Izrael a kisoroszlán

25 máj

Mint köztudott, Izrael egyik jelképe Júda oroszlánja. Ha a valamikor gyors fejlődésnek indult ázsiai országokat – Japán, Korea – ázsiai kistigrisnek nevezhették, bízvást kaphatja Izrael a kisoroszlán jelzőt. Már csak azért is, mert nemrégiben ünnepeltük az ország  67. születésnapját, ami igencsak csecsemőkornak számít egy állam életében.

Úgy gondoltam, hogy néhány statisztikai adat segítségével megkísérlem érzékeltetni e csecsemő fejlődését az utóbb 30 (1984-2014) évben.

A lakosság létszáma 1984-ben 4.1 millió volt, ami 2014-re megduplázódott és elérte a 8.2 milliót. Úgy a külföldi, mint a hazai sajtó egy részében – többször, mint indokolt lenne – találkozhat az olvasó azzal a megállapítással, hogy a növekedés a sokgyermekes ultra-ortodox családoknak köszönhető. Ez azonban alapvető tévedés. Az említett időszakban az ultra-ortodoxok száma csak 37%-kal emelkedett.

Ugyan ezen időszak alatt az ezer főre jutó személygépkocsik száma 157-ről 364-re.

A ma 307 milliárd dolláros nemzeti össztermék 30 évvel ezelőtt csupán 30 milliárd dollárt tett ki. A növekedés több, mint 900%. Az egy főre jutó nemzeti össztermék 1984-ben 7 ezer dollár volt, 2014-re 36 ezer dollárra emelkedett, ami több, mint 400%-os növekedést jelent.

1984-ben az ország valuta-tartaléka 3 milliárd dollár volt, ez a vizsgált időszak végére 90 milliárd dollárra ugrott, ami a gazdasági stabilitás egyik oka.

Tárgyalt időszakban az államadósság a nemzeti össztermék 280%-áról 66%-ra csökkent.

Csökkentek – 20%-ról 5%-ra – a védelmi kiadások mellett az adóterhek – 45%-ról 32%-ra – is. Bár ez utóbbi még így is az egyik legmagasabb a világon.

Az amerikai támogatás a nemzeti össztermék 10%- át tette ki 1984-ben, ma ez mindössze 1%. (Itt érdemes megjegyezni, hogy amíg az amerikai támogatás egykor a gazdasági és katonai támogatást egyaránt magában foglalta, mára ez kizárólag katonai támogatást jelent.)

1984-ben a kivitel 10 milliárd dolláros volt, ez 30 év alatt 96 milliárdra nőtt, ami 860%-os növekedést jelent.

A vizsgált időszak első évében a hi-tec ipar 1 milliárd dolláros termelésével szemben 2014-ben ez az összeg 37 milliárd volt, ami 3.700%-os növekedést jelent.

Az államháztartás hiánya a GDP 17%-át tette ki, ma ez mindössze 3%, ami 82%-os csökkenést jelent.

Míg 1984-ben a foglalkoztatottak  75%-a, addig 2014-ben csak 43%-a dolgozott az állami szektorban. A nők foglalkoztatási aránya ‘84-ben 34% volt, 2014-re 54%-ra emelkedett. (A munkanélküliség jelenlegi mértéke 4.1%.)

A pénzpiac 85%-os állami ellenőrzése tárgyi időszakban 27%-ra csökkent. Az éves bankkamat 77%-ról 5%-ra, az infláció mértéke pedig 450%-ról 1 %-ra csökkent. Ezzel szemben a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások 30 alatt 220%-kal emelkedtek.

1984-ben Izrael nem rendelkezett saját energiaforrással, ma a felhasznált energia 38%-a saját forásból származik. Tervek szerint két év múlva elérjük a 100%-ot. Amíg ‘84-ben nem rendelkeztünk tengervíz lepárlóval, addig 2014-ben a vízszükséglet 40%-a lepárlásból származott.

ashqelon

tengervíz lepárló (kép forrása: Google)

Az elmúlt öt évben a gazdaság fejlődése 21%-os volt, amivel a második helyen állunk a 34 OECD tagállam között.

A brit Economist vizsgálatából, hogy 2030-ban – az egészséget, az általános fejlődést és a személyes biztonságot tekintve  “hova lesz érdemes megszületni”? – Izraelt a 20. helyre sorolták (Nagy Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán előtt).

Amikor a jövőben várható gazdasági növekedést vizsgálják, az egyik legfontosabb elem a 20-34 év közöttiek aránya az összlakosságon belül. Ez a korosztály ugyanis az, amelyik a legkeményebben dolgozik és a legtöbbet fogyaszt. (Tanulmányok, pályakezdés, családalapítás.) Az OECD tagállamok között Izraelben a legmagasabb ennek a korosztálynak az aránya és ez a jövőben – köszönhetően a magas születési aránynak – csak növekedni fog.

Az OECD tagországok között Izraelben a második legalacsonyabb a halálozási arány.

A Wall Street Journal szerint képzettség tekintetében Izrael a második helyen áll Kanada mögött és Japán előtt. Míg 1984-ben az országnak 64 ezer egyetemi hallgatója volt, ma 306 ezer.

148 vizsgált gazdaság között Izrael az első helyen áll a megújulási készség és második helyen az új kezdeményezések terén.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint, amely az emberi erőforrás fejlesztését (HD) vizsgálja, Izrael a 19. helyen található Belgium, Ausztria, Franciaország és Finnország előtt. (A HD a várható élettartamot, a végzettséget és a jövedelmet tartalmazza.)

Úgy gondolom, ha végignézzük a fenti adatokat, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a csecsemő már kinőtt a pelenkás korból.

25/05/2015

יום ירושלים – Jeruzsálem nap

14 máj

Az 1922-es nagy felosztás után – melynek eredményeként létrejött Jordánia – 1947. november 29-én az ENSZ határozatilag két részre osztotta a maradék, Palesztinának nevezett földrajzi egységet. A felosztás a területen két állam – egy zsidó és egy palesztin – létrehozását kezdeményezte. Jeruzsálem az osztozkodásból kimaradt, a város nemzetközivé tétele szabad bejárást biztosított volna a három világvallás gyakorlói számára.

Ez azonban hiú ábránd maradt, mert a palesztinai arabok a többi arab országgal karöltve sem ezt, sem a területi felosztást nem fogadták el és ezzel kezdetét vették a zsidó települések elleni támadások. A függetlenségi háború során a jordán légió megszállta Jeruzsálem keleti felét,  bele értve az Óvárost, a Nyugati, vagyis Sirató falat (mely a világ zsidóságának egyetlen szent helye) és a Templomhegyet. A megszállás eredményeként az Óvárosban akkor élt, mintegy 2000 zsidót elűzték lakóhelyükről. A várost kettészelő 4-6 méter magas városfalon a légió őrtornyaiból vigyázták a “rendet”, ahol pedig nem volt épített fal, ott rakétakilövő állások biztosították ugyan ezt. A rendfenntartás részeként  az Óvárosba vezető nyolc kaput is befalazták.

Teddy Kolek, aki 1965-től volt Jeruzsálem polgármestere így nyilatkozott: “ Ebben az időszakban a helyzet Jeruzsálemben nagyon nehéz volt. Nem múlt el hónap úgy, hogy valakit ne öltek volna meg, vagy ne sérült volna… ha nem mástól, akkor az arabok által a városfalról dobált kövektől…”

Hiába a 2000 éves üldöztetés után kivívott függetlenség, ha a fájó tüske bennmaradt, ugyanis a kapun túl, egy karnyújtásnyira, a Szentély egyetlen megmaradt falánál zsidó nem imádkozhatott.

És így ment ez 19 éven keresztül, mígnem elérkezett 1967 és vele a felismerés, hogy a környező arab országok ismét – immáron harmadszor –  háborút indítanak Izrael ellen.

A korabeli arab nyelvű médiák uszító beszéde, a határainkon tapasztalható csapatösszevonások nem csak az izraeli vezetés, de Európa, benne az ENSZ számára is egyértelmű jelzéssel szolgáltak. Ennek ellenére az ENSZ kivonta békefenntartó erőit az egyiptomi határról és több európai ország fegyvereladási tilalmat léptetett életbe.

Itt álltunk egy újabb vérontás kezdetén és mint az már megszokott volt, ismét csak egyedül. Csak magunkra számíthattunk,  csak katonáinkban és katonai vezetésünkben bízhattunk.

És elérkezett 1967. június 5-e hajnala, amikor is kezdetét vette a történelembe “hatnapos háború”-ként bevonult esemény sorozat. A támadó fél Egyiptom, Szíria és Jordánia.

A világ közvéleményét már az első napok történései is meglepték, de a győzelem sorozat a háború harmadik napján ért a csúcsra, ekkor került ugyanis sor Jeruzsálem felszabadítására. Rövid, de annál véresebb ütközet vette kezdetét és a hajnalban ledobott ejtőernyősöknek, valamint a falon kívülről tankokkal érkező alakulatoknak áldozatvállalása délelőtt 10 órára meghozta az eredményt. Jeruzsálem a 19 éves jordán megszállás alól felszabadult!

Jeruzsálem Óvárosa akkor is zsúfolt volt, tele a vallások szent helyeivel ami komoly dilemma elé állította a vezérkart. Ilyen körülmények között egy  légitámadás szóba sem jöhetett és a harcosok is szigorú parancsba kapták a vallási helyek maximális megóvását…Így a harc utcáról utcára, házról házra, lakásról lakásra folyt, mígnem az utolsó jordán légióst is ki nem űzték a területről és a Templomhegyen kitűzhették a kék-fehér zászlót.

הרב גורן בהר סיני [א.צ. 476]---

És akkor a befalazott Oroszlános kaput páncélossal áttörve katonáink szeme elé tárult a Siratófal!

D327-028_wa

És sírtak is! Kik azért, mert újra láthatták, kik azért, mert még soha nem látták! És voltak, akik megpihentek a Fal tövében.

13616-476x317

És amikor Jeruzsálem lakosságának fülébe jutott a hangszórókból áradó hír “הר הבית בידנו” (a Templomhegy a kezünkben), a vezérkari főnök, a biztonsági miniszter és a háttérvédelem parancsnoka mellett a tömeg is megindult látni a csodát.

Flickr_-_Israel_Defense_Forces_-_Life_of_Lt._Gen._Yitzhak_Rabin,_7th_IDF_Chief_of_Staff_in_photos_(14)

És 19 év után a Kotel kövei ismét hallhatták a sofár hangját, láthatták a katonák és civilek örömét.

10_phi

És két héttel a háború befejezése után a Kneszet kimondta, hogy כ”ח באייר Jeruzsálem napja!

חג שמח ירושלים!

10/05/2015

Képek forrása: Google

Európa zsidók nélkül

5 ápr

Az idősebb korosztály számára valószínű nem ismeretlen Hugo Bettauer neve és így könnyen rájöhettek arra, hogy a címadást a  Nagyváros zsidók nélkül (Die stadt ohne Juden) c. regénye ihlette.

A fiatalabb nemzedék számára álljon itt egy kis ismertetés: 

Bettauer (1872-1925) osztrák író, újságíró korának igen ismert és olvasott szerzője. Könyvei nagy példányszámban jelentek meg, (az említett könyv első kiadása 250 ezer példányban kelt el) két könyvét meg is filmesítették. 1925. március 10-én az ifjú náci Ottó Rothstock fogtechnikus az utcán hat lövést adott le a mellkasára, kórházba szállították, ahol 26-án belehalt sérüléseibe.

x140b1_bettauer OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

A könyvről  nagyon röviden: Bécs kitiltja a zsidókat a városból, melyet a közvélemény hangos éljenzéssel helyesel. Mindaddig, amíg rá nem döbbennek,  hogy a város gazdasági, kulturális élete, de még a turizmus is hanyatlásnak indul.

Bettauer próféciája ijesztő, ha arra gondolunk, hogy Ausztria 30 marhavagont kölcsönzött a környező országoktól…Igaz, hogy a szatírikus regény végkicsengése pozitív, – hiszen a zsidók egy idő után ismét visszatérhetnek az osztrák főváros vérkeringésébe – mégis benne lappang a váteszi előrelátás… a valóságban és valamivel később, 6 millió zsidó nem térhetett vissza…

Hogy miért ez a könyv ihletett írásra és miért pont most? A magyarázat egyszerű. Úgy gondolom, hogy Európa ismét a zsidótlanítás felé halad. Nem, azt egy percig sem gondolom, hogy a Holocaust megismétlődhet (bár számos jel utal arra, hogy igény az lenne rá) – de azt igen, hogy egy zsidó exodus (kivonulás) több, mint lehetséges.

Európa ugyanis semmit nem tanult és mindent elfelejtett. Európában a történelmi idők kezdete óta jelen van az antiszemitizmus, amely végül is a Holocaustban csúcsosodott ki. A második világháború után volt egy történelmi pillanat, amikor azt lehetett hinni, hogy van esély a változásra. Azonban elég hamar kiderült, hogy mindez illúzió.

Ma az antiszemitizmus virulensebb a kontinensen, mint a második világháború óta valaha is volt. Ennek több oka is van. A “klasszikus” antiszemitizmus ( a zsidó tőke világuralma…) a mélyrétegekben mindig is tovább élt, míg mára ismét a felszínre került. Ez elsősorban Közép -és Kelet Európára jellemző. A liberális Nyugat Európában snassz lett a nyílt zsidóellenesség, ezért új stílust választottak. Az új  antiszemitizmus fedőneve, anticionizmus. Jellemzője, hogy  Izrael bírálatának köntösébe bújtatja az antiszemitizmust, miközben gyökerei a klasszikus antiszemitizmusban   találhatóak.

Megbízható felmérés szerint az EU polgárainak egynegyede komolyan hiszi, hogy az izraeliek nap mint nap palesztinokat gyilkolnak.

Például a második világháború és következményeinek feldolgozásában oly példamutatónak tartott Németországban sem olyan egyértelmű a helyzet. Úgy látszik, hogy a pozitív folyamat szinte csak a politikai és kulturális elitre terjed ki, míg a polgárok 50%-ától egyáltalán nem áll távol az antiszemitizmus.

Ezt a folyamatot erősíti a muzulmánok tömeges európai bevándorlása. Az ő zsidógyűlöletük mintegy 1500 éves múltra tekint vissza.

Mohamed hódító hadjárata során felhasználta az Arábiai-félsziget zsdió törzseit, majd amikor már nem volt szüksége rájuk, kiirtotta őket (Khaibar). Ez az esemény a mai napig meghatározza a muzulmánok viszonyát a zsidókhoz.
A szélsőséges nézetek gyors terjedése a muzulmánok körében – amit az utóbbi idők terrorcselekményei is jeleznek – csak nehezíti a helyzetet. Ezzel a helyzettel az ultraliberális, multikulturális Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni.

Az írás kezdetén egy klasszikus mű segítségét vettem igénybe. Engedtessék meg, hogy a befejezéshez is egy klasszikust idézzek. 

Leslie Howard “Modern Pimpernel” című filmje befejező szavai – amellyel kora náciainak üzent – a következők: “visszajövünk, mindnyájan visszajövünk”!

Ez a fél mondat az én átírásomban így hangzik: elmegyünk,  mindnyájan elmegyünk!

Ahogy a Széder este befejező szavai szólnak: Jövő évben Jeruzsálemben!!!

 

05/04/2015

Izrael választott

19 márc

Legutóbbi, e témát érintő írásomból itt vett mondat töredék felidézésével kezdem: …az izraeli társadalom – és különösen a fiatalok – jobbra tart. Hogy mennyire jobbra, az majd a választások után kiderül.

Ebből is látszik, hogy a választás kimenetele nagy meglepetést nem okozott. Akinek, az vagy nem ismeri az izraeli belpolitikát, az izraelieket úgy általában, vagy egyszerűen azon az oldalon áll, amelyik nagyon biztos volt magában.

Nézzük először a számokat, majd az utat, amely a rangsor kialakulásához vezetett.

jumbo_13
a grafikon a szavazatok 99%-ának feldolgozását tükrözi (a 100 %-os feldolgozást követő esetleges eltérést a szövegben, az érintett pártnál zárójelben ismertetem)

Mindenek előtt meg kell említeni, hogy Izrael történetében valószinűleg a legvulgárisabb kampányidőszak végére tehettünk pontot. A kampányban ugyanis alig volt fellelhető bármiféle ideológiai meggyőződés, előrevivő programról is kevés szó esett. Ellenben annál több volt a sárdobálás, a magánszféra durva megsértése. Olyan “bűnökkel” vádolták személy szerint Netanjahut, amelynek “elkövetését” a baloldal provokálta ki. (L. Gilád Shalit kiszabadítása gyilkosságért elítélt palesztinok szabadon bocsátásáért.)

A egyetlen ideológiai vonalat tulajdonképpen a Likud képviselte, választási kampányában az Izraelt érintő biztonsági kérdésekre összpontosított (Irán, Hezbollah, ISIS…)

A “Cionista tábor” fedőnév alatt futó – a grafikonon (jobbról) a második Livni-Hertzog duó vezér jelszava azon kívül, hogy Netanjahu gyáva, gyenge…a “csak ne Bibi” volt, de az igazsághoz tartozik, hogy az ellentábor sem volt kíméletes.

A “Van jövő” párt vezetője – Yair Lapid – az elmúlt választásokon szerzett 19 mandátumából jelenleg 11-et tartott meg. Akkor is, most is gazdasági kérdéseket tűzött zászlajára, megfűszerezve egy jó adag demagógiával.

Az ultra ortodox pártok saját magukkal voltak elfoglalva, vitáikat házon belül intézték és gyakorlatilag a megszokott 6-7 mandátumot hozták.

A Likudból kivált Kahlon “Mindnyájan” pártja – Lapidhoz hasonlóan – a szociális szférát lovagolta meg. Ezt megtehette volna a Likudon belül is, de gondolom úgy érezte, hogy ezzel a programmal önállóan 10 mandátumnál többet tud begyűjteni – nem sikerült.

Nem esett még szó az arab pártok összevont listás eredményéről. A három, ideológiáját tekintve teljesen különböző párt azért indult közös listán, mert félő volt, hogy egyesével – a választási küszöb megemelése miatt – nem jutnak parlamenti helyhez. Így 14 (13) mandátumot szereztek.

Végül az éppen csak bejutott 4 mandátumos (5) szélsőbaloldali “Merec” vezetője a választást követően lemondott pártelnöki tisztségéről. Ők azok, akik egyrészt teljes mellszélességgel támogatták Lapid lakásépítési programját olyan területen, ahol nincs lehetőség további építési telkek kialakítására, ugyanakkor árgus szemekkel figyelték az u.n. területeken élők – nem újabb területfoglalást igénylő – lakásbővítési kísérleteit és azt rendre meghiúsították.

A legérdekesebb azonban a Lieberman nevével fémjelzett “Izrael az otthonunk” párt, mely eredetileg az orosz alijára épült. Hogy a jelen választáson mindössze 6 mandátumot szerzett, mindennél jobban bizonyítja, hogy a sokat kritizált orosz bevándorlók beolvadása az izraeli társadalomba sikerrel járt.

 

Összegezve: A Likud és személy szerint Binjamin Netanjahu látványos győzelmét több tényező segítette elő.

Aki egy kicsit is ismeri az izraeli zsidókat, az tisztában van azzal, hogy minden belső nézeteltérés ellenére, ha külső támadást észlelnek, összezárnak.

Ez történt, amikor a baloldal politikai nagygyűlésén az egyik felszólaló lekicsinylő hangot beszélt a keleti zsidóságról (a Likud tábor magját alkotó közösségről). Ez történt amikor a baloldali sajtó a Munkapárt képviselőjét felhasználva törvényjavaslatot terjesztett a Kneszet elé azért, hogy az Israel ha-jom napilapot törvényileg betiltassa. Ezt azzal indokolták, hogy a lap “kormánypárti” és “Netanjahu” irányítja, valamint az olvasói “gondolkodni képtelen” emberek. Ez történt akkor, amikor már sokadszorra sem találtak – pedig már akkor elkezdték, amikor előrehozott választásokról még szó sem volt – Netanjahun fogást és elkezdték a magánéletét szellőztetni. Ami természetes lenne egy közszereplő esetében, de nem természetes, hogy sorra olyan “tanúkkal” próbálták Shara Netanjahut lejáratni a közvélemény előtt, akik már évek óta nem dolgoznak a miniszterelnöki rezidencián és munkahelyi konfliktus miatt kellett távozniuk.

Nagyban hozzájárult a sikerhez az amerikai Kongresszus előtt elhangzott Netanjahu beszéd, amely a világ minden polgárának figyelmét ráirányította egy USA-Irán paktumra, mely nem csak Izrael, de a világ minden lakosának létét fenyegeti. Ezzel a beszéddel Netanjahu egyértelműen állást foglalt hazája és népe biztonságának megvédésére, akár Obama ellenében is.

Nem elhanyagolható az a tényező sem, amely minden bizonnyal növelte a Likud mandátumainak számát – az Obama adminisztráció majdnem nyílt beavatkozása a választás menetébe, Netanjahu ellenfeleinek oldalán.

Nem véletlen, hogy a “Cionista tábor” azzal kampányolt, hogy a választás megnyerése másnapján “rendezik” Obamával a két ország között fennálló feszült viszonyt, hogy kormányukba arab képviselőknek juttatnak miniszteri pozíciót, hogy rövid időn belül “békét” kötnek a magukat palesztinnak nevező arabokkal és Jeruzsálem keleti felét átadják a leendő palesztin állam fővárosának, valamint takarodót fújnak és visszavonulnak a ‘67-es vonalak mögé. (Ez a szöveg teljes egészében megegyezik Obama “béketervével”.)

De ezzel még nincs vége. Mint említettem, külső nagyhatalom is beszállt a Netanjahut megbuktatni akarók táborába, ami természetesen nem maradt titok és ennek miniszterelnökünk a választás finisében hangot is adott. Bár beszédének a médiákban történő nyilvánosságra hozását a választási bizottság elnöke megakadályozta, az internet jóvoltából mégis tudomásunkra jutott.

Beszédét Netanjahu azzal kezdte, hogy senki nem tehet a szájára lakatot a szájára, Izrael lakosságának (akik rendszerint elég nagyvonalúan kezelik a választáson való részvétüket) joga van tudni, hogy az arab lakosságot is felhasználják a megbuktatásához. Valamint nyilvánosságra hozta, hogy tudomásunk van arról, hogy január óta működik hazánkban a Victory-15 (V-15) nevű csoportosulás, melynek pénzügyi támogatása közvetlen az Obama adminisztrációtól származik. (Mint amerikai forrásból kiderült Binjamin Netanjahu eltávolítása Obamának 350 ezer dollárt ért meg, mely összeget a “One Voice” – קול אחד nonprofit szervezeten keresztül juttatott el az érintettekhez.)


A demokrácia szépsége abban rejlik, hogy mindenki számára egyenlő esélyt biztosít. Jó lenne, ha a jelenleg magukat sértve érzők tudomásul vennék, hogy a játékszabályok nem csak akkor érvényesek, ha az ő elképzeléseik szerint alakulnak a dolgok. Ezzel konkrétan a Háárec című – a magyar médiában előszeretettel idézett napilap – újságírója, Gideon Lévi, választást követő nyilatkozatára célzok: “Azonnali általános választást kell kiírni és a népet le kell váltani.”

Innen üzenem: A népet nem lehet leváltani, márpedig a választási eredményekben a nép hangja konvertálódott mandátummá!

 

19/03/2015

Az energiapiac új játékszabályai

28 jan

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Oilfield-G

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015


 

Kávé a halál angyalával

26 jan

“És beszéld el fiaidnak!”

Az itt következő írással kívánok emléket állítani a vészkorszak áldozatainak. Emlékük legyen áldott. ז”ל


A II. Világháború és a Holocaust történetének egyik legkülönösebb találkozójára került sor  1945. április 21-én Berlin mellett.

Alig két és fél héttel Németország kapitulációja előtt és pár órával az után, hogy Hitler berlini bunkerében véget ért a születésnapjára rendezett ünnepség, megbeszélés zajlott le Heinrich Himmler és a Zsidó Világtanács egy képviselője

között.

A Himmlerről fennmaradt történelmi adatok terjedelme semmivel sem marad el  példaképéről,  Hitlerről fellelhető adatok bősége mögött. Tudjuk róla, hogy a náci Németország belügyminisztere, így többek között a zsidó ügyek legmagasabb hivatalos szintű képviselője, nevéhez fűződik az SS megalapítása, melynek főparancsnoka, valamint a Gestapo megszervezése. A hitleri alapötlet, a “végső megoldás” minden részletének gondos kimunkálója, valamint a végrehajtás elsőszámú irányítója.

Fajelméletét nem csak hangoztatja, de “tudományos” magyaráztatot is gyárt hozzá. A német faj felsőbbrendűségének igazolására intézetet alapít, melynek feladata az egész világon ennek a felsőbbrendűségnek igazolása más fajokkal, elsősorban a zsidókkal szemben.

Az összeomlás közeledtével, rádöbbenve tette súlyosságára, hite megrendül (?) saját igazában és ekkor már keresi a szövetségesekkel való egyezség lehetőségét. Mindezt Hitler tudta nélkül.

Ennek a kiútkeresésnek eredménye volt  a híres egyezmény Eichmann és Kastner  között, amelynek értelmében a magyar zsidók életéért cserébe a szövetségesek teherautókat juttattak volna  a birodalomnak.  Himmler képviselője titokban találkozott a szövetségesek képviselőjével a tárgyalások megkezdésének előkészítése érdekében. Ezt a találkozót személyi orvosa, az észt származású holland állampolgárságú  dr. Felix Kersten szervezte, aki Hollandia 1940-es megszállásáig magánorvosként praktizált  Berlinben és a  gyógymasszázs akkori legkiválóbb képviselőjének számított.  Himmler krónikus sokizületi gyulladásban szenvedett, ezen betegsége révén került  kapcsolatba Kerstennel és mindent elkövetett, hogy személyi orvosává tegye. Kersten kezdetben visszautasította  ezt az ajánlatot, de Hollandia megszállása után, miután Himmler közli, hogy két választása van: Vagy elfogadja az ajánlatát, vagy indulhat valamelyik koncentrációs táborba, Kersten az életet választja. Ettől kezdve szinte abszolút befolyása van paciensére, amit kis is használ, így – a Zsidó Vilákongesszus becslése szerint – egymaga legalább 60 ezer ember életét menti meg szabdlábra helyeztetésükkel. A holland kormány jelentése szerint  800 ezer holland állampolgárt ment meg a megsemmisítéstől. Himmler saját állítása szerint is: “Dr. Kersten minden egyes kezelése egy-egy emberélet megmentését eredményezi.”

Minél nyilvánvalóbbá vált, hogy a náci rezsim napjai megszámláltattak, Kersten annál intenzívebben  dolgozott a KZ-lágerek lakóinak kimentésén. Ebben a tevékenységében szövetségese az egyesített német hírszerzés főnöke, Walter Schellenberg volt. Schellenbergnek már korábban is meggyőződésévé vált , hogy Hitler Németországot az összeomlásba viszi, azt is felfogta, hogy saját életének megmentése érdekében célszerű a zsidók megmentőjének szerepét felvállalni.

1945. március 12-én Kersten aláiratott egy iratot Himmlerrel, amelyben parancsot ad a zsidógyilkosságok megszüntetésére és arra, hogy a führer által kiadott, a táborok megsemmisítésére adott parancsát ne hajtsák végre. Az írás eljutott Dachauba, Flansbergbe és Mauthausenbe, de a parancsnokok nem tudták, hogy ezt, vagy Himmler régebbi parancsait hajtsák-e végre.  Végül is mindenhol úgy határoztak, hogy a helyzetnek megfelelően döntenek.(?) Közben Kersten és Schellenberg azon dolgoztak, hogy Himmlert rávegyék a Zsidó Világkongresszus képviselőjével történő találkozóra  és arra, hogy ezen ajánlja fel a táborokban lévő zsidók szabadon bocsátását. Győzködték, hogy ez jó benyomást kelthet  a szövetségesekkel való tárgyalásokon. Ez bizonyítaná a világ szemében, hogy Himmler soha nem volt az az antiszemita és gyilkos, amint gondolták.

Himmler kezdetben ellenállt. Azt mondta: “Én nem találkozhatok egy zsidóval. Ha a führer megtudja, azonnal kivégeztet.”  De végül is –  teljes titoktartás mellett –  beleegyezett, de folyamatosan hangoztatta, hogy: “Tilos, hogy erről Hitler tudomást szerezzen ugyanúgy, mint személyes ellenfeleim,  Goebbels és Bormann.”

Himmler rögeszmésen ragaszkodott azon elképzeléséhez, hogy a Birodalom sorsa a zsidók kezében van. Úgy gondolta,  hogy ha jó kapcsolatokat tud kiépíteni a Zsidó Világkongresszussal, akkor ez a szervezet beveti “legendás”  befolyását a szövetségesekkel való tárgyalások ügyében. (Himmler saját propagndájuk csapdájába esett.)

Kersten felvette  a kapcsolatot a svéd diplomatával, gróf  Folke Bernadotte-al a találkozó megszervezése ügyében. A Zsidó Világkongresszus által kijelölt első képviselő Hillel Strach visszalépett, (talán az életét féltette?) helyét  Norbert Mazur üzletember foglalta el, aki Svédországot képviselte a New York-i székhelyű szervezetben.

Miután Kersten azt kérte Himmlertől, hogy a tárgyalási készséget a jószándék jeleként értékelje, Himmler kijelentette:” Valóban elérkezett az idő elásni a csatabárdot a zsidókkal.”  Hozzáfűzte, hogy: “amennyiben csak rajtam múlt volna, sok minden másképp történik (sic!).” Fejtegetésbe bocsátkozott arra nézve,  hogy milyen volt a zsidók és a világ viszonya a náci Németországhoz, és leszögezte: “ez a viszony nem engedett más bánásmódot.”

A találkozó tervezett napján Norbert Mazur, Kersten és Schellenberg társasásában egy horogkeresztes felségjelű német gépen repült Berlin felé. Mazur ezt írta később emlékirataiban: “Állandóan az járt a fejemben, hogy néhány óra múlva szemtől-szembe fogok állni azzal, aki az egyik fő felelős több millió zsidó haláláért.”  Útközbeni, Schellenberggel folytatott beszélgetésével kapcsolatban a következőket rögzíti : “Egy civil ruhás fiatalember, kellemes beszélgető, talán kicsit puhány megjelenésű, amúgy az utazás során elég rosszkedvű volt. Nem voltak illúziói a háború és Németország sorsát illetően. Biztosított, hogy Himmlernél támogatásra fogok találni, ugyanakkor felkészített arra, hogy Hitlernél és szoros sövetségeseinél ellenállásba fog ütközni a zsidók sorsában történő mindenféle változtatási kísérlet. Még azt is elmesélte, hogy Himmler 1944 őszén 2.700 zsidó svájcba történő menekítését engedélyezte, de Hitler a hír hallatán  dührohamot kapott.  Schellenberg azt is elmondta, hogy Himmler jelenleg a vezéri bunkerban tarózkodik Hitler születésnapi ünnepségén,  de mindjárt ez után visszatér a kastélyába, ahol a találkozó lesz.”

Hitler 56., egyben utolsó születésnapja volt ez, de egyben az utolsó alkalom is, hogy találkozzon a náci rezsim legfelsőbb vezetésével, köztük Himmlerrel, Göringgel és Kaltenbrunnerral – akikkel a kezdetektől szoros kapcsolatban állt.  Ekkor már tudott volt előttük, hogy a Vörös Hadsereg Berlin alatt áll és a német védelem gyakorlatilag összeomlott. Hitler is apathikusan viselkedett, de visszautasította a javaslatot, hogy elhagyja a várost, mondván: “Népem körében akarok meghalni.”

Az ünnepség résztvevői igyekeztek minél hamarabb elhagyni a bunkert, sőt Berlint is, tudván, hogy minden perc késlekedés az életükbe kerülhet. Ezen az összejövetelen készült Hitlerről az utolsó filmfelvétel, amin kitüntetéseket adott át a Hitlerjugend tagjainak, majd visszavonult bunkerébe, amit többet élve nem is hagyott el.

 

Mazur a várakozás óráiban feltette magának a kérdést: “Vajon milyen Himmlerrel fogok találkozni? Egy ereje teljében lévővel, vagy olyannal, aki már tisztában van helyzetével?” De mindezen kérdéseknél sokkal jobban izgatta, hogy vajon önmaga elhagyja-e élve a találkozó helyszínét?  A várakozás óráiban  úgy döntött,  hogy a kastélytól mintegy 30 km-re lévő, ravensbrücki KZ-láger lesz a tárgyalás egyik fő célja.

Himmler és Schellenberg együtt érkeztek a találkozóra. Az úton Himmler vázolta beszéd-tervezetét, melyben történelmi kronológia alátámasztásával kívánta a náci tettek igazolását  Mazur tudtára hozni. Schellenberg ezzel szemben azt tanácsolta, hogy a múltról egyáltalán ne beszéljen, ne hozza fel filozófiai eszmefuttatásait, asztrológiai-misztikus felfogását. Kizárólag a jövőről beszéljen.

Mazur életében először látta Himmlert, aki egy energikus, pedáns ember benyomását keltette  a makulátlan egyenruhában.  Annak ellenére, hogy Schellenberg figyelmeztette, legyen kedves a zsidóhoz – ezzel is bizonyítva a német humánumot –  kézfogásra nem kerül sor. Azzal indította  a megbeszélést,  hogy szeretne békét “köztünk” és a zsidók között.

A tárgyaláson 5 fő vesz részt: Himmler, a titkára Rudolf Brandt, Schellenberg, dr. Kersten és  Mazur.  A találkozó mintegy két és fél órás időtartamából bő egy órát tett ki Himmler monológja,  melyben Németország és a zsidók kapcsolatát elemezte, majd a maradék időben négyszemközti beszélgetésre került sor közte és Mazur között.

Mazur úgy emlékszik, hogy Himmler többnyire halkan beszélt, tartózkodott minden erős kifejezéstől, feszültsége azonban így is érezhető volt. Eleve úgy beszélt, mint az egész zsidó világ és a jövendő nemzedékek képviselőjével. Kifejtette, hogy:” A mi nemzedékünknek nem volt része a békében…  14 éves voltam, mikor kitört az I. Világháború és alig, hogy végetért, polgárháború vette kezdetét Németországban… a zsidók mindig is idegen test voltak közöttünk, állandó kényelmetlenség okozói… sokszor elüldöztük őket, de mindig visszatértek és ezt a problémát akartuk hatalomra kerülésünk után egyszer és mindenkorra megoldani… a magam részéről kitelepítési programot terveztem, kapcsolatban voltam amerikai szervezetekkel ez ügyben… a zsidó-szimpatizáns országok sem akarták őket befogadni… az angolok azt követelték, hogy minden befogadott zsidó 1.000 fontot vigyen magával… a háború alatt kapcsolatba kerültünk kelet-európai “proletár” zsidó tömegekkel, ami új problémát jelentett… ilyen ellenséges tömeget nem tűrhettünk a közelünkben… ez a tömeg olyan súlyos betegségeket hordozott, mint a tífusz és a himlő… SS katonáim ezreit vesztettem el ezen fertőző betegségek miatt… a zsidók támogatták a partizán-mozgalmakat… a gettókban lőttek a katonáinkra (ez a varsói gettólázadásta történt utalás)… a járványveszély miatt kénytelenek voltunk krematóriumok felállítására, hogy a járvány áldozatait elégessük – és most ezért akarják a kötelet a nyakunkra tenni… nem akartunk háborút az oroszokkal, de felfedeztük, hogy 20 ezer páncélosuk van, ezért kénytelenek voltunk közbeavatkozni… katonáinknak szörnyű nehézségekkel kellett szembenézni, a kegyetlen természetel, a szörnyű hideggel, az iszonyú távolságokkal, a lakossággal, a szegénységgel a halállal és mindenhol partizánokkal a hátunkban… ezeket legyőzni csak keménységgel lehetett… az oroszok nem szokványos ellenfelek, mentalitásuk érthetetlen, nem voltak hajlandók megadni magukat… ha zsidók szenvedtek ettől a keménységtől, nem szabad elfelejteni, hogy a német nép is szenvedett… két választásunk volt – győzelem vagy megsemmisülés.”

A koncentrációs táborok szükségességének magyarázatára is kitért: “A táborok rossz híre a negatív propagandának köszönhető… eleve rossz a KZ-láger kifejezés, a nevelő tábor meghatározás fedi a valóságot… nem csak zsidók és politikaiak voltak ott, hanem olyan bűnözők is, akiket büntetésük letöltése után internáltak… a foglyok kénytelenek voltak nagyon keményen dolgozni, de az egész német nép ezt tette… az élet a táborokban szigorú volt, de igazságos… voltak egyedülálló esetek, de a bűnösöket mindig megbüntettem” (itt nyilvánvalóan Karl Koch buchenwaldi táborparancsnok esetére céloz, akit visszaélések miatt kivégeztek.).

 

Mintegy háromnegyed óra után Mazurnak sikerült Himmler szóözönét megállítania azzal, hogy mindez nagyon érdekes volt,  de a jelenlegi helyzet megoldásában mitsem segít, pedig a találkozónak ez a célja. Vannak dolgok – folytatta – amiket nem lehet meg nem történtté tenni, de ha a jövőben megértésre kívánunk jutni, legalább azokat a zsidókat életben kell hagyni, akik jelenleg német fennhatóság alatt vannak.  Ezért  kívánjuk azoknak a zsidóknak a szabadon engedését, akik Svédországhoz vagy Svájchoz közeli táborokban élnek, hogy azok átszállítását meg lehessen oldani. A többiek esetében pedig azt, hogy maradjanak azon a helyen, ahol jelenleg vannak és amikor a front odaér, a tábort ellenállás nélkül adják át. Mazur kérésére Himmler közölte a még lágerekben lévő foglyok számát:

  • Theresienstadt – 25.000
  • Rawensbrück   – 20.000
  • Mauthausen     – 30.000
  • Bergen-Belsen – 50.000
  • Buchenwald      –  6.000
  • és számos kisebb táborban még néhány ezer fő, összesen 150 ezer.

(Ezek a számok a valóságosnál jóval alacsonyabbak voltak.)

Himmler azt állította, hogy:  “Magyarországon 450 ezer zsidó maradt életben, amiért semmiféle köszönetet nem kaptam, hacsak nem azt tekintik köszönetnek, hogy a pesti zsidók lőtték a német katonákat.”  Közölte továbbá,  hogy: “már parancsot adtam a táborok kiürítésére, Bergen-Belsent és Buchenwaldot ellenállás nélkül átadtam, de ebből sem sült ki semmi jó, mert egy őrt megkötöztek és lefényképezték a nemrég meghalt foglyok holttestével, ami  fénykép éppen most járja be az egész világot.”  A buchenwaldi kórházbarakk felrobbantását az amerikai páncálosok által nyitott tűz következményeként állítja be, és kifogásolja, hogy a szénné égett holttestek fényképe szintén világ körüli útra indult.

Az egész tárgyalás alatt görcsösen igyekezett  mentegetni a nácik által elkövetett gyilkosságokat. Azzal érvelt, hogy Franciaország megszállása idején ott teljes volt a rend, pedig csak 20.000  rendőr állomásozott ott.  Azt állította, hogy mindenki dolgozott, mindenkinek jutott elég élelmiszer, sőt a marseillei kikötőnegyedben is olyan rendet tudtak tartani, ami a német megszállás előtt egyetlen francia kormánynak sem sikerült.

Folytonosan visszatért arra, hogy mikor, hány foglyot engedett szabadon és, hogy ezért cserébe nemhogy elismerést kapott volna, de azzal vádolják, hogy mindezt alibiszerzés miatt tette. Kinyilvánította, hogy nincs szüksége semmiféle alibire, mindig csak azt csinálta ami a népének jó volt,  és vállalja is. “A koncentrációs táborokról szóló híradásokat az ellenünk való uszításra használják fel és ez nem csinál nekem kedvet ahhoz, hogy azokat ellenállás nélkül adjam fel.”  Ez az állítása azért is figyelemre méltó, mert előzőleg  azt állította Auschwitz parancsnoka,  Rudolf Höss és Kurt Bächer SS vezető előtt, hogy április 15-én Hitlertől olyan értelmű  parancsot  kapott, miszerint a táboroknak tilos megadniuk magukat az előtt, hogy az ott lévő foglyokat evakuálnák, vagy megsemmisítenék. (A mai napig nem került elő erre vonatkozó írásos dokumentum, így felmerül az egyéni akció lehetősége. Elképzelhető, hogy Himmler nem tudta eldönteni megadja-e magát, vagy mindenkit vigyen magával a halálba?)

És Himmler csak mondta és mondta, egészen úgy, mintha védőbeszédet tartana maga és az egész náci rezsim érdekében.

Mazur és a többi résztvevő csendben hallgatta Himmler hazugságdömpingjét, csak néha-néha vetettek közbe kérdést, amit a címzett vagy meghallott, de többnyire inkább hallatlanná tett.

Mazur és Himmler között kőkemény vita alakult ki minden egyes táborral, később minden egyes zsidó  élettel kapcsolatban. Mazur abból indult ki, hogy általános ígéretekben nem bízhat, arra azonban van esély, hogy a konkrét megállapodást be  fogják tartani. (Kersten volt az, aki végül is meggyőzte Himmlert arra nézve, hogy konkrét biztosítékokat adjon Mazurnak.)

Himmler hajlandónak mutatkozott ezer zsidó nőt elengedni Rawensbrückből és átadni őket a Vöröskeresztnek, ezeket azonban előzőleg lengyelekké kell minősíteni, mert mint mondta – azok szabadon engedését Hitler korábban már engedélyezte.  Ugyan innen a francia nők szabadonengedését a svéd külügyminisztérim jegyzéke alapján engedélyezte. További 50, norvég táborban lévő zsidó svéd határra történő szállítását ígérte és kilátásba helyezte 20, német börtönökben lévő svéd ügyének pozitív elbírálását ugyan úgy, mint a norvég túszokét.

Theresienstadtból nagyobb létszámú foglyot szándékozott szabadon engedni, –  elsősorban hollandokat –  de csak akkor, ha a Vöröskereszt átveszi őket.

A találkozó amilyen nehezen jött létre, olyan nehezen is akart véget érni. A hajnali órákban Himmler először is még egyszer hangsúlyozta annak életbevágó fontosságát, hogy mindez Hitler előtt titokban maradjon csakúgy, mint a zsidók megérkezése  Svédországba.  A táborok feltétel nélküli átadására nem tett ígéretet.

Szükségét érezte általános politikai kérdések magyarázatának is.  Kifejtette a bolsevizmus gyűlöletének okait, azt, hogy “az amerikaiak rá fognak jönni, hogy mi voltunk a védőbástya a bolsevizmus ellen. Hitlert a történelem nagy emberként fogja számontartani a nemzetiszocializmus megteremtése miatt, ami az egyetlen megoldás a  bolsevizmussal szemben. Ha a mi védőgátunk leomlik, az amerikai és angol katonák meg fognak fertőződni a bolsevizmussal és ez társadalmi felfordulást fog eredményezni.  A német tömegek olyan szélsőségesek, hogy amennyiben a nemzetiszocializmus összeomlik, akkor a bolsevizmushoz fognak kötődni és az oroszokat testvéreiknek fogják tekinteni. Akkor aztán elképzelhetetlen felfordulás lesz a világban, de ez az, amit az amerikaiak akarnak. Ők győztek a háborúban és legalább 10 évre megszabadultak a német versenytárstól. De mindezt a bolsevikok segítségével érték el és ezzel megásták saját sírjukat.”

Végül is a találkozó befejeződött. Himmler Kerstentől való búcsúzkodása közben – ekkor látták egymás utoljára – még elmondta: “Sok hibát elkövettünk, ha lenne lehetőségem újra kezdeni, sok mindent másként csinálnék, de most már késő… nagy és erős Németországot akartunk, és romokat hagyunk magunk után… ami még ma is igaz, az az, hogy Európa magasabb lépcsőfokra kell emelkedjen, különben elvész…én mindig a legjobbat akartam, de folyamatosan akaratom ellenére kellett tennem… én nem akartam, hogy így legyen, de Hitler utasított, akire Göbbels és Bormann nagyon rossz hatással voltak… mint katonának, engedelmeskednem kellett… egy állam nem lehet meg fegyelem nélkül…csak tőlem függ, meddig élek még, de az életemet jelenleg teljesen hiábavalónak tartom… mit mond majd rólam a történelem?… kisszerű, bosszúálló emberek fognak hamis képet festeni rólam, figyelmen kívül hagyva azt a sok jót, amit Németországért tettem… engem fognak majd olyasmikkel vádolni, amit el sem követtem.”

Mazurtól ennél sokkal rövidebben búcsúzott: “Velünk együtt el fog tűnni Németországból a nemzetiszocializmus és ez igazi tragédia lesz… hogy mi fog történni, engem már nem érdekel… a szövetségesek csinálhatnak Németországban amit csak akarnak.”  Végül még hozzátette: “Tudja Mazur, ha tíz évvel ezelőtt találkoztunk volna, erre a háborúra nem került volna sor.”

Mazur és Himmler találkozjának eredménye végül is pozitív volt. Himmler parancsot adott  27.000 KZ-lágerben fogvatartott ember szabadon engedésére – ebből 12.000 volt zsidó, főleg nők és fiatalok.

 

Fenti írás a tárgyaláson résztvevők – Schellenberg, dr. Kersten és Mazur – emlékiratain alapul.

 

26/01/2015

 

 

Jó reggelt Európa!

11 jan

Ébredj Európa! címmel a brüsszeli Zsidó Múzeumban történt mészárlással kapcsolatos írásomat a következőkkel zártam: “Ébredj Európa! Az igazi sátán köztetek él! A bumeráng visszaüt és nem Izraelt kaszálja el!!!”

A fent említett mészárlás óta eltelt pár hónap is bővelkedett muzulmánok által elkövetett terrorcselekményekben. Az Izraelen belüli esetekre a Nyugat könnyen legyint, hisz meggyőződésük, hogy annak oka van, tudják is, hogy mi…

És ezt a meggyőződésüket még akkor sem revideálják, amikor naponta szembesülnek az Iszlám Dzsihád, Boko Haram, az ISIS az Al-Shabab és az Al-Kaida (hogy csak a legismertebbeket említsem) keresztények ellen elkövetett rémtetteivel. Európára jelen pillanatban ez az iszlám szélsőségesség jelent veszélyt, amire legyinthetnék, mondván, hogy amit főztek, egyék is meg. Viszont ha ezt mondanám, semmivel sem lennék különb azoknál, akik a közel-keleti konfliktus okát a zsidókban/Izraelben látják.

Nem, egy szóval sem mondom, hogy nálam a bölcsek köve, a véleményem viszont olyan ember véleménye, aki évtizedekben mérhetően él testközelben terroristákkal és egy olyan ország állampolgárának véleménye, mely ország megalakulása pillanatától a terror árnyékában él és azóta küzd ellene – gyakorlatilag egyedül.

Valahányszor Izrael megszólal, akár úgy, hogy figyelmezteti a világot a veszélyre, akár úgy, hogy elvi támogatást kér a terrorizmus felszámolásához, a legalpáribb kritikának teszi ki magát. Európa nem érti, vagy inkább nem akarja érteni, hogy az izraeli – “palesztin”  konfliktus messze nem a területről szól. Európa nem érti, vagy inkább nem akarja érteni, hogy ez vallásháború és az iszlám világuralmi törekvésének megnyilvánulása, amelyben Izrael nem a végcél, csak egy közbeeső állomás.

A világnak kevés olyan helye van, ahol ne foglalkoznának a párizsi merényletekkel.  A politikusok hivatalból, az újságírók a kollégák iránti  együttérzéstől vezérelve, a fapados bloggerek  és a mindent tudó és mindent jobban tudó “megmondó” emberek fejtik ki véleményüket pro és kontra. És döbbenet! Van, aki úgy gondolja, hogy az áldozatok maguknak keresték a bajt azzal, hogy a muzulmán vallást tűzték tollhegyre. (Jelzem, hogy a keresztény és zsidó vallás is a célkeresztben volt, a gyilkosok mégsem ennek a két vallásnak a követői közül kerültek ki.)

Aki azt állítja, hogy nem kellett volna az oroszlán bajszát ráncigálni, az nincs tisztában a szólásszabadság jelentésével és különösen nem az ateista francia állam törvénybe is foglalt polititikai-társadalmi normáival. És főleg nincs tisztában a Korán és az iszlám történelmével. Ez utóbbiak tanulmányozását tisztelettel ajánlom a “megmondó” embereknek.

Mohamednek – mint Allah egyetlen prófétájának – a  tisztelete az iszlám vallás alapköve. A muzulmánok abszolút hite Allahban, a halálhoz való viszonyukból is látható. A Korán írja: “Ne gondoljatok mint halottakra azokra, akik Allahért haltak. Ők Allah mellett élnek, jólétben…”

A szegénységben élő muzulmán tömegek ellenségnek látják az őket körülvevő és szokásaiban, normáiban idegen, nyugati világot, ezért kiváló alanyai a szélsőséges muzulmán propagandának. Ők a célközönsége a fundamentalista iszlámkak. Ebből a közegből toborozza az ISIS, az Al-Kaida és más iszlamista szervezetek önkénteseiket és innen kerültek ki a franciaországi merénylők is.

A muzulmán környezet viszonyát az ilyen és ehhez hasonló esetekhez jól mutatja a török külügyminiszter véleménye: “… ami történt, az az európai faj- és idegengyűlölet következménye.”


Most Európa áll és rémülten hallgat. Illetve, dehogy hallgat! Intézkedéseket hoz – a muzulmánok érzékenységének védelmében.

Európa fél! És erre megvan minden oka! Félelme abból ered, hogy már kezdi felismerni a bajt, de még nem találja a megoldást, amellyel presztizsvesztés nélkül orvosolhatná azt. Ha most elkezd mecseteket rombolni (ezt Izrael soha nem tette), vagy fittyet hány az “arányosság elvének”, melyet háborús helyzetben Izraeltől minduntalan számon kér akkor be kell ismernie, hogy nem Izrael a nyugati kultúra ellensége.

Európa ezt nem fogja megtenni, hiszen ez szöges ellentétben áll az eddigi koncepciózus antiszemita/Izrael ellenes politikájával. Inkább még mos is, ennyi – halálos áldozattal is járó –  incidens után is, inkább behódol a kisebbségnek , ahonnan márr csak idő kérdése, hogy az egyik francia parlamenti képviselő jóslata valósággá váljon: “ezek az őrültek el akarják pusztítani a gyökereinket…”

Mindezt W. Churchill a maga idejében a következőképpen fogalmazta meg: “A békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára.”

11.01.2015

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 66 követőhöz

%d blogger ezt szereti: