Az “arab tavasz” – a “turizmus tele”

Az “arab tavasz”  közel-keleti turizmusra mért  csapásának kézzel fogható bizonyítékát majd a költségvetési mutatók alapján, hozzáértők fogják elemezni.
Annyi azért már bizonyosnak látszik, hogy a “forradalmi” hullámmal hatalomra került iszlamisták negatív hatással vannak az idegenforgalomra.
A turista forgalom érezhető csökkenése már olyan paradicsomian békés helyeket is elért, mint a Maldív-szigetek.

De nézzük először az egyiptomi mutatókat, ahol  az “arab tavasz” előtti turizmus az állami összbevételek 10%-át jelentette. Ahol a  szállodák minden évszakban szinte 100%-os kihasználtsággal üzemeltek, ott ma a foglaltság nem éri el a 8%-ot.

Köszönhető ez annak, hogy számos  ország felhívást intézett polgáraihoz, ne utazzanak Egyiptomba, mert a közbiztonság nem garantált. Ezzel összefüggésben a biztosító társaságok jelentősen emelték a biztosítási díjakat.

Egyiptom azonban nincs egyedül, ez a helyzet majdnem az egész Közel-Keleten.

Samuel Huntington “A civilizációk összecsapása” című könyvében leírja, hogy a szélsőséges iszlám, a sarián alapuló törvénykezés hogyan nyer egyre inkább teret még a liberálisabb felfogásúak körében is.  Példa erre Egyiptom, Líbia, de a jelenség fellelhető Malaysiában és  Indonéziában is.  De a  fundamentalista felfogás a nyugati országok muzulmán  közösségeiben is egyre jobban érezteti hatását.

Az Indiai-óceánban található Maldív-szigetek volt eddig a példa a liberálisabb felfogású iszlámra. A Maldív-szigetek a világ egyik turistaparadicsoma. A felső “ezer”(!)  kedvenc helye, ahol egy lakosztály ára egy napra elérheti a 12.000 dollárt. Az elmúlt évben 850.000 turista járt a szigeteken, ahol 1192 szigetből csak 200 lakott, így a gazdagoknak van hová elvonulni a világ zajától. A turizmus a szigetek legfőbb valutaforrása.

Azonban nem mindenki elégedett a helyzettel. Az iszlamista Igazság Pártja nemrégiben tüntetést szervezett, melyen követeltékannak megakadályozását, hogy az El-Al járatokat indítson a Maldív-szigetekre. A kormány engedett a nyomásnak, sőt más légitársaságoknak is tudomására hozta, hogy amennyiben izraelieket utaztatnak, ők sem repülhetnek többé a szigetekre. Ezen kívül megtiltották a disznóhús és a bor árusítását.

Amíg a Maldív-szigeteken csak korlátokat szabnak a turistáknak, addig Jemenben az életükkel fizetnek. Január 4-én korán reggel álarcosok támadtak Saanában egy szállodára, amely szeszes italokat szolgált ki. A támadók tüzet nyitottak a vendégekre, akik összekötözött lepedőkön igyekeztek menekülni. A lövöldözés után  az álarcosok benzint öntöttek a szőnyegekre és meggyújtották.
Két ember meghalt, huszan megsebesültek.

2012. január 28.

Holocaust Emléknap

Január 27. –  az ENSZ által meghatározott Holocaust Emléknap. 67 évvel az auschwitzi halálgyár felszabadítása után Világszerte visszaemlékezések zajlanak, melyek célja az emlékezésen túl az emlékeztetés! Aki magyar ajkú, annak Radnóti sorai mindent elmondanak a korról, s benne a kórrol: “Oly korban éltem én…”

túlélők Buchenwaldban  (1945)

Az elmúlt évtizedek alatt olyan dokumentumok láttak napvilágot, melyből a háború utáni nemzedék is megismerhette a félelmet, a szenvedést, a változtathatatlanba való beletörődést. Születtek könyvek, filmek erről a korszakról. Ismerjük belőle a varsói gettó, Szenes Hanna, Anna Frank történetét, a túlélők beszámolói alapján az egyes koncentrációs táborok lakóinak életkörülményeit, megismerhettük a legnagyobb halálgyár Auschwitz-Birkenau munkamódszerét, napi kapacitását stb. A megismerésben legtöbbet mégis a “német precizitás” segített. A foglyok nyilvántartásáról, az elkobzott értékekről, de akár a gyerek- fogkefékről vezetett lista sok mindent elárult a vészkorszak borzalmairól.

cipőhegy a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban (1945)

Sokszor hallottam gyerekkoromban, hogy a haza az a föld, ahol az ősök nyugszanak. Nem értettem sem akkor, és nem értem ma sem. Ki mondja meg, hol van az én hazám? Ott, ahol születtem, de a sírhantokat egy kezemen meg tudom számolni? Vagy Bécsben, vagy a volt Jugoszlávia területén, ahonnan családom egy része származik? Érsekújvár, ahonnan a felmenőket elhurcolták, Románia, ahol a várossal együtt pusztult a rokonság is. Netalán Auschwitz, ahol nővéreim és anyjuk a gázkamrában végezték, vagy Ukrajna, ahol nagyapámat, mint a Magyar Honvédség ” katonáját” munkaszolgálatosként aknamezőre hajtották?

a magyarországi deportálások térképe

Meggyőződésem, hogy úgy a túlélőknek, mint a háború utáni első, de még a második generációnak is, megvannak a maguk emlékei. Emlékek, amik nem oszthatók meg senkivel, emlékek, amiket egyedül kell cipelni. Van emlékképe annak, aki átélte, de annak is, aki szülők, rokonok nélkül volt kénytelen felnőni, aki soha a száján ki nem ejthette az “édesanyám”, “édesapám” szavakat, aki vér szerinti rokontól soha simogatást nem kapott. Miért jut mindez eszembe? Mert megint elérkezett az idő, a kollektív emlékezés évről-évre ismétlődő ideje. Emlékezünk! Kollektíven! Nem szeretem! A központilag levezényelt megemlékezésen mindig ugyan az a kör hivatott emlékezni, szinte ugyan azokkal a szavakkal, mintegy letudva a kötelességet. Számomra sokkal szívbemarkolóbb, amikor megszólalnak a szirénák, a munka szünetel, a forgalom az utakon leáll. Az autósok az út szélére kormányozzák járműveiket, és a két perces szirénahang alatt főhajtással adóznak az áldozatok emlékének. Ez után, az egész nap folyamán úgy a rádió, mint a televízió széles teret enged a visszaemlékezésnek.

Megszólalnak a túlélők, azok gyerekei és ma már ott vannak az unokák is. Az elmúlt évek valamelyikében történt, hogy három generáció együtt ült a kamerák elé. A nagymama olyan dolgokat elevenített fel, amikről saját lányának – annak többszöri unszolására – sem beszélt. Amikor a 16 éves unokája visszatért az auschwitzi “Az élet menete” látogatásról, átszakadt a gát. A nagymama mesélt, mesélt… És ez így helyes, mondandójának üzenete van, komoly üzenete a háború utáni nemzedéknek!

Mindenki, aki teheti, próbálja szóra bírni a ma már kevés számban körünkben lévőket, tudjon meg egyre többet arról a múltról, arról az időszakról, aminek SOHA visszatérnie nem szabad!

2012. január 27.

Képek forrása: Wikipedia

 

Utolsó frissítés: 26.01.2016

BESZÉLJÜK MEG! KÉRDEZZ- FELELEK!

Az utóbbi időben – bár ez az “utóbbi” évekre tehető – sokan kerestek meg olyan kérdéssel, amely az aktuálisan futó blogbejegyzésbe semmiképpen nem illeszthető.
Kérdések zsidóságról, ünnepeinkről, szokásainkról, kérdések Izraelről…

Az érdeklődőknek – saját bevallásuk szerint – csak töredéke  tekinthető halachikusan zsidónak, többségük a háború után született nemzedékből kerül ki, akik gyökereiket keresve, a kiindulási lehetőségek után érdeklődnek.
Ugyanakkor nem elhanyagolható azon nem zsidó olvasóim száma sem, akik Izraelben tett turista útjuk után, vagy csak a más kultúrák iránti érdeklődésből adódóan kívánják ismereteiket bővíteni.

Ezen látogatóim számára született meg jelen fórum, ahol világos kérdésre, legjobb tudásom szerint, világos választ kaphatnak. Reményeim szerint a “BESZÉLJÜK MEG” rovat (mely blogomban a “KATEGÓRIÁK” között található)  nem kérdező és kérdezett kizárólagos párbeszéde lesz, de bekapcsolódnak olyanok is, akik a felvetett probléma nálam sokkal szakavatottabb ismerői.

Egy…két…há…!  Fórum indul!  BESZÉLJÜK MEG!

2012. január 25.

Élet v. halál – szír módra

Egy éves az “arab tavasz” és csak remélni lehet, hogy mindazon politikusok, politikai elemzők, sajtómunkások…, akik az észak-afrikai országokon átfutó forradalmak mibenlétét részben “éhséglázadás”-ként, részben – megelégelve  az évtizedes diktatúrát – egy demokratikus átalakulás kezdeteként értékelték, mára rádöbbentek, hogy tévedtek.
Alapvető tévedésük abból eredeztethető,  hogy a helyzet megítélésekor európai fejjel, a demokrácia európai értelmezéséből indultak ki. Nem vették figyelembe, hogy ami természetes Európában, az az említett térség lakosságának túlnyomó többségénél fogalmi szinten sem értelmezhető. A másik súlyos tévedés, hogy a muzulmán vallás sokrétűségét figyelmen kívül hagyva, az iszlám országokat homogén egységnek tekintették.

Az iszlám országokban történt zavargások blogomban külön kategóriában, “arab tavasz” összefoglaló cím alatt megtalálhatók.

Szíriában a felkelés és  annak véres megtorlása változatlan hevességű. Nem kevesen teszik fel a kézenfekvőnek tűnő kérdést: Ha a tunéziai és az egyiptomi diktátort néhány hét alatt sikerült megbuktatni, hogyan lehetséges, hogy Asszad a mai napig hatalmon van?

Ezt a kérdést tette fel nemrég egy jordániai szerző is a szaudi “a-Srak el-Awast” magazinban.

A választ szerző maga adja meg: “A döntő különbség az említett országok és Szíria között abban áll, hogy a szír hadsereg tisztikarában nagy számban találhatók  az alauita kisebbségből származó tisztek, akik ugyan abból  a  kisebbségből származnak, amelyhez az Asszad család is tartozik. Nyilvánvaló, hogy ezek a tisztek tudják, hogy nem csak Asszad, hanem a saját túlélésükért is harcolnak. Vagyis a tét : Élet vagy  halál!

Kik az alauiták és miért érzik, hogy a jövőjük veszélyben van?

Az alauita kisebbség a szíriai lakosság 12%-át alkotja, szemben a 75%-nyi szunnitával. Az alauiták vallási felfogásában a fő helyet Ali, az iszlám negyedik prófétája foglalja el. Vannak, akik azt állítják, hogy az iszlám egy legitim ágáról van szó, azonban az alauitáknak van egy szent könyvük a Koránon kívül, amit az iszlám egyetlen ága sem fogad el.
Az alauiták hite a Mohammed, Ali, Szuliman el-Parisi hármas istenkép imádatán alapszik. (Szuliman el-Parisi iszlám hitre tért keresztény volt, aki Medinában ismerte meg Mohammedet.)

Az 1970-es éveken a libanoni siita vallási vezető, Musza Szador imám elismerte őket, mint muszlemeket, de a szunniták a régebbi évszázadokban is hitetleneknek  tartották őket.

Amikor az ottomán  birodalmat a francia mandátum váltotta fel, az alauiták nagy esélyt kaptak helyzetük javítására. Mivel az alauiták támogatták a mandátumot, ezért  mint “megbízhatók”-at  besorozták őket a szír hadseregbe más kisebbségekkel (pl. drúzok) együtt.
Szíria függetlenné válásakor az alauiták nagy számban csatlakoztak a hadsereghez.

Az elmúlt 30 évben Szaud-Arábia intenzíven dolgozott a vahhabita iszlám elterjesztésén a szunniták körében, felhasználva erre a Muzulmán Testvérek hálózatát. A szalafik ennek köszönhetik erejük növekedését. (A szalafik az  alauiták legfőbb ellenségei.)

A vahhabizmus az iszlám egyik irányzata. A mozgalom az iszlám szigorú hanbalita jogi irányzatából (madzhab) nőtte ki magát a 18. században. Fő gondolatmenete az iszlám eszméinek megtisztítása a vallásra rárakódott idegen elemektől és ezzel a Korán eredeti tanainak feltétlen és következetes érvényesítése.
A vahhabita vezetők az alauita vallást az iszlámtól való eltévelyedésnek tartják.  Szaud-Arábia főmuftija, Even Baaz sejk a ‘90-es években kijelentette, hogy Szíriában a Baath-párt, vagyis a “sátán pártja” uralkodik.

A szélsőséges iszlám mozgalmak erősödése csak növelte a távolságot a szunniták és az alauiták között.
Az a tény, hogy Szíria bázisa volt az iszlám önkénteseknek, akik Irakban kívántak az amerikaiak ellen harcolni, oda vezetett, hogy ezek egy része Szíriában maradt.
Nemrégiben Juszuf Kardaui, a Muzulmán Testvérek szellemi vezetője kijelentette, hogy Asszad kormánya a “hitetlenek uralma”. Aderan el-Arur szíriai szunnita vezető   júniusban a szaudi televízióban a következőket  mondta az alauitákkal kapcslatban: “Allah nevében fogadom, hogy levágjuk őket, mint a csirkéket és húsukat a kutyáknak vetjük.”

Mindezek fényében talán érthető, hogy a hadsereg többségét kitevő  alauita tisztek és katonák  nem csak a rendszer fennmaradásáért harcolnak mindenáron, de egyben puszta életükért is. Még akkor is, ha ez a “mindenáron” tömeggyilkosságokhoz vezet.

2012. január 21.

C’fat – צפת

A tél, még izraeli mértékkel mérve sem az én évszakom. Ezért már januárban a tavaszi-kora nyári kirándulási lehetőségek foglalkoztatnak. C’fat Izrael északi részén, felső Galileában helyezkedik el, mintegy  3 km-re az ország legészakibb nagyvárosától. Hegyek közé ékelt, maga is hegyen épült település, amit csodálatos erdők vesznek körül, ugyanakkor a városból dél felé utazva  a Kineret (Tibériás tó)   és környéke nyújt szemet gyönyörködtető látványt.A zsidóság és Erec Jiszroél történetében a város viszonylag fiatalnak számít, aminek egyik érdekessége, hogy alapítói az első keresztes lovagok voltak még a 11. század végén. Őket a muszlemek követték, de a 12. sz. közepétől már megjelentek az első zsidó telepesek is.

Keresztes-kori vár maradványa.

 

C’fat, történelmének első 500 évében nem volt más, mint egy kis galileai település, a 16. századtól kezdve viszont központi helyet foglal el egész Erec Jiszroélben. Az elsőként tömegével érkező zsidók a spanyol száműzetés menekültjei, akik között sok volt a kereskedő,  így rövid időn belül a gazdasági élet központjává tették a várost.  Az addig javarészt textilgyártásból élő közösség az üzleti élet központjában találta magát.  Az újonnan érkezettek nem szorították vissza a szövőipart, hanem jó üzleti érzékkel még ki is aknázták.  Úgy a méterárut, mint a kész ruházati cikkeket az összes földközi-tengeri országokba (Törökország, Egyiptom, Szíria, Görögország, de még Olaszország is) exportálták.1577-ben itt nyílt  meg az első zsidó nyomda (ezt megelőzően a héber nyelvű könyveket  – 1470-ben összesen kétszázat – Olaszországban nyomtatták).  A c’fati nyomda első tulajdonosa egy Lengyelországból alijázott nyomdász volt, aki kifejezetten azért jött Erec Jiszroélba, hogy meghonosítsa a könyvnyomtatást.  A nyomda fennállásának rövid ideje alatt összesen 6 könyvet nyomtattak, aminek érdekessége, hogy ezek közül ötöt c’fati lakosok írtak. Az 1800-as években újraindított könyvkiadás már orosz zsidó szakemberek kezében volt, aminek az 1837-es földrengés vetett véget. C’fat a kereskedelmen és kulturális életen túl vallási központ is volt. Az itt élő zsidókkal szemben – ellentétben Jeruzsálemmel – sem a keresztényeknek, sem a muszlemoknak nem voltak vallási követeléseik, így a zsidó vallási központ kialakítása semmiféle akadályba nem ütközött.  A spanyol és később az orosz bevándorlók azon része, amelyik sem a kézműiparban, sem a kereskedelmi életben nem vett tevékenyen részt, a kabbalában (számmisztika) mélyedt el.Mielőtt fotókon is bemutatnám a várost, el kell mondani, hogy C’fat a mai napig őrzi a hagyományokat. Óvárosában számtalan múzeum, kiállító park található, a látogató számára a kézművesek utcája életreszóló élményt nyújt.  Évek óta itt kerül megrendezésre  a nyári nemzetközi klezmer-fesztivál,  ahol a zsidó folklór zenének magyarországi művelői is képviseltetik magukat. És hamár klezmer, hallgassuk a műfaj ma élő legnagyobbját, Giora Feidman-t.

http://www.youtube.com/watch?v=T0GXlIEIy60&feature=related

Itt található a magyar nyelvterületről származó zsidóság Emlékmúzeuma, mely 1990-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.  A múzeum bemutatja a magyarországi, a burgerlandi, a szlovákiai és erdélyi, valamint a kárpátaljai és bácska-bánáti zsidóság múltját, kultúráját.  Célja többek között a már Izraelben született generációval megismertetni az ősök életmódját, elősegíteni a múlt megértését.

Az Emlékmúzeum épülete.

Óvárosi sikátor.

Iparművészeti alkotások a város minden pontján láthatók.

A szintkülönbségek miatt nem ritka, hogy két  utcát  ilyen lépcsősor köt össze.

A török hódoltság idejéből fennmaradt fügefa törzse.

Óvárosi utcarészlet.

Utcarészlet – sajnos a hiányzó köveket malterral pótolták.

Az óvárosi téren látható, hogy a hagyományos és modern öltözet  jól megfér egymás mellett.

Csillagövi jegyek tűzzománcból.

Végül egy havas c’fati fotó. 

Képek forrása: Google(Ez a bejegyzés a NolBlog-on 2010. június 19-én megjelent írás frissített változata.)

2012. január 17.

Quo vadis Egyiptom 2.

A témához kapcsolódó összes előzmény itt.

***

Irán, Törökország, a gázai övezet, Tunézia, Marokkó, Líbia és most EGYIPTOM – ahol az iszlamista gátszakadás egyre terjed és egyre több kérdést vet fel.

A koldus szegény, munkanélküli, elnyomott népek, amelyek a poklok poklát járták meg a kegyetlen diktátorok alatt, most lázadnak, leveretnek, megsebesülnek, véreznek, de újra feltápászkodnak és folytatják – a súlyos véráldozat ellenére – útjukat a zöld fénnyel felkelő Nap felé. A zöld Nap felé, mely számukra az egyetlen utat jelöli a keserű valóságból az édenkert felé. Az édenkert felé, ahol nincs szegénység, nincs semmiben hiány, nincs fájdalom, nincsenek korlátozások és nincsenek rabok.

Egyiptom önálló, modern útját több, mint kétszáz évvel ezelőtt kezdte. Ezt az utat a stabilitásra, a józan ész uralmára való törekvés jellemezte az érzelmek felett. Ahogy haladt előre az időben, Egyiptom úgy került egyre messzebb ezektől a céloktól.
A huszadik század ’20-as, ‘30-as és ‘40-es éveiben egészen 1952. július 23-ig Egyiptomnak pezsgő kulturális élete volt. Híres könyvszalonok, számtalan nagyon aktív társadalmi szerveződés, színház és opera jellemezte. A nők fedetlen fővel jártak, köszönhetően a feminista mozgalomnak, mely  Egyiptomban a ‘20-as években kezdődött.
A kairói operaház a 19. század közepén nyílt meg, ahol – a saria dacára –  szép számmal voltak nők is a nézők között. Az európai kultúra erősen vonzotta az egyiptomi elitet. Ekkoriban az egyiptomi filmgyártás fő témája a szerelmi háromszög volt. Nem kevés egyiptomi tartotta magát európainak, a görögök és rómaiak leszármazottjának. A 19. század közepén a fáraósírok felfedezésével feltárult a gazdag “fáraói” múlt. Sok egyiptomi – főleg a koptok –  e nép és kultúra örökösének tekintették magukat. (A koptok esetében ez feltehetően igaz is.)

Ugyanakkor az iszlám szerint a “fáraó” a hitetlenség és az iszlám elleni háború jelképe.
Ezen “iszlám ellenes” törekvések ellensúlyozására alapította 1928-ban Hasszan el-Bna a Muzulmán Testvéreket, akiket nagyon aggasztott a nyugati kultúra térhódítása az iszlám hagyományokkal szemben. Ezért három pontból álló programot alkottak.

1. Az idegen megszállás felszámolása.
2. Az egyiptomi társadalom megtisztítása az idegen kultúra hatásától.
3. A saria bevezetése.

Ez a program a mai napig változatlanul életben van.

1952 júliusában Egyiptomban a hadsereg vette át a hatalmat. A hatalom ideológiai alátámasztására kitalálták az “arab szocializmus”-t,     amely szintén nehezen egyeztethető össze az iszlám felfogással. Így szinte természetes volt az összeütközés a Muzulmán Testvérekkel, melynek nem egy vezetőjét kivégezték. Legfőb ideológusukat, Szid Katevet 1966-ban felakasztották, mert kijelentette, hogy az állam vezetése nem felel meg a sariának és dzsihádot (szent háború) hírdetett ellene.
Sokan Egyiptomban, a hatnapos háborúban elszenvedett vereségben az ég büntetését láták Katev kivégzése miatt.

Miután az alkotmány megtiltotta  a  vallásos pártok alapítását, a Muzulmán Testvérek a társadalmi tevékenység felé fordultak. Elsősorban a legszegényebbeket (az ő számuk Egyiptomban mindig is óriási volt) segítették napi gondjaik megoldásában. Egyiptomban sok millióan laknak bádogvárosokban – víz, villany és élelmiszer ellátás nélkül. A Muzulmán Testvérek bár csak alapszinten, de többnyire gondoskodtak a hiány pótlásáról, sőt gondoskodtak orvosi ellátásról és oktatásról is.
Ha valamelyik viskó összedőlt, (márpedig ez elég gyakran előfordul) mindig a Muzulmán Testvérek érkeztek elsőnek segíteni.

Most, hogy a törvény lehetővé teszi a pártalapítást, a Muzulmán Testvérek learatják a sokéves társadalmi tevékenységük gyümölcsét. Hozzá kell még tenni azt is, hogy azok a szegény tömegek, akikről beszélünk, mindig is vallásosak voltak. Az utcán imádkoztak, ha nem volt máshol lehetőség, elmentek a mekkai zarándoklatokra, bár ez iszonyú anyagi megterhelést jelentett számukra.

A parlamenti választások első fordulójában a Muzulmán Testvérek 37%-ot, a második fordulóban 40%-ot tudhatnak magukének. Ugyanakkor nagy meglepetés volt mindenki számára, hogy a szélsőséges szalafik az első fordulóban 24,4%-ot, a másodikban 35%-ot  kaptak. (A szalaf szó az “a-szluf a-Calah” rövidítése, jelentése: “A múlt emberei, a jók és igazak”.

Amíg a Muzulmán Testvérek a 7. században keletkezett muzulmán vallást megkísérlik a 21. századhoz igazítani, addig a szalafik pont fodítva,  a 21. századot akarják minden erővel visszarángatni a 7.
századba.

A két párt együttesen elért eredménye bőségesen elegendő lenne egy stabil kormány kialakításához, de a dolog nem ennyire egyszerű. A probléma a pártok világlátásbeli különbözőségéből ered.
Nagy különbség van köztük a vallástalanokhoz és a koptokhoz való viszonyulásban, a nők társadalmi szerepének, a hírközlés, az oktatási intézmények megítélésében. A nemek elkülönítésének kérdésében már az első összeütközésük is megvolt.

Ovad el-Manam Shot a szalafik egyik vezetője kijelentette, hogy az állam törvénye a saria lesz és ez fogja meghatározni az összes állampolgári jogokat. (Ez azt jelenti, hogy a kopt keresztények automatikusan elvesztik ezeket a jogokat.)
Hazom Abu Iszmail – aki a párt elnökjelöltje – kijelentette, hogy amennyiben megválasztják, megtiltja a bor árusítását és azt, hogy a nők és férfiak közös munkahelyen dolgozzanak. Véleménye szerint ideje kötelezővé tenni, hogy a nők csak fedett fővel járhassanak.
A Muzulmán Testvérek mindezek teljesítése esetén  tartanak a nyugati világ reakciójától, ezért minél szélesebb koalíciót szeretnének, hogy azzal a szalafik súlyát csökkentsék.

A januári tüntetésekben a Muzulmán Testvérek és a szalafik nem vettek részt, a háttérben várták az események alakulását.
Amikor megnyílt a pártalapítás lehetősége és kitűzték a választásokat, a Muzulmán Testvérek készen álltak. Ismert és népszerű jelölteket állítottak, hatékony és költséges választási kampányt folytattak. Gondoskodtak az emberek (köztük betegek és rokkantak) választási helységekhez való szállításáról.
Ez a gyors és hatékony szervezés elsősorban a sokéves társadalmi tevékenységnek volt köszönhető.

A “tragikus” vesztesek azok a nem vallásos rétegek, akik tulajdonképpen megbuktatták Mubarakot, akik már sok éve próbálták Egyiptomot a modern világ felé terelni, akik a Tahrir téren táboroztak és összecsaptak a biztonsági erőkkel – ahelyett, hogy pátot alapítottak volna programmal, tervekkel. Ők azonban olyan elitista szervezeteket alapítottak, amelyek képtelenek kapcsolatot tremteni a tömegekkel. Ennek köszönhető, hogy az összes nem vallásos pártok együtt a szavazatok alig egyharmadát szerezték meg.

A legkényesebb kérdés talán a hadsereg helyzete, ugyanis ők egyúttal gadasági impérium is vállalatokkal, gyárakkal, bevásárló központokkal, pénzintézetekkel és telekberuházásokkal. Természetesen hallani sem akarnak arról, hogy mindezt politikusoknak rendeljék alá, holott mindezeken a tulajdonokon felül “természetesen” még a költségvetésből is részesülnek.

Ez a körülmény jelentős feszültség forrás lehet a hadsereg és a vallásos pártok között, ami ara is figyelmeztet, hogy a pártoknak nem lesz könnyű a kapott mandátumnak megfelelni.

2012. január 1.