Tag Archives: párbeszéd

Teljes gázzal a zsákutcába

28 jan

Az izraeli-palesztin “béketárgyalások” 2010-ben úgy szakadtak meg, hogy jószerével el sem kezdődtek. A témában eddig írt bejegyzéseim itt olvashatóak. Az állóvízbe tavaly nyáron lépett be ismét az Egyesült Államok és John Kerry külügyminiszter személyében egy kitartó, az ellentétek feloldásán fáradozó összekötő. A jelzett időpont óta tizenegy alkalommal tett hosszabb-rövidebb látogatást a térségben, ahonnan – a szembenálló felek képviselőivel folytatott tanácskozást követően –  távozásakor rendszerint előrelépésről, a “békeegyezmény” rövid időn belüli aláírásáról tájékoztatta a hírközlő szerveket. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a végső megállapodás megkötésére kezdetben kilenc hónapot irányzott elő, amelyet később az  u.n. keretszerződés aláírásának határidejére módosított.

Engedtessék meg nekem néhány gondolat a felújított tárgyalások közvetlen előzményeiről: Izraeli részről az az álláspont alakult ki, hogy bármikor, bárhol hajlandóak vagyunk a tárgyalás folytatására, előzetes követelések nélkül. Még attól az apróságtól is eltekintünk, hogy bár Mahmud Abbasz tizedik éve áll a Palesztin Hatóság élén, mégis illegitim (mandátuma már kétszer is lejárt és új választásokat nem írt ki) tárgyalópartner.

Mindezek ellenére, csak hogy a tárgyalások meginduljanak, Izrael hajlandó volt engedni annak a palesztin kövtelésnek, hogy a tárgyalási időszak alatt 104, gyilkosságért elítélt személyt szabadon enged, négy lépcsőben. (Ebből eddig hármat teljesített!)

Áttérve a jelenlegi helyzetre elmondható, hogy az izraeli-palesztin tárgyalások gőzerővel haladnak előre – a zsákutca felé!

Pillanatnyilag az a helyzet, hogy Izrael és a palesztinok egyetlen dologban értenek egyet. Abban, hogy egyikük sem érti, honnan Kerry optimizmusa az egyezmény közeli aláírását illetően.  Kerry hurráoptimizmusával szemben ugyanis ott áll a nem túl biztató valóság, ugyanis az elmúlt két hónapban a palesztin álláspont finoman szólva is szélsőségessé vált.

Ez ügyben a csúcsot Mahmud Abbasz  január 11-én Ramallah-ban tartott, a köztudatba a  “tagadás szónoklata” elnevezéssel bekerült beszéde jelentette.

Ebben egyértelműen leszögezte, hogy a palesztinok soha nem ismerik el Izarelt, mint a zsidó nép államát, nem lesz semmiféle egyezmény, ha az összes palesztin menekült nem térhet vissza és nem lesz egyezmény Kelet-Jeruzsálem, mint palesztin főváros nélkül.

(Itt feltétlenül meg kell jegyezni, hogy Abbasz tiszta “zsidómentes” palesztin államot kíván létrehozni, de amikor erre Izrael azt a választ adja, hogy: Jó, akkor terület és lakosság cserével rendezzük a kérdést, a válasza nemleges. Ide kívánkozik még, hogy a sokat vitatott ‘67-es határokon belüli Izrael területén egy és negyedmillió arab él, akik nem szándékoznak palesztin fennhatóság alá tartozni.)

Abbasz még egy kérdésben bekeményített és ez a Jordán völgy státusza. Szerinte a Jordán völgye a leendő palesztin állam elidegeníthetetlen része és szó sem lehet az amerikaiak javaslatáról, hogy adják bérbe  Izraelnek.

A résztvevők nagy tetszéssel fogadták Mamud Abbasz Kerry tervével kapcsolatos bejelentését: “Azt mondják, hogy az amerikaiak nyomást fognak gyakorolni rám és én megadom magam. Akár sarokba is szoríthatnak, de  majd meglátjuk, ki adja meg magát az amerikaiaknak. Azt mondják, hogy nem lesz egyezmény, ha nem ismerjük el Izraelt, mint zsidó államot. Hát én egyértelműen kijelentem, hogy nem ismerjük el Izraelt zsidó államként.”

Nem sokkal a beszéd után Abbasz Párizsba utazott az Arab Liga külügyminisztereinek találkozójára, amin John Kerry is részt vett. Célja, hogy a  külügyminisztereket rávegye az amerikai béketerv támogatására. Mielőtt azonban Kerry előterjeszthette volna kérelmét, Abbasz már “megdolgozta” a résztvevőket és nemhogy nem kérte az amerikai terv támogatását, de világossá tette, hogy a palesztinok teljes egészében elvetik azt, mivel izraeli tervet látnak benne, amit Kerry csak magáévá tett.

Mivel Kerry biztosra ment, igencsak meglepődött a hideg fogadtatáson és szembesülnie kellett azzal, hogy az Arab Liga külügyminiszterei egységesek Izrael zsidó államként való elutasításában. A palesztin külügyminiszter Riad el-Malahi, aki szintén részt vett a megbeszéléseken, megerősítette, hogy a tervnek Kerry által beterjesztett változatát nem fogadják el és ezen kívül is még nagyon sok változtatást tartanak szükségesnek.

A résztvevők kinyilvánították negatív véleményüket a kerettervvel és a tárgyalások további menetével kapcsolatban is.  Egyértelművé tették, hogy a palesztin álláspontot támogatják, azt  hogy az egyezmény aláírása után nem maradhatnak izraeli erők a palesztin állam területén (Jordán völgy) és a palesztin főváros Kelet-Jeruzsálem kell, hogy legyen.

Végül is Kerrynek meglepetéssel kellett tapasztalnia, hogy az arab külügyminiszterek sem akarnak egyezményt.

Amikor a tárgyalások újraindításának feltételeként gyilkosok szabadon engedését követelték, a palesztinok vállalták, hogy ezért cserébe nem fordulnak nemzetközi szervezetekhez saját legitimitásuk elősegítése és Izrael delegitimálása céljából. Ezzel szemben Abbasz egyenes utasítására elkezdődtek az ez irányú előkészítő munkák.

Palesztin források szerint Abbaszt és a PFSZ felső vezetését nagyon zavarja, hogy esetleg majd úgy kerülnek a töténelemkönyvekbe, mint akik Netanjahuval, Liebermannal kötöttek békét. Politikailag kényelmesebbnek éreznének egy baloldali kormányt, többek közöt azért is, mert úgy gondolják, hogy több engedmént remélhetnének. (Megjegyzem, hogy a palesztin vezetés nem tekinthető baloldalinak. Egyáltalán, a palesztin társadalomra nem érvényesek az európai politikai kategóriák, miután berendezkedésük alapvetően feudális.)

Aggodalmaikat  az amerikaiakkal is közölték, akik azt a választ adták, hogy nincs értelme arra  várniuk, “ki hal meg előbb”, mert Netanjahu feltehetőleg még évekig miniszterelnök lesz.

Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy ha a palesztinok egy pillanatig is komolyan gondolták volna az Izraellel kötendő megállapodást, akkor már az Olmert nevével fémjelzett kormánnyal szerződést kötöttek volna, ugyanis tőle – nagy valószínűséggel – a jelenlegi követeléseiket maradék nélkül megkapták volna. Legalábbis erre utalnak jelenlegi, kormányellenes megnyilatkozásai.

Izrael szempontjából fontos kérdés az Izrael ellenes palesztin uszítás. Ez már az iskolákban kezdődik, ahol  a hivatalos tankönyvekben Izrael, mint nem létező állam szerepel, a zsidókat csak,  mint  “a majmok és disznók népe”  emlegetik.

A közelmúltban Ramallahban  tartott gyűlést a PFSZ,  ahol Abbasz és a vezetés sok tagja is jelen volt a közönség soraiban. A szónok, Mahmud el-Habas a szent helyek tulajdonának minisztere a következőket mondta:  “Felhívjuk a Szíriába érkező harcosok figyelmét, hogy a dzsihád nem a damaszkuszi el-Jarmuk palesztin menekülttábor ellen van. Az igazi cél világos és egyértelmű – Jeruzsálem! Aki a fiatalokat meghalni küldi Szíriába, jó ha tudja, hogy Jeruzsálem vár! Minden erőfeszítést egész Palesztina felszabadítására kell fordítani!”

az elképzelt palesztin állam – de hol van Izrael?

 

Fentieket óriási tetszésnyilvánítással fogadta a közönség. El-Habasnak egyébként  nem ez az első ilyen beszéde. Néhány hónappal ezelőtt szintén Mahmud Abbasz jelenlétében kijelentette, hogy a béketárgyalásoknak a palesztin érdekeket kell szolgálnia. Úgy kell tenni a zsidókkal, mint Mohamed próféta, aki tíz évre szóló fegyverszünetet kötött, amit két év után megszegett, a zsidó törzseket megtizedelte és elfoglalta Mekkát.

 

2014. január 28.

Képek forrása: Google

 

Obama izraeli látogatása után…

2 ápr

Avagy sok hűhó a (majdnem) semmiért.

Előzmény

Két okból is nehéz Obama elnök izraeli látogatásáról szót ejteni. Részben, mert a világ valamennyi televízió állomása egyenes adásban közvetítette az eseményeket, részben pedig – mint arra az alcímben utaltam is – nem került sor átütő erejű bejelentésre.


érkezés


némi malőr – az elnöki autó mentésre szorul

 

Ami a tárgyalásokról kiszivárgott – nyilván csak egy töredéke az elhangzottaknak – az csak nüanszokban tér el a már eddig is tudottaktól.

Ilyen, hogy Obama rávette Netanjahut az Iránnal kapcsolatos elképzeléseinek elfogadására.
Ez azt jelenti, hogy meg kell várni a júniusban esedékes iráni elnökválasztást, majd azt követően három-négy hónap türelmi idő múltán kell megvonni a mérleget. Akkor lehet dönteni a szankciók esetleges fokozásáról, vagy a katonai akcióról.

Szintén a tárgyalás részeként, Netanjahu hivatalosan is bejelentette, hogy a palesztin kérdést a “két állam-két nép” elv keretében kell megoldani.

Ezzel kapcsolatban Obama semmiféle tervet nem hozott, ugyanakkor többször kijelentette, hogy a problémát az érintett feleknek kell megoldaniuk, amihez a maga részéről minden szükséges támogatást megad. Ezzel át is adta a közvetítő szerepet John Kerry külügyminiszternek.

Ebben sem volt semmi meglepő, legfeljebb még nyilvánvalóbbá vált, amit már előzetesen is tudni lehetett, hogy az USA szemében a közel-keleti térség elveszítette elsőrendű stratégiai jelentőségét. Ha rangsort akarunk állítani, akkor besorolása a harmadik-negyedik helyre tehető. Ennek egyik oka, hogy Amerika sokkal kevésbé szorul rá az arab olajra, hiszen az elmúlt három év alatt 70%-kal csökkentette a térségből származó behozatalát.

(Ezzel szemben Európában ez a mutató növekedett, s bármennyire is abszurdnak tűnik, pont ez növeli némileg az USA szemében Izrael fontosságát, legalább is ami a katonai-biztonsági kérdéseket illeti.)

Mindezek ellenére, vagy ezzel együtt is, a látogatás nem volt tanulságok nélküli.

Hogy az idő rövidsége hozta így, vagy eleve ez volt a cél, minden esetre egy napra esett Obama Ramallah-ban, a Palesztin Hatóság területén tett látogatása, illetve este, a jeruzsálemi kongresszusi központban, egyetemi hallgatók előtt elmondott beszéde.

Mielőtt a két helyen elhangzottakra rátérnék, le kell szögezni, hogy Obama rendkívüli színészi adottságokkal rendelkező, ragyogó szónok, akinek egészen kiváló képességű beszédírói és propaganda tanácsadói vannak. Látogatása az első pillanattól az utolsóig gondosan tervezett koreográfia szerint zajlott.


Obama az Izrael Múzeumba érkezik

 

Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, úgy érezhette, hogy nem is az amerikai elnök, hanem maga Amerika jött el a “kis testvérhez” azzal a céllal, hogy kapcsolatukat minél szorosabbá tegye. Erre utalt a többször, héber nyelven hangoztatott szlogen: “אתם לא לבד” – vagyis “nem vagytok egyedül”!

A politikában járatos “vájt fülűek”, azért kiérezték, hogy a valóság ennél árnyaltabb, sőt, azok előtt, akik figyelemmel kísérték Netanjahu beszédét az amerikai kongresszus előtt, nem volt kétséges, hogy a jó szervezés csodákra képes.

Mint említettem a Ramallah-i látogatásra a reggeli órákban került sor és az azt lezáró sajtóértekezleten, ha valaki nem tudta, hogy Obama állt Mahmud Abbasz mellett, akár azt is hihette, hogy az izraeli kormány egyik képviselőjét hallja.

Obama többek között azt mondta, hogy a palesztinoknak el kell ismerniük Izrael, mint zsidó állam létét és a tárgyalások előfeltételének nem szabhatják a telepeken folyó építkezések leállítását, ugyanis a béke megkötésével ez a probléma megoldódik. (Értsd: a telepek többségét úgyis ki kell üríteni.) Hangsúlyozta tovább, hogy a palesztinok ne várják mindig másoktól a problémáik megoldását.


palesztin tiltakozás


a rakéta támadás is a tiltakozás része


Ezek után mindenki szinte mindenki azt várta, hogy az esti, jeruzsálemi beszéde felér majd egy “könnyes, szerelmi vallomással”.

Nem egészen így történt.

Fentebb utaltam Netanjahu kongresszusi beszédére, amit a hallgatóság több ízben felállva, viharos tapssal jutalmazott. Nem volt ez másként Obama esetében Jeruzsálemben sem. A hatszáz gondosan kiválogatott egyetemista annak ellenére formában volt,  hogy az este 7 óra körül kezdődött rendezvényre a reggeli órákban, szervezett utaztatással mindenkinek meg kellett érkeznie. A szervezésnek volt azonban egy szépséghibája, nevezetesen az, hogy az amerikai elnök előre megüzente, hogy a telepen létesített egyetem ifjúságával nem kíván találkozni. Ariel település egyetemi hallgatói joggal érezhették, hogy Obama szemében ők másodrangú állampolgárok.(Az egyetemi hallgatók 40%-a palesztin fiatal.)

Nos, Obama beszédének első felét tarthatta volna akár a Likud párt egy prominens személyisége is, hiszen a polgári lakosság személyi biztonságáról volt szó, meg arról, hogy az USA nem tűri, hogy Irán atomfegyverhez jusson és ismét a szlogen – Izrael nincs egyedül.

Beszédének második része azonban kísértetiesen emlékeztetett a “שלום עכשיו” (békét most) szélsőbalos szervezet programbeszédére. A reggeli, Ramallah-i beszédével szöges ellentétben itt azt hangsúlyozta, hogy a telepesek képezik a béke akadályát és a palesztinokkal szembeni atrocitásaik nem maradhatnak büntetlenül. A hallgatók figyelmét felhívta, hogy nekik kell nyomást gyakorolni a kormányra a béke érdekében.

 

Végül is a jövő fogja eldönteni, hogy Obama a történelembe, mint a békeszerződés megteremtője, vagy mint karizmatikus szónok fog-e bekerülni.


a legjobb szervezést is felülírta az időjárás, így a repülőtéri protokoll elmaradt

 

Befejezésül még annyit, hogy Obama eme turista útja Izraelnek 40 millió shekelébe (~ 12 millió dollár) került, de elnézve az óriási kíséretet, az ide szállított eszközök sokaságát (helikopterek, autók) az amerikai adófizetőknek még sokkal többe.

 

2013. április 2.

 

Képek forrása: Google

 

 

 

Izrael, “felhőoszlop” hadművelet – összegzés

25 nov


2012. november 21-én, izraeli idő szerint este 9 órától tűzszünet lépett életbe a Hamasz terrorszervezet és Izrael között – melyről közös nyilatkozatban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és egyiptomi kollégája tájékoztatta a nyilvánosságot.

Az eddigi, számtalan ilyen irányú kezdeményezéssel ellentétben, a jelenlegi tűzszünet több annál, minthogy a gázai sávból bizonytalan időre felfüggesztik Izrael polgári lakosságára irányuló rakéta támadásokat. Éppen ezért, jelen írásomban szétválasztom a katona és a politikai kérdéseket.

Kezdem a katonai vonatkozással, amiről már az első számadatok ismeretében kiderül, hogy hermetikusan nem választható el a politikától.

(Meg kell jegyezni, hogy Gáza a Hamasz uralma alatt áll. Ugyanakkor a területen egyre meghatározóbb erőt képviselnek egyéb terrorszervezetek. A Muzulmán Testvérek és a Hamasz összefonódása anya-gyerek viszonyt mutat, de mára az Iszlám Dzsihád jelenléte egyre jobban érvényesül. Ezen kívül számos kisebb, de elszántságát illetően nem elhanyagolható terror-csoportokkal is számolni kell.)

Ha azt írom, hogy a világ közvéleménye a rakéta támadások megindításának okát a Hamasz vezérkari főnökének november 14-ei likvidálásával hozza összefüggésbe, az általánosítás csapdájába esek. Csak a számoknak kell egy kis figyelmet szentelni és mindjárt világossá válik, hogy az ominózus 14-ei dátumot megelőzően 764 rakétát lőttek ki Izrael polgári lakosságára, ami tíz hónapot véve alapul, havi hét és fél rakétát jelent.
A 14-ei, likvidálási akció már az azt megelőző két hét rakéta támadásaira, valamint a gázai övezet izraeli oldalán járőröző katonai dzsipre kilőtt (mely során négy katona sérült, közülük kettő súlyosan) aknavetőre adandó Izraeli válasz  első lépése volt, amivel kezdetét vette a “felhőoszlop” hadművelet. Ennek során Ahmed Jabari-n kívül még öt (5) a Hamasz katonai szárnyához tartozó vezető pozícióban lévő és egy (1) az Iszlám Dzsihád-hoz tartozó, szintén meghatározó terrorista célzott kiiktatása történt meg.

Az izraeli hadsereg részéről ezen időszak alatt mintegy 1.500 célzott támadás történt, melynek során összesen 30 vezető terrorista likvidálására került sor és sikerült megsemmisíteni többek között 19 terrorista bázist, felszámolásra került 140 csempész -és 66 terror alagút, valamint 26 fegyverraktár, a hozzá tartozó összeszerelő műhellyel, valamint több tucat hosszú hatótávolságú, föld alá telepített rakétakilövő bázis is.

pihenőben*

 

A művelet alatt Izraelre kilőtt rakéták száma 1.506. Az indított rakéták közül 857 nyílt terepre esett, a lakott terület felé kilőttek száma 479, melyekből 58 célba talált és 421-et a levegőben semmisített meg az erre a célra kifejlesztett “vaskupola” rakétaelhárító rakéta rendszer.

152 esetben fordult elő sikertelen kísérlet, ami azt jelenti, hogy a rakéta palesztin területen robbant.

Izraeli oldalon hat halálos áldozatot (két katona és négy civil)  és 240 különböző fokú sérültet tartanak számon.

Palesztin hivatalos forrás 139 halottról számol be, zömükben civilekről. Ugyan ez a forrás a hadműveletek során azt állította, hogy halottainak zöme a terroristák soraiból került ki. Egy másik forrás szerint a likvidált terroristák száma 45, míg a civil áldozatoké 102.

Fentiekkel szemben az izraeli katonai forrás adatai szerint a hadműveletben 177 palesztin vesztette életét, ezek közül 120 terrorista és 57 civil. A   sérültek száma 450.

(Összehasonlításképpen: Az “öntött ólom” akcióban 700 terrorista vesztette életét és nagyjából ugyan ennyi volt a civil áldozat.)

Az izraeli veszteség alacsony száma egyrészt a “vaskupola” rendszernek köszönhető, valamint annak, hogy a bunkerek a civil lakosság védelmét szolgálják és nem rakétatároló funkciót töltenek be, valamint nem a magas rangú vezetők számára vannak fenntartva.

A nyolc napos akció pontos anyagi vonzatát még nem lehet felmérni, amit ezzel kapcsolatban már ma tudni lehet, az a közvetlen katonai költség. Ennek összege 400 millió dollárra tehető. Az ipar – kiesés miatti – közvetlen vesztesége 200 millió shekel.
Ezek nem végleges, becsült adatok.

Mielőtt a helyzet politikai oldalának értékelésére rátérnék, egy alapvető dolgot kell tisztázni. Amikor egy olyan hírrel találkozunk, hogy Izrael és a Hamasz tűzszünetet kötött, akkor az átlag olvasó megállapítja, hogy a két fél egyeztetett és egyezségre jutott.
A dologban ott a tévedés, hogy Izrael nem tárgyal a nemzetközileg is terrorszervezetnek minősített Hamasszal. Izrael most is, mint eddig minden alkalommal, garanciát akar kapni területi és állampolgárai sérthetetlenségére.
A jég megtörni látszik! A világ számottevő közvéleménye Izrael oldalán! Erre több jelből lehet köetkeztetni.

A tűzszünet összetett szó, s mint ilyen Izrael számára a második tag, vagyis a “szünet” döntő fontosságú, ugyanakkor nem rajta múlik.  A szünet tartósságát kizárólag nemzetközi garanciákkal lehet biztosítani, erre nézve Egyiptom vállalta a Szináj fokozott ellenőrzését a fegyver-csempészés megakadályozása érdekében. (Nem egészen 24 órával a tűzszünet életbe lépése után feltartóztattak egy Gázába tartó szállítmányt, mely több mint 100 hosszú hatótávolságú rakétához való robbanófejet tartalmazott.)

A régi háborúkkal, határvillongásokkal ellentétben, a maiak a médiák figyelő szemei előtt zajlanak. A felek azonnal lemérhetik cselekedetük nemzetközi  visszhangját.
Azt kell mondni, hogy Izrael történelmében először fordult elő, hogy a mértékadó médiák izraeli oldalra is küldtek tudósítókat, akikről elmondható, hogy – egy kivételével az objektívitást szem előtt tartva tájékoztattak.

Pár nappal a tűzszünet után már látni lehet, hogy melyik fél mit nyert, illetve mit vesztett az akció során.

Annak ellenére, hogy a Hamasz Gázában győzelmi zászlót lenget és karnevál méretű demonstrációval ünnepli Izrael “térdre kényszerítését”, (és ehhez Abbasz gratulációját is bezsebeli) még arab lapok elemzései arról szólnak, hogy a

– A Hamasz elvesztette fegyver-arzenáljának nagy részét és nem csekély személyi veszteséget szenvedett, valamint megerősíti a Hamasz még az akció során tett megállapítását, amennyiben a halottak zöme a terroristák soraiból került ki. Ugyanez a hírforrás az akció egyértelmű nyertesének az Irán támogatását élvező Aszadot hozza ki, akiről átmenetileg sikerült elvonni a közvélemény figyelmét. Nevezetesen arról, hogy az ominózus nyolc nap alatt a szír hadsereg 817 civillel végzett. Figyelemre méltó az a megjegyzés, miszerint “Izrael a jelen esetben sokkal kíméletesebben bánt az ellenséggel, mint a szír kormány a saját állampolgáraival”.

Ennyit az arab sajtóból, nézzük a realitásokat:

– A Hamasz annyiban tekinthető nyertesnek, hogy a tűzszünet eddig még nem kidolgozott feltételeinek értelmében, dominanciája nőtt a többi gázai terrorszervezettel szemben.
(A hosszú távra szóló feltételek kidolgozása egy bizottság feladata, mely európai és amerikai résztvevőkből áll – amiből, bár Törökország mindenképpen részt kért , nyilvánvaló Izrael ellenéssége miatt kimaradt.)
Nereményként könyvelheti el az egyiptomi határátkelők részleges megnyitását és szintén Egyiptom vonatkozásában a szabadabb személyforgalmat.
Elsődleges izraeli engedmény a palesztin halászhajók szabadabb mozgása a gázai övezet partjainál.

– Izrael a veszteség rovatban könyvelheti el, hogy nem volt módjában egyszer és mindenkorra megoldani a problémát.
Ennek egyik oka, hogy amennyiben megdönti a Hamasz hatalmát, két lehetőség áll előtte. Vagy ismét megszállja a területet, (amit mindenképpen el akar kerülni) vagy valakinek átadja a terület irányítását. Ezt Egyiptom nem vállalja. Másik ok, hogy a Hamasz után csak szélsőségesebb terror csoportokkal kell számolnia.

– Izrael mindenképpen nyereségként könyvelheti el a majdnem teljes nemzetközi támogatást, amit egy szárazföldi akcióval azonnal el is vesztett volna. (Az ország déli részén élő egymilliónyi lakosság csalódottsága érthető, ők a rakéta támadások elsőrendű célpontjai, amitől már 12 éve szenvednek.)
Először fordult elő Izrael történelme során, hogy a terrorizmus elleni harcában garanciákat is kapott.
Ezek közül első helyen kell említeni, hogy Egyiptom garanciát vállalt a fegyvercsempészet megakadályozására, amivel gyakorlatilag a Muzulmán Testvérek vezette Egyiptomtól már most többet kapott, mint a Mubarak rezsimtől.
Izrael – és a világ számára – bebizonyosodott a tovább fejlesztett “vaskupola” rendszer hatékonysága, melyből jelenleg öt üteg van hadrendbe állítva és amelyből 10 darab gyakorlatilag az egész országot lefedi. Jelenleg a világon ez az egyetlen rövid és közép hatótávolságú elhárító rendszer és amiért a vevők már sorban állnak a gyártó cégnél.
Bár a végére hagytam, de az sem elhanyagolható, hogy egyiptomi vezetéssel összeállt egy szunnita koalíció, mely megakadályozhatja a síita Irán hegemónia törekvéseit. (Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy ezzel Egyiptom is nyert, hiszen így számíthat a nyugat támogatására, mely óriási gazdasági problémáinak megoldásában nem elhanyagolható.)

Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi tűzszünet tartósságát nem elsősorban a ténylegesen szemben álló felek vérmérséklete garantálja, sokkal inkább a háttérben hatalmi harcot vívó államok politikai törekvései.
Ennek eklatáns példája, hogy az a Törökország, amely még pár napja jelezte részvételi szándékát a konfliktus kezelésében, mára úgy nyilatkozott, hogy minden erővel segíti Iránt a rá zúduló szankciók kijátszásában. De említhetjük Oroszországot is, amely a gázai partok közelébe irányította a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó flottiláját, felkészülve a nagyjából 400  főnyi, a gázai sávban tartózkodó orosz állampolgár szükség esetén történő evakuálására. Mindezt három nappal a tűzszünet életbe lépése után, aránytalanul nagy erők mozgatásával. Ugyanis a flottilla egy rakéta cirkálóból, egy járőr hajóból, két rakodó -, egy vontató -és egy tengeri tank hajóból áll.

Végezetül és sportnyelven szólva csak annyit, hogy ez a meccs még nincs lejátszva.
A puding próbája az evés (is).
Most egyértelműen színt kell vallaniuk a fegyverszünet tartósságában érdekelt államoknak. Amennyiben ugyanis a tűzszünet tartósságát nem tudják garantálni – vagyis Gáza terrorszervezeteinek ismételt felfegyverzését  nem tudják megakadályozni – a következményekért egyértelmű a felelősségük.

2012. november 25.

*Goggle 

A PMW honlapjáról:

http://www.palwatch.org/main.aspx?fi=157&doc_id=8024 (A Hamasz telepítési stratégiájából jól látható, hogyan használja apját, anyját, gyerekét… élő pajzsként.) Hozzá kell tenni, hogy mindeközben a “hős” távirányítással lövi ki a rakétát.

http://www.palwatch.org/main.aspx?fi=157&doc_id=8026 (A palesztin morál erősítését szolgáló képek –  a zsidók “ijesztgetése”.

 

BESZÉLJÜK MEG! KÉRDEZZ- FELELEK!

25 jan

Az utóbbi időben – bár ez az “utóbbi” évekre tehető – sokan kerestek meg olyan kérdéssel, amely az aktuálisan futó blogbejegyzésbe semmiképpen nem illeszthető.
Kérdések zsidóságról, ünnepeinkről, szokásainkról, kérdések Izraelről…

Az érdeklődőknek – saját bevallásuk szerint – csak töredéke  tekinthető halachikusan zsidónak, többségük a háború után született nemzedékből kerül ki, akik gyökereiket keresve, a kiindulási lehetőségek után érdeklődnek.
Ugyanakkor nem elhanyagolható azon nem zsidó olvasóim száma sem, akik Izraelben tett turista útjuk után, vagy csak a más kultúrák iránti érdeklődésből adódóan kívánják ismereteiket bővíteni.

Ezen látogatóim számára született meg jelen fórum, ahol világos kérdésre, legjobb tudásom szerint, világos választ kaphatnak. Reményeim szerint a “BESZÉLJÜK MEG” rovat (mely blogomban a “KATEGÓRIÁK” között található)  nem kérdező és kérdezett kizárólagos párbeszéde lesz, de bekapcsolódnak olyanok is, akik a felvetett probléma nálam sokkal szakavatottabb ismerői.

Egy…két…há…!  Fórum indul!  BESZÉLJÜK MEG!

2012. január 25.


Abbasz döntött!?

21 Sze

Szándékom szerint ebben a bejegyzésben a miértekre keresem a választ, ami nem jelenti azt, hogy meg is találom.
Célom, hogy az olvasó az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban találkozzon azokkal az összefüggésekkel is, amelyek napi hír szinten még akkor sem tudják bemutatni a valóságot, ha a média munkások nem éreznek – márpedig Izraellel kapcsolatban éreznek – elhivatottságot arra nézve, hogy a jólértesültség látszatát keltve, többnyire saját “pártállásuk” szemszögéből kommentálják azt.

Nem készülök a témában tudományos dolgozat írására, inkább egy olyan ember szemével láttatnám a történéseket, akihez a valós, vagy annak vélt információk nem csak az éter hullámai közvetítik és akinek a mindennapi életben sokszor a médiákban elhangzottakkal homlokegyenest más tapasztalatai vannak.

Mivel egy blogbejegyzés keretei – ha nem is szigorúan véve – kötöttek, s mivel a téma elég szerteágazó, igyekszem csak a jelennel foglalkozni, ami nem zárja ki,  hogy amennyiben az érthetőség megkívánja, ne utaljak régebbi időpontokra is.
Mindjárt egy visszatekintéssel kezdem. A 2010-ben felújított és gyakorlatilag az ünnepélyes megnyitót követően azonnal hamvába is holt izraeli-palesztin béketárgyalásokról készült írásaim ittolvashatók.

Az izraeli és palesztin fél viszonyának rendezésében az elmúlt – ma már évtizedekben mérhető – időszakáról elmondható, hogy vannak részeredményei, (Oslo) összességében azonban leszögezhetjük, hogy a konfliktust feloldani nem sikerült. Ma pedig úgy tűnik, hgy az osloi egyezmény is veszélybe kerülhet.

A megoldás a két fél közös akaratán múlik, azon, hogy tárgyalóasztal mellett, a múltban egymás sérelmére elkövetett hibák felemlegetése nélkül, időhatárt nem szabva, szükséges kompromisszumok kötésével olyan megoldás szülessen, mely lehetőleg hosszú távon biztosítja a békés egymás mellett élést.

Mielőtt rátérnék a jelenre, a video bejátszás segítségével tekintsünk vissza a történelemre.

Hogy minden félreértésnek elejét vegyem, leszögezem – támogatom a palesztin állam megalakulását, (a miért egyenlőre maradjon az én titkom) de mélységesen elítélem az ENSZ-ben és a nyugati politikusok körében tapasztalható bohóckodást.
Nevezettek vagy kóros feledékenységben szenvednek, vagy az évtizedekkel ezelőtt hozott saját döntésüket sem veszik komolyan.
Konkrétan arra gondolok, hogy a palesztin államot immáron harmadízben kívánják megszavazni, melynek első elismerésésre már 1948-ban, másodjára 1988-ban került sor. Ha ehhez hozzáveszem, hogy 1946-ban, Jordánia megalakulásával már létrejött a palesztinoknak szánt állam, akkor tulajdonképpen a negyedik voksolásnál tartunk. (Meg kell jegyezzem, hogy a palesztin állam létrejöttét egyik esetben sem Izrael mellett, hanem Izrael helyett képzelték el, aminek egyik bizonyítéka, hogy Jordánia területének 75%-át nagy-Izraelből szakították ki.)
Ez utóbbi tény, valamit a palesztin állam többszöri elfogadása felveti annak gyanúját, hogy az ENSZ jelenleg várható határozata is hasonló sorsra jut.
Konkrétabban fogalmazva: Hányszor kell elismerni egy születendő országot ahhoz, hogy az működő, önfenntartó állammá váljon? Vagy a gazdaság alapját netán a megalakulást követően is a külföldről érkező segélyek fogják jelenteni?

Ezek természetesen csak kérdések, melyek az írás során merültek fel bennem. Végül is semmi közöm ahhoz, hogy a szomszéd miből él. Ahhoz azonban igenis van közöm, – mert az megint   csak engem veszélyeztet – ha a közvetlen szomszéd fellázad a nyomor miatt, amit ugye eddig nem tapasztalt, hiszen az Izraelben segédmunkásként foglalkoztatott is 3-4-szeresét keresi a Palesztin Hatóság által fizetett bérnek (120:30-40 shekel/nap).

Kanyarodjunk vissza a címadó mondathoz és Abbasz személyéhez. (Mahmud Abbasz 1935-ben C’faton, az akkori Palesztina Brit Mandátumterületen született. Végzettségét tekintve jogász. Tanulmányai során nagy súlyt helyez a Holocaust tanulmányozására olyannyira, hogy disszertációját már Holocaust tagadásából írja. 2004-ben Arafatot követi a PFSZ elnöki tisztében.

Abbasz a szürke hivatalnok jellegzetes példája, akinek döntéseit minden esetben a külső befolyásoló tényezők határozzák meg. Ebből a szerepből egyetlen esélye lett volna kilépni, – és akár még ünnepelt, a palesztinok “felszabadításában” kiemelkedő szerepet játszó politikusként élvezhetné nyugdíjas éveit – ezt azonban elszalasztotta. Két lehetőség közül – hosszú távon nézve – mindenképpen a rosszabbikat választotta, de nézzük a miérteket.

Az Obama, az Egyesült Államok akkor újonnan hatalomba került elnöke első körútja a Közel-Keletre vezet, és Kairói beszédében nyitást ígér a muszlem országoknak, melynek részét képezi a palesztin állam záros határidőn belüli tető alá hozása.
Arab logika szerint ez annyit jelent, hogy Izrael másodrangú jelentőségűvé vált, Amerika az arabok mellett.
Obama kijelentésével elültetett egy fát, melyen Abbasz elkezdett felfelé kapaszkodni és egy év alatt olyan magasra jutott, ahonnan már csak külső – jelen esetben ENSZ – segítséggel  tud presztizsveszég nélkül lejutni.

Valahányszor az izraeli-palesztin kiegyezés szóba kerül, a külvilág hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy a palesztinokat két politikai szervezet osztja meg: A Fatah és a Hamasz.

Hogy tévedés ne legyen, Abbasz nem pillanatnyi felindulásból döntött úgy, hogy az ENSZ elé viszi a palesztin ügyet. Abbasz ezt már akkor tudta, amikor elindult Amerikába, hogy a felújítandó béketárgyalások ünnepélyes megnyitóján részt vegyen. Elutazása előtt a palesztin belső használatra kiadott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy “ha sikerül jó, ha nem, akkor az ENSZ segítségével”. Hogy nyomatékot adjon mondandójának még azt is hozzátette: “Most csak Ciszjordánia a cél, később egész Palesztina!”

Az eltelt egy év alatt több olyan lépésre került sor, melyek mindegyike külön-külön is arra utal, hogy nem a béke az elsődleges cél, hanem Izrael eltüntetése a közel-keleti térségből.
Bár az ilyen irányú megnyilatkozás eddig rendszerint “családon belül” marad, de a napokban már diplomáciai szinten is kifejezésre jutott. A PFSZ amerikai követe amerikai diplomaták előtt kijelentette, hogy “44 éves megszállás után mindenkinek érdekében kell álljon Palesztina zsidómentesítése!”
Ezen “elszólás” előzményéhez tartozik az az esemény, amit a nyugati világ a közelmúlt kiemelkedő eseményének tart, mely esemény sokak szerint az első kedvező jel a megbékélésre.
Azt senki nem vette észre, vagy ha igen, nem akarta látni, hogy a két ellenséges szervezet csak a közös ellenség okán lép látszólagos koalícióra és erre a koalícióra elsősorban Abbasznak van szüksége azon egyszerű oknál fogva, hogy időt nyerjen és lehetőleg szeptemberig biztosítsa a belső “csöndet”.
Ennek keretében, a külvilág számára készült forgatókönyv szerint a Fatah és a Hamasz egységkormányt alakít, mely közösen képviseli a palesztin érdekeket. Az egység papíron ugyan megszületett, de további érdemi intézkedésekre nem került sor, hiszen még a funkciók elosztásában sem jutottak közös nevezőre.
Nincs ezen semmi csodálkozni való, hiszen a Hamasz egy percig sem csinált titkot abból, hogy az egység létrehozása részét képezi az Izraellel szembeni ellenállásnak. Mahmud Zahar a Hamasz terrorszervezet egyik vezetője kijelenti, hogy szervezete kizárólag a ‘67-es határokon belül hajlandó elfogadni a palesztin államot és megerősíti a mindig is hangoztatott véleményt, miszerint soha nem fogadja el Izrael létét, hiszen ezzel a következő nemzedéket fosztaná meg a föld felszabadításának jogától, amivel nagy-Palesztina birtokba vételének lehetőségét tenné kockára.

Hogy a palesztinoknak mennyire nem volt és még ma sem fontos a független palesztin állam arra jó példa, hogy a terület felosztásakor sem kezdtek országépítésbe, amit később (2004. Camp David) is megtehettek volna. Ekkor ugyanis Ehud Barak a “területet békéért” szlogen szellemében a terület 97%-ának visszaszármaztatását és ra 3%-ra  területcserét ajánlott fel. Négy évvel később nagyjából ugyan ezt ajánlotta fel Ehud Olmert is. Az előzőt Arafat, utóbbit Abbasz nem fogadta el. Abbasz azóta már azt is kifejtette, hogy Izrael ellehetetlenítése többet ér, hosszú távon lényegesen kifizetődőbb, mint a fegyveres konfliktus.

Az eltelt egy évben folyamatosan ezen munkálkodik, melyhez megfelelő partnerre talált az európai, amerikai és izraeli szélső-baloldal szuper értelmiségi körében, akik számára a hangzatos szlogen – emberi jogok és a palesztinok szenvedése – bőségesen elegendő, a tények ismerete csak zavarná gondolkodásukat.

Izrael és benne a zsidóság megítélésében az a legzavaróbb, hogy a külső szemlélő egy homogén masszának tekinti és nem látja mögötte az embert akkor, amikor a másik oldallal kapcsolatban kizárólag az emberi szenvedésekre apellálva a tényleges terrorizmust és annak burkolt v. éppen nyílt támogatását bagatellizálják.
Jut eszembe! Marx mondásánál találóbbat a jelen helyzetre vonatkoztatva keresve sem találtam volna. Ő azt mondja, hogy a történelem ismétli önmagát, de ami elsőre tragédiának tűnik, az második alkalommal már komédia.
Az, hogy az Öbölháborús Szaddam rakétákat a Hamasz kasszamjai váltották fel nem tűnik túl komikusnak, annál inkább a vezető nyugati országok politikusaitól származó figyelmeztetés, az önmérsékletre intés és a válaszlépések megítélésük szerinti aránytalansága.
Természetesen senki – legalább is én nem – kívánja, hogy ezen politikai nagyságok a térségben töltsenek bármennyi időt is, legkevésbé azt, hogy megtapasztalják milyen érzés 15 másodperc alatt elérni a bunkert, (napjában esetleg többször is) sőt odáig megyek, hogy még azt sem várom el, hogy higgyenek nekünk. Nem kell! Elegendő lenne folyamatosan figyelemmel kísérniük a Palesztin Hatóság, a Hamasz, az Iszlám Info… honlapjait. Ők nem hazudnak, mindig az igazat mondják. Az igazság pedig az, hogy iskolai tananyag a zsidómentes Palesztina! Nem beszélve a nyári napközi táborok versenyeiről, ahol az az ünnepelt győztesaz, aki a leggyorsabban tudja összeszerelni és célba juttatni a rakétát.

Fentiek miatt tartom a tények érdekes megközelítésének azt, hogy Izraelt viselkedése elszigeteli nem csak a térség többi országától, de Európától is, ami úgy fogalmazódott meg, hogy Izrael elveszti Európát.
Véleményem, hogy ennek pont a fordítottja igaz és Európa készül (ismételten) elveszíteni Izraelt és benne a zsidóságot.

Barack Obama rövid idővel ez előtt  elhangzott beszéde igazából nem keltett meglepetést csak annyiban, hogy elnöki kadenciájának első, leginkább Izrael- barát beszédét tartotta, melynek lényege a következő:

  • A békét mindenképpen a két fél közötti tárgyalás teremtheti meg és nem az ENSZ.
  • Elismerte Izrael jogát, a teljes biztonsághoz, az őt körülvevő ellenséges államok tengerében.
  • És ami Izrael számára a legfontosabb, említést sem tett a ‘67-es határokról.

Binjamin Netanjahu és Mahmud Abbasz beszédére pénteken kerül sor.
Az ő beszédüktől sem várható, hogy olyan újdonságot tartalmazzon, amit eddig még nem mondtak el.
Netanjahu beszéde maximum némi psychológiai hatással lehet a hallgatóságra, tekintve, hogy kiemelkedően jó szónok (bár ennyire lenne karizmatikus vezető).

Abbaszról azt gondolom, hogy az utolsó pillanatig a kemény palesztin vonalat fogja képviselni, hogy a végén benyújtja-e BT-nak a kérelmet, az kérdéses.

Háttér információk alapján úgy tűnik,  az USA nem zárkózna el egy a palesztinokkal kötendő üzlettől cserébe azért, hogy a Biztonsági Tanácsnak ne, csak az ENSZ közgyűléséhez nyújtsák be kérelmüket.
Ezt a megoldást feltételezve úgy tűnik, hogy az USA vagy tartózkodna a szavazástól, de még az sem elképzelhetetlen, hogy támogatná a kérelmet egy megfelelő megfogalmazású határozati javaslat esetén.

Függetlenül az íróasztal mellett kialakított állásfoglalásoktól és
a szavazás eredményétől, változatlanul Tony Blair véleményét osztom, – amit már  korábbi írásaimban többször jeleztem – aki az ír példát véve alapul azon az állásponton van, (és tett is érte nem is keveset) hogy mindenek előtt és mindkét oldalon először is a fejekben kell rendet teremteni és bizalmat építeni. Ez egy időigényes folyamat, de ha nem kezdjük el, soha nem jutunk a végére.

2011. szeptember 21.

Izraeli-palesztin béketárgyalások – 2010. IV.

15 Júl

Jordánia ismét főszerepben???

Nincs szükség egyetemi végzettségre ahhoz, hogy belássuk, a közel-keleti béke – melynek csak egy részét képezi az izraeli-palesztin megállapodás – a térség minden államának, lakójának érdeke.
Már korábbi bejegyzésemben is jeleztem, – amit nem én találtam ki – hogy a béke feltételeit kell elsősorban megteremteni, azt nem lehet kierőszakolni.
A dolog mégis úgy fest, hogy Obama, aki mindenáron meg akarja szolgálni a Nobel-békedíjat, eldöntötte, hogy  még regnálása idején békét teremt és ennek érdekében egyszerre több vasat is tart a tűzbe. Amúgy “széplélek” módjára, hogy egyik félnek se ártson sokat, némi pénzbeli, stratégiai biztatással igyekszik a dolog könnyebb végét megfogni.
Míg a washingtoni, hivatalos megbeszélések arról szólnak, hogy Izrael további építési embargót foganatosítson, a háttérben keresi egyéb megoldások lehetőségét is.
(Egyéni véleményem, hogy a hivatalos tárgyalásokat  az adott feltételek mellett el sem kellett volna kezdeni. Egyrészt Izrael kategorikusan kijelentette, hogy a moratórium 10 hónapra szól, ezt tudomásul vette Amerika csakúgy, mint a palesztin fél és kénytelen-kelletlen beletörődtek a zsidó építtetők is. Az ő figyelmük még nyomatékosan fel is lett hívva a mérsékelt magatartásra, a moratórium megszegői azonnali büntetésben részesültek. Izrael az építési tilalom bevezetésével egy időben azon volt, hogy minél előbb üljenek tárgyalóasztalhoz. Amerikának viszont csak a határidő lejárta előtt 10 nappal sikerült rábírnia Abu Mázent a tárgyalás-sorozat megkezdésére úgy, hogy aki  értő füllel hallotta, milyen nyilatkozatot tett a Palesztin Hatóság a washingtoni utazást megelőzően, pillanatig sem gondolhatta, hogy tárgyalási szándékuk komoly. Eleve arra játszottak, hogy az építkezés leállítása állandósuljon. Ehhez Amerikától és egyes európai  országoktól folyamatos támogatást is kapnak, amennyiben az izraeli építkezéseket okolják a tárgyalások felfüggesztéséért.)

Visszatérve napjainkra, az elmúlt héten Ajub Kara több telefon hívást  is kapott külföldi újságíróktól, akik egy régebbi találkozó iránt érdeklődtek, hivatkozva az A-Sharq Al-Awsat c. szaud-arábiai újságra, mely arról tudósított Washingtonból, hogy az amerikaiak titokban tárgyalásokat folytatnak a jordánokkal, kísérletet téve egy izraeli-jordán megegyezésre a palesztin fennhatóság alatt álló Júda-Somron térséget illetően.

A jelenlegi hír előzménye mintegy hét évvel ez előtti eseményre nyúlik vissza. A drúz származású Ajub Kara, aki akkor parlamenti képviselő volt (ma miniszter helyettes) egy másik képviselővel (ma miniszter) és egy, akkori Likud-párti miniszterrel vezető jordán politikusokkal folytatott tanácskozást Ammanban. Erről a találkozóról tudomást szerzett az izraeli rádió egyik riportere, aki Karánál rá is kérdezett a találkozó lényegére. Ajub Kara úgy nyilatkozott, hogy turistaként tartózkodik Ammanban. Annak ellenére azonban, hogy abban az időben semmiféle tárgyalás nem folyt Izrael és a palesztinok között, Jeruzsálem és Amman alternatív megoldásokat keresett a helyzet rendezésére.

A szaudi  újság szerint Júda-Somron térséget hat kerületre osztanák, u.m. kelet-Jeruzsálem, Hebron, Dzsenin, Ramallah, Nablusz és Jerichó. A kerület lakosai jordán állampolgárságot kapnának és szavazhatnának a jordán parlamentre, de alternatívaként szóba jöhet az autonómia parlamentje is. A kerületek kormányzói a jordán közigazgatásnak lennének alárendelve. (Itt jegyzem meg, hogy Kelet-Jeruzsálem lakosainak túlnyomó része jelenleg is jordán állampolgár, csak töredékük vette fel az izraeli állampolgárságot.)
Az újság rávilágít arra, hogy természetesen nem ez a megoldás Obama álma és ezt a variációt csak akkor vennék elő, ha Abu Mázen és Netanjahu között a tárgyalások végképp zsákutcába torkollnak.

Ez a terv Izrael számára azzal az előnnyel járna, hogy a jelenleg létező települések izraeli fennhatóság alatt, a helyükön maradnának. Kara szerint, ez egy előnyben részesített opció lehetne, mely rendezésbe Egyiptom is szerepelne azzal, hogy magára vállalná a felelősséget Gázáért.
Az elképzelés a hatnapos háború előtti állapot visszaállítását jelentené, amikor is nem volt palesztin állam, aminek jövőbeni felállítását Izrael nem ellenezné.
Ezen megoldásban úgy Jordánia, mint Egyiptom egyaránt érdekelt. Az érdek elsősorban gazdasági és valószínűleg elősegítené a két ország belső stabilitását is, ugyanis – mint Kara fogalmazott – nincsenek demokratikus arab országok. Ha nincs erős kezű diktátor, akkor az anarchia veszi át a hatalmat, mint láthatjuk ezt a mai Libanonban. A választási lehetőség tehát a “normális” diktátor és a szélsőséges diktátor között van, ez utóbbi általában a vallás nevében uralkodik. Ha most létrejönne egy palesztin állam, akkor kénytelenek lennének választásokat kiírni,  – amit Abu Mázen a saját jól felfogott érdekében egyre csak halogat – ahol nagy valószínűséggel a Hamasz nyerne, ugyan úgy, mint Gázában. Ez esetben Júda-Somron területén iráni fiókállam jönne létre.
Bármennyire is furcsán hangzik, a jelenlegi palesztin vezetésnek is van érdeke ebben a tervben, ugyanis megvalósulása esetén ők nevezhetnék ki a kormányzókat és a terület igazgatása is a kezükben maradna.

Jordánia azért is vállalna főszerepet ebben az egyezségben, mert egy iszlám berendezkedésű palesztin állam az ő létét is veszélyeztetné, nem elfelejtve, hogy Jordánia jelenlegi állampolgárainak mintegy 70%-a  palesztin. Természetesen az sem kizárható, hogy Jordánia esetleg Irán, vagy Törökország útjára lép, de ennek esélye mindaddig nem túl nagy, míg a hasemita uralkodóház helyzete stabil.

Fentiekben leírtak jelenleg nem lépik  át az elképzelés határait csakúgy, mint a palesztin állam egyoldalú kikiáltása.

(Forrás: Makor Rishon, 2010. november 12.)

Nem a cenzúra miatt…

10 Júl

Ezt az írást a NolBlog szerkesztési elveiben utóbbi időben tapasztaltak miatt ott nem jelentetem meg.

Az, hogy nagyjából 20 éve, a Szovjetunió alkotóelemeire esett és vele együtt a volt szocialista tábor országai is a demokrácia útjára léptek, vagy legalább is keresik az oda vezető utat, azt feltételezné, hogy a média munkatársai – kihasználva annak lehetőségét, hogy –  az elszigeteltségből kilépve, az internet nyújtotta lehetőségek birtokában hitelesen, több oldalról megvilágítva adjanak tájékoztatót a világban zajló eseményekről.
Lehet, ez egyéb régiók esetében igaz is, viszont azoknak a tudósítások,  melyek Izraelről és általában a közel-keleti helyzetről  szólnak, számomra sok esetben még mindig “hidegháborús” hangvétele van. A fiatalabb korosztály kedvéért kiemelem a korszak egyik idevágó jellemzőjét, a “keleti tömb” arabbarát politikájával szembeni “nyugati tömb”-ön belül  kialakult Izrel-barát megnyilvánulásait.

Hogy a hangvétellel kapcsolatos érzéseim nem alaptalanok, mi sem bizonyítja jobban, mint az a Népszabadság online változatán megjelent írás, mely itt olvasható.

Szó nincs arról, hogy a szerző valótlant állítana, még arról sem, hogy a valóságot saját szája íze szerint kiszínezné, egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos dolgokat – lehetőleg történelmi eseményeket, dokumentálható történéseket  – elhallgat. Ami az egészben felháborító, hogy ezek az elhallgatások egytől-egyig Izrael elmarasztalására alkalmasak és amennyiben ezt a fonalat tovább göngyölítem, feltétlenül aklalmasak az Európa szerte megnyilvánuló antiszemita, Izrael-ellenes  (ami véleményem szerint az antiszemitizmus modernizált változata) vélemények, tudatlansággal ötvözött ellenszenv kinyilvánítására.

De nézzük, mit is kifogásolok az ominózus írásban?

“Az előző hajóraj Törökországból indult, hogy segélyt vigyen a blokád alatti Gázába.”

  • Az előző blokádtörő kísérlet egy éve történt. Szerzőnek igazán lett volna ideje és lehetősége utána járni, hogy valójában mi és hogyan történt. Hogy pl. a lejárt szavatosságú gyógyszereken, gyerekjátékokon és festéken kívül mivel is akarták még “segélyezni” Gáza lakosságát. Vagy az emberélet kioltására alkalmas eszközöket nem is oda szánták? Akkor kinek/kiknek? Csak nem az izraeli katonáknak?

“A flottillát (mármint az előzőt) egy török vallási alapítvány szervezte.”

  • Mely török vallási alapítvány nemzetközileg is tudottan  terrorszervezeteket  támogató  IHH!

“A hajókon több politikus is volt,… izraeli képviselők…”

  • Tagadhatatlan,  Zaubi a Kneszet tagja, arab szinekben indult parlamenti képviselő, akinek nem első esetben vesz részt Izrael ellenes megmozduláson. (Jelenleg mentelmi jogának felülvizsgálata folyik.)

“A hajóraj (most már a jelenlegiről van szó) blokádtörő művelete a gázai lakosság megsegítését szolgálná.”

  • A gázai lakosság megsegítését nem a blokádtörés, hanem leginkább az szolgálná, ha végre felnyílna úgy Európa, mint az USA szeme és számonkérné a palesztin vezetőkön a pénzbeli és egyéb  segélyek útját.  Miért nem kötelezte a világ – pénzéért cserébe – a Hamaszt, hogy a szállítmányt beengedje Gázába?

Az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének lehetséges útjai közül szerző három variációt említ, ebből csak az utolsót idézem:

“3. Alkudozás Netanjahuval, akinek javaslatai a legtöbb palesztin számára elfogadhatatlanok. Politikai és választói bázisa nem képes megállapodni, nem kíván palesztin államot, és nem akar lemondani a megszállt területekről. Netanjahu miniszterelnök akar lenni, nem béketeremtő. Izraelben „boom” van, az ország gigantikus, bekerített Szilícium-völggyé lett, az új, amerikanizálódott nemzedékek szinte le is mondtak a béke lehetőségéről.”

  • A palesztinok számára egyetlen izraeli javaslat sem elfogadható mindaddig, amíg nem állunk elő azzal,  hogy javainkat hátrahagyva elindulunk a tenger felé. Pontosan Netanjahu választói azok, akik döntő többséggel kiállnak a palesztin állam mellett, de a palesztin állam megalakítását úgy jóváhagyni, hogy a területek zsidó lakosságának nincs biztosítva más helyen a lakhatása – ez nonszensz. (Itt jegyzem meg, hogy Gázából történt kivonulásunk óta, Gus Katif volt lakóinak több, mint a fele jelenleg is ideiglenes szálláshelyen kénytelen élni.) Tény viszont, hogy a jelenlegi parlamenti koalíció – az előzőekkel ellentétben –  nem támogat olyan tárgyalást, amely eleve kizárja, hogy engedményeinkért cserébe kapjunk is valamit. (Gáza óta tudjuk, hogy a “területet békéért” elvet csak mi vettük komolyan.) Az pedig, hogy Netanjahu nem akar békét teremteni, már rágalmazással is felérő állítás. Még nem volt Izrael történelmében olyan miniszterelnök, aki annyi könnyítést és gazdasági segítséget nyújtott volna az izraeli araboknak, mint pont ő. (A nyugati part arab lakossága körében érezhető az élet minőségének változása, egyre több beruházó lát fantáziát a terület fejlesztésében, infrastrukturális hálózatának kiépítésében.) Az “amerikanizálódott” nemzedék pedig érdekes módon egyre nagyobb számban tér vissza a vallás keretei közé és bármilyen hihetetlenül is hangzik, Avigdor Lieberman pártja győzelmét az orosz bevándorlók szavazatain kívül elsősorban az első választó fiatalok nagyszámú  szavazatának köszönheti.

Az utolsó bekezdés kulcsmondata: “A moshani hajókon lesz 26 zsidó is.”

  • Zseniális!  Vajon honnan tudja, vizsgálta? Pillanatnyilag ugyanis azt sem lehet tudni, hogy hány hajó indul, csak azt, hogy az utaslétszám a napok múlásával egyre csökken.

Hogy a jelenség nem egyszeri, utalnék ugyan ezen szerző egy régebbi írására és az abban foglaltakra írt reagálásomra.

http://globlog.nolblog.hu/archives/2010/08/10/Velemeny_Miklos_Gabor_irasaval_kapcssolatban/

Végezetül, ismételten megállapítható, hogy nagy az írástudók felelőssége! Különösen súlyos, ha az a tájékozatlan tömegek félrevezetését szolgálja és egy egyértelműen provokatív jellegű megmozdulást a “segélyezés” szépen hangzó szóvirágával leplez.

P.s.:  A linkek az elmúlt évi blokádtörő akció kapcsán íródott munkámhoz vezetnek:

1./ http://globlog.nolblog.hu/archives/2010/06/01/Gazai_blokadtorok_avagy_ki_fizeti_a_reveszt/

2./
http://globlog.nolblog.hu/archives/2010/06/02/Gazai_blokadtorok_2/

%d blogger ezt kedveli: