Archive | május, 2016

8.522.000 izraeli

9 máj

A 68 éve független Izrael állam statisztikai hivatala az ünnep alkalmából a következőket tette közzé:

Izrael lakossága 8.522.000 (1948-ban 806.000 volt).

Ebből zsidók: 6.377.000 (74.8%), arabok:1.771.000 (20.8%), keresztény arabok és egyéb ill. nem vallási alapon regisztráltak: 374.000.

Egy év alatt a lakosság száma 182 ezer fővel nőtt (2.2%). Ugyanezen időszak alatt 195.000 újszülött látta meg a napvilágot és 36.000 új bevándorló érkezett. Az elhunytak száma: 47.000.

A zsidó lakosság 75%-a már itt született, illetve több mint a fele második generációs izraeli. (1948-ban ez az arány 35% volt.)

1948-ban egyedül Tel-Aviv – Jaffó lakossága haladta meg a 100 ezret, ma 14 városról mondhatjuk el ezt. Ezek közül is nyolc város lakossága meghaladta a 200 ezret. (Jeruzsálem,. Tel-Aviv – Jaffó, Haifa, Rison Lecion, Petah Tikva, Asdod, Netanja és Beer Seva)

Demográfiai előrejelzés szerint 2035-re elérjük a 11.300 milliós lélekszámot.

Mint minden évben, az idén is kaptunk néhány összehasonlító adatot a korai évekből: Ezek szerint 1956/57-ben a lakosság 12%-a rendelkezett mosógéppel, ma ez az arány 96%. Ugyanezen időszak ban a háztartások 57%-ában hűtőláda (jeges) volt található és csak 37%-ában elektromos hűtőszekrény. Ma a háztartások 99%-a fridzsiderrel felszerelt.

1957-ben a háztartások 10%-a rendelkezett klímaberendezéssel, ma 87%. Ugyanebben az évben a családok 13%-ának volt telefonvonala, ma 73%-nak és minden háztartásban legalább egy mobil készülék is található.

1950-51-ben 34.103 gépjárművel rendelkezett a lakosság, ez a szám 2014-ben 2.965.727. Ugyenzt az időszakot vizsgálva megállapítható, hogy míg a korábban jelzett években 1.557.000 fő vette igénybe a vasúti közlekedést évente, addig 2014-ben 48.541.000 fő.

Az 1948/49-es tanévben mindössze 1.600 egyetemi hallgatónk és kevesebb mint 200 diplomásunk volt, addig a 2014/15-ös tanévben a statisztika 310 ezer egyetemistát és 72.500 diplomást jelez.

 

09/05/2016

Ünnep és emlékezés

8 máj

A zsidó ünnepek alapja minden esetben az emlékezés. Nincs ez másként a Függetlenség Napja kapcsán sem. Hisz alig ér véget a holocaust áldozataira való emlékezés, Izrael kezd kék-fehérbe öltözni.

צחי אבנור

                      צילם – צחי אבנור

A Függetlenségi Napra az országot beborítják a Dávid csillagos zászlók, melyek megtalálhatók a középületeken csakúgy, mint a magánházakon, a gépjárműveken, de a turisták hátizsákjain is… Mielőtt azonban átadnánk magunkat az önfeledt vigasságnak, az ország (Ijjár hó 4-én) egy emberként tiszteleg az 1860 óta  Izraelért elesett katonák, valamint a terrorizmus áldozatainak emléke előtt. Az emléknap előestéjén országszerte megszólalnak a szirénák és ezzel kezdetét veszi a központi megemlékezés.

יום הזכרון

 

Másnap az ország útra kel. Ifjak és vének keresztül-kasul utazva az országot felkeresünk egy-egy katonai/polgári temetőt, ahol hozzátartozók, barátok, ismerősök és ismeretlenek síremlékére helyezzük a kegyelet virágait, a zsidó hagyomány szerinti emlékezés kavicsait és emékmécsest gyújtunk.

Mount Herzl.

Herzl-hegy, katonai temető (Google)

Közben a hangszórókból folyamatosan szól a zene és felolvasásra kerül az elhunytak neve, utolsó lakóhelye, katonai rangja és életkora…  

Az idén 129 új névvel gyarapodott a lista és ezzel az áldozatok száma 23.447-re emelkedett. Megdöbbentő, hogy közülük közel a fele a “békeidők” terror-áldozata.  Az érintett családok száma 116.307. Közülük kerül ki a gyereküket gyászoló 9.442 szülő, 4.917 özvegy és 1.948 árva.


Az emléknap kimenetele egyben a Függetlenségi Nap – egyetlen állami ünnepünk – kezdetét is jelenti. 1948. május 14-e a héber naptár szerinti Ijjár hónap 5-ére esett.

A központi ünnepségen kívül minden település “saját” rendezvénnyel emlékezik, ami azért is érdekes, mert egy közösség életéről, az ott élő emberekről és emberekhez szól. Énekszámok, szavalatok, művészi torna bemutatók tarkítják az estet, amiből gyerekeink is aktívan kiveszik részüket. Az est “hivatalos” része a himnusz, a ha-Tikva (remény) hangjaival zárul. Ezt követi a hajnalig tartó utcabál.  És az ország ismét útra kel. Megtelnek a tűzrakásra kijelölt helyek, ahol össznemzeti tevékenységünknek, a szabad tűzön történő hússütésnek hódolunk.

חג עצמאות שמח

06/05/2016

Képek forrása:  Wikipédia

 

 

Emlékezz és emlékeztess…

2 máj

P1020003 (1)

Így, pár nappal az izraeli holocaust emléknap (az idei polgári évben ez a dátum május 5-re esik) előtt néhány – úgy vélem – aktuális gondolat fogalmazódott meg bennem. Bár az, hogy a gondolatok hirtelen leptek volna meg, nem fedi a valóságot. Az inkább, hogy az emlékezés egyhangúságából kilépve, a mára, de még inkább a jövőre fókuszáljak.

Mint az előző, azonos témában született írásaimból (link) is kitűnik, nem vagyok híve a központosított emlékezésnek. Az idő múlásával, az események egyre távolabb kerülésével – és nem utolsó sorban a túlélők szuperszonikus sebességgel történő fogyásával –  ezek a megemlékezések formálissá válnak. Formálissá nem csak azért, mert adott témában már alig lehet újat mondani, hanem azért is, mert a ma emlékezők zömének – globálisan nézve –  hiányoznak a  történelmi ismeretei és legyünk őszinték, hiányzik az érzelmi motiváció is.

Hogy miért e hiányosság, az összetett probléma. Erre nem is térnék ki részletesen, de annyit azért megjegyzek,  hogy a nevelés-oktatás minden esetben az idősebb generáció feladata, mely körből nem hagyható ki az állami szerepvállalás sem. Úgy tűnik azonban, hogy úgy az állam, mint az idősebb generáció valamiféle amnéziában szenved és –  bármennyire is fáj ezt kimondani – ez alól a zsidók egy része sem kivétel.

De sem a történelmi tények kozmetikázása, sem az “egy életre hálával tartozunk a Vörös Hadseregnek” nem mentesít az alól, amit elmulasztottunk! Mert bizony mulasztottunk, melynek következménye, hogy a vészkorszakot követően szinte megszűnt a zsidó élet, mely azt vonta maga után, hogy minimum két korosztály zsidóságát elveszítettük.

Természetesen lehet velem vitázni fenti állításom helyességét illetően, de a tények magukért beszélnek. Az elmúlt 71 évből közel negyven telt el úgy, hogy a kelet-európai zsidó az esetek többségében csak véletlenül tudta meg, hogy ő zsidó. Ami megint csak nem tekinthető következmény nélkülinek, hiszen magával hozta a szinte teljes asszimilálódást, a származási országba történt teljes be- és  felolvadást.

Ezen a tényen az sem segít, hogy a szocializmus becsődölését követően lehetőség nyílt a gyökerek újraélesztésére, hiszen a már említett, kiesett generációk hiányát a hivatalos zsidó képviselet sem igyekezett pótolni. És még ma, évtizedekkel a felkínált lehetőség után is az ébredezés stádiumánál tartunk. Ugyanakkor csodálkozunk, az újabb és újabb – az adott helyen korántsem honos – kinövések élretörési szándékán.

Függetlenül attól, hogy a zsidóságot nem tekintem kívánságműsornak, ahol a betévedők alakítják magát az előadást, azt sem szabad elfelejteni, hogy a Sulhán Aruch-on, a haláchán alapuló zsidó szervezetek megfeledkeztek a kizárólag kulturális, vagy akár csak származási alapon a zsidósághoz kötődő – nagyon széles réteg – képviseletéről.

És ez az a pont, ahol izraeli vizekre kell eveznem. A szocialista tömb felbomlása, a vélt (vagy valós, de sok esetben csak a megszokottól eltérő) életminőség változás, az újonnan felfedezettnek vélt identitás magával hozta az alijázók számának emelkedését. De ez már nem a klasszikus alija, nem az első és második orosz alija, amikor vallási alapon, illetve cionista meggyőződés motiválta bevándorlásról beszéltünk – ez már többnyire u.n. megélhetési alija.

Tisztában vagyok azzal,hogy ezzel a kijelentésemmel nem aratok osztatlan sikert, de végre ki kell mondani, hogy az Izraelbe hazatérők túlnyomó részének fogalma sincs Izrael történelméről és még jó, ha némi fogalommal rendelkeznek a zsidóság mibenlétéről.

Izrael – legjobb tudomásom szerint – nem avatkozik bele a galuti zsidó életbe és jómagam is igyekszem távol tartani magamtól  a témát. És ez nem a vélemény hiányából fakad, sokkal inkább abból a meggondolásból, hogy ne sértsek érzékenységet. Egyszer azonban ki kell mondani, hogy az európai diaszpóra zsidósága tévúton jár, ha elhiteti magával, hogy minden bajuk (az egyre növekvő antiszemitizmus) okozója részben maga Izrael, részben a szocialista tábor széthullása. (Itt nagyon röviden meg kell jegyezni, hogy a ma Európájára kétféle antiszemitizmus jellemző: az egyik a klasszikus, amely többnyire Európa keleti felének sajátossága, a másik a nyugati világ Izrael ellenessége, amelynek alapját a nagyszámú muzulmán bevándorlók teremtették meg. (Ez azonban egy más téma, melynek kezelése nagyban függ az adott régió nyersanyag függőségétől.)

Fel kell végre ébredni és ki kell mondani, hogy a ma tapasztalt antiszemitizmus nem előzmény nélkül szökött szárba. Nevelődött az szépen a szocializmus égisze alatt is. Röviden fogalmazva, a ‘45 óta hatalmon lévő összes kormány keze sáros abban, hogy nem nézett szembe a múlt bűneivel. (Ugyan így nem nézett szembe a svábok, tótok és általában a kisebbségek elleni atrocitásokkal.) Az u.n. rendszerváltás, a szólásszabadságnak vélt szabadosság csak felszínre hozta és a rosszul értelmezett liberalizmus az utcára ömlesztette mindezt.

Nem riogatok, mert meggyőződésem, hogy jöhet bármi, érezheti magát a diaszpóra zsidósága szorongatott helyzetben – a holocaust nem ismétlődhet meg.

Erre Izrael állam léte a garancia!

Az államot – ha kell az életünk árán is – megvédjük, ezzel a galuti zsidóság számára is hátteret biztosítva. Ami cserében – véleményem szerint – elvárható, igencsak csekélység és pár szóval összefoglalható: ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts! Bővebben kifejtve: nem kellene tovább életben tartani a hidegháborús nomenklatúrát, mely szerint Izrael az agresszor, az arabok a szerencsétlen elnyomottak, továbbá nem kellene felülni a ma már nem csak a zsidó, de a keresztény történelmet  is elhazudó arab propaganda-gépezet uszításának.

Mártírjaink emléke előtti főhajtás nem zárja ki a tudatos jövőbe tekintést.

02/05/2016

%d blogger ezt kedveli: