Tag Archives: Jeruzsálem

Mennyit “fogyaszt” egy miniszterelnök???

11 Sze

Mióta Mandelblitt főállamügyész (az előzetes meghallgatás függvényében) vádemelési javaslatot terjesztett be Sara Netanjahu ellen,  ez a kardinális kérdés foglalkoztatja az izraeli sajtót és a közvélemény egy részét.

A valódi demokráciák sajátosságai közül, jelen mondandóm szempontjából két alkotóelem érdemel kiemelést:

  1. Senki nem áll a törvények fölött

  2. Független igazságszolgáltatás

Fent említettek között nincs alá/fölé rendeltségi viszony, egymást kiegészítő, egymásra épülő fogalmak. Melyeknek akkor van igazán jelentősége, ha vezető pozícióban lévő személy neve forog közszájon.

Izraelben senki nem tekinti ördögtől való cselekedetnek, ha pártelnök, államelnök, miniszterek, vagy akár a miniszterelnök ellen indul rendőrségi vizsgálat, mely már eddig is nem egy esetben végződött vádemelési javaslattal, vádemeléssel, illetve bírósági ítélettel. Amely a felsorolt közéleti tisztséget betöltők szinte mindegyikénél letöltendő börtönbüntetést vont maga után.

Jelen bejegyzésemben Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen folyamatban lévő vizsgálatokról kívánok – amennyire lehet – szűkszavúan beszámolni.

A személye ellen indított támadások kezdetét pontosan meghatározni nem lehet, de nagyjából az elmúlt tíz évre nyúlnak vissza. Az események azonban a legutóbbi – 2015-ös – választások után felgyorsultak.

Médiamunkások kutatnak múltjában és jelenében olyan események után, melyek révén elérhetik a miniszterelnök lemondását illetve lemondásra kényszeríthetik.

Lehetne, de mondandóm szempontjából nincs jelentősége, részletezni a három megnyitott aktákban szereplő vádakat. A lényeg, hogy mindegyikben szerepel a korrupció, a bizalommal való visszaélés és a közvagyon herdálása. Ez utóbbival elsősorban a miniszterelnök feleségét vádolják.

Megemlítendő az a tény, hogy a nagyjából másfél éve tartó nyomozás során, Netanjahu ellen eredményt még az sem hozott, hogy a vádhatóság két – részben az ügyben, részben más – büntető eljárást maga után vonó esetben – érintett személyt, vádalku keretében koronatanújának nyert meg.

Minden tévhitet eloszlatva leszögezem, hogy amennyiben bírósági tárgyalás után kiderül, hogy Netanjahuról kiderül bármelyik aktával kapcsolatban, hogy visszaélt a köz bizalmával és keze “nem tiszta”, úgy a törvény keze legalább olyan szigorral sújtson le rá, mint bármelyik izraeli állampolgár esetében tenné.

Írásom további részét a magukat “oknyomozó újságíró” kategóriába soroló sajtómunkásoknak, valamint a külföldi hírügyökségek “tudósítóinak” szíves figyelmébe is ajánlom.

A tisztánlátás miatt meg kell jegyezni, – maximálisan elvonatkoztatva Netanjahu személyétől – hogy a mindenkori miniszterelnök, sőt, tovább menve, minden állami alkalmazott finanszírozása az adófizető állampolgárok pénzéből történik. És a mérlegelés során nem árt figyelembe venni, hogy munkaidejük nem korlátozódik napi X órára, mandátumi idejük alatt gyakorlatilag folyamatos.

Mivel a “nagy” hírügynökségek egyike sem adott átfogó képet a történésekről (nem is adhatott, hiszen a hivatalos rendőrségi tudósítások elég szűkszavúak) és mivel mindegyik csak pletyka szintű – a sajtómunkások által feltupírozott –  részletet ragadott ki azokból, azt hiszem, nem árt tájékoztatni az elfogulatlan olvasót arról, hogy az éremnek két oldala van.

Fentebb, nem véletlenül,  említettem a mindenkori miniszterelnök munkaidejének folyamatosságát,ugyanis az egyik elmarasztalásban az szerepel, hogy államilag fizetett ünnepen “maszek” villanyszerelőt hívott a miniszterelnöki rezidencia elektromos berendezésének meghibásodását korrigálandó.

Ebben az esetben el kell mondani, hogy a mindenkori miniszterelnök a hadsereggel, a külüggyel és számos – szintén folyamatosan üzemelő – hivatallal állandó összeköttetésben áll. Tehát a vizsgálat tárgyát nem csak az kell képezze, hogy plusz költséggel terhelte a költségvetést, hanem az is, hogy a folyamatos kapcsolattartás érdekében miért nincs a miniszterelnöki hivatalhoz rendelt folyamatos üzemben dolgozó karbantartó brigád? (nem csak villanyszerelő).

A másik – a közvagyon herdálása – témakör ennél még érdekfeszítőbb, nyilván ezért is élvezi a sajtómunkások (és az önálló gondolkodást mellőző izraeli/külhoni “megmondóemberek” kiemelt figyelmét.

E témakörön belül is a legnagyobb érdeklődés a  “mennyit eszik a miniszterelnök és családja” (magasiot) című fejezet kapja.

A vizsálati anyagból a a főállamügyész megállapította, hogy a Netanjahu család 2010-2013 között közel 360 ezer sekel értékben, előkelő éttermekből hozatott készételt.

Az Állami Ellenőrző Hivatal (mevaker ha-medina) jelentésébőll kiderült, hogy éves szinten 70-158 ezer sekelről van szó, az adott évekre lebontva.

Mivel a Netanjahut megelőző kormányfők (Sharon és Olmert) esetében az Állami Ellenőrző Hivatal vizsgálódása csak a miniszterelnöki rezidencia általános költségvetésére terjedt ki, jelentésében nincs külön feltüntetve, hogy “mit eszik a miniszterelnök?”. Nyilván erre nem is volt szükség, hiszen sem Sharont, sem Olmertet nem akarták törvény elé citálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számlák alapján ne lehetne visszakeresni a tételeket.

A számlabizonylatok tanusága szerint 2008. április 7-én Olmert nem kevesebb, mint 29.106 sekel értékben rendelte meg a peszachi menüt a Har Cion nevű szállodából. (Ez az összeg közel a fele a Netanjahu család teljes, 2010-es évei rendelésének.

Egy másik számlát vizsgálva megállapítható, hogy Sharon  2001. október 18-án a Hilton Mamila Szállóból 12.500 sekel értékű ételt hozatott a miniszterelnöki rezidenciára, illetve ugyanebben az évben, valamivel korábban (2001. július 8.) 8.063 sekel értékben frissítőket rendelt magán farmjának címére. Ami összességében három hónapon belül, több mint 20 ezer sekelt tett ki.

Ismételten és nyomatékosan hangsúlyozom, hogy amennyiben Netanjahu keze “nem tiszta”, úgy ő sem állhat a demokrácia törvényei felett.

De legalább ilyen nyomatékkal kijelentem, hogy az egyenlő elbírálás is elengedhetetlen része a demokráciának – nem beszélve a pártfüggetlen, objektív újságírói tájékoztatásról.

11/09/2017

 

Reklámok

Kultúrák háborúja…

30 aug

Szó nincs arról, hogy minden muzulmánt terroristának tekintenék, mégis elgondolkoztatott az a visszaemlékezés, amelyet Arije Eldad professzor osztott meg a nyilvánossággal.

Eldad prof. nyugdíjazásáig vezető baleseti sebészként a jeruzsálemi Hadassza kórház éjn-keremi részleg égési osztályának vezető főorvosa volt. Kutatási területe a bőrátültetés minél eredményesebb kivitelezése, kezdve a sérült bőrfelület elsődleges ellátásától az utógondozásig…

Nem tudhatom, csak gyanítom, hogy egy nemrégiben  Gáza övezetből átkerült, vírusfertőzés okozta megbetegedésben szenvedő arab paciens, akinél u.n. “fa-ember” szindróma (sejtburjánzás, mely a kéz ujjain szerteágazó bőrkinövést eredményez) sikeres műtéti megoldására került sor – hozta elő a régmúlt történetet.

Évekkel ezelőtt került fenti kórházba az arab szektorból származó nőbeteg, akit családja felgyújtott. (Ez a büntetés nem ritka a házasságtöréssel gyanusított nők esetében.)

Többszörös bőrátültetés után az asszony gyógyultan távozott az osztályról azzal, hogy bizonyos időközönként kontrollvizsgálatra jelentkezzen.

Ez több alkalommal meg is történt, mígnem egyszer a beléptetésnél robbanószert találtak nála… A kihallgatásnál egyértelművé vált, hogy a járóbeteg rendelőben kellett volna robbantania, melyet ha sikeresen végrehajt, a családja megbocsájtja félrelépését.

Ez csak egy példa – írja Eldad professzor – a zsidók és muzulmánok közötti háborúra, ami nem területi vitáról szól… Ez a kultúrák háborúja.

30/08/2017

Forrás: https://www.facebook.com/Israel-411-783447265096014/?hc_ref=ARSQyZMOI5_FSDxnDxe0_GTSbGjv4LAYpUoqArcLHIlDqrMsmGsPUIqjX5KXebWywTU&fref=nf

Béketárgyalások most?

14 aug

Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak, de még csak Közel-Kelet elemzőnek sem lenni, csak egyszerűen értő olvasónak, hogy világosan lássék, miszerint egyes európai országok vezetői csakúgy, mint az éppen soros amerikai elnök – mindenképpen részt kérnének a közel-keleti térség, nevezetesen az izraeli-”palesztin”* konfliktus megoldásából…

/*Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a ‘70-es évek elejétől magukat palesztinnak nevező, gyakorlatilag a volt Palesztina területéről származó arabok (és később, Arafat által Tuniszból  magával hozott  vezető réteg, akik az itteni vezetők kárára kaptak koncot) egyetlen háborút sem vívtak Izrael ellen egyedül. Azok minden esetben külső támogatással valósultak meg úgy, hogy a palesztinai arabok végezték el a piszkos munkát. Nevezetesen az útszéli terror-támadásokat, a közönséges gyilkosságokat./

Elemezve a létrejött béketárgyalás kezdeményeket azt látjuk, hogy ezek egyetlen kormánynak (megjegyzem, hogy a modern Izrael állam történetében a baloldali pártok többször álltak a kormányrúdnál, mint a jobb ill. jobbközép kormánykoalíciók) sem sikerült.

Az oszlói béke-egyezmény kiválóságához is csak Simon Peresz, volt államelnök ragaszkodott utolsó  lehelletéig, de ez érthető, annak kapcsán részesült a megosztott Nobel Békjedíjban (Rabin és Arafat társaságában).
Nem sikerült az arabokkal egyezségre jutnia sem Ehud Baraknak, sem Ehud Olmertnek és hamvába hullt a “területet békéért” baloldali kezdeményezés is.

A Netanjahu vezette Likud tömb is csak a 2010-ben félbeszakadt tárgyalások után jutott arra az elhatározásra, hogy Izraelnek számos megoldásra váró társadalmi problémája előbbre való, mint hogy fölöslegesen fecséreljen időt a semmiért.

Tökéletesen igaza volt és van abban, hogy a tárgyalásokra készen állunk, de a labda az arab térfélen pattog.

Az eddigi béketárgyalásokból kiemelést érdemel az Ehud Olmert vezette Kadima párt arabok felé tett nagylelkű ajánlata, miszerint Izrael visszahúzódik az u.n. ‘67-es határok mögé (ami alapvetően a ‘48-as tűzszüneti vonalat jelenti) és Jeruzsálem keleti felét felajánlja a megalakuló palesztin állam fővárosának, ezen felül pedig 3% területcserét kínál fel a békéért.

(Téves állítás, mondhatni csúsztatás úgy fogalmazni, hogy “vissza adja” az araboknak. Ugyanis Jeruzsálemet a hatnapos háború során Izrael  jordán megszállás alól szabadította fel. Aki Jeruzsálemet az arabok ill. a “palesztinok”  jogos tulajdonának tekinti, az nincs tisztában Izrael történelmével.)

Annak, hogy felelevenítem ezeket a történéseket több oka is van. Egyik, hogy az utóbbi időben  ismételten egyre többször hallható, hogy Erdoán szemet vetett Jeruzsálemre, a régi megszállás (Ottomán birodalom) jogán, részben pedig azért, mert – bár kétségtelen, hogy más, finomabb módszerekkel élve, mint elődje de – Trump elnök is elkötelezte magát a béketeremtés oltárán. Bár úgy tűnhet, hogy a témától idegen, de Izrael szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az ISIS szíriai térvesztése és ezzel együtt az iráni rezsim által támogatott Hezbollah térnyerése sem, ami egy esetleg újra induló béke-kezdeményezés során magas lóra ültetheti a tárgyalópartnert.

https://leharpress.blogspot.co.il/2017/08/sohivatal-ensz-fedonev-alatt.html

Itt kell megemlíteni, hogy azon európai országok – de nem csak – vezetői, ahol az őslakosság tűrőképességét elérte az  u.n. migráns áradat, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényt, miszerint vallásháborúval állnak szemben, a dolgot a könnyebb végén fogják meg és a problémát leegyszerűsítik az izraeli-”palesztin” viszályra. Mely – szerintük – ha megoldódik, a migráns áradat is megszűnik. Ezen téveszméjüket azzal tetézik, hogy Izraelt okolják a saját bajaiékért és képtelenek szembenézni a saját, elhibázott integrációs politikájukkal.

Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegi részéhez, ami tulajdonképpen – a mai állás szerint – pár mondatban összefoglalható.

Trump elnök Jason Greenblatt vezetésével békeköveteket küld a térségbe, akiknek feladata a két fél elképzeléseinek közelítése lenne.

Izrael a tárgyalások elé egyetlen feltételt szabott, nevezetesen, hogy a palesztin fél ismerje el Izrael létezéshez való jogát…

Ezzel szemben Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) – bár azt bizonygatja, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni, de… De Jeruzsálem keleti fele a palesztin főváros kell legyen és Izraelnek vissza kell vonulnia a ‘48-as tűzszüneti vonalak mögé, illetve az örök téma, a “telep-építések” azonnali befagyasztása…

Legfrissebb értesülések szerint Mahmud Abbasz  Greenblatt leváltását követeli az Egyesült Államoktól, mondván,  hogy nem objektív. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem az ő szájuk íze szerint fogalmaz.

A kérdés adott:  Mivel sokadszorra jutottunk el a tárgyalások nyitó aktusához,  van-e remény azok felélesztésére? További kérdés, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e meggyőznie a “palesztin” tárgyalófelet arról, hogy elsősorban gazdasági rendet, stabilitást kell teremteni az arab szektorban, majd utána következhet a politikai…Továbbá kérdéses, hogy a tárgyalásokat képesek-e olyan mederben tartani, hogy egy esetleges nyugalmi időszak ne hónapokra, de ne is évekre szóljon. Mindezt úgy, hogy egyik fél se érezze a külső nyomást, a kierőszakolt, rákényszerített békét.

Mindezeken túl a legfőbb kérdés mégis csak az, hogy komoly békepartnernek tekinthető-e Abbasz akkor, amikor többszörös amerikai nyomásra sem hajlandó leállítani a terroristák és családtagjaik támogatását, melyet azzal magyaráz, hogy azok nem is terroristák, hanem a megszállás áldozatai…

14/08/2017

 

Templom-hegy és környéke…

24 Júl

Áv hó 9.-éhez a zsidó történelemben a bibliai időkig visszamenve szenvedés és megaláztatás tapad. Ezen dátumhoz köthető megemlékezésben ezekről részletesen beszámolok, mely itt olvasható.

A modern Izrael történetének első Templom-hegyi vonatkozása a ‘67-es háborúhoz köthető, amikor is a 19 éves jordán megszállás alól, Izrael hadserege felszabadította Jeruzsálem keleti felét és elhangzott a minden zsidó szívét megmelengető mondat:

הר הבית בידנו!!!

Vagyis a “Templom-hegy a kezünkben van!”

Az azóta eltelt 50 év alatt minden zsidó megbizonyosodhatott arról, hogy fenti mondatnak vannak – finoman fogalmazva – szépséghibái. És 50 év után joggal-okkal feltehető a kérdés: a Templom-hegy tényleg a kezünkben van?

A válasz, ha fájdalmas is, egyszerű nem!

Hosszúra nyúlna ez a bejegyzés, ha a “nem” minden részletét kifejteném, ezért csak lóugrásokban: a Templom-hegy elfoglalásakor döbbent rá Izrael vezetősége, hogy a muzulmán szent helyen egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő lőszert halmozott fel az ellenség. Moshe Dayan, akkori védelmi miniszter el nem évülő bűne abban állt, hogy pár óra alatt a lőszert, mint hadizsákmányt lehordatta a Templom-hegyről, majd a hagyományosan a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzőjének számító, mindenkori jordán királynak – aki Mohamed leszármazottja – kezébe adta a terület ellenőrzési jogát.

Ezt a jogot a muzulmán szent helyek vonatkozásában, az egész világon a  WAQF (https://en.wikipedia.org/wiki/Waqf) látja el. A szervezettel az Izrael területén élő palesztinok folyamatos harcban állnak annak érdekében, hogy kiszorítsák őket a területről és magukhoz ragadják a Templom-hegy ellenőrzésének jogát.

Ennyi bevezető után áttérek a ma, illetve a közelmúlt eseményeire.

Nem titok, hogy az izraeli hatóságokhoz folyamatosan érkeznek bejelentések a műemlék-védelmi hivataltól, mivel a WAQF folyamatosan semmisíti meg a Templom-hegy zsidó emlékeit és teherautószám szállítja azt szemétlerakó helyekre, valamint illegális építkezésekkel igyekszik az “eredendő muzulmán jelenlét” bizonygatására.

Túl a tárgyi emlékek történelem-hamisítást célzó megsemmisítésén, az időről-időre fellángoló, zsidók ellen elkövetett atrocitások miatt, valamint azon uszítás következtében, miszerint Izrael a Hegy status quojának megváltoztatására törekszik, a Hegyen zsidó nem imádkozhat, a Mecsetek terére is csak rendőri védelem mellett léphet.

Mint a zsidó szent helyekhez (I. és II. Templom) legközelebb eső, Nyugati v. Siratófal az imádkozás helye, melyről valljuk be őszintén, nem más, mint a Templom-hegy támfala. Hogy világos legyen – bár ezzel esetleg valakik érzelmeit sértem – olyan ez, mintha a Szentély parkolójában imádkoznánk. De még ez sem mindig biztonságos.

Sok-sok zsidó lett gyilkosság áldozata csak azért, mert a Siratófalnál imádkozott. Eltekintve a felsorolástól, csak kettőt említek. Egyiket azért, mert családjához személyes kapcsolat fűz, másikat pedig azért, mert azzal kezdődött a “késes intifáda”. 1995 nyarán egy jeshiva növendék életét éjszakai imájából hazatérőben lőfegyverrel oltották ki, 2015-ben, a zsidó újév előestéjén egy idősebb férfi volt az áldozat.

Kivételes esetnek számít, ha a pénteki muzulmán ima végeztével nem történik rendzavarás, ha nem alakul ki összetűzés izraeli rendőrök és muzulmánok között.

Legutóbb – a nemzetközi figyelem középpontjába is került esemény során – két, szolgálatban lévő drúz (és nem arab) rendőr esett áldozatául a terroristák gyilkos fegyverének.

(Arról, hogy az Al-Aksza mecset fegyverraktár szerepét tölti be, hogy kövek, szikladarabok felhalmozására szolgál, a Google képkeresőjében bárki utána nézhet.)

Az azonban, annak ellenére, hogy Izrael már régebben bekamerázta a térséget, újdonságként hatott, hogy a terroristák az imahelyről kifelé jövet hajtották végre támadásukat. Ez egyértelműen arra utal, hogy a fegyvereket valamikor, valakik (valakik segítségével ?) oda feljuttatták, ugyanis a személyi motozás az Al-Aksza mecsetbe történő felmenetel előtt már régi, rutin intézkedés. Ami újdonság a témában, az az fémdetektoros beléptető kapuk felállítása.

Mivel Izrael állam egyik, legfontosabb feladata, saját állampolgárainak védelme, úgy ezen intézkedés, mégha a nemzetközi közvélemény és az izraeli szélsőbal szempontjából túlzó is, szükségesnek bizonyult.

Nem értek egyet azon kritikákkal, melyek egy közelgő, újabb intifáda kirobbanását vetítik elő, hiszen ahhoz eddig sem volt szükség szigorító intézkedések bevezetésére, bár kétségtelen, hogy erre minden jó ürügyül szolgál.

Nem értek egyet, sőt kifejezetten elítélem azokat a felelős állami vezetőket, akik a kapuk azonnali eltávolítását követelve odáig mentek, hogy javaslatukra az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülést hívott össze. Ők, ha ezt nem is látják át, a terrorizmus támogatói. Mint ahogy nekik, úgy Jordánia királyának is felelőssége van a kialakult helyzetért még akkor is, ha az indítékuk nem azonos. Jordánia lakosságának 75%-át a volt Palesztina területén élt arabok alkotják. (Jordánia azzal a céllal alakult, hogy létrejöjjön a Palesztin állam.)

Jordánia kicsi és törékeny ország. Tisztában van azzal, hogy támadás esetén nem tudja megvédeni magát és a környező országok közül egyedül Izraelre számíthat. Ugyanakkor a palesztinai arabok nyomására, a külvilág felé, többnyire elmarasztalja Izraelt. A konfliktus feloldására viszont a beduin vallási vezetők rendszeres vendégek Izraelben.

Értem én, hogy a ténylegesen imádkozni szándékozó muzulmánok sérelmesnek tekintik az újabb szigorító intézkedést, de annyira azért nem, hogy saját maguk szűrjék ki soraikból a terroristákat.

Több oldalról megtámogatva, a jeruzsálemi főmufti, a Hamasz, arab Kneszet képviselők… kijátszották az adu ászt – már nem csak a beléptető kapuk eltávolítását, de minden izraeli biztonsági intézkedés azonnali beszüntetését követelik. A “muzulmánok kizárólagos tulajdonát képező” Templom-hegyen semmiféle zsidó jelenlétet nem tűrnek meg és amennyiben ezt Izrael nem teljesíti, úgy kezdetét veszi Jeruzsálem “felszabadítása”. Ehhez Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) azzal adta hozzájárulását, hogy felfüggesztett minden Izraellel közös biztonsági tevékenységet.

Állíthatom, hogy Izraelnek nem áll szándékában a Templom-hegy státuszában semmiféle változást eszközölni, az erre utaló arab panasz-áradat nem több politikai sakkhúzásnál, melyre tegnap Ammanban, az izraeli nagykövetség ellen elkövetett terrortámadással tették fel a koronát. (De ez már túlmutat jelen bejegyzés keretein.)

24/07/2017

Öngerjesztő hisztéria…

20 Júl

Izrael állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, négynapos magyarországi látogatása, mely magában foglalja a V4-ek vezetővel történő megbeszélést csakúgy, mint Magyarország miniszterelnökével  történő tárgyalásokat, mindenképpen történelminek tekinthető. Történelmi, mert izraeli miniszterelnök hivatalos látogatáson ez idáig nem járt (1988-ban Yichak Samir, akkori miniszterelnökünk magánlátogatás keretében kereste fel az országot)  Magyarországon.

A két ország közötti, egyre gyümölcsözőbb gazdasági és kulturális kapcsolat kialakulásában nem kis érdeme van államunk volt nagykövetének. Ilan Mor messze túlteljesítve kötelező diplomata tevékenységét, Magyarország minden zegét-zugát bejárva, ott hiánypótló előadásokat tartva, olyan plusz információhoz juttatta az érdeklődőket, mellyel egyetlen nagykövetünk sem dicsekedhet.

Az ő regnálása alatt időszakra tehető a két ország szakminisztereinek látogatása mindkét államban, melyek pozitív vonzatáról mindenki a maga országában szerezhet információt.

Sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy megnyilvánulásaiban Izrael népszerüsítése, országunk objektív megismertetése vezérelte.

Ennek az áldozatos munkának gyümölcse érett be a jelenlegi legmagasabb szintű látogatással. És ebbe rondítottak bele a pillanatnyi politikai hasznot remélők, valamint az identitásukat politikai szintre degradálók.

Attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy hetekkel a látogatás előtt különféle megnyilvánulások hangzottak el, melyek a legenyhébbtől a legdurvább kitételekig lengették ki a skálát, Magyarország a külsőségekben nem hazudtolta meg önmagát. Öröm volt nézni, hogy ott, ahol 72 éve zsidókat lőttek a Dunába, ma  Izrael államának kék-fehér lobogója díszíti a fővárost.

Ez a kép legalább annyira sajátja a magyaros vendégszeretetnek, mint az a tény, hogy ugyanaz az értelmiségi réteg, mely minden magyarországi politikai kurzust a hányinger legkisebb jele nélkül  kiszolgált, most összezárt és minden bajuk okozójának Izraelt, az Izrael államot képviselő Benjamin Netanjahut kiáltotta ki.

Nem tisztem a magyar miniszterelnök meg -illetve elítélése, bár ahhoz, hogy tisztában legyek a magyarországi viszonyokkal nekem nincs szükségem tolmácsra. Ezzel együtt és ennek ellenére már csak azért sem teszem, mert az adómmal nem a magyar kincstárat gyarapítom, választásokon szavazatommal egyik pártot sem támogatom. Magyarország az ifjúságom, annak fény és árnyoldalaival együtt.

Épp ezért csak annyi jogot vindikálok magamnak, amennyit a magyar állampolgárok is elvárnak a külvilágtól. Engedtessék meg nekem, hogy én Izrael szemszögéből, Izrael érdekeit szem előtt tartva lássam és láttassam a történteket.

A látogatás egészét – célját – tekintve, gondolom az érdeklődők éppen úgy tudomást szerezhettek róla, ahogy e sorok írója… az aláírt megállapodások eredményét pedig előre megjósolni nem is lehet, fölösleges is, annak kivitelezése szakemberek dolga.

A látogatással kapcsolatos észrevételeimre visszatérve – gondolom ez sem ismeretlen – két magyarországi eseményt kell megemlíteni. Az egyik a magyar miniszterelnök “Horthy kivételes államférfi” kitétele, a másik az u.n. sorosozás, amely plakátragasztás formájában testesült meg.

Tény, hogy Horthy nevének ilyetén felemlítésére az izraeli társadalom is felkapta fejét és senki nem ütközött meg azon, hogy ezt a magyarországi zsidók sérelmezik.

Legjobb tudásom szerint, ez ügyben diplomáciai egyeztetésre került sor, mely azzal zárult, hogy az izraeli fél “tudomásul vette” a magyar oldal erre adott magyarázatát. Hangsúlyozom, “tudomásul vette” és nem “elfogadta”.

Úgy vélem, hogy két héttel a személyes találkozó előtt értelmetlen lett volna ezt tovább ragozni, de meggyőződésem, hogy négyszemközti megbeszélés során a két fél sort kerített ennek tisztázására.

Erre utal, hogy Magyarország miniszterelnöke, nemzetközi sajtóértekezlet keretében – mintegy az egész világnak tudtára adva – kormánya nevében elhatárolódott a vészkorszak alatti magyar kormány bűneitől.

Itt jegyezném meg, hogy a magyarországi antiszemitizmus – amely pillanatnyilag nem azonos a nyugat-európai antiszemitizmussal – nem újkeletű és életben tartásáért minden 1945. után kormányon lévő pártnak súlyos felelőssége van.

A másik, vihart kiváltó esemény a plakátragasztás, ami az én ízlésemmel ellentétes, ugyanis minél inkább tolnak egy reklámot, annál inkább nem veszek róla tudomást. De! Soros Györgynek, akinek kis híján sikerült bedöntenie az angol fontot, és nem egy afrikai országot sodort spekulációival pénzügyi válságba – úgyis mint filantróp. Annak az embernek, amelyik pénzével bármelyik ország belügyeibe képes beavatkozni, aki kormányokat próbál megdönteni, nos, annak az embernek a kritizálása önmagában nem antiszemitizmus. 

Nem antiszemitizmus, legfeljebb alkalmat szolgáltat rá és ma erre Európában minden alkalom jó.

Hogy ez Magyarországon miért kaphatott gellert, arról az előző bekezdés végén tettem említést és most megismétlem: A magyarországi – klasszikus – antiszemitizmus tudatlanságon, a felvilágosítás hiányán alapul. A tiltás, nem felvilágosítás!!!

Amennyiben ezt a pontot nem lépi túl az ügy, úgy ez az írás sem született volna meg, hiszen nem több ez, mint belső egymásnak feszülés, ami  azonban egy újabb csavarral átlépte az országhatárt. Ezt nem kellett volna, vagy legalábbis nem abban a formában és  hangnemben, ahogyan történt.

És itt kell megemlíteni, hogy jelenlegi nagykövetünk döntő szerepet játszott a hisztéria kirobbantásában.

Nyilvánvalóan nem volt véletlen –  a diplomáciai nyelvezettől merőben szokatlan módon – megfogalmazott sajtónyilatkozatában elhangzott állásfoglalás.

Felhívom a figyelmet, hogy a sajtónyilatkozat Szombat délben jelent meg, amikor egyetlen izraeli állami szerv sem dolgozik. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden követségi terület a delegáló ország részének minősül, (“Izrael Magyarországon” elnevezés pontosan leképezi ezt) ahol – legyen az a világ bármely  pontján – izraeli munkarend és törvények vannak érvényben. Ebből következik, hogy  a Szombat, mint olyan, munkaszüneti nap, és ez nagymértékben megkérdőjelezi  nagyköveti fogalmazvány egyeztetésének hitelességét.

Az ezidáig megválaszolatlan kérdéssel azért is foglalkozom – úgy tűnhet – részletesebben,  mert a sajtóban megjelentekkel ellentétben (miszerint a sajtónyilatkozat Benjamin Netanjahunak az izraeli külügyminisztériumra gyakorolt pressziója miatt visszavonásra került) a valóság az, hogy nem visszavonásról,  hanem tisztázásról volt szó.

Az, hogy erre a témára mennyire tapadt rá, mennyire látta meg benne a meglovagolandó rést a magyarországi ellenzék, nem Izrael ügye.

Azzal került Izrael és személy szerint Netanjahu célkeresztbe, hogy a hagyományosan a baloldalhoz kötődő magyarországi zsidóságot képviselők olyan húrokat kezdtek pengetni, mely másra nem, de arra tökéletesen megfelelt, hogy ők megfelelhessenek szoros szüvetségeseiknek, ugyanakkor még véletlenül se vívják ki a bűnbak szerepét… Tegye meg helyettük más, nevezetesen Izrael állam miniszterelnöke.

A – talán nem véletlenül rövid – Goldmark teremben történt találkozó tette fel az  i-re a pontot. A MAZSIHISZ számításon kívül hagyta, hogy Netanjahu Izrael államát, annak érdekeit képviseli külföldi útjai során és ez alól magyarországi látogatása sem kivétel.

Heisler úr úgy rúgott bele nyilvánosan Izrael államának miniszterelnökébe, hogy közben annak széles vállát kihasználva, mintegy hátvédül használta arra, hogy a saját miniszterelnökével évek óta rendezetlen kapcsolatát – ami megint csak belügy – saját hallgatósága előtt rendezze. Ezzel végérvényesen kontraproduktívvá téve azt, amihez eleve nem kellett volna asszisztálnia.

Belharc ez semmi más. Belharc a maroknyi magyarországi zsidóságot képviselő zsidó szervezetek között, amelyet az állítólagos baloldal jó szimattal meglovagolt és sikerrel vitt véghez. Nem csak csatasorba állította a már fentebb említett –  hagyományosan baloldali eszméket követő zsidó vezetőket -, de azt is sikerült elérnie, hogy a klasszikus antiszemitizmus két hét leforgása alatt anti-cionista, Izrael ellenes légkörbe csapjon át.

Erről az öngerjesztő hisztériáról – eredményét tekintve – elmondható, hogy amennyiben Izrael államnak ilyen barátai vannak, akkor egyáltalán nincs szüksége ellenségre.

20/07/2017

Soros és Izrael…

11 Júl

Izrael  legnagyobb példányszámú napilapja, az Israel Hayom, mai száma beszámol arról, hogy a napokban kerül a törvényelőkészítő bizottság asztalára Miki  Zohár (Likud) kezdeményezésében az u.n. “Soros törvény” (חוק סורוס) munkapéldánya.

A törvénytervezet lényege, hogy gátat vessen a világszerte Izrael ellenes tevékenységet folytató szervezetek, egyesületek Soros György pénzmágnás általi támogatásának. A tervezet egyértelműen leszögezi, hogy elérkezett az idő azon csoportosulások tevékenységének megakadályozására, melyek aláássák a kormány tekintélyét, rágalomhadjáratot indítanak Izrael ellen és elvitatják azon jogát, hogy megvédje önmagát.

Az NGO “Monitor” felmérése szerint 2012-2015 között Soros mintegy 6.3 millió sekelt fektetett be különböző egyesületek működésébe, valamint az elmúlt évben (2016) az u.n. nyitott társadalom alapítványba.

Azt hiszem, hogy a számok, minden leírt szónál többet mondanak:

Tárgyi időszakban az ADALAH (arab kisebbségi jogok Izraelben) támogatása elérte a 2.566.596 sekelt, a BECELEM-é (civil emberi jogi szervezet) 841.653 sekel volt. Az IR AMIM (a hírhedt sátorváros Tel-Aviv főutcáján) 734,994 sekel támogatásban részesült, míg a GISHA (a palesztinok szabad mozgására – kiemelt tekintettel a gázai lakosokra – létrejött emberi jogi szervezet ) 704.360 sekelben.  A Yes Din (önkéntesek az emberi jogokért) 471.250 sekel, a Machszom Watch (ellenőrző pontok eltörlése) 383.320 sekel támogatást élvezett. Az Aguda leZhujot  le-ezrah (Izrael jogsértő tevékenysége elleni fellépés az általa ellenőrzött területeken) 305.107 sekel támogatást kapott, a Sovrim Stika (megtörjük a hallgatást) 295.766 sekelt, míg a MUSZAWA 91.407 sekelt.

A felmérésben nem szerepel Soros BDS mozgalmat támogató tevékenysége, mivel az nem izraeli bejegyzésű alapítvány.

Soros befektetésének célja  nem más, mint megingatni Izrael státuszát, bátorítani az izraeli arabok radikalizálódását és nem utolsó sorban támogatni a különböző nemzetközi fórumokon (ENSZ, EU) történő Izrael ellenes fellépését.

Információk szerint a Soros által támogatott palesztin szervezetek – melyek között vannak hivatalosan be nem jegyzettek is – közül nem egy tagadja Izrael létezéshez való jogát és részt vesz a BDS mozgalom globális, Izrael ellenes kampányában.

Soros egyik kiemelkedő támogatottja a Új Izrael szervezet (Keren haHadasa leIsrael), melyet tárgyi időszakban 830 ezer dollár támogatásban részesített és a MOLAD (a közvélemény politikai támogatásának megnyerésére alakult szervezet alapvetően a települések gazdasági ellehetetlenítésére, az izraeli “megszállás” elleni demonstrációkra helyezi a hangsúlyt) pedig 200 ezer dollárt kapott..

11/07/2107

Az ENSZ a palesztin propaganda szolgálatában

6 jún

Főtitkárok jönnek és mennek, de a helyzet változatlan.

A linken fordításban olvasható az új ENSZ főtitkár nyilatkozata, mellyel a hatnapos háború 50. évfordulója alkalmából tisztelte meg Izraelt.

A szöveg nem csak azért felháborító, mert abból hiányzik az objektivitásnak még a szikrája is, de olyan csúsztatásokat tartalmaz, melyekből három okra is lehet következtetni:

  • ezt a szöveget megírták a főtitkárnak,

  • sem történelmi, sem politikai vonatkozásban nem rendelkezik alapvető  tudással sem,

  • még hazugság árán sem veszélyezteti jól jövedelmező állását.

Antonio Gutters történelem hamisító nyilatkozata egyetlen szóval sem tesz említést az előzményekről. Úgy tesz, mintha sok évtizedes amnéziából ébredne, mintha ‘67-nek nem lennének előzményei. Pedig bőségesen vannak és ezek túlnyomó részét az ENSZ, illetve elődszervezetei dekralálták.

Csúsztatása már ott kezdődik, hogy “Ciszjordánia” említésekor arra enged következtetni, mintha az a Jordán állam nyugati része lenne, holott a megnevezés a Jordán folyó nyugati partjára Júda-Somron (ősi zsidó település)  vonatkozik. Ugyan ez a helyzet “Kelet-Jeruzsálem” és a Golán fennsík esetében is, ugyanis állam egyik területen sem létezett.

Fentiekből adódóan megszállásról nem lehet beszélni, hiszen a nemzetközi jog kimondja, hogy megszállást csak egy másik ország/nép beépített területének elfoglalása jelent. Ami a Golán fennsíkot illeti, ott maximum az ENSZ jogelőde, a Népszövetség által 1920-ban felosztott mandátumi területen élt szórvány arab településekről származókról beszélhetünk. Jeruzsálem és Júda-Somron vonatkozásában pedig a jelenkori Izrael állam megalakulását követő függetlenségi háború során jordán megszállás alá került területről.

Arról a történelmi tényről sem tesz említést, hogy a ‘67-es háború a környező arab államok harmadik, összehangolt kísérlete volt Izrael eltörlésére.

És bár tudom, hogy a hatnapos háborút nem csak az ENSZ, de az idegen pénzen, ugyanakkor az ország nyújtotta javakat is bezsebelő, izraeli szélsőbal is “megszállásként” emlegeti, a tények attól még tények maradnak.

Az Izrael által a ‘67-es háború során felszabadított területek soha “palesztin”(a palesztin nép fogalmának bevezetése is későbbre datálódik) tulajdonban nem voltak. Azokat jordán megszállás alól szabadította fel Izrael hadserege. És ismétlem, nem megszállta, hiszen Jordánia ezeket a területeket soha nem annektálta.

Azokra a patetikus kitételekre nem érdemes szót vesztegetni, hogy az állítólagos megszállás milyen érzéseket kelt “palesztinok nemzedékeinek” lelkében, arra annál inkább, hogy az ENSZ kétkulacsos politikájának következtében – amelyik egyrészt folyamatosan határozatokkal (megjegyzem, nem kötelező érvényű határozatokkal) bombázza Izraelt, másrészt lovat ad az általa “szabadságharcosnak” titulált terroristák alá… és teszi ezt hivatalos szervezetei (UNRWA, UNESCO…) tevőleges részvételével.

Külön  kiemelést érdemel, amiről az ENSZ főtitkár mélységesen hallgat, hogy a Palesztin Hatóság területén és a Gázában (mely területről Izrael 2005-ben kivonult és mely területet két ízben ajánlotta fel Egyiptomnak a ‘79-ben aláírt békeszerződést követően) élő arabok szenvedését nem Izrael, hanem a saját vezetőik okozzák és azok az államok, amelyek ehhez hathatós anyagi/erkölcsi támogatást nyújtanak.

Hallott valaki arról, hogy az UNRWA – mely eredetileg a menekültek, MINDEN menekült – problémájának megoldására szerveződött, valaha is felemelte volna a szavát akár a zsidó állam megalakulását követő, arab országok zsidó lakossága ellen irányult pogromok, akár a napjainkban Európát elárasztó menekültek érdekében? Nem! Az UNRWA kizárólagos tevékenysége a “zsidók által megszállt palesztin területek”(sic!) arabjainak védelmében száll síkra. És a “menekült státusz” joga egyedül a “palesztin menekültekre” vonatkozik, mely nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Teszi ezt úgy, hogy Gázában a Hamasz rakétakilövő állásait saját intézményeinek területén engedélyezi, hogy szemet huny olyan visszaélések fölött, amikor a gázai lakosság humanitárius megsegítésére érkező adományokat a Hamasz lefölözi saját emberei számára és a lakosság csak pénzért jut hozzá?

Ismert-e a széles nagyközönség számára az arab vezetők vagyoni helyzete, az, hogy Arafat idejében az araboknak járó adóvisszatérítést Izraelnek egyenesen Arafat magánszámlájára kellett átutalnia?

Ismert-e, hogy Arafat halálakor a Palesztin Hatóság kasszáját üresen találták, ugyanakkor Arafat svájci bankban nyitott magán-számláján több, mint  1.3 milliárd dollár volt? Ismert-e az, hogy Mahmud Abbasz ehhez képest persze csak morzsákat, mintegy 100 millió dollárt tudhat magáénak és hogy a Hamasz terorszervezet vezető rétege 1.700 milliomossal rendelkezik? Köztük is kirívó nagyságrendben – mintegy 2.6 milliárd dollár értékben – birtokol magánvagyont Haled Mashal.

Vagy arról, hogy a Hamasz hatalomra jutásakor az Egyesült Arab Emírségbe menekült, de Abbasz helyére aspiráló Muhamad Dahlán magánvagyona 120 millió dollár?

Ezekhez a számokhoz képest tényleg elenyésző az Izrael által terror-cselekményért bebörtönzött arabok havi apanázsa, hiszen a három évet nem meghaladó börtönbüntetést csak havi 400 dollárral dotálják, míg a 30 éves és attól fölfelé kiszabott büntetésért már 3.400 dollár dukál.

Fellépett az ENSZ az ellen, hogy a Palesztin Hatóság 2016-os költségvetésének 7%-át (ami a nemzetközi segélyekből befolyt összeg 20%-a) tette ki a bírósági tárgyalás során elítélt terroristák és családjuk részére folyósított havi bér? Európa összesen két országgal büszkélkedhet, melyek a további segélyek folyósitását felfüggesztették. Egyik közülük az a Norvégia, amelyik Izraellel szemben ellenséges politikát folytat, másik Dánia.

Arról is elfeledkezett az ENSZ főtitkára említést tenni, hogy ezeket a pénzeket 45%-ban az USA, 40%-ban Európa adófizető polgárai biztosítják és csak mintegy 15%-ban származnak az arab országokból.

Milyen szervezet az, ahol az UNESCO (érthetetlen, hogy politikai kérdésekben egyáltalán szóhoz juthat) – meghazudtolva a történelmet – elvitatta a zsidóság jogát Jeruzsálemtől, a Siratófaltól?

Fellépett egyetlen egyszer is az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága annak érdekében, hogy a gázai terror-szervezetek élő pajzsként használják a civil lakosságot? Vagy amikor az ENSZ által fenntartott iskolák tankönyveiből hiányzik Izrael, mint ország, amikor az ifjúság már az óvodában katonai kéképzésben részesül és az a vetélkedő győztese, akinek több zsidót sikerült megölnie?

Felejtsük el, hogy az izraeli-palesztin “viszályt” területi követelések motiválják. Vegyük le a szemellenzőt és vegyük észre, hogy a területen vallásháború folyik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Izrael baloldali kormányának (Olmert) kész terve volt arra, hogy eladja Izraelt. Az elképzelt békéért cserébe lemondott volna teljes Júda-Somron térségéről mintegy 3%-os területcserével, Jeruzsálem keleti felén megszavazta volna a palesztin állam fővárosát… Hogy az üzlet nem jött létre, az csak az arabokon múlt, akik ezt nem fogadták el és utolsó pillanatban megtagadták a szerződés aláírását.

Izrael hatnapos háborúját a “csodák hat napja”-ként emlegetik. Csoda volt, de nem csak a zsidók, hanem az arabok részére is. Nem hiszem, hogy álmodni merték azt, hogy Ariel Sharon – az egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő, az arabok által a Templom-hegyen felhalmozott lőszerkészletet még Jeruzsálem felszabadításának éjszakáján – elszállíttatja.

Ami pedig az ENSZ legújabb, a tényeket maximálisan figyelmen kívül hagyó – de ünnepi megemlékezésnek álcázott – nyilatkozatát illeti, hogy egy magyar dalszöveget idézzek: “Most kéne abbahagyni…” – vagyis most van az a pont, amikor fel kellene állni és kilépni ebből a gittegyletből.

06/06/2017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

%d blogger ezt kedveli: