Nem szándékozom más karjával tépni a csalánt, még kevésbé áll szándékomban minősíteni más országok járványkezelését, de tessenek már elgondolkodni azon, hogy tényleg mindig és mindenért a zsidók a felelősek?
A kérdés természetesen költői. Nem erre keresem a választ. Sőt! Hogy őszinte legyek, nem is választ keresek. Saját hazám bajai éppen elég elfoglaltságot adnak ahhoz, hogy másokkal – mint zavaró tényezővel – ne is foglalkozzak.
Aki mégis eljut ennek az írásnak a végére és nem talál hasonlóságot a világban zajló események – bár nagyságrendekkel nagyobb volumenben – és az izraeli állapotok között, az jobb, ha sem politikával, sem semmilyen más, közéleti kérdéssel nem foglalkozik.
A helyzet adott. Egy éve, hogy a világra rászabadult a Kínából kiinduló vírus. Hogy ez természetes úton létrejövő, vagy mesterségesen tenyésztett kórság, azzal nem foglalkoznék. Ez elsősorban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kompetenciája.
Bár itt le kell szögeznem, hogy amit vírus ügyben tett és tesz, az leginkább az inkompetencia tartományába sorolható.
Szóval, egyik oldalon van nekünk a vírus és vannak az (elvben) szakemberek, akiknek az a feladata, hogy annak járványos terjedését megállítsák.
Másik oldalon van nekünk a politikusi gárda (különböző iskolai, kulturális szinttel rendelkezve – amivel még véletlenül sem akarom azt mondani, hogy a saját szakterületükön ne lennének a téma alapos ismerői).
És van az állampolgár, aki csak azt látja az egészből, hogy neki rossz.
Ki ne maradjanak a felsorolásból a bűvös szavak. Úgymint demokrácia, szólásszabadság, emberi jogok…(Érdekes, hogy az állampolgári jog emlegetésével nemigen találkoztam.)
Mindehhez Izraelben még három tényező társul: permanens választási kampány, arabok, ultraortodoxok.
És akkor lássuk a medvét!
Ahhoz, hogy egy vírus/baktérium ne kerüljön be adott országba, először is jól kell működnie a WHO figyelő szolgálatának. Az ő jelzésük alapján, az adott ország epidemiológus szakembereinek kell megtenni az első lépéseket. Ez nem jelent többet, mint a fertőzés útvonalának a megszakítását. Nem kívánok kitérni arra, hogy ennek milyen módjai vannak, hiszen ez nagyrészt az ország geológiai adottságaitól függ. Izraelben mondjuk, ha én vagyok a fő epidemiológus, azonnal lezáratom a légteret, a Jordániából és a Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozó területekről történő belépést. De, legalább is elrendelem a szigorúan ellenőrzött ki- és belépést.
Továbbá, nem ajánlatokkal állok az illetékes szervek elé, hanem utasításokkal. Ugyanis járványügyben – csakúgy, mint háborúban – egyetlen tábornok van.
Azért itt, nem Izrael védelmében, de tényként le kell szögezni, hogy – szemben az európai országokkal – az állam fennállása óta soha nem volt szervezett, hatósági jogkörrel rendelkező közegészségügyi szolgálat. Nincsenek ide vonatkozó törvények, jogszabályok, de még csak irányelvek sem. Tehát, ha nem lépünk ennek felállításában, egy bármilyen más járvány esetén, ugyanilyen kaotikus állapotnak nézünk elébe.
Fentiekre, a “demokrácia” jegyében sor sem kerülhetett, mert mindent, még a tegnapi napot is meg kell vitatni. És itt lép a képbe a politikus gárda – többnyire alapvető egészségügyi ismeret nélkül.
Az oktatásért felelős oktatni akar, a gazdaságért felelős, karöltve az adóhatósággal szinten akarja tartani az államháztartást, a politikai ellenzék nevében meg benne van, hogy ellenzi még azt is, amit magánemberként célirányosnak tart.
Jaj, ki ne maradjon már a felsorolásból a média, mint a társadalom ízlésformálásában központi szerepet játszó tényező. Ha egy szóval akarnám jellemezni a járvány alatti ténykedésüket, egyszerűen méregkeverőknek titulálnám a médiamunkások egészét.
De, hogy szavamat ne felejtsem, ott tartottam, hogy amennyiben valamilyen oknál fogva a kórokozót már behurcolták az országba, a felelősök köre bővül.
A terjedés megakadályozása ekkor is elsősorban a közegészségügyi szakemberek feladata azzal, hogy – átmeneti, a járvány idejére érvényes – szabályokat állít fel, rendeletet hoz.
Második helyre teszem a kormány felelősségét, amelyik a rendeletek végrehajtásának érvényt szerez.
És csak ezt követi a koránt sem elhanyagolható jelentőségű polgári felelősségvállalás.
Amennyiben a fenti megállapítások mindegyikének érvényt szerzünk, kevesebb veszteséggel élhetjük túl, a kétségtelenül nehéz időszakot.
Ezzel szemben mit látunk? Fejetlenséget, szakmaiatlan kapkodást, minden szinten.
Izrael a járványügyi intézkedések első szakaszát elég jól kezelte, viszonylag időben lezárta a légterét. Ezen túl, ahogy háború esetén sérültet, halottat nem hagy ellenséges területen, a külföldön rekedt állampolgárai számára is gyűjtőjáratot biztosított a hazatéréshez. Azzal követte el az első hibát, hogy a hazatérők karantén kötelezettségét nem ellenőrizte.
Innen pedig egyenes út vezetett a további káosz kialakulásához. Ennek oka pedig a politikai élet minden szegmensét átszövő populizmus. Ami viszont egyenes következménye a rossz választási rendszernek, amely egyre inkább akadálya a hosszútávon működőképes kormányalakításnak. Hazug lózung azzal érvelni, hogy majd én, én mindenki miniszterelnöke leszek! Izraelben meg különösen lehetetlen. Hogyan is békíthető össze, a még konszenzusra sem hajló, minden oldalon jelenlévő szélsőség?
Hogy az egész dolog rákfenéje érthetőbb legyen, utalnék az amerikai elnökválasztásra, melynek során Trump lett az állam első embere. A politikai múlttal nem rendelkező, szókimondó, minden tekintélyelvet mellőző elnök, kadenciájának négy éve alatt, felszínre került az amerikai társadalomban addig hamu alatt érlelődő parázs. Trump nem előidézte, csak felgyorsította a folyamatot.
Ugyanígy gyorsította fel a covid-19 járvány Izraelben, a gyakorlatilag az államalapítás óta fennálló, de rendszerint a választási kampány során kiélesedő ellentéteket.
Tévedés azt gondolni, hogy a társadalom döntő része foglalkozik olyan kérdésekkel, mint vallásos és nem vallásos, askenáz-mizrachi zsidó, vagy arab-zsidó ellentét.
Ez a téma az impotens politikusok fegyvere, valamint a médiamunkások munka nélkül szerzett jövedelme.
De az is tévedés, hogy a változás igényének legfőbb kiváltója a covid-19 vírus világjárványt előidéző terjedése lenne. A járvány nem ok, csak okozat, de kétség nem fér hozzá, hogy a változás megtörténik és ezt a mindennapokban fogjuk tapasztalni.
Arra viszont nem mernék nagy tételben fogadni, hogy ez a változás meghozza a kívánt megbékélést. Rövid távon biztosan nem. Sőt, már-már nem is halvány körvonalakban látni lehet, hogy hol mélyülnek az eddigi repedések.
Vegyük az Izraelen kívül élők és a belülről alájuk lovat adók kedvenc vesszőparipáját, az ultraortodox társadalom törvényeket, szabályokat be nem tartó rétegét.
Nagy a valószínűsége, hogy hosszabb távon ők lesznek a járvány legnagyobb vesztesei. Ez természetesen összefüggésbe hozható a más államok (elsősorban az USA) ortodox zsidóitól érkező adományok csökkenésével és ezzel párhuzamosan, az izraeli társadalom szabálykövető részének támogatása is csappanni fog. Ráutaló jelek már most vannak mindkettőre. És minden bizonnyal lesznek megszorítások az állam részéről is.
Nem védem a szélsőséget, de annyit nem árt tudni az ultraortodox szélsőségesekről, hogy abban, amit tesznek egy fikarcnyi politika, egy fikarcnyi polgárpukkasztás nincs. Van viszont egy nagy adag tudatlanság, amiért viszont nem a tömeg a felelős, de minden esetben az őket tömörítő rabbi, vagy annak nevében intézkedő leszármazottja. Persze, azért, hogy ez kialakulhatott és a társadalmat frusztráló tényezővé válhatott, a Ben Guriont követő kormányok mindegyike felelős.
És ugyanez a helyzet az izraeli arabokkal kapcsolatban is (akik nem tévesztendők össze a Palesztin Hatóság területén élő arabokkal). Őket nem a rabbik, hanem az izraeli parlamentben helyet foglaló, arab képviselők vezették meg, akik inkább vállalták a “palesztin ügy” képviseletét, mint azokét, akiknek szavazatai révén a kneszetbe kerültek. Szerencsére, vannak jelek arra nézve, hogy erre egyre többen ráébrednek.
Észre kell venni, hogy az arabok körében felnőtt egy új nemzedék, melynek célja a beilleszkedés, az ezzel együttjáró, kiszámítható élet. Nem, nem zsidókká akarnak válni, nyilván jobban szeretni sem fognak minket, de úgy tűnik, inkább akarnak élni egy demokratikus országban, identitásukat megtartva, kisebbségként, mint félfeudális uralom alatt. (Értük és a velük való békés együttélés érdekében elmulasztott lehetőségekért, Izrael valaha volt kormányai mindegyikét felelősség terheli.)
Jó, nagyon jó dolog demokráciában élni – kivéve, ha nem egy elenyésző számú, magát még mindig elitnek képzelő csoport akarja megmondani, hogy mi a demokrácia. És, bár ezzel kapcsolatban is bőven lenne mondanivalóm, meghagyom egy más alkalomra. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy nem lehet fröcsögve ítélkezni a haredi közösség felett, ha teljes mellbedobással szervezzük, pénzzel dotáljuk a tüntetéseket.
Aki ilyen méretű járvány esetén demokratikus vívmányokra, szólásszabadságra, az egyén autonómiájára hivatkozik, annál fogalmi szinten hiányzik a demokrácia lényege!
Röviden, a hosszúra nyúlt gondolatmenet végén még annyit, hogy a járvánnyal kapcsolatos minden intézkedést felülírt a politika. És a jelenleg működő, de inkább a működésképtelenség jeleit mutató, kormánykoalíciónak majdnem minden szükséges, járványügyi tevékenységet sikerült elrontania, úgy, hogy közben a demokrácia elveit hangoztatta.
Egyetlen dolgot csinált jól és az az oltóanyag beszerzés és az oltások megszervezése. Ezért viszont nem csak az ellenzék támadja, de támadás éri azon országok részéről is, akik ezt nálunk rosszabbul, vagy sehogy sem csinálták.
16/02/2021
leharblog 