Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?

 

A dolgokat vizsgálva minden esetben viszonyítani kell. Így az adott esetre sem mondhatjuk, hogy Izrael legyőzte a Hezbollah-t azzal, hogy felfedezte terror-alagútjait. Annyit mondhatunk, hogy ez csak egy ütközet ebben a bonyolult háborúban.

Fontos ennek tudatában lenni, ugyanis a Hezbollah még nagyon távol van attól, hogy megadja magát. Igaz, hogy egy számára lényeges, olyan stratégiai eszközt veszített el, amellyel Izraelt akarta meglepni.

Ez azonban még nem dönti el az összecsapás kimenetelét, sőt még az erőviszonyokat sem változtatja meg.

Mondhatjuk, hogy egy fontos mérföldkő abban az összecsapásban, amely a ‘80-as években kezdődött és kérdéses, hogy véget ér-e valaha.

Amikor egy izraeli azzal a kifejezéssel találkozik, hogy “katonai akció”, azonnal ellenséges területen végrehajtott akcióra gondol. Itt azonban nem erről van szó.

Természetesen a hadsereg szemszögéből nézve ez is épp olyan katonai akció, mint a többi, hiszen ez sem nélkülözhette a szokásos előkészítő munkálatokat. Ebbe tartozik a hírszerzési adatok begyűjtése, a szükséges technológia előkészítése, az akció pontos megtervezése és végül az illetékes állami szervekkel történő egyeztetés.

A cél, az alagutak feltárásával,  egy esetleges katonai előnyszerzésen kívül Izrael maximális legitimációja és a Hezbollah maximális delegitimációja volt.

És eddig a pillanatig minden a tervek szerint halad.

A 2014-es,“erős szikla” hadműveletből a Hamasz azt a következtetést vonta le,  hogy Izrael csak részleges megoldással rendelkezik a terror-alagutak felszámolására. Ezt a tapasztalatát tovább adta a Hezbollah-nak, amely stratégiai döntést hozott: alagutak fúrásába kezdett.

Azonban nem csak Izrael területére átnyúló alagutakat fúrt, de alagutakkal szőtte át a dél-libanoni síita falvakat is, hogy egy esetleges izraeli támadás esetén ezekből kiindulva lepje meg az izraeli katonákat – és amennyiben lehetséges – foglyul is ejtse őket.

Izraelben látták ezen alagutak veszélyes voltát és amikor a jelenlegi vezérkari főnök 2015-ben elfoglalta posztját, a megoldandó biztonsági kérdések között az első helyre sorolta ezt a problémát. Hozzá kell tenni, hogy a nem csekély hadseregen belüli és kívüli ellenvélemény ellenére.

Technológiai, hírszerzési és akció munkacsoportokat hoztak létre, hogy a problémára  lehetőleg végleges megoldást találjanak. A döntést csak becslésekre alapozták, akkor még fogalmuk sem volt, hogy a Hezbollah már döntött.

A Hezbollah-n belül olyan titkosan kezelték az ügyet, hogy néhány vezetőn – és természetesen az irániakon – kívül senki nem tudott a tervről.

Izrael szemszögéből a nagy áttörés hozzávetőlegesen két évvel ezelőtt történt, amikor is felfigyeltek egy gyárépületre Kiba, dél-libanoni faluban. Attól fogva a nap 24 órájában fényképeztek mindent, ami a gyárban, illetve környékén történt. Lefényképezték a kevés számú munkást, akik minden reggel beléptek a gyárba, majd a nap végén távoztak. Fényképezték a szoros őrzést, a teherautókat, amelyek a gyár területéről távozva, egy távoli helyen rakták le a kitermelt talajt. Északon a talaj sziklás, ezér szeizmológiai mérésekkel nagyjából be lehetett határolni a munkálatok helyét.

A sziklás talaj miatt a Hezbollah lassan haladt a munkálatokkal, naponta maximum két métert. Ugyanakkor Gázával szemben, ahol löszös a talaj, megvolt az az előnyük, hogy nem kellett támfalat építeniük.

Az a tény, hogy a Hezbollah-nak fogalma sem volt arról, hogy Izrael tud az alagutakról, lehetővé tette a hírszerzésre való koncentrálást. Az izraeliek miinden bizonnyal “ellenőzrő tevékenységet” is folytattak az idők folyamán, amíg eljutottak addig, hogy a vezérkari főnök bő két héttel ezelőtt bejelentést tett, miszerint az izraeli hadsereg rendelkezik a Hezbollah alagút-hálózatának teljes rajzával (nem térképével!).

Ez nem csak drámai fejlemény a Hezbollah számára, hanem jelentősen lerövidíti az alagutak pontos helyének meghatározását is.

Az “északi pajzs” akció megkezdésének időpontját nem csak katonai megfontolások motiválták, hanem az a gyanú is, hogy egy meg nem nevezett vezető politikus szellőztetni készült az akciót a sajtónak. Ha ez megtörténik, a meglepetés hatása elveszett volna.

Így azonban a Hezbollah-t nem csak súlyos stratégiai veszteség érte, de a rengeteg befektetett munka és pénz is veszendőbe ment.
A Hezbollah már így is súlyos pénzügyi helyzetben van az iráni támogatás csökkenése miatt, amely 2019-ben – a szankciók hatására – várhatólag tovább apad.

Az “alagút-projekt”-ről való döntés amúgy sem ment simán, mert amíg a rakétákat be lehet úgy állítani a nyilvánosság előtt, hogy azok védelmi célt szolgálnak, ez nehezen állítható az Izrael területére átnyúló alagutakról. Különösen az ENSZ 1701. sz. határozatának értelmében, mely megtiltja számára, hogy a Litáni folyótól délre tevékenységet fejtsen ki.

Jelenleg a Hezbollah teljes hallgatásba burkolózik, várva, hogy a vihar elvonuljon. Pillanatnyilag nem világos számára, hogy Izrael mennyit tud, hogy az izraeli hírszerzés milyen mélyre hatolt? Nagyon valószínű, hogy Naszrallah előbb-utóbb valamilyen válasz mellett dönt, már csak azért is, hogy helyreállítsa emberei morálját és, hogy Izrael se érezhesse győztesnek magát.

Az első vizsga akkor lesz, amikor Izrael befejezi az összes alagút feltárását és dönt arról, hogy teljes hosszában – tehát a libanoni oldalon is – megsemmisíti-e őket?

Ezidáig Izrael négy alagutat tárt fel és megkezdte az izraeli oldal berobbantását.

További kérdésként merül fel, hogy Irán 2019-ben mennyire akarja, illetve mennyire tudja fenntartani a Hezbollah fegyverzetének – elsősorban rakéta gyártás – korszerűsítését, a gazdasági nehézségek tükrében.

A jelenleg libanoni hátországnak számító Szíriában már eddig is 30%-kal csökkentették az iráni erők létszámát, részben gazdasági problémák, részben belső viták, de nem utolsó sorban az orosz nyomás hatására.

Erre a folyamatra ható fejlemény, hogy az elmúlt napokban Szaúd-Arábia, Jordánia, Oroszország, az USA és Izrael megállapodást kötött az iráni erők szíriai jelenlétének visszaszorításáról.

Jelenleg Izrael a fő hangsúlyt a diplomáciára helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a Hezbollah egy pillanatig sem vette komolyan az ENSZ 1701. sz határozatát. Nyilvánvalóvá tenni, ami eddig is tudható volt annak, aki akarta, hogy a libanoni hadsereg aktív támogatása nélkül sem az alagutak nem épülhettek meg, sem a dél-libanoni síita falvak nem válhattak volna egyetlen, nagyméretű rakéta raktárrá.

Természetesen arról a libanoni hadseregről van szó, amelynek sokan fékező, kompenzáló szerepet tulajdonítanak és amelyet nagy mértékben az USA szerelt fel és  képezett ki. Köztudottá vált az is, hogy az UNIFIL is szivárogtatott információkat a Hezbollah felé. 

Az UNIFIL ezidáig be sem tette a lábát a síita falvakba, tulajdonképpeni tevékenysége abban merült ki, hogy “jelenlétével tüntetett”.

Mint azt a bevezetőben már említettem, ettől az akciótól a Hezbollah még nem kényszerül térdre, egy összecsapás esetén továbbra is lehetősége van szárazföldi behatolásra – legfeljebb nem okoz stratégiai meglepetést. Ugyanakkor ott van a százezres rakéta-arzenálja.

Igaz, hogy Izrael rakétavédelmi rendszere nagymértékű védelmet biztosít a közép és hosszú hatótávolságú rakéták ellen, azonban a legutóbbi időkig a rövid hatótávolságú rakéták ellen nem volt megoldása. Az utóbbi időben azonban lehetett olyant hallani, hogy Izraelnek sikerült olyan lézer fegyvert előállítania, amely ezt a problémát is megoldhatja.

A címben feltett kérdésre válaszolva, miszerint “Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?” – a válasz az, hogy egy stratégiailag és diplomáciailag némileg megváltozott helyzethez. Kérdés csak az, hogy az izraeli vezetés, a közelgő választásokkal a sarkában, mennyire képes kihasználni ezt.

A Közel-Keleten a helyzet pillanatról-pillanatra változhat, ami hozhat újabb meglepetéseket is.

24/12/2018

Tűzszünet, vagy amit akartok…

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

– Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

– A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.