Tag Archives: arab

Izraeli hírszerzési bravúr

1 máj

A reggeli hírek átfutása megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a tegnap este – izraeli idő szerint 20:00 órakor tartott nemzetközi sajtótájékoztatón elhangzottak tartalmát nem kell bővebben részletezni.

Nincs olyan hírügynökség, legyen az nagy, vagy kicsi, amelyik ne foglalkozna behatóan Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentésével, amellyel egyszer és mindenkorra lerántotta a leplet az évek óta tartó iráni hazugságról.

Izrael nem egyszer figyelmeztette a nyugati világ felelős vezetőit, nem egyszer protestált az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és nem utolsó sorban, nem egyszer tett lépéseket annak érdekében, hogy az iráni urán-dúsítás fokozott ütemére felhívja a figyelmet.

Az Obama elnökölte Egyesült Államok annak ellenére kötött új és újabb atom- egyezményt Iránnal, hogy az IASA is megerősítette az urán-dúsítás szintjének emelkedését, hogy jelentéseiben leszögezte, az meghaladja az ország energia szükségletének kielégítését. Búcsúajándékként pedig feloldotta az országgal szemben foganatosított szankciókat.

Irán a tárgyalások kezdetétől a végéig azt állította, hogy csak békés célú atom-programot fejleszt és nem áll szándékában atombomba kifejlesztése.

A “művelt” nyugat pedig – ahogy ezt tette a szíriai népirtás esetében is – szemérmesen  félrenézzett. Nagyvonalúan átsiklott azon tény fölött, hogy Irán olyan olajkészleten ül, amely hosszú évtizedekre megoldja nem csak a saját energia szükségletét. Bemondásra elhitték, (mert különböző okokból el akarták hinni) hogy a szaknkciók feloldása létszükséglet, ugyanakkor az utca emberének mérhetetlen nyomora nem ütött szöget a fejükbe.

Az már szinte természetes, hogy elkönyvelték, “Izrael (nevesítve: Netanjahu) túlreagálja a történéseket”, de az már koránt sem természetes, hogy az az Irán, amelyik tagja a Nemzetközi Atomegyezménynek, kizárólag előre fixált időpontban és kizárólag a felszíni létesítményei közül is csak az általa meghatározottakhoz engedett hozzáférést a vizsgálatot végző szervnek…Egyetlen föld alatti létesítményt sem ellenőrizhetett soha, egyetlen arra hivatott intézmény sem.

Fent leírtak az izraeli állampolgár számára nem képezték a titok tárgyát, ezért is nagy várakozás előzte meg a miniszterelnöki bejelentést, melyet a különböző csatornákon az ország többsége követett. Közérdeklődésre tartott számot, hogy mi újat lehet még erről a témáról tudni.

Hát, lehetett! Le a kalappal a MOSZAD tevékenysége előtt, hogy “fél tonnányi” írásos anyaggal ország-világ előtt bebizonyíthattuk, hogy nincs szó túlreagálásról, a tények magukért beszélnek Irán atomfegyver gyártását tűzte ki célul.

Ami  merőben szokatlan, hogy a kezünkben lévő bizonyítékot negyven egynéhány percben, teljes részleteiben a nemzetközi nyilvánosság elé tártuk. Pontosan megjelölve még az épületet is, ahol azokat tárolták.

Természetesen nem meglepő a világ reagálása, hiszen várható volt, hogy az a pillanatnyi érdek, illetve a beidegződések mentén történik. Ami nem meglepő ugyan, de elszomorító, hogy a számos külföldi elsősorban Amerikából és arab országokból származó gratuláció mellett az izraeli ellenzék és az őket képviselő televízió-állomások most is a miniszterelnökkel szembeni személyeskedésből akarnak profitálni.

E mellett már nem fel sem tűnik, hogy az Európai Unió külügyére olyasmibe kapaszkodott bele, amiről a sajtótájékoztatón szó sem esett.  Mogherini asszony azt állítja, hogy nem talált Netanjahu beszédében semmi bizonyítékot arra nézve, ami arra utalna, hogy Irán ne tartaná be mindazt, amit a szankciók feloldásáért cserébe megígért…És ebben igaza is van. Ugyanis Netanjahu nem az atom-egyezmény megszegéséről beszélt, hanem arra világított rá, hogy ez az egyezmény eleve hazugságra épült.

Mint az a sajtótájékoztatótól függetlenül kiderült, a MOSZAD ezt az akciót még februárban hajtotta végre és az 55 ezer lapnyi, 110 ezer oldalas anyagot szinte azonnal átadta az amerikai hírszerésnek is. Ők eddig 3.000 lapot tudtak tüzetesen átvizsgálni.

Mogherini azon állítása, miszerint a feltárásban semmi új nincs, hiszen az elmondottak mindenki számára ismertek voltak eddig is – már nem állja meg a helyét. Ugyanis az Atomenergia Ügynökség a teljes anyagból mindössze 1000 oldalba nyerhetett betekintést. (Mint érdekességet, itt kell megemlíteni, hogy az archívum létezéséről az iráni vezetés mindössze öt tagjának volt tudomása.)

Angol, francia és német küldöttség kapott lehetőséget, hogy a hét végén betekintsenek az anyagba. Netanjahu rajtuk kívül ugyan ezen célból meghívta Oroszország és Kína, valamint az   Atomenergiai Ügynökség képviselőit is.

Trump elnök a tények nyilvánosságra hozatalát követő első reakciója az volt, hogy “elfogadhatatlan, amit Irán csinált, ez a megállapodás katasztrofális az USA számára”.

Végezetül csak annyit, hogy  egyre nyilvánvalóbbnak látszik, miszerint Trump és Netanjahu között előzetes egyeztetés zajlott.

Az sem véletlen, hogy a sajtótájékoztató nyelve az angol volt (végén pár mondatos héber összefoglalóval), hiszen a cél a minél szélesebb körben történő ismertetés volt, lehetőleg sajtómunkási beavatkozás nélkül.

A bejelentés minden érintett fél számára hordozott üzenetet. Hiszen nem véletlen, hogy az el múlt napokban egymás után járt a Fehér Házban Macron és Merkel. Mindketten azzal a céllal, hogy meggyőzzék Trump elnököt az atom-egyezmény fennmaradásának szükségességéről.

Teherán pedig figyelmeztetést kapott arra vonatkozóan, hogy Izrael mindenütt jelen van és nincs az a titkos anyag, nincs az a bombabiztos tárolási mód, amelyet – ha biztonsága forog kockán – ne tudna megszerezni, akár Teherán szívéből is. (Itt kell megjegyezni, hogy a titkosszolgálat mintegy száz emberrel vett részt az akcióban és csak azért nem hozták el a teljes archívumot, mert ez fizikailag lehetetlen volt.)

Európa az Iránnal kötendő milliárdos üzleteket félti, ez indokolja kiállását az atom-egyezmény életben tartása mellet. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mostanában kezd kiderülni, hogy Teheránban üres a kassza.)

A történések láncolatába pontosan beleillik, hogy Pompeo,  frissen kinevezett amerikai külügyminiszter is a napokban látogatott a térségbe. Pontosabban a térség témában érintett országaiba: Izraelbe, Szaúd-Arábiába és Jordániába. Látogatása során nem tárgyalt a Palesztin Hatósággal, sőt az u.n. palesztin kérdés szóba sem került.

Hangulatjelentésként egy friss hír: Marokkó bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait Iránnal és bezárja ottani nagykövetségét.

01/05/2018

Reklámok

70. Függetlenségi Napra – kicsit másképp

18 ápr

A modern Izrael függetlensége kikiáltásának 70. évfordulóján sokan, sokféleképpen tartanak megemlékezést úgy belföldön, mint külföldi országokban.

Izraelen belül, a központi megemlékezésen, felkent szónokok mondják el az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet, ezen kívül minden város, akár városrész, település már hetek óta készül az alkalomra műsoros összeállítással is. Az elhangzó beszédek a közösség összetételét, társadalomban elfoglalt helyét tükrözik, a fáklya-gyújtásra felkért személyek életútján keresztül a hely szelleméről is viszonylag pontos képet kapunk.

Ünnepel az ország! De vajon, mennyire lehet felhőtlenül ünnepelni ma (és mennyire lehetett bármikor is az elmúlt évtizedekben)?

Izrael – a zsidó állam – létrehozásában nem észérvek, hanem Európa lelkiismerete játszott döntő szerepet. Ez a lelkiismeret azonban csak addig terjedt, hogy a Herzl Tivadar által sok évvel a holocaust előtt kezdeményezett zsidó állam létrejöttét jóváhagyták. Ugyanakkor már az első (függetlenségi) háború során kimutatták foguk fehérjét azzal, hogy kényelmes távolságból nézték végig, amint öt arab ország egyidejű, összehangolt támadást intéz az alig 24 órás állam ellen…


Aztán jött a többi háború! Nem a magukat ma palesztinnak nevező “mandátumi arabokkal”, hanem gyakorlatilag a teljes arab tömbbel szemben kellett megvédeni hazánkat. Előbbiek rendre a piszkos munkát végezték el, az utcai gyilkosságokat, robbantásokat…(Itt kell megemlíteni, hogy a függetlenségi háború  hivatalosan jóval az állam kikiáltása előtt, pontosan 1947 november 30-án vette kezdetét, egy nappal az után, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete két részre osztotta a már 1920-ban egyszer megcsonkított területet. Ugyanis jogelődje, a Népszövetség, 1922-ben egy tollvonással elcsatolta 77%-át annak érdekében, hogy Jordánia néven megalakuljon a palesztinai arabok országa.)

A polgári időszámítás szerinti 1948. május 14-én – ez évben április 18. (ה’ אייר תש”ח) került kikiáltásra Izrael állama. Ekkor az ország zsidó lakossága mindössze 600-650 ezerre volt (az össz-népesség 860 ezer fő) tehető, de közülük csak mintegy 40 ezer potenciális harcost lehetett kiállítani…

Háborút háború követett, jött egyik a másik után… és Izrael nemhogy talpon tudott maradni, de mára jól prosperáló, demokratikus alapokon nyugvó államot tudhat magáénak.

És ma ezt igyekeznek elvitatni tőlünk… relativizálva a holocaustot, sőt! A létezés jogát is megkérdőjelezve, gőzerővel hazudják el múltunkat – ezzel együtt a sajátjukat is.

Szomorú azt tapasztalni, hogy a frakkba öltöztetett antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség, sokak tudatában úgy jelentkezik, mint az “ország jogos bírálata, a szólásszabadság jegyében”…Persze, populista politika mentén lehet erre is hivatkozni, – csak éppen értelme semmi – hogy az Európát elárasztó muzulmánok hozták magukkal ezt a változást. Van ebben igazság, ami jól jön ahhoz, hogy elfedje a meglévő, klasszikus antiszemitizmust. Csakhogy a kelet-európai országokban, melyek kikérik maguknak a vészkorszakban történt aktív részvételt, jószerével nincs muzulmán bevándorlás, de gyakorlatilag zsidó se nagyon.

Európa ismét a saját kudarcát vetíti ki az örök bűnbakra…

De nem kell nekünk Európáig menni, hogy antiszemitizmussal találkozzunk. Van belőle itthon is. Egy hangos, valójában törpe kisebbség, amelyik hazugságaival tápot szolgáltat a külvilág antiszemitizmusának. Mert kérdezem én, milyen közéleti személyiség az, aki Izrael himnuszát a “legundorítóbb dal”-nak nevezi nyilvánosan? Milyen közéleti- és magánszemély az, akit a “zsidó értékek” irritálnak? Menyire gerinc nélküli az, aki “alternatív” megemlékezést tart, vagy egyáltalán részt vesz egy olyan rendezvényen, ahol hős, áldozat és gyilkos közé egyenlőségjel kerül? És mindezt a legmagasabb szintű, elvileg független igazságszolgáltató szerv áldásával? Függetlennek tekinthető az a bírónő, aki ennek kapcsán “inkább emlékezik együtt az arabokkal, mint a zsidó telepesekkel”? Milyen ember egyáltalán az, aki abba a fészekbe piszkít, amelyik befogadta? Amelyik hazát biztosított neki? Ahol nem migránsként, de már az Izraelbe induló repülőgép fedélzetén is állampolgárnak számít? Milyen gyűlöletnekkell felhalmozódnia abban az emberben, aki képtelen felmérni cselekedetei következményeit? És nagy kérdés, hogy kit/mit gyűlöl? Személyeket, netalán az egész országot, vagy a saját zsidóságát???

A felsoroltakon kívül még számos kérdésre keresem az ésszerű magyarázatot – eddig eredménytelenül.

Demokráciában élek. Állampolgári jogom pártoktól és ideológiáktól független, egyéni értékrend kialakítására. Amivel élek is. És annak ellenére, hogy egy apró porszem vagyok, büszkén vállalom, hogy része lehetek a nagy egésznek.

Végezetül pedig, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy hárítottam és hárítok minden olyan felkérést, ahol idegen érdekeket kiszolgálva, a fogadó közönség szimpátiáját meglovagolva más kellene írnom, mint amit a becsületem diktál…

Ez az én személyes függetlenségem – és úgy vélem,  ez nem kevés!!!

17/04/2018

 

Izrael 70. születésnapja elé, avagy a csúcsra járatott hisztéria

8 jan

Elöljáróban vessünk egy pillantást a térképre és nagyítóval vizsgáljuk meg azt a parányi (20.770 négyzet-kilométer) országot, annak is fővárosát, Jeruzsálemet, (125.1 négyzet-kilométer) mely immáron 70 éve tüske a világ körme alatt.

körülvéve 400 millió muzulmánnal

Igen, jól tetszenek olvasni, nem kizárólag a muzulmán (ezen belül is az arab) országok, de egész Európa csőrét piszkálja a modern Izrael léte.

Izrael állama – és általában a zsidóság – mindig is nagy érdeklődésre tartott számot, sajnálatos módon elsősorban az antiszemiták, illetve a burkolt antiszemiták körében, melynek kedvenc szófordulata, hogy nem antiszemita, “csak” anti-cionista. Ezt a réteget ki kell ábrándítanom abból a hitéből, miszerint a kettőnek nincs köze egymáshoz, ugyanis van! Az anti-cionista v. Izrael-ellenes megnyilvánulás nem más, mint frakkba öltöztetett antiszemitizmus.

Hogy miért mondom ezt? Mert az európai országok lakossága is öregszik és ma már csak elvétve található olyan ember, aki élete során még tömegével látott zsidót, köztük esetleg pajeszos-kaftános haszidot is. Már azok is bántották szemét, így igyekezett megszabadulni tőlük… ami majdnem teljes sikerrel járt…

Ezt követően – megkockáztatom, hogy pillanatnyi lelkiismereti válság eredményeként, de az eltelt hetven év tapasztalati alapján inkább ügyes számításból – nagy kegyesen megadta a lehetőséget, hogy Izrael fiai az ősök földjén ismét (immáron harmadszor) újra felépíthessék otthonukat.
Felépítették, jól prosperáló országot tudhatnak magukénak – amire a többség még álmában sem gondolt és most irritálja – annak ellenére, hogy a folyamatos fenyegetettség, a mindennapos terrortámadások mellett – úgy mellesleg – hat, minden esetben az arab világ kezdeményezte háborút sikeresen visszavert.

Itt jegyzem meg, hogy ma már nem érintenek meg olyan “bölcsességek” amelyek azt bizonygatják, hogy Izraelt az amerikai segélyek tartják életben. Ugyanis Izrael már több, mint húsz éve semmiféle gazdasági segélyben nem részesül. Katonai segélyben igen, ami annyit jelent, hogy a segély 80%-át (Izrael felé ez volt Obama egyetlen jótéteménye) az USA-ban köteles levásárolni.Izrael önerőből, a Hi-tech ipar jóvoltából lett a mai világ egyik vezető gazdasági hatalma. A világ számos tőzsdéjén ma a sekel a második legkeresettebb valuta.  Azzal meg még annyit sem foglalkozom, hogy hány és hány európai ország “segítette” (pénz-paripa-fegyver) Izrael háborúit. Ugyanis a fegyvereladás nettó kereskedelmi üzlet volt, amelyben a csehek, a franciák és Dél-Amerika az “egyszerhasználatos” hadászati eszközeiért csillagászati árat számított fel.

És akkor nézzük: 2017. december 6-án a világ minden pontján kilengett a képzeletbeli Richter-skála annak hatására, hogy Trump elnök egy 1995-ös (Clinton éra) kongresszusi határozatot ratifikált és ezzel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Döntése, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe helyezi át, erkölcsi jelentőséggel bír és azt a célt szolgálja, hogy világossá tegye mindenki számára: szuverén ország szuverén döntése, hogy mely települését nevezi ki az ország fővárosának. Ennél már csak azért sem lehet több, mert azt, hogy Jeruzsálem a zsidó haza, Izrael fővárosa, már az ország alapító okiratában, a Függetlenségi Nyilatkozatban is szerepel és amelyet az alaptörvény első pontja is egyértelműen leszögez.

Tulajdonképpen itt pontot is lehetne tenni a téma végére, mert az már tényleg minden ország magánügye, hogy csatlakozik-e Amerikához, illetve azon többi országhoz, melyek már eddig bejelentették költözési szándékukat…Ha már szóba hoztam az országok magánügyét, sokkal érdekesebb lenne azt boncolgatni, hogy 1980-ban, az után, hogy a Kneszet Jeruzsálemet Izrael fővárosának nyilvánította, milyen megfontolásból költöztették Jeruzsálemből Tel-Avivba a követségeiket? Addig   ugyanis 13 ország követsége volt Jeruzsálemben.

De nem azért ültem a klaviatúra elé, hogy a  felzúdulás leglényegesebb, de a mainstream média részéről egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen ismertetett okairól ne beszéljek.

A témát két részre kell osztani, mielőtt azonban belekezdenék, előre bocsátom, hogy eddigi álláspontomat – miszerint a világháló “civil” felhasználóit a felelősség alól felmentettem és tudatlanságukat a hivatásos politikusok, közéleti személyiségek általi félretájékoztatásnak tartottam – revideálom. Már csak azért is, mert az internet korában széles körű és valós időben történő információhoz juthat minden felhasználó.

Az első tárgyalandó téma az arab/muzulmán világ reakciója, ami lényegében semmi meglepetést nem okoz, illetve mégis. Ugyanis a magukat palesztinnak nevező araboknak – ami nem előzmény nélküli – rá kellett döbbenniük, hogy “ügyük” elvesztette jelentőségét és egyre kevésbé talál megértésre, támogatásra muzulmán körökben. Szólamok szintjén természetesen támogatják, de a megvalósítás elmarad, mint ahogy eddig is elmaradt az arab országok részéről a Gáza övezet lakóinak beígért anyagi támogatás egy jelentős része.  Ezen nem kell csodálkozni akkor, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Szíriában hat év alatt félmillió ember esett áldozatául a testvérháborúnak, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Egyiptom – leszámítva talán a nagyvárosokat – az éhínség szélén táncol és boldog az a személy, aki fegyveres testület tagja lehet, hiszen ők külön üzlethálózattal rendelkeznek, melynek révén szociális támogatásra is futja.

A nemzetközi média részéről hazugság az, hogy Trump bejelentése óta számottevően megnövekedett a terror-cselekmények száma. Kétségkívül vannak zavargások, de a tüntetések sem számában, sem az eddig is terror-gócként számontartott helyeken semmivel nem haladták meg a máskor,  a pénteki ima után szokásosat. Csakhogy ezekről az elmúlt időszakban nem volt “kifizetődő” tudósítani, hiszen nem lehetett kellőképpen kidomborítani a bűnbak felelősségét.

Röviden szólva, az arabok felzúdulása, illetve annak várt nagysága és milyensége elmaradt. Ennek oka lehet elsősorban az, hogy az arab/muzulmán országokban a “palesztin ügy” prioritása megszűnt, másik – és lényeges – oka az ENSZ egyes leányvállalatai (mint a “palesztin ügy” elsőszámú életben tartója) támogatottságának  teljes, vagy részbeni megszüntetése úgy az Egyesült Államok, mint Izrael részéről.

Az okok között feltétlen említést érdemel még, hogy a Palesztin Hatóság területén élő helyi lakosságnak  elege lett a vezetőik pénzlenyúlásaiból, abból, hogy amíg saját fiaik élik az aranyifjak életét, az utca emberét, azok gyerekeit uszítják terror-cselekmények végrehajtására… Tulajdonképpen ez sem új jelenség. Szorosan kapcsolódik Arafat térségben történt megjelenéséhez és ahhoz, hogy a Tunéziából magával hozott arabok mindenben prioritást élveznek a helyi lakosokkal szemben. Ahogy Jeninben, a legutóbbi tüntetés egyik résztvevője fogalmazott: elegünk van abból, hogy vezetőink fényűző módban élnek, nekünk meg mindenből a hulladék jut. Akkor inkább a “megszállás”, mint ezek.

Abban, hogy Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) a legkülönfélébb és lényegében nevetséges nyilatkozatokat teszi, Obama hintalovának van elévülhetetlen szerepe, amelyre felültette őket. Csakhogy ez a hintaló erősen billeg és ma már nincs olyan józan fejjel gondolkodó ember – még arab körökben sem – aki elhiszi Abu Mázennek, hogy az USA elnöke “szabotálja a békét, az igazság keresését”.

Különösen akkor nem, ha arra gondolunk, hogy a Gáza övezetben élők nyomora nem csak a Hamasz terrorszervezet, de az ő lelkén is szárad. Nevezetesen az, hogy – és erről egyetlen média sem tudósít – a Palesztin Hatóság által ki nem fizetett hátralékok miatt, humanitárius megfontolásból – Izrael látja el Gáza olyan betegeit, akik e nélkül halálra lennének ítélve. Köztük számos rákbeteg gyereket. A legfrissebb Izraellel kapcsolatos  “tutósítások” is csak arról számolnak be, hogy Izrael ismét teljes kapacitással látja el árammal Gáza övezetet. Vagyis, ahelyett,  hogy nevén neveznék a gyereket és elmondanák, hogy a Palesztin Hatóság és a Gázát uraló Hamasz terrorszervezet belső vitáját Abbasz úgy gondolta elsimítani, hogy nem csak, hogy nem fizeti ki az izraeli elektromos műveknek Gáza hátralékát, de maga szólítja fel Izraelt az áramszolgáltatás szakaszolására. Szokás szerint két vasat tartva a tűzbe, kettősbeszél és  ezzel a Hamaszt Izrael ellen uszítja. A híradásokból leginkább az jön át, hogy Izrael “megkegyelmezett” Gáza övezet lakóinak és korántsem az, hogy Abbasz hajlandónak mutatkozott a teljes hátralék – mintegy 40 millió sekel – azonnali átutalására.

Végezetül, tekintsünk tőlünk távolabbi vidékekre, nevezetesen Európára…

Az Európai Unió szinte minden tagállama a hisztéria heveny tüneteit produkálja, melyhez az alaphangot az EU globális helyzete, valamint az egyes tagállamok belső problémái, illetve az Unió és saját érdekeik közötti nézetkülönbségek  adják.

Évek óta hallani a franciaországi, utóbbi időben a Németországban, a belgáknál, de még a nagyon toleráns svédeknél is előforduló – nem csak a helyi zsidó lakosság ellen irányuló – terror támadásokról. Ezek egy részét – minden bizonyíték ellenére – igyekeznek egyedi esetként kezelni, többnyire az elkövető elmeállapotával magyarázni…

Franciaországnak, mint az európai országok közül az egyik legnagyobb volt gyarmattartó birodalomnak, immáron a negyedik generációs (helyben született) muzulmán populációt sem sikerül integrálnia, de bőszen bólogat a senki által meg nem választott EU külügyér asszonynak, Mogherininek, ahhoz a többször elhangzott nyilatkozatához, miszerint Európa, sőt a világ minden baja megoldódna, ha a “palesztin kérdés” megoldódna. Vak gyűlöletében nem akarja észrevenni, hogy Izraelből, a Palesztin Hatóság területéről, egyetlen muzulmán sem menekül Európa felé. Ezzel szemben tény, hogy a Palesztin Hatóság területéről számos muzulmán megy a Perzsa öböl-menti országokba, munkavállalás céljából.

A svéd külügyminiszter asszony meg a Jeruzsálemmel kapcsolatos döntés után meg kívánná tiltatni izraeli állampolgár beutazását az országába. Abba a Svédországba, ahol Göteborg és Malmö nem egy kerületébe már a rendőrség sem meri betenni a lábát, ugyanakkor az ott élő zsidókat napi szinten éri atrocitás. És ugyan ez érvényes több európai országra is.

Többször leírtam, de úgy tűnik, még mindig nem elégszer.

Nagy az írástudók felelőssége a nép nevelésében, vagy éppen butításában egyaránt. Újságírók, politikusok, közéleti személyiségek mind felelősek abban, hogy a hír hír legyen és ne személyes politikai állásfoglalás. De – mint azt fentebb már említettem, – az internet korában csak az az olvasó téveszthető meg, akinek nézeteivel a tálalt hazugság dömping megegyezik.

08/01/2018

Jeruzsálem Izrael fővárosa!

10 dec

Nem azért, mert a minap ezt az Egyesült Államok elnöke jóváhagyta, hanem azért, mert 70 évvel ezelőtt Izrael állam alapító okiratába már ez került bele, melyet az akkori vezetés kézjegyével látott el. Mondhatnám természetesen azt is, hogy már ők is csak hagyománykövetők, ha figyelembe veszem, hogy ezt már megtette a maga idejében Dávid és Salamon is. (Mivel nem akarok a bibliaik időkig visszamenni, akit a téma érdekel, az interneten fellelhető Izrael történelme.)

Mindenképpen szót kell ejteni arról a tényről, hogy 1980-ig Jeruzsálem 13 nagykövetségnek adott otthont, mindaddig, amíg 1980. július 30-i keltezéssel, Yitzhak Navon államelnök és Menahem Begin miniszterelnök aláírásával  nem látott napvilágot az a Kneszet alaptörvény, (חוק יסוד) amely négy pontban rendezi Jeruzsálem státuszát.

Az alaptörvény első pontja leszögezi, hogy az egységes Jeruzsálem (ירושלים השלמה) Izrael fővárosa.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0c/Jerusalem_Law_%D7%97%D7%95%D7%A7_%D7%99%D7%A1%D7%95%D7%93-_%D7%99%D7%A8%D7%95%D7%A9%D7%9C%D7%99%D7%9D_%D7%91%D7%99%D7%A8%D7%AA_%D7%99%D7%A9%D7%A8%D7%90%D7%9C.jpg

Ezen törvény hatására, valamint nemzetközi nyomásra a követségek áttették székhelyüket Tel-Avivba.

Köztudott, hogy 1995-ben az amerikai Kongresszus határozatban dekralálta, miszerint elismeri az egységes Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, valamint döntést hozott nagykövetségének Tel-Avivból Jeruzsálembe történő átköltöztetésére.

Erre azonban a mai napig nem került sor, ugyanis az amerikai elnökök félévenként, elnöki dekrétummal elhalasztották. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy választási kampányában minden elnök ígéretet tett a követség mozgatására, de – mint jó politikustól az várható – győzelem után az ígéretről elfeledkezett.)

Tehát Trump elnök pár napja történt bejelentésével csak választási ígéretét teljesítette – talán azért, mert saját magát inkább tartja üzletembernek, mint politikusnak…

Ezek után vessünk egy pillantást az elnöki bejelentés technikai részleteire, melyekről nem esik szó a médiákban.

Trump elnök a bejelentésével egy időben újabb fél évvel meghosszabbította a követség mozgatását, melyet azzal indokolt, hogy az épület felépítése és a közel ezer fő mozgatása időigényes. Hogy konkrétan mennyi időt vesz igénybe, arról egy szót sem ejtett. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a követségi épület Jeruzsálem nyugati felében lesz, különben már ma elfoglalható lenne a város keleti részén található konzulátusi épület, ami később úgyis bezárásra kerül.

E mellett tény, hogy az amerikai Külügyminisztérium képviselői Jeruzsálemben jártak és a városházán egy un. titkosítási szerződést írtak alá, amelynek értelmében a tervrajz egyes elemei (talán érthető módon) nem kerülhetnek nyilvánosságra. Ezzel egy időben megbízták Izrael egyik legismertebb tervező-építészét az egész folyamat koordinálásával.

A nemzetközi média egy része arról sem ejtett szót, hogy Netanjahu miniszterelnök a Trump általi bejelentést követő első megszólalása arra irányult, hogy Jeruzsálem minden tekintetben megtartja a staus-quot – tehát tartja magát az 1980-as alaptörvényben foglaltakhoz, miszerint a jeruzsálemi szent helyek védelme prioritást élvez és a különböző vallások képviselői nem gátolhatóak saját vallásuk szent helyén történő gyakorlásában.

Ezzel szemben arról, hogy bőségesen értekeztek, hogy az amerikai elnök bejelentése Netanjahu nyomására jött létre. Tény, hogy a nem éppen rövid egyeztetési időszak alatt Trump és Netanjahu között két beszélgetés is lezajlott, ugyanakkor hosszasan és többszöri alkalommal tárgyalt Trump elnök a szaudi kormánnyal…

Mindezek fényében nézzük a hazai és nemzetközi reakciókat:

Izraelben a politikai pártok üdvözölték a bejelentést. Kivétel ez alól csak az Egyesült Arab Lista és a szélsőbaloldali Merec. Ez utóbbi épp a közelmúltban deklarálta, hogy törli önmeghatározásából a cionista jelzőt.

Az arab/muzulmán országok alapjában visszafogottan reagáltak a történésre, ezt a visszafogottságot Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) kifejezetten nehezményezte. Az Arab Liga külügyminiszterei azt az egyetlen érdemi döntést hozták, hogy kikérik az ENSZ Biztonsági Tanács állásfoglalását.

Nemem hallgatható el, meg nincs is miért az,  hogy a Palesztin Hatóság területén voltak a hét végén tüntetések, melynek során autógumikat égettek, Molotov koktéllal és kövekkel dobálták a zsidó gépjárműveket.  Izraelben az un. mesulásban (arabok lakta háromszög) szintén voltak tiltakozó megmozdulások.
Jeruzsálemben a Nablusz (Shem) kapunál egy száz fő körüli csoport zavarta meg  a rendet.

De az, amire többen számítottunk – a pénteki Templom hegyi ima után szokásos rendzavarás – nem következett be.

Korlátozó intézkedést Izrael nem vezetett be és a rendfenntartó erők is csak akkor léptek közbe, amikor a tüntetés erőszakosra fordult.

A Gáza övezetből, a biztonsági kerítés áttörésével próbálkoztak. Közülük többen megsérültek és ketten meghaltak.

A szintén Gázából, a Hamasz által indított rakéták egy része gázai területen robbant. Néhány Izraelben landolt, (egy közülük határmenti óvoda udvarán)  anyagi kárt okozva.

Végére hagytam Európa reakcióját, mely a hisztéria jeleit mutatja. Politikusaik egymás után teszik élesen elítélő nyilatkozataikat és pánikszerűen határolódnak el Trump bejelentésétől.

Az Európa Bizottság külügyminiszteri értekezlet összehívását kezdeményezi, melyre Mahmud Abbasz is hivatalos, ugyanis tőle várnak tájékoztatást a kérdésben.

Tőlem ugyan nem várnak semmiféle tájékoztatást, de kéretlenül – ahogy ők szoktak beleszólni Izrael belügyeibe – is elmondom, hogy nem Jeruzsálem státusza akadályozza a kétállami megoldás tető alá hozását, hanem az, ha a “békepartner” sorra feláll attól a tárgyalóasztaltól, amelyhez (a jelenre vonatkoztatva) még le sem ült.

Európa szíves figyelmébe ajánlom, hogy azon a haladó hagyományon, miszerint az örök bűnbak kéznél van, ideje lenne túllépni. Továbbá nem ártana, ha Európa a saját muzulmánjaival kapcsolatos gondjait nem az “izraeli-palesztin viszály”-ra történő mutogatással akarná megoldani.

10/12/2017

A helyzet változatlan…

19 okt

Izrael  biztonsági kabinet ülésen arra az álláspontra jutott, hogy korábbi tapasztalatait, illetve korábbi döntéseit is figyelembe véve, nem folytat kormányszintű tárgyalásokat a Palesztin Hatóság és a Hamasz által, a felek aláírásával megpecsételt, egységkormánnyal.

Az indok: a Mahmud Abbasz fémjelezte Palesztin Felszabadítási Szervezet arra a terrorszervezetre (Hamasz) támaszkodik, mely folyamatosan Izrael eltörlésére uszít.

A kabinet döntése értelmében – ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek – a következőket kell a tárgyalópartnernek teljesítenie:

Hamasznak el kell ismernie Izraelt és be kell szüntetnie a terror- cselekményeket.

A Palesztin Hatóság  felelőssége:

        1.  a Hamasz lefegyverzése,

        2.  az elrabolt katonák szervmaradványainak vissza szolgáltatása, valamint a két civil szabadon engedése,

         3.  teljes körű biztonsági ellenőrzés az átkelőknél és csomópontoknál (Gáza területét is beleértve) a csempészés

            megakadályozására,

          4.  a Hamasz infrastruktúrájának folyamatos felszámolása Júda-Somron térségében,

          5.  a Hamasz leválasztása Irántól,

         6.  a tőkeáramlás és a humanitárius szállítmányok Gáza övezetbe juttatása kizárólag a Palesztin Hatóságon keresztül.

Mielőtt részletesebben is kifejteném véleményemet az újra indítandó “béketárgyalás”-sal kapcsolatban, emlékeztetném az olvasót az arab tömbön belüli hirtelen “megbékélés” hátterére.

 A Palesztin Hatóság díjhátraléka -2017. február 14-ei  közlés szerint – (melynek jelentős része a Gáza övezet áramfogyasztásából származik) az izraeli áramszolgáltató felé elérte a 2.2 milliárd sekelt. Ezen összeg kamata 290 millió sekel, melyből Izrael 160 millió sekelt jóváír. Így –  mint azt az áramszolgáltató jelezte, három éves tárgyalás-sorozat lezárásaként  – olyan megállapodás született, hogy az összeg egy része azonnali behajtásra kerül, míg a fennmaradó részre 48 hónapos részletfizetést engedélyeznek.

Nagyjából ezzel a dötéssel egy időben határozott úgy a Palesztin Hatóság, hogy a továbbiakban nem hajlandó a Gáza övezet áramfogyasztását finanszírozni, illetve a többnyire általuk igénybe vett szolgáltatások (elsősorban egészségügyi ellátás) ellentételezését is felfüggeszti.

Ebben a helyzetben került sor a napokban aláírásra is került szerződés értelmében az arab táboron belüli “megbékélésre”, vagyis egységkormány megalakítására.

Megjegyzendő, hogy legutóbb, 2010-ben, hasonló okok – vagyis a Hamasz kassza teljes kiürülése – kapcsán jött létre egységkormány, melyről itt  olvashatunk.

Az elmúlt évek, évtizedek “béketárgyalásai” arról szóltak, hogy az az első lépések feltételéül milyen követeléseket támaszt az arab fél. Ezek az írások a blogom “kategóriák” címszó alatt vissza kereshetőek.

A modern Izrael történetében első esetben tapasztalhatjuk azt, hogy a tárgyalások újra indítását Izrael köti feltételekhez, de mielőtt ezért megköveznénk, nézzünk szét az egységkormány háza táján.

A történések megértéséhez talán érdemes áttekinteni a PFSZ történetét. A Palesztin Felszabadítási szervezet egyiptomi segítséggel alakult, mint a palesztin ellenállási szervezet ernyőszervezete, kairói központtal. Első elnöke Ahmed Sukeiri egyiptomi politikus volt.

A PFSZ-en kívül még számos, nem túl jelentős palesztin szervezet létezett, közülük egy, az Arafat vezett e Fatah. Arafat egy idő után csatlakozott a PFSZ-hez és viszonylag rövid idő alatt sikerült ellenőrzése alá vonni azt. Ennek következtében a PFSZ-nek el kellett hagynia Kairót (a következő állomások: Jordánia, Libanon és Tunézia voltak).

Nagy valószínűség szerint Khaled Mashal, aki 1966-2017 között (lemondásáig) a Hamasz Politikai Szárnyának vezetője volt, ugyan ezt az utat szándékozik járni.

Mert azt egy percig se gondolja senki, hogy a Hamasz feladja vezető pozícióját.  Ahogy a 2006-os választások után is véres erőszakkal ragadta magához Gázában a hatalmat, (azt persze nehéz elhinni, hogy a történésben érintett Fatah vezetők ezt csak úgy elfelejtették) úgy minden esély megvan arra, hogy Mahmud Abbasz helyét szándékozik elfoglalni.  Khaled Mashal szándéka annál is inkább valószínű, mert Abbasz 2006 óta nem írt ki új választásokat, így a mandátuma már rég érvényét veszítette.  Ezzel kapcsolatban a Hamasz vezérkara minden alkalmat (minden közeledést Izrael és a Palesztin Hatóság között) megragad arra, hogy tudatosítsa: Mahmud Abbasz bármit is mond, azt magánemberként mondja és nem a nép nevében.

Izrael érdeklődve, de elég pesszimistán tekint Abbasz novemberre tervezett gázai útja elé, melynek célja a tényleges hatalomátvétel nyélbe ütése, amelyre az aláírt egyezmény értelmében ez év december elsejével kerülne sor.

Visszatérve az izraeli ultimátumra, azt már majdnem biztosra lehet venni, hogy Izraelt, mint zsidó államot a Hamasz nem ismeri el, de – minden, a külvilágnak szóló tájékoztatással ellentétben – a PFSZ alapító leveléből sem törölték ezt a passzust. Mahmud Abbasznak pedig – éppen  ingatag helyzete miatt – nincs ereje, hogy az ultimátum többi pontját megfelelően kezelni tudja.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egységkormány Egyiptom bábáskodásával született, de az sem elhanyagolható, hogy ezzel mi lehet a felek célja.

Nyilvánvaló, hogy Mahmud Abbasz legitimitásának megerősödését reméli, mint ahogy az is, hogy a Hamasz a kasszát akarja feltölteni.

Egyiptom érdeke pedig azt remélheti, hogy ezzel megszakíthatja a kapcsolatot a Hamasz és a Szináj félszigeti  terror-szervezetek között.

A legutóbbi arab-arab egymásra borulásnak háború lett a vége…

A kérdések kérdése jelen pillanatban az, hogy Trump elnök, elődje útján járva,  tárgyalóasztalhoz kényszeríti-e Izraelt az illegitim “békepartnerrel”, vagy átlát a szitán és tudomásul veszi, hogy az egységkormány addig él, amíg a Palesztin Hatóság kifizeti Gáza tartozását és némiképp feltölti  kasszájukat.

Akár így, akár úgy, a Gázából indított rakéták Izraelt veszik célba.

19/10/2017

Kultúrák háborúja…

30 aug

Szó nincs arról, hogy minden muzulmánt terroristának tekintenék, mégis elgondolkoztatott az a visszaemlékezés, amelyet Arije Eldad professzor osztott meg a nyilvánossággal.

Eldad prof. nyugdíjazásáig vezető baleseti sebészként a jeruzsálemi Hadassza kórház éjn-keremi részleg égési osztályának vezető főorvosa volt. Kutatási területe a bőrátültetés minél eredményesebb kivitelezése, kezdve a sérült bőrfelület elsődleges ellátásától az utógondozásig…

Nem tudhatom, csak gyanítom, hogy egy nemrégiben  Gáza övezetből átkerült, vírusfertőzés okozta megbetegedésben szenvedő arab paciens, akinél u.n. “fa-ember” szindróma (sejtburjánzás, mely a kéz ujjain szerteágazó bőrkinövést eredményez) sikeres műtéti megoldására került sor – hozta elő a régmúlt történetet.

Évekkel ezelőtt került fenti kórházba az arab szektorból származó nőbeteg, akit családja felgyújtott. (Ez a büntetés nem ritka a házasságtöréssel gyanusított nők esetében.)

Többszörös bőrátültetés után az asszony gyógyultan távozott az osztályról azzal, hogy bizonyos időközönként kontrollvizsgálatra jelentkezzen.

Ez több alkalommal meg is történt, mígnem egyszer a beléptetésnél robbanószert találtak nála… A kihallgatásnál egyértelművé vált, hogy a járóbeteg rendelőben kellett volna robbantania, melyet ha sikeresen végrehajt, a családja megbocsájtja félrelépését.

Ez csak egy példa – írja Eldad professzor – a zsidók és muzulmánok közötti háborúra, ami nem területi vitáról szól… Ez a kultúrák háborúja.

30/08/2017

Forrás: https://www.facebook.com/Israel-411-783447265096014/?hc_ref=ARSQyZMOI5_FSDxnDxe0_GTSbGjv4LAYpUoqArcLHIlDqrMsmGsPUIqjX5KXebWywTU&fref=nf

Béketárgyalások most?

14 aug

Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak, de még csak Közel-Kelet elemzőnek sem lenni, csak egyszerűen értő olvasónak, hogy világosan lássék, miszerint egyes európai országok vezetői csakúgy, mint az éppen soros amerikai elnök – mindenképpen részt kérnének a közel-keleti térség, nevezetesen az izraeli-”palesztin”* konfliktus megoldásából…

/*Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a ‘70-es évek elejétől magukat palesztinnak nevező, gyakorlatilag a volt Palesztina területéről származó arabok (és később, Arafat által Tuniszból  magával hozott  vezető réteg, akik az itteni vezetők kárára kaptak koncot) egyetlen háborút sem vívtak Izrael ellen egyedül. Azok minden esetben külső támogatással valósultak meg úgy, hogy a palesztinai arabok végezték el a piszkos munkát. Nevezetesen az útszéli terror-támadásokat, a közönséges gyilkosságokat./

Elemezve a létrejött béketárgyalás kezdeményeket azt látjuk, hogy ezek egyetlen kormánynak (megjegyzem, hogy a modern Izrael állam történetében a baloldali pártok többször álltak a kormányrúdnál, mint a jobb ill. jobbközép kormánykoalíciók) sem sikerült.

Az oszlói béke-egyezmény kiválóságához is csak Simon Peresz, volt államelnök ragaszkodott utolsó  lehelletéig, de ez érthető, annak kapcsán részesült a megosztott Nobel Békjedíjban (Rabin és Arafat társaságában).
Nem sikerült az arabokkal egyezségre jutnia sem Ehud Baraknak, sem Ehud Olmertnek és hamvába hullt a “területet békéért” baloldali kezdeményezés is.

A Netanjahu vezette Likud tömb is csak a 2010-ben félbeszakadt tárgyalások után jutott arra az elhatározásra, hogy Izraelnek számos megoldásra váró társadalmi problémája előbbre való, mint hogy fölöslegesen fecséreljen időt a semmiért.

Tökéletesen igaza volt és van abban, hogy a tárgyalásokra készen állunk, de a labda az arab térfélen pattog.

Az eddigi béketárgyalásokból kiemelést érdemel az Ehud Olmert vezette Kadima párt arabok felé tett nagylelkű ajánlata, miszerint Izrael visszahúzódik az u.n. ‘67-es határok mögé (ami alapvetően a ‘48-as tűzszüneti vonalat jelenti) és Jeruzsálem keleti felét felajánlja a megalakuló palesztin állam fővárosának, ezen felül pedig 3% területcserét kínál fel a békéért.

(Téves állítás, mondhatni csúsztatás úgy fogalmazni, hogy “vissza adja” az araboknak. Ugyanis Jeruzsálemet a hatnapos háború során Izrael  jordán megszállás alól szabadította fel. Aki Jeruzsálemet az arabok ill. a “palesztinok”  jogos tulajdonának tekinti, az nincs tisztában Izrael történelmével.)

Annak, hogy felelevenítem ezeket a történéseket több oka is van. Egyik, hogy az utóbbi időben  ismételten egyre többször hallható, hogy Erdoán szemet vetett Jeruzsálemre, a régi megszállás (Ottomán birodalom) jogán, részben pedig azért, mert – bár kétségtelen, hogy más, finomabb módszerekkel élve, mint elődje de – Trump elnök is elkötelezte magát a béketeremtés oltárán. Bár úgy tűnhet, hogy a témától idegen, de Izrael szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az ISIS szíriai térvesztése és ezzel együtt az iráni rezsim által támogatott Hezbollah térnyerése sem, ami egy esetleg újra induló béke-kezdeményezés során magas lóra ültetheti a tárgyalópartnert.

https://leharpress.blogspot.co.il/2017/08/sohivatal-ensz-fedonev-alatt.html

Itt kell megemlíteni, hogy azon európai országok – de nem csak – vezetői, ahol az őslakosság tűrőképességét elérte az  u.n. migráns áradat, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényt, miszerint vallásháborúval állnak szemben, a dolgot a könnyebb végén fogják meg és a problémát leegyszerűsítik az izraeli-”palesztin” viszályra. Mely – szerintük – ha megoldódik, a migráns áradat is megszűnik. Ezen téveszméjüket azzal tetézik, hogy Izraelt okolják a saját bajaiékért és képtelenek szembenézni a saját, elhibázott integrációs politikájukkal.

Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegi részéhez, ami tulajdonképpen – a mai állás szerint – pár mondatban összefoglalható.

Trump elnök Jason Greenblatt vezetésével békeköveteket küld a térségbe, akiknek feladata a két fél elképzeléseinek közelítése lenne.

Izrael a tárgyalások elé egyetlen feltételt szabott, nevezetesen, hogy a palesztin fél ismerje el Izrael létezéshez való jogát…

Ezzel szemben Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) – bár azt bizonygatja, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni, de… De Jeruzsálem keleti fele a palesztin főváros kell legyen és Izraelnek vissza kell vonulnia a ‘48-as tűzszüneti vonalak mögé, illetve az örök téma, a “telep-építések” azonnali befagyasztása…

Legfrissebb értesülések szerint Mahmud Abbasz  Greenblatt leváltását követeli az Egyesült Államoktól, mondván,  hogy nem objektív. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem az ő szájuk íze szerint fogalmaz.

A kérdés adott:  Mivel sokadszorra jutottunk el a tárgyalások nyitó aktusához,  van-e remény azok felélesztésére? További kérdés, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e meggyőznie a “palesztin” tárgyalófelet arról, hogy elsősorban gazdasági rendet, stabilitást kell teremteni az arab szektorban, majd utána következhet a politikai…Továbbá kérdéses, hogy a tárgyalásokat képesek-e olyan mederben tartani, hogy egy esetleges nyugalmi időszak ne hónapokra, de ne is évekre szóljon. Mindezt úgy, hogy egyik fél se érezze a külső nyomást, a kierőszakolt, rákényszerített békét.

Mindezeken túl a legfőbb kérdés mégis csak az, hogy komoly békepartnernek tekinthető-e Abbasz akkor, amikor többszörös amerikai nyomásra sem hajlandó leállítani a terroristák és családtagjaik támogatását, melyet azzal magyaráz, hogy azok nem is terroristák, hanem a megszállás áldozatai…

14/08/2017

 

%d blogger ezt kedveli: