Tag Archives: béke

Az ENSZ a palesztin propaganda szolgálatában

6 jún

Főtitkárok jönnek és mennek, de a helyzet változatlan.

A linken fordításban olvasható az új ENSZ főtitkár nyilatkozata, mellyel a hatnapos háború 50. évfordulója alkalmából tisztelte meg Izraelt.

A szöveg nem csak azért felháborító, mert abból hiányzik az objektivitásnak még a szikrája is, de olyan csúsztatásokat tartalmaz, melyekből három okra is lehet következtetni:

  • ezt a szöveget megírták a főtitkárnak,

  • sem történelmi, sem politikai vonatkozásban nem rendelkezik alapvető  tudással sem,

  • még hazugság árán sem veszélyezteti jól jövedelmező állását.

Antonio Gutters történelem hamisító nyilatkozata egyetlen szóval sem tesz említést az előzményekről. Úgy tesz, mintha sok évtizedes amnéziából ébredne, mintha ‘67-nek nem lennének előzményei. Pedig bőségesen vannak és ezek túlnyomó részét az ENSZ, illetve elődszervezetei dekralálták.

Csúsztatása már ott kezdődik, hogy “Ciszjordánia” említésekor arra enged következtetni, mintha az a Jordán állam nyugati része lenne, holott a megnevezés a Jordán folyó nyugati partjára Júda-Somron (ősi zsidó település)  vonatkozik. Ugyan ez a helyzet “Kelet-Jeruzsálem” és a Golán fennsík esetében is, ugyanis állam egyik területen sem létezett.

Fentiekből adódóan megszállásról nem lehet beszélni, hiszen a nemzetközi jog kimondja, hogy megszállást csak egy másik ország/nép beépített területének elfoglalása jelent. Ami a Golán fennsíkot illeti, ott maximum az ENSZ jogelőde, a Népszövetség által 1920-ban felosztott mandátumi területen élt szórvány arab településekről származókról beszélhetünk. Jeruzsálem és Júda-Somron vonatkozásában pedig a jelenkori Izrael állam megalakulását követő függetlenségi háború során jordán megszállás alá került területről.

Arról a történelmi tényről sem tesz említést, hogy a ‘67-es háború a környező arab államok harmadik, összehangolt kísérlete volt Izrael eltörlésére.

És bár tudom, hogy a hatnapos háborút nem csak az ENSZ, de az idegen pénzen, ugyanakkor az ország nyújtotta javakat is bezsebelő, izraeli szélsőbal is “megszállásként” emlegeti, a tények attól még tények maradnak.

Az Izrael által a ‘67-es háború során felszabadított területek soha “palesztin”(a palesztin nép fogalmának bevezetése is későbbre datálódik) tulajdonban nem voltak. Azokat jordán megszállás alól szabadította fel Izrael hadserege. És ismétlem, nem megszállta, hiszen Jordánia ezeket a területeket soha nem annektálta.

Azokra a patetikus kitételekre nem érdemes szót vesztegetni, hogy az állítólagos megszállás milyen érzéseket kelt “palesztinok nemzedékeinek” lelkében, arra annál inkább, hogy az ENSZ kétkulacsos politikájának következtében – amelyik egyrészt folyamatosan határozatokkal (megjegyzem, nem kötelező érvényű határozatokkal) bombázza Izraelt, másrészt lovat ad az általa “szabadságharcosnak” titulált terroristák alá… és teszi ezt hivatalos szervezetei (UNRWA, UNESCO…) tevőleges részvételével.

Külön  kiemelést érdemel, amiről az ENSZ főtitkár mélységesen hallgat, hogy a Palesztin Hatóság területén és a Gázában (mely területről Izrael 2005-ben kivonult és mely területet két ízben ajánlotta fel Egyiptomnak a ‘79-ben aláírt békeszerződést követően) élő arabok szenvedését nem Izrael, hanem a saját vezetőik okozzák és azok az államok, amelyek ehhez hathatós anyagi/erkölcsi támogatást nyújtanak.

Hallott valaki arról, hogy az UNRWA – mely eredetileg a menekültek, MINDEN menekült – problémájának megoldására szerveződött, valaha is felemelte volna a szavát akár a zsidó állam megalakulását követő, arab országok zsidó lakossága ellen irányult pogromok, akár a napjainkban Európát elárasztó menekültek érdekében? Nem! Az UNRWA kizárólagos tevékenysége a “zsidók által megszállt palesztin területek”(sic!) arabjainak védelmében száll síkra. És a “menekült státusz” joga egyedül a “palesztin menekültekre” vonatkozik, mely nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Teszi ezt úgy, hogy Gázában a Hamasz rakétakilövő állásait saját intézményeinek területén engedélyezi, hogy szemet huny olyan visszaélések fölött, amikor a gázai lakosság humanitárius megsegítésére érkező adományokat a Hamasz lefölözi saját emberei számára és a lakosság csak pénzért jut hozzá?

Ismert-e a széles nagyközönség számára az arab vezetők vagyoni helyzete, az, hogy Arafat idejében az araboknak járó adóvisszatérítést Izraelnek egyenesen Arafat magánszámlájára kellett átutalnia?

Ismert-e, hogy Arafat halálakor a Palesztin Hatóság kasszáját üresen találták, ugyanakkor Arafat svájci bankban nyitott magán-számláján több, mint  1.3 milliárd dollár volt? Ismert-e az, hogy Mahmud Abbasz ehhez képest persze csak morzsákat, mintegy 100 millió dollárt tudhat magáénak és hogy a Hamasz terorszervezet vezető rétege 1.700 milliomossal rendelkezik? Köztük is kirívó nagyságrendben – mintegy 2.6 milliárd dollár értékben – birtokol magánvagyont Haled Mashal.

Vagy arról, hogy a Hamasz hatalomra jutásakor az Egyesült Arab Emírségbe menekült, de Abbasz helyére aspiráló Muhamad Dahlán magánvagyona 120 millió dollár?

Ezekhez a számokhoz képest tényleg elenyésző az Izrael által terror-cselekményért bebörtönzött arabok havi apanázsa, hiszen a három évet nem meghaladó börtönbüntetést csak havi 400 dollárral dotálják, míg a 30 éves és attól fölfelé kiszabott büntetésért már 3.400 dollár dukál.

Fellépett az ENSZ az ellen, hogy a Palesztin Hatóság 2016-os költségvetésének 7%-át (ami a nemzetközi segélyekből befolyt összeg 20%-a) tette ki a bírósági tárgyalás során elítélt terroristák és családjuk részére folyósított havi bér? Európa összesen két országgal büszkélkedhet, melyek a további segélyek folyósitását felfüggesztették. Egyik közülük az a Norvégia, amelyik Izraellel szemben ellenséges politikát folytat, másik Dánia.

Arról is elfeledkezett az ENSZ főtitkára említést tenni, hogy ezeket a pénzeket 45%-ban az USA, 40%-ban Európa adófizető polgárai biztosítják és csak mintegy 15%-ban származnak az arab országokból.

Milyen szervezet az, ahol az UNESCO (érthetetlen, hogy politikai kérdésekben egyáltalán szóhoz juthat) – meghazudtolva a történelmet – elvitatta a zsidóság jogát Jeruzsálemtől, a Siratófaltól?

Fellépett egyetlen egyszer is az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága annak érdekében, hogy a gázai terror-szervezetek élő pajzsként használják a civil lakosságot? Vagy amikor az ENSZ által fenntartott iskolák tankönyveiből hiányzik Izrael, mint ország, amikor az ifjúság már az óvodában katonai kéképzésben részesül és az a vetélkedő győztese, akinek több zsidót sikerült megölnie?

Felejtsük el, hogy az izraeli-palesztin “viszályt” területi követelések motiválják. Vegyük le a szemellenzőt és vegyük észre, hogy a területen vallásháború folyik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Izrael baloldali kormányának (Olmert) kész terve volt arra, hogy eladja Izraelt. Az elképzelt békéért cserébe lemondott volna teljes Júda-Somron térségéről mintegy 3%-os területcserével, Jeruzsálem keleti felén megszavazta volna a palesztin állam fővárosát… Hogy az üzlet nem jött létre, az csak az arabokon múlt, akik ezt nem fogadták el és utolsó pillanatban megtagadták a szerződés aláírását.

Izrael hatnapos háborúját a “csodák hat napja”-ként emlegetik. Csoda volt, de nem csak a zsidók, hanem az arabok részére is. Nem hiszem, hogy álmodni merték azt, hogy Ariel Sharon – az egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő, az arabok által a Templom-hegyen felhalmozott lőszerkészletet még Jeruzsálem felszabadításának éjszakáján – elszállíttatja.

Ami pedig az ENSZ legújabb, a tényeket maximálisan figyelmen kívül hagyó – de ünnepi megemlékezésnek álcázott – nyilatkozatát illeti, hogy egy magyar dalszöveget idézzek: “Most kéne abbahagyni…” – vagyis most van az a pont, amikor fel kellene állni és kilépni ebből a gittegyletből.

06/06/2017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reklámok

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

“Bárki, csak ne Bibi”

13 Júl

     Mint ahogy arról már a linken olvasható írásból is kitűnik, az izraeli közvélemény számára nem okozott meglepetést az amerikai szenátus által nyilvánosságra hozott jelentés, melyben egyértelműen bizonyítják a tényt,  hogy az izraeli választásokba az amerikai külügyminisztérim tevőlegesen beavatkozott.

     Az előzményekről annyit, hogy 2014 decemberében a Kneszet – Binjamin Netanjahu miniszterelnök javaslatára – új választásokat írt ki, melynek időpontjául 2015 márciusát jelölte meg.

A nyilvánosságra hozott időpont után pár héttel az “Egy Hang” – One Voice elnevezésű nemzetközi szervezet létrehozta izraeli “leányvállalatát” a V-15-öt (győzelem 2015-ben), mely civil kampányt szervezett azzal a bevallott céllal, hogy “bárki, csak ne Bibi”!

223442

a V-15 plakátja “egyszerűen lecseréljük”

Tudni kell, hogy az One Voice alapvetően az izraeli-palesztin viszály rendezését volt hivatott támogatni és erre a célra utalt át részükre, illetve izraeli ágaira /“kol ehád Israel” (OVI) és “kol ehád Palesztina” (OVP)/ az amerikai külügyminisztérium 350 ezer dollárt, (durván 1.3 millió shekel) 14 hónapra elosztva. A támogatás 2014 novemberében szűnt meg.

     A sors iróniája, hogy a szenátusi jelentés és a Kneszethez benyújtott törvény-javaslat egyazon napon került nyilvánosság elé. Ez utóbbi a parlamenti képviselők többségének jóváhagyásával megkezdte hivatalos útját, ami ellen az ellenzéki pártok képviselői azonnal élénk tiltakozásba kezdtek. Felháborodásuk fő motívuma, hogy a “jobboldali szervezeteket és alapítványokat is számos gazdag magánszemély támogatja” – ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy “Amerikában pedig ütik a négereket”.

     Az új törvény lényege, hogy minden szervezet, vagy alapítvány, mely idegen ország, vagy külföldi szervezet hivatalos támogatását élvezi és az költségvetésének több, mint 50%-át képezi, bejelentési kötelezettség alá esik.

     Az ellenkezők óriási tévedése abban áll, hogy az anyagi támogatásról – mégha az magánszemélytől származik is – szoros pénzügyi elszámolást kell vezetni, amelybe bele tartozik az adókötelezettség is és erre vonatkozóan létezik is élő törvény. Ha ezt bármelyik szervezet/alapítvány elmulasztotta, adócsalást követett el, amiért felelnie kell.

Az ellenzék felháborodása már csak azért sem érthető, (vagy nagyon is érthető) mert pont ők azok, akik hetente tárnak a közvélemény elé – nem a jobboldali képviselőkkel általában – hanem személy szerint a regnáló miniszterelnök, Binjamin Netanjahu által elkövetett visszaéléseket. Ezek közül számos esetben kiderült, hogy alaptalanok, de az elmúlt napokban ismét vizsgálat indult ellene.

     Ne legyen félreértés, egyetlen politikusért sem teszem tűzbe a kezem, csakhogy egy dolog egyszer-kétszer  megszellőztetni a “jólértesültséget”, ami a lakosság számára figyelemfelkeltő lehet. És egy másik dolog napi szinten rágalomhadjáratot indítani valaki ellen.

Természetesen, amennyiben bebizonyosodik, hogy Netanjahu vétkes az ellene felhozottakban, úgy viselje következményeit.

Ha viszont az ellenkezőjére derül fény és ismételten (sokadszorra) bizonyítást nyer a vádak alaptalansága, úgy ideje lenne úgy a szélsőbalnak, mint az farvizükön hajózó civil szervezeteknek/magánszemélyeknek levonni a tanulságot és mielőbb rendet teremteni a fejükben.

13/07/2016

Intifáda és ami mögötte van

15 okt

         

Amikor az ember rádöbben, hogy ami körülötte zajlik az nem más, mint egy újabb intifáda, nem azon gondolkodik, hogy milyen előjelei voltak, hogy voltak-e egyáltalán? Ilyenkor a tapasztalt izraeli legkésőbb akkor kapcsolja be a rádiót, amikor az első családtagja elhagyja a lakóhelyét és nagyjából akkor kapcsolja ki, amikor mindenki sértetlenül haza is érkezett…

Az intifáda szó szerinti fordításban Izrael elleni palesztin ellenállást, felkelést jelent.. Tartalmát tekintve a legközönségesebb terrorcselekmények sorozata.

Gondolom, azt nem kell külön részletezni, hogy a terror elleni védekezés lényegesen nehezebb, mint háborús helyzetben helytállni. Háborúban az egymással szemben álló felek többnyire kiszámíthatóak, így mindkét (vagy több) fél tudja, mire számíthat. A terrorizmus lényege viszont pont a kiszámíthatatlanságban rejlik. A terrorista bárhol felbukkanhat, bármely napszakban, bármely városrészben és válogatás nélkül szedi áldozatait úgy a civil lakosság, mint fegyveres testület tagjai között.

Az intifáda nem robban bele a békés hétköznapokba, megvan a maga érési ideje, amely a tapasztalatok szerint eddig is “kődobálással” kezdődött. A különbség annyi a jelenlegi helyzet és a mögöttünk lévő két intifáda között, hogy míg azokat felső, központi utasításra, pontosan meghatározott helyeken hajtották végre, a jelenlegi – eddig – semmiféle szervezettséget nem tükröz. Legalább is úgy tűnik, hogy nem áll mögötte egy “mérnök”, aki koordinálja az akciókat.

Az intifáda jellemzője még, hogy elhúzódó jellegű, hullámhegyekkel és völgyekkel tagolt szakaszai vannak.

Az első intifáda öt éve (1987-1992) alatt 155 zsidó veszítette életét.

Izrael válaszlépésként likvidálta Abu Dzsihád-ot, az intifáda szellemi atyját. Juda-Shomron területén megerősítette a katonai jelenlétet, valamint az intifáda utolsó évéében 415 Hamasz aktivistát toloncolt ki az országból.

Az alábbi táblázat a “békeidőben” elkövetett öngyilkos merényleteket tartalmazza, lábjegyzetben a csillaggal jelölt évszámokhoz tartozó magyarázattal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
* – 1993. szeptember 13-án Yitzák Rabin, Shimon Peresz és Jasser Arafat aláírták az azóta hírhedtté vált Osló-i egyezményt.

Az elvi megállapodás többek között tartalmazta, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismeri Izrael államot, amiért cserébe izraeli rendfenntartó erők csak a Palesztin Hatóság engedélyével léphetnek a Hatóság felügyelete alatt álló területekre. Túl ezen, Izrael állam teljes amnesztiában részesíti a szerződés aláírása előtt börtönre ítélt terroristákat. Ezért a Fatah cserébe leállítja a terrortámadásokat. (Érdekességként megjegyzem, hogy valahányszor a bebörtönzöttek amnesztiájáért harcolnak, a tyúktolvajok szóba sem kerülnek, kizárólag a terroristák. Őket is rangsorolják és minél több vér tapad a kezükhöz, annál előkelőbb helyet foglalnak el a listájukon.)

A szerződést Gázában, ahol már akkor is a többség  Hamasz befolyás alatt állt, nem fogadták el. Alig egy hónappal az aláírás után elkezdődtek a terrortámadások egész Izrael területén, bele értve Gázát és Juda-Shomron körzetet is.

A merényletek túlnyomó részéért a Hamasz vállalta a felelősséget és a terrorakciók okát abban jelölte meg, hogy a Palesztin Hatóság tárgyalásos úton kívánja rendezni viszonyát Izraellel. Ekkor fordult elő először, hogy a Hamasz a Palesztin Hatóság legitimitását megkérdőjelezte. (Tehát a terror, bár többségében zsidó állampolgárok voltak a szenvedő alanyai, a Hamasz és a Fatah belső ellenségeskedésére vezethető vissza.)

** – 1996 szeptember közepén – alig egy hónappal a Camp David-i találkozót követően –  Juda-Shomron körzetében törtek ki zavargások. Ekkor a tervezett megállapodás elleni tiltakozásuknak adtak hangot terrorcselekmények elkövetésével. A megállapodás szerint Izrael visszaszolgáltatta volna a nem általa kezdeményezett, de győztes háborúkban elfoglalt területek 90%-át, a fennmaradó 10% rendezése területcsere formájában realizálódott volna.

(Március 3-án 18 embert ölt meg az öngyilkos merénylő Jeruzsálemben, majd 4-én egy másik öngyilkos merénylő által elkövetett robbantás (Tel-Avivban, a Dizengoff Centerben) 13 áldozatot szedett. Ez utóbbi a szokásosnál is jobban felkorbácsolta a kedélyeket, mivel Purim ünnep előtti napon történt, így az áldozatok zöme gyerek- és serdülőkorú volt.)

Második intifáda: 2000-2005. A terrornak ezen időszak alatt 1.178 izraeli (illetve az éppen Izraelben tartózkodó 70 külföldi) állampolgár esett áldozatul. A sebesültek száma 8.022. A halottak 70%-a, a sérültek 82%-a civil

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A második intifáda lecsengése, ismételt “béke” időszak

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Úgy gondolom, fentiekből elég egyértelmű, hogy az intifádának és általában az arab terrornak semmi köze ahhoz, amire előszeretettel hivatkoznak, amiről politikusaik – nem kevés sikerrel – győzködik a nagyvilágot.

Kedvenc hivatkozásuk az “Al-Aksza mecset megvédése a zsidó megszállóktól”, de aktuálisan előhozakodnak a “telepek bővítésével” is.

Az Al-Aksza mecsetre való hivatkozásuk már csak azért sem állja meg a helyét, mert a Templomhegy felügyeletét a jeruzsálemi szent helyek őre, a kalifa látja el, aki nem más, mint a jordán király. Megjegyzem, a Templomhegy soha nem volt (és nem lesz!) szuverén palesztin terület.

Eleve nonszensz, hogy a jeruzsálemi Óváros, amely három világvallás szent helyeit őrzi, kizárólag a zsidók számára ne legyen látogatható. Mondom ezt úgy, hogy a saját felfogásom szerint zsidó majd akkor imádkozzon a Templomhegyen, ha felépült a harmadik Szentély. De az igenis elvi kérdés, hogy turistaként bárki (külföldön v. itthon élő zsidó) fellátogasson a Hegyre.

A települések bővítése megint csak nem ok a gyilkosságok elkövetésére, egyszerűen azért, mert nincs! (Minden alkalommal, valahányszor fellángol az arab terror, a téma éppen soros minisztere bejelenti, hogy válaszlépésként építkezni fogunk, de az elmúlt 10 év alatt nemhogy új építkezésbe nem fogtunk, még a régieket sem fejeztük be. És ezt pontosan tudják az arab vezetők is.)

A jelenlegi terror hullám is csak a külföld számára okoz meglepetést, mert az itt élők pontosan látták ennek kibontakozását,  hiszen – a külvilág számára elhanyagolhatónak tűnő –  kődobálás már ennek bevezetése volt.

(Izraelt számos bírálat érte azért, hogy a követ, Molotov koktélt, égő autógumikat civilekre, rendfenntartó erőkre válogatás nélkül dobálókra börönbüntetés vár és a kiskorúak hasonló cselekedeteiért a szülőt teszik felelőssé. Nevezetesen a pénzbírságon felül a társadalombiztosító által folyósított segély összegét csökkentjük és ezen túl a kődobálásban résztvevő és megsérült arab nem jogosult az egészségügyi ellátás társadalombiztosító általi kiegészítésére.)
Mint az a fenti táblázatokból is leolvasható, az arab terror látens formában állandó kísérője életünknek. A hullámhegyek kialakulását egy kis odafigyeléssel előre meg lehet jósolni. De még a megjelenési formáját is.

Ma, amikor Gázából egyáltalán, a Palesztin Hatóság területéről pedig korlátozott számban és ellenőrzött feltételek mellett vállalhatnak munkát izraeli munkáltatónál, (jelenleg 50 ezer palesztin munkavállaló  dolgozik Izraelben engedéllyel) a robbantásos merényletek előkészítése, kivitelezése lényegesen nehezebb, mint volt korábban. A beszivárgó merénylők számának csökkenésével arányosan nőtt a jeruzsálemi arabok által elkövetett merényletek száma és egyre több nő és gyerek- illetve fiatalkorú vesz részt az akciókban. Az ő fő módszerük a késelés és a gázolás, valamint kődobálások olyan mérvű tökélyre emelése, amely az elmúlt időszakban nem egy ember életét oltotta ki.

A jelenlegi – nyugodtan nevén nevezhetjük – intifáda abban is különbözik a mögöttünk lévőktől, hogy látszólag nincs értelmi szerzője, nincs koordinátora.

Mondom, látszólag! Mert igenis van, méghozzá nem csak az arab vezetők, az izraeli parlament arab képviselői járnak ebben élen, de a külvilág, így Az USA legfelsőbb szintű támogatását is élvezik, nem beszélve az ENSZ és annak kapcsolt részeiről.

Miért ne lenne intifáda, amikor nincs visszatartó erő?

Amikor egy-egy sikeres esemény alkalmával Gáza és a Palaesztin Hatóság utcáin cukorkákat osztanak, akkor, amikor gyerekeket a nyári napközis táborokban zsidók megölésére képeznek ki, akkor, amikor a gyilkosságért elítélt terrorista családja kiemelt fizetésben részesül a Palesztin Hatóságtól, akkor, amikor a hitszónokok a pénteki ima keretében késsel a kezükben hirdetik az igét és biztatják a jelenlévőket minél több zsidó megölésére. Amikor az istentiszteletük részét képezi az uszítás, miszerint a “földünket csak zsidó vérrel lehet megtisztítani”. Akkor, amikor a börtönből elnöki kegyelemmel szabaduló terroristát jól fizető állami hivatal várja, amikor a likvidált elkövetőt hősként ünneplik és utcát, közintézményt neveznek el róla… Mi a visszatartó erő, amikor nem csak a hivatalosan is terrorszervezetnek minősülő Hamasz, de a “békepartner” Palesztin Hatóság tanrendjében Izrael mint olyan, nem is szerepel? Mi fékezné a gyilkos indulatot, amikor évtizedek óta hamisítják a történelmet és a világgal elhitetik, – mert a világ el akarja hinni – hogy már Jézus is palesztin volt. Nem beszélve Máriáról, aki pedig palesztin leány.

Mennyire tekinthető Mahmud Abbasz a békepartnernek, amikor az izraeli két nép – két állam megoldás helyett két államról beszél, amelyben a zsidóknak helye nincs, legfeljebb megtűrt személyként, arab fennhatóság alatt?

Hogyan lehet úgy gátat vetni a gyűlöletnek, ha a Kneszet arab képviselői támogatják a terrort, ha maguk is megszegik az ország törvényeit?

De nem lehet csodálkozni, hiszen az Osló-i egyezmény aláírásával az oktatás is a Palesztin Hatóság kezébe került. Azóta viszont 50%-kal csökkent a területi arabok iskolázottsága és 40%-kal nőtt az analfabetizmus!

És ha még ez sem lenne elég, hát besegít a külvilág! Obama elnök, Ban Ki Moon, Kerry külügyminiszter nem hallatja elítélő hangját. Obama megszólalt ugyan, de arra már nem futotta, hogy elítélje a terrort, arra még igen, hogy Izraelt hibáztassa. Kerrynek meg még önbecsülése sincs. Ismételten bejelentette, hogy szándékában áll a térségbe látogatni, bár legutóbbi ittjártakor egyetlen jegyzett politikus sem fogadta. Ami nem csoda, hiszen a fixa ideája, hogy a nem létező telepbővítések minden baj forrása. Az ENSZ főtitkára meg még annyit sem ér, hogy véleményt nyilvánítsak róla.

15/10/2015

ENSZ szervezet a terror szolgálatában…

31 aug

A témában járatosabb olvasók nyilván sejtik, hogy az alábbiakban az UNRWA-ról lesz szó.

Mielőtt azonban belevágnék, el kell mondjam, sokáig töprengtem, hogy a cím után kérdő- vagy felkiáltójelet tegyek-e? Végül úgy döntöttem, helyesebb ezt az olvasóra bízni.

Az UNRWA-t 1949-ben az ENSZ hozta létre azzal a céllal, hogy a ‘48-as függetlenségi háború mintegy 6-700 ezer palesztin menekültjének segélyezését – amelyre valóban szükségük is volt – felkarolja, szervezett keretek között támogassa. Feladata közé tartozott, hogy a menekültek néhány éven belül letelepedhessenek és a befogadó közösség teljes jogú tagjává válhassanak.

Ez a folyamat gyakorlatilag az ‘50-es évek közepére befejeződött, amikorra is a legtöbb menekült állandó házakban lakott – Gázát is beleértve.

1953-ban az ENSZ akkori főtitkára, a svéd Dag Hammarskjöld, arra a megállapításra jutott, hogy mivel nincsenek többé menekültek, , az UNRWA-ra sincs többé szükség. A menekültek végleges letelepítése nagyszabású tervet dolgozott ki és ehhez 300 millió dolláros költségvetést hozott létre. Mivel mindenki úgy gondolta, hogy az UNRWA története befejeződött, a szervezetet nem rendelték alá az időközben életre hívott Menekültügyi Főbiztosságnak.

dag-hammarskjold-portrait

Dag Hammarskjöld*

 

Az Arab Liga azonban megtorpedózta Hammarskjöld tervét, mert rájött, hogy a hazatérési jog melegen tartása kiváló fegyver Izrael ellen.

Innentől datálódik az UNRWA  kissé félresiklott története, amely az idők folyamán a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb szervezetévé nőtte ki magát és amely a palesztinok legnagyobb munkaadója.

A szervezet ma már a menekültek második-harmadik generációjának ad ki menekült igazolványt és van olyan megbízható forrás, mely rávilágít arra, hogy a palesztinok között nem fordul elő haláleset, melynek következtében számuk egyre nő.
(Megjegyzem, hogy ezen az alapon az arab országokból elűzött mintegy 850 ezer zsidó – és azok leszármazottai – is jogosult lenne a menekült státuszra, ami nem adatott meg nekik. Erről itt.)

Mivel az UNRWA volt az első nemzetközi segélyszervezet, melyet az ENSZ alapított és mivel az ENSZ az alapítás idején még szintén gyerekcipőben járt, az alapszabálya meglehetősen semmitmondó, gyakorlatilag konkrétum nélküli. A szervezetnek nincs igazgató tanácsa, nincs belső pénzügy ellenőrzése. Bár hivatalosan az ENSZ szervezeteként van bejegyezve, a valóságban, jogilag nem is lehetne az ENSZ hivatalos szervezete, miután mind a 30 ezer dolgozója palesztin.

Fentiekől következik, hogy a különböző szinteken az egyszemélyi vezetés érvényesül. Erre jó példa, hogy az UNRWA egymillió dollár értékű nyugdíj alapja – mely6 svájci bankokban van elhelyezve – sorsáról egyetlen személy, az UNRWA főtitkára dönt.

A szervezet mára teljesen önjáróvá vált, befolyást senki nem tud (talán nem is akar) gyakorolni rá.

Az UNRWA óriási vagyonra tett szert, ugyanis minden menekülttábor területe, az iskolák, a kórházak, a rendelőintézetek a tulajdonában vannak.  (Itt jegyzem meg, hogy  Jeruzsálem egy nagyon értékes területén több ezer dunámnyi telket birtokolnak, ahol összesen, ha egy tucatnyi tisztviselő teng-leng.)

Működésük hozadéka, a menekült igazolvány a palesztinok körében társadalmi státuszt jelent, ugyanis az igazolvány tulajdonosa ingyenes oktatásra, orvosi ellátásra jogosult, valamint meghatározott – szintén ingyenes – élelmiszer adagra. Ezen kívül a menekült táborokban épített házak tulajdonjoga is az övék, így azt szabadon adhatják-vehetik. Ennek következtében nem kevés menekülttábor lakónak ma már leszármazási jogon semmi köze a menekültekhez.

Nem árt tudni, hogy a Gázában üzemeltetett oktatási intézményeikben a Hamasz tankönyveiből oktatnak.

Az UNRWA legnagyobb anyagi támogatói az USA, az EU, Kanada, Japán és Ausztrália. Tudni kell azt is, hogy a támogatást tulajdonképpen a Palesztin Hatóság elől halásszák el és bár elég rossz néven veszik, mégsem tudnak fellépni nyíltan az UNRWA ellen, hiszen az náluk sokkal régebbi szervezet, mely nagyon jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.

1993-ban volt ugyan egy nemzetközi kísérlet arra nézve, hogy az UNRWA egész tevékenységét átadják a Palesztin Hatóságnak, de a második intifáda kitörésével ez feledésbe merült.

 

Nézzük meg egy kicsit közelebbről az UNRWA gázai móködését:

Többekben felmerült a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy az ENSZ iskolák fegyver és rakéta raktárként szolgálnak, hogy ENSZ rendelőintézetet aláaknáznak és az izraeli katonákra robbantják, hogy ENSZ iskolákból, vagy falszomszédságukból rakétákat lőnek izraeli területre?

A válasz viszonylag egyszerű: Az UNRWA alkalmazottainak jelentős része a Hamasz aktív tagja.

A 2012 szeptemberében tartott szakszervezeti szövetségi választásokon a 11.500 szavazó dolgozó az u.n. szakmai listára voksolt, melynek listavezetője az egyik Hamasz vezér,  Suhail al-Hindi. A tanárszakszervezet vezetőségének mind a 11 tagja egyben Hamasz tag is, de például a Rafiah-i UNRWA iskola igazgatója és tanára – Awad al-Kik (Abu Mohamed) –  az iszlám dzsihád fegyverüzemeinek főmérnöke is volt. Ő egy izraeli támadás során vesztette életét, amikor is az egyik fegyvergyárat találat érte.

Ha figyelembe vesszük, hogy az UNRWA-nál jelenleg öt millió menekült palesztin van nyilvántartva, amivel a menekült státuszt gyakorlatilag örökkévalóvá teszik, megállapítható, hogy a szervezet a legfőbb legitimálója a visszatérési jognak és egyik akadálya a megegyezésnek.

Bár nyilatkozataiban semlegességét hangoztatja, a valóságban kizárólag a palesztinok érdekeit védi és túl ezen, mára legalább is gyanusítható egy terrorszervezettel való szoros együttműködéssel.

 

A végére pedig egy pozitív példa, igaz, nem az UNRWA tevékenységi területéről:

1948-ban Irakba is menekültek palesztinok, ahol többé-kevésbé normális bánásmódban részesültek, tőlük nem is igen lehetett hallani a hazatérésről.

Szaddam bukása utáni felfordulásban néhány ezer leszármazott a szíriai határ mentére menekült, egy letelepedésre alkalmatlan, kietlen területre. Szerencséjükre ez a terület nem az UNRWA, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hatáskörébe tartozik, akik viszonylag rövid idő alatt elintézték, hogy Chile befogadja őket. Chilében jelenleg közel 350 ezer menekült él.


2014. augusztus 31.

* Kép forrása: Google

Tűzszünet, vagy amit akartok…

4 aug

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

– Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

– A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.

 

 

Palesztin foglyok

28 Júl

Nagyképűség lenne részemről annak feltételezése, hogy olvasóim minden egyes írásomra emlékeznek. Ezért, hogy képben legyenek, de nekem se kelljen ismétlésekbe bocsátkoznom,  belinkelem a legutóbbi időszak izraeli-palesztin “béketárgyalások” jegyében született bejegyzéseim elérhetőségét.

Egyben jelzem, hogy mostantól a “béke” szót kiiktatom az irományaimból. Ennek oka, hogy lejáratódott, lejáratták! Mint ismeretes, eddig négy személy – Rabin, Arafat, Peresz és Obama – vette át a Nobel- békedíjat úgy, hogy munkássága nyomán nemhogy béke nem lett, de a káosz egyre fokozódik.

Miután Obama elnök első kadenciája úgy ért véget, hogy nem sikerült tető alá hoznia semmiféle megegyezést, laza mozdulattal lesöpörte asztaláról a témát és átadta külügyminiszterének. John Kerry nagy elánnal vetette magát a munkába, s mint utazó nagykövet járta és járja az érintett területeket, hozza-viszi a “kívánságlistát”.

Ennek legújabb verziójában a palesztin foglyok szabadon bocsátása szerepel, ami önmagában nem érdemel említést, annál inkább a háttere.

A mai napon az izraeli minisztertanácsi ülés jóváhagyta 104 gyilkos szabadlábra helyezését, gyakorlatilag ellenérték nélkül. Ezek a terroristák nagyjából a Oslo-i egyezmény (1993) körül kerültek börtönbe, tehát minimum 20 éve raboskodnak.

Annak ellenére, hogy közönséges, hideg vérű gyilkosokról van szó, akiknek kezéhez számos izraeli állampolgár, köztük nők és gyerekek, vére tapad – magukat hadifoglyoknak tekintik! De tessenek megkapaszkodni, a Nemzetközi Vöröskereszt is hadifogolyként tartja őket számon!!!

Engedtessék meg nekem pár mondat a börtönbeli életükről, ahol “hallgatólagos” autonómiát élveznek, ami azt jelenti, hogy bár az utcán nem kétséges, hogy megkéselnék egymást, a  börtönigazgatósággal szemben egységesen lépnek fel jogaik érvényesítéséért. Jogaik közé tartozik az olyan magas szintű orvosi és különösen a drága fogorvosi ellátás, amiben az izraeli hadsereg katonái sem részesülnek. A munkavégzést megtagadják, amit azzal indokolnak, hogy nem végeznek semmiféle munkát a cionista megszállóknak.

Megtehetik a munkamegtagadást, hiszen sem ők, sem családjuk nem marad ellátatlan a börtönévek alatt. A Palesztin Hatóságtól kapott “munkabér” a börtönben töltött évek számával emelkedik, ugyan így az ellátásra szoruló családtagok kárpótlása is.

Nem egy, most emberölés miatt szabadságvesztésre ítélt, pályáját köztörvényesként kezdte és kifejezetten gazdasági megfontolások alapján módosítottak pályát és lettek terroristák.

Jogaikat képezi a tanuláshoz való jog. Ezt ki is használják, tulajdonképpen a börtönévek alatti fő tevékenységük a diploma szerzés.  Éppen ezért és nem csak a jobb fizetési feltételek miatt fontos számukra, hogy fogvatartásuk meghaladja az öt évet, ugyanis ennél rövidebb idő alatt tanulmányaikat nem tudnák befejezni. Amennyiben valami oknál fogva korábban szabadulnak és a szabadon bocsátásuk feltétele, hogy nem térhetnek vissza a Palesztin Hatóság fennhatósága alá tartozó területekre, tanulmányaik befejezésére a befogadó arab országokban esélyük sincs. 

Egy példa arra, hogy a szabadságnál is fontosabb számukra az egyetemi-főiskolai diploma megszerzése: A Gilád Shalit szabadon engedésével kapcsolatos tárgyalások során – melynek német közvetítője volt és, mint köztudott, a palesztin fél követelésére több, mint ezer fogoly került szabadlábra – Izrael bizonyítékot akart arra nézve, hogy Shalit él. A Hamasz csak úgy adta ki az ezt igazoló, pár perces videót, ha cserébe X számú női fogoly is szabadlábra kerül, beleértve gyilkosságért elítélteket is. Idézet a német közvetítő izraeli kormányhoz írt jelentéséből: “ Feltéve, ha találnak annyi női elítéltet, akik hajlandóak ebben az időszakban szabadulni, ugyanis legtöbbjük egyetemi tanulmányaik befejezése előtt áll.”

Köztudott, hogy a szabadulóknak komoly tekintélyt biztosít az izraeli börtönben eltöltött időszak és egyben ugródeszka is a vezető pozíciók eléréséhez.

Ezek után gondolom már nem hat furcsán az a tény, hogy szabadulásukból Abu Mázen is profitál. Számára azért fontos, hogy minél több gyilkos szabadlábra kerüljön, mert ezzel igencsak ingatag helyzetét próbálja megerősíteni a Hamasz felé azzal az indoklással, hogy már a tárgyalások megkezdése előtt is eredményt ért el, “íme, kiszabadítottam hőseinket”.

Megjegyzem, hogy az idő fogalma a palesztinok számára mást jelent, mint általában a nyugati embernek. Nem izgatja őket a szabadulás dátuma. Nem esnek kétségbe, ha szabadlábra helyezésük nem realizálódik most, úgy könyvelik el, hogy majd legközelebb, esetleg egy újabb katona elrablása kapcsán.

 

2013. július 28.

 

Képek forrása: Google

%d blogger ezt kedveli: