Erdogan visszafoglalja a törököknek Izraelt?

 

        A Palesztin Hatóság emberei “kincstár”-nak nevezik azt az ajándékot amit a török kormány néhány évvel ezelőtt juttatott el hozzájuk.

140  ezer oldalnyi, gondosan rendezett mikrofilmről van szó, amelyek hosszú évekre, az ország egész területén megnehezíthetik, hogy Izrael épületeket és földterületeket a birtokában tartson. Ez a “kincstár” nem mást tartalmaz, mint sok tízezer telekkönyvi bejegyzést, az ottomán birodalom négyszáz éven át tartó (1571-1917) uralma idejéből. Nem meglepő tehát, hogy ebben az irathalmazban a palesztinok – az Izraellel folytatott területi harcukban – döntő fegyvert látnak. Ehhez kapcsolódik a nyilvánosság egy része előtt talán ismeretlen eset, amikor is a görögkeleti egyház megtagadta annak a szerződésnek az eddig automatikus meghosszabbítását, amelyben elismeri Izrael földhasználati jogát az egyház birtokában lévő, igen jelentős kiterjedésű,  jeruzsálemi földterületekre és telkekre. Ennek következtében jelenleg sok-ezer jeruzsálemi családot fenyeget a kilakoltatás veszélye.

        Josef Edis, a Palesztin Hatóság szent adományokért felelős minisztere, egy ankarai átadási ünnepségen vette át az anyagot tartalmazó mikrofilmeket.. (A “szent adományok” olyan vagyontárgyak, amelyeket valaki vallási, vagy vallási színezetű társadalmi célra ajánl fel. Nem egyszer azért, hogy a vagyontárgyakat kivonja az iszlám törvénykezés (sharia) szigorú rendelkezései és az adófizetés alól.)

         Ezek a telekkönyvi bejegyzések a Waqf által kezelt betlehemi és jeruzsálemi vagyontárgyakra, ingatlanokra vonatkoznak. (A Waqf a “szent adományok” és a valláshoz kapcsolódó épületek, intézmények és vagyontárgyak – pl. Templomhegy – kezelője.) 

          Ma már a kelet-jeruzsálemi ügyvédek rutinszerűen fordulnak az ottomán archívumhoz vitás vagyoni és ingatlanügyek tisztázását remélve. Ez különös jelentőséggel bír Jeruzsálem Óvárosában, ahol számos ingatlanért folyik jogi harc zsidók és arabok között. Legismertebb ezek közül a Siratófal előtti terület, ahol a hatnapos háborúig a Mughrabi negyed állt. A házakat Izrael lerombolta, hogy hozzáférést biztosítson a Siratófalhoz. Bár a terület jogi állását Izrael rendezte, a telekkönyvi iratok így is kiválóan használhatóak propagandacélra. Said Alhadz kutató – török szakértő – szerint, már 2015-ben óriási projekt kezdődött a “török-palesztin fórum” elnevezésű szervezet közreműködésével, az ottomán archívum több százezer iratának átvizsgálására, annak megállapítására, hogy milyen iratok köthetőek a “palesztin ügyhöz”.

          A Palesztin Hatóságnál sem vesztegetik az időt. Musa Sakarna bíró, a palesztin földhivatal elnöke, tulajdonbejegyzési kérelmeket nyújtott be Juda-Somronban és Jeruzsálemben, a török földhivatali archívum alapján. A WAFA hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy az elkezdett folyamatot már senki sem állíthatja meg, és ezzel biztosított az “elűzött palesztinok visszatérése”. Véleménye szerint 2023-ra a telekkönyvi bejegyzések és az ehhez kapcsolódó jogi eljárások befejeződnek.

           Palesztin részről Mahmud Abbasz, török részről Erdogan vesz részt közvetlenül az akció lebonyolításában. Erdogan a “TIKA” török fejlesztési ügynökségen keresztül gyakorolja az irányítást. A “TIKA” egyébként is a török kormány irányítása alatt álló, humanitárius szervezetként van bejegyezve. Az ügynökség 1.3 millió dollárt fektet be Jeruzsálemben, Juda-Somron térségben és Gázában. A szervezet Erdogan ideológiáját igyekszik a gyakorlatba átültetni. Erdogan a Muzulmán Testvérek legfőbb támogatója, (innen is adódik az ellentét Egyiptommal) önmagát tartja az ottomán birodalom és az iszlám régi tekintélye helyreállítójának.

           

A telekkönyvi archívum Erdogan törekvéseinek talán a leglátványosabb része, de nem elhanyagolható a számos kulturális esemény,  a török zászló egyre több helyen való megjelenése, ami viszont ezeknél sokkal fontosabb, a “csendes dzsihád” amely tekintélyes adományokban, oktatási és szociális programokban jelenik meg. A “csendes dzsihád” Erdogan koncepciózus terve és célja, hogy minél nagyobb tömegeket vonzzon az iszlámhoz. Izraelben ma számos egyesület és alapítvány működik ebben a szellemben. (Erdogan nemrégiben járt Magyarországon. Ottjártakor egy iskolát “ajándékozott” a magyaroknak. Az iskolát a fent már említett “TIKA” fogja felépíteni és üzemeltetni.)

           A “török kulturális központ” az egyik legaktívabb ilyen szervezet. Fő tevékenysége az ottomán hagyományok felélesztése és erősítése mindazokon a területeket, amelyek valaha az ottomán birodalomhoz tartoztak, 1917-ig bezárólag. Csak néhány héttel ezelőtt írtak alá egy egyezményt a központ (amely néhanapján a jeruzsálemi török konzulátus meghosszabbított karjaként is működik) és a jeruzsálemi Waqf között. Az egyezmény értelmében a kulturális központ ösztönzi és anyagilag is támogatja a török nyelv oktatását a kelet-jeruzsálemi iskolákban és a Palesztin Hatóság egyetemein. Az aláírási ceremónián a Waqf képviseletében  Akrama Sabri sejk, a korábbi jeruzsálemi főmufti vett részt, aki ma az al-Aksza mecset főprédikátora. Sabri – aki néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy az öngyilkos merényletek teljesen legitimek – közel áll a Hamaszhoz, a Muzulmán Testvérekhez, valamint a betiltott izraeli “Iszlám Mozgalom Északi Szárnya” elnevezésű mozgalomhoz. 

Akrama Sabri sejk

Sabri sejk jó viszonyt ápol Erdogan török elnökkel, akitől két évvel ezelőtt a “Jeruzsálem őre” kitüntetést vehette át.

          A “török kulturális központ” Jeruzsálemben az al-Zahra utcában található. A központ azonban nemcsak kulturális kérdésekkel foglalkozik. Az elmúlt évben konferenciát rendezett, amelyen azt kívánták bizonyítani, hogy a zsidóknak soha, semmi közük sem volt Jeruzsálemhez. (A jeruzsálemi Óváros turista szuveníreket árusító üzleteiben olyan kulcstartókat árulnak, amelyek egyik oldalán a Nyugati fal képe, a másikon pedig egy török zászló látható.          

          Törökország és Izrael kulturális kapcsolata még néhány évvel ezelőtt is teljesen más jellegű volt. A jobboldali Rehavam Zeevi turisztikai miniszter volt az, aki kezdeményezte a volt török kormányzói rezidencia helyreállítását Tel-Aviv-Jafón.

 A program Zeevi 2001-ben történt meggyilkolása után is folytatódott. Ebben a törökök, valamint az izraeli turisztikai minisztérium és a tel-avivi önkormányzat működött közre. Az épületet sok millió shekel költséggel, eredeti állapotában állították helyre. A bútorzat az isztambuli szultáni palota, a Topkapi pontos mása. Az ünnepélyes megnyitásra már minden készen állt. Az akkor új miniszterelnök, Erdogan érkezett volna a megnyitóra, akit Simon Peresz államelnök fogadott volna. De ekkor közbejött a Marmara incidens, a kapcsolatok megromlottak és Erdogan jóvoltából azóta is csak romlanak. Az épületet azóta a török nagykövetség tartja karban, mint bérlő és többnyire zárva van.

          Az elmúlt két évben a törökök finanszírozták nemcsak a Sziklatemplom kupolájának újra aranyozását, de számos iszlám emlék rendbehozatalát is. Például a Templomhegy központját, vagy az Óváros keleti falát.

          A török szándék a Templomheggyel kapcsolatban teljesen világos. Az alaphangot a “veszélyben az al-Aksza mecset” jelszóval időről-időre megrendezett tüntetések adják.

Nemrégiben forgalomba hoztak egy új számítógépes játékot, mely “az al-Aksza őre” címet viseli. Az őr feladata az al-Aksza mecsetet megvédeni a cionistáktól és harcolni a zsidó Jeruzsálem ellen. A játék folyamán válaszolni kell az al-Aksza múltjával és jelenével kapcsolatos kérdésekre. A nyertes elnyeri a “Jeruzsálem felszabadítója” címet. A játék forgalombahozója  az “a-Laklek” szervezet, amely a török Vakat al-Kiraa “ideje olvasni” egyesület anyagi támogatását élvezi.

           A törökök ugyan elsősorban Jeruzsálemre koncentrálnak, de nem hanyagolják el Izrael többi részét sem. Jelen vannak Izrael szinte minden arablakta területén. Mahmad Damradzs, a török “örökségünk” nevű alapítvány vezetője szerint, jelentős összegeket fordítottak nemcsak a Jafón található Hasszan Bek, hanem a haifai al-Dzsarina  mecset helyreállítására is. Büszkén jelentette ki, hogy az alapítvány számos arab és muzulmán országban működik.  Az “örökségünk” alapítvány szoros kapcsolatban áll Read Salah sejkkel, az Izraelben betiltott “Iszlám Mozgalom Északi Szárnya” nevű politikai mozgalom vezetőjével.

Read Salah-t – e sorok írásakor- 28 hónapos elzárásra ítélte a bíróság felbujtás, terror-támogatása és gyűlöletbeszéd miatt

Az alapítvány egyik fő anyagi forrása a már fent említett “TIKA” és fő célkitűzése – több más mellett – az al-Aksza mecset és az ottomán hagyományok megőrzése Jeruzsálemben!

Más török egyesületek és alapítványok is kapcsolatban állnak Sabri sejkkel,  valamint Ataala Hanával, a görögkeleti ortodox egyház pátriárkájával. A törökök Sabri vezetésével terjesztették ki  a Waqf a felügyeletét az Aranykapura. A pátriárka pedig nemrég azzal vádolta meg Izraelt, hogy megmérgezte őt. Ugyanő részt vett a Törökországban rendezett,  az “izraeli apatheiddel” foglalkozó konferencián. Ezen kívül rendszeresen látogatja az öngyilkos terroristák családjait nemrégiben Aszad szír elnöknél járt. 

              A törökök sikeresen célozták meg még a vegyes lakosságú Akkót és Ramlet is. Lod Ramleban is befolyást szereztek a “fehér mecsetben” és Lodban a nagymecset (al-Omani) 620 ezer sekel támogatást kapott renoválásra a “kézből-kézbe” alapítványtól. Ez az alapítvány 2012-ben jött létre, hogy megkönnyítse azon területek lakóinak életét, amelyeket Izrael “1948-ban elfoglalt”.

A “kézből-kézbe” alapítvány elsősorban mecsetek és muzulmán temetők renoválásával foglalkozik, amelyek “az 1948-as katasztrófában” megsérültek, miután “Izrael mocskos kezébe kerültek”. Az alapítvány számos imám fizetését fedezi Izrael szerte. Az elmúlt években elsősorban a Negevre koncentráltak és kapcsolatokat építettek ki az ott élő beduinokkal, együttműködve az “Iszlám Mozgalom Déli Szárnya”-val. Segítséget nyújtanak az engedély nélkül épült beduin települések víz és energia ellátásában.

 A török alapítványok és szervezetek, a török pénz jelen vannak szinte mindenhol Izraelben, de elsősorban Jeruzsálemben, ahol eddig mintegy 130 különböző épületet renováltak török forrásból. További 4300 épületet és 70 mecsetet jelöltek ki felújításra.

              Izrael, amely többnyire sikerrel veszi fel a harcot a Hamasz terroristáival, nehezen tud megbirkózni a törökök  “civil” terror-tevékenységével. Ez ideig egyedül a Kindel (gyertyák) ellen lépett fel és tiltotta be működését, miután bebizonyosodott, hogy az alapítvány fő tevékenysége pénzek eljuttatása volt a Hamasz számára. A Kelet Jeruzsálemben működő  “tzur-lacheri” női jótékonysági szervezetet is támogatta a Kindel, amelynek elnöknője (aki a Waqf egyik vezető alakja és jelenleg is börtönbüntetését tölti) kijelentette, hogy “minden porszem Palesztinában szent a muzulmánok számára és csak a palesztin népnek van joga hozzá”.

                A “TIKA” humanitárius szervezet az egész világon működik és nagyon ügyel arra, hogy ne kerüljön összeütközésbe a hatóságokkal. Az izraeli külügyminisztérium javaslata, hogy kötelezzék a szervezetet minden tevékenységének megkezdése előtt,  az izraeli hatóságokkal történő egyeztetésre. Ezen kívül felmerült, a szervezet vezetője diplomáciai státuszának a megvonása is. 

                 Israel Katz külügyminiszter kijelentette, hogy Törökországnak nincs mit keresnie Jeruzsálemben. Tevékenységük sérti a jordánok különleges jogát a jeruzsálemi iszlám szent helyekhez.És Izrael ezt már csak azért sem fogja eltűrni, mert ez része az izraeli-jordán békeszerződésnek. (Az iszlám hagyományok szerint a mindenkori jordán király a jeruzsálemi szent helyek őrzője.)

                 Erdogan azonban nem egykönnyen adja fel. Mint kijelentette, “ha elveszítjük Jeruzsálemet, elveszítjük Mekkát is”.

11/02/2020 

A palesztin segélyek őstörténete

Isaiah Leo Kenen, az amerikai zsidó szervezet, az AZCPA (mai nevén AIPAC) alapítója magán-levéltárából előkerült, elfeledett dokumentum szerint nem Trump az első amerikai elnök, aki nagy összeget kíván fordítani a közel-keleti probléma megoldására.

Az eredeti amerikai terv szerint  – az európai Marshall-tervhez hasonlóan – a közel-keleti menekültprobléma megoldására az USA az arab országoknak és Izraelnek 50-50 millió dollárt utalt át. Pontosabban, az arab országoknak szánt pénzt az ENSZ-nek utalta. Az összeg a menekültek befogadására szolgált (lakás, munkahely, képzés stb).

Ezen összegen felül az USA még 53 millió dollárt utalt át az arab országoknak közvetlenül, “kétoldalú technikai együttműködés” címszó alatt.

Ezen segélyek mai összértéke másfél milliárd dollár.

A dokumentumból kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államok az első világháború utáni török-görög lakosságcserét vette a rendezés alapjául, már csak azért is, mert azt is ők finanszírozták.

Izrael, amely 850 ezer menekültet fogadott be, (Irakból, Jemenből, Szíriából, Líbiából, Tunéziából, Egyiptomból és Marokkóból) nem minden nehézség nélkül, de beolvasztotta őket a társadalomba. És ezzel a menekült kérdés lekerült a napirendről.

Jordánia, ahova a legtöbb palesztin menekült érkezett – Szíriával ellentétben – aláírta az USA-val a segélyegyezményt és nagy vonalakban be is tartotta. (Jordánia az egyetlen arab állam, amely állampolgári jogokat adott a palesztinoknak.) Ennek ellenére még ma is vannak palesztin menekült táborok az országban, nem beszélve a többi arab államról.

szíriai Yarmuk menekülttábor, Aszad          csapatainak “látogatása” után

A palesztin segélyezés lebonyolítására alapított ENSZ szervezetet, az UNRWA-t 1949-ben alapították és 1950-ben kezdte meg működését.

1960-ban bejelentette, hogy tevékenysége véget ért, de az arab országok nyomására az ENSZ meghosszabbította a mandátumát, amely ma is tart.

25/11/2018

A témához kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/08/12/palesztinok-es-az-arab-vilag/

https://leharblog.wordpress.com/2014/08/31/ensz-szervezet-a-terror-szolgalataban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/10/01/menekultek/

Izrael és a körkörös védelem…

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Délen a helyzet (majdnem) változatlan…

A történet korántsem az elmúlt hét végén kezdődött, amikor is Gázából 200 rakétát lőttek ki izraeli területre. Ezt megelőzte a három hónapja elkezdett és máig is tartó (az egyszerűség kedvéért) “tűzsárkánynak” nevezett akció, melyben több, mint 30 ezer dunám természetvédelmi terület, erdő és mezőgazdasági megművelés alatt álló föld vált a tűz martalékává.

A kár sok tízmillió sekel és a helyreállítás évtizedeket vesz igénybe.

A Zsidó Nemzeti Alap (földkezelő) területéből 9.200 dunám, a Természetvédelmi Hivatal területéből pedig 14 ezer dunám vált a tűz martalékává.

Mindeközben a határkerítést folyamatosan ostromló tömeggel is fel kellett venni a harcot.

Visszatérve a hétvégi  rakéta esőre, az izraeli hadsereg minden egyes kilőtt rakétára azonnal válaszolt, több  kilövő bázist, harcálláspontot, katonai raktárat valamint a “tűzsárkányok” összeszerelő helyeit támadta.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel – egyiptomi közvetítéssel – rövid időre tűzszünet lépett életbe, amelyet azonban a gázai fél megszegett.

Izrael ezek után úgy döntött, hogy bezárja Kerem Salom határátkelőt, illetve kizárólag élelmiszer és gyógyszer bejutását engedi Gáza övezetbe. Néhány órával a döntés után, Egyiptom ugyanezt tette Rafiah átkelőnél.

 

https://islamidavet.com/karikatur/wp-content/uploads/2015/12/misir-israil-gazze-2.jpg

arab karikatúra

Közben Mladenov, az ENSZ közel-keleti megbízottja Gázában járt, hogy rávegye a Hamaszt a támadások beszüntetésére. Küldetése eredmény nélkül ért véget.

Ha Gázáról beszélünk, általában átsiklunk azon a tényen, hogy ott nem a Hamasz az egyetlen terrorszervezet. A területen jelen vannak nála sokkal szélsőségesebb terrorszervezetek is, melyek Irán támogatását élvezik.

A Hamasz tulajdonképpen ezen terrorszervezetek csapdájában is vergődik, mert egyrészt nem akarja kiengedni kezéből a kormányrudat, másrészt – a túlélés reményében – abban bízik, hogy Izrael nem indít ellenük olyan mértékű támadást, ami a megsemmisülésüket jelentené. És ebben nem is téved nagyot, ugyanis Izrael pontosan tudja, hogy utánuk még rosszabb jön.

Valószínű, hogy a nemzetközi sajtó azért kapta fel a témát, mert 2014 óta ez volt az első eset, hogy nagyarányú összecsapásra került sor a két fél között.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a köztes idő a “békés egymás mellett élés” jegyében zajlott volna.

A térség lakossága mintegy 20 éve él együtt a fenyegetettséggel, amely, ha a külső szemlélő szerint nyugvóponton is van, a lakosság életvitelének meghatározó része.

Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a térség lakossága folyamatos rettegésben él. Azt viszont tudni kell, hogy a gyerekek már csecsemő koruktól kezdve fel vannak készítve (talán jobban, mint az ország középső részén élők) a helyzet kezelésére.

Magyar mérce szerint sok gyerekes családanya elbeszéléséből tudom, hogy minden alkalommal bepárásodik a szeme, amikor azt látja, hogy a nagyobbak milyen odafigyeléssel nyalábolják fel a kisebbeket, hogy mielőbb a biztonsági szobába érjenek.

Ebben a pillanatban is, egy égő ballon landolt mosav Tkuma óvodájának  udvarán…szerencsére nincsenek sérültek.

folytatva a biztonsági szobákkal, el kell mondani, hogy Izraelben évtizedek óta nem lehet építési engedélyt kapni, csak a lakóépülethez kapcsolódó biztonsági helyiség kialakításával. Ez vonatkozik családi házakra, sok emeletes lakóépületekre egyaránt, (ezekben minden lakáshoz külön-külön biztonsági szobának kell tartoznia) valamint közintézményekre.

Az állam milliárdokat költött a régi lakóépületek ilyen célú rekonstrukciójára. Azon régi építésű épületek esetében, ahol ezt utólag nem tudták megoldani, elérhető távolságban közös óvóhelyek állnak rendelkezésre.

Csakhogy! Gáza tőszomszédságában élőknek 15 másodperc áll rendelkezésükre ahhoz, hogy elérjék a biztonsági helyiséget. Nem tudom, lemérte-e már valaki, hogy hány lépést is lehet megtenni ennyi idő alatt?

És akkor még ott vannak azok a kibucok, mosavok,(mezőgazdasági falu) amelyek olyannyira a határ közelében fekszenek, hogy boldogan kiegyeznének a 15 másodperccel.

Azt írja egy ilyen határ közeli kibuc lakója, hogy elege van…elege van abból, hogy erősnek kell lennie, abból, hogy mindig vissza kell térnie a normális élethez, abból hogy egy ilyen hétvége után úgy kell munkába állnia, mintha mi sem történt volna…elege van a tűzszünetekből – ami után (vagy közben) ismét felgyújtják a környezetét…

Ugyanakkor tudja, hogy a rutin segít megőrizni a józanságát, de meddig? Meddig bírja a pszichikai terhelést?

Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy reggel munkába menet azt látja valaki, hogy a megélhetését biztosító földek feketéllenek? Meddig lehet azt ép ésszel elviselni, hogy a lakóépületben állandósul a füstszag? Meddig és hogyan lehet teljes értékű munkát elvárni attól a szülőtől, akinek gyerekei az éppen koruknak megfelelő gyermek v. oktatási intézményben tartózkodnak, esetleg a nagyobbak éppen a határt védik?

A kérdések sora végtelen és nincs megnyugtató válasz.

Immáron 13 éve nincs!

2005-ben, az akkori kormány a béke reményében vonult ki Gázából, melynek során évtizedek alatt kiépített egzisztenciák semmisültek meg egyik napról a másikra. Békét az intézkedés nem hozott és ebből le kell vonni a tanulságot.

Miközben mindenki tudja, hogy a helyzet normalizálására hosszú távú megoldást kell találni, azt is tudja, hogy ennek eléréséhez egy könnyebb és egy sokkal nehezebb út vezet.

Katonai és politikai körök reakcióiból arra lehet következtetni, hogy utolsó lehetőségként veszik számításba szárazföldi csapatok Gázába küldését. Ugyanakkor az előkészületeket megtették erre az eshetőségre is, hiszen nem véletlen, hogy a hadsereg “gáza dandárja” szárazföldi gyakorlatot hajtott végre, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy Gáza alatt kiterjed alagútrendszer húzódik. Mint ahogy az sem véletlen, hogy az ország középső részébe is több vaskupola rendszert telepítettek az elmúlt napokban.

Közben folyamatos tárgyalások zajlanak több arab ország bevonásával annak érdekében, hogy Gáza polgári lakosságának életminőségében változás következzen be. Ennek egyik része, hogy az izraeli kormány Ciprushoz fordult egy kikötő létesítésének ügyében, a Gázából származó és oda érkező áruk közvetlen továbbítása céljából. A munkabizottság a napokban összeáll és a megállapodás értelmében három hónapon belül benyújtja a kikötőre vonatkozó terveket. Ez a terv kapcsolódik az amerikaiaknak Gáza újjáépítésére vonatkozó nagyszabású elképzeléséhez. (Gáza partjai nem alkalmasak mélytengeri kikötő építésére, úszó kikötő pedig horribilis összegbe kerülne.)

A megvalósításhoz viszont a Hamasz hozzájárulása is szükséges.

Végezetül megemlítem, hogy Gáza övezet közvetlen közelében élő emberek – a rájuk nehezedő nyomás ellenére sem lelki sérültek. Erre példa a héten nálam járt jó barát, aki Magyarországon a fiam iskolatársa volt és családostól él a veszélyeztetett körzetben. El kell mondjam, hogy sem rajta, sem az éppen vele lévő gyermekén és annak barátján nem látszott nyoma sem a nehézségeknek.

17/07/2018

 

 

 

 

 

.

 

Izrael 70. születésnapja elé, avagy a csúcsra járatott hisztéria

Elöljáróban vessünk egy pillantást a térképre és nagyítóval vizsgáljuk meg azt a parányi (20.770 négyzet-kilométer) országot, annak is fővárosát, Jeruzsálemet, (125.1 négyzet-kilométer) mely immáron 70 éve tüske a világ körme alatt.

körülvéve 400 millió muzulmánnal

Igen, jól tetszenek olvasni, nem kizárólag a muzulmán (ezen belül is az arab) országok, de egész Európa csőrét piszkálja a modern Izrael léte.

Izrael állama – és általában a zsidóság – mindig is nagy érdeklődésre tartott számot, sajnálatos módon elsősorban az antiszemiták, illetve a burkolt antiszemiták körében, melynek kedvenc szófordulata, hogy nem antiszemita, “csak” anti-cionista. Ezt a réteget ki kell ábrándítanom abból a hitéből, miszerint a kettőnek nincs köze egymáshoz, ugyanis van! Az anti-cionista v. Izrael-ellenes megnyilvánulás nem más, mint frakkba öltöztetett antiszemitizmus.

Hogy miért mondom ezt? Mert az európai országok lakossága is öregszik és ma már csak elvétve található olyan ember, aki élete során még tömegével látott zsidót, köztük esetleg pajeszos-kaftános haszidot is. Már azok is bántották szemét, így igyekezett megszabadulni tőlük… ami majdnem teljes sikerrel járt…

Ezt követően – megkockáztatom, hogy pillanatnyi lelkiismereti válság eredményeként, de az eltelt hetven év tapasztalati alapján inkább ügyes számításból – nagy kegyesen megadta a lehetőséget, hogy Izrael fiai az ősök földjén ismét (immáron harmadszor) újra felépíthessék otthonukat.
Felépítették, jól prosperáló országot tudhatnak magukénak – amire a többség még álmában sem gondolt és most irritálja – annak ellenére, hogy a folyamatos fenyegetettség, a mindennapos terrortámadások mellett – úgy mellesleg – hat, minden esetben az arab világ kezdeményezte háborút sikeresen visszavert.

Itt jegyzem meg, hogy ma már nem érintenek meg olyan “bölcsességek” amelyek azt bizonygatják, hogy Izraelt az amerikai segélyek tartják életben. Ugyanis Izrael már több, mint húsz éve semmiféle gazdasági segélyben nem részesül. Katonai segélyben igen, ami annyit jelent, hogy a segély 80%-át (Izrael felé ez volt Obama egyetlen jótéteménye) az USA-ban köteles levásárolni.Izrael önerőből, a Hi-tech ipar jóvoltából lett a mai világ egyik vezető gazdasági hatalma. A világ számos tőzsdéjén ma a sekel a második legkeresettebb valuta.  Azzal meg még annyit sem foglalkozom, hogy hány és hány európai ország “segítette” (pénz-paripa-fegyver) Izrael háborúit. Ugyanis a fegyvereladás nettó kereskedelmi üzlet volt, amelyben a csehek, a franciák és Dél-Amerika az “egyszerhasználatos” hadászati eszközeiért csillagászati árat számított fel.

És akkor nézzük: 2017. december 6-án a világ minden pontján kilengett a képzeletbeli Richter-skála annak hatására, hogy Trump elnök egy 1995-ös (Clinton éra) kongresszusi határozatot ratifikált és ezzel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Döntése, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe helyezi át, erkölcsi jelentőséggel bír és azt a célt szolgálja, hogy világossá tegye mindenki számára: szuverén ország szuverén döntése, hogy mely települését nevezi ki az ország fővárosának. Ennél már csak azért sem lehet több, mert azt, hogy Jeruzsálem a zsidó haza, Izrael fővárosa, már az ország alapító okiratában, a Függetlenségi Nyilatkozatban is szerepel és amelyet az alaptörvény első pontja is egyértelműen leszögez.

Tulajdonképpen itt pontot is lehetne tenni a téma végére, mert az már tényleg minden ország magánügye, hogy csatlakozik-e Amerikához, illetve azon többi országhoz, melyek már eddig bejelentették költözési szándékukat…Ha már szóba hoztam az országok magánügyét, sokkal érdekesebb lenne azt boncolgatni, hogy 1980-ban, az után, hogy a Kneszet Jeruzsálemet Izrael fővárosának nyilvánította, milyen megfontolásból költöztették Jeruzsálemből Tel-Avivba a követségeiket? Addig   ugyanis 13 ország követsége volt Jeruzsálemben.

De nem azért ültem a klaviatúra elé, hogy a  felzúdulás leglényegesebb, de a mainstream média részéről egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen ismertetett okairól ne beszéljek.

A témát két részre kell osztani, mielőtt azonban belekezdenék, előre bocsátom, hogy eddigi álláspontomat – miszerint a világháló “civil” felhasználóit a felelősség alól felmentettem és tudatlanságukat a hivatásos politikusok, közéleti személyiségek általi félretájékoztatásnak tartottam – revideálom. Már csak azért is, mert az internet korában széles körű és valós időben történő információhoz juthat minden felhasználó.

Az első tárgyalandó téma az arab/muzulmán világ reakciója, ami lényegében semmi meglepetést nem okoz, illetve mégis. Ugyanis a magukat palesztinnak nevező araboknak – ami nem előzmény nélküli – rá kellett döbbenniük, hogy “ügyük” elvesztette jelentőségét és egyre kevésbé talál megértésre, támogatásra muzulmán körökben. Szólamok szintjén természetesen támogatják, de a megvalósítás elmarad, mint ahogy eddig is elmaradt az arab országok részéről a Gáza övezet lakóinak beígért anyagi támogatás egy jelentős része.  Ezen nem kell csodálkozni akkor, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Szíriában hat év alatt félmillió ember esett áldozatául a testvérháborúnak, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Egyiptom – leszámítva talán a nagyvárosokat – az éhínség szélén táncol és boldog az a személy, aki fegyveres testület tagja lehet, hiszen ők külön üzlethálózattal rendelkeznek, melynek révén szociális támogatásra is futja.

A nemzetközi média részéről hazugság az, hogy Trump bejelentése óta számottevően megnövekedett a terror-cselekmények száma. Kétségkívül vannak zavargások, de a tüntetések sem számában, sem az eddig is terror-gócként számontartott helyeken semmivel nem haladták meg a máskor,  a pénteki ima után szokásosat. Csakhogy ezekről az elmúlt időszakban nem volt “kifizetődő” tudósítani, hiszen nem lehetett kellőképpen kidomborítani a bűnbak felelősségét.

Röviden szólva, az arabok felzúdulása, illetve annak várt nagysága és milyensége elmaradt. Ennek oka lehet elsősorban az, hogy az arab/muzulmán országokban a “palesztin ügy” prioritása megszűnt, másik – és lényeges – oka az ENSZ egyes leányvállalatai (mint a “palesztin ügy” elsőszámú életben tartója) támogatottságának  teljes, vagy részbeni megszüntetése úgy az Egyesült Államok, mint Izrael részéről.

Az okok között feltétlen említést érdemel még, hogy a Palesztin Hatóság területén élő helyi lakosságnak  elege lett a vezetőik pénzlenyúlásaiból, abból, hogy amíg saját fiaik élik az aranyifjak életét, az utca emberét, azok gyerekeit uszítják terror-cselekmények végrehajtására… Tulajdonképpen ez sem új jelenség. Szorosan kapcsolódik Arafat térségben történt megjelenéséhez és ahhoz, hogy a Tunéziából magával hozott arabok mindenben prioritást élveznek a helyi lakosokkal szemben. Ahogy Jeninben, a legutóbbi tüntetés egyik résztvevője fogalmazott: elegünk van abból, hogy vezetőink fényűző módban élnek, nekünk meg mindenből a hulladék jut. Akkor inkább a “megszállás”, mint ezek.

Abban, hogy Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) a legkülönfélébb és lényegében nevetséges nyilatkozatokat teszi, Obama hintalovának van elévülhetetlen szerepe, amelyre felültette őket. Csakhogy ez a hintaló erősen billeg és ma már nincs olyan józan fejjel gondolkodó ember – még arab körökben sem – aki elhiszi Abu Mázennek, hogy az USA elnöke “szabotálja a békét, az igazság keresését”.

Különösen akkor nem, ha arra gondolunk, hogy a Gáza övezetben élők nyomora nem csak a Hamasz terrorszervezet, de az ő lelkén is szárad. Nevezetesen az, hogy – és erről egyetlen média sem tudósít – a Palesztin Hatóság által ki nem fizetett hátralékok miatt, humanitárius megfontolásból – Izrael látja el Gáza olyan betegeit, akik e nélkül halálra lennének ítélve. Köztük számos rákbeteg gyereket. A legfrissebb Izraellel kapcsolatos  “tutósítások” is csak arról számolnak be, hogy Izrael ismét teljes kapacitással látja el árammal Gáza övezetet. Vagyis, ahelyett,  hogy nevén neveznék a gyereket és elmondanák, hogy a Palesztin Hatóság és a Gázát uraló Hamasz terrorszervezet belső vitáját Abbasz úgy gondolta elsimítani, hogy nem csak, hogy nem fizeti ki az izraeli elektromos műveknek Gáza hátralékát, de maga szólítja fel Izraelt az áramszolgáltatás szakaszolására. Szokás szerint két vasat tartva a tűzbe, kettősbeszél és  ezzel a Hamaszt Izrael ellen uszítja. A híradásokból leginkább az jön át, hogy Izrael “megkegyelmezett” Gáza övezet lakóinak és korántsem az, hogy Abbasz hajlandónak mutatkozott a teljes hátralék – mintegy 40 millió sekel – azonnali átutalására.

Végezetül, tekintsünk tőlünk távolabbi vidékekre, nevezetesen Európára…

Az Európai Unió szinte minden tagállama a hisztéria heveny tüneteit produkálja, melyhez az alaphangot az EU globális helyzete, valamint az egyes tagállamok belső problémái, illetve az Unió és saját érdekeik közötti nézetkülönbségek  adják.

Évek óta hallani a franciaországi, utóbbi időben a Németországban, a belgáknál, de még a nagyon toleráns svédeknél is előforduló – nem csak a helyi zsidó lakosság ellen irányuló – terror támadásokról. Ezek egy részét – minden bizonyíték ellenére – igyekeznek egyedi esetként kezelni, többnyire az elkövető elmeállapotával magyarázni…

Franciaországnak, mint az európai országok közül az egyik legnagyobb volt gyarmattartó birodalomnak, immáron a negyedik generációs (helyben született) muzulmán populációt sem sikerül integrálnia, de bőszen bólogat a senki által meg nem választott EU külügyér asszonynak, Mogherininek, ahhoz a többször elhangzott nyilatkozatához, miszerint Európa, sőt a világ minden baja megoldódna, ha a “palesztin kérdés” megoldódna. Vak gyűlöletében nem akarja észrevenni, hogy Izraelből, a Palesztin Hatóság területéről, egyetlen muzulmán sem menekül Európa felé. Ezzel szemben tény, hogy a Palesztin Hatóság területéről számos muzulmán megy a Perzsa öböl-menti országokba, munkavállalás céljából.

A svéd külügyminiszter asszony meg a Jeruzsálemmel kapcsolatos döntés után meg kívánná tiltatni izraeli állampolgár beutazását az országába. Abba a Svédországba, ahol Göteborg és Malmö nem egy kerületébe már a rendőrség sem meri betenni a lábát, ugyanakkor az ott élő zsidókat napi szinten éri atrocitás. És ugyan ez érvényes több európai országra is.

Többször leírtam, de úgy tűnik, még mindig nem elégszer.

Nagy az írástudók felelőssége a nép nevelésében, vagy éppen butításában egyaránt. Újságírók, politikusok, közéleti személyiségek mind felelősek abban, hogy a hír hír legyen és ne személyes politikai állásfoglalás. De – mint azt fentebb már említettem, – az internet korában csak az az olvasó téveszthető meg, akinek nézeteivel a tálalt hazugság dömping megegyezik.

08/01/2018

A helyzet változatlan…

Izrael  biztonsági kabinet ülésen arra az álláspontra jutott, hogy korábbi tapasztalatait, illetve korábbi döntéseit is figyelembe véve, nem folytat kormányszintű tárgyalásokat a Palesztin Hatóság és a Hamasz által, a felek aláírásával megpecsételt, egységkormánnyal.

Az indok: a Mahmud Abbasz fémjelezte Palesztin Felszabadítási Szervezet arra a terrorszervezetre (Hamasz) támaszkodik, mely folyamatosan Izrael eltörlésére uszít.

A kabinet döntése értelmében – ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek – a következőket kell a tárgyalópartnernek teljesítenie:

Hamasznak el kell ismernie Izraelt és be kell szüntetnie a terror- cselekményeket.

A Palesztin Hatóság  felelőssége:

        1.  a Hamasz lefegyverzése,

        2.  az elrabolt katonák szervmaradványainak vissza szolgáltatása, valamint a két civil szabadon engedése,

         3.  teljes körű biztonsági ellenőrzés az átkelőknél és csomópontoknál (Gáza területét is beleértve) a csempészés

            megakadályozására,

          4.  a Hamasz infrastruktúrájának folyamatos felszámolása Júda-Somron térségében,

          5.  a Hamasz leválasztása Irántól,

         6.  a tőkeáramlás és a humanitárius szállítmányok Gáza övezetbe juttatása kizárólag a Palesztin Hatóságon keresztül.

Mielőtt részletesebben is kifejteném véleményemet az újra indítandó “béketárgyalás”-sal kapcsolatban, emlékeztetném az olvasót az arab tömbön belüli hirtelen “megbékélés” hátterére.

 A Palesztin Hatóság díjhátraléka -2017. február 14-ei  közlés szerint – (melynek jelentős része a Gáza övezet áramfogyasztásából származik) az izraeli áramszolgáltató felé elérte a 2.2 milliárd sekelt. Ezen összeg kamata 290 millió sekel, melyből Izrael 160 millió sekelt jóváír. Így –  mint azt az áramszolgáltató jelezte, három éves tárgyalás-sorozat lezárásaként  – olyan megállapodás született, hogy az összeg egy része azonnali behajtásra kerül, míg a fennmaradó részre 48 hónapos részletfizetést engedélyeznek.

Nagyjából ezzel a dötéssel egy időben határozott úgy a Palesztin Hatóság, hogy a továbbiakban nem hajlandó a Gáza övezet áramfogyasztását finanszírozni, illetve a többnyire általuk igénybe vett szolgáltatások (elsősorban egészségügyi ellátás) ellentételezését is felfüggeszti.

Ebben a helyzetben került sor a napokban aláírásra is került szerződés értelmében az arab táboron belüli “megbékélésre”, vagyis egységkormány megalakítására.

Megjegyzendő, hogy legutóbb, 2010-ben, hasonló okok – vagyis a Hamasz kassza teljes kiürülése – kapcsán jött létre egységkormány, melyről itt  olvashatunk.

Az elmúlt évek, évtizedek “béketárgyalásai” arról szóltak, hogy az az első lépések feltételéül milyen követeléseket támaszt az arab fél. Ezek az írások a blogom “kategóriák” címszó alatt vissza kereshetőek.

A modern Izrael történetében első esetben tapasztalhatjuk azt, hogy a tárgyalások újra indítását Izrael köti feltételekhez, de mielőtt ezért megköveznénk, nézzünk szét az egységkormány háza táján.

A történések megértéséhez talán érdemes áttekinteni a PFSZ történetét. A Palesztin Felszabadítási szervezet egyiptomi segítséggel alakult, mint a palesztin ellenállási szervezet ernyőszervezete, kairói központtal. Első elnöke Ahmed Sukeiri egyiptomi politikus volt.

A PFSZ-en kívül még számos, nem túl jelentős palesztin szervezet létezett, közülük egy, az Arafat vezett e Fatah. Arafat egy idő után csatlakozott a PFSZ-hez és viszonylag rövid idő alatt sikerült ellenőrzése alá vonni azt. Ennek következtében a PFSZ-nek el kellett hagynia Kairót (a következő állomások: Jordánia, Libanon és Tunézia voltak).

Nagy valószínűség szerint Khaled Mashal, aki 1966-2017 között (lemondásáig) a Hamasz Politikai Szárnyának vezetője volt, ugyan ezt az utat szándékozik járni.

Mert azt egy percig se gondolja senki, hogy a Hamasz feladja vezető pozícióját.  Ahogy a 2006-os választások után is véres erőszakkal ragadta magához Gázában a hatalmat, (azt persze nehéz elhinni, hogy a történésben érintett Fatah vezetők ezt csak úgy elfelejtették) úgy minden esély megvan arra, hogy Mahmud Abbasz helyét szándékozik elfoglalni.  Khaled Mashal szándéka annál is inkább valószínű, mert Abbasz 2006 óta nem írt ki új választásokat, így a mandátuma már rég érvényét veszítette.  Ezzel kapcsolatban a Hamasz vezérkara minden alkalmat (minden közeledést Izrael és a Palesztin Hatóság között) megragad arra, hogy tudatosítsa: Mahmud Abbasz bármit is mond, azt magánemberként mondja és nem a nép nevében.

Izrael érdeklődve, de elég pesszimistán tekint Abbasz novemberre tervezett gázai útja elé, melynek célja a tényleges hatalomátvétel nyélbe ütése, amelyre az aláírt egyezmény értelmében ez év december elsejével kerülne sor.

Visszatérve az izraeli ultimátumra, azt már majdnem biztosra lehet venni, hogy Izraelt, mint zsidó államot a Hamasz nem ismeri el, de – minden, a külvilágnak szóló tájékoztatással ellentétben – a PFSZ alapító leveléből sem törölték ezt a passzust. Mahmud Abbasznak pedig – éppen  ingatag helyzete miatt – nincs ereje, hogy az ultimátum többi pontját megfelelően kezelni tudja.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az egységkormány Egyiptom bábáskodásával született, de az sem elhanyagolható, hogy ezzel mi lehet a felek célja.

Nyilvánvaló, hogy Mahmud Abbasz legitimitásának megerősödését reméli, mint ahogy az is, hogy a Hamasz a kasszát akarja feltölteni.

Egyiptom érdeke pedig azt remélheti, hogy ezzel megszakíthatja a kapcsolatot a Hamasz és a Szináj félszigeti  terror-szervezetek között.

A legutóbbi arab-arab egymásra borulásnak háború lett a vége…

A kérdések kérdése jelen pillanatban az, hogy Trump elnök, elődje útján járva,  tárgyalóasztalhoz kényszeríti-e Izraelt az illegitim “békepartnerrel”, vagy átlát a szitán és tudomásul veszi, hogy az egységkormány addig él, amíg a Palesztin Hatóság kifizeti Gáza tartozását és némiképp feltölti  kasszájukat.

Akár így, akár úgy, a Gázából indított rakéták Izraelt veszik célba.

19/10/2017

Az ENSZ a palesztin propaganda szolgálatában

Főtitkárok jönnek és mennek, de a helyzet változatlan.

A linken fordításban olvasható az új ENSZ főtitkár nyilatkozata, mellyel a hatnapos háború 50. évfordulója alkalmából tisztelte meg Izraelt.

A szöveg nem csak azért felháborító, mert abból hiányzik az objektivitásnak még a szikrája is, de olyan csúsztatásokat tartalmaz, melyekből három okra is lehet következtetni:

• ezt a szöveget megírták a főtitkárnak,

• sem történelmi, sem politikai vonatkozásban nem rendelkezik alapvető  tudással sem,

• még hazugság árán sem veszélyezteti jól jövedelmező állását.

Antonio Gutters történelem hamisító nyilatkozata egyetlen szóval sem tesz említést az előzményekről. Úgy tesz, mintha sok évtizedes amnéziából ébredne, mintha ‘67-nek nem lennének előzményei. Pedig bőségesen vannak és ezek túlnyomó részét az ENSZ, illetve elődszervezetei dekralálták.

Csúsztatása már ott kezdődik, hogy “Ciszjordánia” említésekor arra enged következtetni, mintha az a Jordán állam nyugati része lenne, holott a megnevezés a Jordán folyó nyugati partjára Júda-Somron (ősi zsidó település)  vonatkozik. Ugyan ez a helyzet “Kelet-Jeruzsálem” és a Golán fennsík esetében is, ugyanis állam egyik területen sem létezett.

Fentiekből adódóan megszállásról nem lehet beszélni, hiszen a nemzetközi jog kimondja, hogy megszállást csak egy másik ország/nép beépített területének elfoglalása jelent. Ami a Golán fennsíkot illeti, ott maximum az ENSZ jogelőde, a Népszövetség által 1920-ban felosztott mandátumi területen élt szórvány arab településekről származókról beszélhetünk. Jeruzsálem és Júda-Somron vonatkozásában pedig a jelenkori Izrael állam megalakulását követő függetlenségi háború során jordán megszállás alá került területről.

Arról a történelmi tényről sem tesz említést, hogy a ‘67-es háború a környező arab államok harmadik, összehangolt kísérlete volt Izrael eltörlésére.

És bár tudom, hogy a hatnapos háborút nem csak az ENSZ, de az idegen pénzen, ugyanakkor az ország nyújtotta javakat is bezsebelő, izraeli szélsőbal is “megszállásként” emlegeti, a tények attól még tények maradnak.

Az Izrael által a ‘67-es háború során felszabadított területek soha “palesztin”(a palesztin nép fogalmának bevezetése is későbbre datálódik) tulajdonban nem voltak. Azokat jordán megszállás alól szabadította fel Izrael hadserege. És ismétlem, nem megszállta, hiszen Jordánia ezeket a területeket soha nem annektálta.

Azokra a patetikus kitételekre nem érdemes szót vesztegetni, hogy az állítólagos megszállás milyen érzéseket kelt “palesztinok nemzedékeinek” lelkében, arra annál inkább, hogy az ENSZ kétkulacsos politikájának következtében – amelyik egyrészt folyamatosan határozatokkal (megjegyzem, nem kötelező érvényű határozatokkal) bombázza Izraelt, másrészt lovat ad az általa “szabadságharcosnak” titulált terroristák alá… és teszi ezt hivatalos szervezetei (UNRWA, UNESCO…) tevőleges részvételével.

Külön  kiemelést érdemel, amiről az ENSZ főtitkár mélységesen hallgat, hogy a Palesztin Hatóság területén és a Gázában (mely területről Izrael 2005-ben kivonult és mely területet két ízben ajánlotta fel Egyiptomnak a ‘79-ben aláírt békeszerződést követően) élő arabok szenvedését nem Izrael, hanem a saját vezetőik okozzák és azok az államok, amelyek ehhez hathatós anyagi/erkölcsi támogatást nyújtanak.

Hallott valaki arról, hogy az UNRWA – mely eredetileg a menekültek, MINDEN menekült – problémájának megoldására szerveződött, valaha is felemelte volna a szavát akár a zsidó állam megalakulását követő, arab országok zsidó lakossága ellen irányult pogromok, akár a napjainkban Európát elárasztó menekültek érdekében? Nem! Az UNRWA kizárólagos tevékenysége a “zsidók által megszállt palesztin területek”(sic!) arabjainak védelmében száll síkra. És a “menekült státusz” joga egyedül a “palesztin menekültekre” vonatkozik, mely nemzedékről-nemzedékre öröklődik. Teszi ezt úgy, hogy Gázában a Hamasz rakétakilövő állásait saját intézményeinek területén engedélyezi, hogy szemet huny olyan visszaélések fölött, amikor a gázai lakosság humanitárius megsegítésére érkező adományokat a Hamasz lefölözi saját emberei számára és a lakosság csak pénzért jut hozzá?

Ismert-e a széles nagyközönség számára az arab vezetők vagyoni helyzete, az, hogy Arafat idejében az araboknak járó adóvisszatérítést Izraelnek egyenesen Arafat magánszámlájára kellett átutalnia?

Ismert-e, hogy Arafat halálakor a Palesztin Hatóság kasszáját üresen találták, ugyanakkor Arafat svájci bankban nyitott magán-számláján több, mint  1.3 milliárd dollár volt? Ismert-e az, hogy Mahmud Abbasz ehhez képest persze csak morzsákat, mintegy 100 millió dollárt tudhat magáénak és hogy a Hamasz terorszervezet vezető rétege 1.700 milliomossal rendelkezik? Köztük is kirívó nagyságrendben – mintegy 2.6 milliárd dollár értékben – birtokol magánvagyont Haled Mashal.

Vagy arról, hogy a Hamasz hatalomra jutásakor az Egyesült Arab Emírségbe menekült, de Abbasz helyére aspiráló Muhamad Dahlán magánvagyona 120 millió dollár?

Ezekhez a számokhoz képest tényleg elenyésző az Izrael által terror-cselekményért bebörtönzött arabok havi apanázsa, hiszen a három évet nem meghaladó börtönbüntetést csak havi 400 dollárral dotálják, míg a 30 éves és attól fölfelé kiszabott büntetésért már 3.400 dollár dukál.

Fellépett az ENSZ az ellen, hogy a Palesztin Hatóság 2016-os költségvetésének 7%-át (ami a nemzetközi segélyekből befolyt összeg 20%-a) tette ki a bírósági tárgyalás során elítélt terroristák és családjuk részére folyósított havi bér? Európa összesen két országgal büszkélkedhet, melyek a további segélyek folyósitását felfüggesztették. Egyik közülük az a Norvégia, amelyik Izraellel szemben ellenséges politikát folytat, másik Dánia.

Arról is elfeledkezett az ENSZ főtitkára említést tenni, hogy ezeket a pénzeket 45%-ban az USA, 40%-ban Európa adófizető polgárai biztosítják és csak mintegy 15%-ban származnak az arab országokból.

Milyen szervezet az, ahol az UNESCO (érthetetlen, hogy politikai kérdésekben egyáltalán szóhoz juthat) – meghazudtolva a történelmet – elvitatta a zsidóság jogát Jeruzsálemtől, a Siratófaltól?

Fellépett egyetlen egyszer is az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága annak érdekében, hogy a gázai terror-szervezetek élő pajzsként használják a civil lakosságot? Vagy amikor az ENSZ által fenntartott iskolák tankönyveiből hiányzik Izrael, mint ország, amikor az ifjúság már az óvodában katonai kéképzésben részesül és az a vetélkedő győztese, akinek több zsidót sikerült megölnie?

Felejtsük el, hogy az izraeli-palesztin “viszályt” területi követelések motiválják. Vegyük le a szemellenzőt és vegyük észre, hogy a területen vallásháború folyik. Ennek ékes bizonyítéka, hogy Izrael baloldali kormányának (Olmert) kész terve volt arra, hogy eladja Izraelt. Az elképzelt békéért cserébe lemondott volna teljes Júda-Somron térségéről mintegy 3%-os területcserével, Jeruzsálem keleti felén megszavazta volna a palesztin állam fővárosát… Hogy az üzlet nem jött létre, az csak az arabokon múlt, akik ezt nem fogadták el és utolsó pillanatban megtagadták a szerződés aláírását.

Izrael hatnapos háborúját a “csodák hat napja”-ként emlegetik. Csoda volt, de nem csak a zsidók, hanem az arabok részére is. Nem hiszem, hogy álmodni merték azt, hogy Ariel Sharon – az egész Jeruzsálem elpusztítására elegendő, az arabok által a Templom-hegyen felhalmozott lőszerkészletet még Jeruzsálem felszabadításának éjszakáján – elszállíttatja.

Ami pedig az ENSZ legújabb, a tényeket maximálisan figyelmen kívül hagyó – de ünnepi megemlékezésnek álcázott – nyilatkozatát illeti, hogy egy magyar dalszöveget idézzek: “Most kéne abbahagyni…” – vagyis most van az a pont, amikor fel kellene állni és kilépni ebből a gittegyletből.

06/06/2017

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Trump a Közel-Keleten

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Jeruzsálem – 50

Aki Izraelben nem hisz a csodákban, az nem realista (Dávid Ben-Gurion)

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálemet az osztozkodás nem érintette, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során, 1948. május 28-án, a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  beleértve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Siratófalat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet.  Jeruzsálem ezzel két részre szakadt.

A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyanezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-ös megválasztásától 28 éven át volt Jeruzsálem polgármestere, így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És 1967. június 5-e hajnalán kezdetét vette Izrael történetének legrövidebb – mindössze hat napig tartó háborúja, melyhez nem véletlen ragadt a “csoda” jelző.

A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

És Izrael 264 ezer katonája felvette a harcot 550 ezer ellenséges katonával. 800 tankunk 2500 tankkal és 196 repülőgépünk az ellenséges csapatok 1000 repülőgépével szemben…

A világ közvéleményét már az első órák történései is meg kellett, hogy lepjék, de a nemzetközi sajtóban még egy ideig tartotta magát az arab propaganda gépezet által elsöprő győzelemként tálalt, valójában – a támadó országokra nézve – elsöprő vereség.

A győzelem sorozat egyik kiemelkedő és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró eseménye Jeruzsálem, az örök főváros felszabadítása volt. A háború első napján, viszonylag rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult csodát látni.

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

Az újkori Izrael 69. és ezen belül Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján nem célom az ünneprontás.

A józan ész mégis azt parancsolja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét arra a kísérteties azonosságra, amely a korabeli és a napjainkban zajló Izrael ellenes (mely alapjában véve nem más, mint estélyibe öltöztetett antiszemitizmus) uszításban fellelhető és amelyhez egyforma intenzitással asszisztált és asszisztál a “művelt” nyugat.

Jeruzsálem nélkül nincs Izrael! És ezt az ellenség pontosan tudja. Ezért ott próbál ütni, ahol a legjobban fáj.

De, függetlenül a történelmet meghamisító, az arab propagandát kiszolgáló szervezetek állásfoglalásától, függetlenül a világ különböző országai általi negligálásától, Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa volt, van és marad az idők végezetéig.

 

!!!שלום לך ירושלים

21/05/2017

Képek forrása: Google

 

Sírvanevetés…

Az elmúlt napokban belefutottam egy kifejezésbe, amellyel Izrael állam jelenlegi miniszterelnökét, Binjamin Netanjahut illették: “politikai szélhámos”.

Azonnal keresgélni kezdtem az elraktározott emlékeim között, mert ezzel a kifejezéssel már találkoztam életem folyamán. Nem kellett sokáig kutakodnom, a tudatalattim rávezetett és azonnal Abády Ervin, a Csodák hat napja című könyvét emeltem le a polcról. Régen olvastam, de tudtam hol és mit kell keresnem. 

Most szóról-szóra közzéteszem:

”Levélrészlet:

(érkezett az egyik keleteurópai népidemokráciából 1967 május második felében)

“…mindezek után meg kell, hogy értsétek, bármennyire is aggódunk miattatok, bármennyire is tiszta szívből kívánjuk nektek, hogy végre béke és megértés uralkodjon a világnak azon a részén, ezért nektek is tenni kell valamit. Elsősorban azt, hogy megfékezzétek a ti háborús kalandor politikusaitokat. Lehetetlen állapot az, hogy az a nép, melynek nagyrésze tanuja és áldozata volt a náci-fasizmus szörnytetteinek, az most eltűrje azt, hogy olyan vezetők üljenek a nyakába, akik az amerikai imperialista kalandorpolitikusok, háborúra spekulálók mesterkedéseinek engedelmes kiszolgálói.

Ti ott nem láthatjátok ezt olyan világosan, tisztán, mint mi itt…

Nektek fel kell ismernetek végre, hogy hol a helyetek! Kétség nem férhet hozzá, hogy Izráelnek a haladó népek táborában van a helye, ha lerázta magáról árulóit, akik Izráelből imperialista ugródeszkát, előretolt állást csináltak az arab népek elleni rablóhadjárathoz…

X-től egyébként pontos tájékoztatást kaptunk ottani helyzetetekről s ő is azt mondja most, hogy mindez előre látható volt. De mit fájdítsam a fejeteket olyan dolgokkal, amikről végeredményben nem tehettek személy szerint.”…

A könyv első kiadása 1967. augusztus. Izrael és az említett kelet-európai népi demokrácia között nincs diplomáciai kapcsolat. A külvilág eseményeinek hírei “pártkatonák” útján, letisztított változatban kerülnek a nagyközönség elé.

Ezzel a ma embere tisztában van, de aki a könyvet nem olvasta, (vagy túl régen) annak elmondom, hogy a levél részlet egy “gojte” (nem zsidó nő) tollából származik és Izraelben élő sógornőjével osztotta meg aggodalmait.

Hogy  mindez miért jutott eszembe egyetlen kifejezés alapján?

Nem másért, minthogy ez a “vonalas”, a hidegháborút visszaidéző szöveg hosszú ideje Izraelben élő zsidó klaviatúrája alól került ki.

11/05/2017