Tag Archives: Szaud-Arábia

Trump a Közel-Keleten

24 máj

A cím nem tévedés. Az újonnan megválasztott amerikai elnök első külföldi útjának összegzésekor nem szorítkozhatunk kizárólag az Izraelben tett látogatására.

Útja első részéről mindenképpen elmondható, hogy történelmi jelentőséggel bír. Ez több okból is igaz.

Igaz azért, mert az Államok elnökeinek sorában ő az első, aki aki fordított a “szokásjogon”. Elődei a választási időszakot használták izraeli látogatásra, majd, miután – ígéreteik hatására – választást nyertek, elnökként első útjuk az “olajkúthoz” vezetett.

Igaz azért is, mert első útján – szöges ellentétben Obamával – ötven szunnita arab ország meghatározó politikai személyiségét a terror elleni harcra hívta szövetségbe. Azzal, hogy az ISIS-t, az al-Kaidát, a Hezbollát és a Hamaszt terrorszervezetnek minősítette és leszögezte, hogy a terrort minden eszközzel ki kell irtani a bolygónkról, tulajdonképpen nagyon kemény üzenetet fogalmazott meg Irán felé.

Trump elnök Izraelbe érkezését komoly találgatások előzték meg. Mivel előzetesen tudni lehetett, hogy az ő célkitűzései között is előkelő helyen szerepel az izraeli-palesztin konfliktus rendezése, a többség tartott attól, hogy ismételten szankciók tömegét önti a nyakunkba, hogy egyoldalú megközelítéssel, kizárólag Izraelt, annak “telepes-politikáját” nevezi meg a béke akadályának és kategorikusan állást foglal a kétállami megoldást illetően.

Egy kisebb csoport úgy vélte, hogy Trump jön-lát és “győztünk”. Egy még ennél is kisebb csoport, a “fanyalgók” tábora pedig kizárólag az USA elnökének külső megjelenésével volt elfoglalva.

A józan többség, amelyik a pillanatnyi történéseken és pártoktól, politikai hovatartozástól függetlenül szemlélte az eseményeket, valamint odafigyelt az amerikai delegáció előzetesen elejtett szavaira, az tudta, – mert mondták is – hogy ez a látogatás tájékozódó jellegű, vagyis helyszíni terepszemle. Így a várva várt bejelentés elmaradása – az USA nagykövetségének Jeruzsálembe történő áttelepítése és ezzel Jeruzsálem, mint Izrael fővárosa hivatalos megerősítése (elfogadása 1995-ben megtörtént) – nem okozott túlzott csalódást.
Világosan tudomásunkra hozták, hogy erről döntés csak az elnöki körút végén, az Államokba történt visszatérés után születik.

Trump elnök izraeli látogatásába minden belefért, ami 28 órába egyáltalán beleférhet és ezt összegezve megállapítható, hogy a hangulat kifejezetten felszabadult volt.

A különböző helyszíneken elmondott beszédei egyértelműen azt sugallták, – és ennek záró beszédében maga is hangot adott – hogy ő személy szerint is és az Egyesült Államok mindig is Izrael és a zsidó nép barátja, szövetségese volt és marad a jövőben is. Hozzátette, hogy Amerika mindig is a helyén volt ebben a kérdésben, az Obama adminisztráció siklott mellékvágányra.

Az Izrael Múzeumban elmondott beszéd eddig nem tapasztalt melegsége, “cionista” hangvétele is ezt igazolta.

Közel-keleti látogatása során az amerikai elnök alig fogalmazott meg konkrétumot, amit viszont igen, annak súlya van. 

Ezek közül az egyik – a már fentebb említett – összefogás a terrorizmus ellen, a másik, mely lényegében ehhez kapcsolódik, a Palesztin Hatóság elnökével, Abu Mázennel Betlehemben folytatott megbeszélés során elhangzott figyelmeztetése, mely szerint “a béke nem vethet gyökeret ott, ahol a terrort támogatják”.

Mint üzletember, a szaúdi tanácskozás során egy közel 500 milliárd dolláros fegyvereladási szerződést kötött, mely egyrészt jó az amerikai gazdaságnak, másrészt – mivel nagy mennyiségű és a legmodernebb eszközökről van szó – alapvetően megváltoztatja a Közel-Kelet stratégiai arculatát Izrael kárára.

Mivel a széles közvélemény a négyszemközti tárgyalásokon elhangzottakról közvetlenül nem értesül, így azt majd a történések tükrében lehet visszakövetkeztetni.

24/05/2017

  

Reklámok

Az energiapiac új játékszabályai

28 jan

Az utóbbi évek számos változást hoztak a világ energiapiacát illetően és ezek a változások nagy hatással vannak a nemzetközi kapcsolatok eddig “megszokott” rendjére.

A legfontosabb változás az utóbbi néhány évben technológiai téren történt. A modern technológia lehetővé teszi az eddigieknél sokkal nagyobb mélységű fúrásokat, valamint az olaj és gáz gazdaságos kinyerését kőzetekből. Az olaj és főleg a gáz kinyerése kőzetekből az USA-ban és Kanadában jelentős.

Ennek eredményképpen az USA a közeli években energia nagyhatalommá válik, ami azt jelenti, hogy nem csak hogy nem szorul behozatalra, de jelentős kivitelre lesz képes. Az a sok ezer kilométernyi gázvezeték, amely a behozott gáz célállomásokhoz történt eljuttatására szolgált, most ellenkező irányban, a kivitelt fogja szolgálni.

Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb importőréből exportőrré válik, már eddig is drámai változásokat idézett elő a nemzetközi energiapiacon.

Oilfield-G

Az USA-nak már ma sincs szüksége a Közel-Keletről származó energia forrásokra és ezzel az arab országok elveszítették legfőbb nyomásgyakorlási eszközüket. Ez a fő oka annak, hogy Amerika számára ma sokkal kevésbé fontos a Közel-Kelet, mint volt az elmúlt évtizedekben.

A másik fontos változás, hogy a világ energia szükséglete már hosszabb ideje nem emelkedik, ugyanakkor a kitermelés nem csökken. A modern közlekedési eszközök és általában az összes olajjal/gázzal működtetett gépek/eszközök sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, amihez még az is hozzáárul, hogy a világ gazdasági fejlődésének üteme már évek óta elég lassú.

A kitermelés annak ellenére nem csökken, hogy két nagy kitermelő – Irak és Líbia – kivitele jelentősen visszaesett. A törzsi területekre szétesett Líbiából a harcok állásától függően “csöpög” valami az európai piacra, de méginkább Szudán, Csád és Niger feketepiacára.

Az iraki olajkitermelés – csakúgy, mint maga az ország – három részre oszlik. Az irakiak által patronált “központi” kormány ellenőrzi a kitermelés legkisebb részét, a legnagyobb rész a de facto független Kurdisztánban található, ahol a kitermelés nagy nemzetközi társaságok által, szervezetten történik. A kitermelt olaj Törökországon keresztül, vezetékeken jut el az európai piacra. A maradék felett az ISIS rendelkezik. Ezt az olajat Törökország vásárolja fel mélyen a világpiaci ár alatt, majd török finomítókban finomítja és világpiaci áron adja el Európának. Ez utóbbi nem igazán jelentős mennyiség, de így is többszáz millió dolláros bevételhez juttatja az ISIS-t.

A túltermelés legfőbb oka azonban a Szaúd-Arábia által ellenőrzött OPEC, amely a kereslet visszaesése ellenére is úgy döntött, hogy nem csökkenti a kitermelést és ezzel a világpiaci árat folyamatosan lefelé nyomja. Közismert tény, hogy az olaj világpiaci ára egy év alatt 110 dollárról 60 dollárra esett vissza.

A szaúdiaknak módjukban állna csökkenteni a kitermelést és ez által jobb árat elérni, de ők egy jövőbeni katasztrófát szeretnének elkerülni. Attól tartanak ugyanis, hogy az új exportőrök növekvő befolyása miatt az OPEC a jövőben nem képes a világpiaci árat döntően befolyásolni. Ennek érdekében olyan mértékben akarják csökkenteni az olaj árát, hogy az újonnan alkalmazott technológiával ne legyen gazdaságos a kitermelés. Ezt a szaúdiak nyugodtan megengedhetik maguknak, hiszen  egy hordó olajat két dollárért termelnek ki.

Nézzük, mi várható hosszabb távon?

Ha a szaúdiak hosszabb ideig képesek az árat alacsonyan tartani, az új versenytársak eltűnnek a világpiacról. A szaúdiak stratégiája és a világgazdaság fejlődésének lelassulása ebbe az irányban hat, ez azonban a végtelenségig nem tartható.

A jelenlegi helyzettől azok az országok szenvednek leginkább, amelyek egyetlen bevételi forrása az olaj. Ezek az országok – Oroszország, Irán, Venezuela, Nigéria – nem tudják mivel pótolni a kieső bevételt. Mivel a jó évek bevételeit nem befektetésre fordították, jelenleg semmilyen tartalékkal nem rendelkeznek.  

És bár Szaúd-Arábiának szintén egyetlen bevételi forrása az olaj, ők az elmúlt évek folyamán százmilliárd dollárokat tartalékoltak a nehezebb évek áthidalására, így ma nincsenek különösebb költségvetési problémáik.

Ezzel szemben a fent említett országok költségvetése katasztrofális helyzetben van, hiszen a költségvetési egyensúly eléréséhez 90 dolláros olaj árszintre lenne szükségük. Mindennek a közeli jövőben akár politikai következményei is lehetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy Oroszország – melyet még a nyugati szankciók is sújtanak – kénytelen lesz kompromisszumot kötni Ukrajna vonatkozásában. Irán sem lesz képes a terrorszervezeteket a mai mértékben támogatni. Talán nagyobb megegyezési készséget fog tanusítani az atomfegyver tárgyalások során. Bár ez bumerángként is hathat, ugyanis ha eltörlik a szankciókat és az iráni olajkitermelés ismét teljes kapacitással fog működni, (jelenleg 50%-os) akkor az olajárak tovább eshetnek.

Dél-Amerikában is változásokat hozhat Venezuela gyengülése. (Jelenleg az országban éhséglázadás fenyeget.) Egyiptom helyzetét is befolyásolja, hogy anyagilag nagy mértékben függ Szaúd-Arábiától és az öbölországoktól.

Az Amerikai Egyesült Államok lassú, de biztos távolodása a Közel-Keletről azt eredményezheti, hogy a közös érdekek mentén új érdekcsoportok alakulnak ki. Ennek első, halvány körvonalai már látszanak Egyiptom, Izrael, Görögország,Ciprus, Szaúd-Arábia, Jordánia és az öbölországok esetében.

Kép forrása a linkre kattintva elérhető: http://bulktransporter.com/archive/oilfield-bt-2013#slide-5-field_images-3562

28/01/2015


 

Közel-Kelet – Új határok a láthatáron

2 jún

1916 október. Sir Mark Sykes a Brit birodalom és Francois Georges-Picot Franciaország nevében titkos egyezményt kötöttek az Ottomán Birodalom közel-keleti területeinek felosztásáról.

Sir Mark Sykes*  

Francois Georges-Picot**

                                             

Amikor az íróasztalra kiterített térképen vonalzóval meghúzták az új határokat, nem valószínű, hogy belegondoltak abba,  népcsoportokat, törzseket vágnak két -vagy többfelé. Napjainkban egyre világosabb, hogy a térség mai “balkanizációja” részben nekik köszönhető.

Közel-Kelet a Sykes-Picot paktum után***

Ezek a határok az iraki és szíriai háborúk következtében gyakorlatilag már nem léteznek és a tényszerűség okán azt is meg kell jegyezni, hogy nem csak a történelmi időkre, de a mára is érvényes: Megfelelő helyismerettel, vagy megfelelő vezetővel a Jordántól egész Indiáig el lehet úgy jutni, hogy közben egyetlen hivatalos közeg se keresztezze utunkat.

Akik eddig is figyelemmel kísérték az “arab tavasz” nem minden esetben éhség lázadás jellegét, azoknak látniuk kell, hogy a köznép utcára tódulása mögött, a háttérben komoly pozíció harcok folynak. Jól látható, hogy a diktátorok hatalomból történt elmozdítása – az USA és a Nyugat demokráciát expotálni szándékozó törekvései ellenére – minden esetben a fanatikus iszlám előretörését eredményezte.

 

Mindezek ismeretében felmerül a kérdés, hogy a határok átrajzolásra kerülnek-e, vagy teljesen eltűnnek?  Ez utóbbi kétségtelenül a legrosszabb változat lenne, hiszen a térség teljes anarchiába süllyedését jelentené.

Nézzük, milyen erők működnek a körzetben és melyek a lehetséges variációk:

Elsőnek érdemel említést Törökország, ahol a vezetők az elmúlt időszakban többször is hangot adtak annak a meggyőződésüknek, miszerint az első világháború után elvesztett területek ismét török befolyás alá kerülnek. Ezen törekvésükbe szépen  illeszkedik a török-izraeli kibékülés, a törökországi kurdokkal kötött “békeszerződés”, amelynek keretében a kurd fegyveresek teljes létszámban és teljes fegyverzettel elhagyhatták Törökországot az iraki Kurdisztán felé. Az utóbbi időben hallani olyan spekulációról is, amely valamiféle együttműködésről  beszél a rakétaelhárító rendszerek területén Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia(!) között.

Szíria akár három részre is szakadhat,  

– a  hegyes, tengerparti területekre, ahol az Aszadhoz hű alauita erők már jó előre hatalmas fegyverkészletet halmoztak fel,

– az északi kurd területre, amely eddig is szimbiózisban élt az iraki Kurdisztánnal és a törökországi kurd területtel,

– valamint az iraki határ menti területre, ahol eddig is a szunnita törzsek helyezkedtek el.

Ez utóbbi ráirányítja figyelmünket az iraki problémára. Irak északi részén található az olajban nagyon gazdag Kurdisztán, amely már elég hosszú ideje gyakorlatilag önálló államként tevékenykedik. Önálló  parlamentje, gazdasága, reguláris hadserege van. A teljes gazdasági önállóság felé tett döntő lépés, hogy valamikor a nyár végén megnyitják a Törökországon átvezető új olajvezetéket és így az iraki terület teljes kikerülésével szállíthatják az olajat nemzetközi piacra. (Az USA ellenzi ezt a lépést és egyáltalán ellenzi Kurdisztán önállóságát attól tartva, hogy ez veszélyezteti iraki terveit. Nekem úgy tűnik, hogy az USA egyes politikusai farkasvakságban szenvednek, ha nem látják, hogy ezek a tervek mára már kudarcot szenvedtek. A síita “központi” kormány által ellenőrzött területek gyakorlatilag iráni fiókállamként működnek.)

Ebben a témában a legkényesebb kérdés (ha ebben a kavalkádban lehet egyáltalán rangsorolni) a szunnita területek – Szíria és Irak – kérdése. Ezeken a területeken egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az Al-Kaida és más dzsihádista szervezetek. Éppen ezért komoly esélye van egy új Afganisztán létrejöttének a Közel-Kelet szívében.

Az optimistább változat szerint a pragmatikusabb erők kerülnek felül és valamiféle szövetségi állam jön létre, esetleg Jordánia részvételével. Így kijárathoz jutnának a Vörös tengerre.

Természetesen a fentieken kívül számos egyéb változat is lehetséges, az egyetlen, amit biztosra lehet venni, hogy a Közel-Kelet térképe a nem is túl távoli jövőben változni fog.

2013. június 2.

Képek forrása:

* Héber Wikipédia

** Wikimédia C

*** Google

%d blogger ezt kedveli: