Háborún innen és túl…

Értem, hogyne érteném, hogy a külvilágot élénken foglalkoztatják a közel-keleti történések. Ennek egyik okát abban látom, hogy a világ túlnyomó részének átlag olvasója számára a térségnek egzotikus varázsa van, ugyanakkor ott él az örök bűnbak, a zsidó.

Másik oka az előzőből egyenesen következik: ha zsidó szerepel a történetben, még akkor is ekézhető, ha nem ő a hunyó.

Itt volt nekünk október 7-e, amikor is Gáza térségét 2006-tól uraló terrorszervezet egy olyan akciót hajtott végre, amely megrengette a világot és Izraelt olyan cselekvésre késztette, amilyenre eddig nem volt példa.

Nem, nem fogom részletezni, hogy az Izrael területére tömegesen beözönlött terroristák milyen brutális cselekedetek sorozatát vitték végbe, ezt megtették és teszik napi szinten megteszik mások. De nem csak a szószaporítás elkerülése végett nem részletezem, – bár tapasztalatom szerint minél zaftosabb egy téma, annál több kattintást generál – hanem azért sem, mert Izrael kicsi ország, így nincs olyan család, amelynek ajtaján valamilyen formában ne kopogott volna be a hetedikei események borzalma, valamint az azóta eltelt idő harcaiban elesett katonákról szóló értesítés.

És valahogy úgy vagyok vele, hogy más beszámolni egy eseményről, ha abban valaki nem érintett és egészen más, amikor a történés érzelmi húrokat is penget.

Szóval, történt, ami történt és ami történt az emberi mértékkel nem mérhető, emberi ésszel nem felfogható.

Nem állítom, hogy egy ilyen eseményről rutinból lehet tudósítani, azt viszont igen, hogy lényegesen könnyebb helyzetben van az, aki csak lemeztelenítve egy történést lát, mint az, aki tisztában van a háttér-események sorával. Ugyanis a háború (itt jegyzem meg, hogy a háború kifejezést nem tartom helyénvalónak, ugyanis azt reguláris hadseregek vívják, néha a nemzetközi normáknak megfelelő keretek között). Izraelnek voltak ilyen háborúi, melyekből rendre győztesen került ki. A terror, a terroristák ellen vívott harc egészen más. És különösen más, amikor a gázai, vagy a Palesztin Hatóság területén élő arabokról van szó. (Itt ismét kitérőt kell tenni, ugyanis még ma is sokan keverik a fogalmakat és nem tesznek különbséget izraeli arab, illetve a területeken/Gázában élő arabok között. Utóbbiakat rendre a “palesztin” jelzővel illetik, ami a tájékozatlan v. zsigeri antiszemita olvasóban azt a képzetet kelti, hogy a kérdés területi jellegű. Holott erről szó nincs. Vallásháborúval állunk szemben, tágabb értelemben az iszlám világuralmi törekvésével. Azért erre egy kis odafigyeléssel már Európa is rájöhetett.)

Nyilvánvaló, hogy az október 7-ei eseménynek volt konkrét kiváltó oka, ami legfőképpen annak tudható be, hogy az arab országok leírták a köznyelvben “palesztin”-ként szereplő arab testvéreiket. Ugyanakkor azt kell látniuk, hogy Izrael egymás után rendezi kapcsolatait muzulmán országokkal.

Természetesen ez csak az érem egyik oldala. A másik oldalát hosszan lehetne és kell is ecsetelni, mert valójában az nyom sokat a latba. Az EU, az ENSZ és annak különböző leányvállalatai, a BDS, valamint Irán feltétel nélküli támogatása, a “jónevű” pénzmágnás “civil” szervezeteknek juttatott adományai, a hidegháborús évek nomenklaturájától elszakadni nem tudó “gonosz Izrael és elnyomott “palesztinok”…ezek mind-mind szerepet játszanak a terrorszervezetek (és nem csak a Hamasz) izmosodásában.

De, hogy ne csak országhatáron kívül kereskedjek, igenis szóba kell hozni azt a tényt, hogy Izrael másfél évig olyan kormány alatt élt, amelyik az arab pártok támogatása nélkül nem reuzálhatott volna. A hatalom megszerzésének is ára volt.(Ez utóbbi kérdésbe azonban nem áll szándékomban belemélyedni. Ennek a háború befejezése után, a számonkérés időszakában lesz itt az ideje.)

Amiről viszont feltétlenül beszélni kell az az, hogy mint Izrael életében számos alkalommal, most is többfrontos harcot kell vívnunk. Északról szünet nélkül jönnek a rakéták, Irán folyamatosan szállítja a katonai muníciót Szírián keresztül a Libanont gyakorlatilag hatalma alá kényszerítő terrorszervezetnek, a Hezbollah-nak. És ezzel még nincs vége.

Kimondva, vagy kimondatlanul, de az ország rakétákkal nem sújtott területein dúl a harmadik intifáda. A késelések, a gázolásos merényletek csúcsra járnak és ki kell mondani, hogy a Palesztin Hatóság, valamint a Hamasz között legfeljebb annyi a különbség, hogy előbbiek még nem rendelkeznek számottevő rakétával. Mentalitásukban azonban édeskevés a különbség.

Tulajdonképpen nem túlzás kijelenteni, hogy az egész ország háborús övezet, legfeljebb a bevetett harci eszközökben van eltérés.

Mi a cél? Gázában felszámolni a Hamaszt, ezzel párhuzamosan megakadályozni, hogy a Hezbollah bevesse teljes rakétakészletét, a lehetőségekhez képest ritkítani az Irán által szállított fegyver utánpótlás célba érését és a Palesztin Hatóság területén élő arabok értésére adni, hogy nem kifizetődő számukra egy újabb intifáda…

Mindeközben meg kell küzdenünk azon külső erőkkel is, akik humánumot követelve, igyekeznek lefogni Izrael kezét. (Feléjük csak egy kérdésem van: hol voltak október 7-én? Az azt követő napokban miért nem játszott vezető szerepet a humánum? – Persze, a kérdés költői.)

József Attilával szólva: “ez a mi munkánk; és nem is kevés”

Sokakat már ma foglalkoztat az a kérdés, hogy mi lesz háború után? Érdekes, vagy inkább megszokott módon, ezt a kérdést is csak Gáza szemszögéből vizsgálják. Értük aggódnak.

Engem, mint állampolgárt, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy mi lesz Izraelen belül?

A felelősök elszámoltatása kell, hogy legyen az elsőrendű feladat, de téved az, aki azt hiszi, hogy ennek meg kell állnia a regnáló kormány és az általa kinevezettek kérdőre vonásánál. És főleg nem szabad megállni az utolsó láncszem, a kapuőr (shin gimel) elmarasztalásánál.

Az, hogy október hetedike egyáltalán megtörténhetett, egy hosszú folyamat tragikus végkifejlete.

Jósolni nem feladatom, de egy dolgot már ma biztosan lehet állítani: Izrael a háború után nem lesz ugyan az, mint a megelőző időszakban. És elsősorban azért nem, mert azt látjuk, hogy a különböző alakulatokból, más és más társadalmi, szociális háttérrel rendelkező, esetenként szélsőségesen eltérő politikai nézeteket valló harcosaink, a hosszú harctéri összezártság eredményeként –  Izrael történetében eddig talán soha nem tapasztalt összefogásról tesznek tanúbizonyságot. És ezt majdan egyetlen politikai vezetés sem hagyhatja figyelmen kívül.

10/01/2024