Archívum | december, 2011

Kadhafi az “előétel”

24 dec

Úgy tűnik, hogy Kadhafi halálával megszűnt, de legalábbis lanyhult a nemzetközi sajtó érdeklődése a líbiai eseményeket illetően.
Pedig azok, akik a történéseket kicsit is követik, ma is érdekes fejleményekre bukkanhatnak. Olyanokra, melyekről a harcok idején nem is hallottak.

Az Arab Liga legutóbbi ülésén Katar volt a Szíria elszigetelésére vonatkozó javaslatok élharcosa.
Napjainkban egyre világosabbá válik, hogy ez tevékenységének csak a nyilvános  része, hiszen mind több információ erősíti, hogy Katar e mellett több, titkos tevékenységet is folytat Szíria ellen. Ennek keretében fegyvereket és harcosokat szállít Líbiából a szír rezsim ellenzékének.

Úgy tűnik, hogy esetében igaz az a közmondás, hogy “evés közben jön meg az étvágy”,  amit a katari emír, Hamad ben Halifa a-Taanit sejk esetében úgy   lehetne világosan megfogalmazni, hogy  a líbiai “előétel” után a “fő fogás”, Szíria következik.

Valamivel több, mint egy hónapja a líbiai Nemzeti Tanács elnöke, Musztafa Hasszán Dzsilili fogadta a katari vezérkari főnököt, Hamad ben Ali ben Akát.  A vezérkari főnök a “Líbia Kadhafi után” címet viselő tanácskozáson vett részt. Itt beszélt először arról, hogy katari katonai egységek – a NATO-val egyeztetve –  mint logisztikai irányítók vettek részt a harcokban. A vezérkari főnök hozzátete: ”Részt vetünk a harcokban a felkelők soraiban. Több száz katonánk található az ország minden részében. A kiképzés és a tervezés a mi feladatunk volt.”
Ez azonban a tényeknek csak egyik része.


Katar légi úton óriási mennyiségű fegyvert szállított Líbiába a NATO tudtával és beleegyezésével. A háború vége felé katari különleges egységek vettek részt Tripoliban Kadhafi főhadiszállásának elfoglalásában. A katari katonai jelenlét a háború befejeztével tovább növekedett, mivel Katar vállalkozott az új líbiai hadsereg felállítására és kiképzésére. Ehhez azonban a számtalan fegyveres csoportot előbb integrálni kell, valamint az óriási mennyiségű fegyvert be kell gyűjteni. Tudni kell, hogy a fegyverek többsége dzsihádista csoportok kezébe került, akik mindig is a katari emír ideológiai és morális támogatását élvezték.

Felmerül a kérdés, hogy Katar hogyan oldja meg ezt a problémát?  A válasz: Nagyon egyszerűen. Összegyűjtik a fegyvereket és a dzsihádista harcosokat, majd átszállítják őket Szíriába! Okos és takarékos megoldás!!!

A líbiai “Che Guevara” színre lép!

Nem más ő, mint Ovad el-Hakim Blahadzs, aki a legnagyobb líbiai iszlamista fegyveres csoport feje. Az USA és Nagy Britannia körözi az El-Kaidához köthető kapcsolata miatt. Blahadzs a Tripoliban folyó harcokat vezette és a háború befejeztével azt remélte, hogy kinevezik hadügyminiszternek. Ehelyett azt kellett tapasztalnia, hogy a líbiai Nemzeti Tanács nyugati nyomásra teljesen elszigeteli.

Szeptember 11-én Blahadzs váratlanul megjelent a líbiai Nemzeti Tanács ülésén a katari vezérkari főnök társaságában, aminél világosabban nem lehetett volna a Nemzeti Tanács értésére juttatni, hogy a fő patrónus Blahadzs támogatója.

Az eset óta eltelt három hónap. A “problémás” Blahadzs ez alatt egy “ideális” feladatot kapott: Ő irányítja azt a projektet, amely a fegyverek és a harcosok összegyűjtésével és Szíriába történő átszállításával foglalkozik.
Nagyjából két héttel ezelőtt, Törökországban  titkos tárgyalásokat folytatott szíriai ellenzéki csoportokkal. Valószínű, hogy erről a találkozóról a világ semmit nem tudott volna, ha útban a találkozóra nem tartóztatják le Blahadzs-t még a Zintan repülőtéren. Birtokában hamis útlevelet és óriási mennyiségű készpénzt találtak. (A repülőtér egy rivális milícia ellenőrzése alatt áll és ők még frissiben gondoskodtak arról, hogy az eset napvilágot lásson.)

Végül is Dzsilili a Nemzeti Tanács elnökének személyes közbenjárására szabadult.
“Világos, hogy közbenjárt”-  fejtegette egy helyi újságíró. Dzsililinek úgy hiányzik Blahadzs, mint “lyuk a fejben”.
Legjobb megbízni valami nagyszabású, romantikus feladattal, ami minél hosszabb időre távol tartja a líbiai belpolitikától.  Végül is Blahadzs több száz kilométerre található Líbiától a török-szír határon többszáz harcosa társaságában. Eközben gondoskodik az összegyűjtött fegyverek átszállításáról is, aminek hasznából szép összeg “csöpög” a zsebébe is.


Damaszkuszban aggodalommal szemlélik a katari-török-szíriai szövetséget.

Általános vélemény szerint a líbiai önkéntesek nem csak múló epizód. Nyugati beavatkozás hiányában a szír “szabad tisztek hadserege” és a líbiai önkéntesek szövetsége (esetleg a török IHH közreműködésével) újabb iszlamista győzelmet eredményezhet.

 

2011. december 24.

Hanuka, a fény ünnepe

17 dec

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor úgy vélem, hogy ez a legszélesebb körben ismert ünnepünk. Ennek két oka is van, egyik, hogy sokszor napra egybeesik, vagy legalábbis közeli időpontra a keresztény karácsonnyal, másik pedig, hogy ezen ünnepünk többnyire nem zárt ajtók mögött zajlik, a fényt kivisszük az utcára.
Kivisszük, mert olyan csoda történt, amit hirdetni kell. Hirdetni nyolc napon keresztül, minden nap egy-egy gyertyával többet gyújtva, míg a 8. napon a gyertyák fénye olyan világosságot nem nyújt, ami elfeledteti azt, amiért az ünnep ünneppé vált. Hanuka a fény ünnepe, a nyolcnapos csoda nem bibliai eredetű, gyökerei a II. Szentély idejére nyúlnak vissza.
Miközben Athén, Spárta és Théba egyaránt arra törekedett, hogy vezető szerephez jusson a görög államok között, létrejött Macedonia és II. Filippos vezetésével egyesítette Hellast. Miután a király gyilkosság áldozata lett, trónját fia, Alexandros, ismertebb nevén Nagy Sándor örökölte meg. Ő i.e. 333-ban legyőzte a perzsákat, majd meghódította a Földközi tenger mellett lévő valamennyi országot, köztük Júdeát is. Ez a perzsák felett aratott végső győzelmet is jelentette, hiszen az itt lévő országok valamennyien a perzsák adófizetői voltak. Nagy Sándor nem nyúlt a zsidó vallás központjához, érintetlenül hagyta a jeruzsálemi Szentélyt, sőt – ami nem volt jellemző, de a  zsidó adófizetők szempontjából hatalmas könnyebbséget jelentett – az u.n. smita, vagyis szombatévben (amikor a zsidó tulajdonban lévő föld megművelése a Tóra parancsai szerint tilos) elengedte a zsidók adóját.
Nagy Sándor trónjának utódlásáért három hadvezére, Antiochos, Ptolemaios és Seleukos vetélkedett, végül is az örökséget három részre osztották. Antiochosé  lett Hellas, Ptolemaios Egyiptomot kapta, míg a birodalom ázsiai része Seleukosé lett. Júdea birtoklásáért a harc folytatódott és i.e. 301-ben a ptolemaiosok fennhatósága alá került, egészen i.e. 198-ig. Ők nagy hangsúlyt fektettek az adók pontos befizetésére, a belső nyugalomra és biztonságra, ugyanakkor vallási szempontból igen türelmesek voltak.
A hódítás velejárójaként azonban úgy görögök, mint macedónok is letelepedtek Júdeában és magukkal hozták a hellen kultúrát. Ekkor jelent meg a zsidó országban a görög templom, a díszes oltárok, színházak és természetesen a görög sportok is. Mi tagadás, a lakosság egy részének mindez megnyerte tetszését, így aztán nem csoda, hogy a hellenizmus gyorsan terjedt.
I.e. 198-ban változás következett be azzal, hogy III. Antiochos bekebelezte Júdeát, így az a szíriai királyság részévé vált, ahol szintén a hellen kultúra volt az uralkodó. Ebben az időben még a Tóra törvénykönyv szerepét senki nem vonta kétségbe és Antiochos baráti magatartását jellemezte, hogy pénzadománnyal segítette a Szentély gyarapítását. Halála után trónját fia, IV. Seleukos vette át. Ezzel kezdődött a szír birodalom és vele együtt Júdea sötét korszaka, ami az ő halála után csak fokozódott. IV. Antiochos, (i.e. 175-164) aki a gonosz előnevet kapta, nemcsak a görög kultúra és vallás mind szélesebb körben történő elterjesztését, de a zsidóság hellenizálását, a zsidó kultúra és vallás eltörlését is célul tűzte ki. Első lépésként kötelezővé tette a görög istenek tiszteletét, áldozati- és szoborkultuszát. Érdekes módon a zsidó előkelőségek, az értelmiség ezt nagyban támogatta, a vallásos réteg azonban mélységesen elítélte és szembeszállt a hellenizmus követőivel. Az ideológiai hovatartozás kérdése nem állt meg a vallásos és a “felvilágosult” zsidók közti nézeteltérésekben, de a családok életét is megbolygatta. Az utolsó csepp a pohárban Jason, a hellen kultúra pártolóinak élharcosa (eredeti nevén Jósua a kohaniták törzséből) a főpapi tisztért cserébe felajánlotta, hogy meghonosítja Jeruzsálemben a görög szokásokat, valamint ígéretet tett az ifjúság görög szellemben történő nevelésére. A főpapi tisztségért folyó vetélkedésben a várományosok egymást licitálták túl, ami a Szentély aranytárgyainak a szír udvarba történő elszállításában csúcsosodott ki. Antiochos a gonosz, személyesen vonult  be Jeruzsálembe, célja a hellen kultúra és vallás végleges meghonosítása volt. Az engedetlenek véres leszámolás áldozatai lettek, a Szentélyt sokadszora is kifosztotta, és ami a legfájóbb volt a  zsidóknak, hogy megtiltotta a Tóra törvényeinek betartását, ezen belül is kiemelten a körülmetélési szertartást, valamint a szombattartást. A nép ekkor már foglalkozott a felkelés gondolatával, de a nagyvárosokban állomásozó szír katonai erők jelenléte ezt nem tette lehetővé. Így végül is a felkelés egy kisvárosban, Modiinban tört ki, i.e. 167-ben.
Modiin szülötte Matitjahu, a Chasmoneusok családjából származó főpap nemcsak megtagadta a görög istenszobrok előtti áldozatot, de a legenda szerint sajátkezüleg oltotta ki annak a hellenistává vált zsidónak az életét, aki ezt meg akarta tenni. Ez volt a jel, ezzel Matitjahu az egész országban meghirdtette a felkelést, ami rendkívül gyorsan követőkre talált. Szabadcsapatok alakultak, gerilla hadműveletek gyengítették a szír hadsereget. Ennek a felkelésnek az élén állt Matitjahu Júda nevű fia, akinek ragadványneve Makkabi (pöröly) volt. Végigharcolták az országot, mindenhol sikerrel verték vissza a szír erőket, és amikor elértek Jeruzsálembe, ott is a Szentélybe, azt tapasztalták, hogy a zsidó kegytárgyak helyét görög istenszobrok foglalták el. Hozzáláttak a Szentély megtisztításához és a munka végeztével avatási ünnepséget (חנוכת בית) rendeztek, ezzel adva vissza a Templomot eredeti rendeltetésének. A Talmud így ír a hanukai csodáról:

Amikor a görögök betörtek a Szentélybe, használhatatlanná tettek  ott minden olajat, s miután a Chasmoneusok a rendet visszaállították egyetlen korsó kóser (a főpap pecsétjével ellátott) olajat találtak, ez azonban csak egy napra volt elegendő. Ám csoda történt, az olaj nyolc napig égett – ennyi időre volt szükség, hogy friss, a rituális előírásoknak megfelelő olaj álljon rendelkezésre. (Sabat 21b)

Erre Emlékezünk, a Makkabeusok előtt tisztelgünk azóta is minden évben Hanuka ünnepén. Az ünnep fő kelléke a hanukia, a 8 (+1) ágú gyertyatartó, ami nem azonos a hétágú menórával.

A 9. láng kiemelkedik a sorból, ez a samesz, vagy szolgaláng, Ennek segítségével gyújtjuk a többi lángot.

Általánosan elterjedt szokás, hogy a fényt kivisszük az utcára és az is, hogy a hanukkiát a bejárat bal oldalán helyezzük el. Ha lakásban gyújtunk, ott is igyekszünk a mezüzével szemközti részen elhelyezni, de itt már arra is ügyelünk, hogy a fény az utcáról is jól látható legyen.  Miért? Mert így aki a házba lép, két micve (parancsolat) között teszi. Mit gyújtunk? Az olivaolajon, az abból készült gyertyán keresztül a színes stearin gyertyán át széles a választék.
Mivel Hanuka nem munkaszünet, ugyanakkor az iskolákban ekkor van a “téli szünet” ideje, sokan vagyunk szabadságon. Az ország különböző helyein rendeznek szabadtéri előadásokat, ahol felelevenítik Júda Makkabi hőstettét, de nem egy múzeumunk is szervez a különböző korcsoportokba tartozó gyerekeknek tartalmas elfoglaltságot. Otthon pedig, hát otthon együtt a család, és állítom, hogy sokkal jobb körbeülni az asztalt és különféle társasjátékot játszani, mint a TV áldásos tevékenységét élvezni. Legkedveltebb játék volt a trenderli (pörgettyű, szovivon), ami mára kissé háttérbe szorult. Ime:


A héber betűkkel ellátott pörgettyűn a betűk számértéke dönti el, ki a nyerő.

Anyagát tekintve akármiből készülhet, a lényegi különbség a betűkben van. Az Izraelben használatoson a nun-gimel-hé-pé betűk, míg a diaszpórában a pé helyett sin szerepel. Az első variáció jelentése: Nagy csoda történt itt, a másodikban értelemszerűen az itt szót az ott váltja fel. Régen ezt a játékot dióban játszottuk, igaz, akkor a hanukai ajándékozási szokások is másak voltak. Szerencsére még ma sem jutottunk el odáig, hogy az ajándékozás felnőttek körében is “kötelező” legyen, de bizony a gyerekek a sok-sok éven át bevált zsebpénz (hanukat gelt – ami lehet valódi, de még jobb, ha csokoládéból van) helyett komoly játékokat, vagy akár használati tárgyakat kapnak.

חנוכת גאלט

Egy minap hallott felmérés szerint, minket is utólért a karácsonyi vásár hangulata.  
Nem szeretem és állítom, hogy az együtt töltött órák minden ajándéknál, és minden korosztály számára sokkal többet jelentenek.
Nem maradhat ki a szokásokból a étkezés sem, aminek fő alkotó eleme az olajban sült fánk, a szufgania. Egyre kevesebb azon háziasszonyok száma, akik ennek elkészítésére otthon vállalkoznak. Vállalkoznak viszont az utcai etetőhelyek és már több héttel a tényleges ünnep beköszönte előtt lekvártól, porcukortól, karamellkrémtől és minden létező “töltőanyagtól” maszatos arcokat látni.

Ezzel a képpel búcsúzom: חג חנוכה שמח*

A csillagozott kép forrása: Wikipédia

2009. december 7. (Frissítve: 2011. december 1)

 (Frissítve: 2013. november 22.)

Haifa – bahá’im (בהאים)

10 dec
Amikor izraeli kirándulásra hívom olvasóimat, természetes, hogy elsősorban a zsidó emlékek bemutatását tekintem elsődlegesnek. Ennek alapvető oka, hogy a műemlékek többsége vallási eredetű, és mivel sem a muszlem, sem a keresztény hitvilágban nem érzem annyira tájékozottnak magamat, hogy ezekről minden igényt kielégítő információval szolgáljak – jó szívvel nem is vállalkozom.
Ezzel együtt azt vallom, hogy ami szép, ami érték – függetlenül a felekezeti hovatartozástól – bemutatásra érdemes.
Az, hogy Jeruzsálemben három világvallás szent helyei találhatók –  minden utazási prospektusból  nehézség nélkül megtudható. Arról már kevesebb szó esik, hogy az országnak alig van olyan része – különösen nem a bibliai idők településeit tekintve – ahol e vallások egyikének  kizárólagos térhódítása lenne jellemző.
Mai izraeli kirándulásunk helyszíne  Haifa, a Karmel hegy lábánál elterülő, a Földközi-tenger partján épült város és annak vonzáskörzete, nevezetesen a Karmel-hegy. Annak is az iszlám vallásból eredő, de attól eltérő szekta emlékhelyei. (Ahogy az iszlámnak –  mely jelentése Allah iránti teljes odaadás, valamint belenyugvás Allah akaratába –  is számtalan irányzata van, úgy a belőle kinőtt szektákból is több létezik.)A bahá’i vallás alapja a monoteista iszlám, de kialakulását, független vallássá érlelődését egy másik szekta,  alapozta meg.  A bábi csakúgy, mint a bahá’i,  modern kori szektának tekinthető.  Egy spanyol kereskedő Shiráz városából (1820-1850) azt hírdette,  hogy ő a kapu (báb) a rejtőzködő imámhoz. (Hitvallásuk, hogy a “rejtőzködő imám” megváltóként való visszatérésekor a Földön a Korán tanításai érvényesülnek és megvalósul a teljes igazságosság.
Meggyőződésük, hogy az iszlám az egyetlen igaz hit, ezért erre a hitre kell téríteni az egész világot.)  Próféciáival mintegy előkészítette a talajt  a vallásalapító Bahá’u’lláh Mizra Hussain Ali (1817-1892) fellépéséhez – az ő neve kezdőbetűiből származik a vallás elnevezése.Bahá’u’lláh tanítása szerint a nagy világvallások  szellemiségükben azonosak, eltérés csak  társadalmi szerveződésre vonatkozó parancsolatokban mutatkoznak. A bahá’í hit a férfiak és nők egyenjogúságát, valamint  az egyetemes oktatást hírdeti, preferálja az igazságosságot, a törvény előtti egyenlőséget, az előítéletek minden formájának eltörlését. Felfogása szerint a tudomány és a vallás nem egymást kizáró fogalom, sokkal inkább egymást kiegészítő tevékenység. Tiltja az alkohol és a kábítószer fogyasztását, valamint a házasságon kívüli nemi kapcsolatot.
Mai ismereteink szerint a bahá’i vallást követők száma a világon 5-6 millióra tehető, a közösségeket helyi és országos szinten egyaránt egy választott testület, az u.n. Szellemi Tanács irányítja. A világközösség vezetősége, az Igazság Egyetemes Háza, Izraelben, Haifában található. Templomaik, melyek azonos stílusban épülnek, a világ minden részén megtalálhatók – ezzel is tükrözve az egységet, az azonos vallási felfogást. A vallás térhódítását széleskörű propagandájuknak köszönhetik úgy Európában, mint Amerikában (ne felejtsük, hogy az iszlám térítő vallás!).A gyülekezet legnépesebb csoportjai Indiában (kb. másfél millió), Iránban (kb. 300 ezer) és az USA területén (kb. 120 ezer) találhatók. Jóval kisebb létszámban, de Európa szerte is megtalálhatók a vallás követői, európai központjukat  Frankfurt mellett hozták létre.Visszatérve Haifába, illetve a nyugat-galíleai területre, tudomásom szerint több, mint 10 helyen, összesen 25 templomot, egyéb épületet, temetőt tartanak fent. Ezeket a helyeket rendszeresen látogatják a különböző égtájakról érkező zarándokok, de egyedi stílusuk, valamint csodálatos környezetük miatt méltán népszerű a turisták körében is.
Mértani pontossággal tervezett park.
Templom a park közepén, balra, kissé hátrébb a mauzóleum.

Haifa tengerre vezető fő közlekedési útjára néző templom, a hozzá tartozó parkkal.

Park, benne a mauzóleum a vallásalapító földi maradványaival.
Templom a park felőli oldalról,

utcafrontról a bejárat,
a park éjszakai kivilágításban.
Képek forrása: Wikipédia
2010.július 25.  – Frissítve: 2011. december 10.

Illegális bevándorlók

3 dec

Rövid újsághír: Ez év november hónapjában 2.676 illegális bevándorló lépett Egyiptomon keresztül Izrael területére. Havi átlagot tekintve, 2006 óta ez volt a legmagasabb szám, amivel az év eleje óta a Szináj-on át, illegálisan az országba érkezők száma elérte a 13.581-et. Számuk jelenleg 48.000 főre tehető.

A jelenség orvoslására nincs más megoldás, mint az izraeli-egyiptomi határon már korábban megkezdett – 230 km hosszú –  kerítés mielőbbi megépítése, mely a napi 700 méternyi új szakasz felhúzása mellett a jövő év végéig csak 100 km-es szakaszon nyújt védelmet.

Közel egy éve az alábbiakat írtam ezzel kapcsolatban:

A népmesék világából ismerjük a harmadik, a legkisebb fiú esetét, aki az apai örökségből kimaradva, vagy éppen arról lemondva – de mindenképpen anyagi okok miatt – vállára veszi tarisznyáját, világgá megy szerencsét próbálni.
Vagy ott vannak a régi iparosok. Az élet természetes rendjéhez tartozott,  hogy segédlevéllel a zsebben, vagy friss mestervizsgával a fiatal elindult világot látni, ellesni a szakma nagyjainak mesterfogásait.
Némi túlzással azt lehet mondani, hogy ők voltak az első idegen munkavállalók.

A 19. század nagy gazdasági válsága tömegeket késztetett lakóhelyük elhagyására, idegen országban, akár más földrészen keresve a boldogulást.

A térképről leolvasható, hogy a kiindulási pont Európa, a célállomás első helyén Amerika áll 18 millió munkát keresővel, majd Kanada és Brazília (9-9 millió), Argentína (5 millió), Ausztrália (4 millió), Dél-Afrika (3 millió) és utolsó helyen (2 millió) a Karib szigetek.

Úgy gondolom, hogy a 70 millió ember között akadt szép számmal olyan is, akire mai fogalmaink szerint az “illegális” jelzőt használjuk.

Lépjünk át napjainkba.
A világ ismét  úton van. Köszönhető ez annak,  hogy a  modern technika korában a kétkezi munka leértékelődött, bizonyos területeken fölöslegessé vált, másrészt a szabadon átjárható országhatárok lehetővé teszik, hogy a jól képzett szakemberek, felsőfokú végzettségűek ott vállaljanak munkát, ahol számításukat legjobban megtalálni vélik.
A legálisan munkát vállalók fogadását minden ország a szükségletei szerint szabályozza, többnyire egy-egy konkrét projektre, meghatározott időre  szerződtet munkavállalókat.

Mivel postom témája nem a legális munkavállalás, nézzük a sokkal problematikusabb illegális bevándorlást, ami – mint arról a világhálón szörfözve tapasztalom – nem csak Izraelnek okoz szinte megoldhatatlan problémát. A jelenséggel találkozom a fejlett nyugati országok mindegyikénél éppúgy, mint Amerikában.
Legjobb tudomásom szerint Olaszország és általában a déli EU államok telítettek illegális bevándorlókkal. Az USA-ban 11-12  millió körülire becsülik az engedély nélkül ott tartózkodók számát. Hogy ezt a folyamatot megállítsák, tavaly mintegy 600 millió dollárt költöttek a mexikói határ biztonsági megerősítésére, ugyanakkor az utóbbi két évben közel 400.000 illegális bevándorlót utasítottak ki az országból, akiknek több mint a fele valamilyen bűncselekmény miatt már el volt ítélve.

Lehetne folytatni a sort, de inkább áttérek hazai vizekre.
A magyar hírközlő szervek is tudósítottak arról, hogy Izrael átfogó rendezésre készül az illegális bevándorlás megállítása érdekében és ezért az egyetlen szabadon átjárható területen, a Szinájon védő kerítés építésébe kezdett.

Mivel több európai országban is felmerült a muzulmán bevándorlókkal szembeni előítélet, félelem, de legalább is idegenkedés egy más, kevésbé ismert  kultúra aránytalan térnyerése, vallási szokások oly mérvű meghonosításával szemben, ami már az őslakosság érdekeit sérti, erre most nem térnék ki. Sokkal inkább foglalkoztat az illegálisan beszivárgók hozadéka, de mondhatnám azt is – hordaléka.

Nézzük kicsit részletesebben, miért is akar Izrael gátat szabni az illegális bevándorlásnak:

Az elmúlt évek során az illegálisan az országban  tartózkodók száma elérte a 35.000-et. Ez a szám nem mondja azt, hogy mindannyian a hatóság megkerülésével érkeztek az országba. Többségük eredetileg legális munkavállási engedély birtokában célfeladat ellátására érkezett, majd a szerződés lejártakor itt tartózkodását önkényesen meghosszabbította. (Nem túl régi esemény, hogy az illegálisan itt tatrózkodó, volt legális munkavállalókat az állam kiutasította az országból. Mivel ez az időközben született gyermekeket is érintette, nem maradt el az általános felháborodás úgy a külföld, mint egyes izraeli körök részéről. Ahányan a témában megszólaltak, annyi megközelítést lehetett hallani. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a felnőttektől meg kell válni – egyszerűen gazdasági okok miatt. A gyerekek kérdése  már megosztotta a társadalmat. A maradásukért kardoskodók kizárólag érzelmi oldalról közelítettek a témához, ugyanakkor figyelmen kívül hagyták a nevelésükkel-tanításukkal, majdani munkábaállásukkal kapcsolatosan az államra, vagyis az adófizetőkre háruló terheket. Az igazsághoz tartozik, hogy az érintett gyerekek már itt születtek, itt jártak gyermek-közösségbe, iskolába, többségük nem is beszélte szülei anyanyelvét.)

De kanyarodjunk vissza az eredeti témához.
Ez év októberében az illegális beszivárgók száma  1.300-zal nőtt, november rekordott döntött a maga 1.940, illegálisan izraeli területre lépők számával. Voltak napok, mikor határőrizeti szerveinknek komoly erőpróbát jelentett az egyszerre több száz betolakodó megállítása.
És ez  a szám napról-napra növekszik, hiszen Kairóban és környékén mintegy 2-3 millióra teszik azon menekültek számát, akik arra várnak, hogy bejussanak Izraelbe. Többségük Eritreából, Szudánból és Etiópiából érkezik.

Az alábbiakban  a 2009. évben a Szinájon át illegálisan hazánkba érkezők számát és anyaországát tüntetem  fel: Csád:91, Eritrea:3619, Etiópia: 423, Ghána: 456, Guinea: 98, Elefántcsontpart: 324, Mali: 28, Niger: 20, Nigéria: 221, Szomália: 54, Szudán: 1088.

Összesen: 6103                                                              

Jelenleg Tel-Avivban 16.000,  Eilaton 5.500 fő (15%-a az eredeti lakosságnak) az illegális beszivárgók száma,  ezen kívül Aradot  és Ashdodot tekintik célállomásnak.

Annak ellenére, hogy az állam több évvel ez előtt bevezette az illegális munkaerőt foglalkoztatók szigorú büntetését, még mindig előfordul, hogy a munkaadó, az alacsonyabb bér – nagyobb haszon elvét vallva a törvényt megkerülve “alkalmi” munkát biztosít a nála jelentkezőknek.

Az ily módon alkalmazottak – emberileg bármennyire is érthető a helyzetük –  a munkaerő piac felborulásához vezetnek, a szegénység növekedését eredményezik. Lenyomják a béreket, ami az összlakosságra vonatkoztatva, teljes munkaidővel számolva, a foglalkoztatottak 14%-ánál minimálbért jelent.
Az illegálisan betelepülők fő áldozatai elsősorban az arab népesség és az ugyancsak alulképzett etióp bevándorlók.

Amikor az emberi jogokért, a humánus eljárásért síkra szálló aktivisták védelmükről biztosítják a többségében valóban szerencsétlen gazdasági menekülteket, csak az embert látják, aki védelemre szorul. Ugyanakkor – tapasztalataim szerint – nem veszik számításba, hogy ez a célországnak, illetve a célország lakosságának milyen anyagi megterhelést, sok esetben erkölcsi romlást (drog és prostitúció) jelent.
Izraelben, az illegális bevándorlókra fordított állami kiadások elérték az évi 100 millió shekelt és ez az összeg minden új jövevénnyel csak emelkedik.

Addig, amíg az idegen munkavállalók egészségügyi ellátása biztosított, családok esetében jogosultak részbeni gyermeknevelési-oktatási támogatásra, több közösségben szerveznek számukra “szituációs” foglalkozásokat, ahol  az izraeli közösségbe való beilleszkedés, az esetlegesen fellépő negatív megkülönböztetés kivédése a téma…

Az illegálisan itt tartózkodók kiesnek ebből a körből. Saját érdekük, a “túlélés” követelménye, hogy lehetőleg ne találkozzanak a hatósággal, ugyanakkor előbb-utób sor kerül erre, hiszen a mindennapi betevőért  küzdve olyan deviáns magatartást tanusítanak, amit sem az egyes emberek, közösségek, sem az állam nem nézhet el anélkül, hogy saját állampolgárai érdekeit ne sértené. Sajnálatos, hogy a nagyvárosokban, legfőképp Tel-Aviv déli részén ezek az emberek csoportokba verődve, gyakorlatilag az utcán élve randalíroznak, nagy számban található köztük drog fogyasztó, ami drogot meg is kell szerezni! Az utóbbi időben nem ritka az olyan rendőrségi hír, ami arról tudósít, hogy egy egyszerű felszólítás: Adj cigit! – súlyos testi sértéssel, akár halállal végződött.

Úgy gondolom, hogy a társadalom joggal reklamálja a hatóságoknál a helyzet normalizálását, viszont az elzárásuk csak részleges és átmeneti megoldás. Az állam feladata kialakítani egy olyan szabályozást, ami a meglévő bajok orvoslása mellett és főleg helyett, a megelőzésre koncentrál.

Illegális bevándorlók tüntetése (Wikipedia CC)

A sok rosszban annyi a pozitívum,  hogy Izrael az ENSZ jóváhagyásával és támogatásával menekült tábort épít a Negevben, ahol azok az illegális bevándorlók nyernek elhelyezést, akik túlélték az egyiptomi határőrök “agyaggalamb lövészetét”.
Itt említem meg, hogy a szináji beduinok egy komplett rablóbanda, a csempészés nagymesterei. Egy viszonylag kis számú közösség relatíve jól él a ma már nem számottevő fegyver, ugyanakkor kiemelkedő volumenű kábítószer- és prostituált csempészetből.

Beható vizsgálat után lehetőség van a menekült státusz elnyerésére, ez azonban csak azokat érinti, akiknek élete a származási országban veszélyben van és megfelelnek az ENSZ kritériumainak.
Gazdasági menekültekre ez a rendelkezés nem vonatkozik.

Végezetül egy eddig példa nélküli esetről:

Az eritreai – többségében illegális – bevándorlók szervezetten kívánnak fellépni a szigorító kormány intézkedésekkel szemben.
Hallgassunk bele az ezt előkészítendő találkozón elhangzottakba:

“Nekünk is vannak jogaink!…Fél éve nem tudok munkát találni, a helyzet napról-napra nehezebb…Hiába segítjük egymást a közösségen belül, ha egyre kevesebben tudunk munkát kapni…Egyszobás apartmanban élünk 13-an, de már ezt sem tudjuk fizetni…Hazánkból veszély elől menekültünk és azért jöttünk ide, mert tudtuk, hogy Izrael demokratikus állam, ahol védelmet találunk…Most pedig szörnyű állapotok között, borzalmas szegénységben élünk…Szegénységünk vezet a mindenféle negatív jelenségekhez, u.m. erőszak, alkoholizmus,  házasságon kívüli szülések.”

Jogi képviselőjük, aki vízumot akar kiverekedni számukra, azzal érvel, hogy: “Olyan emberekről van szó, akik hazájukból betegen menekültek, itt dolgozni már nem tudnak. Kétségbe esettek, csalódottak. Sokan közülük az utcán élnek, nem jutnak még minimális orvosi ellátáshoz sem.”

Orvosi felmérés szerint: “Az utolsó hónapban Eritreából érkezett menekültek 42%-a orvosi ellátást-gondozást igényel. Ez az arány októberben 38, szeptemberben 29% volt.

Tény, hogy minden jóérzésű ember szíve elszorul, amikor olyan kijelentést hall, hogy: Még mindig jobb otthon meghalni, mint izraeli börtönben élni.
De! Kérdezem, a mai világban, a munkalehetőségek korlátozott volta és az ezzel járó folyamatos elszegényedés következtében – melyhez szorosan kapcsolódik a prostitúció, a drog – hol húzható meg a határ, amikor azt mondjuk, eddig és ne tovább?!

2010. decmber 18.

%d blogger ezt kedveli: