Tag Archives: Jordánia

Béketárgyalások most?

14 aug

Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak, de még csak Közel-Kelet elemzőnek sem lenni, csak egyszerűen értő olvasónak, hogy világosan lássék, miszerint egyes európai országok vezetői csakúgy, mint az éppen soros amerikai elnök – mindenképpen részt kérnének a közel-keleti térség, nevezetesen az izraeli-”palesztin”* konfliktus megoldásából…

/*Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a ‘70-es évek elejétől magukat palesztinnak nevező, gyakorlatilag a volt Palesztina területéről származó arabok (és később, Arafat által Tuniszból  magával hozott  vezető réteg, akik az itteni vezetők kárára kaptak koncot) egyetlen háborút sem vívtak Izrael ellen egyedül. Azok minden esetben külső támogatással valósultak meg úgy, hogy a palesztinai arabok végezték el a piszkos munkát. Nevezetesen az útszéli terror-támadásokat, a közönséges gyilkosságokat./

Elemezve a létrejött béketárgyalás kezdeményeket azt látjuk, hogy ezek egyetlen kormánynak (megjegyzem, hogy a modern Izrael állam történetében a baloldali pártok többször álltak a kormányrúdnál, mint a jobb ill. jobbközép kormánykoalíciók) sem sikerült.

Az oszlói béke-egyezmény kiválóságához is csak Simon Peresz, volt államelnök ragaszkodott utolsó  lehelletéig, de ez érthető, annak kapcsán részesült a megosztott Nobel Békjedíjban (Rabin és Arafat társaságában).
Nem sikerült az arabokkal egyezségre jutnia sem Ehud Baraknak, sem Ehud Olmertnek és hamvába hullt a “területet békéért” baloldali kezdeményezés is.

A Netanjahu vezette Likud tömb is csak a 2010-ben félbeszakadt tárgyalások után jutott arra az elhatározásra, hogy Izraelnek számos megoldásra váró társadalmi problémája előbbre való, mint hogy fölöslegesen fecséreljen időt a semmiért.

Tökéletesen igaza volt és van abban, hogy a tárgyalásokra készen állunk, de a labda az arab térfélen pattog.

Az eddigi béketárgyalásokból kiemelést érdemel az Ehud Olmert vezette Kadima párt arabok felé tett nagylelkű ajánlata, miszerint Izrael visszahúzódik az u.n. ‘67-es határok mögé (ami alapvetően a ‘48-as tűzszüneti vonalat jelenti) és Jeruzsálem keleti felét felajánlja a megalakuló palesztin állam fővárosának, ezen felül pedig 3% területcserét kínál fel a békéért.

(Téves állítás, mondhatni csúsztatás úgy fogalmazni, hogy “vissza adja” az araboknak. Ugyanis Jeruzsálemet a hatnapos háború során Izrael  jordán megszállás alól szabadította fel. Aki Jeruzsálemet az arabok ill. a “palesztinok”  jogos tulajdonának tekinti, az nincs tisztában Izrael történelmével.)

Annak, hogy felelevenítem ezeket a történéseket több oka is van. Egyik, hogy az utóbbi időben  ismételten egyre többször hallható, hogy Erdoán szemet vetett Jeruzsálemre, a régi megszállás (Ottomán birodalom) jogán, részben pedig azért, mert – bár kétségtelen, hogy más, finomabb módszerekkel élve, mint elődje de – Trump elnök is elkötelezte magát a béketeremtés oltárán. Bár úgy tűnhet, hogy a témától idegen, de Izrael szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az ISIS szíriai térvesztése és ezzel együtt az iráni rezsim által támogatott Hezbollah térnyerése sem, ami egy esetleg újra induló béke-kezdeményezés során magas lóra ültetheti a tárgyalópartnert.

https://leharpress.blogspot.co.il/2017/08/sohivatal-ensz-fedonev-alatt.html

Itt kell megemlíteni, hogy azon európai országok – de nem csak – vezetői, ahol az őslakosság tűrőképességét elérte az  u.n. migráns áradat, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényt, miszerint vallásháborúval állnak szemben, a dolgot a könnyebb végén fogják meg és a problémát leegyszerűsítik az izraeli-”palesztin” viszályra. Mely – szerintük – ha megoldódik, a migráns áradat is megszűnik. Ezen téveszméjüket azzal tetézik, hogy Izraelt okolják a saját bajaiékért és képtelenek szembenézni a saját, elhibázott integrációs politikájukkal.

Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegi részéhez, ami tulajdonképpen – a mai állás szerint – pár mondatban összefoglalható.

Trump elnök Jason Greenblatt vezetésével békeköveteket küld a térségbe, akiknek feladata a két fél elképzeléseinek közelítése lenne.

Izrael a tárgyalások elé egyetlen feltételt szabott, nevezetesen, hogy a palesztin fél ismerje el Izrael létezéshez való jogát…

Ezzel szemben Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) – bár azt bizonygatja, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni, de… De Jeruzsálem keleti fele a palesztin főváros kell legyen és Izraelnek vissza kell vonulnia a ‘48-as tűzszüneti vonalak mögé, illetve az örök téma, a “telep-építések” azonnali befagyasztása…

Legfrissebb értesülések szerint Mahmud Abbasz  Greenblatt leváltását követeli az Egyesült Államoktól, mondván,  hogy nem objektív. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem az ő szájuk íze szerint fogalmaz.

A kérdés adott:  Mivel sokadszorra jutottunk el a tárgyalások nyitó aktusához,  van-e remény azok felélesztésére? További kérdés, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e meggyőznie a “palesztin” tárgyalófelet arról, hogy elsősorban gazdasági rendet, stabilitást kell teremteni az arab szektorban, majd utána következhet a politikai…Továbbá kérdéses, hogy a tárgyalásokat képesek-e olyan mederben tartani, hogy egy esetleges nyugalmi időszak ne hónapokra, de ne is évekre szóljon. Mindezt úgy, hogy egyik fél se érezze a külső nyomást, a kierőszakolt, rákényszerített békét.

Mindezeken túl a legfőbb kérdés mégis csak az, hogy komoly békepartnernek tekinthető-e Abbasz akkor, amikor többszörös amerikai nyomásra sem hajlandó leállítani a terroristák és családtagjaik támogatását, melyet azzal magyaráz, hogy azok nem is terroristák, hanem a megszállás áldozatai…

14/08/2017

 

Reklámok

Jeruzsálem – 50

21 máj

Aki Izraelben nem hisz a csodákban, az nem realista (Dávid Ben-Gurion)

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálemet az osztozkodás nem érintette, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során, 1948. május 28-án, a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  beleértve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Siratófalat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet.  Jeruzsálem ezzel két részre szakadt.

A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyanezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-ös megválasztásától 28 éven át volt Jeruzsálem polgármestere, így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És 1967. június 5-e hajnalán kezdetét vette Izrael történetének legrövidebb – mindössze hat napig tartó háborúja, melyhez nem véletlen ragadt a “csoda” jelző.

A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

És Izrael 264 ezer katonája felvette a harcot 550 ezer ellenséges katonával. 800 tankunk 2500 tankkal és 196 repülőgépünk az ellenséges csapatok 1000 repülőgépével szemben…

A világ közvéleményét már az első órák történései is meg kellett, hogy lepjék, de a nemzetközi sajtóban még egy ideig tartotta magát az arab propaganda gépezet által elsöprő győzelemként tálalt, valójában – a támadó országokra nézve – elsöprő vereség.

A győzelem sorozat egyik kiemelkedő és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró eseménye Jeruzsálem, az örök főváros felszabadítása volt. A háború első napján, viszonylag rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult csodát látni.

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

Az újkori Izrael 69. és ezen belül Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján nem célom az ünneprontás.

A józan ész mégis azt parancsolja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét arra a kísérteties azonosságra, amely a korabeli és a napjainkban zajló Izrael ellenes (mely alapjában véve nem más, mint estélyibe öltöztetett antiszemitizmus) uszításban fellelhető és amelyhez egyforma intenzitással asszisztált és asszisztál a “művelt” nyugat.

Jeruzsálem nélkül nincs Izrael! És ezt az ellenség pontosan tudja. Ezért ott próbál ütni, ahol a legjobban fáj.

De, függetlenül a történelmet meghamisító, az arab propagandát kiszolgáló szervezetek állásfoglalásától, függetlenül a világ különböző országai általi negligálásától, Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa volt, van és marad az idők végezetéig.

 

!!!שלום לך ירושלים

21/05/2017

Képek forrása: Google

 

Az energiapiac új játékszabályai

28 jan

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Oilfield-G

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015


 

“Vérvád” muzulmán módra

16 máj

2000 decemberében, két hónappal a második intifáda kitörése után Mohamed abu Samra, a FATAH hírszerzésének alezredese jelentést írt Jasszer Arafatnak, amely a következő címet viselte: “Cionista terv az Al-Aksza mecset lerombolására, mesterséges földrengés által!”

Al-Aksza mecset

Idézet a jelentésből:
“Amerikai katonai jelentések szerint, 1997-ben az izraeliek egy bizottságot állítottak fel, mely a haifai Technion és a Weizmann Intézet tudósaiból áll. Ez a bizottság tervet dolgozott ki az Al-Aksza mecset lerombolására, mesterségesen keltett földrengés által, amit erős hanghullámokkal és vákuummal érnek el, miközben jégvihart idéznek elő. A legtöbb ez irányú kísérlet már 1999-ben lezajlott a Holt-tenger vizében és a Negev sivatagban. A jelentések szerint az Al-Aksza mecset alapja az izraeli archeológiai kutatások következtében úgy meggyengült, hogy mesterséges földrengés keltésével könnyen romba lehet dönteni.
Várom az utasításokat.”

Arafat a legteljesebb komolysággal reagált a jelentésre és továbbította is kelet-jeruzsálemi személyiségeknek, köztük Feiszal Husszeininek és Ziad abu Zidnak.
(Arafat reagálása teljesen érthető, ha tudjuk, hogy ő is az egyik legfőbb terjesztője volt a “veszélyben az Al-Aksza” legendának.)

A legenda szülőatyja Hadzs el-Husszeini főmufti, Hitler harcostársa volt. Ő kezdte el terjeszteni, hogy a cionista mozgalom a Templomhegyen található mecsetek lerombolására törekszik azért, hogy helyükön felépítse a harmadik Templomot.

Ez a  legenda “legyőzhetetlen” csodafegyverré  vált minden olyan muzulmán és arab személyiség kezében, aki tömegeket akart mozgósítani a “Jeruzsálemért vívandó harchoz”. Napjainkban is ez a legtöbbet és legnagyobb sikerrel használt “fegyver” Irán, a Hezbollah és a Muzulmán Testvérek kezében. Ma a muzulmán világban megcáfolhatatlan tényként fogadják el a vádakat, melyeknek a területen valóban történtekhez az égvilágon semmi közük.

Nézzünk néhányat a legabszurdabb vádakból:
Amikor Izrael helyreállította a “Hurva” zsinagógát, amit a jordánok 1948-ban felrobbantottak, fellármázták az egész muzulmán világot. Tudni kell, hogy a zsinagóga 400 méternyire van a Temlomhegytől és padlószintje 50 méterrel magasabban helyezkedik el, mint a mecsetek padlószintje.
Ugyan ilyen felháborodás tört ki, amikor megnyitották a “Nyugati Fal alagutakat” a Via Dolorosa felől. Ezek az alagutak több száz évvel az Al-Aksza mecset előtt épültek és egyáltalán nem húzódnak a Templomhegy alatt.
Fényképek járták be a muzulmán világot “alagútfúrás a Templomhegy alatt” címmel. És tényleg, a fényképeken tagadhatatlanul  alagútfúrás látható, csak éppen az “Izsák sátra” zsinagóga alatt, a Haggaj utcában, mintegy 60 méterre nyugatra a Temlomhegytől.
Még attól sem riadtak vissza, hogy olyan  rajzokat  keringessenek a muzulmán országokban, melyeken “klasszikus” kinézetű, zordon tekintetű zsidó Al-Aksza alakú fagylaltot nyal, vagy süteményt eszik.

Azon kívül, hogy a muzulmán mecsetek imahelyül szolgálnak, egyéb funkciót is betöltenek. Íme:
A mecsetek érinthetetlenségét még napjainkban is igen gyakran kihasználják terrorcselekmények előkészítésére. Ennek a hagyománynak megteremtője  Hadzs Amin El-Husszeini volt, aki részt vett a britek elleni felkelésben (1936-1939) és a mecsetekben fegyvert valamint lázadókat rejtett el. A britek minden posztjáról elmozdították, de letartóztatni nem tudták, mivel maga is az egyik mecsetben bujkált. Később, egy direkt erre a célra rendezett felfordulás alkalmával az éjszaka leple alatt, női ruhába öltözve leereszkedett a falon és külföldre szökött.

1986 október 15-én kézigránátokat hajítottak a Nyugati Falnál lévő újonc katonák közé. Csodával határos módon “csak” egy halott volt, az egyik katona édesapja.
A mai napig számos olyan merénylőt tartóztatnak le, akik a kihallgatáskor azt vallják, hogy mecsetekben találkoztak a merénylet megtervezésére.

Az uszítás napjainkban sem lankad, sőt egyre képtelenebb dolgokkal  vádolják a zsidóságot.  Az, aki ezt az uszítást új “magaslatokba” emeli, Raad Szalah sejk, az izraeli Iszlám Mozgalom vezetője. Szalah minden helyet és fórumot felhasznál Izrael, a zsidók és a cionizmus elleni uszításra.

Idézet egy pénteki igehirdetésből:
“Micsoda szemtelenség részükről (mármint a zsidók részéről) templomot építeni, amikor a vérünk még a ruhájukon, az ajtójukon, az ételükben és az italukban van…”

Végül egy “klasszikus” ugyanonnan: …”Mi nem vagyunk a gyűlölet népe! Mi nem engedjük meg magunknak, hogy a kenyérbe gyerekek vérét keverjük…”

Szalah sejk azonban ennél sokkal messzebbre tekint. Álma, amiért egyébként intenzíven dolgozik, egy muzulmán világ-kalifátus létrehozása Jeruzsálem központtal. Ez a kalifátus Európa egy részét is magában foglalja, elsősorban azokat a területeket, amelyek a történelem folyamán már voltak muzulmán befolyás alatt!

2012. május 16.

Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010. IV.

15 Júl

Jordánia ismét főszerepben???

Nincs szükség egyetemi végzettségre ahhoz, hogy belássuk, a közel-keleti béke – melynek csak egy részét képezi az izraeli-palesztin megállapodás – a térség minden államának, lakójának érdeke.
Már korábbi bejegyzésemben is jeleztem, – amit nem én találtam ki – hogy a béke feltételeit kell elsősorban megteremteni, azt nem lehet kierőszakolni.
A dolog mégis úgy fest, hogy Obama, aki mindenáron meg akarja szolgálni a Nobel-békedíjat, eldöntötte, hogy  még regnálása idején békét teremt és ennek érdekében egyszerre több vasat is tart a tűzbe. Amúgy “széplélek” módjára, hogy egyik félnek se ártson sokat, némi pénzbeli, stratégiai biztatással igyekszik a dolog könnyebb végét megfogni.
Míg a washingtoni, hivatalos megbeszélések arról szólnak, hogy Izrael további építési embargót foganatosítson, a háttérben keresi egyéb megoldások lehetőségét is.
(Egyéni véleményem, hogy a hivatalos tárgyalásokat  az adott feltételek mellett el sem kellett volna kezdeni. Egyrészt Izrael kategorikusan kijelentette, hogy a moratórium 10 hónapra szól, ezt tudomásul vette Amerika csakúgy, mint a palesztin fél és kénytelen-kelletlen beletörődtek a zsidó építtetők is. Az ő figyelmük még nyomatékosan fel is lett hívva a mérsékelt magatartásra, a moratórium megszegői azonnali büntetésben részesültek. Izrael az építési tilalom bevezetésével egy időben azon volt, hogy minél előbb üljenek tárgyalóasztalhoz. Amerikának viszont csak a határidő lejárta előtt 10 nappal sikerült rábírnia Abu Mázent a tárgyalás-sorozat megkezdésére úgy, hogy aki  értő füllel hallotta, milyen nyilatkozatot tett a Palesztin Hatóság a washingtoni utazást megelőzően, pillanatig sem gondolhatta, hogy tárgyalási szándékuk komoly. Eleve arra játszottak, hogy az építkezés leállítása állandósuljon. Ehhez Amerikától és egyes európai  országoktól folyamatos támogatást is kapnak, amennyiben az izraeli építkezéseket okolják a tárgyalások felfüggesztéséért.)

Visszatérve napjainkra, az elmúlt héten Ajub Kara több telefon hívást  is kapott külföldi újságíróktól, akik egy régebbi találkozó iránt érdeklődtek, hivatkozva az A-Sharq Al-Awsat c. szaud-arábiai újságra, mely arról tudósított Washingtonból, hogy az amerikaiak titokban tárgyalásokat folytatnak a jordánokkal, kísérletet téve egy izraeli-jordán megegyezésre a palesztin fennhatóság alatt álló Júda-Somron térséget illetően.

A jelenlegi hír előzménye mintegy hét évvel ez előtti eseményre nyúlik vissza. A drúz származású Ajub Kara, aki akkor parlamenti képviselő volt (ma miniszter helyettes) egy másik képviselővel (ma miniszter) és egy, akkori Likud-párti miniszterrel vezető jordán politikusokkal folytatott tanácskozást Ammanban. Erről a találkozóról tudomást szerzett az izraeli rádió egyik riportere, aki Karánál rá is kérdezett a találkozó lényegére. Ajub Kara úgy nyilatkozott, hogy turistaként tartózkodik Ammanban. Annak ellenére azonban, hogy abban az időben semmiféle tárgyalás nem folyt Izrael és a palesztinok között, Jeruzsálem és Amman alternatív megoldásokat keresett a helyzet rendezésére.

A szaudi  újság szerint Júda-Somron térséget hat kerületre osztanák, u.m. kelet-Jeruzsálem, Hebron, Dzsenin, Ramallah, Nablusz és Jerichó. A kerület lakosai jordán állampolgárságot kapnának és szavazhatnának a jordán parlamentre, de alternatívaként szóba jöhet az autonómia parlamentje is. A kerületek kormányzói a jordán közigazgatásnak lennének alárendelve. (Itt jegyzem meg, hogy Kelet-Jeruzsálem lakosainak túlnyomó része jelenleg is jordán állampolgár, csak töredékük vette fel az izraeli állampolgárságot.)
Az újság rávilágít arra, hogy természetesen nem ez a megoldás Obama álma és ezt a variációt csak akkor vennék elő, ha Abu Mázen és Netanjahu között a tárgyalások végképp zsákutcába torkollnak.

Ez a terv Izrael számára azzal az előnnyel járna, hogy a jelenleg létező települések izraeli fennhatóság alatt, a helyükön maradnának. Kara szerint, ez egy előnyben részesített opció lehetne, mely rendezésbe Egyiptom is szerepelne azzal, hogy magára vállalná a felelősséget Gázáért.
Az elképzelés a hatnapos háború előtti állapot visszaállítását jelentené, amikor is nem volt palesztin állam, aminek jövőbeni felállítását Izrael nem ellenezné.
Ezen megoldásban úgy Jordánia, mint Egyiptom egyaránt érdekelt. Az érdek elsősorban gazdasági és valószínűleg elősegítené a két ország belső stabilitását is, ugyanis – mint Kara fogalmazott – nincsenek demokratikus arab országok. Ha nincs erős kezű diktátor, akkor az anarchia veszi át a hatalmat, mint láthatjuk ezt a mai Libanonban. A választási lehetőség tehát a “normális” diktátor és a szélsőséges diktátor között van, ez utóbbi általában a vallás nevében uralkodik. Ha most létrejönne egy palesztin állam, akkor kénytelenek lennének választásokat kiírni,  – amit Abu Mázen a saját jól felfogott érdekében egyre csak halogat – ahol nagy valószínűséggel a Hamasz nyerne, ugyan úgy, mint Gázában. Ez esetben Júda-Somron területén iráni fiókállam jönne létre.
Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi palesztin vezetésnek is van érdeke ebben a tervben, ugyanis megvalósulása esetén ők nevezhetnék ki a kormányzókat és a terület igazgatása is a kezükben maradna.

Jordánia azért is vállalna főszerepet ebben az egyezségben, mert egy iszlám berendezkedésű palesztin állam az ő létét is veszélyeztetné, nem elfelejtve, hogy Jordánia jelenlegi állampolgárainak mintegy 70%-a  palesztin. Természetesen az sem kizárható, hogy Jordánia esetleg Irán, vagy Törökország útjára lép, de ennek esélye mindaddig nem túl nagy, míg a hasemita uralkodóház helyzete stabil.

Fentiekben leírtak jelenleg nem lépik  át az elképzelés határait csakúgy, mint a palesztin állam egyoldalú kikiáltása.

(Forrás: Makor Rishon, 2010. november 12.)

%d blogger ezt kedveli: