mélyére.

illegálisan épített vityilló

beduin város – Rahat

Túl, a már fent említetteken, a modern kor ezen természeti népei már nem vándorolnak. A legeltetés helyben – vagy megművelt zsidó telepekre hajtva az állatokat – történik, utóbbinak két kellemetlen mellékhatásával kísérve. Egyik ilyen, hogy az állat (kecske, birka, szamár, teve) nem tud igazán különbséget tenni a növényzet között, a másik, hogy gazdáik – látszatra az elterelést szorgalmazva – egyre mélyebben járnak bent a településen, ahol minden ilyen “látogatás” után megszaporodnak a betörések, a zsidó tulajdonban lévő állatállomány elhajtása…

Fentieken kívül még számos, a modern társadalmak által nehezen tolerálható, szokások élnek köreikben. Ezek közül kiemelésre érdemes a vérbosszú és a családon belüli erőszak, valamint a többnejűség, melyek olyan természetesek köreikben, mint másutt a fogmosás.

A többnejűség két, három sokszor négy feleséget is jelent, de mivel ezt az állam törvényei tiltják, nem ritka az a kirívó eset, hogy a sokadik feleség az első asszony személyi okmányaival megy szülni  és így áll elő az az orvosi szempontból is furcsa eset, hogy egy asszony, azonos évben kétszer, vagy háromszor is új csecsemőnek ad életet.

A családon belüli erőszak elvben a két nem között realizálódik, de a beduin közösségekben az első asszony haragjának a többiek ugyan úgy ki vannak téve, mint férjük ütlegeinek. Nagy ritkán fordul elő, hogy egy-egy beduin asszony kilép a nyilvánosság elé és szociális munkásnál keres segítséget.

Utoljára hagytam, bár az össztársadalomra gyakorolt hatása miatt az első helyen kellene szerepeltetni a járványügy veszélt, amely a félnomád életmód, a higiénia teljes hiányának a hozadéka.

[A poliomyelitis (fertőző gyermekbénulás)  vírusa szennyezett élelmiszer és víz útján, szájon át jut a szervezetbe és ott az idegrendszert károsítva, akár órák alatt is kialakulhat a részleges v. teljes bénulás.

Az utókor csak hálával tartozik Johans Edward Salk (1914-1955) és Albert Sabin  (1906-1993)orvosoknak, aki egymás kutatásait kiegészítve – Salk az elölt vírussal történő védőoltás (1952), míg Sabin a gyengitett vírus szájon át, cseppek formájában adandó vactina (1955) kifejlesztésével – gyakorlatilag az egész világon felszámolták a gyilkos kórt. Ahol nem sikerült teljesen, ott is radikális csökkenés mutatkozik a friss fertőzések számában. 

WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint, míg 1988-ban közel 350 ezer friss betegséget regisztráltak, 2012-ben ezek száma összesen 223 volt. Világviszonylatban!!!

Ennek ellenére a WHO felhívja a figyelmet, hogy amíg egyetlen gyermek is fertőzött, addig az összes gyermek veszélnek van kitéve!

Miután a betegség járványos méretű előfordulását a kombinált oltás következtében a minimumra sikerült visszaszorítani, úgy tűnt, hogy csak egyes régiókban szükséges a szájon át – élő, de gyengített – immunizálás. Ezért, ahol a higiéniai feltételek adottak voltak – a Sabin cseppek adását beszüntették, többek között Izraelben is.

A klasszikus járványok lecsengése után 1989-ben és 2013 februárjában észlelték az izraeli egészségügyi hatóságok a vírus ismételt megjelenését. 1989-ben, a késői észlelés miatt komolyabb járvány alakult ki. Ezt elkerülendő, az idei észleléskor a teljes érintett  korosztály védelme megtörtént, ami anyagilag sem elhanyagolható.

A ferőzési forrás felkutatása során a szálak mindkét esetben a beduinok illegálisan birtokba vett telepeire vezettek.]

Az igazsághoz híven itt azt is meg kell jegyezni, hogy az immunizálás az izraeli szülők “alternatív” elképzeléseket favorizáló csoportja körében is ellenkezést váltott ki.

A hosszúra nyúlt,  de érzésem szerint a téma szempontjából szükséges, bevezető után nézzük, hogy kik , milyen szervezetek állnak a tüntetés hátterében? Ha ezt is górcső alá vesszük, mindjárt világosabb képet kapunk és meggyőződésem, hogy csak így mondható el: Tájékoztatásunk objektív volt.

A New Israel Fund (NIF), héberül הקרן החדשה לישראל (ha-keren  ha-hadasa l’Israel) egy amerikai bejegyzésű, de Izraelben működő  non-profit szervezet, mely 1979-ben alakult. Ideológiájának fő irányvonala a “demokratikus változások elérése Izraelben”,  “társadalmi igazságosság és egyenlőség minden izraeli számára”, a “társadalmi és gazdasági különbségek elítélése az izraeli társadalmon belül, különös tekintettel zsidók és arabok viszonylatában”.

A hangzatos ideológia mögött azonban Izraelnek a külvilág szemében történő teljes lejáratása rejlik, amihez az izraeli média egy része és egyéb, szélsőbaloldali, már-már anarchista szervezetek nyújtanak segédkezet, de nem hiányzik a sorból a “Rabbik az Emberi Jogokért” elnevezésű csoportosulás sem.

Hogyan működik mindez?

A Ynet-en, ami a második legolvasottabb internetes újságunk, napokig olyan cikkek jelennek, meg, olyan aktivistákkal készítenek interjút, mely az emberek érzelmeit veszi célba. Mindezt hangzatos szlogenek tarkítják, mint pl. “Ha ezt a törvényt a Kneszet elfogadja, az egyet jelent a harmadik intifádával”, vagy “a kormány egy nagy nép elleni bűncselekményt hajt végre”, vagy  “a törvény rasszista és antidemokratikus”! …

A szervezők a Facebook-ot is igénybe veszik, hogy minél szélesebb körben terjesszék hamis nézeteiket. Megtalálható közöttük a “B’tselem”,  a “Békét most” és egyéb újsütetű csoportosulások is, de mindegyik mögött valamilyen formában a NIF áll.

Legfrisebb szerveződésük az “Ifjúság a Negevért”, melyet néhány hónappal ezetlőtt hoztak létre, ők kifejezetten a nacionalista, szélsőséges  palesztin identitás támogatói.

Az összes résztvevőre jellemző, hogy támogatnak minden Izrael ellenes megmozdulást. Ők azok, akik részt vesznek a palesztinok Nakba felvonulásain, ők azok, akik video felvevővel látják el a palesztinokat és arra biztatják, hogy minden rendőri-katonai intézkedést vegyenek filmre. Mindezt úgy, hogy közben csak a vak (meg aki nem akarja) nem látja, hogy kifejezetten provokálnak.

Ezek a szervezetek Izraelt folyamatosan rasszista, apartheid államnak állítják be és úgy az ENSZ-ben, mint az EU-ban  nemzetközi beavatkozást sürgetnek a Negev vitában.

Az illegális telepek felszámolása kapcsán “etnikai tisztogatásról”, a “beduinok jogainak megsértéséről” szónokolnak!…

“nagyszámú” tüntető, a felirat szerint ‘Izrael és a Nemzeti Földalap lopja a földünket!’

 

A New Izrael Fund bevétele különböző nyugati országoktól származik, (arról nincs tudomásom, hogy  izraeli szervezet anyagilag támogatná őket, hacsak tagdíj formájában nem) legaktívabb adományozójuk, Norvégia, Svájc, Hollandia…

A NIF 2012-ben 104.110$ támogatásban részesítette a “Rabbik az Emberi Jogokért” szervezetet, ugyanebben a évben az “Együttélési Fórum”-nak  45.532$ támogatást biztosítottak, akik a svájci külügyminisztériumtól további 109.279$ bevételre tettek szert.

Az “ADALA” = Arab Kisebbségi Jogok Központja Izraelben a NIF-től 356.991$-t, míg különböző külföldi állami szervezetektől 1.948.549 $-t kapott.

A szervezetnek és a hozzá kapcsolódó különféle csoportosulásoknak már az ideológiája is sántít. Mondom ezt azért, mert Izrael számos hibája ellenére, a térség egyetlen demokráciája, ahol vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki választó és egyben választható is. A köztünk élő arabok semmilyen tekintetben nem szenvednek hátrányt, ennek élő bizonyítéka, azok az arab parlamenti képviselők, akik diplomájukat izraeli egyetemen szerezték és annak ellenére, hogy számos Izrael ellenes megmozdulás szervezői, vagy résztvevői, a mai napig a képviselők soraiban találhatók.

Úgy gondolom, hogy a tájékoztatás így egész és így ténylegesen megfelel az izraeli valóságnak!

2013. december 22.

Képek forrása: Google

Egyiptomi légicsapás Gázában?

Az elmúlt napokban egyiptomi pilóta nélküli repülőgépek köröztek a gázai övezet déli részén, főleg Rafiah és Han-Junesz fölött. Mivel az egyiptomi külügyminiszter nemrég figyelmeztette a Hamaszt, hogy Egyiptom katonailag fog fellépni, ha továbbra is támogatják Gázából a szináji terroristákat, a robotrepülők nagy valószínűséggel a célpontok kijelölését végezték.

Egyiptomi katonai szakértőktől kiszivárogtatott hír szerint hadseregüknek kész tervük van bizonyos célpontok elleni légitámadás kivitelezésére.

Az egyiptomi hadseregnek eddig sikerült a gázai csempész alagutak 90%-át lezárni, (vagy berobbantották, vagy vízzel árasztották el és a bejáratot elfedő “lakóépületeket” is eldózerolták).

Ez azt jelenti, hogy jelenleg élelmiszer, építőanyag és üzemanyag kizárólag Izraelből jut be az övezetbe. Ezek ára viszont többszörösébe kerül az eddig csempészés útján bejuttatott termékekének.

Egy ugyancsak kiszivárogtatott hír szerint az egyiptomi felderítésnek pontos listája van azokról az Al-Kaida szimpatizáns szervezetekhez tartozó terroristákról, akik a gázai övezetben bujkálnak. Egyikük a Dzsis El-Islam (Iszlám hadsereg) szoros kapcsolatokat ápol a Hamasz vezetőivel. A csoport élén az a Mumtaez Dormus áll, aki a ‘90-es évek végéig a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinél szolgált. Fent említett csoportoknak fegyverraktáraik és kiképző bázisaik vannak Gázában.

Az elmúlt 48 órában az egyiptomi hadsereg befejezte az Észak-Kelet Szináj megtisztítását a terroristáktól. Ezzel párhuzamosan folytatják a maradék csempész alagutak felszámolását. Ez az, ami talán legjobban aggasztja a Hamasz vezetőit, akik a lakosság lázadásától tartanak. Szemük előtt Szudán példája lebeg, (Szudán a Muzulmán testvérek és a Hamasz egyik legnagyobb támogatója) ahol az Omar El-Basir elnök vezette kormányzat úgy döntött, hogy megszünteti az üzemanyag ártámogatást, aminek következtében az árak az egekbe szöktek. A lakosság fellázadt és ez számos halálos áldozatot követelt.

Ez a  lehetőség Izraelt is aggasztja, így az a döntés született, hogy az övezetbe szállítandó áruk mennyiségét lényegesen emeli.
2013. október 3.

Forrás: וואלה חדשות

Képek: Google

 

Keresztények Betlehemben

A közel-keleti népétel, a felafel adagja 5-10 shekel, de a szállodai árak is jóval olcsóbbak – 25 dollár egy éjszakára –  Betlehemben, mint a macskaugrásnyira lévő Jeruzsálemben.
Érkeznek is a turisták tömegével, aminek következtében a 32 ezer lakosú város soha nem látott gazdasági fejlődésnek indult.

A város, amely a második intifáda idején számos jeruzsálemi merénylet kiinduló-pontja volt, amelyben sokan meghaltak és százak megsebesültek, most csendes.
Míg 2009-ben egymillió turista kereste fel Betlehemet, 2011-ben számuk már másfél millióra tehető, ami a Palesztin Hatóság turista forgalmának kétharmada.
Betlehem városban számos új szállodát építettek, a legelőkelőbb az Intercontinental, mely a biztonsági kerítés izraeli oldaláról néz le a városra. A város délkeleti részén a francia kormány pénzéből nagy ipari körzet épült, a másik oldalán hatalmas kongresszusi központ.
Az UNESCO nemrég nyilvánította a világörökség részévé a Születés Templomát.

 

Születés Temploma – Betlehem (fotó:Berthold Verner, Wikipédia)

templom-belső (Google)

Mindezek ellenére Betlehem, ahol valamikor a keresztények abszolút többségben voltak, mára muzulmán város lett. A polgármesteri hivatal szerint a keresztények aránya ma 40%, ugyanakkor a Héber Egyetem kutatási adatai szerint ez az arány már 1995-ben is csak 35% volt. Megbízható forrás szerint a keresztények aránya ma Betlehemben nem több, mint 20-25%.

A demográfiai változás már 1948-ban elkezdődött, amikor sok ezer menekült érkezett a városba, létrehozva a mai napig létező három menekülttábort. A másik befolyásoló tényező, hogy a muzulmán lakosság az utóbbi években egyre inkább a vallás felé fordul. Erre utaló jel, hogy valamikor alig lehetett látni csadort viselő nőket, ma pedig alig van, aki nem a hagyomány szerint öltözik.
A keresztények saját állításuk szerint egyre inkább vallási gettóban érzik magukat.

A vallási és kulturális ellentét elsősorban a fiatalok körében okoz problémát. A legfrekventáltabb találkozási pont a katolikus egyetem, ahol számos muzulmán fiatal is tanul.
Az eddigi leghíresebb eset, amikor az egyetem egyik tanszékvezető professzorának a lánya azért tért muzulmán hitre, hogy házasságra léphessen egy ott tanuló diákkal. Az eset saját családjában az áttérés miatt, a fiú családjában pedig az ősi muzulmán hagyomány – miszerint a menyasszony családja a házassággal automatikusan a nemzetség részévé válik – miatt okozott válságot. Adott esetben, mivel a lány családja keresztény maradt, a fiú családja egy számára elfogadhatatlan helyzettel állt szemben.

Egy másik esetben a keresztény lány kénytelen volt a jeruzsálemi pátriárka rezidenciáján védelmet kérni, mivel a muzulmán fiú családja életveszélyesen megfenyegette.

Ami azonban nemrég történt, még betlehemi muzulmán körökben is teljes elutasításra talált. Ugyanis az egyik müezzin azt találta mondani, hogy “szombat után jön a vasárnap”, ami itt egy ismert mondás és az jelenti, hogy ha a zsidókkal végeztek, akkor a keresztények jönnek sorra.

A képhez még az is hozzátartozik, hogy a keresztény felekezetek vezetői – kivéve a görögkeletieket – egyértelműen a palesztinokat támogatják. Időnként szélsőségesebb kijelentéseket tesznek, mint maguk a muzulmánok. Ez egyébként megfigyelhető a keresztény kisebbségeknél Libanonban, Szíriában és Egyiptomban is. Azonban ez a túlkompenzáció már Arafat idején (akinek felesége, Szuha szintén keresztény származású) sem óvta meg őket az erőszakos cselekedetektől.

A második intifáda idején Beit Dzsalla, Betlehem keresztények lakta elővárosa szenvedte a legtöbbet. Akik innen lőtték Jeruzsálem Giló nevű kerületét – túlnyomórészt a Tamari,  (az Izrael területén élő, létszámában legnagyobb) beduin törzs tagjai, akik akkor is és ma is a környék leghírhedtebb autó tolvajai és fegyvercsempészei – a rakéták kilövőállását keresztény templomok és intézmények mellé helyezték. A polgárok Arafathoz fordultak, hogy közbenjárását kérjék a tűz beszüntetése érdekében. Ez azonban úgy feldühítette a beduinokat, hogy betörtek a keresztények házaiba és “intifáda adót” követeltek. Aki nem volt hajlandó fizetni, azt bántalmazták.

Erőszakos cselekményekre máshol is sor került templomok, kolostorok, keresztény üzletek és magánszemélyek ellen. Ennek következtében a második intifáda alatt ugrásszerűen  megnőtt az elvándorlás.

Ha ma kérdezzük a keresztényeket, a legtöbben attól tartanak, hogy ez a csend csak ideiglenes.
A keresztények eddig három alkalommal próbáltak meg közeledni Izraelhez. Kétszer kudarcot vallottak, egyszer részleges sikerrel jártak. Az első alkalom a hatnapos háború után volt, amikor is a város 550 hangadója fordult az Eshkol kormányhoz azzal a kéréssel, hogy Izrael annektálja Betlehemet. Kérésüket azzal indokolták, hogy a keresztény világ két fő szent helye, a jeruzsálemi Sírtemplom és a betlehemi Születés Temploma egy közigazgatási egységen belül maradjon. A kormány elutasította a kérést.
Második alkalommal az oslói egyezmény aláirása után fordult Elias Freij polgármester Rabin miniszterelnökhöz azzal, hogy Izrael ne ürítse ki a várost. Rabin azt mondta, hogy fontolóra veszi, amennyiben hivatalos levél formájában megkapja a kérelmet. Erre nem került sor, így Izrael kiürítette a várost.
A harmadik esetre 2003-ban a biztonsági kerítés építése kapcsán került sor. A legtöbb keresztény intézmény és tulajdon ugyan közvetlen a kerítés mellett, de palesztin oldalra került volna. A keresztények a nyomvonal megváltoztatását kérték, amit végül is Izrael – a Vatikánnal folytatott tárgyalások után – teljesített.  Így a keresztény intézmények az izraeli oldalra kerültek.

Az egész Közel-Keletre jellemző az utóbbi években tapasztalható folyamatos keresztény elvándorlás. Egyiptomot  100 ezren, Irakot több tízezren hagyták el. A fent említett Beit Dzsallából 25 ezren vándoroltak ki, többségük Chilébe , illetve más dél-amerikai országba. Mára 6 ezer keresztény maradt a városban.

 

több tíz ezren a betlehemi éjféli misén (Google)  

Jeruzsálem keresztény lakossága is csökken. Míg 1946-ban 31 ezren (a lakosság 19%-a) éltek a városban, mára ez a szám 14.500-ra csökkent (2%).
Meg kell jegyezni, hogy a csökkenéshez hozzájárul az alacsony születési szám is.

Jelenleg a Palesztin Hatóság vezetői Betlehemben erőfeszítéseket tesznek, hogy kijavítsák, amit elődeik elrontottak. Ugyan a Hamasznak is van képviselője a városi közgyűlésben, de a polgármesteri poszt hagyományosan a keresztényeknek van fenntartva. Mind a leköszönő polgármester Viktor Batarsa, mint az újonnan választott Vera Baboun (aki a Fatah-hoz áll közel) a turizmusra helyezi a fő hangsúlyt, mint a város jövőjének biztosítékát.
A várost mindenütt csinosítják, az utcákat naponta háromszor(!) takarítják.

 

Hotel Intercontinental – Betlehem (Google)

 
Egy, a keresztények körében végzett felmérés szerint – amely elsősorban a kivándorlás okát vizsgálta – első helyre került a gazdasági helyzet, másodikra a környező társadalom nyomása és csak harmadikra a vallás.

 

Karácsony reggeli mise Betlehemben (Google)

Mára a kivándorlás gyakorlatilag leállt és mindaddig így is marad, amíg a helyzet Betlehemben stabil. Ha azonban újra kezdődnek a zavargások, a folyamat újbóli felerősödésére lehet számítani. Ugyanis a keresztényeknek nincsenek fegyvereik, nem áll mögöttük a nemzetségi vagy törzsi támogatás, ami a muzulmánok esetében adott. Ezen kívül mobilizáló erőként hatnak a külföldön már meglévő családi-gazdasági kapcsolatok, az iskolázottság és az, hogy szinte mindegyikük több nyelvet beszél.

2012. december 25.

Izrael – napi összefoglaló 5.

Jól bevált szokásommal –  hogy mielőtt klaviatúrát ragadok, átfutom a nap történéseiről tudósító nemzetközi sajtó írásait – ma sem hagytam fel.
Nem titok, hogy ilyenkor két szempont szerint osztályozom az olvasottakat. A tálalás és a hozzászólások milyensége.
Amikor a híranyag tálalásáról beszélek, természetesen nem ejtek szót a bloger-társadalomról, hiszen a legobjektívebb blog is – hacsak nem szakmai irányultságú – tartalmaz szubjektív elemeket. Ugyanakkor a “hivatásosoktól”, a független hírközlő szervektől elvárható lenne, hogy a maximális objektivitás. Ez már csak azért is elvárható lenne, mert – eltekintve az eseményt személyesen megélőktől – saját olvasótáborukat vezetik félre, ami az internet világában rövid időn belül kiderül és hosszú távon nem használ hitelességüknek.
Abban természetesen nincs semmi kivetnivaló, ha a világ egyik vezető médiája a gázai övezetbe a nyelvet anyanyelvi szinten bíró tudósítót küld, de amikor a BBC rövid időn belül három alkalommal kényszerül elnézést kérni a világhálóra feltett képeinek hazug kommentálásáért, akkor bizony megkérdőjelezhető a függetlensége.

Nos, a napokban látható volt a “szerencsétlen” palesztin, aki éppen társai támogatnak, majd valamivel később, amint saját lábán épen és egészségesen távozik.

a képet egy NolBlog-os bloger bejegyzéséből vettem át, egyszerűen azért, mert volt annyira figyelmes, hogy az időeltérést pirossal bekarikázta.

kepkezelo.com/images/48a5kqh7bgpvqu6jbhlf.jpg

Ma pedig John Donison, szintén a BBC tudósítója kért bocsánatot, amiért egy olyan képet töltött fel az internetre, ami nem Gázában, hanem a múlt hónapban Szíriában történt eseményt tükröz.

És akkor lássuk a mai nap történéseit, amihez vissza kell kanyarodni a tegnaphoz, amikor is reggel egy 18 éves katonánk Joszef Partok és egy civil, Elian el-Nabari, beduin földműves az Eshkol körzetét ért rakétatámadásban életét vesztette.
A tegnapi nap folyamán 150 rakétát lőttek ki izraeli területre – miközben a tárgyaló felek a tűzszünet feltételeiről értekeztek.
A rakétatámadások ma is folytatódtak, ezzel kapcsolatban Beni Gantz vezérkari főnök a következőket nyilatkozta: “A szárazföldi bevonulás még nincs lefújva, a légierő tovább folytatja a veszélyforrások felszámolását.”

A hazánkban tatózkodó washingtoni külügyminiszter, Clinton asszony a tűzszüneti megállapodás három sarkalatos pontjára hívta fel a figyelmet:
1. Tartós tűzszünet,
2. Izrael biztonságának garantálása,
3. A gázai-övezet lakói életfeltételeinek javítása.

Ami nagyon fontos, egyértelműen kijelentette, hogy a Hamasszal nem tárgyal!

Miközben a rakéták, ha számuk ritkult is, továbbra is érkeznek és miközben több ország vezető képviselői a tűzszünetről tárgyalnak, ma már az ilyenkor szokásos “járulékos” történésekkel is szembe kellett néznünk. A hebroni palesztinok egy fiatalokból álló csoportja még “csak” kődobálással nyilvánít véleményt. Ennek során egy személy sérült.

Tel-Aviv központjában délben egy autóbusz belsejébe dobott kézitáska tartalma felrobbant, melynek következtében 21 fő sérült, egyikük állapota súlyos, 3-4 fő állapota közepes súlyosságú.
Szemtanúk állítása szerint a merénylő fellépett az autóbusz lépcsőjére, egy táskát dobott a jármű belsejébe, leugrott és elszaladt. A vizsgálati eredmények szerint a táskában házi készítésű bomba volt, nagyjából 2-3 kilogramm robbanóanyagot tartalmazott.

E sorok írása közben jelentette be az amerikai külügyminiszter asszony és egyiptomi kollégája Kairóban, hogy izraeli idő szerint ma este 9 órától tűzszünet van érvényben.
A többit majd meglátjuk.

Képek forrása: Google

2012. november 21.

 

A törzs mindenek előtt

Az általánosítás mindig magában hordozza a tévedés lehetőségét, ami hatványozottan érvényes, ha az általánosítás alanya “ismeretlen”. Az ismeretlentől való tartózkodás pedig alapvető emberi tulajdonság, ami azonban hosszú távon, viszonylag zárt környezetet véve alapul, nem járható út.
Miért mondom ezt?
Azért, mert a nyugati társadalmak iszlám közösségei körében tapasztalható, a befogadó ország számára “furcsaság”-nak tűnő szokásokat a közösségtől való távolságtartással ki lehet védeni, de nem tehető meg ugyan ez a Földközi tenger vidékén, iszlám társadalmak gyűrűjében. Szokásaik, hagyományaik ismerte nélkül a “miért” kérdés megválaszolatlan marad.

Úgy Európa, mint Amerika folyamatosan beleesik abba a hibába, hogy saját fejével gondolkozva, a demokráciában eltöltött hosszú évek tapasztalataival akarja megérteni az iszlám kultúrát, amire nem sok esélye van az arab mentalitás alapos ismerete nélkül.

Az arab társadalom alapja ma is a törzs, vagy a nagycsalád, amelyre az arab nyelv több kifejezést is használ, u.m. kaliha, asira, fahdzs és hamula stb. Ezen kifejezések jelentése szinte azonos és meghatározza a  viselkedési formát. Egy-egy törzs férfi tagjai vérrokonságban állnak egymással, de ez többnyire a nők esetében  is igaz. A férfiak egy sok generációval előbbi “ősatya” leszármazottai.
A törzs létszáma attól függ, hogy történetük  során hányszor osztódtak. Vannak törzsek, amelyek alig, vagy egyáltalán nem szakadtak kisebb egységekre és létszámuk elérheti a több 10.000 főt. Vannak azonban törzsek, melyek belső viták miatt kisebb csoportokra darabolódtak, belőlük új törzs képződött.
A természeti környezet is nagyon befolyásolja az együtt maradást, vagy szétválást. A sivatag eltartó képessége arra kényszeríthet családokat, hogy tovább vándoroljanak állatokat és embereket egyaránt eltartó területet keresve, szerencsés éghajlat mellett erre csak nagyon ritkán kerül sor.
A  különálló törzsek egy-egy fegyveres milíciát alkotnak. Szinte minden férfi rendelkezik fegyverrel, amivel a törzsi területet, a nagycsalád érdekeit minden körülmények között megvédi. Pontosan úgy működnek, mint a katonai egységek.
Szigorú törvények szerint élnek és a törzsi törvények a tagok számára mindenek fölött állnak, de fölötte állnak az állami törvényeknek is, ami annyit jelent, hogy a törzshöz való hűség megelőzi az államhoz való hűséget.
Pl. a legtöbb állam tiltja, hogy bűnözőnek menedéket adjanak, azonban koránt sem biztos, hogy a törzs kiadja egy tagját, hacsak nem olyasmit követett el, ami rossz fényt vet a közösségre. Ilyen lehet egy különösen kegyetlen nemi erőszak.

Ha a törzs egy tagja egy országban hatalomra jut, első dolga, hogy a kulcspozíciókba saját törzséből származó tagokat nevezzen ki, mert tudja, hogy csak bennük bízhat meg feltétel nélkül. Ez a magyarázata annak, hogy a szír hadsereg főparancsnoka miért Maher el-Asszad, Basar Asszad testvére. A hírszerzés vezetői, a hadsereg parancsnokai mind az alauita törzsből származnak.
A helyzet Líbiában és Jemenben is hasonló. Moamar Kadhafi és    Ali Abdallah Szalah minden fontos pozícióra a törzsi tagokat nevezték ki. Azok a törzsek, amelyek így a társadalmi és gazdasági hatalom perifériájára kerültek, fellázadtak a központi hatalom ellen.

Ugyan ez a jelenség megfigyelhető Izraelben is az arab helységek helyhatósági választásainál. A forgatókönyv ugyan az. Jön az új, más törzsből származó polgármester és első dolga az apparátus lecserélése saját embereire.
A törzsi alapon történő kiválasztás nem csak a politikai életben, a közigazgatásban érvényesül, de többnyire a tanárok kiválasztásakor is figyelembe veszik. Ezen túlmenően előfordul, hogy a tanulókat is ilyen szempont alapján csoportosítják, így a párhuzamos évfolyamok egyikébe X, míg másikába Y törzsbeli tanulók járnak.
Három éve a Negev egyik városában, Rahat-ban az a-turi törzshöz tartozó polgárok megakadályozták az Oktatási Minisztérium pályázatát elnyert igazgató kinevezését, melynek indoka a más törzshöz való tartozása volt.

Fentiek alól csak a Perzsa öböl menti kis országok (Kuwait, Qatar, Abu-Dali, Dubai…) kivételek, ahol az államot egy domináns törzs alapította és a vezetői hatalom még abból az időből öröklődik, amikor még együtt tevegeltek a sivatagban. A változás csak annyi, hogy a tevét  mára felváltotta az aranyozott Rolls-Royce.

A hűségi sorrend nagyjából így néz ki:

• Én és a testvéreim – az unokatestvérek ellen,
• én és a testvéreim, meg az unokatestvéreim –  az idegenek ellen.

Minél közelibb a vérségi kötelék, annál nagyobb az összetartás.

Az arab társadalomban a családon belüli házasság teljesen elfogadott. Felfogásuk szerint az idegen vőlegény-menyasszony csak kémkedni jön. Ezen felül az sem utolsó szempont, hogy az unokatestvér házasság családon belül tartja a vagyont. Az még valamennyire elfogadott, hogy egy férfi “kívülről” választ feleséget, (bár a törzs asszonyai nehezen fogadják be) fordítva viszont elképzelhetetlen.

A törzs becsülete elsőrendű fontossággal bír. Ha valaki megsérti, azt megbüntetik. A büntetés lehet kiközösítés, pénzbírság, verés, vagy halál. Nem ritka, hogy halálbüntetés vár arra a lányra, aki nem a törzs elvárásai szerint viselkedik a férfiakkal szemben. (Az utóbbi időben ezen az alapon több gyilkosság is történt  az izraeli Lod városában.)

A törzsi hagyományokat még akkor is hosszú-hosszú ideig megőrzik, ha lakóhelyet és gazdasági tevékenységet váltanak.  Ez történt az 1960-70-es években, amikor a beduinok a nyájaikkal  kapcsolatos problémák miatt a Negevből Ramle-Lod környékére költöztek. Továbbra is egymás között, vagy a Negevben hátramaradt családtagokkal házasodnak. Az egy törzshöz tartozó családok annyira nem keverednek egymással, hogy pl. Um el-Fahem városban, ahol három kerület van, még véletlenül sem fordul elő, hogy valaki az “idegen” törzs területére költözzön.

A törzsi igazsgászolgáltatás is eltérő a nyugati társadalmakban megszokottól.
Minden törzsben megtalálhatók a felelős öregek, (a sejkeknek egy csoportja) akikhez ügyes-bajos dolgaikkal fordulnak a tagok. Minden ügyben ők döntenek és döntésüket senkinek eszébe sem jut kétségbe vonni. Ezek a döntések nem az állam törvényein alapulnak, sokszor éppen ellentétesek azzal.

A törzsi igazságszolgáltatást példázza, hogy ha valaki megöl egy másik törzshöz tartozót, tettével egy vérbosszú láncolatot indíthat el, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyilkos összes egyenes ági férfi rokonát “felelős”-nek tekintik az esetért, amiért “cserébe” közülük egyet megölni nem csak természetes, de “erkölcsi” kötelesség is. Ez a gyilkosság sorozat csak akkor szakad meg, ha a törzsek valamilyen formában kibékülnek. A “szulha”-nak, mely  kibékülést jelent, különböző fokozatai vannak, u.m.  a “hudna” a gyilkosságok megtiltása, az “atwa” a pénzbeli kártérítés. A konfliktus végét a “raia”, a zászlóbevonás hivatott jelképezni.
Az egész folyamatot egy másik törzs tekintélyes öregeinek csoportja irányítja, s mint fentebb írtam, az ő döntésük helyességét senki nem vonja kétségbe.

A törzsi összetartás egyik legfőbb eleme, hogy az egyén személyes jogainak egy jó részéről lemond a közösség javára. Ezért cserébe a törzs mindenkori támogatását élvezi.

A modernizáció, ha lassan is, de hatással van a törzsi szokásokra . A műholdas adások és az internet nyújtotta “kiekintés”-i lehetőség, valamint az állami oktatás szerepe elvitathatatlan ezen változások elősegítésében. A legszembetűnőbb változás Tunéziában tapasztalható, ahol nagy számban költöztek az addig sivatagi lakosok a városokba, nem törzsi keretek közé. Egyiptomban a ‘60-’70-es évekre jellemző nagy elvándorlás elsősorban az assszuáni gát építésével volt összefüggésben, amely felszámolta a árasztásos öntözésen alapuló mezőgazdaságot.

A városokban nincsenek törzsi keretek, hacsak a város nem eleve törzsi keretek mentén szerveződött, mint pl. el-Paham, Hevron, vagy Nablusz, ahol a város vezetői a mai napig a törzsek tekintélyes vezetőiből kerülnek ki. A törzsek folyamatosan viszálykodnak a Palesztin Hatósággal azon, hogy ki a “gazda” és többé-kevésbé egységsen hárítják el a “beavatkozási” kísérleteket.

 

2011. szeptember 8.

A 22-es csapdája: Líbia

Kadhafi utolsó órái?! – és addig? – és utána?

Joggal foglalkoztatja a közvéleményt az arab világban kirobbant tüntetés-sorozat, melynek kimenetele jelen pillanatban még a területet jól ismerő szakemberek számára sem lehet egyértelmű. Az első, Tunéziában kirobbant felkelést még magam is “éhség-lázadás”-ként könyveltem el. Az egyiptomi események kapcsán azonban – bár a két ország azonos abban, hogy alapterületének nagy része semmire sem használható sivatag – kétségeim támadtak. Amikor azonban Bahrain-t és Líbiát is elérte a lázadás, egyértelművé vált, hogy itt sokkal többről van szó.
Ami az arab államokból érkező híranyag mennyiségét illeti, abban nincs hiány, ugyanakkor nagyban nehezíti a tisztán látást, hogy azok nem minden esetben tekinthetők hitelesnek.

Azt hiszem, nem vitatható, hogy a regnáló hatalom pozíció-őrző elszántsága Líbiában öltötte a legbrutálisabb formát. Ezért nem is véletlen, hogy az elmúlt napokban a közvélemény kiemelt figyelmet szentelt az ott zajló eseményeknek.

Ma már tényként kezelhetjük, hogy Kadhafi Tripolit sem tartja egészen kezében és csak idő kérdése, mikor bukik végérvényesen, bukását azonban még az eddigieknél is több vér fogja kísérni.
Kadhafi a Kadhaf el dam (érvágók) beduin tözs tagja, mely törzs mindig is a kegyetlenségéről volt híres. Kadhafi 1969. szeptember 1-jén , mint a líbiai hadsereg tisztje, élére állt egy katonatisztekből álló csoportnak, akikkel államcsínyt robbantott ki, melynek során az akkor külföldön tartózkodó Idrisz király uralmát megdöntötte. A királyi posztot Idrisz unokatestvére foglalta el, de már pár óra múlva nyilvánvalóvá vált a hatalom kérdését érintő nézetkülönbségük, ami a király házi őrizetével, majd a hatalomból történő “hivatalos” elmozdításával ért véget. És kezdetét vette egy véres, törzsi háború, mely Kadhafi győzelmével és a szenusszi törzsből származó királyi család háttérbe szorításával végződött. Ezt követően kikiáltották a Líbiai Arab Köztársaságot. Kadhafit ezredessé léptették elő és ettől kezdve az ország irányítója és a hadsereg főparancsnoka egy személyben. 42 éves uralkodása során sem volt képes egységes líbiai nemzet kialakítására, az országot jelenleg is több, kisebb-nagyobb beduin törzs alkotja, és bármennyire hihetetlen, ezek a törzsek annyira elkülönülnek egymástól, hogy a különböző törzsek szinte már más országot jelentenek.
Kadhafi fia a legutóbbi televíziós beszédében egyértelműen bejelentette, hogy a család nem távozik az országból, “itt születtünk, itt is halunk meg!”
Erre az elszántságra jellemző, hogy Kadhafi megnyitotta a Tripoli fegyverraktárakat, hogy onnan a vele szimpatizáló lakosságot lőfegyverrel lássa el. Erre a lépésre már az után szánta el magát, hogy a felkelés kirobbanásától kezdve rendszeresen fizetett zsoldosokat vetett be a lázadók ellen. Egyes források arról számoltak be, hogy a zsoldosok Fekete-Afrikából érkeztek és érkeznek, állítólag Zimbabvéban sorba állnak azért, hogy bejussanak a zsoldosok közé, akiknek napi javadalmazása 2.000 dollár.

A törzsi háborúk eddig is jellemezték az országot, mint ahogy az is, hogy az éppen megtizedelt, gyengébb törzsek időlegesen háttérbe vonulva várták a megfelelő alkalmat az újabb összecsapásra. Többek között ennek is köszönhető, hogy a keleti országrész, ahol a Kadhafi ellenes törzsek élnek (és ahol a kevesebb olaj található) gyorsan egymásra találtak és átvették a hatalmat a területen.
Ez az egymásra találás azonban elég megtévesztő és koránt sem következik belőle, hogy Kadhafi bukásával a helyzet megoldódik. Természetes, hogy a Kadhafi-hívekkel szembeni megtorlás lesz a legvéresebb, de a most látszólag egységes törzsek Kadhafi távozása után egymást sem fogják kímélni és a törzsi háború folytatódik mindaddig, amíg egy újabb diktáror nem kaparintja meg a hatalmat.

Kadhafi jelentősége nem annyira személyében, mint inkább olajában keresendő! Nem annyira érdekes, mint inkább tény, hogy a volt szocialista tömb országai éppúgy keresték kegyeit, mint a nyugat. Első kifejezetten politikai okokból, hisz Líbia, mint számos iszlám ország a Szovjetunió kegyeit élvezte, ők látták el többek között fegyverrel, hogy, mint a térség “demokratikus köztársasága” kellőképpen fel legyen vértezve a kapitalista “rémmel”, Izraellel szemben és természetesen áttételesen az USA ellen is.
A nyugat viszont az olaj áldásait élvezte és Anglia nem átallotta egészségügyi okokra hivatkozva szabadlábra helyezni a lockerbie-i katasztrófa okozóját, Al Megrahi líbiai hírszerző tisztet, aki 1988. december 21-én a Pan-Am 103-as járatán 400 g-nyi plasztikbombát helyezett el, s mely 21 országból 270 áldozatot követelt, s akit 2001. januárjában 27 év fegyházbüntetésre ítéltek. A merénylő 2009-ben szabadult és tért vissza Líbiába, s mint a napokban kiderült, szabdlábra helyezését nem annyira egészségi állapota, mint az olajcsap elzárásának veszélye indokolta.

Ami az USA-t illeti, az arab világban kirobbant felkelés-sorozattal kapcsolatban ismételten bebizonyosodott, hogy nem érti a közel-keleti helyzetet, nem ismeri a muszlem gondolkodást és ebből következően nem is tud “arabul” beszélni.
Obama elnök azon kijelentése, hogy – “… líbiai vezetőnek “most” kell távoznia a hatalomból, mert elvesztette legitimitását… Ha egy ország vezetője csak a népével szembeni tömeges erőszak alkalazásával tudja hatalmát fenntartani, nem legitim…” – számomra értelmezhetetlen.
Nem tudom eldönteni, hogy tényleg nem érti, vagy nem is akarja érteni, hogy az arab világban a demokrácia ismeretlen fogalom. Pontosabban fogalmazva csak egy nagyon szűk, hatalomközeli réget privilégiuma – de semmi esetre sem a népé!

Az ENSZ által életbe léptetett szankciók egy kivételével megegyeznek a Lockerbie légi katasztrófa utáni szankciókkal, abban ugyanis szerepelt a repülési tilalom, ami a jelenlegiből kimaradt. Valószínűnek tartom, hogy jelenleg egyetlen ország sem vállalja ennek ellenőrzését.

Mint már az elején utaltam rá, a Kadhafi ellenes beduin törzsek összefogása, az időközben megalakult átmeneti kormány (mely a keleti országrészt uraló szenusszi törzsből került ki) csak időleges és amelynek vége nem új társadalmi berendezkedést, csak egy új, talán nem ennyire véres diktatúrát eredményez.

Egy egészen friss információ csak megerősítí előbbi mondatomat. E szerint Hillary Clinton megpróbálta felvenni a kapcsolatot a líbiai átmeneti kormány képviselőivel, akik azonban nem kívánnak senkivel kapcsolatba lépni, belső problémájukat maguk fogják megoldani.

Ez a kijelentés – véleményem szerint – azért nem sok jóval kecsegteti a demokráciában reménykedőket.

2011. február 27.