A cionizmus a válasz az asszimilációra…

5 feb

 

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy mindenkinek  joga van a szabad választásra. Ami természetesen vonatkozik a saját identitás meghatározására, a valláshoz való viszonyra, vagy a vallásgyakorlás módjára, vagy akár a párválasztásra is.

A tények azonban makacs dolgok, akár tetszik nekünk, akár nem. De, menjünk sorjában.

A közelmúltban Lucy Aharish és Tsahi Halevi házassága élénk visszhangot  és sokszor szélsőséges válaszokat váltott ki úgy az izraeli, mint a világsajtó olvasóiból. A szélsőséges véleményt megfogalmazók között nem egy a zsidóság jövőjéért aggódott.

Megnyugtatásul csak annyit, hogy a zsidóság Izraelben nem tűnik el. Izrael zsidó állam, a társadalom többsége zsidó, az ország kultúrája zsidó, az ünnepek zsidó ünnepek, a heti pihenőnap a szombat, a hivatalos nyelv az ivrit. A zsidók majdnem 100%-a zsidóval házasodik. De a nem zsidóval házasodó gyerekei és unokái is a zsidó társadalom, mint társadalmi kollektíva, részévé válnak – mindaddig, amíg Izraelben élnek.

Ugyan ez nem mondható el a szétszórattatásban élő zsidókkal kapcsolatban. Ők ugyanis ott  kisebbség, így statisztikailag nagy az esély, hogy zsidó nem zsidóval köt házasságot. Az oktatási intézményekben, a munkahelyen, a szórakozóhelyek többségében nem zsidóval találkozik.

Izraelen kívül a vegyes házasság igen magas és egyre növekvő százalékban fordul elő. A konzervatív és reform közösségek csak lassítani tudják ezt a folyamatot, de megállítani nem. Ami azt jelenti, hogy a zsidóságnak hosszú távon nincs jövője a galutban. Sarkosan fogalmazva, csak idő kérdése, hogy a diaszpóra zsidósága felszívódjon.

Engem személy szerint nem aggaszt az Izraelben köttetett néhány vegyes házasság és meggyőződésem, hogy ha Lucy nem egy ismert TV-s személyiség, az ő esete sem kap ilyen széles nyilvánosságot. Megjegyzem, véleményem szerint, így sem több, mint bulvár szenzáció.

Ami viszont aggaszt, az a jerida. Annak ellenére, hogy a jeridázók (kivándorlók) száma a legalacsonyabb az államalapítás óta, még mindig magas. Ami ebben a kérdésben igazán aggasztó, az a növekvő társadalmi és kulturális támogatottsága, mint érthető és természetes választásé. Sőt! A politikai közbeszédben az alija és jerida kifejezések helyett már a be- és kivándorlás használatos.

Jó az esély, hogy a  kivándorolt izraeli gyereke, vagy unokája a fentebb említett okok miatt már nem lesz zsidó, nem lesz az izraeli nép része.

Izraelnek ebben a kérdésben lépnie kell, vagyis rövid távon rendeznie kell az alija és a jerida kérdését

Mivel az országot elhagyókat többnyire egzisztenciális döntések motiválják, az állam tett néhány lépést a jeridázók visszatérésének elősegítésére. Így a külföldön szerzett ingóságaikat, vagyontárgyaikat egy elég magas összegig adómentesen hozhatják Izraelbe. A munkavállalásnál bizonyos előnyöket élveznek, ami elsősorban az adózás terén mutatkozik meg.

Az alijáért is sokkal többet kell tenni. Izraelt egyformán vonzóvá kell tenni minden szétszórattatásban élő zsidó számára – társadalmi és anyagi helyzetétől függetlenül. A legsürgősebb probléma, amit a sikeres alija érdekében meg kell oldani, az az olékat támogató környezet kialakítása. Ugyanis sok olyan “kóser” zsidó érkezik, –  elsősorban a kelet-európai országokból – aki minimális ismerettel sem rendelkezik a zsidóságról, sőt még Izraelről se nagyon.

A jelenlegi oktatási rendszer egyáltalán nem alkalmas az integráció elősegítésére. Ez egyaránt vonatkozik a gyermek és felnőtt oktatásra. Van ugyan néhány eszigetelt, ugyanakkor igen sikeres kezdeményezés, de mindaddig, amíg ezeket állami szinten nem karolják fel, hatásában elenyésző marad.

A másik súlyos probléma a betérés. Szintén elsősorban a kelet-európai országokból számos olé érkezett házastársi jogon, aki halachikusan nem zsidó. Ezek számára kétféle lehetőség kínálkozik.

Mielőtt ezek ismertetésébe kezdenék, tényként kell leszögezni, hogy a betérés nem könnyű, ezzel szemben hosszú folyamat. Ez érthető is, hiszen zsidónak lenni nem csak (és nem elsősorban) vallást jelent, hanem egy néphez való tartozást. Ha elfogulatlanul állunk a kérdéshez, meg kell említeni a svájci állampolgárság megszerzésének nehézségeit és időtartamát, amelyhez képest egy zsidó betérés maga a könnyűlovasság.

A betérés haszid formájára nem térek ki, elég legyen annyi, hogy a vallási követelményeket sokszor túlzónak érzem, különösen az aránytalanul kevés, a mindennapi életben hasznos információk átadásának tükrében. Időtartama minimum három év.

Ugyanakkor üdvözlendő a Miniszterelnökségi Hivatal keretei között működő rabbinikus bíróság (Bét Din) betéréssel kapcsolatos tevékenysége és a Bét Din elé kerülő delikvens felkészítését patronáló alapítvány munkája. A rav Chaim Druckman (aki nem mellesleg a vallási bíróság elnöke is) nevéhez fűződő alapítvány egy nagyon emberközeli, barátságos intézmény, ahol a jelöltet a legmesszebbmenőkig segítik az elsajátítandó tudás megszerzésében.

Itt egy három hónapos előzetes tanulás (nevezhetjük állapot felmérésnek) után kerül sor a betéréshez szükséges akta megnyitására. Ezt egy 8-10 hónapos tanulás követi, amely magában foglalja a zsidó történelembe történő betekintést, imák, áldásmondatok ismertetését, a Szombattartás és a ünnepek lényegét, a kóserság fogalmát.

A szerzett tudásról a három tagú rabbinikus bíróság előtt kell számot adni kérdés-felelet formájában. Ezt követi férfiaknál a brit-mila (circumcisio v. körülmetélés), nőknél, férfiaknál egyaránt a rituális fürdőben (mikve) történő megmerítkezés, majd házastársak esetén a zsidó esküvő.

Meg kell jegyezni, hogy a Bét Din elfogad külföldi betérést is, ha az mindenben megfelel a zsidó törvények (halacha) által megszabottaknak.

Még egy tényező, amit a szétszórattatásban, de talán kiemelten az Európában élő zsidóknak nem árt tekintetbe venni,. Ez az egyre kevésbé barátságos környezet.

Az Európát érintő, modernkori népvándorlás – bár ezt a legtöbben Európában még nem akarják tudomásul venni – beindított egy olyan társadalmi változást, ahonnan hosszabb távon már nincs visszatérés.

A látható jelenségekből már ma is következtetni lehet arra, hogy ebben a változó környezetben a zsidóságnak nincs helye.

A nagy kérdés csak az, hogy a galuti zsidóság merre veszi az irányt.

05/02/2018

Kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/11/16/cionizmus-diohejban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/09/20/az-antiszemitizmus-uj-ruhaja/

https://leharblog.wordpress.com/2015/01/11/jo-reggelt-europa/

https://leharblog.wordpress.com/2015/04/05/europa-zsidok-nelkul/

Reklámok

Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?

24 dec

 

A dolgokat vizsgálva minden esetben viszonyítani kell. Így az adott esetre sem mondhatjuk, hogy Izrael legyőzte a Hezbollah-t azzal, hogy felfedezte terror-alagútjait. Annyit mondhatunk, hogy ez csak egy ütközet ebben a bonyolult háborúban.

Fontos ennek tudatában lenni, ugyanis a Hezbollah még nagyon távol van attól, hogy megadja magát. Igaz, hogy egy számára lényeges, olyan stratégiai eszközt veszített el, amellyel Izraelt akarta meglepni.

Ez azonban még nem dönti el az összecsapás kimenetelét, sőt még az erőviszonyokat sem változtatja meg.

Mondhatjuk, hogy egy fontos mérföldkő abban az összecsapásban, amely a ‘80-as években kezdődött és kérdéses, hogy véget ér-e valaha.

Amikor egy izraeli azzal a kifejezéssel találkozik, hogy “katonai akció”, azonnal ellenséges területen végrehajtott akcióra gondol. Itt azonban nem erről van szó.

Természetesen a hadsereg szemszögéből nézve ez is épp olyan katonai akció, mint a többi, hiszen ez sem nélkülözhette a szokásos előkészítő munkálatokat. Ebbe tartozik a hírszerzési adatok begyűjtése, a szükséges technológia előkészítése, az akció pontos megtervezése és végül az illetékes állami szervekkel történő egyeztetés.

A cél, az alagutak feltárásával,  egy esetleges katonai előnyszerzésen kívül Izrael maximális legitimációja és a Hezbollah maximális delegitimációja volt.

És eddig a pillanatig minden a tervek szerint halad.

A 2014-es,“erős szikla” hadműveletből a Hamasz azt a következtetést vonta le,  hogy Izrael csak részleges megoldással rendelkezik a terror-alagutak felszámolására. Ezt a tapasztalatát tovább adta a Hezbollah-nak, amely stratégiai döntést hozott: alagutak fúrásába kezdett.

Azonban nem csak Izrael területére átnyúló alagutakat fúrt, de alagutakkal szőtte át a dél-libanoni síita falvakat is, hogy egy esetleges izraeli támadás esetén ezekből kiindulva lepje meg az izraeli katonákat – és amennyiben lehetséges – foglyul is ejtse őket.

Izraelben látták ezen alagutak veszélyes voltát és amikor a jelenlegi vezérkari főnök 2015-ben elfoglalta posztját, a megoldandó biztonsági kérdések között az első helyre sorolta ezt a problémát. Hozzá kell tenni, hogy a nem csekély hadseregen belüli és kívüli ellenvélemény ellenére.

Technológiai, hírszerzési és akció munkacsoportokat hoztak létre, hogy a problémára  lehetőleg végleges megoldást találjanak. A döntést csak becslésekre alapozták, akkor még fogalmuk sem volt, hogy a Hezbollah már döntött.

A Hezbollah-n belül olyan titkosan kezelték az ügyet, hogy néhány vezetőn – és természetesen az irániakon – kívül senki nem tudott a tervről.

Izrael szemszögéből a nagy áttörés hozzávetőlegesen két évvel ezelőtt történt, amikor is felfigyeltek egy gyárépületre Kiba, dél-libanoni faluban. Attól fogva a nap 24 órájában fényképeztek mindent, ami a gyárban, illetve környékén történt. Lefényképezték a kevés számú munkást, akik minden reggel beléptek a gyárba, majd a nap végén távoztak. Fényképezték a szoros őrzést, a teherautókat, amelyek a gyár területéről távozva, egy távoli helyen rakták le a kitermelt talajt. Északon a talaj sziklás, ezér szeizmológiai mérésekkel nagyjából be lehetett határolni a munkálatok helyét.

A sziklás talaj miatt a Hezbollah lassan haladt a munkálatokkal, naponta maximum két métert. Ugyanakkor Gázával szemben, ahol löszös a talaj, megvolt az az előnyük, hogy nem kellett támfalat építeniük.

Az a tény, hogy a Hezbollah-nak fogalma sem volt arról, hogy Izrael tud az alagutakról, lehetővé tette a hírszerzésre való koncentrálást. Az izraeliek miinden bizonnyal “ellenőzrő tevékenységet” is folytattak az idők folyamán, amíg eljutottak addig, hogy a vezérkari főnök bő két héttel ezelőtt bejelentést tett, miszerint az izraeli hadsereg rendelkezik a Hezbollah alagút-hálózatának teljes rajzával (nem térképével!).

Ez nem csak drámai fejlemény a Hezbollah számára, hanem jelentősen lerövidíti az alagutak pontos helyének meghatározását is.

Az “északi pajzs” akció megkezdésének időpontját nem csak katonai megfontolások motiválták, hanem az a gyanú is, hogy egy meg nem nevezett vezető politikus szellőztetni készült az akciót a sajtónak. Ha ez megtörténik, a meglepetés hatása elveszett volna.

Így azonban a Hezbollah-t nem csak súlyos stratégiai veszteség érte, de a rengeteg befektetett munka és pénz is veszendőbe ment.
A Hezbollah már így is súlyos pénzügyi helyzetben van az iráni támogatás csökkenése miatt, amely 2019-ben – a szankciók hatására – várhatólag tovább apad.

Az “alagút-projekt”-ről való döntés amúgy sem ment simán, mert amíg a rakétákat be lehet úgy állítani a nyilvánosság előtt, hogy azok védelmi célt szolgálnak, ez nehezen állítható az Izrael területére átnyúló alagutakról. Különösen az ENSZ 1701. sz. határozatának értelmében, mely megtiltja számára, hogy a Litáni folyótól délre tevékenységet fejtsen ki.

Jelenleg a Hezbollah teljes hallgatásba burkolózik, várva, hogy a vihar elvonuljon. Pillanatnyilag nem világos számára, hogy Izrael mennyit tud, hogy az izraeli hírszerzés milyen mélyre hatolt? Nagyon valószínű, hogy Naszrallah előbb-utóbb valamilyen válasz mellett dönt, már csak azért is, hogy helyreállítsa emberei morálját és, hogy Izrael se érezhesse győztesnek magát.

Az első vizsga akkor lesz, amikor Izrael befejezi az összes alagút feltárását és dönt arról, hogy teljes hosszában – tehát a libanoni oldalon is – megsemmisíti-e őket?

Ezidáig Izrael négy alagutat tárt fel és megkezdte az izraeli oldal berobbantását.

További kérdésként merül fel, hogy Irán 2019-ben mennyire akarja, illetve mennyire tudja fenntartani a Hezbollah fegyverzetének – elsősorban rakéta gyártás – korszerűsítését, a gazdasági nehézségek tükrében.

A jelenleg libanoni hátországnak számító Szíriában már eddig is 30%-kal csökkentették az iráni erők létszámát, részben gazdasági problémák, részben belső viták, de nem utolsó sorban az orosz nyomás hatására.

Erre a folyamatra ható fejlemény, hogy az elmúlt napokban Szaúd-Arábia, Jordánia, Oroszország, az USA és Izrael megállapodást kötött az iráni erők szíriai jelenlétének visszaszorításáról.

Jelenleg Izrael a fő hangsúlyt a diplomáciára helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a Hezbollah egy pillanatig sem vette komolyan az ENSZ 1701. sz határozatát. Nyilvánvalóvá tenni, ami eddig is tudható volt annak, aki akarta, hogy a libanoni hadsereg aktív támogatása nélkül sem az alagutak nem épülhettek meg, sem a dél-libanoni síita falvak nem válhattak volna egyetlen, nagyméretű rakéta raktárrá.

Természetesen arról a libanoni hadseregről van szó, amelynek sokan fékező, kompenzáló szerepet tulajdonítanak és amelyet nagy mértékben az USA szerelt fel és  képezett ki. Köztudottá vált az is, hogy az UNIFIL is szivárogtatott információkat a Hezbollah felé. 

Az UNIFIL ezidáig be sem tette a lábát a síita falvakba, tulajdonképpeni tevékenysége abban merült ki, hogy “jelenlétével tüntetett”.

Mint azt a bevezetőben már említettem, ettől az akciótól a Hezbollah még nem kényszerül térdre, egy összecsapás esetén továbbra is lehetősége van szárazföldi behatolásra – legfeljebb nem okoz stratégiai meglepetést. Ugyanakkor ott van a százezres rakéta-arzenálja.

Igaz, hogy Izrael rakétavédelmi rendszere nagymértékű védelmet biztosít a közép és hosszú hatótávolságú rakéták ellen, azonban a legutóbbi időkig a rövid hatótávolságú rakéták ellen nem volt megoldása. Az utóbbi időben azonban lehetett olyant hallani, hogy Izraelnek sikerült olyan lézer fegyvert előállítania, amely ezt a problémát is megoldhatja.

A címben feltett kérdésre válaszolva, miszerint “Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?” – a válasz az, hogy egy stratégiailag és diplomáciailag némileg megváltozott helyzethez. Kérdés csak az, hogy az izraeli vezetés, a közelgő választásokkal a sarkában, mennyire képes kihasználni ezt.

A Közel-Keleten a helyzet pillanatról-pillanatra változhat, ami hozhat újabb meglepetéseket is.

24/12/2018

A palesztin segélyek őstörténete

25 nov

Isaiah Leo Kenen, az amerikai zsidó szervezet, az AZCPA (mai nevén AIPAC) alapítója magán-levéltárából előkerült, elfeledett dokumentum szerint nem Trump az első amerikai elnök, aki nagy összeget kíván fordítani a közel-keleti probléma megoldására.

Az eredeti amerikai terv szerint  – az európai Marshall-tervhez hasonlóan – a közel-keleti menekültprobléma megoldására az USA az arab országoknak és Izraelnek 50-50 millió dollárt utalt át. Pontosabban, az arab országoknak szánt pénzt az ENSZ-nek utalta. Az összeg a menekültek befogadására szolgált (lakás, munkahely, képzés stb).

Ezen összegen felül az USA még 53 millió dollárt utalt át az arab országoknak közvetlenül, “kétoldalú technikai együttműködés” címszó alatt.

Ezen segélyek mai összértéke másfél milliárd dollár.

A dokumentumból kiderül, hogy az Amerikai Egyesült Államok az első világháború utáni török-görög lakosságcserét vette a rendezés alapjául, már csak azért is, mert azt is ők finanszírozták.

Izrael, amely 850 ezer menekültet fogadott be, (Irakból, Jemenből, Szíriából, Líbiából, Tunéziából, Egyiptomból és Marokkóból) nem minden nehézség nélkül, de beolvasztotta őket a társadalomba. És ezzel a menekült kérdés lekerült a napirendről.

Jordánia, ahova a legtöbb palesztin menekült érkezett – Szíriával ellentétben – aláírta az USA-val a segélyegyezményt és nagy vonalakban be is tartotta. (Jordánia az egyetlen arab állam, amely állampolgári jogokat adott a palesztinoknak.) Ennek ellenére még ma is vannak palesztin menekült táborok az országban, nem beszélve a többi arab államról.

szíriai Yarmuk menekülttábor, Aszad          csapatainak “látogatása” után

A palesztin segélyezés lebonyolítására alapított ENSZ szervezetet, az UNRWA-t 1949-ben alapították és 1950-ben kezdte meg működését.

1960-ban bejelentette, hogy tevékenysége véget ért, de az arab országok nyomására az ENSZ meghosszabbította a mandátumát, amely ma is tart.

25/11/2018

A témához kapcsolódó írások:

https://leharblog.wordpress.com/2011/08/12/palesztinok-es-az-arab-vilag/

https://leharblog.wordpress.com/2014/08/31/ensz-szervezet-a-terror-szolgalataban/

https://leharblog.wordpress.com/2012/10/01/menekultek/

A “Kristallnacht” margójára…

8 nov

1938 november 9-ről 10-re virradó éjjel!

A nácik lelkén szárad 267 zsinagóga kirablása, majd felgyújtása. 7500 zsidó üzlet és több száz zsidó otthon is hasonló sorsra jut. Közel száz zsidó meglincselése és mintegy 30 ezer koncentrációs lágerekbe hurcolása a kristályéjszaka mérlege.

Az esemény nem előzmény nélküli: 1938 július-október között állami rendelkezések sora lépett életbe a zsidó vagyon kisajátítását illetően!

És 80 évvel később…

A lipcsei egyetem a Friedrich Ebert Alapítvánnyal  közösen készített felmérést a németországi antiszemitizmus mai állásáról..

A tanulmányból kiderül, hogy a németek 1/3-a erős antiszemita nézeteket vall, illetve látens antiszemita. A zsidókkal szembeni negatív érzés különösen a volt NDK területére jellemző.

A felmérésbe bevont személyek 31%-a szerint a “zsidók még mindig túl nagy befolyással rendelkeznek”, 21%-uk úgy véli, hogy a “zsidók sokkal inkább alkalmaznak piszkos trükköket, mint mások”.

A válaszadók 40%-a “nem érez együtt a zsidókkal” és ennek okát  Izrael politikájában jelöli meg.

A németek 80%-át ugyanakkor nem foglalkoztatja a német történelem, inkább a jelen problémáira koncentrál.

A megkérdezettek 66%-ának az a véleménye, hogy a holocaust-jóvátétel a “holocaust ipart szolgálja”.

Struccpolitikát folytat az, aki a németországi antiszemitizmus mellett – mely a felmérés szerint az elmúlt 20 évben nem volt ilyen magas – nem vesz tudomást a szintén felfelé ívelő, egész Európát átitató antiszemita jelenségről.

Napjainkra beigazolódott, hogy tévhit a rasszizmust és az antiszemitizmust egyértelműen a jobboldalhoz kötni. Ennek cáfolására legjobb példa Corbin és pártja.

Nem véletlen, hogy Nagy-Britannia zsidóságának 90%-a véli úgy, hogy a Munkáspárt kifejezetten antiszemita és esetleges kormányra kerülése esetén Anglia zsidó lakosságának 40%-a a kivándorlást fontolgatja.

A métely Amerikában is felszínre tört. Csak egy pillantást kell vetni a félidős választások eredményére és nem árt belehallgatni néhány demokrata képviselő első megszólalásába.

A nyolcvan évvel ezelőtti esemény sem volt előzmény nélküli és ez a mai állapotokról sem mondható el. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne szereznénk tudomást a diaszpóra zsidóságát – jó esetben “csak” verbális atrocitásról, (amelyhez elegendő ha valakit a világhálón szörfözve, gondolatai közreadása alapján kategorizálnak) ugyanakkor nem ritka a fizikai bántalmazás sem.

Mindezeket napi szinten látva/hallva, meggyőződésem, hogy a diaszpóra zsidóságának ma sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznia, minthogy egyes irányzatai milyen elfogadottságot élveznek Izraelben.

Ha valamikor, hát most igazán itt az ideje, hogy a szépen hangzó szlogen – “nem azt kell nézni, ami elválaszt, hanem, ami összeköt” – a mindennapok részévé váljon és a különböző irányzatok elsősorban az adott helyen, egymás között rendezzék soraikat.

Mert ahogy 70 évvel ezelőtt az újjászületett Izrael államnak erős diaszpórára volt szüksége, úgy ma, a galutnak van égető szüksége egy erős Izraelre.

korántsem ez hozza a megoldást

08/11/2018

“Miért van, hogy senki nem akar kikezdeni az izraeli hadsereggel?”

23 okt

A  címadó kérdést Robert Farli professzor, az amerikai hadsereg katonai főiskolájának előadója teszi fel a The National Interest magazin hasábjain.

prof. Robert Farli

De nem csak kérdez, válasszal is szolgál az érdeklődőknek, melyet öt fő pontban összegez:

Elsőként jelöli meg a Merkava-4 tankot, amelyet a világ legjobbjai között tartanak számon. 

Az első libanoni háború tapasztalatai alapján az IDF az új tankot alkalmassá tette városi hadviselésre is, miközben védelmi rendszere gondoskodik a személyzet épségéről. A Merkava olyan hasznosnak bizonyult, hogy Izrael lemondott  – a már előzőleg betervezett – harckocsi gyártás megszüntetéséről.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=8&v=2N0xAWJFl7I

Másodikként említi az F-15I harci gépet.

Állítása szerint, annak ellenére, hogy már az F-35-ös is hadrendbe állt az izraeli légierőnél, az F-15I maradt a legütőképesebb a világon.

“Az izraeliek feljavították a gépet, így a repülő egység a Közel-Kelet legveszélyesebbikévé vált. Az elemzők többsége biztos benne, hogy az F-15I az esetleges Irán elleni támadás esetén döntő szerephez jut.”

https://www.youtube.com/watch?time_continue=94&v=dGFBqrAPhm0

Harmadik okként a Jericho-3 rakétát jelöli meg. Erről azt is elmondja, hogy alig lehet valamit is tudni róla, ugyanis Izrael ezzel a rakétával kapcsolatban teljes hallgatásba burkolózik.

“A Jericho-3 a körzet legmodernebb ballisztikus rakétája, amely minden valószínűség szerint nemcsak közel-keleti célpontokat ér el, de eléri Európát, Ázsiát és Észak-Amerikát is. A Jericho-3 biztosítja, hogy minden atomtámadás kemény válaszban részesül.”

Meg kell jegyezni, – mondja a szerző –  hogy a Jericho-3 létezésére nincs döntő bizonyíték, minden közlés becsléseken alapul. Külföldi elemzők szerint a rakéta 1300 kg súlyú hagyományos robbanófejjel rendelkezik, ugyanakkor nukleáris töltetből  egy 750 kilogramm súlyút képes hordozni, vagy 2-3 kisebbet. Szintén külföldi elemzők úgy vélik, hogy Izrael hozzálátott a Jericho-4 fejlesztéséhez is.

(Mellesleg megjegyzendő, hogy Izrael januárban saját építésű rakétát indít a Holdra.)

Negyedikként Izrael  Dolfhin osztályú tengeralattjáróit említi. Szerző megjegyzi, hogy ezek a körzet legveszélyesebb víz alatti, nagy csapásmérő képességű eszközei. “A tengeralattjárók feladata az esetleges atomtámadás elrettentésében majdnem bizonyos.”

Ötödik, egyben utolsó okként az emberi erőforrást jelöli meg. A professzor hangsúlyozza, hogy “a technológia, az egész – fentebb említett rendszer – egységbe foglalója az izraeli katona.”

1948 óta Izrael az emberi erőforrás javát fokozatosan csapásmérő erővé változtatta. A fantasztikus katonák “előállítása” nem a véletlen műve és nem kizárólag a katonák lelkesedéséből és képességeiből áll össze.

Az IDF kialakított egy sorozási rendszert, kiképzést és a kiképzési szint megőrzését amely együttesen biztosítja számára a világ egyik legjobb katonáit.

Az elemzésben felsorolt technológiák csak akkor működnek megfelelően, ha azt okos, elkötelezett és jól képzett felhasználók kezébe adják – mondja Farli professzor.

Ennek ellenére – zárja értekezését – a sok elismerés mellett meg kell jegyezni, hogy “ az izraeli fegyverek effektivitása, a katona lányok és fiúk technikai felkészültsége, a hadsereg taktikai és katonai műveleteinek sikerei ellenére is, Izrael veszélyes helyzetben van.

Izraelnek nem sikerül hosszú távra szóló, stabil és pozitív kapcsolatot kiépíteni szomszédaival, és emiatt Jeruzsálem – joggal – úgy érzi,  hogy helyzete instabil. Hiába van meghatározó szerepe vízen, földön, levegőben, hiába a csúcstechnika és taktika, a probléma megoldására csak a politika képes.

23/10/2018

Mi is a helyzet Szíriában?

2 okt

A szíriai polgárháború kezdete óta (2011. márc. 15.) sokan és sokszor teszik fel a címadó kérdést Izraelben, tekintettel arra, hogy nem lehet közömbös, ami az északi határaink mentén történik.

Izrael igyekezett, amennyire csak lehetséges, távol tartani magát a szíriai polgárháború mocsarától, ezidáig teljes sikerrel.

Irán fokozódó szerepvállalása Szíriában, azonban némileg átértékelte a helyzetet, miután Izrael nem engedheti meg, hogy Szíriában is egy, a libanonihoz hasonló (Hezbollah) helyzet alakuljon ki.


A szíriai polgárháború kezdetén az Aszaddal szembenálló erők, elsősorban az ISIS gyors térnyerése, arra engedett következtetni, hogy Aszad napjai meg vannak számlálva és Izraelnek egy szélsőséges szunnita erővel kell majd szembenéznie. Ebben az időszakban a szíriai színtér fő játékosai az Aszaddal szembenálló erőkön kívül a több hangszeren játszó Erdogan vezette Törökország, amely egyrészt átengedte területén a Szíriába és Irakba tartó ISIS önkénteseket, másrészt háborút viselt az észak-szíriai kurdok ellen, félve, hogy egyesülnek a törökországi kurdokkal. Erdogan akkor is és ma is hallani sem akar Aszadról.

A másik szereplő Oroszország volt, amely minimális célként meg kívánta tartani a tartuszi haditengerészeti támaszpontot, akár Szíria valamilyen felosztása árán is.

Az Iráni Forradalmi Gárda egységei és az irányítása alatt álló miliciák, így elsősorban a Hezbollah megjelenése a térségben nagyon jól beleillett Irán elképzelésébe, amely a siiták befolyását kivánta kiterjeszteni Szíriára is, miután Irakot gyakorlatilag “legyelte”.

Oroszországnak ez azért felelt meg, mert sokkal előnyösebbnek vélte, ha nem orosz katonák koporsóit kell haza szállítani.

Oroszország ekkor a nemzetközi színtéren padlón volt, tekintettel a nyugati szankciókra, amelyet a kelet-ukrajnai beavatkozás, illetve a Krím megszállása (2014 február vége) eredményezett.

Obama elnök ideológiai hátterű tehetetlensége azonban ismét helyzetbe hozta Putyint, aki tehetséges és tapasztalt államférfi módjára nem is habozott ezt a helyzetet kihasználni. Így mára Szíriában döntő szava van és a Közel-Keleten is többé-kevésbé megkerülhetetlen tényezővé vált.

Ezt ismerte fel az izraeli vezetés és hamarosan munkakapcsolat alakult ki Putyin és Netanjahu között. Ennek egyetlen motiváló tényezője a kölcsönös érdek.

A szíriai polgárháború ideje alatt Netanjahu izraeli miniszterelnök és Putyin, Oroszország elnöke között hét alkalommal jött létre találkozó, melynek fő témája Szíria volt. (2013. május 14., 2015. szeptember 17., 2017. március 9., 2017. augusztus 22., 2018. január 29., 2018. május 9., 2018. július 11.)

Ahogy ez a találkozók dátumának sűrűsödéséből is látszik, a két államférfi szoros munkakapcsolatot épített ki, a nyolcadik – telefonos egyeztetésre – az orosz repülőgép lelövése után (2018. szeptember 18.) került sor.

Israeli prime minister Benjamin Netanyahu meets with Russian president Vladimir Putin in Kremlin, Moscow, Russia. July 11, 2018. Photo by Kobi Gideon 

Mindkét félnek elemi érdeke, hogy ne keveredjen a másikkal fegyveres konfliktusba, ugyanakkor ki-ki a saját prioritásait kívánja érvényre juttatni.

Oroszország meg kívánja tartani protektori státuszát, ugyanakkor Izrael nem engedi az irániak megerősödését Szíriában.

Mindezek érdekében hozták létre a katonai egyeztető bizottságot, amely folyamatosan működik.

Oroszország ugyan nem teljesen jó szívvel szemlélte az irániak elleni támadásokat, de ugyanakkor érdekeit nem sértette, hogy Irán nem erősödik korlátlanul Szíriában.

Ezt a “harmóniát” zavarta meg a legutóbbi incidens, az orosz felderítő gép lelövése.
Az oroszok azzal vádolják Izraelt, hogy olyan helyzetet idézett elő az – állítólagos –  késedelmes értesítéssel, hogy a szíriai légvédelem tévedésből lelőtte az orosz gépet.
Jelenleg az álláspontok sajtóbeli harca folyik.

Anélkül, hogy belemennék a részletek taglalásába, csak egy apró tényre kívánom felhívni a figyelmet. A szíriai légvédelem 40 perccel (!) azután lőtte ki a légvédelmi rakétát, hogy az izraeli gépek a rakétáikat kilőtték a célpontra.

Az elsődleges orosz reagálásból arra lehet következtetni, hogy a vádaskodás egy ilyen helyzetre fiókban őrzött orosz terv végrehajtása, amely úgy tűnik, hogy Oroszország távlati céljait kívánja szolgálni.

Ugyanakkor, amikor Moszkvánban az izraeli katonai küldöttséget korrekt módon fogadták és a tárgyalás is korrekt keretek között zajlott, az orosz, kormányközeli sajtó (Oroszországban szinte csak ilyen van) egyfajta Canossa-járásként állította be az izraeli küldöttség útját és az újságokban antiszemita felhangú cikkek jelentek meg ilyen és ehhez hasonló címekkel: “Ideje lenne rendre tanítani a zsidócskákat”. Ezekből a cikkekből azonban szinte semmi nem került ki a világsajtóba.

Nézzük, mi is lehetett ezzel Putyin szándéka?

Egyrészt befelé, a már erősen agymosott közönségnek meg kellett magyarázni a 15 orosz katona halálát, másrészt lehetőséget nyújtott Putyinnak, kedvenc módszere bevetésére: egyik kezével válságot  generálni, majd a válságkezelés során elérni az általa kitűzött célt.

Azt azonban nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy az Izraellel szembeni magatartásban korántsem Izrael a fő célpont. Putyin, Izraelen keresztül kíván kapcsolatot teremteni az USA-val, hogy kitörjön az elszigeteltségből.

Végezetül nézzük az erők jelenlegi állását Szíriában.

Az ország nagy részét Aszad az oroszokkal karöltve ugyan visszafoglalta, de Észak-Nyugaton a Jarbolos régióban lévő Afrin és Kubani közötti kurd területet Törökország harcokban megszállta és nincs is szándékában – legalábbis egyelőre – kivonulni onnan.

Ami érdekes, hogy Szíria és Oroszország is hallgat ebben az ügyben.

Putyin módszerére jellemző, hogy a már 2013-ban beígért  S-300-as légvédelmi egység Szíriának történő leszállítására most találta elérkezettnek az időt.

Ez azonban a jelenlegi helyzetben nem több politikai húzásnál, mert amennyiben a kezelését át kívánja adni a szíriai hadseregnek, az igen hosszú időt vesz igénybe. Már csak azért is, mert a szíriai hadsereg hadfelszerelése –  a légierő egy részének kivételével – még a megboldogult Szovjetunió idejéből származik és a személyzet kiképzése is ezen a színvonalon mozog.

Amennyiben viszont az oroszok tartják meg a kezelés jogát, úgy gyakorlatilag semmi sem változik a látványos lépésen kívül, tekintettel arra, hogy az orosz bázisokat jelenleg is ilyen légvédelmi egységek védik, amelyek soha, semmikor, egyetlen rakétát sem lőttek ki izraeli gépek, vagy rakéták ellen.

02/10/2018

A témához kapcsolódó korábbi írások:

  1. https://leharblog.wordpress.com/2012/01/21/elet-v-halal-szir-modra/

  2. https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/

  3. https://leharblog.wordpress.com/2016/03/22/a-valtozo-kozel-kelet/

  4. https://leharblog.wordpress.com/category/az-arab-tavasz/ kategória az egész közel-keleti térségben történő eseményekről ad képet

“Most akkor van víz Izraelben, vagy nincs…?”

4 Sze

A címadó kérdést Izraelben is időről időre felteszik. Az utóbbi időben azért vált ismét hangsúlyossá, mert a Vízügyi Igazgatóság nemrégiben nyilvánosságra hozott meteorológiai előrejelzése ismét száraz telet jósolt, már a hatodikat egyvégtében.

Tény, hogy Izrael nem hasonlítható a fjordok vidékéhez, de kicsit a  mélyére ásva a kérdésnek, a “drámai” jelző túlnyomórészt érdekmotiváltnak tűnik.

Hogy miért a Vízügyi Igazgatóság foglalkozik meteorológiai előrejelzéssel, arra az írás végén még visszatérek.

Arra a kérdésre, hogy milyen tél elé nézünk, az Országos Meteorológiai Intézettől olyan válasz érkezett, hogy ilyen távoli előrejelzéshez még nem áll rendelkezésükre elegendő adat. A kérdésre októberben érdemes visszatérni, akkor már nagyobb biztonsággal tudnak előrejelzést nyújtani.

 

Az alábbiakban néhány számadattal kívánom megvilágítani Izrael vízhelyzetét.

2015-ös adatokat alapul véve

  • az éves lakossági vízfogyasztás     1100 millió köbméter (továbbiakban: m3),

  • a mezőgazdasági felhasználás      750 millió m3,

  • az ipari felhasználás                         120 millió m3.

Jordániának 50 millió m3-t, a Palesztin Hatóságnak pedig 120 millió m3 vizet adunk át.

Mielőtt a rendelkezésre álló vízforrásokra rátérnék, tudni kell, hogy Izraelben az esős időszak októbertől áprilisig tart, de számottevő csapadék mennyiség gyakorlatilag három hónapra (november, december, január) korlátozódik. Ekkor hull le az éves csapadék mennyiség 85%-a.

Területi megoszlása erősen eltérő, mert amíg a Galilban az éves átlag 8-900 mm, addig az ország középső részén csak 5-600 mm és Eiláton, illetve környékén mindössze 25 milliméter.

Izraelben az átlagos, évi csapadékmennyiség 7 milliárd köbméter, amelyből viszont kevesebb mint 2 milliárd köbmétert gyűjtenek össze felszíni és földalatti tározókban.

Az eső mintegy 70%-a közvetlen a talajról, vagy a növényzetről, párolgás révén tér vissza a környezetbe, 5%-a különböző vízfolyásokba kerül és 25%-a talajvízbe szivárog.

Nézzük a rendelkezésre álló vízforrásokat:

Izraelnek három természetes vízforrása van: a Kineret, tengerparti sáv és az u.n. hegyi víztározó.

A Kineret össz. vízmennyisége – ha tele van –  (ez utoljára 1991/92 telén fordult elő) 4130 millió m3.

A tóba a Jordánból folyik átlagosan 440 millió m3, csapadékból 65 millió m3 származik, a Golánról és Galileából 80 millió m3. A Kineret éves párolgással 230 millió köbméter vizet veszít, ami több mint 1/3-a a befolyó víz mennyiségének.

A tóból gyakorlatilag megszűnt a vízkiemelés, tekintettel arra, hogy a vízszint a katasztrófa szintet jelentő “fekete” vonalhoz közelít.

A tengerparti sávból erősen korlátozott a vízkiemelés mértéke, köszönhetően az előző évek folyamán történt túlszivattyúzásnak, melynek következtében a környezetből szennyező anyagok szivárogtak a kutakba.

A vízkiemelés nagy része az u.n. hegyi tározókból történik.

A felsorolt természetes forrásokból összesen 847 millió m3 kerül kiemelésre.

Izrael öt tengervíz sótalanító üzemének éves kapacitása 660 millió m3 ( egy m3 víz sótalanítása 2.20 sekel)

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Izraelben és Szingapúrban a világon a legmagasabb százalékban tisztítják a szennyvizet. Izrael a szennyvíz 85%-át tisztítja, ebből 209 millió m3-t a mezőgazdaságban használnak fel öntözésre. (Rossz nyelvek szerint a Jordán völgy és Arava dinnyéi ettől olyan zamatosak és a szinte csak exportra menő datolyák is ettől nőnek olyan szép nagyra.)

sótalanító telep

A számok tükrében pillanatnyilag nem beszélhetünk drasztikus vízhiányról, azt azonban tudomásul kell venni, hogy számottevő erőfeszítés nélkül a forrásokat növelni nem lehet.

És itt térnék vissza arra a kérdésre, hogy miért a Vízügyi Igazgatóság foglalkozik meteorológiai kérdésekkel, illetve milyen érdeke fűződik feketébbnek láttatni a helyzetet, mint amilyen?

A háttérben felmerülnek a szárazságért állami kártérítésben érdekelt csoportok is és van néhány olyan kérdés, amelyben a Vízügyi Igazgatóságnak már régen lépnie kellett volna. Ugyanis a probléma nem mai keletű.

Mint azt fentebb már említettem, az esővíz nagy része szabadon elfolyik, ugyanakkor van néhány természetes vízfolyás, ami pedig szabadon folyik a tengerbe.

Adva van még az országos gerincvezeték, amely 1964-ben épült, amikor az ország lakossága 2.5 millió volt, szemben a jelenlegi (2018. július) 8.891.800 fővel. Nem beszélve arról, hogy a ‘60-as években heti egy alkalommal, míg ma napi két alkalommal használták/használják.

Nyilvánvaló, hogy a vezeték már régóta megérett a korszerűsítésre. Különösen fontossá teszi ezt Yuval Steinitz energiaügyi miniszter bejelentése, miszerint a közeli években a tengervíz lepárlását kétszeresére kívánják növelni és az országos gerincvezetéken keresztül vizet kívánnak juttatni a Kineretbe és az északi természetes víztárolókba. Erre a hidrológiai egyensúly megőrzése miatt van szükség.

04/09/2018

%d blogger ezt kedveli: