Tag Archives: felelősség

A törzs mindenek előtt

8 Sze

Az általánosítás mindig magában hordozza a tévedés lehetőségét, ami hatványozottan érvényes, ha az általánosítás alanya “ismeretlen”. Az ismeretlentől való tartózkodás pedig alapvető emberi tulajdonság, ami azonban hosszú távon, viszonylag zárt környezetet véve alapul, nem járható út.
Miért mondom ezt?
Azért, mert a nyugati társadalmak iszlám közösségei körében tapasztalható, a befogadó ország számára “furcsaság”-nak tűnő szokásokat a közösségtől való távolságtartással ki lehet védeni, de nem tehető meg ugyan ez a Földközi tenger vidékén, iszlám társadalmak gyűrűjében. Szokásaik, hagyományaik ismerte nélkül a “miért” kérdés megválaszolatlan marad.

Úgy Európa, mint Amerika folyamatosan beleesik abba a hibába, hogy saját fejével gondolkozva, a demokráciában eltöltött hosszú évek tapasztalataival akarja megérteni az iszlám kultúrát, amire nem sok esélye van az arab mentalitás alapos ismerete nélkül.

Az arab társadalom alapja ma is a törzs, vagy a nagycsalád, amelyre az arab nyelv több kifejezést is használ, u.m. kaliha, asira, fahdzs és hamula stb. Ezen kifejezések jelentése szinte azonos és meghatározza a  viselkedési formát. Egy-egy törzs férfi tagjai vérrokonságban állnak egymással, de ez többnyire a nők esetében  is igaz. A férfiak egy sok generációval előbbi “ősatya” leszármazottai.
A törzs létszáma attól függ, hogy történetük  során hányszor osztódtak. Vannak törzsek, amelyek alig, vagy egyáltalán nem szakadtak kisebb egységekre és létszámuk elérheti a több 10.000 főt. Vannak azonban törzsek, melyek belső viták miatt kisebb csoportokra darabolódtak, belőlük új törzs képződött.
A természeti környezet is nagyon befolyásolja az együtt maradást, vagy szétválást. A sivatag eltartó képessége arra kényszeríthet családokat, hogy tovább vándoroljanak állatokat és embereket egyaránt eltartó területet keresve, szerencsés éghajlat mellett erre csak nagyon ritkán kerül sor.
A  különálló törzsek egy-egy fegyveres milíciát alkotnak. Szinte minden férfi rendelkezik fegyverrel, amivel a törzsi területet, a nagycsalád érdekeit minden körülmények között megvédi. Pontosan úgy működnek, mint a katonai egységek.
Szigorú törvények szerint élnek és a törzsi törvények a tagok számára mindenek fölött állnak, de fölötte állnak az állami törvényeknek is, ami annyit jelent, hogy a törzshöz való hűség megelőzi az államhoz való hűséget.
Pl. a legtöbb állam tiltja, hogy bűnözőnek menedéket adjanak, azonban koránt sem biztos, hogy a törzs kiadja egy tagját, hacsak nem olyasmit követett el, ami rossz fényt vet a közösségre. Ilyen lehet egy különösen kegyetlen nemi erőszak.

Ha a törzs egy tagja egy országban hatalomra jut, első dolga, hogy a kulcspozíciókba saját törzséből származó tagokat nevezzen ki, mert tudja, hogy csak bennük bízhat meg feltétel nélkül. Ez a magyarázata annak, hogy a szír hadsereg főparancsnoka miért Maher el-Asszad, Basar Asszad testvére. A hírszerzés vezetői, a hadsereg parancsnokai mind az alauita törzsből származnak.
A helyzet Líbiában és Jemenben is hasonló. Moamar Kadhafi és    Ali Abdallah Szalah minden fontos pozícióra a törzsi tagokat nevezték ki. Azok a törzsek, amelyek így a társadalmi és gazdasági hatalom perifériájára kerültek, fellázadtak a központi hatalom ellen.

Ugyan ez a jelenség megfigyelhető Izraelben is az arab helységek helyhatósági választásainál. A forgatókönyv ugyan az. Jön az új, más törzsből származó polgármester és első dolga az apparátus lecserélése saját embereire.
A törzsi alapon történő kiválasztás nem csak a politikai életben, a közigazgatásban érvényesül, de többnyire a tanárok kiválasztásakor is figyelembe veszik. Ezen túlmenően előfordul, hogy a tanulókat is ilyen szempont alapján csoportosítják, így a párhuzamos évfolyamok egyikébe X, míg másikába Y törzsbeli tanulók járnak.
Három éve a Negev egyik városában, Rahat-ban az a-turi törzshöz tartozó polgárok megakadályozták az Oktatási Minisztérium pályázatát elnyert igazgató kinevezését, melynek indoka a más törzshöz való tartozása volt.

Fentiek alól csak a Perzsa öböl menti kis országok (Kuwait, Qatar, Abu-Dali, Dubai…) kivételek, ahol az államot egy domináns törzs alapította és a vezetői hatalom még abból az időből öröklődik, amikor még együtt tevegeltek a sivatagban. A változás csak annyi, hogy a tevét  mára felváltotta az aranyozott Rolls-Royce.

A hűségi sorrend nagyjából így néz ki:

  • Én és a testvéreim – az unokatestvérek ellen,
  • én és a testvéreim, meg az unokatestvéreim –  az idegenek ellen.

Minél közelibb a vérségi kötelék, annál nagyobb az összetartás.

Az arab társadalomban a családon belüli házasság teljesen elfogadott. Felfogásuk szerint az idegen vőlegény-menyasszony csak kémkedni jön. Ezen felül az sem utolsó szempont, hogy az unokatestvér házasság családon belül tartja a vagyont. Az még valamennyire elfogadott, hogy egy férfi “kívülről” választ feleséget, (bár a törzs asszonyai nehezen fogadják be) fordítva viszont elképzelhetetlen.

A törzs becsülete elsőrendű fontossággal bír. Ha valaki megsérti, azt megbüntetik. A büntetés lehet kiközösítés, pénzbírság, verés, vagy halál. Nem ritka, hogy halálbüntetés vár arra a lányra, aki nem a törzs elvárásai szerint viselkedik a férfiakkal szemben. (Az utóbbi időben ezen az alapon több gyilkosság is történt  az izraeli Lod városában.)

A törzsi hagyományokat még akkor is hosszú-hosszú ideig megőrzik, ha lakóhelyet és gazdasági tevékenységet váltanak.  Ez történt az 1960-70-es években, amikor a beduinok a nyájaikkal  kapcsolatos problémák miatt a Negevből Ramle-Lod környékére költöztek. Továbbra is egymás között, vagy a Negevben hátramaradt családtagokkal házasodnak. Az egy törzshöz tartozó családok annyira nem keverednek egymással, hogy pl. Um el-Fahem városban, ahol három kerület van, még véletlenül sem fordul elő, hogy valaki az “idegen” törzs területére költözzön.

A törzsi igazsgászolgáltatás is eltérő a nyugati társadalmakban megszokottól.
Minden törzsben megtalálhatók a felelős öregek, (a sejkeknek egy csoportja) akikhez ügyes-bajos dolgaikkal fordulnak a tagok. Minden ügyben ők döntenek és döntésüket senkinek eszébe sem jut kétségbe vonni. Ezek a döntések nem az állam törvényein alapulnak, sokszor éppen ellentétesek azzal.

A törzsi igazságszolgáltatást példázza, hogy ha valaki megöl egy másik törzshöz tartozót, tettével egy vérbosszú láncolatot indíthat el, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyilkos összes egyenes ági férfi rokonát “felelős”-nek tekintik az esetért, amiért “cserébe” közülük egyet megölni nem csak természetes, de “erkölcsi” kötelesség is. Ez a gyilkosság sorozat csak akkor szakad meg, ha a törzsek valamilyen formában kibékülnek. A “szulha”-nak, mely  kibékülést jelent, különböző fokozatai vannak, u.m.  a “hudna” a gyilkosságok megtiltása, az “atwa” a pénzbeli kártérítés. A konfliktus végét a “raia”, a zászlóbevonás hivatott jelképezni.
Az egész folyamatot egy másik törzs tekintélyes öregeinek csoportja irányítja, s mint fentebb írtam, az ő döntésük helyességét senki nem vonja kétségbe.

A törzsi összetartás egyik legfőbb eleme, hogy az egyén személyes jogainak egy jó részéről lemond a közösség javára. Ezért cserébe a törzs mindenkori támogatását élvezi.

A modernizáció, ha lassan is, de hatással van a törzsi szokásokra . A műholdas adások és az internet nyújtotta “kiekintés”-i lehetőség, valamint az állami oktatás szerepe elvitathatatlan ezen változások elősegítésében. A legszembetűnőbb változás Tunéziában tapasztalható, ahol nagy számban költöztek az addig sivatagi lakosok a városokba, nem törzsi keretek közé. Egyiptomban a ‘60-’70-es évekre jellemző nagy elvándorlás elsősorban az assszuáni gát építésével volt összefüggésben, amely felszámolta a árasztásos öntözésen alapuló mezőgazdaságot.

A városokban nincsenek törzsi keretek, hacsak a város nem eleve törzsi keretek mentén szerveződött, mint pl. el-Paham, Hevron, vagy Nablusz, ahol a város vezetői a mai napig a törzsek tekintélyes vezetőiből kerülnek ki. A törzsek folyamatosan viszálykodnak a Palesztin Hatósággal azon, hogy ki a “gazda” és többé-kevésbé egységsen hárítják el a “beavatkozási” kísérleteket.

 

2011. szeptember 8.

Reklámok

Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010. IV.

15 Júl

Jordánia ismét főszerepben???

Nincs szükség egyetemi végzettségre ahhoz, hogy belássuk, a közel-keleti béke – melynek csak egy részét képezi az izraeli-palesztin megállapodás – a térség minden államának, lakójának érdeke.
Már korábbi bejegyzésemben is jeleztem, – amit nem én találtam ki – hogy a béke feltételeit kell elsősorban megteremteni, azt nem lehet kierőszakolni.
A dolog mégis úgy fest, hogy Obama, aki mindenáron meg akarja szolgálni a Nobel-békedíjat, eldöntötte, hogy  még regnálása idején békét teremt és ennek érdekében egyszerre több vasat is tart a tűzbe. Amúgy “széplélek” módjára, hogy egyik félnek se ártson sokat, némi pénzbeli, stratégiai biztatással igyekszik a dolog könnyebb végét megfogni.
Míg a washingtoni, hivatalos megbeszélések arról szólnak, hogy Izrael további építési embargót foganatosítson, a háttérben keresi egyéb megoldások lehetőségét is.
(Egyéni véleményem, hogy a hivatalos tárgyalásokat  az adott feltételek mellett el sem kellett volna kezdeni. Egyrészt Izrael kategorikusan kijelentette, hogy a moratórium 10 hónapra szól, ezt tudomásul vette Amerika csakúgy, mint a palesztin fél és kénytelen-kelletlen beletörődtek a zsidó építtetők is. Az ő figyelmük még nyomatékosan fel is lett hívva a mérsékelt magatartásra, a moratórium megszegői azonnali büntetésben részesültek. Izrael az építési tilalom bevezetésével egy időben azon volt, hogy minél előbb üljenek tárgyalóasztalhoz. Amerikának viszont csak a határidő lejárta előtt 10 nappal sikerült rábírnia Abu Mázent a tárgyalás-sorozat megkezdésére úgy, hogy aki  értő füllel hallotta, milyen nyilatkozatot tett a Palesztin Hatóság a washingtoni utazást megelőzően, pillanatig sem gondolhatta, hogy tárgyalási szándékuk komoly. Eleve arra játszottak, hogy az építkezés leállítása állandósuljon. Ehhez Amerikától és egyes európai  országoktól folyamatos támogatást is kapnak, amennyiben az izraeli építkezéseket okolják a tárgyalások felfüggesztéséért.)

Visszatérve napjainkra, az elmúlt héten Ajub Kara több telefon hívást  is kapott külföldi újságíróktól, akik egy régebbi találkozó iránt érdeklődtek, hivatkozva az A-Sharq Al-Awsat c. szaud-arábiai újságra, mely arról tudósított Washingtonból, hogy az amerikaiak titokban tárgyalásokat folytatnak a jordánokkal, kísérletet téve egy izraeli-jordán megegyezésre a palesztin fennhatóság alatt álló Júda-Somron térséget illetően.

A jelenlegi hír előzménye mintegy hét évvel ez előtti eseményre nyúlik vissza. A drúz származású Ajub Kara, aki akkor parlamenti képviselő volt (ma miniszter helyettes) egy másik képviselővel (ma miniszter) és egy, akkori Likud-párti miniszterrel vezető jordán politikusokkal folytatott tanácskozást Ammanban. Erről a találkozóról tudomást szerzett az izraeli rádió egyik riportere, aki Karánál rá is kérdezett a találkozó lényegére. Ajub Kara úgy nyilatkozott, hogy turistaként tartózkodik Ammanban. Annak ellenére azonban, hogy abban az időben semmiféle tárgyalás nem folyt Izrael és a palesztinok között, Jeruzsálem és Amman alternatív megoldásokat keresett a helyzet rendezésére.

A szaudi  újság szerint Júda-Somron térséget hat kerületre osztanák, u.m. kelet-Jeruzsálem, Hebron, Dzsenin, Ramallah, Nablusz és Jerichó. A kerület lakosai jordán állampolgárságot kapnának és szavazhatnának a jordán parlamentre, de alternatívaként szóba jöhet az autonómia parlamentje is. A kerületek kormányzói a jordán közigazgatásnak lennének alárendelve. (Itt jegyzem meg, hogy Kelet-Jeruzsálem lakosainak túlnyomó része jelenleg is jordán állampolgár, csak töredékük vette fel az izraeli állampolgárságot.)
Az újság rávilágít arra, hogy természetesen nem ez a megoldás Obama álma és ezt a variációt csak akkor vennék elő, ha Abu Mázen és Netanjahu között a tárgyalások végképp zsákutcába torkollnak.

Ez a terv Izrael számára azzal az előnnyel járna, hogy a jelenleg létező települések izraeli fennhatóság alatt, a helyükön maradnának. Kara szerint, ez egy előnyben részesített opció lehetne, mely rendezésbe Egyiptom is szerepelne azzal, hogy magára vállalná a felelősséget Gázáért.
Az elképzelés a hatnapos háború előtti állapot visszaállítását jelentené, amikor is nem volt palesztin állam, aminek jövőbeni felállítását Izrael nem ellenezné.
Ezen megoldásban úgy Jordánia, mint Egyiptom egyaránt érdekelt. Az érdek elsősorban gazdasági és valószínűleg elősegítené a két ország belső stabilitását is, ugyanis – mint Kara fogalmazott – nincsenek demokratikus arab országok. Ha nincs erős kezű diktátor, akkor az anarchia veszi át a hatalmat, mint láthatjuk ezt a mai Libanonban. A választási lehetőség tehát a “normális” diktátor és a szélsőséges diktátor között van, ez utóbbi általában a vallás nevében uralkodik. Ha most létrejönne egy palesztin állam, akkor kénytelenek lennének választásokat kiírni,  – amit Abu Mázen a saját jól felfogott érdekében egyre csak halogat – ahol nagy valószínűséggel a Hamasz nyerne, ugyan úgy, mint Gázában. Ez esetben Júda-Somron területén iráni fiókállam jönne létre.
Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi palesztin vezetésnek is van érdeke ebben a tervben, ugyanis megvalósulása esetén ők nevezhetnék ki a kormányzókat és a terület igazgatása is a kezükben maradna.

Jordánia azért is vállalna főszerepet ebben az egyezségben, mert egy iszlám berendezkedésű palesztin állam az ő létét is veszélyeztetné, nem elfelejtve, hogy Jordánia jelenlegi állampolgárainak mintegy 70%-a  palesztin. Természetesen az sem kizárható, hogy Jordánia esetleg Irán, vagy Törökország útjára lép, de ennek esélye mindaddig nem túl nagy, míg a hasemita uralkodóház helyzete stabil.

Fentiekben leírtak jelenleg nem lépik  át az elképzelés határait csakúgy, mint a palesztin állam egyoldalú kikiáltása.

(Forrás: Makor Rishon, 2010. november 12.)

Gyorshír Jeruzsálemből

11 Júl

Két hete történt. Kérdés: Ez is Izrael felelőssége?

Vagy mégsem és ezért nem lett hír?

Mivel internetes pályafutásom alatt többször is szembesültem olyan váddal, miszerint a palesztinok jogai annyira korlátozottak Izraelben, hogy még az országon belüli helyváltoztatásuk is akadályba ütközik, nevezetesen a célállomást csak zsidó települések kikerülésével érhetik el – egy friss újsághír erejével bemutatom a valóságot.

A gyorsfutárként  dolgozó 27 éves N.N. az késő délutáni órákban,  üzleti útról hazafelé tartva azon vette észre magát, hogy – mint utólag kiderült a GPS meghibásodása miatt – Kelet-Jeruzsálembe tévedt. Jeruzsálem nem a sivatag, ráadásul joggal hitte, hogy otthon van, amikor egy 12 év körüli fiú zsidó! zsidó! felkiáltással felhívta rá a figyelmet. Minden egyes kiáltás után újabb tucat ember érkezett a helyszínre, akik kő- és betondarabokat kezdtek dobálni az autóba.
A sértett a kórházi ágyon úgy nyilatkozott: “Számoltam azzal, hogy meg fokok halni. Egész idő alatt a támadók között lévő gyerekek és fiatalok szemét figyeltem, próbáltam felfedezni az emberség cseppnyi szikráját, de csak gyilkolási vágyat láttam.”

Az eset Jeruzsálem keleti részében történt, s mikor N.N. már letett arról, hogy élve megmenekülhet, egy arab  férfi érkezett a helyszínre, akiről csak később derült ki,  hogy a település muhtárja, vagyis bírója.
Mivel ő tisztában van egy lincselés következményeivel, ráadásul neki az arabok sem mernek ellent mondani, a fiatal embert sikerült saját lakásába kísérni, ahonnan még két fő erősítéssel a közelben parkoló járőr kocsihoz kísérni, ahonnan mentő szállította kórházba.

A képet a Google keresőben találtam, eredetileg a ynet-en jelent meg.

%d blogger ezt kedveli: