Ünnep és emlékezés…2020

 

Minden zsidó ünnep sajátossága, hogy megelőzi az emlékezés. A következő napok eseményeivel sincs ez másként, még akkor sem, ha az idei év rendhagyó és mindenre ráveti árnyékát a corona vírus.

 

Íjár hónap negyedike, (polgári időszámítás szerint ez a dátum az idén április 27-én estétől 28-a napnyugtáig terjed) az Izraelért elesett fegyveres erők tagjai, valamint a terror áldozatainak emléknapja, יום הזיכרון.

Az emlékezés nem a modern Izrael megalakulásának időpontjához, hanem az Óváros falain kívülן első építkezések dátumához, 1860-hoz kötődik. Ettől az időponttól van nyilvántartás az Izrael háborúiban, szolgálatteljesítés közben életüket vesztett katonákról, rendőrökről, a biztonsági szolgálat tagjairól,  valamint a terrorcselekmény áldozatairól.

Az elmúlt emléknap óta 42 új névvel gyarapodott a lista, ezzel 23.816-ra emelkedett az elesettek száma.

Az esemény minden évben, mintegy másfél millió embert mozgat meg. Ilyenkor Kiryat Shmonától Eilatig útra kelnek a gyászoló szülők, gyermekek, közeli és távolabbi rokonok, valamint az őket együttérzésükről biztosító “civilek”. Ők vannak kevesebben, mert ismerve Izrael történelmét, szinte nincs olyan család, amelyikből ne hiányozna valaki, akár mint országvédő, akár mint a terror áldozata.

Az idén, a járványra való tekintettel a megemlékezés más formát ölt, de nem marad el!

A Hátországvédelmi Parancsnokság az idén is előkészítette az 53 katonai temetőt, a beduin és drúz harcosok emlékhelyeit a méltó emlékezésre. Megtörténtek a felújítások, a szükséges karbantartások. Elvégezték a sérült sírkövek cseréjét, illetve újra csiszolását, megtörtént a temetőkertek nagytakarítása és parkosítása…

A járvány tömeges terjedését megakadályozandó, Benjamin Netanjahu miniszterelnök – egyeztetve az érintett minisztériumokkal – felkérte a hozzátartozókat, hogy a temető látogatást egy hétre elosztva, még az emléknap előtt bonyolítsák le,ugyanis akkor a katonaság, a rendőrséggel karöltve, lezárja a temetők felé vezető utakat. Ez 27-én, délután 16 órától veszi kezdetét. A sírkertek előtt eddig az időpontig várják a látogatókat, az eddigi gyakorlatnak megfelelően virágcsokorral és ivóvízzel, valamint a szintén szokásos matricával, melyen egy izraeli őshonos növény, a “Maccabeusuk vére” fotója látható.

 

 

A katonai tiszteletadás nem marad el, erről a 28-án (kedd) 11:00 órakor megszólaló, két perces emlékező sziréna után a TV állomások egyenes adásban közvetítik.

 

!יהי זכרם ברוך

 

Az emléknap vége, egyben az izraeli Függetlenségi Nap (יום העצמאות) előestéje. 1948. május 14-én (הי באייר) megalakul a modern Izrael. Polgári időszámítás szerint az idén április 28 estétől, 29-én naplementéig tart az ünnep. Megjegyzendő, hogy Izraelben ez az egyetlen állami ünnep.

A 72 születésnapját ünneplő Izraelnek 9.190.000 állampolgára közül 6.806.000 zsidó (74%), 1.930.000 arab (21%) és 454 ezer egyéb (5%).

Az elmúlt függetlenségi naptól számítva 180 ezer újszülött látta meg a napvilágot, 32 ezer új bevándorló érkezett és 44 ezer személy távozott az élők sorából.

Ma, a világ zsidó népességének 45%-a Izraelben él és 78%-uk fiatal! A legfiatalabbak, a 0-4 éves korosztályt 950 ezer gyermek képviseli. Előrejelzések szerint Izrael 100. születésnapján az ország népessége eléri a 15.2 millió főt.

Az idén elmarad a hagyományos utcabál és az ünnep napján szokásos, szabadtéri grillezés. A Herzl hegyi megemlékezést is meghívottak nélkül bonyolítják, amelyet élőben közvetítenek a TV állomások.

 

!עם ישראל חי – יום העצמאות שמח מדינת ישראל

 

Kapcsolódó írások a közelmúltból:

https://leharblog.wordpress.com/2018/04/18/70-fuggetlensegi-napra-kicsit-maskepp/

https://leharblog.wordpress.com/2019/05/08/rendhagyo-gondolatok-a-fuggetlensegi-nap-alkalmabol/

 

26/04/2020

 

Rendhagyó gondolatok a Függetlenségi Nap alkalmából…

71 éve, május 14-én, (a héber naptár szerint Ijjár 5.) az idei polgári évben május 8-9.*  történt Izrael földjén az első modernkori csoda. Megalakult Izrael állama!

Megalakulását Herzl Tivadar és más cionisták áldozatos munkáján kívül nem kis részben a hatmillió áldozat vére, valamint a világ és benne elsősorban Európa rossz lelkiismerete tette lehetővé.

Most – a protokoll szerint – fel kellene sorolni, hogy Izrael ezen időszak alatt honnan, hová jutott. Gazdasági, társadalmi, kulturális vívmányai mellett szót kellene ejteni kiterjedt külkapcsolatairól…tegyék ezt meg helyettem politikusaink, hivatásos szónokaink. Én – nem először – a másik utat választom.

74 évvel a koncentrációs lágerek, a megsemmisítő táborok felszabadulása és 71 évvel az állam kikiáltása után még mindig számosan vannak, akiknek megemészthetetlen falatként, mindkét dátum a torkán akadt. És létszámuk egyre csak gyarapszik.

Felfoghatatlan számomra, hogy számos európai ország, amelyik Izraellel kiegyensúlyozott kapcsolatot tart fenn, elvben a hazai zsidóságát is támogatja, teljes mellszélességgel és kurzustörténészei hathatós támogatásával igyekszik történelmi tények meghamisítására.

És, ha mindez nem lenne elég szégyen, még a területén történő – bevándorlók által elkövetett – antiszemita atrocitásokat, Izrael ellenes megmozdulásokat is igyekszik eltussolni. Mindezt, az internet korában!?

Vajon, mit reagál a német kormány arra a neonáci felvonulásra, melynek fő szlogenje a “soha többé Izraelt”? Vajon a francia földön elkövetett, kifejezetten származási-vallási indokból végrehajtott gyilkosságok elkövetői számára miért mentség a “kábítószer hatása” (ami egy közlekedési balesetnél súlyosbító körülménynek számít).

Miért kéri ki magának a lengyel kormány, hogy polgárai az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust, amikor csak a minap égetett valaki köztéren olyan bábut, melyre régi, zsidó származású közéleti személyiség arcképét tűzte fel?

Hogy Amerikában és az Egyesült Királyság területén a “baloldal”** nyíltan zsidózik, nyíltan fröcsög Izrael ellen, már említést sem érdemel.

A kérdések kérdése számomra az, hogy ehhez miért asszisztál a diaszpóra zsidósága?

Természetesen tudomásul veszem, mint tényt, de senki ne vegye zokon, ha mélységes felháborodásomnak adok hangot, amiért S. Lauder úr, a Zsidó Világtanács Elnöke éppen Izrael születésnapját “tisztelte” meg azzal, hogy egy erősen politikai ízű, de vallási köntösbe bújtatott támadást intézzen Izrael kormánya ellen.

A kijevi zsidó fórum előtt elhangzott beszéde nem más, mint a galuti zsidóság körében végzett tevékenység kudarcának hárítása.

Lauder úr az amerikai zsidóság egyre gyorsuló beolvadásából eredő problémát vetíti ki Izrael és a galut kapcsolatára.

Őt hallgatva, felmerül a kérdés: vajon tényleg ennyire nem ismeri Izrael belső életét, vagy ennyire a jelenlegi kormányt akarja lejáratni? A kérdés természetesen nem csak Lauder úrnak szól!

Azt tudomásul kell vennie a szétszórattatásban élő zsidóságnak, hogy Izrael állam diplomáciai tevékenysége elsősorban az állam érdekeit kell szolgálja és ez, szükségszerűen, nem mindig halad párhuzamosan a galuti zsidóság érdekeivel.

Azt azonban – bármikor és bármilyen kormánya is volt Izraelnek – senki nem vetheti az állam szemére, hogy különböző hátterű közösségeket a másik rovására támogatott volna.  

Lauder úr leegyszerűsíti a kérdést azzal, hogy a diaszpóra zsidóságát liberálisnak, az izraelit ultra-ortodoxnak minősíti, holott mindkét oldal ennél sokkal sokszínűbb.

Nem először hangzik el, – de mindig kiváló időzítéssel –  hogy Izraelnek többet kellene tennie a diaszpórában élőkért. Az már kevesebbszer, hogy mit kéne tenni saját magukért.

Kitekintve a világ országaira, azt kell mondjam, hogy soha még annyira igaz nem volt a dal, miszerint אין לי ארץ אחרת…vagyis, nincs másik országom…Nincs más országa az izraeli “baloldalnak” sem és – akármennyire is megpróbálja elhitetni magával az ellenkezőjét – a diaszpóra zsidóságának sem.

Ha ezt minden egyes zsidó megérti, ha nem politikai nézetei alapján alkot véleményt, akkor azzal a tudattal dőlhetünk hátra, hogy van egy hely a világban, ahol OTTHON vagyunk!

חג עצמאות שמח למדינת ישראל

ו

שלום לך ארץ נהדרת

 

https://www.youtube.com/watch?v=DgvmC-F5jsE

 

* napnyugtától-napnyugtáig

** Nem, egyáltalán nem véletlen, hogy idézőjelbe került a baloldal. Ugyanis ez a “baloldal”  elvetett minden baloldali értéket és tevékenységét kizárólag az emberi jogok védelmében fejti ki. De még ezt is hamis módon, ugyanis kettős mércével mér.

 

08/05/2109

70. Függetlenségi Napra – kicsit másképp

A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.

Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.

Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?

Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…

Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború  hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)

A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…

Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.

És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.

Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.

Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…

De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???

A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.

Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.

Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…

Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem,  ez nem kevés!!!

17/04/2018

 

8.522.000 izraeli

A 68 éve független Izrael állam statisztikai hivatala az ünnep alkalmából a következőket tette közzé:

Izrael lakossága 8.522.000 (1948-ban 806.000 volt).

Ebből zsidók: 6.377.000 (74.8%), arabok:1.771.000 (20.8%), keresztény arabok és egyéb ill. nem vallási alapon regisztráltak: 374.000.

Egy év alatt a lakosság száma 182 ezer fővel nőtt (2.2%). Ugyanezen időszak alatt 195.000 újszülött látta meg a napvilágot és 36.000 új bevándorló érkezett. Az elhunytak száma: 47.000.

A zsidó lakosság 75%-a már itt született, illetve több mint a fele második generációs izraeli. (1948-ban ez az arány 35% volt.)

1948-ban egyedül Tel-Aviv – Jaffó lakossága haladta meg a 100 ezret, ma 14 városról mondhatjuk el ezt. Ezek közül is nyolc város lakossága meghaladta a 200 ezret. (Jeruzsálem,. Tel-Aviv – Jaffó, Haifa, Rison Lecion, Petah Tikva, Asdod, Netanja és Beer Seva)

Demográfiai előrejelzés szerint 2035-re elérjük a 11.300 milliós lélekszámot.

Mint minden évben, az idén is kaptunk néhány összehasonlító adatot a korai évekből: Ezek szerint 1956/57-ben a lakosság 12%-a rendelkezett mosógéppel, ma ez az arány 96%. Ugyanezen időszak ban a háztartások 57%-ában hűtőláda (jeges) volt található és csak 37%-ában elektromos hűtőszekrény. Ma a háztartások 99%-a fridzsiderrel felszerelt.

1957-ben a háztartások 10%-a rendelkezett klímaberendezéssel, ma 87%. Ugyanebben az évben a családok 13%-ának volt telefonvonala, ma 73%-nak és minden háztartásban legalább egy mobil készülék is található.

1950-51-ben 34.103 gépjárművel rendelkezett a lakosság, ez a szám 2014-ben 2.965.727. Ugyenzt az időszakot vizsgálva megállapítható, hogy míg a korábban jelzett években 1.557.000 fő vette igénybe a vasúti közlekedést évente, addig 2014-ben 48.541.000 fő.

Az 1948/49-es tanévben mindössze 1.600 egyetemi hallgatónk és kevesebb mint 200 diplomásunk volt, addig a 2014/15-ös tanévben a statisztika 310 ezer egyetemistát és 72.500 diplomást jelez.

 

09/05/2016

Ünnep és emlékezés

A zsidó ünnepek alapja minden esetben az emlékezés. Nincs ez másként a Függetlenség Napja kapcsán sem. Hisz alig ér véget a holocaust áldozataira való emlékezés, Izrael kezd kék-fehérbe öltözni.

                      צילם – צחי אבנור

A Függetlenségi Napra az országot beborítják a Dávid csillagos zászlók, melyek megtalálhatók a középületeken csakúgy, mint a magánházakon, a gépjárműveken, de a turisták hátizsákjain is… Mielőtt azonban átadnánk magunkat az önfeledt vigasságnak, az ország (Ijjár hó 4-én) egy emberként tiszteleg az 1860 óta  Izraelért elesett katonák, valamint a terrorizmus áldozatainak emléke előtt. Az emléknap előestéjén országszerte megszólalnak a szirénák és ezzel kezdetét veszi a központi megemlékezés.

 

Másnap az ország útra kel. Ifjak és vének keresztül-kasul utazva az országot felkeresünk egy-egy katonai/polgári temetőt, ahol hozzátartozók, barátok, ismerősök és ismeretlenek síremlékére helyezzük a kegyelet virágait, a zsidó hagyomány szerinti emlékezés kavicsait és emékmécsest gyújtunk.

Herzl-hegy, katonai temető (Google)

Közben a hangszórókból folyamatosan szól a zene és felolvasásra kerül az elhunytak neve, utolsó lakóhelye, katonai rangja és életkora…  

Az idén 129 új névvel gyarapodott a lista és ezzel az áldozatok száma 23.447-re emelkedett. Megdöbbentő, hogy közülük közel a fele a “békeidők” terror-áldozata.  Az érintett családok száma 116.307. Közülük kerül ki a gyereküket gyászoló 9.442 szülő, 4.917 özvegy és 1.948 árva.

Az emléknap kimenetele egyben a Függetlenségi Nap – egyetlen állami ünnepünk – kezdetét is jelenti. 1948. május 14-e a héber naptár szerinti Ijjár hónap 5-ére esett.

A központi ünnepségen kívül minden település “saját” rendezvénnyel emlékezik, ami azért is érdekes, mert egy közösség életéről, az ott élő emberekről és emberekhez szól. Énekszámok, szavalatok, művészi torna bemutatók tarkítják az estet, amiből gyerekeink is aktívan kiveszik részüket. Az est “hivatalos” része a himnusz, a ha-Tikva (remény) hangjaival zárul. Ezt követi a hajnalig tartó utcabál.  És az ország ismét útra kel. Megtelnek a tűzrakásra kijelölt helyek, ahol össznemzeti tevékenységünknek, a szabad tűzön történő hússütésnek hódolunk.

חג עצמאות שמח

06/05/2016

Képek forrása:  Wikipédia