Tag Archives: Egyiptom

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Jeruzsálem – 50

21 máj

Aki Izraelben nem hisz a csodákban, az nem realista (Dávid Ben-Gurion)

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálemet az osztozkodás nem érintette, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során, 1948. május 28-án, a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  beleértve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Siratófalat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet.  Jeruzsálem ezzel két részre szakadt.

A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyanezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-ös megválasztásától 28 éven át volt Jeruzsálem polgármestere, így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És 1967. június 5-e hajnalán kezdetét vette Izrael történetének legrövidebb – mindössze hat napig tartó háborúja, melyhez nem véletlen ragadt a “csoda” jelző.

A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

És Izrael 264 ezer katonája felvette a harcot 550 ezer ellenséges katonával. 800 tankunk 2500 tankkal és 196 repülőgépünk az ellenséges csapatok 1000 repülőgépével szemben…

A világ közvéleményét már az első órák történései is meg kellett, hogy lepjék, de a nemzetközi sajtóban még egy ideig tartotta magát az arab propaganda gépezet által elsöprő győzelemként tálalt, valójában – a támadó országokra nézve – elsöprő vereség.

A győzelem sorozat egyik kiemelkedő és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró eseménye Jeruzsálem, az örök főváros felszabadítása volt. A háború első napján, viszonylag rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult csodát látni.

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

Az újkori Izrael 69. és ezen belül Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján nem célom az ünneprontás.

A józan ész mégis azt parancsolja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét arra a kísérteties azonosságra, amely a korabeli és a napjainkban zajló Izrael ellenes (mely alapjában véve nem más, mint estélyibe öltöztetett antiszemitizmus) uszításban fellelhető és amelyhez egyforma intenzitással asszisztált és asszisztál a “művelt” nyugat.

Jeruzsálem nélkül nincs Izrael! És ezt az ellenség pontosan tudja. Ezért ott próbál ütni, ahol a legjobban fáj.

De, függetlenül a történelmet meghamisító, az arab propagandát kiszolgáló szervezetek állásfoglalásától, függetlenül a világ különböző országai általi negligálásától, Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa volt, van és marad az idők végezetéig.

 

!!!שלום לך ירושלים

21/05/2017

Képek forrása: Google

 

Sírvanevetés…

11 máj

Az elmúlt napokban belefutottam egy kifejezésbe, amellyel Izrael állam jelenlegi miniszterelnökét, Binjamin Netanjahut illették: “politikai szélhámos”.

Azonnal keresgélni kezdtem az elraktározott emlékeim között, mert ezzel a kifejezéssel már találkoztam életem folyamán. Nem kellett sokáig kutakodnom, a tudatalattim rávezetett és azonnal Abády Ervin, a Csodák hat napja című könyvét emeltem le a polcról. Régen olvastam, de tudtam hol és mit kell keresnem. 

Most szóról-szóra közzéteszem:

”Levélrészlet:

(érkezett az egyik keleteurópai népidemokráciából 1967 május második felében)

“…mindezek után meg kell, hogy értsétek, bármennyire is aggódunk miattatok, bármennyire is tiszta szívből kívánjuk nektek, hogy végre béke és megértés uralkodjon a világnak azon a részén, ezért nektek is tenni kell valamit. Elsősorban azt, hogy megfékezzétek a ti háborús kalandor politikusaitokat. Lehetetlen állapot az, hogy az a nép, melynek nagyrésze tanuja és áldozata volt a náci-fasizmus szörnytetteinek, az most eltűrje azt, hogy olyan vezetők üljenek a nyakába, akik az amerikai imperialista kalandorpolitikusok, háborúra spekulálók mesterkedéseinek engedelmes kiszolgálói.

Ti ott nem láthatjátok ezt olyan világosan, tisztán, mint mi itt…

Nektek fel kell ismernetek végre, hogy hol a helyetek! Kétség nem férhet hozzá, hogy Izráelnek a haladó népek táborában van a helye, ha lerázta magáról árulóit, akik Izráelből imperialista ugródeszkát, előretolt állást csináltak az arab népek elleni rablóhadjárathoz…

X-től egyébként pontos tájékoztatást kaptunk ottani helyzetetekről s ő is azt mondja most, hogy mindez előre látható volt. De mit fájdítsam a fejeteket olyan dolgokkal, amikről végeredményben nem tehettek személy szerint.”…

A könyv első kiadása 1967. augusztus. Izrael és az említett kelet-európai népi demokrácia között nincs diplomáciai kapcsolat. A külvilág eseményeinek hírei “pártkatonák” útján, letisztított változatban kerülnek a nagyközönség elé.

Ezzel a ma embere tisztában van, de aki a könyvet nem olvasta, (vagy túl régen) annak elmondom, hogy a levél részlet egy “gojte” (nem zsidó nő) tollából származik és Izraelben élő sógornőjével osztotta meg aggodalmait.

Hogy  mindez miért jutott eszembe egyetlen kifejezés alapján?

Nem másért, minthogy ez a “vonalas”, a hidegháborút visszaidéző szöveg hosszú ideje Izraelben élő zsidó klaviatúrája alól került ki.

11/05/2017

A tények makacs dolgok…

12 aug

Az amerikai elnökválasztási kampányban pár napja elhangzott Trump jelölt szájából egy kijelentés, mely azonnal két részre osztotta a világ közvéleményét.

Nem csak hivatásos újságírók, elemzők, de a fapados bloggerek is messzemenő – ami a baloldali ál-liberálisokat illeti hamis – következtetést vonnak le az elhangzottakból.

Alapvető probléma, hogy az emberek többsége eleve külsőségek alapján ítél, amelyhez már könnyű csatlakoztatni a világnézetet és máris kész a verdikt: Trump tahó, akitől I-ten óvja úgy Amerikát, mint az egész világot.

De, hogy mondandóm lényegi részére térjek, íme az ominózus kijelentés: “Obama hozta létre az ISIS-t!”

Bár a kijelentés – sokak számára, így első hallásra – légből kapottnak tűnik, nem logikátlan. Ahhoz azonban, hogy felfedezzük benne a logikát, nem elég szimpátia, vagy antipátia alapján véleményt nyilvánítani, a dolgoknak a mélyére kell nézni…

A nemsokára leköszönő, béke Nobel-díjjal bíró amerikai elnök első ténykedései közé tartozott, hogy demokráciát próbált exportálni oda, ahol a lakosság döntő többsége fogalmi szinten sincs tisztában a demokrácia jelentésével, jelentőségével.

Ennek az erőszakos import törekvésnek első, kézzel fogható “eredménye” az u.n. arab tavasz kirobbanása és következményeként gyakorlatilag az egész Közel-Kelet szó szerinti lángba borítása.

Nem szándékom itt részletezni a történéseket, a blogomban  “Az arab tavasz” kategórián belül több írás is található a témában.

Túl azon, hogy olyan – minden joggal diktátornak nevezett – vezetőket likvidált, vagy akinek likvidálása már hatodik éve tart, elkövette azt az orbitális hibát, hogy gyakorlatilag utóvédek helyszínen hagyása nélkül kihátrált Irakból. Az ottmaradt amerikai katonák pedig nem voltak képesek megakadályozni sem az irakiak dezertálását, sem azt, hogy az ISIS – a fegyverraktárak lerohanásával – a világ egyik legmodernebb eszközökkel felszerelt hadseregének muníciójához jusson.

Úgyhogy, ha nem is Obama személyesen szerelte fel az ISIS-t, a létrejöttében igenis van felelőssége.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Egyiptomban, Mubarak félreállításával helyzetbe hozta a Muzulmán Testvériség nevű terror szervezetet – melynek diadalútja úgy az egyiptomiak, mint az egész világ szerencséjére – rövid életű volt.

Asszad, szíriai elnök esetében azonban nagy fába vágta fejszéjét. Nem számolt az arab társadalmon belüli törzsi ellentétekkel, legfőképp azzal nem, hogy a kormányrúd az ország kisebbségben lévő alawita (az iszlám síita ágának egy elhajlása)  törzsének kezében van, akiknek szó szerint létérdeke a hatalom megtartása.

Messianisztikus elhivatottságának lázában sikerült Kadhafit is félreállítani a “demokrácia” útjából – és ezzel biztosítani az Európa felé menekülni szándékozók szabad útját.

Mindezek eredménye: Egyiptomban elképzelhetetlen nyomor, Szíriában hat éve tartó polgárháború, ahol már jó ideje senki nem tudja, hogy ki-kire lő, Líbiában törzsi viszálykodás.

“Demokrácia teremtő” tevékenységének tortáján a hab pedig a mindenféle terrorista mozgalmat támogató Irán elleni szankciók feloldása.

