Vilmos herceg Izraelben…

(egy látogatás margójára – nem protokolláris megközelítésben)

Arról, hogy az angol királyi ház sarja, a korona várományosa lesz az első hivatalos látogató a brit mandátum megszűnése és a modernkori Izrael megalakulása óta, már jóval a látogatás előtt tudott volt.

A médián keresztül a látogatás részletes programja is eljuthatott minden érdeklődőhöz – ezért erre kár is szót vesztegetni.

Amire viszont érdemes, azt megpróbálom röviden összefoglalni:

Amit egyértelműen le lehet szögezni az az, hogy a látogatást Izrael mindenképpen diplomácia sikerként könyvelheti el, ugyanis jelentősége klasszisokkal nagyobb, mint az argentin futball válogatott izraeli szereplésének lemondása. A program összeállítása során szinte késhegyig menő harc folyt minden egyes lépésért és legtöbb esetben Izrael engedett, ugyanis – ahogy fentebb már jeleztem – számára a látogatás ténye volt a legfontosabb.

Mielőtt azonban magát a látogatást, illetve annak egyes részeit górcső alá venném, egy nagyon fontos tudnivalót elevenítek fel. Nevezetesen azt, hogy az angol törvények szerint – legjobb tudomásom szerint – a királyi család tagjainak tilos a nyilvános politikai állásfoglalás.

Fentieket szem előtt tartva, az a benyomás alakult ki, hogy Vilmos herceg küldetést teljesít, amelyben a 70 éve nem változott angol álláspontot igyekszik tudatosítani.  (Arra – gondolom – nem kell részletesebben emlékeztetni az olvasót, miként viselkedett Nagy Britannia a mandátum megszűnését közvetlen megelőző időszakban?Arra, hogy miként játszott át minden stratégiailag fontos objektumot arab kézre? Mintha csak ezzel akarta volna ellensúlyozni a Balfour nyilatkozatot.)

Vilmos, Jordániából érkezett Izraelbe, ahol is a négy napos látogatása során súlyt helyezett arra, hogy megadja mind a királynak, mind a császárnak, ami – az angol logika szerint – nekik jár.

Látogatást tett a Yad Vashem holocaust emlékközpontban, találkozott Netanjahu miniszterelnökkel, Rivlin államelnökkel, beszélgetett tel-avivi fiatalokkal.

Ugyanakkor az angol nagykövetségen keresztül elhatárolódott Jeruzsálem polgármesterével történő találkozástól, illetve – ahogy a közleményben megfogalmazták – nincs ellene kifogása, de kizárólag Ramat-Ganban, a követség épületében…Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere frappáns válaszában közölte, hogy sajnálattal, de tudomásul veszi a döntést. Majd hozzáfűzte, hogy Izrael egyesített fővárosa Jeruzsálem és nem Ramat-Gan.

Ennek előzménye, hogy Vilmos herceg programjában Jeruzsálem, mint “megszállt palesztin terület” szerepelt, ami azért érdekes, mert a tel-avivi brit nagykövetség által kiadott héber nyelvű közlemény arról tájékoztatott, hogy “a herceg meglátogatja a Palesztin Hatóságot”.

Természetesen erre a látogatásra is sor került, ahol – többek között – Mahmud Abbasszal folytatott megbeszélést. Arab kísérettel látogatott el egy Ramallah melletti “menekült táborba” – látogatásának ez a része nem kapott széles nyilvánosságot – ugyanis ott az ifjúság kőzáporral fogadta a hercegi konvojt. Ezzel fejezve ki a Balfour nyilatkozattal szembeni nemtetszésüket, mely “galád módon átjátszotta a palesztin földet a cionista bandának”.

A királyi ház képviselője arab kísérettel látogatott a Templom-hegyre, ami két dolgot is felvet. Részben, hogy nem ismeri a történelmet, részben pedig az angol álláspont szerinti “megszállás” tényének magáévá tételét. (Megjegyzem, hogy azt viszont nem tekintette zavaró körülménynek, hogy biztonságáról az itt-tartózkodása idején a “cionista megszállók” gondoskodtak.)

A Siratófalhoz izraeli kísérettel érkezett az angol főrabbi társaságában. Az ide látogatók hagyományainak megfelelően imádkozott a Falnál és meghallgatta  a Kotel rabbijának ismertető előadását.

Végezetül, említésre érdemes, hogy a brit nagykövetség tel-avivi rezidenciáján nagyszabású fogadást rendeztek tiszteletére, amely alapjában és lényegében véve celeb találkozó volt. Meglátásom szerint ez volt az egyetlen hely és alkalom, ahol Vilmos herceg elemében volt.

A látogatásnak van tanulsága, azt mindenki vonja le maga. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy az “uralkodó megtekinti gyarmatát”.

02/07/2018

…”és most mi lesz?”

A címadó kérdést tegnap este óta számosan teszik fel nekem, vadabbnál vadabb elképzelések kombinációival.

Ez késztet arra, hogy – ismereteim birtokában – megkíséreljek a felmerült kérdésekre választ adni.

Tegnap este, izraeli idő szerint 21:00 órakor Trump amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az Iránnal 2015-ben kötött atom-egyezményt és visszaállítja a szankciókat.

Ez azt jelenti, hogy első lépésben három hónap múlva (augusztus 6-án) visszaállítják a szankciók egy részét, ami megtiltja az irániaknak dollár, arany és nemesfémek vásárlását. Eladási tilalmat rendel el alapanyagokra, (u.m. alumínium, vas, szén) és az iráni valuta (real) vételére és eladására (ma egy USA dollár=8.000 real és tudni érdemes, hogy az irániak minden pénzükön dollárt vásárolnak és azt külföldre menekítik).

Ezen felül tilalmat foganatosít az iráni államadóssággal kapcsolatos pénzügyi műveletekre.
Hat hónap múlva (november 4-én) további tilalmak lépnek életbe.

Ezek: kereskedelmi tilalom az iráni hajó- és olajiparral, a bankszektorral és az iráni biztosító-társaságokkal.

Ez a döntés régóta a levegőben lógott. Ugyanis Trump elnök egyik legfőbb választási ígérete az általa katasztrofálisnak tartott atom-egyezmény felmondása volt. Ugyanakkor a háttérben élénk diplomáciai tevékenység folyt, ahol mindenki a saját érdekei szerint próbálta Trump elnök döntését a számára legkedvezőbb irányba befolyásolni.

Mint az köztudott, Izrael februárban rátette kezét az iráni atom-archívumra és azonnal másolatot juttatott el az amerikai hírszerzéshez. Így tehát az Izraeli hírszerzési bravúr bejelentésének időzítését nem tekinthetjük véletlennek, mint ahogy azt sem, hogy ennek kapcsán az európai vezetők egymásnak adták a kilincset Washingtonban.

Nézzük a várható lehetőségeket:

Trump elnök környezetéből tudni lehet, hogy az elnök nem zárja ki egy új atom-egyezmény lehetőségét, amennyiben az új egyezmény tartalmazza

• az ellenőrzés szigorítását,  

• az iráni ballisztikus rakétaprogram és Irán külföldi katonai jelenlétének korlátozását.

Erre azonban az irániak – eddigi kijelentéseik szerint – nem hajlandóak és a belső erőviszonyok is ezt látszanak igazolni.

Véleményem szerint Trump elnök stratégiai célja egészen más. A szankciók alkalmazásával az iráni rezsimet szeretné megdönteni.  

Köztudott, hogy Irán gazdasági helyzete katasztrofális. A szankciók Obama rezsim általi eltörlése nem hozta meg a kívánt gazdasági fellendülést, amelynek több oka is van.

Az egyik, hogy a nagy nemzetközi cégek az amerikai álláspont kikristályosodásáig kivártak. Az olajkereskedelemből befolyt ugyan néhány milliárd, melyből azonban az iráni belső viszonyokból eredően semmi sem jutott az utca emberéhez. Ugyanis az Iránba befolyó pénzösszegek felett gyakorlatilag a Forradalmi Gárda gyakorol felügyeletet. Elosztásával ő rendelkezik, és az összeg nagy részét saját céljaira használja fel (lásd jemeni polgárháború, Szíria, Hezbollah). A maradék pénz pedig az elképesztő méretű korrupció következtében, különböző zsebekben tűnik el.

Az Egyesült Királyság, Francia- és Németország vezetői közös nyilatkozatban jelentették be, hogy a maguk részéről továbbra is érvényben lévőnek tekintik az egyezményt. Ezt Irán a maga részéről elfogadná azzal a feltétellel, hogy a nyugati államok kötelezettséget vállalnak az amerikai szankciók gazdasági hatásának kivédésére. Erre azonban kevés az esély, ugyanis az amerikai embargó törvény szerint minden olyan vállalat, vagy bank, amelyik 20 millió dollárnál nagyobb értékű üzletet bonyolít le Iránnal, ki van zárva az amerikai piacról. Nyilvánvaló, hogy az európai vállalatok és bankok nem az iráni piacot fogják választani.

Ez alól kivétel a krónikus energia ínségben szenvedő Kína, amely számára az amerikai piac még nem bír túl nagy jelentőséggel.

Külön kell megemlíteni az ambivalens helyzetben lévő Oroszországot, mely stratégiai és geopolitikai érdekei szerint Irán szövetséges, ugyanakkor az energiapiacon vetélytárs.

Putyin orosz elnök megpróbál egyszerre két lakodalomban táncolni,  és nem is eredménytelenül. Tény, hogy Oroszország ma a Közel-Keleten kikerülhetetlen tényező. Ezt ismerte fel Izrael és az elmúlt években, a közös érdekek mentén stratégiai kapcsolatot épített ki velük.

Ezért is van különös jelentősége Netanjahu izraeli miniszterelnök mostani moszkvai tárgyalásának.

A Győzelem Napja – Moszkva 

Ugyanis egyik félnek sem érdeke, hogy az események ellenőrizhetetlenné váljanak. Netanjahu az utóbbi évek alatt jó személyes kapcsolatot is kiépített Putyinnal. Az elmúlt két évben a jelenlegi a nyolcadik személyes találkozójuk és ezen időszak alatt 12-szer beszéltek telefonon.

Oroszország – szokása szerint –  ugyan egyik fél mellett sem tette le a voksot és nincs is abban a helyzetben, hogy csak úgy utasításokat adjon Iránnak, de az kétségtelen, hogy a nyomásgyakorláshoz megvannak eszközei.

Miután Oroszország úgy Izraellel, mint Iránnal jó kapcsolatokat ápol, kétségtelenül alkalmas a közvetítő szerepére. És meg is fog mindent tenni ezért. Ugyanis nem titok, hogy Oroszország nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy visszatérjen a nemzetközi színtérre mint vezető hatalom, amely képes nemzetközi konfliktusok megoldására.

09/05/2018