Telepesek a Közel-Keleten, avagy Európa kettős mércéje

Olvasóim közül biztos sokaknak ismerős az olyan kábel-televíziós program, amelyben nyugdíjasok – főleg Nagy-Britanniából, de más északi országokból is –  eladó házakat keresnek a sajátjuknál napfényesebb országokban. Az ilyen szempontból  szóba jöhető dél-európai országokban azonban úgy megemelkedtek az árak, hogy kénytelenek voltak más lehetőség után nézni. Így került az érdeklődés középpontjába Észak-Ciprus, ahol egy saját uszodával rendelkező tengerparti villa lényegesen olcsóbban vásárolható meg, mint az azonos koordinátákkal rendelkező, dél-európai társa.

Érdekes, hogy amikor a potenciális vásárló a széles kínálatból kiválasztja igényének és lehetőségének megfelelő ingatlant, amikor még az is szempont, hogy hány lépcső visz fel a teraszra, a vásárlás törvényességét senki nem firtatja. Erről ugyanis egyetlen program sem tesz említést.

Egy kis történelmi visszatekintés:
Az 1960 óta független ország 37 százalékát 1974-ben megszállta a török hadsereg és távozásra kényszerítette a görög lakosságot.

az északi török és a déli görög részt elválasztó demarkációs sáv a térképen szaggatott kék színnel van jelölve

 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa azonnal összeült és meghozta 353. számú határozatát, amely többek között követeli az idegen katonai akció azonnali megszüntetését,  az idegen katonai erők azonnali kivonását Ciprusról.
Törökország figyelmen kívül hagyta az ENSZ határozatot, sőt 1983-ban kikiáltotta az “észak-ciptusi Török Köztársaság”-ot.
Az ENSZ elítélte és érvénytelennek nyilvánította a lépést.

A következő években Törökországból hozzávetőleg 160 ezer telepes érkezett Ciprusra. Az új telepesek megkapták a görögök által elhagyott földeket és házakat. Ezeket adták/adják el európai vásárlóknak.
A BBC adatai szerint eddig nagyjából 10 ezer európai – köztük öt ezer brit – telepedett le Észak-Cipruson.

Vajon az észak-ciprusi és a ciszjordániai helyzet közé egyenlőségjelet lehet tenni?
A válasz egyértelmű nem!

• Izrael ugyanis 1967-ben a hatnapos háborúban foglalta el Ciszjordániát, amit a környező arab országok koalíciója kényszerített rá.
• Ezzel szemben Ciprus nem fenyegette Törökországot támadással. A törökök döntöttek úgy, hogy beavatkoznak Ciprus etnikai konfliktusába.

Ezen alapvető különbségen kívül nem árt tudni, hogy:

• Ciszjordánia államhatalmi státusza 1967 előtt nem volt rendezett. 1948-ban az ENSZ ezt a területet a palesztin államnak juttatta, ami végül is nem jött létre és nem létezett 1967-ben sem. A területet Jordánia szállta meg, ezt azonban Nagy-Britannián és Pakisztánon kívül más ország nem ismerte el formálisan. Sőt, a brit mandátum szerint a zsidóknak voltak itt területi jogaik, amelyeket a mai napig nem érvénytelenítettek.
• Ciprus államhatalmi státusza az 1974-es török támadás előtt teljes mértékben rendezett volt.

Az sem érdektelen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai a fent említett két esetben teljesen eltérőek voltak.

• A hatnapos háború után a 242.számú határozat nem követelte Izraeltől a háborúban elfoglalt valamennyi terület kiürítését.
• Ezzel szemben Észak-Ciprus esetében a Biztonsági Tanács a terület teljes kiürítését és minden idegen katona kivonását követelte.

 

Mindezek ismeretében meglehetősen ironikus az Európai Unió múlt év december 10-én kiadott nyilatkozata: “Mélységes csalódásunknak adunk kifejezést a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben foganatosítandó izraeli építési tervekkel kapcsolatban…Az Európai Unió ismételten felhívja a figyelmet, hogy a megszállt területeken való építkezés ellenkezik a nemzetközi joggal és a béke legfőbb akadálya.”

Egyrészt

• az Európai Unió kemény ítéletet hoz, ha Izraelről van szó, de mélyen hallgat(eddig egyetlen egyszer sem) az észak-ciprusi török telepesekről.

Másrészt

• az uniós állampolgárok észak-ciprusi ingatlan vásárlásaival kapcsolatban Nagy-Britannia csakúgy mint Franciaország, beérte azzal a figyelmeztetéssel, hogy az eredeti görög tulajdonosok perelhetik a telepeseket.

(Csak egy példa a közelmúltból. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján nyolc lakóépület került áthelyezésre, mivel az építési telek palesztin tulajdonban van.)

Hogyan lehet a fenti eseteket a nemzetközi jog szerint rendezni?

A negyedik genfi egyezmény 49. pontja – civil lakosság védelme háború esetén – alkalmazható ide. Az alkalmazásról azonban sok-sok éve folyik a vita. A egyik álláspont –  amelyet az USA és Izrael képvisel – úgy értelmezi, hogy a megszálló hatalmaknak tilos erőszakkal lakosságot telepíteni a megszállt területre. A másik – európai és arab – álláspont szerint önkéntes alapon is tilos a letelepedés.

Végül is leszögezhető, hogy az európai külügyminisztériumok “hamis súly”-jal mérnek amikor keményen elítélik Izraelt az építkezésért, ugyanakkor hallgatólagosan hozzájárulnak a török betelepüléshez és állampolgáraik illegális ingatlan vásárlásaihoz Észak-Cipruson.

 

Forrás: www.israelhayom.com/site/newsletter_opinion.php?id=3170

2013. január 19.

 

Gáza: Tűzszünet, de meddig?

Marwan Issa egy férfi a sok közül a gázai utcákon. A szembejövők közömbösen mennek el mellette. Az ok egyszerű: Szinte senki nem tudja, hogy aki szembe jön vele, az a Hamasz új vezérkari főnöke, Ahmed Dzsabari utódja. Elődjével ellentétben Issa (47 éves) igyekszik az árnyékban maradni, csak a hozzá legközelebb állókkal tart kapcsolatot, nem ad intejrút, szinte nincsenek róla fényképek. Nem sokan tudják, hogy egyáltalán hogy néz ki és még ennél is kevesebb azoknak a száma, akik valaha is találkoztak vele.

Az izraeli hírszerző szervek azonban jól ismerik, miután öt évet töltött börtönben.
Issa volt Dzsabari jobbkeze. Ő volt a műveleti parancsnok. Az ő vezetésével hajtották végre Gilád Shalit elrablását. Azon nagyon kevesek közé tartozik, akik ismerték fogvatartásának pontos helyét.  A fogoly-csere tárgyalásoknak is egyik főszereplője volt.

Marwan Issa *

Issa természetesen tudja, hogy Dzsabari után ő került a célkeresztbe. Éppen ezért néhány óránál többet soha nem időzik egy helyen és szinte soha nem tartózkodik saját otthonában.

Tal Russo tábornok, a déli körzet parancsnoka egy héttel a fegyverszünet után a következőket mondta: “Meglep a teljes csönd. Ilyen szélsőséges változást az előző akciók után nem tapasztaltunk.”

Igaz, hogy a Hamasz vezetői – egy hónappal a tűzszünet életbe lépése után – csak most kezdenek előjönni a bunkerekből és mivel úgy gondolják, hogy Izrael a jelenlegi szituációban nem lép fel velük szemben.
Ha ennek okait keressük, első helyen kell említést tenni arról, hogy úgy tűnik, a Hamasz csapdába került. Egyrészt működtetnie kell a közműveket, a szolgáltatásokat, gondoskodnia kell a lakosság mindennapi igényeinek kielégítéséről. Másrészt féken kell tartania a szélsőségesebb szervezeteket, hogy megakadályozza az ismételt Izrael elleni rakéta-támadásokat.
Tulajdonképpen ugyanazt teszik, amit Abu Mázen tesz és amiért úgy utálják őt.

Gázában megtörtént a romok eltakarítása és megkezdődött az ujjáépítés. Ugyanakkor már láthatók a rakétakészletek feltöltésének első jelei is.
A katari emír gázai látogatásakor 400 millió dollárt adományozott. Úgy néz ki, hogy – nem úgy, mint 2009-ben az “öntött ólom” hadművelet után – a pénznek csak egy részét fordítják fegyvervásárlásra. Ez abból is látszik, hogy tisztviselők járnak faluról-falura és segélyt osztanak azoknak, akiknek a háza megsérült v. megsemmisült és azoknak is, ahol  a családból valaki életét vesztette.

A közeli napokban ül össze a Hamasz legfelsőbb tanácsa, hogy új polgári vezetőt válasszon. Khaled Meshal, aki 2004 óta a szervezet erős embere, néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy nem kívánja megújítani mandátumát.
Nyílt titok, hogy a Palesztin Hatóság elnöki tisztjéért kíván versenybe szállni. (Feltéve, hogy valaha is lesznek választások, ugyanis Abu Mázen mandátuma már több, mint három éve lejárt.)

A “felhőoszlop” hadművelet politikai válság közepén érte a Hamaszt. Meshal változásokat akart, kibékülést a Fatah-val, az aktív fegyveres ellenállást népi ellenállással akarta felváltani. Azonban szembekerült a Hamasz gázai vezetőivel, akik ezekről hallani sem akartak, sőt eddig példátlan módon, személyében is támadták.
Meshal bejelentette, hogy távozik posztjáról. A “felhőoszlop” hadművelet azonban ismét a politikai színpad centrumába állította, sőt három héttel ezelőtt “történelmi” látogatást tett Gázában, ahol még életében nem járt.
Kairó és Doha nyomást gyakorolnak rá, hogy maradjon a posztján. (Tudni kell, hogy Meshal Damaszkuszból Dohába “emigrált”, míg helyettese és kiszemelt utódja Abu Marzuk, Kairóba.)
Úgy néz ki, hogy – legalábbis egyenlőre – Meshal álláspontja győzedelmeskedik. Békülékeny hangok hallatszanak a Fatah felé, sőt bejelentették, hogy a 2009-ben elzavart Fatah aktivisták rövidesen visszatérhetnek Gázába.

Vajon a két szervezet kibékülése már közel van? Egyáltalán komoly a békülési szándék? Nem valószínű, hiszen a vezetők szép szavainak hatása a “területen” nem érzékelhető. Fokozottan érvényes ez a biztonsági szervek szembenállására, mivel ezek a szervezetek mindkét oldalon meglehetősen “önjáróak”.

Az új vezérkari főnök Issa – akárcsak elődje Dzsabari – hivalatosan csak helyettes. Formálisan Muhammad Def a vezérkari főnök, aki hat évvel ezelőtt egy likvidálási-kísérletben súlyosan megsérült, félig nyomorék, gyógyszereken él, állandó fejfájása és időszakos emlékezet-kiesése van. A “felhőoszlop” hadművelet alatt azonban váratlanul megjelent a televízióban. Feltűnésével mintegy azt akarata üzenni: “Itt vagyok, visszatértem.” A valóságban az egészségi állapota miatt ez aligha lehetséges, de valószínű, hogy Issa kiválasztásában volt szerepe.

A Hamasz vezetőiről tudni kell, hogy általában is, de katonai akciók idején mindenképpen hatalmas bunkerekbe húzódnak meg, amelyeket a 2007-es hatalomátvétel után kezdtek építeni. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy a Hamasz  mára egy jól szervezett hadsereg. Ezért is volt képes Dzsabari halála után minden fennakadás nélkül tovább működni.
Ami meglepetést okozott számukra, az az izraeli hadsereg erőteljes fellépése, az akciók mérnöki pontossága és a “vaskupola” rakétaelhárító rendszer hatékonysága.

A Hamasz a muzulmán világ feletti befolyásért folyó szunnita-siita harc középpontjába került. A szíriai harcok kirobbanásakor kénytelen volt állást foglalni. Nem támogathja nyiltan az alauitákat, amikor azok  vallásos szunnitákat ölnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy megszakította volna kapcsolatait Iránnal. Megpróbálnak egyszerűen két lovat megülni.
Egyrészt Egyiptomot és Katart támogatják, másrészt örömmel fogadják az iráni fegyverszállítmányt és pénzbeli támogatást.
Irán pedig gyakorlati okokból folytatja a támogatást, ugyanis nem akar elveszíteni egy olyan fontos hídfőállást, mint Gáza.

Amikor a Muzulmán Testvérek  kerültek hatalomra Egyiptomban, a Hamasz meleg testvéri ölelésre számított. Három hónappal ezelőtt Ismail Hania látogatást tett Kairóban. “A Hamasz a Muzulmán Testvérek fiókszervezete” –  mondta és kérte a rafiahi határátkelő megnyitását. Murszi válaszára azonban nem számított. “Csak Allah segíthet rajtatok, ha kiderül, hogy közötök volt a sináji merénylethez.” (Itt Murszi a nyári merényletre gondolt, ahol 16 egyiptomi rendőr vesztette életét.)
Arab hírforrásokból az is kiderült, hogy csak erőteljes egyiptomi nyomás hatására nem  Raad el-Atar lett az új vezérkari főnök. Az egyiptomiak szerint ugyanis köze volt a merénylethez és ezért kiadatását kérték.

A “felhőoszlop” hatdműveletnek köszönhetően Izrael és Egyiptom kapcsolata részben konszolidálódott. Egyiptomnak ugyanis jelenleg érdeke, hogy a harcok ne újuljanak ki. Ezért szeretné megakadályozni az alagutakon keresztül történő fegyver-csempészést, amire nem valószínű, hogy képes. Pillanatnyilag az ország belső helyzetének stabilizálása mindent háttérbe szorít.

A térségre jellemző, hogy még a csönd is számos kérdést vet fel. Már csak azért is, mert az összegzés, amit a Hamasz a “felhőoszlop” hadműveletről Gáza lakossága elé tárt, enyhén szólva is tele van hamis állítással. Azt állítják, hogy a rakéta támadások során Tel-Avivban és Ramat ha-Sharonban súlyos károk keletkeztek, hogy sikeres rakéta kilövést hajtottak végre a Kneszet épületére (A rakéta egy arab falura esett) és lelőttek egy F16-ost.
Az, hogy a tűzszünet életbe lépése után egy hónappal még mindig ragaszkodnak valótlan állításikhoz, arra utal, hogy valamilyen belső problémát kívánnak elkendőzni.

Hogy mit, az pillanatnyilag nem világos, egyet azonban bizton lehet állítani.
Az elmúlt akció végpontja lesz az új akció kiindulópontja.

2013. január 4.

*Google