Tag Archives: Kadhafi

Kadhafi az “előétel”

24 dec

Úgy tűnik, hogy Kadhafi halálával megszűnt, de legalábbis lanyhult a nemzetközi sajtó érdeklődése a líbiai eseményeket illetően.
Pedig azok, akik a történéseket kicsit is követik, ma is érdekes fejleményekre bukkanhatnak. Olyanokra, melyekről a harcok idején nem is hallottak.

Az Arab Liga legutóbbi ülésén Katar volt a Szíria elszigetelésére vonatkozó javaslatok élharcosa.
Napjainkban egyre világosabbá válik, hogy ez tevékenységének csak a nyilvános  része, hiszen mind több információ erősíti, hogy Katar e mellett több, titkos tevékenységet is folytat Szíria ellen. Ennek keretében fegyvereket és harcosokat szállít Líbiából a szír rezsim ellenzékének.

Úgy tűnik, hogy esetében igaz az a közmondás, hogy “evés közben jön meg az étvágy”,  amit a katari emír, Hamad ben Halifa a-Taanit sejk esetében úgy   lehetne világosan megfogalmazni, hogy  a líbiai “előétel” után a “fő fogás”, Szíria következik.

Valamivel több, mint egy hónapja a líbiai Nemzeti Tanács elnöke, Musztafa Hasszán Dzsilili fogadta a katari vezérkari főnököt, Hamad ben Ali ben Akát.  A vezérkari főnök a “Líbia Kadhafi után” címet viselő tanácskozáson vett részt. Itt beszélt először arról, hogy katari katonai egységek – a NATO-val egyeztetve –  mint logisztikai irányítók vettek részt a harcokban. A vezérkari főnök hozzátete: ”Részt vetünk a harcokban a felkelők soraiban. Több száz katonánk található az ország minden részében. A kiképzés és a tervezés a mi feladatunk volt.”
Ez azonban a tényeknek csak egyik része.


Katar légi úton óriási mennyiségű fegyvert szállított Líbiába a NATO tudtával és beleegyezésével. A háború vége felé katari különleges egységek vettek részt Tripoliban Kadhafi főhadiszállásának elfoglalásában. A katari katonai jelenlét a háború befejeztével tovább növekedett, mivel Katar vállalkozott az új líbiai hadsereg felállítására és kiképzésére. Ehhez azonban a számtalan fegyveres csoportot előbb integrálni kell, valamint az óriási mennyiségű fegyvert be kell gyűjteni. Tudni kell, hogy a fegyverek többsége dzsihádista csoportok kezébe került, akik mindig is a katari emír ideológiai és morális támogatását élvezték.

Felmerül a kérdés, hogy Katar hogyan oldja meg ezt a problémát?  A válasz: Nagyon egyszerűen. Összegyűjtik a fegyvereket és a dzsihádista harcosokat, majd átszállítják őket Szíriába! Okos és takarékos megoldás!!!

A líbiai “Che Guevara” színre lép!

Nem más ő, mint Ovad el-Hakim Blahadzs, aki a legnagyobb líbiai iszlamista fegyveres csoport feje. Az USA és Nagy Britannia körözi az El-Kaidához köthető kapcsolata miatt. Blahadzs a Tripoliban folyó harcokat vezette és a háború befejeztével azt remélte, hogy kinevezik hadügyminiszternek. Ehelyett azt kellett tapasztalnia, hogy a líbiai Nemzeti Tanács nyugati nyomásra teljesen elszigeteli.

Szeptember 11-én Blahadzs váratlanul megjelent a líbiai Nemzeti Tanács ülésén a katari vezérkari főnök társaságában, aminél világosabban nem lehetett volna a Nemzeti Tanács értésére juttatni, hogy a fő patrónus Blahadzs támogatója.

Az eset óta eltelt három hónap. A “problémás” Blahadzs ez alatt egy “ideális” feladatot kapott: Ő irányítja azt a projektet, amely a fegyverek és a harcosok összegyűjtésével és Szíriába történő átszállításával foglalkozik.
Nagyjából két héttel ezelőtt, Törökországban  titkos tárgyalásokat folytatott szíriai ellenzéki csoportokkal. Valószínű, hogy erről a találkozóról a világ semmit nem tudott volna, ha útban a találkozóra nem tartóztatják le Blahadzs-t még a Zintan repülőtéren. Birtokában hamis útlevelet és óriási mennyiségű készpénzt találtak. (A repülőtér egy rivális milícia ellenőrzése alatt áll és ők még frissiben gondoskodtak arról, hogy az eset napvilágot lásson.)

Végül is Dzsilili a Nemzeti Tanács elnökének személyes közbenjárására szabadult.
“Világos, hogy közbenjárt”-  fejtegette egy helyi újságíró. Dzsililinek úgy hiányzik Blahadzs, mint “lyuk a fejben”.
Legjobb megbízni valami nagyszabású, romantikus feladattal, ami minél hosszabb időre távol tartja a líbiai belpolitikától.  Végül is Blahadzs több száz kilométerre található Líbiától a török-szír határon többszáz harcosa társaságában. Eközben gondoskodik az összegyűjtött fegyverek átszállításáról is, aminek hasznából szép összeg “csöpög” a zsebébe is.


Damaszkuszban aggodalommal szemlélik a katari-török-szíriai szövetséget.

Általános vélemény szerint a líbiai önkéntesek nem csak múló epizód. Nyugati beavatkozás hiányában a szír “szabad tisztek hadserege” és a líbiai önkéntesek szövetsége (esetleg a török IHH közreműködésével) újabb iszlamista győzelmet eredményezhet.

 

2011. december 24.

A 22-es csapdája: Líbia

20 Júl

Kadhafi utolsó órái?! – és addig? – és utána?

Joggal foglalkoztatja a közvéleményt az arab világban kirobbant tüntetés-sorozat, melynek kimenetele jelen pillanatban még a területet jól ismerő szakemberek számára sem lehet egyértelmű. Az első, Tunéziában kirobbant felkelést még magam is “éhség-lázadás”-ként könyveltem el. Az egyiptomi események kapcsán azonban – bár a két ország azonos abban, hogy alapterületének nagy része semmire sem használható sivatag – kétségeim támadtak. Amikor azonban Bahrain-t és Líbiát is elérte a lázadás, egyértelművé vált, hogy itt sokkal többről van szó.
Ami az arab államokból érkező híranyag mennyiségét illeti, abban nincs hiány, ugyanakkor nagyban nehezíti a tisztán látást, hogy azok nem minden esetben tekinthetők hitelesnek.

Azt hiszem, nem vitatható, hogy a regnáló hatalom pozíció-őrző elszántsága Líbiában öltötte a legbrutálisabb formát. Ezért nem is véletlen, hogy az elmúlt napokban a közvélemény kiemelt figyelmet szentelt az ott zajló eseményeknek.

Ma már tényként kezelhetjük, hogy Kadhafi Tripolit sem tartja egészen kezében és csak idő kérdése, mikor bukik végérvényesen, bukását azonban még az eddigieknél is több vér fogja kísérni.
Kadhafi a Kadhaf el dam (érvágók) beduin tözs tagja, mely törzs mindig is a kegyetlenségéről volt híres. Kadhafi 1969. szeptember 1-jén , mint a líbiai hadsereg tisztje, élére állt egy katonatisztekből álló csoportnak, akikkel államcsínyt robbantott ki, melynek során az akkor külföldön tartózkodó Idrisz király uralmát megdöntötte. A királyi posztot Idrisz unokatestvére foglalta el, de már pár óra múlva nyilvánvalóvá vált a hatalom kérdését érintő nézetkülönbségük, ami a király házi őrizetével, majd a hatalomból történő “hivatalos” elmozdításával ért véget. És kezdetét vette egy véres, törzsi háború, mely Kadhafi győzelmével és a szenusszi törzsből származó királyi család háttérbe szorításával végződött. Ezt követően kikiáltották a Líbiai Arab Köztársaságot. Kadhafit ezredessé léptették elő és ettől kezdve az ország irányítója és a hadsereg főparancsnoka egy személyben. 42 éves uralkodása során sem volt képes egységes líbiai nemzet kialakítására, az országot jelenleg is több, kisebb-nagyobb beduin törzs alkotja, és bármennyire hihetetlen, ezek a törzsek annyira elkülönülnek egymástól, hogy a különböző törzsek szinte már más országot jelentenek.
Kadhafi fia a legutóbbi televíziós beszédében egyértelműen bejelentette, hogy a család nem távozik az országból, “itt születtünk, itt is halunk meg!”
Erre az elszántságra jellemző, hogy Kadhafi megnyitotta a Tripoli fegyverraktárakat, hogy onnan a vele szimpatizáló lakosságot lőfegyverrel lássa el. Erre a lépésre már az után szánta el magát, hogy a felkelés kirobbanásától kezdve rendszeresen fizetett zsoldosokat vetett be a lázadók ellen. Egyes források arról számoltak be, hogy a zsoldosok Fekete-Afrikából érkeztek és érkeznek, állítólag Zimbabvéban sorba állnak azért, hogy bejussanak a zsoldosok közé, akiknek napi javadalmazása 2.000 dollár.

A törzsi háborúk eddig is jellemezték az országot, mint ahogy az is, hogy az éppen megtizedelt, gyengébb törzsek időlegesen háttérbe vonulva várták a megfelelő alkalmat az újabb összecsapásra. Többek között ennek is köszönhető, hogy a keleti országrész, ahol a Kadhafi ellenes törzsek élnek (és ahol a kevesebb olaj található) gyorsan egymásra találtak és átvették a hatalmat a területen.
Ez az egymásra találás azonban elég megtévesztő és koránt sem következik belőle, hogy Kadhafi bukásával a helyzet megoldódik. Természetes, hogy a Kadhafi-hívekkel szembeni megtorlás lesz a legvéresebb, de a most látszólag egységes törzsek Kadhafi távozása után egymást sem fogják kímélni és a törzsi háború folytatódik mindaddig, amíg egy újabb diktáror nem kaparintja meg a hatalmat.

Kadhafi jelentősége nem annyira személyében, mint inkább olajában keresendő! Nem annyira érdekes, mint inkább tény, hogy a volt szocialista tömb országai éppúgy keresték kegyeit, mint a nyugat. Első kifejezetten politikai okokból, hisz Líbia, mint számos iszlám ország a Szovjetunió kegyeit élvezte, ők látták el többek között fegyverrel, hogy, mint a térség “demokratikus köztársasága” kellőképpen fel legyen vértezve a kapitalista “rémmel”, Izraellel szemben és természetesen áttételesen az USA ellen is.
A nyugat viszont az olaj áldásait élvezte és Anglia nem átallotta egészségügyi okokra hivatkozva szabadlábra helyezni a lockerbie-i katasztrófa okozóját, Al Megrahi líbiai hírszerző tisztet, aki 1988. december 21-én a Pan-Am 103-as járatán 400 g-nyi plasztikbombát helyezett el, s mely 21 országból 270 áldozatot követelt, s akit 2001. januárjában 27 év fegyházbüntetésre ítéltek. A merénylő 2009-ben szabadult és tért vissza Líbiába, s mint a napokban kiderült, szabdlábra helyezését nem annyira egészségi állapota, mint az olajcsap elzárásának veszélye indokolta.

Ami az USA-t illeti, az arab világban kirobbant felkelés-sorozattal kapcsolatban ismételten bebizonyosodott, hogy nem érti a közel-keleti helyzetet, nem ismeri a muszlem gondolkodást és ebből következően nem is tud “arabul” beszélni.
Obama elnök azon kijelentése, hogy – “… líbiai vezetőnek “most” kell távoznia a hatalomból, mert elvesztette legitimitását… Ha egy ország vezetője csak a népével szembeni tömeges erőszak alkalazásával tudja hatalmát fenntartani, nem legitim…” – számomra értelmezhetetlen.
Nem tudom eldönteni, hogy tényleg nem érti, vagy nem is akarja érteni, hogy az arab világban a demokrácia ismeretlen fogalom. Pontosabban fogalmazva csak egy nagyon szűk, hatalomközeli réget privilégiuma – de semmi esetre sem a népé!

Az ENSZ által életbe léptetett szankciók egy kivételével megegyeznek a Lockerbie légi katasztrófa utáni szankciókkal, abban ugyanis szerepelt a repülési tilalom, ami a jelenlegiből kimaradt. Valószínűnek tartom, hogy jelenleg egyetlen ország sem vállalja ennek ellenőrzését.

Mint már az elején utaltam rá, a Kadhafi ellenes beduin törzsek összefogása, az időközben megalakult átmeneti kormány (mely a keleti országrészt uraló szenusszi törzsből került ki) csak időleges és amelynek vége nem új társadalmi berendezkedést, csak egy új, talán nem ennyire véres diktatúrát eredményez.

Egy egészen friss információ csak megerősítí előbbi mondatomat. E szerint Hillary Clinton megpróbálta felvenni a kapcsolatot a líbiai átmeneti kormány képviselőivel, akik azonban nem kívánnak senkivel kapcsolatba lépni, belső problémájukat maguk fogják megoldani.

Ez a kijelentés – véleményem szerint – azért nem sok jóval kecsegteti a demokráciában reménykedőket.

2011. február 27.

%d blogger ezt kedveli: