Tag Archives: Fatah

Intifáda és ami mögötte van

15 okt

         

Amikor az ember rádöbben, hogy ami körülötte zajlik az nem más, mint egy újabb intifáda, nem azon gondolkodik, hogy milyen előjelei voltak, hogy voltak-e egyáltalán? Ilyenkor a tapasztalt izraeli legkésőbb akkor kapcsolja be a rádiót, amikor az első családtagja elhagyja a lakóhelyét és nagyjából akkor kapcsolja ki, amikor mindenki sértetlenül haza is érkezett…

Az intifáda szó szerinti fordításban Izrael elleni palesztin ellenállást, felkelést jelent.. Tartalmát tekintve a legközönségesebb terrorcselekmények sorozata.

Gondolom, azt nem kell külön részletezni, hogy a terror elleni védekezés lényegesen nehezebb, mint háborús helyzetben helytállni. Háborúban az egymással szemben álló felek többnyire kiszámíthatóak, így mindkét (vagy több) fél tudja, mire számíthat. A terrorizmus lényege viszont pont a kiszámíthatatlanságban rejlik. A terrorista bárhol felbukkanhat, bármely napszakban, bármely városrészben és válogatás nélkül szedi áldozatait úgy a civil lakosság, mint fegyveres testület tagjai között.

Az intifáda nem robban bele a békés hétköznapokba, megvan a maga érési ideje, amely a tapasztalatok szerint eddig is “kődobálással” kezdődött. A különbség annyi a jelenlegi helyzet és a mögöttünk lévő két intifáda között, hogy míg azokat felső, központi utasításra, pontosan meghatározott helyeken hajtották végre, a jelenlegi – eddig – semmiféle szervezettséget nem tükröz. Legalább is úgy tűnik, hogy nem áll mögötte egy “mérnök”, aki koordinálja az akciókat.

Az intifáda jellemzője még, hogy elhúzódó jellegű, hullámhegyekkel és völgyekkel tagolt szakaszai vannak.

Az első intifáda öt éve (1987-1992) alatt 155 zsidó veszítette életét.

Izrael válaszlépésként likvidálta Abu Dzsihád-ot, az intifáda szellemi atyját. Juda-Shomron területén megerősítette a katonai jelenlétet, valamint az intifáda utolsó évéében 415 Hamasz aktivistát toloncolt ki az országból.

Az alábbi táblázat a “békeidőben” elkövetett öngyilkos merényleteket tartalmazza, lábjegyzetben a csillaggal jelölt évszámokhoz tartozó magyarázattal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
* – 1993. szeptember 13-án Yitzák Rabin, Shimon Peresz és Jasser Arafat aláírták az azóta hírhedtté vált Osló-i egyezményt.

Az elvi megállapodás többek között tartalmazta, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) elismeri Izrael államot, amiért cserébe izraeli rendfenntartó erők csak a Palesztin Hatóság engedélyével léphetnek a Hatóság felügyelete alatt álló területekre. Túl ezen, Izrael állam teljes amnesztiában részesíti a szerződés aláírása előtt börtönre ítélt terroristákat. Ezért a Fatah cserébe leállítja a terrortámadásokat. (Érdekességként megjegyzem, hogy valahányszor a bebörtönzöttek amnesztiájáért harcolnak, a tyúktolvajok szóba sem kerülnek, kizárólag a terroristák. Őket is rangsorolják és minél több vér tapad a kezükhöz, annál előkelőbb helyet foglalnak el a listájukon.)

A szerződést Gázában, ahol már akkor is a többség  Hamasz befolyás alatt állt, nem fogadták el. Alig egy hónappal az aláírás után elkezdődtek a terrortámadások egész Izrael területén, bele értve Gázát és Juda-Shomron körzetet is.

A merényletek túlnyomó részéért a Hamasz vállalta a felelősséget és a terrorakciók okát abban jelölte meg, hogy a Palesztin Hatóság tárgyalásos úton kívánja rendezni viszonyát Izraellel. Ekkor fordult elő először, hogy a Hamasz a Palesztin Hatóság legitimitását megkérdőjelezte. (Tehát a terror, bár többségében zsidó állampolgárok voltak a szenvedő alanyai, a Hamasz és a Fatah belső ellenségeskedésére vezethető vissza.)

** – 1996 szeptember közepén – alig egy hónappal a Camp David-i találkozót követően –  Juda-Shomron körzetében törtek ki zavargások. Ekkor a tervezett megállapodás elleni tiltakozásuknak adtak hangot terrorcselekmények elkövetésével. A megállapodás szerint Izrael visszaszolgáltatta volna a nem általa kezdeményezett, de győztes háborúkban elfoglalt területek 90%-át, a fennmaradó 10% rendezése területcsere formájában realizálódott volna.

(Március 3-án 18 embert ölt meg az öngyilkos merénylő Jeruzsálemben, majd 4-én egy másik öngyilkos merénylő által elkövetett robbantás (Tel-Avivban, a Dizengoff Centerben) 13 áldozatot szedett. Ez utóbbi a szokásosnál is jobban felkorbácsolta a kedélyeket, mivel Purim ünnep előtti napon történt, így az áldozatok zöme gyerek- és serdülőkorú volt.)

Második intifáda: 2000-2005. A terrornak ezen időszak alatt 1.178 izraeli (illetve az éppen Izraelben tartózkodó 70 külföldi) állampolgár esett áldozatul. A sebesültek száma 8.022. A halottak 70%-a, a sérültek 82%-a civil

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A második intifáda lecsengése, ismételt “béke” időszak

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Úgy gondolom, fentiekből elég egyértelmű, hogy az intifádának és általában az arab terrornak semmi köze ahhoz, amire előszeretettel hivatkoznak, amiről politikusaik – nem kevés sikerrel – győzködik a nagyvilágot.

Kedvenc hivatkozásuk az “Al-Aksza mecset megvédése a zsidó megszállóktól”, de aktuálisan előhozakodnak a “telepek bővítésével” is.

Az Al-Aksza mecsetre való hivatkozásuk már csak azért sem állja meg a helyét, mert a Templomhegy felügyeletét a jeruzsálemi szent helyek őre, a kalifa látja el, aki nem más, mint a jordán király. Megjegyzem, a Templomhegy soha nem volt (és nem lesz!) szuverén palesztin terület.

Eleve nonszensz, hogy a jeruzsálemi Óváros, amely három világvallás szent helyeit őrzi, kizárólag a zsidók számára ne legyen látogatható. Mondom ezt úgy, hogy a saját felfogásom szerint zsidó majd akkor imádkozzon a Templomhegyen, ha felépült a harmadik Szentély. De az igenis elvi kérdés, hogy turistaként bárki (külföldön v. itthon élő zsidó) fellátogasson a Hegyre.

A települések bővítése megint csak nem ok a gyilkosságok elkövetésére, egyszerűen azért, mert nincs! (Minden alkalommal, valahányszor fellángol az arab terror, a téma éppen soros minisztere bejelenti, hogy válaszlépésként építkezni fogunk, de az elmúlt 10 év alatt nemhogy új építkezésbe nem fogtunk, még a régieket sem fejeztük be. És ezt pontosan tudják az arab vezetők is.)

A jelenlegi terror hullám is csak a külföld számára okoz meglepetést, mert az itt élők pontosan látták ennek kibontakozását,  hiszen – a külvilág számára elhanyagolhatónak tűnő –  kődobálás már ennek bevezetése volt.

(Izraelt számos bírálat érte azért, hogy a követ, Molotov koktélt, égő autógumikat civilekre, rendfenntartó erőkre válogatás nélkül dobálókra börönbüntetés vár és a kiskorúak hasonló cselekedeteiért a szülőt teszik felelőssé. Nevezetesen a pénzbírságon felül a társadalombiztosító által folyósított segély összegét csökkentjük és ezen túl a kődobálásban résztvevő és megsérült arab nem jogosult az egészségügyi ellátás társadalombiztosító általi kiegészítésére.)
Mint az a fenti táblázatokból is leolvasható, az arab terror látens formában állandó kísérője életünknek. A hullámhegyek kialakulását egy kis odafigyeléssel előre meg lehet jósolni. De még a megjelenési formáját is.

Ma, amikor Gázából egyáltalán, a Palesztin Hatóság területéről pedig korlátozott számban és ellenőrzött feltételek mellett vállalhatnak munkát izraeli munkáltatónál, (jelenleg 50 ezer palesztin munkavállaló  dolgozik Izraelben engedéllyel) a robbantásos merényletek előkészítése, kivitelezése lényegesen nehezebb, mint volt korábban. A beszivárgó merénylők számának csökkenésével arányosan nőtt a jeruzsálemi arabok által elkövetett merényletek száma és egyre több nő és gyerek- illetve fiatalkorú vesz részt az akciókban. Az ő fő módszerük a késelés és a gázolás, valamint kődobálások olyan mérvű tökélyre emelése, amely az elmúlt időszakban nem egy ember életét oltotta ki.

A jelenlegi – nyugodtan nevén nevezhetjük – intifáda abban is különbözik a mögöttünk lévőktől, hogy látszólag nincs értelmi szerzője, nincs koordinátora.

Mondom, látszólag! Mert igenis van, méghozzá nem csak az arab vezetők, az izraeli parlament arab képviselői járnak ebben élen, de a külvilág, így Az USA legfelsőbb szintű támogatását is élvezik, nem beszélve az ENSZ és annak kapcsolt részeiről.

Miért ne lenne intifáda, amikor nincs visszatartó erő?

Amikor egy-egy sikeres esemény alkalmával Gáza és a Palaesztin Hatóság utcáin cukorkákat osztanak, akkor, amikor gyerekeket a nyári napközis táborokban zsidók megölésére képeznek ki, akkor, amikor a gyilkosságért elítélt terrorista családja kiemelt fizetésben részesül a Palesztin Hatóságtól, akkor, amikor a hitszónokok a pénteki ima keretében késsel a kezükben hirdetik az igét és biztatják a jelenlévőket minél több zsidó megölésére. Amikor az istentiszteletük részét képezi az uszítás, miszerint a “földünket csak zsidó vérrel lehet megtisztítani”. Akkor, amikor a börtönből elnöki kegyelemmel szabaduló terroristát jól fizető állami hivatal várja, amikor a likvidált elkövetőt hősként ünneplik és utcát, közintézményt neveznek el róla… Mi a visszatartó erő, amikor nem csak a hivatalosan is terrorszervezetnek minősülő Hamasz, de a “békepartner” Palesztin Hatóság tanrendjében Izrael mint olyan, nem is szerepel? Mi fékezné a gyilkos indulatot, amikor évtizedek óta hamisítják a történelmet és a világgal elhitetik, – mert a világ el akarja hinni – hogy már Jézus is palesztin volt. Nem beszélve Máriáról, aki pedig palesztin leány.

Mennyire tekinthető Mahmud Abbasz a békepartnernek, amikor az izraeli két nép – két állam megoldás helyett két államról beszél, amelyben a zsidóknak helye nincs, legfeljebb megtűrt személyként, arab fennhatóság alatt?

Hogyan lehet úgy gátat vetni a gyűlöletnek, ha a Kneszet arab képviselői támogatják a terrort, ha maguk is megszegik az ország törvényeit?

De nem lehet csodálkozni, hiszen az Osló-i egyezmény aláírásával az oktatás is a Palesztin Hatóság kezébe került. Azóta viszont 50%-kal csökkent a területi arabok iskolázottsága és 40%-kal nőtt az analfabetizmus!

És ha még ez sem lenne elég, hát besegít a külvilág! Obama elnök, Ban Ki Moon, Kerry külügyminiszter nem hallatja elítélő hangját. Obama megszólalt ugyan, de arra már nem futotta, hogy elítélje a terrort, arra még igen, hogy Izraelt hibáztassa. Kerrynek meg még önbecsülése sincs. Ismételten bejelentette, hogy szándékában áll a térségbe látogatni, bár legutóbbi ittjártakor egyetlen jegyzett politikus sem fogadta. Ami nem csoda, hiszen a fixa ideája, hogy a nem létező telepbővítések minden baj forrása. Az ENSZ főtitkára meg még annyit sem ér, hogy véleményt nyilvánítsak róla.

15/10/2015

Tűzszünet, vagy amit akartok…

4 aug

Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.

 

Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója a Gázát uraló Hamasz terrorszervezettel szemben július 8-án vette kezdetét és e sorok írásakor 28. napja tart.

 

Az előzményekről az Útközben c. bejegyzésemben már beszámoltam, de szükségesnek tartom itt is felhívni a figyelmet arra, amit a külföldi  tömegtájékoztatás intézményei nem vesznek figyelembe és ezzel az izraeli akciót “bosszú-hadjáratnak”  tüntetik fel. Mivel a szórványos rakéta támadások az évek folyamán beépültek mindennapjainkba, eléggé váratlan volt, hogy a három izraeli gyerek elrablását és meggyilkolását követően akkor váltak intenzívvé, amikor a holttestek nyomára bukkantunk. Két nap telt el úgy, hogy az izraeli hadsereg még csak nem is válaszolt. Az egyetlen védő intézkedés a “vaskupola rendszer” (kipát barzel) üzembe állítása volt. Lényege, hogy a lakott területre irányított rakétákat a levegőben elfogja.

 

A katonai hírszerzés tudomására jutott, hogy a már eddig is ismert, Gázát behálózó terror alagutak egy része izraeli kijárattal rendelkezik.

 

előre gyártott beton elemekből kialakított terror alagút

 

Mivel ezek levegőből történő felderítése és megsemmisítése lehetetlen, a vezetés az akció 9. napján (július 17.) elrendelte a szárazföldi csapatok behatolását gázai területre. 38 terror alagutat fedeztünk fel, ezek felszámolásra kerültek. (Hogy érzékeltessem, szakemberek elmondása szerint egy-egy alagút felrobbantása megközelítőleg 60 munkaórát igényel.)

A katonai jelenlét ellenére a terroristák számos merényletet kíséreltek meg az alagút rendszeren keresztül, ezek mindkét oldalon halálos áldozatot is követeltek.

 

terror alagút

 

A tömegtájékoztatás valódi v. akaratlagos tájékozatlansága folytán a köztudatba olyan hírek szivárogtak, hogy Izrael vallási helyeket, sőt iskolákat ill. kórházakat is bombáz. A valóság ezzel szemben az, hogy miután az UNRWA által üzemeltetett iskolák közül háromban fegyverraktár, falszomszédságában rakétakilövő állás volt kiépítve, valamint a szintén az UNRWA kezelésében lévő klinikát aláaknázták és azt katonáinkra robbantották – nem gondolom, hogy bármiféle védelmet élveznének.

Az szintén a félretájékoztatás eredménye, hogy az egyik gázai  kórházat a bentfekvő betegekkel együtt bombáztuk le. Ugyanis, miután kiderült, hogy az is alá van aknázva, a kórház vezetését felszólítottuk a betegek elszállítására. Ez több nappal a tényleges bombázás előtt meg is történt.  A Hamasz nyakunkba akarta varrni azt az esetet, amikor a Shifa kórházából Izraelre kilőtt, de technikai hiba folytán a szomszéd utca játszóterén felrobbant rakétája 20 gyereket megölt és ötvenet megsebesített. Egyébként az épület alatt húzódik a Hamasz katonai és polgári vezetőinek bunkerrendszere.

 

Az akció kezdetekor a Hamasz 9 ezer különböző hatótávolságú rakétával rendelkezett, ebből egy hét alatt Izraelre kilőtt négyezret. Három ezret a vaskupola elfogott, a becsapódott ezernek 8%-a u.n. nyitott területre esett.

Meg kell jegyezni, hogy a hosszú hatótávolságú rakéták pontatlanok. Így fogdulhatott elő, hogy az eredetileg Tel-Avivra, Haifára és Jeruzsálemra kilőtt rakéták egyike Ramallah-ban esett egy lakóházra, egy a Júdeai sivatagban beduin tábort talált telibe és egy, amelyiket Jeruzsálem fölött elfogott a kipát barzel, kis híján a Sziklamecsetre esett.

 

ez a legutolsó iráni szállítmány – ami nem jutott célba

 

A katonai akció tartama alatt hat tűzszünetet jelentettek be, elsősorban azért, hogy a humanitárius segély akadálytalan övezetbe jutását biztosítsák. Izrael minden alkalommal elfogadta, ezeket a Hamasz vagy figyelembe sem vette, vagy maximum egy órán belül megszegte.

Az augusztus 1-jei tűzszünet (az akció 25. napja)  időtartama 72 órára szólt, mely alatt Kairóban a végleges tűzszünetről tárgyaltak volna.

 

A tűzszünet reggel 8 órakor lépett életbe és 9:15-kor a Rafiah külterületén az alagútrendszer feltárásán dolgozó katonák közvetlen közelében lévő terror járatból egy öngyilkos merénylő bukkant fel, aki a katonák között felrobbantotta magát. A robbanás következtében a közvetlenül az alagút mellett álló két katonánk elesett, kettő életveszélyesen megsérült. Az egy csoportban tartózkodók ötödik tagja  az a katonánk volt, akit az alagútból előmászó terrorista közül egy felkapott és magával vitt. A kialakult tűzpárbajt túlélt terroristák szintén visszamásztak az alagútba. Hadar Goldin hadnagy – rekonstruálva az esetet – valószínűleg az elrablásakor már halott volt.

Az eset – pedig ekkor Izraelben már az akció végét jelző hangok hallatszottak – itt éles fordulatot vett. A katonai vezetés azonnal kiadta a “Hannibál” parancsot, melynek lényege: Minden áron meg kell akadályozni, hogy az elrabolt katonát a terroristák az adott területről elvihessék.

Pillanatokon belül pergőtűz alá vették a területet és Rafiah kérdéses területére nagy létszámú egységeket vezényeltek a kutatásban való részvételre. Ebben az akcióban minden bizonnyal a terroristák is életüket vesztették.

Ezzel egy időben Egyiptom azonnal hermetikusan lezárta a határátkelőt és a tűzszüneti tárgyalásra érkező palesztin vezetőket sem engedte át.

 

Szombat este a Biztonsági Kabinet ülésén az a döntés született, hogy  – miután a célt elérték, az alagutakat feltárták  – csapatainkat fokozatosan kivonják Gázából. Csak azok az utász alakulatok maradnak bent, akik az alagutak robbantását végzik, illetve az őket biztosító csapatok. Ez utóbbiakra azért van szükség, hogy a Hamasz vezetői ne érezzék magukat biztonságban és lehetőleg ne másszanak ki a bunkerjaikból.

 

Jelenleg a helyzet az, hogy a tűzszüneti tárgyalások aktualitásukat veszítették, így a Hamasz követelései is érvénytelenek. A tegnap délután kezdődött tárgyalásokon Izrael nem is vesz részt, csak a közvetítő Egyiptom, valamint Amerika és a Palesztin Hatóság égisze alatt különböző palesztin szervezetek (az egységkormány tagjai).

A tárgyalások célja a jelenlegi válság egyezménnyel történő lezárása, ehhez azonban először a palesztinoknak maguk között kell megegyezni. Kérdés, hogy a Hamasz bele megy-e a megadással felérő helyzetbe, vagy folytatja a harcot?

Izrael majd az egyezmény írásos piszkozatát véleményezi. E sorok írása közben úgy néz ki, hogy folytatja. A rakétatámadások a humanitárius tűzszünet alatt sem szünetelnek és változatlanul akadályozzák Izrael polgárainak normális életvitelét.

 

Hamasz jelentések szerint a gázai övezet halálos áldozatainak száma 1700 körülire tehető, ebből közel 800 fegyveres Hamasz tag, mint ahogy a sebesültek is 50%-ban fegyveresekből kerültek ki. (Egy július 30-ai információ szerint, a Hamasz bevallott vesztesége 1000 harcos.)

 

nevelődik az utánpótlás

 

Az elfogott Hamasz fegyveresek számáról hivatalos adatot eddig nem tettek közzé, de annyi már a kihallgatások során kiderült, hogy a Hamasz augusztusra időzített egy nagyarányú akciót Izrael ellen, a terror alagutakon keresztül. Úgy tervezték, hogy egyszerre nagyobb számú terror csoport szivárog át izraeli területre, ahol minél több áldozatot követelő merényletsorozatot hajtanak végre és minél több túszt (lehetőleg katonát) ejtenek, akikért cserébe az izraeli börtönök életfogytiglanra ítélt terroristáit kívánták kiszabadítani.

 

Hivatalosan meg nem erősített információk szerint 20 milliárd dollárnyi nemzetközi segélynek veszett nyoma. Mivel jelenleg a költségvetésük sem ismert, nem lehet tudni, hogy a következő százalékok milyen összeget takarnak. Az tudott, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg 40%-át az alagútrendszer kialakítására, 40-45%-át rakéták és egyéb fegyverek  beszerzésére fordították. 20-25% maradt volna a károk helyreállítására, de ennek nagyobb része is a vezetők zsebébe vándorolt.

Haled Mashal magánvagyonát 4-6 milliárt dollárra becsülik. Helyettese, Abu Marzuk 2-3 milliárddal rendelkezik, míg Ismail Hanié – a maga 4 millió dollárával – igencsak az utolsó helyen kullog.

 

Végezetül néhány szó a “civil” áldozatokról, mert ez az a pont, amit amilyen szívesen ad el az arab média, olyan szívesen veszi a világ közvéleménye. Hogy ezt az igényt kielégítse, a nemzetközi média bevezette a “többszörhasználatos halott” fogalmát és tavalyi,  főként Szíriából származó képek alá idei dátumozással, “Gáza” felirat kerül.

Még ide tartozik, hogy Izrael 2005-ben, annak reményében vonult ki Gázából, hogy a “területet békéért” a gázai terrorszervezet is kötelező érvényűnek fogadja el. Nem így történt, a 2006-os választásokon – melynek demokratikus voltát nemzetközi ellenőrzés biztosította – Gáza lakossága elsöprő többséggel a Hamaszra voksolt. Tette ezt úgy, hogy programjukat ismerte, melynek fő vezérfonala Izrael megsemmisítése és a zsidók elűzése Palaesztinából. Az is elég hihetetlen, hogy Gáza lakossága nem vette észre, hogy területe alatt előre gyártott beton elemekből épült, elektromos árammal ellátott alagutakból, gyakorlatilag egy föld alatti várost építettek. Az ehhez felhasznált 800 ezer tonna beton, a hozzá tartozó betonvas és egyéb szerelvények sem kerülhették el a lakosság figyelmét, de az már végképp nem, hogy az alagutak építésekor gyerekmunkát is igénybe vettek és ez 160 gyerek halálához vezetett. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az alagutakhoz és a kilövő állásokhoz szükséges beton elemeket gyártók, valamint a  rakétákat előállító-összeszerelő üzemek dolgozói is gázai munkások voltak. Nem beszélve arról, hogy a lakások szinte mindegyike egy-egy alagút ki -vagy bejáratát rejti.

Ilyen alapon megkérdőjelezhető a lakosság “civil” volta.

 

Pár mondat erejéig nézzük a rendezés lehetséges opcióit:

 

– Gázából továbbra is lövöldöznek, melyre mi minden esetben válaszolunk – csak úgy, mint eddig. Ez azonban lehetetlenné teszi a határátkelők megnyitását, nem beszélve a többi könnyítésről.

– A jelenlegi válságot valamilyen egyezménnyel lezárni olyan értelemben, hogy a Hamasz is megőrízhessen valamit az arcából, de Izrael is hosszú időre csendhez jusson.

Ehhez biztosítani kell az övezetbe jutó áruk és nyersanyagok ellenőrzését és azt, hogy a továbbiakban azokat ne lehessen a terror céljaira felhasználni. Egyitom és Izrael egy véleményen van abban, hogy az átkelő ellenőrzését a Hamasz helyett a Palesztin Hatóság jogkörébe kell utalni. Ehhez először is az kell, hogy Egyiptom egyáltalán bele menjen az átkelőhely megnyitásába, ami kétséges, mert rendkívül ellenségesen viszonyul a Hamaszhoz.

Minden esetre a Kairóban jelenleg folyó tárgyalások nem zárják ki az ez irányban történő előrelépést.

 

Befejezésül érdemes megemlíteni az egész körzet számára pozitív irányba mutató előrehaladást a térségi államok  kirajzolódó stratégiai összefogását. Ez elsősorban az Egyiptommal történő viszonyra vonatkozik – de nem szabad elfelejteni, hogy ők most sem szeretnek jobban minket – háttérben a Palesztin Hatósággal, Szaud Arábiával, Jordániával és az Egyesült Arab Emirátussal.

 

2014. augusztus 4.

 

 

Útközben…

20 Júl

Többször belekezdtem, hogy a legutóbbi “béketárgyalások” ismételt kudarcáról, azok miértjéről írjak, de közbe jött a gyilkossággal végződött hármas emberrablás és mindkettőt felülírja a jelenleg zajló katonai akció.

Ez utóbbi minden mozzanatáról bőséges információt nyújtanak a médiák, mely információk részben az alapvető tájékozottság hiányát tükrözik, amelyhez egyes orgánumoknál még az eleve alaphangot megadó Izrael ellenesség (lánykori nevén: antiszemitizmus) is társul.

 

Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy néhány dolog a helyére kerüljön.

 

A jelenlegi helyzet kialakulásához egyértelműen a Fatah és a Hamasz által létrehozott egységkormány vezetett.

Sokan helyeselték ezt a szövetséget, mondván, hogy a “béketárgyalások”-hoz vezető egyetlen utat jelenti. Már ez a feltevés is hibás, mert a Hamasz alapszabálya eleve kizár minden megegyezést Izraellel és egyetlen, mondhatni fő céljának nem csak az ország eltörlését tekinti, de zsidómentes övezetet is vizionál a térségben. Ugyanakkor a Fatah-ot képviselő Mahmud Abbasz (közismert nevén Abu Mázen) tárgyalópartnerünk a béke elérésében.

Ilyen felállás mellett miért is jött létre az egységkormány?

A Hamasz részéről mindenképpen gazdasági okokból. Kiürült a pénztár, terrorakciókba kezdett, ezzel provokálva Izraelt a válaszlépésre, majd telesírta a világot, hogy az ujjáépítéshez támogatókat találjon. Három hónapja nem tudott fizetést adni az tisztségviselőknek, ugyanis a katari átutalások nem érkeztek meg.

Mahmud Abbasz vállalta, hogy  – belső legitimációja érdekében –  (mandátuma 10 éve lejárt) több, mint 40 ezer tisztségviselő bérét állja. Úgy gondolkozott, hogy ezzel a lépéssel a külvilág felé is a legitim békepartner szerepében tetszeleghet és az ENSZ segítségével – tárgyalások nélkül – eljuthat az államalapításig.

Tervét meghiúsította a gyilkossággal végződött hármas emberrablás, amely már csak azért is kellemetlen volt számára, mert az eset a Palesztin Hatóság  területén történt. Ilyen körülmények között, a külvilág felé nem vállalhatta, hogy az emberrablást, mint legitim lépést jóváhagy, ezért azt nyilvánosan  elítélte és elkezdett kihátrálni a koalícióból.

Így a Hamasz számára tulajdonképpen sikertelenül végződött emberrablás és gyilkosság után változatlanul ott áll fillér nélkül.

Ennek ellenére, először csak a dzsihádlistáknak “engedélyezte” a rakéták indítását Izrael civil lakossága ellen, majd később ő is csatlakozott. Ezzel két legyet akart ütni egy csapásra: Az arab világ felé megerősíteni legitim vezetői szerepét, közben Izraeltől engedményeket kicsikarni.

Számítása nem jött be, ugyanis Izrael két napig még csak nem is válaszolt, az egyedüli védő intézkedés a kipát barzelek (vaskupola rendszer) csatasorba állítása volt, a rakétaeső kivédésére.

A rakéta elhárító pajzs az ismételt rakétázások megindítása óta, amikor is a Hamasz 9 ezer rakétával rendelkezett, elfogott három ezret. Ezer becsapódott. Ebből 8% valamilyen célba talált, a többi u.n. nyitott területen ért földet. Azóta, a mai napig még száz rakétát indított izraeli területre. Megjegyzendő, hogy a rakétaelhárító rendszer 95%-os hatásfokkal üzemel és egy rakéta ára 50 ezer shekel.

 

Az “öntött ólom” nevű katonai akció során (2009) a rakéták legnagyobb részét a Hamasz nyitott területről indította, míg jelenleg – a katyusák kivételével – lakóházak, közintézmények közé telepített kilövő silókból. A silókat összekötő kiszolgáló alagutak pedig a házak alatt húzódnak. Ebből egyértelműen látszik, hogy az övezetbe bejuttatott építőanyag jó része ezek építésére, illetve a Hamasz vezetők bunkereinek kialakíátsára szoltált. Ez utóbbiak is lakóházak alatt találhatók és azt is tudni lehet, hogy a Hamasz vezetők a gázai Shifa kórház alatt bujkálnak.

A katonai akció alatt eddig három, pár óra időtatamú tűzszünet lépett életbe. Mindhárom abból a célból, hogy a civil lakosság részére a humanitárius okokból indokolt élelmiszer, egyéb fogyasztási cikkek az övezetbe kerüljenek. Izrael mindhárom esetben tartotta magát a megállapodáshoz azzal, hogy amennyiben a Hamasz azt megszegi, részünkről is tárgytalan. Mindhárom alkalommal megszegte!

 

Mint ilyen esetekben szokásos, különböző országok érzik az elhivatottságot a tűzszünet tető alá hozására. Legutóbb Katar, Törökország és az USA jelentkezett, de az egyetlen, aki ennek érvényt is tud szerezni, az Egyiptom. Ők ennek eleget is tettek – volna, de a Hamasz a feltételekre oda sem figyelve, csípőből elutasította. Majd egy 10 pontos diktátumot nyújtott be, melyben a tűzszünet realizálásának feltételeként  olyan követelésekkel lépett fel, amit Egyiptom  (de más, józanul gondolkodó állam sem) nem tud és nem is akar teljesíteni. Szerepelt a követelések között az egyiptomi határok megnyitása személy -és áruforgalom előtt, repülőtér építése a gázai övezetben…

Mindezt úgy, hogy Egyiptom nem csak a határt zárta le hermetikusan, de az összes csempész alagutat is felszámolta – vagy berobbantotta, vagy vízzel árasztotta el.

A tűzszünet közvetítésében vállalt szerepének visszautasítását már csak azért sem fogja elfelejteni, mert a keleti ember számára a kavodot, a “tiszteletet” nem megadni, nagyobb sértés a hátbatámadásnál is. Nem beszélve arról, hogy a körzeti hegemóniát tekintve Törökország riválisa. (A törököket az USA akarta behozni a játékba.)

Izraelnek és Egyiptomnak közös érdeke, hogy egyikük se kényszerüljön felügyeletet gyakorolni a gázai övezet fölött. Egy meggyengült Hamasz az érdek, aki továbbra is irányítja Gázát, ugyanis a Hamasz eltörlése után csak a dzsihád, vagy még rosszabb jöhet. Nem szabad elfeledkezni, hogy az ISIS már most is Jordánia határait döngeti.

Természetesen a civil áldozat mindkét oldalon áldozat. Ha Izrael nem így gondolná, akkor a légi akciót nem egészítette volna ki szárazföldivel. Erre elsősorban azért van szükség, – bár ez a részünkről is súlyos emberveszteséggel jár  – mert gyakorlatilag egész Gáza és Izrael határán alagútrendszer húzódik, melynek felderítése csak lépésről lépésre lehetséges. Ezek az alagutak szolgálnak az emberrablások lebonyolítására. A szombaton meghalt két katonánk (ז”ל) is ennek esett áldozatul, amikor az egyik ilyen alagútból kibújó terroristák tüzet nyitottak a dzsipjükre. Miután a terroristákat likvidálták, testükön több pár bilincset és altató injekciókat találtak.

Nem kívánom részleteiben ismertetni, – mert mindenki tisztában van vele – hogy a világ mely részein folynak jelenleg is, évek óta húzódó katonai villongások, csak némi fejcsóválással veszem tudomásul, hogy a “művelt” Nyugatot egyedül Izrael védekezése zavarja, holott például Szíriában naponta többen halnak meg, mint Gázában a katonai akció kezdete óta összesen.

 

Amit viszont nyomatékosítani szeretnék az az, hogy Izrael a nemzetközi jogon- a civil lakosság védelme háborús helyzetben – magasan felül emelkedett azzal, hogy a polgári lakosság védelme érdekében figyelmeztető röplapokat szór le, hangosbeszélőn keresztül jelzi, mikor, melyik körzetben végez légi akciót. Ezen túlmenően a célpont lerombolása előtt figyelmeztető lövéseket ad le és 15 perc várakozási idő után hajtja végre az akciót.

Ehhez a körültekintéshez a nemzetközi hadijognak még fel kell nőnie!

 

És a végére hagytam a humanitárius segítségnyújtásnak azt az elemét, amelyet szintén nem tárgyal a nemzetközi hadijog. Nevezetesen azt, hogy a mai napon Izrael tábori kórházat állított fel  Erez határátkelőnél, Gáza civil lakosságának orvosi ellátására. Ezzel nem kis mértékben veszélyeztetve az ott tevékenykedő orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet testi épségét.

 

2014. július 20.

Palesztin foglyok

28 Júl

Nagyképűség lenne részemről annak feltételezése, hogy olvasóim minden egyes írásomra emlékeznek. Ezért, hogy képben legyenek, de nekem se kelljen ismétlésekbe bocsátkoznom,  belinkelem a legutóbbi időszak izraeli-palesztin “béketárgyalások” jegyében született bejegyzéseim elérhetőségét.

Egyben jelzem, hogy mostantól a “béke” szót kiiktatom az irományaimból. Ennek oka, hogy lejáratódott, lejáratták! Mint ismeretes, eddig négy személy – Rabin, Arafat, Peresz és Obama – vette át a Nobel- békedíjat úgy, hogy munkássága nyomán nemhogy béke nem lett, de a káosz egyre fokozódik.

Miután Obama elnök első kadenciája úgy ért véget, hogy nem sikerült tető alá hoznia semmiféle megegyezést, laza mozdulattal lesöpörte asztaláról a témát és átadta külügyminiszterének. John Kerry nagy elánnal vetette magát a munkába, s mint utazó nagykövet járta és járja az érintett területeket, hozza-viszi a “kívánságlistát”.

Ennek legújabb verziójában a palesztin foglyok szabadon bocsátása szerepel, ami önmagában nem érdemel említést, annál inkább a háttere.

A mai napon az izraeli minisztertanácsi ülés jóváhagyta 104 gyilkos szabadlábra helyezését, gyakorlatilag ellenérték nélkül. Ezek a terroristák nagyjából a Oslo-i egyezmény (1993) körül kerültek börtönbe, tehát minimum 20 éve raboskodnak.

Annak ellenére, hogy közönséges, hideg vérű gyilkosokról van szó, akiknek kezéhez számos izraeli állampolgár, köztük nők és gyerekek, vére tapad – magukat hadifoglyoknak tekintik! De tessenek megkapaszkodni, a Nemzetközi Vöröskereszt is hadifogolyként tartja őket számon!!!

Engedtessék meg nekem pár mondat a börtönbeli életükről, ahol “hallgatólagos” autonómiát élveznek, ami azt jelenti, hogy bár az utcán nem kétséges, hogy megkéselnék egymást, a  börtönigazgatósággal szemben egységesen lépnek fel jogaik érvényesítéséért. Jogaik közé tartozik az olyan magas szintű orvosi és különösen a drága fogorvosi ellátás, amiben az izraeli hadsereg katonái sem részesülnek. A munkavégzést megtagadják, amit azzal indokolnak, hogy nem végeznek semmiféle munkát a cionista megszállóknak.

Megtehetik a munkamegtagadást, hiszen sem ők, sem családjuk nem marad ellátatlan a börtönévek alatt. A Palesztin Hatóságtól kapott “munkabér” a börtönben töltött évek számával emelkedik, ugyan így az ellátásra szoruló családtagok kárpótlása is.

Nem egy, most emberölés miatt szabadságvesztésre ítélt, pályáját köztörvényesként kezdte és kifejezetten gazdasági megfontolások alapján módosítottak pályát és lettek terroristák.

Jogaikat képezi a tanuláshoz való jog. Ezt ki is használják, tulajdonképpen a börtönévek alatti fő tevékenységük a diploma szerzés.  Éppen ezért és nem csak a jobb fizetési feltételek miatt fontos számukra, hogy fogvatartásuk meghaladja az öt évet, ugyanis ennél rövidebb idő alatt tanulmányaikat nem tudnák befejezni. Amennyiben valami oknál fogva korábban szabadulnak és a szabadon bocsátásuk feltétele, hogy nem térhetnek vissza a Palesztin Hatóság fennhatósága alá tartozó területekre, tanulmányaik befejezésére a befogadó arab országokban esélyük sincs. Ezzel kapcsolatban felhívom a figyelmet egy régebbi írásomra.

Egy példa arra, hogy a szabadságnál is fontosabb számukra az egyetemi-főiskolai diploma megszerzése: A Gilád Shalit szabadon engedésével kapcsolatos tárgyalások során – melynek német közvetítője volt és, mint köztudott, a palesztin fél követelésére több, mint ezer fogoly került szabadlábra – Izrael bizonyítékot akart arra nézve, hogy Shalit él. A Hamasz csak úgy adta ki az ezt igazoló, pár perces videót, ha cserébe X számú női fogoly is szabadlábra kerül, beleértve gyilkosságért elítélteket is. Idézet a német közvetítő izraeli kormányhoz írt jelentéséből: “ Feltéve, ha találnak annyi női elítéltet, akik hajlandóak ebben az időszakban szabadulni, ugyanis legtöbbjük egyetemi tanulmányaik befejezése előtt áll.”

Köztudott, hogy a szabadulóknak komoly tekintélyt biztosít az izraeli börtönben eltöltött időszak és egyben ugródeszka is a vezető pozíciók eléréséhez.

Ezek után gondolom már nem hat furcsán az a tény, hogy szabadulásukból Abu Mázen is profitál. Számára azért fontos, hogy minél több gyilkos szabadlábra kerüljön, mert ezzel igencsak ingatag helyzetét próbálja megerősíteni a Hamasz felé azzal az indoklással, hogy már a tárgyalások megkezdése előtt is eredményt ért el, “íme, kiszabadítottam hőseinket”.

Megjegyzem, hogy az idő fogalma a palesztinok számára mást jelent, mint általában a nyugati embernek. Nem izgatja őket a szabadulás dátuma. Nem esnek kétségbe, ha szabadlábra helyezésük nem realizálódik most, úgy könyvelik el, hogy majd legközelebb, esetleg egy újabb katona elrablása kapcsán.

 

2013. július 28.

 

Képek forrása: Google

Obama izraeli látogatása után…

2 ápr

Avagy sok hűhó a (majdnem) semmiért.

Előzmény

Két okból is nehéz Obama elnök izraeli látogatásáról szót ejteni. Részben, mert a világ valamennyi televízió állomása egyenes adásban közvetítette az eseményeket, részben pedig – mint arra az alcímben utaltam is – nem került sor átütő erejű bejelentésre.


érkezés


némi malőr – az elnöki autó mentésre szorul

 

Ami a tárgyalásokról kiszivárgott – nyilván csak egy töredéke az elhangzottaknak – az csak nüanszokban tér el a már eddig is tudottaktól.

Ilyen, hogy Obama rávette Netanjahut az Iránnal kapcsolatos elképzeléseinek elfogadására.
Ez azt jelenti, hogy meg kell várni a júniusban esedékes iráni elnökválasztást, majd azt követően három-négy hónap türelmi idő múltán kell megvonni a mérleget. Akkor lehet dönteni a szankciók esetleges fokozásáról, vagy a katonai akcióról.

Szintén a tárgyalás részeként, Netanjahu hivatalosan is bejelentette, hogy a palesztin kérdést a “két állam-két nép” elv keretében kell megoldani.

Ezzel kapcsolatban Obama semmiféle tervet nem hozott, ugyanakkor többször kijelentette, hogy a problémát az érintett feleknek kell megoldaniuk, amihez a maga részéről minden szükséges támogatást megad. Ezzel át is adta a közvetítő szerepet John Kerry külügyminiszternek.

Ebben sem volt semmi meglepő, legfeljebb még nyilvánvalóbbá vált, amit már előzetesen is tudni lehetett, hogy az USA szemében a közel-keleti térség elveszítette elsőrendű stratégiai jelentőségét. Ha rangsort akarunk állítani, akkor besorolása a harmadik-negyedik helyre tehető. Ennek egyik oka, hogy Amerika sokkal kevésbé szorul rá az arab olajra, hiszen az elmúlt három év alatt 70%-kal csökkentette a térségből származó behozatalát.

(Ezzel szemben Európában ez a mutató növekedett, s bármennyire is abszurdnak tűnik, pont ez növeli némileg az USA szemében Izrael fontosságát, legalább is ami a katonai-biztonsági kérdéseket illeti.)

Mindezek ellenére, vagy ezzel együtt is, a látogatás nem volt tanulságok nélküli.

Hogy az idő rövidsége hozta így, vagy eleve ez volt a cél, minden esetre egy napra esett Obama Ramallah-ban, a Palesztin Hatóság területén tett látogatása, illetve este, a jeruzsálemi kongresszusi központban, egyetemi hallgatók előtt elmondott beszéde.

Mielőtt a két helyen elhangzottakra rátérnék, le kell szögezni, hogy Obama rendkívüli színészi adottságokkal rendelkező, ragyogó szónok, akinek egészen kiváló képességű beszédírói és propaganda tanácsadói vannak. Látogatása az első pillanattól az utolsóig gondosan tervezett koreográfia szerint zajlott.


Obama az Izrael Múzeumba érkezik

 

Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, úgy érezhette, hogy nem is az amerikai elnök, hanem maga Amerika jött el a “kis testvérhez” azzal a céllal, hogy kapcsolatukat minél szorosabbá tegye. Erre utalt a többször, héber nyelven hangoztatott szlogen: “אתם לא לבד” – vagyis “nem vagytok egyedül”!

A politikában járatos “vájt fülűek”, azért kiérezték, hogy a valóság ennél árnyaltabb, sőt, azok előtt, akik figyelemmel kísérték Netanjahu beszédét az amerikai kongresszus előtt, nem volt kétséges, hogy a jó szervezés csodákra képes.

Mint említettem a Ramallah-i látogatásra a reggeli órákban került sor és az azt lezáró sajtóértekezleten, ha valaki nem tudta, hogy Obama állt Mahmud Abbasz mellett, akár azt is hihette, hogy az izraeli kormány egyik képviselőjét hallja.

Obama többek között azt mondta, hogy a palesztinoknak el kell ismerniük Izrael, mint zsidó állam létét és a tárgyalások előfeltételének nem szabhatják a telepeken folyó építkezések leállítását, ugyanis a béke megkötésével ez a probléma megoldódik. (Értsd: a telepek többségét úgyis ki kell üríteni.) Hangsúlyozta tovább, hogy a palesztinok ne várják mindig másoktól a problémáik megoldását.


palesztin tiltakozás


a rakéta támadás is a tiltakozás része


Ezek után mindenki szinte mindenki azt várta, hogy az esti, jeruzsálemi beszéde felér majd egy “könnyes, szerelmi vallomással”.

Nem egészen így történt.

Fentebb utaltam Netanjahu kongresszusi beszédére, amit a hallgatóság több ízben felállva, viharos tapssal jutalmazott. Nem volt ez másként Obama esetében Jeruzsálemben sem. A hatszáz gondosan kiválogatott egyetemista annak ellenére formában volt,  hogy az este 7 óra körül kezdődött rendezvényre a reggeli órákban, szervezett utaztatással mindenkinek meg kellett érkeznie. A szervezésnek volt azonban egy szépséghibája, nevezetesen az, hogy az amerikai elnök előre megüzente, hogy a telepen létesített egyetem ifjúságával nem kíván találkozni. Ariel település egyetemi hallgatói joggal érezhették, hogy Obama szemében ők másodrangú állampolgárok.(Az egyetemi hallgatók 40%-a palesztin fiatal.)

Nos, Obama beszédének első felét tarthatta volna akár a Likud párt egy prominens személyisége is, hiszen a polgári lakosság személyi biztonságáról volt szó, meg arról, hogy az USA nem tűri, hogy Irán atomfegyverhez jusson és ismét a szlogen – Izrael nincs egyedül.

Beszédének második része azonban kísértetiesen emlékeztetett a “שלום עכשיו” (békét most) szélsőbalos szervezet programbeszédére. A reggeli, Ramallah-i beszédével szöges ellentétben itt azt hangsúlyozta, hogy a telepesek képezik a béke akadályát és a palesztinokkal szembeni atrocitásaik nem maradhatnak büntetlenül. A hallgatók figyelmét felhívta, hogy nekik kell nyomást gyakorolni a kormányra a béke érdekében.

 

Végül is a jövő fogja eldönteni, hogy Obama a történelembe, mint a békeszerződés megteremtője, vagy mint karizmatikus szónok fog-e bekerülni.


a legjobb szervezést is felülírta az időjárás, így a repülőtéri protokoll elmaradt

 

Befejezésül még annyit, hogy Obama eme turista útja Izraelnek 40 millió shekelébe (~ 12 millió dollár) került, de elnézve az óriási kíséretet, az ide szállított eszközök sokaságát (helikopterek, autók) az amerikai adófizetőknek még sokkal többe.

 

2013. április 2.

 

Képek forrása: Google

 

 

 

Obama izraeli látogatása elé…

14 Már

Obama, amerikai elnök e hó 20-án két napos látogatásra Izraelbe érkezik. Az előzetes ütemterv szerint ebből öt órát tölt a Palesztin Hatóság területén, Ramallah-ban.

A legfrissebb értesülések szerint – biztonsági okokból – ez a látogatás elmarad, illetve Betlehemben, rövidebb időtartammal realizálódik.
A változtatásra többek között azért van szükség, mert a Hamasz nagyarányú, Obama ellenes tüntetést szervez. Bár ezzel Betlehemben is számolni kell, a hely előnye, hogy Jeruzsálem tőszomszédságában helyezkedik el.
A változás Obamát cseppet sem zavarja, “úgyis szerettem volna meglátogatni a Születés Templomát”.

 

Kép forrása: Google

A látogatás elé elsősorban a palesztin fél vezető rétege tekint nagy várakozással, a hírközlő szervek munkatársai körében pedig vég nélküli latolgatások folynak arról, hogy Obama milyen “csomaggal” érkezik.
A palesztin sajtóból az derül ki, hogy a palesztin utca embere egyáltalán nem foglalkozik a látogatással. Izraeli részről ez nem ennyire egyértelmű, de az következő történetből világosan kiderül, milyen jelentőségűnek tartják a Obama érkezését.
A látogatás lebonyolításáért felelős protokoll főnök stáb-eligazítása megjelent az egyik napilap internetes oldalán. Részletezte, hogy Obama mikor-hova megy, milyen közintézménybe látogat… Tíz hozzászóló közül kilencen azt kérdezték, hogy: “és mi lesz a közlekedési dugókkal?”.

A palesztin vezetés egyértelműen azt várja Obamától, hogy részletes béketervet prezentál, ami nagyjából megfelel a palesztin álláspontnak.
A New York Herald Tribune a Ciszjordániából történő kivonulás ütemtervének Netanjahura történő erőltetéséről vizionál. Más sajtó orgánumok az Iránnal kapcsolatos kérdést próbálják elemezni, különös tekintettel arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok szeretné elkerülni a katonai beavatkozást, de már koránt sem ellenzi, hogy ezt Izrael tegye meg.

Nos, egy részletes kivonulási tervet mindenképpen tárgyalásoknak kell megelőznie, melynek során a felek között valamiféle egyesség már kialakult. Egy ilyen értelmű “készen kapott” tervbe Izrael nem is menne bele, hisz pontosan az a probléma, hogy a mai napig nem világos, mit kapna ezért cserébe.  A tárgyalásos megegyezésre már csak azért is szükség van,  mert az akció lebonyolításához nem csak idő, de iszonyú pénzösszeg is szükségeltetik. Márpedig nem hiszem, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ezt a felek (Izrael, PFSZ, USA és Európa) vállalni tudnák.

A részletes béketervet sem tartom valószínűnek. Úgy gondolom, hogy Obama tanult a kairói beszédből, amellyel egy megállíthatatlan folyamatot indított útjára. Beszéde  nagyban hozzájárult a fundamentalista iszlám szellemének a palackból való kiengedéséhez, melyet ma már senki nem tud visszatuszkolni.

Az Obama kormányzat és általában Amerika erősen elvesztette érdeklődését a közel-keleti térség iránt. Ennek egyik oka lehet az is, hogy ma már kevésbé szorulnak rá az arab olajra. A másik, hogy az arab országokban dúló siita-szunnita ellentét számukra sokkal nagyobb stratégiai fontossággal bír.

Több jel is arra utal, hogy Obama elnök elsősorban az izraeli közönséget kívánja valamilyen módon megnyerni, akiknek nagy számú képviselője előtt fog beszédet mondani. Gondolom, nem titok számára, hogy személye Izraelben rendkívül népszerűtlen.

A másik, ez irányba mutató történés, hogy Obama elnök e hó elején meghatározó amerikai zsidó szervezet képviselőivel folytatott megbeszélést, akik üzenetet fogalmaztak meg Mahmud Abbasz részére. Az üzenet úgy szól, hogy mindenki tudomásul veszi a palesztinok államalapítási törekvéseit, sőt kiáll a kétállami megoldás mellet, a “három-államiság” azonban nonszensz. (Ezzel a Fatah és a Hamasz közötti konfliktusra utalnak, melynek lényege, hogy a Hamasz Gázában akár önálló államot is létrehozna, amennyiben a Fatah elismerné Izrael jogát a létezéshez.)
Erre a felvetésre adott részletes válaszában Obama elnök elmondta, hogy a “problémát ő is ebben látja”. Éppen ezért a tanácskozás üzenetét Mahmud Abbasznak Betlehemben személyesen adja át.

A kapcsolat elmélyítésére, az eddigieknél sokkal barátságosabbá tételére utal az AIPAC éves konferenciáján több, mint 12 ezer résztvevő előtt elhangzott rendkívül meleg hangú Joe Biden beszéd.
Ebben az alelnök kifejtette, hogy bár a taktikák tekintetében vannak nézeteltérések a két ország között, a “fontos kérdésekben – és ilyen, hogy Izrael minden körülmények között képes legyen megvédeni magát – soha nem volt köztünk ellentmondás. Ennek megvalósítása érdekében mindig Izrael oldalán fogunk állni.”

Feltételezhető, hogy Obama elnök is hasonló értelemben nyilatkozik majd – ami bár furcsán hangzik, de aki ismeri a közel-keleti viszonyokat, az nem fogja annak találni –  és ez (Amerika és Izrael között kialakuló “melegebbé” váló kapcsolat) fogja Mahmud Abbaszt visszavezetni a tárgyaló asztalhoz.

2013. március 14.

Gáza: Tűzszünet, de meddig?

6 jan


Marwan Issa egy férfi a sok közül a gázai utcákon. A szembejövők közömbösen mennek el mellette. Az ok egyszerű: Szinte senki nem tudja, hogy aki szembe jön vele, az a Hamasz új vezérkari főnöke, Ahmed Dzsabari utódja. Elődjével ellentétben Issa (47 éves) igyekszik az árnyékban maradni, csak a hozzá legközelebb állókkal tart kapcsolatot, nem ad intejrút, szinte nincsenek róla fényképek. Nem sokan tudják, hogy egyáltalán hogy néz ki és még ennél is kevesebb azoknak a száma, akik valaha is találkoztak vele.

Az izraeli hírszerző szervek azonban jól ismerik, miután öt évet töltött börtönben.
Issa volt Dzsabari jobbkeze. Ő volt a műveleti parancsnok. Az ő vezetésével hajtották végre Gilád Shalit elrablását. Azon nagyon kevesek közé tartozik, akik ismerték fogvatartásának pontos helyét.  A fogoly-csere tárgyalásoknak is egyik főszereplője volt.


Marwan Issa *

Issa természetesen tudja, hogy Dzsabari után ő került a célkeresztbe. Éppen ezért néhány óránál többet soha nem időzik egy helyen és szinte soha nem tartózkodik saját otthonában.

Tal Russo tábornok, a déli körzet parancsnoka egy héttel a fegyverszünet után a következőket mondta: “Meglep a teljes csönd. Ilyen szélsőséges változást az előző akciók után nem tapasztaltunk.”

Igaz, hogy a Hamasz vezetői – egy hónappal a tűzszünet életbe lépése után – csak most kezdenek előjönni a bunkerekből és mivel úgy gondolják, hogy Izrael a jelenlegi szituációban nem lép fel velük szemben.
Ha ennek okait keressük, első helyen kell említést tenni arról, hogy úgy tűnik, a Hamasz csapdába került. Egyrészt működtetnie kell a közműveket, a szolgáltatásokat, gondoskodnia kell a lakosság mindennapi igényeinek kielégítéséről. Másrészt féken kell tartania a szélsőségesebb szervezeteket, hogy megakadályozza az ismételt Izrael elleni rakéta-támadásokat.
Tulajdonképpen ugyanazt teszik, amit Abu Mázen tesz és amiért úgy utálják őt.

Gázában megtörtént a romok eltakarítása és megkezdődött az ujjáépítés. Ugyanakkor már láthatók a rakétakészletek feltöltésének első jelei is.
A katari emír gázai látogatásakor 400 millió dollárt adományozott. Úgy néz ki, hogy – nem úgy, mint 2009-ben az “öntött ólom” hadművelet után – a pénznek csak egy részét fordítják fegyvervásárlásra. Ez abból is látszik, hogy tisztviselők járnak faluról-falura és segélyt osztanak azoknak, akiknek a háza megsérült v. megsemmisült és azoknak is, ahol  a családból valaki életét vesztette.

A közeli napokban ül össze a Hamasz legfelsőbb tanácsa, hogy új polgári vezetőt válasszon. Khaled Meshal, aki 2004 óta a szervezet erős embere, néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy nem kívánja megújítani mandátumát.
Nyílt titok, hogy a Palesztin Hatóság elnöki tisztjéért kíván versenybe szállni. (Feltéve, hogy valaha is lesznek választások, ugyanis Abu Mázen mandátuma már több, mint három éve lejárt.)

A “felhőoszlop” hadművelet politikai válság közepén érte a Hamaszt. Meshal változásokat akart, kibékülést a Fatah-val, az aktív fegyveres ellenállást népi ellenállással akarta felváltani. Azonban szembekerült a Hamasz gázai vezetőivel, akik ezekről hallani sem akartak, sőt eddig példátlan módon, személyében is támadták.
Meshal bejelentette, hogy távozik posztjáról. A “felhőoszlop” hadművelet azonban ismét a politikai színpad centrumába állította, sőt három héttel ezelőtt “történelmi” látogatást tett Gázában, ahol még életében nem járt.
Kairó és Doha nyomást gyakorolnak rá, hogy maradjon a posztján. (Tudni kell, hogy Meshal Damaszkuszból Dohába “emigrált”, míg helyettese és kiszemelt utódja Abu Marzuk, Kairóba.)
Úgy néz ki, hogy – legalábbis egyenlőre – Meshal álláspontja győzedelmeskedik. Békülékeny hangok hallatszanak a Fatah felé, sőt bejelentették, hogy a 2009-ben elzavart Fatah aktivisták rövidesen visszatérhetnek Gázába.

Vajon a két szervezet kibékülése már közel van? Egyáltalán komoly a békülési szándék? Nem valószínű, hiszen a vezetők szép szavainak hatása a “területen” nem érzékelhető. Fokozottan érvényes ez a biztonsági szervek szembenállására, mivel ezek a szervezetek mindkét oldalon meglehetősen “önjáróak”.

Az új vezérkari főnök Issa – akárcsak elődje Dzsabari – hivalatosan csak helyettes. Formálisan Muhammad Def a vezérkari főnök, aki hat évvel ezelőtt egy likvidálási-kísérletben súlyosan megsérült, félig nyomorék, gyógyszereken él, állandó fejfájása és időszakos emlékezet-kiesése van. A “felhőoszlop” hadművelet alatt azonban váratlanul megjelent a televízióban. Feltűnésével mintegy azt akarata üzenni: “Itt vagyok, visszatértem.” A valóságban az egészségi állapota miatt ez aligha lehetséges, de valószínű, hogy Issa kiválasztásában volt szerepe.

A Hamasz vezetőiről tudni kell, hogy általában is, de katonai akciók idején mindenképpen hatalmas bunkerekbe húzódnak meg, amelyeket a 2007-es hatalomátvétel után kezdtek építeni. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy a Hamasz  mára egy jól szervezett hadsereg. Ezért is volt képes Dzsabari halála után minden fennakadás nélkül tovább működni.
Ami meglepetést okozott számukra, az az izraeli hadsereg erőteljes fellépése, az akciók mérnöki pontossága és a “vaskupola” rakétaelhárító rendszer hatékonysága.

A Hamasz a muzulmán világ feletti befolyásért folyó szunnita-siita harc középpontjába került. A szíriai harcok kirobbanásakor kénytelen volt állást foglalni. Nem támogathja nyiltan az alauitákat, amikor azok  vallásos szunnitákat ölnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy megszakította volna kapcsolatait Iránnal. Megpróbálnak egyszerűen két lovat megülni.
Egyrészt Egyiptomot és Katart támogatják, másrészt örömmel fogadják az iráni fegyverszállítmányt és pénzbeli támogatást.
Irán pedig gyakorlati okokból folytatja a támogatást, ugyanis nem akar elveszíteni egy olyan fontos hídfőállást, mint Gáza.

Amikor a Muzulmán Testvérek  kerültek hatalomra Egyiptomban, a Hamasz meleg testvéri ölelésre számított. Három hónappal ezelőtt Ismail Hania látogatást tett Kairóban. “A Hamasz a Muzulmán Testvérek fiókszervezete” –  mondta és kérte a rafiahi határátkelő megnyitását. Murszi válaszára azonban nem számított. “Csak Allah segíthet rajtatok, ha kiderül, hogy közötök volt a sináji merénylethez.” (Itt Murszi a nyári merényletre gondolt, ahol 16 egyiptomi rendőr vesztette életét.)
Arab hírforrásokból az is kiderült, hogy csak erőteljes egyiptomi nyomás hatására nem  Raad el-Atar lett az új vezérkari főnök. Az egyiptomiak szerint ugyanis köze volt a merénylethez és ezért kiadatását kérték.

A “felhőoszlop” hatdműveletnek köszönhetően Izrael és Egyiptom kapcsolata részben konszolidálódott. Egyiptomnak ugyanis jelenleg érdeke, hogy a harcok ne újuljanak ki. Ezért szeretné megakadályozni az alagutakon keresztül történő fegyver-csempészést, amire nem valószínű, hogy képes. Pillanatnyilag az ország belső helyzetének stabilizálása mindent háttérbe szorít.

A térségre jellemző, hogy még a csönd is számos kérdést vet fel. Már csak azért is, mert az összegzés, amit a Hamasz a “felhőoszlop” hadműveletről Gáza lakossága elé tárt, enyhén szólva is tele van hamis állítással. Azt állítják, hogy a rakéta támadások során Tel-Avivban és Ramat ha-Sharonban súlyos károk keletkeztek, hogy sikeres rakéta kilövést hajtottak végre a Kneszet épületére (A rakéta egy arab falura esett) és lelőttek egy F16-ost.
Az, hogy a tűzszünet életbe lépése után egy hónappal még mindig ragaszkodnak valótlan állításikhoz, arra utal, hogy valamilyen belső problémát kívánnak elkendőzni.

Hogy mit, az pillanatnyilag nem világos, egyet azonban bizton lehet állítani.
Az elmúlt akció végpontja lesz az új akció kiindulópontja.

2013. január 4.

*Google

%d blogger ezt kedveli: