Tag Archives: arab

Az ENSZ a palesztin propaganda szolgálatában

6 jún

Főtitkárok jönnek és mennek, de a helyzet változatlan.

A linken fordításban olvasható az új ENSZ főtitkár nyilatkozata, mellyel a hatnapos háború 50. évfordulója alkalmából tisztelte meg Izraelt.

A szöveg nem csak azért felháborító, mert abból hiányzik az objektivitásnak még a szikrája is, de olyan csúsztatásokat tartalmaz, melyekből három okra is lehet következtetni:

  • ezt a szöveget megírták a főtitkárnak,

  • sem történelmi, sem politikai vonatkozásban nem rendelkezik alapvető  tudással sem,

  • még hazugság árán sem veszélyezteti jól jövedelmező állását.

Antonio Gutters történelem hamisító nyilatkozata egyetlen szóval sem tesz említést az előzményekről. Úgy tesz, mintha sok évtizedes amnéziából ébredne, mintha ‘67-nek nem lennének előzményei. Pedig bőségesen vannak és ezek túlnyomó részét az ENSZ, illetve elődszervezetei dekralálták.

Csúsztatása már ott kezdődik, hogy “Ciszjordánia” említésekor arra enged következtetni, mintha az a Jordán állam nyugati része lenne, holott a megnevezés a Jordán folyó nyugati partjára Júda-Somron (ősi zsidó település)  vonatkozik. Ugyan ez a helyzet “Kelet-Jeruzsálem” és a Golán fennsík esetében is, ugyanis állam egyik területen sem létezett.

Fentiekből adódóan megszállásról nem lehet beszélni, hiszen a nemzetközi jog kimondja, hogy megszállást csak egy másik ország/nép beépített területének elfoglalása jelent. Ami a Golán fennsíkot illeti, ott maximum az ENSZ jogelőde, a Népszövetség által 1920-ban felosztott mandátumi területen élt szórvány arab településekről származókról beszélhetünk. Jeruzsálem és Júda-Somron vonatkozásában pedig a jelenkori Izrael állam megalakulását követő függetlenségi háború során jordán megszállás alá került területről.

Arról a történelmi tényről sem tesz említést, hogy a ‘67-es háború a környező arab államok harmadik, összehangolt kísérlete volt Izrael eltörlésére.

És bár tudom, hogy a hatnapos háborút nem csak az ENSZ, de az idegen pénzen, ugyanakkor az ország nyújtotta javakat is bezsebelő, izraeli szélsőbal is “megszállásként” emlegeti, a tények attól még tények maradnak.

Az Izrael által a ‘67-es háború során felszabadított területek soha “palesztin”(a palesztin nép fogalmának bevezetése is későbbre datálódik) tulajdonban nem voltak. Azokat jordán megszállás alól szabadította fel Izrael hadserege. És ismétlem, nem megszállta, hiszen Jordánia ezeket a területeket soha nem annektálta.

Azokra a patetikus kitételekre nem érdemes szót vesztegetni, hogy az állítólagos megszállás milyen érzéseket kelt “palesztinok nemzedékeinek” lelkében, arra annál inkább, hogy az ENSZ kétkulacsos politikájának következtében – amelyik egyrészt folyamatosan határozatokkal (megjegyzem, nem kötelező érvényű határozatokkal) bombázza Izraelt, másrészt lovat ad az általa “szabadságharcosnak” titulált terroristák alá… és teszi ezt hivatalos szervezetei (UNRWA, UNESCO…) tevőleges részvételével.

Külön  kiemelést érdemel, amiről az ENSZ főtitkár mélységesen hallgat, hogy a Palesztin Hatóság területén és a Gázában (mely területről Izrael 2005-ben kivonult és mely területet két ízben ajánlotta fel Egyiptomnak a ‘79-ben aláírt békeszerződést követően) élő arabok szenvedését nem Izrael, hanem a saját vezetőik okozzák és azok az államok, amelyek ehhez hathatós anyagi/erkölcsi támogatást nyújtanak.

Hallott valaki arról, hogy az UNRWA – mely eredetileg a menekültek, MINDEN menekült – problémájának megoldására szerveződött, valaha is felemelte volna a szavát akár a zsidó állam megalakulását követő, arab országok zsidó lakossága ellen irányult pogromok, akár a napjainkban Európát elárasztó menekültek érdekében? Nem! Az UNRWA kizárólagos tevékenysége a “zsidók által megszállt palesztin területek”(sic!) arabjainak védelmében száll síkra. És a “menekült státusz” joga egyedül a “palesztin menekültekre” vonatkozik, mely nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Teszi ezt úgy, hogy Gázában a Hamasz rakétakilövő állásait saját intézményeinek területén engedélyezi, hogy szemet huny olyan visszaélések fölött, amikor a gázai lakosság humanitárius megsegítésére érkező adományokat a Hamasz lefölözi saját emberei számára és a lakosság csak pénzért jut hozzá?

Ismert-e a széles nagyközönség számára az arab vezetők vagyoni helyzete, az, hogy Arafat idejében az araboknak járó adóvisszatérítést Izraelnek egyenesen Arafat magánszámlájára kellett átutalnia?

Ismert-e, hogy Arafat halálakor a Palesztin Hatóság kasszáját üresen találták, ugyanakkor Arafat svájci bankban nyitott magán-számláján több, mint  1.3 milliárd dollár volt? Ismert-e az, hogy Mahmud Abbasz ehhez képest persze csak morzsákat, mintegy 100 millió dollárt tudhat magáénak és hogy a Hamasz terorszervezet vezető rétege 1.700 milliomossal rendelkezik? Köztük is kirívó nagyságrendben – mintegy 2.6 milliárd dollár értékben – birtokol magánvagyont Haled Mashal.

Vagy arról, hogy a Hamasz hatalomra jutásakor az Egyesült Arab Emírségbe menekült, de Abbasz helyére aspiráló Muhamad Dahlán magánvagyona 120 millió dollár?

Ezekhez a számokhoz képest tényleg elenyésző az Izrael által terror-cselekményért bebörtönzött arabok havi apanázsa, hiszen a három évet nem meghaladó börtönbüntetést csak havi 400 dollárral dotálják, míg a 30 éves és attól fölfelé kiszabott büntetésért már 3.400 dollár dukál.

Fellépett az ENSZ az ellen, hogy a Palesztin Hatóság 2016-os költségvetésének 7%-át (ami a nemzetközi segélyekből befolyt összeg 20%-a) tette ki a bírósági tárgyalás során elítélt terroristák és családjuk részére folyósított havi bér? Európa összesen két országgal büszkélkedhet, melyek a további segélyek folyósitását felfüggesztették. Egyik közülük az a Norvégia, amelyik Izraellel szemben ellenséges politikát folytat, másik Dánia.

Arról is elfeledkezett az ENSZ főtitkára említést tenni, hogy ezeket a pénzeket 45%-ban az USA, 40%-ban Európa adófizető polgárai biztosítják és csak mintegy 15%-ban származnak az arab országokból.

Milyen szervezet az, ahol az UNESCO (érthetetlen, hogy politikai kérdésekben egyáltalán szóhoz juthat) – meghazudtolva a történelmet – elvitatta a zsidóság jogát Jeruzsálemtől, a Siratófaltól?

Fellépett egyetlen egyszer is az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága annak érdekében, hogy a gázai terror-szervezetek élő pajzsként használják a civil lakosságot? Vagy amikor az ENSZ által fenntartott iskolák tankönyveiből hiányzik Izrael, mint ország, amikor az ifjúság már az óvodában katonai kéképzésben részesül és az a vetélkedő győztese, akinek több zsidót sikerült megölnie?

Felejtsük el, hogy az izraeli-palesztin “viszályt” területi követelések motiválják. Vegyük le a szemellenzőt és vegyük észre, hogy a területen vallásháború folyik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Izrael baloldali kormányának (Olmert) kész terve volt arra, hogy eladja Izraelt. Az elképzelt békéért cserébe lemondott volna teljes Júda-Somron térségéről mintegy 3%-os területcserével, Jeruzsálem keleti felén megszavazta volna a palesztin állam fővárosát… Hogy az üzlet nem jött létre, az csak az arabokon múlt, akik ezt nem fogadták el és utolsó pillanatban megtagadták a szerződés aláírását.

Izrael hatnapos háborúját a “csodák hat napja”-ként emlegetik. Csoda volt, de nem csak a zsidók, hanem az arabok részére is. Nem hiszem, hogy álmodni merték azt, hogy Ariel Sharon – az egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő, az arabok által a Templom-hegyen felhalmozott lőszerkészletet még Jeruzsálem felszabadításának éjszakáján – elszállíttatja.

Ami pedig az ENSZ legújabb, a tényeket maximálisan figyelmen kívül hagyó – de ünnepi megemlékezésnek álcázott – nyilatkozatát illeti, hogy egy magyar dalszöveget idézzek: “Most kéne abbahagyni…” – vagyis most van az a pont, amikor fel kellene állni és kilépni ebből a gittegyletből.

06/06/2017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Jeruzsálem – 50

21 máj

Aki Izraelben nem hisz a csodákban, az nem realista (Dávid Ben-Gurion)

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálemet az osztozkodás nem érintette, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során, 1948. május 28-án, a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  beleértve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Siratófalat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet.  Jeruzsálem ezzel két részre szakadt.

A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyanezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-ös megválasztásától 28 éven át volt Jeruzsálem polgármestere, így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És 1967. június 5-e hajnalán kezdetét vette Izrael történetének legrövidebb – mindössze hat napig tartó háborúja, melyhez nem véletlen ragadt a “csoda” jelző.

A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

És Izrael 264 ezer katonája felvette a harcot 550 ezer ellenséges katonával. 800 tankunk 2500 tankkal és 196 repülőgépünk az ellenséges csapatok 1000 repülőgépével szemben…

A világ közvéleményét már az első órák történései is meg kellett, hogy lepjék, de a nemzetközi sajtóban még egy ideig tartotta magát az arab propaganda gépezet által elsöprő győzelemként tálalt, valójában – a támadó országokra nézve – elsöprő vereség.

A győzelem sorozat egyik kiemelkedő és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró eseménye Jeruzsálem, az örök főváros felszabadítása volt. A háború első napján, viszonylag rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult csodát látni.

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

Az újkori Izrael 69. és ezen belül Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján nem célom az ünneprontás.

A józan ész mégis azt parancsolja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét arra a kísérteties azonosságra, amely a korabeli és a napjainkban zajló Izrael ellenes (mely alapjában véve nem más, mint estélyibe öltöztetett antiszemitizmus) uszításban fellelhető és amelyhez egyforma intenzitással asszisztált és asszisztál a “művelt” nyugat.

Jeruzsálem nélkül nincs Izrael! És ezt az ellenség pontosan tudja. Ezért ott próbál ütni, ahol a legjobban fáj.

De, függetlenül a történelmet meghamisító, az arab propagandát kiszolgáló szervezetek állásfoglalásától, függetlenül a világ különböző országai általi negligálásától, Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa volt, van és marad az idők végezetéig.

 

!!!שלום לך ירושלים

21/05/2017

Képek forrása: Google

 

Sírvanevetés…

11 máj

Az elmúlt napokban belefutottam egy kifejezésbe, amellyel Izrael állam jelenlegi miniszterelnökét, Binjamin Netanjahut illették: “politikai szélhámos”.

Azonnal keresgélni kezdtem az elraktározott emlékeim között, mert ezzel a kifejezéssel már találkoztam életem folyamán. Nem kellett sokáig kutakodnom, a tudatalattim rávezetett és azonnal Abády Ervin, a Csodák hat napja című könyvét emeltem le a polcról. Régen olvastam, de tudtam hol és mit kell keresnem. 

Most szóról-szóra közzéteszem:

”Levélrészlet:

(érkezett az egyik keleteurópai népidemokráciából 1967 május második felében)

“…mindezek után meg kell, hogy értsétek, bármennyire is aggódunk miattatok, bármennyire is tiszta szívből kívánjuk nektek, hogy végre béke és megértés uralkodjon a világnak azon a részén, ezért nektek is tenni kell valamit. Elsősorban azt, hogy megfékezzétek a ti háborús kalandor politikusaitokat. Lehetetlen állapot az, hogy az a nép, melynek nagyrésze tanuja és áldozata volt a náci-fasizmus szörnytetteinek, az most eltűrje azt, hogy olyan vezetők üljenek a nyakába, akik az amerikai imperialista kalandorpolitikusok, háborúra spekulálók mesterkedéseinek engedelmes kiszolgálói.

Ti ott nem láthatjátok ezt olyan világosan, tisztán, mint mi itt…

Nektek fel kell ismernetek végre, hogy hol a helyetek! Kétség nem férhet hozzá, hogy Izráelnek a haladó népek táborában van a helye, ha lerázta magáról árulóit, akik Izráelből imperialista ugródeszkát, előretolt állást csináltak az arab népek elleni rablóhadjárathoz…

X-től egyébként pontos tájékoztatást kaptunk ottani helyzetetekről s ő is azt mondja most, hogy mindez előre látható volt. De mit fájdítsam a fejeteket olyan dolgokkal, amikről végeredményben nem tehettek személy szerint.”…

A könyv első kiadása 1967. augusztus. Izrael és az említett kelet-európai népi demokrácia között nincs diplomáciai kapcsolat. A külvilág eseményeinek hírei “pártkatonák” útján, letisztított változatban kerülnek a nagyközönség elé.

Ezzel a ma embere tisztában van, de aki a könyvet nem olvasta, (vagy túl régen) annak elmondom, hogy a levél részlet egy “gojte” (nem zsidó nő) tollából származik és Izraelben élő sógornőjével osztotta meg aggodalmait.

Hogy  mindez miért jutott eszembe egyetlen kifejezés alapján?

Nem másért, minthogy ez a “vonalas”, a hidegháborút visszaidéző szöveg hosszú ideje Izraelben élő zsidó klaviatúrája alól került ki.

11/05/2017

Ketyeg az gázai időzített bomba…

22 Már

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Tűzpróba

30 nov

November 22-27 között, öt napig lángban állt Izrael több települése. Az ország – minden túlzás nélkül – igazi tűzpróbán esett át, melyet ugyan sikerrel kiállt, de az árat busásan megfizette.

A tűzoltókat öt nap alatt 1773 esethez riasztották, 40 esetben nagyon komoly esetekhez. Összesen 630 tűzfészket kellett megsemmisíteniük. A tűzben országosan 560 lakás semmisült meg, melynek eredményeként 1600 személy maradt fedél nélkül.

A tűz nagyságát lehet rangsorolni, a kárt szenvedetteket azonban nem. Mert igaz, hogy  Haifában okozta számszerűleg a legnagyobb kárt a tűz, de a Halamis-ban leégett 13 otthon lakói ugyan úgy fedél nélkül maradtak, mint a haifaiak, ahol  1744 épületben keletkezett kár, melyből 175 porrá éget (közte öt közösségi épület is) és 1200 lakos (560 család) vesztette el mindenét.

https://www.youtube.com/watch?v=riSR-IFb8YA

180 személyt kellett elsősegélyben részesíteni, kisebb égési sérülések, illetve füstmérgezés miatt.

Csak Haifában és csak a magánépületekben keletkezett anyagi kár becsült értéke 500 millió shekel fölötti, melyben – értelemszerűen – nem szerepel, mert pénzben nehezen kifejezhető a károsultak személyes holmija: egy fénykép, egy könyv, egy gyerekjáték…

Felbecsülhetetlen kárt okozott a tűz növény -és állatvilágban. Ugyanis 41 ezer dunámnyi (1 dunám = 1000 m2) természet vált a tűz martalékává. Ebből több tízezer természetes erdő, benne vadon élő állatokkal…

https://www.youtube.com/watch?v=1ty2TkphAUU

A 2010-ben pusztító, bár nagyságrendekkel kisebb, (25 ezer dunám) Karmel-hegyi tűzből Izrael sokat tanult. Az állam több, mint másfél milliárd shekelt fordított a tűzoltóság korszerűsítésére. 14 repülőgépből álló légi tűzoltó flottát hozott létre, bővítette a szárazföldi tűzoltó állomások számát és ehhez mérten a személyi állományt is.

Jelen tűzeseteknél a különböző szervek munkája összehangolt volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tűz gócpontjának a közelében órák alatt felállt a legkorszerűbb technológiával ellátott, “előretolt harcálláspont” és onnan történt a tűzoltás irányítása.

Az oltási munkálatokban a 14 izraeli tűzoltó repülőgép, 6 rendőrségi helikopter és a tíz országból – Törökország, Görögország, Ciprus, Olaszország, Horvátország, Egyiptom, Oroszország, Amerika, Ukrajna, valamint a Palesztin Hatóságtól – érkezett repülőgépes tűzoltó egységek mintegy 325 fős személyzete. Túl ezen, Izrael kibérelte a világ egyetlen “supertankerját”, melynek bérleti díja 50 ezer dollár/nap. Izraeli részről 20 ezer rendőr, határőr katona segítette az oltást, melynek során egyetlen sebesülés sem történt.

A légi tűzoltók  öt nap alatt 676 bevetést teljesítettek, mely 564 óra repülést jelent. A felhasznált oltóanyag mennyisége 1 millió 620 ezer liter!

A károsultaknak egyszeri gyorssegélyt utalt ki a területileg illetékes polgármesteri hivatal. Az állam pedig magára vállalta a teljes kártalanítást, melynek részét képezi, hogy a biztosítótársaságokkal is ő áll közvetlen kapcsolatban. A kárbecslés a tűz eloltását követő napon  megkezdődött. A polgári lakosság túl azon, hogy a tűzkárosultakat befogadta, szervezett gyűjtést indított ruhanemű, élelmiszer, lakásfelszerelési tárgyak és bútorok vonatkozásában.

Tény, hogy az időjárás is kedvezett a tűz terjedésének, mert – bár a hőmérséklet nem indokolta tűzesetek kialakulását – az aljnövényzet ebben az időszakban csont száraz és a páratartalom országos szinten alig érte el a 10%-ot. Ehhez társult még a szintén ebben az évszakban szokásos viharos keleti szél.

A rendőrségi vizsgálat az esetek túlnyomó többségében szándékos gyújtogatást állapított meg, az esetek kapcsán 30 személy (nagyobb részük a Palesztin Hatóság területén élő, kisebb részük izraeli állampolgársággal rendelkező arab) letartóztatására került sor.

Egy nyugdíjas – egész életében tűzesetekkel foglalkozó – főnyomozó nyilatkozott az ügyben és elmondta, hogy bár nem lehetetlen, de még bizonyítékok esetében is nagyon nehéz helyzetben vannak. Nem kirívó eset, hogy a gyanúsított a bírósági tárgyaláson előzetes beismerő vallomását – ügyvédi ajánlásra – visszavonja… a bíróság viszont csak konkrét bizonyítékok alapján ítélkezik.

Szórványos, szándékos gyújtogatásból eredő, tűzesetek még ma is vannak, ezeket a szakemberek kontroll alatt tartják.

30/11/2016

%d blogger ezt kedveli: