Archívum | április, 2017
Gondolatok a Holocaust emléknap kapcsán…
23 áprNéhány óra múlva Izraelben kezdetét veszi a szokásos – a Holocaust áldozatainak emlékére rendezett – megemlékezés.
A dátum adott, כ”ז בניסן, (polgári időszámítás szerint az idén április 24.) a varsói gettólázadás kezdete.
Az emléknapok, ünnepek és általában a központilag szervezett megemlékezések előnye, hogy üzenete a széles tömegekhez eljut. Hátránya viszont, hogy az évek – és adott esetben már több, mint hét évtizedről lévén szó – múlásával személytelenné válnak, a szervezők nagy többsége patentokból dolgozik. Ugyanakkor abban is van valami, hogy ennyi év elteltével a témában újat mondani már szinte lehetetlen.
Az európai zsidóság sorsa csak nüanszokban tér el egymástól és ez vonatkozik a vészkorszakot megelőző, a háború alatti és – ne szépítsünk – a felszabadulás utáni időszakra egyaránt.
Teljesen mindegy, hogy valaki Budapesten, Bukarestben, netalán Krakkóban született a történés menete azonos volt és koránt sem a deportálásokkal kezdődött.
Természetesen ma – Izrael létének köszönhetően – a deportálás veszélye nem áll fenn, ennyire egyetlen ország vezetése sem vállalja a nyílt antiszemtizmus bélyegét…Ugyanakkor még ma is keveset tesz az antiszemitizmus megfékezésére. Nem, nem törvények kellenek ehhez, nem büntetés, hanem OKTATÁS!!!
Hiába is próbálják szépíteni, hiába a politikusok megnyerő szónoklata, az antiszemitizmus Európában virágkorát éli. Attól, hogy megpróbálják ráhúzni az “Izrael jogos bírálata” címet, még antiszemitizmus marad a javából.
Részemről az idei emléknap világnak küldött üzenete nagyon egyszerű: Ne hazudják el a történelmet! Ne akarják szépíteni a valóságot, mert a tények makacs dolgok és vegyék tudomásul, hogy a vészkorszak borzalamainak leghitelesebb dokumentumait a náci Németország, a német precizitás örökítette az utókorra.
Minden egyes ártalanul kioltott élet eggyel több az elfogadhatónál, de kéretik nem összemosni a “végső megoldás” (jegyzőkönyvezett) elméletét sem a kommunista idők atrocitásaival, sem a muzulmán menekülttáborokban élők helyzetét a koncentrációs lágerek és megsemmisítő táborok lakóinak helyzetével.
A Holocaust egyedisége a szisztematikusan kidolgozott és ipari méretekben végrehajtott gyilkosságokban rejlik.
Fejet hajtva a hat millió ártatlan emléke előtt, יהי זכרם ברוך, a mai napon azt kívánom, hogy a világon soha, sehol, senkivel még hasonló se fordulhasson elő!
23/04/2017
Korábbi, azonos tárgyú írások:
-
https://leharblog.wordpress.com/2012/01/27/holocaust-emleknap-%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94/
-
https://leharblog.wordpress.com/2013/04/06/%D7%99%D7%95%D7%9D-%D7%94%D7%A9%D7%95%D7%90%D7%94-holocaust-emleknap/
-
https://leharblog.wordpress.com/2011/11/23/hholocaust-revizionistak-es-a-tenyek/