Európa érdeklődését valahogy ezek a történések elkerülték és most csodálkozva (megdöbbenve, dühtől tajtékozva, szánakozva, populista politikát folytatva… ki-ki választhat) konstatálják a szűnni nem akaró tömeg érkezését.

Ez azonban egy más téma, mely annak ellenére, hogy szorosan kapcsolódik jelen íráshoz, – már csak terjedelménél fogva is – külön bejegyzést érdemel.

Végezetül – egy fél mondat erejéig – visszatérve Trump kijelentéséhez: az elhamarkodott ítélkezés helyett nem árt összefüggéseiben nézni a kialakult helyzetet.

12/08/2016

 

A változó Közel-Kelet

22 Már

A Közel-Kelet – Új határok a láthatáron (2013!) c. blog-bejegyzésemben még csak lehetőségként foglalkoztam a közel-keleti határok módosulásával, ami mára valósággá válni látszik.

A változások természetesen nem csak határok vonatkozásában realizálódnak, de a teljes körzet politikai arculatában is.

Az átalakulást, mely a téma iránt érdeklődők számára előre látható volt, Putyin szíriai “látogatása” gyorsította fel. Ennek köszönhető a közelmúlt legfontosabb eseménye, az immár öt éve tartó szíriai polgárháború megfékezésére tett tűzszüneti kísérlet, melyet az intenzív és a maga nemében sikeresnek mondható orosz katonai beavatkozás tett lehetővé és amelyhez – más lehetősége nem lévén – az amerikaiak kénytelenek voltak csatlakozni. Az Obama rezsimnek nem volt más választása, mint elfogadni Putyin feltételét, miszerint – legalább is rövid távon – Asszad a helyén marad.

És bár a háttér ismeretében elég nehéz elképzelni, hogy a tűzszünetnek  hosszú távon érvényt tudnak szerezni, a beindult folyamat megállíthatatlan és a változások elkerülhetetlenek.

A helyzetet röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy Putyin jött, látott és – saját érdekei mentén – győzött.

Ezt követően, mindenkinek meglepetést okozva, bejelentette az orosz csapatok Szíriából történő kivonását, ami pár órával a közzététel után meg is kezdődött. A hír hallatán felmerül a kérdés, hogy mennyire játszik ebben szerepet az Ukrajnában ma is folyó háború és annak gazdasági vetülete?

Pár nap elteltével a valóság rácáfolt a híresztelésre, ugyanis Putyin úgy ment, mint aki jön! Repülőgépeinek egy kis részét (egy századot) ugyan kivont a térségből, de nagyobb része nemhogy Szíriában állomásozik, de aktívan részt vesz a harcokban. Talán említeni sem kell, hogy nem az ISIS ellen.

Bár Putyin a külvilág felé azzal indokolta szíriai beavatkozását, hogy az ISIS ellen kíván megsemmisítő erejű támadást intézni, valójában a szír ellenállókat gyengítette és gyengíti Asszad oldalán.

A katonai beavatkozással Putyinnak két dolgot sikerült elérnie: egyrészt, hogy a későbbiekben, bármilyen rendezést is foganatosítanak, Oroszország képes lesz megőrizni Tartusban a haditengerészeti támaszpontját. Másrészt, ismét meghatározó tényezővé vált a közel-keleti térségben és mint világhatalom is megszilárdította pozícióját – mindezt a végig gyengeséget felmutató Obama rezsim számlájára.

Fentieken túl, a háttérben még számos olyan esemény zajlott és zajlik jelenleg is, mely a Közel-Kelet szempontjából nem kevésbé meghatározó jelentőséggel bír.

A térség leggazdagabb szunnita arab állama Szaúd-Arábia, mely megkísérli, hogy a közel-keleti szunnita törekvések élére álljon. Ezen törekvését három súlyos probléma is nehezíti: az első és számára legfontosabb a belső és külső síita nyomás, ugyanis Szaúd-Arábia veszélyeztetve érzi magát az Irán által vezérelt síitáktól. Ez a kibékíthetetlen ellentét nem új keletű, a 7. század óta fennáll és soha nem lanyhult. E mellett a történelmileg nem kevésbé régi perzsa-arab ellentét is jelentős motivációs tényező, valamit az, hogy az Irakkal hosszú, közös határ nagy részét a síiták tartják ellenőrzés alatt.

Ugyanakkor ott van Jemen, ahol Szaúd-Arábia közvetlenül igyekszik megakadályozni, hogy a szintén Irán által támogatott síiták teljes ellenőrzésük alá vonják az államot. Szaúd-Arábia hadserege katonai beavatkozással akadályozta meg a síita hatalomátvételt a szomszédos Bahreinben és vaskézzel torolja az ország keleti részén élő síiták minden államellenes törekvését. (Érdemes megjegyezni, hogy a szaudi olaj nagy része ezen országrészben található.)

Szaúd-Arábia másik belső problémája a királyi ház örökösödési gondjaival hozható összefüggésbe, ugyanis a mai napig a királyok az államalapító Fejszál fiaiból kerültek ki. Ibn Szaúd Fejszálnak 17 feleségtől (ők a “hivatalosan” elismert feleségek) 35 fia született. A jelenlegi király trónra kerülésekor olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek a saját fiát hozzák pozícióba, aki jelenleg védelmi miniszteri posztot tölt be. Ezt azonban  a számos (öt ezer körüli) unokatestvér – közülük is azok, aki egyáltalán mint a trón várományosa szóba jöhetnek – nem nézik jó szemmel.

A harmadik befolyásoló tényező az olajár, amely120 dollárról mára 30 dollár körüli szintre esett vissza. Ez arra kényszeríti Szaúd-Arábiát, hogy a tartalék pénzhez nyúljon, ami ugyan iszonyú összegnek tűnik (mintegy 700 milliárd dollár), de ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben ebből 100 milliárdot felhasználtak – nem tart ki túl sokáig.

Szaúd-Arábia megtehetné, hogy csökkenti olajkitermelését, így növelve az olaj nemzetközi piaci árát, viszont ezzel iráni és amerikai versenytársait hozná helyzetbe, amit mindenáron el akar kerülni.

Bizonyos változások jelei mutatkoznak az utóbbi időben Iránban is. Erre utal, hogy az utolsó választásokon a kevésbé szélsőségesek jutottak parlamenti többséghez. Azt azonban tudni kell, hogy a választásokon való indulás feltétele, hogy a legfőbb vallási vezető, Khameini, erre engedélyt adjon.

Fenti országokon kívül a körzet más államai is drámai változás előtt állnak.

Közülük első helyen kell szót ejteni Egyiptomról és annak iszonyú  gazdasági helyzetéről. A-Sziszi-nek a meteoritikus sebességgel növekvő lakosság élelmiszer ellátását kellene biztosítania, ugyanakkor a Nílus felső folyásán található államok egyre nagyobb vízkivétele tartós szárazsággal fenyegeti Egyiptomot. Ezen kívül nem elhanyagolható problémaként a szélsőséges iszlám okozta fenyegetettségel is meg kell küzdenie.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, meg kell említeni Törökországot is. Az ország területi egységét veszélyeztetik az Irakban és Szíriában megerősödött kurdok, akik ellen a török hadsereg – minden erőfeszítése ellenére – eredménytelennek bizonyult. E mellett napi szinten küzdenek a terror cselekményekkel.

Azt hiszem, nincs a világon egyetlen ember sem, aki meg tudná mondani, hogy milyen képet fog mutatni a Közel-Kelet akár csak egy fél év múlva is. Egyetlen dolgot lehet biztosan tudni – olyan már soha nem lesz, mint amilyen volt.

Szíria és Irak minden bizonnyal föderációs állammá válik, ami Szíria esetében azt jelenti, hogy a déli rész marad az alauiták (és pillanatnyilag Asszad) élettere, az északi terület egy nagyobb részén a kurdok rendekednek be és kisebb részén a drúzok, a keleti országrészben pedig a szunniták.

Irak északi részén  a kurdok már eddig is – nem hivatalos – autonómiával  rendelkeztek, a keleti országrész nagyobb részén a síiták és nyugati része – ahol eddig is többnyire szunnita törzsek éltek – továbbra is az övék marad. (Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a törzsek közül többen nincsenek egymással jó viszonyban.)

Fentiek ismeretében Európa részéről hiúnak tűnik az az ábránd, hogy amennyiben Szíriában “helyreáll a rend”, a menekültektől sikerül megszabadulniuk. Egyszerűen nincs hova.

22/03/2016

… és most mit csináljunk az ISIS-szel?

1 dec

Ez a kérdés, mely a nyugati világot és az arab országok nagy részét már több, mint egy éve foglalkoztatja, a párizsi merényletekkel kapott véres nyomatékot.

Megnyugtató válasszal pillanatnyilag senki nem tud szolgálni. Mert, mit is lehet csinálni egy olyan terror-szervezettel, amely az egész világot meg akarja változtatni?

Nos, a kérdés annál sokkal összetettebb, mint ahogy azt nap nap után televíziós “szakértők” és publicisták elénk tárják. A megoldásnak ugyanis csak egyik része katonai jellegű, és nem is az elsődleges.

Az ISIS és általában a terror-szervezetek felszámolása világméretű erőfeszítést kíván, melynek tartalmaznia kell jelentős állami és politikai intézkedések mellett igazságügyi, gazdasági, szociológiai, pszichológiai és tecnológiai elemeket egyaránt. És, bár utoljára említem, de messze nem legutolsó sorban: felfogásbeli változást igényel.

Ebben az esetben nincs rövidtávú megoldás. A “tűzoltás” nem hozza meg a végleges és minden józanul gondolkozó ember számára kívánatos eredményt.

Aki azt hiszi, hogy az ISIS elleni fellépéshez elegendő megfelelő szárazföldi csapatokat Isistánba küldeni és a probléma azonnal megoldódik, az alapvető tévedésben van.

Mint ahogy a párizsi merényletek bizonyították, az ISIS nem csak néhány tízezer harcost jelent a Közel-Keleten és párszáz terroristát Európában. Sokkal inkább – sőt, elsősorban – ideológiai szervezetet, melynek sikerült magát “belopnia” sok-sok millió híve és támogatója szívébe.

Ismétlem! Aki azt hiszi, hogy a probléma anélkül megoldódik, hogy a gyökerekig hatolnánk, az könnyen kaphat egy még az ISIS-nél is sokkal veszélyesebb mutációt. Elég csak arra gondolni, hogy az ISIS-t is egy hasonló tévedés hozta létre. A nyugat azt hitte, hogy Oszama Bin Láden likvidálásával Afganisztánban legyőzték az Al-Kaidát, de nem számolt azzal, hogy a létrejött vákuumban egy sokkal szélsőségesebb terror-szervezet üti fel a fejét. Először csak Irakban, később Szíriában, Egyiptomban és Líbiában – vagyis minden olyan helyen, ahol az államhatalom a “arab tavasz” következtében megingott.

De annak ellenére, hogy az ISIS által különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok és a már-már művészi szintre emelt “kereskedelmi” kampányuk hónapok alatt világ-védjeggyé változtatta a szervezetet, a világ – enyhén szólva is – lajhárként reagált az eseményekre. Az ellenük indított légitámadásokra egyrészt túl későn került sor és a fellépés sem volt egységes. Vitathatatlan, hogy a légitámadások során egyaránt szenvedett személyi és gazdasági kárt a terror-szervezet, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ez nem elegendő a felszámolásukhoz.

Az oroszok által megkezdett légitámadások is inkább az Asszad rezsimet erősítik, mintsem az ISIS-t támadják.

Az elmúlt hetek eseményei – az orosz utasszállító gép felrobbantása és a párizsi merényletek – azt bizonyítják, hogy az ISIS stratégiát váltott és világméretű akcióba kezdett. Eddig ugyanis csak a Közel-Keleten tevékenykedett és a kezére került területek megtartására, illetve “fiók intézmények”  (Szináj félsziget, Líbia, Jemen) létrehozására törekedett.

Felmerül a kérdés: Vajon mi okozhatta stratégia váltást?

Elképzelhető, hogy a kurdok részére történt iraki területvesztés, de az sem kizárt, hogy nyugati és orosz légitámadások megbosszulása. Azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy lehetőségeik gyorsan és oly mértékben növekedtek, ami lehetővé tette számukra a szináji és párizsi merényletek végrehajtását.

Ahogy fentebb már vázoltam, az ISIS felszámolására átfogó intézkedések megtétele szükséges. Nézzük ezeket részleteiben:

Katonai intézkedések

Kétségtelen, hogy szárazföldi hadművelet nélkül az ISIS nem győzhető le. Igaz, hogy nincs szó nagy létszámú szervezetről, de harcosai nagyon jól képzettek és a végletekig fanatikusak. Ez lehet az egyik oka, hogy jelenleg nem látszik olyan nyugati, vagy arab ország, amely hajlandó lenne vállalni a várható veszteségeket.

Gazdasági intézkedések

Mivel az ISIS kezében olaj eladásból és egyéb kereskedelmi tevékenységből, adó beszedésből, váltságdíjból  óriási gazdasági erő összpontosul, meg kell akadályozni a pénz nemzetközi áramlását. Nem elegendő gazdasági potenciáljuk fizikai megsemmisítése.

Jogi intézkedések

A világ a nemzetközi jog terén jelenleg a második világháborút lezáró jogalkotásnál tart. Ugyanakkor Európa ragaszkodik a teljes nyitottsághoz minden területen. Aki azonban a terrorral ténylegesen szembe akar szállni, annak világos jogi határokat kell szabnia. Értendő ez alatt, hogy mindenkinek, aki szembeszáll a terrorral,  joga legyen (és eszköz a kezében) információ gyűjtéshez, nyomozáshoz, letartóztatáshoz, elkobzáshoz, végső esetben akár likvidáláshoz is.

Hírszerzés

Szoros nemzetközi összefogással lehetővé kell tenni a terroristák és a fegyverek mozgásának követését. A párizsi merényletek eddigi vizsgálata is azt mutatja, hogy majdnem minden információ valahol rendelkezésre állt, csak nem volt, aki összerakja a mozaikot.

Pszichológia

Mivel a terror alapvető lényege a megfélemlítés, a világ hisztérikus reagálása, (múzeumok, iskolák bezárása, futballmeccsek elhalasztása, repülőjáratok törlése) mind, mind a terroristák győzelme. Pontosan ezt akarták elérni.

Ezen változtatni kell. Meg kell mutatni, hogy az élet mindennek ellenére a normális kerékvágásban folytatódik. Ha ez nem sikerül, az ISIS könnyedén győz.

Szociológia

Európának szembe kell néznie és fel kell vállalnia a kisebbségek problémáit. Jobb, élhetőbb jövőképet kell nyújtania a csalódott bevándorló tömegeknek, de ugyanakkor világos határvonalat kell szabni számukra (és maguk számára is) a “szabad”, a “lehet” és a “tilos” között.

Technológia

Az ISIS kiválóan használja a modern technika vívmányait ideológiájának terjesztésére és reklámozására. Ténykedésük a világhálón naprakészen nyomon követhető. Éppen ezért a syber háborút fokozni kell ellenük, mert képtelenség, hogy a világhálót teljes szabadsággal és gyakorlatilag kontroll nélkül használhatják.

Politika

Az ISIS létrejöttének fontos eleme volt Irakban a szunniták csalódása, amiért elvesztették a hatalmukat a síiták javára. Szíriában pedig az alauita kisebbség több évtizedes uralma.

Senki ne gondolja, hogy az ISIS legyőzésével ezek a problémák megszűnnek. Némiképp megnyugtató megoldást – de koránt sem biztos, hogy véglegeset – csak a területi felosztás újragondolása hozhat. El kell vetni azonban azt a gyakorlatot, hogy földrajzi alapon, vonalzóval meghúzott határokban gondolkodjanak az illetékesek.

Elképzelhető egy sííta állam nyugat Irakban és egy szunnita a keleti részen és nyugat Szíriában, valamint egy kurd állam észak Irak és észak Szíria területén. (Természetesen ehhez is nemzetközi együttműködésre van szükség, ahogy ez történt a volt Jugoszlávia esetében.)

Mint mondottam, ezek a változtatások egyáltalán nem biztos, hogy végleges megoldást hoznak, de nagy valószínűséggel csökkentenék a jelenlegi feszültségforrást.

Mivel a feszültség ilyetén történő megoldására jelenleg kevés az esély, a vérfürdő még jó ideig folytatódni fog.

 

10/12/2015

 

Gazdasági bevándorló v. menekült?

1 Sze

Az utóbbi hetek/napok európai történései késztetnek arra, hogy klaviatúrát ragadjak. Koránt sem azért, hogy bármiféle tanáccsal lássam el az érintett országokat, erre sem okom, sem jogom. Pusztán az késztet írásra, hogy számos blogbejegyzésben és azok komment-folyamában találkozom az illegális határsértőkkel kapcsolatos szélsőséges megállapítással, illetve – hogy pikánsabb legyen a téma – Izrael előtérbe állításával, mondván, ők is építettek kerítést, ők sem engednek be akárkit.

Nos, mindjárt az elején leszögezem, hogy a két jelenség nem azért nem hasonítható össze, mert a Közel-Keleten “zűrös”, ahol senki nem tudja, hogy ki-ki ellen van és arról Európa nem tehet, hogy ott nem tudnak megegyezni egymással az érintettek.

Nem, nem ezért nem lehet összehasonlítani. Hanem azért, mert amíg Európában több országnak csak az átmenő forgalmat kellene biztosítania, addig Izrael az illegális határsértők számára a célországot jelentette.

Igen, így múlt időben, mert amikor az egyébként védett egyiptomi határunkat naponta ezer-kétezer (esetenként több is) határsértő rohamozta meg, akkor a kormány haladéktalan intézkedést tett és építési vállalkozókat bízott meg a határt védő kerítés megépítésére. Itt kell megjegyezni azt is, hogy ez az útvonal hagyományosan csempész útvonal volt, ahol a beduinok nem csak embercsempészéssel, de nagy mennyiségű kábítószer és fegyver csempészéssel is hivatásszerűen foglalkoztak.

Amíg az egyiptomi határ teljes hosszában, hét méter magasságú kerítés nem készült el, addig a katonai járőrnek nem csak a határ védelme volt feladata, de a járőröző dzsipek az elsősegély nyújtásához szükséges felszereléssel, ivóvízzel és élelmiszerrel is el voltak látva.

A Negev déli részén ideiglenes szállást, tábori kórházat alakítottak ki. Tehát a kényszerű fogadásuk állami keretek között történt.

A másik ok, amiért a két jelenség nem hasonlítható, az az illegális határsértők összetétele. Míg – legjobb tudomásom – szerint Európába elsősorban háborús övezetből érkeznek menekültek, addig Izraelt a gazdasági bevándorlók lepték el. Létszámuk jelenleg 40-50 ezerre tehető.

Arról nincs autentikus értesülésem, hogy Európában milyen vizsgálat alapján döntenek egy-egy személy további sorsáról, Izrael ezt a kérdést soron kívül, a lehető legrövidebb idő alatt bonyolította.

Azok a menekültek, akik háborús övezetből érkeztek és a vizsgálat bebizonyította, hogy az életük forog veszélyben, ha visszafordítják őket – ideiglenes letelepedési engedéllyel az országban maradtak. Azokat viszont, akik kizárólag gazdasági megfontolásból kerekedtek fel, igyekeztek visszairányítani a kiindulási helyükre (repülőjeggyel és 1000 dollár készpénzzel ellátva). Ezzel a lehetőséggel pár ezren éltek.  Akik erre nem voltak hajlandóak, azoknak egy része a déli határrészen kialakított menekülttáborba került. A kerítés megépülése és a hatósági intézkedések előtt beszivárgók jó része elsősorban Tel-Aviv déli részén, illetve Ejláton tartózkodik – nem kevés gondot okozva úgy a lakosságnak, mint a hatóságoknak.

Itt kell megjegyezni, hogy az alapos vizsgálat számos esetben derített fényt olyan “furcsaságra”, hogy  a magát gazdasági menekültnek valló, szülőhazájában magán vállalkozó volt és akár több üzlettel is rendelkezett.

Mindeközben Izrael tárgyalásokat folytatott és folytat olyan országokkal, amelyek hajlandók – pénzbeli ellenszolgáltatás fejében – befogadni a Szudánból, Eritreából… származó menekülteket.

Végezetül még egy ok, ami megkülönbözteti Izraelt az európai helyzettől, az a saját arabjainkkal kapcsolatos politika. Mivel a gazdasági bevándorlók többsége alulképzett, így munkát ténylegesen az arab tömegektől ill. az újonnan bevándorló zsidóktól tudna elvenni azzal, hogy minimálbér alatt is hajlandó munkát vállalni.

Ezt a kérdést úgy igyekezett a kormány megoldani, hogy a bárkit “feketén” foglalkoztató munkáltatót komoly pénzbüntetéssel sújtja.

Gondolom, fentiekből elég világosan kiderül, hogy a helyzet nem ugyan az.

Ahelyett, hogy ezt a bejegyzést hosszabbra nyújtanám, a linken egy régebbi, témába vágó írásom olvasható.

https://leharblog.wordpress.com/2011/12/03/illegalis-bevandorlok/

01/09/2015

%d blogger ezt kedveli: