Folyik a harc Jeruzsálemért…

A Jeruzsálem Intézet a Stratégiáért és Biztonságért (JISS) beszámolót tett közzé a Jeruzsálem fölötti hatalomért folyó harcról.

Az Orient House (Keleti Ház) egy előkelő villa Kelet Jeruzsálem Ban a-Zahara kerületében. A villa a 19. század végén épült és már több, mint 17 éve üresen áll.

 

Két nappal a jeruzsálemi S’barro kávézóban elkövetett öngyilkos merénylet után (melyben 15 személy vesztette életét és 140 volt a sérültek száma) 2001. augusztus  11-én hajnalban, rohamrendőrök szállták meg az épületet, amelyben a kulturális álca mögött, a valóságban a PFSZ jeruzsálemi főhadiszállása üzemelt. Az épületben tartózkodókat letartóztatták és több tízezer iratot foglaltak le. Az épületet és benne az összes irodát lezárták.

Ez a villa, amelyben II. Vilmos császár (1898), Abdallah emir (1931), de még a száműzött Hailé Szelasszié etióp császár is vendégeskedett és amely napjainkra a “palesztin törekvések” szimbólumává vált, azóta is zárva van. A bezárásról szóló határozatot félévenként meghosszabbítják.

Gilád Erdán, belbiztonsági miniszter, a legutóbbi meghosszabbítás alkalmával egy sor Jeruzsálemben működő palesztin intézetre is kiterjesztette a határozatot.

Úgy tűnik azonban, hogy az Orient House körüli csönd csak látszólagos volt, amely egyre inkább megtörni látszik.

Néhány héttel ezelőtt Izrael letartóztatta a palesztin biztonsági szervek 32 tagját, élükön Adnan Ghaith-ot, akit a palesztinok  “Jeruzsálem kormányzója” címmel ruháztak fel. Letartóztatásának oka, hogy olyan államhatósági tevékenységet fejtett ki, mely törvényileg tiltott a Palesztin Hatóság számára.

A letartóztatásra azután került sor, hogy a Palesztin Hatóság emberei elrabolták a kelet-jeruzsálemi Iszan Akel-t, aki egyébként amerikai állampolgársággal is rendelkezik. Azzal vádolták, hogy segédkezett óvárosi ingatlanok zsidók számára történő el adásában, ami a palesztin társadalomban megbocsáthatatlan bűn. Ramallahban bíróság elé állították és kényszermunkával súlyosbított, életfogytiglani elzárásra ítélték.

Ghaith “kormányzó” – aki a kelet-jeruzsálemi Silwánban lakik – közreműködött más, izraeli arab állampolgárok letartóztatásában is. Ezért mozgását korlátozták: nem léphet Júda-Somron, valamint a Palesztin Hatóság területére, nem találkozhat Madzsad Fardzs-val, a palesztin általános hírszerzés főnökével. Fardzs, nem mellékesen, nagyon jó kapcsolatokat ápol az izraeli biztonsági szervekkel.

Ezzel egyidőben a Palesztin Hatóság Jeruzsálemért felelős miniszterének, Adnan al-Husseininek megtiltották a külföldre utazást, mivel a jeruzsálemi cselekményekben ő is közreműködött.

Mint kiderült, Adnan Ghaith és társai csak a jéghegy csúcsát képezik a Palesztin Hatóság és más, külföldi szervezetek jeruzsálemi működésében.

Izrael hozzákezdett, hogy fokozatosan feltárja a felszín alatti történéseket. Ennek kapcsán vált ténnyé, hogy a Palesztin Hatóság 64 millió shekelt fordít különböző jeruzsálemi tevékenységre, amely 6, illetve 58 millió arányban oszlik meg Ghaith “kormányzó” és al-Husszeini miniszter között.

A költségvetés felhasználását több pontban fogalmazták meg. Ennek értelmében az a “palesztin földtulajdon megőrzésére”, az “izraeli megszállás elleni tevékenységre”, valamint az engedély nélküli fegyverek “felügyeletére” fordítandó. (Jeruzsálem keleti részén komoly arzenál van engedély nélküli fegyverekből.)

Egy másik költségvetési pontban a “külföldi delegációk vendégül látása, illetve “anyagi segítség a bebörtönzött terroristák részére”, illetve a “halott terroristák családjának megsegítésére” szerepel. (Ez a büntetési tételtől függő, havi apanázson felüli juttatás.)

A “kormányzó” felettese, al-Husszeini, magasabb összegű költségvetési tételek felett rendelkezik. Többek között olyan irodák és intézmények fenntartására van pénzügyi kerete, melyeket a palesztinok törvénytelenül üzemeltetnek. Ezek az intézmények nyújtanak jogi és anyagi segítséget azoknak, akik hatósági engedély nélkül építkeztek (megszámlálhatatlan mennyiségben) és ellenük bontási határozat van érvényben.

Kulturális- és sporttevékenységet támogatnak, valamint kereskedőket. E két utóbbi tétel akkor jelent meg a költségvetésben, amikor a jeruzsálemi polgármesteri hivatal nagyobb szabású programokat indított az arabok lakta területeken.

A Palesztin Hatóság mindent elkövet, hogy döntő befolyást gyakoroljon a kelet-jeruzsálemi arab lakosság életére. Erre a célra nagyösszegű adományokat kapott az EU-tól és néhány arab országtól.

Fenti tevékenységet a Mahmud Abbasz elnök irodájában működő “Jeruzsálem csapat” hangolja össze a “kormányzó” és a miniszter közreműködésével.

A palesztin költségvetésből Jeruzsálemre fordított összeg lényegesen alacsonyabb, mint amennyit az izraeli költségvetés Jeruzsálem  arabok lakta részeire fordít.

Izrael az elmúlt években több száz milliót ruházott be Kelet-Jeruzsálemben útépítésre, takarításra, oktatásra, szociális tevékenységre sport- és szabadidős tevékenységre. Azonban amíg az izraeli költségvetés az önkormányzati szolgáltatások kiterjesztését-javítását szolgálja, addig a palesztin a politikai-tudatformáló tevékenységet.

A FATAH például széleskörű tevékenységet fejt ki Jeruzsálem keleti részében, többek között számos sportegyesületet működtet. Közülük is a legkiemelkedőbb az “Olajfák hegye”  (Nadi Yabel a-Zeitun) elnevezésű, a-Tur negyedben. Az egyesület az “ifjúság szívéért’ versenyez a városháza által kinevezett közösségi igazgatóval szemben. A FATAH bejuttatta embereit a szülői munkaközösségekbe is, rendszeresen zavarják az állami ünnepeket és igyekeznek azok helyébe palesztin ünnepeket állítani.

A jelentés feltárja az iszlamista mozgalom “északi szárnya” elnevezésű szervezet – melynek élén

Raed Salah sejk

áll – működését annak ellenére, hogy ezt a szervezetet 2015-ben törvényen kívül helyezték. (A mozgalom a Templom-hegy körüli hangulat- és zavarkeltés fő forrása.) A szervezet tevékenységét névlegesen az “iszlám népi mozgalom Jeruzsálemért és az al-Aksza mecsetért” nevű alapítvány vette át, amely Törökországban működik.

Az alapítvány kormányoktól, nemzetközi szervezetektől, üzletemberektől gyűjt pénzt, melyet biztos jövedelmet garantáló ügyletekbe fektet és ebből különböző projekteket finanszíroz, főleg az Al-Aksza mecsetben és Jeruzsálem muzulmán negyedében.

Ez tulajdonképpen nem más, mint újabb török kísérlet arra, hogy megvessék lábukat Kelet-Jeruzsálemben, az Óvárosban és a Templom-hegyen. A török fellépés alig néhány hete váltott ki heves jordán és marokkói “ellenlépést”.

Az Óvárosban lévő zsidó negyed lakói gépkocsijaikat állandó jelleggel egy sok éve elhagyott, az örmény negyed határán álló mecset mellett tárolják. Nemrég figyeltek fel arra, hogy az épületből zöldes fény szűrődik ki.

A vizsgálat kiderítette, hogy az épület már néhány hónapja felújítás alatt áll, a munkálatok végrehajtója a jordániai Waqf és az Al-Quds (Jeruzsálem) bizottság, amely bizottság élén VI. Mohhamed marokkói király áll.

Rövid vizsgálat után arra is fény derült, hogy további hat elhagyott mecset felújítása szerepel terveik között. Világossá vált az is, hogy a jordán Waqf attól tartott, hogy a törökök, akik már hozzávetőlegesen száz épületet – köztük mecseteket – újítottak fel az Óvárosban, további, a jordán Waqf tulajdonában lévő épületre teszik rá kezüket.

Mint napvilágra került, az Al-Quds bizottság hozzákezdett a muzulmán negyed egy óriási épületének, az u.n. marokkói háznak a felújításához is, szintén attól tartva, hogy a túl aktív törökök azt is bekebelezik.

A jelentésből kiderül, hogy számos külföldi ország is fejt ki Jeruzsálem keleti részében különböző tevékenységet – tudomást sem véve az izraeli hatóságokról, figyelmen kívül hagyva az izraeli törvényeket.

A közzétett anyag beszámol arról, hogy a dél-kelet jeruzsálemi negyedekben (Sur Baher, Umm Tuba, Yabel-Mukaber és Umm Liszun…) a Hamasz döntő befolyásra tett szert. Olyan “szülői munkaközösségek” alakultak, amelyek gyakorlatilag a negyedet irányítják és tagjaik nagy része börtönből nemrég szabadult Hamasz tag.

Kelet-Jeruzsálemben tevékenykedik a Felszabadítás Pártja, (Hizab al-Tahrir) amelyet az Európai Unió tagországai már törvényen kívül helyeztek. Izrael még nem lépett ebben a kérdésben.

Ideológiájuk csak annyiban tér el az ISIS ideológiájától, hogy ők nem alkalmaznak erőszakot. A meggyőzés erejével operálnak. Napjainkra már több kelet-jeruzsálemi mecsetben tettek szert döntő befolyásra.

Az utóbbi időben feltűnt a színen Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátus is. Szaúd-Arábia 150 millió dollárt adományozott több kele-jeruzsálemi projektre és a két ország közösen számos ingatlant vásárolt a Templom-hegy közelében.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Jeruzsálemben az egyik legnagyobb “befektető” az Európai Unió. Az EU számos, parlamenten kívüli keretben működő szélsőbalos szervezetet támogat, kettős céllal:

• Elvitatni Izrael és a jeruzsálemi városháza Kelet-Jeruzsálem igazgatásához való jogát és lejáratni őket a nemzetközi közvélemény, valamint különböző fórumok előtt.

• A kelet-jeruzsálemi lakosok szociális támogatása révén elérni, hogy ne vegyék igénybe Izrael és a városháza által nyújtott szolgáltatásokat.

Ezen túlmenően az EU jelentős összeget fordít azon családok jogi támogatására, amelyek engedély nélkül építkeztek. A cél, mindenáron megakadályozni a bontási határozat végrehajtását.

A Palesztin Hatóság nagy nyomást (nem egyszer fizikait) gyakorol a szülőkre, ha azok gyerekeiket hivatalos izraeli tanintézetbe kívánják beíratni és nem a palesztinok által fenntartott iskolába. Minden erővel azon vannak, hogy a fiatal ne izraeli, hanem palesztin érettségi vizsgát tegyen.

Ez természetesen oda vezet, hogy saját gyerekeik továbbtanulási esélyeit csökkentik a minimumra, ugyanis ha nem veszik igénybe az izraeli oktatási keretet, csak Jordániában, vagy más arab ország egyetemein/főiskoláin folytathatják tanulmányaikat – ami viszont nagyon sok pénzbe kerül.

21/06/2019

Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?

 

A dolgokat vizsgálva minden esetben viszonyítani kell. Így az adott esetre sem mondhatjuk, hogy Izrael legyőzte a Hezbollah-t azzal, hogy felfedezte terror-alagútjait. Annyit mondhatunk, hogy ez csak egy ütközet ebben a bonyolult háborúban.

Fontos ennek tudatában lenni, ugyanis a Hezbollah még nagyon távol van attól, hogy megadja magát. Igaz, hogy egy számára lényeges, olyan stratégiai eszközt veszített el, amellyel Izraelt akarta meglepni.

Ez azonban még nem dönti el az összecsapás kimenetelét, sőt még az erőviszonyokat sem változtatja meg.

Mondhatjuk, hogy egy fontos mérföldkő abban az összecsapásban, amely a ‘80-as években kezdődött és kérdéses, hogy véget ér-e valaha.

Amikor egy izraeli azzal a kifejezéssel találkozik, hogy “katonai akció”, azonnal ellenséges területen végrehajtott akcióra gondol. Itt azonban nem erről van szó.

Természetesen a hadsereg szemszögéből nézve ez is épp olyan katonai akció, mint a többi, hiszen ez sem nélkülözhette a szokásos előkészítő munkálatokat. Ebbe tartozik a hírszerzési adatok begyűjtése, a szükséges technológia előkészítése, az akció pontos megtervezése és végül az illetékes állami szervekkel történő egyeztetés.

A cél, az alagutak feltárásával,  egy esetleges katonai előnyszerzésen kívül Izrael maximális legitimációja és a Hezbollah maximális delegitimációja volt.

És eddig a pillanatig minden a tervek szerint halad.

A 2014-es,“erős szikla” hadműveletből a Hamasz azt a következtetést vonta le,  hogy Izrael csak részleges megoldással rendelkezik a terror-alagutak felszámolására. Ezt a tapasztalatát tovább adta a Hezbollah-nak, amely stratégiai döntést hozott: alagutak fúrásába kezdett.

Azonban nem csak Izrael területére átnyúló alagutakat fúrt, de alagutakkal szőtte át a dél-libanoni síita falvakat is, hogy egy esetleges izraeli támadás esetén ezekből kiindulva lepje meg az izraeli katonákat – és amennyiben lehetséges – foglyul is ejtse őket.

Izraelben látták ezen alagutak veszélyes voltát és amikor a jelenlegi vezérkari főnök 2015-ben elfoglalta posztját, a megoldandó biztonsági kérdések között az első helyre sorolta ezt a problémát. Hozzá kell tenni, hogy a nem csekély hadseregen belüli és kívüli ellenvélemény ellenére.

Technológiai, hírszerzési és akció munkacsoportokat hoztak létre, hogy a problémára  lehetőleg végleges megoldást találjanak. A döntést csak becslésekre alapozták, akkor még fogalmuk sem volt, hogy a Hezbollah már döntött.

A Hezbollah-n belül olyan titkosan kezelték az ügyet, hogy néhány vezetőn – és természetesen az irániakon – kívül senki nem tudott a tervről.

