A Haaretz és az ásóbéka…

13 ápr

Van Izraelben egy napilap, mely szégyenszemre a Haaretz nevet bitorolja. Olvasottsága folyamatosan csökken, jelenleg az összes papír alapú sajtótermék 4%-át teszi ki (szemben a Yediot Ahronotl, illetve az Israel ha-Yom olvasotságával, mely 35-39 százalékos – attól függően,hogy a hét közbeni v. a hétvégi eladást nézzük.

Már az is megkérdőjelezhető, hogy az újság miből tartja fenn magát, hiszen az internetes cikkekhez való hozzáférés fizetős. Ami azt jelenti, hogy a címen és egy pár soros összefoglalón kívül, csak a nagyon elszántak, illetve – gondolom én – a külföldi hírügynökségek ollóznak belőle. (Bár sokszor – olvasva az Izraellel kapcsolatos nemzetközi híreket, figyelve annak valóságtartalmára – felmerül a gyanú, hogy a hírügynökségi tudósítók sok esetben megelégszenek a hangzatos címmel és a szélsőbalos szájíz szerinti összefoglalóval.)

Ennyi az előzmény és most jöjjön az, amiért tulajdonképpen klaviatúrát ragadtam.

Ebben a lapban megjelent egy rövid írás, melynek lényege nem több és nem kevesebb, minthogy a “dati-leumi (vallásos cionisták, kötött kipások) lényegesen veszélyesebbek, mint a Hezbollah nevű terrorszervezet”. A szösszenetet Yoszi Klein, a ‘48-ban Kfar-Szabán született újságíró neve fémjelzi.

Pár mondatot még idéznék “gyöngyszeméből”, hogy az olvasó is érzékelje részben az elvakultságot, részben a primitívséget, ami az írásból kiviláglik. (Bár, az sem lehetetlen, hogy a szélsőbal tehetetlen dühe munkál a szerzőben. Az a fajta düh, ami mögött más nincs, csak “az a demokrácia, amit én annak tartok”.)

A vallásos cionisták szerint az arabokat meg szabad ölni, őket viszont nem. Hogy mit akarnak? Uralmuk alá vonni az országot és megtisztítani az araboktól. De ha kérdezitek őket, letagadják. Tudják, hogy ezt még korai lenne bevallani. Ne higgyetek a cáfolatuknak, a vallásos cionisták szélsőséges nacionalisták, jámbor tiszteletbe burkolva. Háborút vívnak az oktatási rendszerben, erősítik a hadsereget és el akarják lehetetleníteni a legfelsőbb bíróságot. És ők már úton vannak.

Nagyjából ez az a szint, ami már az ásóbéka talpa alatt három centivel található, innen már – külső segítséggel sem – nem lehet lejjebb süllyedni… és úgy tűnik, hogy ez nem csak Izrael többségi állampolgárainál, de már a politikai vezetésnél is kivágta a biztosítékot.

Erre utalnak az – egyéni habitust tükröző – egymás után megjelenő nyilatkozatok is.

Egyetlen párt – a Merec – amelyik nem ítélte el sem a cikk szerzőjét, sem az azt megjelentető újságot. Bár tény, hogy – eddig – ki sem álltak mellette.

Yair Lapid, a Yes Atid párt vezetője egyenesen antiszemitának minősítette az írást, Binjamin Netanjahu miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy átlépték a piros vonalat. Lieberman, belbiztonsági miniszter egyenesen felszólította Izrael lakosságát az újság mellőzésére, valamint megállapodott a vezérkari főnökkel, hogy katonai bázisokra történő megrendelést azonnali hatállyal sztornózzák.

Az egész ügy – bár a ha-Áretz lejtmenetét figyelve nem meglepő – belém fojtotta a szót.

Nem is kívánom túlragozni, csak egyetlen megjegyzésem van: Remélem is, hogy a dati-leumi, a vallásos cionista izraeli veszélyesebb a Hezbollahnál. Ugyanis egy támadás esetén jelentős részben  az ő soraikból kerül ki a haza védelmi ereje… És ők a hazával együtt meg fogják védeni az ilyen “kisjózsik” hátsó felét is.

13/04/2017

Ketyeg az gázai időzített bomba…

22 Már

 

Több súlyos – a térségben zajló folyamat mellett – ez a kérdés is intenzíven foglalkoztatja az izraeli hírszerző és katonai szerveket, valamint a közvélemény jelentős részét. Utóbbiak közül kiemelten a déli határvidéken élőket, ami érthető, hiszen őket az események közvetlenül érintik.

Az érdekelt felek között nincs vita abban, hogy a robbanás bekövetkezik. Kérdés csak az, hogy mikor?

Megpróbálva a Hamasz fejével gondolkozni, felmerül a kérdés mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek azzal, ha a jelenleg még csak csöpögtetett rakéta-támadásaikat intenzívebb váltja fel.

A katonai hírszerzés szerint a homokóra lepergőben van – erre utalnak szórványos rakétázások, vagyis Izrael “kóstolgatása” –  s közeledik az idő, amikor a Hamasz úgy dönthet, hogy a Gáza-övezet gazdasági helyzetét figyelembe véve, nincs vesztenivalójuk.

Ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjébe is lehet tenni nem kevés érvet. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy azok az arab országok, amelyek a Cuk Éjtán (Szilárd Szikla) hadművelet után kötelezettséget vállaltak négy milliárd dollár folyósítására a Gázai- övezet újjáépítéséhez, eddig csak az összeg töredékét utalták csak át. Ennek oka bizonyságszerzés arra vonatkozóan, hogy a pénz polgári és nem katonai célra kerül felhasználásra.. Feltételezhető, hogy egy újabb fegyveres konfliktus esetén ezt a pénzt teljes egészében elveszítik.

A másik, esetleges  befolyásoló tényező, amellyel elkerülhető egy újabb katonai konfliktus az az, hogy Izrael néhány hónappal ezelőtt fontolóra vette – ismét engedélyezi gázai munkavállalók foglalkoztatását.

Ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az övezetben jelenleg a munkanélküliségi ráta 58%-os, vagyis a helyzet katasztrofális. Mindez egy ENSZ jelentés szerint 2020-ra csak fokozódni fog. Addigra elfogy az ivóvíz, tekintettel a vízforrások “túlszivattyúzására”. Nem kedvez a helyzetnek, hogy a lepárló berendezés a szükséges vízmennyiségnek csupán a 10%-át képes biztosítani. Az áramtermelés – annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom is ad áramot – a háztartások részére csak napi 7 órára biztosít áramellátást. A háztartások egyharmada nincs szennyvízhálózatra kötve, a meglévő csatornarendszer keskeny és nyitott. A szennyvíz nagy része tisztítás nélkül jut a tengerbe. Fentieket figyelembe véve, a térségben komoly járványgócok kialakulására is számítani lehet.

Az érem másik oldala viszont az, hogy az esetleges munkavállalók nem függetlenek a terrorszervezettől. Korábbi tapasztalatok azt igazolják, hogy a Hamasz nem csak sápot húz a foglalkoztatottak keresményéből, de időről-időre terroristát csempész soraikba. A múltban, ilyen esetekből kifolyólag több gyilkosságra került sor, melynek sértettje nem egy esetben a zsidó munkaadó volt.

Egy másik lehetséges megoldás, ami javaslatként felmerült: úszó kikötő építése a gázai partoknál, amelyen keresztül –  megfelelő biztonsági ellenőrzés mellett – az övezet közvetlenül kereskedhetne a külvilággal.

Reálisan mérlegelve a helyzetet, a józan ésszel ellentétes, hogy a Hamasz újabb katonai konfliktusba kényszerítse Izraelt. Jelenleg ugyanis, minden ellenkező híreszteléssel szemben a valóság az, hogy Izrael az, aki élelmiszert, háztartási felszerelést, gyógyszert és üzemanyagot szállít az övezetbe. Ezen túl – bár kisebb mennyiségben, de – bizonyos építőanyagot is. Egy újabb, kiprovokált konfliktus ezek befagyasztását eredményezné.

A józan ész szerinti mérlegelés azonban eddig sem volt erős oldala a Hamasz vezetésének és ez különösen érvényes most, amikor az újonnan megválasztott gázai vezetés tagjai a terrorszervezet legszélsőségesebb szárnyából kerülnek ki.

Ihia Snooar,(a képen) az újonnan megválasztott gázai vezető a Hamasz katonai szárnyának egyik alapítója, aki négyszeres életfogytiglanra szóló büntetését töltötte izraeli börtönben, amelyet izraeliek elleni gyilkos terrortámadásokért és Izraellel együttműködő arabok likvidálásáért kapott. A Shalit fogolycserével szabadult. Rajta kívül még ketten vannak a jelenlegi vezetésben, akik a Shalit-ügy kapcsán kerültek szabadlábra.

A jelenlegi vezetés egyik döntő érve lehet a katonai akció mellett, hogy várakozás esetén elveszíthetik a még működőképes alagútjaikat, melyből becslések szerint  15 létezhet. Izrael az utóbbi időben óriási erőfeszítéseket tesz (csendben és a nyilvánosságtól minél távolabb) olyan technológiák kidolgozására, amelyek az alagutak feltárását és megsemmisítését teszik lehetővé. (Az utóbbi hónapokban már történtek “titokzatos” alagút beomlások.)

Azt is el kell mondani, hogy bár az utóbbi idők  Gázából érkező rakétáiért az ISIS- szövetséges szalafiták a felelősek, Izrael azonban ezekért is a Hamaszt, mint a Gáza-övezet kormányzó erejét, teszi felelőssé és kemény válaszcsapásokat hajt végre.

A Hamasz meglévő katonai potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy a Cuk Éjtán (2014) előtt 11 ezer rakétával rendelkeztek. Nagyrészűk rövid-hatótávolságú, kisebb részük közép-hatótávolságú (160 km) volt.

Ebből egyharmad maradt a Hamasz kezében, miután négyezret kilőttek Izraelre és a többi az izraeli támadások során semmisült meg.

A Hamasz óriási erőfeszítéseket tesz a készletek feltöltésére, a katonai hírszerzés szerint a terrorszervezet katonai célja, rövidtávú rakétákkal a közelebb eső izraeli területek támadása és a harci cselekmények izraeli területre történő átvitele részben a terror-alagutak, részben a tengerészeti kommandó segítségével. Elsősorban robbantásos merényletek kivitelezése és fogolyejtés céljából.

Az utánpótlás kérdése különösen kritikus a számukra, miután Egyiptom a csempész- alagutak túlnyomó többségét megsemmisítette. Ezért a Szináj félszigetről csak a part mentén, halászcsónakok segítségével tudnak kisebb mennyiséget csempészni, amit az övezetbe érkező polgári célú alapanyag lefoglalásával egészítenek ki. Ezekből állítanak elő fegyvereket és építenek alagutakat.

Ebből is látható, hogy a Hamasz katonai ereje gyengébb, mint a Cuk Éjtán előtt volt. E tény mellett a katasztrofális gazdagái helyzet arra kellene késztesse a terror-szervezet vezetőit, hogy ne kezdjenek egy újabb konfliktusba. Azonban, mint eddig is láttuk, a józan ész ritkán játszott szerepet döntésükben ami különösen érvényes a jelenlegi szélsőségesebb vezetésre, mely elsősorban a vallási fanatizmus erősítésével kívánja szítani az Izrael ellenes motiváltságot.

Bár a legtöbben megegyeznek abban, hogy a konfliktus elkerülhetetlen, nincs ember, aki megmondaná, akár hozzávetőlegesen is, hogy ez mikor fog kirobbanni.

A várható események mérlegelésével már az előző két konfliktus esetén is találkoztunk, mégis mindkettő, szinte váratlanul robbant ki. Az egyik Gilád Shalit elrablása, a másik a három Gus-Ecion-i jeshiva bócher elrablása és megölése kapcsán.

22/03/2017

Arccal kelet felé…

26 feb

16681516_10154403896932076_2925336571538721551_n

Binjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök Szingapúrban és Ausztráliában tett hivatalos látogatását nem hozta szalagcímekkel a világsajtó. Az izraeli hírközlés is csak a kiemelt protokoll hírek szintjén foglalkozott az eseményekkel. Pedig érdemes egy pillantást vetni úgy a látogatásokra, mint azok hátterére.

Izrael és Szingapúr már eddig is elég közeli kapcsolatai ez idáig többnyire az árnyékban maradtak. Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök 2016 áprilisi, hivatalos izraeli látogatása során azonban a két ország együttműködésének szorossága.nyilvánosságra került, amit  Netanjahu jelenlegi látogatása során Li miniszterelnök megerősített azzal, hogy nyíltan is elismerte, a szingapúri hadsereg megszervezését Izrael végezte.

Kapcsolatunk  biztonsági és gazdasági téren – a kölcsönös érdekek mentén –  is egyre szorosabb, amit az országok némileg hasonló helyzete is indokolttá tesz, ugyanis Szingapúrt is túlnyomó részt muzulmán országok veszik körül.

Izrael már egy ideje igyekszik kiszélesíteni kapcsolatait az ázsiai országokkal, elsősorban gazdasági érdekek mentén és Szingapúr, mint a körzet egyik pénzügyi központja, nagy segítséget adhat ebben. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Binjamin Netanjahu egy hónap múlva Kínába látogat, és július hónap folyamán az indiai miniszterelnököt várjuk Izraelbe.)

A repülőút Izrael és Szingapúr között körülbelül 13 óra és ugyanennyi az út Szingapúrtól Sydneyig. A távolság azonban Szingapúr és Ausztrália között ennél sokkal nagyobb. Míg Szingapúr egy parányi ország, ahol az élet minden területét óraműnyi pontossággal megtervezték, így biztosítva a kiegyensúlyozottságot és magas életszínvonalat a lakosságnak, (nyugati értelemben vett emberi jogokról és szólásszabadságról nem beszélhetünk) Addig a földrésznyi méretű Ausztráliában jó, ha a polgárok az ország területének 1-2 százalékát ismerik. A két állam felfogása is fényévnyi távolságra van egymástól.

Amíg Szingapúr és Izrael esetében elsősorban a földrajzi és stratégiai helyzet hasonlósága vezetett a kapcsolat erősítéséhez, addig Ausztrália esetében ez elsősorban gazdasági megfontolásoknak köszönhető.

Ausztrália viszonylagos gazdasági stabilitásnak örvend és a körzet egyik vezető gazdasági hatalma. Ezt  jelentős mértékben a Kínába irányuló nyersanyag exportnak köszönheti. Ha azonban Kína egy napon úgy dönt, hogy bármilyen okból is, de csökkenti, vagy megszünteti a nyersanyag importot, Ausztrália komoly gazdasági nehézségek elé nézhet.  

Ezért kézenfekvő Ausztrália számára, hogy a cyber és hi tec technológia területén vezető hatalomnak számító Izraellel fűzze szorosabbra gazdasági kapcsolatait.

Érdemes megjegyezni, hogy Ausztrália a világon két központot hozott létre, amely fejlett technológiák felkutatásával és adaptálásával foglalkozik. Az egyik New Yorkban, a másik Izraelben működik.

Ezen túlmenően Ausztrália építeni kíván Izraelnek a terror ellenes harc terén szerzett tapasztalatára.

Kép forrása: https://www.facebook.com/Netanyahu/?fref=ts

26/02/2017

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Nem a rabbik döntik el, hogy ki a zsidó!

4 dec

A Szombat internetes oldalán megjelent cikknek

http://www.szombat.org/politika/ne-a-rabbik-dontsek-el-ki-a-zsido-veli-a-zsidok-tobbsege-vilagszerte#comment-15109

először csak a címe keltette fel érdeklődésemet. Abban azonban, hogy a témából blogbejegyzés született, egyaránt szerepe van  a közölt felmérésnek és a Szombat FB oldalán kialakult vitának és nem utolsó sorban annak, hogy a jelenség Izraelben is jó ideje beszédtéma.

A felmérés témája – ha jól értem – kimondatlanul is a zsidó közösségen belüli reform irányzatok meghatározóvá válását, illetve annak – általuk vélt – szükségességét sugallja.

Már a felmérés címe is a kérdező tájékozatlanságát tükrözi, ugyanis szó nincs arról, hogy a rabbik döntenék el, ki a zsidó.

Azt, hogy ki a zsidó, a halacha mondja ki. Törvény szerint az a zsidó, aki zsidó anyától született, vagy (a törvények magára vállalásával, hivatalos procedúra után, bét din előtt) zsidó hitre tért. Megjegyzem, a betért mindenben azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik, mint a vallásba beleszületett.

A halachát sem a nürnbergi törvények, sem a “zsidónak érzem magam”személyes érzése nem írja felül.

A halacha nem változtatható egyes rabbik kénye-kedve szerint, viszont minden rabbinak szuverén joga azt magyarázni. A magyarázat azonban – az esetek többségében – a saját közösségükön belül az egyén, vagy egy csoport által felvetett probléma megoldására szolgál és általában biztosra vehető, hogy az a csoporton kívül nem nyer elfogadást.

És ezen a ponton van alapvető problémám a mindenféle reform elképzeléssel, de korántsem azzal, hogy  új közösség teremtésébe fogva könnyíteni akarnak a kötöttségeken. Reformálni lehet. Sőt!  A könnyítésnek számtalan példáját lehet említeni, amely a technikai fejlődést felhasználva a vallástartást megkönnyíti és amit igénybe is vesz szinte minden irányzat. Egyet nem lehet. Nem lehet zsidó vallásnak nevezni azt, amely a halacha kiiktatásával akarja zsidó vallási irányzatnak feltüntetni magát.

Messze nem értek egyet az ultraorthodox zsidóság azon álláspontjával, miszerint akadályozni akarják a Siratófalnál talisszal, tfilinnel imádkozó nőket, – ugyanis sehol nincs leírva, hogy a nők ne imádkozhatnának taliszban, tfilinnel, vagy ne olvashatnának a Tórából. Ez szokásjogon alapul.

Az ellen azonban nőként és pont a nők tekintélyének megőrzése érdekében harcolok, hogy nők provokáljanak a Kotelnál. Márpedig ez történik. Ugyanis a politika rátelepült a “nők a Kotelnél” mozgalomra és  Izrael legvallástalanabb, legszélsőbaloldalibb pártjának (Merec) ateista nő tagjai pózolnak imasálba burkolódzva a Siratófalnál. Mindez ugyan úgy provokáció, mint a Mea Searimban kombiné-vállpántos felsőben, shortban flangáló zsidó nő látványa.

Ami az amerikai (és gondolom más országbeli) reform közösségeket illeti, módomban volt I-tentiszteleteiket követni és  tapasztalva a tudás teljes hiányát, az önmagukkal szembeni igénytelenség látványa is elszomorító volt. (A You Tuob-on is elérhető.)

Természetesen értem én a zsidó közösségek újrateremtésére irányuló törekvést. Hogyne érteném. Hiszen a Soah alatt és azt követően gyakorlatilag két  nemzedék tűnt el és ezzel a folytonosság szűnt meg.

Értem a közösségépítő szándékot, csak – véleményem szerint – nem kellene az ilyen közösségeket reform-zsidó közösségnek nevezni, amikor alapjában véve olyan közösségépítő tevékenységről van szó, ahol a tagok nagy része halachikusan nem tekinthető zsidónak. Megtévesztés ez úgy kifelé,mint a közösség tagjai irányába. Ugyanis a baj és vele együtt a csalódás akkor éri a delikvenst, amikor alijázni akar és kiderül,hogy az, amiről eddig azt hitte, hogy az maga a zsidóság, annak minimális kapcsolata van a vallással, de – sok esetben – még a mindennapi élettel is.

A zsidó vallás (egyik) szépsége, hogy a rabbi nem áll a gyülekezet felett, kizárólag tudásban (ezért ő a rabbi). Vagyis nem “megmondóember”, hanem TANÍTÓ. Feladata nem a közösség igénye szerinti “prédikáció”, hanem saját tudásának a közösség nyelvén történő továbbadása.

A felméréssel kapcsolatban megjegyzem még, hogy a Jewis People Policy Institute (JPPPI) 2002. márciusában alakult. Alapító elnöke Dennis Ross, az USA volt izraeli nagykövete, Obama elnök közvetítője a izraeli-palesztin béketárgyalásokon. Az intézet zsidó politikai kérdésekkel foglalkozik, vallási állásfoglalással ez ideig részükről nem találkoztam. A felmérés forrásaként a Haaretz c. izraeli sajtóterméket nevezi meg fordító, amely már eleve kétségeket ébreszt a tájékozott olvasóban, ugyanis a lapot ma már kizárólag az MTI, illetve a magyar olvasóközönség tekinti autentikus forrásnak. Mindenki más legalább is elfogultságot gyanít, ha nevezett sajtótermék vallási kérdésekkel foglalkozik.

Fentiek ismeretében nem meglepő, hogy egy 715 főből álló – alapvetően nem is homogén – csoport véleménye miért lett nemzetközi hír. Mint ahogy az is, hogy a tájékozódási alapul szolgáló négy ország közül az amerikai megkérdezettek voltak többségben.

Végezetül szeretném ismételten leszögezni, hogy véleményem szerint zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára a legelfogadhatóbb. Maximálisan toleránsnak érzem magam úgy a haredi világ, mint a reform közösségek tagjaival szemben. Ezért cserébe nem várok el mást, mint hogy ők is legalább ennyire tartsák tiszteletben azt, amit én képviselek és ne akarják rám kényszeríteni vallási elképzeléseiket.

04/12/2016

Tűzpróba

30 nov

November 22-27 között, öt napig lángban állt Izrael több települése. Az ország – minden túlzás nélkül – igazi tűzpróbán esett át, melyet ugyan sikerrel kiállt, de az árat busásan megfizette.

A tűzoltókat öt nap alatt 1773 esethez riasztották, 40 esetben nagyon komoly esetekhez. Összesen 630 tűzfészket kellett megsemmisíteniük. A tűzben országosan 560 lakás semmisült meg, melynek eredményeként 1600 személy maradt fedél nélkül.

A tűz nagyságát lehet rangsorolni, a kárt szenvedetteket azonban nem. Mert igaz, hogy  Haifában okozta számszerűleg a legnagyobb kárt a tűz, de a Halamis-ban leégett 13 otthon lakói ugyan úgy fedél nélkül maradtak, mint a haifaiak, ahol  1744 épületben keletkezett kár, melyből 175 porrá éget (közte öt közösségi épület is) és 1200 lakos (560 család) vesztette el mindenét.

https://www.youtube.com/watch?v=riSR-IFb8YA

180 személyt kellett elsősegélyben részesíteni, kisebb égési sérülések, illetve füstmérgezés miatt.

Csak Haifában és csak a magánépületekben keletkezett anyagi kár becsült értéke 500 millió shekel fölötti, melyben – értelemszerűen – nem szerepel, mert pénzben nehezen kifejezhető a károsultak személyes holmija: egy fénykép, egy könyv, egy gyerekjáték…

Felbecsülhetetlen kárt okozott a tűz növény -és állatvilágban. Ugyanis 41 ezer dunámnyi (1 dunám = 1000 m2) természet vált a tűz martalékává. Ebből több tízezer természetes erdő, benne vadon élő állatokkal…

https://www.youtube.com/watch?v=1ty2TkphAUU

A 2010-ben pusztító, bár nagyságrendekkel kisebb, (25 ezer dunám) Karmel-hegyi tűzből Izrael sokat tanult. Az állam több, mint másfél milliárd shekelt fordított a tűzoltóság korszerűsítésére. 14 repülőgépből álló légi tűzoltó flottát hozott létre, bővítette a szárazföldi tűzoltó állomások számát és ehhez mérten a személyi állományt is.

Jelen tűzeseteknél a különböző szervek munkája összehangolt volt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tűz gócpontjának a közelében órák alatt felállt a legkorszerűbb technológiával ellátott, “előretolt harcálláspont” és onnan történt a tűzoltás irányítása.

Az oltási munkálatokban a 14 izraeli tűzoltó repülőgép, 6 rendőrségi helikopter és a tíz országból – Törökország, Görögország, Ciprus, Olaszország, Horvátország, Egyiptom, Oroszország, Amerika, Ukrajna, valamint a Palesztin Hatóságtól – érkezett repülőgépes tűzoltó egységek mintegy 325 fős személyzete. Túl ezen, Izrael kibérelte a világ egyetlen “supertankerját”, melynek bérleti díja 50 ezer dollár/nap. Izraeli részről 20 ezer rendőr, határőr katona segítette az oltást, melynek során egyetlen sebesülés sem történt.

A légi tűzoltók  öt nap alatt 676 bevetést teljesítettek, mely 564 óra repülést jelent. A felhasznált oltóanyag mennyisége 1 millió 620 ezer liter!

A károsultaknak egyszeri gyorssegélyt utalt ki a területileg illetékes polgármesteri hivatal. Az állam pedig magára vállalta a teljes kártalanítást, melynek részét képezi, hogy a biztosítótársaságokkal is ő áll közvetlen kapcsolatban. A kárbecslés a tűz eloltását követő napon  megkezdődött. A polgári lakosság túl azon, hogy a tűzkárosultakat befogadta, szervezett gyűjtést indított ruhanemű, élelmiszer, lakásfelszerelési tárgyak és bútorok vonatkozásában.

Tény, hogy az időjárás is kedvezett a tűz terjedésének, mert – bár a hőmérséklet nem indokolta tűzesetek kialakulását – az aljnövényzet ebben az időszakban csont száraz és a páratartalom országos szinten alig érte el a 10%-ot. Ehhez társult még a szintén ebben az évszakban szokásos viharos keleti szél.

A rendőrségi vizsgálat az esetek túlnyomó többségében szándékos gyújtogatást állapított meg, az esetek kapcsán 30 személy (nagyobb részük a Palesztin Hatóság területén élő, kisebb részük izraeli állampolgársággal rendelkező arab) letartóztatására került sor.

Egy nyugdíjas – egész életében tűzesetekkel foglalkozó – főnyomozó nyilatkozott az ügyben és elmondta, hogy bár nem lehetetlen, de még bizonyítékok esetében is nagyon nehéz helyzetben vannak. Nem kirívó eset, hogy a gyanúsított a bírósági tárgyaláson előzetes beismerő vallomását – ügyvédi ajánlásra – visszavonja… a bíróság viszont csak konkrét bizonyítékok alapján ítélkezik.

Szórványos, szándékos gyújtogatásból eredő, tűzesetek még ma is vannak, ezeket a szakemberek kontroll alatt tartják.

30/11/2016

Fogalomzavar…

5 okt

Az elmúlt két napban Ros ha-Shanát (zsidó újév) ünnepelte a világ zsidósága, köztük jómagam is.  Ünnepi hangulatom sajnos nem volt felhőtlen. Érzéseimet erősen befolyásolta az a beszélgetés, melynek során súlyos és lényegében alaptalan vádakkal szembesültem. Súlyosak azért, mert a vádló “meghozta halálos ítéletemet” kitétellel zárta mondandóját és alaptalan azért, mert ezen mondandója, valamint a galuti zsidóság – mint fogalmazott – általam történt kirekesztéséről a hivatkozott írásban – és legjobb tudomásom szerint máshol sem – szó sem esett. Továbbá érthetetlen számomra mindezek cionizmussal történő összekapcsolása.

Mindezek hatására az I-tentisztelet alatt tudatosan kellett magam visszarángatni az imarend követéséhez, ugyanis minduntalan elkalandoztam… Alapvetően azt latolgattam gondolatban, miként is lehet erre a további sértődések elkerülése nélkül úgy reagálni, hogy mondandóm  lényege mindenki számára érthető legyen.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az esettel kapcsolatban több megoldás is kínálkozik:

Részben hallatlanná tehetném az egészet, részben akár meg is sértődhetnék és és baráti/ismerősi körben “fű alatt” panaszkodhatnék, esetleg csendben nyalogathatnám sebeimet.

A harmadik utat választottam, nyíltan felvállalom a konfrontációt és igyekszem legjobb tudásom szerint reagálni.

Döntésemet elsősorban az motiválta, hogy hallatlanná már csak azért sem tehetem, mert ahhoz elég széles nyilvánosság előtt zajlott a beszélgetés. A sértődöttség/panaszkodás nem az én műfajom, ennél sokkal egyenesebb megoldásnak tartom a téma kibeszélését, mellyel – nem utolsó sorban – szélesebb rétegnek szeretnék segítséget nyújtani.

Azt hiszem, hogy alapvető probléma az írásaimban előforduló szóhasználatból adódik, ugyanis a dolgokat – ha csak lehet – nevén nevezem. És tulajdonképpen nem értem, hogy a “galut-zsidó” kifejezés miért pejoratív?

A diaszpóra, vagy száműzetés  (görög eredetű szó, mely szétszórattatást jelent)   és melynek  héber megfelelője a “galut” kifejezés.

Eredete az i.sz. 132-135 között lezajlott Bar Kochba szabadságharc leverésére, annak rómaiak által történt megtorlását követő időszakra tehető, amikor is Izrael életben maradt fiai kénytelenek voltak elhagyni az ősök földjét. (Itt kell megjegyeznem, hogy a bátrak – akik az életük kockáztatásával is Erec Isroél területén maradtak – leszármazottai ma is köztünk élnek.

Ebből egyenesen következik, hogy a galut-zsidó kifejezés gyűjtőfogalom, amely egyszerűen a szétszórattatásban élő zsidókat jelöli. Röviden, az Izraelen kívül élő zsidók definíciója.

Ezzel a szómagyarázattal talán abba is lehetne/kellene hagyni, de ha már belekezdtem, akkor végig is viszem az ezzel kapcsolatos gondolatmenetet.

Ugyan úgy, ahogy az izraeli zsidóság sem egy homogén massza, a diaszpóra zsidósága is több összetevős. Ezzel kapcsolatban hosszas felsorolásba lehetne bocsátkozni, mert vannak köztük a modern Izrael létjogosultságát is megkérdőjelező csoportok, ide tartoznak a Szatmári haszidok és a Toldot Áron csoportosulás, akik hazatérésük feltételéül a harmadik Szentély megépültét, vagyis a Messiás eljövetelét jelölik meg (meg kell jegyezzem, hogy mindkét csoport magyar gyökereket tudhat magáénak). Aztán vannak a   cionizmust különböző módon értelmező, de magukat cionistának vallók (tévedés azt hinni, hogy minden cionista érzelmű zsidónak Izraelben a helye) és vannak számosan az általam frissen alkotott szókapcsolat szerinti genetikus-zsidók.

Ez utóbbi csoport szintén a galutban él, de származásuk felvállalását kényszer szülte. Ugyanis zsidóságukat valamiféle kényszer hatására vállalják fel. Ilyen kényszer lehet az, ha a környezetük zsidónak tartja őket, ami ellen ugyan nem tiltakoznak, ugyanakkor minden cselekedetük arra irányul, hogy a “befogadó nemzet” törvényeit, szokásait maradéktalanul betartsák. (A “befogadó nemzet” fogalma is számos érdekességet vet fel, mert az ötszáz évre visszamenőleg bizonyíthatóan ott élő zsidó is idegennek számít.)

Nem vitatom, sőt, teljesen természetesnek tartom, hogy az állam törvényei minden ott élő számára betartandóak. Azt azonban már legalább is furcsállom, ha valaki a kommunikációja során még azokat az alapvető – a nyelvi szlengbe évszázadok során beépült héber/jiddis kifejezéseket is gondosan kerüli, amelyek esetlegesen utalhatnak származására. (Bár ez botorság, hiszen – ahogy írtam is – az utcagyerek is él ezen kifejezésekkel.)

Hogy a lehető legrövidebbre fogjam mondandómat – mivel embertársaimmal és így a zsidósággal kapcsolatban is – minimális elvárásaim vannak és mivel vallom, hogy zsidóságát mindenki úgy éli meg, ahogy az számára elfogadható (vallási, kulturális, származási… alapon) sem okom, de főleg semmi jogom úgynevezett kirekesztésre.

Abban a meggyőződésemben azonban megingathatatlan vagyok, hogy – csakúgy, ahogy Izrael zsidóságát sem egyedül a rabbinátus képviseli – a diaszpóra zsidóságának is csak előnyére válna, ha civil szerveződések alakulnának. Olyan csoportok, ahol mindenki megtalálja a zsidóságával kapcsolatos igényét.

Talán nem elvetendő gondolat a közösségi oldalakon olyan galuti zsidó csoport szerveződése, ahol a résztvevők a mindenkori hivatalos sajtó híradásain túl, saját maguk is keresnek autentikus forrást, amelyből nem csak az ilyen-olyan okok miatt megszűrt “tényekről” tájékozódhatnak.

Ezzel kapcsolatban engedtessék meg nekem egy konkrét – napjainkban számos fórumon (zsidók, zsidó szervezetek és nem zsidók által) citált Tóra-i idézet, melyet az Európát elárasztó menekült áradat kapcsán hangoztatnak (és amelynek csak töredékét emelik ki):“Igazságot szolgáltat (a Fennvaló) árváknak és özvegyeknek és szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki”… “És szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok (ti is) Egyiptomban”

Csakhogy ez a mondat azokra a zsidó fennhatóság alatt élő idegenekre vonatkozik, akik a zsidó törvényeket betartják.

Végezetül megjegyzem, hogy a kirekesztő nem én vagyok. Azt viszont senki ne rója fel bűnömül, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, aki saját magát rekeszti ki egy közösségből, amelyhez – saját bevallása szerint – tartozni akar.

05/10/2016

 

%d blogger ezt kedveli: