Archívum | július, 2017

Templom-hegy és környéke…

24 Júl

Áv hó 9.-éhez a zsidó történelemben a bibliai időkig visszamenve szenvedés és megaláztatás tapad. Ezen dátumhoz köthető megemlékezésben ezekről részletesen beszámolok, mely itt olvasható.

A modern Izrael történetének első Templom-hegyi vonatkozása a ‘67-es háborúhoz köthető, amikor is a 19 éves jordán megszállás alól, Izrael hadserege felszabadította Jeruzsálem keleti felét és elhangzott a minden zsidó szívét megmelengető mondat:

הר הבית בידנו!!!

Vagyis a “Templom-hegy a kezünkben van!”

Az azóta eltelt 50 év alatt minden zsidó megbizonyosodhatott arról, hogy fenti mondatnak vannak – finoman fogalmazva – szépséghibái. És 50 év után joggal-okkal feltehető a kérdés: a Templom-hegy tényleg a kezünkben van?

A válasz, ha fájdalmas is, egyszerű nem!

Hosszúra nyúlna ez a bejegyzés, ha a “nem” minden részletét kifejteném, ezért csak lóugrásokban: a Templom-hegy elfoglalásakor döbbent rá Izrael vezetősége, hogy a muzulmán szent helyen egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő lőszert halmozott fel az ellenség. Moshe Dayan, akkori védelmi miniszter el nem évülő bűne abban állt, hogy pár óra alatt a lőszert, mint hadizsákmányt lehordatta a Templom-hegyről, majd a hagyományosan a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzőjének számító, mindenkori jordán királynak – aki Mohamed leszármazottja – kezébe adta a terület ellenőrzési jogát.

Ezt a jogot a muzulmán szent helyek vonatkozásában, az egész világon a  WAQF (https://en.wikipedia.org/wiki/Waqf) látja el. A szervezettel az Izrael területén élő palesztinok folyamatos harcban állnak annak érdekében, hogy kiszorítsák őket a területről és magukhoz ragadják a Templom-hegy ellenőrzésének jogát.

Ennyi bevezető után áttérek a ma, illetve a közelmúlt eseményeire.

Nem titok, hogy az izraeli hatóságokhoz folyamatosan érkeznek bejelentések a műemlék-védelmi hivataltól, mivel a WAQF folyamatosan semmisíti meg a Templom-hegy zsidó emlékeit és teherautószám szállítja azt szemétlerakó helyekre, valamint illegális építkezésekkel igyekszik az “eredendő muzulmán jelenlét” bizonygatására.

Túl a tárgyi emlékek történelem-hamisítást célzó megsemmisítésén, az időről-időre fellángoló, zsidók ellen elkövetett atrocitások miatt, valamint azon uszítás következtében, miszerint Izrael a Hegy status quojának megváltoztatására törekszik, a Hegyen zsidó nem imádkozhat, a Mecsetek terére is csak rendőri védelem mellett léphet.

Mint a zsidó szent helyekhez (I. és II. Templom) legközelebb eső, Nyugati v. Siratófal az imádkozás helye, melyről valljuk be őszintén, nem más, mint a Templom-hegy támfala. Hogy világos legyen – bár ezzel esetleg valakik érzelmeit sértem – olyan ez, mintha a Szentély parkolójában imádkoznánk. De még ez sem mindig biztonságos.

Sok-sok zsidó lett gyilkosság áldozata csak azért, mert a Siratófalnál imádkozott. Eltekintve a felsorolástól, csak kettőt említek. Egyiket azért, mert családjához személyes kapcsolat fűz, másikat pedig azért, mert azzal kezdődött a “késes intifáda”. 1995 nyarán egy jeshiva növendék életét éjszakai imájából hazatérőben lőfegyverrel oltották ki, 2015-ben, a zsidó újév előestéjén egy idősebb férfi volt az áldozat.

Kivételes esetnek számít, ha a pénteki muzulmán ima végeztével nem történik rendzavarás, ha nem alakul ki összetűzés izraeli rendőrök és muzulmánok között.

Legutóbb – a nemzetközi figyelem középpontjába is került esemény során – két, szolgálatban lévő drúz (és nem arab) rendőr esett áldozatául a terroristák gyilkos fegyverének.

(Arról, hogy az Al-Aksza mecset fegyverraktár szerepét tölti be, hogy kövek, szikladarabok felhalmozására szolgál, a Google képkeresőjében bárki utána nézhet.)

Az azonban, annak ellenére, hogy Izrael már régebben bekamerázta a térséget, újdonságként hatott, hogy a terroristák az imahelyről kifelé jövet hajtották végre támadásukat. Ez egyértelműen arra utal, hogy a fegyvereket valamikor, valakik (valakik segítségével ?) oda feljuttatták, ugyanis a személyi motozás az Al-Aksza mecsetbe történő felmenetel előtt már régi, rutin intézkedés. Ami újdonság a témában, az az fémdetektoros beléptető kapuk felállítása.

Mivel Izrael állam egyik, legfontosabb feladata, saját állampolgárainak védelme, úgy ezen intézkedés, mégha a nemzetközi közvélemény és az izraeli szélsőbal szempontjából túlzó is, szükségesnek bizonyult.

Nem értek egyet azon kritikákkal, melyek egy közelgő, újabb intifáda kirobbanását vetítik elő, hiszen ahhoz eddig sem volt szükség szigorító intézkedések bevezetésére, bár kétségtelen, hogy erre minden jó ürügyül szolgál.

Nem értek egyet, sőt kifejezetten elítélem azokat a felelős állami vezetőket, akik a kapuk azonnali eltávolítását követelve odáig mentek, hogy javaslatukra az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülést hívott össze. Ők, ha ezt nem is látják át, a terrorizmus támogatói. Mint ahogy nekik, úgy Jordánia királyának is felelőssége van a kialakult helyzetért még akkor is, ha az indítékuk nem azonos. Jordánia lakosságának 75%-át a volt Palesztina területén élt arabok alkotják. (Jordánia azzal a céllal alakult, hogy létrejöjjön a Palesztin állam.)

Jordánia kicsi és törékeny ország. Tisztában van azzal, hogy támadás esetén nem tudja megvédeni magát és a környező országok közül egyedül Izraelre számíthat. Ugyanakkor a palesztinai arabok nyomására, a külvilág felé, többnyire elmarasztalja Izraelt. A konfliktus feloldására viszont a beduin vallási vezetők rendszeres vendégek Izraelben.

Értem én, hogy a ténylegesen imádkozni szándékozó muzulmánok sérelmesnek tekintik az újabb szigorító intézkedést, de annyira azért nem, hogy saját maguk szűrjék ki soraikból a terroristákat.

Több oldalról megtámogatva, a jeruzsálemi főmufti, a Hamasz, arab Kneszet képviselők… kijátszották az adu ászt – már nem csak a beléptető kapuk eltávolítását, de minden izraeli biztonsági intézkedés azonnali beszüntetését követelik. A “muzulmánok kizárólagos tulajdonát képező” Templom-hegyen semmiféle zsidó jelenlétet nem tűrnek meg és amennyiben ezt Izrael nem teljesíti, úgy kezdetét veszi Jeruzsálem “felszabadítása”. Ehhez Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) azzal adta hozzájárulását, hogy felfüggesztett minden Izraellel közös biztonsági tevékenységet.

Állíthatom, hogy Izraelnek nem áll szándékában a Templom-hegy státuszában semmiféle változást eszközölni, az erre utaló arab panasz-áradat nem több politikai sakkhúzásnál, melyre tegnap Ammanban, az izraeli nagykövetség ellen elkövetett terrortámadással tették fel a koronát. (De ez már túlmutat jelen bejegyzés keretein.)

24/07/2017

Reklámok

Öngerjesztő hisztéria…

20 Júl

Izrael állam miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu, négynapos magyarországi látogatása, mely magában foglalja a V4-ek vezetővel történő megbeszélést csakúgy, mint Magyarország miniszterelnökével  történő tárgyalásokat, mindenképpen történelminek tekinthető. Történelmi, mert izraeli miniszterelnök hivatalos látogatáson ez idáig nem járt (1988-ban Yichak Samir, akkori miniszterelnökünk magánlátogatás keretében kereste fel az országot)  Magyarországon.

A két ország közötti, egyre gyümölcsözőbb gazdasági és kulturális kapcsolat kialakulásában nem kis érdeme van államunk volt nagykövetének. Ilan Mor messze túlteljesítve kötelező diplomata tevékenységét, Magyarország minden zegét-zugát bejárva, ott hiánypótló előadásokat tartva, olyan plusz információhoz juttatta az érdeklődőket, mellyel egyetlen nagykövetünk sem dicsekedhet.

Az ő regnálása alatt időszakra tehető a két ország szakminisztereinek látogatása mindkét államban, melyek pozitív vonzatáról mindenki a maga országában szerezhet információt.

Sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy megnyilvánulásaiban Izrael népszerüsítése, országunk objektív megismertetése vezérelte.

Ennek az áldozatos munkának gyümölcse érett be a jelenlegi legmagasabb szintű látogatással. És ebbe rondítottak bele a pillanatnyi politikai hasznot remélők, valamint az identitásukat politikai szintre degradálók.

Attól függetlenül, vagy éppen annak ellenére, hogy hetekkel a látogatás előtt különféle megnyilvánulások hangzottak el, melyek a legenyhébbtől a legdurvább kitételekig lengették ki a skálát, Magyarország a külsőségekben nem hazudtolta meg önmagát. Öröm volt nézni, hogy ott, ahol 72 éve zsidókat lőttek a Dunába, ma  Izrael államának kék-fehér lobogója díszíti a fővárost.

Ez a kép legalább annyira sajátja a magyaros vendégszeretetnek, mint az a tény, hogy ugyanaz az értelmiségi réteg, mely minden magyarországi politikai kurzust a hányinger legkisebb jele nélkül  kiszolgált, most összezárt és minden bajuk okozójának Izraelt, az Izrael államot képviselő Benjamin Netanjahut kiáltotta ki.

Nem tisztem a magyar miniszterelnök meg -illetve elítélése, bár ahhoz, hogy tisztában legyek a magyarországi viszonyokkal nekem nincs szükségem tolmácsra. Ezzel együtt és ennek ellenére már csak azért sem teszem, mert az adómmal nem a magyar kincstárat gyarapítom, választásokon szavazatommal egyik pártot sem támogatom. Magyarország az ifjúságom, annak fény és árnyoldalaival együtt.

Épp ezért csak annyi jogot vindikálok magamnak, amennyit a magyar állampolgárok is elvárnak a külvilágtól. Engedtessék meg nekem, hogy én Izrael szemszögéből, Izrael érdekeit szem előtt tartva lássam és láttassam a történteket.

A látogatás egészét – célját – tekintve, gondolom az érdeklődők éppen úgy tudomást szerezhettek róla, ahogy e sorok írója… az aláírt megállapodások eredményét pedig előre megjósolni nem is lehet, fölösleges is, annak kivitelezése szakemberek dolga.

A látogatással kapcsolatos észrevételeimre visszatérve – gondolom ez sem ismeretlen – két magyarországi eseményt kell megemlíteni. Az egyik a magyar miniszterelnök “Horthy kivételes államférfi” kitétele, a másik az u.n. sorosozás, amely plakátragasztás formájában testesült meg.

Tény, hogy Horthy nevének ilyetén felemlítésére az izraeli társadalom is felkapta fejét és senki nem ütközött meg azon, hogy ezt a magyarországi zsidók sérelmezik.

Legjobb tudásom szerint, ez ügyben diplomáciai egyeztetésre került sor, mely azzal zárult, hogy az izraeli fél “tudomásul vette” a magyar oldal erre adott magyarázatát. Hangsúlyozom, “tudomásul vette” és nem “elfogadta”.

Úgy vélem, hogy két héttel a személyes találkozó előtt értelmetlen lett volna ezt tovább ragozni, de meggyőződésem, hogy négyszemközti megbeszélés során a két fél sort kerített ennek tisztázására.

Erre utal, hogy Magyarország miniszterelnöke, nemzetközi sajtóértekezlet keretében – mintegy az egész világnak tudtára adva – kormánya nevében elhatárolódott a vészkorszak alatti magyar kormány bűneitől.

Itt jegyezném meg, hogy a magyarországi antiszemitizmus – amely pillanatnyilag nem azonos a nyugat-európai antiszemitizmussal – nem újkeletű és életben tartásáért minden 1945. után kormányon lévő pártnak súlyos felelőssége van.

A másik, vihart kiváltó esemény a plakátragasztás, ami az én ízlésemmel ellentétes, ugyanis minél inkább tolnak egy reklámot, annál inkább nem veszek róla tudomást. De! Soros Györgynek, akinek kis híján sikerült bedöntenie az angol fontot, és nem egy afrikai országot sodort spekulációival pénzügyi válságba – úgyis mint filantróp. Annak az embernek, amelyik pénzével bármelyik ország belügyeibe képes beavatkozni, aki kormányokat próbál megdönteni, nos, annak az embernek a kritizálása önmagában nem antiszemitizmus. 

Nem antiszemitizmus, legfeljebb alkalmat szolgáltat rá és ma erre Európában minden alkalom jó.

Hogy ez Magyarországon miért kaphatott gellert, arról az előző bekezdés végén tettem említést és most megismétlem: A magyarországi – klasszikus – antiszemitizmus tudatlanságon, a felvilágosítás hiányán alapul. A tiltás, nem felvilágosítás!!!

Amennyiben ezt a pontot nem lépi túl az ügy, úgy ez az írás sem született volna meg, hiszen nem több ez, mint belső egymásnak feszülés, ami  azonban egy újabb csavarral átlépte az országhatárt. Ezt nem kellett volna, vagy legalábbis nem abban a formában és  hangnemben, ahogyan történt.

És itt kell megemlíteni, hogy jelenlegi nagykövetünk döntő szerepet játszott a hisztéria kirobbantásában.

Nyilvánvalóan nem volt véletlen –  a diplomáciai nyelvezettől merőben szokatlan módon – megfogalmazott sajtónyilatkozatában elhangzott állásfoglalás.

Felhívom a figyelmet, hogy a sajtónyilatkozat Szombat délben jelent meg, amikor egyetlen izraeli állami szerv sem dolgozik. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy minden követségi terület a delegáló ország részének minősül, (“Izrael Magyarországon” elnevezés pontosan leképezi ezt) ahol – legyen az a világ bármely  pontján – izraeli munkarend és törvények vannak érvényben. Ebből következik, hogy  a Szombat, mint olyan, munkaszüneti nap, és ez nagymértékben megkérdőjelezi  nagyköveti fogalmazvány egyeztetésének hitelességét.

Az ezidáig megválaszolatlan kérdéssel azért is foglalkozom – úgy tűnhet – részletesebben,  mert a sajtóban megjelentekkel ellentétben (miszerint a sajtónyilatkozat Benjamin Netanjahunak az izraeli külügyminisztériumra gyakorolt pressziója miatt visszavonásra került) a valóság az, hogy nem visszavonásról,  hanem tisztázásról volt szó.

Az, hogy erre a témára mennyire tapadt rá, mennyire látta meg benne a meglovagolandó rést a magyarországi ellenzék, nem Izrael ügye.

Azzal került Izrael és személy szerint Netanjahu célkeresztbe, hogy a hagyományosan a baloldalhoz kötődő magyarországi zsidóságot képviselők olyan húrokat kezdtek pengetni, mely másra nem, de arra tökéletesen megfelelt, hogy ők megfelelhessenek szoros szüvetségeseiknek, ugyanakkor még véletlenül se vívják ki a bűnbak szerepét… Tegye meg helyettük más, nevezetesen Izrael állam miniszterelnöke.

A – talán nem véletlenül rövid – Goldmark teremben történt találkozó tette fel az  i-re a pontot. A MAZSIHISZ számításon kívül hagyta, hogy Netanjahu Izrael államát, annak érdekeit képviseli külföldi útjai során és ez alól magyarországi látogatása sem kivétel.

Heisler úr úgy rúgott bele nyilvánosan Izrael államának miniszterelnökébe, hogy közben annak széles vállát kihasználva, mintegy hátvédül használta arra, hogy a saját miniszterelnökével évek óta rendezetlen kapcsolatát – ami megint csak belügy – saját hallgatósága előtt rendezze. Ezzel végérvényesen kontraproduktívvá téve azt, amihez eleve nem kellett volna asszisztálnia.

Belharc ez semmi más. Belharc a maroknyi magyarországi zsidóságot képviselő zsidó szervezetek között, amelyet az állítólagos baloldal jó szimattal meglovagolt és sikerrel vitt véghez. Nem csak csatasorba állította a már fentebb említett –  hagyományosan baloldali eszméket követő zsidó vezetőket -, de azt is sikerült elérnie, hogy a klasszikus antiszemitizmus két hét leforgása alatt anti-cionista, Izrael ellenes légkörbe csapjon át.

Erről az öngerjesztő hisztériáról – eredményét tekintve – elmondható, hogy amennyiben Izrael államnak ilyen barátai vannak, akkor egyáltalán nincs szüksége ellenségre.

20/07/2017

Soros és Izrael…

11 Júl

Izrael  legnagyobb példányszámú napilapja, az Israel Hayom, mai száma beszámol arról, hogy a napokban kerül a törvényelőkészítő bizottság asztalára Miki  Zohár (Likud) kezdeményezésében az u.n. “Soros törvény” (חוק סורוס) munkapéldánya.

A törvénytervezet lényege, hogy gátat vessen a világszerte Izrael ellenes tevékenységet folytató szervezetek, egyesületek Soros György pénzmágnás általi támogatásának. A tervezet egyértelműen leszögezi, hogy elérkezett az idő azon csoportosulások tevékenységének megakadályozására, melyek aláássák a kormány tekintélyét, rágalomhadjáratot indítanak Izrael ellen és elvitatják azon jogát, hogy megvédje önmagát.

Az NGO “Monitor” felmérése szerint 2012-2015 között Soros mintegy 6.3 millió sekelt fektetett be különböző egyesületek működésébe, valamint az elmúlt évben (2016) az u.n. nyitott társadalom alapítványba.

Azt hiszem, hogy a számok, minden leírt szónál többet mondanak:

Tárgyi időszakban az ADALAH (arab kisebbségi jogok Izraelben) támogatása elérte a 2.566.596 sekelt, a BECELEM-é (civil emberi jogi szervezet) 841.653 sekel volt. Az IR AMIM (a hírhedt sátorváros Tel-Aviv főutcáján) 734,994 sekel támogatásban részesült, míg a GISHA (a palesztinok szabad mozgására – kiemelt tekintettel a gázai lakosokra – létrejött emberi jogi szervezet ) 704.360 sekelben.  A Yes Din (önkéntesek az emberi jogokért) 471.250 sekel, a Machszom Watch (ellenőrző pontok eltörlése) 383.320 sekel támogatást élvezett. Az Aguda leZhujot  le-ezrah (Izrael jogsértő tevékenysége elleni fellépés az általa ellenőrzött területeken) 305.107 sekel támogatást kapott, a Sovrim Stika (megtörjük a hallgatást) 295.766 sekelt, míg a MUSZAWA 91.407 sekelt.

A felmérésben nem szerepel Soros BDS mozgalmat támogató tevékenysége, mivel az nem izraeli bejegyzésű alapítvány.

Soros befektetésének célja  nem más, mint megingatni Izrael státuszát, bátorítani az izraeli arabok radikalizálódását és nem utolsó sorban támogatni a különböző nemzetközi fórumokon (ENSZ, EU) történő Izrael ellenes fellépését.

Információk szerint a Soros által támogatott palesztin szervezetek – melyek között vannak hivatalosan be nem jegyzettek is – közül nem egy tagadja Izrael létezéshez való jogát és részt vesz a BDS mozgalom globális, Izrael ellenes kampányában.

Soros egyik kiemelkedő támogatottja a Új Izrael szervezet (Keren haHadasa leIsrael), melyet tárgyi időszakban 830 ezer dollár támogatásban részesített és a MOLAD (a közvélemény politikai támogatásának megnyerésére alakult szervezet alapvetően a települések gazdasági ellehetetlenítésére, az izraeli “megszállás” elleni demonstrációkra helyezi a hangsúlyt) pedig 200 ezer dollárt kapott..

11/07/2107

%d blogger ezt kedveli: