Tag Archives: atom

Obama álarc nélkül

26 dec

 

15132005081_8d6c90eb34_b

A történelemben csakúgy, mint a diplomácia útvesztőiben, ritkán fordulnak elő véletlenek.
Ebből a megállapításból kiindulva és az elmúlt évek történéseit figyelemmel kísérve nem lehet egyértelműen állítani, hogy a bekövetkezett esemény teljesen váratlan lenne – bár hozzá kell tenni – utolsó pillanatig élt a remény, hogy Obama identitásán felül kerekedik a világ egyik nagyhatalmát elnöklő személy felelőssége.

Az alábbiakban szeretnék áttekintést nyújtani az ENSZ Biztonsági Tanács határozata alapján keletkezett válságról, valamint az ide vezető útról.

Először röviden az előzményekről:

Egyiptom, az Arab Liga nevében határozati javaslatot nyújtott be az ENSZ BT-nek, amely az izraeli telepekkel foglalkozott. Ezen határozati javaslatát izraeli nyomásra (Trump, megválasztott amerikai elnök segítségével) visszavonta.

Ekkor lépett színre – Obama elnök utasítására – John Kerry amerikai külügyminiszter és rávette Új Zélandot, Szenegált, Venezuelát és Malayziát a határozati javaslat saját nevükben történő ismételt benyújtására. Egyúttal gondoskodott arról is, hogy az esetleg ingadozókat (Ukrajna) a határozati javaslat mellé állítsa.

A szavazás eredménye közismert.

Az eseményre Izrael reagálhatott volna csendben is, – a háttérben zajló diplomáciai tevékenységgel – azonban úgy döntött, hogy (talán először a történelmében) “leveszi a kesztyűt”.

Ebbe a döntésébe talán szerepet játszhatott a következő amerikai kormányzattól remélt hátszél is, de nem lehetetlen, hogy azt a diplomáciai örök igazságot tartotta szem előtt, miszerint minden válság új lehetőséget is hordoz magában.

Izrael az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését követően visszahívta szenegáli és új-zélandi nagykövetét, lemondta a szenegáli külügyminiszter esedékes látogatását, s ami ennél sokkal nagyobb jelentőségű, Ukrajna zsidó miniszterelnökének látogatását is. Ez utóbbi lépést Ukrajna a jelenlegi helyzetében kétségtelenül komoly figyelmeztetésnek fogja venni, úgy értelmezve azt, hogy Izrael az oroszokhoz kíván közeledni, valamint az új washingtoni kormányzat is barátságtalanabb lesz irányába.

Szenegál esetében igazából mást elvárni nem lehetett, hiszen az ország az Iszlám Államok Szövetségének (OIC) aktív tagja és az iszlám államok többségével, valamint Iránnal is jó kapcsolatokat ápol.

A diplomácia lépések során az izraeli külügyminisztériumba kérették – tisztázó beszélgetésre –  a Biztonsági Tanács szavazáson résztvett államainak követeit. Az USA nagykövetét, Dan Shapirot, azonban Netanjahu miniszterelnök – aki egyúttal külügyminiszter is – kérette magához.

Ez a lépés a világ diplomáciai történetében, de különösen Izrael történetében párját ritkítja.

Nézzük, hogy mi várható a következőkben:

Január 15-én Párizsban ül össze az a nemzetközi konferencia, amelyet a franciák hívtak össze és amely a közel-keleti kérdéssel foglalkozik. Ezen – minden valószínűség szerint – Izrael nem vesz részt.

John Kerry a háttérben már dolgozik azon, hogy a konferencia határozati javaslatában előírja az izraeli-palesztin béketárgyalások kereteit. Meghatározva a határokat, az állami kereteket és a tárgyalások határidejét. Mindezeket szankcionálva is.

A határozati javaslatot  2017. január 19-én – egy nappal Trump beiktatása előtt – megerősítésre  az ENSZ BT elé kívánják terjeszteni.

Sokan mondják, – jó ideig magam is így hittem – hogy Obama elnököt ENSZ-beli döntésének meghozatalában Binjamin Netanjahuval szembeni ellenszenve vezette. Kétségtelen, hogy voltak ennek kézzelfogható megnyilvánulásai, melynek legékesebb bizonyítéka a volt francia köztársasági elnökkel, Sárközyvel történt tárgyalás során “véletlenül” bekapcsolva maradt mikrofonon át küldött lejárató üzenete. De ide sorolható az is,hogy Netanjahu élesen és folyamatosan bírálta Obama elnököt az Iránnal folytatott atomegyezmény megkötéséért.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az egyiptomiak által benyújtott határozati javaslat visszavonásába Trump is beleszólt. (Erre egyébként Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója utalt is, miszerint: “Az Egyesült Államoknak mindig csak egy elnöke van”).

Nem ritkaság a világpolitikában, hogy két (vagy akár több) állam éppen hivatalban lévő első emberei – akár politikai nézeteik, akár személyes ellenszenvük okán – nem kultiválják a másik társaságát. Ez azonban nem jelentheti azt, – és különösen nem egy világhatalmat elnöklő személy esetében, hogy ilyen módon rúgjon fel több évtizedes szövetségesi kapcsolatot.

Mindebből az következik, hogy az Obamát sok éven át nevelő antiszemita muzulmán tanító “jó munkát” végzett, az elvetett mag termékeny talajra hullt és így az eredendő antiszemitizmusához csak igazolást kapott politikai mentorától, a keményen antiszemita Jimmy Cartertől.

Kétségtelen, – és mindenképpen szót érdemel – hogy az izraeli kormány komoly kockázatot vállalt a nyílt konfrontációval.

Hogy megérte-e?

Mindenképpen csak a jövő fogja eldönteni.

26/12/2016

Obama és az ő “müncheni paktum”-a

14 Júl

Na kérem! Akinek kétségei voltak, akik azon töprengtek, hogy végül is megköttetik-e az iráni atomprogram egyezmény – már nyugodtan lazíthatnak. Megköttetett.

Miközben ezeket a sorokat írom, az aláíró felek nyilván a sajtótájékoztatóra történő felkészülés stádiumában leledznek, tükör előtt gyakorolják a győztest megillető pózt és mély sóhaj kíséretében, talán még egy pohár whiskyt is felhörpintenek a jól végzett munka örömére.

Az egész szót sem érdemel, hiszen a világháló hónapok óta ettől hangos, mindenki találgat, mindenki kifejti véleményét pro és kontra. Most én is ezt teszem.

Aki figyelte a tárgyalások menetét, annak ez nem okoz meglepetést. Annál nagyobb meglepetésben lesz része a világnak. Csak ki kell várni!

A buldózer beindult és minden józan észt sutba dobva, csak törtetett előre. Még azt sem akarta meglátni, hogy már a tárgyalások legelején megszűnt önjáró lenni és az orránál fogva vezetik. Még az is hidegen hagyta, hogy csak ott nem rúgtak belé, ahol nem akartak.  Nem számít! Nem elég a Nobel békedíj, fel kell tenni arra a koronát is. Ja, hogy a korona tövisből készült… Nem számít… Pár hónap és utánam a vízözön!

Hogy miért ez a vehemencia? Részben azért, mert Obama mindenáron történelmi örökséget akar maga után hagyni. Másrészt pedig Amerika stratégiai érdekei az utóbbi időben gyökeresen megváltoztak. Látható ez abból, ahogy fokozatosan kihátrál a Közel-Keletről és inkább a távol-keleti, kínai kihívásokra fókuszál. A dél-kínai és Japán tengeren, valamint a Csendes óceánom már el is kezdődött a kötélhúzás és mint tudott, abban a térségben eddig mindig az USA húzta a rövidebbet.

Ezen kívül erőt kíván felmutatni Putyin Oroszországával szemben, ami ma már nem több, mint középhatalom, de rendre úgy viselkedik, mintha még mindig nagyhatalom lenne. Mindez erősen csípi az amerikaiak szemét. L. harci egységek telepítése Európában.

Mielőtt azonban a jövő kilátásait taglalnánk, nézzük, ami már eddig is tudott.

Nem mondok mást: Egyiptom!

Mubarak, volt egyiptomi elnökről az ellenségei sem állították, hogy híres lett volna demokrata érzelmeiről – ezért félre kellett állítani. Sőt! Helyette pozícióba kellett hozni a minden tekintetben “demokrata” Muzulmán Testvéreket. Ami ez után Egyiptom utcáin történt, arról a téma iránt érdeklődők pontos képet kaphattak.

Mondjuk, egy vezető politikusnak, (aki ráadásul eldöntötte, hogy beírja nevét a világ egyik nagyhatalmának történelemkönyvébe) és kiterjedt szakértő stábjának  ebből már akár tanulni is lehetett volna. De nem. A buldózer tovább tarolt és eldöntötte, minden eszközzel támogatja egy másik diktatúra – melynek legfőbb és egyszemélyi vezetője az ajatollah – atomprogramját. Egy olyan országét, mely az elkövetkezendő kétezer évre el van látva olajjal. Ebben fedezzen fel valaki logikát!

De ne beszéljünk a hadászati atomról, amit jelen pillanatban vagy birtokol Irán, vagy sem. A szerződés megkötése, az Irán ellen korábban életbe léptetett szankciók teljes eltörlése rossz Izraelnek, ugyanakkor fekete napja az egész világnak.

Iráni részről a tárgyalások sarkalatos pontja nem is annyira az urándúsítással kapcsolatos, mint inkább a fegyverszállítási embargó feloldása.

Tény, hogy Izraelre nézve mindkettő veszélyes,hiszen az egyetlen ország, amelyet évtizedek óta nyíltan fenyeget Irán. Ez persze önmagában nem elég ahhoz, hogy a “művelt” Nyugat szemét felnyissa.

Ha viszont azt mondom, hogy Oroszország ott liheg a célegyenesben, hogy minél előbb fegyvereladási üzletet köthessen Iránnal, ha azt mondom, hogy a várható nagyszabású üzletekben érdekelt Nyugat Európa csak méterekre lemaradva követi, ha azt mondom, hogy Irán nyíltan támogatja és fegyverzi fel a terroristákat, (Muzulmán Testvérek és leányvállalata a Hamasz, a Hezbollah…és valahányat még a Földgolyón) talán célba talál.

Elemzők azt tartják, hogy van még esély a szerződés ratifikálásának meghiúsítására. Én pedig, mint fapados blogger, azt mondom, nincs!

Nincs, mert az igaz, hogy a ratifikáláshoz az amerikai kongresszus jóváhagyása szükséges, de Obama elnök már jó előre leszögezte, hogy amennyiben a kongresszus nem szavazza meg, úgy elnöki vétóval él. Ahhoz viszont, hogy a kongresszus az elnöki vétót megsemmisítse, kétharmados többség kell, ez pedig nem jön össze.

A következő lépés, hogy Szaúd-Arábia és Egyiptom is benyújtja igényét atomerőmű létrehozására… Innen kéretik egyedül tovább gondolni.

14/07/2015

Izrael és a szír “játékszer”

1 nov

Az indulás 22.45-re volt kitűzve. Tíz F-15-ös gép szállt fel. Sebességüket egyre fokozva közeledtek a határhoz. Csak a három tartalék gép maradt izraeli légtérben, de az akció befejeztéig mindvégig a levegőben.
Néhány másodperccel a szíriai légtérbe történt behatolás után a vezérgépből kilőtt rakétától megsemisült egy légvédelmi állás.
Kevesebb, mint 20 perc alatt érték el a célpontot. Az első négy gép kioldotta az AGM-65 típusú féltonnás bombákat.
Célpont megsemmisítve! – jelentette a parancsnok – és a gépek visszafordultak.

A légitámaszpont földi személyzete pezsgővel várta a pilótákat.

Így történt:

Meir Dagan, a Moszad (akkori) vezetője 2007 áprilisában  “K” vonalon kereste Steven Hadley-t, a Bush kormány nemzetbitonsági főtanácsadóját és sürgős találkozót kért. Szíriában melegszik a helyzet – mondta.

Dagan május első szerdáján lépett be a Fehér Ház-beli irodába, kezében irattáskával. Annak ellenére, hogy a hírszerzés világában íratlan törvény nem firtatni a hírforrást, úgy döntött, hogy minden titkos információt tárgyalópartnere elé tár.

Laikus számára értéktelen fényképfelvételeket rakott ki egymás után. Az egyik felvétel két összeölelkező embert ábrázolt, akik közül az egyik “ázsiai” kinézetűnek látszott, a másik valamivel sötétebb bőrű volt. A háttérben valamilyen ipari épület látszott.

Hadley hangtalan nézése maga volt a kérdőjel. Arre Dagan prezentálta a két személyről beszerzett írásos információt is.

Az “ázsiai” típus nem volt más, mint Chan Chi Bo, az észak-koreai atomprogram egyik vezetője, a másik Ibrahim Otman, a szíriai atomenergiai bizottság igazgatója.

Hadley szó nélkül nyúlt a telefonhoz és bekérte a CIA-től  származó, koreai vonatkozású anyagot.

A dokumentumokra várva Dagan kronológiai sorrendben kiterítette az ipari épületg fotóit is. Az első képen csak az alapok látszottak, a következőn már kibontakoztak az épület körvonalai, melyek már Hadley-ben sem hagytak kétségeét, hogy épülő atomerőműről van szó. Az utolsó fényképen már az erőmű fölé épült “fedőépület” látszott, amit az átlagos szemlélő közönséges ipari létesítménynek vélhet.

Az időközben megérkezett Fehér Ház-beli munkatársak egyike olyan fényképet hozott, amin Chan által mintegy 30 évvel korábban Észak-Koreában  épült atomerőmű volt látható. Az írásos dokumentum egy Damaszkusz-Phenjan közötti beszélgetést rögzített, melyet a NSA (amerikai lehallgató ügynökség) még 2004-ben csípett el és bár a beszélgetésből nem lehetett sokat megtudni, mindenképpen fényt derített a két főváros közötti kapcsolatra.

 

Fenti információk alapján “ez egy forró ügynek látszik” – nyilatkozta Hadley, Dagan pedig néhány perccel a találkozó után már útban is volt a következő megbeszélés színhelyére, nevezetesen Michel Haydennel, a CIA főnökével való találkozóra. A dokumentumok a CIA-ből is hasonló reakciót váltottak ki, mint amit már Hadley is kifejtett. A gépezet beindult, Hadley tájékoztatta Bush elnököt, aki utasítást adott a Dagan-féle dokumentumok legnagyobb titoktartás mellett történő további tanulmányozására.

Amerikai és izraeli szakemberek közösen dolgoztak a kérdés megoldásán. Izrael meg volt győződve arról, hogy közvetlen üzembehelyezés előtt álló atomerőműről van szó, Washingtonban azonban tovább kívánták vizsgálni az információkat, ami érthető az iraki hírszerzői fiaskó után.

Dagan a találkozókról tájékoztatta Ehud Olmert miniszterelnököt, aki úgy döntött, hogy felveszi a személyes kapcsolatot Bush elnökkel, de környezetének már ekkor úgy nyilatkozott, hogy az atomerőműnek el kell tűnnie.

Bush bizonytalan volt. Szakértői, akik részt vettek a munkában, három kérdésre keresték a választ:

  • Milyen célra épül az atomerőmű?
  • Milyen fázisban van az építkezés?
  • Mit lehet tenni az építkezés leállítására?

A kérdések megválaszolására a katonai hírszerzés és a Moszad újabb adatgyűjtésbe kezdett, aminek elsődleges célja volt eldönteni, hogy mi az a pont, amikor Izrelnek már feltétlenül támadnia kell?

Amir Perec (védelmi miniszter a II. libanoni háború idején) szerint ez mindenképpen az erőmű aktiválása előtt kell, hogy megtörténjen. Ő elsősorban ártatlan polgári áldozatoktól tartott, bár a szíriai sivatag észak-keleti része nagyon ritkán lakott. (Ellentétben pl. az iráni atomerőművekkel, amik sűrűn lakott körzetekben vannak.)
Olmert és Perec katonai szakértőket és tudósokat vont be a tárgyalásokba a lehetséges megoldások megvitatása érdekében. A meghívottak egyike volt David Ivri tartalékos tábornok (a légierő parancsnoka az iraki atomerőmű elleni támadás idején). Voltak ellen -és támogató érvek egyaránt. Voltak, akik azt állították, hogy Asszad csak az arab országokat akarja elkápráztatni, de a többség úgy gondolta, hogy egy muzulmán atomerőmű építése a körzetben a többi arab ország körében is hasonló törekvésekhez vezetne. Végül arra a döntésre jutotak, hogy az atomerőmű súlyos fenyegetés Izraelre és meg kell semmisíteni.

A hírszerzési adatok Észak-Korea és Szíria szoros kapcsolatáról tovább áramlottak. Hajók útvonalát derítették fel, melyek harmadik ország zászlaja alatt hajózva érkeztek a szíriai Tartus kikötőjébe, de kiindulási állomásuk az egyik észak-koreai kikötő volt.
Még 2006 szeptemberében – közvetlenül a II. libanoni háború után – izraeli kém műholdak felfedeztek egy Gregorio nevű kereskedelmi hajót, ami gyanús csöveket szállított. A hajó egy ideig Cipruson horgonyzott, majd onnan folytatta útját Tartus felé.

Egy Bush környezetéhez tartozó tisztviselő elmondása szerint Dagan látogatását sűrű, titkos üzenetváltások követték, melyből Washington azt a következtetést vonta le, hogy Izrael szeretné, ha az USA oldaná meg a problémát. Ugyan ez a forrás megemlíti, hogy néhány héttel az első találkozók után Bush közölte az izraeli miniszterelnökkel: Véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséghez fordulnának (melynek elnöke akkor Muhamad El-Baradai volt) és amennyiben ők nem találnak megoldást, akkor az ENSZ BT-hez, hogy szankciókat alkalmazzon Szíria ellen.
Amennyiben egyik helyen sem érnek el eredményt, akkor lehet katonai megoldáson gondolkozni.
Ezen a ponton értette meg Olmert, hogy az amerikaiak nem fognak Szíriában támadni. (Bush elnök emlékirataiban felidéz egy Olmerttal folytatott telefonbeszélgetést, aminek lényege, hogy az izraeli miniszterelnök megpróbálta rávenni a támadásra.)

Ehud Olmert, aki az izraeli közvélemény szemében galambnak számított, ebben az esetben keménynek bizonyult. Teljes egészében elutasította az amerikai álláspontot, utalva  El-Baradai-val kapcsolatos rossz tapasztalatára, aki rendkívül elnéző módon viselkedett Iránnal szemben. Izrael az ENSZ szankciók hatékonyságában sem bízott,  ráadásul fennállt annak a veszélye, hogy az ENSZ-ből kiszivárgó információk hatására Asszad esetleg egy óvódát telepít az épület tetejére – ezzel elvágva a támadás lehetőségét.
Meglátásait közölte az amerikai féllel, egyben egyéb hírszerzési adatokat is átadott a szíriaiak új típusú fegyvereiről.

Bush, akit szülei az USA “első zsidó elnökének” neveztek, elképzelései között szerepelt egy éjszakai kommandó támadás. Ez az ötlet két részre osztotta környezetét. Az egyik fele támogatta a támadást, a másik, élén Condolissa Raissal, határozottan ellenezte. A CIA véleménye a kérdésben az volt, hogy Izraelnek nagy valószínűség szerint igaza van, de milvel ilyen “nagy valószínűség” alapán döntöttek az iraki támadásról – Bush nem akart mégegyszer azonos hibába esni.
Végül is elvetette úgy a légitámadás, mint a kommandó akció tervét, ezzel a labda izraeli térfélre került.

2007. június 19-én ismét találkozott Olmert és Bush. Ekkor az izraeli miniszterelnök határozottan állást foglalt a mellett, hogy nem megengedhető, hogy az atomerőmű üzembe lépjen. Bush később azt mondta, hogy ő nem reagált a bejelentésre. Tőle nem kértek zöld utat és ő nem adott zöld utat. Az amerikai kormányt kínosan érintette volna  az iraki “államépítés” szempontjából egy izraeli-szíriai háború, ráadásul Afganisztánban is csak ártott volna.
Szóval Bush hallgatott.

Egy hónappal később Bush telefonon próbálta tisztázni, hogy Olmert szándékai mennyire komolyak. A kérdésre Olmert azt válaszolta, hogy a beszélgetés csak tájékoztatásul szolgál, nem zöld utat kér.

Később, egy forrásokhoz közelálló amerikai tisztviselő elmondta: Nem támogathattuk a támadást, mert az akkori érdekeink ellen lett volna. Azonban az a tény, hogy az izraeli miniszterelnök nem kérte hozzájárulásunkat, csak tájékoztatott, megoldotta a problémát. Végül is nem mi támadtunk, de a ténynek örültünk.

A jó izraeli-amerikai kapcsolat csak egyik okként szerepelt, amiért Olmert  előzetesen tájékoztatta Bush elnököt. A másik ok, hogy az atomerőmű nagyon közel volt a NATO-tag Törökország határához és 130 km-re Irak légterétől, ami teljesen amerikai ellenőrzés alatt állt. Miután nem kívántak “baráti tüzet” magukra vonni, a tájékoztatás elengedhetetlen volt.

Miután a döntés megszületett, a tájékoztatás megtörtént, következő lépés a támadási parancs hadsereg általi kivitelezése volt. Mivel azonban az ügyről nagyon kevesen tudtak és ezt a kört semmiképpen sem akarták bővíteni, felmerült a kérdés: Hogyan lehet pilótákat úgy felkészíteni, hogy nem tudják, mi a végrehajtandó feladat?

Mivel Izraelben a Szíriaihoz nagyon hasonló, elég nagy kiterjedésű sivatagos terület található, ítt építették fel a méretarányos makettet, itt gyakoroltak a repülők anélkül, hogy az igazi célpontot ismerték volna.

A légi gyakorlatokkal párhuzamosan megkezdődött a szárazföldi erők felkészülése is. A Cahal 2000 májusában minden katonai gyakorlatot beszüntetett a Golánon, hogy ezzel is segítse a “csend” megőrzését Szíriával. Most azonban újra elkezdődtek a gyakorlatok, amit a szírek akár háborús készülődésnek is értelmezhettek. Ezért a védelmi miniszter, Ehud Barak olyan értelmű nyilatkozatot adott ki, amiben leszögezte, hogy Izraelnek nem áll szándékában háborút kezdeni Szíriával. Ennek ellenére a feszültség a két ország között érezhetően növekedett és egyes politikai elemzők úgy gondolták, hogy 2007 nyarán kitörhet a két ország közötti háború.
Ők úgy gondolták, az izraeli katonai vezetés azonban tudta, hogy ez nem csak spekuláció, hiszen az Asszad “zászlóshajójának” számító atomerőmű elleni támadás (amibe addig már 2 milliárd $-t fektetett) könnyen végződhet háborúval.

A felkészülés időszakában egy kommandó akció eredménye csak  megerősítette eddigi feltételezéseinket – nem tévedés, atomerőművel állunk szemben.
Az akció kb. így zajlott le: Kinyilt a csapatszállító helikopter hátsó rámpája és a vezérkari kommandó katonái teljes felszereléssel a hátukon kiszálltak… A parancsnok kézjellel adta ki az indulási parancsot…  A főegység előtt 100 m-rel az előörs haladt hőérzékelő készülékekkel pásztázva a terepet… A parancsnok minden fél órában megálljt vezényelt és a katonáknak inni kellett… Néhány órás gyaloglás után megérkeztek, az egység védelmi állást foglalt el… Egy kisebb egység kivált és a nehéz felszerelést hártahagyva megindult a kijelölt pont felé…A katonák müanyag dobozokba talaj -és növénymintát gyűjtöttek…Egyikük egy kisméretű seprűhöz hasonlító készülékkel pásztázta végig a talajt, vigyázra, hogy nyomot ne hagyjon…Munkájuk végeztével az egység ugyan azon az útvonalon visszatért a várakozó helikopterhez… A laboratóriumi vizsgálatok igazolták a feltevéseket.

Meg kell jegyezni, hogy ezek a katonák szolgálatuk alatt 3-4 alkalommal vesznek részt “éles akciókban”, mivel az  akciók legalább felét az utolsó percben lefujják
Erre a bevetésre másfél hónapig készültek, ez alatt az idő alatt eltávozást sem kaptak.

Szeptember első napjaitól a hadsereg egységei magasfokú készültségben voltak. Az északi, Ramat David légitámaszponton a nap-napi éles gyakorlatok után már kezdték sejteni, hogy valami van a gyakorlatok mögött, de konkrétumot még akkor sem tudtak.

Ezen közben a Moszad  főhadiszállásán új fényképeket tanulmányoztak, amin egy hajó volt látható amint horgonyt vet Tartus kikötőjében. Amerika segítségével sikerült végig követni a hajó útját onnan, hogy Észak-Koreában urániumot vett vel, majd nagy kitérőkkel és többszöri zászlócserével közelített a tartusi kikötőhöz.

Elérkezett 2007. szeptember 5-e. A légitámaszpont konferenciatermében a számos jelenlévő mindegyikével először is titoktartási nyilatkozatot irattak alá. Csak ez után következett a részletes parancshirdetés.  A pilóták döbbenten néztek egymásra, hiszen a pilótanemzedékek sorában csak igen keveseknek adatik meg az  ilyen súlyú akcióban való részvétel.

Az indulás 22.45-re volt kitűzve…

Forrás: Makor Rishon

2011. június 12.

%d blogger ezt kedveli: