Jeruzsálemi körséta – Mea Saarim

Néhány lépésre a bucharai negyedtől,  a keleti színek világát egy fekete-fehér világ váltja fel, aminek mélyén nem kevesebb, csak éppen másfajta színvilággal találkozunk. A két városrész, az előző írásomban bemutatott bucharai negyed, és a Mea Saarim (száz kapu) városrész közvetlen szomszédok.

Ez utóbbi 1874-ben, ötödikként jött létre az Óváros falain kívül, de elsőként olyan szempontból, hogy itt a házhelyeket is és az építési költségeket is részletekben volt módjuk fizetni az ide települőknek. Lakóinak többsége azon fiatalokból került ki, akik elhagyván az óvárosi szülői házat új, önálló életet akartak kezdeni.  A mintegy 150 önálló egzisztenciával rendelkező, fiatalokból álló csoport ezen kívül tagja volt a “Jeruzsálem építői” nevet viselő egyesületnek. Valószínű, hogy a tagság tagdíjfizetési kötelezettséggel is járt, hiszen a testület a telekvásárlás és az építkezés költségeit a testület megelőlegezte tagjainak. Első ízben fodult elő, hogy egy egyesület kért és kapott  engedélyt kerület alapítására.

Mea Saarim az ‘50-es években

Különböző források más és más teóriát állítanak fel a kerület nevének eredetével kapcsolatban. Ezek közül az egyik, hogy a száz kapu a tervezett épületek számát jelöli – ugyanakkor tudjuk, hogy a kezdetekkor mindössze 60 lakás készült el. A városrész történetét kutatva találtam egy feljegyzést, ez a következő magyarázatot adja: Az első kapavágás ideje Mózes öt könyvének I. (B’resit, vagyis a Kezdetek) olvasására esett. Toldot (történetek) heti szakaszban szerepel a mea saarim kifejezés. (B’resit 26,10).Az akkori biztonsági előírásoknak megfelelően a házak négyszögletes, zárt alakzatban épültek, ahol a lakások bejárata a központi udvar felé nézett. Egy-egy ilyen háztömbnek egyetlen bejárata volt, amit éjszakára lakattal zártak le.

jellemző építkezési stílus – belső udvarról nyíló lakások

Írásomban folyamatosan múlt időt használok, hiszen a település a múltban keletkezett, ugyanakkor ez Jeruzsálemnek azon negyede, ahol az évek során semmi nem változott, és akik később találtak itt otthonra, azok is visszaléptek az időben. Ebből következik, hogy a városrész a mai napig az ultraorthodox zsidóság lakhelye,

hétköznap az utcán…

ünnepi öltözetben

végtelenül zárt közösség úgy a vallást, mint minden egyéb hagyományt illetően. Erős ellenállást tanusítanak minden általuk modernizációnak vélt változtatással szemben.
Meghatározott, szinte mértanilag kiszámítható körben élnek, gyakorlatilag területük határát nem lépik át. A negyedben minden megtalálható, ami életükhöz nélkülözhetetlen, vannak pékségeik, zöldség- és húspiacuk, ruházati- és cipőüzleteik.

a városrész saját piaca – jellemzően férfiak vásárolnak

a tömegközlekedést bonyolító “EGED” autóbuszok behajtása tilos, mivel azon együtt utaznak férfiak és nők (a zömében orthodoxok lakta részt érintő járatokon a nők elkülönítve, a jármű hátsó részében foglalhatnak helyet, felszállás is a középső ajtón történik

Azok a zsidók, akik kevésbé járatosak a vallási előírásokban, legalább annyira csodabogárként kezelik őket, mint az idegenek.
Köreikben elképzelhetetlen, hogy férfi-nő kezet fogjanak egymással és a házasságokat a mai napig sadhen (házasságközvetítő) igénybevételével ütik nyélbe.
Férfiak, nők, de már a gyerekek is nagyon szolidan öltöznek. A nők ma is kizárólag hosszú ujjú, mandzsettával záródó, nyakig gombolt felsőrészben, és bokáig érő (de legalább vádli középig) szoknyában, nyáron is harisnyával viselt zárt cipőben járnak. Hétköznapi kendőjüket a Szombat tiszteletére parókára cserélik és attól függően, hogy melyik rabbi tanításának követői, ezt még kis kalappal, esetleg háromszögletű kendővel is kiegészítik. A férfiak öltözéke is a választott rabbi által képviselt szokások függvénye.

Mivel a negyed lakói nem lelkesednek a turistákért, de még az általuk modernnek (borotvált, európai öltözetű) ítélt zsidókért sem, a kerület bejáratainál tábla hívja fel a látogatók figyelmét  a köreikben  megkívánt öltözékre.

tábla a városrész bejáratánál, mely elhívja a figyelmet az elvárt öltözködésre

 

Kérik, hogy a nők legalább térdet takaró szoknyában és a könyököt takaró felsőrészben lépjenek az általuk lakott területre. Fényképezni őket majdnem lehetetlen.

Szombat bejövetele előtt a rendőrség az egész negyedet kordonokkal zárja le, de ennek ellenére időnként fellángolnak a tüntetések, ritkán indokolt, többször indokolatlan igényeiknek így akarva érvényt szerezni.

tüntetéseikre jellemző a kuka borogatás és a szemét égetés

Jeruzsálem ezen negyedében nagyon sok magyar származású zsidó él, annyira sok, hogy a kerületen belül, mint állam az államban, kialakult egy magyar negyed, a báté hungarim (magyar házak). Az itt élő magyar származású zsidók tulajdonképpen egy maguk alkotta gettóban élnek. Házaik négy emeletesek és háromszöget alkotva épültek. A benne lévő lakások alapterülete nem több 65 m2-nél. A háromszög elrendezés nem öncélú megoldás, funkciója van. Ezek a belső udvarok adnak helyet a zsinagógának,  mely egyben a tanház szerepét is betölti. A kövezett udvar a vallási életen kívül még számtalan célt szolgál. Játszótér a gyerekeknek, társasági élet tere a felnőtteknek, de itt szárad a mosott ruha is. A lakásajtók is erre az udvarra nyílnak, és sok helyen még ma is áll a közös kenyérsütő kemence, amiben a szombati sólet sül télen-nyáron. Az itt élők még étkezési szokásaikban sem alkalmazkodtak a helyi éghajlathoz.

magyar házak és az általuk közrefogott belső tér

Igaz, hogy ez a fekete-fehér világ számos rabbi követőiből tevődik össze, vannak azonban egységes jegyeik. Ezek közé tartozik, hogy egy részük Izrael államot vallási okokból nem ismeri el.  Az a részük, amelyik tudomásul veszi az állam létét, az sem vesz részt a közéletben. Olyannyira nem, hogy többnyire még adót sem fizet, katonai szolgálatot nem teljesít, munkahellyel nem rendelkezik. (A katonai szolgálattal és a munkavállalással kapcsolatban az utóbbi időben történtek változások, de ezek mérlegét megvonni még korai lenne.) Megélhetésüket a jesiváktól kapott juttatás és a családi pótlék jelenti. Parlamenti képviselőik állandó harcban állnak a mindenkori kormánnyal ezen juttatások kiszélesítése érdekében. A héber nyelvet csak a legszükségesebb esetben használják. Otthon többnyire jiddis, magyar és az amerikai angol a társalgási nyelv.  Ez a kör magába foglalja még a lubavicsi rabbi francia ajkú követőit is.
A magyar kolónia tagjai több generáción át is megőrizték anyanyelvüket, nem elsősorban azért, mert magyarnak tartják magukat, hanem mert ez is része a hagyománynak, amit őrizni kell.

a kalapból és a kaftán helyett viselt “ferencjóskából” ítélve magyarok

Képek forrása: Wikipédia és Google

2011. augusztus 28.

Terrortámadás Izrael déli részén

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem fejeződött be a terroristák kézrekerítése, akik Eilát körzetében, egymástól pár km. távolságban összehangolt merényletet követtek el izraeli állampolgárok ellen.

 

balra fent a busztámadás, jobbra lent a bomba robbanás helye

 

• Izraeli idő szerint déli 12 órakor három egyiptomi katonai egyenruhát viselő férfi adott le lövéseket a Mitzpe Ramonból Eilátra tartó menetrend szerinti autóbuszra. Az autóbuszon többségében katonák utaztak, a sérültek többségének felső testét érte a lövés, amit nehéz fegyverekből adtak le.

autóbusz belseje a támadás után

 

• 12.30-kor a helyszínre igyekvő katonai járőr mellett távirányított bomba robbant.
• 12.35-kor Gázából gránátok csapódtak izraeli területre, itt sérültek nem voltak.
• 13.10-kor tankelhárító rakétát lőttek ki, ami feltehetőleg egy autóbuszra irányult, de célt tévesztve egy minibuszt talált el. Ezen a helyszínen egy négytagú család vesztette életét.

Pillanatnyi állás szerint a merényletben 6 fő vesztette életét és 24-en szenvedtek könnyűtől a súlyosig terjedő sérülést.

A területet a hadsereg különleges egységei lezárták a terrorista csoport v. csoportok felszámolásáig.

Egyiptom hivatalosan elhatárolta magát az eseménytől és a határra csapatokat vezényelt.

Csak háttérmagyarázatként: Az izraeli-egyiptomi határ gyakorlatilag szabadon átjárható. A Szinájon Egyiptomnak soha sem volt teljes ellenőrzése, a terület gyakorlatilag másik országnak tekinthető. Többször mgkísérelték egyiptomi arabok betelepítésével megtörni a beduin hegemóniát – sikertelenül.
Mubarak bukása óta a Szinájt 100%-ban a beduin törzsek ellenőrzik, akik pénzért (és kisebb mértékben ideológiai okokból) mindenre kaphatók.

A rendőrség a nagyvárosokban fokozott készültséget rendelt el, a déli városok bejáratánál pedig ellenőrző pontokat állított fel.

Képek forrása: Google

2011. augusztus 18.

Jeruzsálemi körséta – a bucharai negyed

Jeruzsálem legrégibb városrészeinek egyikét, 65 dunámnyi területen alapították  a Közép-Ázsia térségéből érkezett új bevándorlók. 
Az I. Világháború kitöréséig mintegy 1500 bucharai zsidó élt Erec Jiszroélben, ami az akkori zsidó lakosság 1,8%-a volt. Ugyanakkor Jafón a lakosság  9,4, Jeruzsálemben 3,3%-a származott Közép-Ázsiából.
Az első nagyobb alija a 19. sz. ‘20-as éveiben kezdődött és tartott 1868-ig. Ebben az időben a nagyon gazdag és mélyen vallásos zsidók érkeztek. Útjuk nem volt könnyű, időben 4-6 hónapig tartott, melynek során számtalan veszéllyel kellett számolniuk.
A második alija 1868-91 közé, Ázsia orosz kézre kerülésének idejére tehető. A második alija utolsó évében mintegy 500 fő telepedett le Jeruzsálemben. Ők a megalapítói a jeruzsálemi Buchara negyednek.
A harmadik alija hullám 1891-1914. közé esett, az ő útjuk már lényegesen kevesebb időt, 2-3 hetet vett igénybe.
A bevándorlás szempontjából a harmadik alija időszakát két részre kell bontani:
a) 1891-1901 között a Jeruzsálembe irányuló alija nem volt számottevő, ebben az időben a felnőttek inkább csak látogatóba jöttek a Szentföldre, viszont gyerekeiket már akkor ide küldték tanulni.
b) 1907-’14 között nagyobb hullámban érkeztek, ekkor alapították Rehovotot.

Tadzsikisztán, Kirgisztán, Kazahsztán, Türkmenisztán színeit, szokásait itt is meghonosították.

 

a környék, ahonnan érkeztek

A városrész a maga idejében modernnek, kifejezetten európainak tűnt széles utcáival, melyeket fasor szegélyezett.

a főutca – még autóbusz közlekedés nélkül

Megjegyzem, hogy a kerület keletkezéséhez gyűjtött adatok között ez okozta a legnagyobb meglepetést, annál is inkább, mert viszonylag sűrű ottjártamkor mindig olyan érzésem van, hogy a falak rám dőlnek, levegőtlennek, zsúfoltnak érzékelem a helyet.  Meglehet, ebben szerepet játszik az az Ázsiából hozott építkezési stílus, miszerint a házak belső udvarosak, tehát az utcáról tényleg csak a falak látszanak.

belső udvar

Az első lakók  egy-egy házban tulajdonképpen egy-egy
család voltak. Ezek a házak tágas lakásokat foglaltak magukba, melynek udvarán az ott élők apraja-nagyja osztozott.

Mint említettem, születési helyük színeit is magukkal hozták,

de még a kendő kötés fortélyát is.

Otthonaikba belépve, szemet kápráztató színek falon-földön és díszpárnák formájában az űlő alkalmatosságokon.

Szőnyegek a Kaukázusból, 

Kazahsztánból és

Üzbegisztánból

Az őslakók kifejezetten jómódú emberek voltak, akik a zsidó vallást szülőhelyükön is őrizték és annyira fontosnak tartották, hogy a Szentföldről meghívott vendégrabbik irányításával követték annak előírásait.

Pontos okát nem sikerült kiderítenem, lényeg, hogy a “nagy” családok szép lassan elvándoroltak innen. Nagy család alatt értendők a létszámukban is nagy családok, de ami a kerület gazdasági visszaesését okozta, hogy olyan családok is, mint a dúsgazdag Muszaiev, máshol telepedtek le. Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy az izlandi elnök felesége is ennek a családnak a leszármazottja.

Mára a negyed arca sokban megváltozott. A lakók cserélődtek, a fiatalabbak elvándorlásával szinte csak az öregek maradtak. A házak belseje is változásokon ment át, az addig nagy lakásokat leválasztották, a megcsappant igényekhez igazítva azonos területen háromszorosára nőtt a számuk. Ebből adódóan a kerület mára elöregedett. Az idős lakók, sokszor örökösök hiányában, valamely jótékonysági intézményre hagyják ingatlanaikat, megmaradt értékeiket, legtöbbször azzal a meghagyással, hogy az ingatlanból befolyt összeget zsinagógák fenntartására, új imahelyek létesítésére kell fordítaniuk.

zsinagóga bejárata – az imaházak általában nem külön épültek, a belső udvarból nyílnak

zsinagóga padozata – a színeken nem fogott az idő

Napjainkban új lakók kezdik felfedezni a helyet, sajnos azzal, hogy askenáz ultraorthodox családok vásárolnak itt lakásokat, a kerület elveszti hangulatát, színeit, ami már kezd megmutatkozni abban is, hogy nagyarányú átépítések, renoválások kezdődtek.

erről beszéltem – a hagyományos színek lassan eltűnnek, helyüket felváltja a fekete-fehér világ

Kár, mert a bucharai negyed jellegzetes színvilága, hangulata semmihez sem hasonlítható jelenség volt Jeruzsálem szívében.

A bucharai negyedben lévő piac a házak aljában-között működik. Az erkélyen lévő holmik azonban nem eladók – a lakók által évek során felhalmozott “hasznos’ tárgyak. A kék szín pedig szemmelverés ellen védi a bentlakókat.

Ellentétben a Jamin-Moshe városrészben tapasztalt csenddel, méltósággal, a Bucharimban szó szerint zajlik – és legtöbbször az utcán – az élet.

Képek forrása: Wikipédia

2011. augusztus 16.

Palesztinok és az arab világ

Hami Havidi ismert egyiptomi publicista, aki mellesleg közel áll a Muzulmán Testvérekhez, július 21-én egy tanulmányt tett közzé “A palesztin-ellenesség szaga” címmel.

Így kezdi írását: “Nehéz elhinnem, hogy az Egyesült Arab Emirátusok minden ok nélkül, hirtelen úgy döntött, hogy kiutasít 60 olyan palesztint, akik már 20-30 éve ott élnek és akiknek most az országot egy héten belül el kell hagyniuk. Az érintettek mindannyian menekült státusszal rendelkeznek, tehát kiutasításuk ellenkezik a nemzetközi joggal.
Néhány évvel ez előtt felkérték őket, hogy folyamodjanak állampolgárságért, amit meg is tettek. Akkor két évre szóló útlevelet kaptak, ami azóta lejárt, így jelenleg semmilyen személyi okmánnyal nem rendelkeznek. Útlevél hiányában az országot nem tudják elhagyni, de ott sem maradhatnak.
A kiutasítás természetesen a 60 személy családját is érinti, hiszen a családfő jövedelme nélkül nem tudnának létezni.
Bizonytalanságukat csak növeli, hogy senkitől, semmiféle magyarázatot nem kapnak.

Tudni kell, hogy ez az ország valamikor szélesre tárta kapuját a menekültek előtt, ami évtizedek alatt második hazájukká vált.

Nem titok, hogy az Emirátusban sok minden megváltozott az utóbbi években. A biztonsági együttműködés kiszélesedett más országokkal, elsősorban az USA-val. A helyi biztonsági szervek ellenőrző tevékenysége erősödött. A külső nyomás még tovább erősödött az után, hogy Dubai neve felmerült több terrorszervezet anyagi támogatásával foglalkozó nemzetközi jelentésben.”

A publicista más országokbeli palesztinokról is említést tesz, akik hasonló módon jártak. Két évvel ez előtt szintén ilyen meglepetésszerűen utasítottak ki Libanonból palesztinokat azzal az indokkal, hogy siiták, akik a Hezbollahot segítik. A libanoniaknak volt hová visszatérniük. A mostaniaknak azonban nincs, mert országuk megszállás alatt áll. (Szerző itt a ‘48 előtti Palesztinára utal.)

“Lehetséges, hogy a mostani kiutasításban szerepet játszik az is, hogy az érintettek mindannyian a gázai övezetbe valók és ezzel a Hamaszra akarnak nyomást gyakorolni. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy az Emirátusok a Palesztin Hatóság biztonsági erőinek egyik legfőbb támogatója.
Nem tudom, hogy a kiutasításnak vannak-e biztonsági okai, vagy az egész csak politika. Nem tudom, hogy a Palesztin Hatóság tud, vagy akar-e tenni valamit az ügyükben. Nem tudom, hogy az Arab Liga főtitkára tud-e valamit csinálni.
Azt azonban tudom, hogy palesztin-ellenesség szaga lengi be az egész környéket. Nem csak Izrael, hanem számos arab ország is a palesztinok ellen dolgozik. Ebben a Mubarak rezsimnek fontos szerepe volt. (Szerző a rezsim egyik legfőbb bírálója.) Az utolsó tíz évben a stratégiai ellenség (Izrael, USA) stratégiai szövetségessé vált.”

Nekünk izraelieknek könnyebb azt hinni, hogy az egyik oldalon vagyunk mi, a másik oldalon az egész arab világ, amely pénzzel, fegyverrel és politikailag támogatja a palesztinokat.
Ez azonban koránt sincs így. A palesztinok már elég régóta nem az arab világ favoritjai és ezt ők is jól tudják, érzik is nap, mint nap. Könnyen lehet, ez is oka, hogy a Palesztin Hatóság szeptemberben az ENSZ-hez akar fordulni. A csalódott palesztin politikai elit már látja, hogy a megváltás nem az arab világból jön.

Az arab világ palesztin-ellenességének elég hosszú története van. Mindenki emlékezhet az 1970-es jordániai “fekete szeptember”-re, amikor Husszein király katonái több ezer palesztint öltek meg az után, hogy azok egész országrészeket vontak ellenőrzésük alá. Vagy arra, amikor Kuwait több tízezer palesztin olajmunkást utasított ki az első öbölháború (1991) után, mert Arafat Szaddam Husszeint  támogatta.  A mai napig emlékeztetnek Kuwaitban arra, hogy a központi bank palesztin alkalmazottai kinyitották a széfeket az iraki katonáknak, akik elképzelhetetlen mennyiségű készpénzt és aranyat vittek el.
Líbia az oslói egyezmény után több ezer palesztint utasított ki. A szíriai hadsereg 1976 augusztusában több tízezer palesztint gyilkolt le hidegvérrel a Tel- i-Zator menekülttáborban. 1982 szeptemberében a libanoni keresztény milícia több száz palesztint ölt meg Sabra és Satila menekülttáborokban.
Sokat meg lehet tudni a libanoni palesztinok helyzetéről, ha megnézzük, hogy az állam hogyan viszonyul hozzájuk. Ezek a palesztinok már 63 éve élnek az országban úgy, hogy nincs állampolgárságuk és törvény szerint nem is kaphatnak. Ha valaki elhagyja az országot, nagy valószinűséggel soha nem térhet vissza. Törvény szabályozza azt is, hogy a palesztinok milyen szakmákat nem gyakorolhatnak. A menekülttáborokban tilos a házakat tatarozni. A táborok tulajdonképpen területen kívülinek számítanak. A libanoni állam nem avatkozik be a táborok életébe, ami egyben azt is jelenti, hogy nem is nyújt számukra semmit. Ennek volt köszönhető pl., hogy egy Irakból   elmenekült terrorszervezet ellenőrzése alá vonta a Tripoli mellett lévő Nahar el-Barad menekülttábort. A libanoni hadsereg nagy véráldozat árán felszámolta a szervezetet, de az áldozatok többsége civil palesztin volt.

Nem árt figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy úgy Gázában, mint Júdea-Szamáriában, Libanonban, Szíriában és Jordániában kivétel nélkül a városok mellett jöttek létre a menekülttáborok. Miért? A válasz nagyon egyszerű. Így rendelkezésre áll egy teljesen jogfosztott és mindenben kiszolgáltatott, olcsó munkaerő. Az UNRWA, amit a palesztin menekültprobléma megoldására hoztak létre, azzal, hogy a segélyosztogatáson kívül semmit nem csinál, csak konzerválja ezt a méltatlan állapotot. Nem véletlen az sem, hogy az arab országok nyomást gyakorolnak az UNRWA-ra annak érdekében, hogy e tevékenységen ne is változtasson. Mi lenne ugyanis a bejrúti gazdag maronita családokkal, ha elveszítenék az olcsó palesztin cselédeket?

Az arab országok hosszú éveken át fegyvereztek fel palesztin milíciákat, melyek többnyire egymással harcoltak a “befogadó” ország érdekei szerint és kevéssé Izrallel. Ebben a harcban egyértelműen az ágyútöltelék szerepét töltötték be.
Az arab vezetők Arafatot mindenki másnál jobban gyűlölték elsősorban azért, mert velük ellentétben legitim vezető volt, akit népe nagyon szeretett, aki ráadásul még belső ügyeikbe is beleütötte az orrát.

Nagyjából egy évvel ez előtt nagy vihart váltott ki Egyiptomban az ENSZ jelentése, mely szerint a palesztinok több ezer dollár segélyt kapnak fejenként. Az egyiptomiak ennek az összegnek az ötödét keresik meg rabszolgamunkával! A legszelídebb jelző, amivel a palesztinokat illették, a “vérszopó” volt, akik eladták országukat a cionistáknak és a segélyként kapott pénzt svájci bankokba tették, most pedig szaladgálnak az arab országokhoz, hogy “szabadítsák fel Palesztinát”.
Egyiptomiak, szíriaiak, irakiak és libanoniak tízezrei haltak meg a palesztinokért vívott háborúban anélkül, hogy akár egyetlen millimétert is felszabadítottak volna. Erre most a palesztin vezetés együttműködik Izraellel a Hamasz visszaszorítására Júdea-Szamáriában, hogy a cionista telepesek biztonságban lehessenek a palesztin népfelkeléstől. Támogatást kérnek a palesztin állam létrehozásához Palesztina területének egynegyedén, amivel legalizálják a cionisták 1948-as földrablását.
Hogy hány milliárd dollárt ajánlottak fel az arab országok a gázai övezet rekonstrukciójára, már senki sem emlékszik. Az azonban tény, hogy a felajánlásokból eddig egyetlen fillér sem érkezett meg. Az ok nagyon egyszerű: Az arab országok egyáltalán nem nézik jó szemmel a gázaiak kapcsolatát Iránnal és a Hezbollahhal. Ezért a színfalak mögött el is követnek mindent, hogy a zárlat fennmaradjon. Jó példa erre, ha számba vesszük, hány blokádtörő hajó indult az arab országokból: Csak a törökök, a “hasznos idióta” európaiak vettek részt benne. Ők azok, akik nem értik, hogy az arab országok népeinek baja – a nyomor, a korrupció, az elhanyagoltság, a munkanélküliség és az erőszak – többszöröse annak, mint a palesztinoké. Nem beszélve a “kövér arabok”-ról – ahogy az izraeli arabokat nevezik.

Az izraeli arabok ma az egyetlen arab népcsoport, amely apái földjén él, (bár nem egynek a családneve végződik “egyiptomi”, “iraki” jelzővel) demokratikus államban, az egyetlenben ezen a vidéken. Ők az egyetlenek, akik teljes körű polgári és politikai jogokat élveznek.

Fentiek alapján érthető, hogy a palesztinok miért fordulnak az ENSZ-hez. Pontosan tudják, hogyan vélekedik róluk az arab világ és azt is, hogy támogatásra csak a nyugati világ “hasznos idiótái”-tól számíthatnak, akik még mindig a “szerencsétlen palesztinok”-ról beszélnek, akiknek jár az önálló állam.

Természetesen a legtöbb arab ország is érdekelt a palesztin állam léterehozásában, bár az ok teljesen más: Elegük van a palesztinokból. Hozzanak létre államot akár a tenger fenekén, onnan legalább senki sem hall felőlük többet.  

Ezek az “arab testvérek”, akik mellett a palesztinoknak már ellenségre nincs is szükségük.

 

2011. augusztus 12.

Jeruzsálemi körséta – Szultán fürdő

Az Izraelbe látogató turista útitervéből bizonyára nem hiányzik Jeruzsálem nevezetességeinek megtekintése és a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben első helyen az Óváros szerepel.
Közvetlen az Óváros fala mellett található a Szultán fürdő, ami ma számtalan kulturális esemény színhelye az év minden szakában, de legvonzóbb látványosságával csak azok találkozhatnak, akik látogatásukat augusztus első hetére időzítik.

Ha a Jaffó kapu felől közelítjük meg az Óvárost és továbbmenve elsétálunk Dávid tornya mellett, *

jobbra kanyarodva  eljutunk  az I. Szulimán szultán által 1536-ban építtetett Szultán fürdőhöz.**

A Szultán fürdő eredetileg, mint vízgyűjtő medence funkcionált. Évszázadokon át biztosíttotta a Templom hegy és Jeruzsálem lakóinak kiváló minőségű vízellátását. A II. Templom idején a víz nyitott, de kőlappal fedett csatornán folyt a medencébe, ezt váltotta fel az oszmán uralom alatt épített agyagcső.

A víztározó 170×67 m és átlagosan 10 m mély.***

A ‘70-es években itt került kialakításra zsidó művészek szabadtéri alkotótábora, ahol a nép -és iparművészeti alkotók részben ténylegesen a szabadban – festők, szobrászok, grafikusok – alkotnak, részben kis műhelyekben állítotják elő aranyból, ezüstből, drágakövekből álló ékszer-kollekciójukat, de helyet kapnak itt fafaragók, bőr -és textilművesek, a zsidó vallási élet kellékeit előállító iparművészek  is.

Alkotóház ****

Ma közel 100 galéria  található ezen a területen, ahol ízlésünk és nem utolsó sorban anyagi lehetőségeink szerint válogathatunk a festmények, rajzok, nemesfém- és divatékszerek között. Találunk itt lakáskiegészítőket, dísz- és ajándéktárgyakat. A Szultán fürdő területe ezen kívül könnyűzenei fesztiválok, komolyzenei hangversenyek színhelyéül is szolgál, nem beszélve az éttermek nyújtotta széles választékról.

Jeruzsálemi hagyomány, hogy augusztus legelején, 10 napon (este 6 és éjfél között) nemzetközi, vásárral egybekötött  nép- és iparművészeti kiállítás várja a bel- és külföldi vendégeket, akiket a fent leírt útvonalon kellemes sétát követően érik el a kiállítás területét.

 A rendezvény az izraeli Nyári Fesztivál részét képezi és minden évben nagy várakozás előzi meg.  Mi sem jellemzi ezt jobban, mint a számok:  Az utolsó két évben a megnyitó napján 10 ezer fölötti volt a látogatók száma és a zárás mérlege szerint a kiállítás 150-170 ezer érdeklődőt vonzott.

A rendezvény helyszíne – éjszakai kivilágításban*****

Az alábbi képek a 2010-es kiállításon készültek, ahol a150 izraeli kiállítón kívül 36 ország művészei vettek rész alkotásaikkal.

Résztvevő országok felsorolása a bejáratnál.

Közvetlen a bejáratnál kapott helyet Jafa Szolomon kesztyűbáb készítő – a gyerekek legnagyobb örömére.

Nemesfém ékszerek bő választékát kínálja a következő stand.

Innen elég nehéz továbblépni, pedig még akad látnivaló.

Mondom, nehéz elszakadni.

“Csapda” a kisgyerekeseknek, de nem csak!

 

Gyöngy minden mennyiségben – divatékszer Kenyából.

Marionett figurák Chiléből.

Nem szorul magyarázatra.

A magyar kiállító fafaragó művész.

India,  Zimbabve és Chile pavilonai.

Még egy kis nemesfém bemutató.

A több órás nézelődés után jól esik a pihenés – az “etetőpavilonok” minden igényt kielégítő választékkal szolgálnak

A résztvevő országok zászlaival búcsúzom – Jövőre Veled Jeruzsálemben!

Fotók származási helye:

1. * Avi Dror, Wikimedia CC
2. ** Tamara, Wikimédia CC
3. *** Iton Maariv
4. **** Pinchas Stern, PikiWiki
5. **** Ori, Wikipédia CC

2011. augusztus 7.

Izraeli-palesztin béke és a nagyvilág

Nem egészen egy éve, hogy  a felújított izraeli-palesztin “béketárgyalások” összegzésébe kezdtem, de  már akkor  tudvalevő volt, hogy a téma sokaknak és sokáig kínál elfoglaltságot.
Az eltelt időszakban különféle tudósítások, elemzések láttak napvilágot, melyek részben a hamvába holt párbeszéddel, a további kilátásokkal foglalkoztak. Amerika után újabb és újabb önjelölt államfő érezte úgy, hogy nála a bölcsek köve, ami az egyedüli biztosítéka az izraeli-palesztin békének.
Régebbi olvasóimat nem akarom untatni a téma újbóli részletezésével, ugyanakkor nagyképűség lenne feltételezni, hogy írásaim széles körben ismertek, áthidaló megoldásként a poszt végén felsorolom az e témában írt eddigi bejegyzéseimre mutató linkeket.

Hogy a téma ismét az érdeklődés középpontjába került, annak egyik oka, hogy alig két hónap választ el minket attól, hogy az ENSZ elismerje a független palesztin állam kikiáltását, a másik pedig az USA elnökének a békefolyamatban betöltött szerepe.
Az utóbbi időben egyre több olyan  közvélemény kutatásra alapozott elemzés látott napvilágot, mely Obama népszerűségi mutatóit ismerteti. Ezek közül az Amerikai Arab Intézet egyik kutatója, James Zogby írása keltette fel figyelmemet, melynek témája az amerikai-arab viszony megromlása. Zogby úgy látja, hogy Amerika az idén tavasszal kirobbant és a közbeszédben  “arab tavasz” néven ismertté vált felkelés-sorozat kapcsán elvesztette az arabokat. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az USA és az arab világ kapcsolatának megromlását két részre kell bontani és a tisztán látás érdekében  külön kell kezelni az össz-arab álláspontot a palesztin véleménytől. Szerinte erősen  torzítaná a felmérés eredményét, ha egy évtizedek óta megszállás alatt élő etnikum és az általános arab vélemény keveredne.
Ezzel a megállapítással csak akkor tudok egyet érteni, ha azt is hozzátesszük, attól függ, honnan nézzük.
Ha ugyanis az USA szemszögéből, akkor a nagy számok törvénye alapján nyilvánvaló, hogy a palesztin vélemény csepp a tengerben. Ha ugyan ezt izraeli oldalról vizsgáljuk, akkor azt kell mondjam, hogy nekünk elsősorban a palesztin “hangokra” kell figyelnünk és csak másodsorban az össz-arab véleményre.
A téma bonyolultságára jellemző, hogy még ez a megállapítás sem fedi teljesen a valóságot, ugyanis a palesztin fél minden megnyilatkozását –  különös tekintettel, ha abból Izraelnek nem kára származik – megkérdőjelezi, felülbírálja az Arab Liga és a mindenkori palesztin vezetés a legegyszerűbb kérdésre is csak előzetes egyeztetés után adja meg válaszát. Éppen ezért nem ritka,  hogy egy már eldöntöttnek vélt kérdés újból terítékre kerül és a megoldásra az eredetivel homlokegyenest más reakció érkezik.
Tovább bonyolítja az érthetőséget, hogy a palesztin vélemény sem homogén, nagyban függ attól, hogy a megkérdezett gázai vagy területi illetőségű, hogy a PFSZ v. a Hamasz választó táborába tartozik-e.? (Iskolai végzettség és munkahely ebben nem játszik szerepet.)

Mint ahogy az arab-palesztin véleményt sem lehet teljesen elválasztani egymástól, úgy azt sem lehet egyérteműen kijelenteni, hogy csak Obama  veszített volna népszerűségéből muzulmán körökben.
Talán az lenne a valósághoz legközelebb álló megállapítás, ha úgy fogalmaznánk, hogy Obama veszített a legtöbbet, de Európa azon tagállamainak népszerűsége is csökkenőben, melyek a tárgyalások felújítását szorgalmazzák a palesztin állam egyoldalú kikiáltásával szemben. Arra most nem térnék ki részletesen, hogy az egész ENSZ ceremónia semmiféle gyakorlati értékkel nem bír a leendő palesztin államra, arra sem, hogy tulajdonképpen Mahmud Abbasz saját csapdájának  foglya, amiből egyszerűen csak az ENSZ hátán tud kimászni. (Ennek részletezésére később visszatérek.)  A palesztin belső konfliktus, az, hogy a Hamasz eleve ügyük elárulójának tekintette Abbaszt, amiért az egyáltalán asztalhoz ült az izraeliekkel, mindenképpen megingatta pozíciójában. Abban a pozícióban, amit tulajdonképpen jogtalanul bitorol, hiszen már rég lejárt a mandátuma és csak azért nem írt ki eddig új választásokat, mert tudta, hogy elveszítené. De számára ez lenne a kisebb veszteség. Ha viszont továbbra is tárgyalásokba bocsátkozik az izraeli féllel, személyes biztonsága sem garantálható. Ez az alapvető oka lavírozásának, a sebtében aláírt Fatah-Hamasz paktumnak. Számára még mindig jobb a bukott vezetői státusz, mint a palesztin néptől mindenképpen kijáró áruló cím elnyerése.
Az, hogy a palesztinoknak mennyire nem áll szándékukban a békekötés, az alábbiakból remélhetőleg kiviláglik, mint ahogy végső és ma már nem is titkolt céljuk – Izrael megszüntetése, a teljes Palesztin föld zsidómentes övezetté nyilvánítása.

Vegyük sorra, nézzük lépésről-lépésre Obama elnök szerepét a közel-keleti konfliktus – ami koránt sem kizárólag az izraeli-palesztin konfliktust foglalja magába – kezelésében , melyben véleményem szerint több, súlyos hibát is elkövetett. Reményeim szerint az alábbiak ismeretében  világos kép alakul ki arról, vajon miért is a szakadás az arabok és Obama között.

Az USA elnöki székének várományosa a választásokat megelőző szavazatgyűjtő körútja során potenciális zsidó szavazóin keresztül biztosította Izraelt Jeruzsálem oszthatatlanságáról, Izrael fővárosaként.
Ugyanakkor megválasztása utáni első körútja a Közel-Kelet arab országaiba vezetett. (Izraelbe azóta sem látogatott el! – arab szimpátia fokozódik) Hatásos beszédet tartott a demokráciáról – olyan közegben, ahol a népesség döntő részének szótárában a demokrácia még fogalmi szinten sem szerepel. Nyitást ígért az arab országok felé. Kairói beszédében békejobbját nyújtotta a muzulmán világnak (fricska Bush-nak) és államot ígért  a palesztinoknak. Figyelem: Jeruzsálem fővárossal! (palesztin szimpátia az egekben)

A nyilatkozat hatása nem maradt el, elhangzását követő napok jellemzője, hogy palesztin csoportok jelentek meg az izraeli települések bejáratánál és kérdésre elmondták jövetelük célját. Felmérni a település állapotát és elosztani a zsidó házakat!

Közben Obama visszatért az Egyesült Államokba és a palesztinoknak azt kellett tapasztalniuk, hogy Izrael tovább él, ráadásul Amerika a tárgyalások felújítását szorgalmazza. (szimpátia csökkentőben, első repedés a barátságon)

A palesztin fél, élén Mahmud Abbasz-szal , nem tétlenkedik. Nem csak a világhálót, az USA-t is ostromolja olyan fotókkal alátámasztott híresztelésekkel, hogy a békekötés ill. a tárgyalások akadályát kizárólag a területeken folyó építkezés akadályozza. Közben némi történelem hamisítást is megenged magának a palesztin nép eredetére és a zsidók e területen való jogosulatlanságára vonatkozóan.  
Izrael – amerikai nyomásra – 10 hónapra felfüggeszti az építkezéseket, de a palesztin fél változatlanul nem ül le a tárgyalóasztalhoz. Két (2!) héttel a moratórium lejárta előtt – palesztin nyomásra – Obama az építkezések további felfüggesztését akarja Izraelre kényszeríteni, amit el is ér 3 hónapos időtartamra. (szimpátia emelkedőben)
A palesztin fél elindul a tárgyalások ünnepélyes megnyitójára, de mielőtt gépre szállna, még nyilatkozik: “Az első lépés Ciszjordánia, utána egész Izrael következik:” Ez a kijelentés elsősorban az arab világnak szólt, azon belül is a Hamasznak, mely Mahmud Abbaszt attól a pillanattól, hogy  hajlandónak mutatkozott a tárgyalásokra, “ügyük elárulójának, izraeli ügynöknek” tekintette.
Hogy a PFSZ nem gondolta komolyan a megegyezést, arra legjobb példa, hogy egyetlen ütőkártyaként a “ telepbővítést” és a “‘67-es határokat” szajkózta, valamint első pillanattól kilátásba helyezte az ENSZ-től való közbenjárás lehetőségét.  Arról mélyen hallgatott, de nem csak ő, hanem a médiák is, hogy a telepbővítés egyetlen esetben sem jelentett területbővítést, a köztudatba tévesen beszivárgott ‘67-es határok pedig soha nem is léteztek. Ennek ellenére Izrael hajlandó visszatérni az eredetileg számára kijelölt nagyságú területre, de biztonsága érdekében ezt új nyomvonalon realizálná úgy, hogy megmaradó területe minden oldalról védhető legyen.

Időközben Obama is beláthatta,  hogy amikor a Hamasz rakéták 22-60 km-es távolságra képesek eljutni, egy alig 9 km-es sáv védhetetlen.
Tehát az USA-nak tulajdonított rendezési tervben semmi új nincs, semmi olyan, amit az izraeli fél eddig ne hangoztatott volna. Úgyhogy tévedés azt hinni, hogy Obama találta fel a spanyolviaszt.

Szeptemberben az ENSZ immáron  másodszorra készül legitimizálni a palesztin állam megalapítását, (ha a Népszövetséggel való jogfolytonosságát is figyelembe vesszük, akkor harmadszor: 1922-ben Jordánia, 1947-ben a maradék 20%-nyi terület újraosztása palesztin-zsidó részre). Ugyanakkor folyamatosan hangoztatja, hogy Izraelnek joga van élni és  biztonságos  határok között élni, azt garantálni nem tudja. Ugyan így nem tudja sem az EU, sem Amerika!
És tulajdonképpen nem is kell, hogy garantálja, hiszen ahogy jóváhagyólag rábólint a palesztin állam egyoldalú kikiáltására, a palesztin félnek már semmiféle érdeke nem lesz tárgyalni Izrellel. Meg miről is tárgyalnánk?
A történelem visszaköszön, az egész kísértetiesen emlékeztet a ‘47-’48-as állapotokra, (és az azt követőkre) amikor a Nyugat tétlenül szemlélte a létünkre törő háborúkat és figyelmen kívül hagyta az Izrael eltörlésére buzdító örök arab szlogent.
Ezt a problémát tetézi egy számomra enyhén szólva is furcsa nemzetközi hozzáállás és itt térek vissza Mahmud Abbasz csapdájára. Tudni kell, hogy a most már 18 éve tartó “békefolyamat” során Izrael három volt miniszterelnöke (Barak, Sharon és Olmert) olyan engedményeket tett volna a palesztinoknak, amire regnálásuk előtt nem volt példa. Mindhárom béketervezet tartalmazta a ‘67 előtti állapotok visszaállítását, Olmert még Jeruzsálemet sem kímélte volna.  Mindhárom alkalommal szó volt területcseréről  olyan formában, hogy az a palesztin fél számára plusz terület nyeréssel járt volna. Ha azt nem fogadták el, mi értelme van újabb tárgyalásoknak? Miben reménykednek?

Rövid leszek. Izrael eltörlésében, a zsidók tengerbe szorításában.

Tudom, hogy további mondandómmal nem leszek népszerű, de vannak az életben olyan igazságok, amit ha nem mondunk ki, ha álszent módon mindig csak “megfelelni” akarunk, a saját életünket, de ami még súlyosabban esik a latba, az utánunk következő nemzedék jövőjét veszélyeztetjük.

Mondjuk ki végre, hogy Európának kényelmes megoldás volt rábólintani Izrael megalakulására, ugyanakkor kényelmetlen a palesztin oldalt rávenni országuk megteremtésére. Semmi mást nem kellett volna cselekedniük, mint az évtizedek óta feléjük áramló anyagi támogatás útját követni és annak felhasználását ellenőrizni. Ez esetben nem fordulhatott volna elő, hogy a hagyományosan korrupt vezetőik dollár milliárdos számlán ülve saját népük alapvető emberi szükségleteiről megfeledkezzenek.
Mondjuk ki végre azt is, hogy csalódást okoztunk azzal, hogy nem csak túléltünk hat háborút, de fejlődni, gyarapodni tudtunk. Mondjuk ki azt is, hogy Európa elvesztette értékrendjét és a mára a kisemberek körében ismételten feljövőben lévő antiszemitizmust a diplomáciában elfogadottabb  Izrael ellenes megnyilvánulás váltotta fel.  Mondjuk ki végre, hogy mindezek az egyes országok belső bajainak leplezésére, a politikai élet szereplőinek populista karrierépítésére szolgálnak.
Nevezzük nevén a gyereket!  Mondjuk ki végre azt, hogy a felnövekvő nemzedék, a ma ifjú értelmiségiei, karöltve az emberi jogokat védő aktivistákkal – mértéket vesztettek. Az egyenlőség, az igazságos társadalmi elosztás nevében a deviancia, a terrorizmus támogatói lettek.
És akkor térjünk át Amerikára. Az USA esetében is elmondhatjuk, – ami minden állam esetében  természetes is – hogy elsősorban a saját érdekeit nézi. Mondjuk ki, hogy a köztudatban élő, Izraelnek nyújtott kölcsön egy államközi szerződés része, mely úgy szól, hogy a kölcsön kizárólag Amerikában vásárolható le. A költségvetés részét képező, tervezett tételt képez, mely egyaránt szerepel a kiadás  és bevétel rovatban!
Mondjuk ki végre, hogy az amerikai zsidók Izraelt támogató adományai a minden zsidóra jellemző adakozás részét képezik, ez az ő cionizmusuk, ezzel érzik megváltva, hogy nem vesznek részt mindennapi életünkben.
Visszatérve Obamára, vele kapcsolatban mondjuk ki, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke idealista széplélek, aki szükségét érzi a megelőlegezett Nobel békedíj megszolgálásának.

Tévedés azt hinni, hogy Obama csak az arabokat veszítette el, minden bizonnyal elveszítette  zsidó származású szavazótáborának egy jó részét is.
Izrael pedig járja a maga útját egyedül, csakúgy mint eddig, mert szép szavakon, beváltatlan ígéreteken kívül sem Európa – benne az ENSZ – sem Amerika nem képes garantálni az ország biztonságát.

Hogy félreértés ne essék, amikor a palesztin néppel szembeni felháborodásomnak adok hangot, a legritkább esetben az utca népét ítélem el. Megvezetett, nyomorult emberek, akiket a magas politika, saját politikusaik tartanak színvonal alatti körülmények között és ehhez asszisztál a nyugati civilizáció!

Golda Meir híres mondása a ’67-es háborút követően hangzott el és érvényéből azóta sem veszített: “A béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik gyermekeiket annál, ahogy minket utálnak.”

Mai tudásom alapján hozzáteszem, hogy a béke akkor jön el, ha a külső nagy v. magukat nagynak hitt hatalmak politikai-gazdasági pecsenyéjüket otthon és nem Izrael  hátán kívánják megsütni.
Saját, a témát érintő írásaim:

1. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010/
2. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010-ii/
3. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok-2010-iii/
4. https://leharblog.wordpress.com/2011/07/15/izraeli-palesztin-beketargyalasok2010-iv/
5. http://globlog.nolblog.hu/archives/2011/03/30/Hamasz-Fatah_kozeledes/
6. http://globlog.nolblog.hu/archives/2011/05/03/PFSZ-Hamasz_orok_beke/
7. http://globlog.nolblog.hu/archives/2009/06/08/Obama_a_vilagbeke_uj_angyala/

2011. augusztus 3.