Archive | Ünnepek RSS feed for this section

Pészach

20 Már

Pészach eredetét, hagyományait, halachikus (törvényi) előírásait és azt a számtalan előkészületet, amit az ünnep megtartása követel, egy poszt keretében nehéz lenne úgy összefoglalni, hogy az a nem zsidó érdeklődő számára is világos legyen.

Annyit azonban el kell mondani, hogy az est a legtökéletesebb rendben (széder) zajlik. A forgatókönyv adott, attól eltérni nem lehet. Vannak családok, –  ide tartozik a sajátom is – ahol a Haggádát (az egyiptomi kivonulás története) nem kizárólag a mesélő (mágid), vagyis a család legidősebb férfi tagja olvassa fel. Szokás, hogy a résztvevők mindegyike, már a legkisebb, de olvasni tudó gyerek is vállal egy-egy részt, amit saját szavaival, gondolat -és érzelemvilága függvényében magyarázattal is ellát.

Kezdődik az est azzal, hogy a legfiatalabb, mert ez mindig az ő feladata, felteszi bevezető kérdését: ?מה נשתנה הלילה הזה מכל הלילות “Miben különbözik ez az este a többitől?”  

A kérdés célja, okot szolgáltatni a történet elbeszélésére.

Indul a történet, melyből – a teljesség igénye nélkül – a négy fiú szerepét emelem ki.

 

Íme, a négy fiú: a bölcs, (haham) a gonosz, (raasa) a kissé együgyű (tám) és a negyedik, aki még kérdezni sem tud.

Bölcseink tanításaiból én két példát hoznék fel. Az egyik azt mondja, hogy a négy fiú négy egymást követő generáció megszemélyesítője. Az apa, a mesélő nincs köztük, ő még azt a nemzedéket képviseli, amelyik mindent világosan lát, számára a történések egyértelműek.

Az első fiú, a bölcs az I-teni törvényeknek, parancsolatoknak a jelentőségét, a miértjét keresi.

A második, a gonosz felteszi a kérdést. “Mire jó ez nektek?” Választ nem vár, saját magának válaszol azzal, hogy a Széder-estét elavult intézménynek tekinti, amin az idő már túlhaladt.

A harmadik, az együgyű, akinek már nincs emléke a szülői ház Széderjeiről, akinek a hagyomány nem más, mint folklór, már kérdezni sem tud. Annyit még tud, hogy ő zsidó, de mikor a Széder-tálat látja, azt kérdezi – “mi ez”?

A negyedik, aki még kérdezni sem tud. Ő az, akinek szemét fel kell nyitni, kérdés nélkül is el kell beszélni neki az egyiptomi kivonulás történetét.

A másik, hozzám közelebb álló magyarázat szerint a fiúk mindegyike egy-egy emberi tulajdonságot testesít meg, mely tulajdonságok egyszerre vannak jelen minden emberben.

 

Ünnep után ünnep, hisz Purimtól, a “sorsvetés” ünnepétől pont négy hét Pészach kezdete és ez az időszak a felkészülés jegyében zajlik.

Négy hét megfeszített munkájának finise a konyha Pészachra történő kaserolása.

Mivel legjobb tudásom szerint az ünnepi előkészület ezen részét kevesen publikálták, megkísérlem nagy vonalaiban bemutatni:


A konyha, miután az egész évben használt szekrények lezárásra kerültek. A mosogatók és munkaasztal lemosva-hypózva.



Következő lépés lehetőleg úgy dolgozni az alumínium fóliával, hogy a legkevesebb vágott sebet kapjuk.

Ezt a műveletet befejezve előkerülhetnek az évente csak egyszer használatos, zömében alufóliából készült tálak-tepsik. Na, meg a feldolgozásra váró húsneműk.


Az ünnepi menü minden családnál más és más, többnyire azonban a nagy -és dédszülők hagyományait követjük.

Főételként kerül asztalra a húsleves, az elmaradhatatlan macesz gombóccal

Kifőzésre váró gombócok.

 

A nappali menü kedvenc fogása a fokhagymán (nem elírás, nem fokhagymás) sült. Ehhez tudni kell, hogy ebben az időszakban jelenik meg és kb. 2 hétig kapható a friss, száras fokhagyma.

Így kerül a tepsibe, a félbevágott szárral együtt. Rá a hús, só, bors, őrölt szerecsendió, némi olaj (kacsa v. liba esetén ez elmarad) és irány a sütő.


Aki ezek után még édességre vágyna, az választhat a macesz lisztből készült diós piskóta és a kókuszcsók között.


Családi hagyomány, hogy a Szédert nem az étkező asztalnál üljük.

Már teljes a rend, bár még a jelképes étkek hiányoznak az asztalról.

 

Askenáz Széder-tál. Az felrakott ételek mindegyike egy-egy jelkép az egyiptomi rabszolgaság idejéből, nem szolgál fogyasztásra.*

 

A szószos tál  különlegessége, hogy a negyedik generációt szolgálja!!!


Az ünnep jelképei közül egyet, a széder-tálat fentebb már bemutattam, most következzen az, amit mindannyian ismerünk. Van négyszögletes és kerek, sültebb és világos. Van kézi készítésű és gépesített, van őrzött lisztből készült és van az egyszerű. Ez a macesz.

 

Kézi készítésű macesz, őrzött lisztből.*

 

Szintén őrzött macesz, de nagyüzemi kivitelezésben.*


Tórai parancs, hogy Széder estén kovásztalan kenyeret eszünk, ezzel is emlékezve az Egyiptomból történt gyors kivonulásra, arra, hogy a kenyértészta az idő rövidsége miatt nem kelt fel. Az ünnep többi napján már nem kötelező, ami azonban nem ad felmentést a homec-evés (kovászos) tilalma alól. Maceszból készülhet kifli, gombóc, rakott ételek, töltött tekercsek sósan és édesen, csokoládéba mártott édesség, csokigolyó kókuszreszelékbe hempergetve, torta …

 

Maceszt készíteni micva (kötelesség), elkészítésében részt vehet minden 13. életévét betöltött zsidó féréfi. (Lány -és fiúiskolák – a nem vallásosak is – többnyire szerveznek  macesz-sütő versenyt, ahol az egyes csoportok nemcsak gyorsaságukat, de kézügyességüket is összemérhetik.)

Az élelmiszerüzletek óriási választékkal állnak a vásárlók rendelkezésére. Mivel nem előírás, hogy macesz csak búzalisztből készíthető, így a  választékbővítés és a különböző igények kielégítése érdekében ma már nem ritka, hogy a búzaliszten kívül más gabonafélékből készült termékek is szélesítik a kínálatot.

Széder estén u.n. őrzött maceszt eszünk, ami azt jelenti hogy az elkészítéséhez használt lisztet már a gabona betakarításától kezdve külön gonddal kezelik, tárolják, hogy még véletlenül se kerüljön “vízközelbe” sem az aratás közben, sem a malomba szállításkor, és természetesen a köztes időszakban sem.

 

Kép a ’30-as évekből. Masgiach (kósersági felügyelő) vigyázza a gabona betakarítását.*

 

A  gabona őrlése  1-2 nappal előzi meg a sütést , ami idő arra szolgál, hogy a liszt jól kiszellőzzön, vagyis  az őrlés alatt felszabadult hő eltávozzon belőle. A macesz másik alkotóeleme a víz, amit  hideg helyen  tárolunk a felhasználás előtt legalább 12 órán keresztül.  Természetesen arra is gondot kell fordítanunk, hogy a tárolóedény Peszachra kóser legyen.  A tészta összeállításánál a gyorsaság alapkövetelmény annak érdekében, hogy munka közben a lehető legkevesebb hő szabaduljon fel, nehogy az erjedés meginduljon. Ügyelni kell arra is, hogy egyszerre csak annyi tésztát állítsunk össze,  amiből az utolsó darabok is a halachikusan előírt időn belül a sütőbe kerülnek.  Követelmény, hogy a tészta egy percig se “pihenjen”, állandóan munkában legyen. Az összeállítás nehézségéhez tartozik, hogy a massza nem tartalmazhat légbuborékot, nehogy a víz megüljön egy helyen.

Tulajdonképpen a macesz készítés nem időigényes foglalatosság, hiszen attól kezdve, hogy a lisztet a vízzel összegyúrtuk, a sütőbe helyezésig nem telhet el 18! percnél hoszabb idő. Annál jobb, minél többen vesznek részt a munkában, tényleg minden kézre szükség van, hiszen a tevékenység négy helyiségben zajlik, gyakorlatilag egy időben. Szabály ugyanis, hogy a lisztet és a vizet külön helyiségben kell tárolni, hogy még a vízpára se érintkezzen a liszttel. A harmadik helyiségben történik a tészta elkészítése, a formázás és a negyedik helyiségben áll a tűzhely.

A leírtakhoz mellékelek egy videót, ahol pár percben nyomon követhető a kézi macesz útja a liszttől egészen a sütőböl kikerült példányok átvizsgálásáig.

 

http://youtube.googleapis.com/v/atuHLe99iCM&hl=en_US&fs=1&

 

 

Bónuszként mellékelem a maceszgombóc receptjét:

Az első kísérleteket általában nem koronázza siker, de 10-20 év szorgalmas gyakorlás után mindenki eljuthat a gyenge kezdő szintre!


Végy 4-5 tojást és törd fel pohárba. Miután megnézted, mennyi űrt tölt ki, öntsd át egy keverőtálba és a pohárba tölts fele annyi hideg vizet, mint a tojás mennyisége volt. (Mérheted fél tojás héjával is, csak így pancsosabb.)

Tegyél hozzá 1/2 pohár olajat, sót, reszelt szerecsendiót, őrölt borsot, ízlés szerint.

Közben törjél (gyúródeszkán v. mozsárban) legalább 3 lap maceszt apróra, de ne lisztté!!

Keverd a léhez és adjál hozzá annyi lisztté tört maceszt,  (amit vagy készen veszel, vagy otthon töröd porrá) hogy grízgaluska sűrűségű masszát adjon.

Tedd félre pihenni kb. 1,5-2 órára. Fél óra elteltével az ujjaddal ütögesd meg – ha nem tapad a kezedre és állaga rugalmas, felteheted a vizet forrni, amibe tegyél kevés sót is.

vizes kanál és kezed segítségével formálj gombócokat és helyezd sütőpapírra. Amikor a víz forr,  vegyél le a lángból, hogy ne lobogjon és tegyél bele egy “próba” gombócot. Ha szerencséd van, nem esik szét és akkor mehet mellé a többi is. Lassú tűznél (ne lobogjon, de mozgásban legyen!) legalább 1/2 óráig kell főzni. Ezen idő alatt a gombócok többször is helyet változtatnak, de néha nem árt fakanál segítségével az alul lévőknek segíteni a felszínre jutást úgy, hogy fakanállal kissé lenyomod a tartósan felszínen lévőket.

Ha sikerült, tedd titkos, “családbiztos” helyre, különben nem biztos, hogy marad mit feltálalni!

Ha módodban áll, vegyes (marha+csirke) húslevest főzz mellé. Mellé, mert a hangsúly a gombócon van!!!

 

 

Csillagozott képek forrása: Google

 

 

E kissé hosszúra nyúlt, ismeretterjesztésnek szánt írás végén az ősi reményt kifejező mondattal kívánok minden galuti hittestvéremnek – חג כשר שמח – örömteli, kaser Peszachot:

לשנה הבאה בירושלים

 

Jövőre,  Jeruzsálemben!!!

 

2013. március 20.

 

 

שנה טובה

11 Sze

שנה טובה!


Minden hittestvéremnek (és azoknak is, akiknek a ünnep más időpontra esik) – Kanadától Kínáig, az USA-tól Újzélandig, Budapesttől Bakuig, Sweitztől Svédországig… és akik a felsorolásból kimaradtak:

שנה טובה וגמר חתימה טובה

http://www.youtube.com/watch?v=mlLFDLEuX9A&feature=relmfu

Jó és békés évet kívánok, az Élet Könyvébe a jóra jegyeztessetek!!!

P.s.:ב”ה ünnepek után találkozunk

Savuot – a hetek ünnepe

22 máj

A Tóra-adás ünnepe a zsidó naptár szerinti Sziván hónap 5. napján (ה’ סיון) köszönt ránk.

Az ünnep mottója “…titeket pedig vett az Ö-való és kihozott a vaskohóból, Egyiptomból, hogy legyetek Neki örökös népe, amint a mai napon megtörtént…” Mózes V. (D’varim) 4,20

Savuot – Szukkot és Peszach mellett – a zsidó vallás harmadik zarándokünnepe. Önálló helyet foglal el az ünnepek sorában, holott szervesen kapcsolódik az egyiptomi kivonuláshoz, annak mintegy lezárása.
Az ünnepnek több neve is ismert. A “hetek” (seva=hét, savuot=hetek) elnevezés onnan ered, hogy a bibliai időkben Peszach másnapján kezdődött meg az árpa aratása és a következő hét hét alatt minden nap egy ómernyi (űrmérték) árpát, míg az ötvenedik napon – Savuot ünnepén – két, búzalisztből sütött kenyeret mutattak be áldozatként a jeruzsálemi Szentélyben. Ez jelezte a búza aratásának kezdetét. Szintén ekkor mutatták be a mezőgazdasági termények zsengéiből (bikurim) az első áldozatokat. Mezőgazdasági vonatkozását tekintve Savuot az aratóünnepek hangulatát idézi.

589810-שבועות-2015

“És íme, elhoztam néked Ö-való az első gyümölcsét a földnek, melyet Te adtál nekem” Mózes V. (D’varim) 26,10

Savuotra zsinagógáinkat csakúgy, mint otthonunkat,  virággal díszítjük. Gyerekeink iskolai ünnepség keretében emlékeznek meg a Tóra-adás, a Szináj-hegyi kinyilatkoztatás emléknapjáról, mely az egyiptomi kivonulást követő ötvenedik napon történt.

iskolai ünnepség

Héberül az ünnep – hag matan Tora – (Tóra-adás ünnepe), mely elnevezés arra utal, hogy a Tórát nem elvettük, hanem kaptuk.  Kaptuk, de még nem vettük el, ugyanis elvenni annyit jelent, mint folyamatosan magunkévá tenni a benne foglaltakat, ami ugye a “kapás” pillanatában nem volt minden zsidó számára egyértelmű és nem egyértelmű a mai napig sem.

A zsidóság ezen a napon, a Tóra-adás által vált néppé. Törvényt kapott, olyan törvényt, melynek betartása – mint minden ezt követő törvénynek – kötelező.
A Tóra átvételének pillanata tulajdonképpen egy kettős eskű megpecsételése az Ö-való és a zsidóság között. Az, hogy a  zsidóság a Tóra átvételekor nem érezte át kellőképpen a törvényben foglaltakat, az, hogy a hirtelen rátört szabadság, mely a rabszolgai élettől megszabadította, szabadosságba csapott át, magyarázható azzal, hogy az addigi szolgai lét alatt a szabadság fogalma ismeretlen volt számukra.

A büntetés nem váratott magára, az út, mely a Kánaánba vezetett, nem volt egyenes és negyven évig tartott. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a zsidóság valóban néppé váljon, hogy megtanuljon szabadságával úgy élni, hogy közben a törvény tisztelete is élete részévé váljon.

Az ünnepi szokások is erre emlékeztetnek, amikor Savuot éjjelét a Tóra tanulmányozásának szenteljük előadások, csoportos vagy egyéni tanulás formájában. A program összeállításánál nagy gondot helyezünk, hogy a gyerekek részére tartandó előadások olyan időpontban legyenek, amikor még figyelmük nem lankad.
Másnap, a reggeli ima keretében különleges ünnepi dallammal kerül felolvasásra a Tízparancsolat.
Az ünnep külön érdekessége, hogy hagyományosan tejes ételeket fogyasztunk, ezzel is emlékezve arra, hogy a Tóra ugyan úgy táplálja a szellemet, mint a tej a testet.

pri_wa


חג שבועות שמח

2012. május 22.

חג שמח

4 ápr

חג שמח ופסח כשר


Kívánok minden kedves olvasómnak örömteli és kaser peszachi ünnepeket!




לשנה הבאה בירושלים – jövőre Jeruzsálemben!!!

P.s.: Ünnep után újult erővel jelentkezem.

2012. április 4.

Purim, a zsidó “farsang”

5 Már

Az ünnep elnevezése a “pur”, vagyis  “sors” szóból származik, jelentése – sorsvetés. A történet a perzsa birodalomba, Achasvéros (I. Xerxés, i.e. 485-465) királyságának 12. esztendejébe nyúlik vissza és az ott élő zsidó közösség megsemmisítésére irányuló törekvéseket dolgozza fel. Hogy mi és hogyan történt, azt Eszter Könyvéből (Megilát Eszter) ismerjük.

Purim ünnepe a héber naptár szerinti 12. hónap (Ádár) 14-ére esik és pontosan négy héttel előzi meg Peszachot.  Hívő zsidó számára ez a hónapunk még más kiemelkedő eseményt is tartalmaz (a Négy Tóra-szakasz),  ugyanakkor már  valódi tavaszt idéz, (február közepétől, március közepéig) , tehát a bibliai eseményektől függetlenül is meghatározza hangulatunkat. Kicsit előre tekintve,  már látjuk az egyiptomi kivonulásban rejlő csodát is. Mindezek együttes jelenléte magyarázza a hónap kiemelt voltát.  
A népmesei motívumokban bővelkedő purimi történet gyerekeink számára is könnyen érthető, ezért annak már előkészületi fázisában is aktív szerepet vállalnak.

Susánban, a perzsa birodalom fővárosában Achasvéros a király, aki emberi gyengeségéből adódóan könnyen befolyásolható. Felesége Eszter, (eredeti zsidó nevén Hadassza) testesíti meg a  történetben a szépséget, míg nagybátyja Mordecháj, a jóságot. Ő  a király titkos tanácsadója, egyben a zsidó közösség gyámolítója. Bölcs tanácsai révén sikerül elhárítani a zsidókat fenyegető veszélyt. Nem lenne teljes a történet, ha a résztvevők közül kimaradna az intrikus, a gonosz, aki, mint Achasvéros minisztere, kihasználva annak alkoholfüggőségét, mindent elkövet, hogy előtte a zsidókat a lehető legrosszabb színben tüntesse fel. Végül is saját csapdájába esik, a rágalmak az ő fejére hullanak vissza. A jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését.

Purimspiel, a történet színpadi feldolgozása. Achasvéros, Mordecháj és Hámán.

Ezekben a napokban egymástól független  zsidó honlapok számolnak be a purimi előkészületekről, a Purim ünnepén tartandó “farsangi” bálokról, elevenítik fel a purimi hagyományokat.
Elnézést kérek olvasóimtól, akik  joggal várják el tőlem, hogy az izraeli szokásokról adjak tájékoztatót. Igazuk van, jó lenne most beszámolni az ünnepi előkészületekről, a purimi jelmezek sokféleségéről, a jelkép értékű  misloach manot (ételajándék) és a truma (adomány a rászorulóknak) jelentőségéről, a szeudát Purim (kötelező – micva – étkezés) során tapasztalt jókedvről…
De  nem megy! Nem megy, mert gondolataimba befészkelte magát  az Amalek nemzetségből származó Hámán.

És emlékezem. Emlékezem úgy, ahogy minden zsidó, a világ összes zsinagógájában Purimot megelőző Szombaton emlékezik (פרשת זכור):
  
“Emlékezz rá, mit művelt veled Amalék(népe) az úton, (vándorlásodban) amikor kivonultál Egyiptomból…” (Mózes V. – D’varim – 25.17.)

  • 2011. március 12. –  Itamár

Ruth, Udi, Joáv, Elád és Hadasz

  • 2008. március 6. – “Merkaz ha-rav” jesiva – Jeruzsálem

  •  1997. március 21. – “Café Apropó” – Jeruzsálem

Jael, Michál – új élettel a szíve alatt és Anat, akinek 6 hónapos kislánya maradt árván

  • 1996. március 4. – Dizengof Center, Tel Avív

13 halott

  • 1996. március 3. – Jeruzsálem, 18-as autóbusz

20 halott

Amalék népe gyáván, nem a harcosokkal, az erős férfiakkal szállt szembe, hanem a sor végén kullogó védtelen öregeket és gyerekeket mészárolta le. Csakúgy, ahogy a modern kori Amalék, aki gyilkolását a Purim közeli napokra időzítette.

A Megila olvasás közben, majd  a purimi vigasság közepette, miközben számtalan kicsi és nagy Eszter és Mordecháj szaladgál körülöttünk, majd a purimi micva étkezés alatt – amikor az év egyetlen napján engedélyezett annyit innunk, hogy ne tudjunk különbséget tenni a bölcs Mordecháj és a gonosz Hámán között –  
ne feledkezzünk meg Purim üzenetéről, mely egyben figyelmeztetést is hordoz magában.

Üzenetet a mai Hámánoknak, Amalék modern leszármazottainak arról, hogy elődeik – bár mindent elkövettek –  mégsem  tudták maradéktalanul véghezvinni a zsidóság ellen szőtt gyilkos tervüket. És figyelmeztetést,  hogy Hámán ma sem alszik,  éberen figyel, keresi az ellenséget és ha sikerül véghezvinni őrült tervét, nem áll meg, de újabb áldozatai – zsidók hiányában – mások lesznek!

Képek forrása: Google

2012. március 5.


Tu bi-Svát (טו בשבת) – a fák újéve

7 feb

Némi túlzással állíthatom, hogy Izrael éghajlatát tekintve igaz az a régi mondás, miszerint “január-február, itt a nyár!”
Jöhet még hideg, lehet még eső, (és legyen is) a levegőben már tavasz illat érződik. Nem véletlen! Ránk köszönt Tu bi-Svát, a fák újéve, mely a héber Svát hónap (a Gergely naptár szerinti január közepétől február közepéig terjedő időszak)15. napjára  esik.

Az ünnepnap halachikus vonásait nem részletezve, annyit azért meg kell jegyezni, hogy eredetileg a gyümölcsfák életkorának kiszámításával (a 3. életévét betöltött fa gyümölcsét szüreteljük először) és a templomi felajánlással, a tizeddel kapcsolatos törvények szempontjából volt fontos dátum. Az évek során, megtartva eredeti rendeltetését is, az ünnep kilépett halachikus kereteiből és a tavasz, a természettel való azonosulás ünnepévé avanzsált.

Az ünnepnap semmiben nem tér el egy átlagos hétköznaptól, hacsak abban nem, hogy az óvódába, iskolába igyekvő gyerekek kezében iskolatáska helyett kerti szerszámokat, öntözőkannát, a földmunkához szükséges egyéb eszközöket látjuk. Utcáink, tereink is benépesülnek fizetett és önkéntes faültetőkkel és a magánkertekben is páratlan nyüzsgés tapasztalható.

Gán Smuel kibuc lakossága az 1955-60-as évek egyikén –  faültetésre készülve

(forrás:Wikimedia C)

Az ünnepi megemlékezés részeként tudósítások számolnak be arról, hogy adott évben mely alapítványi szervezet, milyen mértékben járult hozzá a faültetési programhoz. S bár sok izraeli családban (de a Világon szinte mindenütt, ahol zsidók élnek) a mai napig is megtalálható az u.n. kék doboz,

(forrás: Wikipédia)

annak születéséről keveset hallunk. A hiányt részben pótlandó, álljon itt egy rövid visszatekintés:

1901. december 26-án, az 5. cionista kongresszus úgy határozott, hogy alapítványt hoz létre Zsidó Nemzeti Alap néven.
A megvalósítás, illetve a gyakorlati kivitelezés Haim Kleinmann lengyelországi banki tisztviselő érdeme, aki ötletét írásban küldte meg a bécsi székhelyű Die Welt cionista újság szerkesztőségének.
Elképzelése egy doboz volt,  melyen fillérről fillérre gyűlhetne az adomány a palesztinai földvásárlásra.
Az ötletet nem várt siker koronázta és a “kék doboz” útjára indult. Ott volt minden közintézményben, iskolában, a diaszpórában élő zsidók otthonában… Túl azon, hogy az adományok az új zsidó haza megteremtését voltak hivatva elősegíteni, a doboz a zsidó nevelést is szolgálta, mintegy kapcsolatot létesítve a galuti lét és a Szentföld között.

1908-ban a tanár szakszervezet a “faültetés ünnepévé” emelte ezt a napot, melyet később a Zsidó Nemzeti Földalap (Keren Kajemet le-Iszrael) is magáévá tett. Ez az alapítványi szervezet már megalakulásának évében mintegy 14.000 dunámnyi (egy dunám=1.000m2) területet fásított, ami 1942-re 35.000, 1980-ra pedig 556.000 dunámra nőtt.
A “kék doboz” tehát ma is él, csak küldetése változott az évek során. Ma az alapítvány elsősorban a mezőgazdasági területek talajjavításában, parkok, erdők telepítésében fejti ki tevékenységét, de részt vállal a környezetszennyezés felszámolásában is. Az alapítvány védnöksége alatt folyik az északi országrész újra erdősítése, ami a II. libanoni háború során átlőtt katyusák okozta tűz martaléka lett, vagy a Karmel hegyi tűzben elpusztult 50.000 dunámnyi természetes erdő felélesztése.

Éghajlati adottságaink ugyan lehetővé teszik, hogy egész évben ütessünk, de az ésszerűség, a gazdaságosság mégis azt diktálja, hogy akkor fogjunk nagyobb arányú mezőgazdasági munkába, amikor a föld telített a téli esővel és a magok, hajszálgyökerek könnyedén tudják felszívni az éltető erőt.
Bár az évszakok eltolódása nálunk is érezteti hatását és az idei  januári hidegben nem gondoltuk, hogy valaha is kitavaszodik, az utolsó hetek esőzése, majd az azt követő napsütés megtette hatását.

amíg egy hete még csak bimbódzott, az ünnepre

a szélvédettebb részeken  virágban a mandulafa

és a pipacs

Az ünnepnaphoz tartozik az az askenáz-chaszid eredetű szokás, mely szerint ezen a napon hét féle, Izrael földjén termett gyümölcsöt eszünk. Lehetőség szerint olyan termést is teszünk asztalunkra, amelyet abban az évben először fogyasztunk, hogy a megfelelő áldásmondattal köszönetet mondjunk, amiért megérhettük ezt az időt. Ha gondosan válogattunk, áldást mondhatunk úgy a föld, mint a fa termésére.

És ezzel már el is érkeztünk a zsidó ünnepek lényeges részéhez, a tanításhoz. Az ünnep jó alkalom arra, hogy a legkisebbek megismerjék a gyümölcsök nevét, a nagyobbak pedig elgondolkozhatnak azon, hogy pl. a  banán az fa, vagy bokor termése-e? 

A családi együttlétek alkalmasak régi történetek, példabeszédek felidézésére is. Álljon itt egy ezekből, mely  az éppen úton járó rabbi és  egy szentjánoskenyér fát ültető idős férfi között lezajlott párbeszédet idéz:

Hány esztendő múlva hoz ez a fa gyümölcsöt?  – kérdi a rabbi.
Kell annak legalább 70 év! – válaszolja az öreg.
Biztos vagy te abban, hogy hetven év múlva még élni fogsz és ehetsz a gyümölcséből? – teszi fel az újabb kérdést a rabbi.
Amikor világra jöttem, olyan világba érkeztem, amelyben már voltak szentjánoskenyér fák. Amint atyáim ültettek nekem, úgy ültetek én is az unokáimnak!  – válaszolta az öreg.

[A példabeszéd megtalálható a Taanit (böjt) traktátus 23. lapján]

2012. február 7.

Hanuka, a fény ünnepe

17 dec

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor úgy vélem, hogy ez a legszélesebb körben ismert ünnepünk. Ennek két oka is van, egyik, hogy sokszor napra egybeesik, vagy legalábbis közeli időpontra a keresztény karácsonnyal, másik pedig, hogy ezen ünnepünk többnyire nem zárt ajtók mögött zajlik, a fényt kivisszük az utcára.
Kivisszük, mert olyan csoda történt, amit hirdetni kell. Hirdetni nyolc napon keresztül, minden nap egy-egy gyertyával többet gyújtva, míg a 8. napon a gyertyák fénye olyan világosságot nem nyújt, ami elfeledteti azt, amiért az ünnep ünneppé vált. Hanuka a fény ünnepe, a nyolcnapos csoda nem bibliai eredetű, gyökerei a II. Szentély idejére nyúlnak vissza.
Miközben Athén, Spárta és Théba egyaránt arra törekedett, hogy vezető szerephez jusson a görög államok között, létrejött Macedonia és II. Filippos vezetésével egyesítette Hellast. Miután a király gyilkosság áldozata lett, trónját fia, Alexandros, ismertebb nevén Nagy Sándor örökölte meg. Ő i.e. 333-ban legyőzte a perzsákat, majd meghódította a Földközi tenger mellett lévő valamennyi országot, köztük Júdeát is. Ez a perzsák felett aratott végső győzelmet is jelentette, hiszen az itt lévő országok valamennyien a perzsák adófizetői voltak. Nagy Sándor nem nyúlt a zsidó vallás központjához, érintetlenül hagyta a jeruzsálemi Szentélyt, sőt – ami nem volt jellemző, de a  zsidó adófizetők szempontjából hatalmas könnyebbséget jelentett – az u.n. smita, vagyis szombatévben (amikor a zsidó tulajdonban lévő föld megművelése a Tóra parancsai szerint tilos) elengedte a zsidók adóját.
Nagy Sándor trónjának utódlásáért három hadvezére, Antiochos, Ptolemaios és Seleukos vetélkedett, végül is az örökséget három részre osztották. Antiochosé  lett Hellas, Ptolemaios Egyiptomot kapta, míg a birodalom ázsiai része Seleukosé lett. Júdea birtoklásáért a harc folytatódott és i.e. 301-ben a ptolemaiosok fennhatósága alá került, egészen i.e. 198-ig. Ők nagy hangsúlyt fektettek az adók pontos befizetésére, a belső nyugalomra és biztonságra, ugyanakkor vallási szempontból igen türelmesek voltak.
A hódítás velejárójaként azonban úgy görögök, mint macedónok is letelepedtek Júdeában és magukkal hozták a hellen kultúrát. Ekkor jelent meg a zsidó országban a görög templom, a díszes oltárok, színházak és természetesen a görög sportok is. Mi tagadás, a lakosság egy részének mindez megnyerte tetszését, így aztán nem csoda, hogy a hellenizmus gyorsan terjedt.
I.e. 198-ban változás következett be azzal, hogy III. Antiochos bekebelezte Júdeát, így az a szíriai királyság részévé vált, ahol szintén a hellen kultúra volt az uralkodó. Ebben az időben még a Tóra törvénykönyv szerepét senki nem vonta kétségbe és Antiochos baráti magatartását jellemezte, hogy pénzadománnyal segítette a Szentély gyarapítását. Halála után trónját fia, IV. Seleukos vette át. Ezzel kezdődött a szír birodalom és vele együtt Júdea sötét korszaka, ami az ő halála után csak fokozódott. IV. Antiochos, (i.e. 175-164) aki a gonosz előnevet kapta, nemcsak a görög kultúra és vallás mind szélesebb körben történő elterjesztését, de a zsidóság hellenizálását, a zsidó kultúra és vallás eltörlését is célul tűzte ki. Első lépésként kötelezővé tette a görög istenek tiszteletét, áldozati- és szoborkultuszát. Érdekes módon a zsidó előkelőségek, az értelmiség ezt nagyban támogatta, a vallásos réteg azonban mélységesen elítélte és szembeszállt a hellenizmus követőivel. Az ideológiai hovatartozás kérdése nem állt meg a vallásos és a “felvilágosult” zsidók közti nézeteltérésekben, de a családok életét is megbolygatta. Az utolsó csepp a pohárban Jason, a hellen kultúra pártolóinak élharcosa (eredeti nevén Jósua a kohaniták törzséből) a főpapi tisztért cserébe felajánlotta, hogy meghonosítja Jeruzsálemben a görög szokásokat, valamint ígéretet tett az ifjúság görög szellemben történő nevelésére. A főpapi tisztségért folyó vetélkedésben a várományosok egymást licitálták túl, ami a Szentély aranytárgyainak a szír udvarba történő elszállításában csúcsosodott ki. Antiochos a gonosz, személyesen vonult  be Jeruzsálembe, célja a hellen kultúra és vallás végleges meghonosítása volt. Az engedetlenek véres leszámolás áldozatai lettek, a Szentélyt sokadszora is kifosztotta, és ami a legfájóbb volt a  zsidóknak, hogy megtiltotta a Tóra törvényeinek betartását, ezen belül is kiemelten a körülmetélési szertartást, valamint a szombattartást. A nép ekkor már foglalkozott a felkelés gondolatával, de a nagyvárosokban állomásozó szír katonai erők jelenléte ezt nem tette lehetővé. Így végül is a felkelés egy kisvárosban, Modiinban tört ki, i.e. 167-ben.
Modiin szülötte Matitjahu, a Chasmoneusok családjából származó főpap nemcsak megtagadta a görög istenszobrok előtti áldozatot, de a legenda szerint sajátkezüleg oltotta ki annak a hellenistává vált zsidónak az életét, aki ezt meg akarta tenni. Ez volt a jel, ezzel Matitjahu az egész országban meghirdtette a felkelést, ami rendkívül gyorsan követőkre talált. Szabadcsapatok alakultak, gerilla hadműveletek gyengítették a szír hadsereget. Ennek a felkelésnek az élén állt Matitjahu Júda nevű fia, akinek ragadványneve Makkabi (pöröly) volt. Végigharcolták az országot, mindenhol sikerrel verték vissza a szír erőket, és amikor elértek Jeruzsálembe, ott is a Szentélybe, azt tapasztalták, hogy a zsidó kegytárgyak helyét görög istenszobrok foglalták el. Hozzáláttak a Szentély megtisztításához és a munka végeztével avatási ünnepséget (חנוכת בית) rendeztek, ezzel adva vissza a Templomot eredeti rendeltetésének. A Talmud így ír a hanukai csodáról:

Amikor a görögök betörtek a Szentélybe, használhatatlanná tettek  ott minden olajat, s miután a Chasmoneusok a rendet visszaállították egyetlen korsó kóser (a főpap pecsétjével ellátott) olajat találtak, ez azonban csak egy napra volt elegendő. Ám csoda történt, az olaj nyolc napig égett – ennyi időre volt szükség, hogy friss, a rituális előírásoknak megfelelő olaj álljon rendelkezésre. (Sabat 21b)

Erre Emlékezünk, a Makkabeusok előtt tisztelgünk azóta is minden évben Hanuka ünnepén. Az ünnep fő kelléke a hanukia, a 8 (+1) ágú gyertyatartó, ami nem azonos a hétágú menórával.

A 9. láng kiemelkedik a sorból, ez a samesz, vagy szolgaláng, Ennek segítségével gyújtjuk a többi lángot.

Általánosan elterjedt szokás, hogy a fényt kivisszük az utcára és az is, hogy a hanukkiát a bejárat bal oldalán helyezzük el. Ha lakásban gyújtunk, ott is igyekszünk a mezüzével szemközti részen elhelyezni, de itt már arra is ügyelünk, hogy a fény az utcáról is jól látható legyen.  Miért? Mert így aki a házba lép, két micve (parancsolat) között teszi. Mit gyújtunk? Az olivaolajon, az abból készült gyertyán keresztül a színes stearin gyertyán át széles a választék.
Mivel Hanuka nem munkaszünet, ugyanakkor az iskolákban ekkor van a “téli szünet” ideje, sokan vagyunk szabadságon. Az ország különböző helyein rendeznek szabadtéri előadásokat, ahol felelevenítik Júda Makkabi hőstettét, de nem egy múzeumunk is szervez a különböző korcsoportokba tartozó gyerekeknek tartalmas elfoglaltságot. Otthon pedig, hát otthon együtt a család, és állítom, hogy sokkal jobb körbeülni az asztalt és különféle társasjátékot játszani, mint a TV áldásos tevékenységét élvezni. Legkedveltebb játék volt a trenderli (pörgettyű, szovivon), ami mára kissé háttérbe szorult. Ime:


A héber betűkkel ellátott pörgettyűn a betűk számértéke dönti el, ki a nyerő.

Anyagát tekintve akármiből készülhet, a lényegi különbség a betűkben van. Az Izraelben használatoson a nun-gimel-hé-pé betűk, míg a diaszpórában a pé helyett sin szerepel. Az első variáció jelentése: Nagy csoda történt itt, a másodikban értelemszerűen az itt szót az ott váltja fel. Régen ezt a játékot dióban játszottuk, igaz, akkor a hanukai ajándékozási szokások is másak voltak. Szerencsére még ma sem jutottunk el odáig, hogy az ajándékozás felnőttek körében is “kötelező” legyen, de bizony a gyerekek a sok-sok éven át bevált zsebpénz (hanukat gelt – ami lehet valódi, de még jobb, ha csokoládéból van) helyett komoly játékokat, vagy akár használati tárgyakat kapnak.

חנוכת גאלט

Egy minap hallott felmérés szerint, minket is utólért a karácsonyi vásár hangulata.  
Nem szeretem és állítom, hogy az együtt töltött órák minden ajándéknál, és minden korosztály számára sokkal többet jelentenek.
Nem maradhat ki a szokásokból a étkezés sem, aminek fő alkotó eleme az olajban sült fánk, a szufgania. Egyre kevesebb azon háziasszonyok száma, akik ennek elkészítésére otthon vállalkoznak. Vállalkoznak viszont az utcai etetőhelyek és már több héttel a tényleges ünnep beköszönte előtt lekvártól, porcukortól, karamellkrémtől és minden létező “töltőanyagtól” maszatos arcokat látni.

Ezzel a képpel búcsúzom: חג חנוכה שמח*

A csillagozott kép forrása: Wikipédia

2009. december 7. (Frissítve: 2011. december 1)

 (Frissítve: 2013. november 22.)

%d blogger ezt kedveli: