A témához kapcsolódó összes előzmény itt.
***
Irán, Törökország, a gázai övezet, Tunézia, Marokkó, Líbia és most EGYIPTOM – ahol az iszlamista gátszakadás egyre terjed és egyre több kérdést vet fel.
A koldus szegény, munkanélküli, elnyomott népek, amelyek a poklok poklát járták meg a kegyetlen diktátorok alatt, most lázadnak, leveretnek, megsebesülnek, véreznek, de újra feltápászkodnak és folytatják – a súlyos véráldozat ellenére – útjukat a zöld fénnyel felkelő Nap felé. A zöld Nap felé, mely számukra az egyetlen utat jelöli a keserű valóságból az édenkert felé. Az édenkert felé, ahol nincs szegénység, nincs semmiben hiány, nincs fájdalom, nincsenek korlátozások és nincsenek rabok.
Egyiptom önálló, modern útját több, mint kétszáz évvel ezelőtt kezdte. Ezt az utat a stabilitásra, a józan ész uralmára való törekvés jellemezte az érzelmek felett. Ahogy haladt előre az időben, Egyiptom úgy került egyre messzebb ezektől a céloktól.
A huszadik század ’20-as, ‘30-as és ‘40-es éveiben egészen 1952. július 23-ig Egyiptomnak pezsgő kulturális élete volt. Híres könyvszalonok, számtalan nagyon aktív társadalmi szerveződés, színház és opera jellemezte. A nők fedetlen fővel jártak, köszönhetően a feminista mozgalomnak, mely Egyiptomban a ‘20-as években kezdődött.
A kairói operaház a 19. század közepén nyílt meg, ahol – a saria dacára – szép számmal voltak nők is a nézők között. Az európai kultúra erősen vonzotta az egyiptomi elitet. Ekkoriban az egyiptomi filmgyártás fő témája a szerelmi háromszög volt. Nem kevés egyiptomi tartotta magát európainak, a görögök és rómaiak leszármazottjának. A 19. század közepén a fáraósírok felfedezésével feltárult a gazdag “fáraói” múlt. Sok egyiptomi – főleg a koptok – e nép és kultúra örökösének tekintették magukat. (A koptok esetében ez feltehetően igaz is.)
Ugyanakkor az iszlám szerint a “fáraó” a hitetlenség és az iszlám elleni háború jelképe.
Ezen “iszlám ellenes” törekvések ellensúlyozására alapította 1928-ban Hasszan el-Bna a Muzulmán Testvéreket, akiket nagyon aggasztott a nyugati kultúra térhódítása az iszlám hagyományokkal szemben. Ezért három pontból álló programot alkottak.
- Az idegen megszállás felszámolása.
- Az egyiptomi társadalom megtisztítása az idegen kultúra hatásától.
- A saria bevezetése.
Ez a program a mai napig változatlanul életben van.
1952 júliusában Egyiptomban a hadsereg vette át a hatalmat. A hatalom ideológiai alátámasztására kitalálták az “arab szocializmus”-t, amely szintén nehezen egyeztethető össze az iszlám felfogással. Így szinte természetes volt az összeütközés a Muzulmán Testvérekkel, melynek nem egy vezetőjét kivégezték. Legfőb ideológusukat, Szid Katevet 1966-ban felakasztották, mert kijelentette, hogy az állam vezetése nem felel meg a sariának és dzsihádot (szent háború) hírdetett ellene.
Sokan Egyiptomban, a hatnapos háborúban elszenvedett vereségben az ég büntetését láták Katev kivégzése miatt.
Miután az alkotmány megtiltotta a vallásos pártok alapítását, a Muzulmán Testvérek a társadalmi tevékenység felé fordultak. Elsősorban a legszegényebbeket (az ő számuk Egyiptomban mindig is óriási volt) segítették napi gondjaik megoldásában. Egyiptomban sok millióan laknak bádogvárosokban – víz, villany és élelmiszer ellátás nélkül. A Muzulmán Testvérek bár csak alapszinten, de többnyire gondoskodtak a hiány pótlásáról, sőt gondoskodtak orvosi ellátásról és oktatásról is.
Ha valamelyik viskó összedőlt, (márpedig ez elég gyakran előfordul) mindig a Muzulmán Testvérek érkeztek elsőnek segíteni.
Most, hogy a törvény lehetővé teszi a pártalapítást, a Muzulmán Testvérek learatják a sokéves társadalmi tevékenységük gyümölcsét. Hozzá kell még tenni azt is, hogy azok a szegény tömegek, akikről beszélünk, mindig is vallásosak voltak. Az utcán imádkoztak, ha nem volt máshol lehetőség, elmentek a mekkai zarándoklatokra, bár ez iszonyú anyagi megterhelést jelentett számukra.
A parlamenti választások első fordulójában a Muzulmán Testvérek 37%-ot, a második fordulóban 40%-ot tudhatnak magukének. Ugyanakkor nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy a szélsőséges szalafik az első fordulóban 24,4%-ot, a másodikban 35%-ot kaptak. (A szalaf szó az “a-szluf a-Calah” rövidítése, jelentése: “A múlt emberei, a jók és igazak”.
Amíg a Muzulmán Testvérek a 7. században keletkezett muzulmán vallást megkísérlik a 21. századhoz igazítani, addig a szalafik pont fodítva, a 21. századot akarják minden erővel visszarángatni a 7.
századba.
A két párt együttesen elért eredménye bőségesen elegendő lenne egy stabil kormány kialakításához, de a dolog nem ennyire egyszerű. A probléma a pártok világlátásbeli különbözőségéből ered.
Nagy különbség van köztük a vallástalanokhoz és a koptokhoz való viszonyulásban, a nők társadalmi szerepének, a hírközlés, az oktatási intézmények megítélésében. A nemek elkülönítésének kérdésében már az első összeütközésük is megvolt.
Ovad el-Manam Shot a szalafik egyik vezetője kijelentette, hogy az állam törvénye a saria lesz és ez fogja meghatározni az összes állampolgári jogokat. (Ez azt jelenti, hogy a kopt keresztények automatikusan elvesztik ezeket a jogokat.)
Hazom Abu Iszmail – aki a párt elnökjelöltje – kijelentette, hogy amennyiben megválasztják, megtiltja a bor árusítását és azt, hogy a nők és férfiak közös munkahelyen dolgozzanak. Véleménye szerint ideje kötelezővé tenni, hogy a nők csak fedett fővel járhassanak.
A Muzulmán Testvérek mindezek teljesítése esetén tartanak a nyugati világ reakciójától, ezért minél szélesebb koalíciót szeretnének, hogy azzal a szalafik súlyát csökkentsék.
A januári tüntetésekben a Muzulmán Testvérek és a szalafik nem vettek részt, a háttérben várták az események alakulását.
Amikor megnyílt a pártalapítás lehetősége és kitűzték a választásokat, a Muzulmán Testvérek készen álltak. Ismert és népszerű jelölteket állítottak, hatékony és költséges választási kampányt folytattak. Gondoskodtak az emberek (köztük betegek és rokkantak) választási helységekhez való szállításáról.
Ez a gyors és hatékony szervezés elsősorban a sokéves társadalmi tevékenységnek volt köszönhető.
A “tragikus” vesztesek azok a nem vallásos rétegek, akik tulajdonképpen megbuktatták Mubarakot, akik már sok éve próbálták Egyiptomot a modern világ felé terelni, akik a Tahrir téren táboroztak és összecsaptak a biztonsági erőkkel – ahelyett, hogy pátot alapítottak volna programmal, tervekkel. Ők azonban olyan elitista szervezeteket alapítottak, amelyek képtelenek kapcsolatot tremteni a tömegekkel. Ennek köszönhető, hogy az összes nem vallásos pártok együtt a szavazatok alig egyharmadát szerezték meg.
A legkényesebb kérdés talán a hadsereg helyzete, ugyanis ők egyúttal gadasági impérium is vállalatokkal, gyárakkal, bevásárló központokkal, pénzintézetekkel és telekberuházásokkal. Természetesen hallani sem akarnak arról, hogy mindezt politikusoknak rendeljék alá, holott mindezeken a tulajdonokon felül “természetesen” még a költségvetésből is részesülnek.
Ez a körülmény jelentős feszültség forrás lehet a hadsereg és a vallásos pártok között, ami ara is figyelmeztet, hogy a pártoknak nem lesz könnyű a kapott mandátumnak megfelelni.
2012. január 1.
Címkék: Egyiptom, gázai övezet, Irán, Izrael, Líbia, Marokkó, Törökország, Tunézia
leharblog 