Al-Baghdadi-t likvidálták, de az ISIS tovább él…

al-Baghdadi – Szalah, Irak 1971 – Idlib, Szíria 2019

A Fehér Ház bejelentése, miszerint az ISIS vezetőjét – Abu Bakr al-Baghdadi-t –  amerikai különleges alakulat likvidálta, napok óta a világsajtó első helyén szerepel. Ezzel kapcsolatban különféle elemzések láttak napvilágot és bár a visszhang nem egységes, az írások többsége mégis azt sugallja, hogy az ISIS-t már az utóbbi időben elszenvedett nagyarányú területvesztés is megrázta, most, vezető nélkül maradva abszolút jelentéktelenné válik, esetleg el is tűnik.

Nyilvánvaló, hogy a világ fellélegezne, ha az egyik legvérengzőbb terrorszervezet megsemmisülne, csakhogy ennek nincs tényszerű alapja.

Nincs! Ugyanis az Iszlám Állam (ISIS, DAAS…) csak nevében állam. Az ISIS ideológia és attól, hogy az éppen soros vezetőjét kivonják a forgalomból, az ideológia tovább él.

Al-Baghdadi az iraki Szamarában született 1971-ben, egyetemet végzett és vallási tanítóként tevékenykedett. Szélsőséges nézetei csak fokozatosan alakultak ki.

Annak ellenére, hogy viselte a kalifa címet, személye inkább jelkép volt. A szervezetben soha nem tevékenykedett, mint egyszemélyi irányító.

Al-Baghdadi –  Irak amerikai lerohanása (2003)  után – az al-Kaida iraki fiókjának vezetője lett. A csoportosulás ekkor vette fel az “Iraki Iszlám Állam” nevet. 

2013-ban kiváltak az al-Kaidából – amire elsősorban ideológiai okokból került sor. Al-Baghdadinak az al-Kaida nem volt elég szélsőséges.  

2014 nyarán az általuk ellenőrzött területeken független iszlám kalifátust hoztak létre, amelynek “Iszlám Állam” nevet adták. Ezzel egy időben bejelentették, hogy a világ összes muzulmánja feltétlen engedelmességgel tartozik al-Baghdadinak.

Ideológiájuk meteorikus sebességgel hódított tömegeket, de  ugyan ilyen sebességgel hódítottak meg területet Irakban és Szíriában. Sok ezer önkéntest sikerült zászlajuk alá vonzani, nem keveset a nyugati államokból.  Itt kell megemlíteni, hogy az ISIS szunnita szervezet, számára a síiták nem kevésbé számítanak ellenségnek, mint a keresztények, vagy a zsidók.

Szíria – a 2014-es térképen a szürke színezés az ISIS ellenőrzése alatt álló területet jelöli

Harci módszerüket a vadállati kegyetlenség jellemezte, útjukat a rombolás követte, az emberiség történetének számos kulturális-építészeti emlékét tüntették el. (Erről, valós időben a világsajtó megrázó képeket közölt.) 

Brutalitásukkal legyőzhetetlenség mítoszát vonták maguk köré, ugyanakkor ez volt talán az első lépés a vereség felé vezető úton – ugyanis egyetlen iszlám csoportosulás sem mert szövetségre lépni velük.

A meghódított területeken bevezették a shariát, az iszlám törvénykezést, ismét legális volt a rabszolgaság, az emberkereskedelem.

2018

Mára Szíriában egy minimális területre szorultak vissza, de ahogy fentebb már szó volt róla, az ideológiájuk tovább él. (Itt kell megjegyezni, hogy bár jelentős területvesztést szenvedtek, mindkét térkép bal alső sarkában, a izraeli-szír határnál is fellelhetőek.)

Al-Baghdadi halálának nincs azonnali és közvetlen – leginkább csak lélektani – hatása a terrorszervezet működésére. Ugyanis a világban szétszórt ISIS csoportok eddig is önállóan működtek és működnek ma is. Ezek a csoportok önállóan határozzák meg, hogy milyen cselekményt hajtanak végre, és ezt gazdaságilag is önállóan finanszírozzák, elsősorban a helyi lakosság megzsarolásával és kábítószer kereskedelemmel tartják fenn magukat.

Ez év augusztusában al-Baghdadi kinevezte helyettesének (és talán utódjának)  Addallal Kardas 43 éves férfit, aki Szaddam Husszein katonatisztje volt és az amerikai megszállás után együtt voltak fogságban.

Addallal  Kardas

Néhány szó a kalifátus lényegéről és arról, hogy miért is terjedhetett az eszme a fénysebességnél is gyorsabban:

A kalifátus Mohamed próféta 632-ben bekövetkezett halála után alakult ki. A kalifák Mohamed leszármazottai voltak, a meghódított területeken egy személyben állami és vallási vezetők is.  Mint ilyenek, minden, az iszlám által meghódított területen gyakorolták felügyeleti jogukat. Ez akkoriban az Arab félszigetre, a Kaukázusra, a Levante vidékére és Észak-Afrika nagy részére terjedt ki. Ez volt az iszlám aranykora, mely 632-1258-ig tartott.

Később, az iszlám további terjedésével számos más helyen is létrejöttek kalifátusok.

Az ISIS ezt a kalifátusi intézményt akarja feléleszteni és kiterjeszteni a világ muzulmánok által lakott területeire, valamint minden, egykor iszlám fennhatóság alatt álló területre. 

Célja az összes valamikori terület visszaszerzése és ezzel a régi dicsőség helyreállítása.

Fentebb szó volt arról, hogy al-Baghdadi halála a szervezetre nézve elsősorban lélektani hatással bír. Ezzel szemben, a nyugati biztonsági szervek a terrorcselekmények megszaporodása miatt aggódnak. Ugyanis részükről tudott, hogy a tömeges bevándorlással nem kevés terrorista is beszivárgott, valamint, hogy a harcok megszűntével százával tértek vissza a nyugati országokból toborzott önkéntesek. 

28/2019 -ירושלים

           

Az irániak már a spájzban vannak…

Az eredeti, filmbeli szöveget kölcsönvéve, akár azt is írhatnám, hogy “az oroszok már a spájzban vannak”…  és ezzel sem szenvedne csorbát a hitelesség. Izrael szempontjából azonban sokkal inkább döntő fontosságú Irán térségbeli szerepvállalása.

Néhány mondat erejéig arról, hogy mi is történt:

Szombaton (10/02/2018) a szíriai Tadmor melletti iráni támaszpontról felszállt egy pilóta nélküli repülőgép, amelyet az izraeliek műholdon keresztül a felszállás pillanatától figyelemmel kísértek. Ezért történhetett, hogy egy perccel az izraeli légtérbe történt belépése után, egy ott várakozó izraeli harci helikopter lelőtte.

A légtér megsértésére válaszként az izraeli légierő nyolc gépe szíriai és iráni katonai célpontokat támadott.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d2/IAF_F-16I_119_Tayeset_119-Bat_28649997154a.jpg

A szíriai hadsereg 25 (egyes források szerint 30)  légvédelmi rakétát lőtt ki, amelyből egy célba talált. Az pilótáknak sikerült izraeli terület fölött katapultálni, de mindketten megsérültek.

A légierő vizsgálata szerint az eset úgy történhetett, hogy a pilóták nem figyeltek fel az elektronikus vészjelző rendszerre és így nem tudták kikerülni a rakétát, ami a többi gépnek sikerült.

Tudni kell, hogy ezek a szíriai rakéták még a jobblétre szenderült Szovjetunió idejéből származnak, viszonylagosan alacsonyabb sebességgel rendelkeznek. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az oroszok korszerű S-300 és S-400- as légvédelmi rendszereket telepítettek Szíriába, melyek kizárólagosan az orosz bázisok környékén találhatók és kezelésüket nem adták át a szíriaiaknak.

Az izraeli légierő a támadások során a szíriai hadsereg légvédelmi rendszerének nagy részét, illetve a hírközlési rendszert teljes egészében megsemmisítette. Ennek következtében a szíriai harci gépek nem tudnak a levegőbe emelkedni.

Most pedig vessünk egy pillantást az egésznek a hátterére:

A közel-keleti sakktáblán számos figura mozog, de jelenleg a központi szerepet Oroszország, Irán és természetesen Izrael játssza. A sakktáblán található figurák még: Törökország, az iszlamista milíciák és a kurdok.

Oroszország már a cári idők óta vágyott egy meleg-tengeri hadi kikötőre,  és ez az álma teljesült, amikor Szíriában létrehozhatta a tartuszi haditengerészeti bázist. Obamának sikerült olyan helyzetbe hoznia Putyint, hogy ez –  ügyesen kihasználva a szituációt – döntő befolyásra tehessen szert Szíriában és általában a Közel-Keleten.

Miután az Iszlám Állam (ISIS) és általában az iszlamista milíciák elleni harcban Putyin nem kívánta orosz katonák életét áldozni, eltűrte az irániak és az Irán által irányított Hezbollah térnyerését, akik közül sok százan estek el a harcokban. Irán azonban, stratégiai céljainak megfelelően, döntő befolyást szeretne elérni,  hogy Szíriában is kiterjessze a síita befolyást.

Kézenfekvő a kérdés, hogy ebben a közel-keleti kötéltáncban kinek mi a stratégiai érdeke?

Oroszország maximális célja megtartani a szíriai és általában a közel-keleti befolyást, minimális célja, megtartani a tartuszi haditengerészeti és a latakiai légi bázist.

Törökország a kurdok befolyását kívánja csökkenteni.

Izrael pedig az irániakat kívánja távol tartani a határaitól.

Izrael ennek érdekében igyekszik jó kapcsolatot ápolni Oroszországgal, aminek keretében Putyin és Netanjahu megállapodtak egy állandóan működő katonai bizottság létrehozásáról, az esetleges nem kívánt összeütközések elkerülése érdekében.

Az izraeli katonai parancsnokságot és a Szíriában állomásozó orosz katonai parancsnokságot “forró drót” köti össze.

Összefoglalva kijelenthetjük, hogy ma, papírforma szerint, az oroszok nélkül nem történhet semmi Szíriában. Ez azonban a valóságban némiképp másképp fest. Nyilvánvaló, hogy az irániak ehhez az akcióhoz nem kérték ki az oroszok beleegyezését, ugyanakkor egyeztettek a szíriaiakkal. Az egyeztetés tényét alátámasztja, hogy ezt a régi szíriai légvédelmi rakéta rendszert harckészülstégbe helyezni hosszabb időt igényel, amiből az következik, hogy a szíriaiak már felkészülten várták az izraeli repülőgépeket.

Az is nyilvánvaló, hogy az irániak belátható időn belül újra fognak próbálkozni, a kérdés csak az, hogy ki, mit fog lépni a naponta változó közel-keleti sakktáblán?

13/02/2018

Az elsőszámú közellenség…

A történelemben nincsenek véletlenek!

A történések precíziós pontossággal egymásba illeszthetők, az ok-okozati összefüggés az érdeklődő olvasó számára egyértelműen nyomon követhető.

Bár ebben az írásban nem foglalkozom aktuálpolitikai kérdésekkel, reményeim szerint a gondolatmenet végére a napi eseményekkel való összefüggés világossá válik.
Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk a történelemben, egészen a Szovjetunió széthullásáig. Akkor ugyanis azt hihettük, hogy egy történelmi folyamat végéhez értünk és a világ a nagyhatalmi erőegyensúly, a “Pax Americana”útjára, a demokrácia, a nyitott piacgazdaság és a globalizáció útjára lép. Tévedtünk, nem így történt.

Ennek első jele a történelem legnagyobb terrortámadása  New York-i ikertorony ellen, 2001. szeptember 11-én. Még ez után a szörnyű tragédia után is úgy tűnt, hogy az élet visszatér a rendes kerékvágásba és ennek megfelelően elég későn ébredtünk rá, hogy ez is optikai csalódás.

Az Oszama bin Láden vezette al-Kaida igen nagy mértékben megváltoztatta az amerikai életérzést, de ami még ennél is fontosabb, a szunniták tudatában végbement változás.

Nemrégiben Obama elnök háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, amit a civilizációk civilizációk összeütközésével magyarázott. Ez már a sorban a harmadik tévedés, mert úgy az Egyesült Államok, mint talán az egész nyugati demokratikus világ legalább 13 éve harcot folytat a radikális iszlám ellen.

A jelenlegi válság gyökereit keresve – bár ezek időben és térben egymástól távol esnek – a kronológiai sorrendet felállítva bizton állítható, hogy nem egymástól függetlenek.

Az első 1979-ben történt, amikor Iránban Khommeini megbuktatta a sah rendszerét és létrehozott egy olyan iszlám államot, amelyet vallási vezetők irányítanak. Ez a történelmi esemény ragadta ki a síitákat a passzivitásból és az elnyomott kisebbségi létből a muzulmán világon belül. Rávilágított arra,  hogy az iszlám törvényei szerint is lehet egy államot irányítani.  A sikereket a síiták érdekeinek elősegítésére használták az egész Közel-Keleten, ami Libanonban teljes sikerrel járt.

Az irániak kettős játszmába fogtak. Egyrészt a síita terrort fejlesztették fel nagy mértékben (Hezbollah), másrészt a szunnitát (Hamasz és Iszlám Dzsihád).Ezt követte a második esemény, amikor is Afganisztánban a szunnita szélsőségesek szembe kerültek az ateista nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Felfogásuk szerint a SZU Afganisztánból történt kiszorítása vezetett a Szovjetunió széthullásához.  Ez a siker még egy lökést adott ahhoz meggyőződésükhöz, hogy a radikális szunnita iszlám legyőzhetetlen. És ez vezetett az  al-Kaida megalapításához Szaudiában, majd  Afganisztánba történt áttelepüléséhez és végül –  mint a fennmaradt egyetlen nagyhatalom –  az USA elleni harcához.

Ennek kicsúcsosodása volt szeptember 11. Ekkor hirdette meg az Egyesült Államok a szunnita terror elleni általános támadást, illetve az afganisztáni és iraki katonai fellépést.

Sorrendben a harmadik állomása az u.n. arab tavasz, mely felszámolta az első világháború után a kolonialisták által kialakított helyzetet. A térség totalitárius államaival szemben előtérbe kerültek a régi erők, úgy mint a család, a törzs, a népcsoport és a vallás. A régi, behatárolható államformák gyakorlatilag megszűntek, helyükre a fent felsorolt erőközpontok léptek, ami nagyon jól látható Líbia, Szíria és Irak esetében. És még azokban az államokban is, amelyek egybe maradtak –  és vezetésük továbbra is diktatórikus – kénytelenek figyelembe venni ezen régi-új hatásokat.

A fenti eseménysorhoz  alapvetően helyi hatású változások is csatlakoztak.  Az első ilyen változás Irak esetében történt, ahol az USA megbuktatta a világ egyik legerősebb kezű arab diktátorát, ami Irak széteséséhez vezetett.  A másik alapvető változás bár három különböző helyszínen történt, lényegét tekintve azonos végeredménnyel járt. Úgy a palesztinoknál, mint Egyiptomban és Törökországban, a szabad választások az iszlám győzelmét hozták.

Az eddig ismertetettek világosan mutatják, hogy a politikai iszlám megerősödése nem tekinthető múló epizódnak és nem is helyi jelenség, hanem szerteágazó, mély gyökerekkel rendelkezik az arab-muzulmán világban.

Egyiptomban – valószinűleg török tapasztalatokból kiindulva – a tábornokok ellenforradalmat hajtottak végre. A törökországi változások az Attatürk indította történelmi kísérlet – az iszlám állam szekuláris módon történő szerveződése – végét jelentik.

Az események gyors lefolyását és egyben a radikális iszlám erejének növelését olyan miniállam is elősegíti, mint Katar, mely korlátlan pénzügyi lehetőségeivel terrorszervezeteket támogat (ISIS, Hamasz, Muzulmán Testvérek), valamint a tulajdonában lévő al-Dzsazira televíziós hálózat útján a mérsékelt elők hatalmát igyekszik megingatni.

A terror másik jelentős támogatója ma Törökország, amely az ISIS által megszállt olajmezőkből származó nyers olajat fél áron felvásárolja, finomítja, majd Európában világpiaci áron adja tovább. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azok az európai országok, melyek ebből a forrásból jutnak olajhoz, ha a felszínen el is ítélik a terrort, maguk is jelentősen hozzájárulnak annak terjedéséhez.)

Összegezve, az “arab tavasz”  hozadékaként az “utca ereje” növekedett.  

Az eseményeket jelentősen befolyásolja az a tény, hogy ma nincs egyetlen olyan nemzetközi erő sem, amely a történéseket szankció útján, vagy akár erő alkalmazásával mederben tudná tartani.

Az ENSZ gyakorlatban teljes csődöt mondott, ma a világon senki sem veszi komolyan. Európa pedig elsősorban önmagával van elfoglalva. Hiányzik a szándék, a lehetőség, valamint a politikai felépítmény ahhoz, hogy egy jelentősebb politikai döntés szülessen, amit végrehajtás is követ. Következik ez abból, hogy az EU egyes tagállamai nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maga az Európai Unió.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint napjaink egyetlen szuperhatalma, nem érzi szükségét a “nagyhatalmi egyensúly” stabilan tartására, ezért igyekszik csökkenteni a közel-keleti kötelezettség-vállalásainak mértékét.

Mindez együttesen eredményezi, hogy nincs olyan külső erő, amely megakadályozná a radikális erők élre törését a Közel-Keleten.

Ez a háborgó tenger veszi körül Izraelt, amelynek határai mentén a Közel-Kelet legszélsőségesebb erői találhatóak.

A szélsőséges iszlám képviselői (szalafisták)  a Szináj félszigeten, a Muzulmán Testvérek leányvállalata a Hamasz, Gázában és bizonyos mértékben Júdea-Szamáriában. Libanonban az irániak által életre hívott,  a világ jelenleg legerősebb terrorszervezete, amely fejlett katonai erővel rendelkezik, a Hizbollah. Szíriában a  megszámlálhatatlan szélsőséges csoport, élükön az ISIS-szel.

A köztük lévő különbségek ellenére minden radikális erőnek van egy közös alapelve, mindannyian hiszik, hogy az iszlámnak kell uralkodnia a világ felett.  A vita tárgya – nem egyszer a halálig – hogy az iszlám melyik ágának.

Az egyetlen, amiben teljesen egységesek, az Izrael gyűlölete. Még a legszélsőségesebb vitákat is hajlandók félre tenni, ha Izrael elleni fellépésről van szó. Izraelre úgy tekintenek ebben a térségben, mint idegen testre.  Mint egy másik világ előretolt bázisára, amely ellenséges, liberális és demokrata. Mint az USA és a Nyugat kinyújtott karjára.

És az igazság az, hogy Izrael valóban ez! És ezért nem ártana a nagyvilágnak szem előtt tartania, hogy ebben a kegyetlen környezetben az ellenség a 21. század fegyvereit használva a 7. századba igyekszik visszarántani a világot. Nem ártana szem előtt tartania, hogy Izrael nem engedhet az erőből és az elszántságból. Nem ártana szem előtt tartania,  hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie és nem kevés vérnek elfolynia, amíg a nyugati normák alkalmazhatóak lesznek a közel-keleti térségre. Lehetőleg katasztrófa előidézése nélkül.

Éppen ezért rendkívüli jelentőségű az Obama elnök által meghirdetett ISIS elleni  háború, amely megfékezheti e szélsőséges terrorszervezet előretörését, még ha a megsemmisítéséhez kevés is. Azonban tilos, hogy ez a szélsőséges szervezet a különleges kegyetlenségével elvonja a figyelmet a többi iszlám radikális erőkről.

Izraelre, de véleményem szerint az egész világra nézve is,  Irán veszélyesebb, mint az ISIS. Ha Irán valamilyen módon nukleáris fegyverhez jut, még nagyobb támogatást fog nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek mindent és mindenkit készek megölni, aki az útjukban áll. Ez ugyan csak jövőbeli veszély, azonban úgy tűnik, hogy a világ figyelmét elkerüli (szándékosan v. sem) hogy Irán elsősorban a nyugat ellen harcol, Izrael csak a “spanyolfal” szerepét játssza.

Végezetül pár szót a káoszelméletről, amely kimondja, hogy bármennyi és bármennyire is pontos információval rendelkezünk egy folyamat elindításához, nem számítható ki pontosan annak végeredménye. Ha az elméletet konkrétan az ISIS-re adaptáljuk, elmondható: Az ISIS ellen létrehozott külső koalíció elképzelhető, hogy képes a szervezet gyengítésére, (felszámolására véleményem szerint nem) de a láncolat végeredménye nem kiszámítható. (Ugyan ez vonatkozik a többi terrorszervezetre is.)

Ezért Izraelnek – mivel gyakorlatilag még a szövetségeseire sem számíthat teljes mértékben, ami a terror nem egységes megítéléséből adódik – rendkívül óvatosan kell eljárnia, minden lépését számos oldalról mérlegelve.

Különösen fontos ez azért, mert Izrael kicsi állam és ebben a szövevényes helyzetben a számára lehetőleg legkisebb veszélyt jelentő lépéseket kell megtalálnia.

 

19/11/2014

“Új” antiszemiták

Nehezen emészthető, hogy az utca emberétől, a világ vezető politikusain át, a különböző ideológiákat képviselő pártkatonákig, az emberi jogokért protestáló szervezeteket is magába foglaló, a zsidó gyökerekkel rendelkező “megmondó” emberekig bezárólag, ha Izrael kerül szóba, agyukra vörös lepel hull és értelem helyett az érzelmeik kerülnek előtérbe.

Gyanítom, hogy ennek oka nem tájékozatlanságból ered, inkább a tömegeknek való megfelelni akarás, annak a tömegnek, melynek gondolkodását pont a fentebb említettek formálták/formálják.

Ez a 22-es csapdája!

Van a tömeg, amely háborog a rossz életkörülmények miatt és van a “hatalom”, mely burkolt, vagy kevésbé burkolt formában elhiteti, hogy ezért a zsidók a felelősek. Régi, bevált patent, minden korban, minden politikai berendezkedés esetén bátran elhőhúzható. Mikor a kisember úgy gondolja, hogy tenni kellene valamit a “mocskos zsidók” ellen és ez utcai atrocitásokban, vallási helyek és temetők rongálásában manifesztálódik – többnyire hallgatás övezi, esetleg látszatintézkedések sorozata.

Azt mégsem mondhatja egyetlen hatalom sem, hogy “emberek, hisz ez nem igaz, hazudtunk, amikor erre hivatkoztunk, ahelyett, hogy saját impotenciánkkal magyaráztuk volna a gazdasági helyzet milyenségét”…

Ez az a pillanat, amikor minden rendszer nagy hasznát veszi a széles körben elismert publicistáknak csakúgy, mint a “futottak még” sajtómunkások széles táborának.

Ma, az internet korában,  amikor a világ eseményei valós időben, több megközelítésben is, szinte élőben követhetők, nehéz elfogadni az agytekervények teljes mellőzését, helyette bőszen bólogatni a valamilyen érdeket – sok esetben csak saját tájékozatlanságát – követő, “megmondó emberek” sulykolta félinformációk halmazát.

Időnként döbbenetes dolgok kerülnek be a köztudatba és a hangsebességnél is gyorsabban találnak “értő” fülekre.

(Nem szándékom kitérni az Izrael és a gázai terrorszervezetek között jelenleg folyó háborúskodás okaira, a terrorszervezet céljára – megtettem ezt az Tűzszünet, vagy amit akartok… c. blogbejegyzésemben.)

Olvasom egy francia lány (nem muzulmán) posztját, amely arról szól,  hogy “A három zsidó fiatalt – gazdasági okokból – zsidók ölték meg.”

Szerzője az egyik német TV állomás tudósításából kombinál, mely azt állítja, hogy az izraeli biztonsági szervek eltitkolják az igazságot. Az írás lényege, hogy a gyilkosok – akik természetesen nem palesztinok – szolgáltatták az ürügyet a Cahal gázai akciójához.

Ez a hír rekordsebességgel terjed a hálón és annak ellenére, hogy az elkövetők egyike kézre került, hogy mára a Hamasz is elismerte, az emberrablás és gyilkosság az ő megrendelésükre történt. – Lényegtelen, senkit nem érdekel.

Ez is tökéletes példája annak, hogy amennyiben Izraelt akarjuk vádolni, akár hazudhatunk is.

Egy másik gyöngyszem, a magát “ifjú francia forradalmárok”-nak nevező csoport az interneten keresztül uszít zsidók megtámadására. A felhíváshoz 32 francia zsidó fényképét és lakcímét mellékeli.

Ennyi talán elég is, bár lehetne folytatni a sort a Dávid csillagot viselő norvég hölgy brutális megverésével, azzal, hogy egyes európai országokban a hagyományos zsidó viselet sem ajánlott.

Annak ellenére, hogy ma Európa szerves egység, a keleti és nyugati tömb között, zsidó kérdésben, a határvonal élesen meghúzható.

Erről már korábban kifejtettem álláspontomat úgy Magyarország, mint általában Európa vonatkozásában.

Az írások itt és itt elérhetők.

Úgy érzem, hogy gondolataimat egyik esetben sem kell revideálnom, viszont szükségesnek tartok néhány kiegészítést.

Az első, hogy a volt szocialista tömb országaiban a mai napig a klasszikus antiszemitizmus virágzik, mely egy részről mindenért a zsidókat okolja és olyan patentok mentén kommunikál, amelyért a vészkorszakot megelőző idők antiszemitái is pirulnának. Nem elég, hogy fennen hangoztatja, miszerint Hitler félmunkát végzett és ha rajta múlna az összes zsidót hazaküldené. Haza Izraelbe, mely országnak még a létjogosultságát is megkérdőjelezi.

Teszi ezt úgy, hogy még csak bele sem pirul. Talán, ha belegondolna a szavak puszta értelmébe, (L. cionizmus, cionista rezsim, globális tőke…) a tudatlanságát okkal szégyellhetné.

A nyugat-európai országokban kicsit más a helyzet. Ott az antiszemita/anticionista hangadók elsősorban a  nagyszámú muzulmán bevándorlók köréből kerülnek ki, hozzájuk csapódik a helyi lakosság erre fogékony rétege.

A kétfajta antiszemitizmus/anticionizmus szószólói közösek abban, hogy a forgatókönyvet előre megírták, a részletek nem számítanak. Szinte kikérik maguknak, hogy tényekkel megzavarják egysíku gondokodásukat. Közösek abban is, hogy – ellentétben több arab országgal – a Hamasz nem terrorszervezet és gond nélkül átsiklanak Izrael polgári lakosságának mintegy 14 éve tartó terrorizálása felett. Egységesek abban is, hogy “egy zsidó mindenre képes” és ennek érdekében a legprimitívebb hazugságtól sem riadnak vissza.

Viszont van valami, amiben tökéletesen igazuk van, ami létük mozgatórugója: Európában kizárólag a zsidók egyetemes gyűlölete képes összehozni a muzulmánok, a szélsőjobb és a radikális baloldal közötti koalíciót.

Ennek köszönhető, hogy Európa kormányai átsiklanak az európai utcákon egyre gyakoribb, sokszor erőszakba torkolló történések felett.

Figyelmes szemlélőnek szemet kell szúrjon, hogy a tüntetések jelszava “halál a zsidókra”, “gázba a zsidókkal”… nem Izrael, hanem a helyi zsidó közösség tagjai ellen irányul, csakúgy, mint a fizikai atrocitások.

Ennek ismeretében leszögezhető, hogy  Gáza csak ürügy az antiszemita szellem palackból történő kiengedésére.

Mondom ezt azért, mert nem tapasztalom, hogy Európában tömegtüntetésen ítélnék el Aszadot a 200 ezer halott miatt, vagy ugyan úgy felháborodnának az Iszlám Állam Irakban jól dokumentált tömeggyilkossága miatt, de akár Ukrajna 2000 polgári áldozata miatt is…

Van egy tippem: Az elkövetők egyike sem zsidó!

Ha Európa csak egy percre megállna és elgondolkodna, akkor kénytelen lenne beismerni, hogy Izrael nem a gázai arabok, hanem a radikális iszlám és a terror ellen harcol, hogy Izrael nem a probléma, hanem a megoldás része!

2014. augusztus 21.