Izrael szemszögéből a nagy áttörés hozzávetőlegesen két évvel ezelőtt történt, amikor is felfigyeltek egy gyárépületre Kiba, dél-libanoni faluban. Attól fogva a nap 24 órájában fényképeztek mindent, ami a gyárban, illetve környékén történt. Lefényképezték a kevés számú munkást, akik minden reggel beléptek a gyárba, majd a nap végén távoztak. Fényképezték a szoros őrzést, a teherautókat, amelyek a gyár területéről távozva, egy távoli helyen rakták le a kitermelt talajt. Északon a talaj sziklás, ezér szeizmológiai mérésekkel nagyjából be lehetett határolni a munkálatok helyét.

A sziklás talaj miatt a Hezbollah lassan haladt a munkálatokkal, naponta maximum két métert. Ugyanakkor Gázával szemben, ahol löszös a talaj, megvolt az az előnyük, hogy nem kellett támfalat építeniük.

Az a tény, hogy a Hezbollah-nak fogalma sem volt arról, hogy Izrael tud az alagutakról, lehetővé tette a hírszerzésre való koncentrálást. Az izraeliek miinden bizonnyal “ellenőzrő tevékenységet” is folytattak az idők folyamán, amíg eljutottak addig, hogy a vezérkari főnök bő két héttel ezelőtt bejelentést tett, miszerint az izraeli hadsereg rendelkezik a Hezbollah alagút-hálózatának teljes rajzával (nem térképével!).

Ez nem csak drámai fejlemény a Hezbollah számára, hanem jelentősen lerövidíti az alagutak pontos helyének meghatározását is.

Az “északi pajzs” akció megkezdésének időpontját nem csak katonai megfontolások motiválták, hanem az a gyanú is, hogy egy meg nem nevezett vezető politikus szellőztetni készült az akciót a sajtónak. Ha ez megtörténik, a meglepetés hatása elveszett volna.

Így azonban a Hezbollah-t nem csak súlyos stratégiai veszteség érte, de a rengeteg befektetett munka és pénz is veszendőbe ment.
A Hezbollah már így is súlyos pénzügyi helyzetben van az iráni támogatás csökkenése miatt, amely 2019-ben – a szankciók hatására – várhatólag tovább apad.

Az “alagút-projekt”-ről való döntés amúgy sem ment simán, mert amíg a rakétákat be lehet úgy állítani a nyilvánosság előtt, hogy azok védelmi célt szolgálnak, ez nehezen állítható az Izrael területére átnyúló alagutakról. Különösen az ENSZ 1701. sz. határozatának értelmében, mely megtiltja számára, hogy a Litáni folyótól délre tevékenységet fejtsen ki.

Jelenleg a Hezbollah teljes hallgatásba burkolózik, várva, hogy a vihar elvonuljon. Pillanatnyilag nem világos számára, hogy Izrael mennyit tud, hogy az izraeli hírszerzés milyen mélyre hatolt? Nagyon valószínű, hogy Naszrallah előbb-utóbb valamilyen válasz mellett dönt, már csak azért is, hogy helyreállítsa emberei morálját és, hogy Izrael se érezhesse győztesnek magát.

Az első vizsga akkor lesz, amikor Izrael befejezi az összes alagút feltárását és dönt arról, hogy teljes hosszában – tehát a libanoni oldalon is – megsemmisíti-e őket?

Ezidáig Izrael négy alagutat tárt fel és megkezdte az izraeli oldal berobbantását.

További kérdésként merül fel, hogy Irán 2019-ben mennyire akarja, illetve mennyire tudja fenntartani a Hezbollah fegyverzetének – elsősorban rakéta gyártás – korszerűsítését, a gazdasági nehézségek tükrében.

A jelenleg libanoni hátországnak számító Szíriában már eddig is 30%-kal csökkentették az iráni erők létszámát, részben gazdasági problémák, részben belső viták, de nem utolsó sorban az orosz nyomás hatására.

Erre a folyamatra ható fejlemény, hogy az elmúlt napokban Szaúd-Arábia, Jordánia, Oroszország, az USA és Izrael megállapodást kötött az iráni erők szíriai jelenlétének visszaszorításáról.

Jelenleg Izrael a fő hangsúlyt a diplomáciára helyezi, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a Hezbollah egy pillanatig sem vette komolyan az ENSZ 1701. sz határozatát. Nyilvánvalóvá tenni, ami eddig is tudható volt annak, aki akarta, hogy a libanoni hadsereg aktív támogatása nélkül sem az alagutak nem épülhettek meg, sem a dél-libanoni síita falvak nem válhattak volna egyetlen, nagyméretű rakéta raktárrá.

Természetesen arról a libanoni hadseregről van szó, amelynek sokan fékező, kompenzáló szerepet tulajdonítanak és amelyet nagy mértékben az USA szerelt fel és  képezett ki. Köztudottá vált az is, hogy az UNIFIL is szivárogtatott információkat a Hezbollah felé. 

Az UNIFIL ezidáig be sem tette a lábát a síita falvakba, tulajdonképpeni tevékenysége abban merült ki, hogy “jelenlétével tüntetett”.

Mint azt a bevezetőben már említettem, ettől az akciótól a Hezbollah még nem kényszerül térdre, egy összecsapás esetén továbbra is lehetősége van szárazföldi behatolásra – legfeljebb nem okoz stratégiai meglepetést. Ugyanakkor ott van a százezres rakéta-arzenálja.

Igaz, hogy Izrael rakétavédelmi rendszere nagymértékű védelmet biztosít a közép és hosszú hatótávolságú rakéták ellen, azonban a legutóbbi időkig a rövid hatótávolságú rakéták ellen nem volt megoldása. Az utóbbi időben azonban lehetett olyant hallani, hogy Izraelnek sikerült olyan lézer fegyvert előállítania, amely ezt a problémát is megoldhatja.

A címben feltett kérdésre válaszolva, miszerint “Hová vezetnek a Hezbollah alagútjai?” – a válasz az, hogy egy stratégiailag és diplomáciailag némileg megváltozott helyzethez. Kérdés csak az, hogy az izraeli vezetés, a közelgő választásokkal a sarkában, mennyire képes kihasználni ezt.

A Közel-Keleten a helyzet pillanatról-pillanatra változhat, ami hozhat újabb meglepetéseket is.

24/12/2018

Izrael és a körkörös védelem…

Izrael a történelme folyamán mindig is körkörös védelemre kényszerült. Látható, hogy egészen a Jom Kippur-i háborúig (1973) négy ellenséges határa volt. Egyiptommal (1979) és Jordániával (1994) megkötött békeszerződés után, (ezekkel az országokkal kapcsolatban más gondokkal kellett szembenézni) Izraelnek az országépítés során mindig is nagy figyelemmel kellett lennie a védelemre.  

Aki csak kicsit is tájékozott Izrael történelmében, az tisztában van azzal a ténnyel, hogy a volt Palesztina (mint földrajzi egység) területén élő arabok a jogosnak vélt ügyeik érdekének érvényesítését minden esetben külső erőkkel támogatták meg.

Ebből következik, hogy Izrael bármely szegletében történjen is zavargás, a Julius Caesarnak tulajdonított mondás az érvényes:

“Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”

Izrael esetében ez azt jelenti, hogy Északon a 79 km-es libanoni, a 92 km hosszú szíriai, valamint a 309 km-nyi Jordániával közös határ a védendő terület, míg Délen az Egyiptommal közös határ 208 km hosszú és a Gázát Izraeltől elválasztó határ 59 kilométeres.

A külső szemlélőt – ez természetes is – elsősorban az foglalkoztatja, ami napi rendszerességgel elé kerül. Ugyanakkor Izraelnek mérlegelnie kell és nagyon pontos stratégiai lépéseket szükséges kidolgoznia annak érdekében, hogy a sok rosszat rangsorolja és fontossági sorrendet állítson fel.

Az alábbiakban megkísérlem a lehető legrövidebben, de még az érthetőség határain belül felvázolni, hogy melyik határon, mivel kell szembenéznünk.

Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen rangsorolás nem érzelmi alapon történik és  nem az adott térség lakosságának napi gondjait hivatott előtérbe helyezni.

Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy e sorok írója számára az emberi tényező közömbös lenne.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogyan is fest a helyzet:

LIBANON esetében döntő tényező a Hezbollah tevékenysége, amely terrorszervezet komoly hadi potenciált jelent.Több 10 ezer, szíriai harcokban edzett harcossal rendelkezik, mintegy 100 ezer rakétája, az ország bármely területét eléri.

A jelenleg épülő határkerítés hivatott a közvetlen kontaktus, vagyis a beszivárgás megakadályozására. Erről a határkerítésről Libanon – annak ellenére, hogy Izrael az ENSZ által kijelölt határvonalat követi – azt állítja, hogy több helyen átnyúlik a területükre.

Arról azonban nem esik szó, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata a Litáni folyótól délre megtilt minden Hezbollah tevékenységet, ugyanakkor nap, mint nap a határ közvetlen közelében láthatóak.

Az ENSZ békefenntartó erőinek aktivitása a nullához konveniál és gyakorlatilag a libanoni hadsereg is együttműködik a Hezbollah-val. (A libanoni hadsereget az USA képezte ki és szerelte fel.)

Ezen kívül figyelembe kell venni, hogy a Hezbollah Libanonban parlamenti többséget élvez – ez a politikai szerepvállalása egy esetleges konfliktusban – talán – fékező erő lehet. Hiszen azzal ők is tisztában vannak, hogy miután rakétáik és kilövő állásaik gyakorlatilag lakóházak alatt és/vagy közé vannak telepítve, egy újabb Izraellel való konfliktus esetén Libanonból nem sok marad.

Libanonnal a tengeri határokkal kapcsolatban is tárgyalások folynak. Bár a libanoni gázmezők még feltárás előtt vannak, egy gázmezőről már tudott, hogy határos az izraelivel. Egy nem túl nagy, háromszög alakú területről van szó és Izrael – kölcsönösségi alapon – hajlandó engedményekre.

SZÍRIA és Izrael között nincs békeszerződés, tűzszüneti megállapodás van, mely a Jom Kippur-i háborút követően, 1974. óta van érvényben.

A – ma már hetedik éve tartó – polgárháború miatt az ENSZ békefenntartó erői 2012-ben elhagyták a területet.

Az utóbbi hónapokban – változó intenzitással – Izrael közvetlen határán folynak a harcok, a határ mentét most már Asszad csapatai ellenőrzik.

Szíriában Oroszországé a “tulajdonjog”, nélkülük semmi nem történik és Iránnak is tekintélyes befolyása van Asszadra..
Iránnak érdeke, hogy Izraelt valamilyen módon háborúba kényszerítse, ezért aztán egyáltalán nem biztos, hogy az izraeli területen landoló rakéták, illetve az “eltévedt” repülők és drónok mindegyike a véletlen műve.

Oroszország érdeke a Latakia-i haditengerészeti támaszpont és a Khmeimim-i légi bázis megtartása, ezért támogatja a szíriai kormányt.

Ugyanakkor az Izraellel közösen felállított katonai egyeztető bizottság napi rutin szerint működik együtt.

Orosz katonai rendőrök ellenőrzik a határközeli csapatmozgásokat. A határ mentén  nyolc ellenőrző pontot állítottak fel (mint ahogy szíria területén máshol is). Az ellenőrzés jelenleg az ENSZ közreműködése nélkül zajlik.

Az oroszok elérték az iráni katonai alakulatok visszavonását a határtól 85 km-re, Izrael viszont az iráni csapatok teljes kivonásához ragaszkodik Szíria területéről..

JORDÁNIA határa az 1994-es békeszerződést követően a “csendes” sávba tartozik  Onnan nem fenyeget katonai akció, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy Jordánia lakosságának 75%-a palesztinai arab és a jordán király pozíciója ingatag. Egy, a gazdasági mutatói alapján szegény országról van szó, ahol a király nem hagyhatja figyelmen kívül a belső véleményt, ugyanakkor nem nélkülözheti az izraeliek hírszerzési és katonai támogatását sem.

Ez utóbbinak keretében Izrael a hadrendből kivont APACHE helikopter századot ajándékozott Jordániának, amelyet az USA németországi bázisán újítottak fel.

A belső nehézségeket csak fokozza a Szíriából átmenetileg befogadott mintegy 2 millió menekült.

Izrael és Jordánia kapcsolata folyamatos, és bár nem tartozik szorosan a témához, a Templom hegyi konfliktus mégis említést érdemel.

A muzulmán világ harmadik szent helye a jeruzsálemi Templom hegyen található, ahova Szaúd Arábia és Törökország is szeretné betenni a lábát. Ugyanakkor a jeruzsálemi muzulmán szent helyek őrzését hagyományosan a mindenkori jordán király látja el. Ebben a vitában Izrael egyértelműen Jordánia mellett áll, ez a békeszerződésben is benne foglaltatik.  Ettől függetlenül, Izraelnek minden alkalommal, amikor az a vád éri, hogy magának vindikálja a muzulmán szent helyek felügyeleti jogát – biztosítania kell Abdallah kirányt arról, hogy a status quo nem változik.

GÁZA kapcsán, a  feszültség feloldása külső szemlélő számára roppant egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban nagyon is összetett probléma.

Annak az időnek már régen vége, amikor “aránytalan” visszavágással lehetett Izraelt vádolni. A gázai fegyverek ma már nem sufniban készülnek és mint azt 2014-ben tapasztalhattuk, hatótávolságuk is egyre nő. Az egyetlen dolog, amiért nem pontosak, – és ettől még veszélyesebbek – hogy mozgó kilövő állásról indítják őket.

Maradjunk azonban a legfrissebb történéseknél. Április utolsó napján meghirdették a “békés” tüntetést, amelynek apropójául az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áthelyezését jelölték meg. Később kiegészítették a “palesztin” menekültek visszatérési jogának, illetve a gázai blokád felszámolásának követelésével. Miközben “békésen” tüntettek, egyre kifinomultabb módszerekkel “tűzsárkányok”, éghető anyagot tartalmazó ballonok izraeli területre történő küldésével, valamint rakéták indításával okoztak – elsősorban és szerencsére – anyagi kárt. Felgyújtottak mintegy 3000 hektárnyi, 80%-ban mezőgazdasági területet.

Valós kérdésként merül fel, hogy Izrael mire vár? Meddig hagyja tombolni az őrületet. Javaslatok is folyamatosan érkeznek arra nézve, hogy miként kellene ennek rövid úton, egyszer és mindenkorra véget vetni.

Csakhogy, akik ezeket a kérdéseket megfogalmazzák, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Gáza alatt széltében-hosszában kiépített alagút rendszer húzódik, melyek közül több átnyúlik izraeli területre. Sokat felszámoltunk ezekből és számolunk fel folyamatosan, de nem mindet. Elképzelhető a veszély, ami egy föld feletti támadás következtében a gázai sávban élőkre a terror alagutakból leselkedik. Különösen annak fényében, hogy a Hamasz katonai szárnya azon a nézeten van, miszerint céljukat csak háború árán érheti el.

Izraelnek a béke megteremtése, és hangsúlyozom, hosszú távú béke megteremtése a célja. Ennek  érdekében tudomásul kell vennie, hogy a terület de facto ura a Hamasz és ezért – tetszik, vagy sem –  közvetlenül vele kell tárgyalnia.

Ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de Egyiptomot mindkét fél elfogadja közvetítőnek és Nyikolaj Mladenov ENSZ megbízott személye ellen sem merült fel kifogás.

Egyiptomnak legalább annyira érdeke a rendezés, mint Izraelnek, ugyanis a gázaiak támogatják a Szináj-i terrort. E miatt Egyiptom – mellyel lényegesen jobb a kapcsolatunk, mint Mubarak idejében volt, aki időnként ezt-azt elnézett a Hamasznak – szigorúan fellép a Hamasszal szemben és nem riad vissza a terror alagutak vízzel történő elárasztásától még akkor sem, ha tudott, hogy terroristák tartózkodnak benne.

Mladenov és az egyiptomi hírszerzés főnöke Abbas Kamel közös javaslata a politikai rendezésre több lépcsőben valósulna meg.

Első lépés, hogy a Hamasz beszüntet minden Izrael ellen irányuló terror cselekményt, beleértve a tüzet okozó primitív eszközök és rakéták indítását is. Ezen kívül ki kell szolgáltatnia Izraelnek a katonák szervmaradványait és szabadon kell engednie a két civil izraeli állampolgárt. Friss értesülések szerint a Hamasz elfogadta a többlépcsős fegyverszüneti megállapodásra vonatkozó tervet.

Nem titok, hogy Gáza rekonstrukciója csak tetemes anyagi ráfordítással valósítható meg. Ennek érdekében Mladenov adománygyűjtő körútja során megkereste Európát és a mérsékeltebb arab országokat. Megjegyzendő, hogy Európa nagyon nehezen nyitotta meg a pénzcsapot – szokás szerint szájkaratéval támogatta Gázát. Azt sem kell elhallgatni, hogy – ha csak az elmúlt négy év segélyeit vesszük alapul – a rekonstrukciónak  már legalább is be kellett volna indulnia.

Miközben Egyiptom, Mladenov és Izrael között folynak a tárgyalások, Mladenov igyekszik a Hamasz és a Fatah  már sokadszori  kibékítésére, ugyanis a rekonstrukció általános feltétele – melyet az ENSZ és a csomagot támogató országok szabtak – az,  hogy a végrehajtásban a Palesztin Hatóság vállalja a lebonyolító szerepet. A békítő folyamat eredménye kétséges, ugyanis nyilvánvaló, hogy a Hamasz önként nem fogja átadni Gázában a hatalmat, ugyanakkor az sem biztos, hogy Izrael a magát “sikeresen” partvonalra kormányzó Mahmud Abbaszt ismételten pozícióba kívánja hozni.

A jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki további izraeli biztonsági intézkedések megtételét. Ennek egyik része a hetek alatt elkészülő tengeri akadály, amely a Gáza sávban lévő zsidó települések lakóinak védelmét szolgálja a tenger felől beszivárgó terroristák ellen.

Ugyanakkor a szárazföldi – föld alá nyúló – biztonsági kerítés építése is folyik, amely kizárja, hogy a terror alagutakból izraeli területre léphessenek. Ennek elkészülte egy-másfél hónapot vesz még igénybe.

A PALESZTIN HATÓSÁG-nál gyakorlatilag teljes a patthelyzet, tekintettel Abbasz mindent elutasító álláspontjára. A pillanatnyi helyzet szerint  a politikai palettán játszó felek közül senki nem tekinti komoly partnernek.

Ebből a helyzetből a Palesztin Hatóságot és Izraelt esetleg kimozdíthatja a Trump féle béketerv, amelyről ezidáig csak annyi tudható, hogy gazdasági kérdésekre és a Palesztin Hatóság területén élő arab lakosság életszínvonalának emelésére helyezi a fő hangsúlyt.

Feltételezhető, hogy a béketerv nyilvánosságra hozatalának fő oka abban rejlik, hogy Abbasz – minden megszorítás ellenére – csökönyösen kitart a terroristák és családtagjaik bérezése mellett és – bár kezéhez közvetlenül vér nem tapad – ő az uszítás nagymestere.

Erre bizonyíték az is, hogy a világ közvéleménye előtt Izrael a fekete bárány, amiért elzárja a Gáza felé vezető vízcsapot, hogy nem biztosít folyamatos villamosenergia ellátást.

Az már kevesekhez jut el, hogy a Palesztin Hatóság nem hajlandó a gázai fogyasztás kiegyenlítésére, de túl ezen még a gyógyulás lehetőségét is elvágja a gázai lakosok előtt azzal, hogy nem folyósítja a betegek (többségében súlyos esetek) ellátásának költségeit az izraeli kórházak felé.

Az írást figyelmesen olvasók számára feltűnhet, hogy milyen sok szó esik benne a pénzről. És, ha már nagy ember mondásával kezdtem, azzal is fejezem be.

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: “Pénz, pénz és pénz!”

És bár az izraeli gazdaság töretlenül fejlődik, aminek egyik jele, hogy épp a napokban kapta meg a hitelminősítő intézet legmagasabb “AA” fokozatát, képzeljük el, mi lenne, ha nem kellene csillagászati összegeket fordítania a biztonságára !

06/08/2018

Trump a Közel-Keleten

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Az energiapiac új játékszabályai

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015

 

Közel-Kelet – Új határok a láthatáron

1916 október. Sir Mark Sykes a Brit birodalom és Francois Georges-Picot Franciaország nevében titkos egyezményt kötöttek az Ottomán Birodalom közel-keleti területeinek felosztásáról.

Sir Mark Sykes*  

Francois Georges-Picot**

                                             

Amikor az íróasztalra kiterített térképen vonalzóval meghúzták az új határokat, nem valószínű, hogy belegondoltak abba,  népcsoportokat, törzseket vágnak két -vagy többfelé. Napjainkban egyre világosabb, hogy a térség mai “balkanizációja” részben nekik köszönhető.

Közel-Kelet a Sykes-Picot paktum után***

Ezek a határok az iraki és szíriai háborúk következtében gyakorlatilag már nem léteznek és a tényszerűség okán azt is meg kell jegyezni, hogy nem csak a történelmi időkre, de a mára is érvényes: Megfelelő helyismerettel, vagy megfelelő vezetővel a Jordántól egész Indiáig el lehet úgy jutni, hogy közben egyetlen hivatalos közeg se keresztezze utunkat.

Akik eddig is figyelemmel kísérték az “arab tavasz” nem minden esetben éhség lázadás jellegét, azoknak látniuk kell, hogy a köznép utcára tódulása mögött, a háttérben komoly pozíció harcok folynak. Jól látható, hogy a diktátorok hatalomból történt elmozdítása – az USA és a Nyugat demokráciát expotálni szándékozó törekvései ellenére – minden esetben a fanatikus iszlám előretörését eredményezte.

 

Mindezek ismeretében felmerül a kérdés, hogy a határok átrajzolásra kerülnek-e, vagy teljesen eltűnnek?  Ez utóbbi kétségtelenül a legrosszabb változat lenne, hiszen a térség teljes anarchiába süllyedését jelentené.

Nézzük, milyen erők működnek a körzetben és melyek a lehetséges variációk:

Elsőnek érdemel említést Törökország, ahol a vezetők az elmúlt időszakban többször is hangot adtak annak a meggyőződésüknek, miszerint az első világháború után elvesztett területek ismét török befolyás alá kerülnek. Ezen törekvésükbe szépen  illeszkedik a török-izraeli kibékülés, a törökországi kurdokkal kötött “békeszerződés”, amelynek keretében a kurd fegyveresek teljes létszámban és teljes fegyverzettel elhagyhatták Törökországot az iraki Kurdisztán felé. Az utóbbi időben hallani olyan spekulációról is, amely valamiféle együttműködésről  beszél a rakétaelhárító rendszerek területén Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia(!) között.

Szíria akár három részre is szakadhat,  

– a  hegyes, tengerparti területekre, ahol az Aszadhoz hű alauita erők már jó előre hatalmas fegyverkészletet halmoztak fel,

– az északi kurd területre, amely eddig is szimbiózisban élt az iraki Kurdisztánnal és a törökországi kurd területtel,

– valamint az iraki határ menti területre, ahol eddig is a szunnita törzsek helyezkedtek el.

Ez utóbbi ráirányítja figyelmünket az iraki problémára. Irak északi részén található az olajban nagyon gazdag Kurdisztán, amely már elég hosszú ideje gyakorlatilag önálló államként tevékenykedik. Önálló  parlamentje, gazdasága, reguláris hadserege van. A teljes gazdasági önállóság felé tett döntő lépés, hogy valamikor a nyár végén megnyitják a Törökországon átvezető új olajvezetéket és így az iraki terület teljes kikerülésével szállíthatják az olajat nemzetközi piacra. (Az USA ellenzi ezt a lépést és egyáltalán ellenzi Kurdisztán önállóságát attól tartva, hogy ez veszélyezteti iraki terveit. Nekem úgy tűnik, hogy az USA egyes politikusai farkasvakságban szenvednek, ha nem látják, hogy ezek a tervek mára már kudarcot szenvedtek. A síita “központi” kormány által ellenőrzött területek gyakorlatilag iráni fiókállamként működnek.)

Ebben a témában a legkényesebb kérdés (ha ebben a kavalkádban lehet egyáltalán rangsorolni) a szunnita területek – Szíria és Irak – kérdése. Ezeken a területeken egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az Al-Kaida és más dzsihádista szervezetek. Éppen ezért komoly esélye van egy új Afganisztán létrejöttének a Közel-Kelet szívében.

Az optimistább változat szerint a pragmatikusabb erők kerülnek felül és valamiféle szövetségi állam jön létre, esetleg Jordánia részvételével. Így kijárathoz jutnának a Vörös tengerre.

Természetesen a fentieken kívül számos egyéb változat is lehetséges, az egyetlen, amit biztosra lehet venni, hogy a Közel-Kelet térképe a nem is túl távoli jövőben változni fog.

2013. június 2.

Képek forrása:

* Héber Wikipédia

** Wikimédia C

*** Google