Archívum | Sokszínű Izrael RSS feed for this section

A covid-19 járvány, mint katalizátor…

16 feb

Nem szándékozom más karjával tépni a csalánt, még kevésbé áll szándékomban minősíteni más országok járványkezelését, de tessenek már elgondolkodni azon, hogy tényleg mindig és mindenért a zsidók a felelősek?

A kérdés természetesen költői. Nem erre keresem a választ. Sőt! Hogy őszinte legyek, nem is választ keresek. Saját hazám bajai éppen elég elfoglaltságot adnak ahhoz, hogy másokkal – mint zavaró tényezővel – ne is foglalkozzak.

Aki mégis eljut ennek az írásnak a végére és nem talál hasonlóságot a világban zajló események – bár nagyságrendekkel nagyobb volumenben – és az izraeli állapotok között, az jobb, ha sem politikával, sem semmilyen más, közéleti kérdéssel nem foglalkozik.

A helyzet adott. Egy éve, hogy a világra rászabadult a Kínából kiinduló vírus. Hogy ez természetes úton létrejövő, vagy mesterségesen tenyésztett kórság, azzal nem foglalkoznék. Ez elsősorban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kompetenciája.

Bár itt le kell szögeznem, hogy amit vírus ügyben tett és tesz, az leginkább az inkompetencia tartományába sorolható.

Szóval, egyik oldalon van nekünk a vírus és vannak az (elvben) szakemberek, akiknek az a feladata, hogy annak járványos terjedését megállítsák.

Másik oldalon van nekünk a politikusi gárda (különböző iskolai, kulturális szinttel rendelkezve – amivel még véletlenül sem akarom azt mondani, hogy a saját szakterületükön ne lennének a téma alapos ismerői).

És van az állampolgár, aki csak azt látja az egészből, hogy neki rossz.

Ki ne maradjanak a felsorolásból a bűvös szavak. Úgymint demokrácia, szólásszabadság, emberi jogok…(Érdekes, hogy az állampolgári jog emlegetésével nemigen találkoztam.)

Mindehhez Izraelben még három tényező társul: permanens választási kampány, arabok, ultraortodoxok.

És akkor lássuk a medvét!

Ahhoz, hogy egy vírus/baktérium ne kerüljön be adott országba, először is jól kell működnie a WHO figyelő szolgálatának. Az ő jelzésük alapján, az adott ország epidemiológus szakembereinek kell megtenni az első lépéseket. Ez nem jelent többet, mint a fertőzés útvonalának a megszakítását. Nem kívánok kitérni arra, hogy ennek milyen módjai vannak, hiszen ez nagyrészt az ország geológiai adottságaitól függ. Izraelben mondjuk, ha én vagyok a fő epidemiológus, azonnal lezáratom a légteret, a Jordániából és a Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozó területekről történő belépést. De, legalább is elrendelem a szigorúan ellenőrzött ki- és belépést.

Továbbá, nem ajánlatokkal állok az illetékes szervek elé, hanem utasításokkal. Ugyanis járványügyben – csakúgy, mint háborúban – egyetlen tábornok van.

Azért itt, nem Izrael védelmében, de tényként le kell szögezni, hogy – szemben az európai országokkal –  az állam fennállása óta soha nem volt szervezett, hatósági jogkörrel rendelkező közegészségügyi szolgálat. Nincsenek ide vonatkozó törvények, jogszabályok, de még csak irányelvek sem. Tehát, ha nem lépünk ennek felállításában, egy bármilyen más járvány esetén, ugyanilyen kaotikus állapotnak nézünk elébe.

Fentiekre, a “demokrácia” jegyében sor sem kerülhetett, mert mindent, még a tegnapi napot is meg kell vitatni. És itt lép a képbe a politikus gárda – többnyire alapvető egészségügyi ismeret nélkül.

Az oktatásért felelős oktatni akar, a gazdaságért felelős, karöltve az adóhatósággal szinten akarja tartani az államháztartást, a politikai ellenzék nevében meg benne van, hogy ellenzi még azt is, amit magánemberként célirányosnak tart.

Jaj, ki ne maradjon már a felsorolásból a média, mint a társadalom ízlésformálásában központi szerepet játszó tényező. Ha egy szóval akarnám jellemezni a járvány alatti ténykedésüket, egyszerűen méregkeverőknek titulálnám a médiamunkások egészét.

De, hogy szavamat ne felejtsem, ott tartottam, hogy amennyiben valamilyen oknál fogva a kórokozót már behurcolták az országba, a felelősök köre bővül.

A terjedés megakadályozása ekkor is elsősorban a közegészségügyi szakemberek feladata azzal, hogy – átmeneti, a járvány idejére érvényes – szabályokat állít fel, rendeletet hoz.

Második helyre teszem a kormány felelősségét, amelyik a rendeletek végrehajtásának érvényt szerez.

És csak ezt követi a koránt sem elhanyagolható jelentőségű polgári felelősségvállalás.

Amennyiben a fenti megállapítások mindegyikének érvényt szerzünk, kevesebb veszteséggel élhetjük túl, a kétségtelenül nehéz időszakot.

Ezzel szemben mit látunk? Fejetlenséget, szakmaiatlan kapkodást, minden szinten.

Izrael a járványügyi intézkedések első szakaszát elég jól kezelte, viszonylag időben lezárta a légterét. Ezen túl, ahogy háború esetén sérültet, halottat nem hagy ellenséges területen, a külföldön rekedt állampolgárai számára is gyűjtőjáratot biztosított a hazatéréshez. Azzal követte el az első hibát, hogy a hazatérők karantén kötelezettségét nem ellenőrizte.

Innen pedig egyenes út vezetett a további káosz kialakulásához. Ennek oka pedig a politikai élet minden szegmensét átszövő populizmus. Ami viszont egyenes következménye a rossz választási rendszernek, amely egyre inkább akadálya a hosszútávon működőképes kormányalakításnak. Hazug lózung azzal érvelni, hogy majd én, én mindenki miniszterelnöke leszek! Izraelben meg különösen lehetetlen. Hogyan is békíthető össze, a még konszenzusra sem hajló, minden oldalon jelenlévő szélsőség? 

Hogy az egész dolog rákfenéje érthetőbb legyen, utalnék az amerikai elnökválasztásra, melynek során Trump lett az állam első embere. A politikai múlttal nem rendelkező, szókimondó, minden tekintélyelvet mellőző elnök, kadenciájának négy éve alatt, felszínre került az amerikai társadalomban addig hamu alatt érlelődő parázs. Trump nem előidézte, csak felgyorsította a folyamatot.

Ugyanígy gyorsította fel a covid-19 járvány Izraelben, a gyakorlatilag az államalapítás óta fennálló, de rendszerint a választási kampány során kiélesedő ellentéteket.

Tévedés azt gondolni, hogy a társadalom döntő része foglalkozik olyan kérdésekkel, mint vallásos és nem vallásos, askenáz-mizrachi zsidó, vagy arab-zsidó ellentét.

Ez a téma az impotens politikusok fegyvere, valamint a médiamunkások munka nélkül szerzett jövedelme.

De az is tévedés, hogy a változás igényének legfőbb kiváltója a covid-19 vírus világjárványt előidéző terjedése lenne. A járvány nem ok, csak okozat, de kétség nem fér hozzá, hogy a változás megtörténik és ezt a mindennapokban fogjuk tapasztalni.  

Arra viszont nem mernék nagy tételben fogadni, hogy ez a változás meghozza a kívánt megbékélést. Rövid távon biztosan nem. Sőt, már-már nem is halvány körvonalakban látni lehet, hogy hol mélyülnek az eddigi repedések.

Vegyük az Izraelen kívül élők és a belülről alájuk lovat adók kedvenc vesszőparipáját, az ultraortodox társadalom törvényeket, szabályokat be nem tartó rétegét. 

Nagy a valószínűsége, hogy hosszabb távon ők lesznek a járvány legnagyobb vesztesei. Ez természetesen összefüggésbe hozható a más államok (elsősorban az USA) ortodox zsidóitól érkező adományok csökkenésével és ezzel párhuzamosan, az izraeli társadalom szabálykövető részének támogatása is csappanni fog. Ráutaló jelek már most vannak mindkettőre. És minden bizonnyal lesznek megszorítások az állam részéről is.

Nem védem a szélsőséget, de annyit nem árt tudni az ultraortodox szélsőségesekről, hogy abban, amit tesznek egy fikarcnyi politika, egy fikarcnyi polgárpukkasztás nincs. Van viszont egy nagy adag tudatlanság, amiért viszont nem a tömeg a felelős, de minden esetben az őket tömörítő rabbi, vagy annak nevében intézkedő leszármazottja. Persze, azért, hogy ez kialakulhatott és a társadalmat frusztráló tényezővé válhatott, a Ben Guriont követő kormányok mindegyike felelős.

És ugyanez a helyzet az izraeli arabokkal kapcsolatban is (akik nem tévesztendők össze a Palesztin Hatóság területén élő arabokkal). Őket nem a rabbik, hanem az izraeli parlamentben helyet foglaló, arab képviselők vezették meg, akik inkább vállalták a “palesztin ügy” képviseletét, mint azokét, akiknek szavazatai révén a kneszetbe kerültek. Szerencsére, vannak jelek arra nézve, hogy erre egyre többen ráébrednek.

Észre kell venni, hogy az arabok körében felnőtt egy új nemzedék, melynek célja a beilleszkedés, az ezzel együttjáró, kiszámítható élet. Nem, nem zsidókká akarnak válni, nyilván jobban szeretni sem fognak minket, de úgy tűnik, inkább akarnak élni egy demokratikus országban, identitásukat megtartva, kisebbségként, mint félfeudális uralom alatt. (Értük és a velük való békés együttélés érdekében elmulasztott lehetőségekért, Izrael valaha  volt kormányai mindegyikét felelősség terheli.)

Jó, nagyon jó dolog demokráciában élni – kivéve, ha nem egy elenyésző számú, magát még mindig elitnek képzelő csoport akarja megmondani, hogy mi a demokrácia. És, bár ezzel kapcsolatban is bőven lenne mondanivalóm, meghagyom egy más alkalomra. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy nem lehet fröcsögve ítélkezni a haredi közösség felett, ha teljes mellbedobással szervezzük, pénzzel dotáljuk a tüntetéseket.

Aki ilyen méretű járvány esetén demokratikus vívmányokra, szólásszabadságra, az egyén autonómiájára hivatkozik, annál fogalmi szinten hiányzik a demokrácia lényege!

Röviden, a hosszúra nyúlt gondolatmenet végén még annyit, hogy a járvánnyal kapcsolatos minden intézkedést felülírt a politika. És a jelenleg működő, de inkább a működésképtelenség jeleit mutató, kormánykoalíciónak majdnem minden szükséges, járványügyi tevékenységet sikerült elrontania, úgy, hogy közben a demokrácia elveit hangoztatta. 

Egyetlen dolgot csinált jól és az az oltóanyag beszerzés és az oltások megszervezése. Ezért viszont nem csak az ellenzék támadja, de támadás éri azon országok részéről is, akik ezt nálunk rosszabbul, vagy sehogy sem csinálták.

16/02/2021

Vasárnaptól-vasárnapig – egy hét Izrael – 07/02…

7 feb

 Covid-19 vírusjárvány

Szinte napra pontosan egy éve, hogy a covid-19 megkezdte világkörüli útját. Ez alatt az egy év alatt nem volt nap, nem volt óra, hogy a hírközlő szervek ne számoltk volna be valami “kutatási” eredményről úgy a betegséggel, mint az azóta kifejlesztett vakcinákkal és azok “mellékhatásai”-val kapcsolatban.

Nem szándékozom követni a médiák gyakorlatát, csak két dologra szeretném felhívni a figyelmet:

  1. Bármilyen járványról is legyen szó, amíg az tart “kutatási” eredményről nem, legfeljebb egyes orvosok/ápolók saját beteganyagán nyert tapasztalatokról  lehet beszámolni. Ez nem több, mint statisztika. Ezeknek a megfigyeléseknek az összegzéséből, jóval a járvány lezajlása után lesz értékelhető kutatási eredmény.
  2. A védőoltások okozta oltási reakció sem keverendő össze az esetleges, átmeneti, vagy maradandó mellékhatással. Az oltás helyén keletkező helyi bőrpír, izomgyengeség, esetleges láz…semmiképpen nem mellékhatás.

Obama harmadik kadenciája

Bár ahogy Joe Biden, frissen megválasztott amerikai elnök, már az elnökválasztási kampány során is és azóta is folyamatosan cáfolja, a tényeket figyelembe véve egyértelmű, hogy Obama politikájának egyenes folytatója.

Ehhez nem kell más, mint végignézni a Biden kormányzat kulcspozícióban lévő tisztségviselőinek névsorát és összevetni az Obama adminisztrációban betöltött pozíciójukkal. Azonnal kiderül, hogy egytől-egyig meghatározó szerepet töltöttek be akkor is.

Ezt követően nincs nehéz dolgunk, csak össze kell hasonlítani Biden irányvonalát azzal a befejezett ténnyel, hogy mit is hozott az Obama adminisztráció a Közel-Kelet számára.

Az Obama által generált “arab tavasz” (kairói beszéd) végül is egyetlen országban sem hozott semmilyen eredményt, hacsak a halottak számát nem könyveljük el eredményként.

Sikerült pozícióba hoznia Aszad szíriai elnököt azzak, hogy többszöri fenyegetés ellenére, egyetlen lépést sem tett a kémiai fegyverek gyártása és bevetése ellen.

Ezzel és a közel-keleti térségből történő kivonulással, ismét helyzetbe hozta a már padlón heverő Putyin orosz elnököt. Ezt olyan sikerrel tette, hogy Putyin mára, a közel-keleti kérdésben megkerülhetetlen tényezővé vált.

Joe Biden elnök, minden eddigi megnyilatkozása, ennek a vonalnak egyenes folytatására utal. 

Az általa nemzetbiztonsági tanácsadónak kinevezett Jack Sullivan, az Obama kormány idején az Iránnal folytatott tárgyalások egyik fő hajtóereje volt. 

Sullivan most azzal a javaslattal állt elő, hogy az Iránnal folytatandó tárgyalásokat két részre kell osztani. Külön kell tárgyalni az annakidején lóhalálában meghozott atom-egyezményt és külön Irán terror-támogató tevékenységét.

Javaslata szerint az atomtárgyalások első fordulójában, diplomáciai úton kell tisztázni, hogy mi menthető meg az  eredeti egyezményből, és a tárgyalásban együttműködők közreműködésével kell meghatározni a továbbiakat.

Ugyanúgy, ezen résztvevők bevonásával kell tárgyalásokat nyitni Iránnak a közel-keleti térséget érintő tevékenységéről.  

Joe Biden elnök azzal, hogy befagyasztotta a Szaúd Arábiával kötött fegyvereladási szerződéseket és az Irán által támogatott jemeni lázadókkal való tárgyalásra ösztönzi őket, világos jelzést adott arra vonatkozóan, hogy ellenzi az Avraham tervet.

Mint erről, a LEHARPRESS – Home | Facebook oldalon már írtam, az arab országok hallgatólagos, vagy kevésbé hallgatólagos támogatottságával Izrael ma abban a helyzetben van, hogy egyedül is képes fellépni Irán ellen. Ebben azonban az idő sürgeti, mielőtt még a Biden/Obama akció éreztetné hatását.

07/02/2021

Vasárnaptól-vasárnapig – egy hét Izrael – 31/01..

31 jan

Nem lehet azt mondani, hogy az elmúlt héten Izrael szűkében lett volna a történéseknek. Hogy az e heti összefoglalóban mégis a járványhelyzet kap kiemelt szerepet, annak oka a médiák folyamatos, az izraeli oltási programmal kapcsolatos, híradása, illetve a hírekhez kapcsolódó kommentfolyam.

Nem kívánok a hírportálok, illetve a hozzászólók eleve negatív hangvételével foglalkozni, mert adott esetben a tájékoztatást sokkal fontosabbnak tartom. 

Egyetlen kommentet emelnék ki az általam olvasott sok-sok hozzászólás közül, mert ez alapján szinte minden felmerülő kérdésre van válasz…

“Repes a szívem, hogy Izraelben ilyen remekül működik az oltás. Sőt, bizonyára a briteknél is. Hurrá! Tisztelettel kérdezem, hogy mikor lesz az európaiak számára is elérhető?”

A közeli napokban lesz egy éve, hogy Izraelben felfedezték az első covid-19 néven nyilvántartásba vett vírus okozta megbetegedést.

Az azóta eltelt időszak alatt háromszor kellett országos karantént elrendelni (a remélhetőleg utolsó jelenleg is érvényben van).

Fertőzöttek, aktív betegek, teszt-vizsgálati eredmények és elhunytak számáról részletes napi jelentés olvasható a LEHARPRESS  hír- és médiaoldalon, ezen írásban inkább a védőoltással és annak hiányában, a gazdasági veszélyekkel foglalkozom.

A Pfizer és a Moderna cégek arra számítottak, hogy a világ államai “rávetik” magukat az oltóanyagra, hiszen mindegyiknek érdeke a járvány felszámolása és a gazdaság újbóli beindítása.

Ma reggelig 3.005.382 állampolgár felvette az oltóanyag első, 1.728.625 a második adagját.

Összlakosságra vetítve Izrael az oltottság tekintetében világelső, a 34.7%-ban beadott első adag vakcinával. Ugyanez az Egyesült Királyságban 12.3, Dániában 3.2 és Németországban 2.2 százalék.

Izrael a két említett gyógyszergyártó cégtől már akkor megrendelte az oltóanyagot, amikor az a klinikai kipróbálás második fázisában volt, és nem lehetett tudni, mikor kapja meg az FDA engedélyét a tömeggyártáshoz.

Az Európai Unió viszont annak ellenére késlekedett a megrendeléssel, hogy a Pfizer és a Moderna cégek belgiumi, svájci és német gyáraiban folyik az oltóanyag előállítás. Hogy az EU miért késlekedett a rendeléssel annak ellenére, hogy a klinikai vizsgálatok nagy száma igazolta az vakcinák hatékonyságát, valószínű soha nem fog kiderülni. (Meg nem erősített források azért olyasmit rebesgetnek, hogy az Európai Unió mindenképpen “hazai” gyártót kívánt preferálni, vagyis a francia gyógyszergyártó céget.)

Az EU tisztviselők, a tagállamok közötti oltóanyag elosztásnál az egyenlőség elvét akarják érvényesíteni, aminek következtében néhány tagország, megkerülve az EU-t, más forrásból, sokkal magasabb áron kényszerül az oltóanyag beszerzésére. Az oltóanyag felhasználását és az is bonyolítja, hogy mindegyiknek viszonylag rövid a lejárata. 

Amennyiben minden akadály elhárul és Európa rövid időn belül megfelelő mennyiségű oltóanyaghoz jut, még akkor is kérdéses, sikerre tudja-e vinni az oltási programot.

Közvélemény-kutatási adatokból ugyanis az tűnik ki, hogy a franciák 46.0%-a megtagadja az oltás felvételét és Olaszországan – Európa harmadik legnagyobb gazdaságában – széleskörű oltásellenes mozgalom működik. Magyarországon és Lengyelországban sem jobb a helyzet, ott a lakosság 40%-a oltásellenes.

Az európai oltásellenesség nem kapcsolódik szorosan a covid-19 elleni vakcinához, ennek a 18-19. századra visszanyúló előzményei vannak.

Akkor kapott ugyanis lábra az európai gyógyszerellenes mozgalom, amely azt állította, hogy minden betegség isteni eredetű, és így minden  gyógyszer a természet rendjébe történő beavatkozást jelent. A modern gyógyászatot elutasítók teóriája a mai napig él.

Meg kell jegyezni, hogy Izraelben is megpróbáltak kampányt indítani a védőoltás ellen és azt próbálták bizonygatni, hogy a Pfizer és a Moderna cégek által alkalmazott mRNA technológia rákos daganatokat idéz elő a beoltott szervezetében.

Nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy ez a technológia semmiféle változást nem idéz elő a test sejtjeiben, hogy sem daganatot, sem személyiségváltozás nem okoz. Állítják, hogy az általuk feltételezett oltási szövődmény majd néhány év múlva jelentkezik. Azt a tényt, hogy a Pfizer és Moderna cégek technológiájával bármikor, bármilyen vírus ellen, nagyon rövid idő alatt  kifejleszthető az oltóanyag, még csak meg sem hallják.

1998-ban, az angol dr. Andrew Wakefield óriási kárt okozott a hamis közlésével, miszerint az MMR védőoltás autizmust okoz. Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan kiderült, állításának nincs valóságtartalma, a nézet ma is él és rombol, az oltásellenesek a mai napig hivatkoznak rá.

Meggyőzhetetlenek arról, hogy a (bármely) védőoltással kapcsolatos tapasztalatok mindeddig azt mutatják, hogy az oltási szövődmény néhány nappal az oltás beadása után jelentkezik. Éppen ezért, a szakemberek mellett a médiamunkásoknak is nagy a felelőssége abban, hogy pontosan fogalmazva, különbséget tegyenek “oltási reakció” és “oltási szövődmény” között. Mert nem ugyanaz!

Végül is Izraelben ez a mozgalom elhalt (bár itt is lehet hallani olyanokról, akik képesek a Negevbe “menekíteni” gyerekeiket, nehogy az oltás utolérje őket). Szerencsére számuk nem meghatározó.

Sajnálatos, hogy Európában, a több összetevő hatására, az oltási program igencsak el fog húzódni.

Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a járvány nem csak emberéleteket követel, de hosszú távon hatással van a lakosság általános, mentális állapotára, amihez gazdasági tényező is járul.

Fentieket figyelembe véve, Izrael helyzete sem mondható rózsásnak, mert annak ellenére, hogy – emberi számítások szerint – az oltási program március végére befejeződik, annak ellenére, hogy addigra az oltott izraeliek megkapják az u.n. zöld útlevelet, annak semmi hasznát nem fogják venni.

Nyilvánvaló, hogy Európába nem tudnak utazni, hiszen egy közel egy évre elhúzódó oltási kampány, ismerve a vírusokra jellemzó gyors mutálódást, újabb és újabb járványgócok kialakulásához vezethet.

Az egyéni problémán túl úgy Izraelnek mint az EU országoknak, a lelassult gazdasági tevékenység is gond, export-import vonatkozásában egyaránt. 

Az Európai Unió felé történő kivitelt Izrael az elmúlt 10 évben fokozatosan csökkentette, de még ma is 30%-os.”

30/01/2021

Vasárnaptól-vasárnapig – egy hét Izrael 24/01…

24 jan

Az elmúlt héten, több magyar nyelvű portál is előrukkolt azzal a hírrel, hogy “Izrael csalódott”, mivel a gőzerővel végzett oltási program ellenére is magas a fertőzöttség…

Tény, hogy az új fertőzöttek száma kiemelkedően magas, de a híradás általánosít, ugyanis nem veszi figyelembe a korcsoportok szerinti megoszlást.

A lakossági oltási program december 20-án vette kezdetét és első körben a 60 év felettiek kapták meg a vakcinát.

A mai napig a 60-69 éves korosztály 71.7%-a vette fel az oltás első és 38.7%-a második oltást.Ugyanez a 70-79 évesek körében 89.1, illetve 54.2%, a 80-89 éves korosztályban 82.1, illetve 46.2%. a 90 év felettieknél pedig 84.6, illetve 47.2%.

A fent említett korosztályok esetében a fertőzöttség egyharmadára csökkent, míg a fiatalabb korosztály, különösen a gyerek- és serdülőkorúak körében lényeges az emelkedés.
Január elejétől, a múlt hét végéig 51.218 gyerek- és serdülőkorú fertőződött meg a vírussal. Szemben a járvány második hullámával, amikor a fertőzöttek száma hozzávetőlegesen 34 ezer volt.

A jelenlegi, harmadik hullámban az ifjúság fertőzöttsége mintegy 93-szorosa az első hullámban tapasztaltaknak.

A magyar nyelvű tájékoztatás annál is inkább pontatlan, mivel az idősebb korosztály második vakcinával történő beoltása sem fejeződött be és csak a napokban indult a fiatalabb korosztály vakcinázása. Ezen belül pedig ma kezdődött a középiskolák 3-4. évfolyamának oltása.

Izrael az elmúlt 48 óra tükrében – hétvégi összefoglaló – 24/01LEHARPRESS

“Az izraeli arab párt, a BALAD, nagy többséggel megválasztotta elnöknek a tel-aviv-jafói illetőségű, szélsőséges politikai nézeteiről ismert Sami Abu Shehadeh -t.  A párt, amelyet dr. Azmi Bishara 1995-ben alapított, társadalmi-gazdasági kérdésekben kommunista elveket vall, élesen Izrael ellenes és a választásokon az Egyesült Arab Lista részeként indul.”

“Az éjszaka folyamán 250 rendőrségi kommandós és határrendőrségi harcos szállta meg Turan, galili arab falut, ahol az elmúlt hét folyamán,- a jelenleg zajló választási kampány kapcsán –  családok közötti, súlyos, erőszakos cselekményekre került sor. Az erőszakos cselekmények során fegyvereket és riasztó gránátokat használtak.

A rendőrség 145 férfit letartóztatott, a faluban jelenleg is rendőrök tartják fenn a rendet.”

Nemrég volt 20 éve, hogy 2000 októberében, a  második intifáda kitörésekor, a rendőrséggel történt összecsapásokban 12 izraeli arab vesztette életét.

Az azóta eltelt időben számos változás történt az arab társadalmon belül, ami most, a covid-járvány, valamint a választások kapcsán került felszínre.

A 2000 októberi eseményeket követően az izraeli arab társadalom légüres térbe került. Ennek oka, hogy a Palesztin Hatóság  az oslói egyezmény értelmében, az állam pedig a zavargások miatt,  gyakorlatilag magukra hagyta őket.

Az állam és az arab lakosság közötti teljes bizalmatlanság kialakulása, számos belső, az arab társadalmon belüli változáshoz vezetett, úgy társadalmi mint a mindennapi élet szintjén.

Mivel az állam kemény kézzel, a törvényhozás eszközeit is beleértve, lépett fel minden rendbontási kísérlettel szemben és, mivel teljes egészében kivonult a közigazgatás területéről is, az arab társadalmon belüli általános erőszak és bűnözés komoly növekedésnek indult.

Ezt a jelenséget vizsgálva, 2003-ba az un. Or-vizsgálóbizottság olyan ajánlást fogalmazott meg, amely végül is változást hozott a biztonságpolitikai felfogásban és az állam a társadalmi-gazdasági változásokra helyezte a hangsúlyt.

A témával foglalkozó szakemberek úgy vélték, hogy ez a felfogásbeli változás, az Izrael gazdasági fejlődést is elő fogja segíteni.

A változtatás kapcsán állami programokat hoztak létre az arab állampolgárok foglalkoztatására és a felsőfokú képzésére vonatkozóan.

Ez a folyamat, amely két évtizede kezdődött, az arab társadalmon belüli modernizációhoz vezetett az egyéni jogok terén, valamint a hagyományos társadalmi formák térvesztését illetően. Csökkent a családok és hamulák (nagycsaládok) befolyása és alapvető változás következett be a nők helyzetében, ami többek között a felsőfokú képzésbe történő  bevonásukban jelentkezett.

Ez a folyamat azonban az arab közösségeken belüli súlyos társadalmi egyenlőtlenséghez is vezetett. A 2000-2003 közötti években a szegénység gyors növekedése (munkanélküliségi ráta 250%)  volt jellemző. Ebben az időszakban, a magasan képzett csoportok mellett a lakosság nagy része mélyszegénységben élt és szinte teljesen eltűnt az addig is alig létező középosztály.

Politikai téren is  bonyolult változások történtek. Az izraeli arab társadalom felújította kapcsolatait a környező arab társadalmakkal, így a palesztinokkal is.

A súlyos csalódottság eredményeképpen két központi áramlat erősödött meg az arab társadalmon belül. Megerősödött az arab nemzeti mozgalom, (BALAD) valamint a politikai iszlám mozgalom. Ez utóbbin belül, főleg az iszlám mozgalom északi szárnya. Mindkét áramlat megerősödése a szociális mozgalmak számlájára történt.

A kialakult helyzet vezetett az arab nemzeti tudat megerősödéséhez, amely azonban az “arab tavasz” összeomlásával gyakorlatilag eltűnt, ugyanakkor helyébe lépett és megerősödött a palesztin nemzeti öntudat.

Fentiekkel párhuzamosan felnőtt az izraeli arabok harmadik nemzedéke, akiknek már voltak eszközei az izraeli gazdaság és az akadémiai életbe való beilleszkedésre. Ők – főleg 2010 után –  már megtalálták helyüket a zsidó-izraeli-nyugati társadalomban. 

Ez a jelenség furcsa ellentéteket szült az izraeli arabok állampolgári felfogásában Egyrészt csatlakozási és érdek pontok találkoztak az izraeli társadalommal. Másrészt pedig szembe kellett nézniük az arab társadalom politikai delegitimációjával.

Ennek következtében, helyi társadalmi téren megerősödött a tulajdonszerzés értéke, a hagyományos családok és hamulák uralma a közigazgatás felett.

Mivel az arab pártok ezekről a területekről kivonultak, helyüket elfoglalta  – családi-csoprt kötődések alapján létrejött – nem ideológiai vezetés, nem egyszer bűnszövetkezetek.

A corona járvány kitörése az arab lakosságot a teljes bizalomvesztés állapotában érte a járvánnyal összefüggő egészségügyi-gazdasági válság. A bizalomvesztés a polgárok között elsősorban az észvesztő ütemben növekvő bűnözés miatt alakult ki, ami a polgárok és a helyi közigazgatás között mélyítette az árkot, valamint polgárok és  a közös arab listán szereplő arab pártok között. A bizalomvesztés harmadik tényezője az arab polgárok és a kormány között alakult ki, melynek hátterében az általános politikai válság áll.

Úgy tűnik azonban, hogy a járványügyi helyzet, egyúttal esélyt is ad  a változásra és az arab társadalomnak sikerül belső erőit mozgózítani az állami szervekkel való együttműködés érdekében. Sok esetben ez már eddig is pozitívabb eredményt ad, mint néhány zsidó közösség esetében.

Erre példa, hogy a járványügyi intézkedések bevezetéseben és annak végrehajtásában az arab lakosság sokszor készségesebben állt a hatóságok rendelkezésére, mint egyes zsidó közösségek. 

a Hátországvédelmi Parancsnokság tagjai eligazítást tartanak beduin vezetőnek 

Az együttműködés révén, stabilizálódni látszik az arab társadalom belső helyzete és a helyi közigazgatás helyzete,  ami – az elmúlt két évtizeddel ellentétben –  magában hordozza a bizalomépítés további lehetőségét az állami szervek vonatkozásában is.

Egy további feltűnő változás,- amit a társadalom többi része is észrevett –  hogy a most felnőtt, tanult, képzett nemzedék gondolkodásmódja egészen más, mint apáiké volt. Az ifjúság ezen részének leghőbb vágya – megtartva arab identitását –  az izraeli társadalomba történő beilleszkedés, részesülés mindabból, amiből a társadalom más csoportjai is részesülnek.

Mára egyértelművé vált számukra is, hogy az arab pártok a palesztinokat képviselik. A zsidó párok számára pedig az, hogy ki kell nyújtani kezüket az arabok felé is. Ennek egyik, már látható példája, hogy a Likud párt jelöltjei között, minden bizonnyal arab képviselő is helyet kap. Látható ez a törekvés más pártoknál is.

Az arab pártok viszont érzik, hogy ezzel kicsúszik lábuk alól a talaj és megszűnik az izrael arabok feletti egyeduralmuk.

24/01/2021

Vasárnaptól-vasárnapig – egy hét Izrael – 17/01…

17 jan

Izrael az elmúlt 24 óra tükrében – napi összefoglaló – 13/01…LEHARPRESS – Home

“Yosi Cohen, a Moszad vezetője Washingtonba érkezett és mindjárt megérkezése után találkozott Pompeo külügyminiszterrel. 

Cohenről köztudott, hogy a demokraták és republikánusok számára egyaránt elfogadott személyiség, akik vezetői közül nem eggyel, így Bidennal is személyes kapcsolatot ápol.”

“Joe Biden megválasztott amerikai elnök kinevezte a CIA igazgatójának William Barnes hivatásos diplomatát. Barnes, Obama elnöksége idején, Kerry külügyminiszter helyetteseként, az Iránnal  kötött atomegyezmény egyik szellemi atyja és előkészítője volt.”

Izrael az elmúlt 24 óra tükrében – napi összefoglaló – 14/01…LEHARPRESS – Home

“A Wall Street Journal közzétette az ENSZ egyik titkos jelentését, amely szerint az irániak elkezdték egy fém uránium előállítására alkalmas üzem építését. Ez az anyag az atombomba előállításának legfontosabb alkotóeleme.”

Ahogy az a rövid hírben is szerepel, Yosi Cohen jelenleg Washingtonban tartózkodik, hogy előkészítse a talajt a napokon belül hivatalba lépő Biden kormányzattal történő kapcsolatfelvételre.

A Moszad jelenlegi vezetője lehet a központi kapcsolattartó személy, aki a Netanjahu kormányzat és az új amerikai kormányzat közötti kapcsolatfelvételt gördülékennyé teheti.

Ez annál is inkább lehetséges, mert Cohen, előző beosztásában, mint a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője, az Obama kormányzat idején is az izraeli kormány hivatalos kapcsolattartója volt. 

Így napi munkakapcsolatban volt John Kerry külügyminiszterrel, Susan Rice-szal, az akkori nemzetbiztonsági tanácsadóval, William Barnes, akkori külügyminiszter helyettessel, aki  CIA újonnan kinevezett vezetője. Barnes hivatásos diplomata, az iráni atomegyezmény egyik szellemi atyja és előkészítője volt az Obama kormányban.

Közeli munkakapcsolatban áll a CIA jelenlegi vezetőjével Jack Sullivan-nal akit Biden nemzetbiztonsági tanácsadóvá nevezett ki, valamint Antony Blinkennel, aki akkor Biden alelnök tanácsadója volt, jelenleg kinevezett külügyminiszter.

Yosi Cohen hivatali idejére esnek olyan  iráni hírszerzési sikerek, mint az atomarchívum több teherautónyi anyagának kihozatala, és az iráni atombomba atyjának – Mohsen Fakhrizadeh –  Izraelnek tulajdonított – likvidálása. 


Minden jel arra utal, hogy ma az izraeli hírszerzés mélyen be van épülve az iráni biztonsági erőkbe, kormányzati hivatalokba és nyilvánvalóan helyi támogatást is élvez, mert e nélkül a több teherautónyi archív anyag kihozatala Iránból, vagy az atomtudós likvidálása, amelynek kivitelezéséhez legalább 50 ember összehangolt munkájára volt szükség, lehetetlen lett volna. 

Ezen kívül Cohen volt az “utazó nagykövet” az arab országokkal kötött szerződések előkészítésében. Folyosói pletykák szerint a júniusban lejáró mandátumát követően, ő a jelenleg is üresen álló washingtoni nagyköveti poszt várományosa.

Addig azonban Yosi Cohennek még nagyon nehéz dolga lesz, komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Ugyanis a  J Street nevű zsidó szervezet hivatalosan felhívta Bident, hogy tegye semmissé az arab országokkal kötött szerződéseket, szakítsa meg a kapcsolatot azon izraeli intézményekkel, amelyek a “megszállt” területeken is működnek és nyisson nagykövetséget a leendő palesztin állam fővárosában, Kelet Jeruzsálemben.

Hogy Cohen útja ne legyen sétagalopp, Biden, az antiszemitizmus ellen harcoló iroda élére – amely az Igazságügyi Minisztériumon belül működik – az afroamerikai Kristen Clarce-t, nevezte ki, aki közismert korábbi antiszemita tevékenységéről. 

És akkor álljon itt néhány szó az arab államokkal kötött béke-egyezményekről, amelyek Izraelt a Közel-Kelet kulcsállamává teszik:

Kétségtelen, hogy Netanjahu személyes érdeme is, hogy évekig tartó tárgyalások után sikerült áttörést elérni az arab országokkal való viszonyban.

Amíg az Emirátusok és Bahrein – két gazdag öböl menti ország – az üzleti, gazdasági és hi-tech kapcsolatok fejlesztésében, tehát saját gazdasági pozíciója erősítésében érdekelt, addig Szudán tipikus, periférikus afrikai muzulmán ország, és köztudott, hogy nemrég még az iszlám terror egyik fontos bázisa volt. Bin Laden hosszabb időt töltött az országban és onnan irányította az Al-Kaida tevékenységét.

A Szudánnal történt békekötés nem csak megerősíti  Izrael pozícióját a Közel-Keleten, hanem egyenesen helyzetbe hozza. Esetükben nem az iráni fenyegetés játszik meghatározó szerepet, hanem Izrael gazdasági lehetőségei, elsősorban a technológia, mezőgazdaság és vízgazdálkodás terén.

Szudán óriási területű ország, amely az utóbbi időben fokozatos átalakuláson megy át. Ennek során egyre inkább válik arab országból afrikaivá.

Nem titok az sem, hogy Netanjahu miniszterelnök Washingtonból hazafelé, rövid időre megállt Szudánban és találkozott Abdel  Fattah al-Burhan elnökkel.

Arra a kérdésre, hogy mi az, ami egyesítheti a közel-keleti országokat, két külügyi tisztviselő adta meg a választ:

Egy badheini külügyi tisztviselő szerint, az Egyesült Államokban csakúgy, mint az Európai Unióban, élesen bírálták Trump elnököt nacionalista politikája miatt. Arról azonban senki nem beszélt, hogy mennyit szenvedtek Obama elnök politikájától. 

Mint mondotta, mi büszkék vagyunk nemzeteinkre és aki azt hiszi, hogy a nacionalizmus csak rossz lehet, az világnézeti okokból nem lesz képes ellenállni az imperializmusnak. Ez az oka, hogy az Obama kormányzat kudarcot vallott az iráni imperializmussal szemben.

Az egyiptomi külügyes hozzátette, hogy ha a Közel-Kelet népeinek lett volna szavazati joga az amerikai elnökválasztáson, biztosan Trumpra voksolnak, mert politikája hozzájárult a térség stabilizálásához és a jövőben is gátat vetne annak, hogy a Muzulmán Testvérek és Irán ismét megerősödjön.
Biztosak vagyunk abban, hogy Biden visszaállítja az iráni atomegyezményt.

 Fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy Izrael közel-keleti pozíciója sokkal stabilabb a négy évvel ezelőttihez képest. Ez szoros összefüggésben van az arab országokkal kötött békeszerződéssel, és függetlenül az amerikai elnökváltástól, önjáróvá vált, a kapcsolatok kiterjesztését késleltetni lehet, de megakadályozni már nem.

Kapcsolódó írások:

Izraeli hírszerzési bravúr

Aki kikövezte az utat Izrael és az Emirátusok között…

17/01/2021

Aki kikövezte az utat Izrael és az Emirátusok között…

4 okt

Azon a napon, amikor hivatalosan bejelentették, hogy Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok között létrejött a békeszerződésről szóló megállapodás, Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök irodájában megszólalt a telefon. A hívó fél, köszönés helyett csak annyit mondott: “köszönöm”. A hang tulajdonosa, Izrael miniszterelnöke,  Benjamin Netanjahu volt.

Nem hiszem, hogy a békemegállapodás bejelentésének pillanatában, a világon bárkinek  is fogalma volt arról, hogy az arab országok és Izrael közötti közeledés ötlete Blair agyából pattant ki,  és hogy az ő közvetítésével tették meg az első lépéseket, valamint, hogy az indulást követő években is aktívan közreműködött, de mindvégig a háttérben maradva.

Bár az Emirátusok és Izrael  között katonai konfliktusra soha nem került sor, a két ország kapcsolata 2010. januárjában mégis mélypontra jutott. Ekkor ugyanis  Dubaiban, szállodai szobájában, megölték Mahmud al-Mabhouh-ot a Hamasz egyik katonai parancsnokát, fő fegyver-beszerzőjét. A dubaii  rendőrség a Moszadot vádolta és nemzetközi körözést adott ki 33 személy ellen. Ekkor, az addig a háttérben, a nyilvánosság kizárásával működő gazdasági kapcsolatok is megszakadtak.

Netanjahu miniszterelnök 2015. márciusában, az amerikai kongresszus előtt elmondott beszédében felhívta a közvélemény figyelmét az iráni atomprogram veszélyére. A beszéd felkeltette a Perzsa-öböl menti országok figyelmét, akik szintén fenyegetve érezték magukat Irán által. A fenyegetettségen túl – teljes joggal –  úgy érezték, hogy Obama elnök, az Iránnak nyújtott előnyökkel,  őket is cserben hagyta.

Muhammad ben Zayd, az Emirátusok trónörököse, aki 2005. óta ténylegesen irányítja az országot és számos lépést tett a társadalmi nyitás felé és a modernizáció érdekében , volt az első, aki pozitívan reagált.

Aki viszont felismerte az arab államok és Izrael közös érdekek mentén történő együttműködésének lehetőségét, az Tony Blair volt!

Blair, mikor 2007-ben megvált miniszterelnöki székétől, úgy nyilatkozott, hogy élete nagy álma elősegíteni a közel-keleti békét. Tony Blair 2007-2015. között az USA, Oroszország, az ENSZ és az EU közös közel-keleti képviselőjeként tevékenykedett. Amikor 2015-ben megvált e feladatkörtől, nyilatkozatában kifejtette, hogy arra a következtetésre jutott, miszerint ahelyett, hogy a palesztinokkal való megegyezéshez kötnék a többi arab országgal való normalizációt, előbb az arab országokkal kell egyezségre jutni. Csak az arab országokkal való normalizáció hozhatja meg a békét a palesztinokkal is.

Ettől kezdve Blair, minden társadalmi és politikai kötöttség nélkül láthatott neki saját elképzelése  kidolgozásának. Hogy ez az elképzelés véletlenül, vagy sem, de majdnem teljesen megegyezett Netanjahu felfogásával. A kettejük közötti kapcsolat már hosszú évek óta igen jó, mondhatni, baráti volt. 

Blair több arab országban próbálta vázolni elképzelését és a legértőbb fülekre az Emirátusokban talált.

Netanjahu,  bizalmasán, Yitzhak Molcho-n keresztül juttatott el a megbékélésre biztató üzeneteket és Blair összehozott egy találkozót Molcho és Zayd kormányának egy fiatal minisztere között. Az első találkozó Londonban volt 2015. végén. Ezen a találkozón – mely sikeresnek bizonyult –  Blair is részt vett. A találkozót még számos másik követte az Emirátusok miniszterével, melyekre részben Cipruson, részben Abu Dhabiban került sor. A személyes találkozókat megszámlálhatatlan telefonbeszélgetés egészítette ki. Kezdetben Blair is részt vett a megbeszéléseken, de, mint mondotta, “a kapcsolat innen önálló életre kelt”.
Molcho és a miniszter, Netanjahu és az emír üzeneteit cserélte ki. Az emír a Muzulmán Testvéreket és általában a szélsőséges iszlámot jelölte meg fő ellenségként.

Az első akadályok leküzdése után a kapcsolatok egyre intenzívebbé váltak és a siker felé tett legnagyobb lépésben mérföldkő volt, amikor az Emirátusok beleegyezett a kapcsolatok rendezésébe. Ennek eredményeként 2016. végén megkezdődtek a személyes találkozók Netanjahu és az emirátusok minisztere között.

A találkozókat először Cipruson bonyolították le, majd az izraeli miniszterelnök  lakásán. A bizalom növekedésével létrejött a közvetlen kapcsolat Netanjahu és a trónörökös között. A telefonbeszélgetések mind gyakrabban ismétlődtek  és hosszabbakká váltak. Ben Zayd – Blair véleménye szerint – különleges politikai tehetséggel rendelkezik, nyitott és bátor vezető.

Ahogy a kapcsolatok fejlődtek, kiderült, hogy mennyire hasonló a világról alkotott felfogásuk. Mint Netanjahu már számos alkalommal hangsúlyozta, az Iránnal kapcsolatos álláspontja a körzet vezetői túlnyomó többségének véleményét tükrözi. A trónörökös számos alkalommal beszélt Netanjahuval a körzet jövőjéről, hangsúlyozta a körzet modernizációjának fontosságát, amely – meggyőződése szerint – eszközt szolgáltat a Közel-Kelet sok munkanélküli fiataljának. 

“Ha személyesen is találkozni fog Ben Zayddal, hamar meg fogják találni a közös hangot” – mondta Brair Netanjahunak.

Rövidesen, valóban sor került, nem is egy személyes találkozásra. 2018-ban Netanjahu kétszer járt Abu Dhabiban, repülőgépe mindkétszer Szaúd-Arábia légterén keresztül tette meg az utat. Netanjahu mindkét alkalommal néhány órát tárgyalt Ben Zayddal. Mint Blair megjósolta, nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Netanjahu második látogatása alkalmával rövid városnéző sétát is tett Abu Dhabiban.

A tárgyalások a mindkét fél érdekeit érintő kérdésekre koncentrálódtak. Ben Zayd a tudományos és technológiai kutatás nagy híve, amelyre Izrael gazdasági fejlődése is épül. Nem véletlen, hogy a békeszerződés aláírása után Abu  Dhabiba látogató izraeli küldöttségnek, a házigazdák által felvetett egyik legfontosabb kérdése az űrkutatási együttműködés volt. (Talán nem mindenki tudja, de az Emirátusok már küldött rakétát a Marsra.)

Mint Tony Blair elmondta, az áttöréshez a szélsőséges iszlám és Irán elleni politikai fellépésen kívül, a kölcsönös bizalom kialakításához,  gyakorlati kérdésekben is egyetértésre kellett jutni. Mindez már az ágazatot képviselő szakemberek tárgyalásain realizálódott, legyen szó a térség modernizálásáról, a gazdasági és kulturális kérdésekről, a Közel-Kelet jövőjéről és benne Izrael szerepéről.

A felek, az évekig tartó tárgyalás során láthatták, hogy lehetséges diszkréció mellett tárgyalni és teljes mértékben megbízhatnak egymásban.

Ez a békeszerződés egyetlen szempillantás alatt elsöpörte azt a felfogást, hogy Izrael csak akkor tud megbékélni az arab államokkal, ha előbb egyezségre jut a palesztinokkal. A “területet békéért” elv helyébe a “békét békéért” elv lépett!

Az “Abraham-terv” Fehér Ház-beli aláírásakor a figyelmes szemlélő a meghívottak között észrevehette Tony Blairt, elégedett mosollyal az ajkán.

04/10/2020

Ortodox, vagy ultraortodox…de kik is ők valójában?

23 máj

 

Az alábbi írással egy régi, tulajdonképpen magammal szembeni adósságomat kívánom törleszteni, ugyanis olvasva a világsajtót, ezen belül is a kelet-európait, de bizonyos mértékben az izraelit is, szembetűnő, hogy mennyire nincsenek tisztában – még a témával behatóbban foglalkozók sem –  hogy ki ultraortodox zsidó és ki nem.

Nem tesznek különbséget ultraortodox és ortodox között. Ha fekete öltözetű zsidót látnak, szinte azonnal kikiáltják ultraortodoxnak.

Pedig a szivárvány nem foglal magába annyi árnyalatot, mint ez a látszólag fekete-fehér világ.

Sok hónapja foglalkoztatott a gondolat, hogy lehetőleg minél rövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázoljam, hogyan is néz ki ez az ultraortodox világ. De pontosan mindig a rövidség igénye riasztott vissza, tudva, hogy ha az összes ide tartozó csoportot be kívánom mutatni, az kimeríti egy nagyobb lélegzetű könyv terjedelmét is.

Mégis megkísérlem. Azt azonban le kell szögezni, hogy az alábbiakban csak Izraellel foglalkozom, hiszen ezt ismerem hosszabb ideje és közelebbről. No, meg azért is, mert a világ más részén élő ortodox/ultraortodox közösségek élete nem feltétlenül azonos az izraeliével.

Talán célszerű azzal kezdeni, hogy megpróbáljuk meghatározni, mit jelent ortodoxnak, illetve ultraortodoxnak lenni?

Az ortodox zsidók életét a Sulhan Aruch (zsidó vallási törvénytár) határozza meg. Ez nem mond ellent az őket körülvevő környezet  el -és befogadásának. Azaz állami oktatási intézményekben (is) tanulnak, igénybe veszik az állami intézményeket és szolgáltatásokat, betartják az állam törvényeit, katonai szolgálatot teljesítenek stb.

Az ultraortodoxok fő vezérelve szintén a Sulhan Aruch, de ehhez társulnak a hagyományokból eredő szabályok, amelyek származási helytől, kötődéstől függően különbözőek is lehetnek.

Sarkosan fogalmazva, az ortodoxok szerint – ami nem tilos, az szabad, az ultraortodoxok szerint – ami nem szabad, az tilos.

Az ultraortodoxok elzárkóznak az őket körülvevő világtól és elvárják, hogy ez a külvilág ne szóljon bele az életükbe. Bevásárlásaikat a lakókörzetük üzleteiben intézik, az ott praktizáló orvosokat látogatják. Persze rákényszerülnek az állami egészségügyi szolgáltatásokra is. Ilyenkor, az esetek túlnyomó többségében, csak olyan helyeket látogatnak, amelyek elvárásaiknak megfelelnek.

Az állami oktatási intézményeket nem veszik igénybe. Jesivákban tanulnak, ahol egyáltalán nincsenek közismereti tárgyak. Ebből következik, hogy ha szándékukban is állna munkába állni, csekély az esélyük bejutni a munkaerőpiacra. A hatóságokkal nem működnek együtt és nem egy esetben köztörvényes ügyeik sem jutnak azok tudomására.

Egy ultraortodox háztartásban nincs televízió és a vallási tárgyuakon kívül nincsenek könyvek. Csak olyan “kóser” mobil telefont használnak (internet kapcsolat, Twitter nélkül) amit a közösség vezetője jóváhagyott.

Életterük többnyire nem terjed túl a lakóterületük határvonalán. A való világtól szinte hermetikusan elzárva élnek, ennek következtében többnyire fogalmuk sincs az őket körülvevő világról.

Feltétlenül szót kell ejteni a jesivákról. Izraelben, vagyis ahogy a modern Izrael kikiáltásáig nevezték: Palesztinában, a második világháborút megelőzően is működtek jesivák. Ezek azonban a közelébe sem jöttek a nagyhírű európai jesiváknak, amelyek tanáraikkal és tanulóikkal egyetemben elpusztultak a holocaustban.

Ilyen előzmény után természetesnek tűnt, hogy a maroknyi megmaradottaknak az újonnan megalakult zsidó állam biztosítsa a legzavartalanabb elmélyülést a Tóra-tanulásban.

Tehát az egész jesiva “ügy” David Ben-Gurionnal kezdődött. Ben-Gurion és a litván Schach rabbi között született meg az egyezség a jesiva növendékek jogállásáról. Ennek értelmében mentesülnek a katonai szolgálat alól és tanulmányi idejük munkaviszonynak számít. Erre az időre állami támogatást élveznek, a jesivát fenntartó alapítványi hozzájárulások kiegészítéseképpen.Tárgyi időszakban 28 jesivában összesen 400 fiatalról volt szó, ők az akkori 600 ezer fős zsidó lakosság 0.07%-át jelentették.

Egy 2015-ös statisztikai adatok szerin: 1400 intézményben összesen 108.300-an tanultak. A jesivákban – 18 éves kortól a nősülésig – 35.700-an, a kolelekben – nősüléstől 67 éves korig – 72.600-an. 155 alacsonyabb oktatási intézményben – heder, kis-jesiva – 17.700-an tanultak. Ez összesen 126 ezer fő, a 6 millió 370 ezres zsidó lakosság 2.08%-a.

Az ultraortodoxia egyik “alcsoportja” a haszidizmus.  

A haszidizmus filozófiai rendszer, amely vallási megközelítésben ad választ az egyszerű emberek szociológiai, társadalmi problémáira.

A haszidizmus megalapítója Bal Sem Tov (1698-1760) és tanítványai dolgozták ki ezt a filozófiai rendszert, amely szerint:

  • az Örökkévaló előtt nem a tudás, nem a törvények betartása, hanem a felé irányuló, odaadó szeretet és hűség a fontos. A vallásos életmód, a sok rituális előírás lényege az Örökkévaló szeretete.

  • az Örökkévalót nem önmegtartóztatással, szomorúsággal, hanem örömmel, tánccal kell szolgálni.

  • a zsidó nem csak a Tóra parancsolatainak betartásával szolgálja az Örökkévalót, hanem minden hétköznapi cselekedetével is.

A haszidokat két nagy csoportra lehet osztani, u.m. askenáz (európai) és szefárd (keleti származású) zsidók.

Mindkét ág számos alcsoportra oszlik. Szefárdok pl. a jemeniek, akik hagyományaikban, szokásaikban, imarendjükben sokban különböznek a többiekről.

Az askenázoknál az 1920-as években alapították az eda ha-haradit közösséget magyar és lengyel (stetl) származású zsidók . Ide sorolhatók a Szatmár, a Toldot Áron, a Naturei Karta. Ezek harcos anti-cionista csoportok, amelyek nem fogadják el a modern Izrael létjogosultságát. Felfogásuk szerint a zsidó államot csak a Messiás eljövetele után lehet megalapítani. Az állam életében nem vesznek részt, nem szavaznak…

A többi ágazatra sem jellemző a harcos cionizmus, azonban ők kisebb-nagyobb mértékben hajlandóak elfogadni a zsidó államot és többé-kevésbé együtt is működnek azzal.

A nagyobb közösségek – a Gur, a Vizsnyic, a Belc mellett vannak egész kicsik is, mint az erlói (egri) vagy a Dusinszki (nyitrai) haszidok.

A haszid ultraortodox társadalom autoriter irányítás alatt áll. A haszid közösség vezetője a rebe (admor). A litvánok (ultra-ortodoxok) esetében akár a jesiva vezetője, vagy akár egy kisebb közösség (hacer) feje áll a közösség élén. Szavuk a születéstől a halálig, az élet minden területén döntő. A közösség tagjai tanácsért, döntésért csak hozzá fordulnak és a hallottakat minden gondolkodás nélkül követik.

Van két nagy közösség, amely bizonyos értelemben átmenetet képez az ultra-ortodoxia és a haszidok között azért, mert különböző okokból nincs admor a közösség élén. Ez a két csoport a Chabad és a Breszlev. (A Chabadnál az utolsó rebe halála óta, a breszlevi haszidoknál az alapító Nachman (1772-1810) rabbi halála óta. Ez mindkét esetben az jelenti, hogy nem csak egy személy hatása érvényesül.)

      Dusinszki esküvő

Az ultraortodox/haszid közösségek, az elzárkózás ellenére is, többnyire aktívan részt vesznek az ország politikai életében. Az askenáz ultra-ortodoxok pártja az Agudat Israel, az askenáz haszidoké a Degel a Tora. A szefárdoké a Sasz. (Az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Sasz létrejöttében döntő szerepe volt a már fent említett litván Schach rabbinak.)

Természetesen e pártok politikai életében a demokráciának semmilyen szerepe nincs, a képviselő jelölteket a közösségek vezetői jelölik ki és a közösségek tagjai csak az ő listájukra szavaznak. Ez stabil 11-17 fős képviselői létszámot jelent a Kneszetben. ( jelenleg 16 fő)

Az ultraortodox/haszid pártok a politikai oldaltól függetlenül, szinte minden eddigi kormányban részt vettek, nem egyszer a mérleg nyelvének szerepét játszva. Ezt a szerepet bőségesen megfizettetik. (A jelenleg folyó kormányalakítás kapcsán is – mint eddig mindig – megfigyelhető, hogy a törvényhozásban elfoglalt nagyságrendjükhöz képest túlzott igényeket támasztanak miniszteri, miniszter-helyettesi posztok betöltésére.)

Az ultraortodoxok többsége nem dolgozik, csak különböző szintű jesivákban tanul. A haszidok közül sokan dolgoznak és katonai szolgálatot is teljesítenek, más részük csak tanul. (A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint az ultraortodox/haszid férfiak 50%-a dolgozik.)

Ebből következően, joggal vetődik fel a kérdés, miből élnek?

Tulajdonképpen állami támogatásból, (bár ez az utóbbi időben változáson ment keresztül) valamint a nem csekély adományokból. Az adományok túlnyomó része külföldi közösségeiktől származik, illetve hivatásos adomány-gyűjtőik által megszerzett külföldi támogatásból.

A Ben-Gurion-Schach egyezményben szerepel, hogy a tanulási idejük munkaviszonynak számít, tehát ezért bért kapnak. Ennél a témánál érdemes kicsit elidőzni. Ugyanis az állami támogatás nem személyre szóló, ugyanakkor létszámfüggő. Röviden: az állami támogatás csakúgy, mint az adomány a jesiva számláján jelenik meg. Ezért az intézmény vezetőjének érdeke a minél magasabb tanulói létszám. Az állami támotatás és az adományok útjának követésére csak az utóbbi időben történtek lépések.

Az adományokból és az állami támogatásból befolyó összegből tartják fenn a jesivát és juttatnak az ott tanulóknak egy nem túl magas összegű (a minimálbérnél szinte mindig alacsonyabb) csekket. Ezen kívül támogatást kaphatnak egy, az erre a célra létrehozott közösségi szervezettől (GAMAH). Hétvégeken és ünnepekkor van szervezett élelmiszerosztás is.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy a többségében sokgyerek családok hogyan tudnak megélni ebből? A válasz: nagyon nehezen.

Ezért van az, hogy az ultraortodox családok túlnyomó többsége a statisztikai szegénységi küszöb alatt él. Megjegyzendő, hogy ultraortodox/haszid körökben szinte kizárólagos a készpénz forgalom. Ennek egyik oka, hogy vagy egyáltalán nem rendelkeznek bankszámlával, vagy az egyenlegük miatt a banktól nem kapnak hitelkártyát. A másik, nem kevésbé lényeges ok, az adóhatóság kijátszása.

Érdemes talán áttérni egy másik – a nyilvánosság előtt talán legtöbbet tárgyalt – kérdésre és  a továbbiakban a katonai szolgálattal kapcsolatos problémát venni górcső alá

Viszonylag gyakran látni a televízióban erőszakos, túlnyomórészt “spontán” tüntetésekről  szóló beszámolót Jeruzsálemből, ahol ultraortodoxok a katonai szolgálat ellen tiltakoznak.

Nem túl régen derült fény arra, hogy ezek az u.m. spontán tüntetések szinte katonai precizitással vannak szervezve. Az egyik tüntetésen a rendőrök kiemeltek a tömegből néhány hangadót és ennek kapcsán felvették a kapcsolatot a jesivájukkal. Pár perccel a beszélgetés után arra lettek figyelmesek, hogy a tömeg feloszlik, amiből egyenesen következik, hogy nem csak az oszlatás, de a tüntetés szervezése is felülről irányított.

A tüntetések résztvevői az u.n. jeruzsálemi frakcióhoz tartoznak. Számuk néhány ezer főre tehető és vezetőjük, Auerbach rabbi nemrég hunyt el.

A közösség tagjai az ultraortodox világ szélsőségesei.

jeruzsálemi frakció – tüntetés a bevonulás ellen

A háttérben azonban nem csak államellenesség áll, hanem az ultraortodox világon belüli harc a befolyásért.

Az egész ultraortodox bevonulási procedúra leegyszerüsítve a következő: Az illető megkapja a behívóját, elmegy a sorozóirodába. Ott aláír egy nyomtatványt és mehet haza. A jeruzsálemi frakció ezt is állami beavatkozásként értékeli és még aláírni sem hajlandó. Aztán, ha valamelyikük néha belebotlik egy igazoltatásba, vagy külföldre szándékozik utazni és útlevél ellenőrzéshez járul, azonnal kiderül, hogy szolgálatmegtagadó. Ott helyben átadják a katonai rendőrségnek, akik az előállítás után megpróbálják meggyőzni, hogy írja alá a nyomtatványt. Ez általában nem sikerül, ilyenkor az illetékes tiszt rövid elzárásra ítéli. Átszállítják egy katonai börtönbe, ahol egy-két heti “nyaralás” után általában aláír. Csak elvétve kerül a delikvens katonai bíróság elé.

A fent leírt esetben a jeruzsálemi frakció azonnal az utcára vonul és általában sikerül a jeruzsálemiek életét megkeseríteniük.

Vannak azonban tényleges fegyveres katonai szolgálatot teljesítő ultraortodoxok is. A lényege a dolognak az, hogy ez minden esetben egyéni döntésen alapul és a bevonulók általában nem a mainstreamből kerülnek ki, hanem olyanokból, akik valamilyen okból kihullottak az oktatási keretekből, vagy egyéb beilleszkedési problémával küzdenek.

Társadalmi beilleszkedésükhöz a katonaságtól és erre alakult társadalmi szervezetektől kapnak segítséget. Ennek ellenére pokoli nehéz utat járnak be, mert gyakorlatilag minden ismeretük hiányzik, ami az élethez szükséges.

Csak érdekességként  említem, hogy nem túl régen járta be az izraeli sajtót az a hír, hogy az egyik szatmári rebe (jelenleg hat van) egyik unokáját az izraeli hadsereg tisztjévé avatták.

                                     A szatmári rebe unokája 

Sokkal kevesebbet, mondhatni, hogy semmit, nem lehet hallani azokról a fiatalokról, akik a katonai szolgálat teljesítésének vállalásával elvesztik az addig biztosnak hitt családi hátteret – akiket kitagad a család. Ha közkeletű kifejezéssel akarok élni, azt mondhatom, hogy egyik pillanatról a másikra halmozottan hátrányos helyzetűvé válnak, akiknek meg kell birkózni a család elvesztésével, ugyanakkor be kell hozni a lemaradásukat, amely a közismereti tárgyak hiányából adódik, be kell illeszkedniük egy nyitott – számukra addig ismeretlen – világba…mindezt 18 évesen!

Izraelben az általános hadkötelezettséget törvény írja elő. Elvben ez alól senki nem húzhatja ki magát. Az is természetes társadalmi igény, hogy épkézláb emberek ne társadalmi juttatásból – ami nem más, mint a többség adójának egy igen tekintélyes része –  tartsák fenn magukat.

Ami viszont nem természetes, az a változást szorgalmazók hozzáállása. És itt elsősorban is a törvényalkotókra gondolok. Ugyanis a modern Izrael 71 éve alatt egyetlen kormány sem tudott felmutatni kivitelezhető programot. És most, amikor a téma kritikus szintre ért, még mindig csak “tűzoltás”-ban gondolkodunk.

Meggyőződésem, hogy a “Furkósbottal Európába” szemlélet, a frázispufogtatás nem járható út.

Ezzel szemben, átlátható törvények mellett, olyan körülmények kialakítása szükséges, amely részben kényszerítő erővel hat, részben lehetőséget biztosít, ugyanakkor nem sérti vallási elkötelezettségüket.

Egyetlen modern hadseregtől, ahol a tisztnek – képletesen szólva – a laptop a fegyvere, sem várható el, hogy nagy tömegben, képzetlen fiatalokkal töltse fel az állományt (nem véletlen, hogy a sorozáson megjelentek közül szinte senki bevonulására nem tartanak igényt).

A változó világot nem tudomásul venni, több, mint vétek. A világ pedig rohamléptekkel változik. Néhány jóhírű, u.n. nagy jesiva vezetői is megértették az idők szavát. Ezekben a tanterv részét képezi a közismereti tárgyak oktatása, a tanulás melletti szakmásító tanfolyamok…

Természetesen a hadsereg kötelékén belül is lehetőség kínálkozik a továbbtanulásra (elsősorban olyan területen, amelyre a katonaságnál szükség van) és a már bevonultak támogatását felvállaló szervezeteken keresztül is megvalósítható a képzésen való részvétel.

Véleményem szerint azonban ezt átfogóan, jól kidoglozott, hosszútávú programmal, az államnak kell felvállalnia.

23/05/2019

A féligazság már majdnem hazugság…

15 jún

Ahhoz, hogy az alább következő írás némiképp a kívülálló érdeklődő számára is érthető legyen, elengedhetetlen a Beit Hillél szervezet bemutatása. A szervezet 2012-ben alakult Izraelben. Alapítója Ronen Neuwirth, aki liberális vallásos cionistaként határozza meg magát. A Beit Hillél adományokból tartja fenn magát, melynek nagy része külföldről származik…

A bemutatkozás további részét rájuk bízom, ezért kivonatosan az internetes honlapjukból idézek:

“Szervezetünk hisz a Tóra örökkévalóságában és teljes mértékben elkötelezettjei vagyunk Izraelnek, a zsidó jognak… Ugyanakkor felismertük, hogy az izraeli közbeszédben a Tóra – helytelenül – egydimenziós formában jelenik meg… Szervezetünk részt vesz a napi tanításban, Tóra-tanulásban…ami nem ellentétes azzal, hogy a nők nyilvános szerepvállalását támogassuk a vallási élet vezető posztjain… Elsők között vagyunk, akik a Tóra tanulmányozásának lehetőségét a nők előtt is megnyitottuk…

Az izraeli társadalom szerves részét képezzük, kivesszük részünket a közügyekből…Olyan projekteket szervezünk és menedzselünk, melyek össz-társadalmi érdekeket szolgálnak és közelebb hozzák egymáshoz a társadalom különböző szegmensét alkotó zsidó csoportokat…

Mottónk: Alázattal és tisztelettel még az ideológiai ellenféllel szemben is!

Az izraeli társadalomban fellelhető – mesterségesen szított – ellentétek feloldásában óriási előrelépést jelentene, ha fenti hitvallást a társadalom azon csoportja is magáévá tenné, amelyik “minden bajok forrásának” a vallást tekinti, ugyanakkor nagyhangon hirdeti, miszerint az arabok felé “nem falakat, hanem hidat” kell építeni…

A Beit Hillél számos programja között szerepel egy nemrég útjára indított projekt, amelynek célja, hogy a vallásos és vallástalan családok jobban megismerjék egymást, egymás életét. Lehetőséget biztosítsanak a kölcsönös kérdésfeltevésekre és ezzel – a mindkét oldalon jelenlévő – téves, sokszor megalapozatlan előítéleteket felszámolja.
A projekt az “izraeli Szombat” nevet viseli és eddig mintegy 5 ezer család kapcsolódott be.

Ellentétben azzal, amit egyes körök igyekeznek belemagyarázni, szó sincs arról, hogy ez a kezdeményezés a vallás követésére, vagy az ahhoz történő visszatérésre ösztökélné azokat, akik zsidóságukat a maguk módján, vallási keretek nélkül kívánják megélni.

Sokkal inkább arról szól, hogy a vallásos ember, a vallásos családok társadalmi kötelezettségeiket (tanulás, munka, katonai szolgálat…) vallásgyakorlás mellett is ugyan olyan intenzitással teljesítik, mint a vallástalanok.

A projektben nem csak az utca embere vesz részt, de a kezdeményezés a Kneszet tagjai között is követőkre talált. Legalábbis megmozgatta fantáziájukat.

Ami pillanatnyilag a vallástalan réteg egyes köreiben vihart kavart – és mivel csak azt látják, hogy “megint a vallásosok járnak jól”, az a programnak azon része, hogy “ezért a vallásosok pénzt kapnak”, tehát ‘megint csak őket támogatják”.

Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy ez így, ebben a formában nem felel meg a valóságnak… A szervezet eddig is támogatta anyagilag azokat a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket, akik heti, legalább 15 órában vállaltak előadás tartást különböző (általában igény szerinti) vallási témában.

Ez bővült ki azzal, hogy azok a vallásos családok, akik Szombatra, a saját lakásukban vendégül látnak nem vallásos családokat, esetenként igényelhetnek anyagi hozzájárulást.

Végül, projekten kívül, meg szeretném jegyezni, hogy az elképzelés nem újkeletű, létezett és létezik ez az izraeli közösségben szervezeti keretek nélkül is.

Hiszen addig, amíg az ország vallástalan iskoláiban is – a kötelező minimum tanterv keretében – folyik vallásoktatás és üzemelnek vallástalanok számára jesivák, addig az új bevándorlók egy jó része (elsősorban a volt szocialista országokból érkezők) vallási – meg általában a zsidósággal kapcsolatos – ismeretei a nullához konveniáltak.

Ez utóbbiból adódik, hogy évtizedekben mérhető izraeli élet után még mindig nem tudták feldolgozni, hogy a zsidó államban a Szombat munkaszüneti nap – megjegyzem, nekik is.

15/06/2017

 

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Gondolatok a közelgő Purim kapcsán

16 Már

Purim ünnepéről itt.

A linket megnyitva, az ünnep eredetéről, annak szimbólumairól olvashat az érdeklődő. És olvashat arról is, hogy e sorok írójának ünnepi hangulatára árnyékot vet az emlékezés.

“Emlékezz rá, mit művelt veled Amalék(népe) az úton, (vándorlásodban) amikor kivonultál Egyiptomból…” (Mózes V. – D’varim – 25.17.)

Amalék mára szimbólummá vált. Szimbólumává annak a zsidóellenességnek, mely akár “csak” átvitt értelemben, akár a szó valódi jelentésének megfelelően a zsidó életre tör. A jelenség nem ismer országhatárokat és tévedés azt gondolni, hogy kizárólag a galuti zsidóság a szenvedő alanya.

Amíg a diaszpóra zsidósága napjainkban többnyire verbális agressziónak van kitéve, Izrael zsidóságának egyaránt szembe kell néznie szóbeli és fizikai atrocitással is.

Kétség nem fér hozzá, hogy a kisebbségi státusz természetes velejárója egy érzékenyebb reagálás minden egyes kimondott szóra, minden egyes “összekacsintásra”.

Értem és megértem, bár ma már másként gondolkodom erről és ennek megfelelően a reakcióim is másak! Talán azért, mert tudom, hogy a galuti zsidóságnak nincs félnivalója, amíg Izraelt maga mögött tudhatja.

De azért jó ha tudja azt is, hogy amalék nem csak idegen lehet, a nemzetség tagjai a zsidóságon belül is megtalálhatóak. És bár számarányuk elenyésző, hangjukat gyorsan és messze hordja a modern kor technikai vívmánya/átka – az internet.

Hogy miért jutott ez eszembe? Mert – tisztelet a kivételnek – azt tapasztalom, hogy a diaszpóra zsidósága igen-igen keveset tud a valós izraeli történésekről és amit tudni vél, azt egy igencsak szűk hírforrásból meríti, melynek politikai nézetei/érdekei messze nem egyeznek a nagy átlaggal, amelyből egyenesen következik, hogy az olvasót – finoman fogalmazva – félre tájékoztatja.

A köztünk élő amalék – véleményem szerint – három nagyobb csoportra osztható: az első a politikusok, közéleti személyiségek tábora. Ezzel kapcsolatban csak két jelenségre hívnám fel a figyelmet, időrend mellőzésével:

Az ellenzék egyik prominens képviselője tárgyalásba kezd a svéd külügyminiszter asszonnyal akkor, amikor az gyilkosoknak nevezi a Cahal katonáit, ha azok akció közben likvidálják a terroristát.

Egy másik, nem kevésbé prominens képviselő Mahmud Abbasszal ül tárgyalóasztalhoz, de hogy ne sértse az arab “érzékenységet”, a diplomácia megbeszélések során szokásosan a háttérben lévő nemzeti zászló mellőzésével.

12063298_10154186189416091_8722684489793036747_n (1)

A közszereplők körébe tartoznak a különböző művészeti ágak képviselői. Köztük olyan nevekkel, mint Gila Almagor, Ámosz Oz és a “futottak még” kategóriát képviselő névtelenek egy csoportja.

Nevezettek éles különbséget tesznek Izrael állampolgárai között lakóhelyük vonatkozásában, melynek eredménye, hogy nem hajlandók eleget tenni az u.n. telepesek meghívásának vagy külföldi útjuk során annyira nem azonosulnak Izrael állammal, hogy még a nagykövetségek meghívását is visszautasítják. De akkor, amikor ezzel kapcsolatban olyan kérdés merül fel, hogy talán nem kellene mindenkinek automatikusan állami támogatásban részesülnie, felháborodnak.

Ja, én is és velem együtt sokan mások is felháborodásuknak adnak hangot, amikor a “futottak még művészek” közönség előtt az izraeli zászlót használják toalett papír gyanánt, vagy egyenesen arra ürítik végterméküket.

És mindezt a külföldi sajtó úgy hozza, hogy a kultúráért felelős miniszterasszony mindazoktól megvonná az állami támogatást, akik “nem lojálisak” Izraelhez.

Hát, az én olvasatomban a lojalitás és a fenti “művészek” viselkedése között óriási a különbség.

És itt lép a képbe az Izraelben élő – többnyire zsidó származást felmutatni tudó – “hírforrások” népes tábora.

Most nem szólok az u.n. énblogok gazdáiról, hiszen az ő írásaik személyes tapasztalaton alapulnak, melyek semmiképpen nem általános érvényűek. Viszont szólnom kell azokról, akik hivatalosan, idegen hírügynökség alkalmazottjaként “tájékoztatnak” és egyetlen szempontot vesznek figyelembe: mit tudnak eladni, mire találnak vevőt. Sokszor, olvasva az általuk fémjelzett írásokat, a döbbenettől – már elnézést – se nyelni, se köpni nem tudok, pedig utóbbit szívesen cselekedném.

Írásaikból süt az izraeli társadalom problémáival szembeni közömbösség, a nem-azonosulás és mindezt tetézi a témában való járatlanságuk, a zsidó és Izrael történelmének nem ismerete.

Kedves olvasó! Tévedés ne essék, nem sírok. mert vallom, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol keletkezett és azoknak, akik benne élnek. Most, hogy e sorokat “papírra vetettem”, még csak dühös sem vagyok. Annál inkább elkeseredett. Elkeseredett azért, mert Izrael állam – természetes módon – kinyújtja kezét minden hazatérni szándékozó zsidó előtt, akiknek egy része a beilleszkedés helyett az ország lejáratását tekinti üdvözítő (kifizetődő) célnak. Ami pedig a külföldi zsidó honlapokat illeti, ezt a hangot tekintik igaznak – mert ez nem borítja fel az évtizedek során beléjük sulykolt, Izrael-képet.

Képek forrása: Google

16/03/2016