Nem lehet azt mondani, hogy az elmúlt héten Izrael szűkében lett volna a történéseknek. Hogy az e heti összefoglalóban mégis a járványhelyzet kap kiemelt szerepet, annak oka a médiák folyamatos, az izraeli oltási programmal kapcsolatos, híradása, illetve a hírekhez kapcsolódó kommentfolyam.
Nem kívánok a hírportálok, illetve a hozzászólók eleve negatív hangvételével foglalkozni, mert adott esetben a tájékoztatást sokkal fontosabbnak tartom.
Egyetlen kommentet emelnék ki az általam olvasott sok-sok hozzászólás közül, mert ez alapján szinte minden felmerülő kérdésre van válasz…
“Repes a szívem, hogy Izraelben ilyen remekül működik az oltás. Sőt, bizonyára a briteknél is. Hurrá! Tisztelettel kérdezem, hogy mikor lesz az európaiak számára is elérhető?”
A közeli napokban lesz egy éve, hogy Izraelben felfedezték az első covid-19 néven nyilvántartásba vett vírus okozta megbetegedést.
Az azóta eltelt időszak alatt háromszor kellett országos karantént elrendelni (a remélhetőleg utolsó jelenleg is érvényben van).
Fertőzöttek, aktív betegek, teszt-vizsgálati eredmények és elhunytak számáról részletes napi jelentés olvasható a LEHARPRESS hír- és médiaoldalon, ezen írásban inkább a védőoltással és annak hiányában, a gazdasági veszélyekkel foglalkozom.
A Pfizer és a Moderna cégek arra számítottak, hogy a világ államai “rávetik” magukat az oltóanyagra, hiszen mindegyiknek érdeke a járvány felszámolása és a gazdaság újbóli beindítása.
Ma reggelig 3.005.382 állampolgár felvette az oltóanyag első, 1.728.625 a második adagját.
Összlakosságra vetítve Izrael az oltottság tekintetében világelső, a 34.7%-ban beadott első adag vakcinával. Ugyanez az Egyesült Királyságban 12.3, Dániában 3.2 és Németországban 2.2 százalék.
Izrael a két említett gyógyszergyártó cégtől már akkor megrendelte az oltóanyagot, amikor az a klinikai kipróbálás második fázisában volt, és nem lehetett tudni, mikor kapja meg az FDA engedélyét a tömeggyártáshoz.
Az Európai Unió viszont annak ellenére késlekedett a megrendeléssel, hogy a Pfizer és a Moderna cégek belgiumi, svájci és német gyáraiban folyik az oltóanyag előállítás. Hogy az EU miért késlekedett a rendeléssel annak ellenére, hogy a klinikai vizsgálatok nagy száma igazolta az vakcinák hatékonyságát, valószínű soha nem fog kiderülni. (Meg nem erősített források azért olyasmit rebesgetnek, hogy az Európai Unió mindenképpen “hazai” gyártót kívánt preferálni, vagyis a francia gyógyszergyártó céget.)
Az EU tisztviselők, a tagállamok közötti oltóanyag elosztásnál az egyenlőség elvét akarják érvényesíteni, aminek következtében néhány tagország, megkerülve az EU-t, más forrásból, sokkal magasabb áron kényszerül az oltóanyag beszerzésére. Az oltóanyag felhasználását és az is bonyolítja, hogy mindegyiknek viszonylag rövid a lejárata.
Amennyiben minden akadály elhárul és Európa rövid időn belül megfelelő mennyiségű oltóanyaghoz jut, még akkor is kérdéses, sikerre tudja-e vinni az oltási programot.
Közvélemény-kutatási adatokból ugyanis az tűnik ki, hogy a franciák 46.0%-a megtagadja az oltás felvételét és Olaszországan – Európa harmadik legnagyobb gazdaságában – széleskörű oltásellenes mozgalom működik. Magyarországon és Lengyelországban sem jobb a helyzet, ott a lakosság 40%-a oltásellenes.
Az európai oltásellenesség nem kapcsolódik szorosan a covid-19 elleni vakcinához, ennek a 18-19. századra visszanyúló előzményei vannak.
Akkor kapott ugyanis lábra az európai gyógyszerellenes mozgalom, amely azt állította, hogy minden betegség isteni eredetű, és így minden gyógyszer a természet rendjébe történő beavatkozást jelent. A modern gyógyászatot elutasítók teóriája a mai napig él.
Meg kell jegyezni, hogy Izraelben is megpróbáltak kampányt indítani a védőoltás ellen és azt próbálták bizonygatni, hogy a Pfizer és a Moderna cégek által alkalmazott mRNA technológia rákos daganatokat idéz elő a beoltott szervezetében.
Nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy ez a technológia semmiféle változást nem idéz elő a test sejtjeiben, hogy sem daganatot, sem személyiségváltozás nem okoz. Állítják, hogy az általuk feltételezett oltási szövődmény majd néhány év múlva jelentkezik. Azt a tényt, hogy a Pfizer és Moderna cégek technológiájával bármikor, bármilyen vírus ellen, nagyon rövid idő alatt kifejleszthető az oltóanyag, még csak meg sem hallják.
1998-ban, az angol dr. Andrew Wakefield óriási kárt okozott a hamis közlésével, miszerint az MMR védőoltás autizmust okoz. Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan kiderült, állításának nincs valóságtartalma, a nézet ma is él és rombol, az oltásellenesek a mai napig hivatkoznak rá.
Meggyőzhetetlenek arról, hogy a (bármely) védőoltással kapcsolatos tapasztalatok mindeddig azt mutatják, hogy az oltási szövődmény néhány nappal az oltás beadása után jelentkezik. Éppen ezért, a szakemberek mellett a médiamunkásoknak is nagy a felelőssége abban, hogy pontosan fogalmazva, különbséget tegyenek “oltási reakció” és “oltási szövődmény” között. Mert nem ugyanaz!
Végül is Izraelben ez a mozgalom elhalt (bár itt is lehet hallani olyanokról, akik képesek a Negevbe “menekíteni” gyerekeiket, nehogy az oltás utolérje őket). Szerencsére számuk nem meghatározó.
Sajnálatos, hogy Európában, a több összetevő hatására, az oltási program igencsak el fog húzódni.
Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a járvány nem csak emberéleteket követel, de hosszú távon hatással van a lakosság általános, mentális állapotára, amihez gazdasági tényező is járul.
Fentieket figyelembe véve, Izrael helyzete sem mondható rózsásnak, mert annak ellenére, hogy – emberi számítások szerint – az oltási program március végére befejeződik, annak ellenére, hogy addigra az oltott izraeliek megkapják az u.n. zöld útlevelet, annak semmi hasznát nem fogják venni.
Nyilvánvaló, hogy Európába nem tudnak utazni, hiszen egy közel egy évre elhúzódó oltási kampány, ismerve a vírusokra jellemzó gyors mutálódást, újabb és újabb járványgócok kialakulásához vezethet.
Az egyéni problémán túl úgy Izraelnek mint az EU országoknak, a lelassult gazdasági tevékenység is gond, export-import vonatkozásában egyaránt.
Az Európai Unió felé történő kivitelt Izrael az elmúlt 10 évben fokozatosan csökkentette, de még ma is 30%-os.”
30/01/2021