Archívum | Ünnepek RSS feed for this section

Jeruzsálem – 50

21 máj

Aki Izraelben nem hisz a csodákban, az nem realista (Dávid Ben-Gurion)

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálemet az osztozkodás nem érintette, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során, 1948. május 28-án, a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  beleértve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Siratófalat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet.  Jeruzsálem ezzel két részre szakadt.

A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyanezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-ös megválasztásától 28 éven át volt Jeruzsálem polgármestere, így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És 1967. június 5-e hajnalán kezdetét vette Izrael történetének legrövidebb – mindössze hat napig tartó háborúja, melyhez nem véletlen ragadt a “csoda” jelző.

A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

És Izrael 264 ezer katonája felvette a harcot 550 ezer ellenséges katonával. 800 tankunk 2500 tankkal és 196 repülőgépünk az ellenséges csapatok 1000 repülőgépével szemben…

A világ közvéleményét már az első órák történései is meg kellett, hogy lepjék, de a nemzetközi sajtóban még egy ideig tartotta magát az arab propaganda gépezet által elsöprő győzelemként tálalt, valójában – a támadó országokra nézve – elsöprő vereség.

A győzelem sorozat egyik kiemelkedő és Izrael, valamint a diaszpórában élő zsidóság számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró eseménye Jeruzsálem, az örök főváros felszabadítása volt. A háború első napján, viszonylag rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult csodát látni.

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

Az újkori Izrael 69. és ezen belül Jeruzsálem újraegyesítésének 50. évfordulóján nem célom az ünneprontás.

A józan ész mégis azt parancsolja, hogy felhívjam olvasóim figyelmét arra a kísérteties azonosságra, amely a korabeli és a napjainkban zajló Izrael ellenes (mely alapjában véve nem más, mint estélyibe öltöztetett antiszemitizmus) uszításban fellelhető és amelyhez egyforma intenzitással asszisztált és asszisztál a “művelt” nyugat.

Jeruzsálem nélkül nincs Izrael! És ezt az ellenség pontosan tudja. Ezért ott próbál ütni, ahol a legjobban fáj.

De, függetlenül a történelmet meghamisító, az arab propagandát kiszolgáló szervezetek állásfoglalásától, függetlenül a világ különböző országai általi negligálásától, Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa volt, van és marad az idők végezetéig.

 

!!!שלום לך ירושלים

21/05/2017

Képek forrása: Google

 

Jom ha-Acmaut – 69

1 máj

Csalódni fog az az olvasó, aki szokványos ünnepi megemlékezésre számít. A rendhagyó megközelítésnek azonban oka van!

Ha semmi másban, abban talán egyetértés lesz köztünk, hogy a tavasz az egyén életében is a megújulás jelképe. A hosszúra nyúlt tél, a kényszerű bezártság és a színek hiánya után,- talán nem túlzás azt állítani – hogy az első rügyek, az első fűszálak megjelenése, szinte mindenkiben az új élet reményét villantja fel. És talán az sem véletlen, hogy a nagy forradalmak kirobbanásának zöme is a tavaszi hónapokra tehető…

Mielőtt ezen gondolatmenetet folytatnám, néhány dolog tisztázásra szorul. Ezek közül az első és – véleményem szerint – legfontosabb, eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a zsidó élet és a vallás gyakorlása elválaszthatatlan. A zsidó ember mindennapi életét átszövik a vallás megszabta törvények melyek sokaknál a hagymánytiszteletben nyilvánulnak meg. Ismét leírom, amit már számos alkalommal kifejtettem: zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. De akár a vallásos életet  választja, akár a kulturális megközelítést, tegye azt meggyőződésből!

Éppen ezért,  szétszórattatásban élő zsidónak el kellene gondolkoznia azon, hogy érdemes-e beállni az Izrael legitimitását megkérdőjelezők táborába? Már csak azért is, mert – elnézve a nemzetközi helyzet alakulását – nem tudhatja, hogy mikor lesz szüksége az állam segítő kezére. Az izraelbe alijázottaknak pedig nincs ehhez erkölcsi alapja , ugyanis ha összevetjük, hogy egy részük mit is tett le az ország asztalára azzal, amit Izraeltől – előlegben –  kapott – a mérleg serpenyője az ország  javára billen. Ha mégis a hazugság-gépezet oldalát – az idegen érdekek képviseletét –  választja, ne csodálkozzon, ha szembe találja magát azzal a többséggel,a kik számára  ”אין לי ארץ אחרת”, (ejn li erec aheret) vagyis akik Izraelt tekintik egyedüli hazájuknak.

Természetesen ez nem vonatkozik arra a törpe, – ugyanakkor nagyhangú – kisebbségre, akik egy fenékkel két lovat ülnek meg és születési országukból csakúgy, mint a választottból kizárólag a számukra előnyöset hajlandók tolerálni.

Visszatérve a tavaszi ünnepekhez,  tudni kell, hogy Izraelben az egyetlen állami ünnep Jom ha-Acmaut, vagyis a Függetlenség Napja. De ki lehet független? Csak aki szabad! És ezzel mindjárt elérkeztem mondandóm lényegi részéhez, ahhoz, hogy a zsidó lét (nem a vallás) nem választható szét teljesen állami és felekezeti szférára. Tovább megyek, még az emléknapok is beleolvadnak a nagy egészbe.

Mert mit is ünneplünk Peszachkor? – Az egyiptomi rabszolgaságból történt megszabadulásunkat!

Peszach elmúltával a vészkorszak áldozataira és hőseire emlékezünk, mely időszak – némi beleérzéssel – megfelel a negyven évig tartó sivatagi vándorlásnak. Ennek a kornak is voltak áldozatai, akik nem léphettek Izrael földjére.A függetlenség kivívása már a sivatagban kezdetét vette, az aranyborjú elutasításával. Azok akik elutasították, a törvény által néppé kovácsolódtak (erről szól Savuot ünnepe).

Nem véletlenül mondom, hogy a diaszpórában született, Izraelt hazájának választó zsidó kétszer ünnepli függetlenségét: egyszer Peszachkor, egyszer Jom ha-Acmautkor!

Ezt a levezetést az Izraelben születettek, akiknek természetes, hogy emelt fővel járhatnak saját hazájukban, akik a saját himnuszuknak tisztelegnek, akiknek saját hadserege… van, kevésbé értékelik, mint azok, akiknek az életük hátrahagyott részében ez nem adatott meg.

Szó nincs arról, hogy Izraelben ne lennének megoldásra váró társadalmi problémák. Vannak és azokat meg is kell oldani. Csakhogy ezeket a problémákat mindig az egészhez viszonyítva az ország speciális helyzetét figyelembe véve érdemes szemlélni…

Ami fentebbi – az idegen érdekeket szolgáló – megállapításomat illeti, azzal sem a vélemény-nyilvánítás ténye háborít fel. Demokratikus országban élünk, ahol ez a szólásszabadság része. Amennyiben egy kisebb-nagyobb csoport elégedetlenségének akar hangot adni, tegye. Szerveződjön, agitáljon, szerezzen magának annyi támogatót, amennyi a változás realizálásához elegendő. A saját erőből felmutatott eredmény előtt még akkor is fejet hajtok, ha nem értek vele egyet.

Azt viszont visszautasítom, hogy a többséggel szembemenve, külföldről fizetett provokátorok tegyék ezt úgy, hogy aknamunkájukhoz az “erkölcsi” támogatást is külhonból szerezzék.

Az ilyen csoportosulások még véletlenül se nevezzék magukat “civil” szervezetnek még akkor sem, ha propaganda munkájuk során gondosan elhallgatják azt a tényt, hogy országon belüli támogatottságuk a nullával konveniál, hogy idegen államok, magánszemélyek támogatásából tartják fenn magukat.

És ne döngesse mellét egyetlen sajtómunkás sem, azzal érvelve, hogy objektív tájékoztatást nyújt, mert a konzekvensen egyetlen forrásból származó “híradása” nem más, mint politikai állásfoglalás. Ugyan ez vonatkozik arra is, aki kontroll nélkül terjeszti azt.

Ellenkezne a demokrácia alapelveivel ezen csoportosulások elhallgattatása. (Elég, ha a magukat ellenzékinek nevezők – meggyőződésem szerint anarchisták – vélik úgy, hogy náluk a bölcsek köve és aki nem azt a követ fújja, az minimum és nagyon árnyalt fogalmazásban “alulképzett”.)

A megoldást szoros gazdasági elszámoltalásukban látom. Aztán lássuk,meddig is tart az a lelkesedés a pénzcsap elapadását követően?

Vannak országok, melyeknek úgy a kormánya, mint állampolgárai határozott fellépést tanúsítanak, amennyiben úgy érzik, hogy a külvilág bele kíván avatkozni a belügyeikbe. Nem is értem, hogy ugyan ezen országok milyen alapon formálnak jogot arra, hogy amit kifogásolnak magukkal szemben,  azt szabadon gyakorolják más, független ország esetében..

Hogy csak egy példát említsek: a demokrácia nyújtotta véleményalkotás kereteit bőven túllépi az, aki hivatalos delegálását az állam belügyeibe történő aktív beavatkozásra használja. A kulturális attasé megbízatása a küldő ország  kulturális értékeinek a fogadó országban történő népszerűsítése és semmi több!

Végezetül pedig hadd térjek ki egy olyan jelenségre, amit egyszerűen visszautasítok!

Tiszteletreméltó és jó érzéssel eltöltő jelenség, amikor a diaszpóra zsidósága a világ minden pontján megemlékezik a Függetlenségi Napról.

Az viszont, hogy Izrael képviseletére egy Izraelben élő, Izraelt nyilvánosan és rendszeresen kioktató, nem zsidót hívjanak meg, olyant, aki a Holocaust emléknap előestéjén, Izrael földjén, közterületen – még akkor is, ha ezt elvbarátai körében teszi – nagy arccal kijelenteni, hogy “nem lehet a hetven évvel ezelőtti dolgokra hivatkozva egy államot ideologizálni.” Mindezt megfejeli azzal, hogy (utalva az izraeli-arab ellentétre) “nem falakat, hanem hidat kell építeni…”.

Ez egyszerűen a saját magukkal szembeni igénytelenség – és nem utolsó sorban – Izrael állam megcsúfolása!!!

30/04/2017

Az ünnepről itt.

 

Pészach

20 Már

Pészach eredetét, hagyományait, halachikus (törvényi) előírásait és azt a számtalan előkészületet, amit az ünnep megtartása követel, egy poszt keretében nehéz lenne úgy összefoglalni, hogy az a nem zsidó érdeklődő számára is világos legyen.

Annyit azonban el kell mondani, hogy az est a legtökéletesebb rendben (széder) zajlik. A forgatókönyv adott, attól eltérni nem lehet. Vannak családok, –  ide tartozik a sajátom is – ahol a Haggádát (az egyiptomi kivonulás története) nem kizárólag a mesélő (mágid), vagyis a család legidősebb férfi tagja olvassa fel. Szokás, hogy a résztvevők mindegyike, már a legkisebb, de olvasni tudó gyerek is vállal egy-egy részt, amit saját szavaival, gondolat -és érzelemvilága függvényében magyarázattal is ellát.

Kezdődik az est azzal, hogy a legfiatalabb, mert ez mindig az ő feladata, felteszi bevezető kérdését: ?מה נשתנה הלילה הזה מכל הלילות “Miben különbözik ez az este a többitől?”  

A kérdés célja, okot szolgáltatni a történet elbeszélésére.

Indul a történet, melyből – a teljesség igénye nélkül – a négy fiú szerepét emelem ki.

 

Íme, a négy fiú: a bölcs, (haham) a gonosz, (raasa) a kissé együgyű (tám) és a negyedik, aki még kérdezni sem tud.

Bölcseink tanításaiból én két példát hoznék fel. Az egyik azt mondja, hogy a négy fiú négy egymást követő generáció megszemélyesítője. Az apa, a mesélő nincs köztük, ő még azt a nemzedéket képviseli, amelyik mindent világosan lát, számára a történések egyértelműek.

Az első fiú, a bölcs az I-teni törvényeknek, parancsolatoknak a jelentőségét, a miértjét keresi.

A második, a gonosz felteszi a kérdést. “Mire jó ez nektek?” Választ nem vár, saját magának válaszol azzal, hogy a Széder-estét elavult intézménynek tekinti, amin az idő már túlhaladt.

A harmadik, az együgyű, akinek már nincs emléke a szülői ház Széderjeiről, akinek a hagyomány nem más, mint folklór, már kérdezni sem tud. Annyit még tud, hogy ő zsidó, de mikor a Széder-tálat látja, azt kérdezi – “mi ez”?

A negyedik, aki még kérdezni sem tud. Ő az, akinek szemét fel kell nyitni, kérdés nélkül is el kell beszélni neki az egyiptomi kivonulás történetét.

A másik, hozzám közelebb álló magyarázat szerint a fiúk mindegyike egy-egy emberi tulajdonságot testesít meg, mely tulajdonságok egyszerre vannak jelen minden emberben.

 

Ünnep után ünnep, hisz Purimtól, a “sorsvetés” ünnepétől pont négy hét Pészach kezdete és ez az időszak a felkészülés jegyében zajlik.

Négy hét megfeszített munkájának finise a konyha Pészachra történő kaserolása.

Mivel legjobb tudásom szerint az ünnepi előkészület ezen részét kevesen publikálták, megkísérlem nagy vonalaiban bemutatni:


A konyha, miután az egész évben használt szekrények lezárásra kerültek. A mosogatók és munkaasztal lemosva-hypózva.



Következő lépés lehetőleg úgy dolgozni az alumínium fóliával, hogy a legkevesebb vágott sebet kapjuk.

Ezt a műveletet befejezve előkerülhetnek az évente csak egyszer használatos, zömében alufóliából készült tálak-tepsik. Na, meg a feldolgozásra váró húsneműk.


Az ünnepi menü minden családnál más és más, többnyire azonban a nagy -és dédszülők hagyományait követjük.

Főételként kerül asztalra a húsleves, az elmaradhatatlan macesz gombóccal

Kifőzésre váró gombócok.

 

A nappali menü kedvenc fogása a fokhagymán (nem elírás, nem fokhagymás) sült. Ehhez tudni kell, hogy ebben az időszakban jelenik meg és kb. 2 hétig kapható a friss, száras fokhagyma.

Így kerül a tepsibe, a félbevágott szárral együtt. Rá a hús, só, bors, őrölt szerecsendió, némi olaj (kacsa v. liba esetén ez elmarad) és irány a sütő.


Aki ezek után még édességre vágyna, az választhat a macesz lisztből készült diós piskóta és a kókuszcsók között.


Családi hagyomány, hogy a Szédert nem az étkező asztalnál üljük.

Már teljes a rend, bár még a jelképes étkek hiányoznak az asztalról.

 

Askenáz Széder-tál. Az felrakott ételek mindegyike egy-egy jelkép az egyiptomi rabszolgaság idejéből, nem szolgál fogyasztásra.*

 

A szószos tál  különlegessége, hogy a negyedik generációt szolgálja!!!


Az ünnep jelképei közül egyet, a széder-tálat fentebb már bemutattam, most következzen az, amit mindannyian ismerünk. Van négyszögletes és kerek, sültebb és világos. Van kézi készítésű és gépesített, van őrzött lisztből készült és van az egyszerű. Ez a macesz.

 

Kézi készítésű macesz, őrzött lisztből.*

 

Szintén őrzött macesz, de nagyüzemi kivitelezésben.*


Tórai parancs, hogy Széder estén kovásztalan kenyeret eszünk, ezzel is emlékezve az Egyiptomból történt gyors kivonulásra, arra, hogy a kenyértészta az idő rövidsége miatt nem kelt fel. Az ünnep többi napján már nem kötelező, ami azonban nem ad felmentést a homec-evés (kovászos) tilalma alól. Maceszból készülhet kifli, gombóc, rakott ételek, töltött tekercsek sósan és édesen, csokoládéba mártott édesség, csokigolyó kókuszreszelékbe hempergetve, torta …

 

Maceszt készíteni micva (kötelesség), elkészítésében részt vehet minden 13. életévét betöltött zsidó féréfi. (Lány -és fiúiskolák – a nem vallásosak is – többnyire szerveznek  macesz-sütő versenyt, ahol az egyes csoportok nemcsak gyorsaságukat, de kézügyességüket is összemérhetik.)

Az élelmiszerüzletek óriási választékkal állnak a vásárlók rendelkezésére. Mivel nem előírás, hogy macesz csak búzalisztből készíthető, így a  választékbővítés és a különböző igények kielégítése érdekében ma már nem ritka, hogy a búzaliszten kívül más gabonafélékből készült termékek is szélesítik a kínálatot.

Széder estén u.n. őrzött maceszt eszünk, ami azt jelenti hogy az elkészítéséhez használt lisztet már a gabona betakarításától kezdve külön gonddal kezelik, tárolják, hogy még véletlenül se kerüljön “vízközelbe” sem az aratás közben, sem a malomba szállításkor, és természetesen a köztes időszakban sem.

 

Kép a ’30-as évekből. Masgiach (kósersági felügyelő) vigyázza a gabona betakarítását.*

 

A  gabona őrlése  1-2 nappal előzi meg a sütést , ami idő arra szolgál, hogy a liszt jól kiszellőzzön, vagyis  az őrlés alatt felszabadult hő eltávozzon belőle. A macesz másik alkotóeleme a víz, amit  hideg helyen  tárolunk a felhasználás előtt legalább 12 órán keresztül.  Természetesen arra is gondot kell fordítanunk, hogy a tárolóedény Peszachra kóser legyen.  A tészta összeállításánál a gyorsaság alapkövetelmény annak érdekében, hogy munka közben a lehető legkevesebb hő szabaduljon fel, nehogy az erjedés meginduljon. Ügyelni kell arra is, hogy egyszerre csak annyi tésztát állítsunk össze,  amiből az utolsó darabok is a halachikusan előírt időn belül a sütőbe kerülnek.  Követelmény, hogy a tészta egy percig se “pihenjen”, állandóan munkában legyen. Az összeállítás nehézségéhez tartozik, hogy a massza nem tartalmazhat légbuborékot, nehogy a víz megüljön egy helyen.

Tulajdonképpen a macesz készítés nem időigényes foglalatosság, hiszen attól kezdve, hogy a lisztet a vízzel összegyúrtuk, a sütőbe helyezésig nem telhet el 18! percnél hoszabb idő. Annál jobb, minél többen vesznek részt a munkában, tényleg minden kézre szükség van, hiszen a tevékenység négy helyiségben zajlik, gyakorlatilag egy időben. Szabály ugyanis, hogy a lisztet és a vizet külön helyiségben kell tárolni, hogy még a vízpára se érintkezzen a liszttel. A harmadik helyiségben történik a tészta elkészítése, a formázás és a negyedik helyiségben áll a tűzhely.

A leírtakhoz mellékelek egy videót, ahol pár percben nyomon követhető a kézi macesz útja a liszttől egészen a sütőböl kikerült példányok átvizsgálásáig.

 

http://youtube.googleapis.com/v/atuHLe99iCM&hl=en_US&fs=1&

 

 

Bónuszként mellékelem a maceszgombóc receptjét:

Az első kísérleteket általában nem koronázza siker, de 10-20 év szorgalmas gyakorlás után mindenki eljuthat a gyenge kezdő szintre!


Végy 4-5 tojást és törd fel pohárba. Miután megnézted, mennyi űrt tölt ki, öntsd át egy keverőtálba és a pohárba tölts fele annyi hideg vizet, mint a tojás mennyisége volt. (Mérheted fél tojás héjával is, csak így pancsosabb.)

Tegyél hozzá 1/2 pohár olajat, sót, reszelt szerecsendiót, őrölt borsot, ízlés szerint.

Közben törjél (gyúródeszkán v. mozsárban) legalább 3 lap maceszt apróra, de ne lisztté!!

Keverd a léhez és adjál hozzá annyi lisztté tört maceszt,  (amit vagy készen veszel, vagy otthon töröd porrá) hogy grízgaluska sűrűségű masszát adjon.

Tedd félre pihenni kb. 1,5-2 órára. Fél óra elteltével az ujjaddal ütögesd meg – ha nem tapad a kezedre és állaga rugalmas, felteheted a vizet forrni, amibe tegyél kevés sót is.

vizes kanál és kezed segítségével formálj gombócokat és helyezd sütőpapírra. Amikor a víz forr,  vegyél le a lángból, hogy ne lobogjon és tegyél bele egy “próba” gombócot. Ha szerencséd van, nem esik szét és akkor mehet mellé a többi is. Lassú tűznél (ne lobogjon, de mozgásban legyen!) legalább 1/2 óráig kell főzni. Ezen idő alatt a gombócok többször is helyet változtatnak, de néha nem árt fakanál segítségével az alul lévőknek segíteni a felszínre jutást úgy, hogy fakanállal kissé lenyomod a tartósan felszínen lévőket.

Ha sikerült, tedd titkos, “családbiztos” helyre, különben nem biztos, hogy marad mit feltálalni!

Ha módodban áll, vegyes (marha+csirke) húslevest főzz mellé. Mellé, mert a hangsúly a gombócon van!!!

 

 

Csillagozott képek forrása: Google

 

 

E kissé hosszúra nyúlt, ismeretterjesztésnek szánt írás végén az ősi reményt kifejező mondattal kívánok minden galuti hittestvéremnek – חג כשר שמח – örömteli, kaser Peszachot:

לשנה הבאה בירושלים

 

Jövőre,  Jeruzsálemben!!!

 

2013. március 20.

 

 

שנה טובה

11 Sze

שנה טובה!


Minden hittestvéremnek (és azoknak is, akiknek a ünnep más időpontra esik) – Kanadától Kínáig, az USA-tól Újzélandig, Budapesttől Bakuig, Sweitztől Svédországig… és akik a felsorolásból kimaradtak:

שנה טובה וגמר חתימה טובה

http://www.youtube.com/watch?v=mlLFDLEuX9A&feature=relmfu

Jó és békés évet kívánok, az Élet Könyvébe a jóra jegyeztessetek!!!

P.s.:ב”ה ünnepek után találkozunk

Savuot – a hetek ünnepe

22 máj

A Tóra-adás ünnepe a zsidó naptár szerinti Sziván hónap 5. napján (ה’ סיון) köszönt ránk.

Az ünnep mottója “…titeket pedig vett az Ö-való és kihozott a vaskohóból, Egyiptomból, hogy legyetek Neki örökös népe, amint a mai napon megtörtént…” Mózes V. (D’varim) 4,20

Savuot – Szukkot és Peszach mellett – a zsidó vallás harmadik zarándokünnepe. Önálló helyet foglal el az ünnepek sorában, holott szervesen kapcsolódik az egyiptomi kivonuláshoz, annak mintegy lezárása.
Az ünnepnek több neve is ismert. A “hetek” (seva=hét, savuot=hetek) elnevezés onnan ered, hogy a bibliai időkben Peszach másnapján kezdődött meg az árpa aratása és a következő hét hét alatt minden nap egy ómernyi (űrmérték) árpát, míg az ötvenedik napon – Savuot ünnepén – két, búzalisztből sütött kenyeret mutattak be áldozatként a jeruzsálemi Szentélyben. Ez jelezte a búza aratásának kezdetét. Szintén ekkor mutatták be a mezőgazdasági termények zsengéiből (bikurim) az első áldozatokat. Mezőgazdasági vonatkozását tekintve Savuot az aratóünnepek hangulatát idézi.

589810-שבועות-2015

“És íme, elhoztam néked Ö-való az első gyümölcsét a földnek, melyet Te adtál nekem” Mózes V. (D’varim) 26,10

Savuotra zsinagógáinkat csakúgy, mint otthonunkat,  virággal díszítjük. Gyerekeink iskolai ünnepség keretében emlékeznek meg a Tóra-adás, a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás emléknapjáról, mely az egyiptomi kivonulást követő ötvenedik napon történt.

iskolai ünnepség

Héberül az ünnep – hag matan Tora – (Tóra-adás ünnepe), mely elnevezés arra utal, hogy a Tórát nem elvettük, hanem kaptuk.  Kaptuk, de még nem vettük el, ugyanis elvenni annyit jelent, mint folyamatosan magunkévá tenni a benne foglaltakat, ami ugye a “kapás” pillanatában nem volt minden zsidó számára egyértelmű és nem egyértelmű a mai napig sem.

A zsidóság ezen a napon, a Tóra-adás által vált néppé. Törvényt kapott, olyan törvényt, melynek betartása – mint minden ezt követő törvénynek – kötelező.
A Tóra átvételének pillanata tulajdonképpen egy kettős eskű megpecsételése az Ö-való és a zsidóság között. Az, hogy a  zsidóság a Tóra átvételekor nem érezte át kellőképpen a törvényben foglaltakat, az, hogy a hirtelen rátört szabadság, mely a rabszolgai élettől megszabadította, szabadosságba csapott át, magyarázható azzal, hogy az addigi szolgai lét alatt a szabadság fogalma ismeretlen volt számukra.

A büntetés nem váratott magára, az út, mely a Kánaánba vezetett, nem volt egyenes és negyven évig tartott. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a zsidóság valóban néppé váljon, hogy megtanuljon szabadságával úgy élni, hogy közben a törvény tisztelete is élete részévé váljon.

Az ünnepi szokások is erre emlékeztetnek, amikor Savuot éjjelét a Tóra tanulmányozásának szenteljük előadások, csoportos vagy egyéni tanulás formájában. A program összeállításánál nagy gondot helyezünk, hogy a gyerekek részére tartandó előadások olyan időpontban legyenek, amikor még figyelmük nem lankad.
Másnap, a reggeli ima keretében különleges ünnepi dallammal kerül felolvasásra a Tízparancsolat.
Az ünnep külön érdekessége, hogy hagyományosan tejes ételeket fogyasztunk, ezzel is emlékezve arra, hogy a Tóra ugyan úgy táplálja a szellemet, mint a tej a testet.

pri_wa


חג שבועות שמח

2012. május 22.

חג שמח

4 ápr

חג שמח ופסח כשר


Kívánok minden kedves olvasómnak örömteli és kaser peszachi ünnepeket!




לשנה הבאה בירושלים – jövőre Jeruzsálemben!!!

P.s.: Ünnep után újult erővel jelentkezem.

2012. április 4.

Purim, a zsidó “farsang”

5 Már

Az ünnep elnevezése a “pur”, vagyis  “sors” szóból származik, jelentése – sorsvetés. A történet a perzsa birodalomba, Achasvéros (I. Xerxés, i.e. 485-465) királyságának 12. esztendejébe nyúlik vissza és az ott élő zsidó közösség megsemmisítésére irányuló törekvéseket dolgozza fel. Hogy mi és hogyan történt, azt Eszter Könyvéből (Megilát Eszter) ismerjük.

Purim ünnepe a héber naptár szerinti 12. hónap (Ádár) 14-ére esik és pontosan négy héttel előzi meg Peszachot.  Hívő zsidó számára ez a hónapunk még más kiemelkedő eseményt is tartalmaz (a Négy Tóra-szakasz),  ugyanakkor már  valódi tavaszt idéz, (február közepétől, március közepéig) , tehát a bibliai eseményektől függetlenül is meghatározza hangulatunkat. Kicsit előre tekintve,  már látjuk az egyiptomi kivonulásban rejlő csodát is. Mindezek együttes jelenléte magyarázza a hónap kiemelt voltát.  
A népmesei motívumokban bővelkedő purimi történet gyerekeink számára is könnyen érthető, ezért annak már előkészületi fázisában is aktív szerepet vállalnak.

Susánban, a perzsa birodalom fővárosában Achasvéros a király, aki emberi gyengeségéből adódóan könnyen befolyásolható. Felesége Eszter, (eredeti zsidó nevén Hadassza) testesíti meg a  történetben a szépséget, míg nagybátyja Mordecháj, a jóságot. Ő  a király titkos tanácsadója, egyben a zsidó közösség gyámolítója. Bölcs tanácsai révén sikerül elhárítani a zsidókat fenyegető veszélyt. Nem lenne teljes a történet, ha a résztvevők közül kimaradna az intrikus, a gonosz, aki, mint Achasvéros minisztere, kihasználva annak alkoholfüggőségét, mindent elkövet, hogy előtte a zsidókat a lehető legrosszabb színben tüntesse fel. Végül is saját csapdájába esik, a rágalmak az ő fejére hullanak vissza. A jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését.

Purimspiel, a történet színpadi feldolgozása. Achasvéros, Mordecháj és Hámán.

Ezekben a napokban egymástól független  zsidó honlapok számolnak be a purimi előkészületekről, a Purim ünnepén tartandó “farsangi” bálokról, elevenítik fel a purimi hagyományokat.
Elnézést kérek olvasóimtól, akik  joggal várják el tőlem, hogy az izraeli szokásokról adjak tájékoztatót. Igazuk van, jó lenne most beszámolni az ünnepi előkészületekről, a purimi jelmezek sokféleségéről, a jelkép értékű  misloach manot (ételajándék) és a truma (adomány a rászorulóknak) jelentőségéről, a szeudát Purim (kötelező – micva – étkezés) során tapasztalt jókedvről…
De  nem megy! Nem megy, mert gondolataimba befészkelte magát  az Amalek nemzetségből származó Hámán.

És emlékezem. Emlékezem úgy, ahogy minden zsidó, a világ összes zsinagógájában Purimot megelőző Szombaton emlékezik (פרשת זכור):
  
“Emlékezz rá, mit művelt veled Amalék(népe) az úton, (vándorlásodban) amikor kivonultál Egyiptomból…” (Mózes V. – D’varim – 25.17.)

  • 2011. március 12. –  Itamár

Ruth, Udi, Joáv, Elád és Hadasz

  • 2008. március 6. – “Merkaz ha-rav” jesiva – Jeruzsálem

  •  1997. március 21. – “Café Apropó” – Jeruzsálem

Jael, Michál – új élettel a szíve alatt és Anat, akinek 6 hónapos kislánya maradt árván

  • 1996. március 4. – Dizengof Center, Tel Avív

13 halott

  • 1996. március 3. – Jeruzsálem, 18-as autóbusz

20 halott

Amalék népe gyáván, nem a harcosokkal, az erős férfiakkal szállt szembe, hanem a sor végén kullogó védtelen öregeket és gyerekeket mészárolta le. Csakúgy, ahogy a modern kori Amalék, aki gyilkolását a Purim közeli napokra időzítette.

A Megila olvasás közben, majd  a purimi vigasság közepette, miközben számtalan kicsi és nagy Eszter és Mordecháj szaladgál körülöttünk, majd a purimi micva étkezés alatt – amikor az év egyetlen napján engedélyezett annyit innunk, hogy ne tudjunk különbséget tenni a bölcs Mordecháj és a gonosz Hámán között –  
ne feledkezzünk meg Purim üzenetéről, mely egyben figyelmeztetést is hordoz magában.

Üzenetet a mai Hámánoknak, Amalék modern leszármazottainak arról, hogy elődeik – bár mindent elkövettek –  mégsem  tudták maradéktalanul véghezvinni a zsidóság ellen szőtt gyilkos tervüket. És figyelmeztetést,  hogy Hámán ma sem alszik,  éberen figyel, keresi az ellenséget és ha sikerül véghezvinni őrült tervét, nem áll meg, de újabb áldozatai – zsidók hiányában – mások lesznek!

Képek forrása: Google

2012. március 5.


%d blogger ezt kedveli: