Kultúrák háborúja…

Szó nincs arról, hogy minden muzulmánt terroristának tekintenék, mégis elgondolkoztatott az a visszaemlékezés, amelyet Arije Eldad professzor osztott meg a nyilvánossággal.

Eldad prof. nyugdíjazásáig vezető baleseti sebészként a jeruzsálemi Hadassza kórház éjn-keremi részleg égési osztályának vezető főorvosa volt. Kutatási területe a bőrátültetés minél eredményesebb kivitelezése, kezdve a sérült bőrfelület elsődleges ellátásától az utógondozásig…

Nem tudhatom, csak gyanítom, hogy egy nemrégiben  Gáza övezetből átkerült, vírusfertőzés okozta megbetegedésben szenvedő arab paciens, akinél u.n. “fa-ember” szindróma (sejtburjánzás, mely a kéz ujjain szerteágazó bőrkinövést eredményez) sikeres műtéti megoldására került sor – hozta elő a régmúlt történetet.

Évekkel ezelőtt került fenti kórházba az arab szektorból származó nőbeteg, akit családja felgyújtott. (Ez a büntetés nem ritka a házasságtöréssel gyanusított nők esetében.)

Többszörös bőrátültetés után az asszony gyógyultan távozott az osztályról azzal, hogy bizonyos időközönként kontrollvizsgálatra jelentkezzen.

Ez több alkalommal meg is történt, mígnem egyszer a beléptetésnél robbanószert találtak nála… A kihallgatásnál egyértelművé vált, hogy a járóbeteg rendelőben kellett volna robbantania, melyet ha sikeresen végrehajt, a családja megbocsájtja félrelépését.

Ez csak egy példa – írja Eldad professzor – a zsidók és muzulmánok közötti háborúra, ami nem területi vitáról szól… Ez a kultúrák háborúja.

30/08/2017

Forrás: https://www.facebook.com/Israel-411-783447265096014/?hc_ref=ARSQyZMOI5_FSDxnDxe0_GTSbGjv4LAYpUoqArcLHIlDqrMsmGsPUIqjX5KXebWywTU&fref=nf

A tények makacs dolgok…

Az amerikai elnökválasztási kampányban pár napja elhangzott Trump jelölt szájából egy kijelentés, mely azonnal két részre osztotta a világ közvéleményét.

Nem csak hivatásos újságírók, elemzők, de a fapados bloggerek is messzemenő – ami a baloldali ál-liberálisokat illeti hamis – következtetést vonnak le az elhangzottakból.

Alapvető probléma, hogy az emberek többsége eleve külsőségek alapján ítél, amelyhez már könnyű csatlakoztatni a világnézetet és máris kész a verdikt: Trump tahó, akitől I-ten óvja úgy Amerikát, mint az egész világot.

De, hogy mondandóm lényegi részére térjek, íme az ominózus kijelentés: “Obama hozta létre az ISIS-t!”

Bár a kijelentés – sokak számára, így első hallásra – légből kapottnak tűnik, nem logikátlan. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük benne a logikát, nem elég szimpátia, vagy antipátia alapján véleményt nyilvánítani, a dolgoknak a mélyére kell nézni…

A nemsokára leköszönő, béke Nobel-díjjal bíró amerikai elnök első ténykedései közé tartozott, hogy demokráciát próbált exportálni oda, ahol a lakosság döntő többsége fogalmi szinten sincs tisztában a demokrácia jelentésével, jelentőségével.

Ennek az erőszakos import törekvésnek első, kézzel fogható “eredménye” az u.n. arab tavasz kirobbanása és következményeként gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szó szerinti lángba borítása.

Nem szándékom itt részletezni a történéseket, a blogomban  “Az arab tavasz” kategórián belül több írás is található a témában.

Túl azon, hogy olyan – minden joggal diktátornak nevezett – vezetőket likvidált, vagy akinek likvidálása már hatodik éve tart, elkövette azt az orbitális hibát, hogy gyakorlatilag utóvédek helyszínen hagyása nélkül kihátrált Irakból. Az ottmaradt amerikai katonák pedig nem voltak képesek megakadályozni sem az irakiak dezertálását, sem azt, hogy az ISIS – a fegyverraktárak lerohanásával – a világ egyik legmodernebb eszközökkel felszerelt hadseregének muníciójához jusson.

Úgyhogy, ha nem is Obama személyesen szerelte fel az ISIS-t, a létrejöttében igenis van felelőssége.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Egyiptomban, Mubarak félreállításával helyzetbe hozta a Muzulmán Testvériség nevű terror szervezetet – melynek diadalútja úgy az egyiptomiak, mint az egész világ szerencséjére – rövid életű volt.

Asszad, szíriai elnök esetében azonban nagy fába vágta fejszéjét. Nem számolt az arab társadalmon belüli törzsi ellentétekkel, legfőképp azzal nem, hogy a kormányrúd az ország kisebbségben lévő alawita (az iszlám síita ágának egy elhajlása)  törzsének kezében van, akiknek szó szerint létérdeke a hatalom megtartása.

Messianisztikus elhivatottságának lázában sikerült Kadhafit is félreállítani a “demokrácia” útjából – és ezzel biztosítani az Európa felé menekülni szándékozók szabad útját.

Mindezek eredménye: Egyiptomban elképzelhetetlen nyomor, Szíriában hat éve tartó polgárháború, ahol már jó ideje senki nem tudja, hogy ki-kire lő, Líbiában törzsi viszálykodás.

“Demokrácia teremtő” tevékenységének tortáján a hab pedig a mindenféle terrorista mozgalmat támogató Irán elleni szankciók feloldása.

Európa érdeklődését valahogy ezek a történések elkerülték és most csodálkozva (megdöbbenve, dühtől tajtékozva, szánakozva, populista politikát folytatva… ki-ki választhat) konstatálják a szűnni nem akaró tömeg érkezését.

Ez azonban egy más téma, mely annak ellenére, hogy szorosan kapcsolódik jelen íráshoz, – már csak terjedelménél fogva is – külön bejegyzést érdemel.

Végezetül – egy fél mondat erejéig – visszatérve Trump kijelentéséhez: az elhamarkodott ítélkezés helyett nem árt összefüggéseiben nézni a kialakult helyzetet.

12/08/2016

 

Együttélni muzulmánokkal

Az, hogy Szilveszter éjszaka Németországban (és mint a híradásokból kitűnik nem csak ott) történtektől ég az internet, még nem ok arra, hogy foglalkozzak a témával.

Mivel azonban Izrael –  úgy is, mint aki “küldi” a migránsokat és úgy is,mint aki ”uszít” ellenük – változatlanul az érdeklődés középpontjában áll, rosszabb esetben jogtalan elmarasztalások kereszttüzében – úgy gondolom, néhány mondat erejéig nem árt a lényeget tisztázni.

Elöljáróban utalnék  Jack Engelhard írására, mely az izraeli Arutz sheva-ban látott napvilágot és magyarra a Periszkóp blog szerzője fordította.

http://periszkop.com/2016/01/09/merkel-borzalmas-baklovese/comment-page-1/#comment-92

Az írás gyakorlatilag semmi újat nem mond, legfeljebb átfogó képet ad arról, amit többen már évek óta Európa figyelmébe ajánlunk.

Magam is megtettem ezt a

https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/ és a

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/ c. írásaimban.

Ami ma Európából, a migránsokkal kapcsolatos intézkedésekből látszik, az arra utal, hogy az öreg földrész sem a tömeges muzulmán bevándorlókkal, sem a szélsőséges iszlámmal nem tud mit kezdeni.

Minderre azért nem képes, mert nem tud – de talán nem is akar – saját társadalmi/kulturális keretein túllépni.

A ma Európájára jellemző, hogy két szélsőség között nem találja a helyes utat: Az egyik oldal elvárja a bevándorlóktól, hogy beolvadjanak a befogadó társadalmakba (ez többé-kevésbé működött addig, amíg csak hasonló kultúrát képviselő “belső” migrációról volt szó). A másik oldal viszont az u.n. multi-kulti, amely teljes szabadságot kíván biztosítani a különböző kultúrájú bevándorló csoportoknak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy úgy élnek, ahogy akarnak.

Ha Európa valóban integrálni akarja valamilyen módon a muzulmán bevándorlók tömegét, akkor tudomásul kell vennie, hogy alapvetően eltérő kultúráról van szó, mely összeolvadást nem, csak egymás mellett élést feltételezhet. Ez viszont kizárólag a befogadó állam jól meghatározott törvényi keretei között valósítható meg.

Az integrálódási folyamat mindenképpen hosszú, melybe számos visszaesési periódust is be kell kalkulálni és a végeredményt sem lehet 100%-ban garantálni.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy (lásd a párizsi merényletet) az elviekben már integrálódott második, harmadik generációs muzulmán az újonnan érkezett tömegben erősítést lát – tehát a helyben születés esetén sem biztos, hogy az integrálódás befejezett folyamat.

Véleményem szerint sem a muzulmán bevándorlókkal szembeni teljes elutasítás, sem a kritika nélküli elfogadásuk nem járható út. Ugyanis a vásár kettőn áll és a pillanatnyi jelekből arra lehet következtetni, hogy az iszlám világnak nem a legfőbb törekvése a nyugati kultúrához történő alkalmazkodás.

Természetesen a befogadás és vele együtt az integrációs folyamat elindítása azt feltételezi, hogy a fogadó ország tisztában van a más kultúrával.

Európa pedig annak ellenére, hogy foggal-körömmel védené saját értékeit, nem veszi tudomásul a más kultúrából adódó másságot. Azt a fundamentalista iszlámmal azonosítja, vagyis vallási színezetben jeleníti meg. (Holott a fundamentalizmus kifejezetten nyugati terminus, amelyet amerikai protestánsok honosítottak meg 1910-ben.)

Ha viszont vallási értelemben használjuk a fundamentalista kifejezést, akkor tudomásul kell venni, hogy ilyen értelemben minden muzulmán fundamentalista, mivel a Korán szava – Isten szava! Szó szerinti kinyilatkoztatás, mely szent és sérthetetlen.

A nyugati értelemben vett fundamentalista szó az arab világban nem is létezik. Hozzá legközelebb az arab  “uszul” kifejezés áll, amely viszont az iszlám jogrendre (mint fundamentumra) utal és amelyhez minden muzulmán igazodik.

Az iszlám fundamentalisták szerint Allah alaptörvényében már minden megtörtént és majd ez után bekövetkező esemény meg van írva csakúgy, mint a saját koruk problémáira adandó válasz – mindezek értelmezéséhez a hit tiszta forrása nyújthat segítséget.

Az következő pár sorral talán sikerül a fentieket értelmezni: Az ISIS történelmi előképének tekinthető szalafista mozgalom a tiszta iszlám hitet vallja és a 19. század végén Egyiptomban vált ismertté. A mai napig a nyugati modernizáció és a hit elkorcsosodása ellen harcol. A mozgalom markáns képviselői a szunniták.

Az iszlámban mindig is jelen volt a szélsőség, amely a 20 század vége felé kezdett látványosan megerősödni.

Hogy meghatározó tényezővé válhatott, annak több oka is van, amelyek közül csak egyet, az “arab tavasz”-t emelném ki, melyben a régi  államszervezetek összeomlása, a régi diktátorok menesztése által keletkezett  fejetlenség váákumot  hozott létre, melyet a szélsőséges iszlám tölt ki.

És itt lép a képbe Izrael, melynek sem az “arab tavasz” kirobbanásához, sem az iraki, líbiai, szíriai… események alakulásához köze nincs, de mivel az elgurított golyó önjáróvá vált, úgy Európa, mint az USA számára egyszerűbbnek tűnt a folyamatra az izraeli-palesztin viszály hozadékaként tekinteni és a problémát egy szűk keresztmetszet mentén kezelni.

Holott – ha tárgyilagosan szemlélnék a helyzetet – rövid úton világossá válna, hogy Izraelben a törvénytisztelő arab állampolgár jogai azonosak bármelyik zsidó jogaival. Az is kívánatos lenne, ha Európa lakossága rádöbbenne, hogy Izrael nem az arabok ellen harcol, hanem az arab terroristák ellen, de ez utóbbihoz a mai napig nem kapta meg az európai támogatást.

Ha Európa már ma nem kezdi el keresni a megoldás módját, könnyen lehet, hogy holnap már késő lesz.

10/01/2016

Ébredj Európa!

Mirjám és Imánuel ז”ל , az 50-es éveikben járó izraeli házaspár , brüsszeli társasutazáson vett részt, ahol az ottani Zsidó Múzeum bejáratában terrorista támadás végzett velük.  Két – 15 és 16 éves – lánygyermek maradt szülők nélkül.  A támadásnak még két halálos áldozata  van.

Nem ez az első antiszemita indíttatású merénylet Belgiumban és tartani lehet tőle, hogy nem is az utolsó. Az elsőre 1979 Pészachján került sor, amikor is három palesztin a brüsszeli repülőtér ellen intézett támadást.  A pillanatnyilag utolsó, a már említett házaspár. Tudott, hogy a két időpont között is történtek incidensek. És nyilvánvaló, hogy voltak olyanok amelyek nem kerültek nyilvánosságra. Talán azért, mert fajsúlya miatt a sértett nem tett feljelentést, de az sem lehetetlen, hogy a rendőri szervek tekintettek el a kivizsgálástól.

A brüsszeli merényletet követő napon Párizs külvárosában  támadtak meg két testvért, akik az esti imára igyekeztek.

Belgiumban 34 ezer zsidó él, ez a lakosság 0,3%-a. Azonban ez az elenyésző szám is elegendő, hogy az ország antiszemita indíttatású terrorcselekmények célpontjává váljon. Míg 2010-ben a rendőrséghez érkezett bejelentések száma 57 volt, addig 2011-ben 62, 2013-ban pedig 88.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, hozzávetőlegesen 600 ezer fő. A  2011-ben bejelentett  389 eset a következő évben 614-re emelkedett. Nyilván ennek “köszönhető”, hogy Izrael utcáin egyre több francia beszédet lehet hallani. A francia zsidók Izraelbe történő hazatérése akkor is megugrott, amikor Muhammad Merah, a Toulouse-i gyilkos vérfürdőt rendezett a zsidó iskola előtt és válogatás nélkül ölt gyereket, felnőttet.

Az utóbbi időkben a muzulmán elkövetők körében “divattá” vált az esemény videofelvételen történő megörökítése – ami  egyértelmű bizonyíték arra, hogy a gyilkos előre megfontolt szándékkal, ép elmével követi el tettét. (Már amennyiben a terrorista elméjét épnek tekintjük.)

Számos, nemrég  készült felmérés szerint Európa szerte növekvő tendenciát mutat az antiszemitizmus, melynek modern megjelenési formája az Izrael-ellenesség, az anti-cionizmus.  Véleményem szerint, ehhez nem is szükséges mélyreható kutatásokat végezni, elegendő a napi hírek, az azok alatt található “hozzászólások”  áttekintése.

Igen, így idézőjelbe téve, mert milyen tudással, milyen vitakészséggel rendelkezik az az egyén, aki magáévá teszi, sőt hirdeti azt az abszurd álláspontot, hogy Izrael népirtást végez a palesztinok között, vagy hogy Izrael apartheid állam!? Nem beszélve arról, hogy ezen személyek a cionizmust úgy használják szitokszóként, hogy valódi jelentéséről fogalmuk sincs.

Ők a zsigeri antiszemiták, rosszabb esetben a populista elit megvezetettjei.

Itt kell megjegyezni (és ezzel egyúttal szét is választani) a palesztin helyzetet az európai muzulmánoktól.

Mivel jelen írásnak elsősorban az európai helyzet a témája, a palesztinokról érintőlegesen csak annyit, amennyi az Izraelt kritizálók szájából nap mint nap elhangzik

Nincs nap, hogy ne vetnék szemére az országnak, hogy megszálló, hogy  elnyomó, hogy az egyetlen felelős a jelenlegi helyzetért. És ez a kritika nem csak a sarki kocsmák törzsközönségétől  – bár a színvonal sokszor kísérteties azonosságot mutat –  származik. Ehhez a sakálkórushoz csatlakozott az európai sajtó túlnyomó része is, nem beszélve a hivatásos politikusok karrierépítő manipulációiról, melyhez esetenként még állami támogatást is kapnak.

De talán közelebb járok az igazsághoz, ha első helyen a politikusokat, közéleti személyiségeket említem, majd a megélhetési sajtómunkásokat és csak utolsó sorban a hozzájuk csatlakozó,  az önálló gondolkodást mellőző tömeget.

A palesztinok között végzett “népirtásról” csak annyit, hogy ideje lenne felismerni: Izrael nem a palesztinok ellen harcol, hanem a terroristák ellen!!!  Márpedig aki békés otthonokban hidegvérrel kiírt egy fél családot, az terrorista még akkor is, ha a Palesztin Hatóság – az európai adófizetők pénzén – hősként ünnepli.

Ami pedig az apartheid illeti, legalább az értelmező szótárban utána lehetne nézni, a szó jelentésének. Mert kérdezem én, micsoda apartheid állam az, ahol a fogbeültetést végző szájsebész arab, ahol a rendelőkben arab asszisztens veszi le a vért, ahol az ABC igazgatója arab… és nem utolsó sorban, ahol arab ( szám szerint 11) képviselők ülnek a Kneszetben. (Megjegyzem még azok is, akik számos alkalommal személyesen vettnek részt Izrael ellenes megmozdulásokon.) És itt kell még megemlíteni a szíriai polgárháború azon pár száz sérültjét, akik izraeli kórházakban kaptak, vagy éppen ebben a pillanatban kapnak ápolást, az állam, vagyis az izraeli adófizetők költségén!

Visszatérve Európára, ott sem feltételezhető, hogy minden muzulmán terrorista, hiszen a többség nem akar mást, mint eltartani a családját és magasabb szintű oktatást biztosítani a gyerekeinek, mint azt tehette születési helyén. A nagy számok törvénye alapján viszont nem kizárható terroristák beépülése a közösségbe – és erre, ha Európa nincs elfoglalva a hagyományos antiszemitizmusával – gondolni kellett volna.

Érthetetlen, hogy a külvilág még ma sem jutott el a gondolkodásnak arra a fokára, hogy a terrorizmus nem áll meg Izrael határain.

Azt hiszem nem kell nagyon kiemelni sem Belgiumot, sem Franciaországot a többi európai ország közül, ha az utóbbi évek Izrael-ellenes megnyilatkozásait akarjuk vizsgálni. Vannak még dobogós helyezettek! Olyanok, ahol nem lehet a nagy számú muzulmán bevándorló jelenlétével  magyarázni a mára kialakult antiszemita, anti-izraeli nézetek tömeges térhódítását.

Sajnálatos módon megállapítható, hogy 70 évvel a holocaust után, Európa ismét veszélyes hely a zsidók számára.

Elképesztő, hogy Európa 400 millió polgárából 150 millió valamilyen szinten azonosul az antiszemitizmus eszméjével, illetve minden bajok forrásának a zsidókat és Izrael államot tekinti.

Így még azon sem lehet csodálkozni, hogy Muhammad Merah mára hőssé válhatott.

Bár belgiumi és franciaországi történések adták írásom apropóját, nem lehet elhallgatni, hogy hasonló esetek bárhol Európában előfordulhatnak.  

Így nagyon is elérkezett az idő, hogy Európa önvizsgálatot tartson annak feltárására, hogyan is lehetséges, hogy a 21. században  akár a szélsőséges iszlám, akár a jobboldali szélsőségesek sugallatára az antiszemitizmus ismét szárnyat bontson és az utóbbiak retorikája a vészkorszakot közvetlenül megelőző időket idézze.

Számos esetben szögezik nekem a kérdést: Izraelt nem lehet bírálni? Természetesen lehet, azonban –  mint minden bírálatnak – valós tényeken kellene alapulnia. Az éremnek ugyanis két oldala van és amennyiben a bírálat egyoldalú, a bíráló elveszti hitelességét. De ez a kisebb baj. A nagyobb, a megmásíthatatlan – az ár, az a súlyos ár, amit a fenti esetek is bizonyítanak.

Antiszemitizmus mindig is volt és mindig is lesz – csak az ürügy változik. Ma az ürügy Izrael maga!

Ugyanakkor az antiszemitizmus nem Izrael és még csak nem is a diaszpóra zsidóságának a baja!

A megoldás az európai országok kormányainak kezében van. Kűzdeniük kell az antiszemitizmus ellen ahelyett, hogy olajat öntenek a tűzre és úgy állítják be Izraelt, mint a sátánt.

Ébrendj Európa! Az igazi sátán köztetek él! A bumeráng visszaüt és nem Izraelt kaszálja el!!!

2014. május 29.