Tag Archives: zsidóság

Ortodox, vagy ultraortodox…de kik is ők valójában?

23 máj

 

Az alábbi írással egy régi, tulajdonképpen magammal szembeni adósságomat kívánom törleszteni, ugyanis olvasva a világsajtót, ezen belül is a kelet-európait, de bizonyos mértékben az izraelit is, szembetűnő, hogy mennyire nincsenek tisztában – még a témával behatóbban foglalkozók sem –  hogy ki ultraortodox zsidó és ki nem.

Nem tesznek különbséget ultraortodox és ortodox között. Ha fekete öltözetű zsidót látnak, szinte azonnal kikiáltják ultraortodoxnak.

Pedig a szivárvány nem foglal magába annyi árnyalatot, mint ez a látszólag fekete-fehér világ.

Sok hónapja foglalkoztatott a gondolat, hogy lehetőleg minél rövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázoljam, hogyan is néz ki ez az ultraortodox világ. De pontosan mindig a rövidség igénye riasztott vissza, tudva, hogy ha az összes ide tartozó csoportot be kívánom mutatni, az kimeríti egy nagyobb lélegzetű könyv terjedelmét is.

Mégis megkísérlem. Azt azonban le kell szögezni, hogy az alábbiakban csak Izraellel foglalkozom, hiszen ezt ismerem hosszabb ideje és közelebbről. No, meg azért is, mert a világ más részén élő ortodox/ultraortodox közösségek élete nem feltétlenül azonos az izraeliével.

Talán célszerű azzal kezdeni, hogy megpróbáljuk meghatározni, mit jelent ortodoxnak, illetve ultraortodoxnak lenni?

Az ortodox zsidók életét a Sulhan Aruch (zsidó vallási törvénytár) határozza meg. Ez nem mond ellent az őket körülvevő környezet  el -és befogadásának. Azaz állami oktatási intézményekben (is) tanulnak, igénybe veszik az állami intézményeket és szolgáltatásokat, betartják az állam törvényeit, katonai szolgálatot teljesítenek stb.

Az ultraortodoxok fő vezérelve szintén a Sulhan Aruch, de ehhez társulnak a hagyományokból eredő szabályok, amelyek származási helytől, kötődéstől függően különbözőek is lehetnek.

Sarkosan fogalmazva, az ortodoxok szerint – ami nem tilos, az szabad, az ultraortodoxok szerint – ami nem szabad, az tilos.

Az ultraortodoxok elzárkóznak az őket körülvevő világtól és elvárják, hogy ez a külvilág ne szóljon bele az életükbe. Bevásárlásaikat a lakókörzetük üzleteiben intézik, az ott praktizáló orvosokat látogatják. Persze rákényszerülnek az állami egészségügyi szolgáltatásokra is. Ilyenkor, az esetek túlnyomó többségében, csak olyan helyeket látogatnak, amelyek elvárásaiknak megfelelnek.

Az állami oktatási intézményeket nem veszik igénybe. Jesivákban tanulnak, ahol egyáltalán nincsenek közismereti tárgyak. Ebből következik, hogy ha szándékukban is állna munkába állni, csekély az esélyük bejutni a munkaerőpiacra. A hatóságokkal nem működnek együtt és nem egy esetben köztörvényes ügyeik sem jutnak azok tudomására.

Egy ultraortodox háztartásban nincs televízió és a vallási tárgyuakon kívül nincsenek könyvek. Csak olyan “kóser” mobil telefont használnak (internet kapcsolat, Twitter nélkül) amit a közösség vezetője jóváhagyott.

Életterük többnyire nem terjed túl a lakóterületük határvonalán. A való világtól szinte hermetikusan elzárva élnek, ennek következtében többnyire fogalmuk sincs az őket körülvevő világról.

Feltétlenül szót kell ejteni a jesivákról. Izraelben, vagyis ahogy a modern Izrael kikiáltásáig nevezték: Palesztinában, a második világháborút megelőzően is működtek jesivák. Ezek azonban a közelébe sem jöttek a nagyhírű európai jesiváknak, amelyek tanáraikkal és tanulóikkal egyetemben elpusztultak a holocaustban.

Ilyen előzmény után természetesnek tűnt, hogy a maroknyi megmaradottaknak az újonnan megalakult zsidó állam biztosítsa a legzavartalanabb elmélyülést a Tóra-tanulásban.

Tehát az egész jesiva “ügy” David Ben-Gurionnal kezdődött. Ben-Gurion és a litván Schach rabbi között született meg az egyezség a jesiva növendékek jogállásáról. Ennek értelmében mentesülnek a katonai szolgálat alól és tanulmányi idejük munkaviszonynak számít. Erre az időre állami támogatást élveznek, a jesivát fenntartó alapítványi hozzájárulások kiegészítéseképpen.Tárgyi időszakban 28 jesivában összesen 400 fiatalról volt szó, ők az akkori 600 ezer fős zsidó lakosság 0.07%-át jelentették.

Egy 2015-ös statisztikai adatok szerin: 1400 intézményben összesen 108.300-an tanultak. A jesivákban – 18 éves kortól a nősülésig – 35.700-an, a kolelekben – nősüléstől 67 éves korig – 72.600-an. 155 alacsonyabb oktatási intézményben – heder, kis-jesiva – 17.700-an tanultak. Ez összesen 126 ezer fő, a 6 millió 370 ezres zsidó lakosság 2.08%-a.

Az ultraortodoxia egyik “alcsoportja” a haszidizmus.  

A haszidizmus filozófiai rendszer, amely vallási megközelítésben ad választ az egyszerű emberek szociológiai, társadalmi problémáira.

A haszidizmus megalapítója Bal Sem Tov (1698-1760) és tanítványai dolgozták ki ezt a filozófiai rendszert, amely szerint:

  • az Örökkévaló előtt nem a tudás, nem a törvények betartása, hanem a felé irányuló, odaadó szeretet és hűség a fontos. A vallásos életmód, a sok rituális előírás lényege az Örökkévaló szeretete.

  • az Örökkévalót nem önmegtartóztatással, szomorúsággal, hanem örömmel, tánccal kell szolgálni.

  • a zsidó nem csak a Tóra parancsolatainak betartásával szolgálja az Örökkévalót, hanem minden hétköznapi cselekedetével is.

A haszidokat két nagy csoportra lehet osztani, u.m. askenáz (európai) és szefárd (keleti származású) zsidók.

Mindkét ág számos alcsoportra oszlik. Szefárdok pl. a jemeniek, akik hagyományaikban, szokásaikban, imarendjükben sokban különböznek a többiekről.

Az askenázoknál az 1920-as években alapították az eda ha-haradit közösséget magyar és lengyel (stetl) származású zsidók . Ide sorolhatók a Szatmár, a Toldot Áron, a Naturei Karta. Ezek harcos anti-cionista csoportok, amelyek nem fogadják el a modern Izrael létjogosultságát. Felfogásuk szerint a zsidó államot csak a Messiás eljövetele után lehet megalapítani. Az állam életében nem vesznek részt, nem szavaznak…

A többi ágazatra sem jellemző a harcos cionizmus, azonban ők kisebb-nagyobb mértékben hajlandóak elfogadni a zsidó államot és többé-kevésbé együtt is működnek azzal.

A nagyobb közösségek – a Gur, a Vizsnyic, a Belc mellett vannak egész kicsik is, mint az erlói (egri) vagy a Dusinszki (nyitrai) haszidok.

A haszid ultraortodox társadalom autoriter irányítás alatt áll. A haszid közösség vezetője a rebe (admor). A litvánok (ultra-ortodoxok) esetében akár a jesiva vezetője, vagy akár egy kisebb közösség (hacer) feje áll a közösség élén. Szavuk a születéstől a halálig, az élet minden területén döntő. A közösség tagjai tanácsért, döntésért csak hozzá fordulnak és a hallottakat minden gondolkodás nélkül követik.

Van két nagy közösség, amely bizonyos értelemben átmenetet képez az ultra-ortodoxia és a haszidok között azért, mert különböző okokból nincs admor a közösség élén. Ez a két csoport a Chabad és a Breszlev. (A Chabadnál az utolsó rebe halála óta, a breszlevi haszidoknál az alapító Nachman (1772-1810) rabbi halála óta. Ez mindkét esetben az jelenti, hogy nem csak egy személy hatása érvényesül.)

      Dusinszki esküvő

Az ultraortodox/haszid közösségek, az elzárkózás ellenére is, többnyire aktívan részt vesznek az ország politikai életében. Az askenáz ultra-ortodoxok pártja az Agudat Israel, az askenáz haszidoké a Degel a Tora. A szefárdoké a Sasz. (Az érdekesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Sasz létrejöttében döntő szerepe volt a már fent említett litván Schach rabbinak.)

Természetesen e pártok politikai életében a demokráciának semmilyen szerepe nincs, a képviselő jelölteket a közösségek vezetői jelölik ki és a közösségek tagjai csak az ő listájukra szavaznak. Ez stabil 11-17 fős képviselői létszámot jelent a Kneszetben. ( jelenleg 16 fő)

Az ultraortodox/haszid pártok a politikai oldaltól függetlenül, szinte minden eddigi kormányban részt vettek, nem egyszer a mérleg nyelvének szerepét játszva. Ezt a szerepet bőségesen megfizettetik. (A jelenleg folyó kormányalakítás kapcsán is – mint eddig mindig – megfigyelhető, hogy a törvényhozásban elfoglalt nagyságrendjükhöz képest túlzott igényeket támasztanak miniszteri, miniszter-helyettesi posztok betöltésére.)

Az ultraortodoxok többsége nem dolgozik, csak különböző szintű jesivákban tanul. A haszidok közül sokan dolgoznak és katonai szolgálatot is teljesítenek, más részük csak tanul. (A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint az ultraortodox/haszid férfiak 50%-a dolgozik.)

Ebből következően, joggal vetődik fel a kérdés, miből élnek?

Tulajdonképpen állami támogatásból, (bár ez az utóbbi időben változáson ment keresztül) valamint a nem csekély adományokból. Az adományok túlnyomó része külföldi közösségeiktől származik, illetve hivatásos adomány-gyűjtőik által megszerzett külföldi támogatásból.

A Ben-Gurion-Schach egyezményben szerepel, hogy a tanulási idejük munkaviszonynak számít, tehát ezért bért kapnak. Ennél a témánál érdemes kicsit elidőzni. Ugyanis az állami támogatás nem személyre szóló, ugyanakkor létszámfüggő. Röviden: az állami támogatás csakúgy, mint az adomány a jesiva számláján jelenik meg. Ezért az intézmény vezetőjének érdeke a minél magasabb tanulói létszám. Az állami támotatás és az adományok útjának követésére csak az utóbbi időben történtek lépések.

Az adományokból és az állami támogatásból befolyó összegből tartják fenn a jesivát és juttatnak az ott tanulóknak egy nem túl magas összegű (a minimálbérnél szinte mindig alacsonyabb) csekket. Ezen kívül támogatást kaphatnak egy, az erre a célra létrehozott közösségi szervezettől (GAMAH). Hétvégeken és ünnepekkor van szervezett élelmiszerosztás is.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy a többségében sokgyerek családok hogyan tudnak megélni ebből? A válasz: nagyon nehezen.

Ezért van az, hogy az ultraortodox családok túlnyomó többsége a statisztikai szegénységi küszöb alatt él. Megjegyzendő, hogy ultraortodox/haszid körökben szinte kizárólagos a készpénz forgalom. Ennek egyik oka, hogy vagy egyáltalán nem rendelkeznek bankszámlával, vagy az egyenlegük miatt a banktól nem kapnak hitelkártyát. A másik, nem kevésbé lényeges ok, az adóhatóság kijátszása.

Érdemes talán áttérni egy másik – a nyilvánosság előtt talán legtöbbet tárgyalt – kérdésre és  a továbbiakban a katonai szolgálattal kapcsolatos problémát venni górcső alá

Viszonylag gyakran látni a televízióban erőszakos, túlnyomórészt “spontán” tüntetésekről  szóló beszámolót Jeruzsálemből, ahol ultraortodoxok a katonai szolgálat ellen tiltakoznak.

Nem túl régen derült fény arra, hogy ezek az u.m. spontán tüntetések szinte katonai precizitással vannak szervezve. Az egyik tüntetésen a rendőrök kiemeltek a tömegből néhány hangadót és ennek kapcsán felvették a kapcsolatot a jesivájukkal. Pár perccel a beszélgetés után arra lettek figyelmesek, hogy a tömeg feloszlik, amiből egyenesen következik, hogy nem csak az oszlatás, de a tüntetés szervezése is felülről irányított.

A tüntetések résztvevői az u.n. jeruzsálemi frakcióhoz tartoznak. Számuk néhány ezer főre tehető és vezetőjük, Auerbach rabbi nemrég hunyt el.

A közösség tagjai az ultraortodox világ szélsőségesei.

jeruzsálemi frakció – tüntetés a bevonulás ellen

A háttérben azonban nem csak államellenesség áll, hanem az ultraortodox világon belüli harc a befolyásért.

Az egész ultraortodox bevonulási procedúra leegyszerüsítve a következő: Az illető megkapja a behívóját, elmegy a sorozóirodába. Ott aláír egy nyomtatványt és mehet haza. A jeruzsálemi frakció ezt is állami beavatkozásként értékeli és még aláírni sem hajlandó. Aztán, ha valamelyikük néha belebotlik egy igazoltatásba, vagy külföldre szándékozik utazni és útlevél ellenőrzéshez járul, azonnal kiderül, hogy szolgálatmegtagadó. Ott helyben átadják a katonai rendőrségnek, akik az előállítás után megpróbálják meggyőzni, hogy írja alá a nyomtatványt. Ez általában nem sikerül, ilyenkor az illetékes tiszt rövid elzárásra ítéli. Átszállítják egy katonai börtönbe, ahol egy-két heti “nyaralás” után általában aláír. Csak elvétve kerül a delikvens katonai bíróság elé.

A fent leírt esetben a jeruzsálemi frakció azonnal az utcára vonul és általában sikerül a jeruzsálemiek életét megkeseríteniük.

Vannak azonban tényleges fegyveres katonai szolgálatot teljesítő ultraortodoxok is. A lényege a dolognak az, hogy ez minden esetben egyéni döntésen alapul és a bevonulók általában nem a mainstreamből kerülnek ki, hanem olyanokból, akik valamilyen okból kihullottak az oktatási keretekből, vagy egyéb beilleszkedési problémával küzdenek.

Társadalmi beilleszkedésükhöz a katonaságtól és erre alakult társadalmi szervezetektől kapnak segítséget. Ennek ellenére pokoli nehéz utat járnak be, mert gyakorlatilag minden ismeretük hiányzik, ami az élethez szükséges.

Csak érdekességként  említem, hogy nem túl régen járta be az izraeli sajtót az a hír, hogy az egyik szatmári rebe (jelenleg hat van) egyik unokáját az izraeli hadsereg tisztjévé avatták.

                                     A szatmári rebe unokája 

Sokkal kevesebbet, mondhatni, hogy semmit, nem lehet hallani azokról a fiatalokról, akik a katonai szolgálat teljesítésének vállalásával elvesztik az addig biztosnak hitt családi hátteret – akiket kitagad a család. Ha közkeletű kifejezéssel akarok élni, azt mondhatom, hogy egyik pillanatról a másikra halmozottan hátrányos helyzetűvé válnak, akiknek meg kell birkózni a család elvesztésével, ugyanakkor be kell hozni a lemaradásukat, amely a közismereti tárgyak hiányából adódik, be kell illeszkedniük egy nyitott – számukra addig ismeretlen – világba…mindezt 18 évesen!

Izraelben az általános hadkötelezettséget törvény írja elő. Elvben ez alól senki nem húzhatja ki magát. Az is természetes társadalmi igény, hogy épkézláb emberek ne társadalmi juttatásból – ami nem más, mint a többség adójának egy igen tekintélyes része –  tartsák fenn magukat.

Ami viszont nem természetes, az a változást szorgalmazók hozzáállása. És itt elsősorban is a törvényalkotókra gondolok. Ugyanis a modern Izrael 71 éve alatt egyetlen kormány sem tudott felmutatni kivitelezhető programot. És most, amikor a téma kritikus szintre ért, még mindig csak “tűzoltás”-ban gondolkodunk.

Meggyőződésem, hogy a “Furkósbottal Európába” szemlélet, a frázispufogtatás nem járható út.

Ezzel szemben, átlátható törvények mellett, olyan körülmények kialakítása szükséges, amely részben kényszerítő erővel hat, részben lehetőséget biztosít, ugyanakkor nem sérti vallási elkötelezettségüket.

Egyetlen modern hadseregtől, ahol a tisztnek – képletesen szólva – a laptop a fegyvere, sem várható el, hogy nagy tömegben, képzetlen fiatalokkal töltse fel az állományt (nem véletlen, hogy a sorozáson megjelentek közül szinte senki bevonulására nem tartanak igényt).

A változó világot nem tudomásul venni, több, mint vétek. A világ pedig rohamléptekkel változik. Néhány jóhírű, u.n. nagy jesiva vezetői is megértették az idők szavát. Ezekben a tanterv részét képezi a közismereti tárgyak oktatása, a tanulás melletti szakmásító tanfolyamok…

Természetesen a hadsereg kötelékén belül is lehetőség kínálkozik a továbbtanulásra (elsősorban olyan területen, amelyre a katonaságnál szükség van) és a már bevonultak támogatását felvállaló szervezeteken keresztül is megvalósítható a képzésen való részvétel.

Véleményem szerint azonban ezt átfogóan, jól kidoglozott, hosszútávú programmal, az államnak kell felvállalnia.

23/05/2019

Reklámok

A cionizmus a válasz az asszimilációra…

5 feb

 

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy mindenkinek  joga van a szabad választásra. Ami természetesen vonatkozik a saját identitás meghatározására, a valláshoz való viszonyra, vagy a vallásgyakorlás módjára, vagy akár a párválasztásra is.

A tények azonban makacs dolgok, akár tetszik nekünk, akár nem. De, menjünk sorjában.

A közelmúltban Lucy Aharish és Tsahi Halevi házassága élénk visszhangot  és sokszor szélsőséges válaszokat váltott ki úgy az izraeli, mint a világsajtó olvasóiból. A szélsőséges véleményt megfogalmazók között nem egy a zsidóság jövőjéért aggódott.

Megnyugtatásul csak annyit, hogy a zsidóság Izraelben nem tűnik el. Izrael zsidó állam, a társadalom többsége zsidó, az ország kultúrája zsidó, az ünnepek zsidó ünnepek, a heti pihenőnap a szombat, a hivatalos nyelv az ivrit. A zsidók majdnem 100%-a zsidóval házasodik. De a nem zsidóval házasodó gyerekei és unokái is a zsidó társadalom, mint társadalmi kollektíva, részévé válnak – mindaddig, amíg Izraelben élnek.

Ugyan ez nem mondható el a szétszórattatásban élő zsidókkal kapcsolatban. Ők ugyanis ott  kisebbség, így statisztikailag nagy az esély, hogy zsidó nem zsidóval köt házasságot. Az oktatási intézményekben, a munkahelyen, a szórakozóhelyek többségében nem zsidóval találkozik.

Izraelen kívül a vegyes házasság igen magas és egyre növekvő százalékban fordul elő. A konzervatív és reform közösségek csak lassítani tudják ezt a folyamatot, de megállítani nem. Ami azt jelenti, hogy a zsidóságnak hosszú távon nincs jövője a galutban. Sarkosan fogalmazva, csak idő kérdése, hogy a diaszpóra zsidósága felszívódjon.

Engem személy szerint nem aggaszt az Izraelben köttetett néhány vegyes házasság és meggyőződésem, hogy ha Lucy nem egy ismert TV-s személyiség, az ő esete sem kap ilyen széles nyilvánosságot. Megjegyzem, véleményem szerint, így sem több, mint bulvár szenzáció.

Ami viszont aggaszt, az a jerida. Annak ellenére, hogy a jeridázók (kivándorlók) száma a legalacsonyabb az államalapítás óta, még mindig magas. Ami ebben a kérdésben igazán aggasztó, az a növekvő társadalmi és kulturális támogatottsága, mint érthető és természetes választásé. Sőt! A politikai közbeszédben az alija és jerida kifejezések helyett már a be- és kivándorlás használatos.

Jó az esély, hogy a  kivándorolt izraeli gyereke, vagy unokája a fentebb említett okok miatt már nem lesz zsidó, nem lesz az izraeli nép része.

Izraelnek ebben a kérdésben lépnie kell, vagyis rövid távon rendeznie kell az alija és a jerida kérdését

Mivel az országot elhagyókat többnyire egzisztenciális döntések motiválják, az állam tett néhány lépést a jeridázók visszatérésének elősegítésére. Így a külföldön szerzett ingóságaikat, vagyontárgyaikat egy elég magas összegig adómentesen hozhatják Izraelbe. A munkavállalásnál bizonyos előnyöket élveznek, ami elsősorban az adózás terén mutatkozik meg.

Az alijáért is sokkal többet kell tenni. Izraelt egyformán vonzóvá kell tenni minden szétszórattatásban élő zsidó számára – társadalmi és anyagi helyzetétől függetlenül. A legsürgősebb probléma, amit a sikeres alija érdekében meg kell oldani, az az olékat támogató környezet kialakítása. Ugyanis sok olyan “kóser” zsidó érkezik, –  elsősorban a kelet-európai országokból – aki minimális ismerettel sem rendelkezik a zsidóságról, sőt még Izraelről se nagyon.

A jelenlegi oktatási rendszer egyáltalán nem alkalmas az integráció elősegítésére. Ez egyaránt vonatkozik a gyermek és felnőtt oktatásra. Van ugyan néhány eszigetelt, ugyanakkor igen sikeres kezdeményezés, de mindaddig, amíg ezeket állami szinten nem karolják fel, hatásában elenyésző marad.

A másik súlyos probléma a betérés. Szintén elsősorban a kelet-európai országokból számos olé érkezett házastársi jogon, aki halachikusan nem zsidó. Ezek számára kétféle lehetőség kínálkozik.

Mielőtt ezek ismertetésébe kezdenék, tényként kell leszögezni, hogy a betérés nem könnyű, ezzel szemben hosszú folyamat. Ez érthető is, hiszen zsidónak lenni nem csak (és nem elsősorban) vallást jelent, hanem egy néphez való tartozást. Ha elfogulatlanul állunk a kérdéshez, meg kell említeni a svájci állampolgárság megszerzésének nehézségeit és időtartamát, amelyhez képest egy zsidó betérés maga a könnyűlovasság.

A betérés haszid formájára nem térek ki, elég legyen annyi, hogy a vallási követelményeket sokszor túlzónak érzem, különösen az aránytalanul kevés, a mindennapi életben hasznos információk átadásának tükrében. Időtartama minimum három év.

Ugyanakkor üdvözlendő a Miniszterelnökségi Hivatal keretei között működő rabbinikus bíróság (Bét Din) betéréssel kapcsolatos tevékenysége és a Bét Din elé kerülő delikvens felkészítését patronáló alapítvány munkája. A rav Chaim Druckman (aki nem mellesleg a vallási bíróság elnöke is) nevéhez fűződő alapítvány egy nagyon emberközeli, barátságos intézmény, ahol a jelöltet a legmesszebbmenőkig segítik az elsajátítandó tudás megszerzésében.

Itt egy három hónapos előzetes tanulás (nevezhetjük állapot felmérésnek) után kerül sor a betéréshez szükséges akta megnyitására. Ezt egy 8-10 hónapos tanulás követi, amely magában foglalja a zsidó történelembe történő betekintést, imák, áldásmondatok ismertetését, a Szombattartás és a ünnepek lényegét, a kóserság fogalmát.

A szerzett tudásról a három tagú rabbinikus bíróság előtt kell számot adni kérdés-felelet formájában. Ezt követi férfiaknál a brit-mila (circumcisio v. körülmetélés), nőknél, férfiaknál egyaránt a rituális fürdőben (mikve) történő megmerítkezés, majd házastársak esetén a zsidó esküvő.

Meg kell jegyezni, hogy a Bét Din elfogad külföldi betérést is, ha az mindenben megfelel a zsidó törvények (halacha) által megszabottaknak.

Még egy tényező, amit a szétszórattatásban, de talán kiemelten az Európában élő zsidóknak nem árt tekintetbe venni,. Ez az egyre kevésbé barátságos környezet.

Az Európát érintő, modernkori népvándorlás – bár ezt a legtöbben Európában még nem akarják tudomásul venni – beindított egy olyan társadalmi változást, ahonnan hosszabb távon már nincs visszatérés.

A látható jelenségekből már ma is következtetni lehet arra, hogy ebben a változó környezetben a zsidóságnak nincs helye.

A nagy kérdés csak az, hogy a galuti zsidóság merre veszi az irányt.

05/02/2018

Kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/11/16/cionizmus-diohejban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/09/20/az-antiszemitizmus-uj-ruhaja/

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/

https://leharblog.wordpress.com/2015/04/05/europa-zsidok-nelkul/

A “Kristallnacht” margójára…

8 nov

1938 november 9-ről 10-re virradó éjjel!

A nácik lelkén szárad 267 zsinagóga kirablása, majd felgyújtása. 7500 zsidó üzlet és több száz zsidó otthon is hasonló sorsra jut. Közel száz zsidó meglincselése és mintegy 30 ezer koncentrációs lágerekbe hurcolása a kristályéjszaka mérlege.

Az esemény nem előzmény nélküli: 1938 július-október között állami rendelkezések sora lépett életbe a zsidó vagyon kisajátítását illetően!

És 80 évvel később…

A lipcsei egyetem a Friedrich Ebert Alapítvánnyal  közösen készített felmérést a németországi antiszemitizmus mai állásáról..

A tanulmányból kiderül, hogy a németek 1/3-a erős antiszemita nézeteket vall, illetve látens antiszemita. A zsidókkal szembeni negatív érzés különösen a volt NDK területére jellemző.

A felmérésbe bevont személyek 31%-a szerint a “zsidók még mindig túl nagy befolyással rendelkeznek”, 21%-uk úgy véli, hogy a “zsidók sokkal inkább alkalmaznak piszkos trükköket, mint mások”.

A válaszadók 40%-a “nem érez együtt a zsidókkal” és ennek okát  Izrael politikájában jelöli meg.

A németek 80%-át ugyanakkor nem foglalkoztatja a német történelem, inkább a jelen problémáira koncentrál.

A megkérdezettek 66%-ának az a véleménye, hogy a holocaust-jóvátétel a “holocaust ipart szolgálja”.

Struccpolitikát folytat az, aki a németországi antiszemitizmus mellett – mely a felmérés szerint az elmúlt 20 évben nem volt ilyen magas – nem vesz tudomást a szintén felfelé ívelő, egész Európát átitató antiszemita jelenségről.

Napjainkra beigazolódott, hogy tévhit a rasszizmust és az antiszemitizmust egyértelműen a jobboldalhoz kötni. Ennek cáfolására legjobb példa Corbin és pártja.

Nem véletlen, hogy Nagy-Britannia zsidóságának 90%-a véli úgy, hogy a Munkáspárt kifejezetten antiszemita és esetleges kormányra kerülése esetén Anglia zsidó lakosságának 40%-a a kivándorlást fontolgatja.

A métely Amerikában is felszínre tört. Csak egy pillantást kell vetni a félidős választások eredményére és nem árt belehallgatni néhány demokrata képviselő első megszólalásába.

A nyolcvan évvel ezelőtti esemény sem volt előzmény nélküli és ez a mai állapotokról sem mondható el. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne szereznénk tudomást a diaszpóra zsidóságát – jó esetben “csak” verbális atrocitásról, (amelyhez elegendő ha valakit a világhálón szörfözve, gondolatai közreadása alapján kategorizálnak) ugyanakkor nem ritka a fizikai bántalmazás sem.

Mindezeket napi szinten látva/hallva, meggyőződésem, hogy a diaszpóra zsidóságának ma sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznia, minthogy egyes irányzatai milyen elfogadottságot élveznek Izraelben.

Ha valamikor, hát most igazán itt az ideje, hogy a szépen hangzó szlogen – “nem azt kell nézni, ami elválaszt, hanem, ami összeköt” – a mindennapok részévé váljon és a különböző irányzatok elsősorban az adott helyen, egymás között rendezzék soraikat.

Mert ahogy 70 évvel ezelőtt az újjászületett Izrael államnak erős diaszpórára volt szüksége, úgy ma, a galutnak van égető szüksége egy erős Izraelre.

korántsem ez hozza a megoldást

08/11/2018

Holocaust emléknap – 2018

9 ápr

Mint azt már előző írásomban is említettem, Izrael a varsói gettófelkelés כ”ז בניסן (1943. április 16.) dátumához igazítja a vészkorszak áldozatainak és hőseinek emléknapját. 

Annyian, köztük magam is, emlékeztünk már a 20 század sötét napjaira. Annyian sirattuk el újra és újra – nem csak a meg sem ismert családtagjainkat, de – a vészkorszakot átélt, sokszor testben is, de lélekben mindenképpen megtört szeretteinket.

És nem csak őket, mind a hatmilliót, aki 1939-45 között egy elmebeteg ideológia áldozatává vált.

És valahol, elsiratjuk magunkat is, mert a háború után született, úgynevezett (szerintem tévesen) második generáció a génjeiben hordozza az ősök félelmét, amelytől még a harmadik-negyedik generáció sem mentes egészen.

Nem is lehet, hiszen lépten-nyomon azt látja, hogy az elmebeteg diktátort kiszolgáló országok, a kurzus-történészek hathatós közreműködésével, teljes sebességre kapcsolt a holocaust relativizálása, az áldozat-hibáztatás.

A jelenség nem mai keletű és amikor ítéletet mondok Európa felett, korántsem a ma, jobbra tolódott államvezetést teszem felelőssé. Sokkal inkább azokat, akik ‘45 után képtelenek voltak szembenézni a múlt bűneivel, akik úgy gondolták, ha szőnyeg alá söprik a kérdést, ha elhallgatják és hatalmi szóval elhallgattatják a “másként” gondolkodókat, megtettek mindent a múlt lezárására. Tévedtek és tévedésük – mai ismeretek szerint – tudatos volt. Ez jól látszik ma, amikor a nyugati társadalmak, magát baloldalinak, liberálisnak hazudó képződményei az antiszemitizmus frakkba öltöztetett változatát, az Izrael-ellenességet művelik teljes mellbedobással. Mindezt karöltve szélsőjobbos elemekkel…

A történelmet meghamisítani akaróknak üzenem, hogy az igazság – ha rögös utat is kénytelen bejárni – győz a hazugság fölött.

Halottaink emléke legyen áldott! יהי זכרם ברוך

Az élet viszont él, mert élni akar, ez a dolga!

Az alábbi videón 600 holocaust túlélő és családtagjaik együtt éneklik az “élet dalát”… melyet az 1983-as Eurovíziós dalfesztiválon Ofra Haza vitt sikerre.

https://www.facebook.com/yediotahronot/videos/2125508021037263/

https://www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=yIuK7vCVM34

09/04/2018

A témában korábban megjelent írásaim:

1.https://leharblog.wordpress.com/2013/04/06/%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94-holocaust-emleknap/

2.https://leharblog.wordpress.com/2011/11/23/hholocaust-revizionistak-es-a-tenyek/

A világ zsidósága a számok tükrében…

6 feb

Az alábbiakban az izraeli  Diaszpóra Minisztérium statisztikai adatai, közvélemény- kutatási, valamint egyéb vizsgálati eredményei alapján szeretnék képet nyújtani a világ zsidóságáról és a diaszpóra kapcsolatáról Izraellel.

Ehhez, első lépésben tudni kell, milyen létszámú a szétszórattatásban élő zsidó közösség. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy

Oroszországban 186 ezer, Ukrajnában 63 ezer,  Belorussziában 11 ezer, Magyarországon 47 ezer, Törökországban 17 ezer, Svédországban 15 ezer, Franciaországban 465 ezer, Németországban 100 ezer, Hollandiában 29.900. Belgiumban 30 ezer, Nagy- Britanniában 270 ezer, Spanyolországban 30 ezer, Svájcban 19 ezer, Olaszországban 28 ezer, Ausztráliában 112 ezer, Dél- Afrikában 70 ezer, Kanadában 385 ezer, az USA-ban 5.7 millió, Mexikóban 40 ezer, Panamában 10 ezer, Brazíliában 95 ezer, Uruguayiban 17 ezer, Argentínában 181 ezer, Chillében 18 ezer zsidó él.

A közvélemény kutatás során a Diaszpóra Minisztérium arra a kérdésre keresett választ, hogy az izraeli zsidók hogyan látják kapcsolatunkat a diaszpórával. Az eredményt az alábbi kérdésekre adott válaszok százalékos arányban mutatják.

Izrael felelős-e a világ zsidóságának biztonságáért?

A megkérdezettek  79%- a igen-nel válaszoltak.

Izraelnek be kell-e fektetnie az országot elhagyókkal való kapcsolattartásba?

A válasz 34%-ban igen.

Fontos-e a diaszpóra zsidóságának vendégül látása Izraelben?

A válaszadók 65%-a  igen-t mondott.

Tekintetbe kell-e venni a világ zsidóságának véleményét az állam és a vallás kapcsolatának kérdésében?

A válasz 44%-ban igen.

Felelősséggel tartozik-e Izrael a szétszórattatásban élő zsidóság jövőjéért?

A megkérdezettek 80%-a  igen-nel válaszolt.

Kell-e befektetéssel támogatni az izraeli kiküldöttek munkáját?

A válasz 70% -ban igen.

A diaszpóra zsidóságának valamilyen módon képviseletet kell-e kapnia a Kneszetben?

A válaszadók 51%-a szerint igen.

Kell-e anyagilag támogatnia Izraelnek a világ zsidóságát?

A kérdés 73%-ban igen szavazatot kapott.

Mi a fontosabb: a diaszpórába történő anyagi befektetés, vagy új települések (itt hangsúlyozni kell, hogy a település országos kiterjedésben értendő) létrehozása?

A válasz 33% igen.

Tekintetbe kell-e venni a diaszpóra érdekeit kül -és biztonságpolitikai kérdésekben?

A megkérdezettek 49%-a  igen-nel válaszolt.

Ellenzik- e szavazati jog megadását a diaszpórában élőknek?

A válasz 70%-ban igen.

A Diaszpóra Minisztérium ,a 2014-ben elfogadott terv szerint,sok tíz-millió sekelt kívánt áldozni a szétszórattatásban álő zsidósággal történő kapcsolat-tartásra.
A tervet ellenzők azon az állásponton voltak, hogy ezt az összeget inkább a periféria fejlesztésére kellene fordítani.

Ezért a minisztérium független szakértők bevonásával vizsgálatot kezdeményezett, melyben arra kívánt választ kapni, hogy a diaszpóra zsidóságának befektetése milyen hatást gyakorol az izraeli gazdaságra.

A vizsgálat megállapította, hogy – óvatos becslés szerint –  a világ zsidóságának gazdasági tevékenysége Izraelben 58 milliárd sekelre tehető, amely a nemzeti össztermék 6.35%-a. Közelebbről öt gazdasági területet vizsgáltak meg, úgymint: Hi-Tec- ipar, ingatlan befektetés, adományok, turizmus és export.

Az üzleti tevékenység 63%-a a Hi-Tec iparba történik. Második helyen a turizmus áll 16%-kal ( kül -és belföldi turizmust is beleszámítva). Az adományozás a harmadik helyen áll. Érdemes megjegyezni, hogy az adományok 50%-a oktatási és kutatási területekre fordítható. Az ingatlan befektetés 4%-ot, az export pedig 1%-ot képvisel.

06/02/2018

Öngerjesztő hisztéria…

20 Júl

Izrael állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, négynapos magyarországi látogatása, mely magában foglalja a V4-ek vezetővel történő megbeszélést csakúgy, mint Magyarország miniszterelnökével  történő tárgyalásokat, mindenképpen történelminek tekinthető. Történelmi, mert izraeli miniszterelnök hivatalos látogatáson ez idáig nem járt (1988-ban Yichak Samir, akkori miniszterelnökünk magánlátogatás keretében kereste fel az országot)  Magyarországon.

A két ország közötti, egyre gyümölcsözőbb gazdasági és kulturális kapcsolat kialakulásában nem kis érdeme van államunk volt nagykövetének. Ilan Mor messze túlteljesítve kötelező diplomata tevékenységét, Magyarország minden zegét-zugát bejárva, ott hiánypótló előadásokat tartva, olyan plusz információhoz juttatta az érdeklődőket, mellyel egyetlen nagykövetünk sem dicsekedhet.

Az ő regnálása alatt időszakra tehető a két ország szakminisztereinek látogatása mindkét államban, melyek pozitív vonzatáról mindenki a maga országában szerezhet információt.

Sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy megnyilvánulásaiban Izrael népszerüsítése, országunk objektív megismertetése vezérelte.

Ennek az áldozatos munkának gyümölcse érett be a jelenlegi legmagasabb szintű látogatással. És ebbe rondítottak bele a pillanatnyi politikai hasznot remélők, valamint az identitásukat politikai szintre degradálók.

Attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy hetekkel a látogatás előtt különféle megnyilvánulások hangzottak el, melyek a legenyhébbtől a legdurvább kitételekig lengették ki a skálát, Magyarország a külsőségekben nem hazudtolta meg önmagát. Öröm volt nézni, hogy ott, ahol 72 éve zsidókat lőttek a Dunába, ma  Izrael államának kék-fehér lobogója díszíti a fővárost.

Ez a kép legalább annyira sajátja a magyaros vendégszeretetnek, mint az a tény, hogy ugyanaz az értelmiségi réteg, mely minden magyarországi politikai kurzust a hányinger legkisebb jele nélkül  kiszolgált, most összezárt és minden bajuk okozójának Izraelt, az Izrael államot képviselő Benjamin Netanjahut kiáltotta ki.

Nem tisztem a magyar miniszterelnök meg -illetve elítélése, bár ahhoz, hogy tisztában legyek a magyarországi viszonyokkal nekem nincs szükségem tolmácsra. Ezzel együtt és ennek ellenére már csak azért sem teszem, mert az adómmal nem a magyar kincstárat gyarapítom, választásokon szavazatommal egyik pártot sem támogatom. Magyarország az ifjúságom, annak fény és árnyoldalaival együtt.

Épp ezért csak annyi jogot vindikálok magamnak, amennyit a magyar állampolgárok is elvárnak a külvilágtól. Engedtessék meg nekem, hogy én Izrael szemszögéből, Izrael érdekeit szem előtt tartva lássam és láttassam a történteket.

A látogatás egészét – célját – tekintve, gondolom az érdeklődők éppen úgy tudomást szerezhettek róla, ahogy e sorok írója… az aláírt megállapodások eredményét pedig előre megjósolni nem is lehet, fölösleges is, annak kivitelezése szakemberek dolga.

A látogatással kapcsolatos észrevételeimre visszatérve – gondolom ez sem ismeretlen – két magyarországi eseményt kell megemlíteni. Az egyik a magyar miniszterelnök “Horthy kivételes államférfi” kitétele, a másik az u.n. sorosozás, amely plakátragasztás formájában testesült meg.

Tény, hogy Horthy nevének ilyetén felemlítésére az izraeli társadalom is felkapta fejét és senki nem ütközött meg azon, hogy ezt a magyarországi zsidók sérelmezik.

Legjobb tudásom szerint, ez ügyben diplomáciai egyeztetésre került sor, mely azzal zárult, hogy az izraeli fél “tudomásul vette” a magyar oldal erre adott magyarázatát. Hangsúlyozom, “tudomásul vette” és nem “elfogadta”.

Úgy vélem, hogy két héttel a személyes találkozó előtt értelmetlen lett volna ezt tovább ragozni, de meggyőződésem, hogy négyszemközti megbeszélés során a két fél sort kerített ennek tisztázására.

Erre utal, hogy Magyarország miniszterelnöke, nemzetközi sajtóértekezlet keretében – mintegy az egész világnak tudtára adva – kormánya nevében elhatárolódott a vészkorszak alatti magyar kormány bűneitől.

Itt jegyezném meg, hogy a magyarországi antiszemitizmus – amely pillanatnyilag nem azonos a nyugat-európai antiszemitizmussal – nem újkeletű és életben tartásáért minden 1945. után kormányon lévő pártnak súlyos felelőssége van.

A másik, vihart kiváltó esemény a plakátragasztás, ami az én ízlésemmel ellentétes, ugyanis minél inkább tolnak egy reklámot, annál inkább nem veszek róla tudomást. De! Soros Györgynek, akinek kis híján sikerült bedöntenie az angol fontot, és nem egy afrikai országot sodort spekulációival pénzügyi válságba – úgyis mint filantróp. Annak az embernek, amelyik pénzével bármelyik ország belügyeibe képes beavatkozni, aki kormányokat próbál megdönteni, nos, annak az embernek a kritizálása önmagában nem antiszemitizmus. 

Nem antiszemitizmus, legfeljebb alkalmat szolgáltat rá és ma erre Európában minden alkalom jó.

Hogy ez Magyarországon miért kaphatott gellert, arról az előző bekezdés végén tettem említést és most megismétlem: A magyarországi – klasszikus – antiszemitizmus tudatlanságon, a felvilágosítás hiányán alapul. A tiltás, nem felvilágosítás!!!

Amennyiben ezt a pontot nem lépi túl az ügy, úgy ez az írás sem született volna meg, hiszen nem több ez, mint belső egymásnak feszülés, ami  azonban egy újabb csavarral átlépte az országhatárt. Ezt nem kellett volna, vagy legalábbis nem abban a formában és  hangnemben, ahogyan történt.

És itt kell megemlíteni, hogy jelenlegi nagykövetünk döntő szerepet játszott a hisztéria kirobbantásában.

Nyilvánvalóan nem volt véletlen –  a diplomáciai nyelvezettől merőben szokatlan módon – megfogalmazott sajtónyilatkozatában elhangzott állásfoglalás.

Felhívom a figyelmet, hogy a sajtónyilatkozat Szombat délben jelent meg, amikor egyetlen izraeli állami szerv sem dolgozik. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden követségi terület a delegáló ország részének minősül, (“Izrael Magyarországon” elnevezés pontosan leképezi ezt) ahol – legyen az a világ bármely  pontján – izraeli munkarend és törvények vannak érvényben. Ebből következik, hogy  a Szombat, mint olyan, munkaszüneti nap, és ez nagymértékben megkérdőjelezi  nagyköveti fogalmazvány egyeztetésének hitelességét.

Az ezidáig megválaszolatlan kérdéssel azért is foglalkozom – úgy tűnhet – részletesebben,  mert a sajtóban megjelentekkel ellentétben (miszerint a sajtónyilatkozat Benjamin Netanjahunak az izraeli külügyminisztériumra gyakorolt pressziója miatt visszavonásra került) a valóság az, hogy nem visszavonásról,  hanem tisztázásról volt szó.

Az, hogy erre a témára mennyire tapadt rá, mennyire látta meg benne a meglovagolandó rést a magyarországi ellenzék, nem Izrael ügye.

Azzal került Izrael és személy szerint Netanjahu célkeresztbe, hogy a hagyományosan a baloldalhoz kötődő magyarországi zsidóságot képviselők olyan húrokat kezdtek pengetni, mely másra nem, de arra tökéletesen megfelelt, hogy ők megfelelhessenek szoros szüvetségeseiknek, ugyanakkor még véletlenül se vívják ki a bűnbak szerepét… Tegye meg helyettük más, nevezetesen Izrael állam miniszterelnöke.

A – talán nem véletlenül rövid – Goldmark teremben történt találkozó tette fel az  i-re a pontot. A MAZSIHISZ számításon kívül hagyta, hogy Netanjahu Izrael államát, annak érdekeit képviseli külföldi útjai során és ez alól magyarországi látogatása sem kivétel.

Heisler úr úgy rúgott bele nyilvánosan Izrael államának miniszterelnökébe, hogy közben annak széles vállát kihasználva, mintegy hátvédül használta arra, hogy a saját miniszterelnökével évek óta rendezetlen kapcsolatát – ami megint csak belügy – saját hallgatósága előtt rendezze. Ezzel végérvényesen kontraproduktívvá téve azt, amihez eleve nem kellett volna asszisztálnia.

Belharc ez semmi más. Belharc a maroknyi magyarországi zsidóságot képviselő zsidó szervezetek között, amelyet az állítólagos baloldal jó szimattal meglovagolt és sikerrel vitt véghez. Nem csak csatasorba állította a már fentebb említett –  hagyományosan baloldali eszméket követő zsidó vezetőket -, de azt is sikerült elérnie, hogy a klasszikus antiszemitizmus két hét leforgása alatt anti-cionista, Izrael ellenes légkörbe csapjon át.

Erről az öngerjesztő hisztériáról – eredményét tekintve – elmondható, hogy amennyiben Izrael államnak ilyen barátai vannak, akkor egyáltalán nincs szüksége ellenségre.

20/07/2017

A féligazság már majdnem hazugság…

15 jún

Ahhoz, hogy az alább következő írás némiképp a kívülálló érdeklődő számára is érthető legyen, elengedhetetlen a Beit Hillél szervezet bemutatása. A szervezet 2012-ben alakult Izraelben. Alapítója Ronen Neuwirth, aki liberális vallásos cionistaként határozza meg magát. A Beit Hillél adományokból tartja fenn magát, melynek nagy része külföldről származik…

A bemutatkozás további részét rájuk bízom, ezért kivonatosan az internetes honlapjukból idézek:

“Szervezetünk hisz a Tóra örökkévalóságában és teljes mértékben elkötelezettjei vagyunk Izraelnek, a zsidó jognak… Ugyanakkor felismertük, hogy az izraeli közbeszédben a Tóra – helytelenül – egydimenziós formában jelenik meg… Szervezetünk részt vesz a napi tanításban, Tóra-tanulásban…ami nem ellentétes azzal, hogy a nők nyilvános szerepvállalását támogassuk a vallási élet vezető posztjain… Elsők között vagyunk, akik a Tóra tanulmányozásának lehetőségét a nők előtt is megnyitottuk…

Az izraeli társadalom szerves részét képezzük, kivesszük részünket a közügyekből…Olyan projekteket szervezünk és menedzselünk, melyek össz-társadalmi érdekeket szolgálnak és közelebb hozzák egymáshoz a társadalom különböző szegmensét alkotó zsidó csoportokat…

Mottónk: Alázattal és tisztelettel még az ideológiai ellenféllel szemben is!

Az izraeli társadalomban fellelhető – mesterségesen szított – ellentétek feloldásában óriási előrelépést jelentene, ha fenti hitvallást a társadalom azon csoportja is magáévá tenné, amelyik “minden bajok forrásának” a vallást tekinti, ugyanakkor nagyhangon hirdeti, miszerint az arabok felé “nem falakat, hanem hidat” kell építeni…

A Beit Hillél számos programja között szerepel egy nemrég útjára indított projekt, amelynek célja, hogy a vallásos és vallástalan családok jobban megismerjék egymást, egymás életét. Lehetőséget biztosítsanak a kölcsönös kérdésfeltevésekre és ezzel – a mindkét oldalon jelenlévő – téves, sokszor megalapozatlan előítéleteket felszámolja.
A projekt az “izraeli Szombat” nevet viseli és eddig mintegy 5 ezer család kapcsolódott be.

Ellentétben azzal, amit egyes körök igyekeznek belemagyarázni, szó sincs arról, hogy ez a kezdeményezés a vallás követésére, vagy az ahhoz történő visszatérésre ösztökélné azokat, akik zsidóságukat a maguk módján, vallási keretek nélkül kívánják megélni.

Sokkal inkább arról szól, hogy a vallásos ember, a vallásos családok társadalmi kötelezettségeiket (tanulás, munka, katonai szolgálat…) vallásgyakorlás mellett is ugyan olyan intenzitással teljesítik, mint a vallástalanok.

A projektben nem csak az utca embere vesz részt, de a kezdeményezés a Kneszet tagjai között is követőkre talált. Legalábbis megmozgatta fantáziájukat.

Ami pillanatnyilag a vallástalan réteg egyes köreiben vihart kavart – és mivel csak azt látják, hogy “megint a vallásosok járnak jól”, az a programnak azon része, hogy “ezért a vallásosok pénzt kapnak”, tehát ‘megint csak őket támogatják”.

Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy ez így, ebben a formában nem felel meg a valóságnak… A szervezet eddig is támogatta anyagilag azokat a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket, akik heti, legalább 15 órában vállaltak előadás tartást különböző (általában igény szerinti) vallási témában.

Ez bővült ki azzal, hogy azok a vallásos családok, akik Szombatra, a saját lakásukban vendégül látnak nem vallásos családokat, esetenként igényelhetnek anyagi hozzájárulást.

Végül, projekten kívül, meg szeretném jegyezni, hogy az elképzelés nem újkeletű, létezett és létezik ez az izraeli közösségben szervezeti keretek nélkül is.

Hiszen addig, amíg az ország vallástalan iskoláiban is – a kötelező minimum tanterv keretében – folyik vallásoktatás és üzemelnek vallástalanok számára jesivák, addig az új bevándorlók egy jó része (elsősorban a volt szocialista országokból érkezők) vallási – meg általában a zsidósággal kapcsolatos – ismeretei a nullához konveniáltak.

Ez utóbbiból adódik, hogy évtizedekben mérhető izraeli élet után még mindig nem tudták feldolgozni, hogy a zsidó államban a Szombat munkaszüneti nap – megjegyzem, nekik is.

15/06/2017

 

%d blogger ezt kedveli: