Tag Archives: Jordánia

יום ירושלים – Jeruzsálem nap

14 máj

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálem az osztozkodásból kimaradt, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  bele értve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Sirató falat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet. A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyan ezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-től volt Jeruzsálem polgármestere így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És elérkezett 1967. június 5-e hajnala, amikor is kezdetét vette a történelembe “hatnapos háború”-ként bevonult esemény sorozat. A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

A világ közvéleményét már az első napok történései is meglepték, de a győzelem sorozat a háború harmadik napján ért a csúcsra, ekkor került ugyanis sor Jeruzsálem felszabadítására. Rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

הרב גורן בהר סיני [א.צ. 476]---

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

D327-028_wa

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

13616-476x317

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult látni a csodát.

Flickr_-_Israel_Defense_Forces_-_Life_of_Lt._Gen._Yitzhak_Rabin,_7th_IDF_Chief_of_Staff_in_photos_(14)

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

10_phi

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

חג שמח ירושלים!

10/05/2015

Képek forrása: Google

Az energiapiac új játékszabályai

28 jan

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Oilfield-G

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015


 

“Vérvád” muzulmán módra

16 máj

2000 decemberében, két hónappal a második intifáda kitörése után Mohamed abu Samra, a FATAH hírszerzésének alezredese jelentést írt Jasszer Arafatnak, amely a következő címet viselte: “Cionista terv az Al-Aksza mecset lerombolására, mesterséges földrengés által!”

Al-Aksza mecset

Idézet a jelentésből:
“Amerikai katonai jelentések szerint, 1997-ben az izraeliek egy bizottságot állítottak fel, mely a haifai Technion és a Weizmann Intézet tudósaiból áll. Ez a bizottság tervet dolgozott ki az Al-Aksza mecset lerombolására, mesterségesen keltett földrengés által, amit erős hanghullámokkal és vákuummal érnek el, miközben jégvihart idéznek elő. A legtöbb ez irányú kísérlet már 1999-ben lezajlott a Holt-tenger vizében és a Negev sivatagban. A jelentések szerint az Al-Aksza mecset alapja az izraeli archeológiai kutatások következtében úgy meggyengült, hogy mesterséges földrengés keltésével könnyen romba lehet dönteni.
Várom az utasításokat.”

Arafat a legteljesebb komolysággal reagált a jelentésre és továbbította is kelet-jeruzsálemi személyiségeknek, köztük Feiszal Husszeininek és Ziad abu Zidnak.
(Arafat reagálása teljesen érthető, ha tudjuk, hogy ő is az egyik legfőbb terjesztője volt a “veszélyben az Al-Aksza” legendának.)

A legenda szülőatyja Hadzs el-Husszeini főmufti, Hitler harcostársa volt. Ő kezdte el terjeszteni, hogy a cionista mozgalom a Templomhegyen található mecsetek lerombolására törekszik azért, hogy helyükön felépítse a harmadik Templomot.

Ez a  legenda “legyőzhetetlen” csodafegyverré  vált minden olyan muzulmán és arab személyiség kezében, aki tömegeket akart mozgósítani a “Jeruzsálemért vívandó harchoz”. Napjainkban is ez a legtöbbet és legnagyobb sikerrel használt “fegyver” Irán, a Hezbollah és a Muzulmán Testvérek kezében. Ma a muzulmán világban megcáfolhatatlan tényként fogadják el a vádakat, melyeknek a területen valóban történtekhez az égvilágon semmi közük.

Nézzünk néhányat a legabszurdabb vádakból:
Amikor Izrael helyreállította a “Hurva” zsinagógát, amit a jordánok 1948-ban felrobbantottak, fellármázták az egész muzulmán világot. Tudni kell, hogy a zsinagóga 400 méternyire van a Temlomhegytől és padlószintje 50 méterrel magasabban helyezkedik el, mint a mecsetek padlószintje.
Ugyan ilyen felháborodás tört ki, amikor megnyitották a “Nyugati Fal alagutakat” a Via Dolorosa felől. Ezek az alagutak több száz évvel az Al-Aksza mecset előtt épültek és egyáltalán nem húzódnak a Templomhegy alatt.
Fényképek járták be a muzulmán világot “alagútfúrás a Templomhegy alatt” címmel. És tényleg, a fényképeken tagadhatatlanul  alagútfúrás látható, csak éppen az “Izsák sátra” zsinagóga alatt, a Haggaj utcában, mintegy 60 méterre nyugatra a Temlomhegytől.
Még attól sem riadtak vissza, hogy olyan  rajzokat  keringessenek a muzulmán országokban, melyeken “klasszikus” kinézetű, zordon tekintetű zsidó Al-Aksza alakú fagylaltot nyal, vagy süteményt eszik.

Azon kívül, hogy a muzulmán mecsetek imahelyül szolgálnak, egyéb funkciót is betöltenek. Íme:
A mecsetek érinthetetlenségét még napjainkban is igen gyakran kihasználják terrorcselekmények előkészítésére. Ennek a hagyománynak megteremtője  Hadzs Amin El-Husszeini volt, aki részt vett a britek elleni felkelésben (1936-1939) és a mecsetekben fegyvert valamint lázadókat rejtett el. A britek minden posztjáról elmozdították, de letartóztatni nem tudták, mivel maga is az egyik mecsetben bujkált. Később, egy direkt erre a célra rendezett felfordulás alkalmával az éjszaka leple alatt, női ruhába öltözve leereszkedett a falon és külföldre szökött.

1986 október 15-én kézigránátokat hajítottak a Nyugati Falnál lévő újonc katonák közé. Csodával határos módon “csak” egy halott volt, az egyik katona édesapja.
A mai napig számos olyan merénylőt tartóztatnak le, akik a kihallgatáskor azt vallják, hogy mecsetekben találkoztak a merénylet megtervezésére.

Az uszítás napjainkban sem lankad, sőt egyre képtelenebb dolgokkal  vádolják a zsidóságot.  Az, aki ezt az uszítást új “magaslatokba” emeli, Raad Szalah sejk, az izraeli Iszlám Mozgalom vezetője. Szalah minden helyet és fórumot felhasznál Izrael, a zsidók és a cionizmus elleni uszításra.

Idézet egy pénteki igehirdetésből:
“Micsoda szemtelenség részükről (mármint a zsidók részéről) templomot építeni, amikor a vérünk még a ruhájukon, az ajtójukon, az ételükben és az italukban van…”

Végül egy “klasszikus” ugyanonnan: …”Mi nem vagyunk a gyűlölet népe! Mi nem engedjük meg magunknak, hogy a kenyérbe gyerekek vérét keverjük…”

Szalah sejk azonban ennél sokkal messzebbre tekint. Álma, amiért egyébként intenzíven dolgozik, egy muzulmán világ-kalifátus létrehozása Jeruzsálem központtal. Ez a kalifátus Európa egy részét is magában foglalja, elsősorban azokat a területeket, amelyek a történelem folyamán már voltak muzulmán befolyás alatt!

2012. május 16.

Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010. IV.

15 Júl

Jordánia ismét főszerepben???

Nincs szükség egyetemi végzettségre ahhoz, hogy belássuk, a közel-keleti béke – melynek csak egy részét képezi az izraeli-palesztin megállapodás – a térség minden államának, lakójának érdeke.
Már korábbi bejegyzésemben is jeleztem, – amit nem én találtam ki – hogy a béke feltételeit kell elsősorban megteremteni, azt nem lehet kierőszakolni.
A dolog mégis úgy fest, hogy Obama, aki mindenáron meg akarja szolgálni a Nobel-békedíjat, eldöntötte, hogy  még regnálása idején békét teremt és ennek érdekében egyszerre több vasat is tart a tűzbe. Amúgy “széplélek” módjára, hogy egyik félnek se ártson sokat, némi pénzbeli, stratégiai biztatással igyekszik a dolog könnyebb végét megfogni.
Míg a washingtoni, hivatalos megbeszélések arról szólnak, hogy Izrael további építési embargót foganatosítson, a háttérben keresi egyéb megoldások lehetőségét is.
(Egyéni véleményem, hogy a hivatalos tárgyalásokat  az adott feltételek mellett el sem kellett volna kezdeni. Egyrészt Izrael kategorikusan kijelentette, hogy a moratórium 10 hónapra szól, ezt tudomásul vette Amerika csakúgy, mint a palesztin fél és kénytelen-kelletlen beletörődtek a zsidó építtetők is. Az ő figyelmük még nyomatékosan fel is lett hívva a mérsékelt magatartásra, a moratórium megszegői azonnali büntetésben részesültek. Izrael az építési tilalom bevezetésével egy időben azon volt, hogy minél előbb üljenek tárgyalóasztalhoz. Amerikának viszont csak a határidő lejárta előtt 10 nappal sikerült rábírnia Abu Mázent a tárgyalás-sorozat megkezdésére úgy, hogy aki  értő füllel hallotta, milyen nyilatkozatot tett a Palesztin Hatóság a washingtoni utazást megelőzően, pillanatig sem gondolhatta, hogy tárgyalási szándékuk komoly. Eleve arra játszottak, hogy az építkezés leállítása állandósuljon. Ehhez Amerikától és egyes európai  országoktól folyamatos támogatást is kapnak, amennyiben az izraeli építkezéseket okolják a tárgyalások felfüggesztéséért.)

Visszatérve napjainkra, az elmúlt héten Ajub Kara több telefon hívást  is kapott külföldi újságíróktól, akik egy régebbi találkozó iránt érdeklődtek, hivatkozva az A-Sharq Al-Awsat c. szaud-arábiai újságra, mely arról tudósított Washingtonból, hogy az amerikaiak titokban tárgyalásokat folytatnak a jordánokkal, kísérletet téve egy izraeli-jordán megegyezésre a palesztin fennhatóság alatt álló Júda-Somron térséget illetően.

A jelenlegi hír előzménye mintegy hét évvel ez előtti eseményre nyúlik vissza. A drúz származású Ajub Kara, aki akkor parlamenti képviselő volt (ma miniszter helyettes) egy másik képviselővel (ma miniszter) és egy, akkori Likud-párti miniszterrel vezető jordán politikusokkal folytatott tanácskozást Ammanban. Erről a találkozóról tudomást szerzett az izraeli rádió egyik riportere, aki Karánál rá is kérdezett a találkozó lényegére. Ajub Kara úgy nyilatkozott, hogy turistaként tartózkodik Ammanban. Annak ellenére azonban, hogy abban az időben semmiféle tárgyalás nem folyt Izrael és a palesztinok között, Jeruzsálem és Amman alternatív megoldásokat keresett a helyzet rendezésére.

A szaudi  újság szerint Júda-Somron térséget hat kerületre osztanák, u.m. kelet-Jeruzsálem, Hebron, Dzsenin, Ramallah, Nablusz és Jerichó. A kerület lakosai jordán állampolgárságot kapnának és szavazhatnának a jordán parlamentre, de alternatívaként szóba jöhet az autonómia parlamentje is. A kerületek kormányzói a jordán közigazgatásnak lennének alárendelve. (Itt jegyzem meg, hogy Kelet-Jeruzsálem lakosainak túlnyomó része jelenleg is jordán állampolgár, csak töredékük vette fel az izraeli állampolgárságot.)
Az újság rávilágít arra, hogy természetesen nem ez a megoldás Obama álma és ezt a variációt csak akkor vennék elő, ha Abu Mázen és Netanjahu között a tárgyalások végképp zsákutcába torkollnak.

Ez a terv Izrael számára azzal az előnnyel járna, hogy a jelenleg létező települések izraeli fennhatóság alatt, a helyükön maradnának. Kara szerint, ez egy előnyben részesített opció lehetne, mely rendezésbe Egyiptom is szerepelne azzal, hogy magára vállalná a felelősséget Gázáért.
Az elképzelés a hatnapos háború előtti állapot visszaállítását jelentené, amikor is nem volt palesztin állam, aminek jövőbeni felállítását Izrael nem ellenezné.
Ezen megoldásban úgy Jordánia, mint Egyiptom egyaránt érdekelt. Az érdek elsősorban gazdasági és valószínűleg elősegítené a két ország belső stabilitását is, ugyanis – mint Kara fogalmazott – nincsenek demokratikus arab országok. Ha nincs erős kezű diktátor, akkor az anarchia veszi át a hatalmat, mint láthatjuk ezt a mai Libanonban. A választási lehetőség tehát a “normális” diktátor és a szélsőséges diktátor között van, ez utóbbi általában a vallás nevében uralkodik. Ha most létrejönne egy palesztin állam, akkor kénytelenek lennének választásokat kiírni,  – amit Abu Mázen a saját jól felfogott érdekében egyre csak halogat – ahol nagy valószínűséggel a Hamasz nyerne, ugyan úgy, mint Gázában. Ez esetben Júda-Somron területén iráni fiókállam jönne létre.
Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi palesztin vezetésnek is van érdeke ebben a tervben, ugyanis megvalósulása esetén ők nevezhetnék ki a kormányzókat és a terület igazgatása is a kezükben maradna.

Jordánia azért is vállalna főszerepet ebben az egyezségben, mert egy iszlám berendezkedésű palesztin állam az ő létét is veszélyeztetné, nem elfelejtve, hogy Jordánia jelenlegi állampolgárainak mintegy 70%-a  palesztin. Természetesen az sem kizárható, hogy Jordánia esetleg Irán, vagy Törökország útjára lép, de ennek esélye mindaddig nem túl nagy, míg a hasemita uralkodóház helyzete stabil.

Fentiekben leírtak jelenleg nem lépik  át az elképzelés határait csakúgy, mint a palesztin állam egyoldalú kikiáltása.

(Forrás: Makor Rishon, 2010. november 12.)

%d blogger ezt kedveli: