Tag Archives: “arab tavasz”

Mi is a helyzet Szíriában?

2 okt

A szíriai polgárháború kezdete óta (2011. márc. 15.) sokan és sokszor teszik fel a címadó kérdést Izraelben, tekintettel arra, hogy nem lehet közömbös, ami az északi határaink mentén történik.

Izrael igyekezett, amennyire csak lehetséges, távol tartani magát a szíriai polgárháború mocsarától, ezidáig teljes sikerrel.

Irán fokozódó szerepvállalása Szíriában, azonban némileg átértékelte a helyzetet, miután Izrael nem engedheti meg, hogy Szíriában is egy, a libanonihoz hasonló (Hezbollah) helyzet alakuljon ki.


A szíriai polgárháború kezdetén az Aszaddal szembenálló erők, elsősorban az ISIS gyors térnyerése, arra engedett következtetni, hogy Aszad napjai meg vannak számlálva és Izraelnek egy szélsőséges szunnita erővel kell majd szembenéznie. Ebben az időszakban a szíriai színtér fő játékosai az Aszaddal szembenálló erőkön kívül a több hangszeren játszó Erdogan vezette Törökország, amely egyrészt átengedte területén a Szíriába és Irakba tartó ISIS önkénteseket, másrészt háborút viselt az észak-szíriai kurdok ellen, félve, hogy egyesülnek a törökországi kurdokkal. Erdogan akkor is és ma is hallani sem akar Aszadról.

A másik szereplő Oroszország volt, amely minimális célként meg kívánta tartani a tartuszi haditengerészeti támaszpontot, akár Szíria valamilyen felosztása árán is.

Az Iráni Forradalmi Gárda egységei és az irányítása alatt álló miliciák, így elsősorban a Hezbollah megjelenése a térségben nagyon jól beleillett Irán elképzelésébe, amely a siiták befolyását kivánta kiterjeszteni Szíriára is, miután Irakot gyakorlatilag “legyelte”.

Oroszországnak ez azért felelt meg, mert sokkal előnyösebbnek vélte, ha nem orosz katonák koporsóit kell haza szállítani.

Oroszország ekkor a nemzetközi színtéren padlón volt, tekintettel a nyugati szankciókra, amelyet a kelet-ukrajnai beavatkozás, illetve a Krím megszállása (2014 február vége) eredményezett.

Obama elnök ideológiai hátterű tehetetlensége azonban ismét helyzetbe hozta Putyint, aki tehetséges és tapasztalt államférfi módjára nem is habozott ezt a helyzetet kihasználni. Így mára Szíriában döntő szava van és a Közel-Keleten is többé-kevésbé megkerülhetetlen tényezővé vált.

Ezt ismerte fel az izraeli vezetés és hamarosan munkakapcsolat alakult ki Putyin és Netanjahu között. Ennek egyetlen motiváló tényezője a kölcsönös érdek.

A szíriai polgárháború ideje alatt Netanjahu izraeli miniszterelnök és Putyin, Oroszország elnöke között hét alkalommal jött létre találkozó, melynek fő témája Szíria volt. (2013. május 14., 2015. szeptember 17., 2017. március 9., 2017. augusztus 22., 2018. január 29., 2018. május 9., 2018. július 11.)

Ahogy ez a találkozók dátumának sűrűsödéséből is látszik, a két államférfi szoros munkakapcsolatot épített ki, a nyolcadik – telefonos egyeztetésre – az orosz repülőgép lelövése után (2018. szeptember 18.) került sor.

Israeli prime minister Benjamin Netanyahu meets with Russian president Vladimir Putin in Kremlin, Moscow, Russia. July 11, 2018. Photo by Kobi Gideon 

Mindkét félnek elemi érdeke, hogy ne keveredjen a másikkal fegyveres konfliktusba, ugyanakkor ki-ki a saját prioritásait kívánja érvényre juttatni.

Oroszország meg kívánja tartani protektori státuszát, ugyanakkor Izrael nem engedi az irániak megerősödését Szíriában.

Mindezek érdekében hozták létre a katonai egyeztető bizottságot, amely folyamatosan működik.

Oroszország ugyan nem teljesen jó szívvel szemlélte az irániak elleni támadásokat, de ugyanakkor érdekeit nem sértette, hogy Irán nem erősödik korlátlanul Szíriában.

Ezt a “harmóniát” zavarta meg a legutóbbi incidens, az orosz felderítő gép lelövése.
Az oroszok azzal vádolják Izraelt, hogy olyan helyzetet idézett elő az – állítólagos –  késedelmes értesítéssel, hogy a szíriai légvédelem tévedésből lelőtte az orosz gépet.
Jelenleg az álláspontok sajtóbeli harca folyik.

Anélkül, hogy belemennék a részletek taglalásába, csak egy apró tényre kívánom felhívni a figyelmet. A szíriai légvédelem 40 perccel (!) azután lőtte ki a légvédelmi rakétát, hogy az izraeli gépek a rakétáikat kilőtték a célpontra.

Az elsődleges orosz reagálásból arra lehet következtetni, hogy a vádaskodás egy ilyen helyzetre fiókban őrzött orosz terv végrehajtása, amely úgy tűnik, hogy Oroszország távlati céljait kívánja szolgálni.

Ugyanakkor, amikor Moszkvánban az izraeli katonai küldöttséget korrekt módon fogadták és a tárgyalás is korrekt keretek között zajlott, az orosz, kormányközeli sajtó (Oroszországban szinte csak ilyen van) egyfajta Canossa-járásként állította be az izraeli küldöttség útját és az újságokban antiszemita felhangú cikkek jelentek meg ilyen és ehhez hasonló címekkel: “Ideje lenne rendre tanítani a zsidócskákat”. Ezekből a cikkekből azonban szinte semmi nem került ki a világsajtóba.

Nézzük, mi is lehetett ezzel Putyin szándéka?

Egyrészt befelé, a már erősen agymosott közönségnek meg kellett magyarázni a 15 orosz katona halálát, másrészt lehetőséget nyújtott Putyinnak, kedvenc módszere bevetésére: egyik kezével válságot  generálni, majd a válságkezelés során elérni az általa kitűzött célt.

Azt azonban nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy az Izraellel szembeni magatartásban korántsem Izrael a fő célpont. Putyin, Izraelen keresztül kíván kapcsolatot teremteni az USA-val, hogy kitörjön az elszigeteltségből.

Végezetül nézzük az erők jelenlegi állását Szíriában.

Az ország nagy részét Aszad az oroszokkal karöltve ugyan visszafoglalta, de Észak-Nyugaton a Jarbolos régióban lévő Afrin és Kubani közötti kurd területet Törökország harcokban megszállta és nincs is szándékában – legalábbis egyelőre – kivonulni onnan.

Ami érdekes, hogy Szíria és Oroszország is hallgat ebben az ügyben.

Putyin módszerére jellemző, hogy a már 2013-ban beígért  S-300-as légvédelmi egység Szíriának történő leszállítására most találta elérkezettnek az időt.

Ez azonban a jelenlegi helyzetben nem több politikai húzásnál, mert amennyiben a kezelését át kívánja adni a szíriai hadseregnek, az igen hosszú időt vesz igénybe. Már csak azért is, mert a szíriai hadsereg hadfelszerelése –  a légierő egy részének kivételével – még a megboldogult Szovjetunió idejéből származik és a személyzet kiképzése is ezen a színvonalon mozog.

Amennyiben viszont az oroszok tartják meg a kezelés jogát, úgy gyakorlatilag semmi sem változik a látványos lépésen kívül, tekintettel arra, hogy az orosz bázisokat jelenleg is ilyen légvédelmi egységek védik, amelyek soha, semmikor, egyetlen rakétát sem lőttek ki izraeli gépek, vagy rakéták ellen.

02/10/2018

A témához kapcsolódó korábbi írások:

  1. https://leharblog.wordpress.com/2012/01/21/elet-v-halal-szir-modra/

  2. https://leharblog.wordpress.com/2014/02/16/a-dzsihad-mar-a-spajzban-van/

  3. https://leharblog.wordpress.com/2016/03/22/a-valtozo-kozel-kelet/

  4. https://leharblog.wordpress.com/category/az-arab-tavasz/ kategória az egész közel-keleti térségben történő eseményekről ad képet

Reklámok

Forradalom zsákutcában

29 okt

Október 9-én Kairóban 24 kopt keresztény halt meg és több százan megsebesültek, amikor egy dél-egyiptomi templom felégetése miatt tüntettek.
A hatóságok  még a napokban is vizsgálják, hogy ki lőtt? A biztonsági erők, vagy a szélsőséges iszlám emberei, akik meg kívánják tisztítani Egyiptomot a “hitetlenek”-től.
Egyiptom lakosságának 6%-a kopt, mégis ők azok, akik eddig a legmagasabb árat fizették az “arab tavasz” Egyiptomon végigsöprő hullámában. Különösen érvényes ez a déli városokra, ahol a gazdasági és társadalmi helyzet lényegesen rosszabb, mint pl. a fővárosban.
Összességében elmondható, hogy a kopt keresztények viselik a bűnbak szerepét, aminek következtében mindennaposak a sérelmükre elkövetett gyilkosságok, rablás és nemi erőszak. Mindennek a rendőrség általában néma szemlélője.

Tudni kell, hogy a koptok a leggyengébb népcsoport Egyiptomban és a muzulmán lakosság gyakorlatilag rajtuk vezeti le csalódottságát azért, hogy a forradalom következtében nemhogy javult volna a helyzetük. Sőt! Ellenkezőleg!

Mubarak a maga idejében igyekezett úgy-ahogy kordában tartani a kopt ellenes indulatokat. Most azonban, hogy a mecsetek hitszónokai szabadon prédikálhatnak, (ma egyértelműen ők az utca hangulatának meghatározói) megállás nélkül uszítanak a koptok ellen. Egyetlen beszédükből sem hiányzik a megállapítás, miszerint mindenért a keresztények a felelősek. (Él az országban néhány tízezer katolikus is.)
Ami feltűnő, hogy a nyugati keresztény világ egy árva szó nélkül átsiklik az események felett.

Az “arabok hangja Kairóból” nevű rádióállmást az ‘50-es években alapították azzal a céllal, hogy Nasszer szócsöve legyen az arab világ felé. Az arab népeket buzdították felkelésre a helyi “diktátorok”, – a szaudi, a jordán, a marokkói király – valamint a franciák ellen Algériában, a cionisták ellen Izraelben.
Ez az adó ma is működik és olyan erővel sugároz, hogy Izrael egész területén jól fogható. Ma – kihasználva a hirtelen jött szólásszabadságot – mindenről beszélnek, de elsősorban a legfelsőbb katonai tanács lakosságot megcélzó szócsöveként funkcionálnak.
Néhány hete van egy állandó műsoruk, melynek keretében az utca emberét szólaltatják meg. Arról kérdezik, hogy mennyire optimista Egyiptom jövőjét illetően?
Kétféle választ lehet hallani: “Optimista” v. “nagyon optimista”.

Néhány ilyen válasz hallatán az ember óhatatlanul  elgondolkozik azon, hogy  hát senki nincs tisztában a valós gazdasági és társadalmi helyzettel?
Jobban belegondolva azonban kitűnik a szándék – optimista hangulatot sugározva megnyugtatni az embereket, hogy a hajó jó irányba halad.

Több, mint nyolc hónappal ezelőtt kezdődött a forradalom Egyiptomban, ami a korrupt Mubarak rendszer bukásával számos – demokráciára, az emberi jogokra, a poltikai és gazdasági függetlenségre vonatkozó –  reményt hozott a polgároknak. A forradalomban az “új kor hajnalát” látták.
A remény egyik legnagyobb forrása az volt, ahogy a hadsereg a forradalom három hete alatt a tüntetőkkel szemben viselkedett. Nem lőttek, nem léptek fel erőszakkal…

Mubarak bukása után a hadsereg vette át a hatalmat és fél évre hatályon kívül helyezte az alkotmányt. Mindezt a nép legteljesebb támogatásával, hiszen minden egyiptomi tudta, hogy a hadsereg az egyetlen szervezett erő, ami a társadalmi-gazdasági zűrzavaron úrrá tud lenni. Tantaui többször hangsúlyozta, hogy ő nem Mubarkot váltja fel, hanem az állam stabilitását akarja megőrizni és rendezetten akarja átadni a hatalmat a demokratikus választás győztesének.
Mindenki hitt neki és hitt benne.

A helyzet azonban azóta sokat változott. Vég nélküli vita folyik a sorrendiségről – először alkotmányt változtatni és az új alkotmány alapján kiírni a választásokat, vagy először megválasztani a parlamentet és majd az változtatja meg az alkotányt? Komoly vita folyik az iszlám társadalomban és az állami életben betöltött szerepéről. A saria legyen-e az alkotmány alapja? Milyen legyen a koptok alkotányban rögzített szerepe? (Amennyiben a saria lenne az alkotmány alapja, a koptok eleve nem lehetnek egyenrangú állampolgárok!)
Ez a vita különös fényt kaphat a tunéziai választások tükrében, ahol az iszlamista párt szerzett többséget  egy olyan országban, melyben a modern időkben az iszlamizmusnak nem volt hagyománya. ez a párt a választási kampányban a saria alapján álló demokratikus államot ígért. Akárhonnan nézem, ez az igazi fából vaskarika!

Az Izraellel kötött béke is komoly vitákat generál. Az egyiptomiak többsége szemében nem legitim, mivel a saria alapján nem elfogadható, hogy az alacsonyabb kasztba tartozó zsidóknak önálló államuk legyen. A terület a Jordán folyó  és a tenger között szent iszlám föld, amely a világ összes muszlemjének tulajdona. Más oldalról viszont Egyiptomnak, mint államnak a nemzetközi kötelezettségeket be kell tartania, különben a külföldi befektetők és a segélyek elmaradhatnak.

A kérdés, ami szintén komoly viták tárgya, a válsztások időpontja. Az eredeti változat szerint a választásoknak fél évvel az alkotmány hatályon kívül helyezése után (azaz augusztusban) kellett volna lezajlania. Ezt novemberre halasztották, azután februárra, de senki sem biztos abban, hogy ez az utolsó halasztás.
Másik probléma az elnök és a parlament hatáskörének kérdése. Az egyik oldalon áll a keserű tapasztalat, az 1952-es forradalom óta regnáló elnökökkel, a másik oldalon a félelem, hogy a parlamenti pártok a nép érdeke elé helyezik a pártérdeket.
Vita tárgya az alkotmányt előkészítő bizottság összetétele is. Az iszlamista pártok egyáltalán nem akarnak bizottságot, amit azzal magyaráznak, hogy a saria törvénye maga az alkotmány. A baloldali és liberális pártok ragaszkodnak a bizottsághoz, de ha fele-fele arányban osztják el a képviseletet, az alkotmányelőkészítő bizottság nagy valószínűséggel döntésképtelen lesz.

Egyiptomban 52 vallásos politikai szervezet működik. Közülük több az utóbbi időben párttá szerveződött. Az egyik párt pl. az “al-Dzsama al-Iszlam” felelős Szadat meggyilkolásáért, a másik, a “ha -Dzsihád”, melynek az élén az az  el-Zavahi állt, aki megszökött Egyiptomból és bin-Laden helyettese (talán örököse) lett. Ezeknek a pártoknak a müködését abban a reményben engedték, hogy így talán a “ládafiában” őrzött fegyver továbbra is ott marad.

Nagyon fontos kérdés, hogy a hihetetlen számú párt választáson való indulása esetén nem aprózódnak-e szét úgy a mandátumok, hogy végül nem sikerül stabil krmányt alakítani. (Irakban jelenleg ez a helyzet.)
Kevés túlzással azt lehet mondani, hogy minden sejk vallásos pártot, minden intellektüell  liberális pártot alapított. A félelem oka valós – az instabilitás a terror feléledéséhez vezet.
Az utóbbi időben néhány értelmiségi annak a véleményének adott hangot, hogy a káosz elkerülésére a legjobb megoldás, ha a hatalom a hadsereg kezében marad. Ez azonban az utca embere számára teljesen elfogadhatatlan.

Végezetül, de nem utolsó sorban, szólni kell a szuperszonikus sebességgel romló gazdasági helyzetről. A turizmus szinte teljesen megszűnt, a külföldi befektetés a 2010-es évinek a tíz százalákára csökkent. A munkanélküliség jelenleg 50%-os, az államadósság 1000(ezer) milliárd dollár.

Az egyiptomi kisembert ma már egyre kevésbé foglalkoztatja a forradalom jövője, ami érthető, hiszen legfőbb gondja, hogy mit adjon enni a családjának.
Ezt figyelembe véve, nem elképzelhetetlen, hogy Egyiptomban a közeljövőben újabb lázadással kell szembenéznie, ami már valójában éhséglázadás lesz!

 

2011. október 29.

%d blogger ezt kedveli: