Folyik a harc Jeruzsálemért…

A Jeruzsálem Intézet a Stratégiáért és Biztonságért (JISS) beszámolót tett közzé a Jeruzsálem fölötti hatalomért folyó harcról.

Az Orient House (Keleti Ház) egy előkelő villa Kelet Jeruzsálem Ban a-Zahara kerületében. A villa a 19. század végén épült és már több, mint 17 éve üresen áll.

 

Két nappal a jeruzsálemi S’barro kávézóban elkövetett öngyilkos merénylet után (melyben 15 személy vesztette életét és 140 volt a sérültek száma) 2001. augusztus  11-én hajnalban, rohamrendőrök szállták meg az épületet, amelyben a kulturális álca mögött, a valóságban a PFSZ jeruzsálemi főhadiszállása üzemelt. Az épületben tartózkodókat letartóztatták és több tízezer iratot foglaltak le. Az épületet és benne az összes irodát lezárták.

Ez a villa, amelyben II. Vilmos császár (1898), Abdallah emir (1931), de még a száműzött Hailé Szelasszié etióp császár is vendégeskedett és amely napjainkra a “palesztin törekvések” szimbólumává vált, azóta is zárva van. A bezárásról szóló határozatot félévenként meghosszabbítják.

Gilád Erdán, belbiztonsági miniszter, a legutóbbi meghosszabbítás alkalmával egy sor Jeruzsálemben működő palesztin intézetre is kiterjesztette a határozatot.

Úgy tűnik azonban, hogy az Orient House körüli csönd csak látszólagos volt, amely egyre inkább megtörni látszik.

Néhány héttel ezelőtt Izrael letartóztatta a palesztin biztonsági szervek 32 tagját, élükön Adnan Ghaith-ot, akit a palesztinok  “Jeruzsálem kormányzója” címmel ruháztak fel. Letartóztatásának oka, hogy olyan államhatósági tevékenységet fejtett ki, mely törvényileg tiltott a Palesztin Hatóság számára.

A letartóztatásra azután került sor, hogy a Palesztin Hatóság emberei elrabolták a kelet-jeruzsálemi Iszan Akel-t, aki egyébként amerikai állampolgársággal is rendelkezik. Azzal vádolták, hogy segédkezett óvárosi ingatlanok zsidók számára történő el adásában, ami a palesztin társadalomban megbocsáthatatlan bűn. Ramallahban bíróság elé állították és kényszermunkával súlyosbított, életfogytiglani elzárásra ítélték.

Ghaith “kormányzó” – aki a kelet-jeruzsálemi Silwánban lakik – közreműködött más, izraeli arab állampolgárok letartóztatásában is. Ezért mozgását korlátozták: nem léphet Júda-Somron, valamint a Palesztin Hatóság területére, nem találkozhat Madzsad Fardzs-val, a palesztin általános hírszerzés főnökével. Fardzs, nem mellékesen, nagyon jó kapcsolatokat ápol az izraeli biztonsági szervekkel.

Ezzel egyidőben a Palesztin Hatóság Jeruzsálemért felelős miniszterének, Adnan al-Husseininek megtiltották a külföldre utazást, mivel a jeruzsálemi cselekményekben ő is közreműködött.

Mint kiderült, Adnan Ghaith és társai csak a jéghegy csúcsát képezik a Palesztin Hatóság és más, külföldi szervezetek jeruzsálemi működésében.

Izrael hozzákezdett, hogy fokozatosan feltárja a felszín alatti történéseket. Ennek kapcsán vált ténnyé, hogy a Palesztin Hatóság 64 millió shekelt fordít különböző jeruzsálemi tevékenységre, amely 6, illetve 58 millió arányban oszlik meg Ghaith “kormányzó” és al-Husszeini miniszter között.

A költségvetés felhasználását több pontban fogalmazták meg. Ennek értelmében az a “palesztin földtulajdon megőrzésére”, az “izraeli megszállás elleni tevékenységre”, valamint az engedély nélküli fegyverek “felügyeletére” fordítandó. (Jeruzsálem keleti részén komoly arzenál van engedély nélküli fegyverekből.)

Egy másik költségvetési pontban a “külföldi delegációk vendégül látása, illetve “anyagi segítség a bebörtönzött terroristák részére”, illetve a “halott terroristák családjának megsegítésére” szerepel. (Ez a büntetési tételtől függő, havi apanázson felüli juttatás.)

A “kormányzó” felettese, al-Husszeini, magasabb összegű költségvetési tételek felett rendelkezik. Többek között olyan irodák és intézmények fenntartására van pénzügyi kerete, melyeket a palesztinok törvénytelenül üzemeltetnek. Ezek az intézmények nyújtanak jogi és anyagi segítséget azoknak, akik hatósági engedély nélkül építkeztek (megszámlálhatatlan mennyiségben) és ellenük bontási határozat van érvényben.

Kulturális- és sporttevékenységet támogatnak, valamint kereskedőket. E két utóbbi tétel akkor jelent meg a költségvetésben, amikor a jeruzsálemi polgármesteri hivatal nagyobb szabású programokat indított az arabok lakta területeken.

A Palesztin Hatóság mindent elkövet, hogy döntő befolyást gyakoroljon a kelet-jeruzsálemi arab lakosság életére. Erre a célra nagyösszegű adományokat kapott az EU-tól és néhány arab országtól.

Fenti tevékenységet a Mahmud Abbasz elnök irodájában működő “Jeruzsálem csapat” hangolja össze a “kormányzó” és a miniszter közreműködésével.

A palesztin költségvetésből Jeruzsálemre fordított összeg lényegesen alacsonyabb, mint amennyit az izraeli költségvetés Jeruzsálem  arabok lakta részeire fordít.

Izrael az elmúlt években több száz milliót ruházott be Kelet-Jeruzsálemben útépítésre, takarításra, oktatásra, szociális tevékenységre sport- és szabadidős tevékenységre. Azonban amíg az izraeli költségvetés az önkormányzati szolgáltatások kiterjesztését-javítását szolgálja, addig a palesztin a politikai-tudatformáló tevékenységet.

A FATAH például széleskörű tevékenységet fejt ki Jeruzsálem keleti részében, többek között számos sportegyesületet működtet. Közülük is a legkiemelkedőbb az “Olajfák hegye”  (Nadi Yabel a-Zeitun) elnevezésű, a-Tur negyedben. Az egyesület az “ifjúság szívéért’ versenyez a városháza által kinevezett közösségi igazgatóval szemben. A FATAH bejuttatta embereit a szülői munkaközösségekbe is, rendszeresen zavarják az állami ünnepeket és igyekeznek azok helyébe palesztin ünnepeket állítani.

A jelentés feltárja az iszlamista mozgalom “északi szárnya” elnevezésű szervezet – melynek élén

Raed Salah sejk

áll – működését annak ellenére, hogy ezt a szervezetet 2015-ben törvényen kívül helyezték. (A mozgalom a Templom-hegy körüli hangulat- és zavarkeltés fő forrása.) A szervezet tevékenységét névlegesen az “iszlám népi mozgalom Jeruzsálemért és az al-Aksza mecsetért” nevű alapítvány vette át, amely Törökországban működik.

Az alapítvány kormányoktól, nemzetközi szervezetektől, üzletemberektől gyűjt pénzt, melyet biztos jövedelmet garantáló ügyletekbe fektet és ebből különböző projekteket finanszíroz, főleg az Al-Aksza mecsetben és Jeruzsálem muzulmán negyedében.

Ez tulajdonképpen nem más, mint újabb török kísérlet arra, hogy megvessék lábukat Kelet-Jeruzsálemben, az Óvárosban és a Templom-hegyen. A török fellépés alig néhány hete váltott ki heves jordán és marokkói “ellenlépést”.

Az Óvárosban lévő zsidó negyed lakói gépkocsijaikat állandó jelleggel egy sok éve elhagyott, az örmény negyed határán álló mecset mellett tárolják. Nemrég figyeltek fel arra, hogy az épületből zöldes fény szűrődik ki.

A vizsgálat kiderítette, hogy az épület már néhány hónapja felújítás alatt áll, a munkálatok végrehajtója a jordániai Waqf és az Al-Quds (Jeruzsálem) bizottság, amely bizottság élén VI. Mohhamed marokkói király áll.

Rövid vizsgálat után arra is fény derült, hogy további hat elhagyott mecset felújítása szerepel terveik között. Világossá vált az is, hogy a jordán Waqf attól tartott, hogy a törökök, akik már hozzávetőlegesen száz épületet – köztük mecseteket – újítottak fel az Óvárosban, további, a jordán Waqf tulajdonában lévő épületre teszik rá kezüket.

Mint napvilágra került, az Al-Quds bizottság hozzákezdett a muzulmán negyed egy óriási épületének, az u.n. marokkói háznak a felújításához is, szintén attól tartva, hogy a túl aktív törökök azt is bekebelezik.

A jelentésből kiderül, hogy számos külföldi ország is fejt ki Jeruzsálem keleti részében különböző tevékenységet – tudomást sem véve az izraeli hatóságokról, figyelmen kívül hagyva az izraeli törvényeket.

A közzétett anyag beszámol arról, hogy a dél-kelet jeruzsálemi negyedekben (Sur Baher, Umm Tuba, Yabel-Mukaber és Umm Liszun…) a Hamasz döntő befolyásra tett szert. Olyan “szülői munkaközösségek” alakultak, amelyek gyakorlatilag a negyedet irányítják és tagjaik nagy része börtönből nemrég szabadult Hamasz tag.

Kelet-Jeruzsálemben tevékenykedik a Felszabadítás Pártja, (Hizab al-Tahrir) amelyet az Európai Unió tagországai már törvényen kívül helyeztek. Izrael még nem lépett ebben a kérdésben.

Ideológiájuk csak annyiban tér el az ISIS ideológiájától, hogy ők nem alkalmaznak erőszakot. A meggyőzés erejével operálnak. Napjainkra már több kelet-jeruzsálemi mecsetben tettek szert döntő befolyásra.

Az utóbbi időben feltűnt a színen Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátus is. Szaúd-Arábia 150 millió dollárt adományozott több kele-jeruzsálemi projektre és a két ország közösen számos ingatlant vásárolt a Templom-hegy közelében.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Jeruzsálemben az egyik legnagyobb “befektető” az Európai Unió. Az EU számos, parlamenten kívüli keretben működő szélsőbalos szervezetet támogat, kettős céllal:

• Elvitatni Izrael és a jeruzsálemi városháza Kelet-Jeruzsálem igazgatásához való jogát és lejáratni őket a nemzetközi közvélemény, valamint különböző fórumok előtt.

• A kelet-jeruzsálemi lakosok szociális támogatása révén elérni, hogy ne vegyék igénybe Izrael és a városháza által nyújtott szolgáltatásokat.

Ezen túlmenően az EU jelentős összeget fordít azon családok jogi támogatására, amelyek engedély nélkül építkeztek. A cél, mindenáron megakadályozni a bontási határozat végrehajtását.

A Palesztin Hatóság nagy nyomást (nem egyszer fizikait) gyakorol a szülőkre, ha azok gyerekeiket hivatalos izraeli tanintézetbe kívánják beíratni és nem a palesztinok által fenntartott iskolába. Minden erővel azon vannak, hogy a fiatal ne izraeli, hanem palesztin érettségi vizsgát tegyen.

Ez természetesen oda vezet, hogy saját gyerekeik továbbtanulási esélyeit csökkentik a minimumra, ugyanis ha nem veszik igénybe az izraeli oktatási keretet, csak Jordániában, vagy más arab ország egyetemein/főiskoláin folytathatják tanulmányaikat – ami viszont nagyon sok pénzbe kerül.

21/06/2019

Izrael és a körkörös védelem…

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Az irániak már a spájzban vannak…

Az eredeti, filmbeli szöveget kölcsönvéve, akár azt is írhatnám, hogy “az oroszok már a spájzban vannak”…  és ezzel sem szenvedne csorbát a hitelesség. Izrael szempontjából azonban sokkal inkább döntő fontosságú Irán térségbeli szerepvállalása.

Néhány mondat erejéig arról, hogy mi is történt:

Szombaton (10/02/2018) a szíriai Tadmor melletti iráni támaszpontról felszállt egy pilóta nélküli repülőgép, amelyet az izraeliek műholdon keresztül a felszállás pillanatától figyelemmel kísértek. Ezért történhetett, hogy egy perccel az izraeli légtérbe történt belépése után, egy ott várakozó izraeli harci helikopter lelőtte.

A légtér megsértésére válaszként az izraeli légierő nyolc gépe szíriai és iráni katonai célpontokat támadott.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d2/IAF_F-16I_119_Tayeset_119-Bat_28649997154a.jpg

A szíriai hadsereg 25 (egyes források szerint 30)  légvédelmi rakétát lőtt ki, amelyből egy célba talált. Az pilótáknak sikerült izraeli terület fölött katapultálni, de mindketten megsérültek.

A légierő vizsgálata szerint az eset úgy történhetett, hogy a pilóták nem figyeltek fel az elektronikus vészjelző rendszerre és így nem tudták kikerülni a rakétát, ami a többi gépnek sikerült.

Tudni kell, hogy ezek a szíriai rakéták még a jobblétre szenderült Szovjetunió idejéből származnak, viszonylagosan alacsonyabb sebességgel rendelkeznek. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az oroszok korszerű S-300 és S-400- as légvédelmi rendszereket telepítettek Szíriába, melyek kizárólagosan az orosz bázisok környékén találhatók és kezelésüket nem adták át a szíriaiaknak.

Az izraeli légierő a támadások során a szíriai hadsereg légvédelmi rendszerének nagy részét, illetve a hírközlési rendszert teljes egészében megsemmisítette. Ennek következtében a szíriai harci gépek nem tudnak a levegőbe emelkedni.

Most pedig vessünk egy pillantást az egésznek a hátterére:

A közel-keleti sakktáblán számos figura mozog, de jelenleg a központi szerepet Oroszország, Irán és természetesen Izrael játssza. A sakktáblán található figurák még: Törökország, az iszlamista milíciák és a kurdok.

Oroszország már a cári idők óta vágyott egy meleg-tengeri hadi kikötőre,  és ez az álma teljesült, amikor Szíriában létrehozhatta a tartuszi haditengerészeti bázist. Obamának sikerült olyan helyzetbe hoznia Putyint, hogy ez –  ügyesen kihasználva a szituációt – döntő befolyásra tehessen szert Szíriában és általában a Közel-Keleten.

Miután az Iszlám Állam (ISIS) és általában az iszlamista milíciák elleni harcban Putyin nem kívánta orosz katonák életét áldozni, eltűrte az irániak és az Irán által irányított Hezbollah térnyerését, akik közül sok százan estek el a harcokban. Irán azonban, stratégiai céljainak megfelelően, döntő befolyást szeretne elérni,  hogy Szíriában is kiterjessze a síita befolyást.

Kézenfekvő a kérdés, hogy ebben a közel-keleti kötéltáncban kinek mi a stratégiai érdeke?

Oroszország maximális célja megtartani a szíriai és általában a közel-keleti befolyást, minimális célja, megtartani a tartuszi haditengerészeti és a latakiai légi bázist.

Törökország a kurdok befolyását kívánja csökkenteni.

Izrael pedig az irániakat kívánja távol tartani a határaitól.

Izrael ennek érdekében igyekszik jó kapcsolatot ápolni Oroszországgal, aminek keretében Putyin és Netanjahu megállapodtak egy állandóan működő katonai bizottság létrehozásáról, az esetleges nem kívánt összeütközések elkerülése érdekében.

Az izraeli katonai parancsnokságot és a Szíriában állomásozó orosz katonai parancsnokságot “forró drót” köti össze.

Összefoglalva kijelenthetjük, hogy ma, papírforma szerint, az oroszok nélkül nem történhet semmi Szíriában. Ez azonban a valóságban némiképp másképp fest. Nyilvánvaló, hogy az irániak ehhez az akcióhoz nem kérték ki az oroszok beleegyezését, ugyanakkor egyeztettek a szíriaiakkal. Az egyeztetés tényét alátámasztja, hogy ezt a régi szíriai légvédelmi rakéta rendszert harckészülstégbe helyezni hosszabb időt igényel, amiből az következik, hogy a szíriaiak már felkészülten várták az izraeli repülőgépeket.

Az is nyilvánvaló, hogy az irániak belátható időn belül újra fognak próbálkozni, a kérdés csak az, hogy ki, mit fog lépni a naponta változó közel-keleti sakktáblán?

13/02/2018

Béketárgyalások most?

Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak, de még csak Közel-Kelet elemzőnek sem lenni, csak egyszerűen értő olvasónak, hogy világosan lássék, miszerint egyes európai országok vezetői csakúgy, mint az éppen soros amerikai elnök – mindenképpen részt kérnének a közel-keleti térség, nevezetesen az izraeli-”palesztin”* konfliktus megoldásából…

/*Visszatekintve a történelemben azt látjuk, hogy a ‘70-es évek elejétől magukat palesztinnak nevező, gyakorlatilag a volt Palesztina területéről származó arabok (és később, Arafat által Tuniszból  magával hozott  vezető réteg, akik az itteni vezetők kárára kaptak koncot) egyetlen háborút sem vívtak Izrael ellen egyedül. Azok minden esetben külső támogatással valósultak meg úgy, hogy a palesztinai arabok végezték el a piszkos munkát. Nevezetesen az útszéli terror-támadásokat, a közönséges gyilkosságokat./

Elemezve a létrejött béketárgyalás kezdeményeket azt látjuk, hogy ezek egyetlen kormánynak (megjegyzem, hogy a modern Izrael állam történetében a baloldali pártok többször álltak a kormányrúdnál, mint a jobb ill. jobbközép kormánykoalíciók) sem sikerült.

Az oszlói béke-egyezmény kiválóságához is csak Simon Peresz, volt államelnök ragaszkodott utolsó  lehelletéig, de ez érthető, annak kapcsán részesült a megosztott Nobel Békjedíjban (Rabin és Arafat társaságában).
Nem sikerült az arabokkal egyezségre jutnia sem Ehud Baraknak, sem Ehud Olmertnek és hamvába hullt a “területet békéért” baloldali kezdeményezés is.

A Netanjahu vezette Likud tömb is csak a 2010-ben félbeszakadt tárgyalások után jutott arra az elhatározásra, hogy Izraelnek számos megoldásra váró társadalmi problémája előbbre való, mint hogy fölöslegesen fecséreljen időt a semmiért.

Tökéletesen igaza volt és van abban, hogy a tárgyalásokra készen állunk, de a labda az arab térfélen pattog.

Az eddigi béketárgyalásokból kiemelést érdemel az Ehud Olmert vezette Kadima párt arabok felé tett nagylelkű ajánlata, miszerint Izrael visszahúzódik az u.n. ‘67-es határok mögé (ami alapvetően a ‘48-as tűzszüneti vonalat jelenti) és Jeruzsálem keleti felét felajánlja a megalakuló palesztin állam fővárosának, ezen felül pedig 3% területcserét kínál fel a békéért.

(Téves állítás, mondhatni csúsztatás úgy fogalmazni, hogy “vissza adja” az araboknak. Ugyanis Jeruzsálemet a hatnapos háború során Izrael  jordán megszállás alól szabadította fel. Aki Jeruzsálemet az arabok ill. a “palesztinok”  jogos tulajdonának tekinti, az nincs tisztában Izrael történelmével.)

Annak, hogy felelevenítem ezeket a történéseket több oka is van. Egyik, hogy az utóbbi időben  ismételten egyre többször hallható, hogy Erdoán szemet vetett Jeruzsálemre, a régi megszállás (Ottomán birodalom) jogán, részben pedig azért, mert – bár kétségtelen, hogy más, finomabb módszerekkel élve, mint elődje de – Trump elnök is elkötelezte magát a béketeremtés oltárán. Bár úgy tűnhet, hogy a témától idegen, de Izrael szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az ISIS szíriai térvesztése és ezzel együtt az iráni rezsim által támogatott Hezbollah térnyerése sem, ami egy esetleg újra induló béke-kezdeményezés során magas lóra ültetheti a tárgyalópartnert.

https://leharpress.blogspot.co.il/2017/08/sohivatal-ensz-fedonev-alatt.html

Itt kell megemlíteni, hogy azon európai országok – de nem csak – vezetői, ahol az őslakosság tűrőképességét elérte az  u.n. migráns áradat, ahelyett, hogy tudomásul vennék a tényt, miszerint vallásháborúval állnak szemben, a dolgot a könnyebb végén fogják meg és a problémát leegyszerűsítik az izraeli-”palesztin” viszályra. Mely – szerintük – ha megoldódik, a migráns áradat is megszűnik. Ezen téveszméjüket azzal tetézik, hogy Izraelt okolják a saját bajaiékért és képtelenek szembenézni a saját, elhibázott integrációs politikájukkal.

Ezzel el is érkeztem mondandóm lényegi részéhez, ami tulajdonképpen – a mai állás szerint – pár mondatban összefoglalható.

Trump elnök Jason Greenblatt vezetésével békeköveteket küld a térségbe, akiknek feladata a két fél elképzeléseinek közelítése lenne.

Izrael a tárgyalások elé egyetlen feltételt szabott, nevezetesen, hogy a palesztin fél ismerje el Izrael létezéshez való jogát…

Ezzel szemben Mahmud Abbasz (mozgalmi nevén Abu Mázen) – bár azt bizonygatja, hogy minden előzetes feltétel nélkül kész tárgyalóasztalhoz ülni, de… De Jeruzsálem keleti fele a palesztin főváros kell legyen és Izraelnek vissza kell vonulnia a ‘48-as tűzszüneti vonalak mögé, illetve az örök téma, a “telep-építések” azonnali befagyasztása…

Legfrissebb értesülések szerint Mahmud Abbasz  Greenblatt leváltását követeli az Egyesült Államoktól, mondván,  hogy nem objektív. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem az ő szájuk íze szerint fogalmaz.

A kérdés adott:  Mivel sokadszorra jutottunk el a tárgyalások nyitó aktusához,  van-e remény azok felélesztésére? További kérdés, hogy az Egyesült Államoknak sikerül-e meggyőznie a “palesztin” tárgyalófelet arról, hogy elsősorban gazdasági rendet, stabilitást kell teremteni az arab szektorban, majd utána következhet a politikai…Továbbá kérdéses, hogy a tárgyalásokat képesek-e olyan mederben tartani, hogy egy esetleges nyugalmi időszak ne hónapokra, de ne is évekre szóljon. Mindezt úgy, hogy egyik fél se érezze a külső nyomást, a kierőszakolt, rákényszerített békét.

Mindezeken túl a legfőbb kérdés mégis csak az, hogy komoly békepartnernek tekinthető-e Abbasz akkor, amikor többszörös amerikai nyomásra sem hajlandó leállítani a terroristák és családtagjaik támogatását, melyet azzal magyaráz, hogy azok nem is terroristák, hanem a megszállás áldozatai…

14/08/2017

 

A tények (továbbra is) makacs dolgok…

…és azok maradnak még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást, vagy – rosszabb esetben – nem akarjuk tudomásul venni.

Úgy tűnik, hogy Európa a korlátlan befogadás és a korlátlan elutasítás szélsőséges mezsgyéjén ingadozik. Úgy tűnik, hogy  mindig akadnak csoportok, akikkel a társadalmat meg lehet osztani, úgy tűnik, hogy – saját tehetetlensége miatt – valakiket mindig bűnbakként kezel. Ha ezt fokozza a tudatlanság kiszélesítésével, máris nyert ügye van.

Hónapokon keresztül – amíg egymást érték európai “hadszintéren” a terrortámadások – pánik hangulat uralkodott az öreg földrészen. Mióta gyérültek az események, ismételten nagy a csönd, amiből az látszik, hogy a tűzoltáson (az adott elkövető kézrekerítésén és a rendőrség/katonaság utcára vezénylésén kívül semmit nem tesznek.

Holott azzal még egy csecsemő is tisztában van, hogy az egymás sarkát taposó, talpig védőfelszerelésben utcán lévő fegyveres másra, mint saját maga megvédésére igencsak alkalmatlan.

Alkalmatlan azért is, mert egy közlekedési rendőr (ez csak példa) és a terrorelhárítók kiképzése között lényeges a különbség és alkalmatlan azért is, mert a terror elleni harcot nem az utcán, hanem a titkosszolgálatok összehangolt munkájánál kell kezdeni.

Ez egy szakma!

Sajnos, vagy éppenséggel szerencse, hogy Izrael ezen a téren óriási tapasztalattal rendelkezik, amelynek átadását több ízben felajánlotta a nyugati országoknak, de nem volt meglepő, hogy mindaddig, amíg a terrortámadás “csak” a helyi zsidó közösségből szedte áldozatait, visszautasították. Hollande, francia elnök még a legutóbbi nyilatkozatában is elhárította.

És itt rátérnék az Európát elárasztó menekültek és a terror összefüggésének megvilágítására.

Az internet világában jól nyomon követhető,  hogy évtizedes barátságok is felbomlanak (csak remélni lehet, hogy családon belül nem okoz válságot) azért, mert a felek nézetei nem azonosak a menekültek megítélésében.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy – kevés kivételtől eltekintve – egyik fél sincs tisztában azzal, hogy mi mellett áll ki és ha nem, miért nem?  Az érzelmek dacos egymásnak feszülése közben megszűnt a józan ész. Marad a sokszor tudatlanságból eredő véleményformálás. Az viszont olyan vehemensen, amire már tényleg csak legyinteni lehet.

Mint azt a linken olvasható írásomban már kifejtettem, a jelenlegi menekült áradat nem a véletlen műve.

Ezen a ponton részemről be is fejezhetném, én is mondhatnám, amit annyian:  messze van tőlem, engem nem érint…

De pontosan ez a hozzáállás az, amely miatt pánikhangulat van.

Ha Európa csak egy picit is odafigyelt volna az immáron hat éve tartó szíriai polgárháborúra, ha odafigyelt volna arra, hogy a Közel-Keleten az összes diktatúrát a káosz váltotta fel, ha odafigyelt volna arra,  hogy a káoszt kihasználva, szinte mindenütt az iszlám radikális szárnya profitált, ha… ha… ha a nyugat nem szükített volna le mindent az izraeli – palesztin konfliktusra és főleg, ha – amire az internet világában minden lehetősége megvan – utána nézett volna (akár csak felületesen is) az iszlám mibenlétének, akkor ma pánik helyett a racionalitást alkalmazná.

Annak, aki az eseményekhez túlságosan is közel él, roppant furcsa belefutni olyan, Szíriával foglalkozó írásba, ahol a műemlékek – ilyen volt, ilyen lett – sorsán megy a siránkozás. Természetesen ez is fájdalmas, de talán majd a történelem kideríti, hogy az emberi szenvedésről, a hordóbombák által széttépett testekről, a szarin gáz mérgezéstől agonizálókról, szíriai területen egyedül bolyongó, a kisded korból éppen csak kinőtt csontsovány, éhező gyerekekről miért nem tájékoztatott a média. Ja, hogy ez messze van? De, könyörgöm, Olaszország – ami legjobb tudomásom szerint Európa  – partjainál évek óta fulladnak a tengerbe hajórakománnyi menekültek… És az első kép, ami felborzolja a kedélyeket, az a tengerbe fulladt és apja kezében lévő kisgyerek. Igen, ez is szomorú, de az még szomorúbb, hogy most is kizárólag Szíria van az érdeklődés középpontjában.

Európában elindult egy folyamat, aminek még csak az elején vagyunk. És ennek a folyamatnak csak egyik szála a menekült kérdés. És itt álljunk meg egy pillanatra. Mert, ahogy a gagyit is el lehet adni a tudatlannak, úgy a menekültek sem mind azok, aminek mutatják magukat.

Először is azt kell világosan látni, hogy aki a “zöld határon” érkezik, az határsértő és annak elbírálása nem a civil közösség feladata. Ez azonban nem mond ellent annak,  hogy mindenkit megillet a megfelelő orvosi ellátás és élelemmel való ellátás, ami állami feladat, pontosan az ellenőrizhetőség miatt.

Ez viszont állami feladat – és itt utalok a már említett, összehangolt tevékenységre. Nem hiszem, hogy a civil szerveződés tagjai tudatában vannak annak a ténynek, hogy Törökország Izmir városa a hamisítás fellegvára, ahol megfelelő baksis ellenében bármilyen okmányhoz hozzá lehet jutni olyan minőségben, hogy minden határőr tíz ujját is megnyalja a gyönyörtől.  Amiből egyenesen következik, hogy az tud tovább menni, akinek pénze van.  És ha Európa most éppen a szíreket karolja fel, semmi akadálya a szír állampolgárság igazolásának. Az meg már megint csak pénz kérdése, hogy a Szíriából (vagy bárhonnan) terror tevékenység (vagy köztörvényes büntett miatt körözöttek) szír úti okmányt vásároljanak.

Azokról, akik a török menekült táborokban sínylődnek évek óta, Európának fogalma sincs.

Jó, tudom, – mert ezt is lehet hallani – hogy az esetek többségében a terrormerényletek elkövetői nem az újonnan érkezettek közül kerülnek ki. De kérdezem én, nem az integráció csődje, ha a második-harmadik (Franciaország esetében már akár a negyedik) generáció tagjaiból kerülnek ki? Hogy miért? Mert a terror elengedhetetlen feltétele a helyismeret, a társadalomba történő látszólagos beolvadás. Ugyanakkor az eddigi esetek elkövetőinek mindegyikéről kiderült, hogy – bár a hatóságok nem vették komolyan – volt kapcsolata valamelyik terrorszervezettel. Mert a kivitelezéshez még pénz is kell, nem is kevés.

Európa félti az arculatát, félti keresztény értékeit, a tömegek számára nem kívánatos az idegen kultúra erőszakos megjelenése…

Ne legyen igazam, de Európa ezzel elkésett. Elkésett azért, mert struccpolitikát folytatott és mindennél előbbre helyezte Izrael bírálatát. Nem vette észre, de inkább nem akarta észrevenni, hogy a nyugati kultúra elleni hadjárattal, vallásháborúval áll szemben.

Hogy az iszlamizációt némiképp késleltesse, – tetszik, vagy nem – olyan eszközökhöz kell folyamodnia, amelyek megállítják az ellenőrizetlen beözönlést. Eddig, gyakorlatilag minden szűrés nélkül engedte be a menekült áradatot, melyet a terroristák vidáman kihasználtak.

Az utólagos szűrés viszont ilyen tömeg esetében majdnem lehetetlen.

Nehéz lesz és sok pénzbe fog kerülni.

Izrael is utoljára hagyta a teljes egyiptomi határára kiterjedő kerítés építését az onnan beszivárgó gazdasági menekültek ellen. Azt megelőzően viszont tábori kórházat állított fel, ahol beszivárgókat elsődleges egészségügyi ellátásban részesítette. A határ mentén egyetlen civilt sem lehetett látni, viszont a határőrizeti szervek dzsipjei takarókkal, élelemmel és ivóvízzel voltak felszerelve…

A magukat menekültnek nyilvánítók valós helyzetét személyre szólóan kivizsgálta és tartózkodási engedélyt csak azok kaphattak, akikről bebizonyosodott, hogy halál várna rájuk, ha visszatérnének születési helyükre.

Az utóbbi években 22 ezer illegális határsértő vállalta önként az ország elhagyását, őket Izrael költőpénzzel és a célországba szóló repülőjeggyel látja el.

Vagy ott van az északi régió, ahol hat éve a szír határhoz, a senki földjére minden éjjel odacsempészik a sebesülteket, akiket izraeli kórházakban műtenek, ápolnak, a rászorulókat művégtaggal látják el…

mindenki, aki a határra érkezik, ellátásban részesül (Google)

Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy a humánum és a jogos önvédelem nem egymást kizáró fogalmak! És tévúton jár az, aki a jelenlegi muzulmán inváziót a zsidóüldözéssel, a kitelepítésekkel, az ‘56-osokkal, vagy akár az európai polgárok szabad munkahely változtatásával igyekszik összemosni.

Témaközeli bejegyzések:

https://leharblog.wordpress.com/ – Az “arab tavasz” kategóriában

https://leharblog.wordpress.com/2011/12/03/illegalis-bevandorlok/

15/08/2016

A változó Közel-Kelet

A Közel-Kelet – Új határok a láthatáron (2013!) c. blog-bejegyzésemben még csak lehetőségként foglalkoztam a közel-keleti határok módosulásával, ami mára valósággá válni látszik.

A változások természetesen nem csak határok vonatkozásában realizálódnak, de a teljes körzet politikai arculatában is.

Az átalakulást, mely a téma iránt érdeklődők számára előre látható volt, Putyin szíriai “látogatása” gyorsította fel. Ennek köszönhető a közelmúlt legfontosabb eseménye, az immár öt éve tartó szíriai polgárháború megfékezésére tett tűzszüneti kísérlet, melyet az intenzív és a maga nemében sikeresnek mondható orosz katonai beavatkozás tett lehetővé és amelyhez – más lehetősége nem lévén – az amerikaiak kénytelenek voltak csatlakozni. Az Obama rezsimnek nem volt más választása, mint elfogadni Putyin feltételét, miszerint – legalább is rövid távon – Asszad a helyén marad.

És bár a háttér ismeretében elég nehéz elképzelni, hogy a tűzszünetnek  hosszú távon érvényt tudnak szerezni, a beindult folyamat megállíthatatlan és a változások elkerülhetetlenek.

A helyzetet röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy Putyin jött, látott és – saját érdekei mentén – győzött.

Ezt követően, mindenkinek meglepetést okozva, bejelentette az orosz csapatok Szíriából történő kivonását, ami pár órával a közzététel után meg is kezdődött. A hír hallatán felmerül a kérdés, hogy mennyire játszik ebben szerepet az Ukrajnában ma is folyó háború és annak gazdasági vetülete?

Pár nap elteltével a valóság rácáfolt a híresztelésre, ugyanis Putyin úgy ment, mint aki jön! Repülőgépeinek egy kis részét (egy századot) ugyan kivont a térségből, de nagyobb része nemhogy Szíriában állomásozik, de aktívan részt vesz a harcokban. Talán említeni sem kell, hogy nem az ISIS ellen.

Bár Putyin a külvilág felé azzal indokolta szíriai beavatkozását, hogy az ISIS ellen kíván megsemmisítő erejű támadást intézni, valójában a szír ellenállókat gyengítette és gyengíti Asszad oldalán.

A katonai beavatkozással Putyinnak két dolgot sikerült elérnie: egyrészt, hogy a későbbiekben, bármilyen rendezést is foganatosítanak, Oroszország képes lesz megőrizni Tartusban a haditengerészeti támaszpontját. Másrészt, ismét meghatározó tényezővé vált a közel-keleti térségben és mint világhatalom is megszilárdította pozícióját – mindezt a végig gyengeséget felmutató Obama rezsim számlájára.

Fentieken túl, a háttérben még számos olyan esemény zajlott és zajlik jelenleg is, mely a Közel-Kelet szempontjából nem kevésbé meghatározó jelentőséggel bír.

A térség leggazdagabb szunnita arab állama Szaúd-Arábia, mely megkísérli, hogy a közel-keleti szunnita törekvések élére álljon. Ezen törekvését három súlyos probléma is nehezíti: az első és számára legfontosabb a belső és külső síita nyomás, ugyanis Szaúd-Arábia veszélyeztetve érzi magát az Irán által vezérelt síitáktól. Ez a kibékíthetetlen ellentét nem új keletű, a 7. század óta fennáll és soha nem lanyhult. E mellett a történelmileg nem kevésbé régi perzsa-arab ellentét is jelentős motivációs tényező, valamit az, hogy az Irakkal hosszú, közös határ nagy részét a síiták tartják ellenőrzés alatt.

Ugyanakkor ott van Jemen, ahol Szaúd-Arábia közvetlenül igyekszik megakadályozni, hogy a szintén Irán által támogatott síiták teljes ellenőrzésük alá vonják az államot. Szaúd-Arábia hadserege katonai beavatkozással akadályozta meg a síita hatalomátvételt a szomszédos Bahreinben és vaskézzel torolja az ország keleti részén élő síiták minden államellenes törekvését. (Érdemes megjegyezni, hogy a szaudi olaj nagy része ezen országrészben található.)

Szaúd-Arábia másik belső problémája a királyi ház örökösödési gondjaival hozható összefüggésbe, ugyanis a mai napig a királyok az államalapító Fejszál fiaiból kerültek ki. Ibn Szaúd Fejszálnak 17 feleségtől (ők a “hivatalosan” elismert feleségek) 35 fia született. A jelenlegi király trónra kerülésekor olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek a saját fiát hozzák pozícióba, aki jelenleg védelmi miniszteri posztot tölt be. Ezt azonban  a számos (öt ezer körüli) unokatestvér – közülük is azok, aki egyáltalán mint a trón várományosa szóba jöhetnek – nem nézik jó szemmel.

A harmadik befolyásoló tényező az olajár, amely120 dollárról mára 30 dollár körüli szintre esett vissza. Ez arra kényszeríti Szaúd-Arábiát, hogy a tartalék pénzhez nyúljon, ami ugyan iszonyú összegnek tűnik (mintegy 700 milliárd dollár), de ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évben ebből 100 milliárdot felhasználtak – nem tart ki túl sokáig.

Szaúd-Arábia megtehetné, hogy csökkenti olajkitermelését, így növelve az olaj nemzetközi piaci árát, viszont ezzel iráni és amerikai versenytársait hozná helyzetbe, amit mindenáron el akar kerülni.

Bizonyos változások jelei mutatkoznak az utóbbi időben Iránban is. Erre utal, hogy az utolsó választásokon a kevésbé szélsőségesek jutottak parlamenti többséghez. Azt azonban tudni kell, hogy a választásokon való indulás feltétele, hogy a legfőbb vallási vezető, Khameini, erre engedélyt adjon.

Fenti országokon kívül a körzet más államai is drámai változás előtt állnak.

Közülük első helyen kell szót ejteni Egyiptomról és annak iszonyú  gazdasági helyzetéről. A-Sziszi-nek a meteoritikus sebességgel növekvő lakosság élelmiszer ellátását kellene biztosítania, ugyanakkor a Nílus felső folyásán található államok egyre nagyobb vízkivétele tartós szárazsággal fenyegeti Egyiptomot. Ezen kívül nem elhanyagolható problémaként a szélsőséges iszlám okozta fenyegetettségel is meg kell küzdenie.

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, meg kell említeni Törökországot is. Az ország területi egységét veszélyeztetik az Irakban és Szíriában megerősödött kurdok, akik ellen a török hadsereg – minden erőfeszítése ellenére – eredménytelennek bizonyult. E mellett napi szinten küzdenek a terror cselekményekkel.

Azt hiszem, nincs a világon egyetlen ember sem, aki meg tudná mondani, hogy milyen képet fog mutatni a Közel-Kelet akár csak egy fél év múlva is. Egyetlen dolgot lehet biztosan tudni – olyan már soha nem lesz, mint amilyen volt.

Szíria és Irak minden bizonnyal föderációs állammá válik, ami Szíria esetében azt jelenti, hogy a déli rész marad az alauiták (és pillanatnyilag Asszad) élettere, az északi terület egy nagyobb részén a kurdok rendekednek be és kisebb részén a drúzok, a keleti országrészben pedig a szunniták.

Irak északi részén  a kurdok már eddig is – nem hivatalos – autonómiával  rendelkeztek, a keleti országrész nagyobb részén a síiták és nyugati része – ahol eddig is többnyire szunnita törzsek éltek – továbbra is az övék marad. (Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a törzsek közül többen nincsenek egymással jó viszonyban.)

Fentiek ismeretében Európa részéről hiúnak tűnik az az ábránd, hogy amennyiben Szíriában “helyreáll a rend”, a menekültektől sikerül megszabadulniuk. Egyszerűen nincs hova.

22/03/2016

… és most mit csináljunk az ISIS-szel?

Ez a kérdés, mely a nyugati világot és az arab országok nagy részét már több, mint egy éve foglalkoztatja, a párizsi merényletekkel kapott véres nyomatékot.

Megnyugtató válasszal pillanatnyilag senki nem tud szolgálni. Mert, mit is lehet csinálni egy olyan terror-szervezettel, amely az egész világot meg akarja változtatni?

Nos, a kérdés annál sokkal összetettebb, mint ahogy azt nap nap után televíziós “szakértők” és publicisták elénk tárják. A megoldásnak ugyanis csak egyik része katonai jellegű, és nem is az elsődleges.

Az ISIS és általában a terror-szervezetek felszámolása világméretű erőfeszítést kíván, melynek tartalmaznia kell jelentős állami és politikai intézkedések mellett igazságügyi, gazdasági, szociológiai, pszichológiai és tecnológiai elemeket egyaránt. És, bár utoljára említem, de messze nem legutolsó sorban: felfogásbeli változást igényel.

Ebben az esetben nincs rövidtávú megoldás. A “tűzoltás” nem hozza meg a végleges és minden józanul gondolkozó ember számára kívánatos eredményt.

Aki azt hiszi, hogy az ISIS elleni fellépéshez elegendő megfelelő szárazföldi csapatokat Isistánba küldeni és a probléma azonnal megoldódik, az alapvető tévedésben van.

Mint ahogy a párizsi merényletek bizonyították, az ISIS nem csak néhány tízezer harcost jelent a Közel-Keleten és párszáz terroristát Európában. Sokkal inkább – sőt, elsősorban – ideológiai szervezetet, melynek sikerült magát “belopnia” sok-sok millió híve és támogatója szívébe.

Ismétlem! Aki azt hiszi, hogy a probléma anélkül megoldódik, hogy a gyökerekig hatolnánk, az könnyen kaphat egy még az ISIS-nél is sokkal veszélyesebb mutációt. Elég csak arra gondolni, hogy az ISIS-t is egy hasonló tévedés hozta létre. A nyugat azt hitte, hogy Oszama Bin Láden likvidálásával Afganisztánban legyőzték az Al-Kaidát, de nem számolt azzal, hogy a létrejött vákuumban egy sokkal szélsőségesebb terror-szervezet üti fel a fejét. Először csak Irakban, később Szíriában, Egyiptomban és Líbiában – vagyis minden olyan helyen, ahol az államhatalom a “arab tavasz” következtében megingott.

De annak ellenére, hogy az ISIS által különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok és a már-már művészi szintre emelt “kereskedelmi” kampányuk hónapok alatt világ-védjeggyé változtatta a szervezetet, a világ – enyhén szólva is – lajhárként reagált az eseményekre. Az ellenük indított légitámadásokra egyrészt túl későn került sor és a fellépés sem volt egységes. Vitathatatlan, hogy a légitámadások során egyaránt szenvedett személyi és gazdasági kárt a terror-szervezet, de mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ez nem elegendő a felszámolásukhoz.

Az oroszok által megkezdett légitámadások is inkább az Asszad rezsimet erősítik, mintsem az ISIS-t támadják.

Az elmúlt hetek eseményei – az orosz utasszállító gép felrobbantása és a párizsi merényletek – azt bizonyítják, hogy az ISIS stratégiát váltott és világméretű akcióba kezdett. Eddig ugyanis csak a Közel-Keleten tevékenykedett és a kezére került területek megtartására, illetve “fiók intézmények”  (Szináj félsziget, Líbia, Jemen) létrehozására törekedett.

Felmerül a kérdés: Vajon mi okozhatta stratégia váltást?

Elképzelhető, hogy a kurdok részére történt iraki területvesztés, de az sem kizárt, hogy nyugati és orosz légitámadások megbosszulása. Azt sem szabad kihagyni a számításból, hogy lehetőségeik gyorsan és oly mértékben növekedtek, ami lehetővé tette számukra a szináji és párizsi merényletek végrehajtását.

Ahogy fentebb már vázoltam, az ISIS felszámolására átfogó intézkedések megtétele szükséges. Nézzük ezeket részleteiben:

Katonai intézkedések –

Kétségtelen, hogy szárazföldi hadművelet nélkül az ISIS nem győzhető le. Igaz, hogy nincs szó nagy létszámú szervezetről, de harcosai nagyon jól képzettek és a végletekig fanatikusak. Ez lehet az egyik oka, hogy jelenleg nem látszik olyan nyugati, vagy arab ország, amely hajlandó lenne vállalni a várható veszteségeket.

Gazdasági intézkedések –

Mivel az ISIS kezében olaj eladásból és egyéb kereskedelmi tevékenységből, adó beszedésből, váltságdíjból  óriási gazdasági erő összpontosul, meg kell akadályozni a pénz nemzetközi áramlását. Nem elegendő gazdasági potenciáljuk fizikai megsemmisítése.

Jogi intézkedések –

A világ a nemzetközi jog terén jelenleg a második világháborút lezáró jogalkotásnál tart. Ugyanakkor Európa ragaszkodik a teljes nyitottsághoz minden területen. Aki azonban a terrorral ténylegesen szembe akar szállni, annak világos jogi határokat kell szabnia. Értendő ez alatt, hogy mindenkinek, aki szembeszáll a terrorral,  joga legyen (és eszköz a kezében) információ gyűjtéshez, nyomozáshoz, letartóztatáshoz, elkobzáshoz, végső esetben akár likvidáláshoz is.

Hírszerzés –

Szoros nemzetközi összefogással lehetővé kell tenni a terroristák és a fegyverek mozgásának követését. A párizsi merényletek eddigi vizsgálata is azt mutatja, hogy majdnem minden információ valahol rendelkezésre állt, csak nem volt, aki összerakja a mozaikot.

Pszichológia –

Mivel a terror alapvető lényege a megfélemlítés, a világ hisztérikus reagálása, (múzeumok, iskolák bezárása, futballmeccsek elhalasztása, repülőjáratok törlése) mind, mind a terroristák győzelme. Pontosan ezt akarták elérni.

Ezen változtatni kell. Meg kell mutatni, hogy az élet mindennek ellenére a normális kerékvágásban folytatódik. Ha ez nem sikerül, az ISIS könnyedén győz.

Szociológia –

Európának szembe kell néznie és fel kell vállalnia a kisebbségek problémáit. Jobb, élhetőbb jövőképet kell nyújtania a csalódott bevándorló tömegeknek, de ugyanakkor világos határvonalat kell szabni számukra (és maguk számára is) a “szabad”, a “lehet” és a “tilos” között.

Technológia –

Az ISIS kiválóan használja a modern technika vívmányait ideológiájának terjesztésére és reklámozására. Ténykedésük a világhálón naprakészen nyomon követhető. Éppen ezért a syber háborút fokozni kell ellenük, mert képtelenség, hogy a világhálót teljes szabadsággal és gyakorlatilag kontroll nélkül használhatják.

Politika –

Az ISIS létrejöttének fontos eleme volt Irakban a szunniták csalódása, amiért elvesztették a hatalmukat a síiták javára. Szíriában pedig az alauita kisebbség több évtizedes uralma.

Senki ne gondolja, hogy az ISIS legyőzésével ezek a problémák megszűnnek. Némiképp megnyugtató megoldást – de koránt sem biztos, hogy véglegeset – csak a területi felosztás újragondolása hozhat. El kell vetni azonban azt a gyakorlatot, hogy földrajzi alapon, vonalzóval meghúzott határokban gondolkodjanak az illetékesek.

Elképzelhető egy sííta állam nyugat Irakban és egy szunnita a keleti részen és nyugat Szíriában, valamint egy kurd állam észak Irak és észak Szíria területén. (Természetesen ehhez is nemzetközi együttműködésre van szükség, ahogy ez történt a volt Jugoszlávia esetében.)

Mint mondottam, ezek a változtatások egyáltalán nem biztos, hogy végleges megoldást hoznak, de nagy valószínűséggel csökkentenék a jelenlegi feszültségforrást.

Mivel a feszültség ilyetén történő megoldására jelenleg kevés az esély, a vérfürdő még jó ideig folytatódni fog.

 

10/12/2015

 

Az energiapiac új játékszabályai

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015

 

Az elsőszámú közellenség…

A történelemben nincsenek véletlenek!

A történések precíziós pontossággal egymásba illeszthetők, az ok-okozati összefüggés az érdeklődő olvasó számára egyértelműen nyomon követhető.

Bár ebben az írásban nem foglalkozom aktuálpolitikai kérdésekkel, reményeim szerint a gondolatmenet végére a napi eseményekkel való összefüggés világossá válik.
Ehhez azonban vissza kell kanyarodnunk a történelemben, egészen a Szovjetunió széthullásáig. Akkor ugyanis azt hihettük, hogy egy történelmi folyamat végéhez értünk és a világ a nagyhatalmi erőegyensúly, a “Pax Americana”útjára, a demokrácia, a nyitott piacgazdaság és a globalizáció útjára lép. Tévedtünk, nem így történt.

Ennek első jele a történelem legnagyobb terrortámadása  New York-i ikertorony ellen, 2001. szeptember 11-én. Még ez után a szörnyű tragédia után is úgy tűnt, hogy az élet visszatér a rendes kerékvágásba és ennek megfelelően elég későn ébredtünk rá, hogy ez is optikai csalódás.

Az Oszama bin Láden vezette al-Kaida igen nagy mértékben megváltoztatta az amerikai életérzést, de ami még ennél is fontosabb, a szunniták tudatában végbement változás.

Nemrégiben Obama elnök háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, amit a civilizációk civilizációk összeütközésével magyarázott. Ez már a sorban a harmadik tévedés, mert úgy az Egyesült Államok, mint talán az egész nyugati demokratikus világ legalább 13 éve harcot folytat a radikális iszlám ellen.

A jelenlegi válság gyökereit keresve – bár ezek időben és térben egymástól távol esnek – a kronológiai sorrendet felállítva bizton állítható, hogy nem egymástól függetlenek.

Az első 1979-ben történt, amikor Iránban Khommeini megbuktatta a sah rendszerét és létrehozott egy olyan iszlám államot, amelyet vallási vezetők irányítanak. Ez a történelmi esemény ragadta ki a síitákat a passzivitásból és az elnyomott kisebbségi létből a muzulmán világon belül. Rávilágított arra,  hogy az iszlám törvényei szerint is lehet egy államot irányítani.  A sikereket a síiták érdekeinek elősegítésére használták az egész Közel-Keleten, ami Libanonban teljes sikerrel járt.

Az irániak kettős játszmába fogtak. Egyrészt a síita terrort fejlesztették fel nagy mértékben (Hezbollah), másrészt a szunnitát (Hamasz és Iszlám Dzsihád).Ezt követte a második esemény, amikor is Afganisztánban a szunnita szélsőségesek szembe kerültek az ateista nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Felfogásuk szerint a SZU Afganisztánból történt kiszorítása vezetett a Szovjetunió széthullásához.  Ez a siker még egy lökést adott ahhoz meggyőződésükhöz, hogy a radikális szunnita iszlám legyőzhetetlen. És ez vezetett az  al-Kaida megalapításához Szaudiában, majd  Afganisztánba történt áttelepüléséhez és végül –  mint a fennmaradt egyetlen nagyhatalom –  az USA elleni harcához.

Ennek kicsúcsosodása volt szeptember 11. Ekkor hirdette meg az Egyesült Államok a szunnita terror elleni általános támadást, illetve az afganisztáni és iraki katonai fellépést.

Sorrendben a harmadik állomása az u.n. arab tavasz, mely felszámolta az első világháború után a kolonialisták által kialakított helyzetet. A térség totalitárius államaival szemben előtérbe kerültek a régi erők, úgy mint a család, a törzs, a népcsoport és a vallás. A régi, behatárolható államformák gyakorlatilag megszűntek, helyükre a fent felsorolt erőközpontok léptek, ami nagyon jól látható Líbia, Szíria és Irak esetében. És még azokban az államokban is, amelyek egybe maradtak –  és vezetésük továbbra is diktatórikus – kénytelenek figyelembe venni ezen régi-új hatásokat.

A fenti eseménysorhoz  alapvetően helyi hatású változások is csatlakoztak.  Az első ilyen változás Irak esetében történt, ahol az USA megbuktatta a világ egyik legerősebb kezű arab diktátorát, ami Irak széteséséhez vezetett.  A másik alapvető változás bár három különböző helyszínen történt, lényegét tekintve azonos végeredménnyel járt. Úgy a palesztinoknál, mint Egyiptomban és Törökországban, a szabad választások az iszlám győzelmét hozták.

Az eddig ismertetettek világosan mutatják, hogy a politikai iszlám megerősödése nem tekinthető múló epizódnak és nem is helyi jelenség, hanem szerteágazó, mély gyökerekkel rendelkezik az arab-muzulmán világban.

Egyiptomban – valószinűleg török tapasztalatokból kiindulva – a tábornokok ellenforradalmat hajtottak végre. A törökországi változások az Attatürk indította történelmi kísérlet – az iszlám állam szekuláris módon történő szerveződése – végét jelentik.

Az események gyors lefolyását és egyben a radikális iszlám erejének növelését olyan miniállam is elősegíti, mint Katar, mely korlátlan pénzügyi lehetőségeivel terrorszervezeteket támogat (ISIS, Hamasz, Muzulmán Testvérek), valamint a tulajdonában lévő al-Dzsazira televíziós hálózat útján a mérsékelt elők hatalmát igyekszik megingatni.

A terror másik jelentős támogatója ma Törökország, amely az ISIS által megszállt olajmezőkből származó nyers olajat fél áron felvásárolja, finomítja, majd Európában világpiaci áron adja tovább. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azok az európai országok, melyek ebből a forrásból jutnak olajhoz, ha a felszínen el is ítélik a terrort, maguk is jelentősen hozzájárulnak annak terjedéséhez.)

Összegezve, az “arab tavasz”  hozadékaként az “utca ereje” növekedett.  

Az eseményeket jelentősen befolyásolja az a tény, hogy ma nincs egyetlen olyan nemzetközi erő sem, amely a történéseket szankció útján, vagy akár erő alkalmazásával mederben tudná tartani.

Az ENSZ gyakorlatban teljes csődöt mondott, ma a világon senki sem veszi komolyan. Európa pedig elsősorban önmagával van elfoglalva. Hiányzik a szándék, a lehetőség, valamint a politikai felépítmény ahhoz, hogy egy jelentősebb politikai döntés szülessen, amit végrehajtás is követ. Következik ez abból, hogy az EU egyes tagállamai nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maga az Európai Unió.

Az Amerikai Egyesült Államok, mint napjaink egyetlen szuperhatalma, nem érzi szükségét a “nagyhatalmi egyensúly” stabilan tartására, ezért igyekszik csökkenteni a közel-keleti kötelezettség-vállalásainak mértékét.

Mindez együttesen eredményezi, hogy nincs olyan külső erő, amely megakadályozná a radikális erők élre törését a Közel-Keleten.

Ez a háborgó tenger veszi körül Izraelt, amelynek határai mentén a Közel-Kelet legszélsőségesebb erői találhatóak.

A szélsőséges iszlám képviselői (szalafisták)  a Szináj félszigeten, a Muzulmán Testvérek leányvállalata a Hamasz, Gázában és bizonyos mértékben Júdea-Szamáriában. Libanonban az irániak által életre hívott,  a világ jelenleg legerősebb terrorszervezete, amely fejlett katonai erővel rendelkezik, a Hizbollah. Szíriában a  megszámlálhatatlan szélsőséges csoport, élükön az ISIS-szel.

A köztük lévő különbségek ellenére minden radikális erőnek van egy közös alapelve, mindannyian hiszik, hogy az iszlámnak kell uralkodnia a világ felett.  A vita tárgya – nem egyszer a halálig – hogy az iszlám melyik ágának.

Az egyetlen, amiben teljesen egységesek, az Izrael gyűlölete. Még a legszélsőségesebb vitákat is hajlandók félre tenni, ha Izrael elleni fellépésről van szó. Izraelre úgy tekintenek ebben a térségben, mint idegen testre.  Mint egy másik világ előretolt bázisára, amely ellenséges, liberális és demokrata. Mint az USA és a Nyugat kinyújtott karjára.

És az igazság az, hogy Izrael valóban ez! És ezért nem ártana a nagyvilágnak szem előtt tartania, hogy ebben a kegyetlen környezetben az ellenség a 21. század fegyvereit használva a 7. századba igyekszik visszarántani a világot. Nem ártana szem előtt tartania, hogy Izrael nem engedhet az erőből és az elszántságból. Nem ártana szem előtt tartania,  hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie és nem kevés vérnek elfolynia, amíg a nyugati normák alkalmazhatóak lesznek a közel-keleti térségre. Lehetőleg katasztrófa előidézése nélkül.

Éppen ezért rendkívüli jelentőségű az Obama elnök által meghirdetett ISIS elleni  háború, amely megfékezheti e szélsőséges terrorszervezet előretörését, még ha a megsemmisítéséhez kevés is. Azonban tilos, hogy ez a szélsőséges szervezet a különleges kegyetlenségével elvonja a figyelmet a többi iszlám radikális erőkről.

Izraelre, de véleményem szerint az egész világra nézve is,  Irán veszélyesebb, mint az ISIS. Ha Irán valamilyen módon nukleáris fegyverhez jut, még nagyobb támogatást fog nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek mindent és mindenkit készek megölni, aki az útjukban áll. Ez ugyan csak jövőbeli veszély, azonban úgy tűnik, hogy a világ figyelmét elkerüli (szándékosan v. sem) hogy Irán elsősorban a nyugat ellen harcol, Izrael csak a “spanyolfal” szerepét játssza.

Végezetül pár szót a káoszelméletről, amely kimondja, hogy bármennyi és bármennyire is pontos információval rendelkezünk egy folyamat elindításához, nem számítható ki pontosan annak végeredménye. Ha az elméletet konkrétan az ISIS-re adaptáljuk, elmondható: Az ISIS ellen létrehozott külső koalíció elképzelhető, hogy képes a szervezet gyengítésére, (felszámolására véleményem szerint nem) de a láncolat végeredménye nem kiszámítható. (Ugyan ez vonatkozik a többi terrorszervezetre is.)

Ezért Izraelnek – mivel gyakorlatilag még a szövetségeseire sem számíthat teljes mértékben, ami a terror nem egységes megítéléséből adódik – rendkívül óvatosan kell eljárnia, minden lépését számos oldalról mérlegelve.

Különösen fontos ez azért, mert Izrael kicsi állam és ebben a szövevényes helyzetben a számára lehetőleg legkisebb veszélyt jelentő lépéseket kell megtalálnia.

 

19/11/2014

Útközben…

Többször belekezdtem, hogy a legutóbbi “béketárgyalások” ismételt kudarcáról, azok miértjéről írjak, de közbe jött a gyilkossággal végződött hármas emberrablás és mindkettőt felülírja a jelenleg zajló katonai akció.

Ez utóbbi minden mozzanatáról bőséges információt nyújtanak a médiák, mely információk részben az alapvető tájékozottság hiányát tükrözik, amelyhez egyes orgánumoknál még az eleve alaphangot megadó Izrael ellenesség (lánykori nevén: antiszemitizmus) is társul.

 

Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

 

A jelenlegi helyzet kialakulásához egyértelműen a Fatah és a Hamasz által létrehozott egységkormány vezetett.

Sokan helyeselték ezt a szövetséget, mondván, hogy a “béketárgyalások”-hoz vezető egyetlen utat jelenti. Már ez a feltevés is hibás, mert a Hamasz alapszabálya eleve kizár minden megegyezést Izraellel és egyetlen, mondhatni fő céljának nem csak az ország eltörlését tekinti, de zsidómentes övezetet is vizionál a térségben. Ugyanakkor a Fatah-ot képviselő Mahmud Abbasz (közismert nevén Abu Mázen) tárgyalópartnerünk a béke elérésében.

Ilyen felállás mellett miért is jött létre az egységkormány?

A Hamasz részéről mindenképpen gazdasági okokból. Kiürült a pénztár, terrorakciókba kezdett, ezzel provokálva Izraelt a válaszlépésre, majd telesírta a világot, hogy az ujjáépítéshez támogatókat találjon. Három hónapja nem tudott fizetést adni az tisztségviselőknek, ugyanis a katari átutalások nem érkeztek meg.

Mahmud Abbasz vállalta, hogy  – belső legitimációja érdekében –  (mandátuma 10 éve lejárt) több, mint 40 ezer tisztségviselő bérét állja. Úgy gondolkozott, hogy ezzel a lépéssel a külvilág felé is a legitim békepartner szerepében tetszeleghet és az ENSZ segítségével – tárgyalások nélkül – eljuthat az államalapításig.

Tervét meghiúsította a gyilkossággal végződött hármas emberrablás, amely már csak azért is kellemetlen volt számára, mert az eset a Palesztin Hatóság  területén történt. Ilyen körülmények között, a külvilág felé nem vállalhatta, hogy az emberrablást, mint legitim lépést jóváhagy, ezért azt nyilvánosan  elítélte és elkezdett kihátrálni a koalícióból.

Így a Hamasz számára tulajdonképpen sikertelenül végződött emberrablás és gyilkosság után változatlanul ott áll fillér nélkül.

Ennek ellenére, először csak a dzsihádlistáknak “engedélyezte” a rakéták indítását Izrael civil lakossága ellen, majd később ő is csatlakozott. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra: Az arab világ felé megerősíteni legitim vezetői szerepét, közben Izraeltől engedményeket kicsikarni.

Számítása nem jött be, ugyanis Izrael két napig még csak nem is válaszolt, az egyedüli védő intézkedés a kipát barzelek (vaskupola rendszer) csatasorba állítása volt, a rakétaeső kivédésére.

A rakéta elhárító pajzs az ismételt rakétázások megindítása óta, amikor is a Hamasz 9 ezer rakétával rendelkezett, elfogott három ezret. Ezer becsapódott. Ebből 8% valamilyen célba talált, a többi u.n. nyitott területen ért földet. Azóta, a mai napig még száz rakétát indított izraeli területre. Megjegyzendő, hogy a rakétaelhárító rendszer 95%-os hatásfokkal üzemel és egy rakéta ára 50 ezer shekel.

 

Az “öntött ólom” nevű katonai akció során (2009) a rakéták legnagyobb részét a Hamasz nyitott területről indította, míg jelenleg – a katyusák kivételével – lakóházak, közintézmények közé telepített kilövő silókból. A silókat összekötő kiszolgáló alagutak pedig a házak alatt húzódnak. Ebből egyértelműen látszik, hogy az övezetbe bejuttatott építőanyag jó része ezek építésére, illetve a Hamasz vezetők bunkereinek kialakíátsára szoltált. Ez utóbbiak is lakóházak alatt találhatók és azt is tudni lehet, hogy a Hamasz vezetők a gázai Shifa kórház alatt bujkálnak.

A katonai akció alatt eddig három, pár óra időtatamú tűzszünet lépett életbe. Mindhárom abból a célból, hogy a civil lakosság részére a humanitárius okokból indokolt élelmiszer, egyéb fogyasztási cikkek az övezetbe kerüljenek. Izrael mindhárom esetben tartotta magát a megállapodáshoz azzal, hogy amennyiben a Hamasz azt megszegi, részünkről is tárgytalan. Mindhárom alkalommal megszegte!

 

Mint ilyen esetekben szokásos, különböző országok érzik az elhivatottságot a tűzszünet tető alá hozására. Legutóbb Katar, Törökország és az USA jelentkezett, de az egyetlen, aki ennek érvényt is tud szerezni, az Egyiptom. Ők ennek eleget is tettek – volna, de a Hamasz a feltételekre oda sem figyelve, csípőből elutasította. Majd egy 10 pontos diktátumot nyújtott be, melyben a tűzszünet realizálásának feltételeként  olyan követelésekkel lépett fel, amit Egyiptom  (de más, józanul gondolkodó állam sem) nem tud és nem is akar teljesíteni. Szerepelt a követelések között az egyiptomi határok megnyitása személy -és áruforgalom előtt, repülőtér építése a gázai övezetben…

Mindezt úgy, hogy Egyiptom nem csak a határt zárta le hermetikusan, de az összes csempész alagutat is felszámolta – vagy berobbantotta, vagy vízzel árasztotta el.

A tűzszünet közvetítésében vállalt szerepének visszautasítását már csak azért sem fogja elfelejteni, mert a keleti ember számára a kavodot, a “tiszteletet” nem megadni, nagyobb sértés a hátbatámadásnál is. Nem beszélve arról, hogy a körzeti hegemóniát tekintve Törökország riválisa. (A törököket az USA akarta behozni a játékba.)

Izraelnek és Egyiptomnak közös érdeke, hogy egyikük se kényszerüljön felügyeletet gyakorolni a gázai övezet fölött. Egy meggyengült Hamasz az érdek, aki továbbra is irányítja Gázát, ugyanis a Hamasz eltörlése után csak a dzsihád, vagy még rosszabb jöhet. Nem szabad elfeledkezni, hogy az ISIS már most is Jordánia határait döngeti.

Természetesen a civil áldozat mindkét oldalon áldozat. Ha Izrael nem így gondolná, akkor a légi akciót nem egészítette volna ki szárazföldivel. Erre elsősorban azért van szükség, – bár ez a részünkről is súlyos emberveszteséggel jár  – mert gyakorlatilag egész Gáza és Izrael határán alagútrendszer húzódik, melynek felderítése csak lépésről lépésre lehetséges. Ezek az alagutak szolgálnak az emberrablások lebonyolítására. A szombaton meghalt két katonánk (ז”ל) is ennek esett áldozatul, amikor az egyik ilyen alagútból kibújó terroristák tüzet nyitottak a dzsipjükre. Miután a terroristákat likvidálták, testükön több pár bilincset és altató injekciókat találtak.

Nem kívánom részleteiben ismertetni, – mert mindenki tisztában van vele – hogy a világ mely részein folynak jelenleg is, évek óta húzódó katonai villongások, csak némi fejcsóválással veszem tudomásul, hogy a “művelt” Nyugatot egyedül Izrael védekezése zavarja, holott például Szíriában naponta többen halnak meg, mint Gázában a katonai akció kezdete óta összesen.

 

Amit viszont nyomatékosítani szeretnék az az, hogy Izrael a nemzetközi jogon- a civil lakosság védelme háborús helyzetben – magasan felül emelkedett azzal, hogy a polgári lakosság védelme érdekében figyelmeztető röplapokat szór le, hangosbeszélőn keresztül jelzi, mikor, melyik körzetben végez légi akciót. Ezen túlmenően a célpont lerombolása előtt figyelmeztető lövéseket ad le és 15 perc várakozási idő után hajtja végre az akciót.

Ehhez a körültekintéshez a nemzetközi hadijognak még fel kell nőnie!

 

És a végére hagytam a humanitárius segítségnyújtásnak azt az elemét, amelyet szintén nem tárgyal a nemzetközi hadijog. Nevezetesen azt, hogy a mai napon Izrael tábori kórházat állított fel  Erez határátkelőnél, Gáza civil lakosságának orvosi ellátására. Ezzel nem kis mértékben veszélyeztetve az ott tevékenykedő orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet testi épségét.

 

2014. július 20.