Válaszféle T.G.M. válaszára

Heti kérdés – válaszol: Tamás Gáspár Miklós filozófus Mentesítheti-e a háborús bűnösnek tartott Csatáryt az életkora az eljárás alól?(Népszava online –  2012.07.26.) Azt hiszem, hogy százéves aggastyánok háborgatásával nem megyünk semmire. Őket már békén kell hagyni. A modern büntetőjog célja nem a megtorlás, hanem az átnevelés, a bűnösök visszaillesztése a társadalomba. Ebben az esetben – még ha Csatáry csakugyan vétkes mindabban, amiben vádolják, bár ez korántsem biztos – ez a cél nem teljesülhet. A vizsgálat, a vádemelés, a tárgyalás csak pótcselekvés volna. Nekünk ma a jelenkori fasizmussal kell szembenéznünk. Most kellene olyan társadalmat teremtenünk, amelyben a fasizmus, a nácizmus, a nyilasság egyszerűen képtelenség lenne. Nem törékeny öregurakat kell vád alá helyezni – akár megérdemelnék végső soron, akár nem – , hanem életerős, izmos, élénk, tevékeny, fiatal neonácikkal, neofasisztákkal kell szembenézni, és meggyőzni őket róla, hogy tévednek, hogy a humanizmus nekik is jobb, mint az SS becsületfogalma. Tamás Gáspár Miklós filozófus /

Baráti társaságban szoktam volt mondani, – amikor a beszélgető partnerek egyike a konkrét témát mellékvágányra igyekszik terelni – hogy lehet a kérdésen filozofálgatni, de adott esetben ez nem viszi előbbre az ügyet.
Nos, ez jutott eszembe, TGM szokatlanul rövid, annál kuszább “válaszát” olvasva.

Mert ugye a kérdés így szólt: “Mentesítheti-e a háborús bűnösnek tartott Csatáryt az életkora az eljárás alól?”

Erre, az én egyszerű, nem filozofikus észjárásom szerint a válasz vagy igen, vagy nem!

Tisztelt Tamás Gáspár Miklós!

Előre is elnézését kérem, de nyilatkozatát ha nem is mondatokra, de részekre szedem.

Ön azzal indít, hogy a “százéves aggastyánok háborgatásával nem megyünk semmire. Őket már békén kell hagyni”.

Valószínű ezt a mondatát nem gondolta kellően végig, ugyanis ez a matuzsálem, tettét ifjúsága teljében követte el, ártatlan embereken. Nem nézte, hogy azok netán matuzsálemi, vagy éppen csecsemő korban vannak-e? Nem nézte, hogy nők, vagy férfiak. Egyet tartott szem előtt, mégpedig azt, hogy az illetők zsidók! Mivel a deportáltaknak ezen kívül más “bűnük” nem volt, nem lehetett volna őket is “békén hagyni”?

Tovább menve, a modern büntetőjog kérdésében nagyjából egyet értünk, illetve mégsem.
Véleményem szerint ebben a témában a nevelésnek van elsődleges szerepe, mert átnevelni akkor kell, ha a nevelés csődöt mondott.

Csatáry nevelése úgy tűnik, valamikor csődöt mondott és egy olyan ember átnevelésére, aki az egész életét hazugságban élte le, nem sok reményt látok. Már csak azért sem, mert kihallgatása során megállapítást nyert, hogy “bizonyos” népcsoporttal szembeni hozzáállása a mai napig nem változott.

Az ön következő mondata az eddigieknél is átgondolatlanabb. Azt írja: …”még ha Csatáry csakugyan vétkes mindabban, amiben vádolják, bár ez korántsem biztos – ez a cél nem teljesülhet.”

Ön vagy nem olvassa a Csatáryval kapcsolatos dokumentumokat, vagy nem akarja tudomásul venni az abban foglaltak igazságát. Ha önt jobban hisz Csatáry azon állításának, hogy soha nem volt gettóparancsnok, sőt a két kassai gettóban is mindössze négy alkalommal járt, mint a hivatalos okmányokon fellelhető sajátkezű aláírásának, a még élő szemtanúknak, szenvedő alanyoknak, a megkerült halálos ítéletnek…
Akkor kérdezem én: Miért nyilatkozik? Ez az ön részéről “pótcselekvés”?

Tessék mondani, ki az a “nekünk”, akiknek a jelenkori fasizmussal kell szembenéznünk?
Tessék mondani, lehet úgy szembenézni a jelenkori fasizmussal úgy, hogy még a múltbélivel sem tettük meg ugyanezt?

Nem, a jelenkori fasizmus nem a véletlen műve! A jelenkori fasizmus magja el volt vetve és mivel ‘45-től egyetlen kormánynak sem volt érdeke a múlt tisztázása, a vészkorszak alatti magyar kormányok felelősségének egyértelmű kimondása, a magok hízásnak indultak és adott pillanatban szárba szökkentek.
Itt tart ma Magyarország!

Sajnálattal azt kell mondanom, hogy ezért nem csak a mindenkori politikusokat terheli felelősség, de a mindenkori magyar értelmiséget is. Legalább is azon részét, amelyik minden korban “eladta lelkét” a regnáló hatalomnak!

És még valamit! Az, hogy Csatáry nem bújhat ki még ennyi év után sem az igazságszolgáltatás alól, egyben legyen üzenet a jelenkor fasisztáinak! Ezt tartom nevelésnek, mert így – reményeim szerint – a későbbiekben nem kell az átnevelésükről gondoskodni.

2012. július 27.

A fütyi, ami lázba hozta Európát…

Nem tudom, sírjak, vagy nevessek?!
Egy bőrlebeny kapcsán hadba lép Európa? Ez már a vég, vagy ez “csak”  a vég kezdete?!

Emberek, ébresztő!!!
Nem volt elég, hogy a sötét középkor pogromok meghirdetésével, a zsidó tanházak rajtaütés szerű megszállásával, Tóra és imakönyv égetéssel, nem ritkán emberek válogatott kínzásával akart gátat szabni a zsidó vallás gyakorlásának? Nem volt elég, városok-falvak zsidó lakosságának erőszakkal történő keresztény hitre térítése? És mindez Krisztus nevében! Mindezek után Európa  azzal mutatta meg kimagasló kultúráját, hogy milliószám küldte biztos halálba honfitársait? Bár ebben már látszanak a fejlődés jelei, már nem csak a vallás számít, elég  a származás is!  De, ami a lényeg, ők mondják meg, ki a zsidó! (Az már csak hab a tortán, de nagyon fontos díszítőelem,  hogy egy füst alatt a számára “értéktelennek”, netán “veszélyesnek”  tartott személyektől is igyekezett megszabadulni.)

És amikor már az ember azt hinné, hogy közvetlen szomszédaival is csak az elvakultság és nem a tudatlanság mondatja, hogy “Jézus az első palesztin”, akkor a magát változatlanul műveltnek tartó Európa előáll a nagyágyúval. Egyes helyeken a kóser vágást, máshol a körülmetélést kívánja tiltólistára tenni. Előbbit az állat-,utóbbit az emberi jogok védelmének égisze alatt.

Európa, kedves Európa! Tudod egyáltalán, miről beszélsz? Ha tudnád, és ténylegesen az állatok védelme lenne a célod,  minden, még a sertés, a ló (mely állatok nem kóser volta miatt nem képezik sem a zsidó, sem a muzulmán konyha alkoró elemeit) vágását is kizárólag rituális vágással engedélyeznéd. Nem csak azért, mert a legkevesebb szenvedést okozza a leölendő állatnak, hanem azért is, mert annál tisztább, vértől mentes hústermék nem létezik. Nem beszélve a hagyományos vágásnál óhatatlanul pangó vér, undort keltő látványától!

Hagyjuk ezt, végül is kóser húskészítmény – ha magasabb áron is, de – beszerezhető a világ azon részéről, mely kevésbé “liberális”, sokkal inkább demokrata.
 
Ugorjunk az elmúlt napokban nagy vihart kavart kölni bírósági döntésre, mely ha nem is alapjaiban, de megrengette Európát.
A kölni bíróság egy (írd és mondd, egy darab!) problémás sebészi beavatkozásból  levont következtetés alapján olyan döntést hozott, mely vallását  gyakorló zsidó és muzulmán számára egyaránt elfogadhatatlan.
Először is azért, mert Európában az állam és az egyház szétvált, tehát világi bíróságnak a vallást érintő kérdésekbe – amennyiben az nem károsít össztársadalmi érdeket – beleszólása nincs és nem is lehet.
Másodszor pedig azért, mert egy negatív eset (még laboratóriumi vizsgálat esetén sem) számít mérvadónak, tehát a bíróság, ha indulatmentesen, elfogulatlanul akart volna ítélkezni – mondom, joga az nincs hozzá! – autentikus helyről beszerzi az ide vonatkozó tapasztalatokat.
(Izraelben 2011-ben 50.000 fiú csecsemő csecsemő körülmetélésére került sor. A beavatkozás nyolc esetben bizonyult “problémásnak”, de egyetlen esetben sem lehetett összefüggésbe hozni a mohel (a körülmetélést végző, szakmailag felkészült, vizsgázott személy) tevékenységével!
(Olvasom, hogy közben két svájci kórház is megtagadta a vallási okból történő körülmetélést a helyzet jogi rendezéséig.)

Jelenleg Németországban igen kiterjedt jogértelmezési vita zajlik, ugyanakkor a Bundestag előtt egy törvényjavaslat fekszik, amely a körülmetélés mellett foglal állást. Nagy a valószinűsége, hogy a törvényjavaslat elfogadásra kerül, ezzel természetesen a vesszőfutás nem ér véget, hisz a “liberális” széplelkek minden bizonnyal Alkotmánybíróság elé viszik az ügyet. Az átfutási idő nyilván hosszú lesz, de addig is a Bundestag által meghozott törvény marad érvényben.

Megvallom, első hallásra engem is mellbevágott rabbi Goldschmidt nyilatkozata, – gondolom, a hírt hallva, első reakcióként – aki úgy fogalmazott, hogy a Holocaust óta nem érte ilyen támadás a zsidóságot. Egy francia újságnak adott interjúban felhívta a figyelmet, hogy a több, mint ezer éve Németországban élő zsidóknak még a legantiszemitább kormányzat idején sem kellett szembenézniük azzal, hogy megtiltják számukra fiaik körülmetélését.

Évek óta látom, tapasztalom, hogy igenis vannak a téma iránt érdeklődők, akiket semmiféle “hátsó gondolat” nem vezérel, egyszerűen ismereteiket kívánják gyarapítani, egy más kultúrát, annak írott és íratlan szokásait megismerni.

Úgy gondolom, számukra érdekes lehet az, amivel  zsidó olvasóimnak nem mondok újat: Függetlenül a vallás gyakorlásától, négy olyan dolog van, amit a zsidó emberek többsége betart: Brit-mila, (körülmetélési szertartás, vagyis Ábrahám szövetségébe való felvétel) bar-micva, (a 13. életévét betöltött fiúgyermek a “kötelesség fia”, aki a zsidó hitélet teljes jogú tagja) a hüpe (esküvői sátor v. baldachin) alatti esküvő és a halottakért tartott szigorú – hét napos – gyász.

Mindenki, aki a körülmetélés felnőtt korban való elvégzése mellett száll síkra, egyszerűen nem tudja, mit beszél, mint ahogy azon sajtómunkások állásponja  is elkeserítő, akik a kölni bíróság döntését helyesnek tartják és mind a zsidó, mint a muzulmán fiatalok esetében a 14 éves kort jelölik meg a körülmetélés időpontjául. (Zsidóknál nyolc napos életkorban, muzulmánoknál – hagymánytól függően – 4-14 éves kor között.)
Álláspontjuk egyértelműen tudatlanságból fakad, amiin némi utánjárással változtatni lehet.  Ugyanakkor mindazok, akik a körülmetélés ellen a liberalizmus és a humanitás szellemében emelnek szót, aminek tárgya nem más, mint a humán, vagyis az ember, ezek az igen tisztelt hölgyek és urak – az én olvasatomban – hozzávetőlegesen 15 millió zsidót és néhány száz millió muzulmánt nem tekintenek embernek!

És ahogy fentieket leírom, már tudom is, hogy Goldschmidt rabbinak minden kétséget kizáróan igaza van!
Ha nincs körülmetélés, nincs bar micva… tehát egy idő után nincs zsidóság sem. Bravó! Ezt az ügyes és fájdalommentes “zsidótlanítást” csak üdvözölni lehet!

A bejegyzést egy kérdéssel kezdtem: Ez a vég, vagy “csak” a vég kezdete? S, mint már annyiszor és annyi helyen leírtam, most sem mondhatok mást: Európa a Római Birodalom útját járja és csak idő kérdése, hogy úgy is végezze!

2012. július 26.

Vallás, vagy nép – és egyáltalán, ki a zsidó?

Ezen bejegyzésem  az időközben megszűnt NolBlog-on fellángolt vita (Ábrahám szövetségébe való felvétel)   jobb érthetősége miatt született.

 

 

Sokan, sokszor foglalkoztak már ezzel a témával, a zsidóságon belül is időről-időre napvilágot látnak olyan tanulmányok, melyek  a kérdésre választ keresnek.

Elismerem, a  válasz nem egyszerű. Ennek ellenére azon a nézeten vagyok, hogy nem is lehetetlen.

Mint említettem, a kérdés bonyolult és valószínűnek tartom, hogy ahány zsidó, annyiféle válasz lehetséges. A válaszokat minden esetben a szerint kell értékelni, hogy a megkérdezett hol él, gyakorolja-e vallását, vagy sem, de még az sem elhanyagolható szempont, hogy ki a kérdező és milyen célból kérdez?

Vallás, vagy nép kérdése nem tehető fel önmagában, az alapkérdés definiálása nélkül, ami úgy hangzik: Ki a zsidó?

Ha szigorúan a zsidó vallási törvények szerinti meghatározást alkalmazom: Zsidó az, akinek anyja zsidó. (Figyelem, egy szó sem esik vallásról!) Ide tartoznak a betértek, akiket a továbbiakban nem említek külön, hisz a betértet  semmi nem különbözeti meg a született zsidótól.

A zsidóság körének kiszélesítése a nürnbergi törvénnyel vette kezdetét – e szerint minden személy zsidónak tekintendő, akinek négy nagyszülője közül akár csak egy is zsidó. Ez azonban már politikai meghatározás, mint ahogy az is, hogy a vegyes házasságban élők nem zsidó tagját is hátrányos megkülönböztetés érte, illetve a korábban keresztény hitre tértek sem mentesültek a zsidóságot ért  megaláztatás alól. (Mint politikai érdekből létrejött, mondhatni mesterséges meghatározással a későbbiekben nem foglalkozom, mint ahogy az olyan meghatározásokkal sem, hogy “az a zsidó, aki annak vallja magát”, vagy “az, akit a környezete annak tart” – ezek szintén manipulatív célzattal kreált állítások.)

 

Fentiekből, azt hiszem, világosan kítűnik, ki a zsidó? Innen áttérhetünk a vallás és/vagy nép bonyolultabb témakörére, aminek megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a zsidó nép történetében legalább alapfokon elmélyedni.

A zsidó hagyomány úgy tartja, hogy a mezopotámiai születésű Ábrahám Kánaán földjére vándorolva ott családot alapított. Fia, Izsák, aki már Kánaán földjén született, élete végéig nem hagyta el a földet, nem úgy, mint az ő fia Jákob , akinek második neve Jiszráel. Ő 12 fiával (a későbbi 12 törzs ősatyáival) és azok családjával Egyiptomba vándorolt, ahol több száz évig ették a rabszolgaság kenyerét. Közben megszületett Mózes, aki Jiszrael (itt családfő) népét kivezette Egyiptomból. Már a rabszolga létből való szabadulás is a csodák birodalmába tartozott, ami folytatódott egy természeti jelenséggel, egy szélvihar kiváltotta felhőoszlop keletkezésével,  ami elzárta az üldözők útját és biztosította a menekülők  Nádas-tengeren való átkelését.

Mindezen csodák csak megerősítették a zsidókat Mózes vezető szerepének elfogadásában, és vándorlásuk során így értek el a Sináj-hegy lábához, ahol megtörtént az I-teni kinyilatkoztatás (L. Mózes II. 20,2-17). Ezt követte negyven év  sivatagi vándorlás, ami alatt az azonos, immár egy I-tenhiten lévő emberek  államalapításra érett néppé kovácsolódtak… és megkezdődhetett Kánaán országának elfoglalása, felosztása, betelepítése.

Eddigi  ismereteink alapján van egy izraelita vallású csoport, mely a vallási és szociális törvények elfogadásával nemzeti keretet kapott – néppé vált. (Itt belemélyedhetnénk a történelembe visszamenőleg a polgári időszámítást megelőző 1100-as évekig és folytathatnánk a sort az i.u.-i 70-ben elpusztult II. Templom korán át egészen a spanyol kiüzetésig, az oroszországi progromokon át az első cionista kongresszusig, az angol mandátumi időktől a Vészkorszakot követő modern Izrael kikiáltásáig.)

Terjedelmi okokra való tekintettel igyekszem a témát még az érthetőség határain belül süríteni.

… Majd 400 éves fennállás után elpusztult a jeruzsálemi I. Templom, ezzel Dávid király leszármazottainak uralkodása is véget ért. A zsidó nép nagy részét a Babilón birodalomba száműzték, akiket nem, azok önként vállalt számüzetésbe Egyiptomba távoztak. Innen datálódnak a kisebb-nagyobb diaszpórai közösségek…  Mintegy 50 év elteltével a galutból visszatértek egy csoportja, majd az utánuk folyamatosan érkezők Jeruzsálemben felépítették a II. Templomot, s mintegy 70 éves megszakítás után a Szentély ismét betöltötte hivatását…

Nagy Sándor hódító hadjáratai során kerültek a zsidók első ízben kapcsolatba a görög kultúrával s a viszonylag rövid időn belüli töbszöri uralkodóváltás eredményeként  a Ptolemaiosok uralkodásának idejére Alexandriában nagyszámú zsidó közösség létesült…  Ebben az időben fordították görög nyelvre a Tórát, aminek célja a két ellentétes kultúra összeegyeztetése volt…  A több, mint 200 éves egyiptomi uralmat Júda közel száz éves függetlensége követte, de végül is i.u. 70-ben bekövetkezett a II. Templom pusztulása is, ami a zsidóság életében a második, az előzőnél jóval hosszabb ideig tartó galuti lét kezdetét jelentette, ami csak a modern-kori Izrael állam kikiáltásával és az állam elsők között meghozott törvényével, a Hazatérési Törvénnyel nyitott utat a galutból való hazatérésre.

Egy mondatban összefoglalva: Adott egy népcsoport, mely egy I-tenhitre tér, majd a történelem folyamán háromszor alapít hazát – mindezt közel 3000 év alatt, de mindháromszor ugyan azon a területen.

A modern Izrael létrejötte lehetőséget biztosít minden zsidó származású embernek, bármely életkorban a hazatelepülésre. A II. Világháború rémségei szolgáltattak alapot a törvény olyan értelmű megfogalmazására, hogy azok a halachikusan zsidónak nem minősülő személyek, akik a nürnbergi törvények értelmében (mint írtam ez politikai kategória) üldöztetésnek lehetnek kitéve, szintén jogosultak az izraeli állampolgárságra, továbbá a más vallású családtagjaik is. Az igasághoz hozzátartozik azonban, hogy a hazatérés lehetősége nem egyenlő a hazatérőről való teljes gondoskodással. Magyarul ez annyit jelent, hogy bár az állam bizonyos ideig anyagilag is támogatja az új bevándorlókat, de nem tartja el!  A beilleszkedés, a munkahely keresés-teremtés rögös útját mindenkinek egyénileg kell végigjárnia. Aki arra számít, hogy az “ígéret földjére” érkezve anyagi gondjai maguktól (az államtól) egy csapásra megoldódnak, súlyos kudarcot kénytelen megélni, ami nem egy esetben vezetett (tapasztalati tény) az ország elhagyásához, a szülőhelyre való visszatelepüléshez.

Arra nem térek ki, hogy mikor, honnan és hányan érkeztek/érkeznek az országba, tény, hogy Izraelen kívül még ma is számos, kisebb-nagyobb létszámú zsidó közösség található (leszámítva az USA-t, ahol a zsidók száma nem sokkal marad alatta az izraelben élők létszámának.) Hogy a hazatelepülés lehetőségét kihasználva miért nem éltek ezzel a más országokban élő zsidók, annak több oka is lehet, sőt nyilvánvaló, hogy minden ez irányban megkérdezett több nyomós okkal tudna szolgálni arra nézve, miért is vállaja továbbra is a diaszpórai életet?

A következő példák a teljesség igénye nélkül valók, de reményeim szerint megismertetésük nyújt némi támpontot az igencsak összetett probléma megértéséhez.

Alapvető dolog, és ez nem kizárólag galuti jelenség, hogy a ma emberének a vallás már lényegesen kevesebbet jelent, mint az előző nemzedékeknek. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a zsidó vallás teljes embert kíván abban az értelemben, hogy vallásosságunk nem merül ki a napi imák elmondásában, életünket számtalan törvény szövi át, (étkezésre, születésre, temetésre, a Szombat megtartására vonatkozóak – hogy a legfontosabbakat említsem) melyeknek egy része szinte betarthatatlan a befogadó ország  egészségügi, munkajogi és egyéb, a halachikus előírásokkal nem egyező törvényei miatt. Említettem a “befogadó országot”, amit ma emlegetni több, mint nevetséges, hiszen nem egy családfa tanuskodik olyan esetről, hogy az ősök már 300-350 évvel ez előtt ott születtek, az adott ország kultúráját, szokásait, nemzeti ünnepeit magukénak tekintve részt vesznek a haza védelmében, tudásukat az adott ország rendelkezésére bocsájtják stb.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy számos olyan halachikusan zsidónak született, ma a galutban élő embertársunk van, aki identitását feladta, zsidó gyökereit eltépve teljes mértékben asszimilálódott.  Természetesen  vannak egyedi esetek, amikor egyéni-családi körülmények teszik lehetetlenné a hazatérést.

Godolom,  mindenki számára nyilvánvaló, hogy amikor felmerül a nép/vallás kérdése, ez kizárólag a diaszpóra zsidóságára vonatkozik.  Amit nem értek, az a kérdésfeltevés oka. Az, hogy a zsidóság esetében milyen alapon kérdőjelezhető meg az adott nemzethez való  tartozás?

A kérdést már csak azért is provokatív jellegűnek tartom, mert tapasztalati tény, hogy a zsidóság asszimilációja a kelet-európai országokban volt a legáltalánosabb.

Az elmondottak alapján – és nem lepődök meg, ha ezzel a nézetemmel egyedül maradok – a ma diaszpórában élő zsidókat sokkal szorosabb (nyelvi, kultúrális és nem utolsó sorban financiális) szál köti az u.n. befogadó országhoz, mint Izraelhez, ami egyben azt is jelenti, hogy rájuk nézve – ha mindenáron ragaszkodunk meghatározásukhoz –  a helyes definíció: vagy “zsidó származású … állampolgár”, vagy “izraelita vallású … állampolgár”.

 

 

2010. július 11.

 

 

Antiszemitizmus Magyarországon – egy kibic szemével

Pár éve, hogy egy személyes blogbejegyzés keretében a Magyarországon megélt zsidóságomról írtam, valamint arról, hogy miért is hagytam el az országot.
Az írás a linkre kattintva elérhető.

Fenti írást azzal zártam, hogy az alijám óta eltelt minden nap, minden óra igazolja döntésem helyességét. Magyarországon ugyanis a helyzet azóta csak romlott.
Ez a romlás nem kizárólag az antiszemitizmus újjáéledésére vonatkozik, hanem a magyar történelem közelebbi és távolabbi – okkal v. ok nélkül – fájó pontjainak kibeszéletlenségére is.

Ezzel együtt úgy gondolom, hogy az antiszemitizmus kapcsán az utóbbi időben  fellángoló vita, akár pozitív jelként is értékelhető, feltéve ha egy társadalmi vita kapcsán a helyzet elmozdul a holtpontról.
Sajnos azonban, hogy az elvárható kibeszélés helyett, valamiféle mellébeszélés folyik. Szekértáborok alakulnak, lövészárkok mélyülnek és a vitapartner nem ellenfél, hanem elpusztítandó ellenség.
Sajnálatos az is, hogy az a réteg, amelynek a társadalmi problémák feldolgozásában vezető szerepet kellene játszania, “történelmileg” teljes kudarcot vallott. Gondolok itt a magyar értelmiségre, mely – mély tisztelet a ritka kivételnek – “lefeküdt” a mindenkori rendszernek.
Ezt mutatja a Romsics írásával kapcsolatos Gerő féle kritika, illetve az ennek kapcsán kialakult álvita. (Meg kell jegyeznem, hogy véleményem szerint,  egy történelmi eseményt a résztvevők származása szerint vizsgálni, egyértelműen teret nyújt a kirekesztésnek.)

A magyar értelmiségi rétegre vonatkozó megállapításaim – tetszik vagy sem – vonatkoztathatók a zsidókra és a zsidó szervezetekre is. Az ő esetükben úgy alakult, hogy a mindenkori rendszerrel szemben a mai napig a vallási szervezetek képviselik a zsidóságot. Az egyik ezen a téren már többszörösen kudarcot vallott, a másik, friss “ejtőernyősként” forgatná a varázspálcát, de pillanatnyilag se varázs, se pálca.
Egyébként is anakronisztikusnak tűnik, hogy az általam hozzávetőlegesen 50.000 főre becsült és csak elenyésző töredékében vallásos zsidóságot kizárólag vallási szervezetek képviseljék. (Mondom ezt úgy, hogy magam a vallást szigorú orthodox rítus szerint tartom.)
Mindebből számomra az következik, hogy a magyar zsidóság önszerveződésre képtelen és tulajdonképpen még az ez irányba mutató szándékot sem látom.
Ez többek között abból is következik, hogy a magyar zsidóság Kelet-Európa legasszimiláltabb zsidósága és van egy olyan érzésem, hogy ez valamilyen tudat alatti, be nem vallott félelem eredménye. Olyan “jaj, csak nem kitűnni” effektus.

Visszatérve a magyar társadalomban fellelhető antiszemitizmusra, mindenképpen szólni kell arról, hogy ez miből táplálkozik.

Az elmúlt hetekben-hónapokban szinte nem múlt el nap, hogy a kérdés ne szerepelt volna legalább egy, de inkább több írás erejéig az elektromos sajtóban, illetve blogbejegyzésekben.  
Az írásokhoz érkezett olvasói észrevételekből sokszor lényegesen tisztább képet lehet kapni az emberek gondolkodásáról, mint magából a “törzsanyag”-ból.

Cáfolom azt a hozzászólást, melynek írója azzal érvel, hogy ott, ahol  társadalmi problémák vannak,  ahol csökken az életszínvonal, óhatatlanul felüti fejét az antiszemitizmus.
Ez az állítás már csak azért sem állja meg a helyét, mert  Európa nyugati felén is bőségesen alálkozhatunk antiszemitizmussal, bár azt is meg kell mondani, hogy jellegét tekintve az sokkal inkább vallási jellegű. Szemben a Kelet-Európára jellemző politikai indíttatással.
Hogy az antiszemitizmus és a életszínvonal romlása között nincs összefüggés, azt Grúziában tapasztaltam, mely ország eléggé szegény és ráadásul eléggé keresztény is ahhoz, hogy ha valahol, ott szembetűnő lett volna a jelenség. Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy az emberek fejében még fogalmi szinten sincs jelen az antiszemitizmus és még a kérdést sem értik. A grúz zsidók a grúz nép szerves részét képezik.

Ezzel szemben Magyarországon a felszabadulást követő minden kormányzó pártnak vastagon benne van a keze a jelenlegi állapotok kialakulásában.
És úgy vélem, hogy a magyarországi antiszemtizmus okainak feltárásához még ma is egyaránt hiányzik úgy a társadalmi, mint a politikai szándék.

A megoldásra kevés esélyt látok, hiszen újnyilas párt ül a magyar parlamentben, mely a falakon belül és kívül egyaránt azt mond és tesz, amit akar – akár történelmet is hamisíthat – és mindezt a rendfenntartó és igazságügyi szervek cinkos félrenézése közepette.

Olvasóim, akik idáig követtek, megérdemelnek egy kedves, “feszültségoldó” dalt:

http://www.youtube.com/watch?v=3_r6pEPaZ-k

2012. július 17.

Óvoda és terror…

A terrorizmus okainak kutatása sok-sok éve folyik, a világ óriási energiát fektet a témába. Újságírók csakúgy, mint akadémikusok komoly szakmai karriert építettek nyakatekert gazdasági-politikai magyarázatokra. 

Az egyik “tudós” csoport mindent gazdasági okokra vezet vissza. Azt állítják, hogy a terror egyetlen oka a kilátástalan nyomor. A szegényeket házhoz, autóhoz kell juttatni és minden megoldódik. (Számomra érthetetlen, hogy nyomorról beszélve miért a ház és az autó szerepel az első helyen, holott szerepelhetne – mint minden jólét alapja – a munka, a munkahely teremtés is!)

Fenti állításnak ellentmond, hogy a szeptember 11-ei merénylet elkövetői mind tehetős családból származtak, de az is hogy az európai merényletek elkövetői mind helybeliek voltak és nem szegény afgánok.

A másik csoport szerint a kegyetlen elnyomás, a szabadság utáni olthatatlan vágy ösztönzi a merénylőket “reménytelenségből” elkövetett merényletekre.

Hogy mennyiben vívja ki az áhított szabadságot  az a merénylő, aki fiatalokkal teli kávéházban robbantja fel magát, vagy mennyivel több reménnyel kecsegtet további élete külföldi újságírók torkának átvágása után?  Kérdések sorozatát veti fel.

Amennyiben igaznak fogadjuk el a “kutatók” állításait és továbbra is e gondolatsor mentén haladunk azt kellene látnunk, hogy a tibetiek, akik hosszú évtizedek óta szenednek a vaskezű kínai elnyomástól, vagy a zsidóknak, akiknek szinte egész történetük folyamán részük volt elnyomásban, népírtásban – mind, mind terroristákká kellett volna válniuk.

Nem így történt. Miért? A válasz egyszerű: Senki a világon nem születik terroristának! Vannak népek, akik türelemre és megértésre nevelik gyermekeiket, más népek ellenkezőleg, a terrorra és a gyilkolásra. Az ilyen irányú “nevelés” minél fiatalabb, azaz fogékonyabb korban kezdődik, annál biztosabban garantálja  a sikert, vagyis a terrorizmust, mint életcélt!

El kellene végre felejteni, hogy a terror oka a tartós megszállás! A baj gyökere, az uszítás!  Az alább következő képek a gázai, Iszlám Dzsihád üzemeltetésében lévő óvoda  évzáró “ünnepségén”  készültek és jól szemléltetik, hogy a terror “elsajátítható tudomány” – különösen ha ehhez az oktatási rendszer hathatós támogatást nyújt.

a bal oldali térkép a jelenlegi állapotot, a jobb oldali a felszabadított, “zsidómentes” Palesztinát mutatja, az alábbiakban a potenciális  terroristák

Sajnos, ma még csak elképzelni lehet azt az állapotot, amikor a világ vezetői a terror gyökereinek a felszámolására fordítják energiáikat és nem csak a felületen kapirgálnának, azt, hogy nem tárgyalgatnak a terror szervezetekkel, azt, hogy  komolyan követik a pénzbeli támogatás útját.

Mindaddig, amíg ez nem történik meg,  világszerte még sok-sok ártatlan ember fog az életével fizetni!!!

Képek forrása: Google

2012. július 6.