Tag Archives: Közel-Kelet

Béketárgyalások most?

14 aug

Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak, de még csak Közel-Kelet elemzőnek sem lenni, csak egyszerűen értő olvasónak, hogy világosan lássék, miszerint egyes európai országok vezetői csakúgy, mint az éppen soros amerikai elnök – mindenképpen részt kérnének a közel-keleti térség, nevezetesen az izraeli-”palesztin”* konfliktus megoldásából…

/*Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a ‘70-es évek elejétől magukat palesztinnak nevező, gyakorlatilag a volt Palesztina területéről származó arabok (és később, Arafat által Tuniszból  magával hozott  vezető réteg, akik az itteni vezetők kárára kaptak koncot) egyetlen háborút sem vívtak Izrael ellen egyedül. Azok minden esetben külső támogatással valósultak meg úgy, hogy a palesztinai arabok végezték el a piszkos munkát. Nevezetesen az útszéli terror-támadásokat, a közönséges gyilkosságokat./

Elemezve a létrejött béketárgyalás kezdeményeket azt látjuk, hogy ezek egyetlen kormánynak (megjegyzem, hogy a modern Izrael állam történetében a baloldali pártok többször álltak a kormányrúdnál, mint a jobb ill. jobbközép kormánykoalíciók) sem sikerült.

Az oszlói béke-egyezmény kiválóságához is csak Simon Peresz, volt államelnök ragaszkodott utolsó  lehelletéig, de ez érthető, annak kapcsán részesült a megosztott Nobel Békjedíjban (Rabin és Arafat társaságában).
Nem sikerült az arabokkal egyezségre jutnia sem Ehud Baraknak, sem Ehud Olmertnek és hamvába hullt a “területet békéért” baloldali kezdeményezés is.

A Netanjahu vezette Likud tömb is csak a 2010-ben félbeszakadt tárgyalások után jutott arra az elhatározásra, hogy Izraelnek számos megoldásra váró társadalmi problémája előbbre való, mint hogy fölöslegesen fecséreljen időt a semmiért.

Tökéletesen igaza volt és van abban, hogy a tárgyalásokra készen állunk, de a labda az arab térfélen pattog.

Az eddigi béketárgyalásokból kiemelést érdemel az Ehud Olmert vezette Kadima párt arabok felé tett nagylelkű ajánlata, miszerint Izrael visszahúzódik az u.n. ‘67-es határok mögé (ami alapvetően a ‘48-as tűzszüneti vonalat jelenti) és Jeruzsálem keleti felét felajánlja a megalakuló palesztin állam fővárosának, ezen felül pedig 3% területcserét kínál fel a békéért.

(Téves állítás, mondhatni csúsztatás úgy fogalmazni, hogy “vissza adja” az araboknak. Ugyanis Jeruzsálemet a hatnapos háború során Izrael  jordán megszállás alól szabadította fel. Aki Jeruzsálemet az arabok ill. a “palesztinok”  jogos tulajdonának tekinti, az nincs tisztában Izrael történelmével.)

Annak, hogy felelevenítem ezeket a történéseket több oka is van. Egyik, hogy az utóbbi időben  ismételten egyre többször hallható, hogy Erdoán szemet vetett Jeruzsálemre, a régi megszállás (Ottomán birodalom) jogán, részben pedig azért, mert – bár kétségtelen, hogy más, finomabb módszerekkel élve, mint elődje de – Trump elnök is elkötelezte magát a béketeremtés oltárán. Bár úgy tűnhet, hogy a témától idegen, de Izrael szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az ISIS szíriai térvesztése és ezzel együtt az iráni rezsim által támogatott Hezbollah térnyerése sem, ami egy esetleg újra induló béke-kezdeményezés során magas lóra ültetheti a tárgyalópartnert.

https://leharpress.blogspot.co.il/2017/08/sohivatal-ensz-fedonev-alatt.html

Itt kell megemlíteni, hogy azon európai országok – de nem csak – vezetői, ahol az őslakosság tűrőképességét elérte az  u.n. migráns áradat, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényt, miszerint vallásháborúval állnak szemben, a dolgot a könnyebb végén fogják meg és a problémát leegyszerűsítik az izraeli-”palesztin” viszályra. Mely – szerintük – ha megoldódik, a migráns áradat is megszűnik. Ezen téveszméjüket azzal tetézik, hogy Izraelt okolják a saját bajaiékért és képtelenek szembenézni a saját, elhibázott integrációs politikájukkal.

Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegi részéhez, ami tulajdonképpen – a mai állás szerint – pár mondatban összefoglalható.

Trump elnök Jason Greenblatt vezetésével békeköveteket küld a térségbe, akiknek feladata a két fél elképzeléseinek közelítése lenne.

Izrael a tárgyalások elé egyetlen feltételt szabott, nevezetesen, hogy a palesztin fél ismerje el Izrael létezéshez való jogát…

Ezzel szemben Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) – bár azt bizonygatja, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni, de… De Jeruzsálem keleti fele a palesztin főváros kell legyen és Izraelnek vissza kell vonulnia a ‘48-as tűzszüneti vonalak mögé, illetve az örök téma, a “telep-építések” azonnali befagyasztása…

Legfrissebb értesülések szerint Mahmud Abbasz  Greenblatt leváltását követeli az Egyesült Államoktól, mondván,  hogy nem objektív. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem az ő szájuk íze szerint fogalmaz.

A kérdés adott:  Mivel sokadszorra jutottunk el a tárgyalások nyitó aktusához,  van-e remény azok felélesztésére? További kérdés, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e meggyőznie a “palesztin” tárgyalófelet arról, hogy elsősorban gazdasági rendet, stabilitást kell teremteni az arab szektorban, majd utána következhet a politikai…Továbbá kérdéses, hogy a tárgyalásokat képesek-e olyan mederben tartani, hogy egy esetleges nyugalmi időszak ne hónapokra, de ne is évekre szóljon. Mindezt úgy, hogy egyik fél se érezze a külső nyomást, a kierőszakolt, rákényszerített békét.

Mindezeken túl a legfőbb kérdés mégis csak az, hogy komoly békepartnernek tekinthető-e Abbasz akkor, amikor többszörös amerikai nyomásra sem hajlandó leállítani a terroristák és családtagjaik támogatását, melyet azzal magyaráz, hogy azok nem is terroristák, hanem a megszállás áldozatai…

14/08/2017

 

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Sírvanevetés…

11 máj

Az elmúlt napokban belefutottam egy kifejezésbe, amellyel Izrael állam jelenlegi miniszterelnökét, Binjamin Netanjahut illették: “politikai szélhámos”.

Azonnal keresgélni kezdtem az elraktározott emlékeim között, mert ezzel a kifejezéssel már találkoztam életem folyamán. Nem kellett sokáig kutakodnom, a tudatalattim rávezetett és azonnal Abády Ervin, a Csodák hat napja című könyvét emeltem le a polcról. Régen olvastam, de tudtam hol és mit kell keresnem. 

Most szóról-szóra közzéteszem:

”Levélrészlet:

(érkezett az egyik keleteurópai népidemokráciából 1967 május második felében)

“…mindezek után meg kell, hogy értsétek, bármennyire is aggódunk miattatok, bármennyire is tiszta szívből kívánjuk nektek, hogy végre béke és megértés uralkodjon a világnak azon a részén, ezért nektek is tenni kell valamit. Elsősorban azt, hogy megfékezzétek a ti háborús kalandor politikusaitokat. Lehetetlen állapot az, hogy az a nép, melynek nagyrésze tanuja és áldozata volt a náci-fasizmus szörnytetteinek, az most eltűrje azt, hogy olyan vezetők üljenek a nyakába, akik az amerikai imperialista kalandorpolitikusok, háborúra spekulálók mesterkedéseinek engedelmes kiszolgálói.

Ti ott nem láthatjátok ezt olyan világosan, tisztán, mint mi itt…

Nektek fel kell ismernetek végre, hogy hol a helyetek! Kétség nem férhet hozzá, hogy Izráelnek a haladó népek táborában van a helye, ha lerázta magáról árulóit, akik Izráelből imperialista ugródeszkát, előretolt állást csináltak az arab népek elleni rablóhadjárathoz…

X-től egyébként pontos tájékoztatást kaptunk ottani helyzetetekről s ő is azt mondja most, hogy mindez előre látható volt. De mit fájdítsam a fejeteket olyan dolgokkal, amikről végeredményben nem tehettek személy szerint.”…

A könyv első kiadása 1967. augusztus. Izrael és az említett kelet-európai népi demokrácia között nincs diplomáciai kapcsolat. A külvilág eseményeinek hírei “pártkatonák” útján, letisztított változatban kerülnek a nagyközönség elé.

Ezzel a ma embere tisztában van, de aki a könyvet nem olvasta, (vagy túl régen) annak elmondom, hogy a levél részlet egy “gojte” (nem zsidó nő) tollából származik és Izraelben élő sógornőjével osztotta meg aggodalmait.

Hogy  mindez miért jutott eszembe egyetlen kifejezés alapján?

Nem másért, minthogy ez a “vonalas”, a hidegháborút visszaidéző szöveg hosszú ideje Izraelben élő zsidó klaviatúrája alól került ki.

11/05/2017

A tények (továbbra is) makacs dolgok…

15 aug

…és azok maradnak még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást, vagy – rosszabb esetben – nem akarjuk tudomásul venni.

Úgy tűnik, hogy Európa a korlátlan befogadás és a korlátlan elutasítás szélsőséges mezsgyéjén ingadozik. Úgy tűnik, hogy  mindig akadnak csoportok, akikkel a társadalmat meg lehet osztani, úgy tűnik, hogy – saját tehetetlensége miatt – valakiket mindig bűnbakként kezel. Ha ezt fokozza a tudatlanság kiszélesítésével, máris nyert ügye van.

Hónapokon keresztül – amíg egymást érték európai “hadszintéren” a terrortámadások – pánik hangulat uralkodott az öreg földrészen. Mióta gyérültek az események, ismételten nagy a csönd, amiből az látszik, hogy a tűzoltáson (az adott elkövető kézrekerítésén és a rendőrség/katonaság utcára vezénylésén kívül semmit nem tesznek.

Holott azzal még egy csecsemő is tisztában van, hogy az egymás sarkát taposó, talpig védőfelszerelésben utcán lévő fegyveres másra, mint saját maga megvédésére igencsak alkalmatlan.

Alkalmatlan azért is, mert egy közlekedési rendőr (ez csak példa) és a terrorelhárítók kiképzése között lényeges a különbség és alkalmatlan azért is, mert a terror elleni harcot nem az utcán, hanem a titkosszolgálatok összehangolt munkájánál kell kezdeni.

Ez egy szakma!

Sajnos, vagy éppenséggel szerencse, hogy Izrael ezen a téren óriási tapasztalattal rendelkezik, amelynek átadását több ízben felajánlotta a nyugati országoknak, de nem volt meglepő, hogy mindaddig, amíg a terrortámadás “csak” a helyi zsidó közösségből szedte áldozatait, visszautasították. Hollande, francia elnök még a legutóbbi nyilatkozatában is elhárította.

És itt rátérnék az Európát elárasztó menekültek és a terror összefüggésének megvilágítására.

Az internet világában jól nyomon követhető,  hogy évtizedes barátságok is felbomlanak (csak remélni lehet, hogy családon belül nem okoz válságot) azért, mert a felek nézetei nem azonosak a menekültek megítélésében.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy – kevés kivételtől eltekintve – egyik fél sincs tisztában azzal, hogy mi mellett áll ki és ha nem, miért nem?  Az érzelmek dacos egymásnak feszülése közben megszűnt a józan ész. Marad a sokszor tudatlanságból eredő véleményformálás. Az viszont olyan vehemensen, amire már tényleg csak legyinteni lehet.

Mint azt a linken olvasható írásomban már kifejtettem, a jelenlegi menekült áradat nem a véletlen műve.

Ezen a ponton részemről be is fejezhetném, én is mondhatnám, amit annyian:  messze van tőlem, engem nem érint…

De pontosan ez a hozzáállás az, amely miatt pánikhangulat van.

Ha Európa csak egy picit is odafigyelt volna az immáron hat éve tartó szíriai polgárháborúra, ha odafigyelt volna arra, hogy a Közel-Keleten az összes diktatúrát a káosz váltotta fel, ha odafigyelt volna arra,  hogy a káoszt kihasználva, szinte mindenütt az iszlám radikális szárnya profitált, ha… ha… ha a nyugat nem szükített volna le mindent az izraeli – palesztin konfliktusra és főleg, ha – amire az internet világában minden lehetősége megvan – utána nézett volna (akár csak felületesen is) az iszlám mibenlétének, akkor ma pánik helyett a racionalitást alkalmazná.

Annak, aki az eseményekhez túlságosan is közel él, roppant furcsa belefutni olyan, Szíriával foglalkozó írásba, ahol a műemlékek – ilyen volt, ilyen lett – sorsán megy a siránkozás. Természetesen ez is fájdalmas, de talán majd a történelem kideríti, hogy az emberi szenvedésről, a hordóbombák által széttépett testekről, a szarin gáz mérgezéstől agonizálókról, szíriai területen egyedül bolyongó, a kisded korból éppen csak kinőtt csontsovány, éhező gyerekekről miért nem tájékoztatott a média. Ja, hogy ez messze van? De, könyörgöm, Olaszország – ami legjobb tudomásom szerint Európa  – partjainál évek óta fulladnak a tengerbe hajórakománnyi menekültek… És az első kép, ami felborzolja a kedélyeket, az a tengerbe fulladt és apja kezében lévő kisgyerek. Igen, ez is szomorú, de az még szomorúbb, hogy most is kizárólag Szíria van az érdeklődés középpontjában.

Európában elindult egy folyamat, aminek még csak az elején vagyunk. És ennek a folyamatnak csak egyik szála a menekült kérdés. És itt álljunk meg egy pillanatra. Mert, ahogy a gagyit is el lehet adni a tudatlannak, úgy a menekültek sem mind azok, aminek mutatják magukat.

Először is azt kell világosan látni, hogy aki a “zöld határon” érkezik, az határsértő és annak elbírálása nem a civil közösség feladata. Ez azonban nem mond ellent annak,  hogy mindenkit megillet a megfelelő orvosi ellátás és élelemmel való ellátás, ami állami feladat, pontosan az ellenőrizhetőség miatt.

Ez viszont állami feladat – és itt utalok a már említett, összehangolt tevékenységre. Nem hiszem, hogy a civil szerveződés tagjai tudatában vannak annak a ténynek, hogy Törökország Izmir városa a hamisítás fellegvára, ahol megfelelő baksis ellenében bármilyen okmányhoz hozzá lehet jutni olyan minőségben, hogy minden határőr tíz ujját is megnyalja a gyönyörtől.  Amiből egyenesen következik, hogy az tud tovább menni, akinek pénze van.  És ha Európa most éppen a szíreket karolja fel, semmi akadálya a szír állampolgárság igazolásának. Az meg már megint csak pénz kérdése, hogy a Szíriából (vagy bárhonnan) terror tevékenység (vagy köztörvényes büntett miatt körözöttek) szír úti okmányt vásároljanak.

Azokról, akik a török menekült táborokban sínylődnek évek óta, Európának fogalma sincs.

Jó, tudom, – mert ezt is lehet hallani – hogy az esetek többségében a terrormerényletek elkövetői nem az újonnan érkezettek közül kerülnek ki. De kérdezem én, nem az integráció csődje, ha a második-harmadik (Franciaország esetében már akár a negyedik) generáció tagjaiból kerülnek ki? Hogy miért? Mert a terror elengedhetetlen feltétele a helyismeret, a társadalomba történő látszólagos beolvadás. Ugyanakkor az eddigi esetek elkövetőinek mindegyikéről kiderült, hogy – bár a hatóságok nem vették komolyan – volt kapcsolata valamelyik terrorszervezettel. Mert a kivitelezéshez még pénz is kell, nem is kevés.

Európa félti az arculatát, félti keresztény értékeit, a tömegek számára nem kívánatos az idegen kultúra erőszakos megjelenése…

Ne legyen igazam, de Európa ezzel elkésett. Elkésett azért, mert struccpolitikát folytatott és mindennél előbbre helyezte Izrael bírálatát. Nem vette észre, de inkább nem akarta észrevenni, hogy a nyugati kultúra elleni hadjárattal, vallásháborúval áll szemben.

Hogy az iszlamizációt némiképp késleltesse, – tetszik, vagy nem – olyan eszközökhöz kell folyamodnia, amelyek megállítják az ellenőrizetlen beözönlést. Eddig, gyakorlatilag minden szűrés nélkül engedte be a menekült áradatot, melyet a terroristák vidáman kihasználtak.

Az utólagos szűrés viszont ilyen tömeg esetében majdnem lehetetlen.

Nehéz lesz és sok pénzbe fog kerülni.

Izrael is utoljára hagyta a teljes egyiptomi határára kiterjedő kerítés építését az onnan beszivárgó gazdasági menekültek ellen. Azt megelőzően viszont tábori kórházat állított fel, ahol beszivárgókat elsődleges egészségügyi ellátásban részesítette. A határ mentén egyetlen civilt sem lehetett látni, viszont a határőrizeti szervek dzsipjei takarókkal, élelemmel és ivóvízzel voltak felszerelve…

A magukat menekültnek nyilvánítók valós helyzetét személyre szólóan kivizsgálta és tartózkodási engedélyt csak azok kaphattak, akikről bebizonyosodott, hogy halál várna rájuk, ha visszatérnének születési helyükre.

Az utóbbi években 22 ezer illegális határsértő vállalta önként az ország elhagyását, őket Izrael költőpénzzel és a célországba szóló repülőjeggyel látja el.

Vagy ott van az északi régió, ahol hat éve a szír határhoz, a senki földjére minden éjjel odacsempészik a sebesülteket, akiket izraeli kórházakban műtenek, ápolnak, a rászorulókat művégtaggal látják el…

460851pic_C

mindenki, aki a határra érkezik, ellátásban részesül (Google)

Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy a humánum és a jogos önvédelem nem egymást kizáró fogalmak! És tévúton jár az, aki a jelenlegi muzulmán inváziót a zsidóüldözéssel, a kitelepítésekkel, az ‘56-osokkal, vagy akár az európai polgárok szabad munkahely változtatásával igyekszik összemosni.

Témaközeli bejegyzések:

https://leharblog.wordpress.com/ – Az “arab tavasz” kategóriában

https://leharblog.wordpress.com/2011/12/03/illegalis-bevandorlok/

15/08/2016

A tények makacs dolgok…

12 aug

Az amerikai elnökválasztási kampányban pár napja elhangzott Trump jelölt szájából egy kijelentés, mely azonnal két részre osztotta a világ közvéleményét.

Nem csak hivatásos újságírók, elemzők, de a fapados bloggerek is messzemenő – ami a baloldali ál-liberálisokat illeti hamis – következtetést vonnak le az elhangzottakból.

Alapvető probléma, hogy az emberek többsége eleve külsőségek alapján ítél, amelyhez már könnyű csatlakoztatni a világnézetet és máris kész a verdikt: Trump tahó, akitől I-ten óvja úgy Amerikát, mint az egész világot.

De, hogy mondandóm lényegi részére térjek, íme az ominózus kijelentés: “Obama hozta létre az ISIS-t!”

Bár a kijelentés – sokak számára, így első hallásra – légből kapottnak tűnik, nem logikátlan. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük benne a logikát, nem elég szimpátia, vagy antipátia alapján véleményt nyilvánítani, a dolgoknak a mélyére kell nézni…

A nemsokára leköszönő, béke Nobel-díjjal bíró amerikai elnök első ténykedései közé tartozott, hogy demokráciát próbált exportálni oda, ahol a lakosság döntő többsége fogalmi szinten sincs tisztában a demokrácia jelentésével, jelentőségével.

Ennek az erőszakos import törekvésnek első, kézzel fogható “eredménye” az u.n. arab tavasz kirobbanása és következményeként gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szó szerinti lángba borítása.

Nem szándékom itt részletezni a történéseket, a blogomban  “Az arab tavasz” kategórián belül több írás is található a témában.

Túl azon, hogy olyan – minden joggal diktátornak nevezett – vezetőket likvidált, vagy akinek likvidálása már hatodik éve tart, elkövette azt az orbitális hibát, hogy gyakorlatilag utóvédek helyszínen hagyása nélkül kihátrált Irakból. Az ottmaradt amerikai katonák pedig nem voltak képesek megakadályozni sem az irakiak dezertálását, sem azt, hogy az ISIS – a fegyverraktárak lerohanásával – a világ egyik legmodernebb eszközökkel felszerelt hadseregének muníciójához jusson.

Úgyhogy, ha nem is Obama személyesen szerelte fel az ISIS-t, a létrejöttében igenis van felelőssége.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Egyiptomban, Mubarak félreállításával helyzetbe hozta a Muzulmán Testvériség nevű terror szervezetet – melynek diadalútja úgy az egyiptomiak, mint az egész világ szerencséjére – rövid életű volt.

Asszad, szíriai elnök esetében azonban nagy fába vágta fejszéjét. Nem számolt az arab társadalmon belüli törzsi ellentétekkel, legfőképp azzal nem, hogy a kormányrúd az ország kisebbségben lévő alawita (az iszlám síita ágának egy elhajlása)  törzsének kezében van, akiknek szó szerint létérdeke a hatalom megtartása.

Messianisztikus elhivatottságának lázában sikerült Kadhafit is félreállítani a “demokrácia” útjából – és ezzel biztosítani az Európa felé menekülni szándékozók szabad útját.

Mindezek eredménye: Egyiptomban elképzelhetetlen nyomor, Szíriában hat éve tartó polgárháború, ahol már jó ideje senki nem tudja, hogy ki-kire lő, Líbiában törzsi viszálykodás.

“Demokrácia teremtő” tevékenységének tortáján a hab pedig a mindenféle terrorista mozgalmat támogató Irán elleni szankciók feloldása.

Európa érdeklődését valahogy ezek a történések elkerülték és most csodálkozva (megdöbbenve, dühtől tajtékozva, szánakozva, populista politikát folytatva… ki-ki választhat) konstatálják a szűnni nem akaró tömeg érkezését.

Ez azonban egy más téma, mely annak ellenére, hogy szorosan kapcsolódik jelen íráshoz, – már csak terjedelménél fogva is – külön bejegyzést érdemel.

Végezetül – egy fél mondat erejéig – visszatérve Trump kijelentéséhez: az elhamarkodott ítélkezés helyett nem árt összefüggéseiben nézni a kialakult helyzetet.

12/08/2016

 

A változó Közel-Kelet

22 Már

A Közel-Kelet – Új határok a láthatáron (2013!) c. blog-bejegyzésemben még csak lehetőségként foglalkoztam a közel-keleti határok módosulásával, ami mára valósággá válni látszik.

A változások természetesen nem csak határok vonatkozásában realizálódnak, de a teljes körzet politikai arculatában is.

Az átalakulást, mely a téma iránt érdeklődők számára előre látható volt, Putyin szíriai “látogatása” gyorsította fel. Ennek köszönhető a közelmúlt legfontosabb eseménye, az immár öt éve tartó szíriai polgárháború megfékezésére tett tűzszüneti kísérlet, melyet az intenzív és a maga nemében sikeresnek mondható orosz katonai beavatkozás tett lehetővé és amelyhez – más lehetősége nem lévén – az amerikaiak kénytelenek voltak csatlakozni. Az Obama rezsimnek nem volt más választása, mint elfogadni Putyin feltételét, miszerint – legalább is rövid távon – Asszad a helyén marad.

És bár a háttér ismeretében elég nehéz elképzelni, hogy a tűzszünetnek  hosszú távon érvényt tudnak szerezni, a beindult folyamat megállíthatatlan és a változások elkerülhetetlenek.

A helyzetet röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy Putyin jött, látott és – saját érdekei mentén – győzött.

Ezt követően, mindenkinek meglepetést okozva, bejelentette az orosz csapatok Szíriából történő kivonását, ami pár órával a közzététel után meg is kezdődött. A hír hallatán felmerül a kérdés, hogy mennyire játszik ebben szerepet az Ukrajnában ma is folyó háború és annak gazdasági vetülete?

Pár nap elteltével a valóság rácáfolt a híresztelésre, ugyanis Putyin úgy ment, mint aki jön! Repülőgépeinek egy kis részét (egy századot) ugyan kivont a térségből, de nagyobb része nemhogy Szíriában állomásozik, de aktívan részt vesz a harcokban. Talán említeni sem kell, hogy nem az ISIS ellen.

Bár Putyin a külvilág felé azzal indokolta szíriai beavatkozását, hogy az ISIS ellen kíván megsemmisítő erejű támadást intézni, valójában a szír ellenállókat gyengítette és gyengíti Asszad oldalán.

A katonai beavatkozással Putyinnak két dolgot sikerült elérnie: egyrészt, hogy a későbbiekben, bármilyen rendezést is foganatosítanak, Oroszország képes lesz megőrizni Tartusban a haditengerészeti támaszpontját. Másrészt, ismét meghatározó tényezővé vált a közel-keleti térségben és mint világhatalom is megszilárdította pozícióját – mindezt a végig gyengeséget felmutató Obama rezsim számlájára.

Fentieken túl, a háttérben még számos olyan esemény zajlott és zajlik jelenleg is, mely a Közel-Kelet szempontjából nem kevésbé meghatározó jelentőséggel bír.

A térség leggazdagabb szunnita arab állama Szaúd-Arábia, mely megkísérli, hogy a közel-keleti szunnita törekvések élére álljon. Ezen törekvését három súlyos probléma is nehezíti: az első és számára legfontosabb a belső és külső síita nyomás, ugyanis Szaúd-Arábia veszélyeztetve érzi magát az Irán által vezérelt síitáktól. Ez a kibékíthetetlen ellentét nem új keletű, a 7. század óta fennáll és soha nem lanyhult. E mellett a történelmileg nem kevésbé régi perzsa-arab ellentét is jelentős motivációs tényező, valamit az, hogy az Irakkal hosszú, közös határ nagy részét a síiták tartják ellenőrzés alatt.

Ugyanakkor ott van Jemen, ahol Szaúd-Arábia közvetlenül igyekszik megakadályozni, hogy a szintén Irán által támogatott síiták teljes ellenőrzésük alá vonják az államot. Szaúd-Arábia hadserege katonai beavatkozással akadályozta meg a síita hatalomátvételt a szomszédos Bahreinben és vaskézzel torolja az ország keleti részén élő síiták minden államellenes törekvését. (Érdemes megjegyezni, hogy a szaudi olaj nagy része ezen országrészben található.)

Szaúd-Arábia másik belső problémája a királyi ház örökösödési gondjaival hozható összefüggésbe, ugyanis a mai napig a királyok az államalapító Fejszál fiaiból kerültek ki. Ibn Szaúd Fejszálnak 17 feleségtől (ők a “hivatalosan” elismert feleségek) 35 fia született. A jelenlegi király trónra kerülésekor olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek a saját fiát hozzák pozícióba, aki jelenleg védelmi miniszteri posztot tölt be. Ezt azonban  a számos (öt ezer körüli) unokatestvér – közülük is azok, aki egyáltalán mint a trón várományosa szóba jöhetnek – nem nézik jó szemmel.

A harmadik befolyásoló tényező az olajár, amely120 dollárról mára 30 dollár körüli szintre esett vissza. Ez arra kényszeríti Szaúd-Arábiát, hogy a tartalék pénzhez nyúljon, ami ugyan iszonyú összegnek tűnik (mintegy 700 milliárd dollár), de ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben ebből 100 milliárdot felhasználtak – nem tart ki túl sokáig.

Szaúd-Arábia megtehetné, hogy csökkenti olajkitermelését, így növelve az olaj nemzetközi piaci árát, viszont ezzel iráni és amerikai versenytársait hozná helyzetbe, amit mindenáron el akar kerülni.

Bizonyos változások jelei mutatkoznak az utóbbi időben Iránban is. Erre utal, hogy az utolsó választásokon a kevésbé szélsőségesek jutottak parlamenti többséghez. Azt azonban tudni kell, hogy a választásokon való indulás feltétele, hogy a legfőbb vallási vezető, Khameini, erre engedélyt adjon.

Fenti országokon kívül a körzet más államai is drámai változás előtt állnak.

Közülük első helyen kell szót ejteni Egyiptomról és annak iszonyú  gazdasági helyzetéről. A-Sziszi-nek a meteoritikus sebességgel növekvő lakosság élelmiszer ellátását kellene biztosítania, ugyanakkor a Nílus felső folyásán található államok egyre nagyobb vízkivétele tartós szárazsággal fenyegeti Egyiptomot. Ezen kívül nem elhanyagolható problémaként a szélsőséges iszlám okozta fenyegetettségel is meg kell küzdenie.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, meg kell említeni Törökországot is. Az ország területi egységét veszélyeztetik az Irakban és Szíriában megerősödött kurdok, akik ellen a török hadsereg – minden erőfeszítése ellenére – eredménytelennek bizonyult. E mellett napi szinten küzdenek a terror cselekményekkel.

Azt hiszem, nincs a világon egyetlen ember sem, aki meg tudná mondani, hogy milyen képet fog mutatni a Közel-Kelet akár csak egy fél év múlva is. Egyetlen dolgot lehet biztosan tudni – olyan már soha nem lesz, mint amilyen volt.

Szíria és Irak minden bizonnyal föderációs állammá válik, ami Szíria esetében azt jelenti, hogy a déli rész marad az alauiták (és pillanatnyilag Asszad) élettere, az északi terület egy nagyobb részén a kurdok rendekednek be és kisebb részén a drúzok, a keleti országrészben pedig a szunniták.

Irak északi részén  a kurdok már eddig is – nem hivatalos – autonómiával  rendelkeztek, a keleti országrész nagyobb részén a síiták és nyugati része – ahol eddig is többnyire szunnita törzsek éltek – továbbra is az övék marad. (Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a törzsek közül többen nincsenek egymással jó viszonyban.)

Fentiek ismeretében Európa részéről hiúnak tűnik az az ábránd, hogy amennyiben Szíriában “helyreáll a rend”, a menekültektől sikerül megszabadulniuk. Egyszerűen nincs hova.

22/03/2016

… és most mit csináljunk az ISIS-szel?

1 dec

Ez a kérdés, mely a nyugati világot és az arab országok nagy részét már több, mint egy éve foglalkoztatja, a párizsi merényletekkel kapott véres nyomatékot.

Megnyugtató válasszal pillanatnyilag senki nem tud szolgálni. Mert, mit is lehet csinálni egy olyan terror-szervezettel, amely az egész világot meg akarja változtatni?

Nos, a kérdés annál sokkal összetettebb, mint ahogy azt nap nap után televíziós “szakértők” és publicisták elénk tárják. A megoldásnak ugyanis csak egyik része katonai jellegű, és nem is az elsődleges.

Az ISIS és általában a terror-szervezetek felszámolása világméretű erőfeszítést kíván, melynek tartalmaznia kell jelentős állami és politikai intézkedések mellett igazságügyi, gazdasági, szociológiai, pszichológiai és tecnológiai elemeket egyaránt. És, bár utoljára említem, de messze nem legutolsó sorban: felfogásbeli változást igényel.

Ebben az esetben nincs rövidtávú megoldás. A “tűzoltás” nem hozza meg a végleges és minden józanul gondolkozó ember számára kívánatos eredményt.

Aki azt hiszi, hogy az ISIS elleni fellépéshez elegendő megfelelő szárazföldi csapatokat Isistánba küldeni és a probléma azonnal megoldódik, az alapvető tévedésben van.

Mint ahogy a párizsi merényletek bizonyították, az ISIS nem csak néhány tízezer harcost jelent a Közel-Keleten és párszáz terroristát Európában. Sokkal inkább – sőt, elsősorban – ideológiai szervezetet, melynek sikerült magát “belopnia” sok-sok millió híve és támogatója szívébe.

Ismétlem! Aki azt hiszi, hogy a probléma anélkül megoldódik, hogy a gyökerekig hatolnánk, az könnyen kaphat egy még az ISIS-nél is sokkal veszélyesebb mutációt. Elég csak arra gondolni, hogy az ISIS-t is egy hasonló tévedés hozta létre. A nyugat azt hitte, hogy Oszama Bin Láden likvidálásával Afganisztánban legyőzték az Al-Kaidát, de nem számolt azzal, hogy a létrejött vákuumban egy sokkal szélsőségesebb terror-szervezet üti fel a fejét. Először csak Irakban, később Szíriában, Egyiptomban és Líbiában – vagyis minden olyan helyen, ahol az államhatalom a “arab tavasz” következtében megingott.

De annak ellenére, hogy az ISIS által különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok és a már-már művészi szintre emelt “kereskedelmi” kampányuk hónapok alatt világ-védjeggyé változtatta a szervezetet, a világ – enyhén szólva is – lajhárként reagált az eseményekre. Az ellenük indított légitámadásokra egyrészt túl későn került sor és a fellépés sem volt egységes. Vitathatatlan, hogy a légitámadások során egyaránt szenvedett személyi és gazdasági kárt a terror-szervezet, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ez nem elegendő a felszámolásukhoz.

Az oroszok által megkezdett légitámadások is inkább az Asszad rezsimet erősítik, mintsem az ISIS-t támadják.

Az elmúlt hetek eseményei – az orosz utasszállító gép felrobbantása és a párizsi merényletek – azt bizonyítják, hogy az ISIS stratégiát váltott és világméretű akcióba kezdett. Eddig ugyanis csak a Közel-Keleten tevékenykedett és a kezére került területek megtartására, illetve “fiók intézmények”  (Szináj félsziget, Líbia, Jemen) létrehozására törekedett.

Felmerül a kérdés: Vajon mi okozhatta stratégia váltást?

Elképzelhető, hogy a kurdok részére történt iraki területvesztés, de az sem kizárt, hogy nyugati és orosz légitámadások megbosszulása. Azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy lehetőségeik gyorsan és oly mértékben növekedtek, ami lehetővé tette számukra a szináji és párizsi merényletek végrehajtását.

Ahogy fentebb már vázoltam, az ISIS felszámolására átfogó intézkedések megtétele szükséges. Nézzük ezeket részleteiben:

Katonai intézkedések

Kétségtelen, hogy szárazföldi hadművelet nélkül az ISIS nem győzhető le. Igaz, hogy nincs szó nagy létszámú szervezetről, de harcosai nagyon jól képzettek és a végletekig fanatikusak. Ez lehet az egyik oka, hogy jelenleg nem látszik olyan nyugati, vagy arab ország, amely hajlandó lenne vállalni a várható veszteségeket.

Gazdasági intézkedések

Mivel az ISIS kezében olaj eladásból és egyéb kereskedelmi tevékenységből, adó beszedésből, váltságdíjból  óriási gazdasági erő összpontosul, meg kell akadályozni a pénz nemzetközi áramlását. Nem elegendő gazdasági potenciáljuk fizikai megsemmisítése.

Jogi intézkedések

A világ a nemzetközi jog terén jelenleg a második világháborút lezáró jogalkotásnál tart. Ugyanakkor Európa ragaszkodik a teljes nyitottsághoz minden területen. Aki azonban a terrorral ténylegesen szembe akar szállni, annak világos jogi határokat kell szabnia. Értendő ez alatt, hogy mindenkinek, aki szembeszáll a terrorral,  joga legyen (és eszköz a kezében) információ gyűjtéshez, nyomozáshoz, letartóztatáshoz, elkobzáshoz, végső esetben akár likvidáláshoz is.

Hírszerzés

Szoros nemzetközi összefogással lehetővé kell tenni a terroristák és a fegyverek mozgásának követését. A párizsi merényletek eddigi vizsgálata is azt mutatja, hogy majdnem minden információ valahol rendelkezésre állt, csak nem volt, aki összerakja a mozaikot.

Pszichológia

Mivel a terror alapvető lényege a megfélemlítés, a világ hisztérikus reagálása, (múzeumok, iskolák bezárása, futballmeccsek elhalasztása, repülőjáratok törlése) mind, mind a terroristák győzelme. Pontosan ezt akarták elérni.

Ezen változtatni kell. Meg kell mutatni, hogy az élet mindennek ellenére a normális kerékvágásban folytatódik. Ha ez nem sikerül, az ISIS könnyedén győz.

Szociológia

Európának szembe kell néznie és fel kell vállalnia a kisebbségek problémáit. Jobb, élhetőbb jövőképet kell nyújtania a csalódott bevándorló tömegeknek, de ugyanakkor világos határvonalat kell szabni számukra (és maguk számára is) a “szabad”, a “lehet” és a “tilos” között.

Technológia

Az ISIS kiválóan használja a modern technika vívmányait ideológiájának terjesztésére és reklámozására. Ténykedésük a világhálón naprakészen nyomon követhető. Éppen ezért a syber háborút fokozni kell ellenük, mert képtelenség, hogy a világhálót teljes szabadsággal és gyakorlatilag kontroll nélkül használhatják.

Politika

Az ISIS létrejöttének fontos eleme volt Irakban a szunniták csalódása, amiért elvesztették a hatalmukat a síiták javára. Szíriában pedig az alauita kisebbség több évtizedes uralma.

Senki ne gondolja, hogy az ISIS legyőzésével ezek a problémák megszűnnek. Némiképp megnyugtató megoldást – de koránt sem biztos, hogy véglegeset – csak a területi felosztás újragondolása hozhat. El kell vetni azonban azt a gyakorlatot, hogy földrajzi alapon, vonalzóval meghúzott határokban gondolkodjanak az illetékesek.

Elképzelhető egy sííta állam nyugat Irakban és egy szunnita a keleti részen és nyugat Szíriában, valamint egy kurd állam észak Irak és észak Szíria területén. (Természetesen ehhez is nemzetközi együttműködésre van szükség, ahogy ez történt a volt Jugoszlávia esetében.)

Mint mondottam, ezek a változtatások egyáltalán nem biztos, hogy végleges megoldást hoznak, de nagy valószínűséggel csökkentenék a jelenlegi feszültségforrást.

Mivel a feszültség ilyetén történő megoldására jelenleg kevés az esély, a vérfürdő még jó ideig folytatódni fog.

 

10/12/2015

 

%d blogger ezt kedveli: