Tag Archives: arab

Az izraeli posta és a kabátlopás esete…

22 aug

 

“Tíz tonna levelet adott át Izrael a palesztinoknak” – hangzik az eleve lesújtó vélemény az MTI tolmácsolásában… de kezdjük az elején.

A hírt eredetileg a francia AFP adta ki, majd sorjában átvette a BBC News, a New York Times, az NBC New, a The Guardian, a The Independent, a Daily Mail…Haaretz, MTI. Túl ezeken, nevesincs “hírportál” is zászlajára tűzte.

Amint fentiekből látszik, a tömegtájékoztatás hét nagy intézményéből egyiknek sem jutott eszébe a témát körüljárni, ami nem meglepő. Mint, ahogy az sem, hogy az izraeli Haaretz és az MTI is beállt a csatasorba.

De tényleg, annyira jól hangzik, hogy a “gonosz” Izrael még a kerekesszékbe kényszerülő palesztinra sincs tekintettel és képes nyolc évig visszatartani a külföldön feladott küldeményt.

Természetes, hogy amennyiben a felsorolt hírközlő szervek közül csak egynek is eszébe jut a dolgok mélyére nézni, a kép némileg árnyaltabbá válik, de nyilván nem ez volt a cél. Bár elvárható lenne, hogy a magukat újságírónak tituláló, alapjában véve a technika vívmányait jól használó sajtómunkások többre legyenek képesek, mint a “copy paste” alkalmazására.

Szóval, ha igénybe veszik a gondolkodás “művészetét”, érdekes dolgokra bukkannak jelen témában is.

Példának okáért olyasmire, hogy az oslói megállapodás szövege kitér a Palesztin Hatóság területére küldött nemzetközi postai küldemények kézbesítésének módjára. Ez ugyanis leszögezi, hogy azoknak az izraeli postaszolgálaton keresztül kell történnie.

Némi utánjárással az is kideríthető, hogy korántsem állja meg a helyét az, miszerint a Palesztin Hatóság területére érkező összes postai küldemény visszatartásáról lenne szó. Adott esetben kizárólag az arab országokban feladott küldemények kacskaringós útjáról beszélhetünk. Ennek oka pedig nem Izraelben keresendő, hanem abban, hogy az arab országok bojkottálják Izraelt oly módon is, hogy  a Palesztin Hatóság területére címzett postai küldeményeket Jordániába továbbítják. Jordániának viszont nincs postai forgalmat szabályozó szerződésea Palesztin Hatósággal. Ebből adódóan a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló címzetteknek szánt küldemények Jordániában fekszenek el.

Izrael és Jordánia 2009 óta folytat tárgyalást egy olyan megállapodásról, amely lehetővé tenné Jordánia és a Palesztin Hatóság közötti közvetlen postai forgalmat. Ennek értelmében 2016-ban ideiglenes megoldás lépett életbe, miszerint az Allenby hídon át érkező küldeményeket a Palesztin Hatóság helyszínre telepített postai szolgálata – izraeli biztonsági ellenőrzés után – közvetlenül juttatja a címzetthez.

Ezzel kapcsolatban Hussein Sawfta, a palesztin postai szolgálat igazgatója a Haaretznek elmondta, hogy Izrael csak akkor tart vissza küldeményt, ha annak címzése nem felel meg az izraeli postai szabványnak, mert azok akkor kézi feldolgozást igényelnek. Valamint azt is, hogy a közvetlen Izraelbe érkező, de a Palesztin Hatóság területére szóló küldeményeket Izrael 48 órán belül továbbítja a palesztin postaszolgálat címére.

Röviden összefoglalva: Hazugság azt állítani, hogy Izrael a Palesztin Hatóság részére érkező küldeményt blokkolná.

Izrael elmarasztalása helyett talán az arab országokat kellene hibáztatni, hiszen a problémát ők okozzák azzal, hogy megkerülik a hivatalos utat, ezzel bojkottálva Izraelt.

Az Izrael ellenes propaganda elérte célját, ami abból is látszik, hogy a BBC News Facebook oldalán lehozott hírhez érkezett 1500 hozzászólás dömping 99%-ban Izrael ellenes gyűlölködést tartalmazott.

22/08/2018

Reklámok

Izrael és a körkörös védelem…

6 aug

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Délen a helyzet (majdnem) változatlan…

17 Júl

A történet korántsem az elmúlt hét végén kezdődött, amikor is Gázából 200 rakétát lőttek ki izraeli területre. Ezt megelőzte a három hónapja elkezdett és máig is tartó (az egyszerűség kedvéért) “tűzsárkánynak” nevezett akció, melyben több, mint 30 ezer dunám természetvédelmi terület, erdő és mezőgazdasági megművelés alatt álló föld vált a tűz martalékává.

A kár sok tízmillió sekel és a helyreállítás évtizedeket vesz igénybe.

A Zsidó Nemzeti Alap (földkezelő) területéből 9.200 dunám, a Természetvédelmi Hivatal területéből pedig 14 ezer dunám vált a tűz martalékává.

Mindeközben a határkerítést folyamatosan ostromló tömeggel is fel kellett venni a harcot.

Visszatérve a hétvégi  rakéta esőre, az izraeli hadsereg minden egyes kilőtt rakétára azonnal válaszolt, több  kilövő bázist, harcálláspontot, katonai raktárat valamint a “tűzsárkányok” összeszerelő helyeit támadta.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel – egyiptomi közvetítéssel – rövid időre tűzszünet lépett életbe, amelyet azonban a gázai fél megszegett.

Izrael ezek után úgy döntött, hogy bezárja Kerem Salom határátkelőt, illetve kizárólag élelmiszer és gyógyszer bejutását engedi Gáza övezetbe. Néhány órával a döntés után, Egyiptom ugyanezt tette Rafiah átkelőnél.

 

https://islamidavet.com/karikatur/wp-content/uploads/2015/12/misir-israil-gazze-2.jpg

arab karikatúra

Közben Mladenov, az ENSZ közel-keleti megbízottja Gázában járt, hogy rávegye a Hamaszt a támadások beszüntetésére. Küldetése eredmény nélkül ért véget.

Ha Gázáról beszélünk, általában átsiklunk azon a tényen, hogy ott nem a Hamasz az egyetlen terrorszervezet. A területen jelen vannak nála sokkal szélsőségesebb terrorszervezetek is, melyek Irán támogatását élvezik.

A Hamasz tulajdonképpen ezen terrorszervezetek csapdájában is vergődik, mert egyrészt nem akarja kiengedni kezéből a kormányrudat, másrészt – a túlélés reményében – abban bízik, hogy Izrael nem indít ellenük olyan mértékű támadást, ami a megsemmisülésüket jelentené. És ebben nem is téved nagyot, ugyanis Izrael pontosan tudja, hogy utánuk még rosszabb jön.

Valószínű, hogy a nemzetközi sajtó azért kapta fel a témát, mert 2014 óta ez volt az első eset, hogy nagyarányú összecsapásra került sor a két fél között.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a köztes idő a “békés egymás mellett élés” jegyében zajlott volna.

A térség lakossága mintegy 20 éve él együtt a fenyegetettséggel, amely, ha a külső szemlélő szerint nyugvóponton is van, a lakosság életvitelének meghatározó része.

Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a térség lakossága folyamatos rettegésben él. Azt viszont tudni kell, hogy a gyerekek már csecsemő koruktól kezdve fel vannak készítve (talán jobban, mint az ország középső részén élők) a helyzet kezelésére.

Magyar mérce szerint sok gyerekes családanya elbeszéléséből tudom, hogy minden alkalommal bepárásodik a szeme, amikor azt látja, hogy a nagyobbak milyen odafigyeléssel nyalábolják fel a kisebbeket, hogy mielőbb a biztonsági szobába érjenek.

Ebben a pillanatban is, egy égő ballon landolt mosav Tkuma óvodájának  udvarán…szerencsére nincsenek sérültek.

folytatva a biztonsági szobákkal, el kell mondani, hogy Izraelben évtizedek óta nem lehet építési engedélyt kapni, csak a lakóépülethez kapcsolódó biztonsági helyiség kialakításával. Ez vonatkozik családi házakra, sok emeletes lakóépületekre egyaránt, (ezekben minden lakáshoz külön-külön biztonsági szobának kell tartoznia) valamint közintézményekre.

Az állam milliárdokat költött a régi lakóépületek ilyen célú rekonstrukciójára. Azon régi építésű épületek esetében, ahol ezt utólag nem tudták megoldani, elérhető távolságban közös óvóhelyek állnak rendelkezésre.

Csakhogy! Gáza tőszomszédságában élőknek 15 másodperc áll rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a biztonsági helyiséget. Nem tudom, lemérte-e már valaki, hogy hány lépést is lehet megtenni ennyi idő alatt?

És akkor még ott vannak azok a kibucok, mosavok,(mezőgazdasági falu) amelyek olyannyira a határ közelében fekszenek, hogy boldogan kiegyeznének a 15 másodperccel.

Azt írja egy ilyen határ közeli kibuc lakója, hogy elege van…elege van abból, hogy erősnek kell lennie, abból, hogy mindig vissza kell térnie a normális élethez, abból hogy egy ilyen hétvége után úgy kell munkába állnia, mintha mi sem történt volna…elege van a tűzszünetekből – ami után (vagy közben) ismét felgyújtják a környezetét…

Ugyanakkor tudja, hogy a rutin segít megőrizni a józanságát, de meddig? Meddig bírja a pszichikai terhelést?

Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy reggel munkába menet azt látja valaki, hogy a megélhetését biztosító földek feketéllenek? Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy a lakóépületben állandósul a füstszag? Meddig és hogyan lehet teljes értékű munkát elvárni attól a szülőtől, akinek gyerekei az éppen koruknak megfelelő gyermek v. oktatási intézményben tartózkodnak, esetleg a nagyobbak éppen a határt védik?

A kérdések sora végtelen és nincs megnyugtató válasz.

Immáron 13 éve nincs!

2005-ben, az akkori kormány a béke reményében vonult ki Gázából, melynek során évtizedek alatt kiépített egzisztenciák semmisültek meg egyik napról a másikra. Békét az intézkedés nem hozott és ebből le kell vonni a tanulságot.

Miközben mindenki tudja, hogy a helyzet normalizálására hosszú távú megoldást kell találni, azt is tudja, hogy ennek eléréséhez egy könnyebb és egy sokkal nehezebb út vezet.

Katonai és politikai körök reakcióiból arra lehet következtetni, hogy utolsó lehetőségként veszik számításba szárazföldi csapatok Gázába küldését. Ugyanakkor az előkészületeket megtették erre az eshetőségre is, hiszen nem véletlen, hogy a hadsereg “gáza dandárja” szárazföldi gyakorlatot hajtott végre, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy Gáza alatt kiterjed alagútrendszer húzódik. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az ország középső részébe is több vaskupola rendszert telepítettek az elmúlt napokban.

Közben folyamatos tárgyalások zajlanak több arab ország bevonásával annak érdekében, hogy Gáza polgári lakosságának életminőségében változás következzen be. Ennek egyik része, hogy az izraeli kormány Ciprushoz fordult egy kikötő létesítésének ügyében, a Gázából származó és oda érkező áruk közvetlen továbbítása céljából. A munkabizottság a napokban összeáll és a megállapodás értelmében három hónapon belül benyújtja a kikötőre vonatkozó terveket. Ez a terv kapcsolódik az amerikaiaknak Gáza újjáépítésére vonatkozó nagyszabású elképzeléséhez. (Gáza partjai nem alkalmasak mélytengeri kikötő építésére, úszó kikötő pedig horribilis összegbe kerülne.)

A megvalósításhoz viszont a Hamasz hozzájárulása is szükséges.

Végezetül megemlítem, hogy Gáza övezet közvetlen közelében élő emberek – a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem lelki sérültek. Erre példa a héten nálam járt jó barát, aki Magyarországon a fiam iskolatársa volt és családostól él a veszélyeztetett körzetben. El kell mondjam, hogy sem rajta, sem az éppen vele lévő gyermekén és annak barátján nem látszott nyoma sem a nehézségeknek.

17/07/2018

 

 

 

 

 

.

 

Vilmos herceg Izraelben…

2 Júl

(egy látogatás margójára – nem protokolláris megközelítésben)

Arról, hogy az angol királyi ház sarja, a korona várományosa lesz az első hivatalos látogató a brit mandátum megszűnése és a modernkori Izrael megalakulása óta, már jóval a látogatás előtt tudott volt.

A médián keresztül a látogatás részletes programja is eljuthatott minden érdeklődőhöz – ezért erre kár is szót vesztegetni.

Amire viszont érdemes, azt megpróbálom röviden összefoglalni:

Amit egyértelműen le lehet szögezni az az, hogy a látogatást Izrael mindenképpen diplomácia sikerként könyvelheti el, ugyanis jelentősége klasszisokkal nagyobb, mint az argentin futball válogatott izraeli szereplésének lemondása. A program összeállítása során szinte késhegyig menő harc folyt minden egyes lépésért és legtöbb esetben Izrael engedett, ugyanis – ahogy fentebb már jeleztem – számára a látogatás ténye volt a legfontosabb.

Mielőtt azonban magát a látogatást, illetve annak egyes részeit górcső alá venném, egy nagyon fontos tudnivalót elevenítek fel. Nevezetesen azt, hogy az angol törvények szerint – legjobb tudomásom szerint – a királyi család tagjainak tilos a nyilvános politikai állásfoglalás.

Fentieket szem előtt tartva, az a benyomás alakult ki, hogy Vilmos herceg küldetést teljesít, amelyben a 70 éve nem változott angol álláspontot igyekszik tudatosítani.  (Arra – gondolom – nem kell részletesebben emlékeztetni az olvasót, miként viselkedett Nagy Britannia a mandátum megszűnését közvetlen megelőző időszakban?Arra, hogy miként játszott át minden stratégiailag fontos objektumot arab kézre? Mintha csak ezzel akarta volna ellensúlyozni a Balfour nyilatkozatot.)

Vilmos, Jordániából érkezett Izraelbe, ahol is a négy napos látogatása során súlyt helyezett arra, hogy megadja mind a királynak, mind a császárnak, ami – az angol logika szerint – nekik jár.

Látogatást tett a Yad Vashem holocaust emlékközpontban, találkozott Netanjahu miniszterelnökkel, Rivlin államelnökkel, beszélgetett tel-avivi fiatalokkal.

Ugyanakkor az angol nagykövetségen keresztül elhatárolódott Jeruzsálem polgármesterével történő találkozástól, illetve – ahogy a közleményben megfogalmazták – nincs ellene kifogása, de kizárólag Ramat-Ganban, a követség épületében…Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere frappáns válaszában közölte, hogy sajnálattal, de tudomásul veszi a döntést. Majd hozzáfűzte, hogy Izrael egyesített fővárosa Jeruzsálem és nem Ramat-Gan.

Ennek előzménye, hogy Vilmos herceg programjában Jeruzsálem, mint “megszállt palesztin terület” szerepelt, ami azért érdekes, mert a tel-avivi brit nagykövetség által kiadott héber nyelvű közlemény arról tájékoztatott, hogy “a herceg meglátogatja a Palesztin Hatóságot”.

Természetesen erre a látogatásra is sor került, ahol – többek között – Mahmud Abbasszal folytatott megbeszélést. Arab kísérettel látogatott el egy Ramallah melletti “menekült táborba” – látogatásának ez a része nem kapott széles nyilvánosságot – ugyanis ott az ifjúság kőzáporral fogadta a hercegi konvojt. Ezzel fejezve ki a Balfour nyilatkozattal szembeni nemtetszésüket, mely “galád módon átjátszotta a palesztin földet a cionista bandának”.

A királyi ház képviselője arab kísérettel látogatott a Templom-hegyre, ami két dolgot is felvet. Részben, hogy nem ismeri a történelmet, részben pedig az angol álláspont szerinti “megszállás” tényének magáévá tételét. (Megjegyzem, hogy azt viszont nem tekintette zavaró körülménynek, hogy biztonságáról az itt-tartózkodása idején a “cionista megszállók” gondoskodtak.)

A Siratófalhoz izraeli kísérettel érkezett az angol főrabbi társaságában. Az ide látogatók hagyományainak megfelelően imádkozott a Falnál és meghallgatta  a Kotel rabbijának ismertető előadását.

Végezetül, említésre érdemes, hogy a brit nagykövetség tel-avivi rezidenciáján nagyszabású fogadást rendeztek tiszteletére, amely alapjában és lényegében véve celeb találkozó volt. Meglátásom szerint ez volt az egyetlen hely és alkalom, ahol Vilmos herceg elemében volt.

A látogatásnak van tanulsága, azt mindenki vonja le maga. Nekem végig olyan érzésem volt, hogy az “uralkodó megtekinti gyarmatát”.

02/07/2018

Izraeli hírszerzési bravúr

1 máj

A reggeli hírek átfutása megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a tegnap este – izraeli idő szerint 20:00 órakor tartott nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottak tartalmát nem kell bővebben részletezni.

Nincs olyan hírügynökség, legyen az nagy, vagy kicsi, amelyik ne foglalkozna behatóan Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentésével, amellyel egyszer és mindenkorra lerántotta a leplet az évek óta tartó iráni hazugságról.

Izrael nem egyszer figyelmeztette a nyugati világ felelős vezetőit, nem egyszer protestált az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és nem utolsó sorban, nem egyszer tett lépéseket annak érdekében, hogy az iráni urán-dúsítás fokozott ütemére felhívja a figyelmet.

Az Obama elnökölte Egyesült Államok annak ellenére kötött új és újabb atom- egyezményt Iránnal, hogy az IASA is megerősítette az urán-dúsítás szintjének emelkedését, hogy jelentéseiben leszögezte, az meghaladja az ország energia szükségletének kielégítését. Búcsúajándékként pedig feloldotta az országgal szemben foganatosított szankciókat.

Irán a tárgyalások kezdetétől a végéig azt állította, hogy csak békés célú atom-programot fejleszt és nem áll szándékában atombomba kifejlesztése.

A “művelt” nyugat pedig – ahogy ezt tette a szíriai népirtás esetében is – szemérmesen  félrenézzett. Nagyvonalúan átsiklott azon tény fölött, hogy Irán olyan olajkészleten ül, amely hosszú évtizedekre megoldja nem csak a saját energia szükségletét. Bemondásra elhitték, (mert különböző okokból el akarták hinni) hogy a szaknkciók feloldása létszükséglet, ugyanakkor az utca emberének mérhetetlen nyomora nem ütött szöget a fejükbe.

Az már szinte természetes, hogy elkönyvelték, “Izrael (nevesítve: Netanjahu) túlreagálja a történéseket”, de az már koránt sem természetes, hogy az az Irán, amelyik tagja a Nemzetközi Atomegyezménynek, kizárólag előre fixált időpontban és kizárólag a felszíni létesítményei közül is csak az általa meghatározottakhoz engedett hozzáférést a vizsgálatot végző szervnek…Egyetlen föld alatti létesítményt sem ellenőrizhetett soha, egyetlen arra hivatott intézmény sem.

Fent leírtak az izraeli állampolgár számára nem képezték a titok tárgyát, ezért is nagy várakozás előzte meg a miniszterelnöki bejelentést, melyet a különböző csatornákon az ország többsége követett. Közérdeklődésre tartott számot, hogy mi újat lehet még erről a témáról tudni.

Hát, lehetett! Le a kalappal a MOSZAD tevékenysége előtt, hogy “fél tonnányi” írásos anyaggal ország-világ előtt bebizonyíthattuk, hogy nincs szó túlreagálásról, a tények magukért beszélnek Irán atomfegyver gyártását tűzte ki célul.

Ami  merőben szokatlan, hogy a kezünkben lévő bizonyítékot negyven egynéhány percben, teljes részleteiben a nemzetközi nyilvánosság elé tártuk. Pontosan megjelölve még az épületet is, ahol azokat tárolták.

Természetesen nem meglepő a világ reagálása, hiszen várható volt, hogy az a pillanatnyi érdek, illetve a beidegződések mentén történik. Ami nem meglepő ugyan, de elszomorító, hogy a számos külföldi elsősorban Amerikából és arab országokból származó gratuláció mellett az izraeli ellenzék és az őket képviselő televízió-állomások most is a miniszterelnökkel szembeni személyeskedésből akarnak profitálni.

E mellett már nem fel sem tűnik, hogy az Európai Unió külügyére olyasmibe kapaszkodott bele, amiről a sajtótájékoztatón szó sem esett.  Mogherini asszony azt állítja, hogy nem talált Netanjahu beszédében semmi bizonyítékot arra nézve, ami arra utalna, hogy Irán ne tartaná be mindazt, amit a szankciók feloldásáért cserébe megígért…És ebben igaza is van. Ugyanis Netanjahu nem az atom-egyezmény megszegéséről beszélt, hanem arra világított rá, hogy ez az egyezmény eleve hazugságra épült.

Mint az a sajtótájékoztatótól függetlenül kiderült, a MOSZAD ezt az akciót még februárban hajtotta végre és az 55 ezer lapnyi, 110 ezer oldalas anyagot szinte azonnal átadta az amerikai hírszerésnek is. Ők eddig 3.000 lapot tudtak tüzetesen átvizsgálni.

Mogherini azon állítása, miszerint a feltárásban semmi új nincs, hiszen az elmondottak mindenki számára ismertek voltak eddig is – már nem állja meg a helyét. Ugyanis az Atomenergia Ügynökség a teljes anyagból mindössze 1000 oldalba nyerhetett betekintést. (Mint érdekességet, itt kell megemlíteni, hogy az archívum létezéséről az iráni vezetés mindössze öt tagjának volt tudomása.)

Angol, francia és német küldöttség kapott lehetőséget, hogy a hét végén betekintsenek az anyagba. Netanjahu rajtuk kívül ugyan ezen célból meghívta Oroszország és Kína, valamint az   Atomenergiai Ügynökség képviselőit is.

Trump elnök a tények nyilvánosságra hozatalát követő első reakciója az volt, hogy “elfogadhatatlan, amit Irán csinált, ez a megállapodás katasztrofális az USA számára”.

Végezetül csak annyit, hogy  egyre nyilvánvalóbbnak látszik, miszerint Trump és Netanjahu között előzetes egyeztetés zajlott.

Az sem véletlen, hogy a sajtótájékoztató nyelve az angol volt (végén pár mondatos héber összefoglalóval), hiszen a cél a minél szélesebb körben történő ismertetés volt, lehetőleg sajtómunkási beavatkozás nélkül.

A bejelentés minden érintett fél számára hordozott üzenetet. Hiszen nem véletlen, hogy az el múlt napokban egymás után járt a Fehér Házban Macron és Merkel. Mindketten azzal a céllal, hogy meggyőzzék Trump elnököt az atom-egyezmény fennmaradásának szükségességéről.

Teherán pedig figyelmeztetést kapott arra vonatkozóan, hogy Izrael mindenütt jelen van és nincs az a titkos anyag, nincs az a bombabiztos tárolási mód, amelyet – ha biztonsága forog kockán – ne tudna megszerezni, akár Teherán szívéből is. (Itt kell megjegyezni, hogy a titkosszolgálat mintegy száz emberrel vett részt az akcióban és csak azért nem hozták el a teljes archívumot, mert ez fizikailag lehetetlen volt.)

Európa az Iránnal kötendő milliárdos üzleteket félti, ez indokolja kiállását az atom-egyezmény életben tartása mellet. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mostanában kezd kiderülni, hogy Teheránban üres a kassza.)

A történések láncolatába pontosan beleillik, hogy Pompeo,  frissen kinevezett amerikai külügyminiszter is a napokban látogatott a térségbe. Pontosabban a térség témában érintett országaiba: Izraelbe, Szaúd-Arábiába és Jordániába. Látogatása során nem tárgyalt a Palesztin Hatósággal, sőt az u.n. palesztin kérdés szóba sem került.

Hangulatjelentésként egy friss hír: Marokkó bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait Iránnal és bezárja ottani nagykövetségét.

01/05/2018

70. Függetlenségi Napra – kicsit másképp

18 ápr

A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.

Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.

Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?

Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…


Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború  hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)

A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…

Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.

És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.

Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.

Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…

De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???

A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.

Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.

Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…

Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem,  ez nem kevés!!!

17/04/2018

 

Izrael 70. születésnapja elé, avagy a csúcsra járatott hisztéria

8 jan

Elöljáróban vessünk egy pillantást a térképre és nagyítóval vizsgáljuk meg azt a parányi (20.770 négyzet-kilométer) országot, annak is fővárosát, Jeruzsálemet, (125.1 négyzet-kilométer) mely immáron 70 éve tüske a világ körme alatt.

körülvéve 400 millió muzulmánnal

Igen, jól tetszenek olvasni, nem kizárólag a muzulmán (ezen belül is az arab) országok, de egész Európa csőrét piszkálja a modern Izrael léte.

Izrael állama – és általában a zsidóság – mindig is nagy érdeklődésre tartott számot, sajnálatos módon elsősorban az antiszemiták, illetve a burkolt antiszemiták körében, melynek kedvenc szófordulata, hogy nem antiszemita, “csak” anti-cionista. Ezt a réteget ki kell ábrándítanom abból a hitéből, miszerint a kettőnek nincs köze egymáshoz, ugyanis van! Az anti-cionista v. Izrael-ellenes megnyilvánulás nem más, mint frakkba öltöztetett antiszemitizmus.

Hogy miért mondom ezt? Mert az európai országok lakossága is öregszik és ma már csak elvétve található olyan ember, aki élete során még tömegével látott zsidót, köztük esetleg pajeszos-kaftános haszidot is. Már azok is bántották szemét, így igyekezett megszabadulni tőlük… ami majdnem teljes sikerrel járt…

Ezt követően – megkockáztatom, hogy pillanatnyi lelkiismereti válság eredményeként, de az eltelt hetven év tapasztalati alapján inkább ügyes számításból – nagy kegyesen megadta a lehetőséget, hogy Izrael fiai az ősök földjén ismét (immáron harmadszor) újra felépíthessék otthonukat.
Felépítették, jól prosperáló országot tudhatnak magukénak – amire a többség még álmában sem gondolt és most irritálja – annak ellenére, hogy a folyamatos fenyegetettség, a mindennapos terrortámadások mellett – úgy mellesleg – hat, minden esetben az arab világ kezdeményezte háborút sikeresen visszavert.

Itt jegyzem meg, hogy ma már nem érintenek meg olyan “bölcsességek” amelyek azt bizonygatják, hogy Izraelt az amerikai segélyek tartják életben. Ugyanis Izrael már több, mint húsz éve semmiféle gazdasági segélyben nem részesül. Katonai segélyben igen, ami annyit jelent, hogy a segély 80%-át (Izrael felé ez volt Obama egyetlen jótéteménye) az USA-ban köteles levásárolni.Izrael önerőből, a Hi-tech ipar jóvoltából lett a mai világ egyik vezető gazdasági hatalma. A világ számos tőzsdéjén ma a sekel a második legkeresettebb valuta.  Azzal meg még annyit sem foglalkozom, hogy hány és hány európai ország “segítette” (pénz-paripa-fegyver) Izrael háborúit. Ugyanis a fegyvereladás nettó kereskedelmi üzlet volt, amelyben a csehek, a franciák és Dél-Amerika az “egyszerhasználatos” hadászati eszközeiért csillagászati árat számított fel.

És akkor nézzük: 2017. december 6-án a világ minden pontján kilengett a képzeletbeli Richter-skála annak hatására, hogy Trump elnök egy 1995-ös (Clinton éra) kongresszusi határozatot ratifikált és ezzel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Döntése, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe helyezi át, erkölcsi jelentőséggel bír és azt a célt szolgálja, hogy világossá tegye mindenki számára: szuverén ország szuverén döntése, hogy mely települését nevezi ki az ország fővárosának. Ennél már csak azért sem lehet több, mert azt, hogy Jeruzsálem a zsidó haza, Izrael fővárosa, már az ország alapító okiratában, a Függetlenségi Nyilatkozatban is szerepel és amelyet az alaptörvény első pontja is egyértelműen leszögez.

Tulajdonképpen itt pontot is lehetne tenni a téma végére, mert az már tényleg minden ország magánügye, hogy csatlakozik-e Amerikához, illetve azon többi országhoz, melyek már eddig bejelentették költözési szándékukat…Ha már szóba hoztam az országok magánügyét, sokkal érdekesebb lenne azt boncolgatni, hogy 1980-ban, az után, hogy a Kneszet Jeruzsálemet Izrael fővárosának nyilvánította, milyen megfontolásból költöztették Jeruzsálemből Tel-Avivba a követségeiket? Addig   ugyanis 13 ország követsége volt Jeruzsálemben.

De nem azért ültem a klaviatúra elé, hogy a  felzúdulás leglényegesebb, de a mainstream média részéről egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen ismertetett okairól ne beszéljek.

A témát két részre kell osztani, mielőtt azonban belekezdenék, előre bocsátom, hogy eddigi álláspontomat – miszerint a világháló “civil” felhasználóit a felelősség alól felmentettem és tudatlanságukat a hivatásos politikusok, közéleti személyiségek általi félretájékoztatásnak tartottam – revideálom. Már csak azért is, mert az internet korában széles körű és valós időben történő információhoz juthat minden felhasználó.

Az első tárgyalandó téma az arab/muzulmán világ reakciója, ami lényegében semmi meglepetést nem okoz, illetve mégis. Ugyanis a magukat palesztinnak nevező araboknak – ami nem előzmény nélküli – rá kellett döbbenniük, hogy “ügyük” elvesztette jelentőségét és egyre kevésbé talál megértésre, támogatásra muzulmán körökben. Szólamok szintjén természetesen támogatják, de a megvalósítás elmarad, mint ahogy eddig is elmaradt az arab országok részéről a Gáza övezet lakóinak beígért anyagi támogatás egy jelentős része.  Ezen nem kell csodálkozni akkor, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Szíriában hat év alatt félmillió ember esett áldozatául a testvérháborúnak, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Egyiptom – leszámítva talán a nagyvárosokat – az éhínség szélén táncol és boldog az a személy, aki fegyveres testület tagja lehet, hiszen ők külön üzlethálózattal rendelkeznek, melynek révén szociális támogatásra is futja.

A nemzetközi média részéről hazugság az, hogy Trump bejelentése óta számottevően megnövekedett a terror-cselekmények száma. Kétségkívül vannak zavargások, de a tüntetések sem számában, sem az eddig is terror-gócként számontartott helyeken semmivel nem haladták meg a máskor,  a pénteki ima után szokásosat. Csakhogy ezekről az elmúlt időszakban nem volt “kifizetődő” tudósítani, hiszen nem lehetett kellőképpen kidomborítani a bűnbak felelősségét.

Röviden szólva, az arabok felzúdulása, illetve annak várt nagysága és milyensége elmaradt. Ennek oka lehet elsősorban az, hogy az arab/muzulmán országokban a “palesztin ügy” prioritása megszűnt, másik – és lényeges – oka az ENSZ egyes leányvállalatai (mint a “palesztin ügy” elsőszámú életben tartója) támogatottságának  teljes, vagy részbeni megszüntetése úgy az Egyesült Államok, mint Izrael részéről.

Az okok között feltétlen említést érdemel még, hogy a Palesztin Hatóság területén élő helyi lakosságnak  elege lett a vezetőik pénzlenyúlásaiból, abból, hogy amíg saját fiaik élik az aranyifjak életét, az utca emberét, azok gyerekeit uszítják terror-cselekmények végrehajtására… Tulajdonképpen ez sem új jelenség. Szorosan kapcsolódik Arafat térségben történt megjelenéséhez és ahhoz, hogy a Tunéziából magával hozott arabok mindenben prioritást élveznek a helyi lakosokkal szemben. Ahogy Jeninben, a legutóbbi tüntetés egyik résztvevője fogalmazott: elegünk van abból, hogy vezetőink fényűző módban élnek, nekünk meg mindenből a hulladék jut. Akkor inkább a “megszállás”, mint ezek.

Abban, hogy Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) a legkülönfélébb és lényegében nevetséges nyilatkozatokat teszi, Obama hintalovának van elévülhetetlen szerepe, amelyre felültette őket. Csakhogy ez a hintaló erősen billeg és ma már nincs olyan józan fejjel gondolkodó ember – még arab körökben sem – aki elhiszi Abu Mázennek, hogy az USA elnöke “szabotálja a békét, az igazság keresését”.

Különösen akkor nem, ha arra gondolunk, hogy a Gáza övezetben élők nyomora nem csak a Hamasz terrorszervezet, de az ő lelkén is szárad. Nevezetesen az, hogy – és erről egyetlen média sem tudósít – a Palesztin Hatóság által ki nem fizetett hátralékok miatt, humanitárius megfontolásból – Izrael látja el Gáza olyan betegeit, akik e nélkül halálra lennének ítélve. Köztük számos rákbeteg gyereket. A legfrissebb Izraellel kapcsolatos  “tutósítások” is csak arról számolnak be, hogy Izrael ismét teljes kapacitással látja el árammal Gáza övezetet. Vagyis, ahelyett,  hogy nevén neveznék a gyereket és elmondanák, hogy a Palesztin Hatóság és a Gázát uraló Hamasz terrorszervezet belső vitáját Abbasz úgy gondolta elsimítani, hogy nem csak, hogy nem fizeti ki az izraeli elektromos műveknek Gáza hátralékát, de maga szólítja fel Izraelt az áramszolgáltatás szakaszolására. Szokás szerint két vasat tartva a tűzbe, kettősbeszél és  ezzel a Hamaszt Izrael ellen uszítja. A híradásokból leginkább az jön át, hogy Izrael “megkegyelmezett” Gáza övezet lakóinak és korántsem az, hogy Abbasz hajlandónak mutatkozott a teljes hátralék – mintegy 40 millió sekel – azonnali átutalására.

Végezetül, tekintsünk tőlünk távolabbi vidékekre, nevezetesen Európára…

Az Európai Unió szinte minden tagállama a hisztéria heveny tüneteit produkálja, melyhez az alaphangot az EU globális helyzete, valamint az egyes tagállamok belső problémái, illetve az Unió és saját érdekeik közötti nézetkülönbségek  adják.

Évek óta hallani a franciaországi, utóbbi időben a Németországban, a belgáknál, de még a nagyon toleráns svédeknél is előforduló – nem csak a helyi zsidó lakosság ellen irányuló – terror támadásokról. Ezek egy részét – minden bizonyíték ellenére – igyekeznek egyedi esetként kezelni, többnyire az elkövető elmeállapotával magyarázni…

Franciaországnak, mint az európai országok közül az egyik legnagyobb volt gyarmattartó birodalomnak, immáron a negyedik generációs (helyben született) muzulmán populációt sem sikerül integrálnia, de bőszen bólogat a senki által meg nem választott EU külügyér asszonynak, Mogherininek, ahhoz a többször elhangzott nyilatkozatához, miszerint Európa, sőt a világ minden baja megoldódna, ha a “palesztin kérdés” megoldódna. Vak gyűlöletében nem akarja észrevenni, hogy Izraelből, a Palesztin Hatóság területéről, egyetlen muzulmán sem menekül Európa felé. Ezzel szemben tény, hogy a Palesztin Hatóság területéről számos muzulmán megy a Perzsa öböl-menti országokba, munkavállalás céljából.

A svéd külügyminiszter asszony meg a Jeruzsálemmel kapcsolatos döntés után meg kívánná tiltatni izraeli állampolgár beutazását az országába. Abba a Svédországba, ahol Göteborg és Malmö nem egy kerületébe már a rendőrség sem meri betenni a lábát, ugyanakkor az ott élő zsidókat napi szinten éri atrocitás. És ugyan ez érvényes több európai országra is.

Többször leírtam, de úgy tűnik, még mindig nem elégszer.

Nagy az írástudók felelőssége a nép nevelésében, vagy éppen butításában egyaránt. Újságírók, politikusok, közéleti személyiségek mind felelősek abban, hogy a hír hír legyen és ne személyes politikai állásfoglalás. De – mint azt fentebb már említettem, – az internet korában csak az az olvasó téveszthető meg, akinek nézeteivel a tálalt hazugság dömping megegyezik.

08/01/2018

%d blogger ezt kedveli: