Hozzászólás helyett, egy blog bejegyzéshez.
Eredeti szándékom szerint egy nagyobb lélegzetű, az európai antiszemitizmus fellángolásáról, annak Izrael-ellenességben transzformálódó megnyilvánulásáról akartam írni. A téma feldolgozásáról nem mondtam le, de rábukkantam fent jelzett bejegyzésre és az abban foglaltakra megpróbálok legalább “szőrmentében” reagálni.
A téma az antiszemitizmus, ami az elmúlt hetekben enyhén szólva is felborzolta a kedélyeket , de ami nem a NolBlog közösségében kezdődött és nem is egy magyarországi parlamenti párt képviselőjének felszólalásával. Ami az utolsó lökést adta, hogy egyáltalán a kérdéssel foglalkozzak, az a Tuoluose-i sorozat gyilkosság kapcsán az EU fő külügyére, Asthon bárónő otromba kijelentése volt.
A magyar Országházban elhangzott beszédre úgy gondolom, kár szót vesztegetni. Egyenes beszéd, mely egy befolyásos párt véleményét tükrözi még akkor is, vagy még inkább annak ellenére is, hogy a felemlített vérvád egy 130 évvel ez előtt élt babonás hiedelemből fakad. Arra természetesen jó, hogy a megszólaló képviselőnél lényegesen iskolázatlanabb, a mai magyar viszonyok között a perifériának is a legszélére jutott réteg ne a belpolitika, a gazdaságpolitika milyenségében keresse életkörülményei romlásának okát, hanem az örök bűnbakban, a zsidókban.
Ezzel kapcsolatban két, számomra szomorú, tapasztalattal lettem gazdagabb. Egyiket egy a NolBlogon is publikáló bloggerina fogalmazta meg.
Posztjához írt véleményemet ide is bemásolom: “Diplomáciai szinten ez a maximum, amit egy nagykövet megtehet. Ennél többért akár ki is utasíthatják az országból. De! Ahogy Avi már jelezte, Jeruzsálem nem hülye!!!
Ezek után emlékeztetnélek, hogy Toulouse-i gyilkosság után, Párisban spontán 20.000 ember vonult az utcára – az izraeli nagykövet és a külügyminisztérium közreműködése nélkül.
Pesten hányan tüntettek????”
A másik, ami erősen mellbevágott, az a magyarországi zsidó szervezetek hallgatása. Mert a MAZSIHISZ részéről megszólaló Feldmayer Péter nyilatkozatát az én fülem hallgatásnak fogja fel, mint ahogy az EMIH részéről feljelentést tevő Köves Slomó – aki pár hónapja még kifejezetten elutasította a feltételezést, miszerint Magyarországon újraéledt és egyre erősödik az antiszemitizmus – fellépését is inkább a két zsidó szervezet között fennálló rivalizálásnak, mint tényleges felháborodásnak érzékelem.
Günter Grass próza verse sem maradhat ki a felsorolásból. Őt nem minősítem, azt azonban kikérem magamnak, hogy Irán és Izrael között egyenlőségjelet tegyen.
Ugye kedves olvasó, a magyar társadalom – beleértve a hivatalos zsidó állásfoglalást is – Kertész Ákos ominózus írását egy emberként kérte ki magának? Sőt elhangzott pont Grass esetével kapcsolatban olyan vélemény is, mely szerint kettejük között semmi különbség nincs. És tényleg – nemük és életkoruk egyező. Életútjuk azonban már koránt sem. Abban az időben, amikor G.G. a Waffen SS katonájaként szolgálta hazáját, K.Á. üldözött zsidó a túlélésért harcolt. Amíg G.G. egyenlőségjelet tett Izrael és az őt a “föld színéről eltörölni” akaró, a “cionista rezsim” létjogosultságát kétségbe vonó Irán közé, addig K.Á. egyértelműen a magyar társadalom egy szegmensét illette bírálattal, akitől ezért nem a Nobel dijat javasolták megvonni, “csak” a Kossuth díját, akit ezért Budapest díszpolgári címétől fosztottak meg és nem mellékesen rákényszerült szülőföldjének elhagyására.
A már-már “városi legendává” duzzadt “igazságnak”, mely szerint Izrael ellopja a palesztinok vizét, még a fele sem igaz. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen a területen rendkívül kevés és nehezen hozzáférhető vízkészlet található. Mint ahogy azt is csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Palesztin Hatóság évtizedes vízdíj fizetési hátralékban van.
Most pedig térjünk a pár napja történt esetre, mely azóta már bejárta a világot, így vérmérsékletétől, pártállásától függően mindenki állást is foglalt az ügyben.
A hír röviden annyi, hogy egy izraeli katonatiszt puskatussal arcul ütött egy “békés, kerékpáros béke- aktivistát”. A világhálón keringő, alig két perces felvétel egy több, mint két órás akciónak ezt az egyetlen momentumát mutatja, amire máris kész a válasz: Ez az izraeli hadsereg!
Nem, ez nem az izraeli hadsereg! Ez az izraeli hadsereg egy tisztje, aki véleményem szerint ettől a ponttól kezdve nem alkalmas feladata ellátására, őt a hadsereg kötelékéből azonnal el kell távolítani. (A vezérkari főnök a tisztet parancsnoki posztjáról felmentette, két évig sem előléptetésben nem részesülhet, sem parancsnoki posztot nem tölthet be. Ezen kívül a katonai ügyészség vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy köztörvényes cselekményért bíróság elé állítható-e?)
Mi történt valójában?
Vessünk egy pillantást az előzményekre: Az elmúlt napokban arról is lehetett olvasni magyar nyelven, hogy Izrael megtagadta a beutazást több, már ismert arab-barát “békeaktivistától”. Ezek egy részére már az induló ország sem adott ki repülőjegyet, egy részük a Ben-Gurion repülőtérről lett visszautaztatva származási helyére.
A dán fiatalember, aki az izraeli rádióban Andreas-ként mutatkozott be, annak ellenére csúszott át az ellenőrzésen, hogy egy olyan szervezet tagja, mely nem pusztán arab-barát, de Izrael létjogosultságát is megkérdőjelezi. Beutazása valószínűleg azért volt lehetséges, mert nem a napokban érkezett csoporttal jött, hiszen már két hónapja az országban él egy ciszjordániai palesztinok lakta településen. Elmondása szerint a lehetséges maximális időt (3 hónap) is ki akarja használni. Ebből egyenesen következik, hogy főállású provokatőr, akit ezért fizetnek.
Nos, ennek a fiatalembernek a vezetésével, palesztin videósokkal megtámogatva, kerékpárosok egy csoportja lezárta a Jordán-völgyön átvezető egyetlen, kétsávos közlekedési főutat. Mintegy két órás vita és az útakadály megszüntetésére történt angol nyelvű felszólítás “eredménye”, hogy a tiszt elvesztette fejét.
Nem védem, mert ilyen cselekedetre nem ragadtathatja magát az, akinek parancsosztás a feladata. Az ő feladata az lett volna, hogy eredménytelen felszólítás után a rendőrség segítségét kéri.
Felteszem azonban a kérdést: Mi van akkor, ha csak egy hátizsákos turista Magyarországon, vagy, hogy stílusos legyek, Dániában akár katonai, akár rendőri felszólításnak nem tesz eleget?
Ami a kérdést illeti, hogy bírálható-e Izrael? Egyértelműen azt vallom, hogy igen! Annál is inkább, mert egyes körök számára bármilyen hihetetlenül is hangzik, Izraelben működik a demokrácia és nincs, nem volt olyan kormánya, talán egyetlen Kneszet képviselője sem az országnak, amelyiket az állampolgárok részéről ne érné/érte volna kifejezetten súlyos bírálat.
Egyre azonban felhívnám a figyelmet. Különbséget kell tudni tenni egy ország politikájának jogos bírálata és a nyugati – köztük a magyar – közéletben, sajtóban elhangzó, néha burkoltan, de egyre inkább direkt módon, nagy nyilvánosság előtt történő antiszemita kijelentések között – melyek az esetek többségében olyan csoport tagjaitól származnak, akik Izrael állam létezéshez való jogát is megkérdőjelezik.
Végezetül ismét felteszem a kérdést: Mit ér az ‘igazság”, ha fél…?!
2012. április 18.
leharblog 