Archívum | szeptember, 2015

Gazdasági bevándorló v. menekült?

1 Sze

Az utóbbi hetek/napok európai történései késztetnek arra, hogy klaviatúrát ragadjak. Koránt sem azért, hogy bármiféle tanáccsal lássam el az érintett országokat, erre sem okom, sem jogom. Pusztán az késztet írásra, hogy számos blogbejegyzésben és azok komment-folyamában találkozom az illegális határsértőkkel kapcsolatos szélsőséges megállapítással, illetve – hogy pikánsabb legyen a téma – Izrael előtérbe állításával, mondván, ők is építettek kerítést, ők sem engednek be akárkit.

Nos, mindjárt az elején leszögezem, hogy a két jelenség nem azért nem hasonítható össze, mert a Közel-Keleten “zűrös”, ahol senki nem tudja, hogy ki-ki ellen van és arról Európa nem tehet, hogy ott nem tudnak megegyezni egymással az érintettek.

Nem, nem ezért nem lehet összehasonlítani. Hanem azért, mert amíg Európában több országnak csak az átmenő forgalmat kellene biztosítania, addig Izrael az illegális határsértők számára a célországot jelentette.

Igen, így múlt időben, mert amikor az egyébként védett egyiptomi határunkat naponta ezer-kétezer (esetenként több is) határsértő rohamozta meg, akkor a kormány haladéktalan intézkedést tett és építési vállalkozókat bízott meg a határt védő kerítés megépítésére. Itt kell megjegyezni azt is, hogy ez az útvonal hagyományosan csempész útvonal volt, ahol a beduinok nem csak embercsempészéssel, de nagy mennyiségű kábítószer és fegyver csempészéssel is hivatásszerűen foglalkoztak.

Amíg az egyiptomi határ teljes hosszában, hét méter magasságú kerítés nem készült el, addig a katonai járőrnek nem csak a határ védelme volt feladata, de a járőröző dzsipek az elsősegély nyújtásához szükséges felszereléssel, ivóvízzel és élelmiszerrel is el voltak látva.

A Negev déli részén ideiglenes szállást, tábori kórházat alakítottak ki. Tehát a kényszerű fogadásuk állami keretek között történt.

A másik ok, amiért a két jelenség nem hasonlítható, az az illegális határsértők összetétele. Míg – legjobb tudomásom – szerint Európába elsősorban háborús övezetből érkeznek menekültek, addig Izraelt a gazdasági bevándorlók lepték el. Létszámuk jelenleg 40-50 ezerre tehető.

Arról nincs autentikus értesülésem, hogy Európában milyen vizsgálat alapján döntenek egy-egy személy további sorsáról, Izrael ezt a kérdést soron kívül, a lehető legrövidebb idő alatt bonyolította.

Azok a menekültek, akik háborús övezetből érkeztek és a vizsgálat bebizonyította, hogy az életük forog veszélyben, ha visszafordítják őket – ideiglenes letelepedési engedéllyel az országban maradtak. Azokat viszont, akik kizárólag gazdasági megfontolásból kerekedtek fel, igyekeztek visszairányítani a kiindulási helyükre (repülőjeggyel és 1000 dollár készpénzzel ellátva). Ezzel a lehetőséggel pár ezren éltek.  Akik erre nem voltak hajlandóak, azoknak egy része a déli határrészen kialakított menekülttáborba került. A kerítés megépülése és a hatósági intézkedések előtt beszivárgók jó része elsősorban Tel-Aviv déli részén, illetve Ejláton tartózkodik – nem kevés gondot okozva úgy a lakosságnak, mint a hatóságoknak.

Itt kell megjegyezni, hogy az alapos vizsgálat számos esetben derített fényt olyan “furcsaságra”, hogy  a magát gazdasági menekültnek valló, szülőhazájában magán vállalkozó volt és akár több üzlettel is rendelkezett.

Mindeközben Izrael tárgyalásokat folytatott és folytat olyan országokkal, amelyek hajlandók – pénzbeli ellenszolgáltatás fejében – befogadni a Szudánból, Eritreából… származó menekülteket.

Végezetül még egy ok, ami megkülönbözteti Izraelt az európai helyzettől, az a saját arabjainkkal kapcsolatos politika. Mivel a gazdasági bevándorlók többsége alulképzett, így munkát ténylegesen az arab tömegektől ill. az újonnan bevándorló zsidóktól tudna elvenni azzal, hogy minimálbér alatt is hajlandó munkát vállalni.

Ezt a kérdést úgy igyekezett a kormány megoldani, hogy a bárkit “feketén” foglalkoztató munkáltatót komoly pénzbüntetéssel sújtja.

Gondolom, fentiekből elég világosan kiderül, hogy a helyzet nem ugyan az.

Ahelyett, hogy ezt a bejegyzést hosszabbra nyújtanám, a linken egy régebbi, témába vágó írásom olvasható.

https://leharblog.wordpress.com/2011/12/03/illegalis-bevandorlok/

01/09/2015

%d blogger ezt kedveli: