Archívum | Sokszínű Izrael RSS feed for this section

A féligazság már majdnem hazugság…

15 jún

Ahhoz, hogy az alább következő írás némiképp a kívülálló érdeklődő számára is érthető legyen, elengedhetetlen a Beit Hillél szervezet bemutatása. A szervezet 2012-ben alakult Izraelben. Alapítója Ronen Neuwirth, aki liberális vallásos cionistaként határozza meg magát. A Beit Hillél adományokból tartja fenn magát, melynek nagy része külföldről származik…

A bemutatkozás további részét rájuk bízom, ezért kivonatosan az internetes honlapjukból idézek:

“Szervezetünk hisz a Tóra örökkévalóságában és teljes mértékben elkötelezettjei vagyunk Izraelnek, a zsidó jognak… Ugyanakkor felismertük, hogy az izraeli közbeszédben a Tóra – helytelenül – egydimenziós formában jelenik meg… Szervezetünk részt vesz a napi tanításban, Tóra-tanulásban…ami nem ellentétes azzal, hogy a nők nyilvános szerepvállalását támogassuk a vallási élet vezető posztjain… Elsők között vagyunk, akik a Tóra tanulmányozásának lehetőségét a nők előtt is megnyitottuk…

Az izraeli társadalom szerves részét képezzük, kivesszük részünket a közügyekből…Olyan projekteket szervezünk és menedzselünk, melyek össz-társadalmi érdekeket szolgálnak és közelebb hozzák egymáshoz a társadalom különböző szegmensét alkotó zsidó csoportokat…

Mottónk: Alázattal és tisztelettel még az ideológiai ellenféllel szemben is!

Az izraeli társadalomban fellelhető – mesterségesen szított – ellentétek feloldásában óriási előrelépést jelentene, ha fenti hitvallást a társadalom azon csoportja is magáévá tenné, amelyik “minden bajok forrásának” a vallást tekinti, ugyanakkor nagyhangon hirdeti, miszerint az arabok felé “nem falakat, hanem hidat” kell építeni…

A Beit Hillél számos programja között szerepel egy nemrég útjára indított projekt, amelynek célja, hogy a vallásos és vallástalan családok jobban megismerjék egymást, egymás életét. Lehetőséget biztosítsanak a kölcsönös kérdésfeltevésekre és ezzel – a mindkét oldalon jelenlévő – téves, sokszor megalapozatlan előítéleteket felszámolja.
A projekt az “izraeli Szombat” nevet viseli és eddig mintegy 5 ezer család kapcsolódott be.

Ellentétben azzal, amit egyes körök igyekeznek belemagyarázni, szó sincs arról, hogy ez a kezdeményezés a vallás követésére, vagy az ahhoz történő visszatérésre ösztökélné azokat, akik zsidóságukat a maguk módján, vallási keretek nélkül kívánják megélni.

Sokkal inkább arról szól, hogy a vallásos ember, a vallásos családok társadalmi kötelezettségeiket (tanulás, munka, katonai szolgálat…) vallásgyakorlás mellett is ugyan olyan intenzitással teljesítik, mint a vallástalanok.

A projektben nem csak az utca embere vesz részt, de a kezdeményezés a Kneszet tagjai között is követőkre talált. Legalábbis megmozgatta fantáziájukat.

Ami pillanatnyilag a vallástalan réteg egyes köreiben vihart kavart – és mivel csak azt látják, hogy “megint a vallásosok járnak jól”, az a programnak azon része, hogy “ezért a vallásosok pénzt kapnak”, tehát ‘megint csak őket támogatják”.

Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy ez így, ebben a formában nem felel meg a valóságnak… A szervezet eddig is támogatta anyagilag azokat a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket, akik heti, legalább 15 órában vállaltak előadás tartást különböző (általában igény szerinti) vallási témában.

Ez bővült ki azzal, hogy azok a vallásos családok, akik Szombatra, a saját lakásukban vendégül látnak nem vallásos családokat, esetenként igényelhetnek anyagi hozzájárulást.

Végül, projekten kívül, meg szeretném jegyezni, hogy az elképzelés nem újkeletű, létezett és létezik ez az izraeli közösségben szervezeti keretek nélkül is.

Hiszen addig, amíg az ország vallástalan iskoláiban is – a kötelező minimum tanterv keretében – folyik vallásoktatás és üzemelnek vallástalanok számára jesivák, addig az új bevándorlók egy jó része (elsősorban a volt szocialista országokból érkezők) vallási – meg általában a zsidósággal kapcsolatos – ismeretei a nullához konveniáltak.

Ez utóbbiból adódik, hogy évtizedekben mérhető izraeli élet után még mindig nem tudták feldolgozni, hogy a zsidó államban a Szombat munkaszüneti nap – megjegyzem, nekik is.

15/06/2017

 

Reklámok

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Gondolatok a közelgő Purim kapcsán

16 Már

Purim ünnepéről itt.

A linket megnyitva, az ünnep eredetéről, annak szimbólumairól olvashat az érdeklődő. És olvashat arról is, hogy e sorok írójának ünnepi hangulatára árnyékot vet az emlékezés.

“Emlékezz rá, mit művelt veled Amalék(népe) az úton, (vándorlásodban) amikor kivonultál Egyiptomból…” (Mózes V. – D’varim – 25.17.)

Amalék mára szimbólummá vált. Szimbólumává annak a zsidóellenességnek, mely akár “csak” átvitt értelemben, akár a szó valódi jelentésének megfelelően a zsidó életre tör. A jelenség nem ismer országhatárokat és tévedés azt gondolni, hogy kizárólag a galuti zsidóság a szenvedő alanya.

Amíg a diaszpóra zsidósága napjainkban többnyire verbális agressziónak van kitéve, Izrael zsidóságának egyaránt szembe kell néznie szóbeli és fizikai atrocitással is.

Kétség nem fér hozzá, hogy a kisebbségi státusz természetes velejárója egy érzékenyebb reagálás minden egyes kimondott szóra, minden egyes “összekacsintásra”.

Értem és megértem, bár ma már másként gondolkodom erről és ennek megfelelően a reakcióim is másak! Talán azért, mert tudom, hogy a galuti zsidóságnak nincs félnivalója, amíg Izraelt maga mögött tudhatja.

De azért jó ha tudja azt is, hogy amalék nem csak idegen lehet, a nemzetség tagjai a zsidóságon belül is megtalálhatóak. És bár számarányuk elenyésző, hangjukat gyorsan és messze hordja a modern kor technikai vívmánya/átka – az internet.

Hogy miért jutott ez eszembe? Mert – tisztelet a kivételnek – azt tapasztalom, hogy a diaszpóra zsidósága igen-igen keveset tud a valós izraeli történésekről és amit tudni vél, azt egy igencsak szűk hírforrásból meríti, melynek politikai nézetei/érdekei messze nem egyeznek a nagy átlaggal, amelyből egyenesen következik, hogy az olvasót – finoman fogalmazva – félre tájékoztatja.

A köztünk élő amalék – véleményem szerint – három nagyobb csoportra osztható: az első a politikusok, közéleti személyiségek tábora. Ezzel kapcsolatban csak két jelenségre hívnám fel a figyelmet, időrend mellőzésével:

Az ellenzék egyik prominens képviselője tárgyalásba kezd a svéd külügyminiszter asszonnyal akkor, amikor az gyilkosoknak nevezi a Cahal katonáit, ha azok akció közben likvidálják a terroristát.

Egy másik, nem kevésbé prominens képviselő Mahmud Abbasszal ül tárgyalóasztalhoz, de hogy ne sértse az arab “érzékenységet”, a diplomácia megbeszélések során szokásosan a háttérben lévő nemzeti zászló mellőzésével.

12063298_10154186189416091_8722684489793036747_n (1)

A közszereplők körébe tartoznak a különböző művészeti ágak képviselői. Köztük olyan nevekkel, mint Gila Almagor, Ámosz Oz és a “futottak még” kategóriát képviselő névtelenek egy csoportja.

Nevezettek éles különbséget tesznek Izrael állampolgárai között lakóhelyük vonatkozásában, melynek eredménye, hogy nem hajlandók eleget tenni az u.n. telepesek meghívásának vagy külföldi útjuk során annyira nem azonosulnak Izrael állammal, hogy még a nagykövetségek meghívását is visszautasítják. De akkor, amikor ezzel kapcsolatban olyan kérdés merül fel, hogy talán nem kellene mindenkinek automatikusan állami támogatásban részesülnie, felháborodnak.

Ja, én is és velem együtt sokan mások is felháborodásuknak adnak hangot, amikor a “futottak még művészek” közönség előtt az izraeli zászlót használják toalett papír gyanánt, vagy egyenesen arra ürítik végterméküket.

És mindezt a külföldi sajtó úgy hozza, hogy a kultúráért felelős miniszterasszony mindazoktól megvonná az állami támogatást, akik “nem lojálisak” Izraelhez.

Hát, az én olvasatomban a lojalitás és a fenti “művészek” viselkedése között óriási a különbség.

És itt lép a képbe az Izraelben élő – többnyire zsidó származást felmutatni tudó – “hírforrások” népes tábora.

Most nem szólok az u.n. énblogok gazdáiról, hiszen az ő írásaik személyes tapasztalaton alapulnak, melyek semmiképpen nem általános érvényűek. Viszont szólnom kell azokról, akik hivatalosan, idegen hírügynökség alkalmazottjaként “tájékoztatnak” és egyetlen szempontot vesznek figyelembe: mit tudnak eladni, mire találnak vevőt. Sokszor, olvasva az általuk fémjelzett írásokat, a döbbenettől – már elnézést – se nyelni, se köpni nem tudok, pedig utóbbit szívesen cselekedném.

Írásaikból süt az izraeli társadalom problémáival szembeni közömbösség, a nem-azonosulás és mindezt tetézi a témában való járatlanságuk, a zsidó és Izrael történelmének nem ismerete.

Kedves olvasó! Tévedés ne essék, nem sírok. mert vallom, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol keletkezett és azoknak, akik benne élnek. Most, hogy e sorokat “papírra vetettem”, még csak dühös sem vagyok. Annál inkább elkeseredett. Elkeseredett azért, mert Izrael állam – természetes módon – kinyújtja kezét minden hazatérni szándékozó zsidó előtt, akiknek egy része a beilleszkedés helyett az ország lejáratását tekinti üdvözítő (kifizetődő) célnak. Ami pedig a külföldi zsidó honlapokat illeti, ezt a hangot tekintik igaznak – mert ez nem borítja fel az évtizedek során beléjük sulykolt, Izrael-képet.

Képek forrása: Google

16/03/2016

Ultra-ortodoxok és a katonaság Izraelben

4 Már

 

Az idén már két alkalommal hozta lázba a világot az az izraeli hír, mely az ultra- ortodox  (továbbiakban: haredi) lakosság katonai szolgálatba történő bevonásával kapcsolatos törvény-tervezet vitáját ismerteti.

A távirati irodák pár soros összefoglalója nem alkalmas arra, hogy az olvasót objektíven tájékoztassa  olyan történésről, aminek megléte gyakorlatilag az állammal egyidős és valljuk be, a külvilág számára legfeljebb a “színes” rovatban van helye. Ha másért nem, hát azért, mert kizárólag Izrael belügye. Amennyiben az erről szóló híradás mégis a “külföld” rovatban kap helyet, feltételezhető az ismeretterjesztési szándék, ehhez azonban – meglátásom szerint – a hírközlő szervek munkatársainak, a témában publikáló újságíróknak a tárgyi tudása hagy némi kívánnivalót maga után. Ezért fordulhat elő az általánosítás és még jó, ha “csak” az egész haredi réteget és nem Izrael teljes vallásos zsidó lakosságát érinti a megbélyegzés. Egyes publikációk már odáig mennek a téma fejtegetésében, hogy a hadkötelezettség kiterjesztése csak az első lépés a status quo teljes felszámolásához. Mindezt a jelenlegi kormány  “vívmányának” tekintik és összefüggésbe hozzák azzal a ténnyel, hogy abban hosszú idő óta először nem kaptak helyet a haredi párt képviselői.

Mind szinte minden esetben, amikor a zsidóságot érintő valamely kérdés kerül szóba, vissza kell kanyarodnunk a kezdetekhez. Nem véletlen a vicc a két zsidó találkozásáról, ahol is egyikük felteszi a kérdést: – mi újság felétek? Mire a másik: – azt se  tudom, hol kezdjem? Erre  jön a frappáns és tipikus zsidó válasz: – מברשית (miberesit)  “a kezdetektől” ( ami Mózes – I. könyvére utal)

Teljesen természetes igény volt, hogy a II. Világháború feldúlta Európa, a nagyhírű európai jesivák és növendékeik, tanáraik megsemmisítése arra késztette az újonnan alakult Izrael államot, hogy a maroknyi megmaradtaknak biztosítsa a legzavartalanabb elmélyülést a Tóra és magyarázatainak tanulmányozásában. Röviden, a vallás továbbvitelében. Tehát az egész jesiva “ügy” David Ben-Gurion-nal kezdődött. Az ő idejében született törvényi szabályozás a jesiva növendékek jogállásáról. E törvény  értelmében mentesülnek – többek között – a katonai szolgálat alól, tanulmányi idejük munkaviszonynak számít, erre az időre állami támogatást élveznek a jesivát fenntartó alapítványi hozzájárulások kiegészítése-képpen. Tárgyi időszakban összesen 400(!) fiatalról volt szó, ők az akkori 600 ezer fős zsidó lakosság 0,07%-át jelentették.

A köztes állomásokat nem említve, 2011. év végén a különböző szintű jesivákban tanulók létszáma elérte a138.249 főt. (A haredi lakosság a zsidó népesség 8%-át adja, ami 2010. végén 615.000 főt jelent.)

Az az általánosítás, hogy ezek mindegyike megtagadná a katonai szolgálatot, illetve megkérdőjelezné Izrael állam létjogosultságot, nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert például a Guri haszidok egy jó része eddig is teljesített katonai szolgálatot.

Az ultra-ortodoxia képviselői megtalálhatók úgy a keleti (szefárd) mint az askenáz (elsősorban kelet-európai) és haszid  közösségekben. Ez utóbbiaknál lényegesen nagyobb az előfordulás. Ortodoxnak lenni a vallási előirások szó szeinti betartását jelenti, míg az “ultra” jelző ezek mindenáron való túlteljesítését. Közösségükre jellemző, hogy az állam törvényeit nem, vagy csak annyiban tartják be, amennyit abból a követett rabbijuk jóváhagy. Ebből adódóan még a haredi közösségen belül is lényeges eltérésekkel találkozunk.

A haredi közösségi vezetők “aggodalma” a sorozási kötelezettség kérdésében túlzó és több ponton is sántít. Részben azért, mert ebben a valós számban szerepelnek az izraeli állampolgársággal nem rendelkező növendékek (akikre értelem szerűen nem vonatkozik az állammal szembeni tehervállalás) csakúgy, mint azok, akik esetében nem kétséges a katonai szolgálat vállalása, de a szám tartalmazza a “túlkoros”, illetve “sok gyerekes” jesiva hallgatókat is. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy az állam nem rendelkezik arról, – nem is teheti, hiszen a felvevő közeg a katonaság – hogy az érintett korosztály minden egyes tagját ki kell vonni az eddig megszokott élet-keretei közül. Vagyis a sorozás nem egyenlő a bevonulással.

A kül -és belföldön egyaránt elhangzó kijelentés, hogy a jelenlegi kormánykoalíció “haredi ellenes”, nem állja meg a helyét, mert a társadalmi feszültség – tegyük hozzá, jogos feszülstég – feloldására már korábban is történtek lépések, de ezek nem hozták meg a várt eredményt. Többek között ezért is érthetetlen, hogy néhány európai ország és az USA egyes ortodox közössége tiltakozó nagygyűlések keretében mond ítéletet Izrael felett, holott a törvény rájuk nem vonatkozik, mivel a jesiva növndékek “ügye” kizárólag izraeli probléma. Az meg már egyenesen a vicc kategóriájába tartozik, hogy egyes vallási vezetők az izraeli haredi réteget az ország elhagyására szólítják fel.

Nevetséges, mert a katonai kötelezettség ellen fellépő Izraelen kívül élő közösségek tagjai, miután “jól kitüntették” magukat, szépen elvonulnak megkeresni a létfenntartáshoz szükséges pénzmagot. Tehát dolgoznak, jövedelmük után adót fizetnek és minden egyéb területen betartják az adott ország törvényeit.

Ha ez így van, miért okoz gondot pont Izraelben?

Itt megint csak vissza kell térni a háborút megelőző időszakhoz, amikor is az európai, méltán nagy hírnevet szerzett európai jesivák hallgatói az arra legérdemesebbek közül kerültek ki. Egyszerű példa, ami jól tükrözi az akkori helyzetet: A vallási közösségek adományai tették lehetővé egy-egy kiválasztott fiatal számára, hogy élethivatásul a Tóra tanulmányozását válassza. Röviden, tanulmányaikat a közösség fizette és amikor egy ilyen fiatal házasságra lépett, a házassági szerződés egyik pontjaként szerepelt, hogy a leendő após ezt a kötelezettséget átvállalja.

Ezzel szemben Izraelben a jesivák gombamódra szaporodtak és – tisztelet a kivételnek  – az állomány úgy  tanári, mint tanulói szinten, egyes jesivák tekintetében –  felhígult. Ebben a kérdésben, mint szinte minden másban is, az általánosítás nem helyénvaló, mert nem tükrözi a valóságot. Igenis meg kell említeni, hogy vannak minden korosztály számára kiváló jesiváink, de mellettük azokról is szót kell ejteni, amelyek azon kívül, hogy egy bizonyos réteg gyűjtőhelyét képezik,  még a vallási élethez sem járulnak semmivel  hozzá.

Míg az előbbiekből kikerülők felsőfokú intézményekben folytatják tovább tanulmányaikat és végső soron egyformán jól helyt tudnak állni úgy vallási, mint szakmai téren, az utóbbiaknál nem ritka a nyugdíj korú “bocher”, akinek fő ténykedése kimerül az adomány gyűjtésben.

Megjegyzem, hogy vannak Izraelben olyan haredi közösségek, melyek eleve nem ismerik el a modern zsidó államot. Létrehozását nem tartják legitimnek, felfogásuk szerint a Messiás eljövetele, a Templom újbóli felépítése az egyetlen elfogadható út az új államalapításhoz. A jelenleg  tárgyalt közösség azonban nem ebbe a kategóriába tartozik, képviselőik a Kneszetben ülnek.

Konkrétan arról van szó, hogy az államnak, illetve az államon keresztül az adófizető polgároknak elegük lett abból, hogy a haredi világot  élete végéig eltartsa. Egy társadalmon belül vannak jogok és kötelességek. (Megjegyzem, hogy sem ebben, sem más esetekben nem értek egyet azzal, hogy a jogok előbbre valók a kötelességnél.) Demokráciák jellemzője az állampolgárok egyenlő elbírálása, márpedig ennek szerves tartozéka a rájuk rótt kötelességek egyenlő elosztása is.

A katonai behívó, illetve a sorozáson való részvétel  azonban nem haredi ellenes cselekedet még akkor sem, ha vezetőik így  akarják beállítani. Mivel az ultra-ortodox jesivák többségében – ellentétben az u.n. kipa szrugás jesivák döntő többségével – egyszerűen még nyomokban sem képezi a tananyag részét közismereti tárgy, az  ebből és a nyelvtudás hiányából adódó hátrány az ott tanulók munkábaállásának lehetőségét a nullával  teszi egyenlővé. Ez a  tény ismételten csak az adófizetők plusz tehervállalását eredményezi,  mivel ezekben a családokban nem ritka a 8-10 gyerek és mivel Izraelben az alapfokú egészségügyi ellátás alanyi jogon jár, nem csak a “családfő” eltartásáról van szó. Nem beszélve egyéb, a nagycsaládosokat megillető juttatásokról. A haredi társadalmon belüli, a témában érintett csoport gyakorlatilag az államkasszából – és ismétlem, ezzel az adófizető polgárok zsebéből – csak kivesz és a társadalom most jutott el arra a pontra, hogy már nem csak halad ad, de a halfogás mesterségét is igyekszik megtanítani.

Annak ellenére, hogy közülük számosan vannak, akik kenyérkereső foglalkozást űznek, erről  a rétegről összességében mégis elmondható,  hogy a társadalom többi rétegétől szinte teljesen elszigetelten, saját maguk által kialakított gettókban,  elképesztő szegénységben élnek. A többség fő jövedelmi forrása a társadalombiztosítástól (ahova egy fillért nem fizetnek) átutalt családi pótlék és a  jesivától kapott “fizetés”. Ezen felül minden olyan kedvezmény, amely az adófizetőket is megilleti bizonyos számú gyermek felett.

Ismétlem tehát, a katonai kötelezettségvállalás kiterjesztése nemhogy haredi ellenes, de kifejezetten gyerek -és családbarát intézkedés első lépése. Ugyanis az a fiatal, aki bevonul a hadseregbe, egy addig számára teljesen ismeretlen világot fedezhet fel, ahol tanulásra, szakma-szerzésre is lehetősége van. A katonai szolgálat alatt megszerzett tudásával már munkát vállalhat és nem szorul mások adományára…

Itt közbe kell vetnem, hogy a katonai szolgálat nem jelent feltétlen fegyveres szolgálatot, már eddig is bevett szokás, hogy vallásos fiúk (de leginkább a lányok) polgári területen, tevékenykednek.

Tulajdonképpen az állam nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a lépéssel, nem lesz könnyű feladat végrehajtani az elképzelést.

 

2013. július 16.

 

A témával kapcsolatos észrevételeim rögzítésének felfüggesztését a fenti dátum jelzi, mely mellé azt a privát megjegyzést fűztem, hogy “a törvény életbe lépésekor folytatandó”!

 

Bár törvény még nem született, a téma újbóli hírértékét a napokban Jeruzsálemben lezajlott tüntetés adja.
2130220639.jpg

kép forrása:  Google

 

A tüntetés a haredi lakosság sorozása ellen irányult,  amely számomra azért érthetetlen, mert a törvénytervezet jelenlegi formájában az ultra-ortodoxok eddigi életmódjában semmiféle változást nem eredményez. Nagyjából és egészében azt lehet mondani. hogy a törvény kezdeményezői habosítják a semmit!

Ez utóbbit annál is inkább le merem írni, mert egyetlen törvény ezt a problémát nem oldja meg. Árfogó törvényekre van szükség, olyanokra, melyek egyrészt ösztönzőleg hatnak a haredi fiatalokra, amelyek egy elfogadható jövőképet is felvázolnak számukra.

Ezzel együtt a juttatások eddigi rendjén  fokozatosan változtatni kell, de a csökkentésnek mindenképpen az ésszerűség keretein belül kell maradnia. Ennek érdekében az irányelveket nagyon pontosan körül kell határolni és a jesivák működését egyesével vizsgálni szükséges.
A probléma az, hogy a még el sem fogadott törvényt mindkét oldal politikai haszonszerzésre használja és pillanatnyi állás szerint a hozadéka nem kevesebb, mint a vallásos és a vallást nem tartó rétegek egymásnak ugrasztása.

Tény, – mint ahogy azt a bevezető részben is írtam – hogy ilyen számú tömeget egyetlen társadalom sem tud eltartani és erre nem is kötelezhető. Ugyanakkor tény az is, hogy a vallás továbbvitele, hagyományaink átörökítése az ő kezükben van.

 

Egy biztos! A változáshoz hosszú idő szükséges és az, hogy a haredi lakosságra – mégha időlegesen is –  kaftán helyett  katonai mundért húzunk, a fejekben lezajló változást nem segítjük elő.  L.:“ Furkósbottal EURÓPÁBA?”(szerkesztette: Szvák Gyula, 1989. – Új Géniusz). A könyv szemléletesen mutatja be, hogyan próbálta  I. (nagy) Péter cár erőszakkal rákényszeríteni (elsősorban az uralkodó osztályra)  az európai viselkedést, a európai gondolkodást.

Hogy milyen sikerrel, azt most láthatjuk Ukrajnában.

2014. március  4.

 

Drúzok Izraelben

24 feb

Az iszlám gyökerű vallási közösségnek világszerte mintegy másfél millió tagja van, ebből 120 ezer él Izraelben és közülük 118 ezer izraeli állampolgár.

A 10. században Hamza ibn Ali, perzsa misszionárius által Kairóban alapított vallási közösség az iszlám síita szárnyából alakult. Eredetileg Libanonban éltek, onnan települtek át részben Szíriába, részben Izraelbe.

Mivel az eredetileg fanatikus muszlemek tanításait a kalifátus nemcsak, hogy nem fogadta el, de üldözte is, a drúzok kénytelenek voltak Libanon hegyei közé menekülni és feladni missziós tevékenységüket. Ettől az időtől (1043) szigorúan zárt közösségben élnek, tagjai a vallást nem hagyhatják el, idegen a vallásukat nem veheti fel és számukra tilos a közösségen kívüli házasságkötés.

Egynejűségben élnek, viszont a nőnek is joga van a választáshoz csakúgy, mint az esetleges válás kezdeményezéséhez.

Vallási rendszerük a külvilág számára nem hozzáférhető,  szent irataikat is csak a közösség tagjai tanulmányozhatják.

Mélyen hisznek a lélekvándorlásban, de eltérően a buddhizmustól azt tanítják, hogy a lélek csak emberbe költözhet és a lélekvándorlás csak hétszer ismétlődhet.

Arról, hogy a drúz közösség mennyire érintetlenül őrzi genetikai vonalát, az izraeli genetikai központ felméréséből szerezhettünk tudomást. Húsz izraeli drúz faluban végeztek DNS-vizsgálatot, aminek során 310 család vérmintái alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az átörökítés női ágon történik, az azonos DNS-hordozói minden esetben anya-lány vonalon voltak kimutathatók. Zárt világuk egyik jellemzője, hogy a vizsgálatba bevont  310 családban 208 azonos családnévvel találkoztak.

A drúzoknak soha önálló hazájuk nem volt, a mai napig mindenütt kisebbségben élnek, ugyanakkor hitük azt diktálja, hogy a befogadó országhoz feltétlen hűséggel tartoznak. Ők úgy fogalmaznak, hogy “vérszerződésben” állnak a nekik otthont adó nemzettel.

Izraelben a drúzok teljes jogú állampolgárok, nem egy közülük komoly katonai, politikusi pályán szerzett hírnevet közösségének.  Nem számít kivételes esetnek körükben az egyetemi végzettségű, vagy  magasan kvalifikált szakmával rendelkező  személy sem.  Mivel az izraeli hadseregben katonai szolgálatot teljesítenek, leszerelés után szívesen alkalmazzák őket biztonsági őrként az ország egész területén. Ez azzal is együtt jár, hogy  lakóhelyük nem egyszer igen távol esik szolgálati helyüktől. Állomáshelyükön mindenütt biztosítanak számukra lakhatást, ők pedig úgy oldják meg a “családlátogatást”, hogy az egy hónapra előírt óraszámot összevonva dolgozzák le, majd hazautaznak falujukba.

Ugyanakkor, mint érdekesség megemlíthető,  a Golán-fennsíkon élő drúzok kivétel nélküli lojalitása Szíriához.

A drúzokkal kapcsolatos személyes tapasztalatom, hogy végtelenül vendégszeretőek,  jó társalgók, de ahhoz, hogy valamennyire is betekintést nyerhessünk az életükbe,  hagyni kell mesélni őket, de még véletlenül sem szabad az életvitelükkel kapcsolatos nyílt kérdéseket feltenni. Ha mégis elkövetjük ezt a tapintatlanságot, azonnal hallgatásba burkolódznak.

Közel 20 éves ismeretség kellett ahhoz, hogy legalább felszínes betekintést szerezzek a közösség életéről.

Informátorom nem gyakorolja a vallást, annyit azonban elmondott, ahhoz, hogy valakiből vallási vezető lehessen, nem elég a betöltött 15. életév, az illető nem lehet testi hibás, valamint nem fogyaszthat sem alkoholt sem egyéb drog-készítményt. Nem sújthatja a mindennapi kenyérkeresés kényszere, ami akár csak részben is elvonná figyelmét vallási elkötelezettségétől. Ennek az elkötelezettségnek azonban feltétlen belső késztetésből és nem külső kényszerből kell fakadnia.

 

drúz jellegzetesség a bajusz és a fehér kendővel kombinált fejfedő

európai megjelenésű fiatalok tánca (Wikipedia, Jusmine munkája)

drúz szent hely Nebi Shoaib-ban, benne az alábbi síremlékkel

a síremlék – érdemes megfigyelni a jellegzetesen keleti, “csipkézett” építkezést

drúz cserkészcsapat zarándokol az emlékhelyhez

drúz asszony nem a hagyományos (fekete ruha, fehér kendő) viseletben

drúz falu látképe a Golán-fennsíkon

az izraeli hadseregben elesett drúz katonák emléktáblája

 
2014. február 24.

Képek forrása: Google

Izrael ellenes uszítás belső erőkkel – külső finanszírozással

22 dec

Ezen írásom konkrétan az izraeli parlament (Kneszet) által tervezett törvénnyel – nevezetesen a Negevben élő beduin törzsek terjeszkedésével – kapcsolatos.

A téma nem újkeletű, viszont  a probléma napjainkra olyan méreteket öltött, hogy megoldása nem halasztható tovább.

Belügynek tekintve, mindaddig nem gondoltam, hogy erről külön blogbejegyzést kellene írnom, mígnem bele botlottam egy Izraelben alig megmelegedett új bevándorló lelkes írásába, melynek “lényege”, hogy attól érzi magát igazán izraelinek, hogy részt vett egy tüntetésen, amely Izrael állam ellenében a beduinok “jogainak” érvényesítése mellett zajlott.

Belegondolva, még ez sem elegendő ok a téma felelevenítésére, hiszen jól néznék ki, ha minden blogbejegyzésre egy másik bejegyzéssel reagálnék. Végül is egy-egy írás sokszor “énblog” jellegű, amely írójának személyes érzelmeit tükrözi.

Amiért most mégis megteszem, az nem más, mint hogy az ominózus írás a magát “Kék-fehér valóság”-nak nevező gyűjtőblogban (is) megjelent, amiből az érdeklődők – joggal – arra a következtetésre juthatnak, hogy EZ az izraeli valóság. Holott…

Kék-fehér valóság – mindennapok Izraelben  

A bejegyzés eredeti megjelenésének helye itt.

 

Röviden összefoglalva: Izrael különböző területein élnek beduin törzsek, de a legnagyobb kiterjedésű telepek  Beer-Shevától délre, a Beer-Sheva-Arad-Dimona háromszögben találhatók.

Arról természetesen szó sincs, hogy az itt lévő, engedéllyel épült bediun falvak lakosságát érintené a törvény, arról viszont igen, hogy az engedély nélkül épült telepek, melyek úgy a vizet, mint az elektromos áramot illegális úton szerzik be, felszámolásra kerüljenek. Ugyanakkor a terv részét képezi több illegális telep legalizálása!

a térképen naracssárgával jelölt beduin települések kerülnek legalizálásra, a feketével jelöltek illegális telepek, a kékkel jelzett rész mezőgazdasági terület

Azt hiszem, hogy úgy az általuk elkövetett gazdasági bűncselekmény, mint az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, építési engedély hiányában történt telepfejlesztés elegendő indok a közbelépésre. De van itt más is!

A természet szabad gyermekei egyszerűen hazudnak, amikor kikérik maguknak, hogy “ősi jussuk”-at, Izrael állam megnyírbálja. A beduinok által állítólag évszázadok óta lakott területről rövid úton kiderült, hogy a vitatott területről 35 évvel korábban készült légi felvételen nyoma sincs jelenlétüknek. Túl ezen, a Negevben jelenleg közel 200 ezer beduin él megközelítőleg 1 millió dunám ( egy dunám~1000 négyzetméter) területen.Ugyanakkor  Izrael lakosságának létszáma átlépte a nyolc milliót és a rendelkesésére álló, építkezésre felhasználható terület összesen 4 millió dunám.

Pillanatig sem vonom kétségbe, hogy autóbuszról nézve egy-egy beduin település elragadó látványt nyújt és azt is elismerem, hogy az “ősi juss” kifejezés minden szívet megdobogtat,  de lebbentsük fel a sátorponyvát, vagy kukkantsunk be a több emeletes, palotának beillő otthonokba és nézzünk a dolgok mélyére.

illegálisan épített vityilló

beduin város – Rahat

Túl, a már fent említetteken, a modern kor ezen természeti népei már nem vándorolnak. A legeltetés helyben – vagy megművelt zsidó telepekre hajtva az állatokat – történik, utóbbinak két kellemetlen mellékhatásával kísérve. Egyik ilyen, hogy az állat (kecske, birka, szamár, teve) nem tud igazán különbséget tenni a növényzet között, a másik, hogy gazdáik – látszatra az elterelést szorgalmazva – egyre mélyebben járnak bent a településen, ahol minden ilyen “látogatás” után megszaporodnak a betörések, a zsidó tulajdonban lévő állatállomány elhajtása…

Fentieken kívül még számos, a modern társadalmak által nehezen tolerálható, szokások élnek köreikben. Ezek közül kiemelésre érdemes a vérbosszú és a családon belüli erőszak, valamint a többnejűség, melyek olyan természetesek köreikben, mint másutt a fogmosás.

A többnejűség két, három sokszor négy feleséget is jelent, de mivel ezt az állam törvényei tiltják, nem ritka az a kirívó eset, hogy a sokadik feleség az első asszony személyi okmányaival megy szülni  és így áll elő az az orvosi szempontból is furcsa eset, hogy egy asszony, azonos évben kétszer, vagy háromszor is új csecsemőnek ad életet.

A családon belüli erőszak elvben a két nem között realizálódik, de a beduin közösségekben az első asszony haragjának a többiek ugyan úgy ki vannak téve, mint férjük ütlegeinek. Nagy ritkán fordul elő, hogy egy-egy beduin asszony kilép a nyilvánosság elé és szociális munkásnál keres segítséget.

Utoljára hagytam, bár az össztársadalomra gyakorolt hatása miatt az első helyen kellene szerepeltetni a járványügy veszélt, amely a félnomád életmód, a higiénia teljes hiányának a hozadéka.

[A poliomyelitis (fertőző gyermekbénulás)  vírusa szennyezett élelmiszer és víz útján, szájon át jut a szervezetbe és ott az idegrendszert károsítva, akár órák alatt is kialakulhat a részleges v. teljes bénulás.

Az utókor csak hálával tartozik Johans Edward Salk (1914-1955) és Albert Sabin  (1906-1993)orvosoknak, aki egymás kutatásait kiegészítve – Salk az elölt vírussal történő védőoltás (1952), míg Sabin a gyengitett vírus szájon át, cseppek formájában adandó vactina (1955) kifejlesztésével – gyakorlatilag az egész világon felszámolták a gyilkos kórt. Ahol nem sikerült teljesen, ott is radikális csökkenés mutatkozik a friss fertőzések számában. 

WHO (Egészségügyi Világszervezet) adatai szerint, míg 1988-ban közel 350 ezer friss betegséget regisztráltak, 2012-ben ezek száma összesen 223 volt. Világviszonylatban!!!

Ennek ellenére a WHO felhívja a figyelmet, hogy amíg egyetlen gyermek is fertőzött, addig az összes gyermek veszélnek van kitéve!

Miután a betegség járványos méretű előfordulását a kombinált oltás következtében a minimumra sikerült visszaszorítani, úgy tűnt, hogy csak egyes régiókban szükséges a szájon át – élő, de gyengített – immunizálás. Ezért, ahol a higiéniai feltételek adottak voltak – a Sabin cseppek adását beszüntették, többek között Izraelben is.

A klasszikus járványok lecsengése után 1989-ben és 2013 februárjában észlelték az izraeli egészségügyi hatóságok a vírus ismételt megjelenését. 1989-ben, a késői észlelés miatt komolyabb járvány alakult ki. Ezt elkerülendő, az idei észleléskor a teljes érintett  korosztály védelme megtörtént, ami anyagilag sem elhanyagolható.

A ferőzési forrás felkutatása során a szálak mindkét esetben a beduinok illegálisan birtokba vett telepeire vezettek.]

Az igazsághoz híven itt azt is meg kell jegyezni, hogy az immunizálás az izraeli szülők “alternatív” elképzeléseket favorizáló csoportja körében is ellenkezést váltott ki.

A hosszúra nyúlt,  de érzésem szerint a téma szempontjából szükséges, bevezető után nézzük, hogy kik , milyen szervezetek állnak a tüntetés hátterében? Ha ezt is górcső alá vesszük, mindjárt világosabb képet kapunk és meggyőződésem, hogy csak így mondható el: Tájékoztatásunk objektív volt.

A New Israel Fund (NIF), héberül הקרן החדשה לישראל (ha-keren  ha-hadasa l’Israel) egy amerikai bejegyzésű, de Izraelben működő  non-profit szervezet, mely 1979-ben alakult. Ideológiájának fő irányvonala a “demokratikus változások elérése Izraelben”,  “társadalmi igazságosság és egyenlőség minden izraeli számára”, a “társadalmi és gazdasági különbségek elítélése az izraeli társadalmon belül, különös tekintettel zsidók és arabok viszonylatában”.

A hangzatos ideológia mögött azonban Izraelnek a külvilág szemében történő teljes lejáratása rejlik, amihez az izraeli média egy része és egyéb, szélsőbaloldali, már-már anarchista szervezetek nyújtanak segédkezet, de nem hiányzik a sorból a “Rabbik az Emberi Jogokért” elnevezésű csoportosulás sem.

Hogyan működik mindez?

A Ynet-en, ami a második legolvasottabb internetes újságunk, napokig olyan cikkek jelennek, meg, olyan aktivistákkal készítenek interjút, mely az emberek érzelmeit veszi célba. Mindezt hangzatos szlogenek tarkítják, mint pl. “Ha ezt a törvényt a Kneszet elfogadja, az egyet jelent a harmadik intifádával”, vagy “a kormány egy nagy nép elleni bűncselekményt hajt végre”, vagy  “a törvény rasszista és antidemokratikus”! …

A szervezők a Facebook-ot is igénybe veszik, hogy minél szélesebb körben terjesszék hamis nézeteiket. Megtalálható közöttük a “B’tselem”,  a “Békét most” és egyéb újsütetű csoportosulások is, de mindegyik mögött valamilyen formában a NIF áll.

Legfrisebb szerveződésük az “Ifjúság a Negevért”, melyet néhány hónappal ezetlőtt hoztak létre, ők kifejezetten a nacionalista, szélsőséges  palesztin identitás támogatói.

Az összes résztvevőre jellemző, hogy támogatnak minden Izrael ellenes megmozdulást. Ők azok, akik részt vesznek a palesztinok Nakba felvonulásain, ők azok, akik video felvevővel látják el a palesztinokat és arra biztatják, hogy minden rendőri-katonai intézkedést vegyenek filmre. Mindezt úgy, hogy közben csak a vak (meg aki nem akarja) nem látja, hogy kifejezetten provokálnak.

Ezek a szervezetek Izraelt folyamatosan rasszista, apartheid államnak állítják be és úgy az ENSZ-ben, mint az EU-ban  nemzetközi beavatkozást sürgetnek a Negev vitában.

Az illegális telepek felszámolása kapcsán “etnikai tisztogatásról”, a “beduinok jogainak megsértéséről” szónokolnak!…

“nagyszámú” tüntető, a felirat szerint ‘Izrael és a Nemzeti Földalap lopja a földünket!’

 

A New Izrael Fund bevétele különböző nyugati országoktól származik, (arról nincs tudomásom, hogy  izraeli szervezet anyagilag támogatná őket, hacsak tagdíj formájában nem) legaktívabb adományozójuk, Norvégia, Svájc, Hollandia…

A NIF 2012-ben 104.110$ támogatásban részesítette a “Rabbik az Emberi Jogokért” szervezetet, ugyanebben a évben az “Együttélési Fórum”-nak  45.532$ támogatást biztosítottak, akik a svájci külügyminisztériumtól további 109.279$ bevételre tettek szert.

Az “ADALA” = Arab Kisebbségi Jogok Központja Izraelben a NIF-től 356.991$-t, míg különböző külföldi állami szervezetektől 1.948.549 $-t kapott.

A szervezetnek és a hozzá kapcsolódó különféle csoportosulásoknak már az ideológiája is sántít. Mondom ezt azért, mert Izrael számos hibája ellenére, a térség egyetlen demokráciája, ahol vallásra, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki választó és egyben választható is. A köztünk élő arabok semmilyen tekintetben nem szenvednek hátrányt, ennek élő bizonyítéka, azok az arab parlamenti képviselők, akik diplomájukat izraeli egyetemen szerezték és annak ellenére, hogy számos Izrael ellenes megmozdulás szervezői, vagy résztvevői, a mai napig a képviselők soraiban találhatók.

Úgy gondolom, hogy a tájékoztatás így egész és így ténylegesen megfelel az izraeli valóságnak!

2103. december 22.

Képek forrása: Google

Jeruzsálemi körséta – “A” piac

19 aug

Nem hiszem, hogy messze járok az igazságtól, ha azt mondom, hogy Jeruzsálem harmadik leglátogatottabb nevezetessége – az Óváros és a Siratófal után – a  Shuk Mahané Yehuda – jeruzsálemiesen “Mahnéjuda”, vagyis Júda tábora piac!

Érzésemet az is alátámasztja, hogy az utóbbi években a közönséges vásárló nem csak a külföldiek hadát kénytelen kerülgetni, de Izrael más városaiból, településeiről is jut csoportos látogató bőven a hét minden napjára.

Jeruzsálem legnagyobb piaca a 19. század végén kezdett kialakulni, amikor a várostól  nyugatra lévő arab falvak lakosai ezen a hatalmas, beépítetlen területen értékesítették terményeiket.

Amint a képen is látszik, a mai értelemben nem volt ez egy rendezett piac. A fellahok földre terített zsákokról, kosarakból árultak. A zsidók arabul, az arabok jiddisül próbálták megértetni magukat.

Nem találtam utalást, pedig érdekes lenne kideríteni, hogy a gyors ütemben terjedő piac miért nem keltette fel az ottomán hatóságok érdeklődését. Annyira nem, hogy sem kereskedelmi ellenőrzést nem folytattak, nem gondoskodtak a terület árnyékolásáról, de még valamiféle vízvételi lehetőségről sem. A forró nyári napokon a környező zsidó kerületek lakói látták el vízzel a fellahokat.

Az árusok lassan kezdték a saját kezükbe venni a “piacépítést” és nagyjából 15 év alatt a kezdeti vászon -és deszkatákolmáyokat felváltotta az állandó bádog -és deszkaépületek sokasága.

A változások a brit mandátummal kezdődtek. A város első brit kormányzója elsőrendű fontosságot tulajdonított a piacnak. Ezzel a kereskedelmi hagyományok megőrzésén túl munkaalkalmat kívánt teremteni a lakosságnak. Ezért megbízást adott egy minden közművel felszerelt új piac megtervezésére.

A tervrajz szerint fallal kerítették volna le a teret melyről négy kapun lehetett volna megközelíteni a falak mentén és közepén szimmetrikusan elhelyezett üzleteket. A Jaffó út felől fasorral képzelték elválasztani a komplexumot. A terv költségvetési okokból nem valósult meg, a piac maradt a rendezetlen, elhanyagolt állapotban.

A vásárlók száma ugyanakkor gyorsan növekedett, hiszen a ‘20-as években egymást érő zavargások miatt zsidóknak nem volt tanácsos az Óvárosba belépni.

1920. március 8. – anti cionista tüntetés a Damaszkuszi kapunál

Erre az időre tehető a piac arculatának első gyökeres változása. Az arab őstermelőket felváltották az újonnan  bevándorló zsidó kereskedők és a környező kerületek lakosai.Ezt a helyzetet használta ki a piac nyugati oldalán fekvő Etz Chaim (az élet fája) jesiva vezetősége, amikor a jesiva kerítése mentén üzletek építését kezdeményezte. Egyrészt a város zsidó lakosságát akarták jövedelemhez juttatni, másrészt a bérleti díjakból a jesiva bevételét akarták növelni.

Igazán gyökeres változást és a mai napig tartó átalakítást a “Városi Bizottság” – mely Jeruzsálem zsidó polgárait képviselte a brit városi hatósággal szemben – érte el azzal, hogy  kölcsönökből és több részletben sikerült megvásárolnia a földet az eredeti tulajdonosától és megkezdődhetett az első 40 állandó üzlet kialakítása.

1931-ben új üzletsor létesült a Ben Yehuda utcával párhuzamosan. Mivel a kereskedők iraki származásúak voltak, a mai piacnak ez a része továbbra is “iraki piac” néven ismert.

A brit városi hatóságok az építkezés során szigorú feltételeket szabtak. Az üzleteknek egységes méretűeknek és kinézetűnek kellett lenniük, szabályozták a szemétgyűjtés módját és a szabályok betartását szigorúan ellenőrizték. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy itt létesült Jeruzsálem első nyilvános WC-je.

Ma a piacot önkormányzat irányítja, amely szakemberekből, a városháza és a kereskedők képviselőiből áll. Ők tartják fenn és üzemeltetik a piacot és minden vitás kérdésben is ők döntenek.

Az évek folyamán – nem kis mértékben a rohamosan növekvő idegenforgalomnak köszönhetően – a piac egyszerű élelmiszer és ruházati piacból “butik piaccá” alakult.

Iparművészeti és ruházati üzletek, különleges kínálatot nyújtó csemegeüzletek és a régi “etetőhelyek” helyén igényes éttermek, kávézók, fagylaltozók nyíltak. A változásnak másik oka, hogy az elaggott kereskedők gyerekeiknek, unokáiknak adták át az üzletek egy részét, akik már a mai kor igényeinek megfelelően alakítják áruválasztékukat. Így fordult elő, hogy a vásárlásimat még a papánál kezdtem, aki a piac legnagyobb sajtkínálatával rendelkezett, e mellett házi készítésű salátái is híresek voltak. Amikor a fiai átvették az üzletet, teljes átalakítást végeztek, ma is ők a legnagyobbak a piacon, elvesztették ugyan a jeruzsálemi vásárlóközönség egy jó részét, ugyankkor megnyerték az abszolút különlegességre vágyó turistákat és a hazai látogatókat.

A piacot két utca, a Jaffó és az Agripasz határolja és két hosszanti (egy nyitott és egy zárt) utcából áll. Ezeket – létrafok szerűen – kötik össze a mellékutcák.

az u.n. zárt utca

és a nyitott

turistáknak és helybélieknek egyaránt kedvence az energiabomba “halva” különböző ízesítéssel (őrölt szezámmag)

szárított gyümölcs felhozatal

és még aszalt gyümölcs, valamint számomra egy jó időpont – kevés vásárlóval

gyümölcs minden mennyiségben

és olajbogyó

és müzli

És a képek sora végtelen. A választás nehéz, mert máson akad meg a szeme az ide látogatónak és mást keres az, aki nap-napi vásárlását végzi. Igaz, hogy “A” shuk minden nap, minden órájában változatos képet mutat, de  vannak figurák, akiket talán még a végítélet sem tart távol kedves helyüktől. Ők azok, akik a kora reggeli órákban egy jó reggelt erejéig körbe járják a piac minden árusát, majd a nap hátralévő részében kedvenc időtöltésüknek, a shes-beshnek hódolnak.

Képek forrása:  1-3. HE Wikipédia

                       4-8. és 15. Google

                       9-14. saját

19. augusztus 2013.

%d blogger ezt kedveli: