Tag Archives: Jordánia

Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?

24 dec

 

A dolgokat vizsgálva minden esetben viszonyítani kell. Így az adott esetre sem mondhatjuk, hogy Izrael legyőzte a Hezbollah-t azzal, hogy felfedezte terror-alagútjait. Annyit mondhatunk, hogy ez csak egy ütközet ebben a bonyolult háborúban.

Fontos ennek tudatában lenni, ugyanis a Hezbollah még nagyon távol van attól, hogy megadja magát. Igaz, hogy egy számára lényeges, olyan stratégiai eszközt veszített el, amellyel Izraelt akarta meglepni.

Ez azonban még nem dönti el az összecsapás kimenetelét, sőt még az erőviszonyokat sem változtatja meg.

Mondhatjuk, hogy egy fontos mérföldkő abban az összecsapásban, amely a ‘80-as években kezdődött és kérdéses, hogy véget ér-e valaha.

Amikor egy izraeli azzal a kifejezéssel találkozik, hogy “katonai akció”, azonnal ellenséges területen végrehajtott akcióra gondol. Itt azonban nem erről van szó.

Természetesen a hadsereg szemszögéből nézve ez is épp olyan katonai akció, mint a többi, hiszen ez sem nélkülözhette a szokásos előkészítő munkálatokat. Ebbe tartozik a hírszerzési adatok begyűjtése, a szükséges technológia előkészítése, az akció pontos megtervezése és végül az illetékes állami szervekkel történő egyeztetés.

A cél, az alagutak feltárásával,  egy esetleges katonai előnyszerzésen kívül Izrael maximális legitimációja és a Hezbollah maximális delegitimációja volt.

És eddig a pillanatig minden a tervek szerint halad.

A 2014-es,“erős szikla” hadműveletből a Hamasz azt a következtetést vonta le,  hogy Izrael csak részleges megoldással rendelkezik a terror-alagutak felszámolására. Ezt a tapasztalatát tovább adta a Hezbollah-nak, amely stratégiai döntést hozott: alagutak fúrásába kezdett.

Azonban nem csak Izrael területére átnyúló alagutakat fúrt, de alagutakkal szőtte át a dél-libanoni síita falvakat is, hogy egy esetleges izraeli támadás esetén ezekből kiindulva lepje meg az izraeli katonákat – és amennyiben lehetséges – foglyul is ejtse őket.

Izraelben látták ezen alagutak veszélyes voltát és amikor a jelenlegi vezérkari főnök 2015-ben elfoglalta posztját, a megoldandó biztonsági kérdések között az első helyre sorolta ezt a problémát. Hozzá kell tenni, hogy a nem csekély hadseregen belüli és kívüli ellenvélemény ellenére.

Technológiai, hírszerzési és akció munkacsoportokat hoztak létre, hogy a problémára  lehetőleg végleges megoldást találjanak. A döntést csak becslésekre alapozták, akkor még fogalmuk sem volt, hogy a Hezbollah már döntött.

A Hezbollah-n belül olyan titkosan kezelték az ügyet, hogy néhány vezetőn – és természetesen az irániakon – kívül senki nem tudott a tervről.

Izrael szemszögéből a nagy áttörés hozzávetőlegesen két évvel ezelőtt történt, amikor is felfigyeltek egy gyárépületre Kiba, dél-libanoni faluban. Attól fogva a nap 24 órájában fényképeztek mindent, ami a gyárban, illetve környékén történt. Lefényképezték a kevés számú munkást, akik minden reggel beléptek a gyárba, majd a nap végén távoztak. Fényképezték a szoros őrzést, a teherautókat, amelyek a gyár területéről távozva, egy távoli helyen rakták le a kitermelt talajt. Északon a talaj sziklás, ezér szeizmológiai mérésekkel nagyjából be lehetett határolni a munkálatok helyét.

A sziklás talaj miatt a Hezbollah lassan haladt a munkálatokkal, naponta maximum két métert. Ugyanakkor Gázával szemben, ahol löszös a talaj, megvolt az az előnyük, hogy nem kellett támfalat építeniük.

Az a tény, hogy a Hezbollah-nak fogalma sem volt arról, hogy Izrael tud az alagutakról, lehetővé tette a hírszerzésre való koncentrálást. Az izraeliek miinden bizonnyal “ellenőzrő tevékenységet” is folytattak az idők folyamán, amíg eljutottak addig, hogy a vezérkari főnök bő két héttel ezelőtt bejelentést tett, miszerint az izraeli hadsereg rendelkezik a Hezbollah alagút-hálózatának teljes rajzával (nem térképével!).

Ez nem csak drámai fejlemény a Hezbollah számára, hanem jelentősen lerövidíti az alagutak pontos helyének meghatározását is.

Az “északi pajzs” akció megkezdésének időpontját nem csak katonai megfontolások motiválták, hanem az a gyanú is, hogy egy meg nem nevezett vezető politikus szellőztetni készült az akciót a sajtónak. Ha ez megtörténik, a meglepetés hatása elveszett volna.

Így azonban a Hezbollah-t nem csak súlyos stratégiai veszteség érte, de a rengeteg befektetett munka és pénz is veszendőbe ment.
A Hezbollah már így is súlyos pénzügyi helyzetben van az iráni támogatás csökkenése miatt, amely 2019-ben – a szankciók hatására – várhatólag tovább apad.

Az “alagút-projekt”-ről való döntés amúgy sem ment simán, mert amíg a rakétákat be lehet úgy állítani a nyilvánosság előtt, hogy azok védelmi célt szolgálnak, ez nehezen állítható az Izrael területére átnyúló alagutakról. Különösen az ENSZ 1701. sz. határozatának értelmében, mely megtiltja számára, hogy a Litáni folyótól délre tevékenységet fejtsen ki.

Jelenleg a Hezbollah teljes hallgatásba burkolózik, várva, hogy a vihar elvonuljon. Pillanatnyilag nem világos számára, hogy Izrael mennyit tud, hogy az izraeli hírszerzés milyen mélyre hatolt? Nagyon valószínű, hogy Naszrallah előbb-utóbb valamilyen válasz mellett dönt, már csak azért is, hogy helyreállítsa emberei morálját és, hogy Izrael se érezhesse győztesnek magát.

Az első vizsga akkor lesz, amikor Izrael befejezi az összes alagút feltárását és dönt arról, hogy teljes hosszában – tehát a libanoni oldalon is – megsemmisíti-e őket?

Ezidáig Izrael négy alagutat tárt fel és megkezdte az izraeli oldal berobbantását.

További kérdésként merül fel, hogy Irán 2019-ben mennyire akarja, illetve mennyire tudja fenntartani a Hezbollah fegyverzetének – elsősorban rakéta gyártás – korszerűsítését, a gazdasági nehézségek tükrében.

A jelenleg libanoni hátországnak számító Szíriában már eddig is 30%-kal csökkentették az iráni erők létszámát, részben gazdasági problémák, részben belső viták, de nem utolsó sorban az orosz nyomás hatására.

Erre a folyamatra ható fejlemény, hogy az elmúlt napokban Szaúd-Arábia, Jordánia, Oroszország, az USA és Izrael megállapodást kötött az iráni erők szíriai jelenlétének visszaszorításáról.

Jelenleg Izrael a fő hangsúlyt a diplomáciára helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a Hezbollah egy pillanatig sem vette komolyan az ENSZ 1701. sz határozatát. Nyilvánvalóvá tenni, ami eddig is tudható volt annak, aki akarta, hogy a libanoni hadsereg aktív támogatása nélkül sem az alagutak nem épülhettek meg, sem a dél-libanoni síita falvak nem válhattak volna egyetlen, nagyméretű rakéta raktárrá.

Természetesen arról a libanoni hadseregről van szó, amelynek sokan fékező, kompenzáló szerepet tulajdonítanak és amelyet nagy mértékben az USA szerelt fel és  képezett ki. Köztudottá vált az is, hogy az UNIFIL is szivárogtatott információkat a Hezbollah felé. 

Az UNIFIL ezidáig be sem tette a lábát a síita falvakba, tulajdonképpeni tevékenysége abban merült ki, hogy “jelenlétével tüntetett”.

Mint azt a bevezetőben már említettem, ettől az akciótól a Hezbollah még nem kényszerül térdre, egy összecsapás esetén továbbra is lehetősége van szárazföldi behatolásra – legfeljebb nem okoz stratégiai meglepetést. Ugyanakkor ott van a százezres rakéta-arzenálja.

Igaz, hogy Izrael rakétavédelmi rendszere nagymértékű védelmet biztosít a közép és hosszú hatótávolságú rakéták ellen, azonban a legutóbbi időkig a rövid hatótávolságú rakéták ellen nem volt megoldása. Az utóbbi időben azonban lehetett olyant hallani, hogy Izraelnek sikerült olyan lézer fegyvert előállítania, amely ezt a problémát is megoldhatja.

A címben feltett kérdésre válaszolva, miszerint “Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?” – a válasz az, hogy egy stratégiailag és diplomáciailag némileg megváltozott helyzethez. Kérdés csak az, hogy az izraeli vezetés, a közelgő választásokkal a sarkában, mennyire képes kihasználni ezt.

A Közel-Keleten a helyzet pillanatról-pillanatra változhat, ami hozhat újabb meglepetéseket is.

24/12/2018

Reklámok

A palesztin segélyek őstörténete

25 nov

Isaiah Leo Kenen, az amerikai zsidó szervezet, az AZCPA (mai nevén AIPAC) alapítója magán-levéltárából előkerült, elfeledett dokumentum szerint nem Trump az első amerikai elnök, aki nagy összeget kíván fordítani a közel-keleti probléma megoldására.

Az eredeti amerikai terv szerint  – az európai Marshall-tervhez hasonlóan – a közel-keleti menekültprobléma megoldására az USA az arab országoknak és Izraelnek 50-50 millió dollárt utalt át. Pontosabban, az arab országoknak szánt pénzt az ENSZ-nek utalta. Az összeg a menekültek befogadására szolgált (lakás, munkahely, képzés stb).

Ezen összegen felül az USA még 53 millió dollárt utalt át az arab országoknak közvetlenül, “kétoldalú technikai együttműködés” címszó alatt.

Ezen segélyek mai összértéke másfél milliárd dollár.

A dokumentumból kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államok az első világháború utáni török-görög lakosságcserét vette a rendezés alapjául, már csak azért is, mert azt is ők finanszírozták.

Izrael, amely 850 ezer menekültet fogadott be, (Irakból, Jemenből, Szíriából, Líbiából, Tunéziából, Egyiptomból és Marokkóból) nem minden nehézség nélkül, de beolvasztotta őket a társadalomba. És ezzel a menekült kérdés lekerült a napirendről.

Jordánia, ahova a legtöbb palesztin menekült érkezett – Szíriával ellentétben – aláírta az USA-val a segélyegyezményt és nagy vonalakban be is tartotta. (Jordánia az egyetlen arab állam, amely állampolgári jogokat adott a palesztinoknak.) Ennek ellenére még ma is vannak palesztin menekült táborok az országban, nem beszélve a többi arab államról.

szíriai Yarmuk menekülttábor, Aszad          csapatainak “látogatása” után

A palesztin segélyezés lebonyolítására alapított ENSZ szervezetet, az UNRWA-t 1949-ben alapították és 1950-ben kezdte meg működését.

1960-ban bejelentette, hogy tevékenysége véget ért, de az arab országok nyomására az ENSZ meghosszabbította a mandátumát, amely ma is tart.

25/11/2018

A témához kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/08/12/palesztinok-es-az-arab-vilag/

https://leharblog.wordpress.com/2014/08/31/ensz-szervezet-a-terror-szolgalataban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/10/01/menekultek/

Az izraeli posta és a kabátlopás esete…

22 aug

 

“Tíz tonna levelet adott át Izrael a palesztinoknak” – hangzik az eleve lesújtó vélemény az MTI tolmácsolásában… de kezdjük az elején.

A hírt eredetileg a francia AFP adta ki, majd sorjában átvette a BBC News, a New York Times, az NBC New, a The Guardian, a The Independent, a Daily Mail…Haaretz, MTI. Túl ezeken, nevesincs “hírportál” is zászlajára tűzte.

Amint fentiekből látszik, a tömegtájékoztatás hét nagy intézményéből egyiknek sem jutott eszébe a témát körüljárni, ami nem meglepő. Mint, ahogy az sem, hogy az izraeli Haaretz és az MTI is beállt a csatasorba.

De tényleg, annyira jól hangzik, hogy a “gonosz” Izrael még a kerekesszékbe kényszerülő palesztinra sincs tekintettel és képes nyolc évig visszatartani a külföldön feladott küldeményt.

Természetes, hogy amennyiben a felsorolt hírközlő szervek közül csak egynek is eszébe jut a dolgok mélyére nézni, a kép némileg árnyaltabbá válik, de nyilván nem ez volt a cél. Bár elvárható lenne, hogy a magukat újságírónak tituláló, alapjában véve a technika vívmányait jól használó sajtómunkások többre legyenek képesek, mint a “copy paste” alkalmazására.

Szóval, ha igénybe veszik a gondolkodás “művészetét”, érdekes dolgokra bukkannak jelen témában is.

Példának okáért olyasmire, hogy az oslói megállapodás szövege kitér a Palesztin Hatóság területére küldött nemzetközi postai küldemények kézbesítésének módjára. Ez ugyanis leszögezi, hogy azoknak az izraeli postaszolgálaton keresztül kell történnie.

Némi utánjárással az is kideríthető, hogy korántsem állja meg a helyét az, miszerint a Palesztin Hatóság területére érkező összes postai küldemény visszatartásáról lenne szó. Adott esetben kizárólag az arab országokban feladott küldemények kacskaringós útjáról beszélhetünk. Ennek oka pedig nem Izraelben keresendő, hanem abban, hogy az arab országok bojkottálják Izraelt oly módon is, hogy  a Palesztin Hatóság területére címzett postai küldeményeket Jordániába továbbítják. Jordániának viszont nincs postai forgalmat szabályozó szerződésea Palesztin Hatósággal. Ebből adódóan a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló címzetteknek szánt küldemények Jordániában fekszenek el.

Izrael és Jordánia 2009 óta folytat tárgyalást egy olyan megállapodásról, amely lehetővé tenné Jordánia és a Palesztin Hatóság közötti közvetlen postai forgalmat. Ennek értelmében 2016-ban ideiglenes megoldás lépett életbe, miszerint az Allenby hídon át érkező küldeményeket a Palesztin Hatóság helyszínre telepített postai szolgálata – izraeli biztonsági ellenőrzés után – közvetlenül juttatja a címzetthez.

Ezzel kapcsolatban Hussein Sawfta, a palesztin postai szolgálat igazgatója a Haaretznek elmondta, hogy Izrael csak akkor tart vissza küldeményt, ha annak címzése nem felel meg az izraeli postai szabványnak, mert azok akkor kézi feldolgozást igényelnek. Valamint azt is, hogy a közvetlen Izraelbe érkező, de a Palesztin Hatóság területére szóló küldeményeket Izrael 48 órán belül továbbítja a palesztin postaszolgálat címére.

Röviden összefoglalva: Hazugság azt állítani, hogy Izrael a Palesztin Hatóság részére érkező küldeményt blokkolná.

Izrael elmarasztalása helyett talán az arab országokat kellene hibáztatni, hiszen a problémát ők okozzák azzal, hogy megkerülik a hivatalos utat, ezzel bojkottálva Izraelt.

Az Izrael ellenes propaganda elérte célját, ami abból is látszik, hogy a BBC News Facebook oldalán lehozott hírhez érkezett 1500 hozzászólás dömping 99%-ban Izrael ellenes gyűlölködést tartalmazott.

22/08/2018

Izrael és a körkörös védelem…

6 aug

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Izraeli hírszerzési bravúr

1 máj

A reggeli hírek átfutása megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a tegnap este – izraeli idő szerint 20:00 órakor tartott nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottak tartalmát nem kell bővebben részletezni.

Nincs olyan hírügynökség, legyen az nagy, vagy kicsi, amelyik ne foglalkozna behatóan Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentésével, amellyel egyszer és mindenkorra lerántotta a leplet az évek óta tartó iráni hazugságról.

Izrael nem egyszer figyelmeztette a nyugati világ felelős vezetőit, nem egyszer protestált az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és nem utolsó sorban, nem egyszer tett lépéseket annak érdekében, hogy az iráni urán-dúsítás fokozott ütemére felhívja a figyelmet.

Az Obama elnökölte Egyesült Államok annak ellenére kötött új és újabb atom- egyezményt Iránnal, hogy az IASA is megerősítette az urán-dúsítás szintjének emelkedését, hogy jelentéseiben leszögezte, az meghaladja az ország energia szükségletének kielégítését. Búcsúajándékként pedig feloldotta az országgal szemben foganatosított szankciókat.

Irán a tárgyalások kezdetétől a végéig azt állította, hogy csak békés célú atom-programot fejleszt és nem áll szándékában atombomba kifejlesztése.

A “művelt” nyugat pedig – ahogy ezt tette a szíriai népirtás esetében is – szemérmesen  félrenézzett. Nagyvonalúan átsiklott azon tény fölött, hogy Irán olyan olajkészleten ül, amely hosszú évtizedekre megoldja nem csak a saját energia szükségletét. Bemondásra elhitték, (mert különböző okokból el akarták hinni) hogy a szaknkciók feloldása létszükséglet, ugyanakkor az utca emberének mérhetetlen nyomora nem ütött szöget a fejükbe.

Az már szinte természetes, hogy elkönyvelték, “Izrael (nevesítve: Netanjahu) túlreagálja a történéseket”, de az már koránt sem természetes, hogy az az Irán, amelyik tagja a Nemzetközi Atomegyezménynek, kizárólag előre fixált időpontban és kizárólag a felszíni létesítményei közül is csak az általa meghatározottakhoz engedett hozzáférést a vizsgálatot végző szervnek…Egyetlen föld alatti létesítményt sem ellenőrizhetett soha, egyetlen arra hivatott intézmény sem.

Fent leírtak az izraeli állampolgár számára nem képezték a titok tárgyát, ezért is nagy várakozás előzte meg a miniszterelnöki bejelentést, melyet a különböző csatornákon az ország többsége követett. Közérdeklődésre tartott számot, hogy mi újat lehet még erről a témáról tudni.

Hát, lehetett! Le a kalappal a MOSZAD tevékenysége előtt, hogy “fél tonnányi” írásos anyaggal ország-világ előtt bebizonyíthattuk, hogy nincs szó túlreagálásról, a tények magukért beszélnek Irán atomfegyver gyártását tűzte ki célul.

Ami  merőben szokatlan, hogy a kezünkben lévő bizonyítékot negyven egynéhány percben, teljes részleteiben a nemzetközi nyilvánosság elé tártuk. Pontosan megjelölve még az épületet is, ahol azokat tárolták.

Természetesen nem meglepő a világ reagálása, hiszen várható volt, hogy az a pillanatnyi érdek, illetve a beidegződések mentén történik. Ami nem meglepő ugyan, de elszomorító, hogy a számos külföldi elsősorban Amerikából és arab országokból származó gratuláció mellett az izraeli ellenzék és az őket képviselő televízió-állomások most is a miniszterelnökkel szembeni személyeskedésből akarnak profitálni.

E mellett már nem fel sem tűnik, hogy az Európai Unió külügyére olyasmibe kapaszkodott bele, amiről a sajtótájékoztatón szó sem esett.  Mogherini asszony azt állítja, hogy nem talált Netanjahu beszédében semmi bizonyítékot arra nézve, ami arra utalna, hogy Irán ne tartaná be mindazt, amit a szankciók feloldásáért cserébe megígért…És ebben igaza is van. Ugyanis Netanjahu nem az atom-egyezmény megszegéséről beszélt, hanem arra világított rá, hogy ez az egyezmény eleve hazugságra épült.

Mint az a sajtótájékoztatótól függetlenül kiderült, a MOSZAD ezt az akciót még februárban hajtotta végre és az 55 ezer lapnyi, 110 ezer oldalas anyagot szinte azonnal átadta az amerikai hírszerésnek is. Ők eddig 3.000 lapot tudtak tüzetesen átvizsgálni.

Mogherini azon állítása, miszerint a feltárásban semmi új nincs, hiszen az elmondottak mindenki számára ismertek voltak eddig is – már nem állja meg a helyét. Ugyanis az Atomenergia Ügynökség a teljes anyagból mindössze 1000 oldalba nyerhetett betekintést. (Mint érdekességet, itt kell megemlíteni, hogy az archívum létezéséről az iráni vezetés mindössze öt tagjának volt tudomása.)

Angol, francia és német küldöttség kapott lehetőséget, hogy a hét végén betekintsenek az anyagba. Netanjahu rajtuk kívül ugyan ezen célból meghívta Oroszország és Kína, valamint az   Atomenergiai Ügynökség képviselőit is.

Trump elnök a tények nyilvánosságra hozatalát követő első reakciója az volt, hogy “elfogadhatatlan, amit Irán csinált, ez a megállapodás katasztrofális az USA számára”.

Végezetül csak annyit, hogy  egyre nyilvánvalóbbnak látszik, miszerint Trump és Netanjahu között előzetes egyeztetés zajlott.

Az sem véletlen, hogy a sajtótájékoztató nyelve az angol volt (végén pár mondatos héber összefoglalóval), hiszen a cél a minél szélesebb körben történő ismertetés volt, lehetőleg sajtómunkási beavatkozás nélkül.

A bejelentés minden érintett fél számára hordozott üzenetet. Hiszen nem véletlen, hogy az el múlt napokban egymás után járt a Fehér Házban Macron és Merkel. Mindketten azzal a céllal, hogy meggyőzzék Trump elnököt az atom-egyezmény fennmaradásának szükségességéről.

Teherán pedig figyelmeztetést kapott arra vonatkozóan, hogy Izrael mindenütt jelen van és nincs az a titkos anyag, nincs az a bombabiztos tárolási mód, amelyet – ha biztonsága forog kockán – ne tudna megszerezni, akár Teherán szívéből is. (Itt kell megjegyezni, hogy a titkosszolgálat mintegy száz emberrel vett részt az akcióban és csak azért nem hozták el a teljes archívumot, mert ez fizikailag lehetetlen volt.)

Európa az Iránnal kötendő milliárdos üzleteket félti, ez indokolja kiállását az atom-egyezmény életben tartása mellet. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mostanában kezd kiderülni, hogy Teheránban üres a kassza.)

A történések láncolatába pontosan beleillik, hogy Pompeo,  frissen kinevezett amerikai külügyminiszter is a napokban látogatott a térségbe. Pontosabban a térség témában érintett országaiba: Izraelbe, Szaúd-Arábiába és Jordániába. Látogatása során nem tárgyalt a Palesztin Hatósággal, sőt az u.n. palesztin kérdés szóba sem került.

Hangulatjelentésként egy friss hír: Marokkó bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait Iránnal és bezárja ottani nagykövetségét.

01/05/2018

70. Függetlenségi Napra – kicsit másképp

18 ápr

A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.

Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.

Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?

Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…


Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború  hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)

A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…

Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.

És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.

Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.

Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…

De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???

A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.

Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.

Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…

Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem,  ez nem kevés!!!

17/04/2018

 

A helyzet változatlan…

19 okt

Izrael  biztonsági kabinet ülésen arra az álláspontra jutott, hogy korábbi tapasztalatait, illetve korábbi döntéseit is figyelembe véve, nem folytat kormányszintű tárgyalásokat a Palesztin Hatóság és a Hamasz által, a felek aláírásával megpecsételt, egységkormánnyal.

Az indok: a Mahmud Abbasz fémjelezte Palesztin Felszabadítási Szervezet arra a terrorszervezetre (Hamasz) támaszkodik, mely folyamatosan Izrael eltörlésére uszít.

A kabinet döntése értelmében – ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek – a következőket kell a tárgyalópartnernek teljesítenie:

Hamasznak el kell ismernie Izraelt és be kell szüntetnie a terror- cselekményeket.

A Palesztin Hatóság  felelőssége:

        1.  a Hamasz lefegyverzése,

        2.  az elrabolt katonák szervmaradványainak vissza szolgáltatása, valamint a két civil szabadon engedése,

         3.  teljes körű biztonsági ellenőrzés az átkelőknél és csomópontoknál (Gáza területét is beleértve) a csempészés

            megakadályozására,

          4.  a Hamasz infrastruktúrájának folyamatos felszámolása Júda-Somron térségében,

          5.  a Hamasz leválasztása Irántól,

         6.  a tőkeáramlás és a humanitárius szállítmányok Gáza övezetbe juttatása kizárólag a Palesztin Hatóságon keresztül.

Mielőtt részletesebben is kifejteném véleményemet az újra indítandó “béketárgyalás”-sal kapcsolatban, emlékeztetném az olvasót az arab tömbön belüli hirtelen “megbékélés” hátterére.

 A Palesztin Hatóság díjhátraléka -2017. február 14-ei  közlés szerint – (melynek jelentős része a Gáza övezet áramfogyasztásából származik) az izraeli áramszolgáltató felé elérte a 2.2 milliárd sekelt. Ezen összeg kamata 290 millió sekel, melyből Izrael 160 millió sekelt jóváír. Így –  mint azt az áramszolgáltató jelezte, három éves tárgyalás-sorozat lezárásaként  – olyan megállapodás született, hogy az összeg egy része azonnali behajtásra kerül, míg a fennmaradó részre 48 hónapos részletfizetést engedélyeznek.

Nagyjából ezzel a dötéssel egy időben határozott úgy a Palesztin Hatóság, hogy a továbbiakban nem hajlandó a Gáza övezet áramfogyasztását finanszírozni, illetve a többnyire általuk igénybe vett szolgáltatások (elsősorban egészségügyi ellátás) ellentételezését is felfüggeszti.

Ebben a helyzetben került sor a napokban aláírásra is került szerződés értelmében az arab táboron belüli “megbékélésre”, vagyis egységkormány megalakítására.

Megjegyzendő, hogy legutóbb, 2010-ben, hasonló okok – vagyis a Hamasz kassza teljes kiürülése – kapcsán jött létre egységkormány, melyről itt  olvashatunk.

Az elmúlt évek, évtizedek “béketárgyalásai” arról szóltak, hogy az az első lépések feltételéül milyen követeléseket támaszt az arab fél. Ezek az írások a blogom “kategóriák” címszó alatt vissza kereshetőek.

A modern Izrael történetében első esetben tapasztalhatjuk azt, hogy a tárgyalások újra indítását Izrael köti feltételekhez, de mielőtt ezért megköveznénk, nézzünk szét az egységkormány háza táján.

A történések megértéséhez talán érdemes áttekinteni a PFSZ történetét. A Palesztin Felszabadítási szervezet egyiptomi segítséggel alakult, mint a palesztin ellenállási szervezet ernyőszervezete, kairói központtal. Első elnöke Ahmed Sukeiri egyiptomi politikus volt.

A PFSZ-en kívül még számos, nem túl jelentős palesztin szervezet létezett, közülük egy, az Arafat vezett e Fatah. Arafat egy idő után csatlakozott a PFSZ-hez és viszonylag rövid idő alatt sikerült ellenőrzése alá vonni azt. Ennek következtében a PFSZ-nek el kellett hagynia Kairót (a következő állomások: Jordánia, Libanon és Tunézia voltak).

Nagy valószínűség szerint Khaled Mashal, aki 1966-2017 között (lemondásáig) a Hamasz Politikai Szárnyának vezetője volt, ugyan ezt az utat szándékozik járni.

Mert azt egy percig se gondolja senki, hogy a Hamasz feladja vezető pozícióját.  Ahogy a 2006-os választások után is véres erőszakkal ragadta magához Gázában a hatalmat, (azt persze nehéz elhinni, hogy a történésben érintett Fatah vezetők ezt csak úgy elfelejtették) úgy minden esély megvan arra, hogy Mahmud Abbasz helyét szándékozik elfoglalni.  Khaled Mashal szándéka annál is inkább valószínű, mert Abbasz 2006 óta nem írt ki új választásokat, így a mandátuma már rég érvényét veszítette.  Ezzel kapcsolatban a Hamasz vezérkara minden alkalmat (minden közeledést Izrael és a Palesztin Hatóság között) megragad arra, hogy tudatosítsa: Mahmud Abbasz bármit is mond, azt magánemberként mondja és nem a nép nevében.

Izrael érdeklődve, de elég pesszimistán tekint Abbasz novemberre tervezett gázai útja elé, melynek célja a tényleges hatalomátvétel nyélbe ütése, amelyre az aláírt egyezmény értelmében ez év december elsejével kerülne sor.

Visszatérve az izraeli ultimátumra, azt már majdnem biztosra lehet venni, hogy Izraelt, mint zsidó államot a Hamasz nem ismeri el, de – minden, a külvilágnak szóló tájékoztatással ellentétben – a PFSZ alapító leveléből sem törölték ezt a passzust. Mahmud Abbasznak pedig – éppen  ingatag helyzete miatt – nincs ereje, hogy az ultimátum többi pontját megfelelően kezelni tudja.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egységkormány Egyiptom bábáskodásával született, de az sem elhanyagolható, hogy ezzel mi lehet a felek célja.

Nyilvánvaló, hogy Mahmud Abbasz legitimitásának megerősödését reméli, mint ahogy az is, hogy a Hamasz a kasszát akarja feltölteni.

Egyiptom érdeke pedig azt remélheti, hogy ezzel megszakíthatja a kapcsolatot a Hamasz és a Szináj félszigeti  terror-szervezetek között.

A legutóbbi arab-arab egymásra borulásnak háború lett a vége…

A kérdések kérdése jelen pillanatban az, hogy Trump elnök, elődje útján járva,  tárgyalóasztalhoz kényszeríti-e Izraelt az illegitim “békepartnerrel”, vagy átlát a szitán és tudomásul veszi, hogy az egységkormány addig él, amíg a Palesztin Hatóság kifizeti Gáza tartozását és némiképp feltölti  kasszájukat.

Akár így, akár úgy, a Gázából indított rakéták Izraelt veszik célba.

19/10/2017

%d blogger ezt kedveli: